Lupus W. Kroll

LUPUS WATTSON KROLL

   Alapok

jelszó || "Látom, amit látok, Potti!"
teljes név || Lupus Wattson Kroll
becenév || Lupe, W.
nem || férfi
születési hely, idő || London; 1960. november. 11.
kor || 37
vér || aranyvér
iskola || Roxfort Varázsló-, és Boszorkányképző Szakiskola, Mandragóra Gyógyítóképző Intézet- és Ispotály – általános, és veszélyes lénygondozói szak és bájitalmester medimágus szak
munkahely || Aquilae Mágus-, és Boszorkányképző Egyetem, New York (1990-93) – bájitaltan tanár, Beauxbatons Boszorkány és Mágusképző Szakiskola, (1994-95) – legendás lények gondozása tanár, Saggitís Hungarorum Boszorkány és Mágusképező Szakiskola és Egyetem, (1996-97) – bájitaltan tanár és legendás lények gondozása (fakultatív órák), Roxfort Varázsló és Boszorkányképző Szakiskola, (1997- ) – legendás lények gondozása

   A múlt

Gyerekkoráról nem sokat tudunk, annyi azonban bizonyos, hogy a megrögzött állatimádata már a kezdetektől fogva kitöltötte Lupus életét. Nem is csoda, hiszen anyai ágról a Salamanderek közé tartozik, akik mint azt jól tudjuk, született természetkutató mágusok. A kis Lupus már 10 évesen annyi állatot tartott maga körül, hogy szülei külön erre a célra kiépített szárnyat emeltek a kúriában. Mondhatnánk, hogy a gyermekkor boldogan telt el, de édesanyja korai halála a szomorúság éjfekete leplét borította tinédzser éveire. Sosem tudta megbocsátani magának, hogy nem volt jelen utolsó perceiben, mert épp egy expedíción vett részt a brazil őserdőkben, ahová nagybátyja vitte magával.

Természetesen felvették a Roxfortba, a bagoly pontosan a 11. születésnapján érkezett, s Lupust hatalmas izgalommal töltötte el, hogy tanulhat. Jó eszű, kivételesen érzékeny gyermek volt. A süveg a Hollóhátba osztotta be, s ő igyekezett a legjobb tudása szerint helyt állni a tanév megannyi megpróbáltatása között. Eredményes tanuló volt, de igazán csak Legendás Lények Gondozásából és Bájitaltanból volt jó, habár Átváltoztatástanból is remekelt, sosem kedvelte igazán a tantárgyat. Az ötödik tanévben prefektus lett, s mindenki úgy emlékezett rá, mint egy igazságos, kedves és a maga zseniális módján bolond srácra. A Roxfortos tanulmányai után elvégezte a Mandragóra Gyógyítóképző Intézet- és Ispotály általános, és veszélyes lénygondozói szakát és a bájitalmester medimágus szakot. Az évek alatt számos expedícióban vett részt, s legtöbbjét ő is vezette. Rengeteg helyen megfordult már. Járt az Alpokban, a Himalájában, Afrikában, és a Közel-Keleten. Ismereteit egyre csak gyarapította mind az állatok, mind a bájitalok körében. Meg is fordult a fejében, hogy a bájitaltant teszi meg elsődleges tantárgyává, de végül elvetette az ötletet. A mágikus lények iránti hihetetlen vonzalma, és érdeklődése illetve érzékenysége győzedelmeskedett. Az utóbbi tulajdonság amúgy igencsak hasznosnak bizonyult számos kutatása alatt. Egyszer például egy megvadult worg támadt rá és kis csapatára. Csak Lupus lélekjelenlétének volt köszönhető, hogy nem csapta őket agyon. Ezekről az állatokról tudni kell, hogy hatalmasak, és eléggé ellenállóak az átkokkal szemben. A fiatal tanársegéd azonban rájött, hogy az állat csak a fészkét védi, így mikor kikerülték a kritikus területet a worg is békén hagyta őket.

