PLEASE COME NOW
I THINK I'M FALLING
Nem mondanám, hogy Piton mellett különösebben mély tudást szívtam volna magamba a bájitaltan témaköréből, de túl szívós voltam ahhoz, hogy kirúgjon a RAVASZ-órájáról. Ha mással nem, talán ezzel kivívtam ha nem is az elismerését, de a jóindulatát. De azokhoz a magolással töltött órákhoz hasonló szenvedést ritkán éltem át életemben. Na jó, ez így pontosan nem igaz, de... Jól hangzik.
Hihetetlenül elcsigázottan és a szemeim alatt óriási karikákkal bandukolok végig a folyosón aprósarkú, kopogós csizmámban, miközben épp a sálamat próbálom leválasztani a táskám csatjáról, mert állandóan összeakadnak. Ennél szerencsétlenebb nem is lehetnék! Esküszöm, mindjárt kiborulok... Csak az tartja bennem a lelket, hogy mindjárt beérek a J. R. Laborba, ahol ilyenkor már valószínűleg nincsen senki, és miközben ficánférget aprítok, foghatom a könnyeimet az irritáló szagra. Nagyon nehezen bírom magam türtőztetni manapság, szinte minden apróságon felkapom a vizet és nagyon könnyen kiakadok, arról nem is beszélve, hogy állandóan gombóc van a torkomban és szinte mindentől rettegek: az órától, a munkától, attól, hogy meglátogassam Danielt, attól, hogy mikor hazaérek, ott lesz Kate, vagy attól, hogy nem... Félek a sötéttől és félek a fénytől, a ködtől. Szét vagyok csúszva és egyszerűen képtelen vagyok összeszedni magam és még csak azt sem tudom, miért!
Benézek a nyitott ajtón, és mikor meglátom, hogy a labor nem üres, csaknem még jobban elkeseredem, de aztán rájövök, hogy össze kell szednem magam. Mosoly erőltetek magamra, és már messziről köszönök a vörös hajú lánynak, hiszen soha nem ártott nekem és igazából nagyon kedves, örülnöm kellene, hogy látom, és hogy a jelek szerint tudok majd vele kicsit beszélgetni... hisz alig ismerem!
- Szia Missy! Muszáj, hogy ne látsszon rajtam semmi, hisz ellenkező esetben faggatózni kezdenek az emberek, és attól a végén úgy megrémülök, hogy el kell menekülnöm... Sokkal jobb, ha mindenki azt hiszi, minden oké, és akkor elkerülhető egy csomó kínos szituáció. Ez még megy, ideig-óráig, persze. Hosszútávon viszont nagyon nem.
- Mit csinálsz itt egyedül? - érdeklődöm, bár a hangom megbicsaklik. Közben felé indulok, hogy aztán letelepedhessek mellé, hacsak nem küld el.
- Ugye nem zavarok? - kérdezem gyorsan a biztonság kedvéért.
Nem kapok választ.
Gondolom, mégiscsak zavarhatom, ahogy elnézem, nagyon benne van valamiben.
- Öö, akkor megyek. Szia!
És már kint is vagyok. Kicsit elbizonytalanodva indulok el, lassú léptekkel, majd sietni kezdek, mintha minél hamarabb szabadulni akarnék a kínos találkozás helyszínéről.