Tópart

~Amy... ázott és agyrázkódásos egértársam... bocs a megváratásért...~

Én, én, én? hallgatja a fontosnak tartott névmást, és a mardekároséval vetekedő ambícióról tanúskodó mondatot. Amy eddig aligha tűnt ilyennek; bár egészséges öntudat volt benn, de ez már nagyon is a nagyképűség határát súrolná. Vajon félreismerte volna? Meglepetését enyhén megnyúlt arccal és felvont szemöldökkel jelzi, remélhetőleg nem túl feltűnően. Már majdnem kiszalad a torkán egy megjegyzés a korábbi eseményekről, mikor a szőke hajú folytatja a beszédet. Persze, hogy érti a tréfát, sőt, jó néven is veszi. Jól megtévesztették, az már igaz? 
-Pedig már majdnem azt hittem! ?kacag, tréfásan megfenyítve Amyt az ujjával, amolyan ?te kis svindler, majdnem rászedtél! De ügyes vagy.? -módon. Van ebben elismerés, megnyugvás is bőven, több, mint szemrehányás. Na persze, gondolja magában, Amy már eddig is bizonyságot tett sziporkázó humoráról? Ami nagyon hasznosan tud jönni, még ha néha nehéz is ráhangolódni.
Mint például az eleső lány szavaira, amiket éppen csak meghallott, de a lényeget leszűrte belőle. Válasszal nem bajlódik a mennydörgés miatt, különben is, sietniük kell. Ha nem a vihar közepén rohanna, őt is nevetésre ingerelné az ?előadásuk?, amit, valljuk be, műkorcsolyázó legyen a talpán (bocs, koriján), aki utánozni mer. Mindenesetre tényleg olcsóbb, mint a pályán jegyet venni és korit bérelni- semmibe se kerül, a természet mindent ad magától, ha épp olyan kedve van. Zoey időnként önkéntelen visításokkal csúszik fél métert, aztán vagy talpon marad, vagy nem. Igazából csak azért érdekli, hogy l ne veszítsék egymást Amyvel. Még csak az hiányozna, hogy valamelyikük eltévedjen ebben a szörnyű viharban!
A kastély meleg, száraz termeinek illúziójával készteti magát a felállásra, ha talajt fog. Végül sikerül is odaérniük, és már nem koncentrál annyira, hogy szemmel tartsa a siralmas (vagy nevetséges) állapotba került griffendélest. Jól tudván, hogy maga sem fest (sokkal) szebben (hisz futás közben ki ér rá varázslattal ruhát tisztogatni, főleg, mikor bármelyik percben újra ugyanolyan koszos lehet? Bár az arca valahogy nem kapott annyit, mint a másiké), és megkönnyebbülten az épület közvetlen közelségétől, elköveti azt a baklövést, amit szinte azonnal megbán. Elengedi a szőke hajú kezét, aki az eddigiek tetejébe sikeresen kisebb agyrázkódást szenved, hála egy pocsolya és a méteres vastagságú, jó öreg, masszív fal közreműködésének. Ennek eredményeként bent a szerencsére üres nagyteremben Amy évfolyamtársa szeme láttára kering egy darabig, majd abbamaradni nem akaró nevetés kíséretében nemes egyszerűséggel lecsüccsen. Zoey azonnal megtisztítja- és szárogatja kárvallott társát, majd felszisszen a jókora púp láttán. Ehhez ő nem lesz elég? Gyógyító-bűbájokat még nem tanultak, és persze lohasztólevet sem szokása  magánál tartani.
- Gyere, felmegyünk a gyengélkedőre, ez nekem elég komolynak tűnik? -szól, azzal, ha hagyja, felsegíti Amyt, majd egy előkotort pénzérmét ad át.
-Tessék, szorítsd a púpra, úgy nem nő tovább.
Amennyire szükség van rá, a griffendélest támogatva elindul, bár eltűnődik, nem kéne-e valamit tenni a pocsolyával, amit a nagyterem közepén hagytak. Végül válla fölött hátrapislantva egy intéssel eltűnteti, ugyanazt a bűbájt alkalmazva, amivel bájitaltan után a főzetektől szabadulnak meg. Csak azért teszi, nehogy még idebent is elcsússzon valaki, azzal ugyanis sokra nem mennének.       

