Roxfort RPG

(http://i1144.photobucket.com/albums/o499/fannuv/london_zps6zelnzs2.png)

A szám elé teszem a kezem, miközben ásítok egyet, és megigazítom a napszemüveget. Az erős fény ma egy kicsit bántja a szemem. Hosszú volt az a tegnap éjszaka, hiába mondtam Mattnek és Domnak, hogy kicsit korábban le kéne feküdnöm, mert ma találkozok valakivel, végül nem aludhattam négy-öt óránál többet. Igazság szerint azt hiszem, hogy a júliust átalszom, ahogy van, be kell pótolnom a kimaradt alvást. Ittam is egy kicsit, különben biztos nem kötök olyan fogadást, amit elveszítek.
 Örülök, hogy Louise írt, és hogy jól van. Távolról mintha láttam volna egyszer az ostrom után, de mivel nem volt egyedül, nem akartam zavarni, és túlzottan lekötött, hogy találjak valakit, aki rendbe rakja a kezem, és hogy előkerítsem a pálcámat, amit leejtettem. Kész csoda, hogy azt nem taposták szét, mint azt a két csontot a kézfejemben. Szegény pálcának nem túl jók a túlélési esélyei, én már négy kötekedőét is eltörtem, egyszer biztos szívesen bosszút állnának.
 Kíváncsi vagyok, hogy mennyit változott az a félénk, ijedt lány, akit megismertem aznap. Remélem, hogy kiheverte azokat a dolgokat, amik történtek vele, és most már sokkal jó kedvűbb lett. Abból, hogy levelet írt, és találkozni akar, azt hiszem, bizakodó lehetek. Talán most már hajlandó lesz beszélni is arról, hogy mi történt vele pontosan. Apa nem mondta el, hogy mi történt vele a Minisztériumban, pedig nagyon szeretném tudni. Megváltozott.
 Megigazítgatom a farmerdzsekim, ami még így árnyékban, ujjatlan pólóval kombinálva is meleg, és a vékony tavaszi farmer sem túl jó ehhez a meleg naphoz. Én szerencsére jobban öltözök, mint a legtöbb varázsló, nem vagyok olyan hülye, hogy holdkórosnak nézzenek a muglik, ha kimegyek közéjük, de az évszakokhoz öltözés sajnos soha nem volt az erősségem. Csak most kezdem megérteni, hogy anya „vegyél pulcsit!” felszólításai milyen hasznosak szoktak lenni.
 Ahogy nézem a metró lépcsőjén felözönlő embereket, akik között újra nincs ott a hollóhátas lány, egy kicsit elkezdek aggódni, hogy nem jó helyre jöttem. Nem vagyok túl jó Londonban az eligazodásban, a Domék háza-Matték háza-pláza-strand-Abszol út útvonalat már tökéletesen tudom követni, de azt nem tudom biztosan, hogy itt van-e az a metrómegálló, ami a levélben szerepelt.
 Most tényleg jól jönne, ha lenne nálam telefon, vagy valami ilyesmi mugli cucc, mert fogalmam sincs, hogy találjuk meg egymást, ha én most rossz helyre jöttem. Igaz, ha majd megtanulok dehoppanálni hetedik elejére, nem lesz ilyen problémám, mert azonnal odamegyek, ahová akarok, de kiskorúként egyszerűen szörnyű, hogy nincs semmilyen lehetőség beszélgetésre, ha már elindultál. Ahogyan arra sincs, hogy megtalálj valamit ebben a városban. A falnak döntöm a fejem.
 Nem tudom, mennyit ittam tegnap, de ahhoz elég magabiztos lettem, hogy Matt bátyjával szkanderozzak, miután lenyomtam Domot és Mattet, és fogadjak, hogy aki veszít, varrat egy tetkót. Igaz, mindig mondtam, hogy szeretnék egyet, és már azt is kitaláltam, micsodát, magammal is hoztam a rajzot, de ez az egész mégis olyan hirtelen jött. Mert persze simán lenyomott. Weasleyék kitalálhatnának valami cuccot, ami megakadályozza, hogy fogadj, ha nem vagy teljesen józan.
 Miközben karba teszem a kezem, lábat cserélek, már öt percig álltam a balon, így most azt a talpamat tapasztom a falhoz. Mostanában szeretek így várakozni, mert ha nagyon kényelmetlen is, valahogy mégis megéri, mert így lát meg, akire várok. Lassan idő lesz, úgyhogy remélhetőleg már nem kell sokáig így állni, bármilyen jól néz ki, nem túl kellemes.

♦♦♦

Mindig pocsék voltam a várakozásban, főleg most, hogy nem is száz százalék, hogy eljön. Nem tudom, hogy a bagoly rögtön megtalált engem Londonban, vagy esetleg elrepült Aberdeenbe a címemre, és onnan esetleg vissza, úgyhogy az sem biztos, hogy elvitte a válaszom. Főleg, hogy miközben írtam a válaszlevelet, talált néhány kocka csokit az íróasztalomon. Alig bírtam rávenni, hogy elvegye a választ, de azért remélem, hogy nem esett baja. Lou biztos nagyon utálhat, ha esetleg baja lett a baglyának.
 Összerezzenek a hangra, mert valahogy nem szúrtam ki a lányt a metróból kijövő emberek közül. Biztos éppen ásítottam egyet, vagy csak zavar a napszemüveg, de annyira lassan reagálok, hogy mire válaszolnék, már meg is ölel. Egy kicsit meglep vele, de pár másodperc után visszaölelem. Én is örülök, hogy látom, és minden rendben van vele.
 - Szia! Örülök, hogy látlak- leveszem a szemüveget, és miközben begyűröm a belső zsebemben lévő tokjába, hunyorgok egy kicsit, miközben megszokom a napfényt. Most hirtelen nem érzem magam annyira álmosnak, de a szemem még mindig nem így gondolja a dolgot. Remélem, hogy annyira nem jön le neki, hogy éjszakáztam, nem szeretem, ha álmosnak látnak.
 - Öhm... ugye jól van a baglyod? Én tényleg nem akartam neki csokit adni, de volt egy bontott az asztalon, letakartam egy tányérral, de valahogy kiszedte- egy kicsit rosszul érzem magam, nagyon remélem, hogy nem betegedett meg szegényke. Emlékszem, hogy szegény Clarice mennyire kiakadt, amikor egyszer megfázott a kiscicája, mert nyitva hagytam az egyik ablakot. Most is elég rosszul érzem magam emiatt.
 Gyorsan végiggondolom, merre kéne elugranunk. Az Abszol Útra annyira nem akarok menni, már így is több pénzt vertem el, mint tervben volt, már alig van valamim azon kívül, ami a hazaútra kell, és az is mugli pénz. Galleonból már lógok így is hárommal Mattnek, azon túl négy sarló van nálam, az meg nem igazán elég semmire. A mugli városrészt meg annyira nem ismerem.
 - Van ötleted rá, hogy merre menjünk? Én csak a plázát meg a strandot ismerem, meg a haveromék környékén a boltokat, de az arrébb van- azt még nem említem, hogy majd kéne egy tetkószalon is, azt úgyis úgy terveztem, hogy egyedül megyek. Nem hiszem, hogy szívesen kísérgetne, elég unalmas lehet üldögélni ott. Bár, ha Domnak lesz egyszer, mindenképp elmegyek vele, kíváncsi vagyok rá, hogy elbőgi-e magát. Éppen ezért kötöttem ki, hogy én viszont egyedül akarok menni, nem hiszem, hogy nem bírom ki, de nem akarom, hogy ezen csámcsogjon mindenki, ha mégsem úgy alakul. - Te ugye londoni vagy?
 Nem tudom, hogy végül megkérdezem-e majd, hogy mi volt vele pontosan a tanévben, nem szeretek annyira kellemetlen emlékeket felhozni. Szép, napos nyári nap várható mára, kár lenne elrontani. Nekem teljesen elszúrták egy napomat azzal, hogy felemlegettek egy elég ciki történetet még április végéről, és az nyilván teljesen más kategória, mint amit vele művelhettek.
 - Te a suliban maradsz jövőre?- hallottam, hogy a hetedikeseket megszívatták, és ő azt hiszem, hogy az, szóval ő most vagy nem tehet le RAVASZt, vagy ismételnie kell. Igaz, pár tárgyból elég gyökérséget tanítottak, de ettől ez még nem teljesen korrekt, mert például egy mumus elűzése vagy egy lebegtető bűbáj változatlanul működik, és ugyanúgy azt tanították meg. Elég unalmas lehet ugyanazt másodszor is végigülni, bár azt hiszem, én még az elsős anyagban is hallanék újdonságot bőven.

