Nathaniel Forest

NATHANIEL FOREST

Alapok
jelszó ▪ "A nevetés megmérgezi a félelmet."
így ejtsd a nevemet ▪ nátániel foreszt, net
nem ▪ férfi
születési hely ▪ ismeretlen
lakhely ▪ Polperro
születési idő ▪ 1969, szeptember 6-át jelölte ki születésnapjául
kor ▪ 29 év
vér ▪ valószínűleg félvér
munkahely ▪ Kalamáris Kiadó, regényíró

A múlt
Csengettek.
A hang fájdalmasan döfi tőrét a csend neszeibe.
Ismét csengettek.
A kilences szoba apró lakói azonnal tudják, ez mit jelent. Gyorsan elrejtik kincseiket, ki-ki, amit gyűjtött az udvaron vagy az utcán, és már pattannak is le ágyaikról a sorakozóhoz.
A kilences szoba hatos ágyán, a felső szinten alvó vörös kisfiúnak mindez kissé lassabban megy. Az ő kincse nem apró kövekből, papírokból, vagy gallyakból áll… A mindenki által csodált ódon könyv lapjai gyűröttek, borítója mállik, mégis értékesebb bárminél, mert az egyetlen kalandregény, ami fellelhető a kőfalak között, az egyetlen, amit csakis ez a fiú érinthet és, amit a legeslegnagyobb titokban kell megőrizni. Mert éjszaka, ha a kisebbek félnek, nem a biblia ódon tanításaira kíváncsiak… ahogy a kilences szoba lakóit is inkább a fantasztikus tengeralattjáró érdekli, mintsem Mária élete. Ők ettől még nem bűnösök vagy rosszak… csupán gyermekek. De ezt, mintha a főnökasszony sosem vette volna tudomásul, pedig oly régóta vezeti már az árvaházat, hogy a gyermekek között pletyka terjeng a vén Ethel halhatatlanságáról, melyet a gyermekektől ellopott fiatalságával tart fenn. Igen, Ethel főnővér nem tartozik a gyermekek kedvencei közé az intézményben…
- Nat! Igyekezz már! – szól a hatos ágy alsó szintjén élő fiú a létrán leigyekvőnek. Mikor megérkezik, a könyvet védők szövetségének tagjaiból, ismét kisfiúvá válnak, akik az ajtó előtt vigyázban és tökéletes sorba rendeződve várják a nővér utasításait, aki néhány pillanat elteltével a földszinti ebédlőbe vezeti a fiúhálók lakóit.
Nincs még ebédidő. Ethel főnökasszony mégis rettentő magabiztossággal áll a nevelőknek fenntartott pódiumon, akár ünnepnapokon vagy a támogatóknak szervezett vacsoráknál. Mellette most is ismeretlen férfi áll, bajsza alatt halovány mosollyal, amit igyekszik gondosan elrejteni mindenki elől. De a kilences szoba, hatos ágyának felső részén élő Nat, mégiscsak észrevesz. Mert, mintha csakis ő neki szólna.
Sorba állítják őket, éppen ugyanúgy, mint minden szemlén, de most nem holmi miniszterek sétálnak el előttük. Csupán ez az egyetlen férfi, lassú megfontolt, de határozott lépésekkel. Valamit, vagy valakit keres. Bizonyára a szokásosat, mint minden más örökbefogadó. Jó kiállást, tökéletes modort és magaviseletet, sportok iránti fogékonyságot. Ezek a fő jellemvonások, melyek egy fiúnak esélyt adnak rá, hogy egyáltalán bárki is örök befogadja.
Nat, a legtöbb dolognak híján volt. Bár magasságban kitűnik korcsoportjának tagjai közül, de jóval vékonyabb is volt bármelyiküknél. Még a néhány évvel kisebbek is simán meg tudták volna verni, ha akarták volna… Arca sovány, beesett, szemei fakók, haja a gondos fésülések ellenére is kócos. Tehát, Nat volt minden, ami az egészségtelenséget jelentette. Főként a nevelők szemében, akik egyetlen nővér kivételével, mind sorban a tudtára is adták elméletüket életképtelenségéről. Pedig Natnek egyáltalán nem volt olyan rossz sora, mint azt maguk a nővérek és mindenki más gondolta volna…
A fizikai fájdalomra egyszerűen mintha immunissá vált volna, az árvaházban eltöltött bő egy év alatt, annyiszor megverték. Igen, kezdetben nem csak a nagyfiúknak, de mindenki másnak is ő volt a céltáblája. Újként ki kellett érdemelnie egy helyet a csoportban. Ezt, fantasztikus képzeletével és meséivel különös világokról, hamar kiérdemelte. És bár a nagyok még mindig megverik olykor-olykor, tehát majdnem minden nap, de a kortársai és a kicsik közt valamiféle tiszteletet harcolt ki, furcsa tiszteletet, amire ő maga sem számított e farkastörvényeken alapuló rendszerben. Ettől persze még nem volt több egy véknya kisfiúnál, és lélekben már fölkészítette magát, hogy ő bizony erről a helyről lép ki a nagybetűs életbe.
De a lépések hangja egyszer csak abbamaradt, és Natnek bizony tudomásul kellett vennie, hogy a férfi vele szemben áll.
- Hogy hívnak, fiam?
A fiú előre lépett egy aprót, éppen, ahogy tanították.
- Nat vagyok, uram!
- Mr. Ballard bizonyára a teljes nevedre kíváncsi, Forest! – sietett a férfi mellé Ethel főnökasszony, minden bizonnyal, hogy kijavítsa az apró udvariatlanságot, és, hogy hatással legyen a tőle óvakodó árvára. De Nat, nem fia senkinek, vagyis nem tudja kinek a fia. De az már csak testi adottságokból is leszűrhető, hogy ennek a férfinak biztosan nem.
- A nevem. Nat. – Jelentette ki makacsul. És valóban, csak ennyire emlékezett a saját nevéből. A múltjából. Semmi többre.
- Mr. Ballard. A fiút egy erdő szélén találta egy házaspár, akik túrázni indultak. Semmit sem tudott önmagáról vagy a családjáról, ahogy arról sem, honnan jött és mit keresett Londontól olyan távol, egyedül. Egy ideig kerestük a családját vagy a hozzátartozóit, de végül feladtuk. A Nat, nyilvánvalóan egy rövidítés, ami valamiért az emlékezetében maradt, tőlünk a Nathaniel keresztnevet kapta. És érthető okokból a Forest vezetéknevet.
- Beszélni szeretnék vele, négyszemközt. Megtehetem?
- Természetesen. Odavezetem. – Nyájas és segítőkész hang. Minden örökbefogadó féllel ugyanígy bánnak. Az intézmény hírnevének tesz jót, ha innen visznek el gyermeket. Támogatást kapnak mindegyikük után, ami nagy szükség. Mert egy elmegy, de jön egy másik… - Forest! Az irodámba! – Adja ki a parancsot. Nos igen. Natnek életében először igazán jól kell viselkednie, mert ez az egyetlen esély, hogy örökbe fogadják. Több nem lesz.

