Oldal nyomtatása - Üvegházak és a kert

(https://cdnw.nickpic.host/mQASJ5.png)

Csípős őszi reggel van. Ahogy a közelgő tél első halovány jelei megtekeredve széllé válnak a kastély falának tövében, megborzongok. Nem készültem ennyire hidegre. Egy egyszerű kék és réz pulóver van rajtam utalva házam színére és egy vékonyabb anyagú farmer, tornacipővel – amit a harmatos sár már is összekoszolt. Mennyire hiányzott a mugli öltözködés az iskolában, tavaly már herótom lett az egyen talártól, bár szó mi szó a nyáron anyuval szabattam magamnak még egy két új talárt, sosem lehet tudni elvégre mikor kerül ismét egy szélső jobbos fasiszta koalíció hatalomra. Talán röhejesnek tűnik, de igen is szeretnék felkészülni ennek a lehetőségére, plusz ott van a tény, hogy drága bátyám olyan fessen fest az új minisztériumi talárjaiban, hogy elöntött a sárga irigység.

   Kicsit idegesítő volt a tény, hogy Ő a királynővel teázgat ameddig én az ágyamban roskadok és harmadszorra olvasom a következő évi tananyagokat unalmamban. Sőt, nyár végére már elhoztam a régi szobájából pár hatod éves könyvet is – bár sokra nem mentem, a nyomjel miatt nem nagyon tudtam gyakorolni, de jó tisztában lenni a nonverbális varázslás elméleti alapjaival.

   Szombat reggel nyolc tudom, hogy nem a legjobb időpont egy kis korrepetálásra, de hát na. Tíztől már edzést tartok aztán bedobok valami ebédet, könyvtárazni akarok a bűbájtan beadandómhoz – lassan elegem van Qcross háziaiból – aztán pedig Monával beszéltünk meg egy találkozót. Ötödévre rémesen elfoglalt lett az ember, kicsit idegesítő is. Idén már minden a vizsgákról szól, pályaorientáció satöbbi, ezért is örülök a csapat kapitányi kinevezésnek, biztosan jól fog mutatni a felvételi lapomon. Daniel azt mondta, hogy ez a Griffendél Akadémiára szinte biztos út, de azért félek, hogy így sem lesznek megfelelőek az eredményeim. Ő anno évfolyam elsőként végzett, ez nekem szinte biztos, hogy nem fog összejönni – ami irritálóan hat. Utálom, amikor nem tudok megfelelni a saját céljaimnak. Idegesítő.

   Az üvegházak ablakain áll a pára a belső melegtől és néha egykét csápos növény meg is kopogtatja azt, furcsa mintát rajzolva a homályba. Voltaképpen azt hittem nehezebb lesz megkérnem Lancaster professzort, hogy adja oda a hármas ház kulcsát, hiszen nem vagyok tagja a szakkörnek sem meg semmi ilyesmi. De biztos bejött neki, hogy az utóbbi két hétben milyen szépre neveltem azt a visongárt, amit rám bízott. Valahogy sosem vonzott igazán a gyógynövénytan, pedig tehetségesnek bizonyultam belőle, szeretek foglalkozni a növényekkel. Olyan megnyugtató. Monával gyakran beszélgetünk arról, hogy amikor már öregek leszünk, milyen növényekkel ültetjük be a kertjeinket. Persze nálam óval több varázstalan növény lesz, mint nála – de ez nem is csoda tekintve különböző származásunkat.

   Nagyot sóhajtva dőlök az ajtónak, ahogy várok Alexisre. Micsoda hosszú napom lesz ez, pedig még azt sem tudom pontosan, hogy ebben a másfél órácskában mit tanítsak. Talán az osteolysis-sel lenne a legjobb kezdeni, az a negyedév egyik legnehezebb anyaga. Remélhetőleg van pár tiszta sor fiola a házban. Na majd meglátjuk mi lesz, hogyha megjön, lehet totál mással akar kezdeni.

(http://i1026.photobucket.com/albums/y326/alexispdullahan/Nevek/Tristian_zpsjndvc3gj.png)

   Alig pár nappal a tanév kezdése után az első gyógynövénytan után máris pánikolva bújom a könyvem és a könyvtárból is elhoztam az előző éveket, mert rájöttem, hogy semmi esélyem se lesz az RBF-en jövőre, ha már most nem állok neki a tanulásnak. Igen, könnyen ki tudtam bújni eddig azzal az indokkal, hogy a növények inkább kiszáradnak a közelemben, minthogy egy légtérben legyenek velem, de ez nem maradhat már így. Tudom az első komoly vizsgámig is van egy évem még, de nem kell mindent az utolsó pillanatra tartogatnom.
   Szerencsére véletlenül belefutottam Cael egyik évfolyamtársába, aki segít nekem a felzárkózásban, ezért a szombat reggeli futásomat ezúttal korrepetálásra cseréltem. A kviddics edzések alatt úgyis futok eleget, szerintem egyáltalán nem probléma, hogy ez most kimarad.
   Kinézek a hálószoba ablakán, ami miatt kénytelen vagyok azt a következtetést levonni, hogy hideg van kinn. Felveszem az egyik bordó garbómat, egy vastagabb harisnyát és szoknyát, majd elindulok lefelé a toronyból. Már lépek ki az átjárón, de ekkor eszembe jut, hogy a könyvemet fenn hagytam az ágyamon. Visszarohanok érte, és pont mikor hozzáérek, a harang elkezdi kongatni a nyolcat. Szitkozódok egyet, ami kedves szobatársamról ragadt rám, majd rohamléptékben elindulok lefelé, néhány felsőst is fellökve a kijáratnál.
   - Bocsánat, sietek. Elnézést! – furakodok keresztül a reggelihez igyekvők tömegén.
   Úgy tűnik, kviddics edzés ide vagy oda, a ma reggeli futásom is meglesz. Kettesével szedem a lépcsőfokokat, és csak az ment meg az eleséstől, hogy megkapaszkodok a korlátban. Kicsit visszaveszek a tempóból, és már normális léptékkel hagyom el az előcsarnokot, majd az épületet és indulok meg az üvegházak felé. Imádok a toronyban lakni, de néha igazán hátrány tud lenni, hogy olyan magasan vagyunk, és gyakorlatilag végig kell menni az egész épületen. Amint felbukkannak előttem az üvegházak, megszaporítom a lépéseimet, tekintetemmel Tristiant keresem. Mikor megpillantom, mindenen keresztülvágok egyenesen felé, hogy ne növeljem tovább a lemaradásomat.
   - Szia! Ne haragudj a késésért.
   Kicsit kifújom magam, majd nyelek egy nagyot. Tehát eljött az idő, amikor szembe kell néznem a legnagyobb növényi bestiákkal, és vigyázni rá, hogy ne rohadjanak el a közelemben. Sóhajtok egy mélyet, majd újra megszólalok.
   - Köszönöm, hogy elvállaltál. Nem tudom, mihez kezdenék segítség nélkül. Azt hiszem, nem mondtam még, de módszeresen pusztítom a növényeket, nem számít, hogy varázsvilágbeli vagy mugli. Egy héten belül elpusztulnak, és ez sajnos látszik az eddigi teljesítményemen is.
   A cipőm orrával piszkálni kezdem a talajt. Nem akartam mindjárt ennyire kitálalkozni, de jobb, ha már az elején tisztázom vele, hogy mégis mire számíthat. Már az első alkalommal meg kellett volna tennem, de akkor annyira örültem, hogy valaki elvállal, nem akartam azonnal lelohasztani a lelkesedését.
   - Akkor mivel kezdjünk?
   A bevezető után szerintem már meg sem fog lepődni rajta, ha elárulom, hogy mind a négy évfolyam tankönyve itt van nálam, pluszban egy rakás penna, tinta és pergamen, ha kell mindent szóról szóra, és lépésről lépésre le tudjak jegyzetelni. Talán kicsivel lelkesebben jöttem ma ide, mint ahogy azt kellett volna.

(https://cdnw.nickpic.host/mQASJ5.png)

Körülbelül tíz percet ácsingózok, mire megjön a kis nebulópajtásom. Érdekes, hogy még csak ötödéves vagyok, Ő pedig a negyediket kezdte el, hirtelen sokkal idősebbnek érzem magamat. Furcsa igazából ez az egész év. Nagyon öregnek érzem magamat diáktársaim között. Mármint könyörgöm, idén RBF-ezünk, a legtöbben pedig az sem tudják, hogy tovább akarnak-e tanulni, plusz ott a kviddics csapat meg hát jó helyen kell tartani az osztályzataimat is. Ha idén nem kapok idegösszeroppanást soha, pedig aztán a tavalyi év sem volt semmiség hála Tudjukkinek! Mennyire furcsán működünk, hogy az aktuális problémáinkat mindig nagyobbnak látjuk, mint a múltbelieket. Nevetséges hogy a vizsgáimat képes vagyok a háborúhoz hasonlítani. Ez körülbelül az a dolog, hogy életed szerelme mindig az aktuális szerelmed – vagy mi. Persze még nem voltam igazán szerelmes, de hát ez is eljön majd csak egyszer. Remélem. Vagy hát…

   Nem is tudom. Valahogy sosem foglalt le igazán a szerelem kérdése. Nem éreztem soha olyan fontosnak ezt a dolgot az életemben – lehet azért, mert elvált szülők gyereke vagyok. Bár ez hibás érvelés lehet, mert tudom, hogy a szüleim szerették egymást, csak apu nem bírta feldolgozni, hogy anyu boszorkány. Szóval lényegében láttam a szerelmet a szemükben, el tudom képzelni és fel tudom fogni milyen az, de nem tudom. Nagyon messzinek tűnik számomra ez a téma igazság szerint. Nem tudom elképzelni, hogy legyen egy barátnőm. Mit kezdjek én vele?! Se a vizsgákban sem a kviddicsben nem tudna segíteni!

   Az elkalandozott gondolatok gyűrűjében észre sem veszem, hogy Alexis közelít – csak akkor realizálom jelenlétét, amikor rám köszön. Egy kis intéssel sikerül jeleznem neki, hogy „szevasz”, de kinyögnöm már nem sikerül, mert az oroszlán monológjába fog. Kicsit meghökkenek a kis öndegradáláson, de aztán elmosolyodva válaszolok.
- Jaj hagyjuk már! Csak nem lehetsz annyira szörnyű, ha még nem buktál meg! – mondom bizakodva. Valahogy a gyógynövénytan elég sokak herótja a kastélyban, pedig vannak annál sokkal bonyolultabb tárgyak is. Sokkal kisebb erőfeszítésbe telik kiszámolnom, hogy az aktuális nevelni való növényemet a héten melyik nap, melyik napszakában locsoljam meg, mint egy Groon-féle transzfigurációs átváltoztatás paramétereinek kiszámolása. De hát ízlések és pofonok!

   Na aztán a következő mondat kicsit kiábrándít. Mármint persze gondolkodtam azon, hogy mit és hogyan kéne, de arra számítottam, hogy lesz valami konkrét kérdés is. Nem szeretek improvizálni, az olyan… kellemetlen. Hirtelen el fog a feszültség és zavaromban bel kezemmel piszkálni kezdem jobb csuklómat. Kattognak a fogaskerekek. Az osteolysis lehet, hogy korai lenne még. Meg úgyis csak második félévben jön. Jajj ez olyan kényelmetlen! Nagyot nyelek.
- Menjünk be, aztán meglátjuk mink is van ebben a házban! – mondom zavartan, bár próbálom leplezni hirtelen jött izgalmamat. Csak páran tudnak a kastélyban a tervezési, rendezési és tökéletességi stikkemről, nem kell hogy más is észrevegye – aztán edzések helyett ülhetnék Dobrevnél egész nap.
   Az üvegházba lépve meg is pillantok baloldalon egy cserepet. Gazdájának kábé csecsemőfej méretű, élénk piros virágai vannak, amik erős baracklé szerű illatot árasztanak. Az Őszi Gnómfaló remek kezdés lehet! Harmadév végén van róla szó a Tavaszi Törpeláncnál és ha minden igaz mi tavaly olyan október környékén vettük.
- Felismered azt a növényt? – mutatok a gnómfalóra és közben elkezdem felmérni a terepet, hogy miből is élünk.

(http://i1026.photobucket.com/albums/y326/alexispdullahan/Nevek/Tristian_zpsjndvc3gj.png)

Szerencsém van, látszólag nem haragszik a késésem miatt. Más is mehetne ennyire simán, nem csak ez, és akkor sokkal jobb és sokkal könnyebb lenne az életem. Caelt például alig látom, mióta itt vagyunk. Tudtam, hogy rosszabb érzés lesz, mint a nyáron. Akkor legalább tudtam, hogy messze vagyunk egymástól, és mivel mind a ketten szeretnénk a lehető legtöbb időt tölteni a családunkkal. De itt? Itt alig vagyunk pár méterre egymástól. Mindegy, most nem ez a legfontosabb, hanem a korrep.
- Igen, még nem buktam meg, és fogalmam sincs, hogyan csináltam. Talán a sok magolás miatt, ha már a gyakorlat nem megy, az elméletet tudjam.
Lehet, hogy ez volt az oka, lehet, hogy nem. A fene se tudja, de idén már nem hagyatkozhatok erre. Össze kell szednem magam, és mindent beleadni. És igen, ha kell, akkor ezt mondogatom egész évben. Főleg azért, mert ha év végére eljutunk odáig, hogy még Caelt is kell korrepetálnom… nem ez nem a jó szó. Mármint számára ez lehet, hogy korrepetálás lenne, de nekem még frissebb a negyedévesek tananyaga, mint neki. Szóval, nekem ismétlés, neki is. Igen, akkor maradjunk ennyiben. Lehet ismételni is fogunk, de ez most megint nem idevaló.
- Rendben, menjünk.
Elindulok be az üvegházba, de azonnal meg is torpanok egy pillanatra. Mindig ezt teszem a bent lévő levegő miatt, de tényleg csak pár pillanatra, aztán már megyek is tovább, amíg meg nem állunk. Azonnal megcsap a baracklé illat. Emlékeket idéz fel bennem, csak nem a jókat. Kinyitom a táskám, hogy kivegyek belőle egy pennát és egy pergament, de ehhez el kell kezdenem kipakolni a tankönyveket is. Nem sorrendben, de majdnem az összes tanévét.
- Mindjárt mondom. Azonnal. Ismerős.
Pakolok még mindig, de ezúttal már inkább visszafelé. Talán még sem volt olyan jó ötlet kirakni előtte mindent. Már a bemutatkozásom se volt éppen a legbiztatóbb, de ezzel még ronthattam is a dolgon. Aztán megáll a kezem, magamhoz szorítom a könyvet és ránézek.
- Tudom, a Gnómfaló az. - Megint beleszagolok a levegőbe, alaposan megnézem a növényt, és így a válaszomat még megtoldom egy bólintással is. - Igen, biztos vagyok benne, hogy az.
Szerintem ez az első igazán határozott válasz, ami talán pozitív lehet a számára velem kapcsolatban. Még akkor is büszkeséggel tölt ez el, ha nem jól emlékszem rá. Végre kezdem összeszedni magam. Meg sem várva a válasz helyességét, sorolni kezdem, hogy mit lehet róla tudni, elméletben. Mikor a gyakorlati részhez érek, akkor kicsit megtorpanok. Keverem a számokat, a napokat, a mennyiségeket. Biztos vagyok benne, hogy most már megérti, hogy mi a bajom az egész helyzettel. Mármint a gyógynövénytan helyzetével.
- Jól gondolom?
Kicsit félszegen kérdezem. Azért félek az elutasító választól, mert az csak azt bizonyítaná számomra, hogy lehet még annál is reménytelenebb vagyok, mint azt elsőre gondoltam. Veszek egy mély levegőt, amit benn tartok, pár pillanatig. Legalább bebizonyosodott, hogy az elméleti részhez tényleg értek, mert azt be lehet magolni, ha kell, de a gyakorlati rész szempontjából tényleg pusztítom őket.
Oké, lehet nem így kéne hozzáállnom, és akkor nem lenne akkora a hátrányom. Talán saját magamat hátráltatom mindennel, vagy bármivel. Nem is számít ez annyira, ha van Tristianban annyi lélekerő, hogy kitartson mellettem, akkor biztos sikerülni fog. Bízom benne, inkább, mint magamban.
- Még mindig nem tartasz reménytelennek?
Elteszem vissza a táskámba a kezemben felejtett könyvet, és megpróbálok valami bátorító mosoly félét magamra erőltetni. Hogy mennyire sikerül, azt csak ő tudja eldönteni.

(https://cdnw.nickpic.host/mQASJ5.png)

Elmosolyodom, ahogy a leányzó ki-be pakolgat táskájából, de azért jó tanulóhoz illően előveszi a jegyzeteléshez szükséges kis kellékeket is. Nagyon ritkán szoktak tőlem korrepetálási segítséget kérni, de mindig szeretem, ha valaki ilyen lelkes. Tavaly egy másodévesnek segítettem átváltoztatástanból, de fertelmesen fapofát vágott és nagyon passzív volt végig. Szerintem nem tudta, hogy ahhoz, hogy megtanuljon valamit igen is érdeklődőnek kell lennie, vagy legalább egy kicsit lelkesnek. Alexis-szen legalább látom, hogy tényleg azzal a céllal jött, hogy fejlődjön.
- Igen, igen! Ez egy gnómfaó! – válaszolok bizakodó mosollyal - Látod nem is vagy olyan szörnyű! – egy kis bíztatás mindig kell.

Nem is értem tulajdonképpen mire fel ez a kis önbizalomhiány, hiszen, ahogy mondja a növény jellemzőit úgy tűnik teljesen képben van! Mondjuk ahogy mondta az elmélettel nincs is baja, inkább gyakorlatból nincsen toppon. Amíg sorolja a jellemzőket a szertáros vitrinhez lépek és elkezdek benne bányászni. Szerencsére komolyabb expedíció nélkül meglesznek a szükséges kellékek, így mikor Alexis visszakérdez, hogy jól gondolja-e már mellette is tudok teremni.
- Nagyon is jól mondod! – a kis bíztatás után pedig a kezébe nyomok egy pár védő kesztyűt és egy szemüveget, majd mikor beöltözünk mindketten bele is kezdek kis tanár bácsis mondandóba. – De hogy vagy reménytelen! – teszem hozzá gyorsan. Nem jó látni, hogyha valakinek ennyire nincsen önbizalma. Anyukám mindig azt mondja, hogy segíteni kell azoknak, akik esetlennek érzik magukat, mert nehéz egyedül talpra állni.

- Idén is foglalkozni vele, ha jól emlékszem majd október elején. – közben odalépek a növényhez, ami kicsit megrázza magát közeledésemre. - Ahogy Te is mondtad főleg a kertitörpök távoltartására használjuk, de jó a doxyk és a koboldok ellen is. - magyarázom és megfogom az egyik már-már zavarba ejtően piros virág egy húsosabb szirmát. Állítólag a kobold lázadások idején is a virág levével kenték be a boszorkányok az ajtókat, hogy ne tudjanak bemenni az aprónépek, mondjuk ez csak mítosz.
Szabadon maradt kezemmel intek Alexisnek, hogy jöjjön kicsit közelebb és tapintsa meg Ő is a húsos szirmokat. Ahogy az ember hozzáér érezni a virágokban lévő rengeteg nedvet. Engem mindig egy túltöltött lekváros buktára emlékeztetnek a kemény felszínűkkel, de zamatos belsejükkel.

Maga a növény elég nyugodtnak tűnik. Bizonyára már hozzászokott, hogy minden évben diákok nyúlkálnak hozzá. Emlékszem tavaly hoztak a Roxfortba először csápos patkánybokrot és már két méteres távolságból meg akart ölni minket. Furák a gyógynövények. Mondjuk belegondolva emberként sem a legkellemesebb, amikor egy valag idegen körbeáll és elkezd téged taperolni. Mint amikor nagymamám bemutat a többi idős boszorkánynak és azok hatalmas vágyat éreznek arra, hogy szétcincálják csontos ujjaikkal az arcomat.
- Ha benne vagy akkor ma azzal foglalkoznánk, hogy megfejjük kicsit ezt a gnómfalót és közben elmagyarázom hogyan is kell gondozni! – vázolom a kis óratervemet a griffendélesnek. - Igaz, hogy egy kicsit előretanulás, de még is csak hasznos lehet!

