Tópart

[Na ne...]

Jenny

No lám, úgy fest, belefojtottam a szót a csajzatba.
Egy röpke szünet után mégis megszólal, a reakciótól viszont ezúttal enyém a demedt rököny lehetősége. Így még soha az életben nem reagált egyetlen lány sem.
- Na ne... - hörrenek fel. - Ennyire nem lehetett rémes az élmény!
Zavart mosolya láttán sem kapcsolok időben, csupán a döbbenet szavai után. Komolyan mondom, kéne a nőkhöz egy spéci fordítógép. Csak beültetik a férfiember agyába a chipet és a gép onnantól kezdve minden álságos praktikát, pasifogó trükköt, kamu vigyort, érthetetlen grimaszt és fintort leleplez, továbbá megfejti a bonyolult lelki problémákat, hogy egyszerűbb lehessen az élet. Ha létezne ilyesféle gépezet, akkor most nem ülnék itt ilyen sután, mert időben megérteném a jel- és testbeszédét.
Így azonban leforrázottan ülök, s a leányzón töprengek.
Kész, ennyi, befuccsolt minden csáberőm. Ha már egy ilyen plázacicára sem vagyok semmiféle hatással - a legkevésbé szívdöglesztővel -, akkor vége a világnak. Tulajdonképpen most tűnik csak fel, hogy mennyire kislány, hiszen csak ötödéves! Merlinre, mit akarok én egy ekkora gyerektől? Tizenöt éves, legfeljebb ha tizenhat, éretlen kölyöklány.
A babakék tekintet láttán hamar megállapíthatom, nem nagyon volt még dolga srácokkal. Ki tudja, talán egyetlen fiúja sem volt eddig. Na ezt már aztán végképp nem! Gyermekmegőrzőt, dajkálást nem vállalok, ki van csukva!
Ingerülten pattanok fel a földről, el akarok tűnni innen.
És mégis... ott a remény a szemeiben. Nem hagyhatom faképnél, erre egyszerűen képtelen vagyok. Mindig a női nem volt a gyengém, nekik képtelen vagyok ellenállni. Elé térdelek, majd sarkaimra ülve figyelem kósza pillangóként ide-oda rebbenő tekintetét, mely mintha kiutat keresne eme különös szituációból, ahová csöppent. Végigsimítok selymes haján, ujjaim a vállára, onnan a karjára csúsznak. Kiveszem kezéből az elmúlt félóra viharaiban toprongyossá lett napszemüveget és rámosolygok. Nem is olyan gyerek, már-már kész nő...
- Akkor most próbáljuk újra, hátha ezúttal más lesz a véleményed, kicsilány.
Ezúttal érzéssel forr ajkam az övére, próbálom beleadni azt a szerelmet, amit oly sok lány képes fellobbantani bennem oly rövidke idő alatt. Hátha ettől különlegesnek érezné magát vagy legalább a helyzetet. Amolyan egyszeri és megismételhetetlennek, ami után azt sem bánja, ha esetleg többet nem lát, ám ha mégis találkozunk, akkor örömmel randizik velem.

