Szívtipró szökőkút

Ginny Weasley pennájából

A Főépületben, nem messze a bejárati csarnoktól, egy eldugott folyosó végén, a fordulóban, mikor épp elrohannál - ott áll egy míves fehér gyémántból készült, mindössze derékmagasságot megütő szökőkút. A lapos kőtálat formázó felső részéből csak akkor csalogathatsz ki vizet, ha a pálcáddal háromszor rákoppintasz a szökőkút talapzatára. Azonban akkor sem csupán éltető nedűt ont, hanem számos bókot is. Feltéve, hogy egy hölgy hajol fölé.
A fiatal lányok előszeretettel használják soron kívül is, pusztán a bókok kedvéért, mivel a szökőkút szépsége és a csábításhoz való érzéke páratlan. Minden hölgyeményt képes a legtalálóbb dicsérettel illetni, mindig eltalálja, mit kell mondania. Romantikus megnyilvánulásai pedig sokaknak segítettek már jobb kedvre derülni az évszázadok során.

És mi van, ha egy fiatalember próbál gyönyörködni benne? Nos, a szökőkút akkor forró vizet loccsant a suhancra, s hangos szócsatába bocsátkozik vele egy nem létező leány kegyeiért. A hímnemű áldozatok tehát jobban teszik, ha meg sem közelítik a temperamentumos hódítót...
A szökőkút  az iskola alapítása után néhány évvel került az iskolába, mivel Hollóháti Hedvig és Hugrabug Helga - az alapító "anyák " -, úgy találták emelné a folyosó báját. Eredetileg minden diáknak vigasztalásul szolgált, boszorkányoknak és varázslóknak egyaránt, valamint kész volt  választ adni fogas kérdéseikre. Azonban nem sokkal az elhelyezése után egy napon Hollóháti és Hugrabug egyszerre hajoltak a szökőkúthoz, mert szépségében kívántak gyönyörködni - s attól fogva a szökőkút az iskola egyik legnagyobb Casanovájaként működik. Nem tudni pontosan, mi történt. Talán teljesen eltelt a két szépséges boszorkány látványától...

[David]

David

- A szépséged az egész kastélyt beragyogja. Nem született még nálad gyönyörűbb lány a világon. A hajad, a szemeid és a mosolyod szebben tündökölnek, mint bármilyen ékszer – Hangzott el egy újabb bók. Persze semmi újat nem tudott mondani, hiszen ezzel a ténnyel mindig is tisztában voltam, de azért jó volt néha napján mástól is hallani mennyire tökéletes vagyok. Pontosan ezért kerestem fel heti rendszerességgel. Persze csak titokban. Nem szándékoztam a barátnőim orrára kötni a dolgot, mert semmi közük nincs a magánéletem ezen részéhez. Szükségem van privát szféraára, ha már egyszer külön lakosztályt nem kaptam a kastélyban. Megjegyzem, szerintem bőven lenne hely berendezni egyet az egyik toronyban.
Mindig hangoztattam az arra méltó nő nemű társaimnak, hogy a férfiakban nem lehet megbízni és a szép szavaik nagy része mind hazugság. Csak üres ígéretekkel próbálják becserkészni a gyanútlan áldozatot. Az okosabbak ellenállnak, de vannak olyan gyenge lányok, akik bedőlnek a csábításnak. Az életük pedig utána hetek vagy hónapok múlva romhalmaz lesz. Természetesen akadnak olyan barátnőim, akik a figyelmeztetésem ellenére is a szerelem veszélyes csapdájába esnek. Rajtuk már nem lehet segíteni. Én viszont erős vagyok, és nem dőlök be a szépen megfogalmazott dicséreteknek. Azonban, mint minden nőnek, nekem is szükségem van rá, hogy néha valaki kedvesen szóljon hozzám és elismerje, milyen csodás vagyok. Egy személy van a kastélyban, aki ezt megteszi anélkül, hogy bármilyen hátsó szándék vezérelné. Ő pedig nem más, mint a gyönyör fehér gyémánt szökőkút a folyosó végén.
A mi titkos kapcsoltunk már elsőben elkezdődött. Még év elején, mikor a Roxfort nagy része őrült hisztérikának tartott, akkor fedeztem fel magamnak ezt a különleges tárgyat. Rögtön sikerült is jobb kedvre derítenie. Utána legközelebb harmadikban kerestem fel, mikor Viktor Krumot hiányoltam a távozása után. A legtöbben nem tudják, de azon az időszakon is ő segített át. Egy idő után, pedig egyre gyakrabban látogattam meg és most a heti egy alkalom rendszerességnél járunk.
Imádom, mikor dicsér és emlékeztet arra milyen szép is vagyok. Ezt hajlamos vagyok elfelejteni, mikor olyan tökéletlen emberekkel vagyok körülvéve. Talán azért is bízok ennyire a véleményében, mert ő is gyönyörű. Mindig is imádtam minden dolgot, ami gyémántból készült és ő mivel ebből a csodás anyagból volt kifaragva, rajongásom egyik tárgyává vált. Legszívesebben hazavinném magammal, de szerintem hamar feltűnne a hiánya.
Általában olyan időpontot választok, mikor senki nem jár erre. Sajnos a szökőkút más lányok körében is népszerű. Féltékeny is vagyok, amiért nem csak velem foglalkozik és nem kizárólag nekem bókol, de sajnos a szabályzat tiltja hogy megkínozzak bárkit, aki a közelébe megy.
Ezúttal is kettesben voltunk, azonban hirtelen léptek zaja zavarta meg az idilli együttlétet. Egyelőre nem törődtem az érkezővel csak továbbra is a kút felé hajolva ittam a gyönyörű szavait. Úgy voltam vele, hogy az illető majd elmegy, ha meglátja, a kút már foglalt és ehelyett keres egy másikat.