(http://i1026.photobucket.com/albums/y326/alexispdullahan/Nevek/Tristian_zpsjndvc3gj.png)

Nem kis kő esik le a szívemről a dicséret hallatán, és azonnal jobb kedvre derülök. Az önbizalmam is mintha nőne, de azért majd meglátjuk később is így gondolja-e Tristian. Bólogatok, ahogy a tananyagra utal.
- Kicsit mindig kukucskálok, hogy miket fogunk venni, és láttam, hogy ez is köztük van megint. Meg is lepett, de biztos jó oka van neki, amiért megint előkerül. Még ha csak az ismétlés, akkor is.
A mítosz meséje közben gyorsan beöltözök, jóval később, mint jelenlegi tanárom, aztán követve az utasításait megérintem a növény virágát, de gyorsan el is húzom a kezem. Nem félek tőle, azért egy növénytől nem félek, de olyan furcsa emlékeket idézett fel bennem, amiket talán nem most kéne megosztanom, hanem majd az óra vége felé. Az is engedhet következtetni, hogy jó dolog miatt kaptam el a kezem, mert mosolygok, és az üvegház egy tükröződő pontján látom magam, és ezért azt is, hogy csillognak a szemeim. Nem is értem, miért féltem annyira ettől a tantárgytól. Mármint a már korábban is mondott nyilvánvaló tényeken felül.
- Rendben, benne vagyok – mondom lelkesen. – Nem baj, ha kicsit előre tanulok. Lancaster professzor is azt javasolta, hogy ha segítséget kérek a gyakorlati felkészüléshez, akkor mindent tanuljak meg az adott növényről.
Kíváncsian várom az utasításokat, de hogy ne csak utólag tegyek valamit, a vitrinhez megyek, és kutatni kezdem a csapoláshoz szükséges eszközöket. Tartom valószínűnek, hogy Tristian már ezeket is előkészítette, mert nem találom őket, annak ellenére, hogy soknak kéne lennie a tároló szekrényben.
- Azt hiszem, ideje megtudnod, hogy miért is van szükségem a korrepetálásra. – Becsukom a szekrény ajtaját és felé fordulok. - Ha én magamtól csinálnám, akkor fognék egy injekciós tűt és annak a segítségével szívnám ki a nedved a növényből. – lassan sétálok visszafelé, és megállok közvetlenül mellette. - Vagy fognék egy kisebb kést, ejtenék egy aprócska vágást rajta, és egy edénybe összegyűjteném.
Logikusan végiggondolva, ez a két eshetőség jöhet szóba. És tudom, barbár módszereim vannak, de ebből is látszik, hogy nem értek annyira a gyógynövénytanhoz. Szóval, most ott állok a növény és Tristian mellett, és azt várom, hogy végül a fejemre kólint, hogy tényleg reménytelen vagy, mert hogyan lehet már ilyen barbár dolgot tenni egy növénnyel.
Kicsit el is mosolyodom a gondolatra, de remélem, nem félreérthető a dolog. Főleg, mert nem egy jó dologra gondoltam éppen. De amíg nem érkezik tényleg az a kólintás, addig nincs akkora nagy gond, és talán még meg is nevettetem, a magam furcsa módján.

(https://cdnw.nickpic.host/mQASJ5.png)

Bevallom kicsit összezavarodom, amikor Alexis is elkezd kutatni a vitrinben, de mikor látom, hogy nem vesz elő semmit nyugtázom annyival, hogy csak zavarban van. Igazából túl sok dolog nem kell, elegendő a már rajtunk lévő kesztyű és szemüveg szett meg pár fiola. Jó esetben kellene itt lennie tollnak is, de egy pár penna is meg fogja tenni a hatását. El is kezdek kotorászni táskámban, mire előveszem a lassan már védjegyemmé vált pávatoll pennámat, a szem persze rögtön ránk kacsint.
- Haha, azért ennél finomabb módszerek is vannak! – nevetek fel, ahogyan kis nebulóm vázolja mivel próbálkozna. Most olyan nagynak érzem magamat, ami furcsa annak a fényében, hogy általában az edzések előtt és után hányni szoktam, mert félek a többiektől. Igazság szerint már az edzés gondolatától is hányingerem van. Olyan, mintha mama fügepudingját próbálnám leerőszakolni a torkomon, de az folyamatosan visszajön. Nem szeretem a fügét, igazából szerintem az egyik legindokolatlanabb gyümölcs. Régen a kókuszt is indokolatlannak tartottam, elvégre, nagy, kemény és szőrös. Sokkal inkább illik Hagridra a jellemzés, mintsem egy növényi származékra. Mármint normál növény, nem olyan, amikkel a suliban foglalkozunk.

– Hogyha megvágsz egy gnómfalót, nem kapsz nedvet, mert azonnal beforr a „seb” – lehet sebnek nevezni valamit, amit egy növényen ejtek? Lényegében ugyanúgy élőlény és megsebzem, de valahogy olyan visszásan cseng. Pedig például a mandragórákon ugyanolyan heg szokott lenni, mint az embereken, tehát lényegében sebesek. Egyáltalán ki az, aki megsebesít egy mandragórát? Mármint úgy néznek ki mintha csúnyább emberi babák lennének… még is ki darabolja fel ezeket a lényeket hidegvérrel? Mármint Lancaster professzorból nagyjából ki is nézem, de átjár a rettenet, ahogyan felmerül bennem a nyugdíjazott Bimba, amint az unokái arcát vagdossa.
– Szóval a lényeg, hogy a nedvet ki kell csalogatni! – tisztázom elhűlten előző gondolataim hatása alatt maradva.

Egy üvegcsét odatartok az egyik sziromhoz majd pennám tollas végével elkezdem cirógatni. A növény megremeg és furcsán morgó hangot ad ki, mintha aludna. Nem tudom eldönteni, hogy egy macskára hasonlít inkább, vagy Jeremiah-ra, amikor próbálom reggel felkelteni. Egyik tüskés oldalcsápja ostorszerűen csap egyet, mintha fenyegetni akarna, üvegcsés kezem meg is remeg kicsit. Igen, ez Jeremiah lesz. Mintha egy átlagos hétköznap reggel lenne, amikor igyekszem finoman szólni neki, hogy órára kellene mennünk Ő pedig azzal fenyeget, hogy kiírtja a családomat és hozzám vág egy párnát. Anyunak még nem mertem elmondani, hogy milyen barátaim vannak. Egyszer megpróbáltam neki Monáról mesélni, de amikor odajutottam volna, hogy mezítláb mászkál a kastélyban, a bátyja felgyújtott egy öltözőt, az ikertestvére meg véletlenül belerúgott egyszer a macska alakban közlekedő McGalagonyba – inkább elhallgattam.

Igyekszem orromon kifújni a hirtelen félelemtől jött levegőtöbbletet, hogy a griffendéles lánynak lehetőleg ne tűnjön fel mennyire megijedtem egy kisebb csáptól. Bár félek arcom pírja így is árulkodó lehet. Merlinre, miért nem csinál ez már semmit?! A gnómfaló folyamatosan remeg, morog és csapkod, de sehol egy csepp nedv. Arcom már valószínűleg olyan piros lehet, mint a szirom, amit cirógatok nagylelkesen a pennával.
- Szeszélyes a legtöbbjük – jegyzem meg, hogy kevésbé legyen cikis a pillanat. Már vagy öt hosszú perce kényeztetek egy random növényt. Lassan Alexis azt hiheti, hogy ez a perverzióm. Bár belegondolva ez most életem egyik legintimebb pillanata. Pedig azt hittem, ha csapatkapitány leszek végre lesz barátnőm, de nekem maradnak a növények… olyan lennék, mint Longbottom? Ahogy félelmem csak fokozódik, hirtelen megtörténik a dolog és mindent eláraszt az erős barackos illat. A ciános kék lé pedig elkezd csorogni a szirom végéből bele a fiolába, a csápok ellazulnak és a növény nem is mocorog már nagyon.
- Őszinte leszek. Eddig nem tűnt fel, hogy olyan, mintha ejakulálna. – már értem Bimba professzorasszony miért volt annyit a növényekkel.

(http://i1026.photobucket.com/albums/y326/alexispdullahan/Nevek/Tristian_zpsjndvc3gj.png)

Mikor eljöttem erre a találkozóra, akkor még azt gondoltam, hogy az lesz a legnagyobb gondom, hogy megölök egy növényt. Nos, ennek az esélye még mindig fenn áll, de mostanra már legalább magabiztosan fogom csinálni annak a tudatában, hogy valójában jó, amit csinálok, még akkor is, ha nem, és… Most miért akarom meggyőzni magam valamiről, ami nem igaz. Azért vagyok itt, mert tudom, hogy szükségem van erre. Nem fogok megölni egy növényt sem. Nem, addig nem, amíg odafigyelek majd, kicsit jobban, mint eddig.
Kicsit elpirulok, mikor rájövök, hogy mennyire nem a jó oldalam mutattam meg egy elszólás következtében, de ez is én vagyok, ez is hozzám tartozik. Finomabb módszerek? Nézzük csak, mivel lehetne kicsikarni egy kis nedvet egy növényből, finomabb módszerekkel. Az injekciós tű, és a kés kizárva, és biztos vagyok benne, hogy nem fog rám tüsszenteni. Mondjuk akkor még mindig ott van a szép szóval kérés… Nem, azzal sem hiszem, hogy érdemes lenne próbálkozni. De nem is gondolkodok tovább, tanárom megadja nekem a választ hamarosan. Figyelek minden mondatára és mozdulatára, bár a penna egy kicsit eltereli a figyelmem.
- Szép penna. Nem is tudtam, hogy lehet ilyeneket is venni.
Ránézek a saját kis egyszerű pennámra, és arra gondolok, hogy egyszer majd talán nekem is lesz valami különleges, de nem most. Majd talán akkor, mikor elvégzem a Roxfortot. Érzem, hogy olyan fura ez a seb szó, de ha egyszer tényleg az. Ezért is van bűntudatom az egésszel kapcsolatban.
- Mármint a seben keresztül?
Kicsit kikerekedik a szemem. Hogy lehet nedvet kicsalogatni egy olyan sebből, ami azonnal eltűnik, ahogy megvágták? Ez a kérdés nem csak a növény miatt érdekel annyira, de tény, hogy jelenleg ez az elsődleges szempont.
- Amúgy minden rendben? Kicsit sápadt vagy. Ha akarod folytathatjuk később is.
De úgy tűnik semmi baj sincs, mert megyünk is tovább. Még engem is kiráz kicsit a hideg, ahogy elképzelem milyen érzés lehet a növénynek az a cirógatás, de amilyen nagy hévvel és kíváncsisággal várom, hogy történjen valami, úgy nem történik semmi. Ugrok egyet a csapás következtében. Azt hittem nem bánt majd, de egy ilyen mozdulat nem fog megfélemlíteni, csak kicsit elbizonytalanítani, hogy biztos akarom én ezt tovább csinálni-e, de aztán gondolkodás nélkül rájövök, hogy naná.
Elmosolyodom, elsősorban azért, hogy leplezzem a helyzetet, amiről úgy érzem, egyre kínosabb, majd inkább azért, hogy bátorítsam Tristiant. Nem kételkedek a tudásában, látszik a növényen, hogy történik valami vele, és ha nem tüsszent le, akkor tényleg minden rendben lesz.
- Látom, de valld be, hogy te se adnád oda a nedvedet valakinek, aki nem cirógat megfelelően.
És most egy pillanat alatt veszem fel a vörös különböző árnyalatait. Remélem, hogy úgy értette a mondatot, ahogy én gondoltam, és nem teljesen másként, vagy itt helyben elsüllyedek szégyenemben. Ha viszont most elkezdenék magyarázkodni, akkor biztos a lehető legrosszabb irányba terelném a gondolatait, de ezt szerencsére megakadályozza, hogy végre elkezd csorogni az úgy tűnik aranyat érő nedű. Betölti a levegőt a barack illat, ami kicsit foglyul ejt, nem tudok elszakadni tőle, de aztán kénytelen leszek.
- Nem gond, ha én is megpróbálom?
Bár nekem nincs olyan pennám, és nem hiszem, hogy jó ötlet lenne a hosszú hajammal próbálkozni. Annyira azért nem hosszú, hogy odahajoljak a kis csápokhoz, de… De egy nagyon bizarr ötlet jut eszembe. Megfogok egy vastagabb tincset, majd egy kés segítségével levágom a végét. Ha nem is pávatoll penna, de valami, amivel lehet cirógatni. Tapasztaltam, hogy az is nagyon hatásos. El is mosolyodom a gondolatra, majd remélem kísérő tekintetek mellett kezdek bele ugyanabba a műveletbe, mint amit Tristiantól láttam, csak egy másik gnómfalón.
- Szólj, ha valamit rosszul csinálok. Nem akarom, hogy örökre megutáljon ez a növény, vagy te, vagy eltemessenek gyógynövénytanból egy életre. Egyébként érdekes meglátás. Nekem biztos nem jutott volna eszembe a növényekkel kapcsolatban az ejakulálás, de nem egyformán gondolkodunk.
Nem gond ez. Nem sokkal ezelőttig meg sem fordult ez az egész a fejemben. De tényleg érdekes, hogy kinek, mi jut eszébe dolgokról.

h a j n a l p í r

(http://67.media.tumblr.com/fe2e6dacf2617dfd81cbd181b25eb50c/tumblr_oe0lfhx45R1qgxm7jo8_250.gif)

Flandre Witlock

❧ ☘ ☙ (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=208730387)

   Nehéz körbeírnom, pontosan hogyan is kezdődik ez a különös történet: szerepelnie kell benne hatodik éve a türelmemet és a nevetőizmaimat próbára tevő háztársam, Natalie nevének, egy fogadásnak, amit minden bizonnyal félálomban köthettem vele, és amit a csodával határos módon mégis megnyert, végül pedig egy szokatlanul furmányos receptnek, melyet egy nem kevésbé szokatlanul álmatag délutánon terveztem elkészíteni, amikor minden körülmény mellettem karöltve siet a jövőbe ahelyett, hogy a balszerencse karjaiban kacsintana felém. Ez így együtt annyira szürreális, mintha egy Dalí festmény karaktere lennék, legalábbis valami ilyesmin jár a fejem, amikor az üvegházak felé tartok. Tudom, hogy Lancaster nem hisz futóbolondnak ennek ellenére sem, ezért virít most a kezemben a kis kulcs a belépőre hívván - tulajdonképpen egyébként sem akarok sokáig időzni, egy bájitalhoz lenne szükségem némi hajnalpírra. Szinte harapnivalóan friss név egy hozzávalónak, de a névadók nyilván ihletett pillanataikban ülhettek le a a kék és rózsaszín árnyalataiban játszó növény elé becézgetni azt.
   A főzet maga nem kifejezetten bonyolult, csak néhány trükkel jár a helyes elkészítés, és mint említettem, egy fogadás végeredményeként leszek kénytelen elkészíteni, bár nem különösebben zavar. A dolog valami olyasmiből indulhatott ki, hogy Natalie bejelentette, ha ez a pasi sem lesz életének leghatalmasabb beteljesült szerelme, akkor minden bizonnyal végső depresszióba merül, és majd egy este az ágyán találják, ahogy szűzi hattyúhalált hal rózsákkal meg egyéb drámai kellékekkel. Pechemre nyilván valami olyasmi hagyta el a számat, hogy az a bizonyos áhított szűziesség már rég fiktív eleme a cselekménynek, mire kijelentette, hogy nem támogatom eléggé a romantikus boldogulását, de ő most ezen felül meg van győződve arról, hogy a hugrabugos lovag a hippogriffen halálosan szereti őt. Némi gúnnyal erre rávágtam, hogy mintha valami ilyesmi hangzott volna el a legutóbbi három esetben is, erre fogadást ajánlott: ha nyerek, abbahagyja az én magánéletem kényszeres kerítőnői pátyolgatását, ha viszont veszítek, legyek olyan kedves és főzzem meg ezt a kedélyjavítót, mert akkor nem érzi majd feltétlenül szükségét a toronyból való kivetődésnek. Ilyen ajánlatra hogy lehetne nemet mondani, nem igaz?
   Natalie nem különösebben járatos a bájitalok világában, de a szerelem dolgaiban mindenképp, így amikor igazi könnyeket láttam csillogni a tekintetében az említett randi után, amúgy is elkövettem volna bármit, hogy jobb kedvre derüljön - ez utólag olyan jól sikerült, hogy szerintem egy kisebb ország éves csokifogyasztása eltűnt közben a szánkban, de ez még mindig csekélység ahhoz képest, amilyen lendülettel átkozta a most már kegyvesztett úriembert. Hajlamos volt hirtelen lángra lobbanni valaki iránt, de az idei ide reppenek, oda reppenek viselkedését leginkább a bátyja miatti kompenzálás magyarázhatta volna, ezért aztán soha nem is róttam fel neki komolyan a dolgot.. Mindenesetre az Auróra-elixír biztosan feldobja majd, elvégre pont ilyesmire tervezték: a medimágusok bogozására szoruló depressziót nem kezeli, de a hétköznapokba nyugalmat és derűt csempész, és már az illata is tiszta, gyógyító.. szóval gyakorlatilag folyékony nutellaként funkcionál. Az egyetlen bökkenő benne a most az általam keresett növényke, mint hozzávaló, ugyanis szokása volt elbújni egyéb társai mögé, ha embert sejtett. Szégyenlős kis jószág, de a hatodévesek üvegházában van belőle néhány, és úgysem akarom leszüretelni, csak az a habszerű váladék kell, amit nyugalmi helyzetében áraszt a lyukacsain.. A szakkönyvek éneklést és egyéb perfomanszokat javasolnak a figyelme felkeltésére, de olvastam olyat is, hogy valaki már kétségbeesésében teával kínálgatta.. remélem, ennél kevésebbel is megúszom a mai napot.
   Az első feltűnő dolog az erre bóklászó pöttöm hollóhátas diák, aki pont úgy tűnik, mintha némi útmutatásra szorulna. Esetleg eltévedt..?
   - Szia! Minnie Balmoral, hatodév, Griffendél, és a hírhedt prefektusi gárda tagja. - integetek rá és mutatkozom be dióhéjban, mielőtt fékeznék az üvegházak mellett közvetlenül - Keresel esetleg valamit, vagy tudok máshogy segíteni?

