Noel Desschauge

NOEL DESSCHAUGE

” There’s Magic Out There!”

   Alapok

jelszó || "Ha tiltva nevelsz, hazudni tanítasz."
így ejtsd a nevemet || Noel Dézsüé
nem || férfi
születési hely, idő || Portsmouth, 1979. 12. 16.
horoszkóp || Nyilas
kor || 18
vér || félvér
évfolyam || hetedév

   A múlt

- Segíthetek a hölgynek? Látom, egy kicsit el van veszve. – a bőrszerkós srác megfogta a csinos hölgy kezét, ám a nő nem fogadta el a segítséget. Joseph Desschauge csalódott arcot vágott, de ő nem az a fajta, aki annyiban hagyja a dolgokat.
- Ne kéresse már magát! Már legalább egy órája itt szerencsétlenkedik, mért ne segíthetnék egy eltévedt idegennek? - a nő csupán egy kopottas térképet szorongatott vékony ujjai között és a pályaudvaron kitett utcatáblát figyelte. Eddig próbálta figyelmen kívül hagyni a férfit, de elfogyott a türelme.
- Uram, hagyjon békén! Keressen magának más csinibabát!
- Legalább azt árulja el, hogy merre szeretne menni? Hátha tudok segíteni.
- Ha megmondom, akkor békén hagy valahára? – hangzott a nő ingerült válasza, de a férfi nem szólalt meg. - Elméletileg a Napóleon térhez kellene eljutnom, s onnan már tudom, hogy merre kell mennem.
- Ó, hát én ismerem azt a környéket. Elkísérem odáig.
- Ha, nagyon muszáj. –vont vállat a nő hanyagul.
A 20 perces utat csöndben tették meg. A férfi persze próbált többet megtudni a nőről, de az nem nagyon hajlott a válaszadásra.
- Nos, itt is lennénk. –nyögte ki a férfi. –De pontosan mit szeretne itt a téren? Nem talán randevúja van?
- Nem. – Evelin Dane finom vonású ajkian huncut mosoly húzódott. Vékony, vörös szaténsáljának végét hanyagul dobta háta mögé, s mustráló tekintete egyre csak a férfit vizsgálta.
- Akkor mi keresni valója van itt? Ezt a helyet nem éppen a magához hasonló, hétköznapi emberek szokták meglátogatni. –akadékoskodott a férfi.
- Miből gondolja, hogy én csak egy egyszerű, hétköznapi nő vagyok?
- Miért, nem így van? –Joseph arcára csibészes mosoly ült ki, olyasmi mely a legtöbb férfi arcán akkor látszik, ha egy különleges, titokzatos és izgalmas nővel van dolguk.
A nő csak elvigyorodott és kimérten annyit mondott:
- Köszönöm, hogy elkísért idáig, de innentől egyedül is megleszek.
- Most csak így simán lekoptat? Nem kapok valami jutalmat a segítségemért cserébe?
- Mit vár még egy köszönömön kívül?
- Mondjuk, ha még itt lesz ma este, eljöhetne velem vacsorázni. Gondolom nem annyira ismeri a francia konyhát.
- Túl sokat kér tőlem. –továbbra is ott ült ajkain a huncut mosoly.
- Nem hinném, mert ami jár az jár.
- És még szemtelen is... De egye fene. Hol és mikor találkozzunk?
- Nyolckor a Szajna parti vendéglőben?
- Nos, rendben van. Egy vacsora erejéig tudok magára időt szakítani.
- Egyébkén Joseph Desschauge vagyok.
- Evelin Dane. Örvendek! –a bemutatkozás után zavaró csönd lett. Nem tudtak mit mondani, így csak egymás szemébe meredtek és úgy viselkedtek, mintha semmi sem történne körülöttük, s még az a tény sem érdekelte őket, hogy egy forgalmas téren vannak.
- Szóval nyolckor találkozunk. –kisfiús mosollyal búcsúzott a hölgytől. A nő csak egy mosollyal köszönt el.
Evelin megvárta, míg a férfi eltűnik a látótávolságából és odament az egyik régies, mészkő szoborhoz, ami a tér egyik végében állt. Óvatosan körbe nézett, majd feltűnés nélkül neki szaladt, s mikor a szoborhoz ért eltűnt, mintha az építmény csak úgy elnyelte volna. Körülbelül fél óráig semmi hír nem volt a nőről, amíg a tér egy másik tövében lévő szoborból elő nem bukkant. Az idegenvezetője, Joseph állt ott előtte, mikor Evelin ismét feltűnt a téren.
- Szóval maga boszorkány? –csibészes mosollyal kérdezte meg nőt.
- Ezek szerint lebuktam. De, ha maga tudja, hogy mit csináltam, akkor ön minden bizonnyal varázsló.
- Ez így igaz. De nem hagyhatnánk ezt a magázódást, mert engem egyre jobban zavar?
- Persze… Nekem is könnyebb lenne. – s mind a ketten felnevettek.
A nap hátra levő részét együtt töltötték, s azon az éjszakán történt valami, amire a nőnek egyedül kellett rájönnie, s később megbirkóznia angliai otthonában.