Sajnos magánéletét egy iszonyatos tragédia sötétíti el. Fiatalon házasodott. Felesége Mary-Anne ugyancsak állatimádó volt, mint jómaga. Nem is nászútra mentek, hanem az észak-írországi lápvidékre, ahol kapcsolatot akartak teremteni az ott élő y’ollekkel, mivel Lupus meg volt róla győződve, hogy csak a megfelelő hangnemben, és számos ajándék kíséretében kell hozzájuk szólni. A y’ollek nyurga, szőrös emlősök, akik szinte sosem mutatkoznak a nyilvánosság előtt. Egy tökéletesen elszigetelt társadalom az övék. Lupus azonban töretlenül hitte, hogy megszelídíthetőek.
Tévedett.
Az állatok hihetetlen agresszivitással támadtak a területükre betolakodó mágusokra. Borzalmasan véres csata bontakozott ki köztük, s ekkor történt, hogy Mary-Anne meghalt. Lupus igazából fel sem tudta fogni, hogy mi történt, már azonnal vitték is el a helyszínről a társai. Nem tudtak tovább maradni, mert akkora volt a túlerő. A y’ollek ugyanis rendelkeztek némi mágiával, illetve inkább szimbiózisban éltek a láppal, így a mocsár megtámadta az embereket, miközben az állatok is ott öltek, ahol tudtak. Szörnyű eset volt.
A történtek után Lupus visszament, hogy elhozza felesége holttestét, de az események talán még mocskosabbak voltak, mint a legelsőnél. Negyvenen mentek be a lápvidékre, s csak hárman tértek vissza. Fájdalmában Lupus néhány évre eltűnt. Az ismerősei azt hitték, hogy a családi birtokra menekült, s a könyvekbe temetkezett, de igazából nyakába vette a világot, s eltökélte, hogy a létező össze mágikus lényt feltérképezi, s megtudja, hogy mi a hasznuk. Menthetetlenül hitt abban, hogy a megfelelő kezelés következtében a legszörnyűbb állat is kezes bárány lesz. Ez a terve félig meddig sikerült is, hiszen több ezer új állatfajt fedezett fel, s erről könyvet is írt, de ahogyan azt őmaga mondta egyszer, miközben a könyvét tartotta a kezében: „Higgyék el, hogy csak egy jégkockát tartok a kezemben, de egy jéghegyen állok!” Nem volt Európában, mikor Voldemort rémuralma elkezdődött, és véget ért. Ezért sem fél a névtől, bár azt meg kell hagyni, hogy tisztában van a mostani helyzettel. Lupus azonban semleges. Nem szívleli a halálfalókat, és ezt az egész aranyvér, sárvéres dolgot egy hatalmas nagy baromságnak tartja, hiszen köztudott, hogy kell a mutáció az egyedfejlődésben, hiszen az a túlélésünk kulcsa. Ha csak a tiszta vér lenne a divat, akkor lassan úgy járnánk, mint a régi angliai uralkodó osztály, akik családon belül házasodtak. Aztán nézzük csak meg a gyerekeiket. Olyan rondák, hogy ha lemennek a bányába, feljön a szén. Nem kell ez senkinek sem. Ettől függetlenül nem vesz részt a csatározásban, inkább a lényekkel foglalkozik.

Jelentkezését a Roxfortba többször is elutasították mondván, hogy már betelt az állás. Ezért hát más iskolákban volt vendégtanár. Megfordult az amerikai Aquilae Mágus-, és Boszorkányképző Egyetemen is, de Európában is több helyütt tanított. Végül ’97-ben egy hirtelen megüresedett állás miatt a Roxfort kitárta előtte kapuit. Horatio Lumpsluck professzor ugyanis rejtélyes körülmények között eltűnt. Semmilyen feljegyzést, vagy üzenetet nem találtak, bár többen gyanakodtak arra, hogy a Nemzeti Galéria egyik csarnokában lévő fotelnek feltűnően hasonlatos mintázata van, mint a volt professzor pizsamájának, ám ennek a szóbeszédnek nem adott hitelt senki. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az ülőalkalmatosság azóta eltűnt a helyéről. Lupus hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a tanításba, s a sok-sok évnyi szenvedést maga mögött hagyva egy életvidám embernek ismerték meg a tanulók, aki eléggé őrült ahhoz, hogy ezt a tantárgyat szeresse.

