4-es kupé

8 személyes kupé.
Két oldalt, egymással szemben találhatóak az ülések.

Egy újabb tanév közelgett, s a nyár legszebb emlékei őszi falevelekként peregtek le Briana szeme előtt. A szülei természetesen nem tudtak kimenni vele az állomásra, mindig akadt valami sürgős elintéznivalójuk, de a sofőr elvitte őt, majd egészen a peronig kísérte. Nyilván szülei parancsára tette, Jasmine és Enrique nyilván így akartak megbizonyosodni róla, hogy lányuk valóban felszáll a járműre, nem pedig ellóg onnét bátyjával, s az beleviszi őt a rosszba, melybe Ayden maga már belekeveredett. Persze Brinek esze ágában sem lett volna otthagyni az iskolát, képzett varázslóvá akart válni, mielőtt még bármit is kezdett volna az életével.
Mikor már épp készült búcsút venni a perontól, felrémlettek neki a naphosszat tartó koktélozások egyetlen és legjobb barátjával, Braddel. Emellett jó párszor voltak kénytelenek megfelelő „büntetéseket” kieszelni a srác exbarátnőinek, amelyet ők ketten sosem tudtak megunni. Briana nem volt túl egyszerű ember, szükségét érezte az ereiben csordogáló ’rossz’ szabadon eresztésének, ebben lelte leggyakrabban szórakozását.
Lassú léptekkel haladt az expressz folyosóján, térd felett végződő, lila, nyári szaténruhája vége ide-oda lengedezett. Hamarosan igen érdekes illatok csapták meg az orrát. A lány szükségszerűnek érezte a szellőztetést, de végül felmentette magát a fáradság alól, s továbbhaladt remélvén, hogy a vonat többi részében elviselhetőbb az atmoszféra. Ahogy így tipegett előre, egy ismerős hang ütötte meg a fülét. Válla fölött hátrapillantott, majd meglátta, hogy épp most kíván felszállni az expresszre a Roxfort egyik legidegesítőbb leányzója. Ő nem más volt, mint a Hollóhátas kis Muffy Hilbert, akit leginkább a híres mugli könyv főszereplőjéhez, Harisnyás Pippihez lehetett volna hasonlítani. Briana ki nem állhatta ezt az idegesítő kis perszónát, így gondolta jobb, ha már az év legelején bajba kerül, egy kis kockáztatás sosem árt… Alig két perce akadt arra, hogy valami zseniális malőrt vigyen végbe, de amint végigmérte a lány külsejét, máris kigyulladt a képzeletbeli villanykörte a feje fölött. Muffy egy szörnyen ízléstelen egérmintás balerinacipőben feszített, s meg is volt a tökéletes terv. Beviharzott a hozzá legközelebb lévő kupéba, magára csapta az ajtót, mit sem törődve annak utasával. Egy másodpercre természetesen odapillantott a vele szemben üldögélő srácra, de azzal a lendülettel vissza is fordult a másik irányba, s leguggolt az ajtó előtt. Ezután a táskájához nyúlt, honnan furcsa hangok szűrődtek ki, s minden adandó alakalommal kitekintett fel-felrugózva a folyosóra…

Briana

Egy újabb tanév. A sok pletyka mellett, amik az iskoláról és a tanárokról szóltak, Nicolasnak nem jelentett többet ez az egész egy újabb iskolai évnél. Ő neki olyan mindegy volt, hogy kik tanítják, meg hogy ki vezeti az iskolát, csak teljen el ez az utolsó éve itt. Persze még ezek után is kell majd tanulnia, mert aranyvérű varázslóhoz méltóan nem szeretné úgy végezni, mint azok a mocskos kéregetők, akik a Zsebpiszok közben szoktak koldulni.
Nicket senki sem kísérte ki a pályaudvarra, barátnője nincsen, s talán nem is kell neki, az anyját pedig nem fogja kiráncigálni ide, meg amúgy sem szerette volna, hogy ott legyen. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy Mrs. Baxton érzelmi kitöréseit kelljen elviselnie, amit az okoz, hogy a drága fia megint itt hagyja egy évre. Ehhez Nicolasnak már végképp nem lett volna türelme. Így csak otthon egy gyors „Szia, majd írok.”-kal elintézte a búcsúzkodós részt és eljött. Az állomáson se állt le beszélgetni bárkivel is, hiszen barátokat nem tartott, mert minek neki, a háztársaival meg úgy is találkozik eleget. A vonaton majd úgy is megtalálják, ha keresnék, mert ő nem fog senki után futkorászni, hogy mint az ovisok elmesélhesse a nyári élményeket. Azokból úgy se volt sok. A nyaralás ismételten katasztrofális volt, leszámítva azt az egy napot, amikor összetalálkozott Mitchel. Az még egy elviselhető délután volt, de a többiről már ne is beszéljünk.
Tehát a mardekáros srác sietve felszállt a vonatra, nem mintha lekéste volna, s azonnal keresni kezdett egy üres kupét. Azt sejtette, hogy nem lesz egyedül, mert amennyi diák van, biztos be fognak ülni hozzá is, de addig is élvezni szeretné a kellemes egyedüllétet. Nem sok idejébe telt, amíg ráakadt egy teljesen üres helységre, hiszen a diákok nagy része még kint cseverészett, és azonnal le is dobta magát az ablak melletti ülésre, majd lábait a vele szemben lévő székre felpakolta, s bámult kifelé az üvegen. Ki tudja mennyi ideig nézelődhetett, amikor hirtelen egy lány jelent meg az ajtóban, s se szó, se beszéd bejött, és leguggolt az ajtó elé. Amint Nicolas jobban megvizsgálta a lányt, rájött, hogy az illető nem más, mint az egyik háztársa, Briana-Dawn la Morrini. Figyelmesen tanulmányozta az ötödévest, akinek furcsa viselkedésénél, a táskája mozgolódása volt bizarrabb. A srác pár másodpercig némán, értetlenül nézte Brianat, majd megszólalt.
- Mégis mit művelsz?- fakadt ki belőle. Az udvarias köszönés, vagy beszéd nem tartozott az általa ismert fogalmak közé, de akik ismerték, azok már megszokhatták, hogy nem ő az abszolút kedvesség megtestesítője. S most sem így történt a dolog. Egyszerűen csak megkérdezte, lehet hogy kissé bunkón, hogy mi a fenét csinál Briana, mert nem a leghétköznapibb dolog volt, hogy valaki csak úgy berontson egy egyáltalán nem üres kupéba, majd leguggoljon az ajtóba.
- Egyébként neked is hello.- mondta végül Nicolas, s azzal várta a választ az általa feltett kérdésre.

