A lim-lomos hely

[Bee<3]

Bee<3         

"Csókból születik a boldogság,
S abból, hogy valaki gondol rád.
Melléd lép s ettől minden szép és csodás!
Két száj csókra vár és összeér.
Nincs már semmi, ami többet ér.
Így jön létre s így talál reád
Egyetlen csókból a boldogság."

 Behunyt szemmel élvezi a kezem barangolását. Örülök, hogy tetszik neki. Annak is, hogy be mertem vállalni. Elvégre csak a Griffendélbe osztott be az a koszos süveg. Közelebb hajol, sokat nem kell fáradnia, mert már eleve előtte lihegtem. Beteljesül amit akartam. Egybeforrunk és úgy ölelem, mintha most ölelném utoljára. Pedig ez csak a kezdet.
 Behunyom a szemem és átadom magam a pillanatnak. Gyengéden csókolom, szépen lassan, hogy kiélvezhessem minden percét. A szabad kezemmel elkapom az egyik kezét és gyengéden simogatom. Tetszik a helyzet mit ne mondjak. Remélem nem csak az éjszakára vonatkozóan gondolja a dolgokat. Mert én azt hiszem nem. Igen is kell valaki akire támaszkodhatok ezekben az időkben. Na majd meglátjuk egyelőre a jelennel és nem a jövővel foglalkozom.
 Elég a gyengédségből gondoltam és vadul belemászok a szájába. Elkapott a hév na. Remélem nem bánja, mert én aztán nem. Ideje lenne egy kis lélegzethez hagyni szegényt, úgyhogy elhúzódom egy kicsit még egy gyengéd csókot lehelve előtte az ajkaira. Nagy mosollyal és újra nyitott szemmel nyugtázom a történteket és igyekszem megkeresni a Bee-n elveszett karjaimat.
 Mennyi lehet az idő? Igazából már azt sem tudtam, hogy hol vagyok, de nem érdekelt. Azt se bántam volna ha most azonnal szemközt lőnek egy halálos átokkal mert legalább boldogan terülök ki.
- Így máris jobban érzem magam. - mondom és nagy cuppanósat nyomok Bell homlokára. Hát még ilyen helyzetben is meg kell tartani a vicces Niall-t. Ő aztán sose tűnik el. - - Remélem nem bántad meg. Én ugyan nem. Sőt. Többet akarok.- majd elégedetten hátradőlök és elveszek a gyönyörű szemeiben.

Niall

"Kikapcsolódik az egész világ, eltűnik a hold, az eső, az ég, felszívódnak az utcák is a semmiben.
 Csak ketten létezünk a sötétségben, élve, létezve, elevenen."

*Az ölelése...el sem tudom mondani mit jelent nekem. Azt hiszem, erre a pillanatra életem végéig emlékezni fogok. Nem tudom, hogy Niall-nak nyitva van-e a szeme, mert az enyém csukva van, így nem látom, de most nem is zavar. Gyengéd a csókja, és lassú. De én nem bánom, csak visszacsókolom. Az egyik kezével megfogja az enyémet, és azt simogatja. Az agyamba tolakodik egy kép: mi lenne, ha most találna ránk valaki? Ám ez a gondolat nem sokáig foglalkoztat, elhessegetem. Ugyan miért nyitnának ránk?
 Inkább a jelennel törődöm, és elhessegetem az efféle gondolatokat, hiszen ilyeneknek, ilyenkor nincs helye a fejemben. Most az egész létemet csak a Niall iránti érzéseim töltik ki.
 Nem sokáig marad a fiú gyengédsége, most már kezd vadabbá válni. Ezt sem bánom, már éppen itt volt az ideje, azzal a kezemmel, amit nem fog meg a hajába túrok, és úgy húzom közelebb magamhoz. Aztán elhúzódik, ám előtte kapok még egy kis csókot a számra.
 Elmosolyodom, majd kinyitom a szememet. Ránézek a fiúra, és látom, hogy ő is mosolyog, miért ne tenné? Majd egy vicces kis mondattal, egy újabb puszit kapok, immár a homlokomra.*
- Én is, határozottan jobban!
*Mondom, és egy halk kis nevetést hallatok. Hallgatom a fiú mondatát, és az utolsó szavaira öröm járja át a szívem. Igen, azt hiszem, én is többet akarok. Nézem, ahogy hátradől; a mozdulatai elégedettséget sugallanak. A szemembe néz. Eddig nem is figyeltem meg, hogy mennyire szép kék szemei vannak.*
- Többet akarsz?
*Kérdezem egy huncut mosollyal.*
- Akkor kénytelen leszek többet adni.
*Mondom, és rávigyorgok. Közben Nessa visszatér a szobában a felfedező körútjáról. Még jó, hogy nem egy perccel korábban. Akkor roppant fontos dolgokat zavart volna meg. Észreveszem, hogy a szájában egy egér van. Na legalább neki is van sikerélménye a mai estéről.*

[Együtt.]

