Morgan Williamson

MORGAN WILLIAMSON

Mottó

"Tu ne quaesieris, scire nefas, quem mihi, quem tibi finem di dederint..."
-Ne kutasd, tudni nem szabad, hogy nekem s neked mily véget szánnak az istenek...
(Q. Horatius Flaccus)

   Alapok

jelszó || "A nevetés megmérgezi a félelmet."
így ejtsd a nevemet || Morgen Williamszon
nem || férfi
születési hely, idő || Wales, Anglesey, Holyhead, 1981. 09. 24.
horoszkóp || mérleg
kor || 16
vér || félvér
évfolyam || ötödik évfolyam

A múlt

Gyerekkor

1981. szeptemberének huszonnegyedik napján láttam meg a... Hát arra nem emlékszem, hogy micsodát. Fogalmazzunk úgy, hogy akkor jöttem a világra. Ennek persze szüleim felettébb örültek, s ezt azért is említem meg, mert van oly embertársunk, aki ilyennel nem dicsekedhet, nem is egy. Ez is indokolta, hogy szerető és gondoskodó családom legyen. S ha már a családomról van szó, szögezzük le, hogy mindkét szülőm mágus, na persze ennél picit árnyaltabb a kép, hiszen félvérnek minősülök és éppenséggel okkal. Édesanyám nagyapja volt az első mágus az ő családjában, apám famíliájáról viszont ilyen tekintetben nincs információnk, náluk az ismert generációkig mágusok alkotják a vérvonalat. De talán édesanyám közeli mugli szálai vezethettek oda, hogy az ő testvére, vagyis a bácsikám, Edward, kvibli lett. Bár apró ténynek látszik, mégsem elhanyagolható bizonyos tekintetben, hiszen gyermekkorom folyamán a bácsi, vagy ahogy a kvibliség miatt a család hívja, "Balkanyar Ed" sok időt töltött velem. Neki köszönhetően a mugli világból sok dolgot megismertem, hiszen ő a két világ közt ingadozott folyamatosan. Emlékszem, érdekes történetekkel szórakoztatott és olyan zenéket mutatott, melyek dallamai egy életre a lelkembe égtek. A történetei vezettek oda, hogy amikor már tudtam olvasni, rögtön könyvek után nézzek, persze akkori értelmi színvonalamnak megfelelőek után. A szüleim se vetették meg az olvasást, mint kikapcsolódást, így csak ösztönözték még csírázó szenvedélyem s Ed bácsi is rátett egy lapáttal, érdekes könyveket kaptam tőle. Így ismertem meg például Karl May indiántörténeteit, meg még sok mindent említhetnék. Tőle kaptam még tizedik születésnapomra egy gitárt is, miután szüleim fülét hiába rágtam érte. Azt mondták: "A zenészek link emberek Morgan! Te nem kanászodhatsz el!" Ebből az apró esetből is látszik, hogy bár szerettek, a szigor sem hiányzott a gyerekkoromból, nem kényeztettek el, ésszerűen neveltek, figyelve képességeimre. Nem minden szülő van oly bölcs, hogy elkülönítse saját életét a gyerekétől s sokan ezért a saját álmaikat erőltetik rájuk, ám esetemben ilyen nem történt. A környéken éltek még mágus családok rajtunk kívül, hiszen Anglesey Észak-Walesben egy meglehetősen ősi hagyományokkal rendelkező helye a mágusoknak, a kelta druidák egyik nagy szent helye is itt volt, itt mészárolták őket halomra egy alkalommal a rómaiak.
Így bár szüleim tanítottak otthon, mégis voltak pajtásaim. Komoly gondot fektettek edukációmra, elég korán elkezdték a latin nyelv alapjait a fejembe vésni példának okáért. Nem is volt indokolatlan alaposságuk és az, hogy picit jobban terheltek, mint kortársaimat, mert a sors jó aggyal áldott meg, ha már fizikai valóm nem volt sose héraklészi, hiszen kis srácként soványabb voltam a kelleténél s virágpor allergiám is kínzott, arról nem is beszélve, hogy mindig hirtelen nőttem. Viszont 12 éves koromig nem jelentkeztek mágikus képességeim s a szüleimet eleinte ez aggodalommal töltötte el, mert nem szerették volna, ha Ed bácsi sorsára jutok. És a szorongásuk átterjedt rám is, pár hónapra megmérgezve kedélyállapotom s az aggódás árnyéka mindig ott volt.

