Oldal nyomtatása - Ki hol lakik?

Azt hiszem, csak rontok a külsőmön azzal, hogy a sötétben, a tükör előtt próbálom állítgatni a hajamat, kitalálni, hogy hány gombot gomboljak be a világoszöld ingen, hogy a kék fürdőnadrág zsinórját ki vagy be rakjam. Nem tudom, miért vagyok annyira lámpalázas, amikor tudom, hogy a lánynak még akkor reggel is tetszettem, amikor egy kicsit szétcsúszva felébredtem mellette.
Halkan kinyitom a fürdő ajtaját, lemegyek a lépcsőn, és a bejárati ajtóhoz megyek, hogy leellenőrizzem, beraktam mindent a nagy bevásárlószatyorba, ami kell az esti kiránduláshoz. Már ötödször az elmúlt fél órában, de nem teljesen hiábavalóak ezek az ellenőrzések, mert majdnem elfelejtettem a törölközőt. A váltásruha, a pléd, az öngyújtó, a gyertyák, egy rádió, az elemlámpa, a strandlabda, a két szendvics, az üveg víz már a táskában vannak a pálcám mellett, és a seprűm fele is kilóg még döntve is, úgyhogy Alexnek elég a saját ruhájáról és törölközőjéről gondoskodni.
Csak egy pillantást vetek a faliórára: még öt perc éjfélig. Hat teljes óránk lesz egyedül, és hazaérhetünk, mielőtt bárki felébred. Nagyon örülök, hogy Alexis itt van velem, hogy bemutattam a családomnak, még a macskám is kedvesebb volt vele, mint vártam, de sajnos, ahogy vártam, nem örülnek neki, ha nagyon összegabalyodunk. Kicsit meglepett az is, hogy még apa sem akarta, hogy egy ágyban aludjunk, pedig ő aztán igazán megérthetné. Különben is aludtunk már együtt.
Összerezzenek, ahogy megnyikordul a lépcső, de megnyugszom, ahogy meglátom Alexet, aki valahogy egyre szebbnek tűnik minden alkalommal, amikor látom. Gyorsan, csendben megölelem, azután kinyitom az ajtót, hogy kézen fogva induljunk el az éjszakába. Egy kicsit bizonytalan vagyok azt illetően, hogy ő mit szól ehhez az éjszakai kiránduláshoz, de bízom benne, hogy elmondta volna, ha nem szeretne jönni. Nem akarok megint nagyon mellélőni, mint a mozival.
- Nem vagy álmos?- ahogy beleszívok a friss, hűvös éjszakai levegőbe, elszáll a fáradtságom. Gyönyörű időnk van, a Hold is szépen világít, úgyhogy ennél szebb estét talán nem is találhattunk volna. Mindig szerettem éjszaka kint mászkálni. Nincsen senki az utcán, csak én, és esetleg azok, akikkel vagyok. Így, hogy mások alszanak, amikor én kint sétálok, kicsit olyan érzést kelt bennem, mintha csak én ismerném igazán a helyet, ahol vagyok. A játszótér nagyon unalmas például nappal, éjszaka viszont egy teljesen más világ.
- Nem állunk meg egy kicsit a játszótéren? Mutatni szeretnék valamit- bár nem mondom el, de a másik ok az, hogy kicsit telepakoltam a szatyrot, aminek elég kényelmetlen a fogása, és kezd fájni, ahogy belevág a kezembe. Talán a rádió az, ami túl nehéz, bár inkább a fogásával van baj, nem a súlyával. Egy pillanatra eszembe jut, hogy arra a száz méterre is megkérem Alexet, hogy átmehessek a másik oldalára, és áttehessem a másik kezembe, de azután úgy döntök, kibírom.
Ahogy beérünk, leteszem az egyik padra a szatyrot, és átölelem Alexet, miközben végignézünk a játékokon. Itt is van hinta, mérleghinta, különböző mászókák, és a kedvencem, egy magas, várszerű fatorony, amiből csúszda vezet a homokozóba. Emlékszem, gyerekkoromban minden nap órákat játszottunk itt, szinte ez volt az otthonom.
Egy kicsit távolabb lépek Alextől, ki a padot takaró fa árnyékából, miközben kigombolom az ingem. A szívem felgyorsul egy kicsit, mert nem vagyok benne biztos, hogy mit fog szólni. Kicsit aggódok, hogy esetleg nem fog neki tetszeni, amit lát, de azzal, hogy elhívtam a strandra, igazából eldöntöttem, hogy látni fogja. Kigombolom az utolsó gombot is, hogy lecsúsztassam az inget, és lassan megforduljak, hogy megnézhesse a tenyérméretű, zöldszínű főnixet a hátam bal oldalán.
- Tetszik? Pár hete csináltattam.

Még világosban felvettem a lila, gyöngyökkel díszített bikinimet, így most gyorsan kibújok a pizsamámból. A táskámból kikeresek egy világoskék rövidnadrágot és egy olyan piros virágmintás fölsőt, amit a hátamon kell megkötni, nehogy leessen rólam. Kicsit hasonlít a köntösre, de alig hosszabb a csípőmnél. Megnézem a táskámat, hogy mindent bepakoltam-e. A pálcám, egy törölköző, pénztárca, és egy kis extra finomság, amit anyu készített. Megnézem az órát, mert fogalmam sincs, hogy mennyi idő lehet még vissza, de van még bőven. Ez a tiltott dologban járás mindig felpezsdíti a vérem. Talán ezért szöktem el otthonról annyiszor.
Leülök az ágyra, és átgondolom még egyszer, hogy mindent elpakoltam-e. Bele is nézek a táskámba, de semmit nem veszek ki és semmit nem rakok bele. Odamegyek az ablakhoz, és a város fényeit figyelem. Szinte már egyik lakásban sem ég lámpa, csak az utcákon. Lassan ideje indulnom. Megfogom a cipőmet, és olyan halkan, ahogy csak tudok, kimegyek a szobaajtón. Nem akarom felébreszteni Clart, ha esetleg elaludt volna már, de a lépcső egyik foka megnyikordul, ahogy rálépek. Egy pillanatra megállok, és még lélegzetet is csak óvatosan veszek, de mivel sehonnan sem hallok neszt, megyek tovább. Cael már az ajtónál vár, ezért az eddigi csigatempómat felgyorsítom. Amikor odaérek hozzá, felkapom a cipőm, így indulásra készen állok.
- Mehetünk! – súgom.
Tévedtem, ez most más érzés, mint mikor egyedül elszöktem otthonról. Akkor is pezsgett a vérem, de bűntudatom is volt, amiért megint megtettem anyuval. Most viszont inkább lázba hoz.
- Nem, egyáltalán nem vagyok álmos.
Veszek egy mély levegőt, amitől a fáradtság is elpárolog belőlem, és a pezsgés is kezd alábbhagyni. Már megtettük, elhagytuk a házat, ami egy visszafordíthatatlan dolog. Kicsit hidegebb van, mint amire számítottam, de még mindig nem olyan vészes. Pont annyit mozgunk, amennyitől még jól is esik a hűvösebb idő. Londonban hagytam, hogy ő vezessen, pedig talán nem lett volna olyan nagy gond, ha én mutatom az utat. Itt viszont teljesen rá vagyok utalva.
- De persze, mehetünk.
A játszótérnek fontos szerepe van a kapcsolatunkban, még akkor se tudnék ellent mondani, ha csak gilisztát mennénk túrni a homokozóban. Kicsit furcsán nézek a nála lévő szatyorra. Nem tudom, hogy mit pakolhatott bele, de a kilógó seprű elég árulkodó. Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban, de inkább nem szólok egyelőre.
Sötétben teljesen más érzés egy játszótéren lenni, mint nappal. Még akkor is, ha gyéren ugyan, de ki van világítva. Megállunk az egyik pad mellett, és mikor már azt hiszem, talán tényleg gilisztázni jöttünk, átölel. Úgy érzem, hogy talán valami sokkal komolyabb szándéka van ezzel, és nem csak annyi, hogy megnézzem milyen éjszaka az a hely, ahol gyerekkori emlékeinek java részét szerezte.
Elenged, és egy kicsit távolabb lép. Kérdőn nézek rá, mert nem szól semmit, és fogalmam sincs, hogy most mit kéne tennem. Teszek egy lépést felé, de mivel látom, hogy nem azért távolodott el, mert rosszul van, megállok. A szívem egyik pillanatról a másikra újra felveszi a zakatoló tempót, ahogy elkezdi kigombolni az ingjét. Én nem gondoltam, hogy itt és most, és miért nem mondd semmit? Aztán, ahogy lecsúszik az ing, és meglátom a valódi okát annak, hogy idejöttünk, megrökönyödök. Leülök a padra, és nem tudok egy szót se szólni. Szemmel láthatóan neki nagyon tetszik, de én nem tudom egyelőre hova tenni a dolgot. Felállok és közelebb lépek hozzá, hogy rendesen lássam. Végigsimítok rajta, hogy megbizonyosodjak róla valódi-e. Nagyon úgy tűnik, hogy az.
- Hát…
Keresnem kell a szavakat, amikor elmegyek mellette, és visszaülök a padra.
- Hízelgő a főnix, tényleg, és szép is, de miért kellett ez neked? Miért most? Mi lesz, ha majd megunod?
Azt hiszem, meg kell majd szoknom, hogy ott van az a rajz.
- A szüleid tudnak róla? És Clar?
Egyáltalán nem lelkesedek érte. Felállok, és még egyszer végigsimítom rajta a kezem. Hátulról átölelem, a fejem nekitámasztom a hátának.
- Ha neked tetszik, akkor nekem is.
Nagyon erősen koncentrálok, hogy ne sírjam el magam, most hogy nem lát. Az okára nem jövök rá azonnal. Talán tényleg a megtiszteltetés, hogy egy főnixet választott, vagy maga a cselekedet, hogy megtette. Elengedem, és visszahúzom rá az inget, nem akarom, hogy megfázzon. Valami nem hagyja, hogy szembenézzek vele, inkább csak továbbra is hátulról ölelem. Nem akarom lelombozni a lelkesedését, mert akkor a végén megbánja. De megfogadtam, hogy nem bántom meg, nem hazudok, és nem hagyom, hogy aggódjon. És ez az igazság, nem örülök neki.

Annak ellenére, hogy figyelnem kéne rá, hogy ne bukjunk le, nehezen megy az ajtó óvatos kinyitása-becsukása. Alex egyszerűen túl gyönyörű, hogy ne nézzem őt inkább, most még szebb, mint Londonban volt. Talán az az oka, hogy most boldogabb, hogy most szépen rendbe tudta szedni magát, de még az is lehet, hogy az, hogy hiányzott nekem.
- Most én sem. Ilyenkor éjjel soha nem vagyok.- nem tudom, hogy apának és anyának feltűnik majd, hogy mindketten nagyon álmosak vagyunk egész nap, de az biztos, hogy Clarnek fel fog, ahogy talán az is, hogy Alex nem volt mellette éjjel. Utólag valahogy nem zavar annyira, hogy lebukhatunk.
Miközben kigombolom az inget, egy kicsit értetlenül nézem az arcát, csak azután gyorsul fel még jobban a szívverésem, hogy már megfordultam, és megmutattam a hátamon a tetoválást. Egy kicsit talán félreérthető volt, hogy miért veszem le a felsőm, és miközben háttal állva várom a válaszát, nem tudok másra gondolni, csak az arcára. Nem tudom eldönteni, hogy milyen érzelmek domináltak mögötte, sajnos túl sötét volt.
Az egész testemen borzongás fut végig, ahogy a keze a hátamhoz ér, az arcom pedig egy pillanat alatt vörösbe vált, de szerencsére, ezt ő nem láthatja, mert háttal állok neki, és azért elég sötét van. Annak ellenére, hogy egy csomót mászkáltam félmeztelenül, most, hogy Alex először lát így, és meg is érinti a hátam, furcsa érzés kerít hatalmába. Olyan, mintha szégyellném magam, de ez mégis furcsán kellemes.
- Varázslattal szerintem néhány másodperc alatt leszedhető. De nem unom meg, egy csomó mindent jelképez. A pálcámat, a házamat, hogy kicsit olyan, mintha újjászülettem volna a háború után. És persze, téged, hogy mindennél jobban szeretlek.- visszafojtom a lélegzetem, ahogy átölel, főleg, hogy tudom, érzi, kapkodom a levegőt, és felgyorsult a szívem, ahogy átölelt, és a fejét nekem döntötte. Nehezen tudok megszólalni is. - Nem... tudnak róla... Clarnek lehet... lehet, hogy elmondom, ha már a vonaton leszünk, de... de anyáéknak nem.
Ahogy a lány visszahúzza a hátamra az inget, lassan normalizálódik a szívverésem. Felé fordulok, és egy hosszú csókot nyomok az ajkára. Féltem, hogy mit fog szólni, de ostobaság volt kételkednem, hiszen ő elfogad olyannak, amilyen vagyok. Nem is kívánhatnék nála csodálatosabb párt.
- Később visszajövünk ide, oké? A napfelkelte a toronyból látszik a legjobban.- miközben begombolok két gombot két teljesen véletlenszerű lyukba, hogy legalább az útra ne legyen nyitva az ingem, visszagondolok az első napfelkeltére, amit onnan néztem meg tíz évesen. Az egyik legszebb dolog volt, amit valaha láttam, úgyhogy elképzelni sem tudom, milyen euforikus élmény lesz azt a szerelmemmel újraélni.
Csendben haladunk a strandig kézen fogva, keresztül a félhomályos utcákon, ahol az egyetlen hang a ritkán elhaladó autóké. Nem tudok igazán mit mondani, még mindig az a furcsa bénultság jár a fejemben, ami akkor fogott el, amikor megérintette a hátam, amikor átkarolt. Egyszerre olyan sokféle érzés kerít hatalmába, hogy nem is igazán tudtam, van ennyi. A legerősebb egyértelműen az a végtelen szeretet Alex felé.
Ahogy elérjük a kerítést, leteszem a táskát a földre, kiveszem a seprűmet, és miután az orrára akasztom, átrepülök vele felette, hogy lerakjam belül. Nem is szállok le teljesen a lerakásához, nem akarom váratni Alexet, akiért azonnal visszamegyek, és leszállok mellé a földre. Leveszem a lábam a nyeregről, azt átengedem neki. Játékos mosollyal felé nyújtom a kezem.
- Hölgyem, a hintó előállt!- emlékszem, a lány beszélt róla, hogy nem rajong a repülésért, de azért remélem, hogy egyszer megszerettetem vele. A két méteres kerítés átrepülése nem rossz kezdet. - Kapaszkodj a derekamba, két másodperc, és a túloldalon vagyunk.
Nem is repülés, inkább csak egy nagy ugrás volt, ahogy a levegőbe emelkedtünk, egy méterrel a kerítés fölé, hogy átlebegve felette leszálljunk a másik oldalon, alig néhány lépésnyire a medencétől. Ahogy mindig, most is feltöltötték vízzel, az egyetlen változás az volt, hogy a különböző spriccelő eszközök nem működtek, és bent csak néhány lámpa ég. Azok sem tudom, minek, hiszen nincsen biztonsági őr.
Megcsókolom a lányt, miközben lerakom a seprűt, hogy azután kicsit közelebb hozzam a szatyrot, és kivegyek belőle egy törölközőt, amit lerakok egy méterre a medence szélétől. A helyére bedobom a galacsinba gyűrt inget, és mellé rakom a cipőmet a zoknimmal, hogy mezítláb lépjek a hűvös kőre. Hiába van nyár, azért érezhetően lehűlt a levegő, és valószínű a víz is. A lámpa viszont nem kell, a Hold bőven elég fényt ad.
Nekifutok, és kinyújtott karral elrugaszkodok, mint a mellúszók, hogy egy fejessel merüljek el a vízben. Az nem olyan hideg, mint vártam, inkább langyos, de így is didergek néhány másodpercet, amikor feljövök a felszínre. Szerencsére ez nem olyan durva, mint a Fekete tó vize volt, néhány másodperc alatt hozzászokok, miután úszok egy kicsit, kellemessé válik.
- Ha kicsit mozgunk, akkor kellemes a hőmérséklete.- az Alexhez közelebbi oldalon már leér a lábam, úgyhogy miután visszatempózok, lelépek a medence aljára. Az egyik saroknál megállok, és várom, hogy a lány beugorjon vagy bemásszon. Nem veszem le egy másodpercre sem róla a szemem, hiszen most láthatom először fürdőruhában.

+14

Azért kicsit megnyugtat a tudat, hogy varázslattal el lehet tüntetni. Még akkor is, ha most nem akarja, mert az újdonság varázsának hatása alatt van. Azon nem lepődök meg, hogy a szülei nem tudnak róla, de hogy még a testvérének se mondta el, és az Expresszig nem is akarja, már furcsa. Eddig nekem úgy tűnt, hogy elég közel állnak egymáshoz, hogy egy ilyet meg merjen osztani vele. Azért megtisztelő is egyben, hogy ennyire bízik bennem, és ennyire számít a véleményem. Ahogy megfordul, és megcsókol, már kétségem sincs a felől, hogy ha nem is azt a választ kapta, mint amire számított, nem csalódott bennem.
- Persze, jöjjünk. A napfelkeltéket általában kihagyom, ideje lesz a bepótlásuk útjára lépnem. És… - adok egy rövid puszit a szájára -, ha kell, akkor itt töltöm veled azt a kevés időt, amíg itt vagyok.
Hamar elmúlik az a kettős érzés, amit a tetoválás vált ki belőlem, de mégse szólunk egymáshoz, amíg oda nem érünk a strandhoz. Csak az autók zaja hallatszik, és néhány éjjeli állat ciripelése. Úgy érzem, hogy minden együtt töltött perccel közelebb kerülünk egymáshoz és mélyebb lesz a szerelmünk, még akkor is, ha nem egymás mellett sétálunk, hanem a fél ország választ el minket.
Mikor elérjük a strand kerítését újra zakatolni kezd a vérem. Ez is tilosban járás, de másmilyen, mint a szökéseim. Ezt már nem a szüleink fogják büntetni, ha lebukunk, és ettől még izgalmasabb. Figyelem az utcát, nehogy véletlenül egy későn kutyát sétáltató mugli meglássa, ahogy Cael átrepül a kerítés felett majd vissza. Aztán, ahogy visszatér, és felém nyújtja a kezét, kicsit elbizonytalanodok. Persze, azonnal mosolyt csal az arcomra, ahogy meginvitál.
- Uram!
Pukedlizek egyet a képzeletbeli szoknyámmal, majd megfogom a kezét, felszállok mögé, és azonnal átölelem a derekát. Biztonságban érzem magam, tudom, hogy nem engedné, hogy leessek, ezért kihasználom az alkalmat, és ezúttal seprűről nézek végig a kivilágított városon. Már amennyit látni belőle, mert azért nem megyünk olyan magasra. Mire megszokhatnám a magasságot, már földet is érünk a medence mellett.
- Uram! Köszönöm ezt az utat. Esetleg megismételhetnénk máskor is? Mondjuk majd kifelé menet?
Azt hittem, hogy teljesen sötét lesz majd, de égve felejtettek néhány lámpát. Talán a kóbor állatok elijesztése miatt. Nem hiszem, hogy megfordult a fejükben, hogy ma lesz még zárás után is látogatója a strandnak. Kiveszem a törölközőmet, és lerakom Cael mellé. Mire én kibújok a ruháimból, ő már a medencében úszik. Félig meztelenül azért már sokkal hidegebb van, mint ruhában, de ez érdekel a legkevésbé. Kihasználom a lámpák adta lehetőséget, és egy olyan pontjára megyek a medencének, ahol láthatom a vizet. Leülök a medence szélére, és a lábammal rugdosom a vizet egy kicsit. Hidegebb, mint amilyennek gondoltam, de talán a levegő hőmérséklete is közrejátszik benne.
- Ha mozgás kell, akkor kihívlak egy versenyre.
Caelnek a derekáig ér a víz, ott ahol áll. A magasságkülönbségünkből adódóan nekem csak egy kicsit lehet mélyebb. Minden medencének van korlát a szélén, ami valószínűleg előírás. Felállok rá, és elmosolyodok. Nyomja a lábam, de bele akarok ugrani a karjaiba. Ha mégse jönne össze, akkor is a legrosszabb esetben ugrok egy hasast. Majd ráfogom arra, hogy megcsúsztam. Ahogy beérek a vízbe, libabőrös leszek, de nem érdekel. Olyan közel vagyok hozzá, hogy kár lenne kihagyni az alkalmat. Egyik kezemmel végigsimítok a hátán, a másikkal az arcán, majd közel hajolok hozzá, és megcsókolom. Nem olyan gyerekes módon, mint eddig, hogy védjük a szülei érzését. Nem, be akarom pótolni azokat az időket, amikor nem lehettünk együtt. A nyelvünk összeér, amitől a világ megszűnik létezni, a víz és a levegő sem tűnik hidegnek. Annyira szorítom magamhoz, hogy már a saját testem részének érzem.
- Szeretlek!
Csak ennyit sikerül mondanom, mikor egy pillanatra befejezzük a csókot, hogy levegőt is tudjunk venni, aztán ott folytatódik minden, ahol abbamaradt. Hátul beletúrok a hajába, a másik kezemmel a derekától elindulok felfelé, egészen a tetoválásig. Egy pillanatra elválok tőle, amíg kiül egy mosoly az arcomra. Jelenleg az sem érdekelne, ha felszállna az a főnix és a fejünk felett körözne. Aztán a következő levegővételnél teszek egy lépést hátrafelé, és fröcskölni kezdem. Egyre jobban haladok a mélyebb víz felé, miközben hol védekezek, hol pedig támadok.
- A medence túlsó vége a célvonal.
Mikor már úgy érzem, hogy elég előnyre teszek szert, belevághatunk a versenybe is. Elrugaszkodok a medence aljától, és gyorsúszásba kezdek. Persze, nem az érdekel, hogy nyerek vagy vesztek, csak az, hogy felejthetetlen emlékeket szerezzek, és ez már most az volt, pedig még bele se lendültünk az éjszakába.

