Tópart

~ Gwen ~

Chris is elmosolyodik, lassacskán mintha kezdene feloldódni. A lány kérdésére eszébe jutnak a régi emlékek; a Roxfort előtti idők. Igen, akkor sokkal közelebb álltak egymáshoz Ricoval, gyakran eljátszották, hogy cseréltek, s boldog-boldogtalant átvertek, mindenből tréfát csináltak. Elvigyorodik, de Gwen hirtelen elhallgat... A fiú füle szinte cseng a hamarjában beállt csendben, s mindez azért, mert ő megkérdezte, hogy Gwennek van-e testvére.
- Tristram? - néz értetlenül a lányra.
Mi volt rá ekkora hatással? Mert az az egyszerű kérdés, hogy "neked van testvéred?" nem lehetett. Ki lehet az a Tristram? Chris összezavarodik, s megint elpirul. Nem mer a leányzó szemébe nézni, úgy érzi, mintha valami rosszat tett volna. Addigi kevés magabiztossága is teljesen elszáll, mélységes zavarba süppedve ül Gwen mellett a fűben. Most mi lesz?
Másodpercekkel később megtudja, hogy Tristram Gwen bátyja. De talán csak volt, mivel a lánynak fogalma sincs róla, mi van vele. Chris nem mer a szemébe nézni, helyette kedvetlenül forgatja szájában a falatot, pedig igazán finom a szendvics. Újabb pohárnyi üdítőt fogyaszt, azután felhagy a kajálással: teljesen elment az étvágya Gwen szomorúságát látva. Végre egyszer oda mert menni egy lányhoz - bár az alvónak nem lehetett kivenni a nemét, míg a földre borulva szunyókált, szóval ez így nem is bátorság -, és még ezt is képes elszúrni.
Zavarában letép egy fűszálat, s azt kezdi szálakra bontogatni, miközben gondosan kerüli Gwen tekintetét. Ő maga is elkomorodik a történettől, de nem is érti igazán, hogy miért. Hiszen ő ezt nem tudta, akkor meg hogyan kerülhette volna el a kérdést?! Gwen sóhaja csak olaj a tűzre, Chris egyre jobban szégyelli magát. Lehajtott fejjel bámul maga elé, de azért egyszer-kétszer felles a lány arcára. Szeretné az előbbi mosolyt megpillantani rajta, mégsem mer megszólalni, nemhogy bókolni neki.
Csak nézi a lány remegését, végül ösztönösen átkarolja, ringatni kezdi nyugtatásul. Mikor ráeszmél, hogy mit is tesz, ijedt képpel engedi el Gwen vállát, akárcsak az izzó vasat; szinte eldobja magától a lányt, s elsápad zavarában. Nem szokott ilyen bátor lenni, soha nem támadja le a csajokat, hanem csak távolról nézi őket... mert gyáva. Szégyen, de ez van. Csaknem kistányérnyi szemekkel néz Gwenre, várva a kitörést, a dührohamot, amit az előbbi ölelésért szerinte kapni fog.

[[ ChRiS ]]

[ ChRiS  ]


Szegény Chris... Miért is traktálom ezzel a történettel?...
A szerencsétlen fiú újra visszahúzódó lett, miután elmeséltem neki, miért bántott ennyire a kérdése.
Ha van esze itthagy és elmenekül...
Az adott esetben szerintem mindenki így tenne.

Egy lány, aki próbálja fájdalmát álcázni, de nem nagy sikerrel.
A fiú, aki a kínos kérdést feltette s hallgatója a szomorú testvértörténetnek.

Mindketten feszengünk. A csend körbejárja a partot, a vízben megcsillan a napsugár, a halak úszkálnak, a madarak és lepkék repkednek.

Eltűnődök, hogy miért van ez? Miért idéztetik fel ez az 'esemény' folyton?

-Chris én...

Egy hirtelen ölelés... Egy hirtelen taszítás... Egy hirtelen jelenet...
Mi volt ez?...

Chris ölelése felriaszt gondolataimból.
Miért csinálta ezt? Hisz nem is ismer? Megölel, aztán meg ellök magától? Szokatlanul furcsa...

Emlékeztet valamire. Még elsős koromból... Akkor is megjelent előttem Tristram... S Aaron ölelt át. Annyira jó volt...
De ez most más. Egy baráti ölelés. Azt hiszem.

Chris félénken pislog rám. Nem tudja eldönteni mit csináljon. Hirtelen én se. Nem tudom mit mondjak.

-Ööö...hmm... én nem is tudom mit mondjak...

Várom, hogy talán Chris reagál-e valamit...

~ Gwen ~

Nem kap pofont, nincs kiabálás... csak tanácstalanság. Ott ülnek egymás mellett, és Chris teljesen összezavarodik a lány határozatlan kijelentésétől. Nem ezt várta. Legalább egy lórúgás erejű fülesre számított, ehelyett Gwen úgy néz rá, mintha tényleg nem tudna mit kezdeni magával. A srác feláll, és a zsebébe csúsztatja kezeit. Fel-alá sétál majd' öt másodpercig, aztán - határozott egyéniség lévén - visszaül Gwen mellé. Hanyagnak szánt mozdulata nem éppen sikeres, csaknem hasraesik a saját lábában, ahogy letelepszik.
Még mindig nem mer a lány szemébe nézni.
- Igen, te...? - kérdez vissza Gwen imént megkezdett mondatára. Halk torokköszörülés után felemeli a kezét, jelezvén, hogy várjon még egy picit a lány a mondandójával, majd folytatja: - Ne haragudj az előbbiért. Én csak meg akartalak vigasztalni, tudod, baráti gesztus volt. De úgy látom, nem sokat javítottam a hangulatodon.
Egy laza pálcamozdulattal és némi mormogással átváltoztat két szendvicset rágóvá. Az egyiket felkínálja a leányzónak, majd őrült tempóban kezdi őrölni fogaival a másikat idegességében. Szíve szerint csak ennyit felelne Gwennek: tudod, mit? Inkább ne mondj semmit, jobban járunk mindketten. Eddig is kellőképpen lejárattam magam előtted - ezzel százhúszas kezdősegességgel tépne el mellőle. Viszont még ehhez is gyáva, nem meri itthagyni a lányt, ha már felkeltette.
Így végül csak ül, hallgat, és lehajtott fejjel, sülthal módra pislog fel Gwenre. Lassít a rágáson, mielőtt elporlasztaná fogait, ugyanis gyakorta összecsikordulnak - hol halkabban, hol hangosabban, bár időnként a nyelvét rágcsálja a rágó helyett tévedésből.

