Az északi udvar

Raelyn

Istenien éreztem magam. Eltekintve persze a borongós gondolatoktól. Mikor viccelődve megjegyzi, hogy nem tudja hova tenni majd az ajándékaimat, kicsit sem komolyan visszavágok neki.
- Vissza is adhatod ha nem kell... De a virágért igazán kár lenne... finom illata van.

Nevettem amikor enyhe felháborodással törölgette magáról a vizet. Aztán enyhe megjátszott döbbenettel pislogtam, mikor én kaptam egy adagot a nyakamba. Végül ördögien elmosolyodtam, és elvégeztem egy szárítóbűbájt. Inkább nem ugrottam el, mert még a végén beleesem a tóba. Akkor már inkább egy pohárnyi víz, mint egy vödörnyi, és a megaláztatás vacsoránál.
Végül mindkettőnket lefoglalt saját gondolatainak árja, és a fények és színek orgiája. A naplemente gyönyörű volt de az én gondolataim nagyon elkalandoztak.
Pislogok párat mint aki álomból ébredt, enyhén megrázom a fejem, és felé fordulok. Miután elismételte mit mondott, amiből persze nem sokat halottam elsőre, enyhe fejrázással felkuncogok.
- Hát nem én vagyok az, akinek az alkímián jár éppen az esze! Neked jutott eszedbe! Egyébként pedig, csak elgondolkodtam. A családomról... a tiedről, meg úgy általánosságban. Elvárások, követelmények, küzdés... - a mosolyom szomorúvá vált. - Vajon minden aranyvérű leszármazottnak ez a sorsa? - mondom ezt inkább az épp végképp lebukó nap utolsó sugarainak, mint neki.

Végül felállok, leporolom a nem létező fűszálakat ruhámról, és a kezem nyújtom felé.
- Sietnünk kell, ha ma még vacsorázni is szeretnénk. Eléggé későre jár. - Hirtelen ólomsúllyal nehezedik rám az utóbbi napok fáradtsága. Megdörzsölöm a szemem, és megrázom a fejem. Közben ő is felállt. - Indulunk? - Keserű szájízzel gondolok, azokra a házikra, amik még az ágyamon várják, hogy befejezzem őket. Ma sem fogok hamar lefeküdni. Az óra elötti megírás ötletét elvetettem, mivel ismerem magamat. kizárt hogy be tudnám fejezni. Így marad a ma este. Még szerencse, hogy nincs sok.

.::: Nicolas :::.


Zavarodott, kétségbeesett, tehetetlen, nem tudja, hogy miről mit gondoljon. Hülyeségeket kérdez, furán válaszol, meggondolatlan ... Nincs jól.
Kezeit becsúsztatta a zsebébe, miután magára húzta a kapott pulcsit, mert valóban, már keményen zuhogott az eső, és dörgött is, na meg villámokat is meg lehetett figyelni. A válaszra felpillantott, és kedvesen elmosolyodott.
-   Oké. Értem. Bocsi ... Az értelmetlen kérdésekért, csak kivagyok ... Túl sok minden jár a fejemben most. – félmosoly, majd ismét elfordítja tekintét. Szőke tincsei csuromvizesek, és ruhái is kezdenek elázni. Aztán Nick megszorította, és még puszit is kapott a homlokra. Érhetően elmosolyodott, miközben a fiúra pislogott, kedvesen, kicsit megszeppenve. Furcsa .. Vele örökké is kedves volt, de másokkal, megfigyelte, hogy nem ennyire ... Bár vele is így van a dolog, de azért ... Elgondolkodtattó. És a megjegyzés ... Bájos, hálás mosoly, újból. Most Arleth részéről.
-   Jajj, igen, tudom .. Ohh, bocsánat. Annyira tapintatlan vagyok ... Mondom, nem vagyok jól. Bocsi. – bűntudatosan felnézett a fiúra, ártatlan kék íriszeivel. Most komolyan nem tudja, merre van. Tudata nélkül, egyre cifrább és érthetetlenebb kérdéseket tesz fel. A szabad vagyok éppen mondatra gyorsan bólintott, valóban, kényes téma, nem ismert magára, hogy miért is hozta fel.
-   Nem megyünk be? Akármennyire is szeretem az esőt, nem akarok csurom víz lenni ... – jegyezte meg kedvesen, bár már most is csupa víz volt, de minegy. Ha Nicolas beleegyezik, felpattan, és háztársa mellett elindul oda, ahova esetleg ő javasolja. Közben néha a srác arcát kémleli, néha meg a villámcsapásokat figyeli.

[Bocsii - bocsii, a késésért, meg minden ... Most ennyire futotta, köv. hosszabb leszek. ^^ ]

[NATH]

NATH

Azenath nem haragudott meg a vizes kis akciómért, de mondhatjuk bosszúnak is. Jófej. De azért a virágot nem fogom visszaadni, egy ügyes mozdulattal a hajamba tűztem és ide-oda forgattam a fejem, megmutatva új hajdíszemet. Tényleg nagyon finom illata volt.
Aztán elárulta, min gondolkodott annyira - a családján. Ahogy hirtelen belegondoltam, semmit sem tudtam róla. Se azt van-e testvére, szülei... Viszont annyit igen, hogy aranyvérű. Az ilyeneket szokás tudni.
"A tiedről" - az enyémről is?
Egy pillanatra úgy gondoltam, jobb lenne ha hanyagolnánk a témát, először is mert én semmit sem tudok róla ő pedig igen rólam, másodszor mert láttam rajta hogy nem kedvence a téma, egészen elkomorultak a vonásai. Ahogyan nekem sem: akkor már ketten vagyunk.
Következő kérdése, amit talán nem is hozzám intézett - amolyan költői kérdés volt - eléggé meglepett.

-Ez a sorsa? Mire gondolsz?- Próbáltam volna elviccelni a dolgot azzal, hogy "Minden aranyvérűnek egy vöröshajú, vízzel fröcsöklő lánnyal kellesz eltöltenie a délutánt a tóparton, büntetésként?" - de inkább mégsem mondtam ki hangosan, hanem vártam, mit fog válaszolni.
-Akkor azért annyira mégsem fenékig tejfel az aranyvérűeknek, ugye?-
Kérdeztem, levonva a következtetést  a követelményekre, küzdésre gondolva, ahogy ő is említettem. Biztosan nagyon kemények...

