Roxfort RPG

         Alapok

jelszó || "Valar Morghulis"
így ejtsd a nevemet || Lemont Edem Stekháuz
nem || férfi
születési hely, idő || London 1984. 08. (augusztus) 31
horoszkóp || Szűz
kor || 14
vér || sár
évfolyam || Harmadéves


         A múlt

Vannak emberek, kik élik megszokott életüket és azt csinálnak, amit csak akarnak. Másoknak viszont a sors folyton beleszól és igyekszik mindent irányítás alatt tartani. Ebben a cipőben járt egy sebhelyes kissrác is, kit folyton csak baj és nyomorúság ért, hogy eme nyomás alatt felelősségteljes férfivá érjen és nem mellesleg megvédje a varázslóvilágot. Az én életembe is beleszólt ez a minden lében kanál valami, ám az én esetemben egyáltalán nem globális ügyről volt szó.
Egy hétköznapi családba születtem, nem is tudva, hogy tényleg létezik a mesékben látott mágia. Szüleim rendes, dolgos, hétköznapi emberek voltak és nagyon igyekeztek, hogy kövessem a példájukat. Gyerekként imádtam az állatokat és a növényeket, bár jó pár elpusztult a kezeim álltal. Pontosabban a növényeim vagy kiszáradtak, vagy megfulladtak a túlzásba vitt locsolástól. Szerencsére kisállat még nem hunyt el általam és ennek nagyon örültem. Anyáék szerint még túl fiatal voltam egy háziállathoz. Ez annyira nem zavart, hisz sikeresen elfoglaltam magamat. Például igyekeztem a főzés rejtelmeibe belemélyedni, ám valami apróság miatt a siker ritkán látogatott meg. Mikor öt éves koromban vagy ötödször rontottam el a palacsintatészta receptjét, rendkívül megharagudtam saját magamra. Ökölbe szorított kézzel ott álltam a konyha közepén és nagy elképedésemre a híg tészta fölrobbant. Mindent apró, sárgás cseppek borítottak be, amíg csak a szem ellátott. Szüleim csodálkoztak is a dolgon, ám nem sokat törődtek vele. Ez volt az első alkalom, hogy valami megmagyarázhatatlan történt velem. Az elkövetkező években elő-előfordult néhány furcsaság, ám hamar elfelejtettem őket. A nagy változásra, vagy leleplezésre tíz éves koromban került sor. A nagybácsikám, vagyis édesapám édesapjának a testvére születésnapomra küldött nekem egy kis ajándékot. Mivel botanikusként dolgozott mindig valamilyen növénykét kaptam tőle. Ő amúgy a ritka madarak közé tartozott, ugyanis bagoly útján tartotta velünk a kapcsolatot és szinte alig-alig találkoztunk vele személyesen. Mikor kibontottam a csomagot, egy aprócska, majd harminc centis fát találtam egy üvegbúra alá rejtve. Ez nem egy csemete volt, hanem egy kifejlett felnőtt fa, csak törpe méretben. Fajtáját sajnos nem tudtam megmondani, de biztosra vettem, hogy találkoztam már hasonlóval kicsit nagyobb kiszerelésben. Az öröm azon nyomban elillant, mikor levettem az üveget. A különös fa vékony indái, vagyis ágai a nyakamra tekeredtek, majd fojtogatni kezdtek. Egy hang, nem sok, annyi sem jött ki rémült számon. Próbáltam lefejteni a nyakamról, ám nem jártam sikerrel. Szemeiből egy-egy vékony könnycsepp hullott le és éreztem, nem úszom meg. Hirtelen különös bizsergés futott végig a testemen és mintha egy láthatatlan erő végigcsapta volna az ágakat, megszűnt a szorítás. Abban a pillanatban édesanyámék rontottak be a szobámba egy idegennel, kiről kiderül ő a nagybácsi. Mindannyian jól látták, hogy valami varázslatos volt a megmenekülésem. Miután anya megvigasztalt engem, mind leültünk az asztalhoz és megbeszéltük mi is történt.
- Nagyon sajnálom. - mondta Tomas bácsi szánakozva - Véletlenül rossz csomagot küldtem el ajándékba, ezért került hozzátok ez a bestia.
- Mi ez tulajdonképpen? - kérdezte apa.
- Hát ez egy jó kérdés. Létezik egy ritka fa, amit Fúriafűznek hívnak és indaszerű ágaival mindent elkap maga körül. Azok átlag fa méretűek, ez viszont egy miniatűr példány, mondhatni a ritkaságok közötti ritkaság. Azonban. - és ennél a pillanatnál közelebb hajolt hozzánk - Be kell vallanom valamit, amit egész végig titkoltam, ám eme csodának hatására muszáj megosztanom veletek.
- A mi családunk egy varázslócsalád.
Édesanyám éppen el akarta nevetni magát, mikor Tomas felemelte a kezét és így megálljt parancsolt magának.
- Ez az igazság, amit nektek is be kell látnotok. A saját szemetek előtt zajlott a kis Lasz első varázslatának egyike.
- Miért hívsz engem Lasznak, Tomas bácsi? - tettem fel a kérdést.
- Ez egy régi szokásom. Ha valakinek túl hosszú a neve, akkor egybeolvasom.
- Lasz. Ez klassz. - Mondtam fülig érő vigyorral.