Bee

Nem is értem mivel érdemeltem ezt ki. Azt, hogy baromi nagy mázlista vagyok. Na jó, lehet, hogy később még megbánom a hirtelen kijelentéseket. Nem olyan könnyű engem elviselni! Ha most ránk találna Friccs vagy egy tanár nemhogy pont levonást kapnánk de még meg is átkozna. Még akkor is megérné az este. Nekem biztos.
Mivel innen már nincs kiút és nem is keresem, bele kell gondolni, hogy mi lesz ezután. Hogy fogadják a többiek meg ilyenek. Bár eddig sem izgatott senki véleménye. Na jó néha a sajátommal azért foglalkozom. Bízom benne, hogy irigy és gyilkos tekinteteket kapok majd a csajoktól. Aki foglalt úgyis mindig nagyobb közrajongásnak örvend, bár nem értem miért. Ki érti a nők észjárását?
Ahogy rám mosolyog belül egy önelégült hang felüvölt bennem. Persze ez az a kellemes üvöltés és kegyetlen jól esik. Remélem még egy darabig így is lesz. Kezdek végre lenyugodni az izgalomban most már nem lesz para. Sőt. Remélem csodálatos napok, órák, hetek következnek. Együtt. Ezt lassan ideje lesz tisztázni. Közben a macsek is visszatér a vadászatból és nevetve nyugtázom, hogy sikeres volt.
Úgy látszik ma neki is bejött az élet.- mondom vidáman.
Benne van a kis játékban, úgyhogy úriemberhez méltóan cselekednem kell. Kihámozom magam alóla és összeszedem az elmúlt percekben elveszett végtagjaimat. Remélem nem érti félre a szándékom. Felülök a kanapén és derekát átkarolva magamra húzom, hogy a lábaimon kényelmesen elférjen. Kezeimmel a hajába túrok és megcsókolom. Nehéz abbahagyni, de leküzdöm a vágyat és a fülébe suttogok.- Remélem tudod, hogy most már nehezen fogsz szabadulni tőlem.- ideje tisztázni a játékszabályokat. Mert ha egy estére szól a dolog akkor, úgy játszunk. Bízva bíztam hát, hogy számomra előnyös választ kapok, de még mielőtt bármit is mondhatott volna jobban magamra húztam és újabb csókot leheltem édes ajkaira. Azt hiszem ez többet jelentett bármilyen okoskodásnál. Újra levegőhöz hagyom, de most hátradőlök a kanapén teljesen, elővéve a legártatlanabb arcomat. Mert olyan is van ám nekem. Főleg mikor a balhékból kell kimagyarázni magam, fontos, hogy legyen egy sajnálható arculat.
- Lássuk mi is az a több! - mondom ártatlanul vigyorogva. Feladtam a leckét ahogy kell, lássuk megoldják-e.

[Niall]

Niall

*Egy kissé furcsának találom, hogy én, aki általában csak vidáman magamat adom, most ilyen, hogy is mondjam, csábítóan hatok valakire. Nem mintha zavarna, történetesen nagyon is szívesen vagyok most itt, és csinálom azt amit, mégpedig a legjobb társaságban. Amikor visszatér az én szeretett kis házi kedvencem, Niall egy vidám kis megjegyzéssel nyugtázza.*
- Bizony.
*Mondom, és nem kerüli el a figyelmemet a „neki is” megszólítás. Megsimogatom Nessát, és megdicsérem az ügyes fogásért. A fiú összeszedi az eltévedt kezeit, meg kikászálódik a testeink keltette csomóból.
 Szerencsémre koránt sem azért, hogy elmenjen, mert elkapja a derekam, és újra magához húzva csókolni kezd. A keze már megint a hajamba túr. Vadul visszacsókolom, remélem nem tart túl rámászósnak. Bár ami azt illeti nem én kezdtem...
 Abbahagyja a csókot, és a fülemhez hajolva belesuttog. A lehelete csiklandozza a bőröm.*
- Ki mondta, hogy szabadulni akarok? Mert azt kell mondjam, még egy ideig boldogítani foglak.
*Mondom, és megint vigyorgok. Kíváncsi vagyok a többi diák pillantására, amikor együtt látnak majd Niall-lal. Azt hiszem a lányok részéről csak irigykedő szemeket fogok kapni, és meg kell mondjam lesz mire irigykedniük. Az én Niall-omra. Huh, ez elég bizarrul hangzott. Sose szerettem az olyan nőket, akik kisajátították a partnerüket. Szerintem ez borzalmas dolog. Közben a fiú újabb kérdést tesz fel.*
- Azt neked kell tudnod, te mondtad, hogy többet akarsz. Mindenesetre, a lényeg, hogy ha csak egy éjszakás kalandot keresel, akkor akár most ki is mehetsz.
*Mondom, és bármily meglepő, mosolygok. Na nem, mintha ez olyan vicces lenne. A lényeg, hogy csak azért mondtam, az utolsó mondatot, mert 90%-ban biztos vagyok benne, hogy Niall hosszabb távra akar kapcsolatot; és ez eléggé egyezik az én igényeimmel is. Most mégis kíváncsian várom a szavaim hatását. Remélem nem sértettem meg, hogy ilyet mondtam neki, nehogy azt feltételezze, hogy ilyet gondolok róla. Bár egy kissé rosszcsontnak tűnik, de az nem baj a jófiúk, általában unalmasak...*