~ Zoey, a műsárcsolyázó főegér :laugh: ~

A lánynak fel sem tűnik, hogy Zoey időközben megszárogatja, s letisztítja ruhájáról a sarat; egyszerűen csak ül a röhögéstől görnyedezve. Képtelen abbahagyni az idétlen hiénavihogást, holott már a hasa is fáj a nevetéstől, könnye is szivárogni kezd. El-elfulladó hangon kezd bele:
- Te, Zo... Zoey... az a fahal - csuklik egy hatalmasat -, az aztán piszokul kemény volt, mondhatni betohonkemény.
Mondandója végébe becsúszik egy újabb csuklás, ám ő nem zavartatja magát. Lassacskán talpra kászálódik, ám megviselt szervezete ígyként nyilatkozik: eddig és nem tovább. Így aztán egy újabb kacagóroham közepette kibillen egyensúlyából és tehetetlenül visszatottyan a hideg járólapokra.
Zoey tanácstalanságát látva lassan csillapodik jókedve - melyről ő maga sem tudja, mi okozta -, majd némileg lehiggadva kérdezi:
- Kit vagy mit keresel? És ezzel mit is kezdjek pontosan? - mutatja fel az érmét. - Netán szerencsepénz volna? Egyébként pedig nem megyek a gyengélkedőre, nincs semmi bajom attól még, hogy kissé bevertem a fejem.
Mintha leöntötték volna egy vödör vízzel: Amy hirtelen teljesen kijózanodik, magához tér; éppen csak arra nem emlékszik, mi történt vele alig pár perccel korábban. Konkrétan idétlen röhögcsélése helyén tátong némi hézag a memóriájában, na meg a fallal való kellemetlen találkozás és a sárcsolyázás vége marad ki a fejéből. Ezen okoknál fogva bámul oly értetlenül, kissé csodálkozva a kezébe adott pénzérmére, majd kisvártatva, tányérnyi szemeket meresztve visszakérdez.
- Milyen púpra szorítsam rá? Tán beverted a fejed? - tréfálkozik szélesedő mosollyal. - Amúgy hogy kerültünk mi ide? Az utolsó kép amire emlékszem, mindössze annyi, hogy a sáron piruettezve sprintelünk a kastély felé és hót retek mindkettőnk cucca. És mitől vagyok én száraz, tiszta ruhában...? Mit is mondtál az előbb a gyengélkedőről, miért kell felmennünk?
Amy jócskán elhalmozza kíváncsi, értetlenkedő kérdéseivel barátnőjét, miközben arra gondol: alig néhány órája ismerik egymást, mégis legalább száz évre való kalandban részesültek ezen rövidke idő alatt. Bár a kalandok vége némileg homályba vész a Joy részéről, ez cseppet sem zavarja, könnyed hangnemben érdeklődik Zoey-tól:
- Mondd, jól vagy? Többé-kevésbé ép bőrrel megúsztad? - azután hatalmas sóhajjal folytatja: - Nekem valamiért állatira fáj a fejem, de nem véres, szóval lövésem sincs mi van vele. Nem suhintottál véletlenül tarkón egy óvatlan pillanatban, te lány? Csak pusztán érdeklődésből, mert legutóbb akkor éreztem magam ilyen moslékul, mikor megvertek.
Amy nem gondolja komolyan a fejbevágást, csupán poénból kérdezi, mivel nem emlékszik mi történt a fejével, mitől sajog annyira. Kíváncsian megtapogatja koponyáját, azonban egy fia púpot sem talál rajta, így felhagy a keresgéléssel; az már fel sem merül benne, hogy a homlokán kéne keresgélnie az ominózus duzzanatot.

[˘°˘°˘°˘Briant˘°˘°˘°˘]

˘°˘°˘°˘Briant˘°˘°˘°˘

Tényleg, tényleg jól el lehet vele lenni. Nem is tudom, kivel tudtam ennyire nyugodtan elbeszélgetni utoljára. Mostanság nem vagyok valami beszédes, ami jelen esetben ugyan nem látszik, de valójában nem beszélgettem mostanság sokat az engem körülvevő? Ö? Emberekkel. Mindenki túl feszült, túl fáradt, amit nem is csodálok, elvégre a profok azt hiszik, hogy semmi másra sem vágyunk, mint hosszú oldalakat írni nekik valami idióta témáról. Hát nem, köszönöm, én elvagyok anélkül is. Őszintén szólva, nem értem őket. Mi értelme van annyi házit adni, amikor az csak nekik rossz? Nem hiszem, hogy az a legkellemesebb elfoglaltság a világon, hogy az igenokosésművelt diákság összecsapott, foltos, zavaros, akár unalmasnak is mondható beadandóját javítgassa, amit persze olyan stílusban írt meg a kölyök, ami totálisan emelkedett?nek tűnik, telis-tele van olyan szavakkal, amelyeknek jelentését valószínűleg nem is tudja, de legalább jól hangzik. Na, szóval ezért van az, hogy a diáksereghez szólni nem lehet, mert azonnal elküldik az illetőt a jó büdös francba, amin persze az megsértődik, ezért még inkább szúrós lesz. Ez pontosan egy olyan valami, amin én tuti, hogy nem sértődnék meg, nem is szoktam, egyszerűen otthagyom, van jobb dolgom is. Visszatérve a mellettem ülő fiúhoz? Nos? Nem, Briant nem ilyen. Vele igenis lehet beszélni, még ha elég ingerlékeny is? Írjuk a fáradtságának számlájára.

Ez a csoki-dolog egyébként tök fura. Már hosszú percek óta ez a téma, pedig csak egy egyszerű barna tömbről van szó? Mennyit lehet beszélni egy ilyen kis kakaós valamiről?

- Kedvencem? Ne túlozzunk. Nem rajongok különösen a csokiért, de ha kell, akkor kell.

Szórakozottan vonom meg a vállamat, majd elkezdem összehajtogatni a csokipapírt. Igen, én hajtogatom a papírját. Eszemben sincs összegyűrni. Miközben a tökéletességre ügyelve szórakozom a csomagolással, Briant is megszólal, amin úgy szívből jövően elkezdek nevetni. Cukortúladagolás?

? Nem fogok meghalni, ne örülj? Tőlem nem lehet ilyen könnyen megszabadulni, bocsi.

Sajnálkozva ránézek, miközben elmosolyodok.

? Attól félsz, hogy esetleg téged vádolnának, ha meghalnék? Ugyan, szerintem mindenki gondolja, hogy te a légynek sem tudnál ártani.

És ebben biztos vagyok. Egy ilyen kis casanova-lelkű nem lenne képes bántani egy nőt? Dehogy lenne képes? Megvárom a választ, feltéve ha lesz, majd egy rövid szünet után ismét megszólalok.