+15

- Áh, napközben itt nem maradnánk életben. Két áltsulis banda mindig itt vívja a háborúit, fakarddal meg sárgolyókkal.- persze, ez kicsit túlzás, egyszer volt ilyen, amikor még én is oda jártam, de ez részletkérdés. Magamhoz ölelem, és csókká formálom a puszit, amit a számra adott. Megértem, miért mondta, hogy itt töltené az egész időt. Én is azt kívánom, hogy örökké tartson ez az éjjel.
Ahogy a lány belém kapaszkodik, miközben átrepüljük a kerítést, kedvem lenne vele átrepülni a város felett, fel a felhők fölé, ahol már tényleg csak mi ketten vagyunk. Bár érzem, hogy erősen fog, hogy ne essen le, nem úgy fog, mint aki félne, úgyhogy talán mégis élvezi a repülést. Szerintem mindenki élvezi, ha egyszer kipróbálja, különösen olyannal, akit szeret. Kicsit bánom is, amikor megérzem a lábam alatt a talajt, és véget ér a rövid repülés.
- Persze! Ha szeretnéd, tehetünk egy kisebb kört is majd, persze nem magasan. Megmutatnám, hol tanultam meg ilyen rondán írni, kicsit messze van, messze van a gyalogláshoz, de tíz-húsz méter magasról már lehet látni.- érzem, ahogy boldogság önti el a szívemet. Azt hiszem, megszerettettem valamit Alexszel, amit eddig nem ismert, amitől eddig talán félt is, ez pedig talán az egyik legjobb érzés, amit valaha átéltem. Mintha én is több lennék ezzel.
- Rendben, imádom a versenyeket.- egyszerűen nem tudom levenni a szemem Alexről. A tökéletes alakja, a világos bőre, a halványan megcsillanó fürdőruha vonzzák a tekintetem, így éppen csak el tudom kapni a lányt. Megborzong a víztől, és én is attól, ahogy a karjaim körbezárják a meztelen hátat, ahogy a hasa hozzáütődik a mellkasomhoz, hogy azután lassan lecsússzon, mintha simogatna.
- Szeretlek.- a hangom csak egy elhaló sóhaj volt, a víz pedig hirtelen megszűnt hidegnek lenni, inkább kellemesen hűvössé vált, ahogy egy hosszú, szenvedélyes csókban egyesültünk. Ahogy Lou is mondta, gyakorlás kérdése az egész, ez a csók pedig már összehasonlíthatatlan volt azokkal, amiket korábban váltottunk. Az egyik kezemmel megtámasztom a fejét, miközben a nyelvünk összeér és szétválik egy-egy rövid pillanatra. A kellemes, de mégis furcsán érzékeny érintések hatására halk sóhajok szakadnak fel mélyről. Nem tudom, hogy melyik belőlem, melyik belőle. A másik kezemmel lassan, óvatosan végigsimítok az arcán, tovább haladok a puha nyakon, végig a hátamat simító karon, hogy a könyökénél áttérjek a testére. A kézfejemmel végigsimítom a puha bőrt a hasán, kitapintom az izmokat alatta, lassan leérek a köldökéhez. A mutatóujjam hegyével apró köröket rajzolok köré, hogy a harmadik után még egyszer végigsimítsam a lány hasát. Érzem, hogy az arcom úgy ég, mintha egy sárkány lehelt volna rá. Amikor a kezem feljebb indul, hátrébb lépek, véget vetve a csóknak. Úgy kapkodok levegő után, mintha a Mardekár klubhelyiségéből felrohantam volna a Griffendél tornyába. Az arcomba csapó víz azután lehűti az arcomat.
Nevetve fröcskölök vissza, miközben Alexet üldözöm, félig elfordítva a fejem, miközben mindkét kezemmel próbálom beborítani őt vízzel. Egy pillanatra teljesen el is felejtem azt a forró hevületet, ami fellángolt a testemben az előbb, inkább úgy érzem magam, mint egy gyerek, aki egy másikkal játszik. Néhány másodpercre az válik a legfontosabbá, hogy minél nedvesebbé tegyem azt a hosszú, sötétbarna hajat.
- Hééé!- a méltatlankodásom ellenére egy kicsit sem zavar, hogy a lány előbb indult, fél másodperc múlva utána ugrok, hogy megpróbáljam utolérni. Nem úszok rosszul, de annak ellenére, hogy nem fogom vissza magam, nem tudom behozni a hátrányomat, ami nagyjából ugyanakkora akkor is, amikor Alex megérinti a medence túloldalát. Kicsit kifulladva érek mellé, hogy letegyem a lábam, de miután észreveszem, hogy itt nem ér le, az egyik karomat kiteszem a medence szélére, miközben a lábammal tempózva is a víz felett tartom magam. Egy kicsit durcásan nézek Alexisre, de ez persze nem teljesen őszinte. - Ez így csalás volt ám.
A durcás arcot csak két másodpercig tudom megtartani, mielőtt elnevetem, és megcsókolom a lányt. Nem biztos, hogy legyőztem volna akár elölről is, úgy tűnik, jobban megy neki, mint nekem. Régebben biztosan feszélyezett volna, hogy egy lány jobb nálam bármilyen sportban, de most egészen mást érzek. Büszke vagyok rá.
- Szeretnél labdázni egy kicsit, mielőtt kimegyünk? Öt-tíz perc múlva kéne egy kis szünet, mert megfázunk.- adok egy puszit a lány orra hegyére, ami most, ha lehetséges, tökéletesebbnek tűnik, mint valaha. Még a haja is, így, ahogy vizesen a vállára lóg, szépnek tűnik, mintha egy sellőhöz tartozna. A víz alatt óvatosan megérintem a lány combját, ami bizonyítja, hogy nem sellő. Ez a része is tökéletes. Ahogy érzem, hogy újra elönt az az érzés, gyorsan elengedem, és lesütöm a szemem, miközben elfordulok tőle, arra, amerről elindultunk. - Verseny vissza? Négyre, jó? Egy... négy!- elrúgom magam a szélétől, remélhetőleg legalább egy másodpercet nyerek így.

Nagyokat nézek csak Cael meséjén. Nem gondoltam soha, hogy egy játszótér is lehet háború helyszíne. Sajnálom a többi gyereket, akik itt szeretnének játszani, de miattuk nem tudnak.
- De csak akkor repüljünk olyan sokat, ha sikerül elkerülnünk, hogy valaki észrevegyen. A mugli rendőröktől nem tartok, de a Mágiaügyi Minisztériummal nem akarok kikezdeni.
Nem mintha a mi szabályszegésünk lenne most a legnagyobb gondjuk. Lehet, nem is foglalkoznának az üggyel.

Amikor megérintem a célvonalat Cael még nem ért utol. Kicsit meglepődök rajta, mert sohasem gondoltam magam olyan jó úszónak. Tény, hogy minden erőmet beleadtam a karcsapásokba és a tempó tartásába, de még így is számítottam rá, hogy beér. Ki is vagyok fulladva egy kicsit, ami talán annak is a számlájára írható, hogy már régen úsztam. Erősen kell taposnom a vizet, hogy ne süllyedjek el. Durcásan néz rám, miután ő is eléri a célvonalat. Kicsit szórakozat, mégis azon gondolkodok, mivel engeszteljem ki, mikor elneveti magát és megcsókol. Ez már nem az a korábbi pillanat volt, és a víz mélysége miatt nem is megyünk bele annyira.
- Csak annak volt csalás, aki nem elég felkészült. Hagytad, hogy eltereljem a figyelmed a fröcsköléssel. A verseny akkor elkezdődött, mikor elfogadtad a kihívásom.
Nem tudom, hogy ettől most jobban érzi-e magát, de ezentúl biztos oda fog figyelni rá. Valami ilyesminek képzeltem azt, ha egy Mardekáros és egy Griffendéles még egy barátságos, igazából semmit sem jelentő versenyt is komolyan vesz.
- Mi mindent tettél abba a szatyorba? Persze, hogy szeretnék. Majd rendezünk egy „Ki dobja magasabbra a labdát?” versenyt. Egyelőre jól érzem magam, én még nem mennék ki.
Egyre lelkesebb vagyok az éjszakával kapcsolatban. Ha volt is bármilyen kétségem, már nagyon régen elszállt. Közelebb hajol és kapok egy puszit az orromra. Kicsit zavar, hogy tiszta víz az arcom. Nem akarom, hogy ezzel a klóros, mérgező vízzel mérgezze magát.
- Még mindig meg van minden porcikám? – kérdezem, mikor megérinti a combom. Közben folyamatosan mosolygok. – Ne aggódj, más nem érhet hozzá egyik testrészemhez sem.
Nem értem miért enged el, engem nem zavart, hacsak annyiban nem, hogy nem akarom tempózás közben megrúgni. Kerüli a tekintetem, ezért biztos vagyok benne, hogy készül valamire. Nem is kell sokat várnom, hogy kiderüljön.
- Persze, mehet a visszavágó.
Elmosolyodok mikor felkészületlenül ér, ahogy elhangzik a start. Nem hagyok neki nagy előnyt. Megjött a kedvem az úszáshoz, és a versenyzéshez is. Veszek egy mély levegőt, elrugaszkodok a faltól, és a víz alatt úszok, amíg a tüdőm bírja. Aztán a víz felszínén tempózok tovább. Talán csak két karcsapás az, amin múlik a győzelmem, de sikerül utolérnem, és le is hagyom. Még egy kört viszont nem tudnék menni ilyen tempóval.
- Ha akarsz menni még egy kört, inkább feladom.
Kicsit kifulladok az erőltetett menettől, de nem bánom. Háttal felfekszek a víz felszínére, amíg Cael kimegy a labdáért. A karommal hajtom magam, figyelve, hogy elkerüljem a medence szélét. Szeretek otthon éjszaka kimenni a kertbe vagy a közeli mezőre, ahol jól látszódnak a csillagok, de itt a város fényei miatt alig lehet néhányat látni. Talán csak a Szíriuszt, az Esthajnal csillagot és néhány fényesebbet. Behunyom a szemem, és ezúttal már nem hajtom magam, csak lebegek. Aztán megérzem, ahogy elkezd hullámozni a víz, ezért felállok.
Egy hatalmas strandlabdával tér vissza, amit biztosan nem fogunk tudni versenyzésre használni. Kicsit a sekélyesebb víz felé megyek, hogy könnyebb legyen eldobnom a labdát. Így viszont csak a csípőmig ér a víz, ami miatt már kevésbé esik jól a hideg víz és a hideg levegő. Szerintem még azt az öt percet sem várom meg, amikor inkább elindulok kifelé. Azt hittem kicsit tovább fog tartani a labdázás, de nem akarok megfázni. Talán az is szerepet játszik benne, hogy a testem kezd kimerülni, habár szellemileg még nagyon is friss vagyok.
Leülök az egyik törölközőmre, míg egy másikkal teljesen bebugyolálom magam.
- Ne haragudj, azt hittem többet tudunk majd labdázni. De ha kicsit leszáradunk, akkor itt folytathatjuk a parton.
Megtörlöm az arcom és a hajam is, hogy ezzel is gyorsítsam a száradást. Kicsit sajnálom, hogy még egyikünk se érte el a felnőtt kort, akkor pillanatok alatt túl lennénk ezen varázslat segítségével. Egy ideig még ülök a helyemen, hogy normalizálódjon kicsit a testhőmérsékletem, és ne vacogjak.
- Mindjárt jövök.
Elugrok egy közeli fa mögé, gyorsan leveszem a bikinim, felveszem a fölsőmet és a nadrágomat.

- Éjjel van, senki nem lát meg. Ha meg mégis, akkor kétlem, hogy elmondaná bárkinek, mert dilisnek néznék.- néha én is parázok tőle, hogy a muglik rájönnek, hogy varázsló vagyok, és a minisztérium elővesz, de azt hiszem, nekem és Alexsznek több belelátása van. Mindketten ismerünk aurort, úgyhogy minket azért nem lehet Azkabannal ijesztgetni, ilyesmiért nem zárnának be.

Nem tudom, mivel lehetne tökéletesebbé tenni ezt az éjszakát. Nem zavar minket semmi, egyedül vagyok a világ legszebb, legkedvesebb lányával, miénk az egész strand, az egész éjszaka, az egész város. Talán csak attól lehetne szebb, ha még legalább kétszer ennyi időnk lenne együtt, kettesben, távol a szabályoktól, kötöttségektől.
- Hát, hoztam pár dolgot, de némelyik meglepetés.- talán már több, mint két hete is tervezgetem ezt az éjszakát, ami rendkívül szokatlan tőlem. Mindig azt mondom, hogy nem kell tervezni, csak csinálni kell, amit szeretnél, nem szabad tervekhez ragaszkodni, de több óra úgy, hogy minden zárva van, nagyon hosszú idő. Nem akarom, hogy a lány egy percig is unatkozzon, azt akarom, hogy ez legyen eddigi élete legszebb éjszakája.
Elmotyogok egy bocsánatkérést, miközben gyorsan elengedem a lány combját. Az arcom elvörösödik, a szívem pedig mintha kihagyna, megállna egy-egy pillanatra. Nem tudom, hogy le tudnám-e győzni, ha csak az úszásra koncentrálnék, ha nem égne bennem az a tűz, a vágy, hogy magamhoz öleljem, amíg a forró ölelésben meg nem olvad a bőrünk, és teljesen eggyé nem válunk. A tűz lángviharrá vált, amikor megérintettem a lány puha combját, csak addigra alszik ki valamennyire, mire kifulladva elérem a célt.
- Húh... nem... egy métert sem bírok már úszni én sem.- kifutok a labdáért, de hiába érnék vissza fél percen belül, muszáj megállnom néhány másodpercre, ahogy figyeljem lebegni a víz felszínén, becsukott szemmel, sugárzó arccal, csillámló ruhában. Ezúttal is megfog a lány szépsége, de ez most egy kicsit más, mint amikor először láttam fürdőruhában. Most nem azok a dolgok fognak meg, amik általában érdekelni szoktak a lányokban, most inkább a vízen szétterülő haja, a belőle áradó földöntúli nyugalom, boldogság az, ami elbűvöl. Ha léteznek is angyalok, ha látnék is egyet, nem tudnám őket többé máshogyan elképzelni.
Csak néhány percet labdázunk, már én is érezni kezdem, hogy fázok. Talán eddig azért nem vettem észre, mert a lány lefoglalta a figyelmem, csak az érdekelt, hogy vele vagyok, de Alexis nyomában én is kifutok a labdával a hónom alatt, hogy megkeressem a törölközőmet, és megszárítkozzak egy kicsit. Szerencsére, az éjszaka elég meleg, úgyhogy egy perc után már csak a combközépig lelógó fürdőnadrág zavar, ami felszívta a nedvességet.
- Semmi baj, kell egy kis szünet. Öhm... két percre majd el tudnál fordulni? Majd szólok, ha jöhetsz, oké?- hagyom, hogy Alex azt higgye, én is átöltözök, miközben ő a váltásruhával eltűnik egy fa mögött, de más terveim vannak arra az időre. Néhány másodpercig nézem a széles fa törzsét, ami mögött elbújt, csak utána rohanok a szatyorhoz.
Húsz különböző színű, lapos gyertyát vettem, amit az öngyújtóval együtt mind előások a zacskóból, hogy lerakjam őket a medence szélére. Az öngyújtóval meggyújtok egyet, amivel utána gyorsan a többit is, hogy utána óvatosan a vízre helyezzem őket. Körbesietek a medence szélén, hogy az égő mécseseket óvatosan a vízfelszínre helyezzem. Bár nem úsznak odébb, a medence közepe így sötétben marad, végül mégis nagyon szép látványt nyújt a majdnem kéttucatnyi kis narancsfény. A maradék idő arra elég, hogy kicsit megtörölközzek még ott, ahol vizes maradtam, felvegyem az ingemet, és elővegyem a rádiót. Amikor Alex visszajön, elindítom a zenét (https://www.youtube.com/watch?v=e8zhaiURnbU), és mosolyogva fordulok felé.
- Szabad egy táncra, hölgyem?- enyhén meghajlok a lány előtt, hogy azután a bal kezemmel megfogjam a jobb kezét, a saját jobb kezemmel pedig a derekát. Persze, talán szebb lenne, ha nem mezítláb, vizes fürdőnadrágban, nyitott ingben kérném fel táncolni, de én úgy érzem, hogy ezt talán sikerült ellensúlyoznom. Ami a keringőt illeti, még vannak róla emlékeim, köszönhetően annak, hogy elsős koromban, a Yule bál előtt muszáj volt gyakorolnunk, mert Piton professzor bűntetőmunkát helyezett kilátásba mindenki számára, aki szégyent hoz a Mardekárra. Soha nem voltam a legjobb táncos persze, de ez nem zavar most, ahogy az sem, hogy néha talán nem lépek szabályosan, talán azok a magányos gyakorlóléptek is feleslegesek voltak a szoba sötét magányában. Nem figyelek görcsösen a ritmusra, a lépésre, a szabályos fordulatokra. Egyetlen dologra figyelek csak igazán, hogy ne lépjek a lábára.
Végig a lány szemébe nézek, miközben táncolunk. Kedvem lenne megcsókolni, mondani neki valami kedveset, de nem teszek mást, csak táncolok vele, amíg véget nem ér a zene. Úgy érzem, hogy ez a pillanat még szebb, mint képzeltem.

- Igen, igazad van. Nem is tudom miért vetődött fel bennem, hogy valaki meglátna.
Ha pedig mégis, akkor megkérem aput, hogy segítsen ki. De még mindig nem gondolom, hogy a minisztérium foglalkozna velünk. Elvégre nem varázsolunk, csak egy varázstárgyat használunk, ami ha jól emlékszem, akkor nem tilos.

- Igazán nem kellett volna. Nekem az is elég, hogy együtt vagyunk. Várj, meglepetés?
Szeretem a meglepetéseket, de félek, ha kicsit hasonlítani fog a tetoválás meglepetésre, akkor elrontja ezt az éjszakát. Mármint én, azzal, ahogy reagálni fogok rá. Már így is csodálatos volt, nem tudom, mivel lehetne még jobban feldobni. Úgy tűnik, hogy neki vannak ötletei, míg én semmi másra nem tudok gondolni egy ideje, csak arra, hogy vele legyek. Nem számít, mikor és hogyan, még az sem számít, hogy mit csinálunk.
Olyan aranyos, mikor elvörösödik. Még jó, hogy vízben vagyunk, mert szétfolynék a földön. Nem tudom, mire gondol, ami ilyen reakciót vált ki belőle. Csak remélem, hogy nem az, amit mondtam a testrészeimmel kapcsolatban. Nem megbántani akartam, ez csak az igazság. Senkinek sem hagyom, hogy hozzáérjen. Na, jó, a családom azért más kérdés.
Fogalmam sincs róla, hogy mi történik a következő percben, nemhogy a következő évben vagy évtizedben, de nem érdekel. Sajnos megtapasztaltam, hogy nem érdemes olyan sokáig előre tervezni, mert nem tudhatod, hogy mi történik veled a következő nap. Igyekszem elzavarni ezeket a zavaró gondolatokat, és sikerül is mindegyiket elűznöm, amíg lebegek a vízen. Olyan, mintha most születnék csak meg, hogy végre elkezdjem élvezni is az életem.
Azért eléggé bánt, hogy nem tudunk olyan sokat labdázni, de az egész strand a miénk, a parton is van elég hely hozzá. Nem kell félni, hogy rálépünk valakire vagy valakinek a valamijére.
- Ha akarod, akkor fellógatom a bikinim ide a fára, hogy száradjon. Akkor később visszamehetünk a vízbe is.
Csak ne hagyjam itt. Elég feltűnő lenne, jó kis beszédtéma a strand dolgozóinak. Talán valamelyik pletykalapban is benne lenne, hogy szellemek szállták meg a strandot. Nem hallom a válaszát, pedig nem vagyunk olyan messze egymástól.
- Kész vagy?
Nem akarok csak úgy kilépni a fa mögül. Szándékosan nem öltöztem gyorsan, de azért a végtelenségig nem tudom elhúzni. Fellógatom a bikinim és a törölközőm egy alacsonyabban lévő ágra, és kilesek a fa mögül.
- Cael? Kész vagy?
Végül nem csak kilesek, hanem ki is lépek. A medencénél mintha felkapcsolták volna a fényeket, de ezt kizárom. Nem olyan elit hely, hogy lámpákat építsenek be a medence falába. Közelebb lépek szerelmemhez, és már nyitnám a szám, hogy megkérdezzem, mi történt abban a két percben, amíg eltűntem, mikor a rádióból zene szólal meg, és felém nyújtja a kezét. Újfent pukedlizek egyet, de ezt már nem szórakozom el úgy, mint korábban.
- Hogyne – helyezem a kezem az övébe.
Közelebb lépek hozzá, a bal kezemet a vállára teszem, és elkezdünk keringőzni. Még mindig nem jövök rá, hogy mi az, amitől kivilágosodott a medence, de jelenleg nem is ez foglalkoztat a legjobban. Úgy tűnik mégis volt értelme azoknak a hétvégének nyaranta, amikor néhány szülő a falu kultúrházába táncórákat szervezett. Az egésznek a falunap miatt volt értelme, amit minden évben tavasszal rendeznek meg. Azt hiszem a falu alapításának évfordulóján, de nem biztos. Régen volt már, hogy táncoltam. A nyári gyakorlásokra el szoktam menni, de értelemszerűen kihagyom a bált, ami kicsit hiányzik is.
Most viszont nem érdekel mennyire szabályosak a lépések, mennyit felejtettem, vagy mennyire tud táncolni a szerelmem. Le nem veszem a szemem, az övéről, ami újfent rabul ejt, teljesen. Nem értem a zene szövegét, de nem is kell értenem ahhoz, hogy tudjam, ma este a hold és a csillagok csak nekünk világítanak ilyen fényesen. A zene végeztével, újfent pukedlizek egyet, ahogy az előírásokban is szerepel. Hiszen, egy nő ezzel tiszteli meg táncpartnerét.
- Én… Köszönöm.
Nem találom a szavakat, ezért inkább átölelem. Már korábban is úgy éreztem, hogy nem lehet tovább fokozni ezt az éjszakát, de mégis rájött, hogyan lehet.
- Ilyenekkel bármikor meglephetsz.
Amíg nem látja, megtörlöm a szemem, mert kicsordul a boldogságtól néhány könnycseppem. Adok egy röpke csókot, mert most már viszont nem tudom visszatartani kíváncsiságom. A fények mozognak a medencében, és elképzelni se tudom, hogy mik lehetnek azok. Elengedem Caelt, és odamegyek a medence széléhez, hogy megnézzem, mi az. Nem hiszek a szememnek, amikor vízen lebegő gyertyákat látok. Hallottam már róluk, de eddig nem láttam ilyet. Több különböző színű van, de mindegyik ugyanazzal a narancsos fénnyel ég.
- Ez gyönyörű – fordulok felé. – Tényleg, én… Én olyan boldog vagyok. Ez életem legszebb éjszakája.

+16

Csak elmosolyodok, ahogy szóba kerül a meglepetés, de természetesen nem árulok el semmit, amivel elronthatnám. Azt hiszem, örülne, ha megtudná idő előtt, de jobban fog örülni, ha csak abban a pillanatban látja meg.
Rövid időre visszatér egy kicsi abból az érzésből, ami zavarba hozott, amikor megemlíti, hogy fellógatja a bikinijét. Annak ellenére, hogy logikus, csak most tudatosul bennem, hogy a rajta lévő ruhadarab nemsokára lekerül róla, és meztelen lesz alig tíz méterre tőlem. Csak egy kicsit ügyetlen bólintás sikerül, miközben elfordulok, és a karjaim kinyújtva, lent összekulcsolva elindulok, hogy előkészítsem a meglepetést.
A gyertyák kicsit drágábbak voltak, mint hittem, de ahogy végignézek a medencén, azután látom az arcát felragyogni, amikor táncolni hívom, már tudom, hogy megérte. Nem szeretek különösebben táncolni, amikor kötelező volt, kifejezetten utáltam, ami azért érthető tizenegy évesen, de most máshogy érzek. A kapcsolatunk talán legszebb pillanata, ahogy a halk, érthetetlen, mégis kellemes énekre keringünk a medence szélén. Talán azért, mert most jut el először igazán mélyen, ég bele a tudatom, a szívem legmélyebb zugaiba, hogy ő is ugyanazt érzi, talán mindenben. Örülök neki, hogy vettem a fáradtságot. Hogy az ötlet pontosan honnan jött, nem tudom biztosan. De illik hozzánk. A Mardekár a víz, a Griffendél a tűz. Talán azért olyan gyönyörű, ahogy a két ellentétes elem megfér egymás mellett.
Ahogy véget ér a zene, még ha el is fáradtam a két hossz leúszásában, a futkározásban és a táncban, bánom, hogy nem választottam hosszabbat. Látom rajta, mekkora örömet okozott neki, de úgy, hogy újraindítom, miután már megtört a varázs, nem ugyanaz. Szerencsére, elég jó a fantáziám hozzá, hogy később kitaláljak még olyan dolgokat, amik örömet okoznak neki. Egyszer össze kéne kötni a táncot a repüléssel.
- Én is köszönöm! Csodásan táncolsz.- a karjaimba zárom a lányt. Beleszagolok a még enyhén nedves, illatos hajba, hogy azután adjak egy apró csókot a fülére. Ahogy megölelem, mintha érezném, mennyire boldoggá tettem. Halkan a fülébe súgok. - Ha ezt szeretnéd, minden nap meg foglak lepni. A gyertyákat viszont újrahasznosítom hozzá, ha nem baj.
Ahogy meglátom a könnycseppet, amit letöröl, amit megpróbált elrejteni, kedvem lenne nekem is sírni a boldogságtól. Korábban elképzelni sem tudtam, hogy milyen a boldogság. Azt hittem, azt a siker, és a test különböző funkcióinak kielégítése okozza, esetleg az, ha vannak emberek, akikre számíthatok, és akik számítanak rám. Persze, a szeretet nem új fogalom számomra, de soha nem hittem, hogy lehet ennyire intenzív.
- Azt hiszem, az enyém is. És még közel sincs vége, egy kicsit kifújjuk magunk, aztán folytatjuk.- sajnos, ez volt a tervezett csúcspont, kétlem, hogy akár a játszótér, akár a repülés megközelítheti ezt a hatást. Persze, számomra az is elég, hogy Alexszel vagyok. Kiveszem az egyszerű kék plédet, amit leterítek egy méterre a medence szélétől, közvetlenül ott, ahol a lány áll. Leülök mellé, és átölelem a lábait, éppen csak annyira, hogy nehogy elveszítse az egyensúlyát, de csak néhány másodpercig fogom, mielőtt leül.
- Gyönyörű, nem?- az egyik kezemmel a medence felé mutatok, ahol a gyertyák fénye tükröződik, de nem a medencére nézek, hanem a lány arcára, amit csak a holdfény és a gyertyalángok világítanak meg. Muszáj megcsókolnom, hasonlóan ahhoz a csókhoz, amit a medencében váltottunk. Néhány másodperc után válok csak el a lánytól, hogy kibújjak a hevenyészve magamra kapott ingből, hogy átöleljem, és újra megcsókoljam őt. Gyengéden, de mégis elég hevesen hozzá, hogy kifejezze a felé érzett szerelmemet.
Nem szakítom el a szám az övétől, amikor finoman a hátára fektetem, és félig térdelő, félig hason fekvő helyzetben elfoglalom a jobb oldalát. A bal kezem a feje alatt hagyom, hogy ne érjen a durva járólapokhoz, ami még a vastag szöveten át is kényelmetlen lehet. A jobb kezemmel óvatosan feljebb hajtom a virágmintás felsőt, hogy miközben az ajkunk összeforr, gyengéden végigsimítsak a hasfalon. Néhány másodpercet, de talán percet is időzök a köldöknél, ami körül apró köröket rajzolok az ujjaimmal, mielőtt elindul a kezem felfelé.
Miközben talán a korábbinál is szenvedélyesebben csókolom, óvatosan kitapintom a bőr alatt meghúzódó izmokat, mindegyikkel elidőzök néhány másodpercet, mielőtt tovább haladok, lassan beérve a lány felsője alá, amit a csuklóm tovább gyűr, ahogy feljebb és feljebb haladok. Csak azelőtt állok meg, hogy elhagynám a hasat. Egy pillanatra megszakítom csókot, és kinyitom a szemem, hogy belenézhessek az övébe. Érzem, megint kipirultam, a szívverésem pedig érezhetően felgyorsult. A szám elfelejtem becsukni, még mindig egy kicsit nyitva van, ahogyan a csók után maradt. Nem mondok egy szót sem, de érzem, hogy így is leolvassa az arcomról, látja a szememen, hogy az engedélyére várok.