♦♦♦

Csak egy sokat mondó bólintós-szemforgatással válaszolok az estére utaló kérdésre. Úgy tűnik, elég feltűnő, hogy keveset aludtam, és talán még egy kis másnapom is lett. Bár a fejem nem fáj, úgyhogy ezt nem nevezhetjük másnaposságnak. A másnaposság az, amikor azt kívánod, hogy bárcsak meghalnál ott helyben, de ennek ellenére fel kell kelni, és csinálni valamit, mert a környezeted nem ért meg, sőt, még ki is nevet, hogy este mennyire más voltál.
 - Akkor te is meg vagy áldva a háziállatokkal. Otthonról folyamatosan kapom a leveleket arról, hogy mit tett megint tönkre a macskám- annak ellenére, hogy mennyi bajt okoz nekem, és nyilvánvalóan teljesen viszonzatlan, valamiért mégis szeretem azt a hülye macskát. Képes voltam visszamenni érte, még úgy is, hogy majdnem biztos voltam benne, hogy a Mardekár klubhelyisége mindenképpen teljesen épen átvészeli az ostromot. Igazság szerint csodálom, hogy az igazgatónő nem oda vitette le a sérülteket, a legjobb hely erre a célra. Igaz, a mi klubhelyiségünkbe nem lépett évszázadok óta idegen, szóval nem is baj, hogy ezt nem szúrták el nekünk.
 Elgondolkozok rajta, hogy mi lenne érdekes a felajánlott lehetőségek közül. A vidámparkot gyorsan kizárom, voltam már ott, és valamiért olyan unalmasnak tűnt az egész, pedig akkor még gyerek voltam. Igaz, az is közrejátszhatott, hogy azt mondták, meglepetés, hová megyünk, és én azt hittem, hogy egy meccset nézünk meg, de ettől még rossz emlékeim vannak róla. Ami a másik kettőt illeti, érdekesnek hangzik ez a villámszórósdi, meg mindig érdekelt, hogy működnek az autók. A gokartról meg nem tudom, mi lehet, de ha tippelnem kéne, a görkorcsolya egy fajtája.
 - Nekem jó lesz a múzeum- nehéz nem észrevenni, hogy mennyire érdekli, és annyira biztos nem fogom unni én sem. Már tíz évesen rájöttem, hogy nem a program számít igazán, hanem az, hogy kivel mész. Apa és anya egyszer valamiért elküldtek engem moziba, amikor Clarice kórházban volt, és egyedül nagyon unalmas volt a film, hiába tűnt először érdekesnek. És még egy hülye tanóra is lehet érdekes, ha az egyik haverommal ülök be a hátsó padba. - Mi az a gokart pontosan? Hasonlít a görkorcsolyához?- egy kicsit butának érzem magam, ahogy rájövök, hogy hangosan kimondtam a kérdést, de sajnos, fogalmam sincs, és jobb lenne, ha tudnám.
 Annak ellenére, hogy valószínű simán átdobna fél kézzel arra az oldalra, ami felfelé megy, szívesen behúznék egyet a fickónak, aki nekiment Lounak. Igaz, én is lökdösődök a metrón, mert aki nem úgy közlekedik, nem igazán jut el soha sehová, de azért lányokat meglökni ritka tahó dolog. Végül csak megkapaszkodok a mozgó korlátban, és vetek egy pillantást a fickóra, hogy jelezzem neki: most utoljára úszta ezt meg.
 - Én valamiért azt hittem, hogy hetedikes voltál már- egy évet nehéz saccra belőni, de Louise valahogy érettebbnek tűnt annál a korosztálynál, ami az évfolyamához tartozik. Nem sok ismerősöm van ugyan onnan, de ők alig tűnnek komolyabbnak, mint mi, nem tudom elképzelni, hogy lehetne velük beszélni értelmes dolgokról is. Tényleg bírom Domot és Mattet, de ezt a halálfaló-háború-T.K. kérdést például soha nem tudtam velük elővenni.
 - Ja, tényleg gáz, hogy ismételniük kell, örülök, hogy nekem nem. Bár azért jó lenne, ha még lenne idő az RBF-ig. Érzem, hogy tök hülye leszek hozzá. Amúgy igen, visszamegyek, most már minden oké lesz- ahhoz képest, hogy minden évben történtek hülyeségek, most látom, hogy csak most kezdődik az igazi szívás, mert vége a gondtalan éveimnek. Mostantól már hajtani kell a jó jegyekre, ha akarok valamit. Negyven és ötven éves korom között vissza kell vonulnom majd a profi kviddicsezők közül.
 - Mik a terveid a nyárra?- nem tudom, miért vetem fel ezt pontosan. Az én terveim elég töredékesek még: először is, elrejteni a remélhetőleg ma elkészülő tetkómat anya és apa elől, meg talán Clarice elől is, azután egy kicsit még fejlődni a kviddics válogatásig. És persze, nem lenne rossz, ha összejönne valami barátnő-féle a nyáron, sokkal könnyebb ilyenkor, mint iskola időben, arról nem is beszélve, hogy nem lehet felmenni hozzájuk, szóval a találkozókat sem hiszem, hogy egyszerű leszervezni.