"A pergamenjei fölött görnyedt az íróasztalánál, már számtalan órája. Odakint hét ágra sütött a nap s a környék gyerekeinek hangos viháncolását be lehetett hallani az emeleti szoba nyitott ablakán. Morgan mégis itt gubbasztott a támlátlan, háromlábú széken, mely az asztal előtt volt. Alkarját és kezét tintafoltok feketítették, ahogy az írással teli lapokra görnyedt. Előtte egy nyitott könyv volt, melyből az adott részleteket kellett lemásolnia.*
- Végeztem anya! - kiáltott fel hirtelen, majd színpadiasan csapta le pennáját. Édesanyja már jött is a konyhából, hogy szemrevételezze a munkát. Morgan sose volt híres szépírásáról, sőt betűi olyanok voltak, mint a tintába mászott részeg hangyák nyomai a papíron. Anyja mégis eltökélte, hogy amennyit lehet ezen az írásképen javítanak s ebből nem engedett, a fiát keményen fogta ebben a tekintetben. A mai gyakorlásadag kész volt, elérkezett hát az ideje, hogy anyja lezsűrizze.
- Nem kapkodtad el... - mormogta az asszony az orra alá, miközben szeme elé emelt két oldalt, amiket tüzetesen szemlélni kezdett. Ajkát is lebiggyesztette hozzá a nő, amit Morgan kissé szorongva észlelt, ahogy felnézett anyjára. Épp ezért kicsit idegesen vakarta meg az orrát.
- Na jó lett? Most már mehetek kviddicsezni a többiekkel? - kérdezte mégis reménykedve. Szíve mélyén bízott benne, hogy elengedik, hiszen olyan szép az idő és ő annyira menne játszani! Már egész jól összeszoktak a környéken élő máguspalántákkal s az idősebbek már kitanították tűrhető őrzőnek. Azért is annak, mert azt senki nem akarta vállalni, a lelkes Morgan viszont belement. De nem juthatott messze ábrándjaival s a terveivel a szabadidőt illetően, mert anyja replikázott s hangja kiábrándító esőként zúdult rá, mintha a napsütést elmosta volna.
- Mégis hogy gondolod? Olyanok a betűid, hogy... hogy nem találok szavakat. Összenyomorítod teljesen! Tessék jobban megformálni! És túl görcsös! Kezd újra! - az asszony csípőre tette kezét, az egyikben összegyűrve az írást. Morgan dühösen vágott öklével az asztalra.
- Ez nem igazság! Tegnap se mehettem ki! - bár engedelmes volt, akadt olyan alkalom, amikor felfortyant benne az indulat s ennek hangot is adott. De most ezt valami más is követte, mert ahogy az asztalon koppantott és kifakadt, az egyik pergamen azon mód lángra kapott, mire édesanyja eltátotta kicsit száját s torkán akadt a feddés. Mert ez pontosan az volt, amire gondolt, s amire annyira vártak már. Látta és a szemtanúja volt: ez volt fia első mágikus megnyilvánulása. Hanem ez Morgannek is szemet szúrt s hirtelen leblokkolt. ~Atyám! Ez én voltam?~ villant az agyába. Anyja hamarabb ocsúdott fel s eloltotta az égő lapot."

Az eset után alig kellett pár hét, s már kezemben is volt a Roxfort levele, hiszen a tanévkezdés igen közel volt már. Valóságos örömmámorban úsztam s szüleim is boldogok lettek. Egy csapásra tovatűnt a korábbi kellemetlen érzés, mely ott terjengett körünkben.