+18

   - Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz. Majd gyakorlunk még, hogy jobban menjen. Az alapokat már úgyis tudod.
Azonnal nem jut eszembe hely, ahova elmehetnénk táncolni, de majd találok valamit. Aztán a szavai, amit a fülembe súgnak el is tereli a figyelmem erről a kevésbé sem sürgető dologról.
   - Annyiszor használod fel a gyertyákat, ahányszor csak akarod. Mindig csodálatosak lesznek. A meglepetéseket rád bízom, de figyelmeztetlek. Könnyen hozzászokok a jóhoz.
   Nevettem már annyira, hogy a könnyem kicsorduljon, de annyira még sohasem voltam boldog, hogy sírni kezdjek. Még akkor sem, mikor hazamentem a háború után, és akkor sem mikor apu elhagyta a kórházat. Nem hiszem el, hogy még mindig képes tovább fokozni ezt az éjszakát. Ez már annyira hihetetlennek tűnik, mintha egy könyv főszereplője lennék, és most lépnék elő hercegnővé a koszos kis senkiből.
   - Milyen meglepetést tartogatsz még a számomra?
   Tudom, hogy nem fogja elárulni, de a kíváncsiságom hajt, hogy ne hagyjam szó nélkül. Amikor előveszi a plédet, már lélekben fel vagyok készülve arra, hogy akármit is mondott a pihenésről, valójában inkább belevágunk a következő meglepetésbe. Azt mondta, sok mindent rejt a táskája, talán az egyikhez a pléd is szükséges. Átöleli a lábam, pont annyira, hogy ne essek el. Mikor elenged, leülök mellé, de nem veszem le a szemem a medencéről. Olyan, mintha lángra kapott volna a víz. Mintha két ellentétes elem meg tudna lenni úgy egymás mellett, hogy ne oltsa ki egymást. Azért jobban belegondolva, ez esetben a víz lenne az erősebb, mert bármikor elolthatja a tüzet. Kérdésére a szemébe nézek. Egy percet se kell gondolkodnom a válaszon.
   - Szép, de semmi sem lehet olyan gyönyörű, mint te és ez az éjszaka.
Mintha csak ugyanarra gondolnánk, közelebb hajolok hozzá, és belekezdünk egy csókba. Olyanba, mint korábban a medencében, de ez mégis más egy kicsit. Nem tart olyan sokáig, és nem váltja ki belőlem teljesen azt az érzelmet. Az más volt, valamiért különbözött ettől. Addig se veszem le a tekintetem róla, amíg leveszi az ingjét. Eddig rabul ejtett a zöld szeme, de most akarva akaratlanul is alaposan megnézem magamnak izmos felsőtestét. Tudom, hogy semmi bajom nem történhet, amíg erős karjai ölelnek, és ő vigyáz rám.
   Ez az egész csak egy pillanatig tart, mert még le se ér az ingje a földre máris összeforrunk. Ezúttal sokkal hevesebben, mint korábban bármikor. Átölelem, miközben hagyom, hogy lefektessen a plédre. Az egyik karja a fejem alatt marad, a másikkal pedig benyúl a felsőm alá. Felvett testhelyzetének köszönhetően végigsimítok mellkasán, olyan lassan, ahogy csak tudok. A köldökénél kezdem, és szép lassan haladok felfelé. Még úgy is meg tudom mondani hol találhatóak az izmai, hogy rá se nézek. Pontosan tudom, mikor melyik mozdul meg. Másik kezemet továbbra is a hátán tartom, és ott fedezem fel, amit elöl már elkezdtem. Aztán felhagyok a háta megismerésével, és inkább beletúrok a hajába.
   Olyan szenvedély van közöttünk, amit korábban még nem tapasztaltam. Csak sejtem, hogy hova vezet ez az út. A fölsőm egyre többet enged láttatni a testemből, és olyan tűz kezd lobogni bennem, amihez foghatót még nem tapasztaltam. A testem akarja, ez nem kérdés, de még nem érzem felkészülve magam. Aztán, ahogy elválunk egymástól és a szemembe néz, tudom, hogy nem gondolkodhatok rajta. Csak a válaszomra vár, és én elég bizonytalan vagyok. Nem akarom elrontani. Nem akarom, hogy rossz legyen neki vagy nekem. Nem tagadom, félek. Nem akarom elkapkodni és nem akarom, hogy egy rossz döntés miatt tönkremenjen a kapcsolatunk.
   - Vigyázz rám!
   Elég ostoba mondat, biztos nem erre számít beleegyezés gyanánt. Fogalmam sincs, hogy melyik érv vagy ellenérv mondatta ki velem. Mind a ketten felülünk, ami kicsit megrémiszt. Talán nem úgy értelmezte a szavaim, ahogy gondoltam őket. Félek, hogy túl nagy terhet tettem a vállára, pedig nem akartam.
Aztán, ahogy újra közelebb jön, a testem magától kezd el mozdulni, mintha már nem is lennék hatással rá. A számat az övére tapasztom, miközben megkeresem a nadrágja zsinórját, és kikötöm. Kicsit megemelem a csípőm, hogy levehesse a nadrágom. A felsőmmel már nem is foglalkozok, vagy azzal, hogy ott van-e még a karja a pokróc és a fejem között. Őt azonban érdekli, ezért felülök, hogy ki tudja kötni a felsőm, így már teljesen meztelenül fekszek vissza. Egy percre elválunk egymástól, ahogy végignéz rajtam. Talán nincs egy perc se, mikor újra csókot váltunk. A testem tűztől hevül, ahogy mozogni kezd. A csók már nem is számít annyira. Csak ő és én. Eltűnnek a lámpások a medencében, a hold és a csillagok fénye.
   Csak ő van, ahogy végigsimít rajtam, ahogy én végigsimítok felsőtestén. Nem számít az idő, mintha megállna. Csak néha hagyjuk abba a csókot, amíg kisebb jóleső sóhajok törnek fel belőlem. Eddig azt hittem, hogy megtaláltam a mennyországot, mikor a karjaiban tartott, de tévedtem. Ahogy akkor is, amikor egy hosszabb és szenvedélyesebb csókra azt hittem, hogy egyesültünk. Nem, ezek az érzések egyike se volt ahhoz fogható, amit most érzek. A tűz, ami kiolthatatlan, akármennyire is próbálkozunk. Aztán egy pillanat alatt megváltozik az egész világ. Elérem a mennyországot, ahonnan már nincs visszaút. A pontot, amikor ténylegesen egyesülünk, ott a medence partján.

+18

- Akkor voltam elsős, amikor a Trimágus tusát tartották, és volt egy nagy bál, amin mindhárom suli diákjai részt vettek, úgyhogy Piton kötelezett mindenkit, hogy tanuljunk meg táncolni. Ez az első alkalom, hogy élveztem a táncot.- olyan természetesnek érzem az őszinteséget, nem is kell gondolkoznom, csak mondom, amire gondolok. Soha nem voltam kifejezetten hazudós persze, de azért, mint minden ember, megválogatom a szavaim. Úgy érzem, Alex mellett nem kell annyira. Most egyáltalán nem félek tőle, hogy butaságot mondok.
- Nyugodtan hozzászokhatsz, soha nem fogunk kifogyni belőle.- tényleg nehéz most elképzelni, hogy valaha elfáradok, valaha megunom, hogy újra és újra meglepjem a lányt. Azt hiszem, ha naponta kell ilyeneket kitalálnom, érte akkor is képes vagyok rá. Ahogy mondani szokták, lehoznám neki a csillagokat, ha az tenné őt boldoggá. Persze, biztosan lesznek pihenőnapjaink, mint például a holnapi, amikor csak ülünk egymás mellett.
- Mindjárt meglátod.- miközben rámosolygok, és leterítem a plédet, még eszembe sem jut, hogy én is meg fogok lepődni. Először nem akartam mást, csak átölelni őt, megcsókolni, érezni azt a tüzet, érezni a szája ízét, a bőre és a haja illatát, végigsimítani a testén. Azután a tűz lassan elharapózott, megfékezhetetlenné vált mindkettőnkben, felgyújtotta a levegőt, de még a vizet is, már nem is tudok mással, csak egy forró csókkal válaszolni az újabb, kedves szavakra. Nem tudom, milyen lehet a levegő a trópusokon, de úgy képzelem el, hasonló érzés lehet belélegezni.
Ahogy a szemébe nézek, és a válaszára várok, úgy érzem, megfulladok az idegességtől. Félek tőle, hogy ez már túl sok, túl korai volt neki, nem akarja az egészet, elutasít, de a szívem mélyén inkább a másik eshetőségtől félek. Nem csináltam még soha ilyet, az alapokon kívül alig tudok valamit, és félek tőle, hogy valamit el fogok rontani, fájdalmat fogok okozni neki. Gyűlölném magam, ha újra rosszul érezné magát miattam. Amikor megszólal, egy kicsit elszorult torokkal, de mosolyogva válaszolok.
- Jobban, mint az életemre.- a szavak valahonnan lentről, a szívem mélyéről jöttek. Nem tudom, mikor lett ő fontosabb nekem, mikor éreztem először, hogy meghalnék inkább, hogy ő élhessen. Néhány ember mondhatja csak el magáról, hogy az életemet adnám értük, de egyikük sem annyira magabiztosan, mint Alex. Érte keresztülvágnék akár a tűzön és a jégen is.
Miközben újra megcsókolom, olyan gyengéden, mintha törékeny porcelánból lennének az ajkai, a nyelve, lassan feljebb csúsztatom a kezem, hogy kitapintsam az egyik apró, puha mellet, megsimogassam, felfedezzem, a kezembe fogjam. Hosszú másodpercekig csak fogom, hogy azután óvatosan elengedjem, és megkeressem a párját.
Megremegek, ahogy megérzem a kezét a nadrágomnál, érzem, hogy már nem bírom tovább. Muszáj elszakítanom a számat az ajkától, óvatosan kihúznom a kezem a feje alól, hogy miközben egy csókot nyomok a köldökére, az ujjaimat a nadrágja alá dugjam. Lassan húzom le, a lába minden centiméterére áldozok egy másodpercet, hogy azután a nadrágot letegyem magam mellé a plédre.
Félig csukott szemmel nyomok csókot az egyik meztelen térdre, hogy azután lassan elinduljak felfelé, végigcsókolva minden apró felületet a combján. Olyan érzés, mintha meggyújtottak volna alattam valamit, de én nem lennék hajlandó elájulni, megégni, csak lassan olvadnék, szemmel észrevehetetlen sebességgel. Egy örökkévalóságig tart, mire végig érek a lábán, hogy azután átöleljem a combjait, és közöttük folytassam a csókokat.
Nem tudom, mennyi ideig tart, amíg csókolom, simogatom, megismerem, talán egy percig, talán egy fél óráig is. Minden más elveszíti lassan a jelentőségét: a tűz, a víz, a levegő, a hideg föld, a sötét, az éjszaka, a külvilág, a távoli zajok, a klór és a viasz szaga. Nincs más, csak Alex. Nem létezik más, csak puha bőr, csábító illat, halk sóhajok és remegés, ami végigfut a testén, hogy azután folytatódjon az enyémen.
Csak egy rövid időre, talán fél percre válok el tőle, miután adok emlékbe egy utolsó csókot, hogy a szatyorhoz futva megkeressem az apró, lapos zacskót a nadrágom hátsó zsebében. Segítek levenni a felsőjét, így már láthatom is azt, amit korábban felfedeztem a rejtekében. A kezemmel óvatosan kitapintom a kis dombot a lábai rejtekében, finoman masszírozni kezdem, miközben közelebb hajolok hozzá. Nyomok egy csókot az egyik mellre, hogy azután újra eggyé váljak az ajkával egy robbanásnyi időre.
Kicsit eltávolodom, hogy megszabaduljak a fürdőnadrágomtól, ami rendkívül kényelmetlenné, fojtogatóvá kezdett válni. Messzire dobom, nehogy visszataláljon. Miközben kibontom a kis zacskót, a lány lábai elé csúszok. Egy pár másodpercig még simogatom, legeltetem a szemem azon a gyönyörű testen, mielőtt eggyé válunk.
Abban a hosszú csókban, amit csak a sóhajaink törnek meg, minden benne van, ami a korábbi csókjainkban. Benne van az a rövid, de kedves puszi a játszótérről, az a hosszú, első igazinak nevezhető csók az étteremből, az a lágy, szerető csók a moziban, az, amit elalvás előtt váltottunk, amit a pályaudvaron búcsúként, amit akkor, amikor újra találkoztunk, és az is, amit most, a strandon. Most érzem csak igazán, hogy mennyire egyek vagyunk, hiszen gyakorlatilag ugyanaz a testünk. Nem gondolok semmire, csak rá, ahogy behunyom a szemem a csókunk közben, ahogy végigsimítok a vállán, a felsőtestén, ahogy az ő keze megsimogat engem.
Ahogy elkezdődött, érzem, olyan hirtelen fog véget érni. Félbehagyom a csókot, hogy a szemébe nézhessek néhány másodpercre, azután összeszorítom őket, és hosszan felsóhajtok, ahogy elérjük a csúcsot. Hallom azt a boldog sóhajtást, ami az ő ajkát hagyta el, érzem a teste minden mozdulatát, ahogy hozzám simul. Ettől az egész még édesebb lesz.
Néhány másodpercig semmit nem teszek, hogy azután legördüljek az oldalára, magamhoz öleljem, és még mindig kifulladva, de megcsókoljam. Úgy érzem, egy új szintre lépett az, ami közöttünk van, valahogy sokkal komolyabbá, ünnepélyesebbé vált az egész, mintha az utolsó köztünk húzódó falakat is áttörtük volna.
- Nagyon fájt?- komolyan aggódok, ahogy a lány szemébe nézve várom a választ. Úgy éreztem, hogy élvezte, de muszáj tudnom, ha esetleg mégsem volt jó neki. Ez valahogy fontosabb annál, hogy én élveztem-e. Régen, amikor a barátaimmal erről a dologról beszélgettünk, ez a szempont soha fel sem merült igazán komolyan.
Miközben újra megcsókolom, végtelen szeretettel, gyengédséggel simítok végig a testén, nem is nézve igazán, éppen melyik pontján járok. Hozzábújok, ahogy lassan alább hagy a tűz lobogása, és megérzem, milyen hűvös a levegő. Annak ellenére, hogy ennél szebb helyet, szebb körülményeket talán hónapokig tervezve sem tudtam volna teremteni, azért sajnálom egy kicsit, hogy nem egy ágyban történt meg, ahol azután kényelmesen összebújhatunk.
- Egy perc, és jövök. Nem vagy éhes? Csomagoltam vacsorát. De még bemehetünk a vízbe is kicsit.- felülök, és Alex hátára terítem az első ruhadarabot, ami a kezembe akad. Az ingem egy kicsit nagy rá, és nem is túl meleg, de aranyosan áll rajta. Egy mosollyal jegyzem meg magamban, hogy talán jobban, mint nekem. Miközben felállok, belecsókolok a hajába. Nem megyek túl messzire, csak a legközelebbi fáig, hogy végig lássam őt, és a még mindig lángoló medencét. Valamiért úgy érzem, eltűnik ez az egész, ha leveszem róla a szemem, és rájövök, hogy Alex csak egy szép álom volt.

+18

Elképzelem a kicsi Caelt, ahogy próbálja megtanulni a lépéseket, elmosolyodok. Biztos vagyok benne, ha egyszer eljutunk odáig, hogy gyerekeink lesznek, akkor leginkább az apjukra fognak hasonlítani, és olyan édesek lesznek, mint ő. Aztán azt is részben elképzelem, ahogy Piton ott áll a Mardekár klubhelyiségének közepén, ahogy osztogatja a parancsokat. Ez már kevésbé olyan, ami tetszene, de mindenképpen érdekes. Viszont fogalmam sincs róla, hogy mi az a Trimágus tusa, és milyen másik iskolákról lehet szó. Én csak egy varázslóiskoláról tudok az országban, arról pedig nem is hallottam, hogy máshol lenne. Pedig biztos van, mert nem tudom elképzelni, hogy a varázslótársadalom csupán a Királyságban lenne jelen.
Ránézek, és elképzelem, ahogy egymást túlszárnyalva próbáljuk meglepni a másikat. A végén még eljutunk odáig, hogy egyikünk lehozza a másiknak a csillagokat.
Megnyugtatnak a szavai. Minden félelmem elszáll, mert tudom, hogy akármi is következik, nem lesz baj. Nem fogjuk bánni, hogy nem előbb vagy nem később csináltuk. Azért megrémít az a tudat, hogy képes lenne feláldozni magát, értem. Az rosszabb lenne minden sérülésnél, bármilyen kínzásnál. És mégis, megint ott van az a kettősség, amit korábban is éreztem, és nem tudtam megmagyarázni. A rossz másik fele. Az érzés, amitől felszabadulok egy kicsit. Nem tudom hány személynek mondta eddig, de én megtisztelőnek érzem. Nem sok olyan embert zár az ember a szívébe, akinek ilyet mond.
Felkönyökölök, amíg elszalad egy másodpercre a szatyorhoz. Már épp az jár a fejemben, hogy milyen meglepetést készül bevetni ebben a pillanatban, amikor meglátok egy kis, lapos zacskót a kezében. Sokkal felkészültebb nálam, de talán furán is nézne ki, ha az én táskámból kerülne ki egy. Nem hiszem, hogy korábban bármelyikünk is eltervezte volna ezt az éjszaka részeként.
Aztán végleg elhagyok minden kétséget, minden félelmet, és minden rossz gondolatot, ami azokban az időkben mardosott, mikor nem voltunk együtt. Egy pillanatra a szemébe nézek, és azt a mennyországot látom benne visszatükröződni, amit abban a percben érzek, ahogy elérjük a csúcsot. Néhány másodpercig nem mozdulok, ha akarnék, se tudnék. Végül mégis megteszem, ahogy lefekszik mellém, és magához ölel. Viszonzom a csókot, majd a fejemet a vállára helyezem, és bal kezemmel kis köröket kezdek rajzolni lapos hasán. Kell néhány mély lélegzetvétel, hogy helyreálljon a légzésem. Közben úgy érzem, hogy a mai estével felnőttem. Kislányként jöttem ide, de felnőttként távozok majd. Úgy érzem, minden, aminek sikerült közénk befurakodnia, a falaknak, egy szakadéknak, egy rémképnek, most eltűnt, már nincsenek titkaink egymás előtt.
- Csak egy kicsit. De az sokkal jobban fájt, mikor az ostrom alatt kiugrott a könyököm a helyéről, és helyre kellett rakni.
Nem tudom ezzel megnyugtatom-e. Elég jól bírom a fizikai fájdalmat, tényleg nem volt vészes. Kicsit meg is lepődök, mert Besstől hallottam korábban, hogy volt olyan, akinek annyira fájt először, nem is bírta végigcsinálni.
Úgy érzem, készen állnék egy második menetre is, amikor hozzám bújik, és elkezd simogatni. Hagyom, hogy a kezem a hasáról átcsússzon a hátára, ahogy átölelem. A tűz azonban már nem lobog annyira, mint korábban, ezért nem is lennék képes a folytatásra. Kiráz a hideg, amikor eljut a tudatomig, hogy milyen idő is van valójában. De van valami fontos, amit már órákkal ezelőtt meg akartam kérdezni, csak nem akartam elrontani a hangulatot. Most viszont úgy érzem, hogy bármit megkérdezhetek, és bármit mondhatok.
- Nagyon fájt, mikor a tetoválásod csinálták?
Közben végigsimítok a főnixen. Könnyebb volt megbarátkoznom a gondolattal, hogy az ott van, mint ahogy először hittem a játszótéren. Azt hiszem, a mai éjszaka után a sok jelentés mellé kap majd egy újat is.
- Egy bivalyt is fel tudnék falni, ha idetennéd elém.
No, nem azért, mert annyira éhes lennék, bőségesen vacsoráztunk az este. Inkább azért, hogy visszanyerjem az energiám. Eléggé kimerített ez a közel húsz óra ébrenlét. Reggel annyira izgultam a találkozás előtt, hogy nem bírtam sokáig aludni. Aztán az utazás még akkor is, ha hopp-porral jöttünk, a bemutatkozás a szüleinek, az a sok kérdés, aminek örültem, mert úgy tűnt, hogy elsőre elfogadtak.
- Persze, megyünk vissza, ez nem kérdés. Visszük a labdát is, és bepótoljuk, ami korábban elmaradt.
Rám teríti az ingjét, aminek pont olyan jó illata van, mint neki. Mélyen belélegzem, hogy sohase felejtsem el. Felülök, és közben belebújok a ruhadarabba. Elől összefogom magamon, hogy minél kisebb felületen érjen hozzám a hideg levegő, és minél nagyobb részen érezzem magamhoz közel addig is, amíg nincs mellettem.
- Kérlek, hozd ide a táskámat. Ott kell lennie valahol a szatyor mellett.
Most hirtelen meg nem mondom, hogy a jobb vagy a bal oldalára dobtam le, mikor kivettem belőle a törölközőket. Az is lehet, hogy beleesett a szatyorba; elég kicsi hozzá. Talán nem ez a legjobb alkalom, hogy kihalásszam belőle anyu sütijét, de ha most eszünk, akkor miért ne? Még mindig úgy érzem, bármit elárulhatok neki, de nem hiszem, hogy fel van készülve mindenre. Inkább csak azért beszélek, hogy tudja, nem megyek sehova, hogy tudjam, ő sem megy sehova.
- Talán furán fog hangzani, amit mondok, de nekem hiányozni fog. Mármint Piton professzor. Nem kedveltem annyira, sőt egy kicsit féltem is tőle, de nélküle kicsit üres lesz az iskola.
El se tudom képzelni, hogy mit érezhet ő ezzel kapcsolatban. Megrázom a fejem, mintha el akarnék űzni minden hasonló gondolatot. Ez az éjszaka nem erről szól. Arra ott lesz majd a nappal. Megint beletemetem magam az ingbe, és mély lélegzeteket véve szippantom be az illatát. Ha kell, az egész ingből eltüntetem.
- Köszönöm.
Kinyitom a táskám, és kiveszek belőle egy tányért, amit anyu púposan pakolt meg süteménnyel. Elmosolyodok, mikor eszembe jut az üzenete.
- Kókuszos csók. Anyu azt üzeni, hogy inkább ezeket csókolgasd, mint engem. Azt hiszem ezzel jócskán elkésett már.
Mosolygok, miközben leveszem az alufóliát a tányérról, így láthatóvá válik az édesség halom.

