Gabriel Mirol

Gabriel ~~August~~ Mirol

   alapok

jelszó || "Cedrah Lupen az egyetlen véla férfi."
teljes név || Gabriel ~~August~~ Mirol
becenév || Gabe
nem || férfi
születési hely, idő || Skócia, Port Appin, 1980. október 5.
kor || 15
faj || ember
vér || félvér
évfolyam || 5.

   a múlt

- Nos, hallottam már róla, hogy a Mirolok egy kiterjedt szövetkezet, és a család címszó alatt futnak. Azt nem tudom, hogy mi a család különleges története, vagy hogy vannak-e köztük fekete bárányok vagy hírességek, de azt már sikerült leszűrnöm, hogy Mirolnak lenni áldás és átok egyszerre.

A fiú hátradől a kényelmetlen széken, amit a tükör elé tolt, és pár másodpercig némán farkasszemet néz a képmásával. Kezeit – mint mindig –, most is a nadrágzsebeibe akasztja. Bogárbarna szemével alaposan végigméri a másik srácot; most pontosan azt érezheti, amit az emberek éreznek, ha Gabe Mirol megbámulja őket. Kicsit idegesítő. Talán a tükörbarnán virító írisz és a kerek, fekete pupilla kettőse teszi, vagy a kihívóan felszegett áll. Bár az egész lénye olyan bicskanyitogató. Mintha csak azt suttogná minden porcikájával, hogy „gyere, na gyere, mire vársz? Tán félsz tőlem?”. Notórikusan keresné a bajt?

- Na ezt képzeld: kiderült, hogy a Mirol név valami furcsa hatalmat hordoz magában. Nem egyszer fordult elő régen is, hogy bemutatkoztam valahol, és az emberek megbámultak. Akkor nem voltam képes kiolvasni a szemükből a gondolataikat, bár ahhoz ma se nagyon értek. De érzem, ha megfagy körülöttem a levegő. Néha még élvezem is.
Őszintén szólva mindig is csak annyit tudtam apámról, hogy micsoda nagyszerű ember, szilárd jellem, bátor, erős, szóval egy igazi férfi. Ez mind anyám ömlengése. Ő azt nem tudja, hogy éjjelenként a sirámát is hallom, meg a reményteli könyörgését egy fotóhoz. „Tudom, hogy visszajössz hozzám, itt a fiad is, tudom, biztos vagyok benne…” Tisztára megőrjítette az állandó reménykedés. De én tudom azt is, hogy miért ment el John. Hiába kereste fel anyámat, mi akkor is csak a másodikok maradhattunk. Hisz ott volt neki Glickur és a lánya, Vikitria. Aki minden jel szerint a testvérem. Úgy félig-meddig. Gyűlölöm őt. Miatta hagyott el minket az apám.

Gabe összepréseli az ajkait, keményen, hogy még a levegő se szökhessen át köztük. Ám egy pillanatra sem ereszti a másik srác tekintetét. A zsebében pihenő bal keze megrándul, ahogy a hideg fémhez ér. Ujjai görcsösen ráfonódnak a kis tárgyra, ami lassan átveszi a tenyere nyirkosságát.

- Pontosan ezért érezte a nagyapám mindig úgy, hogy Johnatan helyébe kell lépnie. Igaz, ez eleve meddő terv volt, ugyanis sosem töltött otthon még egy teljes napot sem. Szerencsére. Tulajdonképpen sosem kérdeztem, mit csinál a Minisztériumban, de nem is igazán érdekel. Lényeg, hogy az öreg gyakran van házon kívül, anyámat pedig túlságosan leköti a mindennapi piszmogása; hol a konyhában tesz-vesz, hol kísértetként járkál az emeleten. Leginkább bezárkózik a szobájába. Mondom, nem teljesen tiszta. Viszont azt szereti, ha a szabad levegőn játszom. És én nagyon szeretek játszani.

A tükörkép szürkén elmosolyodik, amitől a szemei egész vékony réssé szűkülnek. Ez az a sunyi vigyor, amitől az embernek viszketni kezd a tenyere.