♥Bell♥

Azt akarom, hogy legyen holnap, és újra holnap és újra, és azt akarom, hogy azokon a holnapokon minden percemet veled tölthessem!

Leírhatatlanul jó eső érzés ami bennem keringett. Egy poros koszfészekben ültem, na meg ültek rajtam, mégis úgy éreztem, hogy az enyém a világ. Kezdtem egyre biztosabb lenni abban, hogy már senki nem fog megzavarni minket. Meg abban is, hogy itt töltjük az éjszakát. Reggel valószínűleg egy kimerült, de mégis dalos madár leszek. Persze ha megérjük. Kérdés, hogy mennyire verhetjük a dolgot nagy dobra, elvégre sárvérű vagyok. Ő meg félvér. Pont ezen van mostanság az egész rendszer fennakadva, hogy ez undorító. Ebben a pillanatban én semmi undorítót nem látok kettőnk között. Sőt. Imádom. Annyira megfogott Bee ezalatt a pár lopott pillanat alatt, mióta együtt vagyunk, hogy nincs is rá jó szó. Azt hiszem írnom kell anyáéknak, hogy a szobámat tettesse rendbe, gáz lenne, ha tele lenne a sok égésfolttal. Mármint azokkal, amik a kis kísérleteim alatt születtek. Remélem majd tetszik neki a meginvitálós ötletem. Elvégre elfér abban a pofátlanul nagy házban, de ez még a jövő zenéje...
Újabb szavak ébresztenek fel az álmodozásból, de nem azok amikre számítottam. Sőt kész meglepetésként értek. Először majdnem fel is háborodok rajtuk, de aztán az a mosoly...Kész kezesbárányt csinál belőlem, egyszerűen nem bírok magammal. Már a feltételezés is bántó, hogy átverném, elvégre simán kenyérre tud kenni. Olyan hosszútávra tervezek vele, amennyire csak lehet. Sokan mondják, hogy nem okos dolog manapság tervezni, pláne egy magamfajtának nem, de nem érdekel.
Ebben az elvarázsolt világban is jól esik elvarázsoltnak lenni.
A becsületemet nem adhatom fel és azt se mutathatom ki, hogy mennyire bámulatos hatással van rám. Ha már most nem tudok Rá haragudni vajon mi lesz később? Nehéz megítélni, de én most csak többet és csak őt akarom. Nagy önuralom kell hát, hogy egy gyengéd érintés vagy egy édes csók által tegyem szándékaimat tisztává. Inkább eljátszom a sértődött kisfiút, hogy megvigasztaljon. Remélem nem érti félre.
- Most vedd úgy, hogy megsértődtem.- játszom a szerepem és bizony most nem mosolygok.- Túl szép vagy ahhoz, hogy ilyen felmerüljön bennem meg kétlem, hogy ami az utóbbi percekben történt az olyan egy éjszakás... - mondom komolyan és hátradőlök. Igyekszem kicsit elhúzódni és elkezdek fészkelődni, mintha kicsit kényelmetlen lenne a helyzet. Végül elhelyezkedem és szememet felfelé szegezve sértődött arcot vágva várom, hogy mit lép. Kíváncsian várom.

Ny

„Vele az idő és a tér egyetlen zavaros ködbe folyt össze mindahányszor, és én mindkettőről teljesen megfeledkeztem. „