Az irodában Ethel főnökasszony valóban kettesben hagyta őket. És a férfi arcára ismét kiült az a pajkos mosoly, amit ha csak egy pillanatra is, de az ebédlőben már láthatott. A férfi arca, mintegy tíz évet fiatalodott, csupán egyetlen mosolytól, és olyanná tette az arcát, mintha valamiféle gyermeki csínyre készülne.
- A nevem Anthony Ballard. Üdvözöllek Nat. – nyújtotta kezét a fiú felé, majd villámgyorsan elhúzva azt, mintha meggondolta volna magát a zsebébe nyúlt. És előhúzott egy csokoládét. Egyenes út, egy gyermek szíve felé. És ez igazán kellett is, mert Mr. Ballard egyenes ember volt. Sosem kertelt és ezt most sem tervezte… - Úgy hallottam történnek veled furcsa dolgok. Felrobbanó ételek, megcsúszó nővérek, leeső, de töretlen tányérok.
- Nem én voltam. – Igyekezett védekezni, de ő is tudta, hogy hiába való volna… Igen, érdekes módon, ha valami történik, ő tuti a közelében van. Ahogyan az is furcsa, hogy az ebédre felszolgált spenótja az utóbbi hónapokban minduntalan felrobban. És csakis az övé…
- Nos, ezek azért történnek, mert nem mindennapi fiú vagy. Te ezekkel a gyerekekkel ellentétben varázsolni fogsz tudni. Vagyis már most tudsz, csak még esetlenül. De ha majd elmész iskolába, ott megtanítanak mindenre.
- Már játok iskolába.
- Igen. Tudom. De egy varázslónak, varázslóiskolába kell járnia. Ahova most jársz, az nem az, de ha velem jössz, haza az én családomhoz, akkor megmutatok neked mindent, amit tudnod kell és megtanítok mindent, amire szükséged lehet, hogy varázsló légy. Akarod?