Guy

Úgy tűnik a srác félreértett egy kicsit, ugyanis zavartságomból egészen más jön le neki, mint amire én gondolok. Először azt hittem, hogy viccel, de most már kezd leesni a tantusz, hogy nem, ő nem viccel, hanem tényleg azt hiszi, hogy nem igazán jött be az előző szituáció és a csókról is negatív véleményen vagyok. Pedig nem így van!
Nem is értem, hogy miért hisz mást, szerintem elég egyértelmű, hogy az elvörösödés nem az ellenkezést jelzi. Meg ha olyan nagyon rossz lett volna, akkor én már rég eltűntem volna innen valamilyen indokkal, és árkon-bokron túl járnék. Tökéletes stratégia ez olyan esetekre, amikor kezd kínossá válni egy szituáció.
Komolyan elgondolkozok azon, hogy még hagyjam-e kicsit agyalni az előbbi kijelentésem valódi tartalmán, vagy esetleg besegítsek neki, hogy jó értelemben kell venni az előbbi mondatomat. Végül a hallgatás mellett döntök, és csak nézem, ahogyan ott ül velem szemben, és valószínűleg azon töpreng, hogy mit ronthatott el. Hagyom, had jöjjön rá maga, hogy itt semmi gond sincsen, de addig is, alsó ajkamat beharapva, hatalmas szemekkel pislogok rá.
Lehetséges, hogy nem így kellett volna kifejeznem magamat az előbb, de abban a pillanatban nem tudtam máshogy reagálni a csókra. Az embert nem gyakran szokták csak úgy lesmárolni, főleg nem egy hetedéves. Azt már megszoktam, hogy ha az utcán megyek, akkor gyakran megbámulnak, vagy utánam fordulnak, de annak nem csak egy oka van. Az egyik az, hogy még nem igazán találkoztak élőben a híres John Swift lányával, és rádöbbenek, hogy én vagyok az, vagy a másik ok, hogy valóban, egyes srácok megnéznek, de ezzel minden korombeli így van. Ezt már csak onnét is tudom, hogy a barátnőkkel ezeket a „gondokat” is megszoktuk vitatni, csak úgy mint mindent, de hát muszáj valakivel beszélni a hasonló dolgokról és azok általában nem a szülők.
Már épp szólásra nyitnám számat, mert látom, hogy nem megy neki a fejtegetés, amikor hirtelen felpattan a helyéről. Nagyokat pislogva meredek rá, s reménykedek, hogy nem az előző mondatom miatt lett hirtelen ilyen pipa, mert ha igen, akkor örökké átkozhatom majd magam. Tágra nyílt szemekkel várom, hogy mi lesz a következő lépése, amikor letérdel elém, végigsimít a hajamon, majd a kezemből kivéve a napszemüveget rám mosolyog, én meg csak olvadozok. S akkor megint megcsókol, de ezúttal már teljesen más, főleg, hogy nem volt olyan váratlan, így én is bátrabban csókolok vissza. Karjaimat öntudatlanul is nyakába akasztom, majd mikor eltávolodunk egymástól elmosolyodok.
- Az előbbihez képest ez sokkal jobb volt, de a „szóhoz nem jutást” sem úgy értettem, hogy rémes volt, csak kicsit váratlanul ért a dolog.- mondom nevetve és hátradőlők a karjaimmal kitámasztva magam. Elnézve a tó felé gondolkozni kezdek, hogy ezek után mi következik, de mivel nem jövök rá, így inkább megkérdezem.
- És most mi lesz? Mindenki megy a saját dolgára, és soha többé nem találkozunk?- mélyen a szemébe nézek, várva hogy őszinte választ mondjon, bár igazság szerint nem számítok arra, hogy hosszú távra tervezzen egy ilyen, számára még talán „kislánnyal”.

[Ginny]

Ginny
Társak márpedig kellenek

Kissé hűvös szél fúj. Nincs ma a legjobb idő. Úgy fest errefelé még az idő is az emberek hangulatához igazodik. Vagy inkább az emberek hangulata igazodik az időjáráshoz?
Nos, ezen a napon csak egy biztos dolog van. A Karvaly nincs a legjobb hangulatban. Még ő is, aki eddig nem vette komolyan a varázsvilági politikát tudja, itt bizony sok, és rossz változás ment végbe nemrég.  Hogy ez pontosan mit jelent, azt még elképzelni sem tudja. De ki fogja deríteni.

Lassú kimért léptekkel sétál a tó körül. Leülne, hogy nézze a fodrozódó vízfelültet, de ehhez kissé hideg van. Legalábbis neki. Ő jobb szereti a forró nyári napokat. Legalábbis ami az időjárást illeti. A mugli intézetet, ahol a nyarakat tölti, sajnos a háta közepére sem kívánja.  Ez a hely az otthona. Ezt már a lány is tisztán látja. Vöröses hajába időnként bele-bele kap a szél.

Megáll, és szembe fordul a tóval. A lába alatt a partszakasz meredeken lejt. Szereti ezt a tájat. Szereti a tavat nézni. Van benne valami elgondolkodtató. Neki pedig most van min gondolkodni. Sajnos ez pedig meg sem közelíti a tananyagot.

- Szia Mercutio!- néz le a kicsiny állatkára. Az felmászik a lábszárán, és hátán. Úgy telepszik meg a kis fekete-fehér állatka gazdája nyakában, mint valami prémsál.
- Szép kis időknek nézünk elébe. A kérdés, csak hogy mihez kezdjünk ez után?
Halk dorombolás a válasz.
- Nem vagy túl nagy segítség tudod? – mosolyodik végre el a szabad lelkű csavargó lány. - Sőt semmilyen segítség nem vagy.

A prémsál életre kelt, és már a szaldt is tova az egyenetlen talajon. Gina megcsóválta a fejét, és mégis csak leült. Bár kissé hideg volt, úgy döntött nem foglalkozik vele. Egyszerűen kissé összébb húzta magán iskolai ütött-kopott talárját. A tavat nézegetve töprengett. Amikor is lábai közt ismét megjelent a kis fekete-fehér állatka. Hozott is magával valamit. Egy darab piros kesztyűt.

