A jósnő sátra

[Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,én rajtam át oda, hol nincs vigasság,rajtam a kárhozott nép városába.]

Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
rajtam a kárhozott nép városába.

Eljön az a nap… Eljön az a nap… Itt meg mi a fészkes trollfenére gondolhat ez a megátalkodott csitri? Mit akar elérni ezzel? De mintha a megjegyzése még D’Alambertnek szólt volna, nem is Nekem. Akkor meg minek foglalkozzak Vele? Igazság szerint rohadtul nem érdekel az egész. Ezt a lányt pedig látszólag meg sem hatja, hogy két nőstényördög pálcát emelt Rá. Lilianne replikázását szóval sem méltatom. Még csak véletlenül sem ismerném be, hogy neki volt igaza, pedig nagyon is. Ha a Nagyúr még csak neszét is meghallja annak, hogy nem teljesítettük a feladatot, szörnyű büntetésben lesz részünk. Merlinre is.. Hisz ez csak egy kislány..Ha akarunk, ketten elbánunk vele. Külön külön is halálosak vagyunk. Hát még együtt. Ahogy Yue beszélni kezd, szemeim szabályos villámokat szórnak a maszk alatt. Beszédje közben Lilianne-re vetül a tekintetem, mintha kommunikálnánk a maszk alatt. A válaszát nem tudom mire vélni. Nem áll ellent. Erre a mondatra legszívesebben azonnal végrehajtanám az akciót D’Alamberttel együtt, de hát nem szabad kapkodni. A jó munkához idő kell.
–Nem számít, mit gondolok. De ha már így van, akkor miért raboljuk egymás drága idejét?! Add hát oda szépen a jóslatokat. Akkor nem esik akkora bántódásod. A pálcámat pedig eszem ágában sincs eltenni. Nem érdekel mit is gondolsz felőle. –Ugyan kérem! Még a gondolat is nevetséges. Hogy eltegyem a pálcámat, az egyetlen dolgot, amivel védelmezni tudom önmagam? Határozott hangon adtam tudtára ezzel kapcsolatos álláspontomat. Remélem soha, de soha nem fog ehhez hasonló megjegyzése elereszteni. Bár a kristálygömb mágiája életre kel, nem vonja el figyelmemet, koncentrációmat. Nem hagytatom. A harci stratégia legfontosabb szabálya, hogy sose hagyd, hogy az ellenfél megzavarja a koncentrációdat. Márpedig ez harc! És Én nem vesztek! Különös érzések kerítenek hatalmukba, tény, ami tény, de ettől a feladat, még feladat. Belül nagyon is aggódom Sunnyért. Még ha nem is adtam ennek hangot, igazából felcsigázott az utalás is, hogy valaki elkapta, és most esetleg ezekben a pillanatokban halálra kínozza… Ismét. Legszívesebben tehetetlenül ökölbe szorítanám markaim. De nem tehetem. Nem gyengülhetek el. Amikor arra utal a jóslány, hogy jósoltathatunk vele, ha akarunk, csak fáradtan prüszkölök egyet a maszk alatt, majd felnevetek fejemet enyhén hátra döntve. –Csak nem képzeled, hogy bedőlök ennek a manipulációnak? Ennek a szemfényvesztésnek? SOHA! –Most kit akarok becsapni? Magamat vagy a világot? Kívül talán olyannak hatok, mint egy dacos, közönyös jégkirálynő, ahogyan a bő fekete talár rejtekében ölbe vetem karjaimat elutasítandó az ajánlatot. Igazából nagyon is érdekel mit mondana Nekem, de még csak véletlenül sem szeretném, ha téves illúziók csíráját ültetné el bennem… Néha ha bölcs utat akar az ember járni, felül kell kerekednie a kíváncsiságon. Mindazonáltal. Valamiért kétkedem abban, hogy puszta szívjóságból jósolna itt Nekünk. A családunk mottója is erről szól. „Jótéteményt elfogadni annyit tesz, mint eladni a szabadságot.” Minden érvem az ellen szól, hogy jósoltassak. Tehát ez az ajtó bezárult Madame Yue előtt. Viszont ott a másik. Látom Lilianne gesztusaiban a megbúvó kíváncsiságot. És a megbúvó kétkedést. A maszk résein keresztül bólintok egyet. Erre talán Madame Yue is felfigyel. Menj Lilianne. Én majd leszek a Te oltalmazó sötét angyalod…

A jósnő csak azt tudta, hogy ketten lesztek, és azt, hogy kettőtök közül az egyik elcsábul majd, míg a másik dacosan és dühösen ellenáll - egy darabig. Első pillantásra épp fordítva osztotta ki rátok a szerepet, de a helyzet különös meglepetésekkel szolgál. A pálcák és az álarcok egyaránt fennmaradnak, ám mindez nem számít. Ő lát benneteket akkor is, ha arcotok előtt halálmaszkot tartotok. Yuét nem érdekli, ott van-e az arcában a pálca vagy nincs. Az sem érdekli, hogy van-e rajtatok ruha vagy nincs, előtte úgyis teljesen meztelenek vagytok. Látszólag egyikőtök válaszára sem felel.

