Arckiállítás és Tetoválás

Lehet, hogy a heves párbeszéd közben nem veszitek észre, de az est fő attrakciójának ideje elérkezett. Nos, több szempontból is, ám az elején még csak úgy tűnik, mintha a tömeg lenne túl lelkes a gyermekded tűzijátéktól. Mellettetek is felpattan pár varázspetárda, el is száll köztetek egy hasra eső kisfiú méhecskéje.
Sikoltozás hallatszik valahonnan messziről, és az örömteli kiáltások helyét átveszi a rémült üvöltés.
Az örömtűzből feltörő lángcsóva először a tűzijáték részének tűnik. A hatalmas, baziliszkusszerű lény az első pillanatban még ártalmatlannak tűnik, de aztán vad sziszegéssel ölt lángnyelvet a tömegre. Veszélyesen imbolyog egy kicsit, mielőtt lecsapna a sörsátorra, és ekkor mindenki számára világossá válik, hogy nem látványelem.
Most még lenne esély sikeresen menekülni, azonban a felállított fénykép-hátterek egyikébe belerohan egy szerencsétlen, Weasley-külsejű férfi, mire azok villámgyorsan kezdik el felborogatni egymást. A dominó túl hamar ér el benneteket. A táblák ugyan könnyűek és törékenyek, mégis súlyos sérülést tudnak okozni, ha valamelyikőtök nem elég gyors.
Valószínűleg magatoktól is lettetek volna olyan ügyesek, hogy elugorjatok, ám Alecet még segíti is valaki. Egészen pontosan egy markos férfi ragadja meg a karod, és odébb ránt, csakhogy azután sem ereszt el. Nem, esze ágában sincs, bár ha hátra fordulsz, látod a pániktól eltorzuló arcát. Valószínűleg sokkot kapott és épp azt se tudja, fiú-e vagy lány.

Az elszabadult örömtűz nemcsak a sörsátorban tesz kárt. A kígyó máris lecsap újra, méghozzá a közeletekben levő fényképészüzletre. Haragja mintha kimondottan a Sötét Nagyurat megcsúfoló tetoválások és az őt ábrázoló képekre irányulna jelenleg, melyekkel be lehetett állni fotózkodni. A kígyó marása akkora robajjal jár, mint egy kisebb robbanás, állkapcsai közé kapja a ház tetejét és nemcsak lángokba borítja, hanem szinte le is tépi. A háztető tűzbe boruló darabkáját egy emberes suhintással a tömegbe vágja, és nagyon kicsi hiányzik ahhoz, hogy ne épp a fejetekre zuhanjon.

Vagy várjunk csak...
Hová tűnt ez az idegesítő kamasz...?

Csak egy nagy robajt hallasz Cassius, mintha a föld is beleremegne, aztán a hideg macskakövön találod magad. Furcsa mód először ez az, ami tudatosul benned, és az, hogy eszméletlen fájdalom hasít a lábadba, az csak egy villanással később. Egy hatalmas gerenda nehezedik a bal lábadra, melyre az egész tetőszerkezet nehezedik. Az egész lángol, és elborít a forróság. Viszont eszméletednél vagy, és talán a pálcád...

Idegesen veszem tudomásul a közelségét, csak úgy, mint minden mást vele kapcsolatban. Annyira egyértelmű, annyira nem hagy választási lehetőségeket. Pedig neki igazán nem illene ilyesmit tennie, hiszen tudja, hogy csak megnehezíti a dolgomat. Ilyenkor kicsit félek, hogy lehet, ez egyáltalán nem érdekli őt. Nem akarja rámkényszeríteni az akaratát. Mintha megint szintet léptünk volna, de nem mondhatnám, hogy útban az egyenrangúság felé, mégis valami olyasmi. Útban valamerre, annyi megkötéssel, hogy jó irányban az ismeretlen és titokzatos felé.
- A fiatalság csak pozitívum lehet, mégis úgy állítod be, mintha csak az tudatlansággal lenne egyenlő. – Lassan beszélek, mindent át kell gondolnom, hogy ne valami egészen más és egyáltalán nem témábavágó szaladjon ki a számon.  Vagy mondjuk annyi, hogy jaj, hagyjuk már, nem érdekel, nem is erről beszélünk! Persze, inkább tartózkodom az ilyen heves kijelentésektől, túlságosan közel érzem magamhoz, bőven a biztonságos távolságon belül. Már tudom, hogy nem fogom igazán megcáfolni, bármit is mondjon. Arra várok, hogy levonja a következtetéseket, mondja meg, hogy folytatódik tovább a történet és egy kicsit oktasson is ki. Ennek így kell történnie, hiszen rám aztán nem lehet mondani, hogy a szokások rabja lennék.
Nem gondoltam volna, hogy egyszerűen csak kérdezni fog, újabb választások elé állít, olyanok elé, amikkel már találkoztam, de inkább csak a hasonmásaikkal, gyerekeikkel vagy ilyesmi. Sokkal kisebb volt a tét, nevetségesebb a bukás. Ez most túl hideg, túl egyszerű, nagy téttel és mindenféle bukás nélkül. Vagy csak bukni lehet? Nem tudom eldönteni. – Nem gondolod, hogy kicsit sokat vársz el tőlem?
Hülyeség, nem vár el sokat. Ha valaki folyton csak tagadni, ellenkezni tud, természetes, hogy egy idő után elég lesz belőle, megunják és udvariasan vagy kevésbé udvariasan megkérik, hogy ezt most nagyon gyorsan fejezze be vagy tűnjön el. – Az, hogy mit is akarok... – Fogalmam sincs, csak hagyom, hogy tartsa a kezem, próbálom megszokni, hogy teljesen természetesnek veszem az érintését. Gondolkodnom kellene, de nem akarok megszólalni. Nem sokkal később pedig már nincs is rá lehetőségem.

