Roxfort RPG

Errefele még nem is nagyon játram, pedig hírből már ismerem a helyet, meg ez már a harmadik nyáriszünetem, amikor itt mászkálok a környéken napi szinten. A dolog talán ezekkel a nézésekkel függhet össze, amiket itt kapok. Minimum minden második szembejövő minimum egyféle nemkívánatos hátsószándékkal látszik engem méregetni. De ők fáznak rá, ha valami vicces ötletük akarna támadni, úgy vigyázzanak! Had nézhessen szét már az ember, ha ahhoz tartja kedve, ugyanolyan bevásárlóutca ez is, mint az Abszol út.
Najó, nem egészen ugyanolyan, még érdekesebb. Izgibb. Főleg ez a Borgin és Burkes régiségbolt. Na ide már meg se próbálok most bejutni, az egészen látszik, hogy innen engem egyből páros lábbal kérnének távozásra. Egyelőre beérem a kirakattal is, az is érdekes. Egyelőre.

Épp csak elkezdem nézegetni a kirakat ajtó felőli részén a tárgyakat, amikor valaki, így pont csak kartávolságra tőlem, benyitna az üzletbe. Az eladó egészen az ajtóig eléjön, és egyből engem is elküldene még ugyanazzal a mondatával.
Már épp készülnék ellenkezni, hogy sziveskedjék ezért a hangnemért most kitojni egy cuki kis sünit menetiránnyal szemben, mert én kérem csak nézelődtem, ennyiért még nem kellett volna ilyen gorombának lenni, de a boltba betérő fiú felszólal az érdekemben. Fiú? És tényleg, most hogy nézem, még nem is végzősnek néz ki. És iskolai talárban is van. Így beérem egy szúrós pillantással az eladó felé.

Mondjuk azt nem is tudtam eddig, hogy én Leena Nott lennék, de elég egyértelműen engem mutatott be az ifjú Mr. Nott ezen a néven. Ezek szerint játszunk? Akkor játsszunk! Honnan rémlik ez a Nott név... ez valami befolyásosabb család, nem? A szúrós pillantásomat máris átkanyarítom "tojjál téglát" jellegűből "Ki vagy te, hogy így szólasz hozzám?"-félévé. Áh, már nem látta. Lassú voltam. Mindegy. Még jól jöhet, én most Leena Nott nemes hölgy vagyok, hozzám nem így beszélünk, kérem.
Most, hogy a boltos hátrament a raktárba, van időm jobban is megnézni, ki is ez a Mr. Nott gyerek, aki beengedett. Hol láttam én ezt az arcot már? Azon kívül, hogy a Roxfortban tuti, bár ott nem figyeltem fel rá, úgyhogy máshonnan ismerős. Meg frissebbnek rémlik.
Megvan! Ez nem az a "legfiatalabb halálfaló"? Valami Ro- volt, várjunk csak... nem Roland... Roman! Az Üstben beszéltek egy csomót róla, meg az újságban volt róla cikk, ott láttam a képét is biztosan. Akkoriban volt a tárgyalása, arról írt a cikk is. Mondjuk olvasni nem olvastam el, érdekesebb volt, amit mindenki beszélgetett róla.

-Miért?- Kérdem kíváncsiskodó hagsúllyal, ami csak ennyiből úgy tűnhet, mintha az elátkozott tárgyak piszkálását nem érteném, de ez is a lényeg, Borgin vagy Burke, vagy akárki, ha csak alkalmazott a muksó, nyugodtan hallja annak. Viszont a fiúnak egy kérdő arccal és az ajtóra böködő kézzel jelzem közben, hogy a kérdés mire is szólt igazából. Nem mintha bajom lenne azzal, hogy egy ilyen érdekes helyre mégis bejöhettem, csak meglepődtem a dolgon, meg nem is teljesen értem, hogy milyen oka lehetett ennek a Romannak beengedni engem is. Végülis talán látásból már ismerjük egymást, és annyi.