[- Gyerünk, Blackberry!]

Briana-Dawn továbbra is csupán guggolt a 4-es számú kupé ajtajának belső oldalán, s várt. Nem épp arra, amit először kapott. A helyiségben korábban is helyet foglalt már egy srác, na és nem igazán nézte jó szemmel, ahogy az udvariatlan hölgyemény berontott hozzá – megzavarva ezzel csöndes magányát – majd pedig se szó se beszéd furcsa testhelyzetbe váltott át. Mikor csöppet ráförmedt az illető, odapislantott. Égszínkék íriszeivel ártatlanságot tükrözve ragadta meg a fiú tekintetét, majd miután alaposan végigmérte, azon gondolkodott, visszaköszönjön-e…
Nos ilyen modort még csak válaszra sem kéne méltatnom, de valóban igaz, hogy először én követtem el az ő figyelmen kívül hagyását. Talán most az egyszer lehetnék a szokásosnál kevésbé önfejűbb… esetleg egy ’hello’-t még megérdemel… báár ő a férfi, neki kéne gavallér módjára viselkedni, hacsak nem valami mugli kis Griffendéles, amit felettébb kétlek. Ilyen hangnemmel több, mint valószínű, Mardekáros. Látnom kellett volna már? Ha mélyen kutatok az emlékeimben, mintha felrémlene a képe az étkezésekről… A nevét viszont sosem hallottam… Nos, pont ez az! Úgy kellett volna indítania, hogy bemutatkozik! Jó, meggondoltam magam, mégsem tartozom neki különösebb magyarázattal… majd esetleg, ha vége a kis magánakciómnak… addig is, koncentrálnom kéne arra, mielőtt Muffy erre felé veszi az irányt!
Így ahogy az idegen srác felé fordult, vissza is irányította tekintetét a folyosó felé. A hirtelen fordulattól enyhén hullámos mézszőke tincsei a vállára omlottak. Fejét leszegve belenyúlt kézitáskájába, honnan egy abesszin kiscica buksija kandikált ki. Szegény házi kedvenc elég fáradtnak tűnt, nyilván nem lehetett túl kényelmes neki bepréselve egy olyan aprócska helyre egy meglehetősen jelentős időtartamra. Persze ki volt párnázva, s viszonylag tág belső térrel rendelkezett a szállítóeszköz, de mégsem volt az igazi. Briana kiemelte macskáját, majd egyik kezében megtartotta, miközben a másikkal résnyire nyitotta a kupé ajtaját. Nem nézett hátra, de el tudta képzelni, mekkora őrültnek tarthatja jelenleg a tőle nem messze üldögélő fiú. Valójában csöppet sem zavarta, ő tisztában volt vele, mit tervez, s csak ez számított. Pár másodperc elteltével csicsergő hangokra lett figyelmes a lány, tudta, eljött az ő ideje…
Az egérmintás cipőjű lány felé eresztette a cicáját a következő parancsszóval:
-   Gyerünk, Blackberry! – suttogta, majd útjára bocsátotta.
Természetesen azonnal Muffy topánja felé vette az irányt a kiskedvenc, s szanaszét cincálta. A vörös leányzó sikoltozva rohant el a „fenevad” elől, ráadásul még bónusz élvezetként tüsszögni is elkezdett, s ezzel arra engedett következtetni, allergiás a macskákra. Briana ritka hangot hallatott, nevetésben tört ki, mely tőle nem volt túl megszokott. Leginkább Brad társaságában tudott jókedvűként mutatkozni, a roxforti környezetben valami folyton irritálta.
Feladata végeztével Blackberry visszaszaladt gazdájához, ki alapos simogatással jutalmazta kis segítőjét. Elégedett mosoly ült ki az arcára, majd felállt, megigazgatta ruháját, s a fiúra nézett, aki valószínűleg kezdte megérteni az iménti incidenst, de ki tudja… Bri reménykedett enne, ugyanis semmi kedve sem volt magyarázkodni, pláne nem egy idegennek. A jól sikerült akció azonban meghozta a jókedvét, így jobbnak vélte, ha tesz egy kedvesebb gesztust, s odaköszönt a srácnak, miközben lehuppant vele szemben lévő helytől kicsit jobbra, ugyanis a fiú lábai az ülésen pihentek.
-   Briana-Dawn – közölte egy félmosoly kíséretében.