Cassiopeia

*Ma kivételesen nem csak úgy bolyongok a kastély falain belül, hanem úti célom is van. Pontosan nem tudom hogy hová tartok, de azt tudom, hogy mit keresek. Nemsokára Valentin-nap és így a kastélybeliek nagyobbik része kicsit meg van zavarodva. Hozzám is rengeteg leányzó jött oda, hogy én minek örülnék e jelentős nap alkalmából. Válaszul mindegyik csak annyit kapott, hogy "én nem ismerem a párodat, nem nekem kell tudni minek örülne". A legtöbb fiú egyébként szerintem annak örülne, ha kettesben tölthetne pár órát szíve választottjával, ám a társadalom ellenkező nemű tagjai ilyenkor nyüzsis, romantikus helyeket szeret meglátogatni. Tömve vannak az éttermek, a cukrászdák, kávézók és minden olyan hely, ami helyet adhat a szerelmeseknek ezen a napon. Mindenféle virágok, bonbonok, csokik, szívecskésből van még a nem tudom mi is... valahogy én ezt sohasem tudtam megérteni. Akit szeretek, azt szeretem az év minden napján és bármikor adhatok neki ajándékot és bármikor lehetek kedves vele és bármikor vele tölthetek pár kellemes órát.
Nekem nincs párom, így meg is kapom sokszor, hogy azért vallom ezeket a dolgokat, mert soha nem volt még ezen a napon kivel eltöltenem az időt. Na, nem mintha olyan csúnya lennék, vagy gonosz, vagy ilyesmi. Egyszerűen csak azért van, mert eddig nem érdekeltek igazán a női nem tagjai. Bevallom így a 16. életévemhez közelítve bennem is elkezdtek dolgozni a hormonok és néha elgondolkozom rajta, mi lenne ha... de azután inkább elvetem az ötletet.
Kíváncsi vagyok idén mennyi névtelen lapot fogok kapni, a rekordom eddig 13, persze nem érek velük semmit, ha azt sem tudom ki küldte. Kidobni természetesen nem dobtam ki egyet sem, szépen eldugtam az ágyam alatti ládám mélyén.
Valentin nap közeledtével ismét felrepültek a pletykák, miszerint van a kastélyban egy olyan szökőkút, ami meggyógyítja a lányok vérző szívét és önbizalmat táplál a lelkükben. Persze én nem nagyon szoktam hinni az ilyesmi elbeszéléseknek, de ezt már évek óta hallom, így hát elkezdtem kutakodni, hogy hol is lehet ez a hely. A lányok nem voltak túl készségesek, szinte mind azt mondta, hogy ő bizony még sohasem járt itt. Mondjuk ki akarná elmondani, hogy "jártam ott, mert úgy összetört, mikor xy elhagyott" vagy ilyesmi. Senki nem büszkélkedne vele. Az ismerős srácokat meg valahogy nem érdekelte ez a téma, de végül addig kérdezgettem a csajokat, amíg az egyik elszólta magát és valahová erre irányított. Úgyhogy most lassú léptekkel haladok a folyosón, ami nem messze van a Főbejárathoz. Mindent megfigyelek, hátha valami titkos ajtó vezet oda. Amikor már kezdeném feladni a reményt és inkább elindulnék vissza a szobámba, akkor pillantok meg egy lányt, aki valami gyönyörűséges tárgy felett áll. Hát, ha nincs is semmilyen képessége ennek a tárgynak, már az is élvezhető lehet, ha csak nézegetik.
Először eszembe jut, hogy lehet tovább kellene haladnom és nem megzavarni a barnát, de annyira furdal a kíváncsiság, hogy inkább megállok és odaszólok neki.*
- Üdvözlöm. Ez hát az a varázslatos szökőkút?*Nem akarok sem illetlen lenni, sem tolakodó, úgyhogy egyelőre nem lépek közelebb. Üdvözlésem pedig azért választottam ilyennek, mert még az is lehet, hogy valamelyik tanár állt meg csodálni a tárgyat és hát nem akarok pontlevonást, az sosem jó.*

[David]