? Nem megyünk valahova máshova? Vagy? Nem sétálunk egyet?

Nem. Akarok. Beteg. Lenni. Rettegek a betegségektől, meg a kórokozóktól, de tényleg. Elég a cukorbetegségem plusz a hülyeségem. Valószínűleg beleőrülnék, ha napokig feküdnöm kellene a gyengélkedőn azért, mert elkaptam valamit. Felállok, felveszem a táskámat, és indulásra készen várok. Persze nem muszáj velem tartania? De örülnék neki? Nagyon is.

.:: Anwen ::.



Mosolyogva figyelem a lányt, az éles visszavágásaival együtt, amelyek persze helytállóak. Márcsak pro-contra alapon is úgy kell hogy ha én feketét mondok ő fehéret. Hiába csak most találkoztunk, mondhatni úgy igazán először ez a ?ritka- összhang megvan köztünk. Ami nem is rossz dolog. Sőt. Kifejezetten jó.
És már csak ez is arra késztet, hogy arcomra kiüljön a hamis vigyor. Hát még Anwen szavai. Igaza van, most hogy jobban belegondolok, de persze nem vallom be még önmagamnak se nagyon.

Mikor pedig a cukortúladagolást elsütöm, mint nem annyira olcsó poénjaim egyikét ?amelyet tegyük hozzá a pillanat ihletett- örömmel konstratálom, bizony sikert ért el. Mert mi másért nevetne ennyire jóízűen a lány. Tudja milyen szép mikor kacag?
Na persze biztos nem. Mindegy. A lényeg hogy szereztem egy másodpercnyi ?vagy kettő- szabad és önfeledt percet, még ilyen korai ?brr- hideg ?wááá- órában is. Itt a tóparton, ahol senki se jár csak a legdilisebbek. Azaz mi.
- Hát? a gurkók erről másképp mesélnének? -
Jegyzem meg Anwen szavai ellen az erőszakos énem megmutatkozását. A kviddics. Na igen. Az alapján mindenki egy brutális állatnak nézne, pedig? csak terelő vagyok. Ennyi a dolgom.

Vállat is vonok, s ezzel egyidőben hangzik el a nagy körkérdés, megyünk-e máshova. Hát bárhol jobb mint itt, tekintve a hajnal csöppet sem előnyös oldalát, de mégis hova akar menni a lány?
Csak bólintok beleegyezésképp a szavaira, miközben felállok, hogy aztán mellé lépve ?ha addigra fel nem állt már- felsegítsem. Egészpontosan a kezem nyújtsam neki, hogy elfogadja. Igen, igen az évek kitanítottak. Tudom milyenek a nők. Ha egyetlen szóval jellemzed őket: Szeszélyesek. Szóval úgy tegyél a kedvükre, hogy az megfeleljen nekik.
- Na és merre menjünk? Mert nekem teljesen mindegy. ?
Tényleg mindegy. Az első óráig rengeteg idő van még. Azt hiszem. Szóval addig bazinagy köröket csaphatunk a suli körül vagy bemehetünk reggelizni is? de nem csokit.



Bocsánat a késedelemért

[Meg]

Hátizééééé... Nehari az irtó nagy késésért! *-*

-Káposztalé, te süket! ? vág vissza azonnal Mattnek aki már megint csupa-csupa idiótaságot beszél össze, amolyan tipikus Mattes stílusban. Plusz még vigyorog, mint valami hibbant, mint akivel dilibogyó szörpöt itattak. Az tuti, hogy Kayék nem bírnák elviselni ezt a stílust, de ez mindig is igaz volt, hogy Meg kicsit más, mint a többi CSCS-s. Igaz, hogy az ő pálcája sincs túl gyakran használva, de legalább néha szokott olyat csinálni, amit tanulásnak hívnak, meg hasonló dolgok. Ő olyan különc vagy ilyesmi. Máig nem érti, hogyan csöppent bele a zenekarba? De mindegy is, lényeg, hogy igazi barátokra lelt, mi több lehet, hogy megtalálta élete nagy szerelmét!
? Aki ugyan kisebb nevelésre szorul ugyan, de majd lesz valahogy. Azért egy gitár nem olyan kis egyszerű ajándék, amit első randira szoktak vinni. Ja, Megnek még sosem volt első randija, csak filmekben látott olyat, de ott senki nem adott gitárt először? vagyis hát volt egy film amit látott a nyáron a 10 dolog amit utálok benned. Abban kapott a csaj egy vagány gitárt, de az messze nincs ilyen jó, mint amit Mattől kapott most.
Bájos mosoly a szép arcocskán a fiúra villantva, majd egy könnyed mozdulattal odanyújtja neki, hogy vegye el tőle míg lemászik a fáról, mert mondjuk már kicsit nyomja a fenekét a fa kemény ága, és nem túl kényelmes úgy ücsörögni rajta.
-Figyu, mi lenne, ha inkább te játszanál? Én már játszottam eddig, és hát nem úgy van a mesében, hogy a herceg ad szerenádot a királylánynak? Mert szerintem igen, és az tuti, hogy nem én vagyok a herceg. ?magyarázza szépen Mattnek a dolgokat, jelezvén felé, hogy játsszon már ő, legalább egyszer halljanak szép muzsikát ezen a randinak nevezhető találkozón.
-Kérdezhetek valamit? ?dobja a labdát hirtelen Mattnek, megtörvén az idilli hangulatot ? Te ugye együtt laktál Brandonnal tavaly? Tudod? ő az a fiú, akinek hosszú haja volt és ilyen reggae stílusú gyerek volt?

