Melegedő és Teaház

Rick, aki nem Erik, de Cartmen.

Továbbra is kissé falfehér arccal eszegettem a szendómat, miközben várom, hogy Rick vajon mit lép erre a meglehetősen bunyuta indokra, amiért mennünk kell. Sajnos nem mondhatom el Neki, miért is kell dobbantanunk az örömtűz előtt. Ha elmondanám Neki, akkor nyilván érdekelné (vagy nem) hogy honnan tudok a halálfalók akciójáról, és akkor már nem tudom, hogy a csudába is vágnám ki magam a szorult helyzetből. Nem kockáztatom meg, hogy csőbe húzzon, inkább vállalom, hogy komplett hülyének nézzen. Beérem azzal, ha biztonságban tudom Őt, hisz valószínűleg nem tud arról mi is van készülőben. Különben nem ilyen választ kaptam volna. Majd nem sokára megtelik bendőm a szendviccsel, és úgy érzem, nem tudok már több falatot lenyelni. Kár volt könnyelműen kijelentenem, hogy letudom gyűrni. Ez túl nagy falat Nekem. A szó legszorosabb értelmében. Megtörlöm apró szám az odatapadt morzsáktól, majd megiszom a bögrében maradt ír krémteát. Nagyot sóhajtok, majd hátradőlök a süppedős fotelszerűségben. Már nincs kedvem nevetni. Inkább hallgatagságba burkolózom, szemeim pedig teljesen hallgatagok hozzám hasonlóan.

-Én nem feltételeztem Rólad ilyesmit. Habár ha nagyon akarnád bizonyára képes lennél Rá.-

Jelentem ki teljes meggyőződéssel Rick képességeit méltatva. De a korábbi mosoly helyét már rég átvette a kifejezéstelenség maszkja. Az a bizonyos semmit mondó tekintet. Pedig ha a tekintetemet nem tudnám fékezni úgy ahogy akkor most némi aggodalmat lehetne felfedezni rajta. Nem magam miatt aggódom, hisz ha úgy sikeredne, hogy itt rekednék, Anyám bizonyára megvédene. Rick miatt aggódom inkább. Nem szeretném, ha újdonsült barátomnak baja esne. Majd némi mosolyra húzódnak apró rózsás ajkaim, amikor kijelenti a nyilvánvalót: Sokkal lógok neki. Pedig ha tudná milyen borzalomtól védem meg bizonyára nekem lenne hálás. Talán. Bár nem várnám el Tőle a hálát. Úgy érzem, ezt kell tennem. Biztonságban tudni mielőtt az egész borzalom a kezdetét venné. Bár tudom, hogy holnap bizonyára ezzel lesz tele a Reggeli Próféta. És Rick nem hülye. Rájön majd, miért is akartam ennyire sietősre venni a távozást. De Hollóhátas vagyok. Vagyis ravasz, és okos. Csak kifundálom majd a magyarázatot, ha Rick kérdőre vonna esetleg majd Samhain után. Egész biztosan kifogom. Ez legyen a legkevesebb. Addig is. Nem szólok egy szót sem, és még csak meg sem próbálom Neki elmagyarázni miért is sérülhetünk meg. Vagy akár rosszabb is bekövetkezhet. Megölnek Minket. Hiszen a halálfalókról köztudott, hogy gonoszak. Nem kegyelmeznek. Még akkor sem, ha az erőviszonyok nem éppen kiegyenlítettek. Az Ő javukra. Hisz Mi csak maximum sóbálvány átkot tudnánk rájuk szórni, ami alapvetően frankó is lenne, csak fennáll a veszély, hogy könnyűszerrel kivédenék. Egyszóval teljesen reménytelen lenne felvenni a harcot ellenük.

-Szégyen a futás, de hasznos…

Jelentem ki, miközben a pincért magamhoz intem, hogy fizetni szeretnék. A pincér nem is sokára kihozza a számlát, majd kifizetem a rám eső részt. Kifizetném szívesen az egészet, de nem akarom cinkes szituba keverni a barátomat. Úgy tudom, a fiúk nem nagyon szeretik, ha alájuk pakolnak a lányok, és nyilvánosan kicsesznek Velük. Majd felállok a széktől, és újból Rickre szegezem kifejezéstelen kékjeimet.

-Akkor…Velem tartasz…?

Szám amolyan féloldalas mosolyra húzódik, fejem is kissé félrebiccentem a kérdés feltevése közben. A döntést meghagyom Neki, bár látom szükségtelen volt feltennem a kérdést, hisz pakolásba kezd. Ez azt jelenti, visszajön Velem a Roxfortba. Ennek örülök. Majd elindulok a fogas felé, magamra öltöm kabátomat, sapkámat, sálamat, kényelmesen, hogy Rick könnyen utolérhessen. Majd kilépek a sátor ajtaján, és elindulok a Roxfort felé vezető útszakaszon. Hideg van, nem sokára itt az este. De még annyi időnk van, hogy visszatérjünk a suliba mielőtt kezdetét venné a borzalom itt a faluban.

Köszönöm a játékot!