Folyosók

Áh… Egy pillanatra szóba hoztam Noelt és megint azon veszem észre magam, hogy azóta is rajta jár az eszem. Nem hiszem el, hogy képtelen vagyok kitépni az életem könyvének azt a részét, amiben ő is szerepel. Mondjuk, ha képes lennék rá, nagy valószínűséggel nem tenném meg, mert a szakításunk az élet egyik leckéje volt, ami ha eszembe jön, nem enged ismét bedőlni a fiúnak. Ez azért pozitív, mert később nem kell újra szenvednem miatta. Azt hiszem… Ugyan! Ez hülyeség, hisz most is kínlódom a történtek miatt. Az, hogy jól titkolom a fájdalmam, nem jelenti azt is, hogy tényleg túltettem magam Desschauge-n. Viszont Richard beszámolói alapján Noelre ezt nem mondható, ami persze nem lep meg, hiszen ő is férfiből van. Az erősebb nemnek valamiért sokkal könnyebb túllépni egy kapcsolat befejezésén, mint nekünk, nőknek.  

„- És mondd csak, szokott rólam kérdezősködni?
- Nem Angie. Nem szokott.”
Egyfolytában az a beszélgetés játszódik le a fejemben, amit nem rég folytattunk Richarddal az első emeleti folyosón. Tudom, hogy ő nem hazudna nekem, mert szeret és fontos vagyok számára. Nem tenné meg, mert a bátyám és tudja, hogy neki hiszek a legeslegjobban. Nem használná ki a bizalmamat, mert az túl aljas lenne velem szemben. Biztos vagyok ezekben… „Nem szokott. Nem szokott. Nem szokott.”
Mély levegőt veszek és egy pillanatra a tenyereimbe temetem az arcom. Utálom, ha túlságosan is belefúrom magam a gondolataimba. Ha az ilyen piti dolog, mint egy szakítás ekkora hatással van rám, vajon mi lesz velem, amikor az élet nagyobb megpróbáltatások elé visz? Na jó… jobban teszem, ha ezt most rögtön abbahagyom. Inkább összepontosítok a feladatomra. Remélem, ez a ma este nem lesz egy a sok unalmas között. Biztos, hogy ma is találok olyan fontoskodókat, akik azt hiszik, hogy nekik bármi meg van engedve, így hát takarodó után is elhagyhatják a klubhelyiségüket. Mióta Potter, a véráruló és a sárvérű barátja eltűntek azzal a céllal, hogy megmentsék a világot attól, ami nekik rossz, sokan követik a példájukat.  

Már majdnem a folyosó végén járok, amikor egy ismerős hang harsan fel a csendben. Megállok, égre emelem a szemem és halkan, szinte magamba suttogok.
- A francba!
Ki gondolta volna, hogy csupán gondolatokkal el lehet érni, hogy a célszemély megjelenjen? Esküszöm, hogy kezdem azt hinni, Noel képes belelátni a fejembe. Múltkor, amikor Richarddal beszéltem róla, akkor megjelent a folyosón. Most, amikor nem is itt lenne a helye, hisz már rég takarodó van, megint felbukkan…
Magamra öltöm a „jól vagyok nélküled is…” álcát, műmosolyt erőltetek az arcomra – az utóbbi hónapokban elég sokszor kellett ezt tennem, így hát bőven volt lehetőségem gyakorolni – majd szembe fordulok a fiúval.
- A név és a rang mindenekelőtt, nemde? – kezdek bele a mondandómba. A tanárok elég jól ismernek, és ha nem féltenék annyira a félvéreket meg a sárvérűeket az iskolába ki-be járkáló halálfalóktól, biztos, hogy nem engem választottak volna Prefektusnak. – És nem, az iskola nem tréfálkozik veled, csak az élet… - folytatom, az arcomon nemtörődöm arckifejezés ül - de te is egy nagy vicc vagy, úgyhogy nincs okod panaszkodni…
Rossz tulajdonságom, hogy otromba vagyok az emberekkel, azokról nem is beszélve, akik egyszer már megbántottak. Persze a közömbös hozzáállásban csak azok részesülhetnek, akik nem fontosak számomra, és ezt Noel is tudja. Richarddal például sosem viselkednék így… kivéve, ha felidegesít.
- És mondd csak… - kezdek bele egy újabb mondatba – amikor megláttál, végiggondoltad, hogy mik a következményei annak, hogy ahelyett, hogy megfordultál és más irányba mentél volna, leszólítottál? Gondolom, mondanom sem kell, hogy miattad most vonhatok le pontokat a házunktól…
Mintha sűrűn érdekelne, hogy állunk a házak versenyében… egyébként eszem ágában sincs pontlevonással büntetnem a Mardekárt, csak muszáj ismét belé kötnöm. Tudom, hogy Noelt sem érdekli a verseny, mert ha nem így lenne, akkor nem hagyta volna el a klubhelyiségünket éa nem tagadom, megragadom minden lehetőséget, hogy sebet ejtsek rajta, amit később megsózhatok, hogy minél jobban fájjon neki.  Igen, pontosan ezt akarom… hogy ugyanazt érezze, mint én…