Puck
Látod már, a zöld látomást?
Hiszek neked, mert hinni akarok. Ennyire egyszerű a varázs, ennyire egyszerű ez az elhessegetett, elillanó képzet. Akarat, semmi más. Én döntök a sorsom felől, én döntök az érzéseimről. Nem a mesterkedésed, a hangod rezgő mélysége, ó nem. Nem érne semmit, ha nem látnék át rajtad. Vajon tényleg átlátok? Az a legegyszerűbb, ha elhiszem. Ha tudom. Mint már mondtam, vagy nem is mondtam? Hiszek neked. Elhiszem, hogy ez az este más lesz. De a holnap reggel? Hoppanálva, szégyenkezve török utat a napfényben, letépdesve szegett szárnyaimat? Dehogy! Ami sose létezett, azt nem lehet elveszíteni. Tényleg nem léteztek? Egyszer sem, életem során? Csak ölelj át.
Ajkaimról halkan peregnek a szavak, mint valami megfáradt, repedezett festék. Nem mondok újat, nem is tudnék. Ugyanazt szavalom kánonban, kísértetiesen járják a szavak, unott táncukat.
Ez vagyok én. Nincs időm és nincs életem. Csak Te vagy és a halál. A legszebb párosítás. Ahogy kezünk összefonódik, láthatatlan láncok kötnek össze bennünket. Kígyó módjára szorulnak csuklónkra. A ki nem mondott ígéretek, a bizalmam, az idő végessége. Ígérj nekem szép álmokat! Ígérj nekem csodaszép reményeket! Add meg imáimra az ítéletet. Rendelkezz lelkem felett!
Olyan vagy, akár egy rémes mese. Egy ezerszer elregélt monda. Mindennek van alapja. A te mesédnek is. Nincs már happy end, tudtad, hercegem? A királyfi nem lovagol el a napnyugatában szerelmével, s ha mégis, nem lesz hetedhét országnak szóló lakodalmuk. Mert már érzik a mesehősök is a valóság, súlyos terhét. Te is érzed. Igaz?
- Hozzád.
Mégis beinvitálsz az életedbe? A titkaidba? Bejuthatok oda, ahova mindig is szerettem volna? Emlékszel még az első találkozásunkra? Pont ez volt a célom. Honnan tudod, hogy ma este nem azért vagyok itt, hogy beteljesítsem azt a feladatomat, amit akkor elkezdtem? Honnan tudod, hogy ez az egész, ami azóta történt, nem csupán színjáték? Hogy nem-e terveztem el mindent, előre? Honnan is tudhatnád? Csókom hazug és mérgezett, de nem neked. Ígéretem mocskos, de nem halálos. Vigyél el.
Lehunyom szemem. Seprűszerű pilláim, csillagport szórnak, ahogy a levegő fojtogatni kezd bennünket. Átrepít az űr, valahova máshova, ahol beteljesedhet rémálmunk lidércfénye. Azt rebesgetik, hogy aki látja a zöldes fénynyalábot, annak az-az utolsó napja. Én már látom. Eddig is láttam. És te? Puck? Látod, ahogy behunyod a szemed? Látod, miközben elrepítesz?
Vágyom rád.
Mindig is vágytam.
Megtörténik, amit sosem hittem volna.
Mégis megnyílik előttünk egy kapu:
A gyönyörök kapuja.
Köszönöm a játékot! ♥
Roxfort RPG
Szerző