Egy pillanatra elgondolkodtam, milyen lett volna az életem, ha mégsem kapok bagolypostát, hogy felvételt nyertem a Roxfortba. Ha nem lettem volna boszorkány, hanem egy egyszerű mugli. Kijártam volna az általánost, valószínűleg idén kezdeném a 2. iskolát, amit ha jól emlékszem gimnáziumnak hívnak. Nem vagyok otthon a témában, na. Aztán mehetnék dolgozni? Semmi varázslat, legendás lények gondozása, beszélő festmények, kviddics... Najó, unalmas a muglik élete.
Elégedett szusszanással nyugtáztam, hogy varázslók közé születtem.

Csak azt vettem észre, hogy Nath felállt mellőlem, és a kezét nyújtja. Elfogadtam és kénytelen-kelletlen én is feltápászkodtam a földről.
"Sietnünk kell"? Máris hangoztatni akartam nemtetszésemet, aztán rájöttem hogy még most sem válaszolt a kérdésemre, hogy mi is az ő sorsa. Az aranyvérűeké.
Nem akar válaszolni hasított belém, és figyeltem, ahogy megdörzsöli a szemét. Vagy csak álmos.
Zokszó nélkül elindultam mellette, bár engem most egyáltalán nem izgatott a vacsora. Ha lekésem, maxiumum összeütök magamnak valamit...
Ja, hogy Nath fiú. Nem tud főzni. Meg gondolom amúgy sem szereti kihagyni a hatalmas kajálásokat a Nagyteremben. Elmosolyodtam magamban, és máris elhatároztam, hogy egyszer csinálok neki valamit. Már csak a virágért is, meg persze a kedvességéért. Vagyis, megpróbálok csinálni valamit.
Rásandíottam, és figyeltem a tekintetét, minden rezdülését. Vajon rászánja magát hogy válaszoljon?

Raelyn

Rápillantottam, mélyen, és hosszan miután megszólalt, meglepett hogy egyeltalán kicsúszott a számon, egy ilyen mondat. Ha nénémék megtudják... Mindegy ezen kár rágódni. Azon viszont el kellett gondolkodnom, amit kérdezett de csak eg picit. Végül ez a gondolatmenet olyan hosszúra nyúlt, hogy el is felejtettem akkor ott megválaszolni.
De szerencsére, nem olyan mélyen, hogy ne vegyem észre, nem sok kedve van visszamenni. Nem mintha nekem nagyon lett volna. De már napok óta alig mtatkoztam étkezéseknél. Még a végén szóváteszik a pletykás ribik...

Egy darabig nem igazán sietősen lépdeltünk csendben egymás mellett, végül rászántam magam a válaszra. Mentsd, ami menthető. Azt hiszem csak össze kellett szednem a gondolataimat.
- Az aranyvérűek sorsáról kérdeztél ugye? Nos... igazándiból nem tudom a többieké milyen... Najó, ez így nem igaz. A Weasley-k például bologok, de valjuk be... szegények... A Malfoyok gazdagok... és néz rá az ifjabb Malfoy-ra nem tűnik túl boldognak.  Bár már találkoztam olyannal, is aki boldognak tünt... de a családja vagyona, pökhendivé tette, és nagyképüvé. És olyanal, is, aki megszeppent madárkaként viselkedett. Azt hiszem nevelése válogatja. De talán még megkockáztatnám azt is, hogy a szeretet kimutatásának képessége... hiánya, nem létezése is lehet az ok...Ez de drámaian hangzott. - kuncogok jókedv nélkül.
- Az elvárásokat meg lehet szokni. az állandó negativ érzelmeket, viszont nehéz. Az én helyzetem... más. - Elgondolkodva hajtottam le a fejem. Hagytam, had hulljon egy tincs kivételesen szeliden arcomhoz lágyan. Eltűnödve néztem ahogy lépdelek. Jobb, bal. Jobb, bal.
-Mert én alapvetően a szülői hozzáállásra gondolok. Én nem emlékszem a szüleimre. Kicsi voltam amikor meghaltak. - torpanok meg és nézek a bíborvörös, és rózsaszin szinekben játszó égre,  de semmiképpen nem rá. Mert ez olyan égbekiáltó hazugság volt, hogy lassan kezdtem undorodni magamtól. De az ember őrizze meg a titkait bármi áron... Nem igaz?
- Csak az tudom hogy ami nyáron vár, inkább szól pénzről és hatalomról, mint szeretről. - Rámosolyogtam, de nem volt igazi mosoly, a szemem végtelenül szomoró volt. Abban a pillanatban ürességet éreztem, és visszasiratta lelkem a gyermekoromat.
- Kielégítettem a kiváncsiságodat? - Rögtön eszembejuttott, hogy ez a búskomorság olyasmi, ami ellen tenni kell hiszen az élet öröm!
- tudod nem muszáj ám visszamennünk Csak azért gondoltam, mert biztos vagyok benne, hogy megindul a pletyka. Túl sokan ismernek azt hiszem. Mindkettőnket. Miattam sajnos van alapjuk rá. alig jártam lenn az utóbbi napokban. –kicsit aggódva figyeltem aztán  Egy újabb kis trükk terve formálódott meg fejemben. Most már szívből mosolyogtam rá, és felkuncogtam.
- Vagy adjunk alapot ezen feltevéseknek? - villan pajkosan a szemem, mert még mindíg akad egy két diák kinn a szabadban. A suttogás pedig hihetetlenül gyorsan tud terjedni.
- Ne haragudj ha nagyon elszáltam volna ezzel a kis monológgal. Csak jó valakivel megosztani. - Újjamat az ajkára helyeztem lágyan. - De kérlek... Tartsd titokban, hogy én is ember vagyok, mint bárki más. - Kacsintottam rá és egy olyan mosolyt kapott, amit uoljára édesanyám látott az arcomon. Meleg, és szívem legmélyéről jövőt.
- ja, jut eszembe. -Gyors mozdulattal, vigyázva hogy hozzá ne érjek, elhúztam kezem a hajába túzött virág mellett, ami narancssárga árnyalataiban kezdett pompázni a vörös helyett.- Így ni. Ez sokkal jobban mutat a hajadban. - Léptem el tőle, és folytattuk utunk a kastély felé