Igen. Azon a bizonyos napon, vagyis inkább éjszakán fogantam, mikor anyám és apám először találkoztak Franciaországban. Rá kilenc hónapra, egy hideg, decemberi délutánon születtem meg. Apámat nyolc éves koromig nem láthattam, mert a papám megtiltotta. Anyám is maximum levelezgethetett vele, de azt is előtte átolvasta a drága nagyapám. Ma sem értem, mi gondja volt apámmal.
Soha, semmiben nem szenvedtem hiányt gyermekkorom során, nem merült fel egyetlen egyszer sem annak a gondolata, hogy hiányozna az apai szigor a neveltetésemben.
A mágusvilág már születésemtől fogva egy teljesen természetes dolog volt számomra. Nem lepődtem meg így azon sem, hogy 11 éves koromban megkaptam a Roxfortból azt a bizonyos levelet.

- Noel! Baglyod jött!
- Biztosan csak anya. –válaszolom unottan apának.
- Én nem annak nézem.
- Mert? Nincs lefújva rózsa illatú kölnivel? - viccelődök. –Hmm… Ez tényleg nem anyától jött. –jövök rá, mikor megpillantom a levelet.
- De ki talál rád itt, Franciaországban?
- Hát, a Roxfort. –vágom rá hideg komorsággal.
- Csak nem…
- De. Az értesítőm. –megkönnyebbült mosollyal nyugtázom a dolgot.

Így tehát ősszel elkezdtem a roxforti tanulmányaimat. Gólyaként sok minden történik egyszerre az emberrel. Alapból furcsa volt annyi emberrel együtt élni. De komolyan. Nem elég, hogy bele kell szokni az évfolyamközösségbe, de az egész napodat velük is töltöd. Egyszerűen egy idő után ezek az emberek: uncsik. De már az első évemben sikerült kialakítani a rosszfiús hírnevet. Tiszteltek engem. Ez megnyugvással töltött el… Az évek szépen lassan pörögtek és minden ment a maga rendje szerint. Persze voltak gubancok, de engem nem mindegyik érintett, ám volt egy-két dolog, ami igen is befolyásolta a jövőmet. Nézzük csak sorban. Az első Franciaországban történt. Hol máshol?

Bár Angliában tartózkodtam életem nagy részében, amikor ritkán eljutottam egy-egy nyárra Franciaországba’, mindig akkor történtek életem legmeghatározóbb pillanatai. Nem hiába szeretem a francia pezsgést jobban, mint az angol, eseménytelen szürkeséget.
Ilyen pillanat volt, akkor is, mikor megismerkedtem Litával:
Már nyolc éves koromtól el tudtam szinte minden évbe menni Franciaországba az apámhoz. A tizenhetedik életévemben is így történt. Épp Richard,- az egyetlen egy haverom, aki első óta kibírja a személyiségemet- társaságát élvezhettem, mikor is bemutatott a húgának. Nagy benyomást tett rám a kiscsaj, már az első pillanattól kezdve. Sokban hasonlítunk egymásra és ez az, ami egy kissé zavar engem. Szerintem az a normális egy párkapcsolatban, ha tudnak egymásnak valami újat mutatni… Bár, gyönyörű egy teremtés és a stílusa is lenyűgöző.
Lehet, hogy ez leányzó lesz majd a vesztem? Nem. Ezt nem engedhetem meg magamnak. Valamiért sejtettem, hogy a nagy szoknyavadásznak is meg lesz a gyengepontja. De, hogy azt egyből meg is sebesítik az már durva.