Briana

A helyzet koránt sem volt megszokott, amint Nicolas lábát felrakva a másik székre üldögélt, miközben egy mardekáros lány az ajtóban guggolt, s folyton felnézett. A srác csak némán bámulta Briana tevékenykedését, s akkor sem szólt semmit, amikor a szőkeség hátrafordult és a szemébe nézett. Tekintetét nem kapta el, s pár másodpercig talán így is lehettek, egymás íriszeibe bámulva. Nick ezek után végig mérte a lányt. Be kellett vallania, hogy nagyon is csinos volt, a kék szemeivel, na meg a szőke hajával. Csak a viselkedése ne lett volna ennyire bizarr. Nick annak ellenére, hogy kívülről nem látszott semmi sem rajta, gondolatban értetlenül állt az előtt, hogy mi lehet Briana célja. Erre még akkor sem jött rá, amikor a lány elővette a macskáját.
~ Furcsa. Most vagy totálisan zakkant a csaj, vagy ki tudja mi lelte, hogy az ajtó előtt guggol, a kezében egy macskával. Talán meg akar ijeszteni valakit, azzal a szerencsétlen állattal, vagy mi?! Na meg jó lett volna, ha legalább annyit mond, bocs, hogy rád rontottam!- mérgelődött magában a srác, miközben szemét le nem vette háztársáról.
Akor kezdett el igazán megvilágosodni, amikor az ajtójuk felé tartott valaki, s abban a pillanatban Briana szélnek eresztette a macskáját, aminek következtében hatalmas sikítás keletkezett a vonat folyosóján, egy kis tüsszögés kíséretében. A hollós lány, akinek a cipője már cafatokban lógott le a lábáról, fejvesztve menekült az őt ért támadás elől. Nem sok híja volt, hogy Nicolas el ne kezdjen röhögni a felettébb mulatságos eseten. El kellett ismernie, hogy háztársa valóban nem őrült meg, sőt egészen ravasz kis tervet eszelt ki.
Miközben magába fojtotta a belőle előtörő nevetést, észre sem vette, hogy Briana leült egy székre. Valószínűleg vele szemben szeretett volna helyet foglalni, de ez nem volt lehetséges, mivel Nick terpeszkedett rajta a lábaival. Az eszébe sem jutott, hogy levegye, mert az udvariasság nem állt hozzá valami közel.
- Nicolas Baxton.- mutatkozott be ő is. Igazából ő már hallott a lányról, így nem volt ismeretlen a neve, de ezek szerint ez fordítva nem volt igaz. Ezek után nem nagyon tudta, hogy mit mondjon, hogy egy bemutatkozás után mi a szokás, így csak egy kisebb mosoly kíséretében megjegyezte:
- Szép volt az előbb a macskás dolog.- mondta, s ez igazán nagy elismerésnek számított nála. Ahogy a kedvesség sem, ez sem a legmegszokottabb dolog volt tőle. Ezek után kényelmesen hátradőlt az ülőhelyén, s még mindig nem jutott eszébe az, hogy a lábait levegye a vele szemben lévő székről.