David

Két fajta diák van ebben a kastélyban. Az egyik képviselői inkább nem szólnak hozzám, mert félnek tőlem vagy szívből utálnak és szóra se méltatnak. A másik csoport pedig képes csak úgy megszólítani. Ezt a hibát különböző indokok miatt követhetik el. Ott van például, hogy nem ismernek és azt hiszik, én olyan lány vagyok, akivel csak úgy bármilyen kérés nélkül beszélgethetnek és természetesen akadnak olyanok, akik valamilyen múlt béli sérelem megtorlása miatt akarnak velem kommunikálni. A megszólítás és az ismeretlen hang alapján sikerült beazonosítanom, hogy ez a szemtelen bizony abba a kategóriába tartozik, akik még nem ismernek eléggé. Mellesleg erre a hivatalos hangnemre nem tudtam nem felkapni a fejemet. Igazán kíváncsi voltam arra az arcra, amelyikhez ez a mondat tartozott.
Szőke fiú, az arcáról ítélve körülbelül egyidős velem. Egy kicsit ismerős is az arca. Talán a folyosókról, talán a szüleim egyik báljáról ezt nem tudom pontosan. Bárhol is láttam, nem okozott olyan maradandó élményt, hogy a nevét is megjegyezzem. A talárjáról rögtön megállapítottam, hogy a Hugrabug ház egyik tagja. Tipikus példája a reménytelen jóhiszeműségnek, amit a sárgáktól megszoktam.
- Nem, ez csak egy sima szökőkút, amit mellesleg, ha nem látnád, én használok – Válaszoltam végül negédesen mosolyogva a szőkeségre. Tüzetesebben megvizsgálva, nem is néz ki olyan rosszul, bár én nem tartozok abba a kategóriába, aki azonnal elájul a hajszínét és a szép szemét látva. Meg se közelíti az én ideálomat.
- Tudod, nem kell mindent legendát elhinni, amit a kastély falai között összehordanak. Például, ami erre a szökőkútra vonatkozik vagy arra, hogy csak úgy kényed-kedved szerint szóba állhatsz egy magam fajtával – Igazítom meg a hajamat, miközben még mindig igyekszek fenntartani a szemkontaktust. Fogalmam se volt, mit akarhat a kutamtól, hiszen köztudott, hogy csak a lányokat szereti, de abban a pillanatban nem is az volt a legfontosabb téma, hanem az a főben járó bűn, hogy csak úgy, meg mert szólítani.
- Lehet, hogy nem mondták még, de van egy írtatlan szabály: tiszteld a rangsort. Mivel én az iskolai tápláléklánc tetején állok, kikérem magamnak, hogy a hozzád hasonló alsóbbrendűek csak úgy hozzám szóljanak, ha nem kérdezem őket – Közöltem még mindig kedvesnek látszó mosollyal. Micsoda önzetlenség részemről, hogy jó modorra oktatok egy látszólag tudatlan fiút a szabad időmben. Valóban ideje lenne már, hogy a jó cselekedeteimért díjat kapjak.
- Világos? – Tettem hozzá a kérdést, hogy biztos legyek benne, felfogta azt a rövid, de annál fontosabb leckét, amit megosztottam vele.

Cassiopeia

*Hát mindenkire gondoltam, csak arra nem, hogy pont Ő lesz az aki itt ácsorog egy szökőkútnál és azt csodálja. Azt hittem neki semmi se jó és semmi se szép, csak ő maga. Természetesen nem kell bemutatnia, tudom ki ő. Cassi, egy igazi boszorkány. Soha nem álltam még szóba vele, hiszen nem is volt rá szükségem. Csak futólag láttam őt párszor, de hallani már elég sok mindent hallottam róla, na persze nem éppen jó dolgokat. Ha csak a fele igaz, akkor nekem már az is sok, de hát nem vagyunk egyformák.*
~Vak vagyok és nem látok.~*Nem szólok én semmit, csak rávarázsolom az arcomra a csábos mosolyomat és úgy pislogok rá.  Miután végignézem - rossz szokás - azonnal megpróbálom felvenni vele a szemkontaktust, hisze akivel beszélgetek -még ha ez nem is igazi beszélgetés - annak illendő a szemébe nézni. Mégis csak jók valamire azok a protokoll órák, amelynek sorain részt vettem. Amikor elkezdi kifejteni a szökőkutas témát egy pillanatra felcsillan a szemem, de azután már csak a fények miatt csillognak kékségeim, mint az ékkövek.*
~Hát, pedig amit rólad mondtak az úgy tűnik igaznak bizonyul.~*Ha tudná, hogy mi jár a fejemben... mondjuk nyilván nem érdekli, ha egy számára úgymond idegennel így beszél. Még jó, hogy egy viszonylag türelmes ember vagyok, így egyáltalán nem hat meg amiket mond és az sem, ahogy mondja. Arcomon még mindig ott van az a mosoly, amitől a lányok nagy része már elolvadt volna. Ő nem. Bevallom ez tetszik, ellentétben azzal amiket mond.*
~Iskolai tápláléklánc? Ez meggárgyult!~*Most komolyan, honnan vesz egy körülbelül velem egyidős csaj ennyi butaságot? Mintha azt sem tudná melyik bolygón van. Most legszívesebben a szemébe röhögnék. Szerencséje, hogy megtanították velem hogyan kell elrejteni az érzéseimet, de ha már nem lát majd, akkor egész biztosan jót nevetek rajta. Nem tudom mit képzel magáról. Talán ő pottyantotta a spanyol viaszt?! Ugyan már!*
- Világos*Illedelmesen megvárom míg a mondandója végére ér és csak azután szólalok meg.*
- Szeretném, ha elfogadná bocsánatkérésem, Hölgyem. Nem tudtam, hogy Hercegnők is vannak az iskola falai között, akik azt hiszik övék a világ, pedig ugyanolyan diákok, mint a többiek és ugyanúgy meg kell szenvedniük mindenért, ahogy a többinek, de akkor most már ezzel is tisztában vagyok*Jegyzem meg még mindig ugyanazzal az arckifejezéssel, majd lépek párat a kút irányába, már ha oda enged. Lehet, hogy nem éppen a legjobb társaság, de engem akkor is érdekel, hogy hátha ez az a híres kút és most már nem hagyom annyiban... hogy lehetek ennyire kíváncsi?!*