- Mercutió! Azt hogy szép kis időknek nézünk elébe, nem úgy érettem, hogy lopj nekem egy kesztyűt. -kezdett perelni a kis görénnyel. Majd körül tekintett, hogy kié lehet az eltulajdonított ruhadarab. - Különben is, ha kesztyűt lopsz, akkor legalább egy párat. Ne egy darabot. És ne nézz így rám, és ne gyere azzal, hogy csak egy görény vagy. Ezt nem veszem be. Vidd szépen vissza oda, ahonnan elvetted!

A kis állatka azonban láthatólag nem akart szót fogadni, mert panaszos nyüsszögő hangot adot, miközben a fejét csóválta. Legalábbis Gina esküdött volna rá, hogy nemlegesen rázza a fejét neveletlen társa...

- Ezzel tényleg nem segítesz egyikünkön sem. Ki kell talánunk, hogy mihez kezdjünk ez után...

Nem akartam tudomást venni az egészről. Arról, hogy Rachel örökké a múlté. Emlékszem még, milyen volt együtt egy kisebb hegyet nagyobbá növelni ’Bazilio’-val, hogy egymással versengjünk. Rachel eszményi barát volt, és ez nem csak szöveg. Nem érdemelte meg, amit azok a sárkány-nyelő félnótások tettek vele. Mindezt miért? Mert varázsló volt.
Gondolataimat vesztve, üres tekintettel meredek a tóba. Semmi másra nem vágyom, csakhogy valaki végre lökjön bele, mert magamtól még ahhoz is akaratgyenge vagyok, hogy beleerőltessem magam a még tavasszal is iszonyatosan hideg vízbe. A kis húgom, Rachel örökre elment… Nem jön vissza – hajtogatja egy hang a fejemben. Sosem akartam bevallani magamnak, hogy ennyit jelentett. Igaz, bármilyen érzelmet nehezen vallok be magamnak.
Mikor az anyámtól megérkezett az expressz bagoly, teljesen elvesztettem a kontrollt önmagam felett. Hollófekete hajam elkezdett őszülni olyannyira, hogy most teljesen fehér, csupán a szemöldököm színe emlékeztet még hajdani fiatalságom védjegyére. Ollé, elfojtott érzelmek... Belepillantok a kéken csillogó tóba és egy élőhalott tekint vissza rám. Eddig sem kedveltek a társaim különösebben, mert nem tudták, kinek az oldalán állok, de most már valóban rettegnek és közben iszonyodnak tőlem a külső elváltozások miatt. Hiszen annak, hogy ilyen hamar megőszültem, oka kell, hogy legyen, nem? Hallottam már olyan teóriát, hogy az apám crucio-val kínzott meg, amiért nem álltam be a Halálfalók közé.
Látom a körülöttem lévőket, de nem tudok velük kapcsolatot kezdeményezni lassan három hete. Anyám könyörög, hogy menjek haza a birtokra. Soha nem szerettem otthon lenni, ilyen gyászos hangulatban pedig képtelen lennék elviselni a gondolatot, hogy csupán néhány mérföldnyire a hálószobámtól kínozták halálra a húgomat.
Nem tudom, hogy percek vagy órák telnek el, de elkezdem érezni azt a furcsa, idegesítő viszketést a hátamban, mintha valaki engem figyelne. Aztán elhessegetem. Ugyan ki fecsérelné el azzal ezt a gyönyörű tavaszi délutánt, hogy egy pillanatra is rám fókuszál?