♦♦♦

Elmosolyodok a lehetőségre, hogy Zordonnak és Norrisnak kölykei legyenek. Nem tudom, hogy vannak-e a macskámnak gyerekei, elég sok fele jár, de az biztos, hogy elképesztően agresszív kis szörnyeket kreálna Friccs macskájával. Nem lenne túl jó, mert sejtem, mi lenne belőle.
 - Nem tudom, hogy jó lenne-e, ha már öt vagy hat Ms. Norris mászkálna a folyosókon, már egyet is nagyon nehéz elkerülni. Bár... Friccs biztos örülne, és hálás lenne az apuka gazdijának, nem?- nehéz elképzelni, hogy Friccs bármiért hálás lenne, de azért nem lenne rossz, ha az összes ötödikes mardekáros diákot  elengedné hálából. Vagy legalább engem és a barátaimat. Azt viszont valahogy nem tudom kívánni, hogy elpatkoljon a macskája. Így is eléggé egyedül van az a szerencsétlen, nem tudom, mi lenne vele Ms. Norris nélkül. Talán még nagyobb tetü lenne.
 Miközben lefelé megy a mozgólépcső, végiggondolom, milyen is lenne gokartot vezetni. Láttam, hogy a muglik nagyon gyors autókkal szoktak versenyezni, és néha úgy is éreztem, hogy szívesen kipróbálnám őket, de akkor még gyerek voltam. Én majd seprűn fogok repülni, úgyhogy nem bánom, hogy soha nem fogok autót vezetni. Egy kicsit félek is tőle, mert robbanékony, és az alkatrészek is összevagdalhatnak, ha nekimész valaminek. Márpedig két dimenzióban nehéz kikerülni dolgokat, és alkalmazkodni kell az úthoz is. Ráadásul, ahogy emlékszem, Louise is mondta, hogy ő nagyon szereti a mugli tudományt, úgyhogy oda megyünk, ahová ő szeretne.
 - Azt talán majd máskor, nekem jó lesz a múzeum- többször is veszek mély levegőket, a mosolygós, kedves, mindennapi kérdések és válaszok között, de egyszer sem teszem fel azokat a kérdéseket, amik igazán fontosak lehetnének. Tényleg nagyon rossz dolgok történhettek vele, és talán segítene, ha valaki beszélne vele. Talán nekem sem ártana néhány szó arról, ami a kastélyban történt, még ha nem is viselt meg annyira.
 - Egy kis segítség tényleg nem jönne rosszul. Egy másik hollóhátas lány is felajánlotta, hogy segít, de szerintem legalább egy seregre való ember kéne, hogy engem korrepetálni lehessen. Most nyáron pihenek, aztán sajnos muszáj lesz tanulni- követem a lányt a metróra, ahol természetesen nincs már ülőhely, úgyhogy jobb híján egy-egy kapaszkodót célzunk meg, közel az ajtóhoz. A beszállás-lökdösődés-bemondóhang ad egy kis időt, hogy összegyűjtsem a bátorságom hozzá, hogy végre túlessünk a kellemetlenebb témákon. Sok mugli van itt, de éppen ezért nem hiszem, hogy nagyon figyelnének ránk. Ha meg mégis, azt hihetnénk, hogy valami filmről, játékról vagy regényről beszélgetünk.
 - Minden... rendben van veled, Lou? Láttalak az iskolában aznap reggel- nem kis erőfeszítésbe kerül, hogy megtartsam a szemkontaktust, az ilyen kellemetlen, zavaros helyzetben szívesen leszegem a fejem, mert gyakran előfordul, hogy könnyezni kezdek. Érzem is, hogy kicsit csípi a szemem, ahogy találkozik a tekintetünk, de szeretném, ha tudná, hogy én szívesen meghallgatom, és nem is adok tovább semmit. Sok rossz dolgot elmondhatnak rólam, de az nem tartozik közéjük, hogy kifecsegem mások titkait.

♦♦♦

Csak nevetve megcsóválom a fejem az azt illető kérdésre, hogy összejöttem-e egy hollóhátassal, bár annyira nem hülyeség a kérdés. Egyértelmű, hogy akart tőlem valamit, azért ajánlotta fel, hogy korrepetál engem, és nem tudom megmondani, hogy lesz-e belőle valami.
 - Sophie a neve, azt hiszem, végzős lehet. Arról meg nem tudok, hogy összejöttünk volna- egy kicsit még mindig furcsának tartom, hogy egy idősebb lány, aki után ráadásul biztosan sokan rohannak, pont nálam próbálkozott be, amikor még tizenöt sem vagyok. A legtöbb lányt nem szokták érdekelni a náluk fiatalabb fiúk, úgyhogy valamit nagyon tudok. Annyira nagyon, hogy én magam sem tudom, mi lehet az.
 Lou reakciója a kérdésemre, akármennyire számítottam rá, eléggé zavarba hoz. Nem szeretem, ha mások rosszul érzik magukat miattam, az talán az egyik legrosszabb érzés a világon, még akkor is, ha úgy érzem, hogy ez a beszélgetés segíthet. Nem könnyű, de állom a lány pillantását, még azzal együtt is, hogy különösen rosszul esik, ahogy meglátom a könnyeket a szemében.
 Csendben hallgatom a lányt, nem hagyom, hogy a nekem ütődő emberi testek, a bemondó, vagy bármi elterelje a figyelmemet róla. Annak ellenére, hogy nagyon szűkszavúan fogalmaz, egyértelmű, hogy nagyon megviselte, ami történt vele. Nem is tudom, mi lenne, ha visszamennék, és hirtelen velem történne az, ami Louval történhetett tavaly ősztől. Nekem is van egy képem magamról, nem tudom, mit csinálnék, ha azt csak így összetörnék, és többet nem lennék már népszerű és magabiztos.
 Ahogy visszakérdez, vetek egy gyors pillantást az aktuális metrómegállóra. Fogalmam sincs, hogy hová kellene mennünk, bár engem annyira azért nem zavarna, hogy túlmegyünk. Sokkal inkább azért kerülöm el egy pillanatra a tekintetét, hogy végiggondoljam, mit mondhatok el neki. A macska egészen biztos, hogy kimarad a történetből, de a többi részét nincs igazán okom titkolni.
 - Hát, én megvagyok nagyjából, többé-kevésbé átvészeltem ezt a korszakot, csak kisebb sebeket szedtem be, és minden barátom megúszott mindent. Csak... még soha nem láttam halottat korábban- talán ez a dolog zavar igazán. Akármennyire elfordultam, tele volt minden holttestekkel aznap éjjel, és ezt nagyon nehéz még mindig feldolgoznom, párszor már álmodtam is velük. Annyira értelmetlenül haltak meg ott olyan sokan. Nem is értem, hogy miért a Roxfortban ütköztek meg a halálfalókkal, ahol a lehető legtöbb ártatlan áldozat keveredhet bele.
 - Szeretném, ha tudnád, hogy ha valamit el akarsz mondani, akkor én szívesen meghallgatlak bármikor- már régen rájöttem, mi különbözteti meg a barátot a „baráttól.” A „barát” addig a barátod, amíg vidám, boldog témák kerülnek elő, de ha valami balszerencse ér, vagy gyenge pontot lát rajtad, egyszerűen csak ott hagy, vagy akár ki is nevet. Az igazi barátok viszont segítenek akkor is. Valahogy úgy érzem, hogy Louval szorosabb a kapcsolatom, mint egy átlagos ivócimborámmal.

♦♦♦

- Hú, ennyire gáz a csaj? Mi van vele?- egy kicsit értetlenül nézem Lout, nem tudom, mi lehet a baj Sophie Flores-szel. Ő biztosan ismeri már egy ideje, talán tud valamit, amit én nem. Remélem, hogy nem valami olyasmi, hogy halálfalók a szülei, vagy ilyesmi. Akár azt is kinézem a reakciója alapján.