Roxfoti élet

A tanévkezdéssel és az első év megkezdésével hirtelen meglódultak az események velem. Annyi új ismerős, idegen környezet, új ismeret vett körül, s oly nehéz volt hirtelen kezelni. Mégis jobban indultam, mint mondjuk a mugli származásúak, mert sokkal tájékozottabb voltam s a környékbeli varázslópalántákat is ismertem, nem volt mindenki idegen. Talán a sokszínű tananyag és a megannyi új lehetőség kápráztatott el a legjobban, így lelkesen vetettem magam a tanulásba, hogy megismerkedjek gyengéimmel és erősségeimmel a mágia terén. Az ilyen dolgok gyorsan játszódnak le, egy-két, esetleg három óra és már az ember ráérez, hogy lát-e ebben lehetőséget, avagy nem. Én se voltam vele másképp. Az átváltoztatástan, a bűbájtan mind lenyűgözött és annak rejtelmeiben szívesen merültem el szabadidőmben is, szívesen olvasgattam a könyvtárban. A sötét varázslatok kivédését élveztem,a mennyiben rendes tanár tanított minket, hiszen ebben a minőségben évente más és más oktató állt elénk. A bájitaltannal és a gyógynövénytannal viszont ki lehetett kergetni kezdetektől fogva a világból. A mágikus növényekhez fűződő viszonyomat már az első évben sikerült megpecsételnem.

"Azon átlagos őszi napok egyike volt ez is, amin az észak-angliai táj és időjárás sajátos arcát mutatja: történetesen nedves és hűvös, szeles volt az idő. Épp ezért nem sok teremtett lélek ment ki a parkba, inkább a négy fal közt töltötték a diákok idejüket köpkővel, tanulással, robbanós snapszlival, meg minden ilyesmivel, ami megszokott köreikben. Viszont egy négyfős csoport kivételt képviselt ez alól: négy fiú a különböző házakból, akik nem voltak rosszban egymással, sőt többször együtt lógtak. Ez persze azt is jelentette, hogy alkalomadtán egymást vitték a rosszba s ez most is így történt. Elszántan toccsantak lépteik a nedves pázsiton, ahogy egyre céljuk felé haladtak. Eleinte mind a négyen hallgattak, de ez túlságosan nyomasztónak bizonyult. Morgan haladt középen s a csendet is ő törte meg:
- De Publius! Biztos, hogy a bátyád igazat mondott? Mert szerintem csak be akart etetni... - nézett társára felvont szemöldökökkel. A másik fiú csak ingerülten legyintett egyet, de látszott, hogy ő se olyan magabiztos, viszont társai lesték a szavát.
- Igazat, ha mondom! Azt mondta, hogy ők is kipróbálták és ő nyert... Ő merte egyedül megfogni a fúriafűz törzsét. Ha ő ki tudta kerülni az ágakat, nekünk is menni fog... - jellemző, bátorsági verseny. A fiúk képesek egymást belevinni a legnagyobb hülyeségbe is, hogy bebizonyítsák, van bennük kurázsi. Ám a próbatétel közeledtével mind bizonytalanabbak lettek. Kis hallgatás utána jobb oldalon battyogó Ted szólalt meg.
- Halljátok, én inkább beismerem, hogy begyulladtam. De én nem csinálom ezt! - és el is oldalgott, mire a többiek nevetésben törtek ki. Feszült volt ez is, de bátorságot merítettek belőle. A negyedik társuk, Philippe rá is tett egy lapáttal.
- Nézzétek hogy fut a Hugrabugos! Mutassuk meg, hogy mit érünk, ha ez a nyúlszív nem merte! - a másik két fiú helyeslően bólogatott. Így értek a fa közelébe. Morgan idegesen hajába túrt, majd tanácstalanul nézett társaira. Kezdte érezni, hogy ez így nem lesz jó, de nem akarta, hogy megvetés tárgya legyen. Mert mi van, ha a többieknek sikerül? Akkor az ő háza is szégyenben marad.
- Akkor srácok, háromra futunk! Egy, kettő, Hááá-rom! - kurjantotta Philip, mire nekiiramodott a három lurkó. A fúriafűz persze nem rajongott az ötletért s ezt gyorsan tudtukra adta: Publius volt az első, akit egy ág gyomron talált és a földre küldött. Morgan ezt még látta, de már nem tudott erre figyelni, mert a feje felé száguldott egy ág. Az utolsó pillanatban vágta magát hasra, így kezdett kúszni, majd felpattant, hogy átugorjon egy a lábát elkaszálni készülő ágat, ugyanakkor pár lépést tehetett csak, mert gyors reflexei voltak ugyan, de ez sem volt elég és egy ág kupán verte, hogy elsötétedett a világ és a földre esett...
A gyengélkedőn tért magához, ágyánál Hagrid állt Teddel. A szomszéd ágyakon Publius meg Philippe.
- Mi-mi történt?- kérdezte folyamatosan éledő hanggal, mivel először rekedten csengtek szavai. Szája száraz volt még mindig. Közben konstatálta: a másik két fiú közül Philippe még mindig nem tért magához, csak ő, meg Publius. De nem kellett sokat várni Hagrid szavaira, mert jött is a dörgedelem.
- Hogy mi történt? A teremburáját! Szép kis bátorságpróba nekimenni egy fúriafűznek! Hármatokat kiütött a fa, s ha kis barátotoknak nincs annyi esze,- itt rátette hatalmas tenyerét Ted vállára, akinek térde megroggyant a gesztus hatására-, akkor nem lennétek ilyen jó állapotban! Te még kicsit kaptál a fejedre, de Philippe nagyobbat. Mondom, kész szerencse, hogy jött és szólt, hogy mit terveztek. A házvezetőitek is nagyon boldogok lesznek..."