~ Zoey, hugica ~

Visszamosolyog Zoey-ra, majd ekként szól:
- Látod, megy ez nekem. Csak olyan lusta tudok lenni néha, alig lehet rávenni időnként, hogy megcsináljak valamit.
Hát most nem lennék a vihar közepén, az biztos! Talán Roxmorts felé járhat a java, biztosan hatalmas pusztítást végez. Persze a varázsvilágban könnyedén meg lehet javítani a dolgokat, de ha leég valami, gondolom nem sokat tudnak kezdeni azzal a néhány marék hamuval, ami marad belőle. Márpedig ha belecsap egy villám valamelyik házba, akkor az igenis leég - bizony, Amy néha meglehetősen mugli módra tud gondolkozni, s az már eszébe sem ötlik, hogy a varázslóknál nincs szükségük tűzoltóságra, maguk is el tudják oltani a tüzet a pálcájukkal.
A mardekáros leányzóra mosolyog.
- Jah, úgy nézhet ki, mint valami menekülttábor, elvégre pont ott tombol kábé a legjobban a vihar.
Amy felkapja a fejét, a levegőbe szimatol, megérzi, hogy valami nem stimmel. Esőszag, ezt eddig is érezte, de van itt még valami... Közel fél perc kell, hogy rájöjjön: megfordult a szél. És éppen feléjük fogja hozni a zuhét.
- Hé, Zoey! Mennyire tudsz gyorsan futni? Úgy látom, sürgős dolgunk lesz - közli egy félmosoly kíséretében a lánnyal -, ugyanis megfordult a szél. Nézd, pont erre hozza a felhőket! Hát persze, hogy én mekkora hülye vagyok! A tó miatt van, a vízfelület vonzza a villámokat, és mi pont a partján ülünk. Gyere! - kiáltja el magát.
Felpattan a földről, hátára csapja táskáját, azután Zoey kezét megragadva kezd sprintelni a biztonságot jelentő kastély felé. Meglehet, félig kitépte a lány karját a hirtelen rántással, de az helyrehozható, az a kár azonban aligha, amire egy villámcsapással szert tehetnek. Igyekszik a magasabb fűben maradni, a lehető legtávolabb a fáktól, nehogy ők is begyűjtsenek egy villámot, mint az a fa az imént. Joy alig lát az arca előtt kavargó tincseitől, azonban az cseppet sem avarja, pontosan tudja, hogy merre találja a kastélyt - egészen addig, amíg váratlanul hasra nem vágódik egy kiálló gyökérdarabkában. Amy Zoey kezét elengedve, halk nyekkenéssel landol a talajon, lábszárát felhasítja a vendégmarasztaló fadarab.
Már szemerkél az eső, de hamarosan szinte összefüggő vízfüggöny zúdul a két lány nyakába. Joy szeme előtt egyetlen cél lebeg: eljutni a kastélyig. Ebben a pillanatban hasítja ketté az eget egy villám, hogy a tó túlsó oldalán csapódjon be. Amy szinte semmit nem lát, tanácstalanul forgolódik körbe, hogy merre lehet az iskola épülete. Lába alatt egyetlen hatalmas sártengerré változik a talaj, a sártól elváló cipője hangos cuppanását azonban nem lehet hallani az égzengés közepette. A lány Zoey után tapogatózik az esőben, nem tudja, hogy Cleve elesett-e vele, vagy ügyesebb volt és talpon maradt.

[^?^?^Briant^?^?^]

^?^?^Briant^?^?^

Fáradtnak tűnik. Nagyon fáradtnak. Vajon mi állhat a dolog hátterében? Vajon miért nem tud aludni…? Érdekelne. De kérdezzem meg…? Áh, nem biztos, hogy túl jó ötlet lenne, elvégre ha valaki fáradt, álmos, akkor nyűgös is, és utálja, ha kérdéseket szegeznek neki. Legalábbis én ilyen vagyok. Persze megeshet, hogy ő nem ilyen, de most kísérletezgessek…? Különben sem mond rá semmit sem, akkor meg mindegy is. Ha akarja, el fogja mondani…
Ez az egész reggeli találkozás egy vicc. Komolyan, mintha az égiek azt akarnák, hogy legyen egy idegeskedéssel kezdődő napom. Minden egyes reggel történik valami, aminek fel kellene húznia… De hiába minden próbálkozás, olyan nyugodt vagyok, mint a hajnal csendje.

Sokat pletykálnak egyébként erről a srácról. A kis Don Juan. Mindenkivel összehozták már, igazából arra lennék kíváncsi, ebből mennyi volt tényleges kapcsolat. A Roxfort lakói mindig is pletykásak voltak, mindent kifordítottak, és egy elejtett mondatból is kihoztak valami irdatlan nagy hülyeséget, amin végül az egész iskola csámcsogott. Szerintem ő is csak áldozatául esett a köz igencsak jó fantáziájának. Úgy tűnik, róla könnyű ilyeneket kitalálni, hiszen elég feltűnő jelenség. Vagyis személyiség. Legalábbis a hallottak (nem, nem a pletykák) alapján az. Magam mindig utáltam azokat az embereket, akik a semmiből hírt csinálnak, és egy lényegtelen dolgot akkorára fújnak, hogy mindenki arról beszél. Márpedig a Roxfort fele ilyen. Vitrolporontyok. Előbb-utóbb úgy végzik, mint az a nőszemély.