[David]

David

Jól nevelt úri nő lévén nem szándékoztam hangos nevetéssel kifejezni a véleményemet, arról amit a hugrabugos az imént mondott, pedig leginkább ahhoz lett volna kedvem. Mindenesetre nem bírtam ki fa arccal és végül alig hallható kuncogásban törtem ki, amit igyekeztem az egyik kezemmel leplezni.
- Vicces fiú vagy mondták már? – Szólalok meg, mikor végre úgy érzem, képes vagyok rá – Fergeteges a humorod! Még hogy ugyanolyan diák, mint a többi. Komolyan, ezt fel kell írnom valahova – Vettem el végül a számat takaró kezemet, de a mosoly még mindig ott ragyogott az arcomon. Olyan kis aranyos. Azt gondolja, egy súlycsoportba van velem. Hihetetlen, hogy vannak még olyan emberek a falak között, akik ilyen ostobaságokat gondolnak. Már maga a feltételezés is szánalmas, hogy engem valaki egy lapon említsem egy maga fajtával. A Mardekár szimbóluma a taláromon már önmagában az iskola összes többi házának tanulója fölé helyez a ranglétrán és akkor már ne is beszéljük a többi értékemről.
- Ne haragudj, hogy ki kell ábrándítsalak, de az a nevetéses elmélet, hogy mindenki egyenlő a Roxfortban vagy egyáltalán a világban szintén csak egy mítosz. Ráadásul ennek még valóság alapja sincs, szóval ne hallgass arra, aki ezzel az ostobasággal álltat – A mondat végére ismét egy kisebb kacaj tört fel a torkomból. Egyszerűen nem bírtam megállni. Nem tudom, hogy tényleg ennyire naiv vagy csak borzasztóan idealista. Esetleg mindkettő, hiszen az előbb említett jellemzők nem zárják ki egymást. Szegénynek még sokat kell tanulnia a világról. Azt hiszem, neki se ártana mondjuk egy átnevelő program.
- Esetleg aranyvérű lennél, hogy ilyen arcátlan hangnemet engedsz meg velem szemben? – Néztem rá érdeklődve. Más okot nem látok arra, hogy büntetlenül szóba akarjon állni velem egy hozzá hasonló. Igaz, az előbbi megjegyzése után nem vagyok benne biztos, hogy az lenne. Esetleg olyan Weasley-féle gusztustalan véráruló család tagja lehet, ha ilyen képtelenségeket állít.
- Mellesleg felettébb rossz modorra utal, hogy még egy bemutatkozásra se méltattál, mielőtt egyáltalán bármibe is belekezdtél volna. Micsoda szüleid lehetnek neked, hogy még az alapvető illemet se tanították meg – Forgattam a szemeimet. Szörnyű, egyesek mennyire nem veszik komolyan az etikett fontosságát. Micsoda világban élünk.
Hirtelen elkezdett lépéseket tenni felém. Erre én rögtön előhúztam a pálcámat a talárom zsebéből. Nem igazán tudtam, mire számítsak egy olyan alaktól, akinek olyan ostobaságok, mint az egyenlőség kavarognak a fejében.
- Megkérdezhetem, mégis hova készülsz? – Kérdeztem enyhén félre billentett fejjel, majd a pálcámat csak egyelőre figyelmeztetésképpen rá szegeztem. Még egy lépés és hajlandó vagyok megtenni a megfelelő lépéseket a távol tartása érdekében.