+16

Sokszor elképzeltem az első együttlétemet, különböző lányokkal különböző helyeken, de ahogy még mindig fújtatva magamhoz ölelem Alexist, tudom, hogy felülmúlta minden várakozásomat. Soha nem képzeltem hozzá igazán mást a látványon és néhány hangon kívül, soha nem gondolkoztam az illatokon, a puha tapintásokon, az ízeken, és soha nem gondoltam, hogy ennyire szenzációs. A szerelemről nem is beszélve, élveztem minden apróságot, ami örömet okozott a lánynak, kétszeresen éltem át a gyönyört.
Miközben még szorosabban hozzábújok, megsimogatom az egyik könyökét. Nem tudom, hogy az ugrott-e ki, de borzalmas elképzelni is, hogy mit kellett átélnie. Úgy képzelem el, hogy az sokkal jobban fáj annál, mint amikor eltöröd a kezed. Ahogy megcsókolom, szívesen kiszívnék minden fájdalmat belőle, nem csak azt a keveset, amit én okoztam neki. Egy kicsit bűntudatom van, hogy egy kicsit fájt neki, de ezt megbocsájtom magamnak, mert éreztem, hogy nem ez volt benne a domináns érzés.
- Ígérem, hogy legközelebb százszor jobb lesz.- a parázsból gyengén, de még fellángol a tűz, ahogy megsimogat, a gyönyörű test látványa, ahogy összesimulunk, mind azt mondják, folytassuk, pontosan ott, ahol abbahagytuk. De túlzottan elfáradtam hozzá, és érzem azt is, hogy nem igazán lennék rá most képes. Nem tudom, neki mennyi idő kell, de nekem legkevesebb néhány óra. Beérem annyival, hogy hozzábújok, és megcsókolom az egyik meztelen vállat.
- Hát, igen is, meg nem is. Az jobban fájt, amikor megsérült a vállam a Roxfortnál, bár azok a vágások sem voltak túl mélyek, de azért fájt. Úgy képzeld el, mintha kapnál egy szurit, de nem olyan mélyet, éppen csak a bőröd alá szúrnának, de abból másodpercenként több is jönne, amíg el nem készül a rajz.- nem akartam hazudni neki, bár azért így sem mondom el a teljes igazságot, hogy kevés híján sírva fakadtam két perc után, amikor hirtelen elfogyott az akaraterőm jelentős része. Talán mondtam is volna, hogy hagyjuk abba, ha Lou nincs velem. - De nem baj, hogy fájt, attól érzem igazán a részemnek.
Elmosolyodok a bivalyos megjegyzésre, hirtelen én is megérzem, hogy rengeteget tudnék enni, úgyhogy kicsit alábecsültem a két szendviccsel az étvágyunkat. Persze, nem gondoltam, hogy ma beteljesedik a szerelmünk. Kicsit furcsán érzem magam, ahogy belegondolok, hogy már nem vagyok ártatlan, az a gondolat pedig egyenesen ijesztő, hogy férfinak gondoljam magam. Nem fogok ettől megváltozni egyik napról a másikra. Ettől még ugyanúgy megnézünk holnap valami rajzfilmet.
- Rendben, hozom azt is visszafele.- a bokor után, diszkrétebb megoldás híján keresek egy kukát a szemétnek, mielőtt elmegyek Alex táskájáért és a szendvicsekért. Szeretek szendvicseket készíteni, gyakran viszonylag szokatlan, egzotikus receptekkel dolgozok, mint a nutella és a méz együtt, de a mai napon nem mertem még ilyesmivel kockáztatni, úgyhogy két egyszerű sonkás szendvicset csináltam sajttal, salátalevéllel és paradicsommal. Odaadom a lánynak a táskáját, és leteszem magunk közé a szendvicseket, miközben felhúzott térddel leülök mellé.
- Nekem is. Tudom, nem volt igazságos tanár, és veletek különlegesen szemét tudott lenni, de jól esett tudni, hogy ő tényleg a mi érdekeinket képviseli. Lumpsluck inkább a saját kis kiválasztottjaival törődött tavaly.- kibontom az egyik szendvicset, és harapok egyet belőle, miközben önkéntelenül is beugrik Piton professzor arca. Tényleg hihetetlen, hogy ő már nincs, amikor ő a Roxforthoz tartozott. Kicsit tartottam tőle, de mégis kedveltem, még ha béna is voltam a tantárgyához.
Miközben leteszem a szendvicset a sokkal finomabb ennivaló láttán, muszáj elnevetnem magam. Veszek egyet a kókuszos sütiből, ami nagyon finom, éppen ezért támad bűntudatom. Ha kiderülne, hogy együtt voltunk, az én szüleim legfeljebb leszidnának, a fejüket csóválnák, Clarice talán tenne valamilyen megjegyzést is, de Alex szüleivel más lenne a helyzet. A fiúknál a szüzesség inkább valami olyasmi, amit minél előbb el kell dobni, a lányoknál viszont egy érték, egy ajándék, amit csak egy embernek adhatnak oda. Csodálatos belegondolni, hogy Alex engem választott.
- Nagyon finom, anyukád nagyon ügyesen süt. Már várom, hogy megismerjem.- megsimogatom a lány hátát, hirtelen úgy érzem, rengeteggel tartozom neki, hiszen olyasmi történt ma közöttünk, ami számára visszafordíthatatlan. Eddig is jobban szerettem bárkinél, és tudtam, hogy ő is szeret, bízunk egymásban, de így, hogy ő már teljesen rám bízta magát, mégis egészen más a dolog. - Neked mi a véleményed eddig a családomról? Azt hiszem, kedvelnek téged.- eszek még egy sütit, miközben lassan tovább simogatom a lány hátát és vállát az ingen keresztül. Nehéz elképzelni, hogy van bárki, aki nem kedvel egy ilyen gyönyörű, kedves, okos és bátor teremtést.
Megeszem a harmadikat, a negyediket és egyelőre az utolsót, az ötödiket, ez már elég hozzá, hogy lassan visszanyerjem egy kicsit az erőmet. Jól esne egy korty víz, abba valamiért nem gondoltam bele, hogy ez a sok klóros vacak nem iható. Felállok, és végigsimítok a lány fején, Alex puha haján.
- Összeszedem a gyertyákat, két perc. Utána bemehetünk.- gyors léptekkel indulok el, hogy addig se érezzem a kellemesnél kicsit hűvösebb levegő csipkelődését. Azért örülök, hogy felfrissít, és ahogy belém kap, közvetlenül megérintve a testem minden pontját, sokkal szabadabbnak érzem magam. Ezúttal nem óvatoskodok a gyertyák kiemelésével, amiket kiveszek a vízből, elfújok, és nagyjából egy kupacba gyűjtök, hogy amikor kiemeltem az utolsót is, beleugorjak a vízbe. Az is teljesen más így, ruha nélkül, hidegebb, de nem érzem, hogy bármi lehúzna, akadályozna, ez így valahogy sokkal természetesebb. - Oké, dobhatod!

+16

Úgy érzem, a világ legszerencsésebb lánya vagyok. Eddig meg se fordult a fejemben, hogy szerelmes lehetek, nem érdekeltek a fiúk. Ezek jelentéktelen dolgok voltak azokhoz képest, amik foglalkoztattak. Főleg az utolsó évben. Meg aztán, azzal, hogy örökké kísérgettem barátnőmet, valahogy el is ment a kedvem a fiúktól. És most mégis úgy érzem, hogy a világ összeesküdött ellenem, és megtaláltam azt a fiút, aki a másik felem, akiért meghalnék, és nem utolsó sorban, akit sohasem tudnék elhagyni.
Ha azt jelenti egynek lenni valakivel, hogy az ő érzései az enyémek is, a fájdalma az enyém is, a boldogsága az enyém is, akkor egyértelműen egyek lettünk. Szétválaszthatatlanul. És ha valamilyen oknál fogva mégis külön utakra kerülnénk, ez az éjszaka összeköt minket, örökre.
Kicsit kétkedve fogadom szavait. Hogy lehet valamit felülmúlni, amiről már most úgy érzem, hogy felülmúlhatatlan? Biztos vagyok benne, hogy a hely talán nem a legmegfelelőbb, de annak, aki szeret valakit, és egyesülni akar vele, annak nem a hely számít.
Kiráz a hideg, ahogy a tetoválása készültéről mesél. Egyébként is irtózok a tűtől, de hogy abból több száz legyen, és még többször is szúrjon, elképzelhetetlen számomra. Még jó, hogy eddig se fordult meg a fejemben a tetoválás készítése, és ezután biztos nem is fog.
- Te vagy az én hősöm. - Felemelem a fejem és kicsit kinyújtom a nyakam, hogy adjak egy bátorság puszit az arcára. - Az én lovagom, aki egyszer csak megjelent fényes páncéljában, elrabolta a szívem, a lelkem, de cserébe adott egy darabot magából, és olyan gyönyörrel ajándékozott meg, mint a ma éjszaka.
És még tudnám sorolni, hogy mi mindenen mentem keresztül ebben a két hónapban mióta ismerem. Amennyire tudok, közelebb bújok hozzá, hogyha már rajtam van az inge, akkor így melegítsem fel egy kicsit.
Amíg ő a sütiből falatozik, én a szendvicsért nyúlok. Eleget ettem már anyu sütijéből, hogy tudjam, bárkit le tud kenyerezni vele. És tényleg bárkit. Néha azt hiszem, hogy neki ez a különleges ereje. Érzem, ahogy egy pillanat alatt rengeteg érzelem fut át rajta, de végül valami jóra juthat, ezért inkább nem kérdezek rá.
- Köszönöm a nevében, de majd mondd neki is! Szereti hallani, és jó pontot szerezhetsz vele. – Nyelek egy nagyot. – Azért ne vedd túl komolyan majd. Ha azt látja, hogy ideges vagy a közelében, és nagyon meg akarsz felelni neki, akkor ki fog használni, kegyetlenül. Ha viszont megpróbálod egyenrangúként kezelni, miközben megadod neki a tiszteletet, akkor nem lesz semmi gond. Röviden, ne hódolj be neki!
Két pillanatra elgondolkodok azon, amit mondtam. Nem biztos, hogy jó ötlet pont nekem tanácsokat adni. Főleg anyuval kapcsolatban nem. Eléggé kikészítettem, és ha tudomást szerezne a mai napról, ki tudja milyen büntetésben részesítene. Nem akarnám még egyszer azt átélni, mint mikor hazamentem. Mintha megérezné bizonytalanságom, megsimogatja a hátam, ami nagyon jó érzéssel tölt el.
- Nagyon kedvesek a szüleid és figyelmesek. Mikor elkezdtek faggatni, akkor kicsit megijedtem, de felesleges volt. Clar pedig pont olyan, mint egy nővér. Okos, kedves, gondoskodó, és nem utolsó sorban nagyon bátor. Én nem is tudom elképzelni, honnan van benne ennyi kitartás.
Kicsomagolom a szendvicset, és beleharapok. Közben a szabad kezemmel kutatni kezdek a táskámban. Indulás előtt nem tettem be italt, de úgy emlékszem, maradt benn egy üveg ásványvíz. Az egyik korábbi utazásra vettem, de végül nem használtam el. Pont akkor kapom be az utolsó falat szendvicset, mikor megtalálom az üveget.
- Köszönöm, finom volt a szendvics. Kérsz inni?
Felé nyújtom a műanyag üveget, amit el is vesz. Bekapok én is egy sütit, és elkönyvelem magamban, hogy anya ezúttal még a szokásosnál is jobban kitett magáért. Úgy tűnt, már akkor le akarta kenyerezni szerelmem, amikor még nem is találkoztak. Aztán feláll, és megsimogatja a fejem. Tekintetemmel követem minden lépését, amíg kicsit el nem fordulok, hogy letakarjam a maradék sütit, visszacsomagoljam a szendvicsét, és igyak én is pár kortyot a vízből. Hallom a csobbanást, ami azt jelzi, hogy itt az idő. A labdát a szatyor mellett találom meg. Megfogom az enni és innivalókat, beteszem a szatyorba őket, hogy még véletlenül se találjanak rájuk a hangyák és más bogarak, majd megfogom a labdát és a medence széléhez megyek. Odadobom hozzá, majd hagyom, hogy lecsússzon rólam az inge, egyenesen a mellettem lévő plédre, majd egy perc várakozás után, leülök a medence szélére, és óvatosan bemászok a vízbe. Teljesen beleborzongok, ahogy a hideg víz körbeöleli a testem.
Viszont nincs időm ezzel foglalkozni, mert már repül is felém a labda. Sajnos nem kapcsolok időben, így pont fejen talál és lepattan rólam.
- Eltaláltál, mi lesz most velem? Hívják a mentőket, van itt egy sérült!
Kicsit felemelem a hangom, mintha tényleg bajban lennék, de csak színészkedem. Csak annyival leszek hangosabb, ha esetleg elmenne valaki a strand mellett az utcán, akkor ne halljon meg. Közben végig mosolygok, és már vetem is magam a lassan sodródó labda után. Teljesen más érzés most a medencében lenni, mint egy órával korábban. Akkor is szabadnak éreztem magam, de az össze se hasonlítható ezzel. Olyan volt, mintha a bikini, amit viseltem, megkötött volna. Cael felé dobom a labdát, de közben már mozgok is a másik irányba. Részben azért, hogy melegen tartsam magam a mozgással, részben azért, hogy megnehezítsem a dolgát, és részben azért, hogy ne csak szimplán dobáljunk egymásnak. Persze, egy olyan jó játékosnak, mint ő, nem nehéz eltalálnia. Addig szaladgálok össze-vissza, amíg a medence egy olyan pontjára nem érek, ahol nem olyan erős a megvilágítás, és kicsit tempóznom is kell, hogy fennmaradjak a vízen. Elbújok a labda mögé, és úgy haladok felé. Mikor már pont előtte vagyok, a talpamra tudok állni, feldobom a levegőbe a labdát, és adok neki egy gyors csókot.
- Meglepetés!
A labda pont a fejemen pattan meg, amitől elnevetem magam. Azt hiszem, tévedtem mikor korábban felnőttnek képzeltem magam. Most sokkal inkább voltam gyerek, mint korábban bármikor.

+16

Egy kicsit megbánom, hogy beszéltem róla, milyen volt a tetoválás, látom rajta, hogy rosszul esik neki, hogy fájt nekem. Éppen úgy érez, mint én, amiért fájdalmat okoztam neki, vagy amikor hallottam a sérüléséről, úgyhogy talán nem kellett volna teljesen őszintének lennem. Mattnek és Domnak azt mondtam, hogy semmiség volt, még Lou előtt is megpróbáltam úgy csinálni, mintha nem lenne nagy dolog, még ha nem is ment igazán, de mégis úgy éreztem, hogy Alexnek elmondhatom.
- Te pedig az én hercegnőm vagy.- magamhoz ölelem, miközben puszit nyom az arcomra. Annak ellenére, hogy teljesen meztelen, és öt perccel ezelőtt még egyek voltunk, elpirulok kicsit ettől az apró, gyerekes érintéstől. Régen azt sem értettem, hogy tudott bármelyik lovag sárkánnyal küzdeni egy lányért, de azt hiszem, én Alexért vállalnék kettőt is egyszerre.
- Hát... rendben, majd a sarkamra állok, de azért kedves is leszek vele.- azt hiszem, amíg nem derül ki ez az éjszaka, nagyon jól megleszünk a szüleivel. Az apjára különösen kíváncsi vagyok, mert elképzelhető, hogy auror leszek, és tud adni pár tanácsot hozzá. Igaz, a kviddics jobb lenne, nem akarom, hogy Alex esetleg még egyszer átélje azt, amit az apja eltűnésekor. A kviddics veszélytelenebb foglalkozás. Ami az édesanyját illeti, úgy képzelem el, hogy nagyon hasonlít rá.
- Én is csodálom Clart, olyan jókedvű meg okos meg minden. Én nem bírnám ki.- egy pillanatra elszomorodok, miközben a gyertyafényes medencére bámulok, és eszembe jut, milyen nehéz élete van a nővéremnek. Nem elég, hogy beteg, sok bunkó még ki is közösíti, nehezen mennek neki a varázslatok is. Akármennyire próbáltam és próbálok neki segíteni, mégsem tudom, mit élhet át minden nap. Sajnos egyre kevesebb időt tudunk együtt tölteni is.
Bólintok egyet, mielőtt elveszem a vizet, és iszok egy nagy kortyot. Úgy érzem, mintha visszatért volna belém valamennyi az elhasznált energiából, és hirtelen nem is tudom, hogy bírtam volna víz nélkül egész este. Ahogy felállok, hogy összeszedjem a gyertyákat, kicsit úgy érzem, mintha lefutottam volna egy félmaratont.
Miután elkaptam a labdát, nem dobom azonnal vissza, muszáj megállnom egy pillanatra, hogy megint megcsodáljam a tökéletes testet, amit csak a Hold sápadt fénye világít meg. Úgy érzem, soha nem tudom megunni, soha nem láttam még tökéletesebbet. Egy kicsit bánom, hogy muszáj ruhában járni, egész életemben el tudnám őt nézni. Néhány másodperc után azért megrázom a fejem, és eldobom a strandlabdát.
- Bocsi! Esküszöm, hogy nem így akartam.- a szavaim ellenére szélesen elmosolyodok. Tudom, hogy a legkisebb fájdalmat sem lehet ezzel a labdával okozni, ahhoz túl nagy, túl puha, úgyhogy emiatt nem érzem most rosszul magam. Én is fejjel veszem le a visszajövő labdát, és elindulok kicsit befelé, párhuzamosan Alexszel, miközben visszadobom a labdát neki.
Nem is tudom, mikor élveztem utoljára ennyire egy ilyen egyszerű játékot. Talán már hat-hét évesen is túl egyszerűnek találtam a „dobáljuk csak egymásnak a labdát!” játékot, akkor is bonyolítani akartam, de most hirtelen el sem tudok képzelni jobbat ennél. Alexszel talán még a tanulás is élvezhető lesz.
Egy kicsit megijedek, ahogy hirtelen eltűnik, a víz, bár tiszta, a Hold fénye nem világítja be minden sarkát. Tudom, hogy tud úszni, tudom, hogy valószínű csak lemerült, de azért gyorsan elindulok egy sötétebb rész felé, amit nem lehet rendesen látni. Már éppen odaérnék, nagyjából a mellkasomig ér a víz, de mielőtt félrelökném a labdát, megkönnyebbülök.
Egy kicsit nevetek, ahogy a lány fejére érkezik a labda, de nem foglalkozok most a labdával. Megcsókolom, lágyan, gyengéden, játékosan, miközben szorosan magamhoz ölelem, hogy egyetlen vízcsepp se tudjon elválasztani, közénk furakodni. Miközben megcsókolom, ölelem, hozzásimulok, az egyik kezemmel követem a háta vonalát, le egészen a fenekéig. Óvatosan belemarkolok a finom bőr alatt meghúzódó izmokba, miközben a nyelvemmel megcsiklandozom az övét. Hiába kötött le egy kicsit a labda, azt hiszem, hogy a nagy, fehér-piros csíkos gömb nem kelhet versenyre az új kedvenc játékommal.
Néhány másodpercig még csókolózok vele, mielőtt lemerülök a víz alá, a levegőmet csókokra váltom, hogy azután alá kússzak, a nyakamba vegyem, és kiemeljem a vízből. Adok egy csókot a térdére, miközben átölelem a combjait, hogy véletlenül se essen le, de nem kell erősen fognom. Nagyon könnyű, érzem, hogy nem fog leesni. Kicsit bánom is, hogy nem lesz ellenfelünk, ketten könnyedén megvernénk mindenkit így.
- Na, irány a labda!- direkt dülöngélő léptekkel indulok a labda felé, miközben átölelem a combjait, hátradöntöm a fejem és felnézek rá. Úgy érzem, én vagyok a legszerencsésebb fiú a világon, hogy Alex engem választott. Nem tudom, mi az, amitől még annál is tökéletesebb lenne, amilyen. Amikor már közel állunk a labdához, hirtelen megállok, és hagyom magunkat hátra borulni, csak az érkezés pillanatában lazítva az ölelésen. Nem tudtam kihagyni.
Adok egy puszit az arcára, miközben egyik kezemmel a térdei, másikkal a háta alá nyúlok, hogy a karjaimban vigyem ki őt a medencéből. Lassan eljönnek az éjszaka leghűvösebb órái, és bármennyire élvezem ezt, nem akarom, hogy megfázzon. A labdát út közben a lábammal kirúgom a partra, nem is vesztegetek rá több figyelmet ma már, nem kapott akkora szerepet, mint terveztem neki. Lefektetem Alexet a plédre, hogy azután gyorsan elmenjek a törölközőkért. Leülök mellé, is miközben elkezdem szárítgatni a hajamat a sajátommal, a szabad kezemmel elkezdem őt törölgetni.
- Egyszer még remélem, hogy megismételhetjük a strandolást.- egy kicsit sajnálom itt hagyni ezt a teljesen üres helyet, ami csak a miénk, majdnem annyira, mint azt, hogy újra ruha kerül ránk. A szatyorból előások egy alsónadrágot és egy farmert, a váltáspólót viszont nem veszem fel, helyette ugyanazt az inget öltöm magamra. Talán képzelem, de olyan, mintha átitatná a lány illata. - Összepakolok, és átviszem a szatyrot a falon, azután visszajövök érted. Ja, és mondtad, hogy szóljak a bikini miatt.- nem válunk el, csak néhány percre, amíg mindent beledobok a szatyorba, és átrepülök, hogy letegyem a kihalt utcára, mégis, most még nehezebb itt hagyni, mint befelé volt. Nem is váratom meg, gyorsan visszarepülök érte, hogy a seprű hátán átvigyem, hátrahagyva a strandot.