Én inkább elvagyok egy tábla csokival, meg egy jobb könyvvel... Sokkal jobb olvasgatni, mint idióta, légből kapott híreket terjeszteni. Legalábbis engem jobban leköt. És már megint a csokinál tartunk. Rettenetes. Ez az édesség mindenhol ott van… Természetesen az én táskámban is, öt-hat tonnányi. Na, ennyit az kitalációkról. Mindesetre ez egy csodálatos teljesítmény. Ja, szerintem is.

Csokiba kevert méreg. Nem rossz. Szívesen kipróbálnám pár emberen, történetesen akár a drágalátos nővéremen is. De tekintettel arra, hogy nem tudom, hol van… Na jó, azért nem, nem lennék képes megmérgezni… A csokit. Szerencsétlen csoki nem érdemel ilyen sorsot. Kár lenne érte. Nem tűnök tömeggyilkos alkatnak…? Látszik, hogy nem ismer. Látszik, hogy semmit sem tud rólam… Egy játékos mosollyal az arcomon adom rá a választ.

- Hm, arra nem gondoltál, hogy esetleg jól álcázom?

Majd folytatom tovább…

- Egyébként Te sem tűnsz annak. Sőt. Na jó, talán egy kicsit, amikor ideges vagy.

És már megint csoki. Érthető, hogy neki nem azzal kezdődik a reggel… Én sem kívánom különösen, de ha segít, akkor segít. Ez van, el kell fogadnom.

- Valahogy meg tudom érteni, hogy nem csokoládét akarsz reggelizni… Elhiheted, hogy én sem szívesen teszek így.

Ismét elmosolyodok, majd elrakom a táskámba a maradék csokit. Hiába a mosoly, hiába a bíztatás, miszerint én ehetek, nem…

Ő is bemutatkozik. Briant… Nos, remekül hangzik, ez tény. Hugrabug… Valóban… Akárcsak én, ő is hugrabugos. Nem egyszer láttam őt a klubhelyiségben, és a házunk kviddics csapatában is játszik. Szerintem róla már mindenki hallott...

- Örülök. Elárulod nekem, hogy miért nem tudtál aludni? Persze, csak ha szeretnéd…

Jó hallgatóság vagyok. Ha gondolja, elmondhatja. Ha nem, nem…
Nem is olyan idegesítő ez a fiú. Sőt, kifejezetten szórakoztató… Hm… Talán nem kellene elsőre ítélni…

.:: Anwen ::.


Anwen megnevettet. Úgy igazán. Egyszerűen a szavai mögött rejlő humor tetszik.
Ahogyan azt mondja, hogy én sem vagyok az elmebeteg gyilkos alkat? és mégis egy kicsit mikor ideges vagyok? hmmm? ebbe korábban nem is gondoltam bele. Sőt, igazából úgy sohasem. De most hogy mondja, lehet van valami igazságtartalma mindennek. Pontosabban az ő válaszának. Érdemes lenne elagyalni rajta. Na de nem itt és nem most, elvégre nem is tudnám megtenni mindezt, mivel a lányt le se lehet lőni, csak mondja és mondja a magáét. Ami régi emléket ébreszt fel bennem és álmatag mosollyal arcomon figyelem őt.
Ismét csokit kezd majszolni, mint egy kisgyerek, aki a karácsonyról megmaradt édességeit élni fel. Oly nagy szorgalommal lát is hozzá, na persze csak annyira, hogy közbe ismét ki tudjon préselni magából pár szót? párat? sokat.

Fyra jut eszembe. A bájos kis arca, a hasonló jellem. Na meg a nagy szája, ami úgy tűnik Anwennek is megadatott. Legalábbis most nagyon közlékeny velem. Kérdés csak az, mással is?? Vagy engem tüntet ki a figyelmével? Szeretem azt hinni, hogy a nők csak engem szeretnek. De ezzel önmagam is becsapnám. Nem, határozottan el tudom képzelni, hogy a Hugrabug eme növendéke mindenkivel vagy majdnem mindenkivel ilyen. Ilyen csapodár, vicces, határozott, szórakoztató és nagyszájú. Amitől alapvetően mindenki a falnak megy, többek közt én is. Meglepő, hogy most ez a pillanat kivételes, hisz nemcsak elviselem, hanem egyenesen élvezem is. És nem feltétlen a húgomra emlékeztető vonások miatt, nem, nem.
Anwen nagyobb, érettebb mint Fyra. Már kész nő a maga módján. És ez a fajta viselkedése körülöleli egy bájjal, amivel más nem rendelkezik, s mit lehet hogy óhajt, de sosem kaphat meg, mert erre születni kell, nem betanulni. Vajon ilyen lesz a testvérem is évek múltán?
Na akkor jó kis feladat lesz megvédeni a ?magamfajta- sokat akaró srácoktól. De fő az önbecsülés, na meg a remény, hogy Fyra is lesz annyira talpraesett, hogy sikeresen alakuljon az élete. Arról nem beszélve, hogy ízlés terén is állja meg a választottja a helyét. Mert ha nem akkor én veszem kezelésbe? Bizony?