- Azért eddig mégsem állt meg velem a világ, az sem zavart különösebben, hogy Nagyapa olyan szigorú. Nyaranta például sosem unatkoztam. Reggel kinyargaltam a királyságom szerény kis utcáira, és éjfélig ott evett a fene. A környékbeli gyerekekkel már rég letisztáztam, hogy ki az úr Port Appinben. Aki még ezek után se látta be az igazamat, azt beinvitáltam a szobámba. A kis hülye mugli senkik mindig összeszarták magukat bent, pedig még csak nem is az orruk előtt küldtem rájuk egy-két gyengécske rontást. Hanem a hátuk mögött. Mindegy, a furcsa, ismeretlen és cseppet sem kellemes érzéseket hozzám kötötték, és a nálam tett látogatásuk után mind messze elkerültek.
Erre azért nem került sor olyan sokszor. Kábé 5-6 alkalommal, és mindig a házunk küszöbén belül. Mindig. Kivétel egyszer.
- Az viszont meglehetősen nagy hiba volt – szólal meg a tükörkép, és keserű fintorba húzza az orrát. Mindkettejük zsebében felforrósodott már a vékony kis fémtárgy az állandó szorongatástól.

- Igen, az volt. De elszállt az agyam. A negyedik évem a Roxfortban különösen rossz volt. Akkoriban tudtam meg, hogy az apám már réges-rég nem él. Enyhén szólva felkavart az eset, főleg anyám miatt. Teljesen elkanászodtam. Éjjelenként kimásztam az ablakomon, és a saját magam szórakoztatására vandálkodtam az utcákon. Marha jó volt felgyújtani a kukákat és összefirkálni a falakat úgy, hogy másnap azokat az alakokat állították elő bűnösnek, akikből egyébként is elegem volt. A hallgatag, félárva Mirol fiúról senki sem feltételezte volna, hogy nappal minden mozdítható tárgyat meglovasított, éjjel meg rombolt. Meglehetősen felszabadító volt az a két hónap, amíg ezt csináltam. Persze az állandóan meggyanúsított mugli mamlaszok mindig is sejtették az igazat. És az egyik este díszfogadást rendeztek a tiszteletemre.
Való igaz, csak négyen voltak, de nekem az is bőven sok lett volna, ha csak az egyikük áll ki velem „harcolni”. Azt hiszem, ha akkor nem húzom elő a pálcámat, ízekre szednek. Na ekkor volt, hogy kissé túlzásba estem. Meglegyintettem feléjük a kőrist, csak fenyegetésképp. Szép, skarlátvörös csillagok hullottak alá, mint ahogy a csillagszóróból szokott. Nem történt semmi, de beijedtek, és úgy döntöttek, máskorra halasztják a verésemet. Ettől viszont vérszemet kaptam.
Na persze kit ne tüzelt volna fel az a fölényes hatalom, ami elöntött engem? Négy, hozzám képest mázsás barom úgy összecsinálta magát egy kis tűzijáték láttán, istenkém! Öröm volt nézni. De akkor már a felsőbbrendűségem tudatában megküldtem őket pár jól irányzott átokkal. Tökéletesen betalált az összes, bár egyik sem hagyott rajtuk maradandó nyomot. Annál is inkább, hisz a támadás után bő öt perccel már ott is teremtek a Minisztérium emberei, akik módosították az „áldozatok” memóriáját, úgyhogy sajnos mindent elfelejtettek, amit sikerült megtaníttatnom velük. Természetesen addigra már visszamásztam az ablakomon át az ágyamba, és alvást színleltem. Nagyapát viszont ez cseppet sem hatotta meg. Említettem már, hogy a Minisztériumban dolgozik, így nem volt meglepő, hogy az elsők közt értesült a Mirol gyerek törvényszegéséről. Az egy dolog, hogy otthon hadonászok összevissza, hisz két másik varázshasználóval élek együtt. Na de az, hogy az utcán, felügyelet nélkül használom a pálcám, ráadásul mugli kölykök ellen… az megengedhetetlen. Amikor hallottam a lépcsőn közeledő, a nagypapákhoz egyáltalán nem illő lépteket döndülni, összeszorult a torkom. Mit tehettem volna akkor már? Amikor feltépte a szobám ajtaját, úgy húzódtam az ágyam sarkába, mint egy megfélemlített kutya. Láttam a kezében a figyelmeztető levelemet. „Ha legközelebb bájoláson kapnak, azonnali hatállyal kicsapnak az iskolából”. Nem volt értelme tagadnom a történteket.

A képmás most egyáltalán nem néz Gabe szemébe. Helyette lázasan keres egy biztos pontot, amibe kapaszkodhat. Elevenen látja maga előtt most is azt az éjszakát. Szinte érzi a bőrén. Gabenek feltűnik a srác arcán, hogy nem akar emlékezni, de nem tud felejteni. Olyan megalázó volt.