*Kíváncsi vagyok, vajon anya mit szólna, ha egyszer csak beállítanék Niall-lal. Valószínűleg leesen az álla. De után, ha kettesben maradnánk, komolyan elbeszélgetne velem. Azt kérdezné, hogy nem félek-e attól, hogy őt is elvesztem. Lehet, hogy csak pillanatnyi érzés – bár én nem hiszem – de azt válaszolnám neki, hogy nem nem félek, és különben is túlzottan szeretem ahhoz, hogy lemondjak róla. Ahogy ezt kimondtam magamban, már biztos voltam benne. Igen így cselekednék, ha ez a kérdés előkerülne.
 Az a helyzet, hogy anyám néha túlzottan azt hiszi, hogy én is olyan vagyok, mint ő. Pedig nem, én inkább apámra ütöttem,ő sokkal bátrabb volt, míg az én drága anyámat egy kicsit mindig mintha önös érdekek vezérelték volna. Hiába ha apa nem látta, én felismertem, hogy mikor ütközött ki a „Black-vér”.
 Most, hogy a saját szüleimen gondolkodom, kíváncsi leszek az ő szüleire is. Teljesen más lehet, úgy, hogy muglik. Az is érdekelne, hogy Niall vajon nem félti-e őket. Hátha így akarnák zsarolni, vagy egyebek.
 Mikor a szavaimmal is kifejezem, hogy ha egy éjjelért jött, akkor az ajtó már nyitva is. Nagy durcásan eljátssza a sértődött kisfiút. Én csak mosolygok, ám az utolsó szavaira a gyomrom összerándul. Valahogy régebben is kevesebb volt az önbizalmam, ezért mindig is jól estek a bókok; főleg a fontos személyek szájából...
 És igaza van, én sem hinném, hogy egy éjszakás lenne. Vagy csak remélem? Nem biztos vagyok benne.*
- Hajaj! Akkor most valahogyan ki kell engeszteljelek?
*Kérdezem, és felhúzom a fél szemöldökömet; a számon féloldalas mosollyal.*
- Az elég, ha azt mondom, hogy sajnálom?
*Kérdezem, és közben esdeklően nézek rá. Most jönnek a nagy bociszemek...*

Bell<3

 Van az úgy, mikor úgy érzi az ember, hogy eljött az ő nagy pillanata. Legyen szó szerelemről, munkáról vagy egy nagy döntésről. Sokan sokféleképpen élik ezt meg. Van aki bepánikol és a rossz döntést hozza, van aki egyből tudja mit kell tenni és van olyan, aki addig tököl, amíg a lehetőségre lecsap valaki más, esetleg idejét veszti az. Hogy én melyikbe tartozom nem tudom. Túl sok döntés elé még nem állított a sors. Jó persze mondhatnám, hogy de igen, azonban komoly döntés elé nem. Mert az nem befolyásoló döntés, hogy én most ezt vagy azt választom a boltban. Esetleg mindkettőt. Csak sajnos van amiből nem lehet kettőt hazavinni. Ilyen például egy életre szóló társ, egy új barát. Egyedi meghatározó dolgok. De honnan tudhatom, hogy itt van az a vízválasztó, ami most eldönti az életem. Sehonnan. Majd tíz év múlva rájövök, hogy itt rontottam el. Esetleg itt nyertem meg mindent.
 Lehet, hogy csak simán hülye vagyok de arra gondolok vajon mi lesz velünk később. Oké oké most nagyon szuper és igen nem az első pillanatokban kell erre gondolni meg az újdonság varázsa mindig nagyobb löketet ad a dolgoknak. Ha tizedjére csúszunk le ugyanazon a csúszdán az már annyira nem is élvezetes. Mégis úgy érzem, hogy helyes amit teszek és minden egyes sejtem ordítva adja a tudtomra, hogy fejezzem be a hülyeséget és legyek boldog. Most, itt. Ne érdekeljen, hogy mi lesz később. Ragadjam meg az alkalmat.
 Ránézek. A szemei teljes hipnózisba ringatnak, ahogy az utolsó szavak elhagyják Bell ajkait. Engedek neki, elég volt a szavakból és a játékokból. Mintha nem is én irányítanám a cselekedeteimet ösztönösen jön minden mozdulat. Közel hajolok, olyan közel, hogy már szinte eggyé válunk. Az izgalomtól az egész testem megborzong, kezeim viszont tudják mi a dolguk. Úgy markolok bele lágy tenyereibe, mintha soha többé nem akarnám elengedni. Nem is akarom. Álsértődőttségemnek immár nyoma sincs, felrobbant bennem egy tűz, amit még sosem éreztem. Belülről melegít és csak egy módón táplálhatom. Érintenem kell, csókolnom, mintha nem lenne többé holnap.
- Itt töltjük az éjszakát?-  olyan halkan suttogom, hogy talán nem is hallotta. Nem tudom mi mondatta ezt velem, mire kimondtam már agyam kitisztult és éreztem, ahogy arcom fokozatosan égető pirossá válik.
 A tűz hamar felemésztette pillanatnyi harcomat a vágyak felett. Könnyen legyőzött. Gyengéd csókot lehelek ajkaira. Ez az a pillanat amire mindig is vágytam. Minden gondom elszállt, mintha egy új világba csökkentem volna. Az égető tűz a testemben megállíthatatlanul kezdett terjedni, de ellenálltam neki és visszahúzódtam. Nem szabad megmutatnom mennyire elvarázsolt. És én még azt hittem az a varázslat amit mi itt az iskolában csinálunk...