Szuggeráltam a kiscsajt, majd megragadtam; talán egy kicsit durvábban, mint akartam, de szerettem volna, hogy tudomásul vegye ki is vagyok én. Tényleg elkápráztatott, pedig nem egy lánnyal volt előtte dolgom, de valami több volt benne, mint az eddigi „áldozataimban”. Az igéző szemei teljesen megbabonáztak és elvesztettem a józan eszemet. Nem tudtam tisztán gondolkodni és cselekedni, hanem minden mozdulatom ösztönösen jött. Nem mérlegeltem, hogy ez jó vagy rossz. Egyszer csak azt vettem észre, hogy átveszi az irányítást. A falhoz nyomott és rám mászott. Az érződött, hogy még egy kicsit suta az ilyenféle dolgokhoz, de tetszett és én hagytam magam. Furcsa volt, hogy nem én irányítok, mint mindig, de neki hagytam. Majd rá kellett jönnöm, hogy hiba volt. Felhúzott, majd elküldött. Engem! Noel Desschaugét! Mit képzel magáról ez a lány? Dühbe gurultam. Velem ne játsszon senki lánya. Nem engedhetem meg ezt magamnak. Oda lenne a hírnevem. Persze a legjobbat cselekedtem ezután: ott hagytam végleg. És törhettem a fejem, hogy hogyan fogom visszaszerezni a régi hírnevem. Ha megtudják, hogy „megsebeztek”, egyből lecsúszok egy-két szintet a ranglétrán. Már pedig nem kevés munkám van benne.

A háborús időszak is egy kicsit kiszúrt velem, de leginkább az anyámmal. Ám minket nem olyan fából faragtak, hogy ezt ne éljük túl. A történet annyi volt, hogy az anyám, mivel félvér, elhurcolták. Be kellett neki bizonyítania, hogy neki is annyi joga van mindenhez, mint egy aranyvérű társának. Ahhoz, hogy kiérdemelje ugyanazt a rangot be kellett állni a fejvadászokhoz, aminek apám egyáltalán nem örült. De így legalább már nem csak nyaranként járok hozzá, hanem amikor csak tudok. Anyám mellett nem érzem magam többé biztonságban és amennyire csak tudok, távol tartom magam tőle.

Hát, most itt járnánk. Utolsó év a Roxforban. Az, hogy az édesanyámmal mi van per pillanat, azt nem teljesen tudom. Apám pedig, amikor csak tud, küld nekem baglyot, így tartom vele a kapcsolatot. A nyári szünet után már a többi szünetet is nála töltöm. Szinte Franciaország lett az otthonom. Persze, néha-néha haza látogatok anyámhoz, de azok a találkák elég veszélyeztetettek mostanság.