 Annak ellenére, hogy egyet sem láttam igazán közelről, nagyon lesokkolt a holttestek látványa. Louise sokkal rosszabbakat is láthatott, elég csak ránézni, hogy tudjam, milyen szörnyű lehetett számára minden. Ez az év olyan lehetett számára, mintha a Pokolban töltötte volna. Egy kicsit bánom már, hogy felhoztam ezt a témát.
 - Kacsákat?- nincs időm meglepődni, ellenkezni, csak hagyom, hogy a lány húzzon maga után. Talán tényleg több kedvem van csak beszélgetni, mint bármilyen különleges programhoz. A múzeumokat különben sem hiszem, hogy nekem találták ki, gyerekkoromban mindent meg akartam fogni, most meg nem biztos, hogy lekötne.
 Ahogy feljutunk a metróból, ki a legnagyobb tömegből, és megint előkerül Sophie, kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy valami rossz dolgot csináltam. Voltak tényleg furcsa dolgai az ivóban, de nem tűnt azért olyannak, mint aki veszélyes, vagy ilyesmi- azt hiszem, hogy akkor egészen máshogy láttam. Akkor még egyszerűbb volt az életem, de egy kicsit megkavart, hogy megismertem azt a griffendéles lányt. Ilyenkor jó lenne egy báty, akitől tanácsot lehet kérni anélkül, hogy gáz lenne. Dommal és Mattel ezt tényleg nem szívesen tárgyalnám meg.
 - Hát, odaült az asztalunkhoz a Foltozott üstben, és olyan... kedvesnek tűnt.- kellően sokáig tart kitalálnom a kedves jelzőt az igazság helyett, hogy Lou könnyen behelyettesíthesse azt fejben. Nem szívesen mondanám ki a valóságot, de gondolom, elég egyértelmű számára, hogy mi lehetett az oka, hogy szóba álltam vele. Lesütöm a szemem, miközben a lány mellett haladok. Egy kicsit cikinek érzem, hogy egy lánnyal folytatott beszélgetésből hirtelen az lesz, hogy mesélek neki az első szárnypróbálgatásaimról.
 - Beszélgettünk vele erről-arról, részt vett már velem egy korábbi asztronómia órán, és mivel látta, hogy béna voltam, felajánlotta, hogy korrepol. Aztán elhívtuk magunkkal a strandra...- mielőtt folytatnám a sztorit, időben észreveszem, hogy kevés híján átgyalogoltam a piroson, egyenesen egy emeletes busz elé, de szerencsére sikerül visszaugranom, csak a dudaszó kap el, ami csak arra elég, hogy megugrassza a szívverésem. Egészen biztos, hogy a nők egyszer még a sírba visznek. Gyorsan kifújom magam, szerencsére már gyakorlott vagyok a halálközeli élményes légzésből normálba visszaállásban, mire zöld a lámpa, már nagyjából meg is van.
 - Tényleg ennyire gáz a csaj?

♦♦♦

Egy kicsit csalódok a helyszínben, amiről azt hittem, hogy kihaltabb lesz, de úgy tűnik, tele van emberekkel. Persze, nyár van, mindenki kiélvezi a szép időt, a meleget, főleg, hogy az utóbbi a dementorok miatt nem volt annyira nyárias. Nekem is hiányzott már a meleg, a nyár a kedvenc évszakom.
 - Azt hittem, már nekem szól, hogy odaült hozzánk. Meg is lepődtem egy kicsit, hogy így bejövök egy felsős csajnak.- egy kicsit azért veszítek az egómból azzal, hogy megtudom, nem én vagyok annyira vonzó, hogy egy három évvel idősebb lány egy kocsmában kiszúrt magának. De azért még marad elég. - Hát, az nem jönne rosszul, elég béna vagyok hozzá.- egyelőre nem említem meg, hogy azért még így is van barátnőm, ráadásul úgy érzem, hogy komoly, de azért nem jönne rosszul pár tanács. Még mindig meg vagyok lepve rajta, hogy alakult köztem és egy olyan szép lány között valami, annak ellenére, hogy szerintem minden létező dolgot elszúrtam, amit lehetett.
 Mielőtt választ adnék a strandos kérdésre, belém fagy a szó a ki tudja, hányadik halálközeli élményem miatt. Emlékszem, a tizenharmadik szülinapomon is majdnem elcsapott egy busz, nagyon nincs szerencsém ezekkel a mugli járművekkel. Repülővel talán csak azért nem volt még dolgom, mert anyáék nem szeretik, ha repkedek a seprűmmel.
 - Két haverommal fogadtunk egy snickersben, hogy melyikünk szedi fel.- fogalmam sincs, hogy ezt miért mondtam el, mert elég bunkónak jövök le tőle, még akkor is, ha eddig nem hallottam túl sok szépet Sophieról. Lou biztosan nem kedveli, ha ugródeszkának nevezi őt. Ha igaz, amit mond róla, akkor nem értek semmit, szerintem egy olyan lányhoz, mint ő, sorban állnak a fiúk. - De még a strand előtt megismertem egy másik lányt, szóval nem erőlködtem túlzottan.- egy kicsit kihúzom magam, ahogy elújságolom, hogy van barátnőm, még ha nem is találkoztunk túl sokszor eddig. Kicsit kezd is hiányozni Alexis, úgyhogy már várom, hogy meglátogasson otthon.
 Elnevetem magam, ahogy Lou elmeséli, miért lehet rosszban Sophie Flores-szel, főleg a végén  mozdulaton. Már legutóbb is láttam, hogy a hollóhátas lány nagyon szép, különösen, amikor jókedvű, de nála valamiért eszembe sem jutott próbálkozni. Talán úgy érzem, mintha ő valamiféle második nővérem lenne, nem tudom. Azt is megértem, miért tudott lecsapni Sophie kezéről egy pasit, még ha nem is egyértelmű, hogy melyikük a szebb, Louval valahogy könnyebb beszélgetni.
 - Kicsit tényleg féltékeny típus. Volt ott velünk egy másodikos hugrás lány, Merel Everfen, azt hiszem. Na, szóval megdicsértem a szemét, hogy féltékennyé tegyem Sophiet, ő meg megátkozta a pad alatt szegényt. Meg ott volt velem a haverom, vele meg valami bájitalt itatott meg, amitől szamárhangokat adott ki beszéd közben.- egy kicsit tartok tőle, hogy mi lesz, ha esetleg elmegyek Sophiehoz korepra, és rájön, hogy összejöttem valakivel. Valószínű azt sem fogja csak úgy eltűrni. Talán nem is attól tartok, hogy engem megátkoz, hanem hogy ráutazik Alexisre.
 - Öhm... Lou, lenne egy hülye kérdésem... szóval, hogy kell csókolózni? Mert azt hiszem, hogy elég béna voltam elsőre, és nem tudom, hogy mit kéne másképp.- amint felteszem a kérdést, máris úgy kívánom, bár vissza lehetne szívni. Egy rövid ideig úgy tűnt, hogy jó ötletnek hangzik megkérdezni, mert tényleg úgy éreztem, hogy siralmas teljesítményt nyújtottam, de nem volt jó ötlet. Határozottan ciki ilyet kérdezni.