Minerva E. Balmoral

Ahogy az üvegházak felé tartottam, hirtelen végigfutott a hátamon a hideg, majd elkezdett bizseregni az orrom, és tüsszentettem egyet. Miközben megdörgöltem a kicsit még viszkető orromat, azon gondolkodtam, hogy miért is mászkálok ilyen hűvös időben idekint, ahelyett,hogy élvezném bent a meleget, és egy jó könyv társaságát. De persze nem, nekem az üvegházak körül kell keresgélnem egy összehajtott papírfecni után. Az egésznek az a lökött hugrabugos fiú az oka, meg a barátai.
A délelőtt folyamán volt egy gyógynövénytan órám, amin a boszorkányfűről tanultunk. Óra után az üvegház előtt a tanárunk éppen a boszorkányfű egy különleges használati módját mesélte egy barátnőmnek, és nekem, amikor a hugrabugros fiúk hirtelen belénk rohantak. Állítólag egy ötödéves mardekáros elől menekültek, aki azzal fenyegette meg őket, hogy ha nem hagyják békén, akkor némító bűbájt szór rájuk, amikor ledöntöttek hármunkat a lábunkról. Kötve hiszem, hogy egy ötödikes ilyennel fenyegetne meg néhány elsőst, de ki tudja... A tanárunk persze jól megszidta őket, és le is vont néhány pontot a házuktól. A balesetnek köszönhetően elejtettem a könyveimet, és szétszóródtak a tollaim. Habár a fiúk és a barátnőm segítettek összeszedni a holmimat, úgy tűnik egy fontos, összehajtogatott papír mégis elkeveredett a fűben.
Miközben körbejártam az üvegházakat, folyton a füvet fürkésztem a tekintetemmel, hátha feltűnik egy fehér kis foltocska. De akármennyi ideig is néztem a zöld fűszálakat, csupán szürke kavicsokat, és barna fadarabkákat láttam. Sehol semmi fehér...
Már éppen kezdtem volna feladni, és elkeseredetten visszaindulni, amikor észrevettem egy felsős, griffendéles lányt, aki nagy lendülettel igyekezett felém, és vidám hangon bemutatkozott, amiből kiderült, hogy hatodéves, ráadásul prefektus.
- Izé... Szia... - mondtam kicsit bizonytalanul, aztán kicsit összeszedtem magam - Az én nevem Flandre, Flandre Witlock. Elsőéves vagyok, és a Hollóhát ház tagja. Igazából tényleg keresek valami. Délelőtt elhagytam errefelé egy összehajtogatott papírlapot, viszont most nem találom sehol... - válaszoltam neki kicsit szomorúan.

h a j n a l p í r

(http://67.media.tumblr.com/fe2e6dacf2617dfd81cbd181b25eb50c/tumblr_oe0lfhx45R1qgxm7jo8_250.gif)

Flandre Witlock

❧ ☘ ☙ (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=208730387)

   Elég elveszettnek tűnik, bár ez valahogy kollektív jelzője lehet az elsősöknek: olyankor még minden folyosón kunkorodó kanyar új lehetőségeket rejt magában egy újabb eltévedésre... vagy egy újabb kalandra? Személyisége válogatja, van, aki imád nevetve belevetődni az ismeretlenbe, még ha ezzel esetleg olyan szögletekben is bukkan majd fel, amelyekből visszakavarodni egyenlő a vacsoráról való lemaradással, míg mások egyből Ariadné után kiáltanak, miszerint elfogyott a fonál.. Ez a kislány még bármelyik lehet ezek közül.
   - Milyen papírlap volt...? - pillantok körbe én is körülötte, bár jó esély van rá, hogy valaki megelőzött már bennünket ezzel a felfedezéssel - Csak mert ha délelőtt hagytad el, azóta szerintem megtalálta már valaki.
   Kicsit a húgomra emlékeztet az előttem álló hollóhátas, bár ez nyilván elvéthetetlen asszociáció, minden kedvesnek tűnő fiatal lány rá emlékeztet. Vajon hogy dolgozta fel az első napok rémületét mugliszületésűként? Emlékeim szerint még nekem sem volt egyszerű, pedig egy olyan házból érkeztem, ahol azért a varázslat hétköznapinak számított, még ha a kortársaimmal nem is volt szerencsém találkozni.
   - Tudod mit? Megpróbálunk valamit...egyébként fontos dolog volt rajta? - előhúzom a pálcámat, bár ez eltart egy ideig a táskámban feltorlódott őskáosz közbenjárásának köszönhetően - Már csak azért, hogy pótolható-e?
   Elmormolom a magunkhoz röppenést elősegítő papírlapot, de mivel nem vagyok benne teljesen biztos, hogy mit keresünk, nem különösebben lep meg a felénk kunkorodó négy szelet fehérség - az egyik vicces kedvében lehet, mert majdnem arcon is talál. Kicsit zavartan átnyújtom neki a paksamétát, hátha tényleg köztük van a szökevény irata, én meg addig diszkréten beforrasztom az orromon keletkezett harci sebesülést.. Bár lényegében olyan mindegy, van ezekből néhány a drága macskámnak köszönhetően. Lassan feljelenthetném testi sértésért, de ez egy másik történet másik szomorú komikuma..
   - Köztük van? Ami az illeti, be kell mennem az egyik üvegházba elintézni valamit, de ha utána még ráér, és nem volt ezek között, segítek megkeresni a lapod.

(https://cdnw.nickpic.host/mQASJ5.png)

- Nagymamámtól kaptam – kacsint egyet a pávatoll-penna szeme jó szokásához híven és bár röstellem bevallani ilyenkor még mindig megtud ijeszteni. Tulajdonképpen nem is igazán értem, hogy miért használom, akárhányszor előveszem szóbahozzák és kacsingat. Tudja hogyha róla van szó. Furcsa bűbájt szórt rá a nagyi. Bár belegondolva nagy minden bűbája elég furcsa a maga módján. Például ott van a teáskanala, ami folyamatosan kerget, hogyha nem veszem be a csukamájolajt. Pedig nem is vagyok beteg és egyébként is szörnyű íze van még akkor is ha drága nagymamám sütőtök virágport tesz bele. Borzasztó miket nem képesek a nagyszülők megetetni az unokáikkal, mondván hogy attól jobban lesznek. Még is hogy lehetnék jobban valamitől, aminek az ízétől elhányom magamat? Paradoxon.

   Alexis nedves meglátásának kapcsán fejemet a kínos jelenet extrázásaként még jobban elönti a pír. Mint amikor bátyám ex-barátnőinek képe kerül a kezembe. Volt például az a protector csaj, aki – hát igazából nem is tudom pontosan hogy mit csinál a testével azon a képen, amit bátyus kollégiumi szobájában találtam. Szerintem akkor láttam először meztelen nőt és valahogyan még mindig nem tudom kiverni a fejemből, ami már csak azért is kellemetlen, mert tudom, hogy Daniel szerelmes volt abba a lányba. Nem tudom. Nekem a feje egy kicsit agresszívnak tűnik. Olyan, mint, aki képes lenne szülni három sárkányt, hogy leigázhasson egy teljes kontinenst. Na nem azt mondom, hogy a következő Voldemort, de elég félelmetes azt meg kell hagyni. Persze nem az idomai. Bár nem túl sok nőét láttam, de azt hiszem az övé… rendben van vagy mi.

   Griffendéles tanítványom elég rendhagyó módot választ a nedvek kicsalogatására és ez az előző gondolataim alá csak teszi a tüzet. Véres pokol, még is kinek jut eszébe a hajával simogatni a növényeket?! Agyam egy sötét zugából ismét Bimba professzor asszony tűnik elő, ahogy kéjesen hempereg a mógáncsok között és beletöröli kutyahaját a virágokba. Ennyi, kész vége. Minden mocskos gondolat eltűnt a fejemből, mintha csak doxyciddel locsolták volna végig agyamat. Szegény nyugdíjazott tanárom, ha tudná, hogy arra használom lényének gondolatát, hogy megakadályozzam a pubertás okozta eszmefuttatásaimat…

- Hát, hogyha használ mindenféle képpen jó lesz – mosolygok bíztatóan és a gnómfaló viselkedéséből ítélve tényleg hasznos volt a penna hajjal való felcserélése, legalább is mintha jobban élvezné a növény. Talán nem is olyan nagy baj, hogy egy nő jobban ért ehhez, mint én. Vajon Monának is ilyen jól megy ez a dolog? Gondolataimtól ismét elpirulok, ami most már aztán tényleg nem helyén való, de szerencsére tanulótársam el van foglalva munkájával és talán így nem is veszi észre. Remélhetőleg.

   A piros levelű, csápos növény ismét elkezd csapkodni Alexis keze alatt és megremegni, éreztetve, hogy gondozója közel jár és hamarosan megtöltődik az a fiola. Egyik tüskés karja pont arcon vág, a kis tű szerű szuronyok pedig belefúródnak arcomba. Mintha a másodpercek felgyorsulnának! Ahogyan arcomhoz kapok a fájdalomtól már kezdem érezni a barackos illatot és hogy beteríti fejem búbját valami kellemetlenül meleg lé. Mire felnézek azt látom, hogy az egész üvegház úszik a cián lében Alexis-szel egyetemben.
– Véres Pokol! Ezt aztán régen fejték meg – a gnómfalóra sandítva látom, hogy mint aki egy száz éves háborún van túl, leveleit és virágjait leeresztve „szunyókál”. Mr. Reednek többet kellene kényeztetnie a növényeit.

(http://i1026.photobucket.com/albums/y326/alexispdullahan/Nevek/Tristian_zpsjndvc3gj.png)

   Mindig is azt gondoltam, hogy a gyógynövénytan egy nagyon unalmas tárgy, és sokszor alig vártam, hogy vége legyen. A terveimben egyszer sem szerepelt az, hogy ezzel fogok majd foglalkozni, vagy olyan szakmám lesz, aminek köze van ehhez a tárgyhoz, de mostanra beláttam, és legfőképp azért, mert Tristian rámutatott, a gyógynövénytan igenis lehet érdekes. És ha kitartok az egyébként nagyon gyenge lábakon álló tervem mellett, miszerint medimágus leszek majd egyszer, akkor nélkülözhetetlen a továbbiakban, hogy ne csak átbukdácsoljak rajta.
   Szerencsére már nem okoz akkora gondot, ha bármilyen módon a szex kerül szóba, bár az arcom vörössége még mindig túl árulkodó. Nem szoktam hozzá teljesen ehhez a témakörhöz. Nem is ez a lényeg igazából, hanem az, hogy most bármilyen módszerrel, a megmutatottak alapján kicsaljak egy kis nedvet a növényből. Ha ez sikerül, akkor már minden rendben lesz, és nagyon fogok örülni. Talán még mentorom nyakába is ugrok majd.
   Csak egy pillanatra nem figyelek, mert szeretném megtudni, hogy van Tristian, mikor a növény furán kezd el viselkedni. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy melyiket kéne jobban szemmel tartanom. Nem kicsit lepődök meg, mikor pillanatokkal később belep a növény nedve. Abba a mozdulatba merevedek, amit éppen akkor vettem fel, majd egy pillanattal később kiegyenesedem, és hangos hahotázásba kezdek. Igazán jólesően nevetek, régen történt már ilyen. Lerakom a megtelt fiolámat az asztalra, és a hajam is, majd később összeszedem.
   - Jól vagy? Nem esett bajod?
   Kutatni kezdek a táskámban egy zsebkendőért, amit át is nyújtok társamnak. Nem is gondolkodok rajta, hogy varázslattal könnyen el lehetne tűntetni, most inkább az foglalkoztat, hogy kikerüljön a számból a nedv. Miután sikerrel járok, körbenézek kicsit.
   - Lesz itt mit takarítani, még akkor is, ha varázslattal gyorsan megy.
   Érzem, ahogy a nedv még mindig csúszik le az arcom oldalán. Még egyszer megtörlöm magam, de igazából ezen majd csak egy forró fürdő fog segíteni. Talán. Gyorsan előveszek még egy fiolát, hogy amit lehet, még megmentsek, bár abba csak egy fél üveggel sikerül gyűjtenem.
   - Kéred? – Tartom társam felé azt a felet. – A ház ajándéka.
   Elmosolyodom, majd vetek egy féltő pillantást arra szép tollra. A nagymamája nem biztos, hogy örülne neki, ha baja esne, és ha jól láttam a kacsintást, akkor maga a toll se biztos, hogy örülne neki.
   - Azt hiszem, ezek után majd félve kérdezem meg, melyik növény legyen majd a következő? De ha lehet egy javaslatom, akkor ne olyan, aminek a nedvét kell megcsapolni, mert még egy ilyen adag, és nem tudlak annyira kárpótolni és elég hálás lenni, mint amennyire megérdemled.
   Beteszem a teli fiolát a táskámba, majd elkezdem kitakarítani az üvegházat, közben élvezem a kellemes barack illatot, ami még jó ideig biztos megmarad az orromban.

(http://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/15/39/77/153977c1deca8ce0928dc30ecb3e616f.jpg)
outfit (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=223538808)

Miss Montrego
1999. március 24.

A napok egyre csak teltek, mióta javaslatot tettem Miss Montregonak, hogy térjen be egy csendes délutánon az üvegházba. Nem, mintha nem lenne jobb dolgom, mint egy kamaszlányt nevelni a sárkánytrágya fontosságára és annak hasznos tulajdonságaira, ugyanakkor mivel a délutánjaimat amúgy is az egyik nagyobb üvegházban szoktam tölteni, elhívtam. Már múlthétre vártam, de akkor nem jelent meg. A legutóbbi óra után azonban jelezte, hogy hajlandó lenne mégis részt venni a különórán. Csak feltételeztem, hogy az ok erre az öntrágyázó bokrokról írt meglehetősen gyéren sikerült házidolgozata volt. Arról nem is beszélve, hogy ismétlés volt csupán ötödik évfolyamról az egész. (Megjegyzem egy hollóhátas diáktól meglehetősen gyatra teljesítmény az ilyesmi.)
Egy pálca intéssel nyitottam ki az üvegház ajtaját. Nyikorogva tárult fel az ajtó, az arcomon azonnal megéreztem a párás levegőt, a fülledt meleget, ami távol állt a kinti, tavaszi hűvöstől. Jól esett megint odabent találni magamat. A friss föld illata úgy fogadott, mintha hazatértem volna. Csupán June csaholása hiányzott innen.
Az asztalhoz léptem, amin rendszerint hatalmas tálcákon sorakoznak a gyógynövények. Ezeken szoktunk dolgozni a diákokkal, most azonban üres volt. Csupán a kötényem volt rajta, amit az óra után hagytam ott.
A pálcám segítségével az utolsó porszemet is eltűntettem az asztalról. Azért közelhajoltam, hogy ellenőrizzem, minden rendben van-e és valóban nem egy szem trágyába készülök beletenni az órámat, ami egyébként családi örökség volt. A nagyapámból ez maradt csak nekem és talán az egész Lancaster famíliából, hiszen sem vagyon, sem kúriák, sem az egykor olyan hatalmas kertek nem lehetnek már az enyémek. Talán építhetek egyszer újakat, de akkor sem lesznek ugyanazok.
Ahogy az órám lapjának hátulja koppant az asztalon, engedtem magamnak egy percet, hogy beszívjam a párás levegőt ismét. Jó mélyen, élvezettel. „Ez az én közegem igazán... itt vagyok otthon” – gondoltam. Közben az ingem ujjával babráltam. A gombok hamarosan engedtek, így mindkét karomon könyékig fel tudtam gyűrni őket.
Végig simítottam a kezemmel az arcomon. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy vajon tényleg fél ötöt mondtam-e Miss Montregonak. Nem szívesen cammogtam volna vissza a kastélyba egy esetleges tévedés miatt.
A kezem már a kötényen volt. Ez a vastag anyagú darab képes mindentől megvédeni az embert, habár a víz ellen még ez is hatástalan. Persze volt erre megfelelő varázslat, de vannak dolgok, amikhez még én is meglepően lusta vagyok és egy vállrándítással elintézem. „Eddig sem volt gond, most sem lesz” – gondoltam.
A kötényt megkötöttem a hátam mögött, így alaposan körbe ölelte a testemet.
Lassan indultam el a sárkánytrágya irányába. Hatalmas kupacokban hevert az ajtó melletti részen. A szaga persze már távolról érezhető volt. Két lapátot készítettem a kupac mellé. Ezúttal nincs mágia, a puszta kezünkkel – akarom mondani a megfelelő eszközökkel – fogjuk az ágyások között eloszlatni a megfelelő mennyiséget.
Ahogy a mások lapát nyele is a falhoz ért, kinyílt az ajtó. Azonnal oda fordultam, tudva hogy csak is Miss Montrego lehet az, és közben nem figyeltem, csak arra, hogy felerősödik a trágya bűze.
– Jaj, ne! – kiáltottam fel, ahogy lenéztem.
A cipőm orrán jókora kupac sárkánysza…trágya landolt. Csendesen félrerúgtam, de a tudat, hogy a fényesre sikált lábbelim máris bepiszkolódott, őszintén szólva elborzasztott. A lány jelenlétében mégis szerettem volna inkább higgadtan viselkedni.
– Elnézést Miss Mont… – emeltem fel a tekintetemet az érkezőre.
Hát nem egészen erre a látványra számítottam.
Miss Montregonak, mintha az egész kisugárzása megváltozott volna. Na meg persze nem volt egyenruhában, ami szinte sokkoló volt. Sokszor láttam a diákokat egyszerű utcai ruhában, de valahogy Blaire most tűnt először ennyire nőiesnek és ragyogónak. Azelőtt kislányos volt, de talán csak az iskolában általánosan előírt viselet tette.
– Nem szeretne egy kötényt húzni? – érdeklődtem.
A lapát már persze a kezemben volt és éppen felé nyújtottam. Azonban nem lett volna mégsem jó ötlet bepiszkolnia magát… legalábbis én biztosan nem tudnám elviselni a koszos ruha látványát.
Figyelmesen hallgattam a válaszát. Tudtam, hogyha szüksége van bármilyen védőfelszerelésre, akkor azt a terem végében lévő egyik hatalmas ládában megtalálja magának.

zene: DL- Waves (https://www.youtube.com/watch?v=CyDSOYz_lkE)
(http://i.imgur.com/DIypIqL.jpg)
- dress - (https://www.polyvore.com/tan%C3%A1r_%C3%BAr_k%C3%A9rem/set?id=223539887)

There is a swelling storm
And I'm caught up in the middle of it all
And it takes control
Of the person that I thought I was'