-Óó... Köszi.- Vigyorodok el fültől fülig a lehetőségre. Igazán rendes tőle, nem is várná az ember Mardekárostól a hírük alapján. De aztán meg, ahány Mardekárost én ismerek személyesen is, tök rendesek. Szépek és jók. Még amelyik hátbatámad, az is ismeri a sportszerűséget, és lehet vele egyenlíteni a számlát. Nem úgy, mint egyes kékszínű aljas gaz pi..pacsvirágokkal. Na várjunk csak akkor... Nem is várná az ember egy halálfalótól. Na, így már alakul. Bár személyesen azt se sokat ismerek, úgyhogy ki tudja? Bár igaz, a fél iskolát lerombolták, meg hát ugye egy igazi, tényleges csatát vívtak ellenünk, úgyhogy az azért csak minősíti őket.

-Te voltál benne az újságban is, nem? Hát tudtam én!
Hopp, ez nem lett feltétlen titkolózós-halk, de a válaszhoz már én is visszaveszek a hangerőből.
-Én Merel szoktam lenni. Everfen.- Körüllesek, de mivel nem látom még ezt a Borgin illetőt, sutyiban kezet nyújtok a fiúnak. Lehet, hogy Leena már régóta ismeri, de azért Merelként még mindig először találkozok vele, úgyhogy úgy csak illik azért. Csak a miheztartás végett.
Milyen jól jártam, hogy a változatosság kedvéért ezt a ruhát vettem föl a szokásos mugli póló-farmer kombó helyett. Kicsit régies, de most például sokkal hihetőbb benne a szerepem, mint ha szín mugliban flangálnék állítólagos Nott létemre. Régies mellett igazából régi is, megvan pár éve. Itt-ott kezdem már kinőni, de az egészben az a vicc, hogy hosszára még teljesen jó. Ilyet is csak én tudok, bárki más már rendesen kinőtte volna, főleg ebben a korban.

-És azt tényleg te csináltad, hogy egy mugli kamionnal elütöttél egy trollt? Azt beszélik, az egész útszakaszt lefesteni kellett, mert letisztítani nem is tudták.- Mesélem én neki. Az ő élményét, ha minden igaz. Aztán lehet, hogy ez így valamivel meg van toldva már, előfordul az ilyen, de attól sem unalmas. Közben az egyik falon sorakozó mindenféle maszkokat nézem, némelyik egészen ismerősen koponyaszerű.
-Azok ott Halálfaló maszkok?

A kézfogás után gyorsan vissza is kapom a kezemet egy "figyellek"-pillantást vetve az ajtó felé, amin a tulaj kiment a tévéért, amiben a mumus van. Nem mutatkoztunk mi be most itt épp az előbb egymásnak az imént most itt... most. Á, dehogy, ugyan. Mi ugyebár unokatestvérek vagyunk, miért is tettük volna. És mitöbb, egy régi, neves családból, hogy tetszik ahoz jönni, hogy ezt egyáltalán megkérdőjelezi? Ugyebár.
-Akkor nagy szerencse volt, hogy pont arra járt a kamion. Vagy épp balszerencse, attól függ kinek. Mondjuk a trollnak. Csak hallásból ismerem, igazából hogy történt akkor?

Szóval akkor a maszkok nem halálfalóké. Mondjuk van is néhány, ami egyértelműen nem is az, elég máshogy néz ki meg régibb annál, van amelyik évszázados is lehet már.
-De lehet, hogy valamelyik régi halálfalómaszk? Mármint még Tudjukki előző idejéből? Az mostanra már csak nem lenne bizonyíték, ha mondjuk elkapták az illeőt. Vagy akkor nem viseltek ilyen maszkokat, csak most?- Merül fel bennem a lehetőség, aminek hangot is adok.
De a maszkok csak maszkok a falon, némelyik grimaszol, némelyik koponya, meg van amelyik tisztára ilyen pestisdoktor csőrös izé. De vannak itt más érdekességek is. Van, ami csúnya, mint a rozsdás-tüskés-kampós vasizék, amik a plafonról lógnak, és nem tudom, mire készültek, de nem kisállatsimogatásra, az biztos. Vagy pont de arra? Na az úgy még bizalomgerjesztőbb.
Van, ami leginkább fura vagy szokatlan. Egy kupac vegyes csont a pulton, amik azt a benyomást keltik valamiért, hogy embercsontok lennének. Egy pakli vérfoltos kártya. Már nyúlnék megnézegetni őket, de ahogy közeledik a kezem, támad egy olyan érzésem, hogy a kártyák nagyon nem örülnének ennek. Összevont szemöldökkel visszaveszem a kezemet, és inkább összefonom a másikkal a hátam mögött, hogy ne akarjanak inkább a tárgyak felé vándorolni.
Van ami kifejezetten szép, mint például ez a besötétedett ezüst nyakék fekete kövekkel itt, ami fogadni mernék, hogy meg van átkozva, mert különben egy ékszerboltban lenne.

