A jósnő sátra

A kirakodóvásár közepén van egy titokzatos, színpompás sátor, melyben az országszerte híres jós, Madame Yue válaszol a jövővel kapcsolatos kérdésekre. Természetesen nem ingyen, de még a legjózanabb, legföldhözragadtabb ember is azt mondja, hogy a jósnő tudása megéri a pénzét!

A jóslat ára egy dupla galleon. Ezt letéve az asztalra, a jósnővel való rövid beszélgetés után megtörténik a kártyavetés, a kristálygömb-vizsgálás vagy a madár feltépése (minden kérdéstípushoz másféle jóseszköz a leghatékonyabb), és a látottakból Madame Yue kiolvassa a jövendőt. A rendelkezésre álló idő harminc perc, onnantól fogva minden megkezdett tíz perc egy újabb galleonba kerül.


A jóslatok formája:
A jósnőhöz érkezést és a kérdés feltételét egy reagban postoljátok! Ezt követően a jósnő szólni fog hozzátok, feltárva a jövendőt! Ezután a távozásra nem kell reagot küldenetek, Madame Yue a jóslata végén úgyis kitessékel benneteket, kivéve persze, ha újabb galleont tesztek az asztalra. Egyszerre csak egyvalaki jöjjön! Így nem keverednek össze az értékes jóslatok!

[- Jó napot.]

Samhain. Az egyik legmisztikusabb ünnep, illetve éjszaka az évben. Legutoljára egészen kicsi voltam, amikor nagypapámmal ellátogattunk Roxmortsba, hogy részesei lehessünk ennek a fergeteges eseménynek. Ilyenkor az utcák zsúfolásig telnek emberekkel, egyesek beöltöznek, az üzletek kirakataiban félelmetes díszítések rémisztgetik a kisebbeket, a samhainra készített sütemények illata lengi be a falvat, árusok kínálják portékájukat, mutatványosok szórakoztatják a varázslókat, s a boszorkányokat, miközben jókedvű kacagás hangja száll a levegőben. Ilyen volt régen ez az ünnep. Hogy most most milyen lesz?
Mióta Voldemort átvette a hatalmat, minden megváltozott. Olyan, mintha az emberek nem tudnának, és nem is akarnának boldogok lenni. Az utcák sötétek, komorak, az üzletek betört ablakokkal, magányosan álldogálnak, Roxmortsra a némaság fájdalmas fátyla borult.
Mégis, most mintha minden megszépült volna. Hosszú idő után olyan, mintha tényleg élnének az utcák, rég tapasztalt tömeg fogadja az ide látogatókat. Ismét úgy érzem magam, mint amikor hosszú évekkel ezelőtt álltunk a pités előtt a szüleimmel, s áfonyás pitét ettünk. Végigjár a Samhain szelleme, különös, mégis ismerős érzés tölti el a testemet, miközben mindent megcsodálok, és mikor a Jósnő Sátrához érek, elmosolyodom. Kiskoromban mindig be szerettem volna menni ide, de sosem engedték, mondván, hogy túl fiatal vagyok hozzá. De most...
Egy darabig csendben állok a sátor előtt, majd végül döntök, s belépek.
- Jó napot. - mondom, miközben az asztalhoz sétálok, s helyet foglalok a jósnővel szemben. Tárcámból kiveszem a fizetendő összeget, majd felteszem az első kérdést, ami csak az eszembe jut: - Mi lesz, ha befejeződik a háború? Elszakadok attól az embertől, akit igazán szeretek?

Bármi is legyen a válasz, nyugtat a gondolat, hogy legalább tudom előre, s van időm felkészülni a jövőre.

[- Ez a személy fiatal, akárcsak te.]