Rebecca Bennet

Szép, napos idővel kezdődött a hétvége, úgyhogy gondoltam egyet, és még délelőtt kimentem bóklászni a birtokra megsétáltatni Szuttyompöttyöt. Illetve főleg én sétáltam, ő jó dolgában a vállamról nézelődött csak. Lusta dög. Bár igaz, hogy egy patkány kevésbé tudná tartani az iramot egy ember gyalogtempójával, már csak a méretek miatt is, még az én apró termetemmel is. Aztán meg neki van igaza, minek caplatni, ha jöhet a vállamon.
A lábam a tóhoz hozott, ahol megtaláltam ezt a szép nagy, terebélyes fát. Szinte követeli, hogy megmásszák, olyan jó ágelrendezése van. Már majdnem elindulok, amikor eszembe jut, hogy Szuttyompöttyöt talán inkább zsebrevágom, mielőtt mászni kezdek, nem a vállam lesz a legstabilabb hely, és egy patkányt elég macerás kifésülni a hajamból. Már próbáltam. Nagyon profin bele tud gabalyodni a drága.
Kicsit neki kell futni, hogy elérjem az alsó ágat, amit kinéztem, de onnantól egész könnyen mászható. És magas is. A fejem egyszercsak kibukkan a lombkoronából, ahol egy letört ág helyén van rajta egy "ablak", és gyönyörű kilátás nyílik mind a tóra, mind a kastélyra, és még a tűlpartra is szépen rá lehet látni.
-Ezt nézd, Szutyi, hát nem gyönyörű?- Veszem elő az állatot, és tartom ki a tenyeremen, hogy ő is körbenézhessen. Aztán hallok valamit lentről, úgyhogy zsebrerakom megint a patkányt, és lemászok megnézni. Egy kislány, elsős vagy másodikos lehet, leült a fa tövébe egy könyvvel.
-Szia, mit olvasol?- Lógaszkodok le hozzá az alsó ágról fejjel lefele, csak térdhajlattal kapaszkodva.
Na igen. Csinos kis ruha ez, meg minden, de nem erre találták ki, tudatosul bennem, ahogy a szoknyarésze, a zsebében lévő patkány súlyával is megsegítve, hirtelen a nyakamba hullik. Milyen jó, hogy van két szabad kezem, gyorsan vissza is emelem. Ezzel a zsebemet is visszarendezem, aminek így ugye lefele néz megint a szája. Egy veszettül kapálózó szuttyompötty zuhan el az orrom előtt, és gyönyörűségesen kapaszkodik meg pont úgy a hajamban, ahogy azt még az imént pont elkerülni akartam.
-Ó, nyé.- Állapítom meg, és gyorsan lekászálódom a fáról, és a patkányt bogozva telepedek le a másik lány mellé.

Merel Everfen

Általában el lehetett mondani rólam, hogy nem szoktam éjjel álmatlanul az ágyamban forgolódni.  Ezen az éjszakámon azonban többször felriadtam, egy alkalommal fel is keltem az ágyamból csöndesen, nehogy felébresszem a többieket, és töltöttem magamnak egy pohár vizet, és leültem az ablak mellé, és a parkot néztem. De nem sokat láttam, mert sötét volt, így megittam a vizet, és visszabújtam az ágyba, és megpróbáltam elaludni, egy ideig álmatlanul forgolódtam, de aztán nagy nehezen elaludtam.

Másnap reggel kómásan ébredtem a rossz alvás miatt. Miután sikerült pár perc alatt magamhoz térnem, magamhoz vettem a ruháimat, a tisztálkodószereket, és elmentem lezuhanyozni hideg vízzel, hogy felébredjek. Egy kicsit késésben voltam, lassan reggeli idő volt, és tőlem idegen a kapkodás, hiszen otthon is rendszerint jól aludtam, és menetrendszerű volt nagyrészt a napom.

Végül néhány perccel később én is leértem a klubhelyiségbe. A legtöbb diák már nem volt ott, hanem lent reggeliztek, így én is lesiettem a Nagyterembe, s ahhoz képest, hogy egyébként régebben (Roxfort előtt) ilyen korán még nem bírtam reggelizni, most már hozzászoktam, és megettem néhány szelet vajas pirítóst.

Reggeli után gondoltam szívok egy kis friss levegőt, ezért felmentem a hálóba, és elővettem az oldaltáskám, beletettem pár dolgot, majd kisétáltam a kastélyból, ahol egyenesen a tópart felé vettem az irányt. A roxforti birtokon egészen meleg időjárásban volt részünk, sok diák szívesen tartózkodott a szabadban, kihasználva a kellemes levegőt. Én az egyik fa tövébe telepedtem le, otthon is ez az egyik kedvenc helyem, sokat szoktam ilyen helyen olvasni, most is a lehozott könyvet kezdtem el olvasgatni. Homlokráncolva, mégis kíváncsiságtól hajtva kezdtem olvasni a fejezetet, de mielőtt nagyon belemerülhettem volna az olvasásba, hirtelen megszólítót valaki, amitől majdnem szívrohamot kaptam, mert azt hittem teljesen üres ez a környék.

