Lilianne I. D'Alambert
[Topiktulaj]
  

Fél lábbal kint, féllel bent

Hozzászólások: 164
Jutalmak: +349
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Ház: Griffendél
Évfolyam: Nem tanuló
Családi állapot: Nyílt kapcsolatban
Kapcsolatban:: Mikor kivel... 
Legjobb barát: Alec Delon-Moncorgé, Alaster D'Alambert
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 9 hüvelykes cseresznyepálca, magja sárkányszívizomhúr

Nem elérhető
|
 |
« Válasz #1 Dátum: 2013. 02. 07. - 23:34:12 » |
0
|
Folytatás innenLilianne reményteli tekintettel hallgatja az ausztrál szavait, azonban nem kerüli el fürkésző aurortekintetét a tény, hogy a fiú még a szokottnál is gondterheltebbnek és kimerültebbnek tűnik. A gesztusai, a tekintete, de még a tompán és távolian csendülő hangja is arról árulkodik, hogy a varázslót minden bizonnyal jó ideje kerüli már az álom. A boszorkány gyanúját végül nem csak az évek alatt csalhatatlanná edzett megérzése, hanem a fiú szavai is igazolják. - Hogy érted, hogy most képtelen lennél rá? - kérdezi a másik szemébe nézve, lassanként elkomorodó tekintettel. - Történt valami, ami hatással volt a mágiádra? - az auror legjobb tudomása szerint csak igen kevés dolog képes tartósan befolyásolni egy boszorkány vagy varázsló erejét, tegye azt bár pozitív vagy negatív eredménnyel. A legtöbb esetben valamilyen érzelmi ok áll a háttérben, esetleg rontás vagy valamilyen mágikus képességgel bíró tárgy. Ismerve az ausztrál mágiához való viszonyát Lilianne nehezen hitte, hogy önként vetette volna alá magát bármilyen, az erejét korlátozó bűvigének. Talán a fiú nővére az oka? Vagy maga a varázslat lenne olyan összetett, hogy egymaga nem boldogulna vele? Lilianne elméjében egyre újabb és újabb kérdések és lehetőségek merültek fel, azonban a varázsló elejtett megjegyzése nem csak Lil elméjét csigázta fel... a Démon maga is egyre érdekesebbnek találta, hogy a mindig magabiztos rúnamágus ezúttal elárulta pillanatnyi gyengeségét, ezzel tudatára ébresztve a nő veszélyesebbik felét.
A boszorkány komoly tekintettel, csöndben hallgatja a felvázolt lehetőségeket és lehetséges végkimeneteleket. A kockázat mértékével ő maga is tisztában volt, hiszen mikor a fiú segítségét kérte az előre figyelmeztette, hogy mivel járhat egy ilyen erős varázslat. Némán bólogat hát Craig szavait hallva. Az is egyértelmű volt, hogy a pecséttel próbát tenni saját magán nem, csakis a szörnyetegen lehetséges... azonban ahogyan a varázsló is mondta, legutóbb is csupán a puszta szerencse és a saját ravaszsága mentette meg szorult helyzetéből a külhonit. A Démon pedig ezúttal sokkal felkészültebb lesz, hiszen tudja mire számíthat a gyűlölt ausztráltól. - Mi történik, ha túljár az eszeden és rajtam használod a pecsétet? - teszi fel a kérdést néhány percnyi mérlegelés és hallgatás után, kérdőn pillantva a fásult alakra. - Nem tudom, mennyit tud abból, ami eddig elhangzott köztünk erről a dologról... azt gyanítja, hogy valamire készülök ellene de nem tudom megmondani, hogy pontosan tisztában van-e vele, milyen módon akarjuk háttérbe kényszeríteni - a nő szavai őszinték, ez egyértelműen érezhető. - De ha tudja... akkor hogyan csaljuk elő? Nem hinném, hogy saját akaratából előtérbe küzdené magát - veti fel az újabb nehézséget az auror, bágyadtan hajtva le fejét, s félig leengedett fekete pillái alól tekint lemondóan a varázslóra. - Az egyetlen dolog ami eszembe jut... - pillant félre, majd ismét a kék szemekbe - Gyűlöli ha hozzám érsz... de nem tudom kockáztatná-e a szabadságát azért, hogy megszabadítson tőled... - pillant tárgyilagosan a másikra. Valóban ez volt az egyedüli ok, amiről a nő el tudta képzelni, hogy elég provokatív a Démon előcsalogatásához. Hiszen ha csupán a fiú puszta jelenléte is elég volna hozzá, már réges-rég nem lenne a maga ura. A rendhagyónak nem nevezhető beszélgetést a konyhából felhangzó fütyülő hang szakította félbe, melynek nyomán Lilianne elnézést kérve kisiet a nappaliból, majd némi csörömpölés és ajtónyikorgás után egy csészékkel és kanalakkal megrakott tálcával tér vissza, melyet a mellettük terpeszkedő asztalra tesz... de vajon valóban Lilianne-e az, aki a szobába lép?
- Tessék, ettől majd felébredsz - mosolyog halványan a vendégre Lilianne ajka, majd helyet foglalva belekortyol az illatosan gőzölgő italba. Egyedül a szemek mélyén fel-felvillanó fény leplezheti le a boszorkány testének valódi bitorlóját most, hogy az elűzés rúnája néma, melyről a Bestiának egyelőre nincs tudomása. Lilianne háttérbe szorításának célja csupán annyi, hogy a saját határait próbálgassa; erőnek erejével fojtja el minden feltámadó rosszindulatát és figyel: hol van az a határ, ahol az ausztrál rájön, hogy nem az igazi Lilianne ül előtte? Meglehetősen nehéz a dolga, hiszen a Démon mindenkinél jobban ismeri azt, akit megszemélyesíteni kíván; ismeri minden gondolatát, minden rezdülését, minden emlékét. Amennyiben az első néhány szívdobbanásnyi időben nem lepleződik le, a nő rosszabbik énje döntő lépésre szánja el magát: tudja, hogy csak idő kérdése, hogy a fiú rúnikus védelme érzékelje a csalást, de ha gyorsan cselekszik, talán elérheti amire vágyik. - Tudod Craig, neked volt igazad... - szólal meg kis idő múlva elmélázva, amennyiben Craig még nem neszelte meg a jelenlétét, pálcáját lustán forgatva hosszú, kecses ujjai között, másik kezével a varázsló jobbját szorítva meg, majd közelebb hajol, a pálcát kettejük testének takarásában tartva. - Mindenről tudok - suttogja a kócos tincsek közé, majd az eddigre már a varázslóra mutató pálca hegyéből az utolsó szó elhangzása után szinte azonnal piros fénycsóva tör ki, a hangszerhez szoktatott női kéz pedig erélyesen szorítja az esetleg szabadulni vagy pálcát rántani vágyó csontos ujjakat. - Stupor.
|