- A szart is kiverte belőlem, úgy bedühödött az az idegbeteg állat. Többé már nem a nagyapám. Fogalmam sincs, időben meddig tartott a nevelés. Kábé, míg anyám rekedtre nem sikoltozta magát. De a legrosszabb csak ezután következett. August McLain – anyám apja – majd’ leszakította a gardróbszekrényem ajtaját, és amit ott bent látott, csak még inkább felingerelte.
Ugyanis oda gyűjtöttem az ereklyéimet. A kincseket. Az összes értéket, amit az elfajzott életem során összeszedtem. Meg főleg elloptam. Volt ott a szomszéd kerti csecsebecséitől kezdve a saját családunk értéktárgyaiig minden. A gardrób volt a kincstáram. Többek között. McLain felforgatta az egész szobámat, és minden rejtekhelyet megtalált. Szörnyen éreztem magam, bár semmit sem szégyelltem. Még azt sem, hogy megloptam a családomat. Örültem neki, és csak azt sajnáltam, hogy nem vettem el minden mozdítható értéket. Ám iszonyatosan féltem a tajtékzó elmebetegtől, és a kérges lapátkezétől.

A két fiú egyszerre húzza ki a zsebéből a nagy becsben tartott tárgyat, s vigyázó mozdulattal tárják fel ujjaik takarásából a fénylő kulcsot. Szinte már szeretetteljesen néznek rá, majd ismét egymás szemébe.

- Aztán lassan pirkadni kezdett. Én a sebeimet nyalogattam, és a keserű-sós könnyeket töröltem az arcomról. Még sosem éreztem magam ennyire megalázottnak. Nem voltam ember, nem voltam állat, nem voltam semmi se.
Sokáig tartott, míg rendet tettem a szobámban, mert a pálcámat nem mertem használni. Ki tudja…
McLain azt hiszi, hogy kiverte a fejemből a szándékot, hogy megszerezzem magamnak, ami nekem kell. Pedig mekkorát téved. Azóta is gyűjtök. Csak már meggondoltabban.

Gabe játékosan megforgatja az ujjai közt a kulcsot, és diadalmasan elmosolyodik.

- A Roxfortban azért vissza kell fognom magam, pláne, hogy a Sötét Nagyúr visszatért. Most mindenki sokkal gyanakvóbb és óvatosabb. Majdnem egy évig együtt kell élnem több száz diákkal. Alkalmazkodnom kell. Ám ez sosem szegte a kedvemet. Főleg annak a ténynek a tudatában, hogy Vikitria is ott tanul. Persze ezt tudtam már elsős korom óta, és valószínűleg ő is hallott már rólam. De sosem futottunk össze, még véletlenül se. Nyilván, hisz figyelek arra, hogy elkerüljük egymást. Nem hiszem, hogy ismeri az arcom, habár a nevemet nem titkolom.

A fiú még elszórakozik egy ideig a karcsú kulccsal, végül megunja az üldögélést, az ablakához sétál, szélesre tárja azt, és kimászik rajta. Augusztus utolsó napja annyit jelent, hogy még egyszer körbejárhatja a várost, aztán másnap roboghat vissza a kastélyba, minél messzebb a rossz emlékektől, és a zártól, amibe beleillik a kulcs.

Ötödév:
Ez az évem más lesz, mint az eddigiek. Hallgatag, visszahúzódó, az árnyékból figyelő? Én? Ugyan már! Az egy másik Gabe Mirol volt, akinek az információkészletét a mai napig nagy becsben tartom, és ha tehetem, tovább gyarapítom. Mindent tudni akarok. Mindenkiről tudni akarok. És tudok is. Nincs titok, ami rejtve maradhat előttem, és nincs kiskapu, amit ne találnék meg. Utálnának? Nem. Ahhoz nem vagyok elég ismert. Még mindig a tömeggel mozgok. Hullámzom, amerre ők morajlanak. Akárki lehetnék.
Az a tag, aki kigáncsolt, aztán felsegítette a táskád - csak épp lenyúlta a kulcstartód.
Az a helyes srác, aki a sarokról még visszanézett, és rádkacsintott. Hopp, csak nem hiányzik az öngyújtód?
Az az okostojás, aki kéretlenül is beleüti az orrát a dolgodba, aztán unottan továbbáll. Bogarat ültetek a füledbe.
A szomorkásan maga elé révedő siheder, és a bohóc kretén. Csupán a bizalmadba, vagy a hangodba kerül.
Akárki azonban úgy tűnik, mégsem lehetek. Nem viselkedhetem úgy, ahogy a legnagyobb örömmel tenném. Királyként, egy király nélküli királyságban. Maradok hát csendes szarka, hisz mindnyájan ismerjük a mesét - koldusból lesz a királyfi.
Na de ne kalandozzunk ilyen messzire. Emlékszel még? Azt ígértem, ez az év más lesz; mégis úgy tűnik, megrögzötten ragaszkodom a tömeg szürkéjében kivívott helyemhez. Pedig nem. Idén tüzet fogok szítani, és akkora káoszt kavarok a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola falai között, hogy még az a Potter fazon se legyen képes eloltani!
Olyan vagyok, mint egy autókat kergető kutya. Csak az izgalom számít.