- Sajnos a mi családunk elég különleges vérvonalat hordoz. Nem tudjuk mi az oka, ám a mi családunkban teljesen kiszámíthatatlan, kiből lesz varázsló és kiből nem. Nemegyszer előfordult, hogy generációkon keresztül szunnyadt a varázslat, ám az sem ritkaság, hogy minden gyermek boszorkánynak születik. A te apád muglinak, vagyis varázstalanak született és te is erre a sorsra jutottál. Lasz viszont hozzám hasonló különleges erők birtokosa. Persze még sokat kell tanulnia, ám van egy különleges iskola, ahol mindent megtanulhat.
Először édesanyáék azt hitték, néhány különc hókusz-pókuszt játszik, ám amikor megtudták, hogy valójában milyen komoly az ügy, elgondolkodtak. Egy saját világot építettek ki maguknak az átlagemberek mintájára. Köztük soha nem lennék különc és ott is ugyanolyan életem lehetne, mint a normális embereknél. Szorgalmas tanulással akár lehetne belőlem orvos, ügyvéd, vagy akár a törvény alázatos szolgája. Némi töprengés és győzködés után beleegyeztek, hogy jövőre a Roxfortban kezdhessem meg tanulmányaimat. Tomas ezentúl rendszeresen ellátogatott hozzánk és apránként megismertette velem eme különös új világot. Mikor közeledett az idő elutaztunk Londonba, ahol végre valahára saját szememmel láthattam azt a nevezetes Abszol utat. Mivel ritkaságokkal foglakozott, könnyedén kifizette a számomra előírt felszereléseket. A legkülönlegesebbnek Ollivander pálcaboltját találtam. Majdhogynem a hajszálaimon kívül mindenemet megmérte, majd kezembe adott egy pálcát. Abban a minutumban különös érzés kerített hatalmába és a pálcából kis lángnyelv csapott ki.
-   Ne feledje fiatalember, a pálca választja a tulajdonosát, nem pedig fordítva.
Egy hét múlva már a legendás házválasztási ceremónián vártam izgatottan a soromra. Mesélhetnék a kilenc és három-negyedik vágányról, vagy, hogy milyen különös volt először vonaton utazni, ám ha mindent fel akarnék sorolni, ami azalatt a pár nap alatt zajlott, soha nem végeznék. Nagyon izgultam, ám a süveg kellemes hangja némiképp megnyugtatott.
- Áh, rég találkoztam Stackhouse-zal.- majd hangosan kikiáltotta leendő házam nevét. Mosolyogva hellyel kínáltak az asztalunknál és mindenki gratulált. Csak ámultam, mikor az a sok étel megjelent. Emiatt is
és a tömeg végett alig ettem pár falatot, annyira szégyenlős voltam.
A következő hetekben megismerkedtem a tantárgyakkal. Egyeseken rendkívül jól éreztem magam, másokon pedig minden egyes perc egy örökkévalóságnak tűnt. Valami oknál fogva sokakkal ellentétben ki nem állhattam a repülést, ám a bájital óra tetszett. Nem mintha sok sikert értem volna el, ám nagyon hasonlított a főzésre és valami arra sarkalt, hogy tökéletesen kivitelezzek minden egyes feladatot. Ha valami nagyon nem ment, eléggé ki tudott hozni a sodromból és mindent mérgemben földhöz csapkodtam. Utána természetesen újrakezdtem, míg nem sikerült rendesen elvégeznem a feladatot. Tomas bácsi karácsonyra egy kis táskát küldött, rajta egy cetli ”Ne mutasd meg senkinek.” Mikor egyedül maradtam a szobában, belenyúltam méghozzá könyékig a kis táskába, ami nagyobb volt belülről, mint amilyennek látszott és kivettem a Fúria cserepét. Egy levélke is volt hozzá mellékelve.
„Kedves Lasz!
Remélem, jól érzed magad és sok érdekes dolgot tanultál. Mióta elmentél, egyszerűen nem bírok ezzel. Sokkal vadabb lett, mint eddig bármikor. Egyik nap majdnem a pálcámból is faforgácsot készített. Remélem nálad jó kezekben lesz, ugyanis másra nem merném bízni. Ne mutasd meg senkinek, csak ha feltétlenül bízol benne. Ez a fácska még a mágikus világban is ritkaság, így minden bizonnyal megpróbálnák elvenni tőled. Légy jó. Üdvözlettel Tomas.”
Mikor kitettem az ágyam melletti szekrényre, Fúria nem akarta kitekerni a nyakamat, hanem csak a házi dolgozatomból készített konfettit. Nem értettem mi üthetett belé, ám engem alig-alig szorongatott meg, mintha nem akart volna eltenni láb alól. Az az ostoba gondolat futott végig az agyamon, hogy megkedvelt, ám ez ostobaságnak tűnt. Napközben a zsákban tartottam és csak akkor vettem elő, mikor egyedül voltam.
Három év gyorsan elszállt és az iskola drasztikus változáson ment keresztül. Mindenen eluralkodott a sötétség és a beképzelt, egoisták kerültek hatalomra. Állítólag visszatért valami hatalmas mágus, ki egyenrangú volt az igazgatóval, aki sajnos elhunyt. Még pusmogtak valamit egy bizonyos Potterről, ki csecsemőkorában egyszer már legyőzte ezt a névtelen gonoszt. Ő eltűnt, én viszont gyanítottam, nem nyaralni lépett le. Nem szándékoztam örökébe lépni, ám árulóvá sem váltam. Ha valaki kiérdemelte a segítségemet, annak segítettem, mindegy milyen sima nyelvű állta az utamat. Az élet nem volt könnyű, ám a változás szerét véltem felfedezni a levegőben.
Szóval ez történt eddig, most pedig élem a harmadévesek nem akármilyen hétköznapjait.