Pont Nat, ne akarta volna? Aki semmi másra sem vágyott jobban, mint Nemo Kapitány hajóján a Nautilus-on elhajózni az ismeretlen csodák földjére?

Az addig a kilences szoba hatos ágyának felső részén lakó kisfiúnak, innentől kezdve külön szobája, és olyan élete lett, amiről addig azt hitte, hogy valóban csakis egy kalandregényben történhet meg. De a Ballard család különleges volt… még, akkor is, ha nehézkesen nevezhetők egy darab családnak. A Nattel együtt nyolc gyereket nevelő szülők igazi csodabogaraknak tűntek kezdetben. Ahogy minden egyes gyerek, de még a ház is. Mindent átjárt a mágia. Mindenki boszorkány, vagy varázsló volt, mégis mind éppen olyan árvák, mint ő maga… Most mégis boldogan és biztonságban élhették az életüket, év közben a mágusiskolában, nyáron pedig a Ballard család lassan szűkössé váló, mégis lakájos és barátságos házában. Ők sem, ahogy Nat sem, vágyhattak és nem is akartak többre vágyni…
Mr. Ballardnak és feleségének, Tamarának nem születhetett gyermeke. Ezt az elmúlt években lezajló háború miatt, tulajdonképpen még szerencsének is tartották. De tudták, ahogy sok barátjukat elvesztették, úgy másoknak családtagjaikat kellett gyászolniuk. És sajnos sok szülő halt meg azért, hogy védje a gyermekét… Mikor legjobb barátjuk gyászolta meg feleségét, majd követte a halálba, látniuk kellett, ahogy egy szem lányunk, mindenét elveszítve marad egyedül. Akkor döntötték el, hogy tesznek valami igazán jót a világért és a házukba fogadnak annyi árva máguscsemetét, amennyit csak bírnak. Mivel pedig Mr. Ballard, lévén Ballard Professzor a Roxfort Rúnaismeret tanára, hamar megtanult felismerni egy varázslót a muglik között. Így tervük nem is léphetett volna könnyebben a megvalósítás útjára. Több évnyi és többször tíz árvaház után Nat volt az utolsó, akit magukhoz vettek.

- És hálásabb gyermekkel, nem is tehették volna meg, ezt a jót.

Kopogtattak.
Vajon minek, azt Nat sosem értette. A tengerparti, tágas házban, most összesen ketten éltek. Mary és ő. Tehát nem valószínű, hogy bármi vagy bárki különöset talál az ajtón kívül, vagy netán Mary az ajtón belül. Mindenesetre megerőltette magát, hogy kinyögjön egy Szabad!-ot.
És valóban, elcsodálkozott volna rajta, ha nem húga lép be…
Az írógépéből előhúzta a lapot, melyre az előbbi sorokat írta, végignézett rajta, majd az Én feliratú kis kupacra tette. Tucatnyi könyvet megírt már, de hiába akar belekezdeni életének megírásába, valahogy sosem érzi elég jónak. Persze hogyan is érezhetné, amikor életének leginkább azon szakaszai hiányoznak, melyek a legmeghatározóbban formálják egy ember jellemét. A gyermekkorának első nyolc éve, csak néhány üres lap, ráfirkantva egy becenévvel; Nat.
De őt annyi kérdés foglalkoztatná, amikre nem lelhet választ, pedig olyan sok helyen kereste már… Vajon a szülei is varázslók voltak, és ha igen, milyenek? Vajon valamelyikük ugyanilyen szenvedélyesen szerette a könyveket, mint most ő? Vajon milyen lehetett az arcuk? Milyenek a barátaik? Vajon voltak-e testvérei?
De semmi. Még csak azt sem tudta meg, hogyan keveredett az erdőbe. Olvasott mugli újságokban cikkeket rejtélyes robbanásokról, melyekre a mágus újságok mind egyértelmű magyarázatokkal szolgálnak halálfalókról és dementorokról, de hát Voldemort első háborúját élték akkor. Mindenfelé ilyenek zajlottak, tehát tulajdonképpen bárhonnan odakeveredhetett. Ez éppen ugyanúgy semmiféle nyom, mint az előtte felbukkanó több ezer.