   Jellem

Habár gazdag, és tehetős családból származott, ezzel sosem kérkedett, s alapvetően egy szerény egyéniség, melyhez megfelelő mennyiségű empátia is társult. Sokat szenvedett felesége elvesztésének emlékétől, de miután elkezdett tanítani megváltozott, s újra visszatért belé az élet. Az órákon sokat viccelődik, és sokakat meg tud fogni a stílusa, mivel nem úgy tanít, mint a többi tanár, hanem mint akinek hatalma van. Nem az látszik rajta, hogy ez a munkája, ezt kell csinálnia, hanem az, hogy ez az élete, és valami olyan lelkesedéssel tud mesélni, és tanítani, hogy még a legérdektelenebb tanulóban is fel tudja kelteni az érdeklődés szikráját.
Ám nagyon be tud gurulni, hogyha azt veszi észre, hogy valaki csak alibiből van az óráján. Semmi sem idegesíti jobban, mint az az ember, aki mindenben a hibát keresi, s szándékosan szabotál mindent, ami esetlegesen nem tetszik neki.
A tanártársaival kedves és közvetlen. Mindig meglepi a kollégákat a születésnapjukon, vagy egyéb más ünnepnapon. Sokszor viccelődik, és mesél, ha azt látja, hogy valakinek, vagy mindenkinek rossz a kedve. Igazi mókamester, de megpróbál odafigyelni, hogy sose lépjen túl egy határt.
A tantárgyával kapcsolatosan egy őrült tudós. Megrögzötten tudja védeni az állatokat, és bármire képes lenne értük. Egy kívülállónak úgy tűnhetne, hogy egy komplett idiótával van dolga, de akik ismerik Lupust, azok tudják, hogy a bolondos személyiség érző, és meleg szívet takar, s nem kevésbé ép elmét. Hiszen tudjuk, hogy milyen vékony a határ az őrület és a zsenialitás között.

   Apróságok

mindig || legendás lények, bájitalok, humor, vajsör, könyvek
soha || aranyvér elmélet, állatkínzás, flegmaság, töklé
dementorok || a felesége halála játszódik le előtte, általában ordítani kezd
mumus || szürke köd, mint a lápon, a felesége sikolyai, és ő nem lát semmit
Edevis tükre || A felesége karjaiban látja magát.
százfűlé-főzet || Lupusé enyhén mentás ízű, ezüst színű folyadék
titkok ||
- a felesége várandós volt, mikor meghalt
- nem tartja a testvérével a kapcsolatot, mert ellenzi, hogy apja az anyja halála után újra megházasodott, s habár a féltestvére Rez is ugyanolyan állatimádó volt mint ő, sosem fogadta el családtagnak
- éjszakánként még mindig rémálmai vannak a felesége halála miatt, s ilyenkor sírva kel fel
- van egy tetoválás a testén, amit akkor készítetett, miután elvesztette Mary-Anne-t
rossz szokás ||
- ha egy diákjára nagyon, de nagyon begurul, akkor megátkozza az illetőt. Ezt azonban nagyon ritkán érik el nála.
- ha érzelmileg rosszul érzi magát, napokra eltűnik.
- utálja a kelbimbót

   A család

apa || James O’Niel Kroll (70), aranyvérű
anya || Eugene Jane Salamander (34) meghalt, aranyvérű
testvérek || féltestvér – Rez J. Kroll (24), aranyvérű
családi állapot || nőtlen
állatok || Tulja, egy nőstény sólyom, és Eks, egy szelídített ketti