- Hát igen. Lehet tápláló, meg minden, de jobb a házimanókoszt. Hidd el, utána én se vetem meg a kedvenced. ?
Közben a csokoládét szemlélem, ami lassacskán fogyatkozik is. Szépen lassan, azaz akarom mondani gyorsabban a kelleténél.
Na ennyi cukor azért mégse kell a szervezetének. Vagy igen? Sosem értettem az ilyesfajta problémákat, azért, mert sosem érdekelt s mert nem voltam rászorulva, hogy tudjam, mi mivel is jár együtt. De ettől függetlenül nem állom meg, hogy ne mondjam ki, amit gondolok. Ugyan, mikor álltam én meg valaha?
- Ööö? hát? nem lesz az már kicsit sok? Nehogy cukortúladagolásban haljál meg itt nekem? már ha egyáltalán van olyan?-
Drogtúladagolás van. Gyógyszer is. De cukor? A fenébe, biztos nincs. Na nem baj. Maximum jót röhögnek rajtam. S remélhetőleg a szavaim mögött rejtőző csöppnyi aggódás nem fog ez esetben kiérződni. Mert van tényleg, de csak egy kicsi. Elvégre mégis rám kennék a gyilkosságot, ha velem találják meg a hullát? nemdebár??

~Amy, nővérkém... alias a két ázott kisegér... ~

Lustaságról ő is tudna mit mesélni? Szülei legtöbbször időnként felszínre kerülő lustaságát és konokságát róják fel neki, persze a bal lábbal felkelést követő sértődékenységgel egyetemben.
-Valahol azt olvastam, hogy minden hibánk végső soron valaminket fejleszti- a lusták például állandóan azon agyalnak, hogyan ússzák meg a dolgokat? -mosolyog Amyre. Nagyon reméli, hogy nem veszik célzásnak ezt a mondatot, mert egyáltalán nem annak szánta.
Magában meg is rója magát.
~Zoey, Zoey? Eddig aligha ilyennek ismerted meg. Miért nem bírsz bízni benne?~
Eltöprengve azonban rá kell jönnie, hogy itt nem erről van szó. Nem bizalmatlan a griffendéles lánnyal szemben, hanem csak még mindig túlságosan fél attól, hogy rosszat találna mondani. Arcán csak annyiban tükröződnek ezek a gondolatok, hogy mosolya lehervad, és elgondolkodva, kicsit komor ábrázattal figyeli a tájat évfolyamtársa roxmortsos megjegyzéséig, amire megenyhült kifejezéssel bólint, elfeledve, hogy ő hozta fel a témát.
A hirtelen szimatolás meglepi, majdnem ki is szalad a száján, hogy ?Mi baj??. Erre azonban, tekintve, hogy Amy azonnal magyarázkodni kezd, nem kerül sor. Zoeyban csak a helyzetjelentés alatt tudatosul, hogy a lánynak igaza van- többek közt a hajukat is más irányba fújja a szél.
Ajkába harapva folytja el az apró kis jajkiáltást, ami kitörni készül belőle- az őt talpra állító évfolyamtársa ugyanis nagy igyekezetében kicsit megrándította a vállát. Szerencséjére azonnal megállapította, hogy komoly baj nem történt, helyén marad mindene, és lóhalálában futni kezdenek. Fekete, hosszú haja, amit most a változatosság kedvéért szabadon hagyott, néha nem csekély akadálynak bizonyul- tincsei miatt szinte semmit nem lát. Tulajdonképpen a jelen helyzetben egyetlen tájékozódási pontja Amy keze, amit úgy szorongat, mintha az élete múlna rajta. Lelki szemei előtt újból és újból a villámsújtotta fa képe jelenik meg, és tudván, hogy nagy esélyük van a hasonló sorsra, egyre erősebben érzi a pánik közeledtét. Igyekszik küzdeni ellene, azzal tartva magában a lelket, hogy a tóban már rosszabb helyzetből sikerült kikászálódniuk.
Ekkor azonban félig érzi, félig látja is, hogy évfolyamtársa elesik, és elterül a földön. Alig sikerül megúsznia, hogy ráessen- sikerül az egyre sárosabbá váló talajban megvetnie a lábát. A sűrűbben hulló esőcseppek és a vizes hajzuhatag miatt azonban hiába keresi a kastély épületét- sőt, kezd tőle tartani, hogy ha ez így megy tovább, a talajt sem sokáig látja majd a talpa alatt. Próbál higgadtan gondolkodni, és egy helyben végiggondolni az egészet. Valamennyire ez sikerül, és a birtok ismeretében nagyjából már tudja, merre is kéne lennie az épületnek. Épp csak azt nem tudja, hogy ez mennyire helyes irány.
Hirtelen eszébe jut, hogy Amyről elfeledkezett, és aggódni kezd. Csak remélni meri, hogy a lány nem mozdult el? a szinte fülsiketítő égzengés közepette körbenéz, hisz emlékezete szerint ő, Zoey nem tett egy lépést sem azóta, de mielőtt ezzel végezne, egy hideg, vizes tenyér ér felkarjához. Először sikítani akar, de rájön, hogy ez csak évfolyamtársa lehet, ezért felé fordul.
-Gyere! ?kiált oda neki, elfelejtve, hogy a mennydörgés szinte biztosan elnyelve a hangját, majd ezúttal az ő vezetésével kezdődik meg a terepfutás- vagy inkább sárdagonya. A felázott földön könnyű megbotlani, Zoey ruhájára már pár méter után ráférne egy kiadós tisztítás. Azonban ez a legkisebb bajuk. A mardekáros lány igyekszik, de ilyen látási viszonyok közt csoda, ha sikerül biztonságos terepen, vagyis magas fűben, fától távol maradniuk. Az égiháború közben csak egyre tombol- halványan eljut Zoey tudatáig, hogy a villámok mintha közelednének, de annyira lefoglalja a továbbjutás és a talpon maradás, hogy elfeledkezik róluk. Oldala már szúr az oxigénhiánytól, lábába is fájdalom áll be, a hajából arcára folyó esőbe könny is keveredik. Mintha sosem akarna véget érni ez a rohanás?
Agyán átfut a rémült gondolat: Vajon jó irányba jöttek? Ennyire azért nincs távol a tó a kastélytól? Márpedig többé kevésbé tartották az irányt?
Zoey magában megrázza a fejét- most nem állhatnak meg, akárhol legyenek is. A lényeg az, hogy nem a Fúriafűznél kötöttek ki.
Pár perc múlva az egyik mellettük becsapó villám fényében az esőcseppeken át is feltűnik az úti cél, a mardekáros lány pedig alig tud elfojtani egy megkönnyebbült sóhajt. Szóval jól emlékezett? lefékez a hatalmas tölgyfaajtó előtt, elengedi Amy kezét, ajtót nyit, majd belép a bejárati csarnokba, ahol megáll, és vár, hogy szívverése és légzése lenyugodjon.  Mikor ez sikerült, gyorsan ellenőrzi, hogy a nagy sietségben nem hagyta-e el a pálcáját valahol, de szerencséjére megvan- így előveszi, és azonnal megszárítkozik. Máris jobb kedvre derült, el is mosolyodik.
-Úgy nézem, ez a nap a vízzel kapcsolatban sok jót nem tartogatott nekünk? -jegyzi meg.     