A tüzijáték elkezdődik, de igyekszem nem tudomást venni róla. Egészen addig figyelmen kívül hagyom az eseményeket, amíg hatalmas morajlást nem hallok jobb felől. Még fordulnom sem kell, a szemem sarkából is meglátom a hatalmas, baziliszkuszra emlékeztető lényt, ami őrült lendülettel csap le a sátrakra, bódékra majd a díszletek felé veszi az irányt. Az egész egy másodperc leforgása alatt történik, látom, ahogy egy minden erőfeszítés nélkül megropogtat egy háztetőt, a következő pillanatban pedig már repül is felénk.
Sikítás, sötétség, megint sikítás. Hirtelen azt sem tudom hol vagyok és, hogy kerültem ide, aztán olyan villámgyorsan rohannak meg az emlékek, hogy belefájdul a fejem. Érzem, lekerültem a földre és, amint mozdulni próbálok, olyan fájdalom nyilall a bal lábamra, hogy felordítok. Ez persze nem elég, hiszen nem egy egyszerű esés okozta a balesetet, hanem egy egész tetőszerkezet nehezedik a lábamra, ami ráadásul lángokban áll. Ezt nem hiszem el. Amint egy kicsit magamhoz térek a fájdalom és ijedtség okozta sokkból, még mindig zihálva és remegő kezekkel, de legalább tiszta tudattal a pálcámért nyúlok. Szerencsére a kabát belsejébe erősített hasznos kis tartóban nem esett baja, így viszonylag gyorsan alkalmazhatom az első bűbájt, ami az eszembe jut.
- Aguamenti! – kiáltom és várom, hogy alábbhagyjon a tűz, hiszen, ha el is tudom lebegtetni magamról a tetőt, nem lenne szerencsés, ha néhány lángoló léc a fejemre zuhanna közben. Mondhatnám, hogy a gyors helyzetfelismerő készségem vezetett rá erre, de sokkal inkább benne van az, hogy a közeledő forróság ijesztőbb bárminél. Igyekszem a bűbájra koncentrálni, de fél szememmel már Alecet keresem, hiszen vagy segítségre szorul vagy a segítségemre kell, hogy siessen. Hiszen csak nem hagyna most magamra. Ugye? Amennyiben a tűz már távolabb húzódott tőlem, belekezdek a következő lépésbe. – Vingardium Leviosa.