~~ ❈ ~~

Igazából jó pár napja unatkozom. Nem köt le semmi. Sem a suli, sem a tanulni való. Talán azért van, mert Mathias is túlzottan elfoglalt. Túlzottan jól megvan. Még az a kicsiny szórakozásom sincs meg, hogy rendszeresen a körmére nézzek. Mert ő túlságosan el van foglalva valakivel. És az a valaki nekem csöppet sem tetszik. Ha bárki mondja nekem akár csak a hónap elején hogy a bátyám, az én saját bátyám (!) Clementine Bank-el fog járni, hát... biztosan telibe arcon röhögöm. Nem egy súlycsoport, lássuk be. És amúgy is... mit képzel az a csaj magáról? Eddig úgy tudtam semmit. Vagy legalábbis ez alatt a közel 6 év alatt nem sok vizet zavart az életemben, ahogy a hugrabugosok jó része sem. Erre tessék... most csak úgy beállít hívatlanul váratlanul, mint derült égből az a jól megszokott...
Kedvem az lenne szétcincálni a csajt, azzal a bárgyú arckifejezésével és az összenőtt szemöldökével (miből ártana egy pálcaintéssel néha megformázni?), de evidensen nem teszem. Részben persze a bátyám miatt. Túl boldog vele, és nincs szívem lelombozni a tényekkel. Mondjuk a múltkor már majdnem kibuktam, de.... csak majdnem. Végül is ez is egy kósza kaland lesz, mint megszoktuk annak előtte. Csak hát pont az elsőnek? Ehhh... A másik előnye ennek, hogy ő békén hagy és közel sem tudhat semmit az Elliottal való... mimről is? Hát, nem mondanám viszonynak. Igazából azóta sem keresett, s már le is tettem arról, hogy viszont lássam. Vagy ha látom is, nos biztosan kapni fog tőlem a fejére.
De csak hogy jobb legyen a hangulat, úgy átlagosan, no meg mert most már nincs több kifogásom, miért nem megyek a korrepetálásra, sajnos kénytelen vagyok az üvegházak felé venni az irányt. Nem mintha bánnám, az idő ugyanis csodás és szinte már túl meleg is hirtelen. Kiélvezné az ember.... de nem trágyázás közben. Szóval miután ez iskolán kívüli foglalkozás, átöltözöm kényelmesbe. Lancaster ezt hagyta meg és hát nincs is kedvem vitatkozni vele.
Evidensem nem vagyok pontos. Általánosságban figyelek erre, de jelenleg nem rohanok a munka után. A legutóbb is órán a professzor kellően szúrós pillantással méregette a mozdulataimat. Mintha én tehetnék arról, hogy a házimanók megcsinálnak mindent a birtokunkon! Bah! Nem vagyok én kertész! És nem is akarok lenni. Vagy legalábbis eddig a tanár úr nem keltette fel különösebben az érdeklődésem a növényvilága iránt. És van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem is fogja.
Egy erőteljesebb széllökés keretében érem el az ajtót, mely egyenesen a fülledt melegbe visz. Hangosan csattan mögöttem az ajtó. Hát, megérkeztem. Kissé elpirulok ettől, meg hát a meleg mellbe vág. Akárki akármerre is leledzik ebben az üvegpalotában, most már tutira tudja, hogy itt vagyok. Szóval innentől kezdve esélyem sincs néma csöndben kikommandózni. Ez az opció csak most villant át az agyamban, amint megérzem a trágya bűzét.
Uffffff. Undorító!
– Jaj, ne! –
Hát én is ezt mondom! Suhan át a gondolat ösztönösen az agyamon. Ám ez nem a megszokott üdvözlési forma, ezért gyanakodva körbepillantok. Kissé beljebb lépek az ajtótól keresve a hang forrását, mert jelenleg a nagy lapulevelek kitakarják a fél kilátást. Fél perc múlva viszont elém tárul Lancaster kötényes alakja. Ahogy rám néz tudom, hát ennyi volt a szabad délutánom utolsó esélyeinek.
– Elnézést Miss Mont…-
Meglep, ahogy meglepődik az érkezésemen. Meg az is hogy bocsánatot kér, pont ő épp tőlem. Miért is? Pislogok párat csodálkozó tekintettel miközben közelebb sétálok.
- Jó napot! A múltkor beszéltük a korrepetálást, és... -
Nem fejezem be. Nincs értelme. Tudja miről van szó, szóval túl kell esni rajta. Ez is olyan, mint egy kellemetlen bájital lenyelése... jobb ha nem akad az ember torkán.
– Nem szeretne egy kötényt húzni? –
Meglepve torpanok meg. Lenézek magamra ösztönösen és gondolkodóba esem. Hmm, na ja, nem ártana. Igaz egy egyszerű bűbájjal megoldom a problémát amennyiben nem leves a sárkány potyadék. A leve ugyanis, mint a múltkor a tanár úr kifejtette, semmiből nem jön ki. Szóval mindössze bólintok egyet és ügyet sem vetve a felém nyújtott lapátnak hátraarcot vágok. Egyenesen a ládához sétálok, ami kétszer akkora mint én, de miután meg van bűvölve, könnyű szerrel tudom magam is megemelni a tetejét. Belepislogva persze elsőre minden vacak van ott, csak az nem ami nekem kell. Gondolom valaki buzgómócsing lévén megpróbált 'rendet' rakni, amit talán csak én nem látok át. Elkezdem keresni a kannák és lapátok közt a kötényeket. Elég lenne egyet találnom, az úgyis jó mert felveszi az ember alakját. Naná hogy egy sincs hirtelenjében. Cserébe találok kesztyűt meg egy lábast. Minek ide lábas? Ja persze a csontrágófűnek! De kötény egy darab se továbbra se. Szóval kénytelen vagyok a láda legmélyére túrni, és szinte totálba behajolni. Hogy én hogy utálom az ilyen rosszul kivitelezett tértágító bűbájokat! Anno Bimba csinálhatta, az nem értett semmihez se! Ahhh!
Körülbelül egy öt de meglehet tíz perces matatás után győzedelmesen emelem a magasba a kívánt védőeszközt. Átbújtatom a fejemen, és fél perc múlva, amint tökéletesen illeszkedik rám megkötöm hátul. Még egy percig elidőzök, míg felfogom a hajamat. Egy sóhaj keretén belül indulok vissza, mert tovább már nem tudom halogatni a dolgokat.
- Akkor, mit is kell tennem, professzor úr? - kérdezem csilingelő hangon kissé elbiccentve a fejemet. Szívből remélem, hogy nem fog nekem itt vérengző fontos előadásokat adni, (mint az órákon) az adott téma fontosságáról, mert azt nem bírnám ki. Elég volt egyszer végighallgatnom a trágya rendkívüli hasznát a varázstársadalomban és köszönöm nem szándékozom újfent megvitatni a dolgot vele. Lélekben pedig készítem magam a felkészülhetetlenre.

(http://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/15/39/77/153977c1deca8ce0928dc30ecb3e616f.jpg)
[outfit] (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=223538808)

Miss Montrego
1999. március 24.

Miss Montrego lassan bólintott a felismerést követően. Lassan sétált el a ládáig, majd jól behajolva kutatni kezdett. Csak ne túrja fel a rendet, amit annyi napba került kialakítanom! – sápítoztam magamban és közben le sem vettem róla a tekintetemet. Egy zavart pislogást követően jöttem csupán rá: ezúttal jobb lett volna nem szemmel tartanom az egyetlen diákot, aki a társaságomban van.
Nem hinném, hogy helyén való egy diáklányt ennyire megbámulnom hátulról. Még akkor sem, ha azt éppen nem szándékosan tettem, éppen csak odatévedt a tekintetem. Gyorsan elfordultam és az egyik lapátot a falnak támasztottam. A másikkal pedig munkához láttam. Alaposan átforgattam a trágyát, hogy alulról is kerüljön a felső részre. Természetesen ezt a folyamatot pálcával egyszerűbben el lehet intézni, azonban most varázslat nélkül akartam bizonyítani Miss Montregonak, hogy nem véletlenül volt a sárkány trágya Bimba professzor kedvence annak idején.
– Akkor, mit is kell tennem, professzor úr? – kérdezte hirtelen a lány.
Megálltam a lapátolásba és felé fordultam. Gyorsan végig simítottam az arcomon, az az érzésem támadt, mintha valami por szállt volna oda… azonban ezzel a mozdulattal megéreztem az arcomon valamit, amit nem kellett volna. Nedves, darabkás valami és mintha a sárkánytrágya bűze az orromba költözött volna.
Éreztem, ahogy átfut a testemen a pánik. Megremegtem egy pillanatra és csak nagyokat pislogva tudtam felfogni: Bizony sza… trágyás lett az arcom. A puszta gondolattól is rosszul voltam, nemhogy még le is törölgessem magamat. Csak azért nem kezdtem el menten öklendezni az orromba jutó töménytelen bűztől, mert volt bennem ennyi tartás egy diák előtt.
Lenéztem a kezemre, az is csupa trágya volt. A tekintetem lassan átvándorolt az ásó nyelére, hát oda is jutott bőven. Kedvem támadt volna ordítani, de még ezt sem tehettem meg, hiszen én voltam a pillanatban éppen a felelősségteljes felnőtt, aki neveli az egyik diákját. Valamiért ez a gondolat hirtelen nagyon nevetségesnek hangzott a fejemben. Csak reménykedhettem benne, hogy Miss Monrego nem nevet ki ezért, mert akkor aztán még büntetőmunkát is kibaszok… jó ennyire nem vagyok kegyetlen.
– Merlinre! – nyögtem ki és a kötényem zsebébe nyúltam.
Kétségbeesetten kerestem a pálcámat vagy legalább egy zsebkendőt. Egyiket sem találtam hirtelen és ettől csak még jobban eluralkodott rajtam a pánik. Mindig annyire figyeltem, hogy ne érjen az arcomhoz semmi mocsok vagy éppen a ruhámhoz. Egy tizenöt percen belül most a cipőm is, majd a bőröm is bepiszkolódott a trágyától.
– Hogy történhetett ilyen… – motyogtam. – Maga csak foglalkozzon a trágyával, ezeken az ágyásokon oszlasson el megfelelő mennyiséget. Az akarom, hogy gyakorlatban lássa a jótékony hatást.
A szavaim dadogásba torkoltak, de azért még sikerült rámutatnom az ajtó mellett hosszan elnyúló ágyásokra. Meggyőző egy tanár lehettem így kívülről nézve. A tisztasághoz való túlzott ragaszkodásomat csak azok a diákok tudják, akik már jártak az irodámban. Ők nagyrész a saját házamba tartozó tanulók. Ott aztán minden tökéletes szimmetriában van és egy porszem sincs a bútorokon. Ha kell naponta háromszor is kitakarítom, hogy minden makulátlan legyen. Időnként, míg mások ebédelnek, én beosonok az irodába, rendbe teszek mindent vagy éppen a cipőmet pucolom fényesre.
– Alaposan, a kezével oszlassa el a kupacokat! – folytattam. – Ma nincs pálca használat.
Talán, ha nem csak én leszek trágyás jobban viselem – reménykedtem. Egy kicsit kegyetlen volt mindez részmeről, de nem különösebben érdekelt.

A szag ahogy megcsap, így közvetlen közelről ösztönösen egy fintort csal elő az arcomra. Hisz, valljuk be, nem egy lányálom ez a helyzet. Kinek van kedve itt trágyázni? Merlin épeszű gyermekei közül egynek sem. Tudom én, hahh! Mindegy, így is kellően sokáig húztam ezt a 'korrepetálás'-nak titulált találkát ahhoz, hogy tovább már ne lehessen. Szóval itt vagyok, kötényestül mindenestül és várom Lancaster utasítását. És az jön is, ám időközbe megfeledkezve magáról megtörli az arcát. Gondolom az izzadság miatt, ami a homlokán gyöngyözik,. tekintve hogy itt negyven fog van. Sosem értettem miért nem lehet szellőztetni. Egy enyhe szellő is elég lenne, de gondolom a Pirulakacskapocsnak épp a negyven fokos dög meleg kell (ami egy sárkány szájában tomboló többhetes állott hőmérsékletet is meghalad) és a szélmentesség. Mindegy én beletörődöm azokra a heti kétszer egy órákra, amiket itt kell kibekkelnem. Ellenben azért sajnálom a professzor urat. De feltételezem ő ezt kedveli, különben nem tanítaná. Kell ehhez... egy hogy is hívják? Elhivatottság...
Mint ahogy a sárkánytrágyához is. Ami jelenleg a földön van, kis része a cipőjén, amit lerúgott az imént és egy harmadik része meg.. hát az arcán landol. Hmm, jó lett volna esetlegesen kesztyűt is húzni? Minden esetre a látvány azért előcsalogat belőlem egy vigyort. Sőt, még egy halk kuncogást is. Pedig igyekszem komoly maradni, mégis csak egy tanár jelenlétében vagyok.
– Merlinre! Hogy történhetett ilyen… –
A szerencsétlenkedése meghat és előszedek én egy zsebkendőt, amit félszegen nyújtok felé. Ha kell végül is itt a pálcám, de nem hiszem hogy örülne ha épp rajta használnék egy tisztítóbűbáját. Meg előbb amúgy is engedélyt kérnék. A szavaira oda sem figyelek, mikor a trágyáról beszél meg hogy mit hova oszlassak el. Inkább áthatóan vizsgálom a reakcióját. Végtére is furcsa. Ez munkája, nap mint nap itt unatkozik a növényekkel és egy kis kosztól ennyire kiakad? Hát... jó én sem szeretek piszkos lenni ez igaz, na de... azért nem vagyok kényszeres tisztaságmániás sem. Plusz alkalomadtán épp ez a poén.
– Alaposan, a kezével oszlassa el a kupacokat! –
Na ez az a mondat, amire felkapom úgy tényleg a fejem. És már nyitnám a számat. hogy Na de tanár úr... mikor jön az újabb hideg vizes leforrázás.
– Ma nincs pálca használat. -
- Hogy tessék? -
Kérdezek vissza felcsattanva. Most ez komoly? Engem büntet? A saját bénázása miatt? Kettőnk közül ő akad ki jobban ha hozzáér a mocsok és mégis az én karom legyen tövig trágyás? Hát hol fer ez? Sehol! És már tudom hogy ha itt végeztem biztosan egyenesen McGalagonyhoz megyek elpanaszolni a sérelmemet. Mert ez hát mégiscsak tűrhetetlen. És én még segíteni akartam neki.... Na nem!
Mérgesen lépek mellé és veszem elő a farzsebemből a rózsafa pálcám. Egyetlen erőteljes mozdulattal csapom le az asztalra, úgy hogy jókorát csattan. A viaszvirág, ami a sarokban aludt békésen erre biztosan felébredt de hát letojom.
Hát tessék itt van, nesze! Nem használok pálcát!
Füstölgök magamban. De nem szólok semmit csak egy gyilkos pillantást villantok a gyógynövénytan tanáromra. Arcomra van írva a harag és az undor. Ami részben a tárgya hatása részben a férfi viselkedése. Mert erről igazán nem volt szó. Dacosan fordulok el és erőteljes mozdulatomra a lófarokba kötött hajam szép ívet ír le, egyenesen a férfi arcába csap vagy a profiljába, attól függ hol érik, de ez sem érdekel. Határozott egyenes háttal sétálok az ágyások közé. Olyan vagyok, mint egy hisztis úrinő. Ez is ritka, no de az aranyvérem most aztán lázong. Ennyire megalázó helyzetbe senki nem került még. Az egész évfolyamnak nem kellett kézzel csinálnia. Akkor nekem miért? Ez... abszurd. És megeshet én vagyok az egyetlen nyomorult, aki kikapta Lancastertől ezt a kegyet. Még jó hogy nem lát senki.
Szemembe könny tolul ahogy leguggolok és kinyújtom a kezem. Betudom a fátyolos tekintetem a szag okozta undornak, holott ez csak féligazság. A másik ok nagyon is a jogosan háborgó oroszlánszívem. A kezem beleremeg, de csak eléri a trágyát ami kissé hideg és lágy. Beletúrok de igyekszem arra gondolni hogy egy jó adag csokitorta csak... semmi más. Habár a szaga... na az közel sem emlékeztet édességre. Ó dehogyis!

(http://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/15/39/77/153977c1deca8ce0928dc30ecb3e616f.jpg)
[outfit] (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=223538808)

Miss Montrego
1999. március 24.

– Hogy tessék? – Érkezett Miss Montrego kérdése. Sejtettem, hogy fel fog háborodni, ha megmondom: nem használunk ma pálcát a növények gondozásához. Nem érdekelt persze különösebben a felháborodása, hiszen én pont azzal voltam elfoglalva az asztal mellett ácsorogva, hogy a trágyát maradéktalanul eltávolítsam az arcomról. Arról nem is beszélve, hogy a borostámba is beleragadt egy kisebb mennyiség és ez különösen bosszantott.
– Jól hallotta, Miss Montrego! – válaszoltam és közben letettem az asztallapra a bűzölgő zsebkendőt.
Nem véletlenül mondta mindig a nagyapám, hogy alaposan meg kell borotválkozni reggelente – gondoltam, mikor az ujjammal kezdtem szedegetni a nagyobb darabokat. Iszonyatosan dühös voltam, a kezem remegett, ezt éreztem minden mozdulatnál. Szívem szerint el is menekültem volna a szobámba, hogy aztán elvonuljak egy alapos fürdőzésre.
Természetesen Miss Montrego nem tette könnyebbé az amúgyis feszült helyzetet. Durcásan csapta az asztalra a pálcáját. Akkorát csattant, hogy még a viaszvirágot is felébresztette, ami eddig békésen hortyogott a sarokba. Remek, most aztán jobb a helyzet! – gondoltam, miközben a haja az arcomba csapódott. Ettől persze viszketni kezdett a bőröm, amit azonnal meg is vakartam és a tárgya mellé most már a vörös képem is betársult.
– Ne csinálja már ezt! – szóltam utána. – Ez csak egy kis… kosz… – Rekedten mondtam ki ezeket a szavakat.
Én magam sem igazán hittem el a tárgyáról, hogy „csak egy kis kosz.” Sőt még a hideg is kirázott a gondolattól, hogy ott virít az ujjamon. Egyszerűen csak jól esett, hogyha nem egyedül én vagyok piszkos. Le akartam vezetni valakin a feszültséget, ami már majd szétvetett és szegény Miss Montrego volt a közelemben pont.
Egy ideig csak figyeltem, ahogy beletúr a trágyába… aztán megsajnáltam. Reed, Merlinre! És még csodálkozol, hogy nem szeretnek a diákok? – tettem fel magamnak a kérdést. Megfogtam a pálcámat és odasétáltam mellé.
– Várjon! – próbáltam elővenni a kedvesebb hangomat.
Egy intéssel magunk mellé lebegtettem a locsolókannát. Gondoltam van benne elég víz, hogy megmosakodhassunk mindketten, ha nem akkor pedig könnyedén meg tudom tölteni. Reméltem, hogy ez majd elég lesz a megbocsátásra. Nem vagyok olyan borzalmas, mint ahogy azt az iskolában hiszik… habár talán a táncos múltamhoz képest ez még a jobbik pletykák közé tartozik. Igaz, még sosem kínoztam diákokat azzal, hogy mérgező növényeket szorongassanak meg kesztyű nélkül. Ez a szóbeszéd valamikor a Szellemszálláson rendezett buli után kezdett el terjedni… pedig ezt a büntetőmunkát biztosan nem nálam csinálták.
– Mossuk meg a kezünket – vettem halkabbra. Nyugatásnak szántam a mondatot – Nyugodtan használja a pálcáját… én csak, egy kicsit ingerült lettem.
El kellett ismernem. Nem volt más módszer arra, hogy visszanyerjem a bizalmát és persze egy újabb mozdulattal már félre akartam volna billenteni a kannát. Csak egy kis vizet akartam engedni, ehelyett mindenhol dőlt a víz rám, Miss Montregora és a tárgyára. Ez utóbbinak egy része kezdett folyós, sáros masszává válni és egyenesen a cipőnkre, a nadrágszárunkra folyt.
– Merlin retkes szakállára! – dörmögtem el egy káromkodást, remélve, hogy ezt nem hallotta meg.
Az egész ingem elázott és hiába ráztam a pálcát vagy próbáltam meg varázsolni. Amíg ki nem ürült a kanna, nem maradt abba a vízözön. A szemembe, a hajamra és még a ruhám alá is bőven jutott belőle. Annyira eláztam, mintha legalábbis beálltam volna ruhástól a zuhany alá. Miss Montregoról nem tudtam nyilatkozni, hiszen mikor végre kidörzsöltem a szememből a vizet, csak a pálcára tudtam nézni. Ekkor döbbentem rá, hogy nem is az enyém, hanem az övé van a kezemben. Nem csoda, hogy nem akart megfelelően működni.

zene: DL- Waves (https://www.youtube.com/watch?v=CyDSOYz_lkE)
(http://i.imgur.com/jYw41ak.jpg)
- dress - (https://www.polyvore.com/tan%C3%A1r_%C3%BAr_k%C3%A9rem/set?id=223539887)

There is a swelling storm
And I'm caught up in the middle of it all
And it takes control
Of the person that I thought I was'