Letettem a könyvet a földre, majd elém néztem, de nem láttam senkit, így fel néztem, és látom, hogy az egyik ágon egy hugrabugos ül.
-'Áhh, hello, de megijesztettél. Csak átváltoztatástanról olvasok dolgokat, ez a tantárgy tetszik a legjobban, és szeretnék elmerülni benne jobban.'-válaszoltam a kérdésére.
Majd lemászik hozzám a fáról, és leül mellém, kezében a patkánnyal.
-'Én Rebecca Bennet vagyok, de szólíts csak Bess-nek, és téged hogy hívnak?' -kérdeztem meg, mert nem volt ismerős az arca.'Ja, és aranyos házi kedvenced van'-tettem hozzá.

Rebecca Bennet

-Azért bocsi.- Vigyorodok el a megijesztés kapcsán.
-Én Merel vagyok. Everfen.- Ülök Bess mellé. -Ő pedig... na, gyere már ki... úgy! Szuttyompötty.- Mutatom be a patkányt, amint sikerült végre teljesen kiszabadítani a hajamból. Hihetetlen, hogy bele tudott gabalyodni, pedig még kócos se volt. Eddig. Ujjaimmal kicsit próbálok fésülni a hajamon valamennyit, közben folytatom.
-Alkoholista patkány a Foltozott Üstből. Annyira, hogy a harapása olyan alkoholmérgezést okoz, mintha leinnád magad a sárga földig. Még mindig borszagú- Dicsekszem az állat érdemeit.
-Ezt nem tudom amúgy, hogy csinálja, mert egész évben legfeljebb töklevet látott. Vagy szerinted ki tudhatott szökni a konyhába vagy raktárba valami tanároknak fenntartott italért? Mondjuk éjszaka?- Kérdem a lánytól, hátha van valami ötlete a dologra.
-És neked van valamilyen állatod?- Érdeklődöm, a patkányt közben az ölembe rakva, időnként visszaterelgetve, ha nagyon el akarna mászni. Közben érdeklődve nézem Bess átváltoztatástan könyvét.
-Ó, ez tök buli. Képzeld, az idén, amikor állatot kellett talpaspohárrá változtatnunk, Szutyi már előre lelkesen jelentkezett!- És most is, ahogy ezt mesélem, felkapja a fejét, mint aki érti, miről van szó. Szerintem tényleg tud is valamit.
-De nekem a bűbáj meg a sötét varázslatok kivédése órák az igazi kedvenceim, na az az igazán varázslás.- Közben észreveszem magamon, hogy kezdek fellelkesülni és bepörögni, úgyhogy gyorsan megállok, hogy Rebecca is szóhoz tudjon jutni. Így is már szinte pattogok ültömben, ugyan még nem szó szerint, de ahhoz se kéne sok.

Merel Everfen

-'Örülök a találkozásnak Merel.'-válaszoltam, miközben figyeltem ahogy a patkányával bajlódik.
-'Alkoholista?'-néztem rá furcsán, majd elmosolyodtam, de kifejteni nem tudtam ezt a gondolatomat, mert túl gyorsan beszélt, időm se volt hogy megszólaljak, a szavába viszont nem szerettem volna belevágni.
Majd megkérdezte, hogy mit gondolok, hogyan szerez alkoholt.-'hát ez egy jó kérdés'-mondtam.

Aztán a háziállatomról kérdezett, ami eszembe juttatta az otthon lévő kutyámat, aki már nagyon hiányzik.
-'Otthon van egy Husky kutyám, 2 és fél éves, és már nagyon hiányzik. De van egy baglyom is, ha gondolod szívesen megmutatom, ha felmegyünk a bagolyházba ebéd után.'-válaszoltam, miközben elveszi mellőlem a lerakott könyvet, én meg a zsebembe nyúltam és elővettem egy fényképet, amin a kutyám volt, és oda adtam Merelnek. A bagolyról eszembe jutott, hogy írhatnék néhány sort is haza.
-'Állatot? Mi még csak tárgyak alakját formáztuk, meg hasonló. De minek is mondom, ezt te is tudod, te is voltál elsős. Viszont én már szorgalomból megtanultam pár új varázslatot. '-válaszoltam a kérdéseire mikor végre szóhoz jutottam.
Úgy gondoltam, szavak helyett inkább megmutatom neki az egyik újonan megtanult varázslatot, így fogtam egy követ, és kimondtam a varázsigét: AGERRIUM!
Majd a kő ezüsté változott.
-' Pedig igazán izgalmas tudomány az átváltoztatástan'– védtem meg az egyik kedvenc tantárgyam.