~ Meg, babám ~

- Aha, káposztalé ? nevetek rá. ? Nem ezt mondtam volna? Csak azért lehet, mert annyira elkábítottál a bájosságoddal. Ezt nem valami bájitallal műveled amúgy?
Olyan ütődötten bámulok a bigére, mintha? még hasonlatot sem találok hozzá a szótáramban, annyira idétlen helyzet. Egyszerre csak megsokallom a giccset és a rózsaszínt és eltépem a tekintetem a lányétól, bár valószínűleg Meg is hasonló céllal szólal meg. Könnyedén, ruganyosan szökkenek le a faágról, majd átveszem a gitárt a csajtól. Nem könnyű a hangszer, élvezet lesz majd felvonszolnia a klubhelyiségig. Némi kárörömmel mosolygok rá, azonban rögvest bevillan: azonos a házunk, szóval 90%, hogy nekem kell felvinnem. Ezzel azonnal le is hervad a vigyorom.
Mindazonáltal letámasztom magam mellé a hangszert és a lányka kezéért nyúlok, hogy lesegítsem az ágról, mert így illik. Ha a kezembe kapaszkodik, akkor lesegítem, azonban ha nem nyúl a mancsom után, az esetben derékon ragadom és leemelem az ágról.
- Herceeeg?! ? hallom a saját hangomat, méghozzá elég magasan, szinte sikítva.
Röpke torokreszelgetés következik, hogy némileg feledtessem Meggel az iménti sikolyt, aztán kellőleg ráspolyozottan és mutálósan így szólok.
- A királylány stimmel ? simítok végig újra a haján ?, de a herceggel kire vagy mire akartál célozni, babám? Egyébként egy szavam sem lehet, hiszen nem kezdtél el körmöt tisztogatni a pengetővel, mint ahogy egy-két boszorkány tenné, ráadásul egész jól gitározol.
Gyanakodva nézek szét, mintha egy igazi herceget keresnék, aki esetleg vetélytárs is lehetne. Bár amennyire ismerem Meget, nem hagyna faképnél egy karácsonyfadíszes, sznob gálafiúért ? mert az én szűk fejemben ilyenek a ?hercegek?: fehér vagy krémszínű, kifogástalan, gyűretlen öltöny, ujjanként legalább nyolcvan aranygyűrű, pluszban vaskos nyaklánc és csinos kis korona a fejtetőn a poétikusan hullámzó szöszke hajtenger tetején; mindehhez az IQ vetekszik a metróalagút mélységével, tehát kissé bunkó, de amúgy ?halál cuki? manusról van szó. Megrázom a fejem, s a (rém)kép nyomtalanul elillan, helyette csak Megan arcát, szemét látom, miközben újra megjelenik az a bárgyú vigyor a képemen. Hát ez már tűrhetetlen!
The Kill.
Valahonnan ismerős a nóta, még Meg gitározása előttről, amit most halkan kezdek játszani az időközben ölbe kapott hangszeren. Igyekszek helyesbíteni ott, ahol az előbb hamisnak hallottam a dallamot, ám mivel nem ugrik be a teljes szám, ez nem mindenütt jön össze. Félpercenként felnézek a húrokról, ellenőrizvén, hogy megvan-e még a csaj.
- Öhh? Brandon?
Ismerős a név, valamelyik srác lesz az, aki a szobatársam volt? de nem ugrik be így hirtelen. Valahogyan nem örülök neki, hogy a randink közepén egy másik pasasra terelte a szót Meg; olyan érzés, mintha eltört vagy elrontott volna valamit. Pedig nem is. Féltékeny volnék? Nem tudom. Lehet. Csak éppen fogalmam sincs, hogy került most ide a Brandon nevű kölyök. Eltűnik az az idétlen mosoly az arcomról, amit tulajdonképpen nem is bánnék, csakhogy nem szándékosan teszem. Ahogy a tekintetem is akaratom ellenére sötétül el egy kissé.
- Ne haragudj, de most így nem jut eszembe, hogy kiről van szó. Én valahogy tavaly sem töltöttem olyan sok időt a szobatársaimmal, mert a legtöbb aranyvérű és engem eléggé kinéztek maguk közül ? szabadkozok mélabús mosollyal. ? Tényleg sajnálom.
Végül mégsem kérdezek rá szavakkal, hogy miről jutott most éppen eszébe a fiú, csak a tekintetem kérdez, de azt is igyekszem titkolni.

nincs hari, babááám

[*-* Briant *-*]

*-* Briant *-*

Olyan vicces, amikor két ember olyan dolgon? ?vitatkozik?, aminek abszolút nincs jelentősége, és ráadásul egy teljesen szubjektív témában folyik az eszmecsere. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, rendkívül szimpatikussá vált nekem, és talán még Ő is megkedvelt egy kicsit.
Szeretek egyébként szópárbajozni. Mennyivel kényelmesebb már az, ha kényelmesen, ülve harcol az ember az igazáért, annál, hogy különbözőféle átkokat küldenek a felek egymásra? Persze, ha egy csoki miatt pálcát rántanánk, nem lennénk normálisak. Legalábbis furcsán nézne ki.
Érdekes, hogy egy egyszerű poén is mennyire jól tud hangzani a szájából, és hogy még meg is tudott vele nevettetni? Igen, gratulálok, Mr. Joubert, ez sikeres akció volt. Tetszett. Lehet, hogy csak azért, mert korán van, vagy mert fázom, vagy a franc se tudja, miért, de tetszett. Nem is kell okokat keresni?