-Komolyan? Húú... köszi. Tényleg nem ugratsz?- Kerekedik el a szemem az ajánlatra. És csillan is fel egyben. A hangom a mondat végére már csak suttogásnyira futja, főleg a meglepetéstől. Mármint csak így kapok valamit ajándékba? Hisz még csak nem is ismerem. Vagyis csak kicsit. Nem azért, hogy panaszkodnék, ha már így felajánlotta, de nem is gondoltam volna. Igazából ma reggel még azt se gondoltam volna, hogy belülről láthatom ezt a boltot. De nem is vigyorgok akkor most fültől fülig, csak szép szolídan, finoman mosolygok, mint egy úrihölgy. Najó, nem, ez a mosoly ahhoz még mindig túl széles, de nem tehetek róla, na.
Mostmár ennek fényében is nézelődök tovább. Itt egy ilyen fura nagy nyitható medál, aminek az elején van egy ablakféle, amögött meg egy elég igazinak tűnő szemgolyó figyel. Nem, ez nagyon fura. Bár Brendára olyan frászt lehetne hozni vele, hogy ihaj, de nem. Meg ki tudja, mire is való eleve, meg kicsit azért olyan fúj is az egész.
Viszont van emitt ez a gyönyörű tőr egy díszpárnán, a sötét pengéje mellé fektetve egy hozzá tartozó tok is. Nem tudom, milyen sokáig gyönyörködök benne, de valahova tíz perc és egy óra közé tippelném, fogalmam sincs, melyik lehet közelebb a valósághoz. El lehet veszni a látványában. De biztos veszélyes vagy sötét múltú, és kétségtelen, hogy méregdrága. Tuti sokkal több, mint a mumus tévéstől, amit Roman eredetileg venni akar, ha jól értettem. Ez túl jó lenne már. Kizárt, hogy belefér az ajánlatba, ha egyáltalán ez a fószer Romannak hajllandó is lenne eladni a tőrt. Amiben nem is vagyok egész biztos.

Túl sok ilyen van itt, hogy vagy veszélyes vagy drága már első ránézésre is.
-Ez itt mi lehet?- Kérdem végül egy szolídabbnak tűnő darab előtt állva, a kezeim még azóta is a hátam mögött. Egy ilyen nyakláncok kiállítására használatos "mellszobor"-izé nyakát körülfogó széles, sötétbordó bársonyszalag amit nézek, épp csak ottlévő keskeny kis fehér csipkeszegéllyel, ami szinte csak kontúrként fogja közre a bársonyt.
Közelebb hajolva úgy látom, mintha előlről az egyik csipkeszegélyből hiányozna egy darab, mintha egy szakaszon le lenne nyesve a fehér szegély széléből egy csík. Érdekes.

