Hálószoba

Vérmes utózöngék.

*Az Ausztrál végül varázslata nyomán egyetlen apró sötét ponttá zuhan össze, majd végül teljesen eltűnik. Az enyészeté lesz a zöld lángok fátyolosan vibráló árnyékában. Fejében a lány utolsó szavai visszhangzanak, s az arckifejezés,melynek behatóbb vizsgálatára őszintén szólva nem fordított túlságosan sok időt. Lilianne nem próbált védekezni egy percig sem. Mintha visszahódítván testét vezekelésül tűrte volna a komoly fájdalmat okozó rontásokat, és bűbájokat. Craig arcán pedig sem a könyörület, sem a megbánás nem tükröződött az utolsó néhány percben. Rendkívül jól érezte magát a lánnyal, s holott többször kijelentette nem fél, és tisztában van a körülményekkel, most a gondolatai kicsivel másabb irányba terelődtek.

Hogy nem fél arról tanúbizonyságot tett ez úttal is. Így a gond nem ebből, vagy eme tényező változásából fakad. Sokkal inkább az elszántság, és az akarat hiánya bizonytalanította a meztelen távozót. Tisztában volt a körülményekkel, számított is az eseményekre mégsem volt képes felfogni egy momentumot. Ez pedig az akaraterő. Pontosabban annak hiánya. Craig próbált megértően gondolni a történtekre. Lelkes pátosszal fűszerezve, amint megjelenve a közeli erőben ruhákat varázsolva magának lihegve ül a földre a fák között az avartól övezve. Azonban őszinte természete nem hagyja nyugodni. Ugyan is tisztáiban van vele, hogy a korábban elhelyezett rúnát, csak komoly akarással lehetett megtörni, s ez a lánynak szűk egy hét alatt sikerült. Mi több egy ilyen intenzív szexuális élmény után, melyben kellő őszinteséggel képviseltette magát az ausztrál, sem volt képes elnyomni magában rosszabbik felét.

Ezek a gondolatok kavarogtak a fejében, miközben megcsappant varázserejét igyekezett visszanyerni a hideg földön kuporogva. Talán fontosabb neki a benne lakó dühös dac, mint egy őszinte szempár.. de ki tudja.. morfondírozott magában, miközben mindene sajgott, ahogyan csak bírt. Végül lassan tápászkodik fel a száraz levelek közül, amint halk, de határozott morgás üti meg a fülét. A zaja fák közül érkezik, s egyre hangosabb lesz. EZ pedig semmi jóra nem enged következtetni. "Ez nem lehet igaz.." Nyeli le a szavakat végül, miközben hátra fordulva lassan megpillantja a lombok közül előtűnő zömök felsőtestű, két lábra emelkedett szőrös bestiát. Majd lassan a semmivel sem összekeverhető rothadt emberhús szaga is megérkezik, mely a tátott szájból áramlik kifelé ellentmondást nem tűrően. Craig a komótosan közelítő bestia szemébe bámul, mely egyre hangosabb morgással teszi egyértelművé szándékát. Lassan az eperfa pálca is előkerül, minek láttán néhány lépést hátrál a fenevad, majd egy újabb mordulással, és fogcsattogtatással adja Craig tudtát, hogy nem tágít.*
- Ez nem az én napom.. *Nyögi ki az elnyűtt varázsló pálcáját előre szegezve, majd alig folytatná, mikor a Vérfarkas előrelökve izmos testét támadásba lendül.

Craig a pálcáját rezzenéstelenül tartva kiált a felé rontó teremtményre.*
- Inflatus! *S a hatás sem marad el. A pálcából előtörő rendkívül heves széllökés egy fának csapja a lényt aki ismét ellentámadásba lendülne, ha csak nem csendülne újra a varázsló szava.*
- Radix Veniculum!! *A varázslat hatására az újból elrugaszkodó lény alól vastag gyökerek törnek elől, és a testére tekeredve visszahúzzák a földre, és a közeli fához kötözik. A varázslat végeztével Craig leereszti a pálcáját, és így szól.*
- De ahogy látom a tiéd sem.. *Jó alkalom kínálkozna most a lény kivégzésére, azonban Craig nem efféle varázsló, így az indákkal küszködő haragosan vicsorgó lényt maga mögött hagyva távozik a helyszínről egy apró pukkanás kíséretében. Hisz nem kockáztatja, hogy a teliholdas éjszakán újabb bonyodalmakba keveredjen. Kamatostul elég volt mára..*

//Én is nagyon köszönöm a játékot. Kivételes élmény volt minden momentum;)//