Az eső már szó szerint zuhogott, s nagy cseppjei hatalmas víztömeget zúdítottak Nicolas fejére. De a srác ezzel nem törődött. Pulóvere immáron Arlethen pihent, aki éppen abban a percben húzta fel magára azt, mert hát meg kellett mondani, hogy eléggé hideg volt, csak Nick nem fázott. Nem volt az a nagyon fázós típus.
A mellette ülő lány megállás nélkül bocsánatért esedezett, mert feltett néhány kérdést Nicolasnak. A srác már egy kicsit unta a bocsánat kéregetés szüntelen folyamatát, így megszólalt.
- Nincsen semmi gond. Tőlem kérdezhetsz bármit, csak nem biztos, hogy értelmes választ is fogsz rá kapni.- vigyorodott el a srác. Igaz nem szerette, hogy ha kérdezgetik, de néhány embernél ezt el tudta viselni. Most is tűrte egy darabig, de miután Arleth folyamatosan bocsánatot kért a kérdések feltevése után, megunta.
Egy kicsit elgondolkozott azon, hogy a lány hogyan akar halálfaló lenni, vagy legalábbis nem akar, hanem csak muszáj neki, hogy ha nem képes egy embert megölni. Mert hát, ahogy eddig megismerte, Arleth az a típus volt, aki igaz, hogy zárkózott az emberek előtt, de nem egy vérengző fenevad, aki egy utasításra bárkit meg tudna ölni. Egyáltalán nem gonosz teremtés a lány, csak nem nyílik meg akárki előtt. Ekkor Nicket a gondolkozásból az zökkentette ki, hogy Arleth megkérdezte, hogy nem mennek-e be, mert nem akar elázni.
- Tőlem bemehetünk.- mondta a srác vállat vonva, majd felállt. Ránézett a lányra, aki már így is el volt ázva, sőt Nicolas is, így nem értette, hogy miért kell bemenni, de hát ha Arleth azt akarja… Bár az az igazság, hogy Nicknek olyan mindegy volt, hogy most még jobban elázik-e vagy sem, mert már így is facsarni lehetett a ruhájából a vizet. Szép lassan sétálgatott az iskola épületének az irányába, s közben elég nagy csend telepedett rájuk.
- És veled mi újság?- kérdezte, hogy egyrészt megtörje a csendet, másrészt pedig, hogy ne legyen bunkó, és ne viszonozza a lánynak az előbbiekben feltett kérdését. Ismét Arlethre nézett. Haja immáron tiszta víz volt, s a szőke tincseken  vízcseppek úgy voltak, mint a gyöngyszemek. Nicolas zsebre rakta a kezét, s ismét kérdezett.
- Merre menjünk? Van esetleg erre valami féle terved?- kérdezte, mert neki fogalma sem volt arról, hogy merre tovább. 

[NATH]

NATH

Végül megszólalt.
Hallottam a hangján hogy bizonytalan, és nem találja a megfelelő szavakat. De nem szóltam közbe, hagytam hogy kibontakozzon. Az aranyvérű családokról beszélt - de még mindig nem a sajátjáról, hanem csak úgy általánosságban.
Amit mondott, nem csak az aranyvérűekre vonatkozik, hanem úgy kábé az összes családra. Van akit elkényeztettek és pökhendi lett, van aki visszahúzódik és megszeppent madárkaként viselkedik. "Nevelése válogatja."

" Az én helyzetem... más."
Erre meglepetten kaptam fel a fejem, mert bár kissé szégyelltem, hogy nem tudtam semmit a családjáról, még most sem, így se hogy beszélt róla. Legalább valami apró kis részlet ha beugrana, ahh... Hülye fejem...
Végül kimondta, hogy a szülei meghaltak. Még jobban meglepődtem, amikor így sem jutott eszembe semmi más. Pedig így, ezek alapján már biztosan kellett volna. Magyarul, Nath ezt nem híreszteli, amit persze teljesen megértek. Van egy pár diák a Roxfortban, akiknek elhunytak a szülei. Egyesek titokban tartják, mások reklámozzák, hogy milyen kemények, vagy pedig azért hogy sajnáljuk őket... Nath nem ilyen. Ezért nem is tudtam erről - most hallom először.

-Nath- A vállára tettem az egyik kezem, és pár pillanatig ott is hagytam  -Nagyon sajnálom-  
Bátorítóan megszorítottam, majd elvettem tenyerem a válláról. Bár ha belegondolok, lehet hogy Nath jobban is járt így. Hogy nem ismerte a szüleit, és csak néhány fénykép maradt meg róluk emlékként. Ha emlékezne rájuk, sokkal nagyobb fájdalmat jelentene neki a veszteség. Én tudom.
Viszont a nyarat nem kedveli. Furdallt a kíváncsiság, miért. Valószínűleg közeli rokonoknál lakik, akik nem kedvelik, csak púp a hátukon mióta meghaltak a szülei, és állandóan sanyargatják, mindig mindenből a legjobbat várják el tőle, vasfegyelem, szigor...
Najó, tudom hogy néha kicsit szélsőséges vagyok. Nem gondoltam volna, hogy nem járok messze az igazságtól.
De egyelőre nem kérdeztem rá. Felzaklatta ez a téma, hagyjuk inkább későbbre. Talán majd egyszer elmondja magától, faggatózás nélkül.

-Ki- Feleltem, és Nath hamar le is tért arról a veszélyes ösvényről, amit az imént feszegettünk. Kicsit mérges is lettem azon amit mondott.
-Mióta érdekelnek a pletykák? Mert engem már rég nem-
Kissé megsértődve, már épp mondani akartam hogy "Félsz hogy kettőnkről fognak suttogni?" de megelőzött, és máris megcáfolta a kérdésemet. Visszamosolyogtam, de nem tudtam megszólalni, mert megint megelőzött. És befogta a számat. Kissé megilletődtem, de most nem vörösödtem el. Mikor elvette az ujját a szám elől, rámmosolygott, én pedig ugyanúgy visszamosolyogtam. Végül nem mondtam semmit - az a mosoly elárulta, hogy nyugodt lehet, megőrzöm a titkát.