~ az ázott egértársnak ~

Amy egoista pillantást küld a lány felé.
- Akkor ezért vagyok én ilyen okos - közli halálosan komoly, fontoskodó képpel. - Mert, tudod, én mindig mindenre találok megoldást.
Az "én" szócskát minden alkalommal külön kihangsúlyozza, várván a letaglózott hatást, hiszen eddig nem ilyennek mutatkozott. Végül a reakciót lesve felvihog.
- Ez volt a vicc. Ne gondold, hogy egoista vagyok. Tavaly még én is ezt hittem, de mára már rájöttem, hogy én vagyok a legtökéletesebb lény a világon. Szóval semmi okod az aggodalomra - vigyorog továbbra is. Zoey vagy megérti a poénkodást, vagy félreérti, ám ez Amyt már nem érdekli; hiszen mindenki azt gondol, amit akar. Szíve joga.
Aztán a rohanás. Az esés.
Amy sárosan, röhögve tápászkodik fel a földről. Az elmebaj oka mindössze annyi, hogy eszébe jutott egy közmondás a szélről, mely folyton az arca elé kavarja rengeteg haját. A lány harsány nevetés közepette kiabál Zoey-nak:
- Zoey, tudtad, hogy a szél a levegőnek azon része, amelyik siet?! - ezzel újra elvágódik.
Még a fű mélyéről is csak a kuncogását lehetne hallani - ha nem dörögne olyan pokoli hangerővel az ég. Amy hallja, hogy a leányzó valamit kiált neki, ám egy szót sem ért az egészből. Fél másodperccel később arra lesz figyelmes, hogy Zoey csaknem kitépi a karját, majd a földet alig érintve lobog újdonsült barátnője után a kastély felé. Bizony, Joy szeme előtt is az iskola épülete lebeg, és igyekezne is a méteres fűnél némileg szilárdabb menedék felé... csakhogy lövése sincs a pontos irányról.
Amy elköveti azt a könnyelmű hibát, hogy megkísérli letenni lábait a talajra, eredményképpen meglehetősen gyors tempójú, korcsolyázást imitáló csúszkálást kap. A lány felderülő arccal gondolja: ímhol a sárcsolyázás. Még tél sem kell hozzá, elég néhány szikkadt fűcsomó, pár tonna száraz homok, na meg egy kiadós vihar vagy felhőszakadás. A lány egy apró mozdulattal irányt változtat, s így sikerül nagyjából Zoey mellett maradnia. A jelenet burleszkbe illő: hol egyikük, hol másikuk csúszik az élen, miközben Amy karjával hadonászva igyekszik megtartani egyensúlyát. Sikertelenül.
Újfent elnyúlik a fűben, s mikor talpra áll, sokkal inkább emlékeztet egy taviszörnyre, mint önmagára. Sárlé csöpög piros szegélyes fekete talárjáról csakúgy, mint szőke hajáról. Arcát is vastagon befedi a sajátos iszappakolás, ráadásul kezével sem törölheti le, lévén az is csupa sár. Amy immár kínjában röhögcsél, alig mer levegőt venni, semmi kedve a sarat nyeldekelni. Azonban futni kéne, amit igen nehéz megtenni levegő hiányában. Tüdejét feszíti az oxigén hiánya, izmai szinte röpítik Zoey nyomában.
Egy villám megvilágítja a kastélyt, valamint Amy szörnypofáját. A lány titokban fohászkodik, nehogy halálra ijessze Zoey-t a különös maszkkal, mialatt az iskola felé nyargalnak.
Az utolsó pillanatban, mikor már alig karnyújtásnyira van a tölgyfaajtó, és Zoey elengedi Amy kezét, egy sárfolt úgy véli: itt az idő a világhírűvé váláshoz; Joy megcsúszik rajta. A leányzó a falnak csapódik, azután némileg laposabb fejjel, szédelegve araszol be a kapun.
Az előcsarnokban először kábán köröz egy sort, majd felhemperedik a nevetéstől, azután csuklani kezd, végül halkan vihorászva ül Zoey előtt a földön. Ruhája sárlevet ereget, arcán a nevetés könnyei keverednek a lefelé csordogáló esőcseppekkel - és a becsapódás okozta fájdaloméival.

[[ ChRiS ]]

[ ChRiS  ] (Bocsika a soksok késésért,de utazgattam őszibe...)


Egy pillanatra megbabonáz a csönd. Mélyen hallgatok, majd fel-fel pillantok Chrisre. Remélem nem érti félre a csendet, de muszáj hallgatnom. Még, ha megbántom is szegény srácot, akkoris. Pedig nem akarom bántani, nem akarom megsérteni. Csak olyan fura ez az egész. Mintha...kicsit...áááh...
A napra nézek, fel az égre. Arra gondolok, hogy miért van ez így.
Ha gonosz lennék, akkor ráfognám. Rá. Őrá. Dehát a bátyám! S mindhiába mindenért, szeretem. Mindig a testvérem marad...