   Családtörténet ||

A Kroll család története körülbelül a 16. századig vezethető vissza. Büszkék arra, hogy aranyvérűek, és ezt sokat hangoztatták a történelem alatt, bár ennek inkább gyakorlati okai voltak, mintsem ideológiai. Egész egyszerűen így sosem zargatták őket. Nyugodtan és viszonylag békében élhettek. A családban amolyan hagyománnyá vált, hogy mindig van egy őrült zseni a tagjai között. Mint például Gorgus Wolter Offsala Kroll, aki 1680-ban született. Megrögzötten vonzódott mindenhez, ami a bájitalokkal volt kapcsolatos. Ígéretes tehetség volt, s talán világhírű is lett volna, ha a 18. század elején nem röpíti a levegőbe magát, és a fél kúriát. De meg kell említenünk még Janet Alphonsine Esteranne Ruth Judith vonWalter Krollt is, aki igazi őrült nyelvész hírében állott. Úgy tartotta, hogy minél hosszabb a mágus neve, annál nagyobb a varázsereje. Ha valaki esetleg azt merészelte mondani neki, hogy talán a kettő nincs összefüggésben, akkor még egy nevet felvett. Mikor meghalt, külön kriptát kellett csináltatni neki, ahol egy öt méterszer négy méteres szakaszon csak az ő neve szerepelt, ugyanis öregkorára kissé megsüketült, és minden kérdésben támadást hallott. Lupus W. Kroll elmondhatatlanul büszke volt mindig is arra, hogy egy ilyen bolondos családból származik, s sosem felejtette el, hogy tiszteletét fejezze ki a halott ősök iránt. Azonban akit a legjobban szívlelt mind közül, az Peterson Amadeus Nemo Kroll volt, akit Őrült Krollként is ismertek az emberek, és a századok. A 18. század második felében élő mágus határtalan imádattal viszonyult a legendás lényekhez. Hatalmas nagy kutató, felfedező és tudós volt, és persze ahogy egy igazi Knollhoz méltó, a zsenialitása őrültséggel is keveredett. Meg volt győződve például arról, hogy a sárkányok a legjobb házőrzők, ezért a hampshire-i birtokán tartott is néhányat. Összetűzésbe is keveredett a minisztériummal, de mikor két bizottsági tag elment Knollhoz, hogy felelősségre vonja, fél óra múlva már fejvesztve menekültek onnan. Mint kiderült nemcsak a sárkányok őrizték a birtokot, de wargok, hipogriffek és még számos egzotikus lény. Többet nem is foglalkoztak Krollal. Néhány évig a Roxfortban is tanított. Portréja a Déli szárnyban található meg. Lupus apja normális ember volt, bár édesanyja örökölte rokona Göthe Salamander tudásszomját, de tragikus halála miatt ezt sohasem kamatoztathatta. A családban Lupus örökölte az úgynevezett Kroll-féle zseniális őrültséget. Imádata az állatok és a bájitalok felé nagy tudást biztosít neki, s hatalmas lelkesedéssel tanít.

   Külsőségek

magasság || 178 cm
tömeg || 90 kg
szemszín || barna
hajszín || sötétbarna
különleges ismertetőjel || kócos haj
kinézet || a kócos hajtól eltekintve ápolt ember benyomását kelti. Öltözködése elegáns, mégis divatos, egy kicsit rockeres beütéssel
egészségi állapot || egészséges

   A tudás

varázslói ismeretek || legendás lények gondozásából és bájitaltanból zseni, de az átváltoztatástant is elég jól ismeri. Kiváló eredményekkel végzett. A harc nem az erőssége, de ha kell meg tudja magát védeni.
mugli képzettségek || lovagol, íjászkodik, és dobol, emellett anyanyelvi szinten beszél franciául, németül és magyarul (az utóbbit csak azért sajátította el, mert egy évet tanított a magyar mágusképző egyetemen is)
patrónus || egy kifejlett kochs (pumához hasonló állat, csak neki agancsai is vannak)
animágus alak || bejegyzett animágus, fülesbagollyá alakul
pálca típusa || 12 és fél hüvelykes, cédrusfából készül pálca, mandragóra gyökér maggal