Rebecca Benett

-Lehet, hogy megbűvölve van?- Vetem föl morfondírozva. Végülis úgy találtam az Üst pincéjében, úgyhogy nem tudni az eredetét. Lehet, hogy valaki megviccelni akarta a kocsmárost, és egy megbűvölt patkányt uszított az italkészletre? Vagy valami sokkal nagyobb, ördögi terv egy kósza kis szála? Rebecca egy fényképet ad, úgyhogy ejtem a gondolatmenetet, és inkább megnézem a fotót a kutyájáról.
-De cuki!- Olvadozok egy sort rajta. -Kár, hogy kutyát nem lehet hozni a Roxfortba, jót lehetne velük játszani ilyenkor. Mondjuk jól tele is lenne velük a birtok, gondolom sokmindenkinek van otthon kutyája. Szivesen elkísérlek a bagolyházba, ott még nem is nagyon voltam igazából. Nekem nincs baglyom, meg levelezni se nagyon szoktam, hogy egy iskolaival adjam föl.
Érdeklődve nézem, ahogy Bess átváltoztatja a követ, fel is kapom megnézni, de tényleg úgy néz ki, az egész átváltozott, nem csak egy bevonat, bár ketté kéne vágni, hogy tényleg kiderüljön.
-Valóban poén dolgokat lehet vele csinálni, én is szeretem, csak ezek még olyan... kis dolgok. Majd gondolom később lesz az igazán érdekes, mondjuk ötödikben, gondolj bele, akkor miket fogunk már átváltoztatni? De ezek meg már most is milyen poénak...- Keresek egy gallyat a földön, majd az egyik végét megfogom, a másikra meg rámutatok a pálcámmal.
-Például ez a... lacarnium inflamare.- Tartok egy pillanat szünetet a varázslat előtt, hogy jól mondjam ki az igét hozzá. A gally meggyullad, és nézem egy ideig, aztán bedobom a tóba, mielőtt a kezemig végigmászna a láng rajta.
-Látszik rajtam, hogy már másodikos vagyok?- Csillan fel a szemem, ahogy tudatosul bennem, hogy Bess bizony utalt erre.
-Engem mindenki folyton elsősnek néz. Pedig nem is vagyok olyan kicsi... Najó, termetre de, kész hobbit vagyok, de akkor is.- Panaszolom el a lánynak, de örülök, hogy ő legalább észrevette. Fogadjunk, hogy a többi másodikos Hugrabugos, meg a tanárok is csak azért tudják, mert kénytelenek észrevenni, hogy azokra az órákra járok, füstölgöm még egy kicsit magamban.

Merel Everfen

-'Szerintem is kár, hogy kutyát nem lehet behozni, olyan aranyosak tudnak lenni, bár mondjuk veszélyes is tud lenni azért, gondoljuk csak a kutyaharapásra. Jó, mondjuk a patkány is megharaphat, de érted...'-mondtam.'Csak nagyon hiányzik már a kutyám, szinte egész nap vele voltam odahaza, sokat jártunk el sétálni. A baglyommal én se szoktam sokat levelezni, de néha jó csak felmenni is oda, és baglyommal lenni, kikapcsolódni egy kicsit. Mondjuk nem ott fent lenni, a bagolyházban, mert ott elég kellemetlen szag van, hanem lejövök a parkba vele.'
Közben az átváltoztatott kövem elvette Merel, mert kíváncsi volt rá.
-'Ja, már nagyon várom az izgalmasabb órákat, de ezek is nagyon tetszenek már'-mondtam el a gondolataimat, miközben visszaraktam a fényképet a zsebembe.

Aztán ő is készült valamire, mert hirtelen felvett egy gallyat a földről. Majd a megfelelő varázsigével azt meggyújtotta.
-'Héééé, vigyázz'-ijedtem meg, féltem hogy még megsérül, de szerencsére időbe eldobta, és a tóba, így nem okozott gondot. De azért ránéztem a kezére nem égett-e meg.
Aztán gyorsan témát váltott és az évfolyamról kezdett el beszélni.
-'Én simán harmadikosnak néztelek, akkor egy évfolyamot tévedtem.'-válaszoltam. 'És én tényleg annyinak néztelek, nem csak úgy mondom.'
-'Nincs kedved sétálni egyet vagy kacsázni?'-kérdezem, mert elkezdet elgémberedni a lábam.

