Az erdő széle

[-Milyen varázslatot gyakoroltál az erdőben? Már ha a tudást varázslásra értetted.]

Raelyn

Raelyn, amint már megtudtam a bemutatkozásából, benne volt a reggeliben így elindultunk vissza a Roxfortba, hogy teletömjük a gyomrunkat. Aztán rákérdezett egy olyan dologra, amire nem kellett volna.
-Milyen varázslatot gyakoroltál az erdőben? Már ha a tudást varázslásra értetted. - kérdezte. A lépteim nem törtek meg, de az agyam már kattogott a kifogáson amit Raelyn-nek mondani kell, hogy mit gyakoroltam idekint.
-Őőő, igen. A patrónus bűbájt gyakoroltam, meg a Bombardát. - muszáj voltam kitalálni valamit. Mégsem mondhatom meg neki rögtön, hogy "bocsi animágiát gyakoroltam, csak nem akartam, hogy meglássanak. Remélem bevette a mesémet a patrónusról és a robbantásról. A két bűbáj nem nagyon fér meg egymás mellett, de legalább valamennyire hihető. Gyorsan meg is próbáltam terelni.
-Mit szeretnél reggelire? - kérdeztem a lányt, hátha nem faggat tovább az erdőben tett látogatásomról.
-Én bundás kenyérre, rántottára és töklére vagy vajsörre vágyom. - mondtam gyorsan.
-A reggelinél mesélhetnél magadról kicsit. Persze ha nem gond. - mondtam.

SERA *.*

Hát ez a gyerek teljességgel idióta.. kell megállapítanom húzott szájjal. Valahogy nem gondoltam volna, hogy ennyire együgyű és ennyire képtelenség beszélni vele. Hiszen mégis.. most őszintén.. mi a fene baja van? Fáj az élet, értem én.. de azért még nem kell egy emós kis szánalom szintjére süllyedni és a felesleges nyáladzást lerendezni. Ő egyedül van, neki nagyon rossz.. őt nem szereti senki, ő nem barátkozik.. úgysem értenék meg.. ezek az apró szavak pont elegendőek ahhoz, hogy belássam, tényleg igaza van. Egyszerűen túlságosan egyszerű.. egyszerűen túlságosan távolságtartó és szerencsétlen az élethez. Fájdalom, hogy ezt a konzekvenciát kell levonnom.. de mégis mit várt? Ha így áll hozzá minden egyes dologhoz, akkor mit hisz? Ilyen pesszimistán és ilyen nagyfokú depresszióval soha a büdös életben nem fogja szépnek látni a világot. Bár ahogy elnézem, nincs is kellő ingere arra, hogy vele egyszer bármi jó is történjen.

Nem térek ki előle, egyszerűen hagyom hogy teljességgel a képembe másszon. Én már hozzászoktam ahhoz, hogy a Mardekáros  ficsúrok ilyen közelségből szeretik osztani az észt. Jó, tény, hogy nem olyan régen még én is az ő privát, magán szférájában tapostam.. ám ez még nem jogosítja fel arra, hogy viszont is megtegye. Na nem mintha zavarna a közelsége.. sőt! Egyáltalán nem zavar. Csillogó szeme szinte hipnotizál, hosszú fényes tincsei igazán meggyőzően ússzák körbe az arcát, még jobban kiemelve annak karakterességét, orrának hosszúságát, ajkának szép ívét. Kár, hogy azzal a formás ajakkal nem csinál mást, csak hülyeségeket köpköd előszeretettel a másikra.

Természetesen nem vagyok bunkó, végighallgatom. Míg az észt osztja, pillantásom végigszáguld maga mellé leengedett kezén, és ujjai között lévő pálcára. Hát igen.. nem érzi azért magát annyira biztonságban. Most komolyan.. Mit vár? Hogy majd letámadom? Nem lenne nehéz, hiszen magasabb vagyok nála.. ő hozzám képest törékeny.. Én azonban nem vagyok az a fajta ember. Feldühíteni is csak egyszer bírt.. még egyszer nem fog. Nem fogom megengedni neki hogy még egy ilyen kínos ájulásos jelenetet végignézzen.
- Én beszélek hülyeségeket? Hát nem is tudom.. szerintem nem beszélhetek annyira sok zöldséget össze-vissza, ha te olyan nagy figyelemmel hallgatod, és válaszolsz minden egyes mondatomra. Ha annyira érdektelenek lennének számodra a mondataim, akkor fognád magad és itt hagynál a fenébe. De nem! Te még mindig itt vagy, állsz, rám szegezed a pálcádat és játszod a nagymenő fiúcskát, aki kikéri magának azt, hogy valaki igenis emberszámba vette. Hát könyörgöm..! Ha neked nem kell az, hogy valaki tiszteljen azért, mert tettél valami emberit.. és nem akarod, hogy értékeljenek.. hát rajta.. mire vársz?! Átkozz meg! Gyerünk! Hiszen tényleg megérdemlem! Hatalmas bűnt követtem el.. egyszerűen figyelni próbáltam rád!! – mondom neki nagy hévvel, majd az előttem pihenő kezét egy hirtelen mozdulattal átkulcsolom. Határozottan közelebb rántom magamhoz, pálcáját a halántékomhoz nyomom majd pár apró milliméterről bámulok bele csillogó szemébe. Kíváncsi vagyok erre mit fog reagálni. Nem az a típus aki lépten nyomon átkozódik.. tehát szerintem erre sem fog tudni mit lépni.. maximum ledöbben.
- Na gyerünk! – suttogom az arcába, egyre jobban összeszűkölő szemekkel! – Miért nem vagy bátor és teszed meg azt, amire már jó ideje vársz?! Hiszen nincs itt senki! Nyugodtan eláshatsz egy kibaszott bokor alá…