Elmosolyodok, még senki sem hívott hercegnőnek. Pedig ma éjjel nyugodtan annak érezhetem magam. El vagyok halmozva meglepetésekkel, a világ legcsodálatosabb fiúja van mellettem, aki ráadásul tényleg egy lovag.
- Ne félj, ott leszek veled. Majd segítek, hogy mikor ne szólalj inkább meg, vagy mikor mondj többet.
Ahogy sejtettem, nem igazán segítettem neki. Legalábbis nem annyit, amennyit akartam. De legalább nem is üldözöm el.
- Ha akarod, akkor én is segítek megvédeni őt. Persze, ha Clar nem veszi rossz néven. Legalább a Griffendélen belül.
Kicsit furcsa, hogy nem mondott ezzel kapcsolatban semmit, de mintha megérezném, hogy mire gondol, mintha ösztönösen lereagálnám. Kezd kicsit megijeszteni ez a képesség. Mondjuk nem olyan nehéz kitalálni, hogy mire gondolhat, miután megemlíti a nővérét.
Suzie-val elég sokat labdáztunk mindig is, és most a nyáron mintha különösképpen be akartuk volna pótolni az elmaradt alkalmakat. Persze az inkább foci volt, és valami, amit ő kviddicsnek hív, és nem ilyen egyszerű játék. De most sem igazán a játék a lényeg, hanem, hogy együtt csináljuk Caellel. Vele bármilyen unalmas játékot játszanék, az átváltozna izgalmassá.
Ahogy elneveti magát, tudom, hogy bár kicsit ijesztőre sikerült a játékom, mégis jól sült el. Amikor megcsókol, és magához húz, hogy átölelhessen, karommal körbefonom a nyakát. Aztán, ahogy hevesedik a csókunk, egyik kezemmel a vállától végigsimítok a karján, egészen a kezéig, ami éppen a fenekemet markolja. Másik karommal pedig még szorosabban ölelem magamhoz.
Már olyan természetesnek érzem közöttünk a csókokat, mintha levegőt vennék, ezért nem is zavar annyira, hogy elválunk egymástól. Mintha sikerülne különbséget tennem közöttük. Lesz még bőven alkalmunk, amikor egy csók keretében összeolvadunk. Aztán még néhány gyors csók, mielőtt lemerül, hogy beússzon alám, és kiemeljen a vízből. Elsőre nem találom meg az egyensúlyom, de azzal, hogy megfogja a combjaim, sokat segít egyenesben maradnom. Megkócolom egy kicsit a haját, és adok egy puszit a feje búbjára.
- Gyerünk!
Úgy érzem, akárkit le tudnánk győzni, de így is jót szórakozhatunk még. Két oldalra nyújtom a karom, hogy ellensúlyozzam dülöngélő mozgását. Közben mosolygok, amit azóta nem tudtam elhagyni, hogy kiemelt a vízből. Örülök neki, hogy a labda még messze van, és a medence széle is, mert mikor hátradönti a fejét, nem igazán látja, hogy merre megyünk. Így viszont megragadom az alkalmat, kezemmel közrefogom az arcát és adok neki egy röpke csókot.
- Én vagyok a legszerencsésebb a világon, hogy melletted lehetek, és hogy ennyire szeretsz.
Aztán, mikor már nyúlnék a labdáért, hirtelen megáll, egy pillanatig nem mozdulunk, majd hátrafelé kezdünk borulni.
- Ne! Ne!
Egy pillanat alatt befogom az orrom, és erősen összeszorítom a szemem. Pont úgy, mintha nem tudnék úszni. Csak az utolsó pillanatban érzem, hogy elenged. Mikor a felszínre érek, megtörlöm az arcom, és a szemébe nézek. Elmosolyodok, ahogy meglátom a pajkosságot bennük. Egy ilyen alkalmat nem lehet kihagyni, ezt el kell ismerni. Átölelem a nyakánál, ahogy a karjaiba vesz. A fejem a mellkasára hajtom, így pont hallom a szívdobogását. Úgy érzem, hogy ez a legszebb zene, amit valaha hallottam, a hangja pedig a legszebb hang. Ez a kényeztetés, ahogy kivisz a medencéből, szintén erősíti bennem azt az érzést, hogy ő az én hercegem.
Azonnal bebugyolálom magam egy kicsit az egyik törölközőmmel, a másikkal pedig szárítkozni kezdek a lábamnál fogva. Egy kicsit besegítek Caelnek is, hogy gyorsabban száradjon.
- Egyszer egy következő éjszakai fürdésként, és egyszer nappal. És nem csak egyszer, ahányszor csak kedvünk tartja majd.
Megkeresem a nadrágomat és a felsőmet. A felsőmet húzom, mikor figyelmeztet a bikinire. Kicsit meglep, mert azt hittem, hogy nem hallott meg, mikor előkészítette a medence világítását. Elrohanok a fa mögé és lekapom őket az ágról. Mind a kettő vizes még, ezért a melltartó részét nem is veszem fel, de váltás alsót nem hoztam magammal, így azt inkább igen. Igazából nem is vizes, csak hideg, ami már kevésbé meglepő.
- Persze, megvárlak.
Még jó, hogy nem jár ilyenkor senki az utcán. Ellenkező esetben inkább fordítva kellene csinálni. A csomagokat hagyni másodiknak Összegyűröm egy kis gombócba a holmijaimat, és beteszem a táskámba őket. Gyorsan felhúzom a nadrágom és a cipőm, amíg átrepül a kerítés felett. Még utoljára ellenőrzöm, hogy ne hagyjunk itt semmit, se a medencében, se mellette. Felkapaszkodok mögé a seprűre, és miután a másik oldalon leszállunk, úgy sétálunk tovább, mintha semmi sem történt volna. Elindulunk visszafelé, de tudom, hogy ezzel még nincs vége az éjszakának.
- Nem lenne gond, ha lezuhanyoznék, mikor hazaértünk? Nem szeretem, hogy ilyen klóros szagom van.
Azt már nem teszem hozzá, hogy a hajam is csomókban össze van ragadva, és sprőd a tapintása, ezért még a strandon gyorsan kézzel átfésültem, és lófarokba kötöttem. Megállunk a játszótérnél, Cael elrejti a toronyban a holmikat. Addig én vigyázok a seprűjére. Kicsit azért tartok tőle, mert ez már nem olyan ugrás lesz, mint a strand kerítésén átmenni. Tudom, hogy biztonságban vagyok mellette, mégis tartottam tőle. Nem is értem honnan jön elő belőlem ez a bizonytalanság. Lehet, hogy csak lámpaláz vagy izgalom.
Összeszedem az összes bátorságom, és újra felülök mögé. Ezúttal kicsit szorosabban bújok hozzá, de ugyanúgy nézelődök. Amikor arról beszéltünk, hogy megnézném Skóciát, nem éppen arra gondoltam, hogy seprűhátról.
- Nem is írsz olyan rondán, mint képzeled.
Nem tudom meghallja-e a fülünkbe süvítő szél miatt. Kicsit engedek a szorításon, fejemet a hátának döntöm, és úgy nézelődök tovább. Nem akarom megzavarni vezetés közben, ezért sem erőltetem annyira a beszélgetést.

- Oké, arra szükség lesz.- mindig voltak titkaim a felnőttek előtt, de valahogy izgalmasabbá vált, hogy hirtelen lett néhány titkom a szerelmemmel közösen. Persze, annyira nyilván nem leszek béna, hogy elmeséljem bármelyiküknek, mit csináltunk ma éjszaka.
- Köszi! Nagyon nagy szüksége van barátokra. Furcsa, a legjobb barátnője is griffendéles.- annak ellenére, hogy a szerelmem is abban a házban van, furcsának tartom ezt a dolgot. Kétlem, hogy jól kijönnék bármelyik sörényes oroszlánnal, főleg nem annyira, hogy a legjobb barátomnak nevezhessem. Pedig nem vagyok annyira a házak közötti rivalizálás híve. Talán a lányoknak jobban megy, Clar mindig nagyon toleráns volt másokkal.
Mindig imádtam a vizet, úgyhogy nem csoda, hogy a medencés játék is bekerül azok közé a pillanataim közé Alexszel, amit soha nem fogok elfelejteni. Máris több napnyi ilyen emlékem van, mert szinte minden vele töltött pillanat felejthetetlen, különleges. Úgy érzem, ebből az éjszakából egyetlen másodpercet sem fogok elfelejteni.
- Holnap mindenképp megismételjük. A nappalira akár Clart is hozhatjuk, csak rá kell venni, hogy hallgasson a tetkómról.- miközben törölgetem a lábát, a csípőjét, úgy nézek rá, hogy egyértelmű legyen neki: rá vár a feladat. Talán egy barátnő nagyobb hatással lesz rá, engem a múltkor kinevetett.
Annak ellenére, hogy kicsit kényelmetlen úgy ülni a seprűn, hogy nem támasztom meg a lábamat, élvezek vele repülni. Már nagyon várom a pillanatot, amikor lepakolunk, és Alexszel a hátam mögött átszeljük az éjszakát, mintha tényleg lovag lennék, aki éppen lányt szöktet a kastélyból.
- Nem baj, nekem is le kéne, mert megérzik a szagot otthon.- csak ahogy sétálunk át az utcán, tudatosul bennem, hogy már több, mint a fele elment ennek az éjszakának. Gyönyörű volt minden pillanata, szebb, mint amilyet képzelni mertem, mielőtt elindultunk. Egyre jobban sajnálom, hogy nem tart örökké.
Gyorsan felmászok a toronyba, ami kicsit nehezen megy a nehéz táskával, de végül sikerül balesetmentesen feljutnom. Utólag belegondolva jobban járok, ha eleve elrejtem valahol, de most már mindegy. Talán hazavinni már nem kéne mindent, lebukhatunk, hogy kint jártunk, sőt, a plédből akár arra is rájöhetnek, mit csináltunk. Mielőtt lemásznék, magamhoz veszem a tárcámat.
Megnyugtat, ahogy átölel, még arról is megfeledkezek, milyen kényelmetlen a seprű így, amivel lassan tíz méteres magasságba emelkedünk, hogy áthasítsuk a sötétséget. Nagyon ritkán repülök a Roxforton kívül, és soha nem utassal, de már kezdem bánni, hogy annyi évet kihagytam. Aberdeen éjszaka fantasztikus.
- Arra van a sulim, a vörös épület.- csak a fejemmel bökök balra, nehogy irányt változtassunk vagy elveszítsük az egyensúlyunkat. A gyorsétterem felé kormányzom a seprűt, úgy érzem, muszáj legalább egy italra meghívnom a lányt, emellett be szeretnék menni az éjjel-nappaliba is. Legalább nem fog unatkozni az eladó. - Köszi!- minden betű megformálására több másodpercet szántam, amikor levelet írtam neki.

Nem teszem szóvá azonnal, de nem hagy nyugodni a gondolat. Miért lenne furcsa, hogy a tesója legjobb barátnője griffendéles? Ahogy a szerelmek, úgy a barátságok sem azok alapján köttetnek, hogy ki, melyik házba tartozik. Sajnos ebben az esetben viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a két ház utálja egymást. Pont ezért tartok is tőle egy kicsit, hogy mi lesz velünk szeptembertől. Biztos megoldjuk majd valahogy, nem féltem egyikünket sem.
- Már holnap? És nappal is? Nem mintha kifogásom lenne ellene, továbbra is tartom, hogy amikor csak akarunk, és ahányszor csak akarjuk, de holnap legyen valami más. Menjünk, mondjuk egy szórakozóhelyre. Londonban azt kihagytuk, most bepótolhatnánk.
Egy pillanatra elhallgatok. Tudom, hogy mit szeretne, de annyira azért nem kerültem közel a nővéréhez, hogy egy ilyen ügyben sikerrel járjak nála.
- Megpróbálom, de nem garantálok semmit.
Ki tudna ellenállni azoknak a zöld szemeknek? Én biztos nem. Most talán bármit kérhetne, mindent megtennék azért, hogy teljesítsem.
- Akkor korábban kéne visszamennünk, hogy le tudjunk zuhanyozni. Zárható a fürdőajtó? Akár egyszerre is megejthetnénk ezt a műveletet.
Elsősorban az vezérel, hogy minél kevesebb zajt csapjunk, ha visszaérünk. Ma éjjel már mindent látott belőlem, nem tudnék neki újat mutatni. Valószínűleg. Ha pedig Clarice nem aludt el mégsem, ne kelljen magyarázkodni a klór szag miatt, elég, ha azt mondjuk, hogy sétáltunk egyet, jó hosszan.
Alaposan megnézem magamnak azt a vörös épületet, ami mellett elrepülünk. Igazából semmi különlegeset nem látok rajta kívülről. Egy jó nagy épület, rengeteg ablakkal, focipályával. Az én általános iskolám talán kétszer is elférne benne.
Aberdeen sokkal szebb, mint ahogy korábban képzeltem. Ahogy repülünk a város felett, a sok lámpa olyan fényfüzért alkot, mintha egy karácsonyfán lennének. Fogalmam sincs, hogy ha eljön majd hozzánk, akkor mit fogunk csinálni. Oxford azért messze van ahhoz, hogy ilyen kirándulásokat tegyünk éjszaka.
Nem is nézem, hogy merre megyünk, csak a csillagokat. Ebből a magasságból már sokkal több látszik, mint korábban a strandon. Aztán szép lassan ereszkedni kezdünk. A közelben csak néhány gyorsétterem és éjjel-nappal nyitva levő bolt van.
- Azt hiszem, kigyógyítottál a tériszonyomból – súgom a fülébe, miközben leszállok a seprűről.
Nem tudom, hogy tényleg így van-e, mert az út nagyja alatt inkább felfelé és egyenesen néztem, nem pedig lefelé. Akkor pedig nem éreztem rosszul magam, mikor megcsodáltam az iskolát. Van néhány ötletem, hogy miért.
Akárhova is megyünk majd be, akármiért is szálltunk le, a seprűvel kéne kezdeni valamit. A táskámban ugyan lenne hely neki, de nem tudnám berakni. Csak úgy nekitámasztva a fának, nem hagyhatjuk, és az étterembe se vihetjük magunkkal. Vagy miért is ne? Ez csak egy teljesen hétköznapi seprű, leszámítva azt a néhány felszerelést rajta. Szerencsére van kerthelyiség, így azért már sokkal könnyebb helyzetben vagyunk. Megnézzük a kínálatot, de nem igazán vagyok éhes.
- Én kinn maradok. Éhes nem vagyok, de egy forró csokit, ha hoznál, azt megköszönném.
Semmi kedvem sincs bemenni az épületbe. Szinte kong az egész az ürességtől. Bess-szel pedig voltam már ilyen helyen éjszaka. Az eladók legnagyobb szórakozása az, hogy a vendégeket figyelik. Mi pedig adnánk nekik elég beszédtémát.
Leülök az egyik asztalhoz, a seprűt nekitámasztom a mellettem lévő széknek, és körbenézek kicsit. Az étteremhez tartozik egy kisebb játszótér. Úgy tűnik, nem tudunk elszakadni tőle, akármerre megyünk, akármit csinálunk, mindig lesz egy a közelünkben. Már sohasem fogok úgy nézni egyikre se, mint mielőtt megismertem Caelt. Kicsit elbambulok az emlékeken merengve. Így utólag visszagondolva, szégyellem magam a moziban történtek miatt. Viszont még mindig megmosolyogtat, ahogy otthagytuk az éttermet.
- Köszönöm. - Ahogy megérzem a meleg poharat a kezem közelében, felocsúdok. - Bocsánat, kicsit elgondolkodtam.
Kezemmel körbeölelem a poharat, hagyom, hogy felmelegítse. Aztán mikor már elég meleg, körbeölelem szerelmem arcát. Mikor mellette vagyok, teljesen megváltozok. Olyan dolgokat teszek, amikről korábban nem gondoltam, hogy valaha megteszem. Vagy ha meg is teszem, akkor ennyire lázba hoz.
- Ugye te se bántál meg semmit a ma éjszakával kapcsolatban?
Nem tudom honnan ered a bizonytalanságom. Nem félek attól, hogy mit szólnak majd a szüleim, ha egyszer megtudják. Tudom, hogy számomra ez életem legszebb éjszakája, és sejtem, hogy Caelnek is. Mégis motoszkál bennem egy bizonyos mértékű bizonytalanság. Talán csak a fáradtság beszél belőlem, de erőt veszek magamon. Még nincs vége az éjszakának!
Felállok, és beülök az ölébe. Átölelem, és a fejem a vállára helyezem.
- Nem történhet olyan velem, veled vagy a világban, ami okot adna arra, hogy elhagyjalak. Soha!
Ez ígéretként is hangozhat. Tényleg nem tudok olyanra gondolni, ami szétválaszthatna minket. Ha a szüleink eltiltanának egymástól, elszöknék otthonról, és egyébként is csak addig tartana, amíg el nem kezdődik az iskola. Ha szeptembertől a házaink fogják a legnagyobb akadályt gördíteni elénk, akkor megtagadom a házam, ha kell.

- Oké, akkor elmegyünk discoba holnap. Ha nyitva felejtik a hátsó ajtót.- elvigyorodok, bár nem egészen viccnek szántam a dolgot, ilyesmire nem szeretek pénzt kiadni. Simán el lehet menni strandra, szórakozóhelyre ingyen egy kis ügyességgel.
- Köszi!- annak ellenére, hogy az ellenkezőjét állítja, biztos vagyok benne, hogy sikerül majd elintéznie, hogy Clar együtt működjön. Ha megmondja, hogy neki tetszik, szerintem a nővérem kicsit meg fog szelídülni. Biztosan nem fog valamit leszedetni rólam anyával, ami tetszik a barátnőmnek. Igaz, kettőnk közül mindig ő volt a jó gyerek, és sokszor árulkodott, abban sem vagyok biztos, hogy akkor beárulna, ha én beszélnék vele. Ha attól félt, hogy hasonlítani fog T.K. csatlósainak jelképére, akkor láthatja majd, hogy nem.
Egy pillanatra megállítom a seprűt, egy helyben lebegünk, csak azután megyek tovább, hogy úgy döntök: jól hallottam, amit kérdezett. Igaz, hogy alig fél órája fejezhettük be a szerelmeskedést, de azért mégis egy kicsit meglepőnek tartom, hogy Alex ilyet kezdeményez. Persze, eszemben sincs ellenezni.
- Igen, zárható. Amíg anyáék otthon vannak, nem lesz bajunk a nyomjelből sem, úgyhogy majd kitehetünk egy disaudio bűbájt, hogy ne hallják a vízpergést.- biztos vagyok benne, hogy nem a víz lesz a leghangosabb, de azt hiszem, képes vagyok olyan bűbájt használni, ami nagyjából elfedi majd a zajokat. Ez a varázslat azok közé tartozik, amiket előre tanultunk meg, elengedhetetlen a szabálykerülőknek.
Ahogy leszállunk, megpuszilom Alex arcát. Boldog vagyok, hogy megszerettettem vele a repülést, ami azt hiszem, az egyik legcsodálatosabb dolog a világon. Semmivel sem összehasonlítható az érzés, hogy nincs más, csak te, a seprű és az ég, szabad vagy, bár azt hiszem, ma éjjel átéltem valami még fantasztikusabbat: megosztottam valakivel ezt az érzést.
Gyorsan befutok az étterembe, ahol megveszem az álmatag pultos lánytól a két forró csokit. Úgy érzem, nekem is jól esik, áthűltem a strandos meztelenkedésben és a repülésben. Most különösen csábítónak tűnik a forró zuhany Alexszel, ami átmelegít, és elzavarja azt a lassan megjelenő fáradtságot.
- Semmi baj. Min gondolkoztál, szerelmem?- kicsit furcsa a szó, de azt hiszem, csak az újdonsága miatt, és mert régen kiröhögtem azokat a felsősöket, akik használták a jelenlétemben. Most már megértem őket, hiszen olyasmit éreznek, amire az egész angol nyelv is kevés. Szinte lehetetlen átadni azt a rengeteg gyengédséget, amit egy csókba sűrítenék bele.
Leteszem a poharat, és megérintem Alex kezeit, ahogy az arcomhoz ér, végigsimítok a két puha kézen, amit örökké fognék. Annak ellenére, hogy gyengédnek érzem a puha kezeket, tudom, olyan erő rejtőzik a lányban, mint egy oroszlánban. Egészen biztos, hogy teljesen megváltoztatott volna az, amin keresztül ment.
- Hát, igazság szerint nem igazán. Mindig szerettem volna, hogy az első különleges legyen, és azt hiszem, hogy ez teljesült. Csak nem tudom... te nem érezted nagyon korainak?- ami engem illet, soha nem éreztem egy lányt kevesebbnek vagy többnek tőle, hogy szűz-e, de tudom, sokan nem így vannak ezzel. Nem értem, mi ennek a pontos oka, talán azt leszámítva, hogy különleges alkalom az első, különleges emberrel. De ez igaz rám is. Bántam volna, ha például azzal a hollóhátas lánnyal ejtjük meg öt perc alatt valami eldugott zugban az ivóban vagy a strandon. Ha nem is közben, utána biztosan.
Ahogy Alex az ölembe ül, átölelem a derekát, megsimogatom a combját, csókot adok a vállára. Azt az ígéretet teszi, amit én is érzek a szívemben, azt, amit eddig is tudtam kimondatlanul. Mégis kimondhatatlanul jól esik hallani, hogy megígéri, örökre együtt leszünk.
- Ha megnyílik a föld és leszakad az ég, akkor is melletted leszek. Veled akarok lenni, Alexis, életünk utolsó napjáig és azután.- megcsókolom az ajkát, hosszan, gyengéden, ígérőn. Azt szeretném, hogy érezze, a szavaim nem üresek. Úgy érzem, tényleg együtt fogjuk eltölteni életünk minden napját boldogságban, szerelemben.
Végül, ahogy elválok tőle, a mellkasára döntöm a fejem. Egyre inkább úgy érzem, örökre összetartozunk, soha semmi nem fog szétválasztani minket. Kimondhatatlanul kellemes érzés az így töltött idő a gyorsétterem gyéren kivilágított teraszán. Átölelem a derekát mindkét kezemmel, hogy még véletlenül se essen le, a fülemet pedig odatapasztom, ahol a szíve dobog. Elmosolyodok, ahogy meghallom saját szívem párjának halk, ütemes ritmusát.

Nem tudom elképzelni, hogy komolyan gondolja a hátsó ajtót vagy sem. De olyan magabiztosan mosolyog, hogy egyáltalán nem gondolok rosszra. Valamit biztos tud, vagy van ismerőse a muglik között, aki beenged majd minket. Bár, sohasem beszélt róla, nem lennék meglepődve.
Nekem meg se fordult a fejemben, hogy varázsolni kéne. Nem feltétlenül csak a nyomjel miatt.
- Nekem ez eszembe se jutott.
Úgy érzem, jobb, ha ezt hangosan is kimondom. Kell még dolgoznunk az önbizalmán, ami az eszét illeti. Én már látom benne, hogy mire képes, most már csak rá kell vezetnem, hogy ő is észrevegye és elhiggye.
- Azon a napon, mikor megismerkedtünk. Minden olyan szép volt és hihetetlen, és kicsit szégyellem magam, amiért úgy viselkedtem a moziban. Majdnem tönkretettem az egészet.
Lesütöm a szemem, mert tudom, hogy csak én fújom fel ezt a dolgot, és neki talán nem is jutott azóta eszébe. Hagyom, hogy a keze az enyémen legyen, hogy teljesen felmelegítsen. Kicsit gondolkodnom kell a válaszon. Nem akarom úgy átadni neki a gondolataimat, hogy egy pontján is félreértsen.
- Nem tudom. Ha azt kérdeznéd, hogy visszamennék-e megváltoztatni a múltat, nem. Egyértelműen nem. Semmit sem bántam meg, csodálatos volt minden. A hely, az idő, te, tényleg minden. De nem vagyok benne teljesen biztos, hogy nem siettük el. Mármint, ha két ember úgy szereti egymást, mint mi, akkor mégis mire várjanak?
Azt hiszem a magyarázkodásommal, csak rontok a helyzeten. Biztos vagyok benne, hogy eltúlzom, első szóra is megérti, mire akarok kilyukadni.
Ennél szebb és jobb helyszínt nem is tudnék elképzelni az első alkalomra. És a partnerem volt a legcsodálatosabb. Figyelmes, romantikus, kíméletes és olyan, akinek bármikor odaadnám magam. A köztünk lévő szeretet elmosott minden határt, már semmi sem állhat kettőnk közé, így az sem igazán számít, hogy korai volt-e vagy sem. Ha nem lennék ilyen biztos magamban és a szerelmünkben, akkor visszautasítottam volna.
Mikor meghallom az ígéretét, úgy érzem, hogy a korábbi gondolataim, érzéseim és a jövőképem, mind értelmet nyernek és megvalósulhatnak. Feltölt erővel, és még több önbizalommal. Ahogy megcsókol, szavak nélkül is tudom, hogy nem csak én álmodoztam már erről. Ezek az ígéretek olyan hatással vannak rám, mint mikor először mondtuk egymásnak, hogy „Szeretlek!”. Megváltoztathatatlanná és véglegessé tesz mindent.
Aztán, ahogy a csók után szétválunk egymástól, a mellkasomra helyezi a fejét. Szívem egy pillanatra felgyorsul, de hamar normalizálódik. Amennyire tudom, átölelem, ami elsősorban abból áll, hogy az egyik kezem a hátára teszem, a másikat pedig a vállára. Így ülünk néhány percig, kettesben, a kihalt utcán, a gyéren megvilágított kerthelyiségben. Akár az örökkévalóságig is ülnék így, de eszembe jut valami, amit muszáj kipróbálnom.
- Tudod, van nálunk egy szokás.
Közelebb hajolok a fejéhez, és beveszek egy tincset a számba.
- Hmm, kissé száraz, használj több balzsamot!
Nem tudom mi az értelme ennek a szokásnak, de biztos, hogy nem a strandolás utáni időkre találták ki. Nem is az a legnagyobb baj, hogy száraz, hanem egy jó adag mérget is nyeltem a klórnak köszönhetően. A poharamért nyúlok, és iszok belőle egy kortyot.
- Azt hiszem, hülye szokások vannak a falunkban.
Apu mindenesetre kap még ezért. Ő mondta ezt nekem. Le merném fogadni, hogy azért találta ki, ha valaha összejövök valakivel, akkor üldözzem el magam mellől.
- Ne haragudj, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni.
Teljesen elvörösödök, és inkább visszaülök a helyemre. Azt hiszem, kettőnk közül nem ő volt a kellemetlenebb helyzetben, de biztos neki sem kellemes. Közvetlenül magam elé bámulok, nem merek semerre se nézni, főleg rá nem. Újra magamhoz veszem a forró csokit, ami már egyáltalán nem forró. Két hörpintéssel megiszom az italt, ami mostanra még melegnek is alig mondható. De szerencsére legalább jégkockák nem úszkálnak benne.
- Én azt hiszem, inkább hazamegyek holnap.
Legszívesebben már most felállnék, és mennék haza. Ez még a mozis dolognál is rosszabb. Sokkal, de sokkal rosszabb.