Madame Yue hatalmas, sötét szemeit rád meresztve próbál megismerni a tekinteted alapján, ajkán mindentudó kis mosoly játszik. Ő is kendőkbe és ékszerekbe van öltözve - lehet, hogy ez amolyan jósnő-szokás? Karperecei sejtelmesen csilingelnek és fénylenek a homályban, akárcsak arca.
Kártyakupacot vesz elő, és hosszú ujjai máris kevergetésbe kezdenek. Aztán eléd tartja a paklit. Emelned kell.
Miután ez megtörtént, elkezdi teríteni a lapokat, és sejtelmes hangján elmagyarázza, mit lát.
- Ez a személy fiatal, akárcsak te.
Hol lepillant, hol fel rád, várva a reakciót.
- Zavaros érzelmek fűznek hozzá. És őt is hozzád. Fontos vagy az életében, de jól látom... akad egy vetélytársad, igaz?
Újabb és újabb lapokat tesz az asztalra.
- De ne aggódj, hamarosan el fog szakadni tőle, és mire véget ér a háború, senki nem marad neki, csak te. Nagy szüksége lesz rád, édesem. Együtt maradtok, de sajnos semmi sem tart örökké...
Egy ideig még vizslatja a lapokat, majd fölnéz. Letelt a harminc perc. Amennyiben nincs több kérdésed, vagy nincs több aranyad, nem árul el többet.

[- Mi az oka annak, hogy elszakadnak egymástól? Mit kellene tennem? Meséljen többet, mit lát?]

Figyelmesen hallgatom minden szavát, még akkor is, ha kezdetben csak a vicc kedvéért ültem be a sátorba hozzá. Azt hittem, hogy olyan jóslatot fogok hallani, mint amilyet Trelawney jósolt Potternek, azt hittem, hogy itt is csak megtévesztik az embert. Ehhez mérten valami teljesen mást kaptam, a jósnő pontosan tudta, hogy milyen a kapcsolatom Vele. Ha nem Róla lenne szó, azt hihetném, hogy újságok címlapjáról szedett rólam információt, de egy biztos: Dracoval folytatott viszonyomról senki sem tud, legalábbis ami a sajtót illeti.
Válasza hallatán melegség tölt el, s izgalom, megrémülten hallom, hogy elszakadnak egymástól. Hogy lehet ez? Újabb érmét csúsztatok az asztalra, ezúttal rögtön kettőt is, s ismét kérdezek.

- Mi az oka annak, hogy elszakadnak egymástól? Mit kellene tennem? Meséljen többet, mit lát?

[- A lány szíve nem hozzá húz]

Amint csendül az újabb érme az asztalon, Madame Yue, aki egyébként, ha jobban megnézed, kicsit gyanúsan fiatal, nos, újra a kártyák fölé hajol, és kirak még hármat az egyik mellé.
- A lány szíve nem hozzá húz - mondja némi tűnődés után, de látszik rajta, hogy ezt a részt ő maga sem érti, hiszen nem a szerelemről van szó, még ha a kimondottak alapján ez is valószínűsíthető. - Te sajnos nem tudsz tenni ez ellen semmit. Viszont... - Kirak egy újabb lapot -, azt hiszem, ez az időszak neked is embert próbáló lesz. Nincs a kedvesednek könnyű természete, megpróbál majd elmarni maga mellől, de ha kitartasz, elnyered a jutalmad. A szívét már nem, azt összetörték... De a szeretetét és a ragaszkodását talán igen. Sok együtt töltött idő után elfogad maga mellett majd társként, ám nem fog... - újabb kártya - nem fog melletted megöregedni. Nem, máshoz köti majd a sors, de te mindig szerepet fogsz játszani az életében.
Újra végignéz a kártyákon, kezét végigsimítja rajtuk, majd inkább fölnéz, ismét a szemeidbe, azzal a hátborzongató pillantással, melytől úgy érzed, beléd lát.
- Add a tenyered. Biztos magadról is hallani szeretnél.
Megvizsgálja a tenyered, meg-megérinti a vonalakat.
- Úgy látom, nagyon hasonlítasz az édesanyádra. Jobban, mint szeretnél és mint hinnéd. Noha ez a kapcsolat megváltoztatott, nem kapaszkodhatsz belé örökké. Viszont úgy látom, sikeres leszel abban, amit végül választasz magadnak. Büszkék lesznek rád, bár soha nem fogják tudatni veled. A férfi, akihez hozzá akarnak majd adni, nem hoz sok örömet az életedbe. És sajnos úgy látom, sosem leszel édesanya.

[- Fog valaki az életben igazán szeretni? Lesz lehetőségem arra, bármilyen módon, hogy egy gyermeket nevelhessek? Egyáltalán... Jó anya lenne belőlem?]