- Hagyd ezt most abba, kérlek! – Mary megnyugtató hangja és érintése zökkentette ki gondolataiból. Észre sem vette, mikor került kezébe a gitár. Lassan rossz szokásává vált, hogy csak úgy céltalanul pengeti, egy idő után megőrjítve vele bájos lakótársnőjét, társvállalkozóját, titkárnőjét vagy nevezzük csak egyszerűen annak, ami a legfontosabb posztja; jó barát. – Jött egy-két írás a szerkesztőtől. Szerinte ezek ígéretes alapanyagok lehetnek, méltóak a kiadónkhoz. Átolvastam, nekem ez az egy tetszik. A többinek megírom az ilyenkor szokásos leveleket. Légy szíves ne szard el az időt. Holnap szeretnék időben odaérni az első kurzusra és nem csak beesni a következőre, mert neked szívem, megint iszonyatosan fontos semmittevést kell elkövetned! Ha már beiratkoztál az akadémiára, ne bukj ki onnan, mindenki tudja, hogy te vagy Nathaniel Forest! Ne játssz még rá azzal is, hogy a hírességgel járó allűröket aggatsz magadra. – A lány dorgáló hangja mögül kihallatszott az egyszerű vidámság és kedvesség, ami a mély szeretetből fakadt. Ő volt a legkedvesebb számára az új családjából, szinte első pillanattól kezdve. Együtt töltötték el gyermekéveiket, együtt kerültek a Roxfortba és egymás kezét fogva csináltak végig mindent, amihez kellett némi bátorítás.
És bizony mindkettőjüknek kellett… Bár utólag visszagondolva, Nat erős sóhajjal nyugtázza, hogy neki mégis bizonyára jobban, mint Mary-nek. Mert a lány, aranyos volt, kedves, okos és szép. Nat pedig az a srác, akit valamiért kigúnyol a társaság. Az árvaházban szerették, a befogadó családja szerette, de a Roxfort nagybecsű diákserege szánalmasnak tartotta. Mert érdekes mód, itt éppen ugyanolyan különcnek számított, mint mindenhol máshol a nagyvilágban. Pedig először azt hitte a varázslók között végre otthonra lelhet, hiszen ugyanolyan volt, mint ők. De nem, neki az otthona, egyedül Mary.
Nat egy apró mosoly kíséretében néz végig a lányon, majd nyugtázza, milyen jól is áll neki a már nem is olyan újdonsült főnökasszony szerep...
Mivelhogy a suli után pár évvel az lett. Egy tökéletes társ a Kalamáris Kiadónál, amit Nat, még a Roxfortos évek alatt megírt könyvének bevételéből alapítottak. Jól menő vállalkozás lett. Ők sem számítottak rá, de a népszerűségi listák tetején szerepelnek az általuk forgalmazott művek.
Végre meghálálhattak mindent Ballardéknak, kicsit feljavíttatták a házukat, elküldhették őket hosszúpihenésre az újabb háború idejére, szóval semmi létfontosságú, csak éppen az alap.
Mindegyik nevelt gyerek úgymond kirepült már a fészekből, szétszéledtek a nagyvilágban. Ki-ki járja a maga útját, néhány havonta vagy éppen évente hírt adva magáról. Mára csak Mary és Nat maradtak konkrétan egy fedél alatt a régi nevelőcsaládból. De az ő kapcsolatuk mélyebb, valami furcsább és megmagyarázhatatlan, melyet egyikük sem akar boncolgatni, felvetni vagy megbeszélni. Mégis érdekes megnyugvás él közöttük a tudattal, hogy úgysem hagyják el egymást. Jöhet bármi.
És most éppen jött…
A háború nem kíméli az embereket és ezáltal az üzletet sem. Bár néhányan még képesek és tollat ragadnak, a legtöbben inkább rejtőzködnének, nemhogy a nyilvánosság, de még tulajdon árnyékuk elől is. Nat és Mary megértik ezt, hiszen az előző háborúban elvesztették családjaikat és az életük egy részét.
Az újban mégis készek harcolni azért a családért, amiben felnevelkedtek. Az érzésekért és az emlékekért, amit együtt éltek át. De igyekeznek minél kevesebb kockázatot vállalni, nem is önmagukat, de egymást féltik. Azokat a békés mindennapokat, amiket felépítettek.
Mégis tudják, hogy lassan be kell zárniuk a boltot, nekik is éppen ugyanúgy menekülniük kéne, ahogy mindenki másnak, de valahogy nem akaródzik. Sokszor inkább úgy festenek, mint akik teljesen tudatlanok a világ dolgaival szemben. De ez csak valamiféle taktika a túléléshez. Mert ha ártalmatlannak tűnsz, nem lázadozol legalább békén hagynak és talán a háttérből mégis tehetsz valami jót...
Mert azért ő nekik is van okuk harcolni, ha másuk nincs is már, akkor harcolnak egymásért.