Cassius

*Megforgatja kéklő szemeit, a legkevésbé sem azért, mert érdektelennek, netán unalmasnak tartaná a társalgást, sokkal inkább azért, mert a társaságot, amiben időzik számos más társalgásban, helyzetben el tudná viselni. Ezen túl nem szereti, hogyha meghazudtolják, de hát ki szereti, mindazonáltal most, az egyszer, kivételesen, egyedi akció keretében nem és nem csap le az alacsony labdára, pedig még jó pár lendületes ütés van abban a fiatalság-kor témában, amit a túl messzi, de túl élénk emlékű nyárban még a kölyök vetett elé, mintegy menekülésként, holott már akkor látszott, hogy a beszerző vérbeli ragadozó, a fogait fogja belemélyeszteni egy ilyen koncba. Cassius gyerek még, ő, Alec soha nem is fog annyira megkomolyodni, mint amilyen lehetőségek rejlenek a Neehill gyerekben, illetve rejlenének, hogyha valaki nem próbálná meg folyamatosan olyan útra terelni a szellemiségét, amiben csak a tapasztalat gyűlik az idő folyamán és nem a szikra, az energia hal el az öregedő testből.
Tapasztalat, ó igen, a tudatlanság és a tapasztalat kéz a kézben jár, noha Alec nem volt gyanútlannak nevezhető a Samhain esti egyéb mulatságokra, mégis, a tudata nem fordult a hangok irányába, nem kereste a veszélyt, nem figyelt. Vitathatatlanul az ő hibája volt, hogy még akkor is sima hangon felelt csak, amikor az első vérszín szikrák fellobbantak mellettük, hanyagul betudva azt az ünneplés látványosabb formájában, mint az általa kultivált ivós mulatságok.*
-Nem gondolod, hogy kicsit alacsonyak az elvárásaim veled szemben, aki mindig mindenről pontosan tudja, hogy hova helyezze el a világban? Most csak arra kell megfelelned, hogy mit akarsz. Ez csak nem nehéz-*bíztató vigyorában feloldja a korábbi meredt figyelést, ami esetleg megdermeszthette a fiút, hiszen a franciától sokmindenre lehet számítani, csak maximálisan kimutatott komolyan vevésre nem, ami persze nem azonos ennek az erénynek a hiányával. De lám, itt a bíztatás, ezüst szikrák pattognak a kék tekintetben, mielőtt kihunyna ez a fény és vörösbe lobbanna a szemtükrében a világ. Vörösbe, ahogy az ágaskodó tűzkígyó is izzik, mint az élet maga, ami halállal szegélyezi a maga útját, pillanatnyi dermedtség, aztán a sörsátor, ahol korábban érdekes perceket időzött, hosszan, mintegy várakozva erre a találkozásra rút pusztulása után feléjük fordul a düh. Rossz helyen adtak egymásnak találkát, ez tény, ahogy félreszökkennek, összefogott kezük miatt a férfi súlya rántja magával a hollóhátast is már megvilágosodik előtte, hogy mindegy hova, csak el innen. Semmi kedve belekeveredni, addig szabad a piac, amíg tiszta a neve, amíg nem vádolható részrehajlással.
De minden olyan gyorsan történik, megrántják oldalra a kényes egyensúlyi helyzetből, a szemét bántja az éles fény, félsüket a robajlástól, az idegen varázsló fogásában lüktetve izzik fel a karjában a fájdalom a marási heg, bénultnak érzett jobbja helyett a baljával rántja ki a pálcáját a nyitott kabát alól kivillanó tokból, annak a lendületével vág a férfi arcába, és néma igével vágja le magáról annak a karját, piócásan tapadó ujjait, éppen csak annyi kárt téve benne, amennyi szükséges. Vérszag, részegítő lehetnek, ha nem undorodna tőle az egész napos pálinkázástól felháborodó gyomra, tűz, fát harapó éhes lángok pernye és erőteljes égésszaga telepszik rá, akinek esze van, menekül, ő is így tenne, ha Cassius nem heverészne gyorsan lángra kapó ruhában, lassan mozduló pálcával a nyirkos köveken. Sóhajt, szinte egyszerre lendül a pálcája a fiúéval, csak ő nem kiált hozzá, de a hangot nagyon is jól hallja, ahogy a megdőlt tetőszerkezet ropogását is... Aqua Eructo ...a pálcájából előtörő vízsugár azonban ügyet sem vet az anyagi kárra, a fiúra csobban, ömlik, kioltja a nadrágját, cipőjét harapdáló pajkos tüzeket, körülötte felnedvesít mindent, súlyos, nehéz gőzként párolog el az erőteljes tűzvarázs vadul égő erejétől, de hatékonyan teljesíti a feladatot. Hosszú léptekkel siet vissza a kölyök mellé, szerkezetet figyeli, ahogy emelkedik, a rosszullét marja fel a torkát, amikor a törmelék elkezd visszahullani a mozgatástól, hiszen a tömegvonzás nagy úr. A levegőben robbantja szét az egyiket, a sűrű szilánk és poresőben guggol Cassius mellé.*
-Tartsd fent-*parancs, bár a fiú ereje meglehetősen véges aprólékos gonddal rajzol halványan fénylő mintát a levegőbe, kizárva a tudatából a körülöttük zajló üvöltést, még talán a tűzkígyót is, finom csuklómozdulatokkal szinte varázserőből sző tetőt maguk fölé, amiről lecsúsznak a lángoló deszkák, miegymás. Fájós jobbjával megragadja a fiú nyakánál a dzsekit, inget, hátrarántja, mielőtt rájuk zuhan az egész, aztán dehopponál csak, mielőtt bármelyik sötéten kacagónak, vagy éppen ellenbűbájt kántáló önkéntes hősnek és hősnőnek kedve támadna beléjük kötni. Csak egy robaj marad utánuk, a tékozló térben már London felé száguldanak, mire az újabb ijedtség végigsöpör a környéken.*
Folytatása ITT