Érzem, ahogy lüktet a fejem, karomat erősen szorítom, az adrenalin csak úgy száguldozik bennem, szívverésem gyors, mégis egyenletes. Nem kapkodom a levegőt, halkan lélegzem, gyomrom összeszorul, és érzem: izgulok, akárcsak egy fontos vizsga előtt. Borzalmas ez az érzés. A jósnő szavai egyszerre keserítenek el, s okoznak örömöt, nem várt fordulatokat rejtegetett ez a mai nap, s bár nem hiszek a jóslatoknak, most minden meggyőződésem, hogy így fog alakulni a jövő. Mikor arról beszél, hogy édesanyámra hasonlítok, vonásaim elkomolyodnak, fejemet lehajtom. Sosem akartam ezt a mondatot hallani. És az utána következőeket sem. Mintha tőrt szúrnának szívembe, olyan fájdalmat okoz a megerősítés, hogy sosem leszek anya - hiába tudom ezt már régóta. Szemeimbe könny szökik, de mikor ismét felnézek, már ugyanaz vagyok, aki percekkel ezelőtt. Táskám mélyéről újabb tallért húzok elő, s teszem az asztalra.

- Fog valaki az életben igazán szeretni? Lesz lehetőségem arra, bármilyen módon, hogy egy gyermeket nevelhessek? Egyáltalán... Jó anya lenne belőlem? - szaladnak ki számon a kérdések, mielőtt meg nem állítom őket. Meg nem válaszolt kérdések sorozata sorakozik még bennem, de nem teszem fel őket. Úgy tűnik, kezd sok lenni már belőlem, s ami azt illeti... Több információt talán nem is tudnék már feldolgozni a még feltettekre kapott válaszokon kívül.

[- Kétség kívül jó anya lennél. Azokból válnának a legjobb anyák, akik soha nem lehetnek azok.]

Ugye nehéz szembesülni azzal, amit soha nem akartál hallani senki szájából? Ugye nehéz szembenézni azzal, hogy az életed egy idegen számára most nyitott könyv?
Ahogy a jósnő előre hajol, a sátort betöltő derengő fényforrások mintha erőre kapnának, nyilván azért, hogy jobban lássa kezedben, amit látnia kell. Ám még azelőtt búcsút int puha, fehér kezednek, mielőtt megfogalmazná válaszát.
- Kétség kívül jó anya lennél. Azokból válnának a legjobb anyák, akik soha nem lehetnek azok.
Igazából Madame Yue komolyan elgondolkodik most azon, mi is legyen az, amit elmondjon, és mi az, amit ne. Persze észrevette az apró, elfojtott könnycseppet és az el nem zokogott bánatot, hisz a jelen rezdülésének érzékelése éppoly fontos a jövendőmondásban, mint a múlt befolyásoló erejének figyelembe vétele.
- Tudod, a jövő változik. Változtathatsz rajta. Bizonyos erős befolyással rendelkező fordulatokat élesen látok magam előtt, a többi csak cikázó lehetőségek zavaros halmaza. Viszont nem látok a jövődben gyermeket. Sajnálom.
Tenyerét az érmékre helyezi, mintha zavarná a magas torony, mintha túl sok lenne ott. Nem jó túl sokat tudni.
Már indulsz kifelé, mikor utánad szól, és épp ezért nem tudni, vigasztalásnak szánja-e a szavakat, vagy valóban így volt igaz:
- Láttam egy férfit, aki mellett boldog leszel. De sokat kell várnod rá, és ehhez nem biztos, hogy lesz türelmed. Ez már csak rajtad áll.

VÁROM A KÖVETKEZŐ KÍVÁNCSIT, AKI BELEPILLANTANA A JÖVŐJÉBE!

Figyelnem kéne... figyelnem nehogy "rendbontás" történjen. De nem érdekel. Egy kis kikapcsolódás nekem is jár. Járom a fesztivált, a sátrakat. Nézelődök és kicsit egyedül vagyok, úgy sem sokáig tehetem ezt meg, de most olyan jó egyedül, így, hogy nem a negatív gondolatok özönlik el a fejemet, hanem csak ez a boldog ricsaj.

Magam sem tudom miért tértem be. De megtettem. Sosem hittem a jóslatokban. Az meg egy már kérdés, hogy s jövőt előre megmondani nem lehet. Főleg az enyémet nem. Engem valamiért mindig döntés hozatal elé kényszerít a sors... valamiért mindig útvesztőkbe botlok... Pedig jó lenne, ha tudnám melyek a helyes utak, de már rájöttem, olyan nem létezik. Minden választás veszteséggel jár.