~~ ❈ ~~

Magamban csak dohogok. Újra és újra ott visszhangzik a férfi szava a fejemben. Igen Miss Motrego, jól hallotta Miss Montrego. Ne csinálja ezt, Miss Montrego... Persze mindez olyan maró gúnnyal, hogy az már fájdalmas. És én meg kifigurázva minikázok a palántáknak. Lancaster ezt nem láthatja, mert egészen pontosan mögöttem áll, így maximum a fejem jobbra és balra billenését figyelheti meg. Az meg nem jelentős. Szakavatott kifigurázó vagyok. Nem ártok ezzel senkinek, nekem meg jobb lesz az általános közhangulatom, amit volt oly szíves és baromi sikeres, hogy elvett. Leszedált a nullára na. Mert hát mondjuk pont ő beszél hogy ez csak egy kis kosz? Egy kis kosz?? Komolyan? Nem tudom miért finnyáskodik akkor pont ő. Mert elnézve a kétségbeesett fejét hát nehezen tagadhatná le. Kábé úgy festett, mint a harmadnapos sápadtholdfőzet, amelyik már kellően bepállot. Pedig neki munkaköri leírása a sárkányszarban kotorászni. Nekem viszont baromira nem! És igazi diszkriminációnak érzem ezt. Az önbecsülésem pedig joggal lázong. Félő hogy ki is robban. És akkor nesze neked Dalton meg a négyszázhetvenötödik manóháború! Ha nem is most azonnal, hát majd akkor ha visszabaktatok a kastélyba innen. Mert tuti hogy egyenes utam vezet fel a főnix szoborhoz, ami az igazgatói irodába visz fel.
Tudtommal Lancaster nem gondolatolvasó, de talán szorulhatott bele némi jó érzés, mert inkább érzem semmint hallom ahogy mozdul felém.
– Várjon! –
A parancsra megállok. Félig már a trágyában benne a kezem. Úgy a csuklómig. Savanyú képpel fordulok felé. Most szívat? Komolyan? Épp mire leküzdöm a hányingert, ami kerülget találja ki, hogy na mégse? Hát a pofám leszakad!
– Mossuk meg a kezünket –
Sötét pillantást lövellek felé. Olyat, amivel egy futóférget is meg lehetne ölni egy kiskanálnyi vízben. Hogy rohadna le Merlin vizenyős szemgolyója! Ez aztán abszurd.
– Nyugodtan használja a pálcáját… én csak, egy kicsit ingerült lettem. -
Szusszanok egy nagyot és hátrébb dőlök. Immár a kezem kicsúszik a mocsokból, evidensen koszos. Mondjuk már nem kell benne tapicskolnom. Kicsit? És ingerült? Hát... most erre mit mondjak? Ja, baromira!
- Hát ez igazán kedves Öntől, professzor úr! - köpöm ki keserűen. - Ha nem mondja fel sem tűnt volna! -
A szarkazmusom szinte kézzel tapintható. Nem érdekel ha házpontot von le tőlem. Az sem érdekel, ha becitál a feleselésem miatt az igazgatóiba. Sőt, jelen esetben kifejezetten örülnék is neki. Ingerülten törlöm bele a kezem a köténybe. Nem érdekel, hogy meddig kell bájolnia hogy tiszta legyen következő alkalomra. Ez az ő sara, az ő trágyája, hát tessék megkapja. Örülhet, hogy nem az arcába kenem. Ha szívemre tenném a kezem épp azt csinálnám, már hogy a tárgyát a képébe tolnám, de evidensen ennyire bátor még én sem vagyok. Meglehet ha vakmerő griffendélesnek születtem volna... de nem.
Mellesleg ez a mozdulat jelzi hogy nem kívánok sem a vizéből sem a kézmosási ötletéből. Tőle aztán nem kell semmi de semmi! Ám ő nem így gondolja, mert megbillenti azt az ócska locsolókannát, ami persze ahelyett hogy kis sugárban csordogáltatná le a vizet, hasznosan hogy tudjon mit kezdeni vele a varázslók gyermeke, na ez neeeeeem! Hova gondolok! Ez egyenesen az arcomba spriccel és körbe körülöttem mindenhova. Ösztönösen sikkantok fel és hunyom le a szemem a váratlan támadásra. Még oldalra is fordulok és a karom a fejemhez kapom a szemeim védve. Persze ettől tiszta mocsok lesz az arcom. Lehet a kezemről kenődik oda, lehet hogy maga a locsoló küldi felém az áldást. Vagy a földről verődik fel. Akárhogy is, kellemetlen. És Lancaster hangjából ítélve, vagy az én látványom kellően szörnyű (amit el tudok képzelni) vagy ő is befürdik velem együtt. Megnézni nem tudom, mert a szememet még mindig képtelen vagyok kinyitni. És miután a trágya a víznek köszönhetően meglágyul és folyóssá válik természetesen felveszi azt a jófajta szokását is hogy ingoványos és csúszós is lesz egy az egyben. Így az a pont, ami eddig megtartott már nem tart meg. Így újabb sikkantás keretében a fenekemre esek bele egyenesen a folyós masszába. Ó remek. Igazán remek! Ha valaha eszembe jut még egyszer ebbe a retkes életben a roxforti üvegházakba jönni, valaki átkozzon le! Inkább köpök csigát egy hétig Madame Pomfrey-nál. Esküszöm még az is kevésbé megalázóbb!

(http://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/15/39/77/153977c1deca8ce0928dc30ecb3e616f.jpg)
[outfit] (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=223538808)

Miss Montrego
1999. március 24.

Magyarázkodom… már megint magyarázkodom egy diáknak. Ez a hibát már elkövettem a hónap elején és annak is mi lett a vége? Teljesen kicsúszott a lábam alól a talaj és megint ott álltam ugyanebben a helyzetben Miss Montregoval szemben.
– Hát ez igazán kedves Öntől, professzor úr!
A keserűség csak úgy megcsendült a hangjában és az enyhez szarkazmus is érezhető volt, amivel folytatta. Mondhatnám, hogy túlzásba esett, de a korábbi hisztérikus kirohanása, amivel a pálcát az asztalra csapta egy kicsit jobban zavart. Nem csak azért, mert zavar a csapkodás, egyszerűen nem szeretem, ha valaki felesleges érzelemnyilvánításba bocsátkozik. Egyrészt nem változtat vele a helyzeten – bár jelen esetben éppenséggel sikerült neki –, másrészt nem méltó egy jólnevelt emberhez.
– Ha nem mondja fel sem tűnt volna!
– Miss Montrego! – kicsit megemeltem a hangomat figyelmeztetésként, hogy ne folytassa ezt a viselkedést.
Nem… nem bűntetem meg – határoztam el, habár a szemtelenkedésért kedvem lett volna minimum pontot levonni. Ehelyett a kanna megbillentésével voltam elfoglalva. Részemről szerettem volna megszabadulni a testemet borító mocsoktól… igaz nem abban a formában, ami végül osztályrészemül jutott. A víz mindenhová bejutott, nem csak az ingembe, a cipőmbe, a hajamba, hanem még a nadrágom alá is. Már-már az az érzésem támadt, hogy magától újra töltődött vízzel, csakhogy még jobban eláztassa minden porcikámat és folyós masszává változtassa a trágyát.
A káromkodás önkéntelenül hagyta el a számat és nem voltam rá utólag büszke. A pálca megállás nélküli rázása pedig semmit sem segített, ahogy a fejemben sorakozó varázslatok sem. Egyszerűen nem hagyta abba, míg ki nem ürült az utolsó csepp víz sem belőle. A kanna ezután koppanva hullott a földre, én pedig szembesülhettem volna, milyen nagy hibát követtem el, mikor csak úgy felkaptam egy pálcát az asztalról.
Miss Montrego a hátsójára huppant hirtelen. A sikkantásra lettem figyelmes és persze botor módon utána akartam kapni. Ennek következtében én is megcsúsztam, a pálca a folyós tárgyába esett, én meg a tanulóra egyenesen. Valamimet nagyon megütöttem, de hirtelen nem tudtam beazonosítani, melyik részem lehet az.
Csak felnyögtem kicsit a fájdalomtól, ahogy felnyomtam magamat a kissé kínos pozícióból annyira, hogy legalább Miss Montrego szemébe nézhessek. Éreztem, hogy kicsit elvörösödök, de legalább a hangom nem kezdett el remegni.
– Jól van? – érdeklődtem.
Lassan tornáztam fel magamat legalább ülésig. Lerángattam magamról a kötényt, ami a rengeteg víztől egészen elnehezült, majd félre dobtam és a legfelső gombbal elbabráltam egy ideig az ingemen. Kicsit zavart, hogy nem vehettem le azonnal, a nedves érzéstől is undorodtam. Meg kell szabadulnom ezektől a ruháktól… örökre! – háborogtam magamban.
A cipőket lerúgtam magamról, hiszen azok tocsogtak a sártól. Idegesen el is dobtam őket a kötény után és közben olyan morgó hangot adtam ki, mint aki megőrült. Indulatosan simítottam félre az elázott tincseket a homlokomból, majd simítottam végig az arcomon. Legalább a trágya eltűnt onnan, de ettől függetlenül nem éreztem magamat kellemesen. Az ember fürdés közben legyen vizes, ne akkor, amikor talpig ruhában van. A nedves darabok egytől egyig a testemhez tapadtak, ami kellemetlen érzéssel töltött el. A hideg rázott tőle.
– Sajnálom, a maga pálcáját kaptam a kezembe… véletlenül és beleejtettem a tárgyába is miközben elestem – mondtam halkan.

A feleselésemre a professzor joggal csattan fel. Ráadásul olyan hangosan hogy normál esetben összerezzennék. De ez a mostani közel sem normál helyzet. Így hát mit teszek? Elengedem a fülem mellett. És lássuk be ez is ritka. Igaz órákon is megesik, de többnyire a többiek miatt van hivatkozási alapom. Mégpedig hogy nem hallottam tanár úr meg ismételje meg tanár úr, mert Redway túl hangosan csápolta épp a loncbokros palántákat. De persze most semmi ilyesmi mentsváram nincs. Közel sincs. És mégis lazán elengedem a felháborodott hangnemét, amivel a nevemen szólít. Hát szólítgasson!
Még az sem hat meg különösebben, mikor a kancsóval meg a vízzel kedveskedik. Forrong bennem a harag és mikor az orv támadás megesik akkor a sikkantásom tölti be az üvegház levegőjét. Nem elég hogy a fenekemre sikerül nagy remekül huppannom, ami önmagában kegyetlen megalázó, így jobban belegondolva, még kapok mást is a nyakamba. Eleinte fel sem fogom az eseményeket. Szimplán sodródom az árral és a lendülettel. Fejem a cuppogós iszapba süllyedt teljes testemmel együtt aminek oka a súlyos test, ami rám zuhant. Eleinte azt sem tudtam mi ez, mi esett épp rám? Csak lassan asszociáltam hogy az illető (mert hát személy volt nem más, mint az egyetlen ember, aki itt tartózkodik. Mégpedig a tanárom. Eleinte csak a tény sokkolt. A fél tized percben míg hozzám ért túlzottan is közel átfutott rajtam a bizsergés de ez rögvest megszakadt ahogy felemelkedett rólam. Lenézve rám tette fel a kérdést, amire köpni nyelni nem tudtam. Hogy jól vagyok? Hogy jól vagyok-e? Ez most hülyéskedik? Komolyan?
Igazság szerint egyszerre süllyednék el szégyenemben és tombol fel bennem a harag. Egészen érthető is ez a megalázóbbnál is megalázóbb eset. Arról meg nem is beszélve, hogy mikor kínkeservvel összeszedem az erőmet és életet lehetel a porcikáimba, kezdve a kezemmel hogy segítség legyen feltornáznom magam ülő helyzetbe furadologgal szembesülök.
Lancaster ugyanis eltávolodik tőlem, immár a sarkára ülve szaggatja le nagy hévvel a köpenyét, amit még meg is értek. Csupa sár. Na de mikor nekiáll az ingjét is levenni pláne a cipőjét akkor ezüstkék szemeim kimerednek. Nem tudom hogy festhetek de az tuti hogy menten elvisz egy kisebb infartus. Mert hát tejószentszagúatyagatyamerlinke! Hát ezt mégis hogy? És miért? És miért itt? És mégis miért előttem? MIÉRRRRTTTT?
- ...na...na, de Tanár úr, kérem! -
Csattanok fel totálisan meglepődve, eleinte persze félénken, de a végére a hangom bezengi a teret. Ezzel gondolom megakasztom a további vetkőzésben. Legalábbis remélem, mert ha esetleg még a gatyáját is letolja itt nekem, akkor biztosan megpusztulok. Erre a látványra sosem vágytam. És csak szentül fohászkodom az összes valaha élt boszorkány irgalmához, hogy ne most nyisson ránk bárki, lehetőleg senki mert ezt baromira nem tudjuk ki magyarázni. Se ő sem én. És nem örülnék ha épp most csapnának ki az iskolából. Pláne egy ilyen kényes szituáció miatt. Igaz ez esetben édes mindegy mi az ok, egy elúszott üst esete, na de azért... hát... a jó hírem na...!
- U-ugye nem akarja... -
Nem foglalkozom a magyarázkodásával a pálcámról. Igazság szerint jobb is mert esküszöm nem szándékkal de még azt is félreérteném véletlen. Így hát csak kiguvadt szemekkel pislogok rá és közben elvörösödöm. Egyre jobban tekintve hogy most esik le, én nevetségesen rondán festhetek. Legalábbis ha rondán nem is de sárkánytrágyásan biztosan.

(http://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/15/39/77/153977c1deca8ce0928dc30ecb3e616f.jpg)
[outfit] (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=223538808)

Miss Montrego
1999. március 24.

Hiába szabadultam meg a cipőmtől és a sáros köténytől. Még mindig ott dolgozott bennem az az undorodó érzés, amitől már a Valentin-nap alkalmával rendezett bulin is féltem. A nedves ruhák elnehezültek, ráadásul az ing a bőrömre tapadt, amitől a hideg futkosott a hátamon. Nem történhetett ez meg velem a saját üvegházamban… – háborogtam magamban.
Az ujjaim az ingem gombjaira tévedtek. Muszáj voltam legalább egy kis levegőt a bőrömnek juttatni. Úgy éreztem magamat, mint akinek a fejét víz alá nyomták és nem kap levegőt, csak én éppen a bőrömön keresztül. A kellemetlen érzés pedig egyre csak fokozódott. Az ingujjamat felgyűrtem, hátha attól jobb lesz, de nem.
– ...na...na, de Tanár úr, kérem!
Hirtelen kaptam a tekintetemet Miss Montregora, ami láthatóan kissé meg volt rökönyödve. A szemeiben is valami különös csillogást véltem felfedezni. Nem tudtam hová tenni a dolgot, hiszen sosem értettem igazán a nők nyelven – kortól függetlenül – és ez most ismét meglátszott. Megálltam a mozdulatba és megpróbáltam értelmezni az arckifejezését, de egyszerűen nem sikerült.
– Mi a gond? – bukott ki belőlem végül a kérdés, remélve, hogy csak kinyög valamit.
– U-ugye nem akarja...
Kissé mintha elpirult volna a dadogás közepette. Ezért magamra néztem, de semmi különöset nem láttam a testemen. Hosszas gondolkodás után azonban egy rövid „Ó!” hagyta el az ajkaimat és kissé megrázott, ami felmerült bennem. Az gondolta volna, hogy majd itt az üvegház közepén vetkőzőm le? Hát nem! Nagyon nem! – háborodtam fel és gyorsan, remegő kézzel gomboltam vissza az ingemet.
Az undorodó érzés persze ettől még jobban felfokozódott.
– Merlnire, Miss Montrego! Ne feltételezzen rólam ilyeneket, ha megkérhetem! – háborodtam fel.
Vetkőztem már éppen eleget annak idején boszorkányok előtt. Nem terveztem ezt újra megtenni. Annál megalázóbb, nem volt az életemben még. Igaz jól jövedelmezett, a tandíjam mellett könnyen tudtam spórolni a felnőtt létre. A házam árának nagyobbik részét is az akkor felhalmozott vagyonból szereztem meg. Igaz nem egy palota, de éppen elég otthonos és pormentes.
Összevontam a karjaimat a mellkasom előtt, mintha még jobban el akarnám takarni magamat. Éreztem, hogy elpirulok, amint a szemébe nézek. Egyszerűen nem tudtam takargatni a zavaromat, ez most nem az az állapot volt, ahol Reed Lancaster magabiztosan tudott volna viselkedni.
Sóhajtottam egyet, majd lassan felkeltem.
Az átázott zoknimban elsétáltam az asztalig, amit korábban olyan nagy áhítattal portalanítottam le. Az egyetlen célom az volt, hogy megkeressem a pálcámat és véget vessek ennek a vizes és mocskos helyzetnek. Na nem, mintha ez változtatna a szégyenen, amit a bénázásom miatt már amúgy is éreztem.
– Nem akartam megijeszteni – szólaltam meg.
Időközben megálltam az asztalnál. Kellett egy pillanat, hogy összeszedjem a gondolataimat. Az ujjaim a pálcámra fonódtak és könnyedén felemelve először magamat tisztítottam meg és szárítottam meg, majd Miss Montrego felé fordultam. Vele is hasonlóképpen akartam tenni, ha nem kezd el ellenkezni.
– Szárazon máris jobb – mondtam, de ezúttal nem ült ki az elégedett mosoly az arcomra.

zene: DL- Waves (https://www.youtube.com/watch?v=CyDSOYz_lkE)
(http://i.imgur.com/idPeuPO.jpg)
- dress - (https://www.polyvore.com/tan%C3%A1r_%C3%BAr_k%C3%A9rem/set?id=223539887)

There is a swelling storm
And I'm caught up in the middle of it all
And it takes control
Of the person that I thought I was'

~~ ❈ ~~

– Merlinre, Miss Montrego! Ne feltételezzen rólam ilyeneket, ha megkérhetem! –
Húha, ez mázli! Szúszá akkor. Nyugalom, csak nyugalom. Csigavér... háromnapos aszott fajta, az aztán pláne nem rohan sehova.
Ezzel nyugtatom magam, míg figyelem, ahogy a tanárom immár ne ki hanem épphogy be gombolja az ingjét. Tőlem lehet akármilyen mocskos jobb az úgy. Pláne hogy... hát kétségkívül félreérthető egy helyzet. És amilyen az én formám tutira valaki most kukkol be ebbe az üvegházba.
Meglepve tapasztalom, hogy a tanárom szó szerint elvörösödik. Erre persze én mit csinálok? Azon kívül persze hogy tátott szájjal bámulom? Én magam is elvörösödöm. Remek! Pedig azt hittem, hogy azok után, amik történtek Elliottal immár nem leszek ennyire... milyen is? Szégyenlős? Alap járatom nem is zavarna a dolog, ha nem a tanáromról lenne szó, akinél ráadásul vizsgáznom is kell. Tény hallottam a pletykákat. Nem tudom csukva tartani a fülem. Nehéz elképzelni amint Lancaster pipshow-t rendez és kiéhezett banyák (vagyis tőlem ötször idősebb vén boszorkák) ujjonganak érte. Igen, elég helyes pasi, habár kissé karót nyelt. Igazi brit, ami nem lenne baj az angol teadélutánokkal bezárólag (főleg ha abban Earl Grey is van) na de a kényes tisztaságmánia (ami jelen esetben eléggé kiütközött) meg ez a komoly modort... hát ez annyira nem. Lehet csak a helyzet adja ezt a stílust (sőt szinte biztosan), tekintve hogy mégis csak egy tanár-diák viszonyról van szó.
Na jó, most mit szépítsük, azért megnézném a hátsó felét a vetkőzések alatt, de azért... nem gondoltam sose bele komolyan, hogy ez tényleg bekövetkezhet, ráadásul épp ebben az évezredben.
Szóval a szapora pislogásommal váltom fel a nyitott számat, amit immár inkább becsukok. Így is kellően hülyén festhetek, nem kell ezt tovább fokozni. S míg ő elslattyog a pálcájáért és kénytelen vagyok az enyémet a büdös trágyában keresgélni. Tekintve, hogy még mindig nincs meg!
Ujjaim sokáig turkálnak, mire nagy nehezem csak ráfogok a rózsafára (szentül remélem hogy az és nem valami újabb meglepetés, mondjuk egy Ginkogyökér vagy egyéb szépség) és kiemelem azt.
– Nem akartam megijeszteni –
A hangra fordulok újra és nézek a gyógynövényprof szemeibe. Szép kékek, valószínűtlenül égszínkékek. Zavar a pillantása így elkapom a fejem. Pláne hogy a szavaival újfent az imént látott meglepő pillanatra utal. Szívem szerint menten elfelejteném meg... nem is. Ha lenne akkora arcom, mint Belbynek, amin egy Magyar Mennydörgő is meg tudna fordulni, akkor még világgá is kürtölném a 'szerencsémet'. Szerintem a fél Roxfort ezen csámcsogna és engem irigyelne, már ha jól sikerülne tálalni és eladni a sztorit. De hiába aranyvérű vagyok, a nagyképűség egytől egyig Mathiasnak jutott. Én megmaradok a büszkeség és a dac határfokainál. Abból aztán szorult belém is rendesen. És az előbbi nem engedi hogy megnyikkanjak ha valaha kijutok ebből a tetves összetákolt botanikuskertből.
- Aha, hát... tudja, nem vagyok annyira ijedős. - vonok vállat próbálva valami könnyed mozdulatot felvenni, de ez azt hiszem inkább hat esetlennek. Na mindegy. Inkább feltápászkodom, igyekezve nem újra visszazuttyanni a mocsokba, amit sikerült ide eszközölnünk.
Amint immár szilárd két lábon állok, Lancaster pálcájával találom szembe magam. Hirtelen azt se tudom mi van. Elsőre ösztönösen védekezésre emelem a kezem, elfelejtve hogy nálam is ott van a kissé sáros pálca. Ösztönösen jut eszembe, hogy úgy járok, mint a bátyám. Emlékmódosítás egy remek kis exmemoriam és volt üvegház nincs üvegház... de egy pillanat múlva összeszorított szemeimen megérzem a langymeleg fuvallatot. Azt a kis szellőt, amit Reed idéz elő a pálcájából és rám irányít. Kedves gesztus habár kellően hasztalan. Mert igaz száraznak száraz leszek de full mocskos.
– Szárazon máris jobb –
Végignézek magamon a szavaira. A kezemet leengedem és fanyar arccal azonosulok a ténnyel. Hát ez baromi gáz. Ha így kimegyek innen tutira az összes társam végig fog röhögni.
- Hát ez igazán kedves Öntől, de... azt hiszem jobb ha kiszedjük a ruhákból a foltot. -
Feltételezem a férfi baromira nincs otthon eme varázslatokban. Én pedig mivel nem vagyok annyira ügyes, hogy a totálba bemocskolódott ingem és nadrágom hátulját magamon megcsináljam (ha már volt kedves hanyatt dönteni), így elkezdem kigombolni a blúzom.
- Forduljon el míg kitisztítom a ruháimat! -
Dörrentek rá erőteljesen. Olyan parancsolóan, amit ő talán sose használ. Igazából fel se fogom hogy nem kellene ezt a hangnemet használni. A hiúság és a büszkeség ott tombol bennem. Aranyvérem pedig lázong a szituáció miatt. Az meg már végképp a jéghegy csúcsa lesz ha még majdnem meztelenül is lát. Na nem! Nem és kész.