   Szerepjáték-példa

Esett az eső. Az osztályterem ablakait némán verték a szürke esőcseppek. Pedig New Yorkban általában süt a nap. A fenébe, nekem is pont ilyen időt kell kifognom. Nemrég jöttem csak ide, mint vendégtanár, erre meg egy hónapja zuhog az eső. Lassan szétnéztem az osztályban. A diákok feszült figyelemmel követték a tanári asztalon lévő murister minden mozdulatát. Erről a kis állatról tudni kell, hogy habár külsőleg leginkább egy bonobóra hasonlít, különbözik abban, hogy a bundája fehér. A tanulók azt a feladatot kapták, hogy derítsék ki, miben rejlik a murister ereje, mitől mágikus. Apró, alig észrevehető mosollyal figyeltem őket.
- Nos, kiderített már valaki valamit? – kérdeztem csillogó szemmel a diákoktól. Az első padban ülő Jackson szórakozottan megvakarta a fejét.
- Nem lehet, hogy ez a lény nem képes semmire? – erre a kérdésre többen helyeslően felmorajlottak. Halk kacagást hallottam, mire én is elvigyorodtam.
- Nem. Határozottan állíthatom, hogy a murister mágikus lény, méghozzá nem is akármilyen. – biccentettem az asztalon üldögélő állat felé, majd Jacksonra kacsintottam – De ha ez segít, akkor elárulhatom, hogy Új-Zélandon úgy hívják, hogy az Idétlen Iker.
Néhány lány elkezdett kuncogni, mire feléjük fordultam nevetve.
- Ugye? Szerintem is hihetetlenül idétlen név ez, de hát mit várunk az őslakosoktól, és hát van benne némi igazság is… No, biztosan nem találjátok ki?
Néhányan a fejüket rázták, de még néhány pillanatig hagytam őket gondolkodni. Láttam, hogy Jackson eszméletlenül próbál rájönni a titok nyitjára. Az erőlködéstől apró izzadtságcseppek jelentek meg a halántékán. Jó fiú ez, gondoltam magamban, eléggé elszánt ahhoz, hogy egyszer egy nagyreményű varázsló legyen belőle. Lassan az osztály elé sétáltam, s megálltam a murister mellett. Miután minden szem rám szegeződött, szélesen elvigyorodtam.
- Számos olyan lénnyel találkozhattok életetek során, mely fél tőlünk, mágusoktól, de még a mugliktól is. Ez természetes is, tehát a legtöbb állat valamilyen védő mechanizmussal tartja távol magától a betolakodókat. A murister is ilyen képességekkel bír.
- De, tanár úr, milyen képesség az, amikor nem is történik semmi? – vágott közbe Hannah, az egyik hátsó sorból.
- Hát ez az! – vontam fel a szemöldököm, majd lassan elindultam az asztal körül – Mi lehet a magyarázata annak, hogy látszólag semmi nem történik, mégis tökéletes biztonságban van az állat?
Csend. Néma, megilletődött pislogás volt csak a felelet. Hanyagul nekidőltem a tanári asztalnak, és összekulcsoltam a kezeimet.
- Tudjátok néha nem elég előre nézni, hasznos az, ha az ember elég „körültekintően” jár el! – mondtam majd lassan felfelé mutattam. A diákok követték tekintetükkel az ujjam, majd kisvártatva kitört egyfajta megrökönyödött, mégis vidám sóhaj az osztályból. Az osztályterem legtetején lévő gerendákon ott üldögélt az igazi murister, és látszólag nagyon jól szórakozott azon, hogy csak most veszik észre.
- A murister ugyanis mágiával létrehozza saját tükörképét, mely nem csinál semmit, csak ül és néz maga elé. Át is nyúlhatnátok rajta, ha akarnátok, de ez az állat számára tökéletes védelmi mechanizmus. Míg az ellenség azzal van elfoglalva, hogy az álmuristert támadja meg, ő simán elmenekülhet. Egyszerűen csodálatos kis állatka! – lelkendeztem, majd egy rövid füttyentésemre a murister leugrott a gerendákról, és kedélyesen morogva helyt foglalt a vállamon. Ezután az osztály nem kis meglepetésére az álmurister lassan köddé vált.
- Ennyi volt a mai óra! – vigyorogtam – A következőre mindenki hozzon magával valamilyen fémet, mert a brazil furkászokat fogjuk venni. Mindenkinek a viszont látásra!
Általános jókedv, könyvcsapódás, és a léptek zaja. Az osztály nagy zsivaj közepette kivonult a teremből. Megsimogattam a murister bolyhos fejét.
- No, gyere! – mondtam, majd elindultam a szobám felé –Kapsz enni!

Egyéb

Kérem szépen, hogy Iza Bishop kisasszony bíráljon el! Angyal

avialany|| Jim Carrey