Ez az eset tanulságos volt, innentől kezdve kerültem mindig is a fúriafűzt, de a többi mágikus növényhez se fűzött baráti viszony. Sőt, az egyik gyógynövénytan órán, amikor a mandragórát tanultuk, rosszul tettem fel a fülvédőt és elég kellemetlen élményben volt részem, ahogy összeestem, még a homlokom is bevertem, szerezve egy jó sebet.
De a bájitaltan se volt a szívem csücske sose, mint említettem. Az alapvető problémát az jelentette, hogy hajlamos vagyok a feledékenységre. A pálcával való varázslást viszont mindig is élveztem s szenvedélyes szeretettel függtem és függök pálcámon, melyet rendesen karban és tisztán tartok. Persze szó nélkül nem mehetek el azok mellett az események mellett sem, melyek mindinkább felkavarták életünket a kastély falai között s melyek szinte mind Harry Potterhez kapcsolódtak. A srác mindig is megosztotta a társaságot s ahogy Tudjukki visszatérése körüli mizéria megkezdődött, ez csak erősödött. Én magam próbáltam az aurea mediocritas elve alapján cselekedni, az arany középutat választani. Mérsékeltség és semlegesség jellemzett. Alapvetően szkeptikusan álltam a kérdésekhez és sokszor kivártam, hogy az idő adjon választ és igazolja egyik vagy másik oldalt. Persze ezen a nyílt háború kezdete se változtatott, sőt erősített rajta, mintegy önvédelmi reakcióként nyilvánult meg nálam. Arról nem is beszélve, hogy most kezdtem az ötödik évet s az RBF-ekre kell készülnöm nagy erőkkel, amit nem is mulasztok el.