Némán leülök és azonnal két érmét rakok ki az asztalra.
- Két kérdésem lenne: egy a háborúról. A másik pedig rólam. Tudni szeretném, véget ér e. És hogy egyszer sikerül e meglelnem a helyem.
Ködös kérdések. De ködös a válasz is amelyre vágyom. És ha valóban egy jósnővel állok, azaz ülök szemben, akkor úgy sem kell pontosabban nem fogalmaznom.

[- Sokan kérdezik nap mint nap tőlem ugyanezt]

A határozott fellépés ellenére Madame Yue szinte biztos benne, hogy olyasvalaki érkezett szentélyébe, aki legbelül maga sem tudja, mit is kellene tennie. Jósnőhöz vagy csak a végső kétségbeesésükben fordulnak az emberek, vagy olyankor, mikor maguk sem tudják, milyen nagy szükségük van útmutatásra.
Pillantása ugyan nem jelzi, de felismerte a betérőt. Lassan keveri meg kártyáit, ahogy lassan fordul meg a homokóra is, mely látszólag a levegőben lebeg nem messze a homályban.
- Sokan kérdezik nap mint nap tőlem ugyanezt - kezd beszélni, holott még ki se vetette kártyáit. Arcán közben már-már derűs mosoly látszik, ahogy nagy szemeivel néz téged. - Feleslegesen. Minden háború véget ér egyszer. Bár, azt hiszem, te inkább arra vagy kíváncsi, hogy számodra hogyan ér véget. - Befejezi a kevergetést és eléd tartja a paklit. - Nos? Emelj.
Amint ez megtörtént, sorra kirak egy pár lapot, majd egy újabb sorba még hármat. Némi tűnődés után kezd el beszélni:
- Noha úgy hiszed, magad választottad ezt az utat, valójában kényszerítve voltál. De te is nagyon jól tudod, hogy nem járhatsz folyton álarcban.
Épp az álarc szót használja, milyen különös...
- Amit túl sokáig fojtasz el magadban, előbb-utóbb felszínre kerül majd, és annak beláthatatlan következményei lesznek. Nemcsak rád nézve. Úgy látom, egyébként is pengeélen táncolsz. Valami nagy veszély leselkedik rád, folyamatosan a sarkadban jár.
Ez a mondat tulajdonképp elég elcsépeltnek hangzik, ráadásul kicsit magától értetődő is, hiszen háború van.
Kirak az egyik kártya alá még kettőt, és kicsit talán unalmas már a szertartásosság.
- Azok közt leled majd meg a helyed, akikre nem is számítasz. Nem a régi barátokról van szó, hanem új szövetségesekről. Két férfit látok, akik egymás ellenségei.
Felpillant, kíváncsi rá, hogy erről a furcsa ellentétről vajon eszedbe jut-e valami. Nem, itt nem a kegyeidért rivalizáló udvarlókról van szó, még ha nem is hangsúlyozza ezt ki.
- Nagyon óvatosnak kell lenned, bármit is forgatsz a fejedben. - Egy pillanatig tartja a szemkontaktust, majd csak úgy miegymásként hozzáteszi, kicsit könnyedebb hangon: - És egyébként jobban tennéd, ha alávetnéd magad egy alapos gyógyítói kivizsgálásnak. Jobb megelőzni a bajt, mint később hiába küzdeni ellene.

Nem tudom mit vártam. Ezek a jóslatok mindig ködösek és betanultak. Kicsit változtatnak általában a megfogalmazáson, de ennyi... Most is ezt érzem.
Minden háború véget ér egyszer... Nyomomban jár a baj... Vizsgáltassam ki magam...
Nem hiszek benne. Azaz hiszek. Mert a baj születésemtől kezdve önkéntes barátommá szegődött. És igen, egy háború véget ér, belegondolva már most sincs... A hatalom a mi kezünkben van. De ez nem élet. És jó lenne tudni, hogy vajon még az én időmben lesz e újra béke. De persze erre a kérdésre, csak olyan válasz érkezik melybe akármit bele lehet magyarázni... Miért ülök itt?
De nem állok fel. Csak hallgatok.
S titkon még érdekesnek is találom. Nem élhetek örökké álarcban... Majdnem elnevetem magam. Ez kicsit betalált. De a másik megjegyzése jobban felkeltette a figyelmem:
Két férfi áll majd mellettem, de egyik sem a múltam része. Draco... Vele mi lesz?