(http://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/15/39/77/153977c1deca8ce0928dc30ecb3e616f.jpg)
[outfit] (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=223538808)

Miss Montrego
1999. március 24.

Miután mindketten szárazon álltunk egymással szemben, kicsit jobban éreztem magamat. Persze azt nem jelenthetem ki, hogy egy cseppet sem zavart a meleg levegőtől megszáradt és megkeményedett sár, ami a cipőmet, a nadrágom szárát, de még egy-két helyen a bőrömet is elcsúfította. Miss Montrego sem festett fényesebben és már-már azon voltam, hogy megkezdem a koszfoltok eltávolítását, mikor megszólalt.
– Hát ez igazán kedves Öntől, de... azt hiszem jobb ha kiszedjük a ruhákból a foltot.
Mondhatni a számból vette ki a szót. Lassan bólintottam, de addigra már elkezdte kigombolni a blúzát. Talán egy kicsit jobban megbámultam a kelleténél, amit nagyon nem kellett volna. Na, nem csak Batsa miatt, hanem úgy általában nem kellett volna megnéznem magamnak egy diákot. Azonban Miss Montregon valami olyan erőteljes változást véltem felfedezni, hogy az nagyon is meglepett, sőt magával ragadta a tekintetemet. Igaz, az egyetemen egy barátom sokszor mondta: „Nézelődni még nem bűn.” Ezzel a gondolattal azonban én nem tudtam egyetérteni. Valahol már ez is az.
– Forduljon el míg kitisztítom a ruháimat!
A hangja parancsoló volt, de annyira, amihez nem szoktam hozzá. Egyetlen diák sem beszélt így velem, habár hasonló helyzetbe sem kerültem még. Egyszóval: megértettem. Én sem szerettem volna annak idején a tanárom szeme láttára egyszál semmiben foltot tisztítani a ruhámból… igaz én kibírtam volna, míg felérek a kastélyba.
– Hát… jó – bólintottam.
Megköszörültem a torkomat és lassan ugyan, de hátat fordítottam neki. Már nem láthattam, mit művel, de hallani hallhattam. Lenéztem a kezeimre, amik remegtek még mindig – ez rendszeres volt, ha túlzottan koszos lettem. A korral egyszerűen elhatalmasodott rajtam a tisztaság mánia, ami gyerekként még csak nevetséges hóbornak tűnt, az a negyvenedik életévem után berögzött, már-már görcsös mániává változott. Remegés fogott el, hacsak meg kellett érintenem egy poros felületet. Ez a helyzet talán csak annyiban volt más, hogy Miss Montrego indulatai elvonták a figyelmet a saját problémáimról.
– Tudja, egész jól értek a folttisztításhoz… – jegyeztem meg. – Ha szüksége volna egy kis segítségre, szóljon bátran.
Már megint egy félreérthető szöveg – állapítottam meg. Nem kellett volna így fogalmaznom, mert szinte ordított belőle, hogy legszívesebben megfordulnék és bámulnám nyálcsorgatva, holott semmi ilyen szándék nem volt benne. Feltételezhetően ezek után kijelenthetem, én volnék a legrosszabb kommunikációs képességekkel rendelkező tanár a Roxfortban. Az a tény nyugtatott csupán, hogy Miss Montregon kívül senki sem hallotta ezt a mondatot vagy éppen látta azt a pillantást, amivel végig mértem gombolkozás közben. Reméltem, hogy nem mondja el később a barátainak újabb pletykát generálva ezzel.
– Ha végzett, visszamehet a kastélyba – mondtam a lehető legridegebb hangon. Nem szerettem volna újra elárulni a zavarodottságomat, amit a korábbi szövegem váltott ki belőlem.
Mivel már nem hallottam mozgást, sőt más zajt sem, visszafordultam felé. Nem számítottam már arra, hogy esetleg egyszál fehérneműben találom ott magam mögött. Reméltem, hogyha esetleg távozik, akkor magamat is rendbe tudom tenni pillanatok alatt és gyorsan visszamehetek egy alapos fürdőt venni a kastélyba.

A férfi kellően zavart tekintete semennyiben nem segített a helyzeten. De legalább volt benne annyi hogy méltóztatott nem fenn akadni a hangnememen hanem megtette amit kértem. Igaz, a kétely a hangjába is kiült. Gondolom neki teljességgel megfelelt volna így ahogy van, sárosan bár szárazon, visszacsattogni a kastélyba. Esélyesen ez másoknak az esetében fel sem tűnt volna, hisz... tudják hogy üvegházban dolgozik. Napi szintű a sárkánytrágyában való turkálása. Nem újdonság ez, senkinek sem. Mondhatni munkaköri leírás. Ergo ha totál olyan se érdekel senkit. De én azért más tészta vagyok. Egyrészt diák, aki azért ápoltan és normálisan szokott kinézni. Amúgy sem szeretek kirívó lenni. Plusz aranyvérű és kellően hiú. Szóval mit is várunk? Naná hogy dacos hisztis és morcos leszek. Ez teljesen érthető.
Mikor Lancaster méltóztat elfordulni egyetlen kegyetlenül sötét pillantást lövellek felé, amibe úgy minden de minden benne van. Persze neki se bú se kár.
Aztán nekiállok folytatni a kigombolkodást. Ujjaim csak egyszer kétszer remegnek bele. Amint a blúz anyaga enged és immár puhán mint a selyem, lecsusszan rólam fogom és az asztalra teszem. Őszintén szólva arcon röhögtem volna az illetőt, aki valaha az állítja nekem korábban, hogy egyszer én egy üvegházba fogok vetkőzni a professzorom jelenlétében. És igazából ez biztosan humoros is lehetne... de csak lehetne. Mert baromira nem élvezem.
– Tudja, egész jól értek a folttisztításhoz… –
A férfi szavaira csak a szemem forgatom mert most aztán igazán megtehetem. Enyhe acsargás hangja is kicsúszik a számon. Most komolyan mit gondol? Épp rászorulok? Vagy szimplán nagy a mellénye? Elhiszem hogy férfi létére ez baromi nagy szó... márhogy menő ha folttisztásra képes...! Tényleg! Csak jutott volna ez akkor eszébe mielőtt megszárított nagy bőszen. Hát ő sem egy zseni, na... Inkább játszadozzon dudváival, az való neki.
- Hát persze, hogyne! -
A hangom szarkasztikusan csendül fel. Nem tehetek róla, hiszek is neki... de ez a nagyzolás... és még én vagyok a beképzelt, mi?!
– Ha szüksége volna egy kis segítségre, szóljon bátran. -
Mérgesen szusszantok. Ó biztosan jól hallja ő is. Tudhatja mennyire nem tetszik az ajánlata. Oké, részben jogos a felajánlkozás. Aranyvérű fruska, akit manók szolgálnak ki. Lesik mindig minden kívánságát. Na de azért béna még sem vagyok!
- Köszönöm... azért csak megoldom magamnak!-
A felcsattanásom most sem kedves, de legalább nem is durva, mint az imént. Valahol a kettő között evickél úgy erőteljesen félúton. Eközben már a nadrágom gombja is megadja magát és ügyesen bújok ki az egyik lábszárból, majd a másikat is megpróbálom lerángatni magamról. Fél lábon állva viszont majdhogynem elvesztem az egyensúlyom. Halkan sikkantok és kapom el az asztal szélét, amiben pont meg tudok még kapaszkodni, hogy megelőzzek egy csúfos padlóra zakózást. Miután sikerül a manőverem és a nadrág a kezemben van leobom az asztalra. Már épp nekiállnék a varázslatnak, tekintve hogy a pálcát megforgatom a kezembe, mikor Lancaster felém pillant.
– Ha végzett, visszamehet a kastélyba -
Hangja rideg, határozott és... hát nem tetszik. De a tekintete ahogy végig mér engem... na az már sokkalta zavaróbb. Eleinte csak ott állok kővé dermedten. Fel sem fogom mi van, aztán leesik. Arcomat elönti a pír, szelíden. Végtére is jó hogy voltam már valakivel de nem vagyok egy Charisma Belby aki mindenkivel lefekszik. És amúgy is az egyik tanárom mustrál ép... majdhogynem meztelenül. Mindössze a fekete bugyi és a melltartó választ el attól, hogy megismételjem a percet, amit Elliottal éltem át.
- De professzor! - kiáltok rá felháborodva. Arcomra ki is ül a megbotránkozás. - Mint láthatja, még közel sem végeztem! -
Összefonom magam előtt a kezeim és villámokat szóró tekintettel meredek rá. Amint észreveszi magát és végre nem a lábam bámulásán élvezkedik (amik enyhén fázni kezdenek így szorosan összezárom őket, kissé félszeg suta mozdulattal) hanem elfordul gyorsan kitisztítom a ruháimat.
- Nem is tudtam hogy maga ekkora kéjenc... - dörmögöm a bűbáj alatt úgy magam elé. Habár nem akartam ezt hangosan kimondani, sőt... mikor kimondom lefagyok. Basszus... ezt lehet nem kellett volna... Tutira az igazgatónál kötök ki ha így folytatom.

(http://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/15/39/77/153977c1deca8ce0928dc30ecb3e616f.jpg)
[outfit] (http://www.polyvore.com/cgi/set?id=223538808)

Miss Montrego
1999. március 24.

MIÉRT PONT ÉN? – üvöltözött a lelkiismeretem, miközben megfordultam. Már a szemem sarkából láttam, hogy a lány még nem öltözött fel, de persze valami furcsa késztetés miatt teljes testtel az ő irányába kellett mozdulnom. A tekintetemet pedig nem tudtam levenni a lenge fehérneműről, ami éppen csak eltakarta a bájait.
– De professzor! – kiáltott rám felháborodva a lány.
Éreztem, hogy az összes vér az arcomba szalad. Valószínűleg olyan vörösség ült ki a képemre, amilyen még soha sem. Hirtelen megállt az ujjam, ami eddig a nadrágomra száradt sárfoltot kapargatta, mintha így meg tudnék szabadulni tőle. Most azonban minden erőmet abba kellett vetnem, hogy Miss Montrego szemébe nézzek, ne csússzon le a szemem egyetlen pillanatra sem.
– Mint láthatja, még közel sem végeztem!
A mondat észhez térített. Az az érzésem támadt, hogy kívülről ez az egész nagyon nevetségesnek festhet… ám nekem mégsem támadt volna kedvem vigyorogni egy jót. Sőt azt sem tudtam volna elképzelni, hogy Batsa sem hallgatná szívesen egy beszélgetős este alkalmával.
Miss Montrego összefonta maga előtt a kezeit – nem mintha ezzel túl sokat takart volna el – és olyan szúrós pillantással meredt rám. Valamiért az az érzésem támadt, hogy ennél jobban már nem is gyűlölhetne, ezért inkább gyorsan megfordultam – előtte még egy utolsó pillantást vetve a vékony lábaira.
– Sajnálom, azt hittem, készen van – dörmögtem magam elé.
– Nem is tudtam hogy maga ekkora kéjenc...
Ez a mondat nagyon halkan hangzott el, mégis elképesztően mellbevágó volt. Nem akartam elhinni, hogy pont rólam gondol valaki ilyesmit. Sosem kacsingattam a diákok felé, mindig meg volt a három lépés távolság. Bár nem voltam benne biztos, hogy hihető, de tartottam magamat ahhoz az elvemhez: ez bizony véletlenek sorozata volt. Az az érzésem támadt, hogy Miss Montrego nem így gondolja… és nos valljuk be, erre minden oka megvolt. Csak reménykedhettem benne, hogy a történtekről semmit sem fog mondani a társainak, ne adja Merlin, egy tanárnak! Akkor aztán tényleg bajba kerülnék és bizonyosan fegyelmit is indítanának.
– Kéjenc? – kérdeztem vissza kissé felháborodva, de ugye nem fordulhattam felé. – Tájékoztatom, Miss Montrego, hogy a tanára vagyok, nem pedig egy nyálát csorgató szatír!
Ezek a szavak nem illettek a számba. Nem szoktam őket használni, de olyan indulat fogott el a szó hallatán, hogy kedvem támadt volna egy jó kis büntetést is kiosztani. Csupán az előzmények tartottak vissza ettől. Nem akartam tovább rontani a helyzetemet a szemében, egyszerűen csak nem hagyhattam szó nélkül a dolgot.
– Legyen szíves ennek megfelelően beszélni velem! – emeltem fel a hangomat kissé.
Vettem egy mély levegőt, mielőtt folytattam volna. Vissza akartam nyerni a türelmemet, amit már abban a pillanatban elveszítettem, hogy a cipőmön landolt egy adag sárkánytárgya. Ez a nap nem volt az enyém, ahogy valószínűleg egyetlen sem, amit Batsa nélkül kellett töltenem. Mióta ismertem ez az érzésem támadt és napról napra jobban hiányzott. Voltak olyan napok, hogy másra nem is tudtam gondolni, csak rá… és egyszerűen, mintha az óráimon nem is lettem volna igazán jelen. Csak álltam és bámultam a diákokat, ahogyan dolgoznak.
– Ha végzett, öltözzön fel és térjen vissza a kastélyba! – mondtam határozottan.
Nem akartam én Miss Montregoval rossz viszonyban elválni. Éppen azt akartam neki megmutatni, hogy nem is olyan rossz az üvegházban dolgozni és nem vagyok én olyan borzalmas tanár… ehhez képest pont az ellenkezőjét értem el feltehetőleg.

– Kéjenc? Tájékoztatom, Miss Montrego, hogy a tanára vagyok, nem pedig egy nyálát csorgató szatír!
Szatír? Hát végtére is jelenleg eléggé úgy fest még akkor is, ha voltaképpen jelenleg én vetkőzöm és vagyok egy szál fehérneműben. Tény, hogy nem a legszerencsésebb helyzet és jogos a felháborodásom. Igaz, a kéjenc talán kissé erős, de nem a szóhasználat a lényeg, nemde? Minden esetre egyrészt fel sem fogtam, hogy hangosan kimondtam mindezt, másrészt nem megbántani akartam, tényleg nem. Más körülmények között evidensen lapítanék a fűben. Mert hát mégis csak az egyik professzorom na! És a tiszteletet megköveteli evidensen.
Felé pislantok, de van benne annyi, hogy nem fordul irányba csak magában füstölög. Remek. – - Legyen szíves ennek megfelelően beszélni velem!
Hogy mi?
A kezemben megáll a pálca és elképedve bámulok felé. Arcomra kiül a teljes, totális megdöbbenés. Már hogy most ezt tényleg jól hallottam? Kioktat engem minden téren? Oké hogy idősebb és tanár is, pláne férfi aki menti azt a rohadt nagy hiúságát, node álljon meg a fáklyás menet mert durrfarkú szurcsók a menyasszony! Azért ez már mégis sok. Érzem, ahogy felmegy bennem megint a pumpa, hasonlóképp mikor a rózsafa pálcát az asztalra csaptam. Kezdem érezni hogy Lancaster (az egész jó kinézete ellenére) sose lesz a kedvenceim közt. Legalábbis elég jó úton halad efelé.
- Majd ha büntetőmunka gyanánt nem füröszt meg a sárkányszarban! Tanárúr...! - köpöm ki epésen a szavakat és miután a ruháim nagyjában tiszták elkezdem felvenni őket. Most már erőteljesen sietős a tempóm mert nem szándékozok tovább ezzel a szakmájának szégyenével egy légtérbe maradni ha nem muszáj. Sőt... esélyesen valahogy bliccelem a jövőben az összes dudvaóráját is. Sose szerettem de ez... hát ez mindennek a teteje.
Dühtől remegő ujjakkal gombolom be a nadrágom és kapom fel az ingem. Előtte egy pálcaintéssel a hajam is nagyjában rendbe hozom. Igaz nem lesz annyira fényes, selymes és puha, mint mikor idejöttem, de addig míg be nem vágom magam a fürdőbe teljességgel megfelel. Igazság szerint szeretném az összes lehetséges foltot eltüntetni magamról, ami ide köt. Az üvegházakhoz meg Lancasterhez.
– Ha végzett, öltözzön fel és térjen vissza a kastélyba!
- Örömmel!
Fortyanok fel mérgemben. Nekem ugyan nem kell kétszer mondania! Az utolsó gombokkal a blúzomon már nem is vesződök. Nagyjából takarnak és jól van az úgy ahogy van. Az biztos hogy engem többet nem lát ez a pasas a szabaidőmbe, de még csak a környéken sem! És az is tuti hogy felkötöm magam vagy a Fekete tóba fullasztom magam és a sellőkkel barátkozom ha ebből nekem RAVASZ-t kell valaha tennem.
Gyors mozdulatokkal vágom zsebre a pálcám és lépek a táskám mellé. Hirtelen kapom fel és veszem és se szó se beszéd elviharzok a férfi mellett. Ügyet sem vetek rá, rá sem pillantok. Még csak köszönni sem köszönök. Minek? Örülhet hogy nem mószerolom be sem a bátyámnál se McGalagonynál. Igazság szerint megérdemelné mindkettőt. De úgy hiszem míg az igazgatónő csak az állását tudná megszüntetni addig Mathias képes lenne elintézni a csinos kis pofikáját. Azt hiszem az utóbbival szarabbul jár, hacsak nem a kutyája társaságában akar megpusztulni a dudvakertjében valamerre. Hangosan csapom be magam mögött az üvegház ajtaját. Szinte visszhangozva dübörög bennem a zaja. Nem érdekel ez sem. Csessze meg! Vonjon le pontot vagy amit akar! Már nem érdekel ez sem! A súlyos benti illatok (illatok? inkább szagok!) után üdítően hat a kinti szinte friss tavaszi levegő. A szélben, mely a kviddicspálya felől fúj valami erőteljes zöld érzést keltő árnyalat vegyül és a szabadság mámorító ígérete. Kedvem lenne seprűre szállni noha sosem szerettem a kviddicset.
Elnézek a pálya felé, ahol épp edzenek valakik, de nem tudom melyik ház az. Úrrá leszek a kíváncsiságomon, mert tudom, későre jár és inkább lemosnám első körben Lancaster mocskát. Remélem a víz elmossa a rossz emlékeimet is. Mázlista Montrego! Miért nem én kaptam exmemoriamot? Ahhh a fene...
Egy kavicsba belerúgva indulok el vissza a kastély felé. Fel sem tűnik hogy ugyan elég jó munkát végeztem a ruháim kitakarításával, de csak elég jót. Mert a citromsárga cipőm oldalán maradt még jókora sáros mocsok, ami a sasszemű népségnek feltételezhető ok, merre is töltöttem a délutánom egy részét. De ezzel csak a klubhelységben érve szembesülök, mikor már úgysem tudok mit tenni ellene.

