Ahogy gondolataim tovavisznek el a múltba úgy vész ködbe egyúttal a jelen is. Mostanában mindig ez van. Amióta Brandon megjelent az életemben, amióta Ben nem szól hozzám és kerül lépten nyomon, ahogy tud, amióta Yo az iskolai élet középpontjában van még inkább mint eddig... annál több idő jut magamra. Velem senki nem törődik immár, s ez valahogy kissé fura érzés.
Nem, nem féltékenység. Még csak nem is szomorít el a tény. Kifejezetten örülnöm kellene ennek. Valahogy mégsem tudok, hiszen épp emiatt változott meg gyökeresen körülöttem az élet.
Hacsak azt nézzük hogy Yolanda dolgai mennyivel érdekesebbnek hatnak a közvéleménynek kifejezettem hálásnak kellene lennem. De valahogy, talán hiúság, hiányzik a 'rivaldafény'. Szokatlan a nyugodt sétálás a folyosókon. Még inkább hogy Brandon miatt sem bámulnak úgy meg mint kezdetben.
Vérszegény ajkaim összepréselődnek miközben az agyam vadul száguld tovább a gondolatok kusza örvényébe.
Felrémil annak a jósnőnek a mondata... annyira szánalmas hazugságok! Mégis érzem, valahogy rátapintott a lényegre... de mégis hogyan lehetséges ez?
Dühödten csapom le a táskám az egyik félreeső padra és pillantok körbe.
Hála Merlinnek errefelé nem sokan járkálnak, s most egy kietlen csendes zugra vágyom ahol békén hagy a többség. No nem mintha közkedvelt személyiségemet amúgy is zaklatni mernék, de jobb biztosra menni.
Amúgy is meg kell írnom McGalagonynak a házi dolgozatot, amit tegnap adott fel. S révén hogy a lyukasóra hasztalan, ki is élvezem a drága időt, amely megadatik.
Pennát, tintát, pergament szedek elő a táskámból és kényelmesen letelepedve a padra, nekidöntve a hátam írom fel a címet és a nevemet a tanárok számára jól ismert gyöngybetűimmel, miközben kiseprek egy aranyszőke tincset az arcomból.
Tudom hogy nem fogok igazán koncentrálni, s noha nem szívesen csapom össze a beadandó feladatot, most mégis azt hiszem hasznosabb lenne legalább megpróbálni a figyelem elterelés hadműveletét.
Ki tudja, még talán használna is.
Ez az álláspontom csak akkor dől teljesen dugába, mikor a figyelmem leköti a távoli kviddicspályáról behallatszó kiabálás zaja. Nem mintha különösebben érdekelne a sport ezen fajtája, vagy hogy melyik csapat is rontja ott a levegőt... mégis egyszerűen minden ellenem esküszik, s hogy teljes legyen a dolog, a szél feltámadva a papírost is kirepíti a hosszú, kecses ujjaim közül.
Mi van ma velem? Összezavarodva és bosszúsan nyúlok a lap után, de az megint csak kicsúszik kezeim közül. Ösztönösen felállok hogy felszedjem hát miközben a kedvem egyre lejjebb süllyed még a megszokottnál is.
Roxfort RPG
Szerző