Hmm... Na még néhány apróságot. Idén csókoltam meg először lányt. Undorítóan nyálas és meleg volt, pont mintha belenyaltam volna egy kutya szájába. Aki pedig elkövette velem ezt a... khm... szóval Yolanda Delacour volt. Egy véla. Kellett egy tincse. Neki kellett a szám. Gondoltam, rajtam ne múljon, így mindketten megkaptuk, amit akartunk. A haja később Százfűlébe ment, és Malfoyék felhasználták a DS rajtaütés alkalmával. Cserébe elmehettem kavargatni azt a bizonyos rotyogó fekáliát.
Komolyan mondom, ha az ő csókja ilyen, akkor milyen lehet például Izabel Bishopé?... Máj-felfújt ízű? Nem mintha annyira érdekelne...

Viszont ha már a Bishop csajnál tartunk, tartozom egy vallomással. Halálosan belezúgtam a lábaiba. Persze csak képletesen. És a fekete francia csipke csodája is bődületes. És a jobb egyenese! Ó, anyám, ez a lány egyszer még a sírba visz...[Megcsókoltam! - a szerk.] A sírba. Mert gyűlölöm!!

   jellem

Mindig tudja, hogy mit akar. És ha egyszer kiszemelt magának valamit, akkor minden lehetőséget megragad, hogy meg is szerezze azt. Jó tulajdonságai közé sorolható azonban, hogy képes a lemondásra. Alkalmazkodó típus. Nem épp a megbízhatóság mintapéldánya, mégis majd' minden titokról tud. Igazi pletykagép. Hogy hogyan, az az ő titka. Ezt bezzeg senki nem tudja.

Öntörvényű és felettébb kíváncsi. Éppen ezért rengeteget beszél, kérdez, mindenbe beleüti az orrát, ami nem az ő dolga. Imádja megbotránkoztatni az embereket, az esetek túlnyomó zömében bunkó és undorító a viselkedése. Köpköd, csámcsog, bagózik, méghozzá láncban, teli szájjal ásít, vagy csak a sírba kerget ízléstelen megjegyzéseivel.
Nem szeret a figyelem középpontjában lenni, sőt. Kifejezetten ódzkodik az ilyen helyzetektől. Viszont ha valakihez épp beszél, attól megköveteli a 100%-os figyelmet. Gyakorlatilag bármire képes azért, hogy ezt megkapja.
Az iskolában felszabadultabb egy részről az otthoni Gabrielhez képest, mert ott nem kell segget behúzva járkálnia, hisz tuti nem kerül össze a nagyapjával.
Persze a nagy felszabadultságban feltűnik majd valaha valakinek, hogy Gabe Mirol bárhol, bármiről, bármennyi ideig képes beszélni egészen addig, míg a téma nem érinti személyesen? A saját dolgait leginkább tabuként kezeli.
Egyetlen ember van, aki egy kicsit is jobban ismerheti az átlagnál - és ez a hasonlóan kíváncsi természetű hollóhátas leányzó, akinek néhány órányi bevezető csacsogás után képtelen nemet mondani. Mika Holland. Gabe azóta sem jött rá, miben áll a csivitelős kiscsibe bűvereje, de neki határozottan bejön a cucc.

Na nem úgy, mint Iza Bishop, aki a barbarizmusával képes akármikor feltolni az agyvizét. Az esetek zömében Mirolunk nagyon is jól kontrollálja a kifakadásait; szenvtelen és olyan pofátlanul nyugodt, amitől a legtöbbekbe azonnal lyukat rág az ideg. Izával szemben túl gyakran pattan el a cérna. És ez nem jó. Ráadásul a sértései valahogy utat törnek a közönyön át, és komoly találatot jelentenek a srác számára. Csak egyszer jöjjön rá, hogy csinálja, és kamatostul fizeti vissza. Addig persze marad a hajhúzás, a köpködés, a bagó füstjének lehelgetése, és mindenféle nyálas, fikás, fülzsíros téma.