   Jellem

- Elegem van ebből az alakból! –dühöngve rohan egy ötödéves leányzó a klubhelységébe.
- Ne is törődj vele! –mondja az őt követő barátnője.
- Egy kétszínű, sunyi kis alak… Csak ne lenne annyira cuki.
- Mindegyik egyforma. Mind csak azt akarja.
- Nem. Az tény, hogy egy rosszfiú, de egy helyes rosszfiú.
- És? Ez nem javít a helyzetén.
- Igenis sokat segít rajta.
- Persze. Pont ez a lényeg, hát nem veszed észre? Szereti kihasználni az olyan naiv embereket, mint te. Ismerem én az ilyen Desschauge- féle alakokat.
- Lehet, hogy naiv vagyok. De ez a srác, nem is tudom… Más, mint a többi. Van benne valami varázs, ami mindegyikből hiányzik.
- Te tényleg ennyire belehabarodtál? Nem veszed észre, hogy kihasznál. Nincs neki egy értelmes barátja, akire számíthatna a bajban. Esetleg, az a Richard gyerek, akivel sülve-főve együtt vannak. De az összes csak érdekbarátság és az se egy utolsó szempont, hogy számtalan barátnője volt már mióta itt vagyunk.
- Hmm… Lehet, hogy igazad van.
- Csak egy szánalmas, elkényeztetett, undok, nagyképű, egoista, nőcsábász…
- Állj már le! Felfogtam, mit akarsz közölni velem. De én akkor is szeretem. Attól függetlenül, hogy ő kikosarazott.
- Javíthatatlan vagy. –szánalmas vigyort ereszt.
- Hát, nem érted. Például számára fontosak a szerettei és mindent megtesz értük, még ha szabályt is kell szegniük érte.
- Persze, mert egyébként annyira szent, hogy ő soha nem kerül bajba.
- Nem tudom, hogy te mit nem bírsz rajta!? Persze. Te haragszol rá, amiért kigúnyolt.
- Kigúnyolt? Az nem kifejezés. Azóta is mindenki Duci Debby-nek hív.
- Nyugi már… Csak egy kicsit nyersen fogalmazta meg a véleményét.
- A hátam mögött.
¬- Szerintem nem lenne neki gond a szemedbe is kimondani.
- Most, te tényleg véded őt? Nem látod, hogy manipulál?
- Na, jó nekem ebből elég. Nem is nekem, hanem neked kellene lenyugodni. Itt is hagylak, majd szólj, ha sikerült kiengedned a gőzt. –a lány fogta magát és elrohant, Debby pedig csak állt tovább az üresen tátongó klubhelységben.

„Most tényleg ez lennék én?” –gondolkozok el a bejárathoz legközelebbi kanapé mögött guggolva, hiszen oda könnyen be tudtam surranni, mert mind a ketten a kandalló felé fordultak és a tüzet figyelték, heves vitájuk közepette.
És a válaszom: „Igen!”. Tényleg ez vagyok én. A mai napomat büszkén könyvelhetem, hiszen egyre híresebb a rosszfiús nevem. Bár azért ennyire kiszámítható mégsem vagyok, mint ahogyan azt ők gondolják. Vagy igen? Az nagy baj lenne.

Erősség || Ravaszság; Családcentrikusság; Kreativitás; Jó kedély;
Gyengeség || Őszinteség; Segítőkészség; Ígéretek betartása; Türelem;

   Apróságok

mindig ||
* ÉN;
* Nők, minden mennyiségben;
* Család;
* Úszás;
* Halloween;
* Egy jó ízű nevetés mások kárán;
* Francia kultúra; (pl.: franciázás:)
* Ellenségek;
soha ||
* Macskák;
* Vámpírok;
* Vérfarkasok;
* Ét csoki;
* Forróság;
* Zene;
hobbik || kviddics, és persze a nők felszedése is nagy hobbimnak számít.
merengő || Életem legjobb pillanata az volt, mikor először találkozhattam Franciaországban az apámmal. A legrosszabb pedig az, mikor két évesen egyedül maradtam a házban és beesteledett. Ez annyira rossz hatással volt rám, hogy azóta sem tudok egyedül lenni a sötétben.
mumus || A kis Eva halálfalóként.
Edevis tükre || Boldog feleségként áll mellettem Lita.
százfűlé-főzet || Világosbarna; tejszínes kávé ízű
Amortentia || fahéj illatú
titkok ||
* Van egy tetoválásom a fenekemen, melyet csak azért csináltattam, hogy a tetoválós csajt megfektessem.
* Igazából még mindig szeretem Litát.
* Szeretek mugli dolgokkal megismerkedni a szabadidőmben.
azt beszélik, hogy... || még szűz vagyok és igazából egy lányt sem fektettem meg. Ugyan már! Most tényleg el lehet ezt hinni? Halihó... Egy szoknyapecérről beszélünk.