~Ááh, szóval Nicolas… így már minden világos, tudtam, hogy ismerős, de azt hittem csak holmi nagytermi étkezésről… Nos, nem!~
-   Kösz! – vetette oda közömbösen, gyakorlottnak számított fiúk terén, tudta, hogy képes kicsit lejjebb faragni az önbizalmukat – Ez nálam csak előétel… - fogalmazta meg röviden, mert úgy érezte ennyit még illik odaböknie.
Arcára az ablak irányából egyre több fény esett vízszintes szögből, így beszéd közben markáns arccsontja minden egyes mozzanata jól látszott. Égszínkék szeme valamiféle örömhöz hasonlatos érzéstől csillogott. Ez annak volt köszönhető, hogy végre abszolút megbizonyosodott róla, kivel hozta össze a sors.
-   Tudod… - kezdte nyugodt hangnemben, arcát kissé megemelte, ettől még elegánsabbnak tűnt tartása, szája széle pedig egy apró, elégedett mosolyra húzódott – Már rájöttem, hogy mégis ismerlek… Persze nem személyesen, deee, hogy is fogalmazzak… érdekes történeteket hallottam rólad lányoktól – mondta, majd a meglepetés erejével csapott le a folytatásra – Szerencsétlenek. Mindegyik rögtön a Nagy Őt várja egy szembejövő jóképű sráctól. Azt hiszem, meg is érdemlik, amit kapnak… - fejtette ki személyes véleményét, majd monológja végén egy halovány mosolyránc rajzolódott ki hamvas arcbőrén.
Bri már biztos volt benne, hogy teljesen összezavarta társát. Kezdte a beviharzó guggolós zakkant csaj szereppel, folytatta a szívtelen bosszúállóval, most pedig őt gondolhatja Doktor Szöszi gonosz ikertestvérének. Nem számít – gondolta. Hisz ő már réges-régen túllépett azon, hogy mások róla kialakított képével foglalkozzon. Többnek képzelte magát, magasabb rendűnek, talán leginkább érettnek. Persze tudta, hogy fiúügyei nem tanúskodnak felnőttes magatartásról, de sosem volt képes megmaradni senki mellett. A szerelem számára egy hiú ábránd volt, amelyet csupán a gyenge emberek éreznek. Félt, hogy egyszer bekövetkezhet ennek felbukkanása, de addig is próbálta kiélvezni az élet minden nektárcseppjét.
-   Hm, mellesleg, miért is utazol egyedül? Azt ne mondd, hogy egy kis csitri sem tett volna meg mindent azért, hogy az út hátralévő részében téged bámulhasson?! – érdeklődött, de a mondat végén már nem bírta tovább, s egy kis kacaj elhagyta gyöngyházfényű ajkait.
Sosem találta megfelelőnek ezen kupékat, túlságosan is szinten aluliaknak bizonyultak. Nyilván minden figyelmet a prefektusi utazásra kívántak szánni, így már nem maradt idő egy kissé nagyobb komfortérzetet teremteni a ’köznép’ számára kialakított helyiségekben. Megpróbált kicsit kényelmesebben elhelyezkedni a besüppedő ülésen, de közben arca akaratlanul is elfanyarodott.

Briana

~ Szóval, nem becsüli sokra, ha dicsérik. Ez tetszik. A legtöbb hülye kis liba ilyenkor már agyon pirult volna, hogy jaj, valaki megdicsérte, de ő nem. Ő csak annyit mondott, hogy kösz, meg, hogy nála ez az előétel volt.~ a gondolataiból visszatérve Nick megszólalt.
- Kíváncsi lennék rá, akkor nálad mi a főfogás.- mondta egy vigyor kíséretében. Nem tudni, hogy nála ez a mondat mit jelenthet, lehet, hogy flörtölés, de az is lehet, hogy csak egy szimpla, jelentéktelen mondat. Nicknél kiszámíthatatlan, hogy mikor mi rejtőzik a szavai mögött. Mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja.
Amikor Briana elkezdett mesélni arról, hogy honnan is ismerős neki Nicolas, a srác érdeklődő tekintetét háztársa égszínkék íriszeibe mélyesztette, ugyanis kíváncsi volt, hogy a lány vajon milyen úton-módon hallotta már a nevét. A választ meghallva, ismét kiszélesedik a vigyora, de ezúttal gúnyosan. Hát igen volt egy-két „kalandja” már jó pár lánnyal, de valamiért mindegyiknek ki adta az útját. Igazából egyik kapcsolata sem a szerelemről szólt, bár Nicolasnál kétséges, hogy valaha is érzett ilyet bárki iránt is.
- Sejthettem volna, hogy így terjednek a pletykák, de őszintén? Magasról teszek rájuk. Így jártak, s való igaz, tőlem ne várjanak semmi hosszú távút. Ezt az elején meg szoktam mondani nekik.- mondta, s részéről a beszéd fogalom már ki is lett merítve. Nicolas nem a szavak embere. Persze, ha szükség van rá, nagyon is sokat bír dumálni, de alapjában véve nem szeret sokat beszélni.
~ Ez a csaj nagyon is érdekes. Jó az elején furcsa volt az a guggolós dolog, meg hogy egy szót sem szólt, amíg végre nem hajtotta a tervét, de kiderült, hogy amellett, hogy jól néz ki, ráadásul úgy tűnik, hogy szeret bosszút állni másokon.~ gondolkozott Nick. Igazából Nick leginkább az olyan lányokat kedvelte, akik nem az unalmas rétegbe sorolhatók, de nem is a pláza cica csoportba.
- Azokra gondolsz, akik a pályaudvaron ugrálna körbe, és agyon nyaggatnak, hogy üljek velük egy kupéba? Mert azoktól kiráz a hideg. Tudod kinek kellenek? Mert nekem ugyan nem. Nem szokásom Barbie babákkal kikezdeni.- válaszolta. Valóban voltak egy-ketten, akik szerettek volna vele ülni, de azokat lekoptatta egy nem túl kedves mondattal.
- Miért, fogadjunk, hogy téged ezerrel lerohantak a srácok.- kérdezett vissza Nicolas, miközben egyik szemöldökét felvonta.