Köszönöm a játékot! ::)

Évvégi vizsga
(https://i.pinimg.com/564x/75/02/da/7502da139b0eabe46b5885720505e74f.jpg)

1999. május második fele

Megköszörültem a torkomat, ahogy kiléptem a kastélyból és már távolról kiszúrtam a rám váró diáksereget. Alig egy pillanattal ezelőtt még vigyorogva gondoltam Batsa szépséges mosolyára és a kellemes illatára, ami mindig körül lengi. Szerettem volna újra vele lenni, ahelyett, hogy ostoba dolgozatokat iratok… valószínűleg ez csak a szerelmes Reed kétségbeesett gondolataiból született. Hiszen valamikor minden vágyam az volt, hogy Bimba professzor nyomdokaiba lépve, én is Gyógynövénytant taníthassak a Roxfortban – még ha a szívem mélyén sejtettem is, hogy jobb helyen vagyok a kertészetnél, ahol dolgoztam s nekem inkább a magányos kutatómunka való.
Valahogy mégis megtaláltam a helyem az iskola falai között és ha akadt is egy-két diák, aki szíve szerint elkerült, jól éreztem magam. Reméltem, hogy az órámat megkedvelték annyira a tanulók, hogy a dolgozat gyerekjátéknak hasson számukra. Ugyanazon napra hívtam össze négy évfolyamot az egyik Üvegházhoz. Szándékosan olyan helyszínt választottam, ahol, ha jól körbe néznek a tanulók, akkor megpillanthatnak egy-egy mérges csápfüvet, netalántán megérzi a legjobb sárkánytrágya kellemetlen bűzét… Erről jut eszembe, vigyáznom kell a cipőmre… – pillantottam le a fényesre sikált a lábbelikre, ahogy elértem a diákok tömegét.
– Szép jó napot! – köszöntöttem őket fennhangon, remélve, hogy ezzel abba is marad a beszéd. – Kövessenek!
Átvágva közöttük indultam meg a hatos számú üvegház felé. Csendesen nyitottam ki az ajtót, figyelve a hátam mögött várakozók súgdolózását. Talán izgultak egy kicsit, amire egyébként minden okuk megvolt, amennyiben nem készültek. Ezúttal ugyanis gyakorlati feladat nélkül, mindössze írásban vizsgáztattam őket. Elég volt az elmúlt időszakban minden mocsokból, ami beszennyezte a bőrömet, a ruháimat… szerettem volna tiszta, könnyed munkát.
A legutóbbi csoportmunkáról ott maradt asztalok fogadtak az üvegház belsejében. Mindegyiknél négy tanuló fért el kényelmesen. Nem szabtam meg az ülésrendet, tudtam, hogy éppen elég elrettentés lesz a puskázástól, ha közöttük sétálok végig újra és újra.
– Mindenki foglaljon helyet! – mondtam a befelé tolakodó tanulóknak. – Csak penna és fekete tinta legyen maguknál, a táskákat hagyják itt elől, mellettem.
Megvártam, míg leülnek. Ujjaim közben ügyetlenül válogatták évfolyamokra a nagy kupac pergament. Csupán akkor kezdtem meg azok kiosztását, ezúttal pálcaintés helyett, manuálisan, mikor minden fészkelődés abba maradt.
– Ahogy azt már korábban jeleztem ez egy írásbeli feladat sor. Nincs szükség csapatmunkára, szóval javaslom fejezzék be a súgdolózást ott hátul, hölgyeim! – böktem az egyik különösen hangos páros felé. – Mindössze félórájuk van a teszt kitöltésére. Nem regényeket várok, éppen csak annyit, hogy lássam, készültek. A rizsát hagyják meg máskorra! És mindenképpen tűntessék fel a nevüket a jobb felső sarokban!
Egy újabb asztalhoz léptem.
– Az értékelést mához egy hétre terveztem. Ugyanebben az üvegházban. A megjelenés természetesen ezen is kötelező. – magyaráztam. Közben újabb adag diák elé került pergamen.
Az osztás végeztével lassan indultam el a tanulók között. Ha szükséges volt akár egy-egy hosszabb percre megálltam felettük, hátha abba marad a sugdolózás. Természetesen abban az esetben, amennyiben ez kevésnek bizonyult, megköszörültem a torkomat is. Időnként rápillantottam saját házam diákjaira, remélve, hogy tökéletesen teljesítik az általam kiadott kérdéseket...

V. – VI. évfolyam
Gyógynövénytan
1998 – 1999
Évvégi dolgozat

1. Melyik a zsugorító főzet alapanyaga?
a. Bubógumó
b. Mandragóra
c. Abesszíniai füge

2. Melyik növény altató hatású?
a. Sisakvirág
b. Aszfodélosz
c. Margaréta

3. Írja le a Butykor jellemzőit röviden!

VII. – VIII. évfolyam
Gyógynövénytan
1998 – 1999
Évvégi dolgozat

A részvételért: +10 pont,
helyes válaszonként +5 pont jár a dolgozatíróknak.
Határidő: Május 19.
Értékelés: Május 20.

GYÓGYNÖVÉNYTAN

(https://i.imgur.com/tLybTrI.jpg)

Azt gondoltam, hogy nem sok dolog tud érdekelni engem már, amíg itt vagyok. Úgy véltem, hogy a RAVASZ vizsgáknak is csak majd úgy nekifutok, hisz nincs különösebb jelentősége. Egy ideje nagyon is úgy gondolom, hogy nem tanulok tovább. Így csak azért igyekszem jó képet vágni az egészhez, hogy anyám legalább egy kicsit örülhessen. Nem vagyok épp túl engedelmes leánykája. Sose voltam. De most, hogy megint együtt vannak apuval, be kell látnom, hogy előnyére változott. És a kapcsolatunk is. Azt hiszem. Legalábbis kevesebbet ellenkezem, és lehet ez segít a dolgokon. A Roxfortból is nagyjából ezért nem szöktem még meg. És ezért igyekszem egy leheletnyit még a saját kútfőbeli tudásomon kívül is hozzátenni a dologhoz. Persze ettől még nem mondanám, hogy az ilyen próbavizsga dolgok túlzottan meghatnak. Elég lesz majd élesben a téma, minek próbálkozzak mással. Vagy kétségbe esem, hogy jaj, de rossz lett, vagy elbízom magam, hogy hú, de túl jó.

Ez a mai valahogy mégis érdekelt. Gondolom elsősorban azért, mert valahogy furcsamód kikötöttem a növénytermesztés mellett. Kifejezetten kíváncsi vagyok egy-egy gyógy- vagy épp nem gyógynövény különböző hatásaira. Régen is érdekelt, hogyan lehet nagyon jó minőségű dohányfű keveréket összerakni. A hiba akkor a képletben az volt, hogy csakis az érdekelt. Mikor azonban leszoktam, valahogy vele együtt a növények világa is kiszélesedett. Már nem csak az érdekel melyiknek van bódító vagy hallucinogén hatása, hanem nagyjából minden. Ezt megünnepelvén az utolsó szünetből visszajövet például hoztam is Lancaster profnak egy tűlevelű, gyógyító hatású bokrocskát, ami csak a Sequoia erdő területén nő. Az erdő népe ízületi fájdalmak kezelésére használja, de nem emlékszem, hogy erről szóltam-e a professzornak… Gondoltam, hagy kísérletezgessen…

Hetedévesek gyűrűjében ácsingózok a vizsgára várva. Nyilván itt már sokkal kevesebben vagyunk az évfolyamról, hisz az évek alatt lekoptak mindazok, akik nem akartak komolyabban foglalkozni a gyógynövényekkel. De már elég régóta ismerjük egymást, és elég sok mindenen keresztülmentünk ahhoz, hogy ne legyünk ellenségesek. Leállhattunk volna találgatni, vajon mik lesznek a kérdések. De nem tettük… Talán egyikünk sem izgul még. Ez tényleg csak egy próba. Tétje nem sok van, jobb higgadtan fogadni mindent.
Gyorsan letettük a táskáink oldalra, majd leültünk a hátsó helyekre, továbbra is közel maradva egymáshoz. Mostanában eléggé eltávolodtam a társaságtól de mintha ez a közeledő RAVASZ dolog kicsit visszaterelgetne minket egymáshoz. Persze még aközben is mindenféléről csacsogunk, miközben Lancaster professzor osztja a lapokat és magyaráz. Érdekes, hogy ide bezárva is mennyi megbeszélnivalója van egyeseknek… De most nem zavar, sőt, furcsa mód örülök is neki. Kár, hogy mindezt vizsga előtt taglaljuk.

Kell néhány pillanat, hogy aztán végre az előttem lévő lapra tudjak koncentrálni.

1. Melyik növényt nem használják az élőhalál esszenciájának elkészítésére?
a. Fehérüröm
b. Mákonybab
c. Fürgebab

2. Melyik növény nem kedveli a fényt?
a. Aszfodélosz
b. Ördöghurok
c. Margaréta

3. Írja le a Mérges csápfű jellemzőit röviden!
Hosszú csápokkal rendelkező, közepesen veszélyes növény. Szereti hátba támadni az embert, ha az gyanútlanul épp nem figyel. Fekete, aszott magjai vannak, amiknek hatásáról és használatáról semmit sem tudunk.

Elmosolyodom, amikor, szinte pár perc alatt végzek is a kérdésekkel és felállva Lancaster professzor felé nyújtom a munkám. Elköszönök, majd élvezem az óra hátralevő részének szabadságát a tóparton heverészve.

Gyógynövénytan év végi vizsga

(https://i.pinimg.com/236x/dd/78/5e/dd785edf3e96442f6214f7528bbde268.jpg)

Végre megkezdődtek az év végi próbatételek. Örülök neki, hogy Fawcett professzor elkezdett hozzászoktatni a számonkérésekhez. Így legalább nem kell külön belelendülnünk, hanem mehet folyamatában az ügy. A mai viszont cseppet sem tetszik, de hát mit tehet az ember, ha egy ideig még altatni akarja az őseit azzal kapcsolatban, hogy mi is szeretne lenni, ha felnő. Mert én most csak ezt teszem, ezért is vettem fel a gyógynövénytant és a bájitaltant. Mondjuk tény, hogy jól jöhet még a későbbiekben, de az is igaz, hogy egy újságírónak is lehet olyanra szüksége mondjuk bájitalok terén, amit normál pálcás varázslatokkal nem tud megoldani. Nehéz dolog ez, főleg akkor, ha valaki nem teljesen tudta még eldönteni, mit is akar.
Társaimmal várakozok az üvegházak előtt, amíg Lancester professzor megérkezik. Szokatlan, hogy az üvegházakban legyen megtartva a vizsga, de biztos csak gyakorlatból fog állni, ami megmagyarázna mindent. Vetek még néhány pillantást a jegyzeteimre, majd elsüllyesztem a táskámba, és inkább beszélgetni kezdek. Ha valamit eddig nem tanultam meg, akkor most már nem fogom az utolsó pillanatokban.
Nem sokkal később meg is jelenik a professzor. Felsorakozok a többiek mellé, nem különösebben érdekel, hogy hova fogok ülni. Ezt a lehetőséget meghagyom azoknak, akik úgy gondolják, hogy érdemes és tudnak is majd puskázni. Egyébként sem szép dolog, de az azért meglepett, hogy ötödévesek is vannak velünk. Azt hittem, nekik csak RBF-et kell tenniük. Legalábbis tavaly nekünk… Nos, leginkább sehogy sem volt, de azért összejött valahogyan.
Megfogom a pennámat mikor megkapom a lapot, majd neki is állok a feladatok kidolgozásának. Gondosan felírom a nevemet, talán a legszebb írásommal, úgyis ez a legfontosabb része a dolgozatnak. Nem tudnak olyat kérdezni, amire ne tudnám a választ. Átnéztem a tavalyi évi dolgokat is, nem voltam biztos benne, hogy mennyire akar belemenni a tanár úr a tananyagba. Gyorsan átfutom a kérdéseket, majd kicsit körbenézek. Nem mintha érdekelne bárki dolgozata, csak kíváncsi vagyok a véleményekre. Némelyikünké az arcára van írva. Lehet, hogy az enyém is, nem tudom.
Lássuk akkor az első kérdést:

1. Melyik a zsugorító főzet alapanyaga?
a. Bubógumó
b. Mandragóra
c. Abesszíniai füge

Határozott mozdulattal karikázom be a c-t. Még szerencse, hogy a tantárgyak bizonyos szempontból fedik egymást, így néha elég az egyikre tanulni, hogy a másikból is jó jegyet érjen el valaki. Jó, mondjuk úgy is könnyű, ha valakinek már generációk óta a vérében van a gyógynövénytan és a bájitaltan. De akkor lássuk a második kérdést.

2. Melyik növény altató hatású?
a. Sisakvirág
b. Aszfodélosz
c. Margaréta

Ezen sem kell gondolkodnom sokat, bekarikázom a b-t. Oké, az időm egy jó része még meg van, most ideje a kifejtős kérdésre válaszolnom. Csak előtte összeszedem a gondolataimat. Sokáig nem tehetem meg, mert vészesen közeledik a dolgozat vége. Megmártom a pennámat a tintában, és körmölni kezdem, amit tudok.

3. Írja le a Butykor jellemzőit röviden!
A butykor egy cserepes növény. Színe: szürke. Mérete kicsi. Hasonlít a kaktuszra a különbség az, hogy tüskék helyett kelések találhatók rajta. Ezekben a kelésekben sötétzöld folyadék van, melynek állott trágya szaga van.

Ezzel be is fejeztem a dolgozatomat. Még egyszer átnézem biztos, ami biztos, majd egy mosoly kíséretében átadom a dolgozatom a professzornak, hogy aztán távozzak és készüljek fel a következő vizsgámra. Az már biztos, hogy ezen átmentem, a kérdés csak az, hogy milyen eredménnyel.

V I Z S G A

~~ ❈ ~~

Lancaster és a dudvatan. Meg én. Ez így nem kompatibilis. És mégis, lábaim az üvegházak irányába visznek. Sajnos tudom, hogy elkerülhetetlen az egész, akárcsak az órai részvétel és a professzor zavart pillantása ahányszor rám vetődik a tekintete. Voltaképp nekem kellene zavarba jönnöm. Bár az is igaz, nem én jegyeztem el valakit. Történetesen egész nagy örömmel nyugtáztam a Welch-el tartandó esküvője hírét. Talán Belby azt hitte megrázott a dolog, pláne hogy a fél iskola miatta simán benyalta, hogy követtem Balmoral példáját és egy tanárt szemeltem ki legújabb csábításomnak Williamson előttt/között/mellett... csakhogy ez súlyos tévedés volt. Nekem Lancaster profhoz csak annyi közöm volt, mint egy leesett galandféregnek a tűzrózsákhoz, és hála Merlin ősz szakállára Ericet sem érdekelték az iskolai pletykák. Szerintem, ha engem kérdeztek, halvány lila boszorkányfűkivonata sincs, higy mi is megy itt, vagy mennyire forgok köznyelven. Nem mintha ez úgy amúgy érdekelne.... Mathias mellett ugyan ritkábban szednek elő, de azért alkalmanként mégis megesik.
Ettől eltekintve nem kisebb vizsgadrukkal lépek be a fülledt üvegházba, mint úgy egyébként. A szívemben dobog a torkom, mert már csakazért is jól akarnék teljesíteni. Ha más nincs, legalább ezzel bosszantom Reed-et. Az is valami.
Elfoglalom a helyem biccentve a társaimnak és megnyalom ajkaim, mikor megkezdődik az óra. Figyelem a tanárt átható ezüskék íriszeimmel és igyekszem maximális fapofát vágni. Sőt, mondhatni az ártatlan szende kislány arcom mutatom, míg magamban átkozom a napot mikor korrepetáló különórára küldött. Ő! Engem!
Talán a bennem fortyogó düh diktál, de mikor felém lép, rám pillant állom a tekintetét egész addig míg ő meg nem szakítja a szemkontaktust. Gunyoros mosollyal nyugtázom a dolgot hogy aztán a tőle kapott pergamenre vésett szöveg felé irányítsam a figyelmem.

1. Melyik a zsugorító főzet alapanyaga?
a. Bubógumó
b. Mandragóra
c. Abesszíniai füge

2. Melyik növény altató hatású?
a. Sisakvirág
b. Aszfodélosz
c. Margaréta

3. Írja le a Butykor jellemzőit röviden!
Mimbulus Mimbeltonia. Latinul. Cserepes ~~dud~~ növény. Kicsi, színe szürke, olyasmi, mint a kaktusz, csak tüskék helyett kelésszerű dudorok borítják. ~~Egyszerűen undorító, pont mint maga.~~ Fantasztikus védekező mechanizmusa van! A dudorokban sötétszöld folyadékot találunk, mely állott trágya szagú. Kísértetiesen hasonlatos a sárkánytrágyára, melyet volt szerencsém közelről megismerni. Népszerű bájitalhozzávaló, egy rendes boszorkány háztáján mindig megtalálható.

Rövid és tömör. Lényegretörő. Ez volt a kérés, nem? Elégedetten szemlélem meg a művemet. Ha megbuktat hát nem fogok sírni. Ha pontot von le? Kibírjuk. A Mardekár előnye úgyis olyan nagy hogy esélyét sem látom behozni. Ha pedig újabb különórát akar tartani? Hát ahhoz majd McGalagonynak is lesz egy-két szava. Elégedetten hajtom össze a munkámat és csapom a tanár asztalára. Szemem ráakasztom egy pillanatig és közlöm hogy jó olvasást majd tovalibbenek. Ugyanolyan örömmel érek ki az üvegházból mint akkor, mikor a megalázottságtól vegyes félelemtől hajtva menekültem. A friss levegő rögtön mosolyra fakaszt és szinte látom magam előtt Lanci bá fejét. Eric tutira vállon veregetne, szereti ha kis pofátlan vagyok de erről nem fog tudni. Tőlem tutira nem.