   A család

apa || Joseph Desschauge; 38; aranyvérű; Mivel gyerekkoromban nem volt mellettem, így most ezeket az időket is be kell pótolnunk. Egyre jobb a viszonyunk. Lassan apa-fia kapcsolat helyett inkább két legjobb barátéra hasonlít.
anya || Evelin Dane; 36; félvér; Egyre jobban eltávolodunk egymástól.
testvérek || Eva Desschauge; 7 éves;
állatok || George, a fehér patkány

Családtörténet ||
Apám a híres, francia Desschauge család legidősebb sarja. Nagy nőcsábász az öreg, s még ha ritkán is találkozunk, attól függetlenül nagy példaképem. Vagyonos családból származik, a munka miatt sose kellett, hogy fájjon a feje, így mindig tudott időt szakítani a kedvenc hobbijára, vagyis a különböző nők becserkészésére.
Anyám, Victor Dane és a mugli származású Helga Stone közös gyermeke. Édesanyja a szülést követően elhunyt, így Victornak egyedül kellett felnevelni a lányát, így legalább anyámnak nem volt szokatlan dolog az, hogy engem is egyedül kell nevelnie, de neki ott volt a papám, aki elég sokat segített ebben. Miután betöltöttem a nyolcat, sajnálatos módon a pápám meghalt, így ketten maradtunk a nagy Portsmouth-i birtokon. Mikor kilenc éves voltam, akkor találkoztak másodszor a szüleim és ennek a nagy napnak megkoronázásával eltöltöttek egy újabb romantikus estét. Rá kilenc hónapra jött is a kishúgom Eva. Amióta anyám beállt a halálfalókhoz, azóta apám viseli gondját a Eva-nak.

   Külsőségek

magasság || 179 cm
testalkat || izmos
szemszín || barna
hajszín || barna
kinézet || Hogyan legyél menő rosszfiú? Csak nézz rám és egyből megtudod.
Első szabály: ne zavarjon az, hogy csak közepesen vagy magas. Sugározd azt mindenki felé, hogy tele vagy önbizalommal és észre sem fogják venni, hogy pár arasszal alacsonyabb vagy, mint a többi.
Második szabály: a ruházatod, a mozgáskultúrád legyen tipikus rosszfiús. Ehhez a jobbak társíthatnak egy kicsi kisfiús mosolyt. Na, ezzel már lehet csajozni.
Harmadik szabály: állítsd be a séródat mindig egy kicsit kócosnak, így nem fogják észrevenni, hogy mikor foglalkoztál a hajaddal utoljára és még szexinek is tartják.
Negyedik szabály: járj hivalkodóan, nézz le mindenkit, aki az utadba került. Másképp nem tudod magadnak kivívni a ranglétrán az első helyet.
Végül egy bónusz, hogy járj el edzeni és válj izmossá. Hidd el, hogy az csak hab lenne a tortán.
Ez lennék én. Most már te is tudod, hogy hogyan tudsz menő rosszfiúvá válni. Olyanná, mint amilyen én vagyok.

   A tudás

varázslói ismeretek || Nem vagyok hülyegyerek és, hogy meg legyen a jó jegyem, néha kénytelen vagyok tanulni. Ez nem ciki. Persze vannak olyan tárgyak, amiket rühellek, így azokat átlagban hanyagolom. A kedvenceim az Átváltoztatástan és az SVK, főleg azért, mert nem tudni, hogy mikor válnak még hasznomra a Roxfort utáni élet során.
felvett tantárgyak ||
   Repüléstan; Jóslástan
pálca típusa || fűzfa; sárkányszívizom húr; 12 hüvelyk
RBF ||
Sötét Varázslatok kivédése: Kiváló
Átváltoztatástan: Kiváló
Csillagászat: Kiváló
Repüléstan: Várakozáson felüli
Bájitaltan: Várakozáson felüli
Bűbájtan: Várakozáson felüli
Mágiatörténet: Elfogadható
Gyógynövénytan: Elfogadható
Jóslástan: Elfogadható

   Egyéb

avialany|| Ian Harding