[- Óh, szerintem sejted…]

A fiú száját egy eléggé többértelmű mondat hagyta el, melyből sok dologra lehetett következtetni. Flörtre, érdeklődésre, barátságosságra, de talán a legelső bizonyult ez esetben a legbiztosabbnak. Persze még sosem beszélt Nicolas-szal, így nem tudhatta, miféle mocskos avagy angyali gondolatok cikáznak fejében, csupán józan ítélőképességének hihetett. Mivel nem jutott dűlőre, úgy vélte, neki is jobb lesz rejtélyesre venni a figurát…
-   Óh, szerintem sejted… - incselkedett, felvonta egyik szemöldökét, hófehér fogaival pedig alsó ajkába harapott pár másodperc erejéig, szemei pedig szinte lángra kaptak.
A srác meglepően őszintén beszélt vele a nőügyeit illetően, már-már túl őszintén… Megszokta, hogyha ilyen mondatot szegez egy fiúnak, hogy a lányok neki sírják el szerencsétlen tapasztalataikat az illetővel kapcsolatban, akkor a beszélgetés rögtön tagadásba torkollik. Nick azonban más volt, abszolút nem zavartatta magát, hogy pont egy nővel társalog effélékről és ilyen formában. Az igazat mondta, amely maga nem volt túl szép, mert magasról tett minden siránkozó kis csitrire, de emberére akadt, mert Briana arca az imént hallottak hatására meg sem rezzent. Amint a srác befejezte mondandóját, a lány szája egy félmosolyra húzódott.
-   Nos, a pletykák már csak ilyenek. Még az sem számít, hogy legyen alapjuk, máris az egész suli tárgyal egy teljesen nonszensz dologról, ha arról van szó… Ám ahogy látom, most igaznak bizonyultak a madárkák csicsergései. Részemről nem tudok meghatódni olyan ostobaságokon, hogy egy lány… még kimondani is borzasztó… szerelmes lesz! Ez a szó körülbelül annyit takar, hogy elmegy a józan esze és a hozzád hasonló srácok jól átejtik – magyarázta teljes átéléssel, majd keresztbe tette lábait – De most komolyan, hogy kezdesz el egy kapcsolatot? Hé, csak pár éjszakára kellesz, aztán fel is út, le is út! Körülbelül így? – nevetett fel Bri, ez nem volt szokása, de a szituáció elképzelésétől kitört belőle.
Lila szaténruhájának spagettipántja egyszer csak lecsúszott válláról, mintha csak Nicolas szuggerálta volna le onnan. A lánynak mosolyt csalt arcára ez a gondolat, majd megigazította felöltőjét, hogy ismét tökéletes legyen. A szemkontaktust ezután visszaállította, égszínkék íriszeit a fiúéba mélyesztette, mintha csak belelátna gondolataiba…
-   Igen, pont azokra a kis csitrikre. Nos, valahogy sejtettem, hogy nem a te műfajod, annyira hiányzik azokból a… a tartás! – állapította meg nagy szakértelemmel – Hm… honnan tudod, hogy én nem vagyok egy Barbie baba és nem csak egy szerepet játszom? – szegezte neki a kérdést, mert kíváncsi volt milyen következtetéseket vont le róla a fiú ennyi társalgás után.
Briana kezdett örülni, hogy idehozta a Sors, hisz a jelek szerint egy meglehetősen érdekes útnak nézett elébe, nem pedig a megszokott unalmas lézengésnek a vonaton.
-   Hm… hát mit ne mondjak, voltak akik azért caplattak utánam, hogy a bőröndömet vihessék, de inkább leráztam őket… tipikus megkeseredett lúzerek voltak. Nem szeretem a kishalakat kifogni, amíg a cápák is ott úszkálnak… - fogalmazta meg véleményét egy metaforában.
-   Óh, na és azt nem bánod, hogy én itt ülök? Vagy esetleg valamiféle jobb társaságra vágysz? – kérdezte tettetve az ártatlant, miközben egyedül egy lehetséges választ jósolt.

