Roxfort RPG

Megkönnyebbülve léptem ki az ajtón, és örömmel konstatáltam, hogy kitűnő idő van. Nem mintha sokat zavarna az időjárás, jókedvemet még az a tudat sem rontja el, hogy holnap kezdődik a tanítás. A hétvégéket mondjuk mindig kihasználják a tanárok, hogy a gyerekeknek sok házi feladatot adhassanak, ezért  szinte az egész szombatot a könyvtárban, a vasárnapot pedig az udvaron tölthettem. Miután kész lettem a házi feladatok megírásával, úgy döntöttem, egy kis pihenő nekem is kijár, ezért lejöttem ide az egyik kedvenc udvaromra. A diáktársaimon is lehet látni, hogy nem várják a holnapot. Bár, a felsőbb éveseken nem látom azt, hogy nagyon zavarná őket ez a tény. Mindenesetre leülök egy padra, amin már egy látszólag negyedikes vagy ötödikes ül. Valamiért beszélgetni van kedvem, ezért megszólítom:
- Szép időnk van, igaz?
Bár nem tudom miért egy ilyen klisés szöveggel indítottam, de valószínűleg nem fog leordítani egy elsőst, amiért egy ilyen kérdést feltett neki. Mellesleg, az egész tele van gyerekekkel.
- Téged hogy hívnak?

  A bizsergést minden egyes végtagomon érzem, ahogy az eszem tiltakozik az újabb kihágás miatt. Már ami a tanulás alóli kihágást illeti, mert ma végre megint találkozom vele, ezért még a kedvenc tevékenységem, a házi feladatok írását is félre dobom. Vagy nem alszom ma éjjel - ezért vagy azért - de remélem inkább a Sunnyval töltött hosszú órák és a hajnali visszasurranás lesz a program, nem pedig a kora este megérkezés és a tanulás hajnalig. A rebellis gondolkodásmód kezdi átvenni az irányítást fölöttem. Bár lehet ez a lány iránti  kötődésem, hiszen már az órák is heteknek tűnnek amiket nem vele töltök.
  A hajzselé szinte már a hajam részévé válik, annyit időzik a fejemen mióta egyszer kipróbáltam már nem is tudok élni nélküli. Valahogy zselés fejjel belépni egy terembe sokkal menőbb gondolat, mint zilált hajjal. Ahogy a parfümöm a bőrömet éri legszívesebben csak percekig szagolgatnám magam. De az apró élvezeteket el kell hanyagolnom a nagyobb jó érdekében. Ki mit preferál ugye.
  A lépteim zajosak és a kövek alattam gyakori koppanással jelzik, hogy szedem a lábam, mert már így is késésben vagyok a megbeszélthez képest. Ez a lány egyre vakmerőbb, egy belső udvarra hogy lehet randit szervezni, mikor senki nem tudhatná, hogy mi van köztünk. Talán én őrjítem meg egyre jobban vagy őt is kezdi magával ragadni a rebellis életérzés. Nem mintha bánnám, de azért a félelem elbújik a szememben ilyenkor mindig, aki szemfüles még észre is veheti.
  Remélem jól értelmeztem a megadott helyet és a megfelelő padra ülök le, a levelei néha annyira nem egyértelműek. A kezem izzadtságát a nadrágomba törlöm - hova máshova - erre elmosolyodok és magam előtt látom őt, ahogy kiabál velem, hiszen zsebkendőt használni sokkal elegánsabb. De nem változom érte, talán nem is szeretne ha megtenném, én a felkelő nap vagyok ő pedig a hő ami táplál. A kettő külön nem működhet.
  Mélázásomból egy ismeretlen hang hoz vissza a való világba. Kicsit összerándulok, hiszen a közelgő eseményektől a lelkiismeretem már megint hadi helyzetet hirdetve figyelmeztet, hogy ne, ne, ne csináld menj vissza szépen és tanulj, mint a jó gyerekek, de sajnos manapság túl könnyen legyőzöm.
  - Elég meleg van még igen. Szokatlan ez ilyenkor. - a srác - mert tőlem fiatalabb ez látszik - annyira gyereknek tűnik. Vicces, hogy én is az vagyok, de valahogy a kisfiúból a nagyfiúba szeretnék avanzsálni kevés sikerrel. Örülök, hogy fiatalabb, talán még menőzni is tudok majd előtte.
  - Fergus vagyok. Fergus O'brian. De csak szólíts Fergienek. Te? - válaszolom mosolyogva, nem akarom elriasztani, pedig most igazán nem vágyom társaságra. Nem az ő társaságára vágyom.
  - Mi járatban vagy itt? - mutatok körbe, hiszen el nem tudom képzelni, hogy egy elsős mit keres itt ilyenkor, ennyire az év elején. Mikor én voltam elsős mindenre vágytam, csak arra nem, hogy egyedül üldögéljek egy udvaron. Van itt annyi felfedezni való. Főleg a Rengeteg érdekel, de még nem mertem megkérni Merelt, hogy vigyen el legalább a szélére. Ő azért elég bátor ehhez és mellette nem is félnék annyira.
  - Te elsős vagy ugye? Csak olyan kicsinek tűnsz abból gondolom... -  a kicsi szó említésére el is pirulok, hiszen nem is olyan rég még én is kicsinek számítottam. Az első és másodévesek mindig a kicsik mindenki számára.

Örülök, hogy Fergus kedvesen szólt hozzám. Kicsit hiányoltam valakinek a társaságát. A többiek biztos a klubhelyiségben vannak, és egymással társalognak. Kicsit már kezdtem unni az ottani levegőt, ezért jöttem ki. Szimpatikus volt ez a srác, lehet, hogy menőzhetek azzal, hogy van egy felsőbb éves barátom. Különben sem vagyok olyan rég óta itt. Idősebbeket is kell ismernem. Máris azt szeretné, hogy becézzem. Úgy látszik, túl jól választottam. A tanulás pedig még várhat. Nem kell túlságosan sietni.
- Én Christopher Godfrey vagyok. Elsőéves, Hugrabugos. Engem meg nyugodtan hívhatsz Chrisnek. Gondoltam, kicsit kijövök a friss levegőre. A tanulással nem kel annyira sietni. Különben sem adott sok tanulnivalót egyik tanár sem.
 Próbálok kicsit lazának tűnni, hátha így menőbbnek tűnök.
- Mikor megérkeztem az iskolába, ez volt a első hely, amit felfedezés közben kiszúrtam magamnak. Közel van a legtöbb számomra fontos helyhez, a hangulat is kellemes. Amikor kicsit elegem lesz a barátaimból, kijövök ide, nézem a gyerekeket, és összeszedem a gondolataimat. Nem úgy ülsz itt, mint aki csak szeretne itt kicsit nyugodtan lenni. A felsőbb éveseknek nincs kicsit több órájuk? Esetleg ellógsz egyről?
 Mondjuk vicces elképzelni, hogy ennyi varázslatos dolog mellet miért akarna bárki is lógni óráról. Mondjuk, ez is csak egy iskola. Egy idő után minden iskola megunható. Ki tudja, lehet, hogy őt otthon is körbeveszik a varázslatok. Vagy csak szimplán lusta egy kicsit, mint én, hiszen, ha neki is valami olyan órája van, amit nem szeret, miért ne szökne meg előle?
- Csak nehogy elkapjanak a tanárok - mondom viccesen arra célozva, hogy nem gondoltam teljesen komolyan a lógást.