Előveszek még egy érmét és kirakom.
- Van egy férfi az életemben. Szeretem őt. Mindennél jobban szeretem. Tudni akarom, az ő sorsa hogyan alakul. Boldog lesz e...
Az utolsó szavak halkak, túl halkak. Fogalmam sincs hogy meghallotta e a Jósnő. De nem tudtam kimondani hangosan, képtelen lettem volna rá. Egyre jobban érzem, hogy ketté fog válni az utunk, és fogalmam sincs, hogy mit fogok kezdeni majd nélküle. De még rosszabb az, hogy félek, vele mi lesz...
Nincs több kérdésem. Magamról már nincs. Talán azért sincs, mert nem hiszem, hogy megélem a békét...

[- Nem lesz boldog -]

Yue tisztán érzékeli, hogy ez a lány korántsem olyan fogékony a jóslatokra, mint az előző, ám ez nem akadályozza meg abban, hogy továbbra is teljes komolysággal végezze a munkáját. Elvégre semmi sem meggyőzőbb, mint egy valóra váló jóslat. A lány érméért kutat, ő pedig nincs meglepve. Mindenki hamar ráérez a jövő ismerete által érzett halálos magabiztosságra.
Ahogy újra kirak néhány kártyát ide is, oda is, elmereng, hogy vajon melyik férfiról is van szó, ám erre rögtön válaszul megérkezik az egyik árulkodó lap. Tehát a szőkéről hiszi azt, hogy teljes szívéből szereti. Érdekes.
- Nem lesz boldog - vágja rá. - Mostanában, és nagyon sokáig nem lesz az és ennek a bánatnak te magad leszel az okozója. De a jövő tartogat még számotokra meglepetéseket. Tudod, akiket eleve egymásnak rendelt a sors, azok előbb-utóbb rátalálnak a másikra.
Azért kíváncsiságból még letesz egy kártyát. Halálszimbólum. Figyelmeztető jel, megint.
- Megvan a esélyed arra, hogy egy távoli jövőben együtt legyél vele és boldogak legyetek, de ahhoz észen kell lenned.
Úgy dönt, ez egyszer egyértelmű lesz:
- Még a végén belehalsz a háborúba - siklanak ki a szavak a száján, és úgy érzed, körülfognak, nagyjából olyan kellemesen, mintha Nagini ölelgetne. A hátborzongató pillantás nem hiányzott már amúgy is meglevő aggályaid mellé.
Madame Yue persze nem haragszik meg, hogy oly sietősen és köszönés nélkül távozol sátrából.

KÉREM A KÖVETKEZŐT

*Füstök, ködök, jelek, rajzolatok. Halálfalóvá tevő kéztetkó, hőssé rajzoló sebhelyminta. Ez kell a gyerekeknek, hogy valakiknek érezzék magukat. Ital, ital, ital és bizonyosság, ez kell a felnőtt varázslóknak ahhoz, hogy ne érezzék magukat éppen annyira semminek, mint amennyire azok. Kék derű pattogott a férfi tekintetében, ahogy végigjárta a forgatagot, újra, sötét kabátjának zsebében nyugodtan nyújtózott a pálca, noha biztos volt benne, hogy már nem sokáig. Biztos, elvégre az alvilágból jött és oda is fog távozni majd, ott pedig könnyen szóródnak a hírek, ott cserélnek a gazdát a tűzvarázslatoknál is nagyobbat és tartósabbat szóló mágikus robbancsok, minden, ami egy ilyen bulihoz kellhet a rosszarcúaknak. Már csak ki kell várni a mulatozók vesztét, milyen ironikus, hogy itt mulatoznak. Nem érzik a sakál bűzhödt leheletét az arcukban, miközben a fehér fogak már a húsukat tépkedi? Furcsák ezek az emberek itt nyugaton, vitathatatlanul egzotikusak hat év távollét, szellemi és némi testi fogság után. Bár kell lennie rajnak, hogy a hozzá hasonlók csemegézhessenek aztán a zűrzavarból és a káoszból.
Mindenféle cél nélkül érkezik a jóssátor mellé, mintegy magától értetődő természetességgel csapja be maga mögött az anyagajtót, a fejét kicsit meghajtja az alacsony belmagasság kényszerének engedve, amíg leül és a galleont, illetve a két galleont feldobja, aztán az asztalra csapja. Sápadt, nyúzott, soványabb arcából kiviláglanak nagy, sötétkék íriszei, mint egy privát jósgömb, csak éppen olvashatatlanabb, mint az igazi.*
-Az efféle némbereknek nem szokás fizetni ilyen mulatságban, hanem maguktól mondják boldognak és boldogtalannak a magukét-*a feldühített embert a legőszintébb, a haragjában látja az ember a legtisztábban a másikat. Kicsit előrehajol, komolyan, higgadtan fürkészi a Madame-ot.* -Mire látsz még jónak ebben az életben?