-Hmmm?- Pillantottam magam felé, de mivel a virág oldalra volt tűzve, nem láttam, mit művelt vele Azenath.
-Csak azt ne mondd hogy levelibékává varázsoltad a virágom. Bár azt hallanám ha brekeg-
Tűnődtem el, és tovább sétáltam a fiú mellett. Elgondolkodtam azon amit mondott, és hirtelen elé pattantam, hogy megállítsam.
-Várjunk csak! Azt mondtad "Miattam sajnos van alapjuk rá." Tényleg?-  Szemem pajkosan megcsillant, és folytattam
-Szóval te mostanság itt töltöd az idődet... A csajokat hülyíted, mi? Lebuktál!-  Mondtam neki vádlón, bár egyáltalán nem komolyan, inkább csak hülyéskedtem. Az is lehet, hogy érzékeny pontra tapintottam, de szerintem még mindig jobb mintha a családról beszélnénk. Kíváncsi voltam vajon mit fog szólni hozzá - lelepleztem a nagy nőfalót! Bár, Nath nem úgy nézett ki mint aki kihasználná a lányokat. Dehát, nem lehet tudni...  Felvont szemöldökkel figyeltem mit felel.

Raelyn

Elém ugrott hirtelen, így meg kellett torpannom.
Ördögi vigyor terült szét az arcomon, meghalva a Játékos vádakat.
előre hajoltam, lágyan megsimogattam a haját, végigsimítottam az arcán, végül az állánál egy ujjammal arra kényszerítettem, hogy hajtsa hátrább a fejét, de még mindig lásson engem.
- Csak nem te is csatlakozni szeretnél a népes rajongótáboromhoz? - Végül ellépek, és mosolyom jelzi, hogy a flörtölés egyáltalán nem volt komoly.
- Ha itt, nem is, akkor máshol. Sok lány fordult már meg a karjaim közt, de legtöbbjüknek csak egy csinos, Gringots-i széf vagyok. Alapelvem az, hogy egy lány megérdemli a kedvességet, a szeretetet és a tiszteletet. Ám sok iskolabeli azt hiszi, hogy egy kedves mosoly, és az ember rögtön el is van kötelezve. Szeretek flörtölni. szeretem éreztetni másokkal, hogy különlegesek. No meg persze viccelődni. Van, akiknek nem tetszik, van akik féltékenyek, mert másnak teszem a szépet. Ezért hoztam fel, a pletyka témát. ők előszeretettel csámcsognak a magánéletem dolgain. - halkan felnevetek.
- Te kinéznéd belőlem, hogy akarattal bántsak meg másokat? Az üzleti élet nyilván megköveteli ezt, de a magánkapcsolatok terén, azt hiszem nem lennék rá képes.
Elindultunk újra egymás mellett. Már nem igazán siettünk, inkább csak élveztük.
- És te?  Sok ifjú fejét csavartad már el? vagy inkább csendesen tartogatod magad a nagy Ő-nek, ki fehér pegazuson szárnyal be a sötét csillagos égboltról álmaidba? - Szónoklati pózba vágtam magam, a mondat hatásának kedvéért, de látszott rajtam, hogy nagyon is érdekel a válasza.
- mellesleg pedig... Mond csak... az "eseted" vagyok? Lehetnék én álmaid délceg lovagja ifjú hölgy? - Megint egy kis viccelődés, és a jókedvtől mindkettőnk arca kipirosodott.
- Ha ilyen csillogó szemekkel megyünk vissza, még a végén azt hiszik ólunk, szerelmesek vagyunk...

.::: Nicolas :::.

Valóban ki van akadva ... Arleth Greshamot nem mindennap látni többször bocsánatot kérni, egymás után, a meggondolatlan kérdései miatt. Vajon merre van elkalandozva?
A vicces megjegyzésre felpislog, halványan elvigyorodik, majd sebesen fel is áll. Be kell vallani, hogy annak ellenére, hogy a fiútól elkunyilta a pulcsiját, rendesen fázott, sőt, örökké sápadt kezei most pirosak voltak, bár nem igazán látszodtak ki a zsebeiből. Szája összeszorítva, a vacogást megakadályozva. Csupa sár, meg csurom víz. Ha már elindultak, menjenek egy szárazabb helyre. Gyors léptekkel közelítette meg a Kúriát, miközben választ is Nick kérdéseire, bár kicsit lassan, és szaggatottan.
- Mondjuk a klubhelyiség , megfelel ? - ez az egy hely jutott most úgy eszébe, hirtelen, a legértelmesebb hely. A nagyteremben csak vihogó libákat látni, általában a folyosókon is, meg máshol is, de a klubhelyiségben, ott nincsenek olyanok. Csakis velük egyenrangú diákok .. Persze vannak kivételek, mindenhol vannak. De azt a helyet akkor is szerette. Nem szokott sokat kimozdulni a Kastélyból, csak esetleg a birtokbra, de a Kastélyban a kedvenc helye kétség kívűl a klubhelyiség. Csendes, nyugodt, nem zavar senki senkit, nem sápítoznak az elsőévesek, a negyedikesek meg nem pletykálkodnak, stb ... Megérte ebbe a házba kerülni, tény és való ... Mostmár büszke arra, hogy mardekáros, és hogy elődei is azok voltak. Perszee, lakozik benne egy jó énje is, mint mindenkiben, csak ezt nem örökké és nem mindenkinek mutatja ki ... Otthon felkészítették rá, hogy bizonyára ide fog kerülni, ebbe a házba, a de ki volt zárva . Még most is megborzong kicsit, ha arra gondol, mi lett volna, ha annak idején, öt évvel ezelőtt a süveg nem a Mardekárba, hanem mondjuk a Hugrabugba osztotta volna. Szőrnyűség, botrány, és valószínűleg kitagadták voltna ... De nem így volt.
- Mi, tervem? Öhm, nem terveztem mára semmit, mint általában. Csak kijöttem kicsit sétálni, a nagyteremből, mivel a hollóhátasok egy csapata nagyon odavolt magáért, és picit idegesítettek. De egyéb tervem nem volt. Nem is sejtettem, hogy találkozok veled. De akkor a klubhelyiség jó lesz? – mindezt csöppnyi derűvel mondta, meg egy apró mosollyal, és csillogó szemekkel. A másik kérdésre meg ...
- Velem? Semmi különös, ahogy szokott lenni ... Tudod, unalom, tanulás, magány, unalom ... Na meg órák. Otthon meg szerintem minden rendben, bizonyára. Bár rég nem hallottam már semmit a családról, biztosan jól vannak. Ha valami lenne, szóltak volna már, vagy legfeljebb a Reggeli Prófétában írná. Szóval a szokásos, nekem unalommal teli élet. – egy apró vigyor, mivel már megszokta ezt az életét, nincs amit tennie ez ellen. Vagyis van, csaak . Nem akar, lehet, vagy nincs ambíció. De hamarosan felnőtt lesz ... Majd, szeptemberben, betölti a 17 – et. Akkor minden megváltozhat. Ki tudja. Ha erre rágondolt, kicsit el is szörnyűlködött, meg kíváncsi is volt. Apja mondatai csengettek fejében, akármikor eszébe jutott az a szó, hogy szülinap, vagy valahol találkozott a 17es számmal, akár egy könyvben, bárhol ... Lesz egy különleges meglepetésem számodra. Bizonyára tetszeni fog. Na és ezzel mire utalhat? Van egy sejtése, de bízik benne, hogy nem fog beigazolódni. Méég nem. Aztán felpillantott Nicolasra.
Mellesleg, nem véletlenül cserélte fel a kérdéseket, vagyis válaszolt a másodjára feltett kérdésre hamarabb. Pontosabban véletlenül, vagyis, ezen is látszik, hogy kicsit kivan, bár valószínúleg a semmi miatt, vagy ki tudja, az élet terhei .. ? De kicsit kivan akadva szegény, az biztos. ( x) )
- És veled, azonkívűl, amiről beszéltél? Esetleg új ismerős, vagy új mardekáros arc, akit még nem ismerek? – kedves hangnem, bátorító mosoly – a fiúval örökké is így beszélt. Nem, nem azért, mert szerelmes volt. Úgy tekintett a srácra, mint a bátyjára, olyan bátyra, amilyenre örökké is vágyott. Kettő is van neki, de egyik sem méltó semmire, amennyit törődtek a húgukkal, az semmi. Nick viszont annál többet. Nagyon fontos a lánynak, és valószínűleg ez az érzés kölcsönös.