- Gurkókat szoktál gyilkolni? Mondtam én, hogy gyilkos alkat vagy. Áh, tényleg, a kviddics. Elárulnád nekem, mi a jó ebben a játékban?

Utálom a kviddicset, egyszerűen ki nem állhatom a repülést, és a seprűket. Nem értem a varázslókat, ahelyett, hogy mondjuk? Kézilabdáznának, seprűn ide-oda röpködve próbálnak labdákat ütögetni, meg elkapni, meg eldobni. Számomra ez az egész egy értelmetlen baromságnak tűnik. Na jó? Nézni szeretem, de csak akkor, ha sok jóképű srác játszik benne. Nem hiába, nőből vagyok, vagy mi. A mugli nők imádják a focistákat ? az aranyvérű hölgyemények meg a kviddicscsapat tagjait.

Amikor beleegyezik abba, hogy a tópartot, a napfelkeltét, a hűvös harmattal borított tájat magunk mögött hagyjuk, megörülök, hiszen Ő is velem tart. Egy pillanatra meglepődök, mikor felsegít, ajkaimon egy aprócska mosoly játszadozik, és hálás pillantásokat vetve rá megköszönöm Neki.

- Igazán kedves vagy. Köszönöm.

Annyira ritka ez manapság, alig látni olyan férfit, vagy fiút, aki ennyire udvarias lenne. Mégis ? egy-egy ilyen cselekedettel le lehet nyűgözni egy nőt. Tudom jól, hogy Ő ezzel valószínűleg maximálisan tisztában van. Mit mondjak? Ismeri a nőket.

- Merre menjünk? Ö? Nos? Szerintem menjünk be? Esetleg fel a klubhelyiségbe. Még sok van hátra az első óra kezdetéig. Hm? Tudod mit? Dönts Te. Bárhova mehetünk, csak azon a helyen legyen melegebb. Mindjárt megfagyok.

Miközben ezeket a szavakat mondom, elindulok Vele abba az irányba, amerre Ő szeretné. Kezeimet nadrágom zsebébe csúsztatva sétálok a célhely felé, ahol remélhetőleg egy még kellemesebb, ismerkedős beszélgetésben lehet részünk?


//user elsüllyedt... Ne haragudj... //

zeneee

A segítő jobb elfogadása után már a lány is mellettem áll. Így már mindjárt másabb, olyan értelemben, hogy bizony beazonosíthatom, hogy szegény Anwen durván a vállamig ér. Pedig? én se vagyok óriás alkat. Azaz Hagidtól messze elmaradok. Na de persze a stomatotróp ööö azaz a növekedési hormonnak ?fene a sok mugli biológiakönyve- köszönhetően és is megnyúltam, mint a cérnametélt. Na igen. Ám ezt a lány nem mondhatja el magáról. Habár az alacsony testmagasság nem hiszem, hogy pont Anwent akadályozná meg bármiben is. A csokoládé majszolásában tutira nem okoz ez problémát. Na de kinek nem? Lehet még a jó öreg vadőrünk is ezt teszi csak nem vallja be. Mert bizony ez az iskola tele van titkokkal? én mindig is tudtam.

S míg Anwen a gurkókról kérdezget, lassan indulunk el együtt a kora reggeli világban, mint valami két magányos utazó. Mert bizony azok is vagyunk valamilyen szinten ha jól belegondolunk. Elvégre még mindenki az ágyban alszik, vagy nagy ásítások közepedte kezd el öltözködni s veszi fel ami épp a kezébe akad, esetleg a szomszédja cuccait, hogy aztán nevetséges kinézetével levánszorogjon majd reggelizni vagy a szokásos töklevét meginni. Na hát igen? ilyen? unalmas az élet a Roxfort falai között, főleg reggel. Csak nem nekünk.
- Abban a játékban? ? hitetlenkedek. ? AZ a játék a világ legjobb sportja!!! ?
Bővebb magyarázatra ez nem is szorul. Ugyanis teljeseb biztos hogy a lány ült már seprűn és látott pár meccset. Szóval nem kezdek bele a szabály magyarázásában, mert? mert? korán van. De azért mégsem hagyom ennyiben a dolgot.
- Azt ne mondd, hogy nem szereted? olyan ugyanis nincs. Csak? maximum nem érted és emiatt nem szereted? -
Nagyon meggyőző tudok lenni. Tényleg. Néha még én magam is elhiszem, amiket mondok, de olyankor gyorsan görcsöt kötök a nyelvemre. Most viszont remélem a lányra hatással vagyok. Mert a kviddics szent és érthetetlen és azért mégis már? egy varázsló mégis szeresse a varázslótársadalom kedvelt sportját. Legalább egy bizonyos szinten.
- De repülni szeretsz ugye?? -
Ugyanis félek, innen fúj a szél. Azaz történetesen onnan, hogy a repüléstan nem tartozott Awen kedvencei közé, és így persze maga  a sport se, ami óriási hiba. Na de kiküszöbölhető, főleg ha itt vagyok én.

S miután aprócska kört csapva elérkezünk a kiindulási helyre már én is belátom, jobb lenne talán visszafelé venni az irányt. Wennie pedig hangot is ad eme megjegyzésének. Én mindössze egy beleegyező mosollyal és bólintással jelzem, hogy tőlem elindulhatunk a kastély irányába, noha tudom, ott már kevésbé lesz meghittebb a társalgás. De hát egye fene a hideg beüldöz.
- Mit szólnál egy kiadós reggelihez a csoki helyett a Nagyteremben? ?
Ez amolyan? visszautasíthatatlan Joubert-es ajánlat. Vagyis nem lehet nemet mondani rá. S a nagy barna tekintet, amelyet Anwen felé vetek, remélem a hasznomra lesz legalább egy icipicit.
- Benne vagy Wennie? -
Első alkalom hogy így szólítom. Remélhetőleg nem bánja. Ha meg mégis, hát visszatérek a teljes nevéhez. De csak ha nagyon ragaszkodik hozzá.

