Rovatomban a háború hétköznapi hőseit szeretném bemutatni, s kissé közelebb hozni az olvasókhoz. Ők talán nem harcoltak szemtől szemben a Sötét Nagyúr ellen, nem ragadtak pálcát egy tűzharc közepén, s még csak nem is voltak a Főnix Rendjének szövetségesei – a maguk módján mégis megtették azt, ami tőlük telt. Felkutattam hát azokat a személyeket, akik a frontvonalak mögött cselekedtek. Mai cikkemben a Quinton ház örökösének, Jimmy Quintonnak a történetét tárom fel kedves olvasóim számára.
A kisebb aranyvérű család neve talán nem ismeretlen olvasóim számára. Számos mágiatudományban jeleskedő tudóst neveltek ki maguk közül, Aloysius Quinton pedig a Kísérleti Bűbájok Bizottságának vezetőjeként dolgozik immáron nyolc éve. Mégis, az utóbbi években a Sötét Nagyúr rémuralmának idején az az apró kis aláírás lehetett emlékezetes az emberek számára, ami szinte minden, vérelmélettel kapcsolatos kiadvány végén szerepelt.
„Az Alapokmány kimondja, hogy a varázslóvilágot és a muglik világát el kell választani egymástól. Egy varázsló vagy boszorkány sohasem fedheti fel magát. A bizonyítottan gyenge szellemi képességgel rendelkező muglik érdekét szolgáló törvényre viszont évek óta fittyet hány a varázslótársadalom nagy része. Ennek később meglettek a következményei, hiszen az új generációk egyre gyengébbek, s kevésbé fogékonyak a mágiára, valamint évről évre egyre több bejegyzett kvibli születik. A muglikkal való házasodás tehát nem csak törvénytelen, ami élesen szemben áll a varázslóvilág legfontosabb, nemzetközileg elfogadott alapokmányával, hanem egészségtelen is, mely az évek, évszázadok alatt a mágiavilág bukásához vezetnek majd.”
Csupán egy szemelvény Mr. Quinton megannyi propaganda írásaiból, melyekben gyakran tesz hivatkozást az Aranyvérűek Címjegyzéke, Mardekár Malazár Históriája, és a Világunk filozófiája: avagy a mugliknak miért jobb, ha nem ismerik című, kétes valóságtartalmú kötetekre. Érthető hát, hogy a Mágiaügyi Minisztérium vérelmélet-terjesztésével megbízott propagandafelelőse nem volt éppen a „hónap dolgozója”, legalábbis a népszerűséglistán. Azonban akkoriban még nem tudhatták, hogy egyike volt azoknak, akik felelősek a minisztériumból menesztett, mugli származású dolgozók, s családjaik (közöttük két roxfortos diák, s egy harmadik társuk) kimenekítéséért. A szigorú vizsgálatok ellenére sokáig gyanún felül állt, hogy az a személy, aki az ilyen írásokért felelős, a szülőházában szökevényeket lát vendégül. A Quintonok kockázatvállalásukkal kilenc ember életét mentették meg, mindez azonban jeletős veszteségekkel járt számukra. Szomszédaik talán jól emlékeznek arra, mikor a staffordshire-i birtokuk felett megjelent a Sötét Jegy, a valaha pedig talán nem is oly pazar birtokuk pedig teljesen elpusztult, vele együtt felbecsülhetetlen értékű könyvtáruk, ami a legjelentősebb magántulajdonban lévő könyvgyűjteménynek számított Nagy Britanniában. Dorothy Quinton életét vesztette, Aloysius Quinton pedig a Reggeli Próféta információi szerint egy életre megnyomorodott. Az ifjú örökös azonban nem áll meg. Folytatja a harcot, hiszen úgy véli, a háború lezárása csak egy lépés abban a hosszú folyamatban, melynek célja egy korrupció és előítéletmentes, szabad, utópikus varázslótársadalom létrejötte. Ennyire félreismerték volna azt a személyt, ki a fenti sorokat pergamenre vetette?
„Velünk, mágusokkal az a baj, hogy képtelenek vagyunk előre gondolkozni. Egy jó tudós felteszi magában a kérdést: ez miért van? | Megtalálja rá a választ, majd ha ezt már tudja, akkor arra használja, hogy hozzátegyen valamit a jövőhöz, hogy az jobb és szebb legyen. A varázslótársadalom jelenleg viszont nem képes erre. Ha egy mai varázsló előrenéz, akkor ugyanazt látja, mint most, csak a saját leszármazottjait képzeli a maga helyébe, ahogyan tették ezt őseink is. Egy tudós viszont azt képzeli el, hogy mennyivel lesz más az a világ, amiben majd az ő unokái élnek.”
Hangzottak el a szavak Jimmy Kipp Quintontól. Az alig huszonéves, az utóbbi években főleg könyvsikerei által ismert Jimmyvel welszi birtokukon, Gwynedd megyében, Caernafonban találkoztam. Könyveiből ismert, jó vonású arcát most ápolatlan, szúrós borosta fedi, talán a gyász miatt. Egy kis híján megtört fiatal, szavaival még sem fél kimondani mindazt, amit gondol.
„Vegyünk példát a mugli történelemről. A világ legtöbb részéről eltűnt a nemesség, a hatalmat pedig azok gyakorolják, akik érdemesek rá – nem pedig azok, akik megöröklik. Azokat, akik nem voltak képesek szellemileg beérni, a társadalom kitaszította önmagából. Előbb az ipari forradalom, majd a kommunikációs forradalom minden mélypontja ellenére megkívánta, hogy az emberek alkalmazkodjanak – a muglik pedig már kis híján épp úgy varázsolnak, mint mi! Ellenben mi, mágusok leragadtunk az ősrégi, barbár szokásoknál, és a sötét középkorban élünk. A muglik előre haladnak, míg mi nem vagyunk képesek sem változni, sem változtatni, néhány régi, bukott eszme miatt. Lenézzük a muglikat, holott amíg mi a vérünk tisztaságával és családfánk fényezésével, suvickolásával, fertőtlenítésével voltunk elfoglalva, addig ők megtanultak repülni. Ahelyett, hogy példát vennénk róluk, inkább azzal takarózunk, hogy sterilizáljuk családunkat. Felháborító, hogy a legtöbb okmányban még mindig jelezned kell vértisztaságod állapotát.”
Radikális nézeteivel vajon kivívja-e a többi aranyvérű család utálatát? Egy azonban biztos, nem fogja ülve várni, hogy megvárja, mi történik. A Reggeli Próféta megerősített információi szerint ugyanis a következő tanévtől a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában oktatja a rúnaismeret tudományát, személyesen az új igazgatónő, Minerva McGalagony kérésére. Kérdés azonban, hogy szemlélete vajon átragad-e a diákokra. S vajon ténylegesen jó-e nekik az, ha ilyen szemléletváltást kapnak? |