♦♦♦

Nem tudom, mennyire pártatlan a véleménye, mert azt hiszem, barátok vagyunk, de azért jól esik hallani pozitív dolgokat magamról. Még ha nem is ezek jutnának eszembe. A vicces még elmegy, de ez az édes dolog valahogy inkább egy gyereknek állna szerintem jól, vagy egy cicának, vagy ilyesminek. Az intelligens jelzőt pedig biztosan nem használnák rám túl sokan.
 Örülök, hogy nem tart nagyon bunkónak a fogadásért, sőt, mintha még tetszene is neki. Örülök, hogy Lout végre nevetni láthatom, most tényleg úgy tűnik, hogy őszintén boldog. Talán nem is tudnám megmondani, hogy ez a lány azonos azzal, akinek segítettem elbújni a három mardekáros fiú elől. Teljesen más embernek tűnik.
 - Hát, nem hiszem, negyedéves, és a Griffendélben van.- hirtelen nem tudnék senkit mondani másik házból, aki három évvel alattam van- talán azt a kis hollóhátas fiút, akivel egyszer voltunk büntetőmunkán, de neki nem jegyeztem meg a nevét, csak hogy aranyvérű volt. Talán Yaxley vagy valami ilyesmi, nem tudom biztosan. - Alexis a neve. Majd egyszer bemutatlak neki, biztos jól kijönnétek.
 Egy kicsit talán túlzottan feltűnő figyelemmel hallgatom, amit Lou mond a csókolózásról. Azért az megnyugtató gondolat, hogy elsőre mindenki béna, és nem kell rögtön olyan profinak lenni, mint a filmekben. Gyakorolni meg azt hiszem, bőven lesz még lehetőségem, és azt sem hiszem, hogy ne tudnék odafigyelni a lányra.
 - Annyira nem hangzik nehéznek, csak úgy éreztem, hogy olyan ügyetlenre sikerült. Szerintem neki is az volt az első csókja.- attól függetlenül, hogy bénának éreztem, azért mégis szép emlékként maradt meg bennem az a játszótér, amit talán soha nem fogok elfelejteni. Ahogyan azt az egész napot sem. - Neked milyen volt az első csókod?
 Egy kicsit talán személyes kérdés a lányt az első szerelemről kérdezni, de nem érzem magam rosszul emiatt. Már biztosan régen volt, és ha akarnék, sem hiszem, hogy nagyon vissza tudnék élni azzal, amit elmond. Persze, nem is akarok, tényleg úgy érzem egy kicsit, mintha a nővéremmel beszélgetnék, csak ez most kevésbé furcsa. Nem tudom, hogy Clarice mit szólna, ha a fiúkról próbálnék vele beszélni, meg arról, hogy ki tetszik neki. Talán hajlandó lenne beszélni erről, miután én is megtettem, de azért nem vagyok benne biztos. Lou talán könnyebben mesél ilyen dolgokról, mint a többi lány. Talán azért, mert már többet látott és átélt, mint a legtöbb ember a Roxfortban. Én csak egy villámlátogatást tettem májusban abba, amiben ő élt egy évig.
 Miközben vetek egy pillantást a két korombeli fiúra, és nekidőlök a kerítésnek, gondolkozok rajta, hogy mi lenne az, amit most megkérdezhetnék. Annyi mindent el lehet bénázni, és úgy érzem, jó lenne, ha nem a saját káromon tanulnék. Főleg nem Alex kárára, nem akarom, hogy miattam rosszul érezze magát, mert mondjuk valami ostobaságot mondok. De nem tudom, konkrétan mire kéne először rákérdezni. Még rátesz az egészre egy lapáttal, hogy kicsit ideges vagyok a tetoválás miatt, mintha egy fogorvosi rendelést várnék. Állítólag ez is legalább annyira fáj.
 - És mire kell még odafigyelnem, mi az, amit elronthatok?- szívesen megkérdezném, mi volt az, amit az ő barátai elrontottak, de nem szeretném megbántani, vagy ilyesmi. Valószínűnek tartom, hogy túl van néhány szakításon, de mégis úgy érzem, hogy nem kéne ezt így megkérdezni. Meg nem is biztos, hogy minden hibát, amit elkövettek a fiúk, vele követték el, biztos volt olyan, hogy a barátnői pasijai szúrtak el valamit. Én most úgy érzem, hogy nem élném túl, ha elszúrnám Alexisszel.

♦♦♦

16+

Néhány másodperc tétovázás után úgy döntök, követem Lou példáját: leveszem a cipőm és a zoknim, feltűröm a nadrágom szárát, és belelógatom a lábamat a vízbe. Nem bízok túlzottan a városi tavakban, a muglik mindent teleszemetelnek, de ez itt most tisztának tűnik.
 Először nevetek, de azután elcsodálkozok az első csókról szóló mesén. Azt hittem, hogy nekem meg Alexnek sikerült egy kicsit korán, de Lou legalább egy évvel fiatalabb volt, mint mi, ráadásul egy hatodéves vitte el. Kicsit furcsa belegondolni, olyan, mintha én jövőre megcsókolnék egy olyan lányt, aki most ment csak másodikba. Rögtön be is ugrik Merel, mint harmadéves, de ő még annyira gyereknek tűnik.
 - Nem semmi, hogy már tizenhárom évesen is ennyire tetszettél a fiúknak.- szinte biztos vagyok benne, hogy most, hogy elült ez a sárvérűzés, alig egy-két hónapon belül egy fiú oldalán fogom látni Lout. Kedves, okos, szép, és a körülményekhez képest nagyon vidám, kész csoda lenne, ha egyedül maradna. Nem is értem, hogy lehetett csak azért bántani, mert nem varázslók a szülei. Most, hogy hátradőlök a fűbe, és miközben az égre nézek, kicsit megrugdalom a vizet, elképzelni is nehéz, hogy valaki egy ilyen butaságért emberek százait ölte meg.
 Egy kicsit feljebb ülök, amikor meghallom: rengeteg dolgot el lehet rontani. Elég ijesztő belegondolni, hogy szinte bármikor elronthatom azzal a dolgot, ha csinálok vagy nem csinálok valamit, még akkor is, ha a lány szerint az őszinteség és a kedvesség megoldja a problémákat. Ahogy a vizet rugdosom, eszembe jut, amikor Alexis mesélt nekem arról, hogy a szökőkúthoz járt fürdeni. Egy kicsit el is mosolyodok a gondolatra, nem hiszem, hogy mi tényleg komolyan össze tudnánk kapni bármin.
 - Szóval, ha őszinte és kedves leszek vele, nem lesz komolyabb gond?- miközben a lány válaszát hallgatom, figyelem a gyűrűket, amik a lábam körül keletkeznek a vízben. Amikor vele vagyok, tényleg elégnek tűnik ennyi, de előre nézve, annyi minden elromolhat. Biztosan nem lesz túl jó a házaink közötti kapcsolat ősztől, akár ott is, bármikor mondhatok valami butaságot véletlenül, ami esetleg túlzottan sértő ahhoz, hogy elfelejtse. De a távolság az, amitől tartok még. Nyáron olyan nehezen találkozunk. Igaz, azt hiszem, ez nem lesz gond, nemsokára kezdődik az év, és addig még találkozunk.
 Vetek egy oldalpillantást Louisera, de sikerül pont az ellenkező viselkedést hoznom a megszokottól, és inkább a vizet kezdem el nézni, amikor látom, hogy felhúzta a pólóját. Más lányokat egészen biztos, hogy szívesen megnéznék, de a hollóhátas lány iránt tényleg úgy érzek, mintha a testvérem lenne. Pedig nem beszéltünk személyesen többször, mint kétszer, pont, ahogyan Alexszel is. Talán kicsit gyorsan alakítok ki érzelmi kötődést.
 - Egy kicsit félek, hogy elkapkodok dolgokat. Alig néhány órája ismertük egymást, amikor először megcsókoltam, és hát visszacsókolt, de nem tudom, hogy nem érezte-e úgy, hogy siettetem vagy ráerőltetek-e valamit.- ha ő is úgy érez, mint én, akkor azt hiszem, hogy ez a félelem nem teljesen alaptalan. Úgy érzem, bármit megtennék, amit szeretne, hogy velem maradjon, hogy ne veszítsem el őt, még akkor is, ha esetleg számomra kellemetlen dolgot szeretne, vagy olyasmit, amit nem szívesen teszek. Bár nagyon kevés ilyet tudok mondani, azért akadna.
 - Az első... az tényleg annyira fáj? Azt hallottam valakitől.- kihúzom a lábam a vízből, és miközben nézem, ahogy a vízcseppek leszáradnak bőrömről, eszembe jut, hogy most gondoltam Alexre először ilyen vonatkozásban. Vele kapcsolatban inkább ijesztőnek, mint izgalmasnak tűnik a dolog amiatt, hogy esetleg kellemetlen lenne neki.