[- Talán én nem afféle némber vagyok]

Madame Yue a berontóra emeli tekintetét, majd lazán megrázza a kezét, hogy eloltsa a benne levő gyufát, mellyel életre keltette az asztal szélén álló hosszú, karcsú gyertyát. A láng apró tükörképe ott táncol a jósnő szemében, miközben számodra talán idegesítően mindentudó mosollyal néz rád.
- Talán én nem afféle némber vagyok - rendezi le jókedvűen a kritikát. Nem túl hosszú élete során kitapasztalta, hogyan kell szólni a dühös férjhez, hogy a reménytelen szerelmeshez és hogy a hitványságot tettető nagyvilágiakhoz. Állja a pillantásod, sőt, mintha mulattatná az agresszív kétkedésed. Aztán megszakítja a szemkontaktust, lepillant előbb a két aranyra, majd az előtte levő fényes kristályra. A jól ismert kéztartással közrefogja a gömböt, és egy pillanatra lehunyja a szemét, aztán bámulni kezdi a benne gomolygó sejtelmes semmit.
Egy mély lélegzet után beszélni is kezd.
- Jó vagy abban, amit csinálsz, de a háború után már nem fogod ilyen könnyen keresni a kenyered. - Némi szünet: megmozgatja az ujjait, mintha a kristálygömbben kavargó ködöt akarná kissé felkavarni. - Azért sem, mert valaki mindig az utadban áll majd. Aki olyan, mint a kellemetlen, maró füst.
Érdekes ezt a hasonlatot használni, mikor valaki egy gömbnyi füstöt mustrál, de hát biztos tudja, miről beszél.
- Egy akaratos alak, aki követ majd, mint az árnyékod. Ám a végén még talán hasznot is tudsz húzni a helyzetből. Hisz úgyis mindig arra törekszel, nem?
Egy rövid felpillantás. Hát, ha már harminc percet kifizetett a vendég, legalább hallgassa is végig Madame Yue minden mondanivalóját, még ha unná is.
- Ha nem küzdöd le a démonaidat, akkor hiába kapálózol, ott maradsz a gödör alján, pedig lenne, aki tol hátulról. Ez valamiféle függőség, amiről beszélek. Nem feltétlenül az alkoholproblémáidra gondolok. Inkább az el nem kergetett álmokra.
Ismét megmozdítja a csuklóját, mintha lapozni akarna a könyvben, melyet a jósgömbben lát. Furcsa mód ilyenkor mintha a kristály árnyalata is megváltozna kissé, bár biztos csak a fény.
- Nem vagy túl népszerű ember. És túl jóindulatú sem. Ettől függetlenül viszont lesz valaki, aki egy idő után kénytelen lesz csakis rád támaszkodni. Vagy öreg, vagy nagyon fiatal, mindenesetre igen gyámoltalan, és nagy szüksége lesz rád.
Ismét egy gyenge-határozott csuklómozdulat.
- És látok még valamit. Nagy vagyonon fogsz csücsülni, mégsem leled majd benne örömöd.
Nos, ez igen rejtélyes és eufemisztikus kifejezése volt az aranyér-problémának, mellyel a fiatalúr előbb-utóbb kénytelen lesz szembenézni, mindenesetre nem akart vulgáris lenni.
Felpillant a lebegő homokórára, az idő letelt, ám nem teszi le a kezeit az asztalra, hogy ott tartsa a látott képet. Az ő fogalmai szerint választ adott a kérdéseidre, ám van akinél sosem lehet tudni, mégis mire érti azt, hogy jó valamire.