Jellem
Rendkívül élénk a képzelőereje, úgyhogy már gyermekként is általa kitalált történetekkel szórakoztatta társait. Kissé talán művészlélek, elég furcsa, különc. De odaadó barát tud lenni. Nagyon együtt érző, igyekszik védeni a körülötte élőket, a gyengébbeket, még, ha testi adottságaiból kifolyólag a végén elérve védelmi szándékait, ő lesz az, akit megvernek.
Kissé érzékeny, a fizikai fájdalmat már mintha megszokta volna, de, ha valaki a lelkébe tapos, azt sosem felejti el. Nála igazán érvényes, hogy az ember legnagyobb fegyvere; a szó.
Lelki biztonságérzetre és védettségre vágyik, talán ebből adódik, hogy olykor gyerekes megnyilvánulásai vannak és, hogy múltjának taglalása csakis az őt felnevelő család és a legközelebbi barátai számára nem tiltott téma. Amúgy pedig nehezére esik megválni a múlttól. Éppen ezért érzi úgy, hogy valójában nem is ismeri önmagát. Hiszen nincsen gyökere, amibe kapaszkodhatna. Mégis betegesen ragaszkodik ahhoz a koszos ruhához, amiben megtalálták és a könyvhöz, amit az árvaházban olvasott.

Ösztönös reakciói és döntései általában megbízhatóak. Személyiségében van azonban egy bizonyos változékonyság, amely többféleképpen is megnyilvánulhat, például igen gyorsan alkalmazkodik mások szokásaihoz vagy véleményéhez.
Mindig kész a külvilágból származó élmények befogadására, imádja az érdekes karaktereket a fura figurákat. Lételemévé vált a megfigyelés. Mégis csak látszólag képes teljes mértékig ráhangolódni az új hatásokra, alkalmazkodni az új körülményekhez, beilleszkedni az új helyzetekbe. Ez kényelemszeretetéből, tudatos konfliktuskerüléséből, tehát tulajdonképpen védekezésből fakad. Aki közelebbről ismeri, nem is tartja őt nagy alkalmazkodónak, mert lényegében csak a számára jelentéktelen dolgokban engedékeny, csak az érdekeit nem keresztező megoldásokra mond igent.
Erősség ▪ segítőkész, érzékeny, gondoskodó, alkalmazkodó, tartózkodó
Gyengeség ▪ megbántódó, elzárkózó, féltékeny, hisztérikus, bűntudatot keltő