♦♦♦

16+

- Túl lépni?- egy kicsit értetlenül nézek Loura, nem egészen értem, mire gondolhatott. Én mindig azt hittem, hogy egy kapcsolatnál az egymásra találás, a csók a bonyolult, ami utána jön, az már könnyebb egy fokkal. Főleg, ha már tudod, mit kéne csinálni.
 - Szerintem nagyon szép, kedves és okos vagy, biztosan sorban fognak állni a fiúk, ha kezdődik az év.- persze, a lány talán nem az én bókjaimra van rászorulva ahhoz, hogy jobb kedvű legyen, de komolyan így gondolom. Talán már vőlegénye is lenne, ha nincs ez az egész ügy a halálfalókkal.

 Ha őszinte akarok lenni magammal, akkor azt kell mondanom, hogy nem hittem, hogy lesz barátnőm tizenhat éves korom előtt. Annak ellenére, hogy népszerű voltam mindig az évfolyamon, a lányok inkább hülyének tartottak engem és Mattet, úgyhogy mindig azt hittem, hármunk közül Dominic lesz az első, akinek barátnője lesz. Még ha ezt soha nem is mondtam volna neki, meg magamnak sem szívesen ismertem volna be. De máshogy alakult.
 - Nem szereted a griffendéleseket?- muszáj elvigyorodnom, hiszen ezt főleg a mi házunkra szokták mondani, és ezt a vádat többnyire büszkén be is ismeri a legtöbb mardekáros. Én már Alex előtt sem utáltam őket, ha nem a legnagyképűbb bunkókkal meg a Potter-fanokkal hoz össze a sors, kifejezetten jó fejek. Inkább a hugrabugosok azok, akiket nehéz megérteni, bár őket kevésbé ismerem.
 
 Egy kicsit még tördelem az ujjaim, nem vagyok benne biztos, hogy Alex tényleg szólt volna, ha nem tetszik neki valami, de végül úgy döntök, hiszek Louisenak. A griffendéles lány mellett tényleg úgy érzem, hogy szinte eggyé válunk, remélem, hogy érezném, ha nem csinálnék jól valamit, ha rossz lenne neki. Talán az is a baj, hogy idősebbként kezelem magam, pedig nem vagyok az valójában, még akkor sem, ha én tizenöt leszek, ő pedig tizennégy, amikor kezdődik a suli. Nyolc hónap nem igazán számít, sőt, ha mindketten csúszunk egy hónapot, még évfolyamtársak is lennénk. Akkor vajon hamarabb észreveszem?
 Egy kicsit bánom már, hogy ilyen témát hoztam fel, mert ez már szemmel láthatóan zavarja Lout, legalábbis a kézmozdulataiból valami ilyesmit szűrök le. Azért hálás vagyok a tanácsaiért, és azért, hogy tudom, nem feltétlenül kell rossznak lennie. Ehhez muszáj egy lányt kérdezni, mástól nem lehet őszinte tanácsot kapni ilyen dolgokban.
 - Igen, nekem is az első lesz, azért is tartok tőle, hogy elrontom. Mennyire érdemes sokat? Miből lehet azt tudni?- egy kicsit fészkelődök a helyemen, azért elég kényelmetlen ezeket a dolgokat egy lánnyal megbeszélni, főleg úgy, hogy ilyen bizonytalan vagyok. - Bocsi, hogy ilyen kérdéseket teszek fel, tudom, hogy elég bunkóság...
 Hirtelen elharapom a mondatot, és odakapom a fejem, amikor meghallom Lou hirtelen megszólal, teljesen más hangon, mint ahogy addig beszélgettünk. Néhány másodpercig azt hiszem, én csináltam, vagy mondtam valamit, de azután észreveszem, hogy a hajánál fogdos valamit. Rögtön felállok, hogy megnézzem, mi az, de már azelőtt sejtem, hogy megnézném.
 - Hú... várj, így még jobban beragad.- emlékszem, amikor valami mugli srác csinálta ezt Clar hajával, anya egy varázslattal kiszedte a rágót. Emlékszem a kézmozdulatra, de a varázsige sajnos nincs meg, nem is tudom, milyen varázslat lehetett. Talán valami extra, anya a szépségápolással foglalkozik. - Neked már szabad varázsolnod, ugye?- halkan kérdezem meg a lányt, hátha, mert akkor talán jobb a helyzet, ő biztosan ki tudja szedni. Ha nem, akkor sajnos nincs jobb ötletem, keresni kell egy fodrászt.

♦♦♦

Egy kicsit furcsának találom Lou szavait. Most, hogy szeretek valakit, elképzelni sem tudom, hogy lehet valakivel úgy csókolózni, pláne szexelni, hogy nem bízol meg benne. Igaz, én sem mondom el minden gondolatomat, de azt hiszem, nincsenek igazán olyan titkaim Alex előtt, amiket nem mondanék el, ha kérdezné.
 - Igen, sajnos van, akinek addig kellesz, amíg nincs belőle baja. De biztosan megtalálod azt az egyet. Sokan vannak például, akik nem jártak be tavaly, vagy akikkel nem is ismertétek egymást eddig. Én például nem ismertem Alexet, amíg össze nem futottunk az Abszol úton, pedig csak egy évvel jár alattam, és másik házba lett osztva. Aztán egyszer csak összetalálkoztunk, és kiderült, hogy mennyire összeillünk.- viszonylag sok varázsló van, és szerintem Lou már a hatodévesek közül sem ismer mindenkit, főleg nem mondjuk a Hugrabugból vagy a Mardekárból.
 