-Bocsáss meg, de nem vagyok valami jó beszélgetőpartner most. De megpróbálkozhatunk az SMS-sel is.-kezdem viccesre venni a figurát.

Úgy látszik valamennyire sikerül is. Vagy... Mindegy.

-És...mesélj egy kicsit a családodról. Hol is laksz a Roxfort falain kívűl?-kérdezem a fiútól.

Míg a srác mesél, addig a tó vizét nézem. Mély hullámok vannak benne. Olyan mélyek, mint bennem a bátyám elvesztésének fájdalma. Ha róla álmodok, mindig előtörnek a közös emlékek. Hiába nem láttam már sok-sok éve. Olyan, mintha még mindig itt élne velem. Olyan, mintha most is itt volna. Becsukom a szemem egy kicsit.
Olyan jó így! Elmerülök az álmaimban. Hirtelen egy alak áll előttem. Ő az! Tristram!
Már nem félek annyira. Olyan, mint régen volt. Odamegyek hozzá.

-Tristram! Miért történt ez így?

A gonosz vigyora lehervad arcáról, s mély hallgatásba merül. Nem tud felelni. Hirtelen egy auror lép elő a sötétből, pálcáját Tristramnak szegezi, s már csak egy gonosz nevetést hallok.
Lenézek magam elé, s előttem ott fekszik...
Az auror. Holtan.
A bátyám diadalmasan áll felette, s hozzámfordul.

-Csak úgy állíthatsz meg, ha megö...

Erre riadok fel. Chrisre nézek rémülten.

-Láttam egy álmot. A bátyám volt benne s egy auror. A bátyám...-itt elcsuklik a hangom.-...megölte az aurort.

Mély levegőt veszek, nagyot nyelek.

-Ezek szerint...GONOSZ lett...

~ Gwen ~

A srác csak bámul, nézelődik; nem érti a csöndet. Mégsem szólal meg, kivárja, míg Gwen feloldódik egy kissé. Elmosolyodik a lány tréfáján, aztán mindössze ennyit tesz hozzá:
- Itt nem működnek a mugli cuccok.
Mugli származású lévén pontosan tudja, mi az az SMS, különben valószínűleg tátott szájjal bámulna a csaj szövegére, avagy totálisan hülyének nézné. Igaz, Chris nem tud egyetlenegy aranyvérű diákot sem, aki a Hugrabug tagja volna, a félvér nebulók pedig gyakran muglik között nevelkednek.
Hirtelen elkomolyodik. Meséljek magamról??? Vakon a százas kör közepébe, nagylány, ez a legnehezebb kérdéskör. Ehhez nincs semmi támpont, semmi segítség. Némileg kétségbeesetten pillant Gwen szemeibe, aztán nehézkes sóhajjal gyürkőzik neki.
- Hát... tudod... na szóval az úgy volt, hogy... most éppen Londonban, de olyan vándormadár féle a család. Hol itt lakunk, hol ott, mivel apa focista és gyakran vált csapatot. Előtte laktunk már Manchesterben, Liverpoolban, Sheffieldben, meg egy csomó más helyen, de most úgy tűnik, a londoni lakás lesz az állandó. A családom pedig... - Chris habozik, de végül folytatja, ha már belevágott. - Négyen vagyunk: anya, apa, Rico és én. Apa focista, de ezt már mondtam. Legtöbbször tartalékcsapatokban játszik, ahogy most is, viszont egyáltalán nem zavarja, hogy nincs akkora hírverés körülötte; természetesen miattunk. Mert talán érdekesnek találná egy-két ember, hogy hová tűnünk rendszeresen a teljes tanév idejére Ricoval. Anya meg olvasói levelekre válaszol egy újságnál, segít az embereknek a bajaik megoldásában. Rico szintén roxfortos, ő is hugrabugos, akárcsak én.
A fiú maga is meglepődik a szóáradaton, amit hirtelen leadott Gwennek. Soha nem tud ennyit beszélni (viszonylag) egyhuzamban egy alig ismert leányzó előtt.
Látja a lány elkalandozó tekintetét, ezért gyorsan abbahagyja a szövegelést. Nem hiszi el az "álmot", amiről Gwen mesél, sokkal inkább a valóság álcázásának véli, legalábbis a hollóhátas elcsukló hangja, arckifejezése alapján. Mégis visszakérdez.
- Gonosz? Mit jelent ez nálad? Mi van, ha önvédelemből ölte meg, ha véletlenül történt? Hm? Nem gondolhatod komolyan, hogy a bátyád gyilkos. Nem szabad elhinned, nem szabad bebeszélned magadnak. Talán te magad is meglepődnél, ha találkoznál vele, és látnád, hogy esetleg nem is az.
Vigasztalja Gwent, bár nem igazán érti, miért is hord össze itt neki ennyi hülyeséget a gonoszságról meg hasonlókról. Tanácstalanul néz a lányra, mostmár szeretne inkább valami vidámabb, könnyedebb témáról csevegni vele.

[[ ChRiS ]]

[ ChRiS  ]
Megértem. Chris nem hisz nekem. Jóhogy. Biztos nem találkozott még ilyen idiótával. Felsóhajtok. Most kezdjem el magyarázni, hogy álmaim többsége igaz? Vagyis én úgy érzem. Sokszor volt már ilyen, hogy az álmom beteljesedett. De úgyis azt mondaná, hogy ez véletlen. Talán jobb lesz, ha hagyjuk ezt a témát.

-Igazad van. Nem tudhatom, hogy önvédelemből ölte-e meg Tristram az aurort. Csak, akkor tudhatnám meg, ha minden részlete lejátszódna az álomnak. Vagy szerinted csak képzelődtem?-kérdezem finoman a sráctól.