Arieh *.*

*Méltán nevezhetem Ariehet problémának. Igen, azt hiszem ő tipikusan egy probléma, amit nem lehet megkerülni, mert a kiterjedése túl nagy, nem lehet átugrani, mert arra is túl nagy, rajta át kellene menni. Igen, átgyalogolni, félrelökdösni. Ez volna a helyes, könnyű, gyors és praktikus megoldást. Másoknak annyira könnyen megy. Miért is foglalkozom az emberekkel.
Megcsóválom a fejem, csak úgy magamnak, ott kellett volna hagynom az erdőben, igen Seraphin, ezt már végiggondoltad egyszer, számos kellemetlenséget megspórolhattál volna és most nem kéne látnod ezt a szánakozó tekintetet... ezt a tipikusan szánakozó tekintetet. Annyira jellemző. Annyira griffendéles. Ezek annyira csak szánakozni tudnak azon, aki mást mond, mint ők. Én legalább megpróbáltam lebeszélni a naivitásáról. Szép kis hála. Hála. Na igen, úgy érzem ismeretlen fogalom lenne, és ha elkezdeném felnyitni az értelmét, nem találnék alatta semmit, csak port, hamut, némi vöröskés színbe pacsmagolt egót és semmi, de semmi mást.

Mindenesetre ez a szánakozás... nem szeretem. Nem éppen az az érzés, amivel szívesen szembesülök, még inkább nem az az érzés, aminek ellenében hajlandó vagyok bármi kis kedvezményt tenni. Menjek át tipikus mardekárosba? Egyszerű lenne. Túlságosan egyszerű, és ma már egy görcsöt lepattintottam, pontosítok, Giles üvöltve elrohant, mint valami nyáladzó állat, tehát a pattintás inkább képletes, de azon is túlestünk, ezen is túl fogunk.*
-Élvezem, hogy ennyire figyeltél korábbi szavaimra-*azért próbálok még egyszer, utoljára válaszolni a kérdéseire, ha már egyszer ő nem tisztelt meg velük. Mit nyújthatott volna nekem? Békejobbot. Ugyan már Arieh. Ezek után? Láttál te már olyanokat, akik ennyire megvetették a másik gondolatait, mint te az enyémeket és lassan és a tieid és mégis békét kötöttek? Esélytelen, de ha még erőszakot is tesznek magukon, akkor is teljesen felesleges. Csak egy feszültségpont, ami alól soha nem tudnánk kiszabadulni. Másod nincs. Bár üres óráimban jókat nevetgélnék az ájulásos manővereken és Mephisto is biztos kényelmesen elfészkelné magát egy teljesen mozdulatlan, de embermeleg testen. Macskaágy. Igazi griffendéles kihívás.*

-Végighallgatalak, válaszoltam, vettem rá a fáradtságot, hogy felfogd, lám, teljesen feleslegesen, mert úgyis ugyanazt szűröd le, mint az összes magadfajta a többiekről, akik valóban úgy csinálnák, ahogy te mondtad-*szikrázik a pálcám vége az arca mellett, hűvös a hangon, de az ujjaim élvezettel mozdulnának és a tiszafába is átkok vonaglanak, vergődnek, szabadulnának, rombolnának. Aki építeni nem tud, az tegye a dolgát, romboljon. Ezt kéne tennem.*-Szóval valóban hiába tépem a szám neked, ha nem érdekel, elmegyek-*elrántom a kezem, mert bár az érintése nem sokkolt le, mint egy tisztaságmániást, mondjuk a Mardekár fehér hercegét, kimondtam, véget ért a móka mára. Bosszant, hogy ilyen véget, lerázom a sötét szikrákat a pálcámról, milyen érdekes, sötétlilák, pont, mint alkímián. A lila a titokzatosság színe. Meg még ezé-azé. Meg az enyém. Megvillantom a szemem, ellököm magam tőle, hátrálok néhány lépést, megfordulok, a talárom hosszan, nehézkesen suhog utána, megint olyan éjjel járó érzésem van, holott még csak alig vetette ránk magát az este és megindulok. Csak néhány lépés, mire a szavai teljesen megérlelődnek bennem és megfordulok. Nem kéne ezt tennem. Nagyon nem kéne. Felemelem a pálcám, elmosolyodok.*
-Ez kérlek nem mersz kérdése-*meglendítem a pálcám, néma ige, de semmi letális. Nem alázunk, nem emelem fel a testét, nem vágom szét a ruháit, nem gyújtom fel, miként tetszene nagyon. Csak egy könnyed taroló ige. Hogy ledöntse a lábáról, hogy a földön feküdjön, mert amióta fölém magasodott nagyon megbátorodott.* -Ha figyeltél volna tudnád, hogy önszántamból nem átkozok meg másokat. Hiszen elmondtam, hogy nem tartom magam egyívásúnak senkivel-*könnyed, csevegő hang, nem moccanok, sajnos az ilyen húzásokat a griffendélesek soha nem annak veszik, ami, hanem mindig kihívásnak és nyálat fröcsögve támadnak vissza.* -Továbbá ha figyeltél volna azt is tudtad volna, hogy egy konkrét felhívást, egy szép kérést, már-már kérlelést soha nem utasítok vissza, már csak udvariasságból sem. De eszemben sincs kárt tenni benned, hogy aztán te legyél a mártírt, a hős. Sajnálom.