[- Személy szerint utálom a kviddicset, és nem azért, mert nem értem. Igenis értem én, csak rossz emlékeim vannak vele kapcsolatban. De tisztában vagyok azzal, hogy mások szeretik, és ezt tiszteletben is tartom. Nem vagyunk egyformák.]

Hu. Nagyjából ennyivel lehetne jellemezni azt az állapotot, amibe azután kerülök, hogy felálltam. Elzsibbadt lábaimat úgy emelgetem és helyezem a földre vissza, mintha az valami megváltás lenne, érzem, ahogyan ismét vért kap. Aztán a másik ?hu? az az, amikor meglátom, hogy az eleddig mellettem ülő fiú durván másfél fejjel magasabb nálam, amit persze hülyeség így mondani, mert a ?fej? az annyi méretben van, ahány ember a Földön él, de mondjuk számoljunk egy átlagos fejjel. Mondjuk az enyémmel, elvégre hozzám viszonyítunk. Séta közben a tájat szemlélem, a Napot, a madarakat, a zöldellő fákat, és a Tó csillogó felszínén visszaverődő fényt is, mikor hátrapillantok. Lenyűgözve nézelődöm, egyszerűen csak imádom a természetet, abban látom önmagamat boldognak, vidámnak, szabadnak? Na de, szálljunk le a földre, mert már megint elkalandoztunk. A visszapillantás után továbbhaladva már csak az utat figyelem, bár, néha-néha oldalra pillantok. Kényszeres, magam sem tudom miért, de valahogy újra meg újra ráemelem a tekintetemet, mintha jól az emlékezetembe akarnám vésni az arcát, a mozgását. Aztán feleszmélek. Merlinre, mit csinálok?! Ismét lehajtom a fejemet, ezzel még alacsonyabbnak tűnök. Éjfekete cipőm orrát vizslatva folytatom az utat, amíg meg nem szólal.

Úgy tűnik, a kviddics jó témának bizonyult? Egy újabb vitához legalábbis. Ő szereti, én nem, és az, hogy nem értem? Ugyan már, hiszem imádtam kviddicsezni, meg repülni is, csak? Az én imádnivaló nővéremnek sikerült megutáltatnia velem. Mondjuk? Én a kézilabdával, azzal a mugli sportággal is jól elvoltam, és nagyon szerettem? De hiányzik? De rég játszottam?

- Személy szerint utálom a kviddicset, és nem azért, mert nem értem. Igenis értem én, csak rossz emlékeim vannak vele kapcsolatban. De tisztában vagyok azzal, hogy mások szeretik, és ezt tiszteletben is tartom. Nem vagyunk egyformák.

Aztán jön az újabb ?seprűs? kérdés, miszerint a repülést szeretem-e, na, erre egyszerű, meggyőző, rövid választ adok, teljesen komoly arccal.

- Nem szeretek repülni. Sőt. De ezt a beszélgetést inkább folytassuk bent.

Bár nem vagyok éhes ennyi csoki után, mégis, szívesen folytatnám a beszélgetést, ráadásul a pillantás, amit rám vet? Nos, ezek után ajánlatát áthelyezem abba a bizonyos ?visszautasíthatatlan ajánlat? kategóriába, ráadásul még a becenevemen is szólít, amit olyan kevesen tesznek, így hát teljesen biztosan Vele kell tartanom.

- Reggeli? Tökéletes. ? válaszolom felvetésére mosolyogva, majd együtt megindulunk a Roxfort nyüzsgő, zajos terme felé.

zeneee

Hihetetlen. Hihetetlen, hogy valaki nem szereti a varázslótársadalom legközkedveltebb, legnagyszerűbb, legnagyszabásúbb sportját. Egyszerűen hihetetlen. Ami pedig a pláne az egészben, a lány ennek minden aggodalom nélkül hangot is ad. Nem zavarja, nem érdekli kinek mi a véleménye vagy ki hogyan néz rá emiatt. És ez? becsülendő. De akkor is csak a kviddicsről van szó!
Ha nagyon költőiek akarunk lenni, akkor a lelkem most ezer aprócska darabra szakadt szét mint egy tehetetlen tükör, amely a földön landol, s szinte lehetetlen összepakolászni. Na de persze azért ennyire nem tragikus az eset. Az én lelkem sokmindent kibírt, nem kell annyira aggódni érte. Viszont ez a kviddics ügy mellbe vágott. Főleg, hogy Anwen saját bevallása szerint ismeri, tudja, érti a szabályokat. S még így se szereti? hát ez? tragikus.