Ahogy bedugod lábad az apró asztalka alá, elsőre nem találsz semmit, ám ha kitartóan beljebb csúsztatod a csizmád, az beleakad valamibe, ami úgy tűnik, egy emberi láb, ami fel van téve valami kis fura polcra. Kicsit oldalra mozdítod a bokád, és egy kerek formájú tárgyhoz érsz hozzá. Mellette mintha lenne egy kis fogantyú, amit a lábbelid orra megérint, és elmozdít. Visszahúzod a lábad, mielőtt történne bármi is. Ám látszólag nem történik semmi, és Yue arcán nem változik meg az az idegesítő arckifejezés. Vagy valaki másnak a lába és széke az, amit érintettél, vagy a lány egyszerűen nem reagál a tapogatózásodra, mivel tudta, hogy mit fogsz tenni, tudta, hogy meg fogod rúgni véletlenül, és egyáltalán nem érdekli.
Vagy az is lehet, hogy a csitri inkább most a kristálygömbre koncentrál. Arra a kristálygömbre, melyben, ha ránézel, meglátod magadat te is. Mégis hogy lehet ez? Hogy lehet, ha a lány nem látja az arcod? Egy nagy terem közepén vagy. Véresen, sebekkel teli. Kötélen rángatnak. Vagy várj! Te rángatsz kötélen valakit, és ott van Ő is: Lucius. A te arcodon diadal, az övén komor kötelességtudás... A kép hirtelen változik, egymással szemben álltok, megcsókolod, ő tűri...
Vajon megbabonáz a kép? Megbabonáz eléggé ahhoz, hogy többet akarj, elfeledve a kötelességedet?

Yue vastagon sötéttel keretezett szemei mindentudóan pásztáznak téged, Odil. Míg Lilianne a kristálygömb fölé hajol, a fejedben ismét meghallod a lány hangját, igézőbben és meggyőzőbben, mint eddig.
Nem kell megjátszanod magad előttem. Ismerem a bűneid, és ismerem a vágyaid. Tudom a titkaid. Add meg hát magad, te is kíváncsi vagy rá... nem?
A jósnő le sem veszi rólad a tekintetét, de nem, ne is képzeld, hogy az majd segít, ha nem tartod vele a szemkontaktust.
Rövid csöndet követően a hang megváltozik. Először mintha csak a víz alól szólna, olyan visszhangos és törékeny, de ezt a hangot ezer közül is felismered. A lányodé. Halvány kép is társul hozzá a fejedben. A kis Sunnyt gúnyolják a folyosón, azzal, hogy az anyja tanár, hát persze, hogy jók a jegyei, mire a lányod dühösen megfordul, földhöz vágja a könyveket, amik akezében voltak, előkapja a pálcáját és üvölteni kezd.
- Nem! Neked fogalmad sincs semmiről, te rohadék! Tőlem anyám akár fel is fordulhatna! Gyűlölöm őt, érted? Gyűlölöm! És ha még egyszer ezzel jössz nekem, hogy...
A hang elhal, a kép eltűnik. Össze vagy zavarodva. Mégis mi történik? A látomás ellen úgy próbáltál védekezni, hogy behunytad a szemed, és mire kinyitod, a sátor teljes sötétbe borult, és a torkodat kaparni kezdi valami nagyon zavaró, maró füst.

Elég, ha csak egy hüvelykkel hajolsz közelebb, hogy jobban lásd, mi is történik a kristálygömbben: azon egyszerre végigfut egy repedés, épp, ahogy ajkad elválik Luciusétól. A  következő pillanatban a repedés mentén a gömb kettéválik, és a résen sűrű, maró, fekete füst árad ki, mely azonnal óriási gomolyaggá sűrűsödik és körbevesz, akár egy rosszindulatú illatfelhő. Egy picit kaparja a torkod, köhögnöd kell, azonban olyan, mintha a füst rámarkolna a torkodra. Erősen szorít, és érzed, a lábad emelkedik a talajtól: a fojtogatás egészen új értelmet nyer. Odil felé hiába néznél segítséget remélve, a füst olyan sűrű leplet borított a sátorra, mintha valaki egyszerűen eloltotta volna a lámpást egy föld alatti üreg mélyén.

Halljátok, hogy valami felborul, a hangjából ítélve az asztal lehetett, meg valami más. Egy halk nyöszörgés, aztán semmi. Talán a lánnyal is történt valami? Ez most baleset volt, vagy szándékos merénylet Yue részéről? Hiszen várt benneteket, volt ideje felállítani egy csapdát! Előbb saját magatokat mentitek, vagy a jóst, akit ha nem szállítotok le a Nagyúrnak, azt bizony megkeserülitek...