Briana

Úgy tűnt Briana is titokzatosra vette a stílust, s úgy válaszolt Nicolasnak. A srác érdeklődve hallgatta, hogy mit mond, s ez igen csak beindította a fantáziáját egyéb dolgokban.
- Vannak tippjeim, de attól még nagyon is kíváncsi vagyok.- mondta, s azzal a mosolyával rámosolygott a lányra, amely sokak szerint ellenállhatatlan. Lehet, hogy a fejében már voltak is tervek, hogy mit miért mond, de egyenlőre semmi sem volt biztos.
Most ismét a háztársa beszélt, s ezekből a mondatokból kiderült, hogy ugyanúgy van ő is a szerelemmel, ahogy Nicolas. Szerinte borzasztó dolog. Egyre jobb lesz.
A srác az utolsó mondatánál felnevetett, de nem túl hangosan, majd megszólal.
- Ki mondta, hogy közlöm velük?- kérdezte, s ezt úgy mondta, mintha Briana képtelenségeket beszélt volna- Na jó, tudom az előbb azt mondtam, de ez nem teljesen igaz. Nem nagyon szoktam ezt  megemlíteni nekik, mert amíg azt hiszik, hogy örökké fog tartani, addig önként belemennek bármibe. Aztán általában, ha pár nap után megunom a dolgot, akkor persze ki vannak borulva rajta, de meg kell érteniük, hogy nekem szükségem van a változatosságra.- feleli közönyösen, mintha a legtermészetesebb dolog volna, hogy pár nap után kidobja a barátnőit. A leghosszabb ideig tartó kapcsolata talán egy hónap volt, ha nem kevesebb. Nem szereti, amikor ott van a nyakán egy barátnő, aki a végére már csupán púp a hátán, mert egész álló nap mást sem akar, csak vele lenni. Erre neki nincs ideje.
- Egyébként meg visszatérve a szerelem dologra, igen én is furcsának tartom, főleg úgy, hogy nagyjából ezt az érzést nem is ismerem.- vigyorodott el- Szerintem nem az érzelem a lényeg, hanem az élvezet. És ugyanaz az az ember pár nap múlva már nem is olyan érdekes.- folytatta tovább. Más furcsának tartaná, hogy ilyen nyíltan beszél egy srác egy csajnak, hogy mi a véleménye az ilyen dolgokról, de Nicolas nem zavartatja magát. Briana amúgy sem olyan típusnak tűnik, aki kiakad ettől, sőt az eddigiek alapján az derült ki, hogy van, amiben egyezik a véleményük Nickel.
Amikor Briana pántja lecsúszott a mardekáros srác halványan elmosolyodott.
- Mi van, te is be akarsz állni a sorba?- kérdezte, s most mosolya még szélesebbre húzódott. Igazából nem is bánná, hiszen nagyon is kezdi érdekelni a csaj, aki miután megigazította a ruhájának a pántját, ismét a srác szemeibe nézett. A következő mondatok után egy kicsit elgondolkozott, s végig mérte a lányt, majd így szólt:
- Honnan tudom? Egy, te nem jársz rózsaszín göncökbe és tipegsz végig a folyosón, mint akinek most rögtön WC-re kellene mennie, kettő, nem beszélsz nyivákoló hangon és nem mondogatod mindenre azt, hogy hú de cuki. És végül három, mert totál nem olyan csajnak tűnsz se ránézésre, se az eddigi mondataid után, mint aki a tökéletes Barbie babára akar hasonlítani. Kielégítő választ adtam?- kérdezte vigyorogva, miután ismét hátradőlt a székében. Mivel kezdtek elzsibbadni a lábai, ezért levette őket az ülésről, s normálisan elhelyezkedett az övében, amíg Brianat hallgatta, hogy ő utána kik loholtak.
- De hogy bánom, hiszen tökéletes a társaság.- felelte, s ezzel arra akart utalni, hogy amikor felszállt a vonatra, akkor még nem is sejtette, milyen pompás útitárssal áldja meg a sors, aki amellett, hogy ugyanazon a véleményen van Nickel, ráadásul még nagyon is jól néz ki.

A „főfogás” szót illetően a lánynak különböző dolgok is felvillantak elméjében, de természetesen nem kívánt alábbadni nőiességéből, valamint bájából, így tartotta magát az elegánsan visszafogott hölgy szerepéhez, melyet önkényesen alakított ki.
-   Erre csak annyit tudok mondani, hogy ’Good girls don’t kiss and tell’… - válaszolt egy közismert angol mondással, melyet leginkább az amerikaiak használtak nagy örömmel, de a témához pont illett.
Mielőtt a srác vidáman feltett kérdésére reagált volna, jobb kezével beletúrt aranyfürtjeibe, melyek melegítették hátát ebben a kissé fülledt időben.
-   Nos, az imént azt mondtad, az ő hibájuk, hogy hosszú távú kapcsolatot várnak, mert te az elején elmondod nekik, hogy erre nincs esély. Tehát ezt csak azokban az esetekben említed neki, mikor biztos vagy, hogy még így is részt vesznek majd a kis kalandban? Hm, nem rossz! – állapította meg szemöldökét játékosan felvonva, majd egy félmosolyt varázsolt arcára – Már csak egy kérdés, hogyhogy ezt elmondod nekem? Szőke haj, kék szem, a végén még elvesztesz egy potenciális célpontot! – közölte, s amint befejezte mondandóját, csücsörítve modellpózba helyezte magát pár pillanatra, mintha csak egy címlapfotóra állt volna be, majd mikor visszahuppant eredeti testtartásába nevetésben tört ki az iménti szórakozásból keletkezett rájátszása miatt.
Eddig úgy hitte, nincsenek sokan a Roxfortba, kik úgy vélekednének, mint ő. Persze legjobb barátja kivételével, na jó és talán még Mitch is beletartozott ebbe a kategóriába, hisz azok közül, akiket ismert, ő sem ártatlanságáról volt ismert. Mégis, azért meglepte ez a felfedezés, bár már hallott korábban Nicolas „akcióiról”, de nem így képzelte a srácot. Annak ellenére, hogy szoknyapecér volt, el lehetett vele beszélgetni, akkor meg mit számít a „másik élete”. Jelenleg egy olyan társat keresett, akivel képes végigutazni a vonat utat, s úgy tűnt szerencsésen rátalált.
-   Igen, a szívemből beszélsz! Miért lennék örökkön örökké ugyanazzal, hogyha egyszer egy idő után mással jobb lenne… hűség? Badarság. Az erkölcsi értékeket a begyepesedett emberek találták ki arra a célra, hogy magukat jó színben tüntessék fel. De hát most komolyan, ha rám néz egy srác vagy rád egy csaj, akkor inkább továbbáll, mert nem játszunk túl becsületesen? Nem hinném… a karizma ilyen esetekben a hülye erkölcs felé magasodik! – mondta elégedett mosollyal díjazva megnyilvánulását.
Igen, mindig is tudott bánni a szavakkal, még a legrondább dolgokból is képes volt elfogadtatót varázsolni, minden a tálaláson és az előadásmódon múlt csupán.
-   A te sorodba? Óh bocsi, de túl sokan állnak az enyémben és időbe telne mire átvergődném magam a tömegen, hogy a tiédhez érjek! – válaszolt frappánsan, de természetesen nem szánta bántásnak, hiszen volt szeme, látta, hogy jól néz ki a vele szemben ülő srác, de olyannal nem szeretett kezdeni, akiről tudta, nem különb módszereket alkalmaz, mint ő maga.
-   Júj, hú de cuki választ adtál! – fakadt ki megjátszott átéléssel, majd visszadőlt az ülés háttámlájához, s elnevette magát.
Az utazás ezen része alatt meglepően sokat mosolygott, persze hozzá közel álló emberek társaságában sosem túl morcos, de idegenekkel nehezen enged fel. Szereti tartani a három lépés távolságot, de jelen esetben nem tart erre a hűvösségre igényt.
-   Perfetto? Ne son proprio contento! – mondta olasz akcentussal, mely születési helyéről ragadt rá – Ez annyit tesz, ’ennek igazán örülök’ – fűzte hozzá egy mosoly kíséretében, bólintva egyet.