Lehet, hogy már nem csak idiótának, hanem bolondnak is hisz. De igaza van. Lehet, hogy Tristram tényleg csak önvédelemből gyilkolt. Hogy is hihettem azt, hogy szándékosan! Milyen hülye vagyok én! A bátyám egy légynek se tudna ártani.

Újra Chrishez fordulok.

-Bocsáss meg, hogy ilyenekkel traktállak. Nem akartam rádengedni a gondjaim nehéz fellegét. Mondhatom szépen bemutatkoztam neked. Ne haragudj rám!-kérek bocsánatot.

Ötletem sincs, hogy mit csinálhatnánk. Szép az idő, süt a nap, a szél se fúj. Ilyen derűs napon bármit lehetne csinálni, csak nekem nem jut eszembe semmi. Magamban próbálok gondolkozni, hogy mit is mondjak Chrisnek. Végül kibököm ezt.

-S hogy került Rico a gyengélkedőbe?-remélem nem veszi sértésnek a kérdést, s nem tapintottam rossz pontra.

Bár Chris eléggé kiszámíthatatlan fiú. Azt se vártam volna pl., hogy megölel. Sőt! Azt vártam tőle, hogy elfut s vissza se néz, mert megijed, hogy lehet, hogy megbolondultam. De nem! Nagyon emglepett, hogy velem marad, s még vigasztalni is próbált.

Miközben Chris mesél, azon gondolkozok, hogy utána mit csináljunk.

~ Gwen ~

A téma marad, s Chris elhúzza száját a lány kérdésére. Kiszúr magának egy fűszálat, amit bámulhat válaszolás közben, tévedésből sem nézne Gwen szemébe.
- Nem tudom - feleli zavartan. - Nem ismerlek olyan régóta, hogy tudjam mennyire élénk a fantáziád. Bár én soha nem képzelődnék olyasmiről, hogy a testvérem gyilkolna, viszont látnoki képességem sincs. Talán kérdezd meg Trelawney-t, ha biztosra akarsz menni.
Chris sejti, hogy nem volt jó húzás hozzátenni az utolsó mondatot, de már nincs visszaút, kimondta. Mostmár végképp nem akar Gwen szemébe nézni, elvégre valószínűleg gyilkos dühöt látna a lány tekintetében. Menekülésképpen felpattan a földről, néhány hosszú lépéssel a tóhoz siet, majd egy kavicsot kap fel a partól. A követ a vízbe hajítva, elhaló hangon szól hátra:
- Semmi gond - majd kis töprengés után szégyenkezve folytatja. - Hülye voltam, nem akartalak megbántani az előbb. Sajnálom, Gwen. Azt hiszem, kvittek vagyunk a bemutatkozást illetően.
A laposan eldobott kavics utolsót pattan a víz felszínén, azután a tó fenekét megcélozva elmerül. Christian megfordul, hogy visszatelepedjen a lány mellé a fűbe. Csak mikor már ül, akkor kezd bele a mondókájába.
- Rico az utóbbi pár napban lejárt a tóhoz úszni. Persze, reggelenként, mert imponálni akart a csajoknak, hogy ő milyen jól bírja a hidegvizet. Hát most imponálhat nekik a tüdőgyulladásával a gyengélkedőn. Azért lehet benne valami, mert akárhányszor felmegyek hozzá, mindig ott ül az ágya szélén három-négy bige, és ájuldoznak az öcskös hősiességétől - vigyorodik el a srác. - Rico meg kihasználja ezt, mindig imádta, ha bálványozták a csajok. Pláne, ha ez még sulimentességgel is társult. Annyi barátnője volt, hogy estig nem tudnám összeszámolni őket, minimum száznál tart. Igaz, korán kezdte: már az első napon felcsípett egy kiscsajt az általános iskolában, az óvodában meg egész háremet tartott fent, akárcsak itt a Roxfortban. Van dumája, az tuti.
Szinte büszkén mesél a fiú testvére nőcsábász természetéről, de azért kiérződik a szövegéből némi sajnálat és önsajnálat is. Sajnálja Ricot, mert képtelen megmaradni egyetlen lány mellett, valamint sajnálja magát a csajokkal szembeni félszegsége miatt. Chris igyekszik elnyomni ezt a hatást, azonban egy figyelmes hallgatónak feltűnhet.
A fiú még mindig zavarban van egy kissé saját bőbeszédűsége miatt, ezért fészkelődni kezd. Hosszú lábait kinyújtja, majd törökülésbe helyezkedik, azután újfent kinyújtóztatja, mialatt hol összefonja karjait mellkasa előtt, hol pedig maga mellé támasztja tenyerét a földre. Végül az utóbbinál marad, bár előtte beletúr hajába, összekócolja tincseit. Ujjaival dobolni kezd maga mellett a fűben, közben felhúzza lábait. Nyughatatlan fészkelődésével a világ minden kincséért fel nem hagyna, egyszerűen azért, mert neki fel sem tűnik saját mozgolódása.
- Mesélj te is valamit magadról! - kéri szelíden Gwent.

[ ChRiS  ]
Érdeklődve és figyelmesen hallgatom a srác mondanivalóját, s élvezettel nézem arcát, mikoris a szavak elhagyják ajkát. Végre kezd egy kicsit megnyílni. Ennek nagyon örülök. Valami különös érzést kelt bennem ez a fiú, nem tudom miért, nem tudom, hogyan...
Csak örülök, hogy itt van, s örülök, hogy nem hagyott magamban szomorú pillanatomban is. Azt hiszem, hogy mi még nagyon jóban leszünk!
Ha netalántán többször összefutunk, akkor még akár a legjobb barátok is lehetünk egyszer.

-Hát, nem sok mindent tudok magamról mondani.-válaszolok kérése, miszerint meséljek magamról.-De talán van pár dolog, ami fontos lehet.

Itt egy kicsit elhallgatok, majd folytatom.