Lemondó sóhajjal pillantok a mellettem sétáló lányra, aki még a repüléshez fűzött reményeimet is romba dönti. Esküszöm vagy direkt csinálja, vagy? A szeméből mégis ki tudom venni, őszintén beszél. Van egy olyan feltevésem, hogy a szemek sosem hazudnak. S Anwen kék szemei maga a megtestesült őszinteség. Kár hogy ennyi sok tapasztalatom van, akkor tudnám áltatni magam. De hát jobb, ha hozzászokik az ember, hogy bizony az igazság fájdalmas dolog tud lenni. Nagyon is az.
- Na jó, eltérőek vagyunk de a kviddics? ahh, na mindegy. -
Fájdalmasan lemondó hangnememből rájöhet, értelmetlennek tartom a vitatkozást. Úgyis van egy nézete, nehéz lenne megváltoztatni. Inkább csak arra figyelek, amire a lány megkér. Menjünk be. Eredetileg is ez volt a terv s bár hiába melegszik az idő, elég lassú ahhoz hogy mi a szükséges időtől többet kint töltsünk mindezek után. Szóval nem is bánom, hogy a kastély felé vesszük az irányt, amelyből egyre több és több látszik a felfelé emelkedő Nap jótékony fényének következtében.

- Fura. Nem sok olyan emberrel találkoztam, aki nem szeret repülni. -
Pislogok a lányra, miközben lassan de határozott tempóban haladtunk így együtt vissza a többiekhez. Már biztosan többen is megjelentek, a korán kelők, hogy tiszteletüket tegyék a Nagyterembe, és hogy teletömjék a hasukat energiapótlás végett az egész napos agytorna miatt. Azonban mindez majd csak az előcsarnokban derül ki, mert még most innen az udvarról semmi sem látszik. Na de ami késik az nem fog elmúlni?
- Lehet azért nem élvezted mert nem tanítottak meg jól. Mi lenne ha egyszer eljönnél velem? Akár az edzéseket is megnézhetnéd. Szívesen tanítanálak. -
Nem túl jó ötlet Abbeyt és Anwent összeereszteni. Főleg hogy a csapat nagy része állandóan rólam és a csapatkapitány közötti egyenlőre nemlétező viszonyról pusmog. De ki tudja. Lehet Wenny így kap kedvet az egészhez vagy így utálja meg még jobban. Akárhogy is, ő nem veszthet sokat. Én meg? nem számítok. 

[Paul]

Paul

Újabb szép nap a Roxiban. Hétvége. Pihenés. Remek. Már csak két hét van az RBF-ekig, de úgy döntöttem túl sokat hajtottam egész félévben, így megérdemlem a pihenést. Ma sokáig aludtam, majd még fél órát lustálkodással töltöttem az ágyamban. Lassan tápászkodtam fel, és kómás tekintettel ballagtam ki a fürdőszobába. Zuhany, fogmosás... stb. Majd felöltöztem, és lesétáltam reggelizni. Jól esett, hogy hónapok óta most először ettem nyugodtan, és nem gondoltam arra, hogy mit kell még tanulni, vagy milyen dogát kell írni... mit kéne még átnézni.
Most nyugodt szívvel ültem, és rágcsáltam a pirítósomat, és kortyoltam a töklevet. Még kissé álmos tekintettel néztem szét a velem együtt a teremben tartózkodókon. Nem sokan voltunk. Alig 10 ember. A többiek már vagy túl voltak a reggelin, vagy még az igazak álmát alusszák.
Mikor végeztem mindennel, irányt vettem a Tó felé. Igen, rám fért egy jó kis séta. Friss levegő, séta, test mozgás. Hát kell ennél több?
Lassú léptekkel haladtam végig a folyosókon, lépcsőkön... ki az iskola kapuján. Megálltam és mélyet lélegeztem a friss levegőből. A nap sütött, melege teljesen feltöltött. Megindultam a feszített víztükör felé. Közben a felhőket bámultam. Hol egy nyúl, egy kutya, róka, netán egy tejszínes fagyi tűnt fel az égen. Néha-néha meg is botlottam, olyannyira az eget bámultam. Szép volt. Kék... És fehér, habos bárányfelhők úsztak rajta...

Közben elértem a vizet. Megálltam a parton és a fekete víztükröt figyeltem. Sima volt, egyenletes, hiszen egyetlen kósza szellő sem borzolta a kedélyeket. Csendes és szomorú volt a víz. De ez valahogy mégsem tudott elkedvetleníteni. Nem, úgy éreztem, hogy én fogom felvidítani most a tavat. Mosolyogtam. Nem tudta miért, csak mosolyogtam...

Egyszer csak lépteket hallottam a hátam mögül, de nem fordultam meg. Megvártam míg az illető mellém ér, és megszólít. Addig minek megszakítani ezt a szép pillanatot...

 Abbey

Paul szokása szerint felkelt, megmosakodott, felöltözött majd elhagyta a hálótermet. Szíve repesett az örömtől, hiszen nem csak egy újabb napot tölthet el a kedvenc iskolájában, hanem mert nemrég egy barátra is sikerült szert tennie. A lány egyenes ívben bukfencezett át rajta, majd jött egy rövid séta és egész jó barátok lettek. Lesétált a nagyterembe, ott elköltötte a reggelijét. Közben kezdte latolgatni, hogy mit csináljon ezen a hétvégén. Persze az első helyen szerepelt hogy lesétál a parkba és elmegy a tó mellé. Nem tudta miért de hívogatta a park, a tiszta ég és minden egyéb. Már csak az RBF-vizsgák közelsége árnyékolta be a napját, de egyébként minden tökéletes volt. Paul miután végzett a reggelivel, elindult kifelé. Áthaladt a bejárati csarnokon majd kilépett a parkba. Végighaladt majdnem az egészen, majd a tópart felé vette az irányt. Eszébe jutott néhány gondja ami a közelgő nyarat árnyékolta be. Apja vagyona nem lesz elég egy újabb nyárra a Foltozott üstben. Nem tudta hogy hová mehetne hiszen árvaházba akkor vonult volna ha Tudjukki tárt karokkal menne meghalni. Egyszóval soha. Ezen borongva vonult végig egészen a tópartig, gondolatai kiültek az arcára is. Egyszer csak meglátott egy alakot a tó partján. Bár most hátulról látta így is könnyedén felismerte Abbey-t.  A lány valamin nagyon vigyoroghatott, és ezt Paul nem tudta megérteni. Mindenesetre a barátja látványa kiűzte belőle borongós gondolatait. Óvatosan odament mögé, majd hirtelen megszólalt.
- Szia Abbs. Rég láttalak.
 Szinte azonnal láttam hogy tönkretettem szegény lány egy jó pillanatát. De talán nem lesz dühös, és nem küld el melegebb éghajlatra.