[NATH]

NATH

Héééé!
Most meg mit piszkál? Óvatosan figyeltem, ahogy a keze közeledett az arcom felé. Attól még hogy 5 éve ház és évfolyamtársak vagyunk, ne gondolja hogy az első igazi beszélgetés után a karjaiba hullok! Már kicsit lehűlt a levegő ahogy közeledett az este, és meleg keze érintésétől megborzongtam. Államat feljebb emelte, mire én gyanakvóan összehúztam a szemöldököm - bár nem néztem volna ki belőle, hogy mást is tesz. Túl rendesnek gondoltam, minthogy váratlanul lesmároljon.
És úgy is lett, óvatosan ellépett tőlem. Diadalmas mosoly terült szét az arcomom, amiért nem estem pánikba és átláttam a kis trükkjén.
-Eszem ágában sincs- Feleltem élesen. Igazat mondtam; bár ha be akartam volna kerülni abba a bizonyos rajongótáborba, se mondtam volna meg. Valahogy az ilyen dolgokat megtartom magamnak, és főleg nem az illetőnek tálalom ki.
Mondott pár dolgot a magánéletéről, egyáltalán nem fogalmazott szemérmesen. "Sok lány fordult már meg a karjaim közt" - óh jó tudni. Ezek szerint nem nyúltam annyira mellé a feltételezésemmel. Örültem, hogy a tizenharmadik érzékem kivételesen jó megérzést sugallt.
Azt azonban nem hittem el, amit a lányokról mondott. Hogy ő csak egy "csinos Gringots-i széf" nekik, magyarán kihasználják. Rendben, lehet bennem is van egy kis feminizmus, de tapasztaltam már a fiúk milyen lazán kezdelik a nőügyeket, míg ki tudja a lányok hányszor sírják tele a párnájukat. Lásd Miles, ő ugyanez pepitában. Ha szakít az egyikkel, majd jön a másik. Szerencsére velem nem ez a helyzet: eddig egy barátom volt összesen, az is kábé két hétig tartott. Komoly kapcsolat nem igaz? Hamar rájöttünk hogy nem illünk össze, régen is volt, éretlenek voltunk.

-Aha- Feleltem, mire feltett egy kérdést, szerintem képes lenne-e bántani lányokat. Nos, nem hiszem hogy bántaná őket szántszádékkal, de attól függetlenül megbánthatja őket, nem? Igen, jól tette fel a kérdést: "akarattal":
-Nem hiszem.- Megütötte valami a fülem. -Micsoda, üzlet? Milyen biznissz?-
Kérdeztem, hisz' fogalmam nem volt arról mivel üzletelhet. Bár volt egy tippem a bűvészkedéseivel kapcsolatban.
Elmosolyodtam a kérdésén és egy pillanatra lesütöttem a szemem, de a pegazusos beszólásán elnevettem magam.
-Inkább a második változat, türelmesen várok hátha beszárnyal a képbe a herceg, és együtt repülhetünk el a pegazus hátán a végtelenbe- Mondtam kislányos vágyakozással és szépeket pislogva, mire kiöltöttem a nyelvem jelezve nemtetszésemet a csöpögős sztori hallatán (ráadásul a saját számból).
A következő mondata igazán meglepett.

-Hé ez most valami beugratós kérdés?-
Bököm oldalba, bár inkább gondoltam poénkodásnak mint komolynak a kérdését. Akkor nem így tette volna fel, ráadásul a kapcsolatait sem így tálalta volna.
-Nem- Vágtam rá, csak hogy megnézhessem a reakcióját, amin elnevettem magam.
-Nincs semmi bajom veled, de mindenki azt hinné hogy testvérek vagyunk. Meg inkább a nem-vörösek az eseteim, épp elég hogy nekem együtt kell élnem ezzel-
Mutatok a hajkoronámra, bár kétség kívül csodásan állt Nath-nak, olyan mesebeli volt a kinézete, szinte nem is valóságos.. Kiegészítettem magam.
-Egyébként nincsen olyan hogy "esetem". Legyen figyelmes, vicces de komolyan is lehessen vele beszélgetni, és nem mellesleg legyen őszinte. A külső nem minden-
Vázoltam fel előtte a véleményem, bár ahogy átgondoltam ezek mind illenek Nath-ra. Hiába, perpillanat havernak tudtam elképzelni és szerintem ő is így volt velem.
-Amúgy meg alig ismerjük még egymást, lehet párszor még találkozunk és majd hallani sem akarunk a másikról -
Mondtam, bár ezt nem tartottam túl valószínűnek.
Megérintettem az arcom: igen, már csak a tenyeremen is éreztem, hogy kissé kipirulhattam a heves beszélgetéstől meg a sok nevetéstől. Nem elpirultam, azt éreztem volna... Inkább csak jól éreztem magam.