Cassiopeia

*Megpróbálom én is kioktatni a hölgyeményt, de úgy tűnik ez sikertelen próbálkozás. Hogyan is gondolhattam, hogy egy ilyen gondolkodásmódú liba beismeri, hogy a másiknak van igaza?! Azt hiszi körülötte forog a világ, mégis itt van a szökőkútnál, ami elvileg szép szavakat suttog a lányoknak... ha ez igaz mégsem olyan beképzelt, mint amilyennek tűnik. Lehet csak leplezni akar valamit. Hát igen, sokan mondták már, hogy naiv vagyok, de szerintem mindenki jónak születik, csak a külső világ változtatja meg őket.*
- Legalább megmosolyogtattalak, egy jó cselekedet mára, tőlem*Most már kivillantom picit a fogaimat is mosoly közben. Tekintetem még mindig nyugodt, elvégre miért is lennék ideges? Nem húzom fel magam mások hülyeségén.*
- Nem is hallgatok*Itt éppen rá célzok, mert szerintem ő beszél butaságokat. Jó, tudom a jelenlegi helyzetben vannak feljebb valók, de én nem úgy értettem. Nem fogok azért nem hozzá szólni, mert ő nem akarja és különben is én a belső értékekre gondoltam, bár egyelőre úgy tűnik abban én vezetek, még akkor is ha ezt sohasem vallaná be.*
- Arcátlan hangnem? A hangnememmel semmi baj, normálisan beszéltem és nem, még véletlenül sem vagyok aranyvérű*Bár édesapám aranyvérű édesanyám félvér. Ma már elég kevés az aranyvérű család és sajnos azok nagy része olyan, mint a leányzó, úgyhogy én még valahol örülök is neki, hogy nem vagyok az.*
- Elnézést kérek*Most tényleg elszégyelltem magam egy kicsit, mert teljes mértékben igaza van. Iszonyatos nagy illetlenség, hogy nem mutatkoztam be neki, pedig ez eléggé alapvető dolog, de teljesen elvette az eszemet a szavaival és nem a legjobb értelemben.*
- Teljesen igaza van, David Drew Dentry vagyok*Küldök felé egy charme-os mosolyt és enyhán be is dőlök mellé, elvégre így diktálja az illem. Ha esetleg felemeli a kacsóját, akkor megfogom és csókot lehelek rá, hiszen az is illik. Na igen, ha a szüleim ezt látták volna... rengeteg pénzt fizettek az etikett tanároknak és eddig semmi probléma nem is volt velem illem téren, de Cassiopeia teljesen elveszi az eszemet. Kiakasztó és valahol mégis megfogott. Érdekes. Olyan rideg és olyan büszke és beképzelt, de mégis van benne valami...*
- Nyugalom Hölgyem! Nem akarom bántani, csak ezt akartam közelebbről megcsodálni*Rámutatok a szökőkútra. Egy lépést sem teszek tovább, amikor előhúzza a pálcáját.*
~Csak ezt ne!~*Párbajozni utálok, úgyhogy én elő sem veszem a pálcám, maximum csinál velem valamit és itt hagy. Csak rontana a helyzeten, ha előhúznám a "fegyvert".
- Azt hiszi bántanám?*Kérdezem tőle meglepetten. Mindent kinéznék magamból, de hogy fizikailag bántok valakit, azt nem. Igaz, mindenki magából indul ki, belőle pedig simán kinézem, hogy kinyírna.*

[David]

David

Az érdeklődő tekintet egy szempillantás alatt átváltozott a lenéző, semmibe vevő nézésemmé, amit olyan sokan láthattak már. Ennek oka abban keresendő, hogy a fiú, ez a bizonyos David az imént közölte, nem aranyvérű. Röviden még a legnagyobb jó indulattal se tartozunk egy kasztba, tehát nem érdemli meg, hogy egyenrangú félként bánjak vele.
- Arcátlanság alatt azt értem, hogy kétségbe vontad az előjogaimat – Világítottam rá a pontos hibára, bár egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy a felét se fogja fel annak, amit mondok. Vagy makacs módon nem akarja. Igaz, mivel egy sárgával van dolgom, én személy szerint inkább az előbbire tippelnék.
- Cassiopeia Chesterfield – Viszonoztam a bemutatkozást egy apró főhajtás kíséretében. Rangon alulinak sose lennék hajlandó pukedlizni. Ezt a kis gesztust is csak azért kapta, hogy ne érje szó a szüleim nevelési módszereit. Igaz, szerintem fölösleges volt elmondanom a nevemet. A kastélyban a hírnevem nyilván megelőzött engem és olyanok is ismernek engem, akikkel még egy szót se váltottam életem során. A hírnév átka, nem tudunk mit tenni.
Ha aranyvérű lenne, még a kezemet is nyújtottam volna, de mivel nem tudhatom biztosan a származását, nem kockáztatom a fizikai kontaktus létesítését. A végén még elkapnék valami undorító mugli kórságot.
- Méltányolnám, ha abbahagynád a jelen helyzetben teljesen fölösleges magázó hangnem használatát velem szemben – Kértem a lehető legnagyobb tiszteletet adva. Igaz, mivel egy pálca van a kezemben, ő meg fegyvertelen, nem igazán vagyok hajlandó nemleges választ elfogadni. Reméltem, hogy ezt ő is belátja.
- Bántani? Engem? – Kacagtam – Ugyan már. Tudok vigyázni magamra. A jelen helyzetben inkább azt lenne érdemes megkérdezned magadtól, hogy én bántanálak-e téged? – Vontam fel a szemöldökömet. Közben észre se vettem, de ez a szőkeség valahogy elkezdett szórakoztatni. Nem olyan szinten, mint a barátnőim, mikor egy szaftos pletykát mesélnek, hanem akár a macskát az egér.
- Rendben, mivel hugrabugos vagy és nem aranyvérű, elnézem, hogy nem fogod fel elsőre a dolgok jelen állását. Amennyiben eddig a szavaimból és a ráutaló magatartásomból nem derült volna ki, vonakodok eleget tenni annak a kérésednek, hogy a szóban forgó szökőkút közelébe menj. Ugyanis, ahogy említettem, talán még emlékszel, jelenleg én használom – Mondtam olyan lassan, ahogyan csak lehetett. Szépen kihangsúlyoztam minden fontos szót, hogy végre felfogja - De még, ha nem is lenne vele semmi dolgom, akkor is megtehetném, hogy megtiltsam neked a használatát, mivel társadalmilag fölötted állok – Tettem hozzá egyfajta levezetésként csak, hogy tágítsam egy kicsit a látókörét. Ennél bővebben nem tudtam kifejteni ezt a témát, és ha ennyi ismétlés után nem ragad meg a szőke fejecskéjében, akkor kénytelen leszek használni is a bal kezemben tartott pálcát.
- Mellesleg a vezetékneved ismerősen cseng. Nincsenek véletlenül aranyvérű rokonaid? – Érdeklődtem, miközben a Dentry nevet elemeztem a fejemben. A szüleim és nagyszüleim ismeretségi körébe annyi család tartozik, hogy azt megjegyezni szinte lehetetlenség, de mintha az ő neve is rémlene valahonnan.