Apróságok
mindig ▪ írógép gombjainak kattanása, tücskök ciripelése, nyüzsgő tömeg figyelése, emlékezés, gitár húrjainak céltalan pengetése, karakteres arcok, belemarkolni egy tál nyers babba, olvasás
soha ▪ kizárólag zöld színű zöldségek, felejtés, undorítóan romantikus történetek, tintapacás fotel, naivitás-hiszékenység, belebetegedni a lelki fájdalomba, monotonitás
hobbik ▪ Kutatja a múltat, minden és mindenki érdekli. Ezekből ihletet merítve tökéletes környezetet teremt regényhősei számára. Szeret Ázsiába utazni, mert véleménye szerint ott élnek a legkülönlegesebb emberek. Órákig képes tollal és pergamennel a kezében csak üldögélni egy téren, és lejegyezni a látottakat, alakokat, mozdulatokat, hangokat és viseleteket jellemezve. Csak a japán nyelvet beszéli az ázsiai nyelvek közül, szerinte úgy, hogy nem érti, sokkal érdekesebb és egzotikusabb minden, ami körülötte történik.
merengő ▪ Teadélutánok Mary-vel. Bárhol és bármikor. Mindig a lány társaságát és véleményét tartotta a legtöbbre, ezért a vele töltött percek igazán boldogak az életében. Rossz emléke az ismeretlen. A tudatot, hogy nincsen emléke a gyermekkorának egy fontos időszakáról, fájdalmasabbnak tekinti, mint bármit, amit fizikai erő okozhat.
mumus ▪ a szűk helyektől fél leginkább, de ez mumusként valamiért fekete dobozok képében jelenik meg, melyekből furcsa puffanásokat és fényeket követve ízeltlábúak másznak elő. Tulajdonképpen maga sem tudja, miért pont így fest, de igyekszik minél messzebbre elkerülni a szűk helyeket. És a mumusokat…
Edevis tükre ▪ Megtudni, miért nem emlékszik a múltjára. Úgy gondolja, hogy a szülei régen nem élnek, és csak fájdalmas lenne, ha bebizonyosodna, hogy valóban így van. De nem érti, mi történhetett vele, ami miatt egy apró becenéven és néhány koszos ruhán kívül semmije sem maradt.
százfűlé-főzet ▪ Kásás állag, furcsa karamellabarna színnel és meghatározhatatlan íz világgal.
Amortentia ▪ pergamen és tintaillat, valamint imádja citromfüvet
titkok ▪ A szekrényébe épített rejtekhelyre tesz minden olyan dolgot, amit a gyermekkorából megőrzött, vagy, amit a múltjáról kiderített.
azt beszélik, hogy... ▪ …furcsa degeneráltságból fakadóan élvezi, ha megverik. Iskolás évei alatt mindig célpontja volt a bántalmazásnak, és már akkor is szerettek ehhez hasonló pletykákat terjeszteni róla.

A család
apa ▪ ismeretlen nevelőapa ▪ Antony Ballard (67) jó a viszonyuk, szeretnek beszélgetni, megvitatni a mindennapok eseményeit, az új felfedezéseket vagy az új rejtélyeket
anya ▪ ismeretlen nevelőanya ▪ Tamara Parker Ballard (61) egészen jó a viszonyuk, bár Nat sosem engedte, hogy a szükségesnél nagyobb legyen a kötődésük, mindig úgy vélte, anyaként szeretni, csak az egyetlen és igazi anyát helyes. Ettől természetesen még igazán tiszteli.
testvérek ▪ismeretlen nevelt testvérek ▪ Poppy Patris (32), Alexander & Alexandra Gummer (30), Aiden Halding (29), Mariel Woods (24), Maya Milborrow (21), Grayson Stannar (19), mindegyik nevelt testvérével jó viszonyt ápol.
állatok ▪ Nabucco, egy rövidszőrű magyar vizsla
Családtörténet
Saját családjának történetéről semmit sem tudni. Néhány napnyi bolyongás után találtak rá az erdő szélén. Nem emlékezett semmire sem a múltjából, sem családjából, sem a vele történtekből. A Szent Vince Gyermekotthonban helyezték el.
Ahol az adatfelvételkor Ethel főnökasszony a Natet rövidítésként értelmezve a Nathaniel keresztnevet és a megtalálásának helyszínére utalva a Forest vezetéknevet választotta számára. Korát 7 és 9 közé tippelték be. És jól. Amikor megjött számára Roxfortból a levél, megbizonyosodhatott felőle, hogy tizenegy éves. Ekkor már valóban két éve élt a Ballard családnál, akik kilenc éves korában hozták el az árvaházból.
Ballardéknál jó élete volt. Megtartotta vezeték és keresztnevét, melyet az árvaházban kapott és bár nehéz év állt mögötte, mégis kellemes érzésekkel gondolt vissza rá. Ebben a családban szerencsére azonban megkapott minden szeretetet, odafigyelést és törődést, amit egy ember megérdemel. És ezért, igazán hálás. Mert egy álmodozó kisfiúnak, álomszerű élete lehetett.