 - Igazából ennyi a történet. Szerencsém volt.- kicsit ijesztő a gondolat, hogy vannak olyan gyerekek, akik nem találják ijesztőnek a dolgokat, amiket tettem, sőt, még érdekesnek is látnak belőle bizonyos részeket. Sok griffendéles bizonyára irigy is lenne rám, de szívesen cserélnék velük. Én soha nem vágytam kalandra, soha nem akartam, hogy ilyen dolgokért emlékezzenek rám.
 Csak megcsóválom a fejem, egészen biztos vagyok benne, hogy ezek nem halálfalómaszkok. Azok, akik nem buktak le, megtartották a maszkjukat, nem igazán készültek újak, az enyém is egy másik halálfalója volt, aki meghalt, amikor Dumbledoret megölték. Semmi különleges nincs benne, csak egy maszk, ami elrejtette a kilétedet, amikor teljesítetted a Sötét Nagyúr akaratát. Nélküle talán azonnal elfogtak volna.
 - Ne nyúlj hozzá semmihez, amíg nem tudod, mi az! Itt tényleg rengeteg veszélyes dolgot árulnak.- egy gyors pillantást vetek a kártyapaklira, de első ránézésre csak egy átlagos paklit látok, amivel egyszer egy játékot olyan ember nyert meg, akinek nem kellett volna. Azonban abból, hogy itt van, tudom, kell, hogy legyen mágikus tulajdonsága, a vérfoltok alapján pedig valószínűnek tartom, nem veszélytelen.
 Mosolyogva bólintok egyet, gyorsan átragad rám a kislány jó kedve, akinek, azt hiszem, sikerült egy nagyon boldog napot szereznem. Nem tudom, miért vágyik ilyesmire, miért nem babák, ruhák, állatok után érdeklődik, mint mások az ő korában, de nem kezdek el ezen akadékoskodni. Engem sem érdekelt soha sem a kviddics, sem a seprűk, sem más olyan dolgok, amik érdekelhettek volna. Amikor mások seprűket néztek, udvarolni próbáltak, én tanultam vagy olvastam.
 Miközben Merel az ajándékát választja ki, csendben lebonyolítom az üzletet Borginnal, hívok két házimanót, akikkel a szobámba vitetem a mumust, és kifizetem azt. Magasabb árra számítottam hatszáz galleonnál, de úgy tűnik, Borgin vagy nem mer többet kérni, vagy szívességet akar a családomtól cserébe. Persze, a szívességek nem ilyen olcsók.
 - Leena szeretne venni valamit, elmagyarázná neki, hogy az micsoda?- arra fordulok, amerre a lány a legtovább nézett. Első ránézésre nem tűnik veszélyesnek, amit választott, én mindenesetre semmit nem kötnék a testemre, amit ebben a boltban veszek. A selyemszalagból kinézem azt is, hogy kígyóvá változik, és megfojtja a viselőjét. Persze lehet teljesen ártalmatlan varázstárgy is.

Ahogy az az érzésem támad, hogy a kártyapakli ellenkezne, ha hozzányúlnék, Roman is hangot ad hasonló aggodalmainak. Ez így együtt egész meggyőzőnek bizonyul, össze is fűzöm a hátam mögött a kezeimet.
Nem nyúlok hozzá ahhoz a rövidke csőszerű tárgyhoz két nyitott szájú sárkányfejjel a két végén, ami valahonnan annyira ismerősnek tűnik és nem piszkálom azt a játékbabát, ami pont annyira aranyos, mint bármi más is lenne azután, hogy vagy féltucat különféle elhagyatott helyen kallódott volna tíz-tíz évet. így ránézésre legalábbis ezt a benyomást kelti, meg azt, hogy ez sem épp egy olyan tárgy, amit lefekvés előtt nézeget szivesen az ember.

Hogy én szeretnék venni? Mármint végülis igen, találni itt olyasmit, amit szivesen megvennék magamtól is, mondjuk ha lenne rá pénzem. Szerintem nem is láttam még annyi pénzt egy helyen, mint amit néhány dologért itt elkérhetnek. De a gondolatot csak azóta forgatom a felyemben tényleg is, hogy te ajánlottad ezt föl, aranyom. De ennek nem is adom jelét, csak nagyon érdeklődve csillanom a szememet erre a Borgin ürgére. Nem túl nehéz, mert tényleg.

-Az?- Bök a fejével Borgin a nyakszalagra, amit nézegetek egy ideje, majd közelebb jön, valószínűleg a tárgyhoz, nem hozzám.
-Ha leszámítjuk, hogy állítólag az utolsó viselőjének elvágták benne a torkát, valamint hogy az embernek, aki behozta, szent meggyőződése volt, hogy emberi vérrel színezték, nincs vele semmi különös.- Mondja félvállról, de nagyon látszik rajta, hogy tud még olyat, amit nem mond el. Felmerül bennem, hogy ezt direkt csinálhatja. De ha ijegetni akarna ezzel, engem ugyan nem tud, tőlem ennek annyi eredménye lett, hogy "Húúú", és az új ismeretek fényében is megnézem.

