Az első este

[;;az első estén]

;;az első estén

1997. 07. 14.;; 1:59
Beauly, a falu melletti erdőszélén

  Első nap. Tudtam. Bíztam Calebben, és sikerült neki épségben ideirányítani minket. Mondhatni még jó helyre is érkeztünk. Nem a falu közepére, hanem inkább külső részére érkeztünk, csak a rossz hír az volt, az erdő a falu másik végén terjeszkedett, így oda át kellett battyognunk. De végül is megérkeztünk. Most már van egy biztos támpontunk és végre valahára a biztonság érzetem is megerősödött, bár ok nélkül, és nem sokat, de mégis. Emmában és Calebben is ugyanúgy megbízok, ettől nem kell tartani, ha ők nem tartanak velem a pácban, akkor senki más. Caleb szerezte a sátrat, és mondhatom kifogástalan volt, majd meg is említem neki, igazán pofás. Emmával közös szobánk van, Caleb pedig egyedül alszik. Egy kisebb lakás, nem a rosszabbik mágussátor kategóriába tartozik. Még egy pont a közérzetemnek.
   A falu. Hát nem túl nagy, vigyáznunk kell, de legalább nem egy nagyváros, ami talán rosszabb lenne. Nem nagyon volt időnk falunéző körútra menni, csak annyit láthattam a településből, amennyit sötétben lehet látni. Nem tudom meddig leszünk még itt, ezt még egyeztetnünk kell, de ez eddig megfelelőnek tűnik, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy nem csak pár éjszakát töltünk itt. Aztán majd meglátjuk.

   Emma kimerült, így ő most már a szobájában alszik, nem hibáztattuk, Caleb pedig vállalta az őrködést. Hálás vagyok a fiúnak. Amikor megismertem pálcát fogtam rá, aztán idáig jutottunk. Nem a legaribb, legédesebb, legkedvesebb mardekáros, és elég sok nézete van, amivel nem értek egyet, de a barátom. Talán az egyik legőszintébb.
   A szobában halkan kicsit tettem-vettem, de a zsebemben lévő kincsemről nem felejtkeztem el. Nem tudtam, hogy hova tegyem, hiszen, ha a többiek megtalálják, biztosan megkérdezik, mégis, honnan van, én pedig nem szívesen válaszolnék a kérdéseikre... Majd keresek neki egy megfelelő helyet, addig a zsebemben pihen. Nagyjából megmosakodtam - hiszen annyi por ragadt rám az út során, hogy ragadtam körülbelül. Nem tudok aludni, így gyarapítom Caleb társaságát.

   A sátor bejáratánál őrködött. Valószínű, hogy utána én következem, a "műszakja" végén. Ahogy kiléptem, megcsapott a langyos éjszakai levegő. Nyár van, és még az éjszakák is döglesztőek. A földön ücsörgött, én pedig törökülésben letelepedtem hozzá.
   - Szia. - félhangosan beszélek nem akarok üvöltözni, de suttogni feleslegesnek tartom.
   Előre hajolok és a könyökeimet kitámasztom a térdeimen. Vajon ő is fél? Vagy egyáltalán aggódik? Vagy ő csak egy kirándulásnak fogja fel a dolgokat? Lehet. Ha igen. neki van igaza, nem kéne nekem sem ennyit hisztériáznom. Én vállaltam, hogy elindulok velük. Aranyvérű vagyok, visszamehettem volna, de nem mentem. Én döntésem, és most meg kell innom a levét annak, amit főztem.
   Felnézek Calebre. Nem tűnik fáradtnak, még csak megviseltnek sem. Mázlista. Caleb, taníts engem is meg ilyen viselkedésre!
   - Mi újság? - az itteni helyzetre gondoltam, látott e valamit, és szerintem tisztában van vele. Miután válaszol belekezdek egy témába. Nem akarok erről beszélni, erről az egész herce-hurcáról, majd később megemésztem.
   - Mit gondolsz Emmáról? - halvány mosolyra húzódtak ajkaim. Caleb nem láttam még kikelni magából Emmát, például ha vásárol. Kíváncsi vagyok, mit gondol így róla, és addig sem rágom magam.