 - Na, én is hasonlóképpen vagyok a griffendélesekkel. Némelyikkel jól kijövök, Alexet imádom, de egyszerűen túl sok ott az a „zárva az ajtó-törjük be!” típusú ember. Meg valahogy olyan arrogánsak tudnak lenni. Fú, elképzelni sem tudom, mit fogunk kapni, ha kezdődik az év, most büszkébbek lehetnek magukra, mint egy disznó, aki megtanult repülni. Ránk meg nagyon durván fújni fognak onnan.- persze, tisztában vagyunk azzal, hogy seggfej mindenhol van, a mardekárosok között évfolyamonként legalább három mindig szokott lenni, de a Griffendélben egyszerűen visszataszító, hogy ezt az egészet úgy csinálják, hogy ránk húzzák a „gonosz” szerepét. - Amúgy, ki az a Bishop?
 
 Egy kicsit elpirulok, és el is döntöm, hogy nem kínzom tovább szegény Lout a szexről feltett kérdéseimmel. Azt hiszem, már elég sokat elmondott így is, ami segíthet majd, ha eljön az ideje, de nem akarom olyasmivel piszkálni, ami neki kényelmetlen téma. Mert szemmel láthatóan az neki.
 - Köszi! Azt hiszem, értem.

 Vetek egy dühös pillantást a két tinédzser felé, aki vélhetően Lou hajába pöckölte a rágót. Nem tudom, miért kell ilyet csinálni valakivel, akit nem is ismersz. Ezt amúgy soha nem értettem a mardekárosok egy részében is, ha már szívatsz valakit, legalább tudd, hogy megérdemli, és nem csak úgy random választasz valakit.
 - Aha, kijött.- bár nem látom, hová tűnt a rágó, már nem a hajában van. Egy kicsit azért irigykedve nézek Lou pálcájára. Persze, nem azt irigylem, van nekem is, de olyan jó lenne, ha használhatnám, ha tudnék dehoppanálni. Akkor csak egy perc lenne Alexet elérni, egy perc lenne meglátogatni a barátaimat, és megkímélném magam rengeteg fáradtságtól is. Igaz, ez talán abból a szempontból nem rossz, hogy tudom, milyen rohadt nehéz muglinak lenni. Sokan, főleg a mi házunkban, erre nem jönnek rá. Például nem egy pálcaérintés leszedniük egy tetkót.
 
 - Lou, kérnék egy szívességet...- egy kicsit nehezen vezetem fel a dolgot, de most, hogy beugrott a tegnapi fogadás, megint idegesebb leszek. Hiába terveztem úgy, hogy egyedül megyek, nem hiszem, hogy végig tudnám csinálni. - Fogadtam tegnap pár barátommal, és vesztettem, meg már előtte is tervben volt... nem tudsz egy jó tetováló szalont?- azt nem merem mondani, hogy maradjon ott velem, de remélem, azt megteszi magától is.

♦♦♦

- Igazából tényleg ráér. Ha valamiért most szétmennénk, szerintem én sem akarnék barátnőt nagyon hosszú ideig.- annak ellenére, hogy tudom, amit mondok, talán közelebb áll a valósághoz, mégis úgy érzem, hogy élni sem nagyon tudnék Alex nélkül, eltűnne minden boldogság vele. Láttam már persze szakítás után letört embereket, és tudom, hogy fel lehet gyógyulni belőle, de nem tudom, hogy nekem menne-e. Valószínű a seb sosem gyógyulna meg teljesen.

 - Hát, sajnos azért az igaz, hogy a halálfalók nagy része egyszer mardekáros volt, meg nálunk is van idióta, szóval azért valamennyire jogos. Azért én megátkozom majd a griffendéleseket, akik balhézni akarnak velem.- biztos, hogy most, hogy mindenki abból a házból kollektívan magáénak fog vallani egy győzelmet, függetlenül attól, hogy ott volt-e, mi pedig ugyanúgy halálfalók leszünk, tényleg nem hiszem, hogy könnyű dolgunk lesz. Ráadásul visszakapják a hátszelüket is az igazgató részéről. Furcsamód biztos vagyok benne, hogy az olyanok, mint Alex, akik tényleg harcoltak, szerényebbek lesznek azoknál, akik az elsők között futottak el. És akármennyire gyávának tűntek a mardekárosok néhányan, azt hiszem, érthető, hogy nem akartak meghalni egy reménytelen harcban. Én sem mennék vissza semmi pénzért újra a Roxfortba, legfeljebb valakiért, aki fontos nekem. A macskáért még egyszer biztosan nem.
 
 - Közelebb kerültök?- egy kicsit összehúzom a szemem, nem értem, miért akarná Lout egy griffendéles lány bántani. Mert az jön le a szavaiból. Azt mindenesetre már tudom, hogy bármi történik, azt nem fogom hagyni, hogy bárki bántsa szegényt azután, amin keresztül ment. - Ha bántani akar, akkor csak szólj nekem. A haverjaimmal úgyis mindig kötekedőket intézünk el. Igaz, ő lesz az első lány, de majd finomak leszünk.
 Elmosolyodok, de azért nem szánom teljesen viccnek a felajánlást. Így működik a Mardekár, összezárunk, ha egyet a sorainkból bántani akarnak, és elintézzük, hogy az illető megbánja, hogy vele kezdett. Ha Lou nem is mardekáros, azért a barátom, úgyhogy azt hiszem, ezt kiterjesztjük rá is. Ő is annyi mindenben segített, és még sok dologban segíteni fog nekem.
 - Amúgy mi baja ennek a lánynak veled?
 
 - Nem csak azért, csak már régóta akarok tetkót. Igazából már tavaly augusztusban is szóba került, csak aztán áttolódott. Jó is, hogy buktam a fogadást, lehet megint túlhalogatta volna.- elég gyorsan mondom a szavakat, főleg azért, mert ideges vagyok. Annyira nem vagyok baráti viszonyban a tűkkel, úgyhogy a felvarrástól eléggé tartok. Még azon is elgondolkoztam, hogy kellene valami érzéstelenítőt néznem hozzá, de azt mondják, hogy úgy nem is igazi a tetkó, ha nem fáj.

♦♦♦

Elmosolyodok a taktikai ajánlaton, úgy tűnik, Lou sem teljesen amatőr az emberek megátkozásában, ha tippeket ad. Régebben azt hittem, hogy átkozgatni főleg úgy szokás, hogy mi a griffendéleseket, ők minket, vagy valamelyikünk a két másik házat, de mióta ismerem Merelt, már nem vagyok ebben annyira biztos. Talán a Hollóhát sem olyan szelíd. Emlékszem, Louise meg akart átkozni, amikor először találkoztunk.
 - Hát, az élet nem fair, úgyhogy érdemes sokan menni egyre, hátulról. A griffendéleseket pont azért röhögik ki sokan, mert azt hiszik, hogy az fair, ha odaáll valaki elé, hogy akkor ők most párbajozni fognak.- persze, azt kihagyják mindig a számításból, hogy az adott illető talán nem akar párbajozni, nem tud annyira jól, mint ő, úgyhogy nem teszik tisztességesebbé a dolgot, csak növelik az esélyét, hogy buknak. Néha persze szórakoztató griffendélessel párbajozni, letörik az egója, amikor legyőzöd. Mint tavaly azé a másodéves srácé. Bár inkább butaság volt kiállnia párbajozni, mint bátor, hiszen minden, amire képes volt, az volt, hogy megpróbált köveket lebegtetni a fejemnek.