Na, hát a véres sztorit eleve kilőhetjük, van ezen a tárgyon is egy kis por, mint mindenen szinte, nem ma hozták be. Én kérem már ötévesen is barátkoztam olyanokkal, hogy sebtapasz, és a vér kérem elég egyértelműen barnára alvad, ez a bordó bársonyszalag meg bársonyosan bordó. A történetről már nem tudom így helyben kinyomozni, hogy igaz-e, de a kíváncsiságomat ez nem érdekli, így is, úgy is felkel az ilyenkor.
-Érdekesen hangzik.- Na, pont időben gondoltam ezt újra, mielőtt ilyen pórias szavakat használnék, hogy tök, meg izgi, mint valami alantas középréteg. Na, megy ez nekem?
Nagyon próbálom visszafogni a lelkes pattogásomat, ami ilyenkor annyira jellemző rám, de felteszem ettől meg a szemem csillog annál jobban, hogy a napba lehet nézni, de rám jobb, ha nem.
Kérdőn nézek Romanra megerősítésért, elvégre ha Leenától eltekintünk, akkor egy kvázi vadidegen pénzét készülök költeni, még ha ő is ajánlotta föl. Ennyit azért csak illik cserébe.

 Örülök, hogy a lány nem firtatja tovább a múltamat. Utálok róla beszélni, ezt a témát kerülöm még a családommal, a barátaimmal, a szerelmemmel is. Gyűlölöm az egészet, hogy mindenki másnak lát, mint ami valójában voltam, hogy részleteket ismernek meg abból az időszakomból, amikor egyszerre voltam gonosztevő és rabszolga, reménytelen és rettegő. Minden, amit akkor tettem, apránként megölt valamit abból a méltóságból, tartásból, magából a lényemből. Nem tudom, mekkora részét vesztettem el annak a régi, ártatlan, szorgalmas fiúnak, de tudom, hogy már soha nem kapom vissza. Még ha újra is építem Raquel segítségével a lényem elveszett részeit, a törésvonal örökre ott lesz. És az egészben a legszörnyűbb, hogy sokan ezért tisztelnek engem, olyan időszakért, amit bárhol máshol szívesebben leéltem volna.
 Röviden elgondolkozok, amikor Merel rám néz, miután megkapom Borgin ismertetőjét a tárgyról. Igaz, nem tűnik veszélyesnek a leírása alapján egy kicsit sem, ha tényleg csak ennyi, de ha a saját húgomnak, unokahúgomnak, unokatestvérem lenne, egészen biztos, hogy nem engedném, hogy megvegye. Talán ebből látszik, hogy felnőttem, hogy már akár saját gyereket is nevelhetnék, bár talán tíz évesen is lett volna bennem ennyi érettség.
 Egy ilyen tárgy nem jó semmire a felvágáson kívül, ami működhet néhány osztálytárson, talán még egy-két felsősön is, de ezen túl csak negatív hatásai lehetnek. Annak, akinek a halál még ismeretlen, egy ilyen tárgy megfertőzheti a lelkét, félelmet, undort, rettegést ültethet el benne, és talán még marad is valamennyi negatív energia a tárgyban. A mágia kifürkészhetetlen. Még rosszabb esetben nem félelmet vált ki, hanem sokkal betegebb érzelmeket, olyanokat, ami megfertőzte a családomat is, és ami már velem is kacérkodott. Én persze már megértem, hogy nem a tárgyaktól kell félni, hanem azoktól a szörnyektől, akik ilyen történetet adnak neki.
 De Merel nem Leena. Nem az unokahúgom, nem az én dolgom eldönteni, hogy miként nevelkedjen, miként pallérozzák a lelkét, a testét, az elméjét. Akárki is foglalkozik vele, elég hanyag munkát végez, ha itt kötött ki felügyelet nélkül, teljesen magányosan. Ha lett volna vele egy barát, betudható lenne egészséges érdeklődésnek, de ez így aggasztó. Nincs senki, aki megvédje azoktól a dolgoktól, amik belemászhatnak, nem osztozhat senkivel. Ha most nemet mondok, az nem fog segíteni rajta, talán még ront is.
 - A vér nem ilyen színű, Mr. Borgin, legfeljebb adalékanyaga lehetett a festéknek, és ha megtartotta ezt a színt szennyezés nélkül akkor, amikor a tulajdonosa elhalálozott, kell, hogy legyen néhány különleges tulajdonsága. Mesélne még egy kicsit róla?- az erszényemért nyúlok a talárom takarásában, és alatta kiöntök néhány galleont a tenyerembe. Nem érdekel, mekkora árat fog mondani, ez itt nem ér tíz galleonnál többet, az egészen biztos, ennyit fog kapni. Akkor is, ha a felét kérné, reprezentálnom kell, hogy a családom még mindig irrevelánsnak tekint akár ezer galleont is.
 - Ha szeretnéd, Leena, megveszem, de ne felejtsd el, hogy ez csak egy tárgy. Nem múlik semmi rajta, nem szabad elhinni sem, hogy bármi múlik rajta.- néhány varázstárgy, például egy köpeny, ami leégeti az ember húsát, kétségtelenül hatással van ránk, de az ilyen tárgyak szerepe csak annyi, hogy megtanuld legyőzni a félelmet, a babonát. Vannak olyan szavak, jóslatok, tárgyak, amiknek nincs valódi erejük, de ha hiszel bennük, megsebeznek. Egyszer mindenkinek le kell győzni ezeket, és azt hiszem, ez a lány már elég idős hozzá.