Külsőségek
magasság ▪ 191 cm
testalkat ▪ átlagos
szemszín ▪ fakókék
hajszín ▪ barna
kinézet ▪ Nem ő az első ember, akit kiszúrsz a tömegben. Vagyis nem ő lenne, ha néha napján nem vinné túlzásba a színes öltözködést. De már csak így van ez, ha kiüt a mágusvér…
És, ha végre kiszúrtad, hát nem ő, az, akibe elsőre beleszeretsz, vagy, akibe sokadszorra… Sőt, tulajdonképpen sosem fogod szép férfinak tekinteni. Nathaniel nem az az ember, aki a külső adottságaival hódít. Magas, de a legtöbb férfihoz képest túlontúl vékony. És bár edz néhanapján, nyilvánvalóan nem eleget ahhoz, hogy kellő izomzatot növesszen. És tulajdonképpen nem is érdekli… ő nem is akar izmos lenni…
Mellőz minden eleganciát és férfias markánsságot. De a mosolya, ha elneveti magát, az igazán bájos. És, ha lány vagy, hirtelenjében azt veszed észre, hogy már nem is olyan csúnya. Sosem lesz szép, de kellemesen kedves, az talán.
Öltözködésében viszont szereti az eleganciát. A zakókat, az ingeket, szép cipőket. Mindezt ízléses színösszeállításokban tálalva, mégis úgy, hogy, ha férfias szépségére nem is figyel fel az ember, de a sötétciklámen nadrágja mellett azért senki se tudjon úgy elmenni, hogy ne nézze meg az alakot, aki viseli…

Tudás és karrier
pálca típusa ▪ 9 hüvelyk, erdei fenyő, főnixtoll maggal
végzettség és varázslói ismeretek ▪ A Roxfort boszorkány- és varázslóképzőben nem volt egy él tanuló. mindig is jobban foglalkoztatták saját ötletei, történetei. de azért sosem tudta figyelmen kívül hagyni a jövőt, amit eltervezett önmagának; minél többet megtudni a múltról, a világról. Ezért, persze Mary pedáns gondoskodásának köszönhetően, kénytelen-kelletlen, de neki kellett állnia a tanulásnak, hogy megfelelő RBF-eket, majd RAVASZ-okat gyűjthessen be a továbbiakhoz.
A Griffendél Godrik Akadémia, Általános diplomáciai szakára készült, amihez RAVASZ szintű bűbájtan és jóslástan tudás kellett, valamint egy idegen nyelv ismerete.
A kötelező vizsgák mellett az átváltoztatástant is sikerült teljesítenie, de az idegen nyelvet nem, ezért a Roxfort után inkább a könyvének kiadatására összpontosított, majd mikor meglett a várva várt siker a vállalkozásának beindításán dolgozott és utazgatni kezdett, hogy kultúrákat, nyelveket ismerjen meg. Így viszonylag későn kezdett az akadémián.
Választott nyelvek: japán és kezdő szintű kobold
Az akadémián elég szorgalmas, mert itt végre kizárólag olyan tantárgyakat tanul, amelyek igazán érdeklik. Bár még mindig úgy tartja, hogy a tanulás alapja a megismerés, aminek az alapja a megfigyelés, azért már könnyedebb szívvel veszi kezébe tanulás céljából a könyveket, mint a Roxfortban töltött évei alatt.
Átokszórásból nem a legkiválóbb, a házi bűbájok és az átváltoztatások jobban mennek neki, mint a harci célzattal történő pálcarántás, de a védekezés tudományának csiszolására külön odafigyelnek Maryvel. Patrónusa egy vizsla. És mivel sosem látott még ilyen kutyát annak előtte, szerzett magának egyet külföldről.
foglalkozás ▪ Ő a tulajdonosa a Kalamáris Kiadónak, melyet az első sikerkönyvének bevételéből finanszírozott. Különböző témájú regényeket és tudományos könyveket ír
iskola ▪ Griffendél Godrik Akadémia
szak ▪ Általános diplomáciai szak
felvett tantárgyak ▪
Roxfort boszorkány- és varázslóképző ▪ jóslástan, rúnaismeret
Griffendél Godrik Akadémia ▪ Rúnamágia, Általános Mágiakutatás, Animágia, Bolgár nyelvi képzés, Az Önvédelem Alapjai, Alternatív Diplomácia, Pálca Nélküli Varázshasználat Alapjai

Egyéb
avialany ▪ Gabriel Mann