// off: majd nézz be a Bolhapiacra //

Raelyn

Először csak kuncogtam, majd az arckifejezését látva, hangosan nevetni kezdtem.
- Nem nem, ne nézz ilyen mindentudóan! Nem ARRA értettem. Jézusom nem falom én a nőket vagy ilyesmi. Hiszek a plátói szerelemben. - kacsintok rá. Majd elkomorodom egy kicsit, és eszembe jutnak az otthoni ügyek, ezt meg is említem, erre persze felkapja a fejét, és kérdez is.

- Igen jól hallottad... bizonyos üzleti ügyeket én intézek az iskolából a család számára. Az a hitvallásuk, hogy minél előbb kezdem, annál jobb. - rámosolygok. - Ami pedig az előbbit illeti, és csakhogy védjem magam, el kell mondanom, hogy komolyabb kapcsolatom igazából nem is volt... nem köthetem le magam. Pontosan ezek a rejtélyesen homályos családi ügyletek miatt. - Váltok kicsit viccelődően rejtelmes hangra.
A következő válaszán mosolyognom kell, mivel vizuális alkat vagyok és elképzeltem a szóban forgó jelenetet. - Látom magába is szorult némi romantika, nem veszett el teljesen a világ...

túljátszott csalódottsággal kapok a homlokomhoz, és hatalmasat színpadias sóhajjal kísérem.
- Ez az én szerencsém... - de a végén már mosolygok, és együtt nevetek vele.

- Mégis mi bajod a hajaddal? A vörös gyönyörű szín, kitűnünk vele a tömegből. Sokan szeretnének ilyen hajat, mint a mienk. Képzeld csak el hogy milyenek lennénk lila, vagy zöld hajjal... bár én a szőkétől is borzongok. Egyszer kipróbáltam. Hátborzongató volt. Mintha egy villogó szemű kobold nézett volna rám a tükörből. - elmosolyodtam az emlékre. No igen.. harmadik év eleje.. vettem egy könyvet a hajápolásról... abban találtam pár jó kis bűbájt. Még szerencse, hogy első próbálkozáskor, csak 10centit nyírtam le véletlenül a hajamból, kettő helyett... és nem az egészet.

Felsorolt nekem pár jellemvonást, és el kellett csodálkoznom.
- De hát pontosan ezek a dolgok tesznek valakit az “eseteddé” gondolj csak bele tudatlanul jársz kelsz, valaki felkelti a figyelmedet, mert valami loyat vélsz felfedezni benne, ami tetszik, amit te észreveszel, de lehet hogy más nem... Ha szereted az igazságos embereket, akkor nyilván nem kezdesz egy halálfalóval...és így tovább. Jellemvonások halmaza formázza meg azt az ideált, akinek hasonmását keressük ebben a nehéz világban. - egy barátságos mosoly, és egy  tincset újra a fülem mögé kell tűrnöm. Ha beértünk, megint rendbe kell hoznom a hajam... na igen hosszú haj átkai...
- Egyébként pedig – viccelődve megböködöm.- Igenis az eseted lennék, ha az elejétől kezdve potenciális jelöltként tekintettünk volna egymásra. De kétlem hogy ez most fennállna. Elvégre nem úgy nézel rám, mint egy rajongó fruska... és most nem akartalak megsérteni, félre ne érts. - kezdek el mentegetőzni, de csak egy kicsit. A következő mondata viszont meglepett.
- Te komolyan elhiszed amit mondasz? - felnevetek, már megint – hónapok óta nem beszélgettem ilyen jót senkivel sem! Azt hiszem kicsit elszigeteltem magam tudatlanul. Tanulás... levelezések, állandó nehézségek... Megfeledkeztem egy kicsit a körülöttem forgó világról. Belül. Kívülről persze azt hiszem semmi nem változott kedves bókok, és viccelődések... De semmi komolyabb. Még a végén stréberré fognak kikiáltani. Étkezéseken alig jelenek meg az utóbbi hetekben, és csak könyvek társaságában látni... - megint megdörzsölöm a szemem. Elég későre járhat, és lassan kezd levenni a fáradság a lábamról.
- ohh feljöttek az első csillagok... Meddig is maradhatunk itt kinn? Furcsa, de most már semmi kedvem visszamenni. - mindig is szerettem a csillagos éjszakákat. - megrázom a fejem. - ne haragudj ma egy kicsit szétszórt vagyok.

Arleth azonnal felállt, amikor Nicolas útnak indult. Igazából a srácnak fogalma sem volt arról, hogy merre tartanak, csak ment egyenesen előre a kastély irányába. A lány megkérdezte, hogy a klubhelyiség jó lesz-e. Nick nem tudott volna jobb helyet mondani így csak halkan motyogott.
- Igen.- válaszolta halkan, bár lehet, hogy ezt a lány nem igazából hallotta meg, mert annyira nem volt hallható. A srác udvariasságból megkérdezte, hogy mi újság Arlethel, de az csak annyit mondott, hogy nincs semmi különös. Ezek után ismét a kérdés merült fel, hogy a klubhelyiség jó lesz-e.
- Igen jó lesz, de ezt már az előbb mondtam.- válaszolt ismét a srác. Nem akarta megbántani a lányt a szokásos bunkó hanglejtésével, így most sem azt alkalmazta, mint eddig mindig, ha Arlethről volt szó.
Zsebre tett kézzel sétálgatott társa mellett, s közben elgondolkozott, hogy mit is kellene holnapra átnéznie valamelyik tantárgyból. Persze nem nagyon szokott tanulni, mert ő olyat soha nem csinál, de azért még is átnézi az éppen aktuális anyagot, hogy tudja miről is van szó. A tanulás nála szóba sem jöhetett. Ebben a pillanatban semmi használható gondolatot sem tudott felidézni, akármennyire is akarta azt. A „nagy” gondolkozásból csak Arleth újabb kérdése zökkentette ki, amelyre rögtön válaszolt is.
- Hát nem tudok valami sokat mondani most sem. Semmi új ismerős nincsen, mivel évvégén már nem is szokott olyan lenni.- mondta. Új ismerős? Ilyenkor? Eléggé furcsa kérdés volt ez Arleth részéről, de az ő dolga, hogy milyen kérdéseket tesz fel.
Az eső egyre jobban zuhogott, sötét fellegek borították a kastély és környékének egét. Egyáltalán nem úgy látszott a dolog, mint ha a felhők olyan nagy hirtelenséggel távozni akartak volna. Sőt inkább még maradni akartak legalább egy-két napot.
A két diák lassan elért a kastély épületéhez és Nicolas megcélozta egyenesen a klubhelyiséget.
- akkor irány a mardekáros klubhelyiségünk!- mondta a srác miközben tekintetét Arleth arcára szegezte.