-Én csak közvetítem, amit mondtak róla, Mr. Nott. Nincs rajta semmi komolyabb átok, ha ettől tartana, de még csúnyább rontás se feltétlen. Tanulmányi célokra, szorgalmi feladatnak megfelelhet. Persze a megfelelő óvatosság mellett. Attól, hogy én nem találtam különösen veszélyesnek, még kétes eredetű.- Tünteti fel barátságosabb fényben most Borgin a szalagot. Úgy tűnik, pénzzel lehet rá hatni, és nem akarja elszalasztani a lehetőséget, hogy eladja.
-Afféle... gyűjteménybe lesz.- Szállok be én is a játékba egy büszke mosollyal. Szoktak ilyet ezek a nemesfélék, nem? Némelyik. Dísztárgyakat meg érdekességeket gyűjteni. Leena majd fog.
-Csak még kicsi gyűjtemény. De valahol kezdeni is kell.- Teszem hozzá. Na ezt még kitaláljuk jobban keresztkérdések esetére.
-Ha a vértől lenne ilyen színű, nem kéne a csipkeszegélynek is vörösnek lennie? Itt is tisztán fehér.- Mutatok végig azon a szakaszon, ahol le van nyesve az így is keskeny szegély. Egy kis szakértelmet is mutatunk Borgin úrnak, mi tudjuk, mit keresünk. Én meg Leena. Na tessék, a végén hasadt személyiséget csinálok még magamból.

-Rendben. És köszönöm szépen.- Mosolygok hálásan Romanra, bár a figyelmeztetését nem egészen értem. Mármint hogy mire mondja. De azért megfogadom, szóval akkor ez csak egy tárgy, és nem is kell többként kezelni, mint egy tárgyat. Rendicsek. Engem nem zavar, hogy ilyen rémtörténetek tartoznak hozzá, majd ha kísértetsztorikat mesélünk egymásnak este egyszer, legfeljebb beleépítem a mesébe. Tuti siker. Majd otthon megnézzük jobban is, mi ez valójában.
-A büsztöt is kéri hozzá kiállítani, Miss Nott?- Zökkent ki a gondolataimból Borgin, kell pár másodperc kapcsolni, meg elfojtani ilyen velejáró szavakat, hogy ja. Most nem illene a szerepbe ilyen, egy úrihölgy ennél kifinomultabb.
-Köszönöm, de nem kell, lesz neki méltó helye.- Mi a frászt kezdenék én egy ilyen kiállító mellszobornyakkal? Dobáljam meg vele Brendát? Egy elégedett vigyort persze vissza kell fognom, hogy csak egy illedelmes mosolyig jusson el. Csak egy névtől mennyivel másabb ennek a Borgin ürgének a hozzáállása, mint az imént, amikor ki akart dobni úgy, hogy bent sem voltam. Meg tudnám szokni.