Muszáj elmosolyodnom azon, hogy Alex nem gondolt a nyomjelre. Technikailag ugyan nem szabad varázsolnunk, a valóságban ez azt jelenti, hogy nem láthatja mugli vagy nem megbízható varázsló, és lennie kell egy felnőttnek a közelben. Persze, talán ő is ismeri a nyomjel működését, de nem biztos, hogy valaha gondolt rá, hogy szabályt szegjen. Igaz, a griffendélesek sem a szabálykövetésről híresek, de azért mégis mi vagyunk azok, akik kedvük szerint értelmezik a szabályokat.
- Nem tettél tönkre semmit, nagyon élveztem az egész napot. Megértem, hogy megijesztett, tudom, milyen hatást vált ki elsőre egy horrorfilm. Az én hibám volt, hogy oda vittelek, nem valami szelídebbre először.- azt hiszem, közénk állt volna, ha nem mondja el, hogy félt, hogy hatott rá a film, és ez benne marad, növekszik. Nem értek túlzottan a kapcsolatokhoz, de úgy érzem, az ilyen apró, megoldatlan problémák azok, amik a legbiztosabban megölik őket. Azt hiszem, jobb, ha én is megszabadulok a sajátjaimtól, minél előbb. Még ma, egy alkalmasabb időpontban biztos megválok attól az egytől, ami most eszembe jut.
- Azt hiszem, nem siettünk el semmit. Tudom, hogy szeretlek, és te is szeretsz engem, a kapcsolatunk már így is túlélt olyan sokat. Lehet, hogy két év múlva sem lett volna igazán más. Van, akinek úgysem felelt volna meg, ha nem várunk a házasságig.- az egyetlen dolog, amiben nem vagyok biztos, hogy a lányoknál ez a dolog hány éves kortól egészséges. Ami engem illet, szerintem már két évvel ezelőtt is kész voltam rá biológiailag, a lányokon viszont még alakulnak dolgok, de remélem, hogy ezekről Alex tudna, és szólt volna, ha probléma lenne. Bár úgy éreztem, hogy élvezte, nem tartom teljesen lehetetlennek azt sem, hogy csak azért ment bele, hogy nekem örömet szerezzen.
Soha korábban nem hallottam még szebb zenét annál a halk, ütemes szívverésnél, ami a szerelmem mellkasában dobol. El tudnám hallgatni egészen reggelig, talán még tovább is, anélkül, hogy a legapróbb mozdulatot tenném. Abbahagyom a háta simogatását is, nem tudok másra figyelni, csak a szívverésére. Olyan gyönyörű, békés, megnyugtató. Csak az ránt vissza a valóságba, amikor megszólal, és amikor a szájába veszi a hajam.
Először csak nevetek, mosolygok, de ahogy a szemébe nézek, rögtön alább hagy a jókedvem. Nem értem, mi törte le ennyire, miért jött ennyire zavarba, mit érezhetett. Az első gondolatom, hogy talán van valami baja a hajamnak, bár azt hiszem, a hajzselém mindenképp jobb ízű lehet, mint a klór. Legalábbis azt enném meg, ha választanom kellene. Azután rájövök, hogy úgy érzi, hogy butaságot csinált. Azonnal cselekszek: a kezembe veszek egy tincset a füle mögül, és miközben előrehajolok, az ajkaim közé veszem. A korábban illatos, barna haj már átvette a klór szagát, de azért így is elmosolyodok, miközben felnézek rá, és a haja szálról szálra pörög ki a számból.
- Kérlek, maradj velem!- halkan szólalok meg, miközben magamhoz ölelem, és hosszú csókot nyomok az ajkára. Nem tudom, hogy gondolhatja, hogy képes bármi olyat csinálni, amitől kevésbé szeretem, főleg, ha ilyen szintű dolgokról van csak szó. Nekem éppen úgy rengeteg ciki dolgom van, de kétlem, hogy kevésbé szeretne engem, ha például megtudná, hogy mindig átkutatom a zuhanyzót szörnyek, azután ízeltlábúak után, mielőtt le merek vetkőzni. Talán meg is tudja ma, ha tényleg együtt mossuk le az éjszakát magunkról.
Elválok tőle, felhajtom a forró csokit, azután egy célzott dobással a néhány méterre lévő kukába dobom a poharat. Azt hiszem, azért lassan ideje tovább mennünk, az éjszaka nem áll meg, akármennyire szeretnénk, hogy örökké tartson. A vállamra dobom a seprűt, és átkarolom Alexet, hogy célba vegyük az ötven méterrel arrébb nyitva lévő, közepes méretű éjjel-nappali boltot. Szorosan hozzábújok, azt akarom, hogy érezze, mennyire szeretem. - Ne aggódj, bármit csinálsz vagy mondasz, én mindig szeretni foglak. Meg aztán, nekem is van egy csomó butaságom, Clar talán mesélt is róluk.

Kicsit megkönnyebbülve nézek rá. Örülök, hogy tényleg nem érzi azt a mozis bakit akkora katasztrófának. Így jobban belegondolva, talán csak én csinálok belőle nagyobb hűhót, mint amekkora. Elvégre az volt az első film, amit láttam moziban. És az se hátrány, hogy nem nevetett ki, amiért még mindig ezen gondolkodok.
Örülök, hogy nem értett félre. Nem vagyok benne olyan biztos, hogy sikerült úgy átadnom a gondolataimat, ahogy szerettem volna. Igazából nincs is időm ezen gondolkodni, mert megragadja egy szó a fantáziám. Házasság? Tudom, hogy nem olyan összefüggésben gondolt rá, és azt is tudom, hogy igaza van. Aminek meg kell történnie előbb-utóbb találni fog magának alkalmat ahhoz, hogy megtörténjen. Csak rajtunk áll, hogy sikerül-e kihasználni azt. Ez estben pedig a házasság lenne az utóbb. De mégis, ez olyan furcsa. Talán már gondolkodott is rajta? Mennyivel lehetek lemaradva a jövőnk tervezésével? Én nem gondolok a tanévnyitónál messzebbre. Szeretnék minden egyes vele töltött napot és percet kihasználni.
Csak a mozgást látom, ahogy mereven magam elé nézek. Azt, ahogy Cael közelebb hajol hozzám, és bekap egy tincset a szájába. Elkerekedett szemmel nézek rá. Hirtelen levegőt is elfelejtek venni, ennek következtében megszólalni se nagyon tudok. Aztán a szervezetem gyorsan helyreállítja magát légzés terén, de továbbra se tudok megszólalni. Fogalmam sincs, hogy mire gondolhat. Mit gondolhat arról, miért tettem. De a legnagyobb meglepetés csak ekkor ér. Magához ölel, és megcsókol. Érzem a szeretetét és a félelmét. Bele se gondoltam, hogy talán sokkal jobban fájna neki, ha elválnánk egymástól, mint az, hogy megkóstoltam a haját.
- Soha! Sohasem hagylak el! Én csak…
Nem tudom, hogy mondhatnám el neki azt, ami végigfutott rajtam.
- Én csak bele se gondoltam, hogy neked kellemetlen lehet, ezért nagyon szégyellem magam.
Úgy tűnik nagyon értek ahhoz, hogyan lehet elszúrni dolgokat. Most viszont igyekszem majd megnyugtatni, amennyire tudom.
- Nem hagylak el, hisz megígértem, hogy nem történhet olyan, ami arra sarkallna, hogy elhagyjalak. Csak megijedtem, hogy mit fogsz szólni hozzá.
Hatalmas megkönnyebbülés fut végig rajtam. Nem is tudom, melyikhez hasonlít inkább. Amikor apu hazajött, amikor néhány nap izgalom után újra Roxfortosnak éreztem magam, vagy mikor a Mungóban újra találkoztunk.
Legnagyobb örömömre felállunk az asztaltól. Ez a hely biztos nem fog a kedvenceim közé tartozni, még a játszótér ellenére sem. Ahogy elmegyünk a kuka mellett, kidobom az üres poharam. Nekem biztos mellé ment volna, ha megpróbálkozok egy távolsági dobással. Átölelem, amikor ő is átkarol. Egy éjjel-nappali bolt felé vesszük az irányt.
- Nem, nem sokat mesélt. Mással voltunk elfoglalva. Kicsit zűrös volt az a nap.
Emlékszem rá, hogy mesélt valamit, de tőle is szeretném hallani. A jó történeteket nem elég csak egyszer hallani. Meg aztán nem is biztos, hogy arra gondol, amit Clarice mesélt. Azért szinte biztosra veszem, hogy tudnék olyan butaságot csinálni vagy mondani, amitől meggondolná ezt a kijelentését.
Bemegyünk a boltba, ami kicsit olyan érzéssel tölt el, mintha egy csodák palotájába léptem volna. Nagyon sok terméket ismertem, de sok teljesen újdonság volt. Kicsit eltávolodok szerelmemtől, és nézelődni kezdek. Az édességek széles skáláján kívül vannak itt különböző tisztálkodási szerek, alkohol, ajándéktárgyak és előre készített szendvicsek. Meg még néhány dolog, amit nem igazán tudok beazonosítani, melyik csoportba tartozna.
Aztán meglátok valamit, ami teljesen foglyul ejti a figyelmem. Nem gondoltam, hogy majd egy éjjel-nappaliban fogok ilyenre bukkanni. Leveszem a polcról, és alaposan megnézem. Gumiból és valamilyen fémből készült. Nem is nézem az árát, csak azt, hogy Cael merre tekereg a boltban. Nem olyan messze, de takarásban. Gyorsan kifizetem, ami a kezemben van, majd elrejtem a táskámban. Odamegyek Caelhez, hogy megnézzem mi tart neki ennyi ideig.
- Nem tudsz választani? Segítsek?
Alaposan megnézem magamnak a részt, ami előtt állunk. Közben hátrafelé sandítok. El is felejtettem, hogy a seprűt is bevittük magunkkal, ami láthatóan nagyon is leköti az eladó figyelmét. Legalábbis remélem, hogy az köti le az férfi figyelmét, és nem más. Még a hideg is kiráz, ahogy figyel minket.
- Menjünk, jó. Nem tetszik ez az alak – súgom szerelmem fülébe.
Annak ellenére, hogy még csak tizennégy éves vagyok, néha olyan, mintha ez nem számítana mindenkinek. Pedig látszik rajtam a korom, és nem öltözködök kihívóan. Egy pillanatra valami még szörnyűbb dolog fut át az agyamon. Talán nem is engem, hanem Caelt figyeli. Nem, maradjunk a seprűnél. Az sokkal feltűnőbb, mint két tizennégy éves hajnali háromkor a belvárosban.

Érzem, hogy boldogság jár át, amikor meghallom az ígéretét, hogy mindig mellettem lesz. Korábban nem gondoltam messzebbre a holnapnál időben, de ahogy ölelem nagyon is elképzelhető számomra, ahogy húsz év múlva ugyanabban a házban ülünk, saját gyerekeink vannak. A világ addigra teljesen megváltozik majd, de azt hiszem, a szeretetünk akkor is töretlen maradna.
- Nem volt kellemetlen, inkább vicces volt... na jó, meg egy kicsit fura, de pár fura dolgot elbír a kapcsolatunk.- egy kicsit örülök neki, hogy elhagyjuk a gyorséttermet, ami a mozihoz hasonlóan valószínű szintén nem nő a szívemhez. Nem esik jól, hogy szegény Alex ilyen rosszul érezte magát itt is, még ha ezúttal nem is hozható konkrét összefüggésbe a helyszínnel.
Egy kicsit meglep, hogy Clar nem mesélt rólam semmit Alexnek. Mindig meg voltam győződve róla, hogy a lányok egymás között minden random információt villámsebességgel osztanak meg fiúkról, különösen a kellemetlen dolgokra. Nem tudom, hogy Clarice mennyire örül neki, hogy barátnőm van, úgyhogy azt is el tudnám képzelni, hogy direkt is mond dolgokat. Úgy tűnik, még azért kell tanulnom a lányokról.
- Például mindig ellenőrzök minden szobát, hogy vannak-e ott szörnyek, még az ágy alá is benézek mindig, ha hazaérek. Túl sok rémmese gyerekkoromban asszem.- igaz, akadna ennél kínosabb, személyesebb is, de azokat valahogy nincs kedvem most elmondani. Ez is elég vicces, elég jó ahhoz, hogy ne érezze magát kellemetlenül a hajas dolog miatt. Ha úgy alakul, ahogy az előbb elképzeltem, és együtt leszünk örökké, egyszer úgyis megismeri az összes ostobaságomat.
A boltban gyorsan körülnézek, hogy miután látom, hogy üres, a derekát végigsimítva elengedjem Alexet. Nagyjából tudom, mit akarok venni, de nem tudom, hogy ő mennyire járt boltban eddig. Egy kis faluban él, talán az ételért sem őt küldik el, úgyhogy ha ez újdonság neki, nem akarom nagyon kizökkenteni a nézelődésből. Azért rajta tartom a szemem, túl sok horrorsztorit hallottam már arról, mi történhet egy lánnyal egyedül egy boltban. Nem túl szimpatikus az eladó sem, bár úgy érzem, ez kölcsönös lehet. Főleg akkor fintorog, amikor leverek egy doboz teát a seprűmmel fordulásnál, de nem nyílt ki persze.
- De-de, te csak nézelődj, mindjárt megvan.- rövid gondolkozás után egy kindercsokit, egy pepsikólát és egy doboz óvszert veszek, amit gyorsan oda is tolok, hogy miután kifizettem, eltüntessem a zsebemben, mielőtt Alex meglátná. Annak ellenére, hogy ezen már elvileg túl vagyunk, egy kicsit még mindig cikinek érzem ezt a dolgot. Sajnos, a gyökér ezt nem érti, elkezd kacsintgatni, úgyhogy gyorsan elköszönünk tőle, és lelépünk, amikor Alex is megemlíti. Kicsit fogom is a fejem, hogy neki is feltűnt. Ahogy becsukom az ajtót, a csengő elhaló hangja egy pillanatra megtöri az utca csendjét.
- Asszem ismerem ezt a fickót, ha minden igaz, akkor volt nagymenő nyolcadikos, amikor én elsős.- a szakáll miatt persze nem tudom megmondani, meg a neve sem rémlik már, de abszolút lehetségesnek tartom. Nincs messze a suli innen. Egy pillanatra eszembe is jut, hogy odarepülhetnénk, de azután elvetem, nincs ott semmi, csak nekem vannak oda emlékeim.
- Vettem csokit meg kólát, gondoltam egy kicsit álmosodhatsz már.- kinyitom a palackot, és odanyújtom Alexnek. Nem tudom, hogy ivott-e már ilyet, egy kicsit talán erősnek is fogja találni a szénsavas, enyhén maró folyadékot, de azért mégis van egy hatása annak, hogy iszod. Azt hallottam, hogy keletebbre egybekötötték a szabadsággal is ezt az italt.

Örülök, hogy végül jól záródik ez a kis malőr. Talán kicsit túlreagáltam a dolgot, hiszen mindenkinek lehetnek fura szokásai. Bár, részemről ez inkább egy átverés apu felől, nem egy igazi szokás. Ha hazamegyek, és Cael már nem lesz nálunk, meg is mondom neki, hogy legközelebb valami mást találjon ki, amivel nem hoz kellemetlen helyzetbe. Nem, mégse. A végén úgyis csak kinevetne, hogy elhittem, és még meg is csináltam.
Aztán mesélni kezdi az egyik fura szokását, amin elmosolyodok. Gyerekkoromban én is féltem az ágy alatt meglapuló szörnyektől, de ebből már kinőttem.
- Nem baj, majd én megvédelek azoktól a szörnyektől. De talán az is elég lenne, ha nem engednéd többet Zordonnak, hogy az ágyad alatt aludjon.
Adok egy puszit az arcára, mielőtt belépnénk a boltba. Úgy döntök, amíg válogat, nézelődök még egy kicsit. Persze, semmi érdekeset nem találok azon kívül, amit már megvettem. Már csak az alkalmat kell majd megtalálnom, hogy odaadhassam neki. Akkor érek újra a közelébe, mikor már fizet a pénztárnál. Gyorsan kimegyünk a boltból, de nem messze az ajtótól megállunk.
- Túl nagy köztetek a korkülönbség, és csak egy évig jártatok egy iskolába, elvileg, de gondolod még így is felismert?
Nem hiszem, hogy így lenne, de soha nem lehet tudni. Viszont megmagyarázná azt a furcsa érzést, ami a hatalmába kerített benn.
- Egy kicsit, de ha nem állunk meg, vagy van, ami fogva tartsa a figyelmem, akkor nem lesz semmi baj.
Elveszem tőle a palackot, és belekortyolok az italba. Ittam már buborékos üdítőt, leginkább akkor, mikor Bess-nél jártam, de ennek most más íze van. Plusz felszalad az orromba a buborék, ami elég kellemetlen. Visszaadom az üveget Caelnek, gyorsan előkeresek egy zsebkendőt, majd miután megtörlöm az orrom, újra szerelmem felé fordulok.
- Ittam már buborékos üdítőt, de ez most olyan fura. Kicsit feldobott.
Persze, közel sem biztos, hogy az üdítő az, ami ilyen hatással van rám. Úgy érzem, alig férek a bőrömbe. Megfogom párom kezét, és elindulok vele ellenkező irányba, mint a gyorsétterem, ahogy van. Igazából fogalmam sincs, hogy merre megyünk, hogy éppen távolodunk vagy közeledünk a játszótérhez, ahol a holminkat hagytuk, és ahol lezárjuk majd ezt a csodálatos estét. Nem is igazán foglalkoztat, hogy van-e más az utcán rajtunk kívül, csak menni akarok, mielőtt még elhatalmasodna rajtuk a fáradtság. Teljesen határozottnak érzem magam addig, amíg el nem érünk egy kereszteződéshez. Hagyom, hogy az ösztöneim vezessenek, és persze az se hátrány, hogy nem akarok elhaladni néhány randalírozó mellett.
Végül megállok egy épület előtt, amit elsőre nem ismerek fel, mert a magasból láttam csak. Teljesen más hatást kelt bennem innen nézve, mint fentről. Cael iskolája az.
- Bemenjünk? – fordulok felé.
Nem tudom, hogy vissza akar-e térni ide, milyen emlékei vannak. Aztán rájövök, hogy ez lesz a tökéletes hely és alkalom. Ha rossz emlékei vannak, akkor megpróbálok egy szépet is közéjük illeszteni, ha pedig szépek, akkor csak még jobbá tenni. Szerencsére nem az iskola bejáratánál állunk, hanem a hátsó udvarnál. A kerítés sima drótkerítés, amire korábban már csináltak egy lyukat, azon mászok most át. Gyorsan körbenézek, nem szeretnék meglepetést, és mire Cael felé fordulok, már mellettem áll.
- Talán el kellett volna hozni azt a labdát. Kviddicsezni nem tudok, de elég jól focizok.
Persze egy strandlabda nem a legjobb ötlet a focizáshoz, de a semminél bármi jobb. Viszont nem ez az oka annak, ami miatt berángatom őt ide. Sajnos ülőhely sehol sincs a környéken, ezért a pálya szélén ülök le a fűbe. Keresgélni kezdek a táskámban, amíg a kezembe nem akad a korábban vett kis szatyor. Leteszem magam mellé a táskámat, míg a másik csomagot magamhoz ölelem, és úgy érzem, egy sokkal nagyobb dologra készülök, mint bármi, amit eddig csináltunk.
- Cael, szerelmem! Számtalanszor és számtalan módon megígértem neked, hogy mindig veled leszek, hogy tiéd a lelkem és a szívem. Hogy akármi is történik, minket semmi sem választhat el egymástól. A szívem és a lelkem hozzám van kötve, amit csak akkor tudok megosztani veled, ha együtt vagyunk, de akkor minden egyes másodpercben. – Felé nyújtom a karkötőt (http://ak1.ostkcdn.com/images/products/6159369/Stainless-Steel-and-Black-Leather-Mens-Dragon-Head-and-Snake-Bracelet-cc6edae8-f175-4617-91ba-9770b3f9dffc_600.jpg) rejtő tasakot. – Szeretném, ha ezt viselve úgy éreznéd, hogy akkor is veled van a szívem és a lelkem, mikor én magam távol vagyok tőled.
Nem sokon múlik, hogy elsírjam magam. Kicsit érzelgősebbre sikeredik a mondandóm, mint ahogy elképzeltem. Gondolatban legalábbis teljesen máshogy hangzott, mint kimondva. Ráadásul úgy adtam elő, mintha éppen meg akarnám kérni a kezét, pedig csak egy karkötőről van szó.

- Zordon az, aki távol tartja a szörnyeket. Ha ő ott van, tudom, hogy más nem nagyon fér meg ott.- annak ellenére, hogy nevetek, mielőtt elmondom, mi is az, amiért megtűröm még a rossz természetű macskát, nem teljesen hülyeség. Azért is macskát, és nem baglyot választottam háziállatnak a Roxfortba, mert féltem tőle, hogy egyedül legyek éjjel, annak a lehetősége nélkül, hogy átmenjek a szomszéd szobába.
Megcsóválom a fejem, nem hiszem, hogy felismert, nagyon jól tudom, minek szólt az a kacsintás. Furcsamód azt hiszem, ha most elővenném azt a csomag óvszert, csak hogy áttegyem a másik zsebembe, az nem zavarná Alexet, de a dolog egészen más lett volna akkor, amikor elindultunk strandolni. Nem tudom, akkor hogy magyaráztam volna ki.
- Fura, ugye? Mostanában ez a legmenőbb mugli ital.- egy kicsit elmosolyodok azon, hogy Alex talán először ivott kólát, legalábbis úgy tűnt a reakciójából. Az ilyen pillanatok azok, amikor igazán úgy érzem, hogy nem vagyunk többek, mint két gyerek, akik lassan felfedezik a világot és egymást.
Csak megfogom a kezét, és hagyom, hogy sodorjon minket az éjszaka keresztül Aberdeenen. Nem tudom, hová tartunk, úgy tippelem, legalább egy-két óránk még mindig van napkeltéig, és úgy tűnik, hosszabbra terveztem a programjainkat, mint amilyenek lettek végül. De nem baj, akkor is jól érezném magam, ha a következő órákban nem tennénk mást, csak kézen fogva járnánk az éjszakát.
- Bemehetünk, de rémunalmas ez a hely.- nem tudom, hogy végül miért az iskolánál lyukadtunk ki, de habozás nélkül bemászok a lyukon Alex után. Néhány éve még izgalmasnak találtam volna, hogy betörünk ide, főleg ha a barátaimmal jövök, de a strandon töltött idő után ez a hely kifejezetten gyengének hat. Főleg, hogy csendben kell lennünk, ha nem akarjuk, hogy észrevegyenek minket.
- Szerintem meghallanák, de délután visszajöhetünk. Régen nem játszottam rosszul.- a foci persze szörnyen unalmas a kviddicshez hasonlítva, de ha Alex szeretné, nagyon szívesen játszok vele. Emlékszem, régen nem voltam ügyetlen, és sokat játszottam, az első varázslataim egyike is ahhoz kapcsolódik, hogy fociztam, és visszafordítottam a kapunkra lőtt labdát. Persze senki nem tudta, hogy én csináltam.
Néhány másodpercig csak szótlanul állok, és elég buta arccal nézhetek Alexre, miközben éppen csak annyi mozgást sikerül a testemnek parancsba adnom, hogy kinyújtsam a kezem, és elvegyem a karkötőt. Valami olyasmit érzek, amit már nem éreztem majdnem két éve: érzem, hogy elindul egy könnycsepp az egyik szememből. Szerencsére, elég sötét van, de a biztonság kedvéért gyorsan előrehajolok, hogy megcsókoljam. Ezen az éjszakán ez már a sokadik pillanat, amikor úgy érzem, jobban szeretem őt, mint valaha. Hosszú másodpercekig hozzá tapadok, ölelem magamhoz a puha testet, miközben a nyelvem vad táncot jár az övével. Amikor elszakadok végül tőle, lopva letörlöm az arcom.
- Ez gyönyörű. Mindig hordani fogom.- néhány másodperc ügyetlenkedés után felveszem a karkötőt, hogy azután megcsodáljam a csuklómon. Tudom, mindig ő fog eszembe jutni róla, ha távol leszünk, de most nem nézem mégsem sokáig. Alex sokkal szebb. Magamhoz ölelem, és óvatosan hanyatt dőlök fele a nedves fűbe, hosszan megcsókolom, megsimogatom a hátát. Néhány percig élvezem a közelségét, mielőtt óvatosan óvatosan a hátára fordítom.
- Mindig tök hülye voltam asztróból.- nem tudom hogy miért ez az első dolog, ami eszembe jut, ahogy felnézek a csillagos égboltra, amit most, hogy megosztom valakivel, sokkal szebbnek találom. Az egyik karom a fejem alá húzom, a másikkal pedig kitapintom Alex kezét. Soha többé nem akarom elengedni.