Rebecca Bennet

-Mondjuk nekem nem is nagyon lenne kivel leveleznem igazán.- Ismerem be. Legfeljebb Naras bá'nak tudnék küldeni bármit, de gondolom nem nagyon mesélhetnék semmit, mert ugye ő mugli. Meg úgyis csak mosolyogna egyet az "élénk fantáziámon", és annyi.
-Nyugí... Tudom én, mit csinálok.- Csitítom a lányt, ahogy épp eldobom a meggyújtott faágat, amit ezután a tó el is olt, monván, hogy "plutty". Észreveszem, hogy azért leellenőrzi a kezem, úgy hogy vel is mutatom neki, meg is forgatom, hogy jól lássa, hogy nem égettem meg magam.
-Látod?
Pislogok párat, hogy még nagyobbnak is nézett. Ezt tényleg nem gondoltam.
-Najó, ezt most csak azért mondod... Amúgy tényleg annyinak néztél? Mármint mi alapján?- Hitetlenkednék még a kijelentésen, de inkább vagyok kíváncsi, hát inkább a kérdésekkel bombázom meg. Közben én is fölkászálódok, és elindulok a tó felé pár lépést.
-Rendicsek. De szerintem ne ezzel próbáljunk, nem elég lapos, meg mostmár nem is elég kő.- Passzolom vissza Bessnek az ezüst-kövét, és elkezdek keresgélni valami jobb kacsázókőnekvaló után.
-Amúgy te láttad már az óriáspolipot? Engem egyszer majdnem megfürdetett.- Mesélem. Amikor tavaly év végén hajóztunk visszafele a tavon az állomáshoz, pont a csónakunk előtt bukkant föl, de tényleg egy olyan ennyivel.- Mutatom kézzel. -Egy másodperccel később jön ugyanarra, és minket borított volna fel.

Merel Everfen

-'Én általában a szüleimmel szoktam levelezni, megkérdem hogy vannak meg hasonlók tudod. Már pár hete nem írtam, úgyhogy épp ideje lesz írni valamit, mostanában kicsit elfoglalt voltam, nem volt időm rá sajnos.'-teszem el közben a visszakapott könyvet, most egyenlőre nem lesz rá szükségem.'Csak ebéd után fel kell még mennem hozzá pennáért, meg papírért, azt nem hoztam le'-mondom tovább.
-'Amúgy alapból azért tudtam, hogy nem vagy elsős , mert nem emlékeztem a nevedre a beosztási ceremóniáról. Másodszor meg csak tippeltem, hogy hanyadikos vagy.'vallottam be mosolyogva.

Majd elkezdek felállni, és átvetem a vállamon a táskát, és elindulok Merel után a partra, közben lepasszolja az átváltoztatott követ, amit a táskám mélyére rejtek, majd keresek egy szimpatikus követ.
-'Az óriáspolipot? Nem még nem, de hallottam róla, egyszer szívesen megnézném.'-lerakom mégis a táskám közben egy száraz területre, ne legyen útba kacsázásnál.
-'Egy versenyt? Ki tud többször, a legmesszebb pattintani?'-vetem fel, mert versenyezhetnékem támadt.'Te is muglik közt nőttél fel? Emlékszem hogy azt megkérdezni. Bár én nem szeretem ezt a megkülönböztetéses dolgot, csak kíváncsiságból kérdem'-közben gyakorlásképp elpattintom a követ. Nagyot sóhajtottam, és megcsóváltam a fejem, mert nem sikerült jól a kísérlet, úgytünik kijöttem a formámból.

Rebecca Bennet

-Rendben, az még úgyis odébb van. Legfeljebb elkísérlek majd a toronyig, vagy valami.- Ajánlom föl.
-Ó, úgy trükkös. Úgy nem nehéz.- Vigyorodok el a beismert módszeren. Egy pindurit csalódott is vagyok, bár ez nem látszik meg rajtam. Csak már kezdtem reménykedni, hogy látszik rajtam, hogy nem vagyok annyira kicsi. Na de mindegy igazából, mert tényleg egy kész hobbit vagyok, ahogy mondtam. Már csak mezitláb kéne járnom. Közben összeszedegettem már egy fél marék laposabb követ-kavicsot, amit Bess után fel is avatok.
-Csak aztán közel ne jöjjön. Gondolom itt kint nem elég mély neki a tó még.- Az első kövem pont pattan egyet, de kábé egyből utána a vízbe bukik. Még bele kell jönni.
-Idén még visszafele csónakázni fogtok majd, ott lehet érdemes nézelődni, gondolom olyankor ő is feljön köszönni, mert többfelől is hallottam már, hogy látták az elsős csónakázáskor.- Vetem föl, közben elindítom a második kavicsot is. Ez is csak egyet pattan a fíztükrön, de ez legalább egy rendeset. Alakulgat ez.
-Semmi gond nincs vele.- Legyintek. -Igen, egy árvaházban. Úgy tudom, mindkét szülőm varázsló volt pedig, bár biztos nem "ahisztokhata",- tartom el a kisujjam nagyon pedánsan az éppen fogott kőtől, -mert akkor gondolom nevelőszülőhöz küldtek volna, nem egy mugli árvaházba. De nem bánom, legalább barangolhattam suli után bármerre, és senki nem kapott miatta szívbajt... nagyon. Mondjuk igaz, hogy néha csúnyán néztem. Képzeld, amúgy állítólag a Foltozott Üstben születtem meg.