Cassiopeia

*Én komolyan mondom nem értem miért kell mindent olyan komolyan és mereven felfogni, mintha valakinek az élete múlna rajta. Ha nem lenne mosoly és viccek a társadalom már csak szürke és merev emberekből állna és nem lenne semmi értelme az életnek. Így is van, amikor bizonyos helyzetek megkövetelik ezt, de hát könyörgöm, ez egy iskola és mi diákok vagyunk és ő mégis olyan... rideg. Borzasztó. Bárcsak tudnék segíteni rakta.*
- Bocsánatot kérek*Az a helyzet, hogy egyáltalán nem értek egyet vele, de inkább már rá hagyom. Felesleges vitatkozni, mert se én nem győzöm meg őt, se ő engem. Más nézeteink vannak és ennyi. Bezzeg, ha nem lenne aranyvérű biztosan nem így gondolkodna ő sem... az, hogy ki hova születik nem ő dönti el és egyébként is a félvérűek és a sárvérűek is ugyanolyan jó varázslók, nem kell ezt születésre túlbonyolítani.*
- Rendben*Újabb enyhe biccentéssel jelzem, hogy megértettem nem magázom, annak ellenére, hogy nincs kedvem tegezni, hiszen nem vagyunk puszipajtások és azt hiszem nem is leszünk, hiszen ő "hercegnő" én meg csak egy "áruló borja".*
- Egészen biztos vagyok benne*Most egy pillanatra eltűnt a mosoly az arcomról és a szememből is és megpróbálok valahogy úgy nézni rá, ahogy ő rám, csak hogy érezze milyen érzés. Lehet nem kéne szórakoznom vele, de egyáltalán nem érdekel, jó kicsit feszíteni a húrokat.*
- Jelenleg épp velem beszélgetsz, ha nem tűnt volna fel és nem megenni akartam azt az izét, csak megnézni, de akkor inkább hagyjuk*Azzal legyintek egyet és lépek párat hátra. Igazából már tényleg nem érdekel, használja csak amikor és ahogyan akarja, ha neki nem kell a társaság legyen egy szökőkút barátja. Már éppen elköszönnék tőle, amikor is kérdést tesz fel a vezetéknevemmel kapcsolatban. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy nem válaszolok, csak elköszönök és annyi, de mivel nem szégyellem kinek is vagyok a fia, így kihúzom magam, és egy félmosollyal belekezdek a mondandómba.*
- De vannak, édesapám is aranyvérű, Dyron Denrty, az ő szülei Xavier és Elisa*A vezetéknevüket nyilván ki fogja találni. Nyilván most megint jön a szokásos szöveg, hogy az az áruló apád meg ilyenek, de ezt már úgyis megszoktam. Nem fog meglepni. Tudom, hogy az anyagi és a társadalmi hely számított a nagyszüleimnek és nem az kit vesz el apám, de nekik azóta sincs bajuk a mugli születésű anyámmal, úgyhogy erről ennyit.*

[David]