Csak mosolygok a mesén Zordonról. Korábban is hallottam már róla pletykákat, igaz, akkor még nem tudtam, hogy kihez tartozik. Most egyáltalán nem ilyennek ismertem meg, ezért talán, felesleges volt annyira tartanom tőle.
- A fura enyhe kifejezés. Csak tudnám mitől olyan menő. Egy fekete buborékos lötty, aminek nincs is olyan nagyon jó íze.
Néha úgy érzem, mintha Caelt és engem egy egész világ választana el. Mindig is azt hittem, hogy mivel anyu mugli, sok mindent tudok a mugli világról. Belegondolva, hogy mi mindent fedeztem fel, mióta együtt vagyunk szerelmemmel, inkább tudatlannak érzem magam. Igazából sohasem foglalkoztam azzal a világgal annál többet, mint amit anyu és a faluban lakók miatt kellett. A varázsvilág mindig is jobban érdekelt, de a nagyiék mégis időről-időre megleptek valamivel, ami segített abban, hogy többet tudjak meg arról a világról is. Úgy tűnik, ez egyáltalán nem volt elég.
- Csak akkor unalmas, ha nincs, ami feldobja.
Tudom, hogy hamarosan majd másként fog vélekedni az iskolájáról. Legalábbis remélem, de arról fogalmam sincs, hogy milyen ösztönöknek engedelmeskedve vezettem ide.
- Valamit azért hagyjunk meg későbbre is. Nálunk nem lesz annyi lehetőségünk a szórakozásra. Majd focizunk a mezőn, ha pedig egy kicsit eltávolodunk a falutól, akkor kviddicsezhetsz is.
Egy kicsit megijedek, hogy túl rámenős voltam. Át kellett volna fogalmaznom a szöveget, mielőtt elmondom a monológomat. Talán hirtelen tényleg olyannak hatott, mintha meg akarnám kérni a kezét. Azért örülök, mikor a zacskóért nyúl. Aztán, ahogy összeforrunk egy csókban, nedvességet érzek az arcomon. Biztos, hogy nem az eső miatt, egy felhő sincs mostanában az égen. Abban is biztos vagyok, hogy bár közel jártam hozzá, nem folynak a könnyeim. Nem gondoltam, hogy ez az egyszerű apróság ilyen reakciót válthat ki belőle. Úgy érzem, még közel sem járok ahhoz, hogy mindazt a kedvességet, szeretet és figyelmességet visszafizessem neki, amit tőle kaptam. Tudom, hogy egy kézzelfogható tárgy még a töredékét sem teszi ki a törlesztésemnek, de valamennyivel azért csökkenti. Minden gondolat eltűnik a fejemből, ahogy vad táncba kezd a nyelvünk. Végül mikor elválunk egymástól, már tudom, hogy egy felesleges szó sem volt abban a monológban.
Hirtelen csak mosolyogni tudok, annyira örülök, hogy tetszik neki. Már nyúlok felé, hogy segítsek feltenni neki a karkötőt, de feleslegesen. Ahogy megölelem, és hanyatt dőlünk a fűbe, úgy érzem elérkeztünk a nap végéhez. Már semmi sem fogja tudni felülmúlni az eddig történteket, és tényleg semmi. Most már ezek az apróbb csókok is sokkal többet számítanak, mint korábban. De nem is a csók számít igazán. Az, hogy itt van, érzem a teste melegét, az ölelő karját, mindent megér. Bármit megadnék érte, hogy örökké így legyen. Aztán nagyon óvatosan a hátamra fordít, miközben becsukott szemmel én még mindig azt kívánom, hogy bárcsak örökké tartana a ma éjszaka.
- Mi? Mi van az asztróval? – Először csak olyan távolinak hallom a hangját, mintha legalább egy szomszédos utcából kiabálna. – Az nekem sem az erősségem, de szeretek kifeküdni a mezőre és figyelni őket.
Kinyitom végre a szemem, pont akkor, mikor megfogja a kezem. Így már nem érzem úgy, hogy vége lett a pillanatnak, csak átalakult kicsit. Szabad kezemmel az ég felé mutatok.
- Az ott az Orion, a másik pedig a Kis medve, az ott pedig a Nagy medve.
Nehéz úgy mutogatni, hogy még mindig sokkal kevesebb csillagot látok, és a magas házak még ki is takarják az égbolt nagyját.
- Majd otthon mutatok még néhányat, ha szeretnéd. Van olyan, amelyiknek én adtam nevet, vagy inkább átneveztem, mert az sokkal jobban illett hozzá.
Ráteszem a hasamra a karom. Olyan furcsának érzem, hogy most még a csillagok sem ugyanolyanok, mint korábban. Mintha az egész világ megváltozott volna, pedig valójában én változtam. Nem akarom elengedni a kezét, de tudom, ha itt maradunk így, akkor legyűr majd a fáradtság. Úgy döntök, hogy mégis inkább máshogy fekszek, mivel hallani akarom azt a dallamot, ami az életemnél is többet jelent számomra. Elengedem őt, fejemet úgy teszem a mellkasa és válla találkozáshoz, hogy még halljam szíve dobogását, karommal pedig átölelem a hasánál. Úgy érzem, amíg hallom ezt a dallamot, addig bármire képes vagyok.
- Azt mondják, ha két olyan ember talál egymásra, akik egymásnak lettek teremtve, akkor egy új csillag születik, ami az ő szerelmüket jelképezi. Minél erősebb a szerelem, amit éreznek, annál fényesebben ragyog a csillag.
Ez akár igaz, akár nem, szép mese. És ki tudja, olyan nagy a világegyetem, talán tényleg így van.
Lehunyom a szemem, és csak a szívdobogására és légzésére figyelek. Olyan nyugodt minden, amitől elfeledkezek még arról is, hogy valami csiklandozza a lábam. Lassan biztos érezni lehet majd rajtam, hogy régóta fenn vagyok. A suliban jártam hasonlóképp a vizsgák előtt. Ha valami nagyon nem ment, és sokáig maradtam fenn tanulni, másnap alig bírtam megfogalmazni a gondolataimat.
- Csak öt percre, jó? Csak lehunyom a szemem egy kicsit.
A válaszát nem hallom, amiből arra következtetek, hogy talán ő is elaludt. Az viszont nem lenne jó, a végén még megfázunk. Fel akarok nézni rá, hogy lássam az arcát, de a testem mintha megmerevedett volna, nem tudom megmozdítani. Két másodperc kellett csak ahhoz, hogy elaludjak, és mindjárt egy álomba is csöppenjek, ami mintha az ébrenlét folytatása lenne.

- Most, hogy mondod, én sem tudom, mi jó benne.- talán tényleg az az egyetlen jó dolog a kólában, hogy felpörgeti a testedet. Meg hogy szinte fáj meginni, mert olyan erős, főleg ha telemegy vele az orrod. A sört sem azért isszuk, mert finom, hanem mert élmény. Talán ezt kéne mondanom Alexnak, de jobb, ha ezt ő maga fedezi fel majd, ahogy én tettem a sörrel.
- Várom már.- elmosolyodok, miközben adok egy rövid csókot a szerelmemnek. Nagyon örülnék neki, ha megszeretné a kviddicset, akár még úgy is, ha bekerülne a Griffendél csapatába. Ha minden jól megy, ellenfelek leszünk úgy, és nem biztos, hogy képes lennék ráirányítani egy gurkót, de örülnék, ha lenne közös hobbink. Nem mintha így nem lenne annyi dolog, amit közösen élvezhetnénk.
Mindig mindenhol azt hallottam, hogy adni jobb, mint kapni, de most talán jobban érzem magam, mint bármikor, amikor ajándékot adtam valakinek. Rengeteget jelent nekem, hogy ő is szeret engem, hogy van valami, ami mindig erre fog emlékeztetni. Még ha tudom, valószínű ilyen karkötőből rengeteg lehet a boltban, elég olcsón, tudom, ez az egy nekem örökre drága kincs lesz.
- Én is. Ilyenkor éjszaka, amikor mások alszanak, úgy éreztem mindig, hogy csak én vagyok a világon. Csend van, senki nem lát, azt csinálok, amit csak szeretnék. Most pedig csak kettőnké az egész.- hosszan, szenvedélyesen megcsókolom a lányt a harmatos fűben fekve. Nem érdekel, hogy betörtünk az iskola területére, nem érdekel, hogy valaki szerint tizennégy évesen még túl fiatalok vagyunk ehhez, mert nem lát senki. Nincs más, csak ő és én.
- A te neveid jobban érdekelnek, mint a valódiak. Én valahogy nem tudtam soha időt szánni rá, hogy megkülönböztessem őket. Annyi dolog van a Földön.- a kezem gyengéden a lány hasára teszem, megnyugtat, ahogy érzem, ahogy a kicsi test levegőcseréjét érzem. Sajnálom azokat, akik stréberek, vagy olyan elvont dolgok érdeklik őket, mint az asztronómia, mert ők soha nem fedeznek majd fel olyan csodákat, mint Alexis. Én is elég sokat fantáziálok, de a valódi világra is figyelek. Boldogan felsóhajtok, ahogy a szívem fölé helyezi a fejét, magamhoz ölelem.
Felnézek a csillagokra, miközben simogatom a haját, próbálom megkeresni a legfényesebbet, ami a mi szerelmünk születését jelezte. Nem hiszem, hogy bárki tud úgy szeretni, mint én és ő, minket egymásnak teremtettek. Mintha nem is két, hanem egy lelkünk lenne, amit két testre vágtak, de így is rátaláltak egymásra.
- Pihenj csak. Én vigyázok rád.- nem kell néhány másodperc, és már hallom is a szuszogását. Érzem, az én szemem is nehézzé válik. Olyan jó lenne most, egymás karjába zárva elaludni, nem törődni a reggellel, a következményekkel, azzal, hogy bajba kerülnénk. Most ez olyan távolinak tűnik, hiszen miénk a világ, csak a miénk. De reggelre ez másképpen lesz.
Amikor már úgy érzem, nem tudok ébren maradni, felülök, és miközben felállok, a karomba veszem. Ahogy felemelem, olyan könnyűnek tűnik, hogy hihetetlennek tűnik, milyen hatalmas szív dobog benne. Nem akarom még letenni, hosszan megcsókolom az ajkait, egészen addig, amíg fel nem ébred. Ha a gyönyörű barna szemek kinyíltak, halkan suttogok neki, ahogyan az álomban lévő gyerekekhez szokás.
- Ha fáradt vagy, nem kell megnéznünk a napfelkeltét. Hazamehetünk akár most is.- annak ellenére, hogy ez az éjszaka csodálatos, érzem már én is, milyen rengeteget kivett már belőlem. Érzem, kezdenek fájni a tagjaim, a sok mozgástól kezd egy kis izomlázam lenni, és most, hogy jön a hajnal, kezdek egy kicsit fázni is. De nem remegek a hidegtől, vagy attól, hogy tovább erőltetem a hátam és a karjaim, Alex közelsége megvéd.

Akárhogy gondolkodok rajta, hacsak nem vagyok őstehetség, akkor rengeteget kéne gyakorolnom ahhoz néhány hónap alatt, hogy bekerüljek a házam kviddics csapatába idén. De miért tenném? Igen, Cael kezdi megszerettetni velem, de nem annyira, hogy éjt-nappallá téve gyakoroljak. Azzal csak azt érném el, hogy az eddigi semleges dologból átfordulna utálatba. Nekem bőven elég az is, ha csak ketten kimegyünk a mezőre, és játszunk egy kicsit. Vagy ha éppen nem használja majd senki sem a pályát a suliban, akkor ott. Nem vágyom hírnévre, és legfőképp arra, hogy körülrajongjanak, ahogy eddig is tették a játékosokkal, ha megnyertünk egy meccset. A profi szintű kviddicset meghagyom szerelmemnek. Sokkal jobban illik hozzá, mint hozzám.
Váltunk egy rövid csókot, mielőtt eldőlünk a fűben. Még mindig hihetetlennek érzem, hogy eddig nem találkoztunk, mikor annyi minden közös van bennünk. Talán pont a sok közös pont volt a gátló tényező.
- Csak a kettőnké – ismétlem szavait.
Nincs időm mást is mondani. Az előző rövid csókot, most egy hosszabb követi. Már rég nem számolom, hányadik. Már rég nem érdekel, hogy röviden vagy hosszan. Minden egyes alkalommal az övé vagyok. Ilyenkor nincs jó vagy rossz, nincs fent vagy lent, múlt vagy jövő. Csak a jelen, az itt és most.
- Nem kell időt szánni rá. Vagy beugrik egy név vagy nem.
Azt hiszem, ez az a pillanat, mikor rádöbbenek valamire. Arra, hogy miért nem találkoztunk eddig. Cael sokkal többet törődik azzal, hogy mi van körülötte, mint én. Engem nem nagyon foglalkoztatott, ami abból is kiderülhet, amit Bess említett, mikor nemrég nála voltam. Mi van, ha én már láttam szerelmem korábban, amíg barátnőmmel rohangáltam a fiúk után, de nem érdekelt. Nem érdekelt semmi, ami nem szorosan hozzám volt köthető, a családomhoz vagy a barátaimhoz. Még tavaly is úgy mentem vissza a Roxfortba, hogy a legjobban a családom és a barátaim féltettem. Nem mondom, hogy hidegen hagyott volna a többiek sorsa, de lényegében tizenhárom évig nem láttam mi folyik körülöttem. Azt már sokkal inkább, hogy mi van a csillagokkal, mikor tűnik el az egyik, vagy mikor jelenik meg egy másik. Örülök, hogy végül mégis sikerült körbenéznem magam körül, és rájönni, hogy az élet sokkal szebb, mint amit a csillagok adhatnak.
Nem tudom, mitől, de lassan kezdek magamhoz térni. Úgy érzem, mintha repülnék, de ez lehetetlen, hiszen még mindig hallom szívének dobogását. Ez meg sem lep már, hiszen ugyanerre a dallamra aludtam el, amiből viszont azonnal tudom, hogy nem alszom, az a csók. Visszacsókolok, miközben megsimogatom az arcát.
- Szeretlek! - Nem bánnám, ha minden reggel ez lenne az ébresztőm. Szeretném megnézni a napfelkeltét az elejétől a végéig, de nem hiszem, hogy kibírnám ébren, és nem csak én. Szerelmem is olyan rosszul fest, mint ahogy valószínűleg én. Neki sem ártana, ha végre ágyba kerülne. – Nem bánod, ha elhalasztjuk egy másik alkalomra?
Biztos össze tudom szedni magam, ha kell, és akkor végig tudjuk nézni, ha végig szeretné nézni. Nem vagyok olyan nehéz, és biztos vagyok benne, hogy Cael elbír, de akkor is megkérem, hogy tegyen le. Máshogy nehezen másznánk ki a lyukon. Még mielőtt elindulunk vissza a játszótérre, megtorpanok, és megnézem magamnak az iskola udvarát. Mikor idejöttünk és bementünk, még nem tudtam, hogy mi minden fog történni majd. Sohasem fogom elfelejteni. Menet közben átölelem a derekánál, de egyáltalán nem figyelem, hogy merre is megyünk. Ez az egész város számomra olyan, mintha egy labirintusban lennénk.
- Majd én felugrok a holmikért a toronyba.
Nem igazán foglalkozok a figyelmeztetéssel, nem vagyok én olyan gyenge, hogy ne bírjak el egy szatyrot. Egyébként már kezd világosodni, de még mindig inkább a sötét az úr. Könnyedén felmászok, mintha még mindig öt éves kislány lennék. Megpróbálom megemelni a szatyrot, de alig bírom eltávolítani a földtől. Nem is gondoltam, hogy valójában ez ilyen nehéz. Kicsit körbenézek, hogyan lehetne megoldani a kijuttatását innen, de csak a csúszda az, ami esetleg szóba jöhet. A rádió miatt viszont azonnal elvetem a dolgot. Sokáig mégsem időzhetek, a rövidnadrág és a felső már határozottan nem elegendő.
- Azt hiszem, ezt kicsit elkapkodtam – vallom be kihajolva a toronyból. – Be tudnál segíteni?
Csak egy pillanatra nézek fel, de ez is elég, hogy megbabonázzon a felkelő nap előtti színátmenet, ahogy a feketéből lassan kékké változik az ég, az a néhány felhő pedig, ami az égen van, lilás és vöröses színt ölt magára. Láttam már képeket napfelkeltéről és naplementéről, de egy festmény vagy kép sem adhatja vissza ezt a látványt, és ezt az érzést. Olyan, mintha az éjszaka távoztával belőlem is távozna valami, hogy egy új dolognak adja át a helyét.

Miközben megcsókolom Alexet, egy pillanatra úgy érzem, ez az egész egy álom. Minden túl szép most hozzá az életemben, hogy igaz legyen: rám talált a szerelem egy gyönyörű lány képében, akinél szebbet kívánni sem lehetne, véget ért a háború, apa pedig meggyógyult. Még amikor rájövök a csók közepén, hogy ez valóság, akkor is úgy látom, most minden túl tökéletes. Persze, ennyit megérdemlek az elmúlt év szörnyűségei után. Még ha én nem is kaptam belőle annyit, mint mások.
- Hát akkor nekem nem ugrálnak be.- azt hiszem, a legkevésbé sem érdekelnek a csillagok, amíg Alex itt van nekem. Meg szerintem ha nem lenne itt, sem érdekelnének annyira, én a földi dolgokat közelebb érzem magamhoz. Tényleg úgy érzem, aki pillantásoknál több időt szán a csillagokra, az űrre, elvesztegeti az életét, a fiatalságát. Talán én sem láttam volna meg Alexet aznap, ha akkor is csak álmodozok a talárpróba közben. Szeretek álmodozni, de én figyelem a világot is magam körül.
- Én is szeretlek. Nem, hazamehetünk, napfelkeltét bármikor lehet nézni.- hagyom, hogy Alex a saját lábán menjen, miután úgy érzem, felébredt, de nem engedem el a kezét. Miután kimászunk, átkarolom a derekát, és elindulok vele vissza a játszótérre. Csukott szemmel is megtalálnám, mindig oda vezetett az út hazafelé az iskolából. Elmosolyodom, ahogy eszembe jut. Kicsit furcsa, hogy hiányzik, hogy nem volt semmi gondom. Persze, akkor még nem ismertem a szerelmet sem.
- Hagyd, majd én!- a lány még fel sem ér a létra tetejére, amikor már utána indulok. Tudom jól, milyen nehéz az a szatyor, szinte leszakadt a kezem, amikor vittem, tudom, ő nem bírja azt el. Pont akkor érek fel, amikor kihajol, csak kevés híja van, hogy nem feleltünk össze, de gyorsan magamhoz térek. Elmosolyodok, és gyorsan megpuszilom a száját, mintha egy hatéves kisfiú lopna csókot egy kislánytól.
Felmászok, és vetek én is egy pillantást a horizontra. Úgy négy óra lehet, de tudom, a napfelkeltéhez még legalább egy órát itt kellene töltenünk. Azt viszont nem hiszem, hogy Alex ébren tudna maradni olyan sokáig, és magamat sem érzem már teljesen fittnek. Kicsit el is bizonytalanodok, amikor kézbe veszem a nehéz zacskót, és elkezdek visszamászni a létrán.
- Ha sietünk, akkor négy-öt órát még tudunk aludni. Bár lehet téged Clar felrugdos, nem tudom.- a szabad kezemmel belekarolok, és jókedvű mosollyal indulok vele haza a lassan ébredő utcákon. Ez már úgysem az igazi, már látok embereket az utcán. Igaz, nincs nagyon mugli ismerősünk, azért nem lenne jó, ha például egy régi tanárommal összeakadnék. Legalább négy-öt él ezen a környéken. Igaz, nekik most nincs nagyon okuk tíz előtt felkelni, nincs suli.
Csendben, óvatosan nyomom le a kilincset, és nyitom ki az ajtót. Összerezzenek, ahogy a lépcső alján megmozdul egy árnyék, de a szívem azután lelassul, amikor felsuhan a lépcsőn. Csak Zordon az. Furcsamód, valami kötődése mégis lehet azért hozzám, nem szokott kijönni máshová aludni, ha én is az ágyamban alszok. Még az is lehet, hogy engem várt. Halkan becsukom az ajtót, amit visszazárok, kibújok a cipőmből, a zacskót pedig berakom a lépcső alá, és ráterítek egy kabátot. Úgysem nézi meg senki, majd holnap eltüntetem. Mosolyogva fordulok Alexhez a félhomályban, hogy halkan suttogjak neki.
- Na, őszintén szólva nem gondoltam, hogy nem veszik észre, hogy eltűnünk.

Elmosolyodok kicsit. Talán túl élénk a fantáziám a csillagok neveinek kitalálásához, és ezzel együtt máshoz is. A sok álmodozás és a rengeteg mese, amit gyerekként hallottam anyutól, mind-mind meghozták az eredményt. De szerencsére sikerült visszatérnem arra az útra, amiről egy ideig letértem. Már tudom, hogy mit veszthetek, és bármit meg fogok tenni azért, hogy ez ne következzen be.
Ahogy a lyuk felé közeledünk, kicsit olyan érzés kerít hatalmába, mintha ki akarnának szakítani belőlem valamit, amit nem lehet. Persze, tudom, hogy nem ülhetünk egész nap és éjjel itt, és még rengeteg emléket kell szereznünk közösen más helyeken is, de akkor is fáj egy kicsit, hogy elmegyünk.