   Jellem

Kezdjük ott, hogy mint minden ember, én is összetett jellem vagyok. Ez az összetettség viszont azt fedi nálam, hogy olykor antagonisztikus ellentétek is feszülnek bennem. Talán ez hajt, ez az a herderi dialektika alapú rendszer, ami meghatároz és működtet. Társasági embernek tartom magam, szeretek jókat beszélgetni, új ismeretségeket kötni. Viszont híve vagyok a magányos elmélkedésnek, sétáknak is. Érdeklődő vagyok környezetem iránt, nyitott vagyok a tapasztalatokra. Mindazonáltal bizonyos tekintetben egy konzervatív vonulat is jelen van gondolkodásomban. Tanulási vágyam elég nagy, szeretek minél több ismeretet összegyűjteni. Bár jók a szellemi képességeim, mégsem vagyok mindenben kiváló, mert azt, ami érdekel, a végtelenségig tudom boncolgatni és lelkesedni érte, amiről viszont eldöntöm, hogy nem érdekel, az a hátam közepére se kívánom, és hiába van az, hogy ha megerőltetném magam menne, egyszerűen nem akaródzik. És ha az akarás került szóba: elég nyakas tudok lenni. Ha valami célt kitűzök, azt mindegy milyen áldozatokkal, de elérem. Viszont a lustaság és hanyagság nem áll távol tőlem, néha bizony azon kapom magam, hogy körmömre ég a munka. Ehhez társul az, hogy nem vetem meg az epikureista életörömöket, szeretek kicsit carpe diem élni, hiszen ki tudja lesz-e rá holnap lehetőség? Ehhez társul a sztoikusok felfogása: igyekszem semleges lenni a világ dolgai iránt, elzárkózom inkább és kivárok, hogy mi lesz, majd csak aztán lépek. Persze ez döntéseimben bizonyos lassúsággal jár. Nem döntök egykönnyen, ha fontos kérdésekről van szó és ezért halogató is vagyok. a feledékenység se válik nagy előnyömre, pedig gyakran képes vagyok dolgokat elfelejteni, bár érdekes módon, ami a tudást illeti, szinte semmit, viszont a tegnapi ebédet ne tőlem kérdezd! Türelmem elég nagy, bármilyen pepecs feladathoz elegendő, csak valahogy emberekhez nem mindig... Ha felpiszkálnak, akkor a vörös köd bizony leszáll. Holott természetem szerint nem szívesen ártok én senki ember fiának, amíg engem nem veszélyeztet. Meglévő indulataimra pedig a sztoikus gondolkodásommal pedig igyekszem erre féket vetni, ez a semleges viselkedés oda vezet, hogy bár jól elvagyok emberekkel és kedvelem a társaságot, koránt sem olyan könnyű hozzám igazán közel kerülni s a bizalmam elnyerni. Magatartásom is valamelyest simulékony, igyekszem az emberekhez alkalmazkodni, magamon pedig kevés támadási felületet hagyni. De koránt sem vagyok érzéketlen embertársaim iránt és szeretek segíteni rajtuk, üdvös dolognak érzem, és ott van a gondolat, hogy kedvességét visszakaphatom. Ami viszont külön hatással van rám, az a gentil sesso, a gyengébbik nem. Mondhatjuk, hogy szoknyabolond vagyok, hiszen örömmel legeltetem szemeim bájos lánykákon s olykor nem habozok bókolni se nekik, a nők nagyobb hatalommal bírnak felettem, velük őszintébb, nyitottabb tudok lenni. A gáláns, lovagias viselkedés velük szemben szinte kötelező alap nálam.