Briana

- Pontosan.- helyeselt Nicolas Briana gondolat menetére, amit a srác módszeréről alkotott. Érdekes volt, hogy egy lánnyal is ilyen jól el lehetett beszélgetni az ilyen dolgokról, s az még olyan még ritkábban akad, aki még meg is érti. De Briana jó társ volt ehhez a csevejhez, sőt az egész vonatúthoz.
- Miért mondom el? Talán, mert te egyáltalán nem tűnsz olyannak, aki mindezek hallatán sikítva szalad el, nehogy egy ilyen alakkal kelljen egy kupéban ülnie.- magyarázta. Bri tényleg nem tűnt olyannak, sőt Nick még azt is el tudta róla képzelni, hogy ő is hasonló módon csinálja a dolgokat, mint saját maga.
Nick a lány pózolásán elvigyorodott, s figyelemmel kísérte, hogy miket csinál Briana. Magában jót szórakozott a címlaplány beálláson, s a lánnyal együtt nevetett a furcsa beállásokon. Jó volt végre egy olyan lánnyal találkozni, aki nem csak azért beszélt vele, hogy végre legyen egy pasija, és nem úgy beszélt, mint egy komplett Barbie baba. S a vele szemben ülő mardekáros lány nem ilyen volt, Nick nagy szerencséjére, ugyanis akkor az utat vagy végig szenvedte volna, vagy azonnal átköltözött volna egy másik kupéba, ám erre semmi szükség nem volt.
- Főleg, akkor nem állnak odébb, amikor még nem tudják a játékszabályokat.- tette hozzá egy elégedett vigyorral Nicolas Briana szavaihoz. S ráadásul úgy tűnt, hogy Bri nem igazán szeretne kikezdeni a sráccal, ami miatt Nick számára még érdekesebbé vált, ugyanis szerette, ha egy lány nem adja könnyen magát. Persze néha jó volt egy könnyen felszedhető csaj, de a sokadiknál már unalmas a dolog.
- Tudom. De azért köszi.- felelte a srác Briana szintén „cuki” válaszára.
- Na, legalább ennyit már tudok olaszul.- nevetett fel. Ezek után felállt, hogy levegyen a táskájából egy üveg vizet, mivel most már eléggé kiszáradt a szája, de előtte még nyújtózott egy nagyot, hiszen nem igazán szeretett sokáig egy helyben ülni, s utána ivott csak. Szinte egy húzással majdnem megitta a félliteres vizet. Miután megtörölte a száját, s a flakont visszadugta a táskába, ismét lehuppant a helyére, és kényelembe helyezte magát.
- Bocs, de irtó szomjas voltam.- magyarázta a vele szemben ülő lánynak- És te hányad éves is vagy?- kérdezte, mert ezt bizony nagyon nem tudta, csak annyiban volt biztos, hogy a lány nem hetedéves, ugyanis arra emlékezne, s tuti, hogy már találkozott volna vele órákon.

Bocsi, ez ilyen rövidre sikerült.