David

Végre valahára sikerült felfognia, hogy a szökőkutam számára tabu. Egy elégedett mosoly jelent meg az arcomon, mikor hátrálni kezdett, ezzel is jelezve, hogy feladta a tervét. Legalább nem fölöslegesen jártattam a számat. Úgy tűnik, tud ők, ha akar és még a nyelvünket is beszéli. Micsoda előrelépés.
- Helyes – Mondtam olyan hangsúllyal, mintha egy állatot tanítottam volna meg a helyes viselkedésre. Azzal a különbséggel, hogy ő nem számíthat jutalomfalatra a teljesítményéért.
- Ezek szerint félvér vagy – Állapítottam meg enyhe gúnnyal a hangomban – Milyen borzasztó érzés lehet nap, mint nap szembesülni azzal a ténnyel, hogy ha apád rendesen választott volna magának feleséget, akár még a magam fajták szintjén lehetnél – Sóhajtottam teátrálisan. Valójában egy cseppnyi sajnálatot se érzek. Miért is tenném, mikor nem az én dolgom. Maximum akkor ütne nagyobb sebet a lelkemben egy ilyen dolog, ha félvérbe szeretnék bele, mint Deirdre barátnőm. Engem ez a veszély, viszont nem fenyeget.
- Gondolj csak bele. A ti famíliátok is őrizte a tisztavérűség értékét. Nem megalázó, hogy te vagy az, aki ezt a hagyományt megtöri pusztán a létezésével? – Léptem hozzá közelebb, de csak egyetlen egy lépést – Nyilván a lelked mélyén szörnyen utálhatod az apádat, amiért képes volt ezt tenni veled. Hiszen az egész csak az ő hibája. Te már csak a következmény vagy. Vagy ha úgy jobban tetszik, az áldozata az ő felelőtlen viselkedésének és annak, hogy semmibe vette, amiben az őseid hittek. Vajon ők mit szólnának ehhez, ha látnák? Nyilván szörnyen csalódottak lennének – A hangerőt egyre lejjebb vettem és közben igyekeztem végig fenntartani a szemkontaktust. Úgy gondolta, szóba elegyedhet velem csak úgy ismeretlenül ráadásul mindezt néha a tisztelet mellőzésével is tette. Rendben van, ha ezt akarta, akkor legyünk vele őszinték. Úgyis olyan közvetlenül szólt hozzám, szóval illik viszonozni a szívességet azzal, hogy én is az leszek vele.
- Sokan panaszkodtak már, hogy nem azt kapják tőlem, amit elvárnak. Tudod mit? Úgy gondoltam, változtatok ezen és te vagy az a szerencsés, akivel elkezdem – Húztam még szélesebb mosolyra a számat.
- Levicorpus – Mondom ki a varázsigét pálcámmal Davidre mutatva. Ha minden jól megy és nem védekezik, ez az ige a bokájánál fogva fellógatja. Ő mondta azt, hogy szerinte egészen biztosan képes lennék bántani őt. Nos, ha így gondolja, akkor nem szeretném, hogy csalódnia kelljen bennem. Azt igazán nehezen viselném.

Cassiopeia

*Érdekes... amióta itt vagyok és vele beszélgetek egy csomó érzés kavargott már bennem. Szerencsére mindent megtanítottak elrejteni, hiszen nem szabad mindent mindenkinek tudni rólunk. Ám belül, magam elől nem tudok elrejteni semmit. Eleinte még szimpatikus is volt Cassiopeia, viszont mostanra már az a kis fényecske is eltűnt az iránta érzett érzelmeim sorából és teljes sötétség vette át a helyét. Hogy tisztelem-e? Nem, egyáltalán nem. Utálom? Nem, azt sem mondhatnám. Pusztán csak semmi szimpátiát nem táplálok iránta. Az egy dolog, hogy illedelmes, de a gondolkodásmódja és hogy komolyan gondolja ezeket a nevetséges dolgokat. Szánalmas. Egyetlen érzelem maradt hát, amit iránta érzek, az pedig a sajnálat. Nem azért sajnálom, mert ilyen, hanem azért ami ezt az okot kiváltotta. Nyilván elég nyomos oka van erre a viselkedésre. Ha nem lenne ennyire rideg még talán meg is próbálnék segíteni neki, de azt hiszem ezt fel kell adjam, legalábbis mostanra egészen biztos. Amikor az aranyvérűségről és a családomról kezd el papolni akkor már kissé kezd felbosszantani, na nem az amit mond, hanem az, ahogyan mondja. Viszont mire végére ér a kis monológnak már egyáltalán nem hat meg a dolog. Nevetséges. Nevetni volna kedvem, de nem teszem.*
- Sajnálom, hogy így gondolod*Csak ennyit mondok végezetül. Tudom, hogy felesleges bármi mást mondanom, így hát inkább nem is teszem. Amikor kimondja a varázsigét akkor sem teszek semmit. Se párbajozni nem akarok, sem megvédeni magam. Egyszerűen nem érdekel.*
- Így egészen más szemszögből látom a világot*Jegyzem meg kuncogva, majd ismét intézek felé pár szót.*
- Ezzel csak az a baj, hogy még mindig nem tudod folytatni azt, amit azelőtt csináltál amikor még nem voltam itt*Most már csak abban tudok bízni, hogy leenged és elküld, vagy hogy ő maga távozik a tett helyszínéről és majd idővel megtalál valaki. Egyébként egyáltalán nem értem mit csináltam olyan rosszat, hogy ilyen legyen velem, de azt hiszem ezt sohasem fogom megérteni.*
- Nem tudom ki tette ezt veled, de csak sajnálni tudlak*Ha tudnám, hogy az ő hibája minden akkor lehetséges, hogy nem így gondolnám, de még nem tudok róla minden előzményt. Csak annyit hallottam, hogy a barátnője sem állt szóba vele másodikban, de hogy miért azt nem tudom. Viszont azt, ahogy bánik velem szerintem egyáltalán nem érdemlem meg, mondhat bárki akármit akkor sem fog meggyőzni az ellenkezőjéről. Semmivel sem különb tőlem és akár meg is ölhetnek akkor sem fogok mást vallani. Nem adom fel az elveimet és pont.*