-'Szerintem idáig nem igen fog kijönni, mert inkább a mély vízben szeret lenni az ilyen polip, vagyis abból gondolom, amit ezekről a példányokról olvastam. Tudtad pl. hogy az állat a légzéshez szükséges víz kipréselése során keletkező ellenerővel hajtja magát előre? meg pl. erőteljes állkapcsával az óriáspolip képes feltörni a rákok páncélját is. Na jó nem is mondom tovább.'-megint nagyon belejöttem. 'Szeretek beszélni az olyanról amit ismerek, bocsi.'
-'Remélem egyszer tényleg látni fogom, és nem hal meg addig'-sóhajtok egyet, majd megpróbálkozok még egy kővel, ami jobban sikerül mint az első.

Közben elmesélt magáról pár dolgot, utána én is elmeséltem az enyémet.
-'Én is mugli között nőttem fel, mugli születésű vagyok, még meg nem kaptam a levelet a Roxfortból, nem is tudtam, hogy mitől vannak azok a furcsa dolgok, amik velem történnek. 10 éves koromban pl. mikor melírt szerettem volna a hajamba, de a szüleim nem engedték, egyszer csak olyan lett a hajam amilyet szerettem volna. De előtte egy dementorral is összefutottam, majdnem ott is maradtam,egy férfi segített.'-csinálok egy levegő cserét, majd mondom tovább: 'Egy sima, téglával kirakott kertvárosi házban élünk nagy kertel és fákkal. Szeretek kiülni oda olvasni, főleg nyáron, mert akkor árnyékot ad a fa. Családom többi tagjával is jó a kapcsolatom, de mégis szívesebben megyek el a barátaimmal szórakozni, vagy a kutyával sétálni.
De szeretek furulyázni is pl., ha délután felmegyek a levélhez szükséges cuccokért, akkor ha gondolod lehozom, és játszok rajta neked'

Rebecca Bennet

-Néhány csápját, talán a feje lehetett még, amit láttam én is, de gondolom tőbbhöz alá kéne merülni, hogy lássuk. Az mondjuk izgi lenne, csak nagyon hideg a víz. De amekkora ez alapján lehet, azzal nem csoda. Szerintem még akkor is feltörné azt a rákot, ha az lovagi páncélt is vesz magára. Néha mintha fel-feljönne lubickolni egyet amúgy. Úgy hallom legalábbis.- Fejtegetem amit hallottam róla.
-Oda se, velem is gyakran megesik. Volt, hogy közben valaki lefogta a vállaimat, hogy "nehogy még elpattogjak itt". Gondolom kicsit be tudok lelkesedni.
Közben én is egész jól belejövök a dobálásba, sikerült ráéreznem, hogy kell jól eldobni a követ, és sikerül néha kettőt is kacsázni vele. Bess közben olyan élményeit meséli, amikor a varázslósága mutatkozott meg.
-Találkoztál egy dementorral?- Kérdezek vissza odakapva a fejem is. -Gondolom ez akkor már nem olyan rég volt, amióta otthagyták azt a börtönt. Izgalmas lehetett, gondolom. Meg biztos ijesztő is... És mi történt? Gondolom az illető le tudta győzni.- Tessék, pont ezt mondtam az előbb, jól nyakonöntöttem szegényt kérdéssel. Csak kíváncsi lettem, na.
-Tényleg, amúgy mit gondolsz erről a tudjukkiről? Le fogják győzni végül? De biztos le fogják, mert gonosz. Azok mindig pont elbuknak, ha közel kerülnek a céljukhoz.- Tessék, már megint be is vagyok pörögve, csak ennyi kellett. Vajon ilyenkor tényleg pattogok kívülről is, vagy ez csak olyan metafora? Mondjuk kábé úgy érződik. Jobb is, hogy aztán másra is terelődik szó, addig lenyugszok.
-Gondolom akkor itt is arra emlékeztet. Az árvaházunk bent van jól a város mélyén, szürke, és uncsi. Én azért is szoktam kibarangolni mindig a városba. Rendicsek, szivesen meghallgatom. Tanulod is amúgy?