-A szüleim kiskoromban meghaltak, így nagyanyámhoz kerültünk Tristrammal. Tudod, mi mindig is a legjobb kapcsolatban voltunk, de mikor kezdett kialakulni a varázserőnk, akkor eltávolodtunk egymáshoz, amit nagyon sajnálok. Nagyon hiányzik és...

Nagy levegőt veszek, kifújom magam.

-Nos. Úgy gondoltam, hogy kicsit unalmas már itt ülni. Mi lenne, ha elsétálnánk valamerre. Például a gyengélkedőbe, bemutathatnád a tesvéredet, Rico-t.-mosolygok rá a fiúra, majd felkelek a földről s várom, hogy mit reagál.

Fejemben közben különböző gondolatok kavarognak, Tristramról, a szüleimről, Chrisről...

[ Bocsika a helyesírás meg minden miatt, de a suliba szar a billentyűzet.:S ]

~ Gwennie ~

Elpirul, ahogy a lányka nézi, miközben löki neki a saját hülyeségeit. Emiatt szinte szégyenkezve fordítja el fejét Gwentől, nehogy megláthassa a hollóhátas a srác fehér bőrén a halvány pirosságot. Amint visszafordul, csak annyit lát, hogy a lány különösen néz rá, mintha régről ismerné. Mintha régi barátok lennének, és most újra találkoztak volna - véletlenül.
Elmosolyodik, azonban hamar elkomorul a lány szövegét hallván. Hát... mondhatni, kifogta az anti-Amerikát, mivel nagyon úgy tűnik, a lány családjával semmi nincs rendben.
- Sajnálom. Hülye kérdés volt tőlem. - nyögi ki, míg a lány tüdejéből zajosan eltávozik a használt levegő.
Lassan tápászkodik fel a földről. Nem csal a látszat és nem tévedés, tényleg nem akarja bemutatni Gwennek az öccsét. Egyszerűen azért nem, mert félti a leányzót a nőfaló, hihetetlen szövegládával rendelkező Ricotól. Neeeem irigy, csak? Gwen olyan szomorúnak tűnik, és egy csalódás most biztosan nem tenne jót neki.
Karját nyújtja a lány felé, akárha valami századelői, fekete-fehér némafilmben lennének, azután elneveti magát. Ha Gwen már belekapaszkodott a karjába, akkor nem húzza el, ha azonban nem, akkor hangosan kacagva vágja zsebre mindkét kezét.
- Jól van, gyerünk ? szánja el magát. ? De ne lepődj meg, ha Rico rögvest megpróbál levenni a tappancsaidról. Ő ilyen típusú. Kell neki, hogy a csajok a lábai előtt heverjenek, és a háremébe bőven beleférsz. Ja, ha a jobb fülében fülbevalót látsz; nem buzi, csak ez a megkülönböztetés kettőnk között. Ha meghallod a dumáját, tuti képtelen leszel melegnek tekinteni a bizsu miatt, bár a gyengélkedő miatt most asszem kivette.
Magában azért reménykedik a kölyök, hogy ikertestvére legalább most kivételt tesz, nem próbálja meg elszédíteni Gwent. Sem összehozni vele, mint akkor nyáron egy másik lánnyal. Igaz, akkor sikerült, de csak mert Chris totálisan bele volt zúgva a kiscsajba.
Cseppet sem magabiztos mosollyal lépked a kastély felé, bár a tartása, járása pont az ellenkezőjét sugallja. Vékonyuló hangon cincogja tovább, hogy felkészítse a leányzót a várható megpróbáltatásokra:
- Pont ugyanúgy néz ki amúgy, mint én, csak sokkal rámenősebb. Kábé százszor ennyire. De azért ne ítélj első ránézésre, mert néha csal a látszat és ő sem olyan felületes, mint amilyennek tűnik.
Biztatónak szánt vigyort csillant Gwenre, ám az sokkal inkább fintornak tűnhet, ha jobban megfigyeljük. Bátran elmondható, hogy Chris tart a találkozástól. Persze, tökéletesen egy húron pendülnek Ricoval, mégis? Ashmore félti az ő szemében törékenynek tűnő hollóhátast, mert már a családjával sem volt mázlija. Rico pedig többnyire kifacsarja a nőket: néhány találkozás után dobja mindegyiket, a lányok meg sírva kaparhatják a küszöbét. Csupán ennyi a baja az öccsével Chrisnek.

[-Ó köszönöm Chris.-]

:: Chriiis ::


A nap álmosságot sugall, ezt Gwennie is belátja, hisz kicsit el van fáradva. Na nem a beszélgetés miatt, hanem, mert nemrégiben még alvásnak szentelte az idejét, csakhogy jött a fiú, akivel azóta eldumálgat. Nem volt annyira fáradt, csak vágyott már a mozgásra, ezért javasolta, hogy látogassák meg a fiú testvérét. Plusz annyi mindent hallott már róla Christől, hogy kíváncsi lett, milyen is Rico valójában.
A kéznyújtás a srác oldaláról épp kapóra jött, mert Gwen a hirtelen felállástól megszédült, és majdnem hanyatt vágódott. Szerencsére Chris keze megmentette őt a fenékrehuppanástól és a leégéstől is. Már annyi ciki dolog történt vele, hogy most nem kellene kiröhögtetnie magát.

-Ó köszönöm Chris.-köszöni meg a a fiú segítségét, majd megbizonyosodva, hogy biztos lábakon áll, lassan elindul.

Az út közben Christian felvilágosítja, hogy Rico mekkora nőcsábász, s hogy ne vegye komolyan, ha valami történik.
A lány nem hinné, hogy valami is történni fog, mert most nem vágyik egy szerelmi kapcsolatra...
 
Gwendolyn már biztosra veszi, hogy a testvérek egymás ellentétei. Chris a víz és Rico a tűz...

A séta közben már felkészül a gyengélkedőben elhangzó beszélgetésre, s kíváncsian várja, hogy mi is fog történni...