[David]

David

Semmi ellenátok. Még apró jelét se láttam annak, hogy esetleg a pálcájáért akarna nyúlni, pedig ennyit azért minimum elvártam volna. Ez után semmi szitkozódás, ordítozás, kapálózás vagy a három keveréke. Ennek a szőkeségnek teljesen elmehettek otthonról. Volt már dolgom hugrabugossal, nem is eggyel, de ez a példány mindegyiken túltesz. Teljesen olyan, mintha nem is ebben a világban élne.
- Örülök, hogy élvezed. Ezek után nyilván azt is imádni fogod,  ha a fejed lüktetni fog a sok beáramló vértől, miközben a lábaid szépen elzsibbadnak – Tettem csípőre a kezeimet, miközben a látványban gyönyörködtem. Már csak az lett volna jobb ennél, ha éppen a jéghideg tó felett lebegett volna.
- Megható, hogy a napirendem miatt aggódsz, de amint látod találtam magamnak jobb elfoglaltságot: egy szegény ártatlan és borzalmasan téveszmés hugrabugosnak segítek változtatni a nézőpontján – Léptem hozzá közelebb. Ez a szójáték talán kissé erőltetettre sikerült, de szerencsére rajta kívül senki más nem hallhatta. Neki pedig semmi oka nem lehet panaszra, hiszen a drága időmből áldozok arra, hogy vele foglalkozzak. Olyan jó vagyok, és ezt annyian ki is használják, de egyszerűen nem tudom abbahagyni. Lételemem, hogy törődjek másokkal.
- Nos, lássuk csak. Hol is kezdjem? A tökéletes hajamat az Édesanyámtól örököltem. A mosolyom és az arc csontom az apai ágamat dicsérik, a szemem leginkább a nagyanyáméra hasonlít. Az öltözékem a szüleim együttes érdeme. A személyiségem és a kifinomult stílusom pedig a neveltetésem gyümölcse. Nyilván ez a szó ismeretlen számodra, de nem pazarolnám arra az időt, hogy elmagyarázzam. Alkalomadtán nézd meg a szótárban – Kacsintottam rá, miután kifejtettem életemnek azt a részét, amire kíváncsi volt.
- Mellesleg ezzel nem vagy egyedül. Én is sajnálom magamat. El se tudod képzelni milyen borzalmas egy iskolában tanulni a pórnéppel. A ti szemszögetekből égi áldás, hogy mi, felsőbbrendű aranyvérűek jelenlétünk fényével beragyogjuk a szürke falakat, de részünkről ez hatalmas áldozat – Panaszoltam a fejjel lefelé lógónak, bár ő valószínűleg nem tudja felfogni ennek a problémának a jelentőségét.
- Tudod mit? Kezdesz untatni. Látom, jól érzed magad, ezért nem is zavarlak tovább a szórakozásban – Hátráltam pár lépést, majd elővettem a tükrömet, hogy még indulás előtt ellenőrizzem, tökéletesen nézek-e ki. Miután sikerül megigazítani magamon mindent, ismét a fiúhoz fordultam, és pálcámat egyenesen rá szegeztem.
- Silencio! – Mondtam ki az igét, amitől azt reméltem, eltűnteti egy időre a hangját. Amúgy is csak ostobaságokat tudott beszélni. Az ilyennek nincs is szüksége arra, hogy kommunikáljon.
- Nem akarom, hogy bárki is zavarjon, miközben jól érzed magad odafent. Én már csak tudom, hogy nincs is rosszabb, mintha valaki megzavar. Még szerencse, hogy kevesen járnak erre. Mellesleg szeretném a figyelmedbe ajánlani azt a tényt, hogy ha bárkinek is beszélnél arról ki segített neked feljutni ide, azt csúnyán megbánod – Mosolyogtam rá kedvesen. Remélem, a rövid ismeretségünk ellenére sikerült megértenie, hogy nem érdemes velem ujjat húzni.
Még búcsúzóul integettem neki, majd a pálcámat eltéve hátat fordítottam a hugrabugosnak és magabiztos léptekkel indultam abba az irányba, ahonnan jöttem. Mielőtt befordultam volna a folyosó végén, egy pillanatra megtorpantam, majd kis gondolkodás után mosolyogva megfordultam.
- Mellesleg a kérdésedre válaszolva: csak koppints rá háromszor a szökőkút talapzatára, aztán hajolj felé – Kiabáltam neki az információkat. Amennyiben egyszer lejut, kipróbálhatja és rájöhet, hogy a kút még nálam is jobban gyűlöli a férfiakat .
- Szívesen – Tettem hozzá, majd sarkon fordultam és néhány szempillantás múlva már el is tűntem a folyosó végén. Nem érdekelt, hogy ez a David nevű illető mennyi ideig lóg egymagában, azt azonban reméltem, hogy sikerült megtanítanom neki a leckét.

//Köszönöm a játékot! //