 Egy kicsit értetlenül nézek, nem igazán tudom, hogy jön a cuki jelző ahhoz, hogy most ajánlottam fel, hogy segítek neki a bandámmal elintézni egy másik lányt. Nekem biztos az utolsó szó lenne, ami eszembe jutna erről, leszámítva természetesen azokat a szavakat, amik most sem jutnak eszembe.
 Az értetlenségnek lassan átadja a helyét egy mosoly, ahogy rájövök, hogy egy fiún vesztek össze, még ha fejcsóválva jelzem is, nem tudom, ki az az Owen Redway, még ha valahonnan rémlik is a neve. Talán Clarice mesélt valamit, talán Dom mondott egy pletykát róla, az a része már nincs meg. A történet szempontjából annyira nem is lényeges, így is megértem, hogy szegényre haragszik valaki, mert őt választotta egy fiú. Ha ez a másik csaj olyan agresszív, hogy Lou fél tőle, akkor nem is csodálom.
 - Hát, akkor ez nem a te hibád, gondolom nem erőszakoltad meg vagy ilyesmi. Téged választott, pont.- persze, tudom, hogy van olyan rámászós lány, de egyrészt azt nem nézem ki Louból, másrészt meg ha valaki igazán szeret egy lányt, mint én Alexet, akkor bármit csinálhatnak előtte, bárhogy próbálkoznak, ellenállni fog a kísértésnek. - Amúgy mennyire volt komoly ez?- annak ellenére, hogy azt mondta, hogy nem akar kapcsolatot, azért reménykedek, hogy mégis sikerül neki adni egy kis biztatást.

 - Hú, tényleg, azt elfelejtettem, hogy szerezni kéne...- igazság szerint nem is tudtam, azt hittem, ez olyan, mint a fodrász, csak bemész és megcsinálja, ha fizetsz neki. Jó is, hogy itt van velem, nagyon gáz lett volna, ha úgy megyek haza, hogy kidobtak a szalonból. Még mindig lehet ez persze a vége, Loun nagyon látszik, hogy fiatal hozzá, hogy anya legyen, főleg nem egy korombéli anyja, de talán tud rá varázslatot. - Köszi a segítséget, Lou! Nagyon fontos ez nekem.
 Talán nem is csak a fogadás, az, hogy kinevethetnek, már azért is akarom ezt a tetkót, hogy valami emlékeztessen rá, hogy Alexszel járok. Még ha végül nem is alakul úgy, hogy örökké együtt leszünk, ahogy érzem a közelében vagy amikor rá gondolok, mindig szeretnék emlékezni rá, a legcsodálatosabb lányra, akivel találkoztam egy tavaszi délelőttön.
 - Akkor merre? Metró?

♦♦♦

Egy kicsit elgondolkozom Lou szavain. Kicsit csodálkozok rajta, hogy olyan a világlátása, mint az enyém, legalábbis az átkok terén. A hugrabugosokról tudom, hogy ők próbálnak minél tisztességesebbek lenni, mi próbálunk győzni, a griffendélesek meg nem is foglalkoznak a kockázatokkal, a hollóhátasokról viszont azt hittem, ők ilyenkor arra építenek, hogy sokkal több varázslatot tudnak. Persze, talán Lou látta, hogy néha, amikor nem barátságos kihívásról van szó, hanem az életed vagy a testi épséged a tét, nem lehet mással törődni, csak a győzelemmel. És van néhány olyan szemét ember, aki nem érdemel meg egy tisztességes párbajt. Vagy csak be kell látni, hogy idősebb vagy sokkal ügyesebb az ellenfél, és nem szabad fejjel nekirohanni.
 - Szerintem nem kell bemocskolásnak felfogni semmit. Az élet sem fair, az sem fair, ha valaki bántani akar egy hozzád hasonló kedves lányt. Neked sem kell meghajolnod meg várni, hogy háromig számoljon a bíró.- mesékből tudom, hogy régen a párbajok célja az volt, hogy elkerüljék a nagyobb vérontást, vagy végre lezárjanak egy hosszú ellentétet. Az az idő viszont Dumbledoreral és Grindelwalddal véget ért. Furcsa, hogy régen még a sötét varázslók is megvívták a saját csatájukat, hogy a követőiknek ne kelljen meghalniuk helyettük.
 Együtt nevetek a lánnyal, örülök, hogy ennyire jókedvűnek látom. Amikor először találkoztunk, egy ilyen ócska vicc talán csak egy halványt kis mosolyt csalt volna az arcára. Akkor én is kevesebbet nevettem, bár még mindig sokkal többet, mint amennyit egy átlagos ember nevetni szokott.
 - Hát, ki ne lenne lelkes veled? Ez a Bishop meg tényleg békén hagyhat téged, ha szereti azt a srácot, akkor túléli a kapcsolatuk. Akkor most barátok vagytok ezzel a fiúval?- kicsit kezdem magam úgy érezni tényleg, mintha egy kisöccs lennék, aki a nővére szerelmi ügyeit kérdezgeti. Persze, Clartől ezeket a dolgokat sokkal nehezebben tudnám megkérdezni, meg nem is tudom, hogy van-e mit kérdezni egyáltalán.
 Egy pillanat alatt tűnik el a felhőtlen vidámság az arcomról, teljes komolysággal hallgatom a lány szavait arról, milyen is lenne neki a szerelem. Szörnyű dolgokat élt át, neki az már nem olyan, mint nekem és Alexnek. Nekünk rózsaszín köd és turbékolás minden, de mi nem éltünk át annyi félelmet, szenvedést, megaláztatást, mint Lou. Mégis azt hiszem, hogy jó lenne neki, ha lenne valakije.
 - Szerintem egy kapcsolat egyik legnagyobb előnye, hogy megoszthatsz mindent a pároddal. Nekem meg a barátnőmnek közel sem voltak olyan szörnyű élményeink, mint neked, úgyhogy tudom, hogy nehezebb, de szerintem akkor is érdemes lenne megpróbálni.
 
 - Kíváncsi vagyok, milyen helyen laksz. Egyszer remélem, hogy viszonozhatom.- amellett, hogy örülök, hogy tényleg elkezdődött a folyamat azzal, hogy elhárult az utolsó akadály a tetkókészítés előtt, érzem, hogy egy kicsit elkezdek jobban izzadni. Soha nem voltam nagy rajongója a tűknek, és egy kicsit kezdek félni. Jó, nem kicsit, majdnem annyira, mint amikor először kaptam injekciót. Gondolom, még rosszabb lesz. - Te amúgy nem gondoltál rá, hogy kell valami tetkó?

♦♦♦

♦♦♦

♦♦♦