[Nick]

Nick

Ez valóban érdekes beszélgetés volt, hisz Briana egy sráctól vagy frászt kap, hogy mennyire balfék, vagy tíz perc múlva egymás szájában kötnek ki, de itt más volt a helyzet. Nem szerette volna, ha abbahagynák az eszmecserét, abszolút egy hullámhosszon mozogtak, főképp ez imponált neki. Nem kellett a szokásos badarságokat végigkérdezni, az értelmetlen udvariasságból feltett halálunalmas dolgokat megvitatni, mint az idő milyensége… Nem, ez a csevej teljes mértékben zökkenőmentesen haladt, sőt…
-   Hm, nos ezt jól gondolod, drága! Otthon gyakran meg is kapom, hogy a Disney-hercegnős külső mögött a pasik először nem is sejtik, ki lapul… - mondta sejtelmesen, majd egy csintalan mosoly ült ki arcára.
Bri szerencsére leszűrte azt, hogy nincs oka aggódni a társaság pozitív visszajelzését illetően, Nick ugyanis vigyorogva ülte végig kis pózműsorát. Nem volt átlagos, az egyszer biztos, ám sajátos humorát nem mindenki díjazta. Ez esetben őrült mázlija lett, hogy egy hozzá hasonló mentalitású srác mellé keveredett, aki nem mellesleg megüti a tíz pontot a helyességi skálán is.
És folytatódhatott a párkapcsolati tanácsadás, vagyis inkább diskurzus. Felettébb jól szórakoztak egymás történetein, módszerein, és ez voltaképp felvillanyozta az unatkozásra számító leányzót, hisz cseppet sem efféle kalandra számított első iskolanapjára menet. Persze már a kis csínye is jól sült el, ám az út egyre jobbá és jobbá vált…
-   Hmm… a játékszabályok, na igen. Az a benyomásom, ha mi ketten nekiállnánk megírni azokat, abból lexikon lenne! – jegyezte meg szemforgatva, majd elnevette magát – Bár valószínűleg ugyanaz állna mindkettőnkében! – vonta fel szemöldökét egy félmosoly kíséretében, melyet általában az ’ellenállhatatlan’ nézésének neveztek.
A kis olasz gyorstalpalójára is igazán pozitív visszajelzés érkezett, melytől felbátorodva úgy vélte, ideje kicsit azok szerint a híres játékszabályok szerint mozgatni a szálakat. Persze ő nem tervezgetett előre semmit, csupán kész volt elengedni magát teljesen, hogy végképp a saját stílusában tehesse meg kétértelmű megjegyzéseit. Tudta, Nicolas nem fog kétségek közt rágódni ezek hallatán, ő az az ember, aki a kevesekhez tartozva remekül kezelheti őket.
-   Óh, hát tudod, a nyelvoktatásomra még nem volt panasz! – ejtette el, mely már a flörtölés kategóriába csúszott bele.
A srác vízért indult meg, majd meglepő módon a flakon tartalma el is tűnt pillanatok leforgása alatt. Bri fel is húzta szemöldökét a furcsállás jeleként, majd szóra nyitotta száját, mert természetesen mindenhez kommentárt kellett fűznie. Ez affajta családi átok volt, egyikük sem bírta befogni a száját, mikor talán arra lett volna szükség…
-   Hű, azt látom, te valóságosan szomjazhattál! – fűzte hozzá az esethez.
-   Hogy hányad éves? – ismételte meg magának a kérdést hangosan, majd egy hirtelen mozdulattal felpattant eddigi helyéről, s a nőiesség határain belül bevetődött a Nick melletti ülésrészre néhány centire a fiútól, aztán könyökét a háttámlának támasztva fordult be a srác felé – Elárulom, haa… előtte megmondod, mennyinek nézek ki! De őszintén! – játszadozott mosolygás közepette, mely nem igazán volt jellemző rá, csak ha tényleg jól érezte magát.
-   Nos, ötödéves! – vallotta be, amint megkapta a tippet Nicktől, miszerint a fiú hány évesnek nézte így adatok híján – Te pedig minden bizonnyal végzős! Vigyázz, ilyenkor özönlenek majd rád szerintem a legjobban a kis csitrik, mert a helyes pofi mellé azt is számításba veszik, milyen menő egy utolsó évessel kavarni! – adott egy tanácsot.
Ekkor szeme sarkából észrevette az ajtó mögött árgus szemekkel figyelő fiút, aki bizony az egyik exe volt, s a néhány napos kapcsolat ellenére sem tudta magát túltenni a szakításon. Biana pedig nem igazán válogatott eszközökben, így rögtön reagálva egy hirtelen megmozdulással közelhajolt Nickhez, gyorsan rányomta jobb kezét a srác ajkaira, majd úgy tett, mintha épp egy heves csók közepén tartanának. Természetesen megcsinálhatta volna, hogy valóban igazi szájösszeérintést generál, ám jobb’ szerette, ha nem neki kell csókért „kuncsorognia”. Néhány másodperc múltán visszahúzódott helyére, majd kitekintve nyugtázta, a terv bejött, az idegesítő ex elinalt. Igéző íriszeit Nickre meresztette, aki nyilván azt sem tudja, mi történhetett ebben a rövid időintervallumban a meglepettségtől.