És ha már téma. Eddig nem nagyon érdekelték se a fiúk, se a lányok, bár koránál fogva lassan már majd elkezd érdeklődni. Hmm.. A lányokat már próbálta. Talán a fiúk kevésbé nyálasan csókolnak? Hozzájuk még nem volt szerencséje, de jó eséllyel hetero marad. A hideg is kirázza, ha maga elé idéz egy pofaszesztől bűzlő pofát. Bár ki tudja?... Nem zárkózik el semmi elől. Men?

Ez persze a baromságokra is vonatkozik. Eszement dolgokra rá lehet venni, megfelelő ellenszolgáltatás fejében.

Ami a kincseket illeti.. ha valamit kiszúr magának, akkor nem tartja vissza a lelkiismeret vagy a fizikai akadályok, hogy a magáévá tegye. Megrögzött gyűjtő, szereti tárgyakhoz kötni élete fontosabb eseményeit, egy-egy emberi kapcsolatot, hangulatot, évszakot; bármit.
Nem csak tárgyakat lopkod, hanem nagyobb értékeket, mint például az emberek érzései, gondolatai. Szóval informálódik, bizonyos emberekhez közel férkőzik, kiszedi belőlük a titkaikat, de magából azért nagyon óvatosan csöpögtet - egyelőre nem tudja, mit kezdjen az infóival, de ha arról van szó, hogy hasznosítani lehet őket, akkor minden további nélkül megteszi.

Leginkább érdekből barátkozik. Olyan mézesmázos tud lenni néha, persze csak azokkal, akik erősebbek nála, vagy konkrétan hasznot tud húzni belőlük; a gyengébbekkel meg nem nagyon áll le pacsizni, mert minek (őket hivatástudatból szekálja). Azért nem tartja kizártnak azt sem, hogy barátkozzon egyszer 'csak úgyból', mert azért neki is jólesne kiadni néha magát. Ilyen szempontból akár kezdeményezhető is lehet, bár sokkal többször hajtja a kíváncsiság, az újjal való kísérletezés, mint valami őszintébb érzés.

Cöhh... azért neki is van szíve. Valahol mélyen kifejezetten érző és sérült kis lélek.

   apróságok

mindig || a kis kulcsa; értékes tárgyak; a könyvtár zárolt részlege; káosz szítás; pletykák
soha || nagyapja; LLG; mugli harcművészetek; főzelék; IZA
dementorok || annak a megalázottságnak az érzése, amit a nagyapjától kapott verés után érzett
mumus || egyértelműen a dühöngő nagyapja
titkok || a kulcs, ami mindig nála van, egy apró kamrát nyit, amiben az ellopott holmikat őrzi
rossz szokás || bal kezét általában a zsebébe süllyeszti

   a család

apa || Johnatan Leopold Mirol; 1955-1981; aranyvér
anya || Catharina McLain; 40; félvér
nevelőapa || August McLain; 58; aranyvér
testvérek || Vikitria Maya Henderson Mirol
családi állapot || egyedülálló
állatok || -

   külsőségek

magasság || 173 cm
tömeg || 60 kg
rassz || európai
szemszín || bogárbarna
hajszín || sötétbarna
különleges ismertetőjel || Mindig magánál hord egy kicsiny kulcsot.
kinézet || Korához képest átlagos magasságú, súlyú és testfelépítésű fiatal. Nincs semmi szembetűnő rajta, semmi, amiről a szembejövő fél megjegyezhetné. Szép metszésű arca van, de ezt is csak az láthatja, aki alaposan megnézi magának; azt viszont Gabe igazán nem szereti. Nem fumigálja az iskolai egyenruhát, de a mugli szerelésben is vígan elvan. Roppant laza.
egészségi állapot || megfelelő

   a tudás

varázslói ismeretek || Tipikusan az a diák, aki a sok kirívó egyéniség között szinte elszürkül. A tanárok is csak a naplóból lesve tudják megmondani a nevét, annak dacára, hogy ő bizony egy Mirol-sarj. Ennek köszönheti viszont a szerencséjét is; feleltetéskor még lapulnia sem kell, mert őt sosem szólítják fel. Olyan átlagos tanulmányi eredményeket produkál, hogy nem is hagy nyomot senki emlékezetében. Egyedül az LLG az, ahol pocsékul szerepel - és Izabel sem rest ezt az orra alá dörgölni. Nem kifejezetten kedveli az órán felsorakoztatott, rút lényeket.
mugli képzettségek || Csak annyi, ami az utcán ráragadt. Egy részről sok, más részről szegényes képzettség^^
pálca típusa || Kőris, 11 hüvelyk, egyszarvúszőr mag
különlegesség || -

   egy darabka belőled

Seya

   egyéb

Az előtörténet Izához tartozik, de én viszem. Men?