A toronyban kicsit újra gyereknek érzem magam, egészen addig, amíg ki nem hajolok, és segítséget nem kérek. Akkor majdnem összefejelünk Caellel, és a hirtelen meglepetésből csak a lopott csókja rángat ki. Elmosolyodok, és helyet adok neki, hogy elférjen. Igyekszem úgy helyezkedni, hogy ne legyek útban neki, ami azért nehéz. Nem épp két olyan gyereknek tervezték a játszóteret, mint mi, majd miután leér, én is mászok utána.
- Segítsek? Ketten könnyebben meg tudjuk osztani a súlyt.
Oké, tudom, nem lennék nagy segítség, de most, hogy tudom, milyen nehéz, nem nézhetem, ahogy egyedül szenved vele.
- Négy-öt óra pont elég lesz. Majd azt mondom, hogy nem tudtam korán elaludni.
Nem hiszem, hogy tényleg elég lenne négy-öt óra, amilyen fáradt vagyok, de ha csak ennyit tudok aludni, akkor be kell érnem ennyivel. Abban viszont biztos vagyok, hogy hagyom majd szerelmem pihenni, ha úgy alakul. Kettőnk közül legalább ő legyen fitt.
Most valahogy teljesen más érzés végigsétálni az utcán. Mikor megérkeztünk, nyüzsgött az egész város, mikor néhány órával korábban kiszöktünk, már senki sem volt. Most viszont kezd életre kelni. Talán kicsit furcsának tűnhetünk, ahogy egymásba karolva, mosollyal az arcunkon sétálunk hajnalban. Legalábbis ezt sikerül leolvasnom annak a néhány embernek az arcáról, akik már fenn vannak és igyekeznek valahova.
Egy pillanatra megtorpanok az ajtóban, mielőtt belépnék. Visszaértünk, és ezzel véglegesen is lezárható a ma éjszakánk. Olyan az egész, mintha már évekkel ezelőtt elmentünk volna, és most térünk vissza, amolyan családlátogatás szempontjából. Gyorsan leveszem a cipőm, hogy ennyivel is kevesebb zajt csapjak. Egy pillanatra mintha látnék elsuhanni egy árnyékot, de elég kicsi ahhoz, hogy ne Cael szülei legyenek azok.
- Tényleg? Miért? Időben indultunk, időben érkeztünk, és nem csaptunk nagy zajt – suttogom. – A szervezés egyszerűen tökéletes.
Adok egy gyors puszit, nem hiszem, hogy a lépcső aljában kéne a továbbiakat megbeszélni. Azért mert nem várnak ránk meglepetésszerűen, még lebukhattunk. De nem is akarok erre gondolni. A nyikorgós lépcsőfokott átlépve felmegyek az emeletre, ott pedig a fürdőt veszem célba. Vagy már hozzászoktam a klór szagához vagy elmúlt, de nem szeretném megkockáztatni, hogy ez miatt lebukjunk.
- Kölcsön tudsz adni egy pólót? Nem akarok most bemenni Clarice szobájába.
Még a végén ezen az apróságon múlik, hogy lebukunk vagy sem. Gondolhattam volna rá korábban is. Ha pedig valaki rákérdezne, hogy miért szerelmem ruhája van rajtam, csak annyit mondanék, hogy az éjszaka rosszul lettem, és muszáj volt átöltöznöm, de senkit sem akartunk felébreszteni. Nem tökéletes terv, de azért hihető, valamennyire.
Bemegyek a fürdőbe, és elkezdem levenni magamról a ruháim. Valahogy el kéne tüntetni a klór szagot azokból is, de ezt csak úgy lehetne, ha gyorsan kimosnánk őket. Ezt viszont hajnali négykor azért nem kéne megtenni. Megengedem a zuhanyt, és beállok alá. Remélem, hogy nem fogja felverni az egész lakást a csobogás.
- Kellemes ez a langyos víz, kipróbálod te is?
Csak remélem, hogy Cael van a zuhanyfüggöny másik oldalán, és nem valaki más. Azt hiszem, ennél jobban akkor nem szólhattam volna el magam. Óvatosabbnak kéne lennem, mielőtt egy olyan helyen kinyitom a szám, amit nem ismerek.

17+

- Köszi, elbírom.- kicsit tényleg nehéz a táska, de nem akarom, hogy Alexnek kelljen vinnie. Én azért el tudom vinni valahogy, de ő sokkal kisebb nálam, és nem akarom, hogy esetleg megártson neki. Valahol hallottam, hogy a lányoknak nem szabad túl nagy súlyokat emelgetni amúgy sem, bár nem tudom, hogy ez így van-e. - Nappal bepótoljuk az alvást, csak felkelni lesz nehéz.
Nagyon szívesen megismételném ezt az éjszakát, ami az egyik legcsodálatosabb dolog volt az életemben eddig. Sosem gondoltam, hogy bárki az ujja köré tud majd csavarni engem, de végül megtörtént mégis. Nehezen bírom ki, hogy nem csókolom, ölelem Alexist, akit gyönyörűbbnek látok bárminél és bárkinél, jobban vágyom rá, mint bármire. Egyáltalán nem érdekel, mit gondolnak az emberek, akik látnak minket, és akik számára ez teljesen természetes lenne, ha egy-két évvel idősebbek lennénk.
A rövid csók után szó nélkül besietek a szobámba, leteszem a dolgaimat az éjjelszekrényemre, és előások egy pólót azok közül, amik régebbiek, de még beléjük férek azért. Egyszerű fehér, úgyhogy remélhetőleg Clar nem ismeri fel. Nem tudom, mennyire ismerné fel amúgy a ruháimat, de nagyon remélem, hogy nem fogja. Nem tudom, mit csinálna, ha tudomást szerezne erről az éjszakáról, simán lehet, hogy kiakadna rajta. Annak nagyon nem örülnék, ha még be is árulna.
Halkan besétálok a fürdőbe, bezárom az ajtót, és elsuttogok egy Silencio-t. Elég bonyolult varázslat, úgyhogy talán erre vagyok a legbüszkébb. Nem nagyon lehet meglenni nélküle, ha olyan dolgokat csinál az ember, mint én. Tökéletesen hangszigetelt így a fürdőszoba, fényt meg ad eleget a felkelő, ablakon bepillantó Nap is. Még ha anya vagy apa ki is megy vécére, akkor sem hiszem, hogy lebuknánk. Gyorsan ledobom a ruháimat a szennyes kosárba, és visszafojtott lélegzettel beállok a zuhany alá.
Már elég világos van hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem, amit a sötétben, a strandon nem láttam tökéletesen. Senki nem tökéletes, de én egyetlen apró szépséghibát sem látok most Alexen, aki tetőtől talpig olyan gyönyörű, amilyen egy angyal lehet. Ahogy szemben állok vele, életemben talán először elkezdek aggódni a külsőm miatt, egyszerűen úgy érzem, nem érhetek fel ilyen szépséggel. Magamhoz ölelem, és megcsókolom. Egyetlen hosszú pillanatra mindenem hozzásimul a lány puha bőréhez.
Szótlanul elválok tőle, hogy tusfürdőt nyomjak az egyik kezembe, és miközben kissé zavartan elmosolyodok, elkezdem bekenni a bőrét. A vállánál kezdem, párhuzamosan lefelé haladva a két vékony karon, visszafelé pedig a két oldalát szappanozom be a csípőjétől egészen a hónaljáig. Óvatosan folytatom a mellkasával, a két apró mellel, ahol a kezem sokáig elidőzik. Érzem, még nem volt elég ez az éjszaka.
Végigsimítok a tükörsima hason, a szappannal lemosva róla a klór szagát, azután letérdelek, hogy lentebb folytassam. Talán percekig is elidőzök azzal, hogy gyengéden beszappanozom, azután újra és újra lemosom a tenyereimbe gyűjtött vízzel a kis dombot, többször végigsimítva rajta, egy másodpercre sem véve le róla a szemem. Akkor is azt nézem, amikor a kezem végre továbbhalad a formás fenékre, majd a két hosszú, sima lábra. Legalább fél percig fogom át a combját, és többször is átszappanozom, mielőtt felállok, és gyengéden megfordítom, hogy befejezzem a hátával a testét, és a samponnal óvatosan nekiálljak a hajának.

+17

Ahogy hallom a zuhanyfüggöny csúszását, megérzem mögöttem egy test hőjét, ezért megfordulok. A hajam már nedves, az arcomon cseppekben csorog lefelé a víz. Kicsit kicsavarom hosszú hajam, hogy ne csöpögjön. Persze, teljesen felesleges, mert azonnal újra nedves lesz. Elmosolyodom, ahogy meglátom kicsit fáradt arcát. A sötétben nem is tűnt fel, hogy ennyire megviselte az éjszakázás. Én csak elmentem a tükör mellett, nem néztem bele, ezért nem tudom pontosan mennyire vagyok rosszabb állapotban hozzá képest.
Eddig csak pólóban láttam, a strandon a holdfény nem mutatta meg minden porcikáját, úgy ahogy most is láthatom. Kicsit olyan, mintha akkor a sötét mégis rejtegetett volna minket egymás elől, de itt és most erre nincs lehetőség. A sötét visszahúzódott, hogy a napfény vegye át a helyét. Elmosolyodok, kezemmel végigsimítok izmos karjain, majd közelebb lépve hozzá átölelem. Csupasz bőrünk egymáshoz simul, ahogy kicsit lábujjhegyre állok, hogy ajkaink egymásra tapadjanak, egy hosszú percig. Aztán mikor elválunk egymástól, néhány másodpercig a mellkasára hajtom a fejem.
Ahogy elkezdi lemosni a nap porát rólam, elmosolyodom. Igyekszem, nem akadályozni a mozdulatait, és amikor csak lehet egy puszit adni neki. Éppen oda, ahol elérem. Közben én is fogom a tusfürdőt, és még mindig nem akadályozva a mozgásban elkezdem lemosni őt. Illetve csak akarnám, mert mikor az oldalamhoz ér, összerezzenek és felnevetek.
- Csiklandós vagyok, csak óvatosan!
Furcsa, hogy korábban ez nem zavart, most valahogy mégis előkerül. A tusfürdő már rég eltűnt a kezemről, ezért újat akarnék tenni rá, de meggondolom magam. Inkább a samponért nyúlok. Egy kicsit bevizezem, amitől még jobban kiérződik a mentol illata. A szemébe nézek, miközben letérdel. A habos kezemmel közrefogom az arcát, és adok a homlokára egy puszit, onnan pedig kezem felcsúszik és kezelésbe veszem a haját. Úgy érzem teljesen felébredtem ettől a zuhanyzástól, és bármire képes lennék a továbbiakban.
Többi testrészének azonban már nem tudok nekiállni. Még arra se marad időm igazából, hogy lemossam a sampont. Megfordít, tudom, hogy most rajtam a sor hajmosás szempontjából. Mikor a hátamnál jár, amennyire tudok, hátranyúlok, és előre vonom kezét, hogy átölelhessen. Érezni akarom közelségét, sokáig, örökre. Persze, tudom, hogy nem maradhatunk így a végtelenségig, mégis magamba akarom vésni ezt a pillanatot, amennyire csak lehet. Lehunyom a szemem, kicsit elkalandozok, legközelebb csak akkor térek magamhoz, mikor megint megérzem a menta illatát.
Mikor úgy ítélem meg, kész vagyok, visszafordulok felé, és elmosolyodok. Újra megfogom a tusfürdőt, bízva benne, hogy ezúttal sikerrel járok. És ez a feladat teljesítve van.
- Tudod, semminél sem vágyom jobban arra, hogy ezek az izmos karok öleljenek – kenem be őket tusfürdővel szép lassan. – Ahogy mindig hallani akarom, ahogy mellkasodban szíved, életed ütemét veri, ami az én életem üteme is már.
Lassan haladok fentről lefelé a hasa felé. Nem tudom mennyit edzett a nyáron vagy korábban, de a kockák már elkezdtek látszani. Egyesével végigsimítok rajtuk, majd két kezem az oldalához vándorol, hogy azon felfelé haladva elérjek a hónaljáig. Megfordítom, hogy ezúttal a hátát vegyem kezelésbe. Egy újabb adag tusfürdőt nyomok a kezembe, majd a vállától kezdve elkezdem lemosni a hátát. Itt is meglátszódik az edzésnek az eredménye, és most világosban teljesen másként fest a tetoválás. Olyan élethű, olyan nemes és olyan szép. Többször végigsimítok rajta, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg nem lemosható, majd kezem előre siklik, és átölelve először a fejem támasztom neki, majd hozzá is simulok kicsit.
Alig pár pillanatig, csakhogy érezzem közelségét, majd elindulok lefelé. Letérdelek, hogy mindenhol elérjem a lábát elől, a lábfejét, mindenét, kicsit elidőzve azon a testrészén, ami ma eddigi életem legszebb élményével ajándékozott meg, majd hátul felfelé még alaposan megmosom a formás fenekét. Egyik kezemet rajta tartom, mintha attól félnék, hogy ha kicsúszik alóla, akkor az ágyamban fogok felébredni, egyedül. Leemelem a zuhanyfejet és lassan elkezdem lemosni róla a tusfürdőt és a sampont. Biztos vagyok benne, hogy ezzel csak a klórt tüntetjük el magunkról, mert az időt már nem lehet visszatekerni, és nem is akarnám. Visszateszem a tust a helyére, majd immár teljesen tisztán szembe fordulok vele, és megcsókolom, olyan sokáig, ameddig csak bírom levegővel.

18+

Mindig utáltam a hajmosást, de azt hiszem, így, hogy Alex mossa, még ez a kényszerű áldozat a szépség oltárán sem kellemetlen. Úgy érzem, egész életemben képes lennék ellenni vele, nem is kellene romantikusabb hely, mint a félhomályos fürdőszoba, amit gyerekkoromtól kezdve ismerek, mint a tenyeremet. Minden csempe mintázata, minden apró kis repedés ismerős, az egyetlen dolog, ami új nekem, ez a gyönyörű test.
Nem tudok mást válaszolni a szép szavakra, csak átölelem egy pillanatra, azután hagyom, hogy ő is lemosson engem. A bőröm egy kicsit libabőrössé válik az érintésétől, a tusfürdő, a keze nyomán meg-megfeszülnek az izmok a bőröm alatt, és érzem, egy kicsit ki is pirulok, miközben felfedezi a testem. Nem tudom, mit csináljak a kezeimmel, amikkel futólag meg-megérintem Alexis csípőjét, oldalát, karját, combját, azután visszaengedem hullani őket a testem mellé. Valahogy sehogy sem az igazi.
Lehunyom a szemem, és felsóhajtok, az egész testem megremeg tetőtől talpig, miközben minden vér elhagyja a fejem, hogy a lány kezei alá gyűljön. Hirtelen nem tudok semmire gondolni, csak megfogom az egyik kezemmel a kapaszkodót, a másikkal pedig kitapintom a vizes hajat mögöttem, és gyengéden végigsimítok rajta.
Miközben hosszan magamhoz ölelem Alexet, és egy forró csókot váltunk a zuhany esője alatt, nem tudok másra gondolni, csak rá. Mindenkinél jobban szeretem, mindennél jobban vágyok rá, örökké vele akarok lenni. Nem akarom magára hagyni a gyönyörű ajkakat, az édes leheletet, a puha bőrt, ezt a rengeteg szeretet, ártatlanságot, melegséget. Nem akarom, hogy véget érjen máris ez az éjjel, és vissza kelljen mennem egyedül abba az üres, hideg ágyba.
A hátát, vállát fogó kezeim óvatosan lecsúsztatom a gerince mentén, és gyengéden megmarkolom a fenekét, miközben jobban, intenzívebben csókolom, mint korábban bármikor. Percekig csak harcot vív a nyelvem az övével, mintha képes lennék rá, hogy enyhítsek azon a szomjon, amit az iránta érzett szerelmem okoz. Csak akkor válok el tőle kipirulva, amikor már muszáj levegőt vennem, de a számat nem csukom be, csak nézek rá, mélyen a gyönyörű szemekbe.
Az egyik karommal átölelem a derekát, közelebb húzom magamhoz, a másikat pedig előrekúsztatom, hogy kitapintsam teste legérzékenyebb pontját, és gyengéden simogatni kezdjem. Úgy érzem, mindjárt szétrobbanok, ez pedig egyszerre kellemes és kellemetlen, egyszerre kívánom a végét, és azt, hogy örökre tartson. Percekig masszírozom, simogatom a hátát, csókolom a nyakát, az ajkát, az arcát. Nem mondok semmit, nem is tudom, hogy tudnék-e, csak hagyom, hogy a víz próbáljon minket lehűti, teljesen hiába. Folyhatna száz évig, és mi még mindig lángolnánk. Óvatosan kitapintom a kis rést, ahol pár órája végleg elvesztem, és finoman becsúsztatom az ujjaim.
- Nem is lehetnél ennél gyönyörűbb.- megcsókolom, ezúttal gyengéden, finoman, azután áttérek a nyakára, a vállára, amit szintén elhalmozok csókokkal. Olyan fehér és puha a bőre, akár hattyú is lehetne.

18+

Úgy érzem, ha a zuhany jéghideg vízzel zúdulna ránk, az sem tudna lehűteni minket. Sőt mi melegítenénk fel a vizet, ahogy tovább folyik rajtunk. Nem akarom elengedni egy percre sem, nem is tudnám, most nem. Sohasem! Ha el kéne engednem egy kicsit is, akkor úgy érezném, talán sohasem kaphatom vissza. Sohasem láthatnám ragyogó mosolyát, gyermekies báját, feketelyukként elnyelő zöld szemeit. Egyik karommal a hóna alatt átnyúlva simogatni kezdem a hátát, a másikkal az arcát és a haját bizergálom. Kezeim igazából maguktól mozognak én már régen elvesztem az egyre hevesebb csókban, amit éppen váltunk.
Mikor elválunk egymástól, nem nyitom ki azonnal a szemem, és a szám is nyitva marad. Aztán pár másodperc múlva, elmerülök zöld szemeiben, észre se veszem, hogy mennyire illetlen vagyok a nyitott számmal. Újra csókolni akarom az örökkévalóságig. Ahogy közelebb von magához, azonnal csókolni kezdem a mellkasát, de közben elhagyja néhány sóhaj az ajkam. Ha éppen nem én csókolom őt, akkor ő engem, a zuhany csobogását már nem is hallom, csak az egyre forróbb levegőt érzem, ami körbevesz. A bőröm kezd kipirulni, és a sóhajaim mélyülni.
Ahogy megtalálja a kis rést, amit nemrég a strandon fedezett fel először, egy még mélyebb sóhaj hagyja el az ajkam. Ajkamat az ajkára tapasztom, hogy egy gyors csók után a nyakánál és a mellkasánál folytassam, míg két kezemmel a hátát simogatom. Egyre gyorsabban zihálok, a sóhajaim is megváltoznak a korábbihoz képest, úgy érzem a levegő hőmérséklete eléri a csúcspontot és a ránk hulló vízcseppek már csak gőzként érnek el hozzánk.
- Te… teszel… gyönyörűvé – zihálom egy kis idő múlva.
Érzem, lábaim remegni kezdenek, már alig bírok állni. Átölelve megkapaszkodok benne, bőre pont olyan forrónak tűnik, mint amilyen az enyém. Csókjaimmal próbálom hűteni, ott ahol csak tudom, de mintha az árral úsznék szemben. Mintha most minden, amit tenni akarnék, semmit sem lehetne. Már nem tudok gondolkodni, hagyom, hogy csókolja a nyakam, a vállam, addig hátrajtom a fejem, hogy kicsit megpróbáljam lehűteni magam a vízzel. Aztán eljön megint az a pont, amitől már úgy érzem nincs tovább, már nem lehet tovább.
Néhány órája még azt hittem eljött a mennyország, hogy az éjszakának vége lett, mikor beléptünk a lakás ajtaján, de tévedtem. Még most is tart az éjszaka, és amíg az oldalán vagyok, addig mindig olyan lesz, mintha kapnék egy kis szeletet a mennyországból. A mellkasára hajtom a fejem, veszek néhány mély lélegzetet, amitől elmúlik a lábremegésem.
- A legnagyobb és legszebb ajándék vagy, amit valaha az élettől kaptam.
Lassan újra csókolni kezdem a mellkasát, közben kezemmel megkeresem legnemesebb testrészét, majd szép lassan elindulok lefelé a csókokkal. Először végig a hasán, majd egy kicsit visszaugorva megint a mellkasát, és immár véglegesen elindulva lefelé, majd letérdelve, hogy könnyebb legyen a csókokat osztogatnom.

Azt hiszem, szavakkal nem is tudnám leírni azt az érzést, amit akkor élek át, amikor örömöt szerzek valakinek. Legalábbis azt hiszem, én nem tudnám, nem tudnék semmit mondani, amitől még szebbek lesznek ezek a hosszú percek, úgyhogy nem is mondok semmit. Csókokkal halmozom el a vizes hajat, a homlokát, ahol éppen érem, a szabad kezemmel megsimogatom mindenhol, ahol csak érem őt.
Mélyen elraktározok magamba mindent, az illatát, a teste melegét, a sóhajokat, azt a tökéletes alakot, amilyennel még álmaimban sem találkoztam soha. Próbálok úgy tenni, mintha lelassíthatnám az időt, mindent olyan lassan, olyan óvatosan, finoman csinálni, ahogyan csak lehet, mert azt remélem, úgy elhúzhatom ezt a pillanatot minél tovább.
Szorosan magamhoz ölelem, gyengéden megcsókolom a nyakát, amikor megremeg, amikor vége lesz. Átvállalok abból a pehely súlyból egy keveset, nehogy véletlenül elessen, feladják a lábai, hogy nehogy bármi kellemetlen legyen neki ebben. A strandon nem biztos, hogy mindent jól csináltam, de most azt szeretném, hogy minden tökéletes legyen.
- Te is nekem.- nem tudnám szebben megfogalmazni annál, ahogy ő, mit jelent most nekem, és mit fog nekem jelenteni mindig, úgyhogy csak ráhajtom a fejem az övére, és átölelem a derekát a szabaddá váló kezemmel, hagyom, hogy áztasson minket a víz. Nem érdekel, mióta lehetünk bent, hogy esetleg rajtakapnak minket, hogy kiderülhet minden, amit el akartunk titkolni. Ha a világ véget ér csak azért, mert egy perccel is tovább maradunk, akkor is megéri.
Ahogy megérzem a kezét újra, bennem ragad a levegő, mintha nehézzé válna a cseréje. Nem tudok mondani semmit, csak behunyt szemmel sóhajtok egyet, gyengéden megsimogatom a fejét, a haját, a kezemmel követem az útját egészen végig. A meleg ajkak, a forró lehelet érintésére felnyögök, és ahogy a lábam megremeg, gyorsan a kapaszkodóért nyúlok. Alig néhány másodperc kell csak, hogy elérjem a csúcsot, amihez nem is hasonlítható semmi korábbról. Sokkal jobb még a strandnál is.
Amikor lassan vége lesz, letérdelek Alexszel szemben, és szorosan magamhoz ölelem, hosszan a szemébe nézek. A szemére akarok a legjobban emlékezni, arra, ami benne csillog, mert látom benne azt az érzést, hogy összetartozunk. Gyönyörű a teste minden porcikája, de én nem a testébe szerettem bele elsősorban. Néhány percig még nézem, mielőtt felemelem az egyik kezem, hogy elzárjam a vizet.
Gyorsan megtörölközünk, inkább egymást törölve, mint magunkat, még egyszer végigsimítva minden testrészén. Nem tudom, hogy nyáron látjuk-e még egymást így, hogy a Roxfortban mennyi időnk lesz együtt csak egymásra figyelve, úgyhogy most, hogy az utolsó perceinket töltjük a közös éjszakából, még szebbnek tűnik, ha ez lehetséges egyáltalán.
- Soha nem volt még ilyen gyönyörű éjszakám. Aludj jól, pár óra múlva találkozunk.- hosszan szájon csókolom, azután felemelem a pálcám, és halkan megszüntetem a varázslatot. Még elsuttogok egy halk szeretleket, mielőtt kinyitom az ajtót, halkabban, mint valaha, és gyors, csendes léptekkel megteszem a szobámig az utat. Még egyszer visszanézek, és egy mélyen boldog mosollyal az arcomon ránézek, mielőtt lehunyom a szemem és becsukom az ajtót. A pálcámat az éjjeliszekrényre teszem, és úgy, ahogy vagyok, meztelenül, félig vizes hajjal befekszem az ágyba. Gyorsan elalszok, hogy újra álmodjak. Ezúttal nincsenek benne furcsa alakok, szimbólumok, jövőre utaló jelek, csak én, Alex és az éjszaka.

Roxfort RPG

Karakterek => Caelius Edevane => A témát indította: Caelius Edevane - 2015. 05. 15. - 17:45:09