Folytatás a klubhelyiségben!

[NATH]

NATH

Ez az üzleti ügy kezd egyre érdekesebbé válni..
Ha már komoly kapcsolata sem lehet miatta. De vajon miért, annyira veszélyes munka? Lehet hogy sárkánytojásokat csempésznek vagy hasonló?
Egy pillanatra arra is gondoltam, hogy a halálfalókhoz van köze - de tényleg csak egy pillanatra - hiszen annál veszélyesebb dolog nem jutott eszembe, de hamar el is vetettem. Még ha nem is ismertem igazán Nath-ot, ezt nem néztem volna ki belőle, akkor már inkább törje össze a lányok szívét. A Nagyúrral kapcsolatos dolgokat inkább a mardekárosokhoz tudnám kapcsolni, persze azt sem mindegyikükhöz. Csak egy-két rejtélyesebb figurához.
Hamar tovább szaladt a beszélgetés, és láttam rajta hogy nem haragudott meg amiért nemet mondtam. Érdekes is lett volna, ha azt mondom: "Igen, persze, szívesen, te vagy álmaim fiúja!" Bár szerintem ő se várt ilyen választ. Biztosan volt már nem egy olyan lány, aki ezt mondta... Fúúh.

A vörös haj pártfogolásán eléggé elcsodálkoztam. Mindig mindenki ugyanezt mondta nekem: hogy fogjam fel mint ajándék, nagyon keveseknek adatik meg hogy kitűnhetek a tömegből, meg ilyenek.. De akkor sem szeretem ha megbámulnak, vagy irigy, bíráló tekintettel méregetnek. Mintha nem is ember lennék. Hát még ha néhány mugli a városban tudná hogy boszorkány is vagyok! Tuti kitérnének a hitükből és máglyára vetnének. Persze néhány évszázaddal ezelőtt.
-Mii!?- Szaladt ki belőlem akaratlanul, ahogy ránéztem és végigmértem, majd elképzeltem szőke hajjal.
-Nem mondod komolyan. És miért pont a szőkét próbáltad ki? Hogy alád kerülhessen a pegazus, te pedig légy a herceg?-
Ezen megintcsak nevetnem kellett, bár már ez nem volt újdonság, az egész utat végigkacarásztam. Ezek szerint a vörösek nagyon jól kijönnek egymással. Ahhoz képest ahogyan a nap indult, egész jól fejeződik be.. Najó, nem szólom el magam.

Ééés igen, visszatértünk az "eset" témához.
Hogy szeretem az őszinte és igazságos embereket. Végülis ő is őszinte, de olyan titokzatos. Lehet velem nincs rendben valami. Még ha tudnám, mi az az üzlet amiről szó volt. Ez a fenenagy kíváncsiságom...
A bökdösése ránt vissza a beszélgetésbe. "Igenis az eseted lennék!" Máris felengedtem és visszamosolyogtam rá, nyugodtan kifújtam ki a levegőt. Ha  az esetem lehetne, akkor kizárt hogy halálfaló. Hogy is jutothatott ilyen eszembe egy fél pillanatra is...? - korholtam le magamat.
-És neked milyen lány az eseted?-
Aztán láttam, hogy a szemét dörzsölgeti.
-Óóó, csak nem elálmosodtál? Az a sok tanulás..-  Avattam én is stréberré, persze nem komolyan. Hiszen itt volt az én bal kezemben is az alkímia tankönyv.

Az égre pillantottam, és tényleg: gyönyörűen felhőtlen, csillagos éjszaka volt. Akármilyen furcsa, nem szoktam ilyenkor kint járkálni. Persze szeretek kifelé bámulni az ablakon és nézni az eget, meg hallgatni a tücskök hegedülését (rokonlelkek) nade az mégsem olyan. Elhatároztam, hogy mostmár többet fogok kijönni, és ezt szóvá is tettem.
-Nagyon szép ilyenkor a Roxfort. Azt hiszem, néha kinézek majd még ide egy-egy sétára- Böktem fejemmel a tópart felé, amit már javában elhagytunk.
-Te szoktál tilosban járkálni?- Kérdeztem, mert én szeretnék néha kijönni takarodó után, de hiába van bennem a kalandkeresés, a hugrabugosok nem igazán kaphatóak ilyenekre. Úgyhogy azóta én is letettem róla, mert hát egyedül megint más. De ezután az este után, lehet hogy néha kijövök majd.
Akár egyedül is.

Raelyn

Felnevettem. - esküszöm ennyit nem nevettem az utóbbi időben, mint veled. Kösz, hogy rám integettél délután. - a nevetés mosollyá szelídült – Igen beismerem lebuktam a szőkeség valóban a herceg dolgokból eredt csakis a hölgyek kedvéért. Aztán rájöttem hiányozna a vörös hajkorona. Szeretem ahogy reggel a fény szikrázik rajta, és második napként csillog.

- Hm hm... Most megfogtál. Milyen lány az esetem? A flörtölő énem azt mondaná te vagy, de azt hiszem kupán vágnál ha ezt mondanám. Hmm. Mit válaszolhatnék? Szeretem a vidám, talpraesett lányokat. Akikben van spiritusz. Szeretem az őszinteséget, és a manipuláció mentes kapcsolatokat. A természetességet, és észt is szeretem. No és persze a vöröseket. - vigyorodom el ördögien. Megdörgölöm a szemem, és ő rákérdez.
- Valahogy úgy, igen. Nyugtalanul is alszom mostanság. A kettő együtt pedig gyilkos tud lenni egy hét után.

- A séta mindig üdítő tud lenni számomra is.  Roxfort pedig festőien szép. Vannak helyek, ahova inkább menekülök az emberek elől. Néha nagyon jól esik a magány, és egyedüllét. Néha pedig nyomasztóak ugyanezek. Ha nem zavarok, néha csatlakoznék hozzád. Beszélgetéssel kellemesebben telik az idő... - hirtelen feltett még egy kérdés, és lassan kapcsoltam.
- Tilosban járni? Mármint a tiltott rengetegre gondolsz? - Ami azt illeti igen, szoktam tilosban járni, csak azt hiszem ő nem arra gondolt hogy necces helyzetben elhagyom esténként a Roxfortot, hogy pár óra múlva visszasétáljak, mintha mi sem történt volna. De szerencsére ez ritka. - Néha kifejezetten szeretnék... De nem engedhetem meg, hogy az otthoniak értesüljenek ilyenekről. Eléggé kényesen kezelik a család becsülete témát. - húzom el a szám látványosan. - És te? Szereted megszegni  szabályokat?