[Vince]

Vince

*William a  lépcsőn előre enged amely lefelé vezet a  bagolyház tornyából, majd felzárkózik melléd. Felveszi az ütemét a lépteidnek. És tartja az ütemet amelyet diktálsz.*

Én azt javaslom, hogy mennyünk a tópartra ott kellemesen el tudunk beszélgetni, és még a levegő is jár, sőt ha akarsz még egy olyan mugli pálcikát is elrághatsz.

*Mosolyog rád.*

Szóval, Internet hallottam már egypárszor róla érdekesnek hangzik, de azért oda még nem vetemedtem, hogy megnézzem, meg nem is igazán értek a mugli masinákhoz. De ami késik nem múlik, ha van kedved meg mutathatnád hogyan működnek meg elmagyarázhatnád ennek az inter micsodának a jelentőségét és lényegét. Ja piton egy láng elme, csak kicsit adhatna jobban a megjelenésére, és akkor nem úgy nézne mindig ki mint akin végig ment egy sereghalálfaló.

*Mondja mosolyogva.*

Na és melyik a kedvenc bájitalod, és miket tudsz elkészíteni teljes biztonsággal?

*Kérdezi érdeklődve William.*

William

Milyen figyelmes. Előre enged. Elmosolyodom.

-Köszi szépen, William. A tópart szerintem is ideális helyszín. Tökéletes néhány elmebeteg eltávolítására.

Felkuncogok a saját viccemen. Őszintén szólva, elég gyenge, de hát ez van. Senki sem tökéletes, akkor sem, ha annak tűnik. Nincsenek tökéletes emberek, mindenki követ el hibákat. Én is. Mondjuk egy rossz vicc elsütése nem hiba, legfeljebb szánalomra méltó, ha valaki félreérti, akkor pechem van. Egy, a viccet túl komolyan vevő ember simán beleláthatja ebbe a szituációba, hogy őt akarom vízbe fojtani. Remélem, ő nem érti félre.

Na, már megint a suli. Ennek a srácnak tényleg a mániája, hogy mit tudok. Eleinte imponált, most viszont kezdek besokallni tőle. Miért kell megállás nélkül ezzel zaklatnia? Amikor elhangzik a kérdés, kis híján leesek a lépcsőről. Azt hiszi, hogy nem tudok bármilyen bájitalt elkészíteni? Minek néz engem, hol szerencsétlen kviblinek, akinek a kezei közt összetörik a kémcső? Sértődött fejjel ballagok tovább. Amikor megszólalok, kiérezni belőle, hogy mit gondolok.

-Ez most csak valamiféle rossz vicc akart lenni? Természetesen az összes eddig tanult bájitalt el tudom neked készíteni, akár csukott szemmel is. Rossz vicceid vannak, Will! 

Vince

*Will sétál melletted a megjegyzésedre egy mosoly villan az arcán, majd a  mérges reakciód kissé lelombozza.*

Ne vedd támadásnak a kérdésemet kedves Vince, de nem vagy te egy kicsit túlságosan is magabiztos, bizonyosan állíthatom, hogy becsukott szemmel nem tudnád meg csinálni a bájitalokat, sőt ebben a perceben egy bájitalt sem tudnál nekem főzni. Nincs nálad se üst se hozzá valók. És mint tudod az egyetlen hely az iskolában ahol összetevők vannak az Piton magán raktára.
Tehát kimondhatjuk ismered a recepteket, de egy italt sem tudsz megfőzni biztonságosan.

*Majd vesz egy mélyebb levegőt.*

Tudom rossz a humor érzékem sokan mondták már, de szerintem, azért mert a teljesen komoly kérdéseimet viccként értelmezik általában. Szóval a nélkül, hogy kinyíratnánk magunkat szerinted az erdőből mennyi összetevőt szedhetnénk össze ketten? Mert az erdő a második hely ahonnan hozzá valókat lehetne szerezni egy adag bármilyen főzet előállításához.

*Néz érdeklődve Vince-re.*

Tudod, ahogy észre vettem itt a Roxfortban nem igazán elhivatott kedvelői a tanárok a gyerekek önálló fejlődésének, én viszont ezt szorgalmazom hiszen nincs is annál hasznosabb tanulás, mint amikor saját magad kísérletezel ki valamit, vagy jössz rá valami újra. Vagy te nem így látod?

*Majd kicsit gyorsabb tempóra vált és a közeli fa odvához kocog, körbenéz majd a fa odvából egy nagyobb fekete bogarat szedd elő.*

Azt mondtad tanultatok egy átkot amiből élőlényeket lehet tárgyakká át varázsolni, ez érdekesen hangzik, jó lesz ez a bogár kísérleti alanynak?

*Fordul Vince felé kérdő tekintettel*