Évvégi vizsga
(https://i.pinimg.com/564x/75/02/da/7502da139b0eabe46b5885720505e74f.jpg)

1999. május második fele

Megvártam, hogy távozzanak az utolsó tanulók is az Üvegházból. Addig, szándékosan nem nézve a dolgozatokra, némi izgalommal szorongattam őket. Az izgalmat pedig félelem váltotta ki, hiszen ez még is csak az első évem volt a Roxfortban. Nem akartam szégyent hozni egykori kedvenc tanárom, Bimba professzor fejére… mégis úgy éreztem, ez a tanév nem sikerült túl jól. Az órák feltehetően elég szervezettek voltak azért, de még a saját házam tanulóival sem sikerült rendesen kapcsolatot kialakítani. Miss Everfen, majd Miss Banks is csak újabb kudarc volt. Akármennyire is akartam segíteni, talán nem vettek komolyan… talán csak nem tudtam bizalmat ébreszteni bennük. Így ha a házvezetői képességeim nem is voltak túl jók, reméltem, hogy legalább valami sikerült megtanítanom nekik.
Csendesen huppantam le az egyik asztal mellé. Lehunytam a szememet és mélyet szippantottam a sárkánytárgyától bűzlő levegőből. Én szerettem ezt az aromát. Arra emlékeztetett, mikor naphosszat dolgoztam a kertészeben és a kutatásaim kötöttek le. Szép napok voltak, de talán tanárként is van még jövőm – gondoltam és magam elé vettem az első dolgozatot. Miss Bourgh írását ismertem fel rajta, amit hamarosan a név is alátámasztott.
Elmosolyodtam a dolgozat láttán. Egyértelmű volt, hogy könnyedén vette az akadályokat és tőle nem is vártam kevesebbet. Tudtam, hogy sokat tud a gyógynövényekről és fogékony az ilyesmire… és hát igencsak gyorsan végzett is a dolgozattal. Ezért örömmel firkantottam a dolgozat tetejére egy „K”-t.
Éreztem, ahogy kicsit megnyugszik a lelkem az általam papírra vetett osztályzat láttán. Egy embert legalább érdekel a tárgyam… – sóhajtottam még mindig mosolyogva. Óvatosan toltam félre lapot és amolyan önbizalom növelésnek néha-néha rápillantottam a „K-ra.”
A következő Miss Pye dolgozata volt. Áthúzást ez sem tartalmazott sokat és láthatóan meglehetősen könnyedén vette az akadályt. Csupán a Butykor latin nevét hiányoltam, amit többször is említettem az órán, hiszen meglehetősen egyszerű megjegyezni: Mimbulus Mimbeltonia. Megmártottam a vörös tintába a pennámat és a hegyét óvatosan emeletem a lapra. Szépen, olvashatóan írtam oda az idegen szót és egy rövidke üzenetet: „Legközelebb ezt is kérném, Miss Pye.” Ám, ettől függetlenül is hibátlannak értékeltem a dolgozatát és ugyanúgy megkapta azt a kellemes „K”-t, ahogyan Miss Bourgh.
Ezt a dolgozatot is félre toltam. Nyeltem egyet, ahogy megpillantottam Miss Montrego nevét a papír tetején. Még emlékeztem hogyan nézett rám a dolgozat osztáskor… feltehetően nem szívlelt a korrepetálás óta, holott nem én kértem meg, hogy vetkőzzön le egy Üvegházban, miközben bárki benyithat. Nem, sőt ezzel még az én állásomat is kockáztatta. Na mindegy, nyilván az ő szemében most már én leszek a borzalmas tanár és csak reménykedem benne, hogy Batsa nem tud meg az itt történtekről semmit. Nem szerettem volna az esküvőn előtt arról magyarázkodni, hogy miért is voltam egy pucér tizenhat évvel egy Üvegházban. Valószínűleg abból semmi jó nem sülne ki…
Sóhajtva simítottam hátra a hajamat, ahogy tekintetem az amúgy helyes válaszokra siklott. Megpróbáltam nem felkapni a vizet a nekem szánt, ám kisatírozott részekre: „~~Egyszerűen undorító, pont mint maga.~~” Ismét belemártottam a pennámat a vörös tintába és az oldal tetejére firkantottam egy „K”-t. Alá pedig, ismét szép betűkkel, hogy egyértelműen olvasható legyen, odabiggyesztettem egy rövidke üzenetet. „Miss Montrego! Kiváló dolgozat, a kedves kis megjegyzésért cserébe viszont a jövőhéten várom, szerdán este hatkor egy kis bűntetőmunkára az irodámban. Lancaster professzor.”
Lassan végeztem a dolgozatok javításával, majd az irodámba vittem azokat. A tanulók az óráik után megtekinthették őket egészen takarodóig, kérdéseket tehettek fel, sőt el is vihették magukkal, hogy valamit leszűrhessenek az esetleges hibáikból.

Köszönöm a részvételt!

Évvégi vizsga
I - IV. évfolyam
(https://i.pinimg.com/564x/75/02/da/7502da139b0eabe46b5885720505e74f.jpg)

1999. május második fele

A hármas számú Üvegházban vártam a diákokat. Ezúttal sem valamelyik terembe bepréselődve képzeltem el a dolgozatot. Nem, sokkal inkább szerettem volna, ha olyan helyen ülnek le, ahol láthatják a kérdéses növényeket. A legtöbb szépen cserébe volt ültetve vagy éppen az üvegfalak melletti ágyásokban kaptak helyet. Talán csak az Ördöghurok maradt ki ebből, hiszen az a sötétebb helyeket kedvelte, így ha meg is mutattam a tanulóknak, ahhoz egy külön helyiségbe kellett kísérnem őket.
– Üdvözlök mindenkit az év végi Gyógynövénytan vizsgán. Elegendő penna és tinta az asztalra, a táskákat tegyék le itt elől! – magyaráztam, mikor beengedtem őket az ajtón.
Abban persze csak reménykedhettem, hogy mindenki elég komolyan vette a tanulást, de azért láttam egy-két izgatott arcot. Magabiztosak is akadtak persze és ennek kifejezetten örültem. Csak az a múltkori izgalom dolgozott még bennem és a kérdés: vajon elég jó tanár vagyok én Bimba professzor után? Eszembe jutott Miss Montrego dolgozata… meg az az átsatírozott megjegyzés. Talán nem döntöttem jól, de még sem hagyhattam figyelmen kívül a sértését. Ezért is rendeltem magamhoz bűntetőmunkára.
Meg kéne nyugodnom. Hosszan fújtam ki a levegőt, hogy teljesen átvegyem a dolgozathoz szükséges, „szigorú tanár” hangulatot. Közben végig futtattam a tekintetem a diákseregen.
Megvártam, míg leülnek a Mr. Frics által elrendezett, négyszemélyes asztaloknál kaptak helyet. Mindegyiket makulátlanra is sikálta a kérésemre – vagy sikáltatta rossz magaviseletű tanulókkal. Nem szerettem volna, ha a lapok esetleg bepiszkolódnak.
– Harminc percük van megírni a dolgozatot – magyaráztam, miközben osztani kezdtem a lapokat. – A kérdések nem túl nehezek, feltehetően találkoztak már velük. Megkérnék mindenkit, hogy csak a saját évfolyamának megfelelő kérdéseket dolgozza ki, plusz pontot nem osztogatok. Kerek mondatokban fogalmazzanak! Ezen kívül a nevüket kérném a jobb felső sarokba felírni!
Az utolsó feladatlap is gazdára talált, én pedig egy kisebb nyugalommal kezdtem meg a szokásos köröket a diákok között. Nem használtam ugyan semmilyen bűbájt, amivel bajba kerülhet a puskázó. Jobb szerettem magam ellenőrizni az ilyen jellegű dolgokat. Néha-néha ezért meg is álltam egy-egy tanuló felett.

I. – II. évfolyam
Gyógynövénytan
1998 – 1999
Évvégi dolgozat

1. Mely főzet alapanyaga az Abesszíniai füge?

2. Milyen hatását ismeri az Aszfodélosznak?

3. Írja le az Ördöghurok jellemzőit!

III. – IV. évfolyam
Gyógynövénytan
1998 – 1999
Évvégi dolgozat

1. Mi a különbség a sisakvirág és a farkasölőfű között?

2. Mely főzet alapanyaga a Meghajtófű?

3. Írja le a Mandragóra jellemzőit!

A részvételért: +10 pont,
helyes válaszonként +5 pont jár a dolgozatíróknak.
Határidő: Május 27.
Értékelés: Május 28.

g y ó g y c u m ó t a n
(https://i.imgur.com/8CM91VC.jpg) (https://i.imgur.com/HuWqDKI.jpg) (https://i.imgur.com/ogSuaLe.jpg)

Hölgyeim és Uraim. Ladies and Gentlemen. Mine damer og herrer. Elérkezett az a nap is, amelyre mindannyian epekedve vártunk. Igen. Izgatottsággal telve jelentem be az örömteli hírt. Megnyitotta kapuit az idei év végi ganajtúró vizsga! Csak jöjjenek, jöjjenek! Gyülekezzenek mind! Látják itt ezt a zöld valamit oldalt? Igen. Pontosan azt! Nem nagyon tudom, hogy mi ez, de minden bizonnyal fontos tagja a gyógynövény társadalomnak. Látják milyen szép éles, tüskék a levele? Na, ha hozzáérnek, garantáltan tőből leesik az ujjuk. Cseppet ugyan veszélyes, de cserébe rendkívül hatásos, már ami a gyógyítást illeti. Merthogy, képzeljék csak el, ebből a növényből nyerjük ki a pótcsont-rapid legfőbb összetételét. Vagyis hát azt hiszem…

Nem teszek úgy, mintha valami bődületes tehetségem lenne ehhez a tantárgyhoz. Egyszerűen nincs hozzá türelmem ácsorogni a növénykék felett és istápolgatni a lelkecskéjüket. Simán elszöszmötölök órákig egy-egy hímzéssel. De valahogy ugyanezt az odaadást nem tudom megtenni ezek elé az amúgy kétségkívül csodás valamik felé. Mert amúgy lenyűgöznek. Nem véletlen ihletnek olykor meg. Igen. Van, vagyis hát volt, hogy beültem Dakhoz és amíg ő ültetett én lerajzoltam amit ültetett. Egyszer kedves volt és megengedte, hogy a növényhatározójába, amit amúgy önmaga szerkeszt és rajzolgat, én vázoljam bele az egyik új virágát. Most egy ideje inkább Nolannel töltöm az időt. Már ha megtehetem. És van rá indokom. És nem rettegek tőle, hogy Emmeline szemmelverési világcsúcstartó akar lenni. Okés, okés, sose bántott még… Én viszont szívesen bántanám őt és ez rohadtul zavar. Féltékenység… Oda se neki. Lehet erre a negyed hónapra visszaszokok Daksi mellé a növényeihez… Abból talán csak pár gyilkos hajlamú. És vélhetőleg szerelmes se leszek egyik be se.

Na, de mivel a múltkor olyan borzalmasnak tűnt Nolan és a vizsga. Mármint azt hiszem a vizsgája is vacak lett, de ő is épp úgy tűnt, mint aki meghal közben… Na szóval a körmére néztem. És nagyon úgy fest, jobb nálam növénytanból. Igen, eddig ezen képességeit nem nagyon figyeltem meg, lekötöttek a szemei és a szeplői. Na, szóval, mivel jobb nálam az a körmére nézés jobbnak bizonyult, mint hittem. Tanulás néven egészen sokat lehettem vele. És egy csomó érdekes információt megtudtam egyes növényekről. Nem mondom, hogy mind meg is ragadt. De mikor ott ültem a pergamenem fölött a nevemet sercegő pennámmal, nem éreztem totál trollnak magam.

III. – IV. évfolyam
Gyógynövénytan
1998 – 1999
Évvégi dolgozat

1. Mi a különbség a sisakvirág és a farkasölőfű között?
A farkasölőfű mérgesebb.

2. Mely főzet alapanyaga a Meghajtófű?
A Szaporaszékletér-lé egyik alapanyaga.

3. Írja le a Mandragóra jellemzőit!
Sikít, ha kihúzod a földből. Ez a kicsik esetében csak ájulást, a nagy növények esetében azonban halált okoz. Gyógyító hatású.

Gyanúsan a fejét fogja fogni szegény Lancaster bácsi. De úgy fest a trollnélküliségem csak a vizsgakérdések megkapásáig működött. Onnantól viszont… Na, mindegy. Majd megpróbálkozom egy javítóval. Vagy legközelebb nem Nolannel tanulok, mert a szép szemeitől mégse ment annyira a koncentrálás, mint szerettem volna… Csak leteszem a papírt, elcsomagolom a pennám, majd kissé föld alá süllyedt magabiztossággal megvárom Nolant odakint. Béna vagyok. A tesóim között a legbénább…

Gyógynövénytan vizsga

(https://i.imgur.com/xlZ8n0K.png?1)

***

Kivételesen reggeliztem. Valószínűleg ez a tény fel sem tűnt volna, ha ezen a napon, nem egy újabb vizsga várt volna ránk. Már kezdett elegem lenni a tanév végé érzésből, na meg abból is, hogy Marga megtalált ezzel a közös tanulással… nincs nekem semmi bajom a Gyógynövénytannal. Éppenséggel csak nem szorultam rá, hogy a könyvek felett görnyedjek – sajnos ez nem volt elmondható a korábbi vizsgáimról. Nem, mintha nem élveztem volna a lány társaságában tölteni a szabadidőmet, csak éppenséggel tehettük volna mindezt a könyvtáron kívül is. Egy újabb lányvécé pingálás mindenképpen ütősebb szórakozás lett volna, mint a Mandragóra sikoltó képét bámulni az egyik tankönyvben.
Lancaster szokás szerint szavalással kezdte az óránkat. Elmondta, mit lehet és mit nem… de őszintén szólva annyira nem figyeltem. Jobban lekötött az üvegház egész atmoszférája, amit döbbenetes módon egészen megszerettem. Nyugodtan készítettem elő a pennát és a tintát az asztalra. Éppen csak akkor pillantottam Margára, amikor elém került a feladat lap. Elhúztam a számat egy kis mosolyra, hogy lássa: minden a legnagyobb rendben, nem kell velem többet tanulni sem. Ezt ugyanis nagyon szívesen elkerültem volna.
Szóval, a dolgozatra pillantottam, felvéstem a nevemet a jobb sarokba – Lancaster kérésére persze... és tényleg csak egy kicsit gondolkodtam el, hogy inkább a baloldalra írom bosszantásként. Tudtam, hogy a gyógynövénytan professzorunk szerette a precizitást. Én pedig részemről nagyon is szerettem volna ezúttal bűntetőmunka és rossz jegy nélkül megúszni egy tesztet. Ezért eldöntöttem: koncentrálni fogok. Egyszer végigfutottam a kérdéseken, majd egy könnyed sóhajtás után, el is kezdtem leírni a válaszokat.

III. – IV. évfolyam
Gyógynövénytan
1998 – 1999
Évvégi dolgozat

1. Mi a különbség a sisakvirág és a farkasölőfű között?
Semmi, mivel a kettő egy és ugyanaz. Másnéven: Aconitum vagy ebrontófűnek is nevezik.

2. Mely főzet alapanyaga a Meghajtófű?
A Százfülé-főzet egyik fontos alapanyaga.

3. Írja le a Mandragóra jellemzőit!
A Mangragóra (másnéven: Álomfű) egy igen veszélyes, nehezen fellelhető növény. A sikolyuk halálos, de zsengébb korukban még csak hosszú ideig tartó eszméletvesztést okoz. A Mandragórából kiváló főzet készíthető, ami a dermesztőátokkal sújtottak gyógyítására alkalmazható.

Elégedetten pillantottam az ezúttal teljes egészében kitöltött feladatlapomra. Magabiztosan álltam fel és nyújtottam át a pergament Lancaster professzornak, hogy aztán még egy pillantást vetve Margára, kilépjek az üvegház ajtaján a friss levegőre. Szinte furcsa érzés volt, mennyi energiával töltött fel a siker érzése. Már nem is a jegy számított, csak az, hogy milyen könnyen megugrottam ezt az akadályt… tudtam: a barátaim most büszkék lennének rám.

Gyógynövénytan vizsga

(https://i.ytimg.com/vi/EzglA2SFFT0/maxresdefault.jpg)

Fürge léptekkel igyekeztem az üvegházakhoz, mint álltalában. Talán sikerült az elsők között oda érnem, de erre nem igazán figyeltem, hiszen sokkal jobban érdekelt az, hogy még egyszer utoljára átnézzem a könyvet. Mikor már mindenki összegyűlt a hármas számú, Lancaster professzor üdvözölt minket, majd mindenki elfoglalta a helyét, köztük jómagam is. Kitűnő kilátásom nyílt a közelben lévő összes növényre, amit rendkívül előnyösnek találtam. Egy rövid ismertető után neki is láttam a feladatlapnak. Év elején még nem igazán szerettem ezt a tantárgyat, de mikor megtudtam, hogy mennyi bájitalhoz használhatjuk és még sok más érdekességet a növényékről, rögtön elmúlt az utálat a tantárgy után és rögvest szorgosabban dolgoztam ezeken az órákon is. Viszont most minden ismeretemre szükség lehet, ha kiváló minősítést akarok szerezni.

Patrick McFly

1. Mely főzet alapanyaga az Abesszíniai füge?
Zsugorító főzet
2.Milyen hatását ismeri az Aszfodélosznak?
Altató hatású növény
3. Írja le az Ördöghurok jellemzőit!
Könnyedén megfojt bármilyen, a közelében lévő élőlényt. Minél jobban mozgolódik valaki az ördöghurok szorítása közben, a növény annál jobban szorítja, ám ha elengedi magát, akkor a növény is elengedi. Kedveli a sötét helyeket a fénytől menekül, mint ezt a következő vers is mondja:

„Ördöghurok, ördöghurok,
Gyilkos ujjú lény,
De fut, ha rásüt a fény!”

Évvégi vizsga
I - IV. évfolyam
(https://i.pinimg.com/564x/75/02/da/7502da139b0eabe46b5885720505e74f.jpg)

1999. május második fele

Az ember azt hinné, hogy egy idő után hozzá lehet szokni az ilyesmihez… mármint, hogy rossz és jó dolgozatok váltják egymást. Az egyik szíven üt, de annyira, hogy aztán nem vagyok képes magamhoz sem térni. Hányszor kérdeztem már magamtól, hogy vajon elég jó voltam-e tanárnak… aztán persze jön a megnyugtató válasz, valahonnan mélyebbről: nem szeretheti mindenki a gyógynövényeket. Szerettem volna, ha az én szenvedélyem is átragad a tanulókra és ennek reményében ücsörögtem az egyik asztal mellett az üvegházban. Az egyik kezemben a piros tintába mártott pennát szorongattam, a másikkal kissé meggyűrtem Miss Destain dolgozatának sarkát.
„Sikít, ha kihúzod a földből. Ez a kicsik esetében csak ájulást, a nagy növények esetében azonban halált okoz. Gyógyító hatású.” Ismét átfutottam a mondatot. Lényegében ez volt a dolgozat egyetlen pontja, ami még az elfogadható kategóriába esett. Természetesen azt is érdekeltem, hogy a kérésemnek megfelelően sikerült mondatba foglalnia a gondolatait és nem csak egy-egy értelmezhetetlen szóval jutalmazott meg a félév végén. Ezért hát sóhajtva és kissé fájó szívvel firkantottam a lap tetejére az „E” betűt. Ezután pedig, megfordítva a dolgozatot ez hosszabb szövegbe kezdtem: „Kedves Miss Destain! Nagyra értékelem a kreativitást, amivel megpróbálta kikövetkeztetni a helyes választ. Ám azt kell, hogy mondjam, ez közel sem sikerült tökéletesen. Ezért megkérném, hogy a következő tanévben legyen szíves részt venni az általam szervezett külön órákon. Kellemes nyarat! Lancaster professzor.”
Félretoltam a lapot, hogy egy macskakaparásnál is borzalmasabb dolgozatot vegyek a kezembe. Nolan Pye… még a név olvasásától is kirázott a hideg. A tanáriban gyakran hallok róla és az én óráimat is időként megzavarta valami ostoba morgolódással, ám közel sem volt annyi gondom vele, mint a többi oktatónak. Nagyot nyelve futottam végig a kérdésekre odafirkantott választ. Nagyrészt, a ronda külalak ellenére is olvasható maradt. Látszott rajta a magabiztosság. Nem voltak kisatírozások és kis kiegészítések miatt úgy tűnt, érdeklődik a gyógynövények iránt. Nem volt kétséges, hogy Kiváló osztályzatban részesítem és még egy rövid, bíztató szöveget is írtam rá.
A következő dolgozat egy elsős fiúé volt. Patrick McFly neve sem volt előttem ismeretlen, hallottam, hogy jó eszű. Ez pedig a dolgozat alapján egyértelműen be is bizonyosodott. Tetszett, hogy egy kis verset is feljegyzet. Így hát, nem is volt kétséges az a „K.” Könnyedén firkantottam fel, hogy aztán a következő dolgozatra térhessek.
Kissé keserű szívvel hagytam el pár órai munka után az üvegházat. Meglehetősen vegyes eredmény született, közel sem volt olyan egybehangzóan pozitív, mint a felsőbb évfolyamokba. Így szokás szerint az irodámba várva a hallgatókat, elhatároztam, hogy mindenkinek tartok egy kis lelkesítő beszédet. Már éppen meg is fogalmaztam fejben, mire a kilincsre fektettem a kezemet és benyitottam a mindig makulátlanul tiszta helyiségbe.
A dolgozatokat szépen lefektettem az asztalra, arra várva, hogy megjelenjenek a tanulók is. Látni akartam azoknak az arcát, akik jó jegyet kaptak. Tudtam nagyon jól, milyen érzés, mikor meghozza a gyümölcsét a kemény munka. Megkönnyebbülés, boldogság, felszabadultság. Ezt kívántam én is minden tanívtányomnak a nyáriszünetre.

Köszönöm a részvételt!

Roxfort RPG

Múlt => Északi szárny => A témát indította: Mrs. Norris - 2015. 02. 27. - 13:50:56