*Előredőlő figyelemmel hallgatja, agresszív mosoly a tekintetében, ragaszkodik ahhoz, hogy márpedig a jóskisasszony bizony pontosan ahhoz a némberfajtához tartozik, bár nem ad ennek hangot, miért bántaná meg a kedves hölgyet, amikor az éppen az ő jövőjét, múltját, jelenjét, vagy csak éppen némi zavaros füstöt forgat olyan rafináltan megtekert csuklómozdulatokkal, amiket követni szó szerint gyönyörűség élénk tekintetével.*
-A zavarosban dobja fel magát a legtöbb nagy és zsíros hal. Tudok gazdálkodni vele-*főleg most, hogy figyelmezteti valaki arra, hogy mire kell figyelni. Hogyha nincs is semmi valóságalapja, hogyha nem is lát a jövőbe, arra akkor is jó, hogy nagyon is reális problémákra hívja fel a figyelmét, amire kívülállótól mégiscsak jobban figyel az ember. Döbbenet viszont, hogy éppen egy ilyen nőtől kell visszahallania arról a szerencsétlenről. Annak a rossz ízű éjszakának az árnyalatai egymás után dobták fel magukat az emlékezetében, rosszul a folyó fenekére betonozott tetemekként foglalták el a felszínt a tudatában. Kéklő tekintete egészen megkomolyodik, pajkosság helyett gyanakvással telik meg, a mosolya is inkább pengésedik.*
-Te tudod a legjobban, hogy mire törekszem-*kígyóbűvölő lágyan hangsúlyozza, mintha bizalmat akarna ébreszteni magában, ezzel is pozitívvá téve a jóslatot, ami mintha a jövő lenne maga, pedig az már biztos, hogy ez nem így működik.* -Ne ezt lásd-*az utolsó jóslattöredék nemigazán nyeri el a tetszését, sem tartalmában, se formájában, felpattint egy újabb galleont, a nő elé csúsztatja, de a kezét egyelőre még rajta hagyja, mintha fenntartaná magának a reklamáció, azaz a pénz visszahúzásának jogát.*
-Nem ismerek öregeket, és támogatni se akarom őket. Elvégre rosszindulatú vagyok és mindenekelőtt irigy. De te tudod, hogy mit kívánok igazán. Róla beszélj most. Mi lesz vele?-*vagy inkább velük, hiszen nincs olyan mágikus vagy természetszerű ellenpár, mint amilyet ő képezhetne az alkimistával, ehhez nem kell jóstehetségnek lenni, mégis, az önálló sorsokban látni kívánja azt, hogy a „függősége”, rajongása elnyer némi jutalmat, persze kedve szerint értelmezheti akármilyen választ is kap.*

[- Éppen róla beszélek]

Szemöldökének egyetlen rándulása jelzi, milyen mulatságos és felesleges az öncsalás. Ki lehet jelenteni, hogy nem hiszel a jóslatokban, ha épp egy kisebb vagyont áldozol azért, hogy megszerezz egyet, ami kedvedre való.
Mindenki csak azt akarja hallani, ami őt igazolja.
A felszólításerejű kérés meglepi, bár a férfi talán csak zavarba jött a témától, és minél hamarabb túl akar lenni a kényes részeken. Hát rendben, neki aztán mindegy.
- Éppen róla beszélek - egyértelműsíti végül a homályos utalásokat, hogy te is értsd. Hisz valaki gyámoltalanról beszélt, valaki öregről. Egy betegség éppen öreggé és gyámoltalanná tesz... nem? Miközben a homokóra fordul egyet a levegőben, jelezve az újabb megkezdett tíz percet, Yue ismét megcsiklandozza a levegőt a kristálygömb körül, és vesz egy mély lélegzetet.
- Te is tudod, hogy nem nem kötik hozzád érzelmek. Legfeljebb érdek. Vagy ugyanaz a függőség, amely téged őhozzá. Egy rossz szokás, kényszer. Nyűgnek fog érezni, ahogy minden sikeres férfi annak érzi egy idő után az effajta kapcsolatot.
Felpillant, a kristálygömb derengő fényei mély árkokat rajzolnak arcára.
- És légy óvatos. Nem lehet az ilyesmit túl sokáig titkolni anélkül, hogy túl sok fájdalmat okoznál magadnak.
Úgy tűnik, eleget hallottál. Jót-e vagy rosszat... Utóbb kiderül. Mindenesetre Madame Yue egy pillanatra fáradtan dől hátra, mikor az aranyat hátrahagyva távozol.

TESSÉK BELJEBB FÁRADNI *-*