[NATH]

NATH

Nath-ra mosolyogtam.
Örültem, hogy ennyit nevet és jól érzi magát. Meg persze én is.
Amint kimondta, a kezemet fenyegetően felemeltem, de végül nem vágtam kupán, csak ráijesztettem egy kicsit. Persze látszott, mennyire megrettenhetett. Ha kellene, egy kézzel le tudna fogni és onnantól nyugodtan rúgkapálhatnék.
-Vidám, talpraesett? Rengeteg ilyen lány van a suliban-
Mondtam, de aztán bevágta hogy a vöröseket - így eléggé leszűkült a kör. Ördögi vigyorát viszonoztam.
-Tudnám ajánlani Ginny Weasly-t. Pompás a hajkoronája, és gyakran változtatja a pasijait- Gyorsan lehúztam a fejem, megelőzve egy esetleges kupánvágást. Mivel ez nem következett be, megkönnyebbülten haladtam tovább emelt fővel.

Aztán rettentően megörültem azon, amit mondott.
-Persze hogy nem zavarsz! Örülnék, ha velem tartanál-
Aztán ahogy ő is beszélt a tilosban járkálásról, nagyon úgy tűnt mintha mindketten hasonló helyzetben lettünk volna. Az biztos, hogy az otthoniak közül anya nem örült volna, ha meghallja hogy a lánya szabályokat szeg, de nem is gondoltam, hogy ezt össze sem lehet hasonlítani azzal a szigorral amit Azenath kap... Miles elismerő vigyorát azonban magam elé tudtam képzelni.
-Nem vagyok az a tipikus szabályszegő, de néha rámjön a kalandvágy, és olyankor mindent csinálnék amit nem szabad. Például tilkosban járkálni-
 Regéltem Nath-nak, remélve hogy nem tart még nagyon lököttnek, amiért néha kiszöknék, hogy meglessem a csillagos eget.
-Általában ilyenkor körbekérdezem a szobatársakat, akik próbálnak lehűteni mielőtt bajba keverem magam. Szerencsére sikerül nekik-
Kicsit komolyabbra és halkabbra fogtam a hangom, mert tudom, hogy a Rengeteg tényleg nem játék.

-Egyébként... el tudom képzelni, hogy egy diák elmegy oda és nem kerül elő élve-
Kicsit rémisztgetősnek meg horrorfilmesnek hangozhatott, dehát nem így van? A kentaurok, a pókok meg ki tudja még mik... Ha elmondanánk egy muglinak mindent a varázslók világáról meg a legendás lényekről - töviről hegyire - bizonyára úgy érezné magát mint aki egy rossz horrorfilmbe csöppent, és ő a főszereplő. Vagyis, inkább szeretne egy álomban lenni és felébredni, csakhogy ez a valóság. Ezért nem mondjuk el nekik - vigyorodtam el magamban.

Fel sem tűnt, hogy időközben beértünk a Roxforthoz és már csak a kapun kellett bemenni. Onnan pedig fel a hálókörletekbe. Vagy már a Nagyterembe? Azt se tudtam mennyi az idő.
-Ömm.. akkor viszlát a vacsoránál?- Kérdeztem, mert nem voltam benne biztos hogy Nath eljön - ahogy mondta, mostanság elég ritkán látni ott a tetemes leckemennyiség miatt. Meg persze azt sem tudtam, lekéstük-e már a kaját. Ha bizonytalankodott volna, bíztatóan a vállára tettem a kezem.
-Ne tanulj már annyit! Nem hiszem hogy azok az otthoniak is mindig kiváló jegyeket kaptak-
 Rántom meg a vállam, bár nem ismerem Nath családját, nem hiszem hogy ők voltak azok a gúzsba kötözött, állandóan könyvek fölött görnyedő diákok.

Raelyn

- Ginny Weasley? Nem köszönöm. elvégre 6 bátyja van! Gondolj bele, mit ennének azok velem, ha szemet vetnék az ő drága hugukra! - kuncogtam fel.
Mosolyogva hallgatom a fecsegését, ám amikor az eltünésről beszél szélesen elvigyordom elébe perdülök és szellem riasztgatós módszerrel közel hajolok hozzá, majd mély hátborzongató hangon szólalok meg.
- gondolj csak bele... tele van rémisztőbbnél rémisztőbb lényekkel... a gallyak a hajadbaakadnak, a fák simogatnak. kicsiny izeltlábuak akaszkodnának ruhádra.. szőrös mancsok tapiznának, és félelmetes hangok, és vérfarkasok vonyítása lepné el az erdőt.... Búúúúú.
Elégedetten eltáncolok mellőle, nehogy esetlegesen egy pofont kapjak viszonzásul az ijesztegetésért, de azért mint egy jollakott napközis, nézegetem a riadt arckifejezést egy fél pillanatig.
- Valamilyen formában mindeképpen előkerülnek. - hagyom, hogy a mondat kétértelmüsége a levegőben csengjen. - Nyugi varázsló vagy. Valamilyen szinten megvéded magad, és kikecmeregsz onnan. Vagy ha más nem, megmentelek. - mosolygok nyályasan. Láthatólag megnyugszik, és folytatja.
- A muglik néha az orrukig sem látnak. Akár ha szemellenzőt viselnének. Tulságosan megvan a begyepesedett maguk kis elképzelése az őket körülvevő világról.
Beértünk a roxfortba sóhajtva vettem tudomásul, hogy lassan el kell válnunk.
- Még tart a vacsora. - Válaszolom biztató szavaira. - Mármint arra célzok, hogy hamarosan vége lessz.. - Bökök fejemmel a zsibongó nagyterem felé. - Felesleges lenne most eltünnöm amikor ilyen kedves társaság lehet az asztalszomszédom. - bokolok vidáman neki. - Amúgy pedig.. a rokonaim csapnivaló diákok voltak. - vigyorodom el szélesen, és megindulok az ajtó felé. Remélem követ.

(Bocsánat a kései írásért. Hogyan tovább?)