Erősség || segítőkész, kitartó, jó értelmi képességű

Gyengeség || olykor érzéketlen, hirtelen haragú, lusta, feledékeny

   Apróságok

mindig || versírás, olvasás, gitározás, zenehallgatás, lányoknak tenni a szépet, jó társaság, rock, metál
soha || fúriafűz, néhány zöldség, szűk barlangok, cigaretta, hazugság
hobbik || versírás, gitározás, olvasás, úszás
merengő || Legjobb emlék: mikor megtanultam gitáron az első dalt teljesen eljátszani. A House of the rising sun volt. Amint tehettem, meg is mutattam nagybátyámnak, aki megdicsért és biztatott, hogy folytassam a gyakorlást és tanulást, mert jól csinálom. De nem a dicséret volt a lényeg, sokkal inkább az, hogy képes voltam összefüggő zenét játszani és ezzel valakinek örömet okozni.
Legrosszabb emlék: amikor tizenöt évesen berúgtam életében először és remélem utoljára. A családi karácsonyt sikerült kicsit felpörgetnem, mert apa megkínálta a whisky-ből, de olyannyira nagynak éreztem magam, hogy az első után még leküldtem hat felest gyorsan, ami elég gallyra vágott, egész este a csapon lógtam rókázva és sírva énekeltem nótákat. Borzalmas élmény volt és mindenre emlékszem az egészből, a másnap pedig különösen pokoli volt és a rokonság megvetésének és élceinek is ki lettem téve ezáltal.
mumus || egy visító mandragóra
Edevis tükre || Önmagamat látjom mint híres és elismert zenészt és költőt és a nők a lábaim előtt hevernek
százfűlé-főzet || fekete és fehér lenne, két rétegre válva az íze meg kb. olyan lenne mint a papíré
Amortentia || tömjén lenne a domináns illat, de mellette még ott lenne az esős mezők illata is
titkok || titkolom gerincferdülését, mely miatt úszni kezdtem és amit kemény munka, torna és úszás árán magam mögött hagytam elég hamar. Arra meg senki se emlékszik szinte, hogy elsőben milyen hanyag tartásom volt... az allergiám is kevesen tudják.
azt beszélik, hogy... || A pletyka szerint az egyik évfolyamtárs mardekáros lánynak az alagsorban szerenádot adotam, de ő kikosarazott nyekergésem miatt (valójában ilyen nem történt és nincs rossz énekhangom, de nem vagyok kiemelkedő tehetség)

   A család

apa || Oliver Williamson; 40; félvér; szeretetteljes viszonyunk van
anya || Stella Wolmorick; 38; félvér; szeretetteljes viszonyunk van
testvérek || nincs
állatok || bagoly

Családtörténet || A családunk, mint már írtam, félvér eredetét tekintve. Átlagos máguscsalád. Édesanyám az igazságügynél titkárnő a minisztériumban, édesapám pedig a Reggeli Próféta nyomdájának egyik műszakvezetője. Testvérem, nincs, tehát egyke vagyok, ha úgy tetszik, szüleim szeme fénye. Ők már az első háború alatt is igyekeztek kimaradni a felfordulásból, nem is érintette őket annyira, az általános álláspont pedig az, hogy "annak a hívői vagyunk, aki a plébános" Robert Merle után szabadon. Azt viszont érdemes megemlítenem, hogy szeretett Ed bácsikám hallgatva az idők szavára, a háború miatt inkább elhagyta az országot és Franciaországban telepedett le ideiglenesen.

   Külsőségek

magasság || 186 cm
testalkat || alapvetően szikár testalkatú, vékony, de szívós, bár nem egy izomember
szemszín || acélkék szemei vannak, amik kissé szürkébe hajlanak
hajszín || barna, világos és sötét árnyalatok vegyülnek
kinézet || Amikor elsőre látod, egy magas, átlag srácot pillanthatsz meg. Annyira nem tűnik szembe, hogy vékony, hiszen az iskolában az egyen talárt hordja, ami ilyen szempontból azért takar. Arckifejezése barátságos alap járaton, egy enyhe félmosoly mindig ott húzódik szája sarkában. Szemében is van valami vidámabb csillogás, ám enyhe hidegség is. Ha beszélni kezd, akkor pedig hangja halkan, de határozottan cseng, viszont beszéd közben mindig gesztikulál, ha nem is olaszosan, de azért nem állnak meg kezei, mindig mozgásban vannak

   A tudás

varázslói ismeretek || Morgan alapvetően átváltoztatásokból és bűbájtanból remekel, ezekben az évfolyam top 5-jében benne van. A sötét varázslatok kivédése is jól megy neki, ha a tanár megfelelő és nem csak fejezeteket olvastat egy könyvből. A többi tárggyal jól boldogul, még a mágiatöri száraz anyagával is meg tud birkózni, ha odateszi magát. Viszont a csillagászat, bájitaltan és a gyógynövénytan az a három, amivel nem nagyon boldogul, épp hogy elvegetál és sokszor a szerencsének köszönheti, hogy éppen átment és nem bukott meg. Nem ez a jövője, annyi szent.
felvett tantárgyak || repüléstan, rúnaismeret
pálca típusa || 11 hüvelyk, kellemesen rugalmas, gyertyánfa, főnixtoll maggal

   Egyéb

avialany|| Matthew Modine