         Jellem
  Ő egy rendes körülmények között nevelt jó fiú. Ha tehet valamit a másikért, akkor megteszi, feltéve ha megérdemli. Nem szereti, ha a gyengét bántják, kínozzák, legyen az emberszerű, állat, vagy akár egy nővény. Ha valami sokadik próbálkozásra sem sikerül, kisebb dührohamot kap, majd magát szidalmazva megesküszik, hogy többet rá se néz a témára. (Fél perc múlva meg újrakezdi, míg nem jár sikerrel.)
  Legtöbbször kis fácskájával van elfoglalva, nem társaságkedvelő típus. Néha azért beszélget, de nem szívesen nyílik meg mások előtt, főleg a szebbik nem előtt. Szeret „egyedül” lenni és olvasgatni. Legtöbbször akkor lép kapcsolatba mással, ha éppen a hős lovag szerepét ölti magára.
  Kedveli a furcsa, nem hétköznapi dolgokat. Ez talán családjának különös helyzetéből fakad.

Erősség ||  
Védelmező hajlamú
Kitartó
Szorgalmas

Gyengeség ||  
Kissé meggondolatlan
Bizalmatlan
Makacs



         Apróságok

mindig ||   főzni (bár nem nagyon megy), sakkozni (ebben sem profi), állatok, növények, bájitaltan, pálcája (eredeti Olivander), olvasni, minden, ami különös és ritka
soha || seprűn repülni, elrontani egy receptet, képmutatás, faji megkülönböztetés, pocsékolás.
hobbik || olvas, házi fájával bíbelődik
merengő || Majdnem leesett a seprűről, tekintélyes magasságból.
Megkapta ajándékba a fúriát, ki mintha kissé vonzódna hozzá.
mumus || egy megbokrosodott seprű
Edevis tükre ||  Kezemben tartok egy fiolát melynek hatására utódaim varázslók lehetnek.
százfűlé-főzet ||  feketés barnás, kissé földes ízű
Amortentia || kristálytiszta víz
titkok || Van a birtokában egy 30 cm-es Fúriafűz.
azt beszélik, hogy... ||
Kissé bolond mert gyakran beszél ’magában’, mikor egyedül van a hálókörletében.

         A család

apa ||   Arnold Stackhouse, 31, mugli, jó
anya ||   Lily Stachouse, 31, mugli, jó
nagybácsi || Tomas Stackhouse,71, sárvérű, jó
állatok ||

Családtörténet ||
A család egy igen különleges vérvonallal rendelkezik, ugyanis a mágia teljesen kiszámíthatatlan, mikor és hol fog felbukkanni a családban. Nem lehet tudni, hogy ez egy átok miatt van, vagy csak a természet egyik szeszélyes tréfája. Előfordult, hogy a mágia generációkra eltűnt, majd újra felbukkant, tömegesen. A legutolsó varázsló Lasz öregapjának a testvére volt.


         Külsőségek

magasság || 150 cm
testalkat || átlagos testalkatú
szemszín || barna
hajszín || barna
kinézet || Mások szemében nyeszlett, alultáplált, erőtlen, olyan ember, aki mindig meghúzza magát és soha nem meri megvédeni az igazát.



         A tudás

varázslói ismeretek ||
Jelenleg harmadéves. Kedvenc tantárgya a sötét varázslatok kivédése és a bűbájtan, bár ez elég gyatrán megy neki, de ő élvezi. A seprűn repüléstől viszont iszonyodik és épp hogy nem bukott meg belőle. Kedveli a hétköznapokban használt mágiát és az elemi erőkkel kapcsolatos varázslatokat.
felvett tantárgyak ||
                      roxfortosok: Rúnaismeret, Legendás Lények Gondozása
pálca típusa || Kocsányos tölgy, egyszarvú szőr maggal, 12 és egy negyed hüvelyk


         Egyéb

avialany||  Jake T. Austin