Roxfort RPG

                              
Fantasztikus hely a Roxfort, korlátlan mennyiségben fogyaszthatok kávét anyám tudta nélkül. Tud róla, hogy kávézom, csak azt nem tudja, hogy egy nap képes vagyok négy pohárral is meginni fiatal korom ellenére. Bizony, bizony elég hamar elkezdtem tönkre tenni az egészségemet, de ha szeretnék se tudnák már leszokni a koffeinről.
   Ma a nehéz napom ellenére, sikerült korlátozott mennyiségben kávét innom, vagyis csak két pohárral, de mivel még van egy csomó tanulni valóm így muszáj legurítanom még egy pohárral, mielőtt lemennék a konyhába összeszedek a könyvtárból néhány könyvet. Miután beszereztem a könyveket amiket szerettem volna elindultam fel a klubbhelyiségbe, hogy letegyem őket.
   A konyha az egyik kedvenc helyem a Roxfortban. Imádom, hogy ennyire kedvesek a házimanók és még pluszba fantasztikus kávét is készítenek, nekünk is kéne minimum egy otthonra. Az asztalnál egy tőlem idősebb lány ül, griffendéles prefektus ha jól tudom.
- Szia! Évfolyam, név...? És persze, milyen büntetést szeretnél? - kérdezi nevetve.
Csodálkoztam volna ha nem szólít meg, hirtelen nem tudtam mit válaszoljak, de igyekeztem olyan választ ki találni amitől egy kicsit megenyhül a szíve és nem ad büntetést. Végül még is inkább az igazságnál maradtam, vállalom a következményeket!
- Szia! Miriam Deccor vagyok és negyedikes, de ne adj büntetést légyszíves - pandamaci szemekkel nézek rá -, csak kávéért jöttem.

                              

Egy pár percig álltam ott tétlenül a konyha közepén, zavarban voltam. Nem tudtam, hogy mit kéne mondanom,hogy megtörjem azt a kínos csendet, de végül, szerencsére a lány megszólalt.
 - Rendben. A büntetésed egy kávé elfogyasztása a gonosz, csúnya prefektus társaságában. Gyakran jársz ide? Csak mert még nem futottunk össze, bár igazság szerint egyikünknek sem kellene éppen itt korzóznia, de igen, a kávé nagy úr... - elindultam a lány mellé, hogy leüljek.
- Oh, nem tudom, hogy hogyan fogom kibírni ezt a büntetést. - nevetek - Napi egyszer-kétszer járok ide, mikor mennyi időm van. Igyekszem akkor jönni amikor senki nincs itt. - válaszom közbe veszek egy sütit, igaz már nem kéne egyek, vigyáznom kell az alakomra, bár nem fenyeget az elhízás.
   - Na és, milyen kávét szeretnél? Ha nem valami gourmand ízről van szó, akár én is megcsinálhatom, ne zavarjuk a kis tündérkéket... Tényleg, ne haragudj, még nem is mutatkoztam be. Minerva, vagy inkább ahogy emlegetnek, Minnie Balmoral, szintén kávérajongó hatodéves, és ha úgy alakul, a ma esti pincéred. Szóval, mi az óhajod...?
Tudtam, hogy ismerős valahonnan a lány, ő az akiről  nem tudnak a barátaim megegyező véleményt adni, párak szerint undok és szigorú, mások szerint inkább kedves és jó szívű, az biztos, hogy én az utóbbit tapasztaltam.
- Egy pohár macchiatot szeretnék, Minnie. Ha lehet akkor engem is szólíts csak Mirinek, azt sokkal jobban szeretem mint a Miriamot.

                                             

Nem tudom, hogy jó ötlet-e az, hogy ilyenkor is kávézok, de úgy érem, hogy óriási nagy szükségem van mégegyre és legalább nem a szobámban unatkozok hanem barátot szerzek.
- Tehát ismételjük meg az iméntit: honnan tudod, hogy kell bejutni ide? Csak mert, mint ahogy tudod, szigorúan tilos.  Tud még róla valaki, hogy lejársz ide? Mármint senki nem aggódik emiatt? Nem akarlak kioktatni, a te életed... csak érdeklődöm. Csak egyszerű macchiatoról beszélünk? Semmi különös ízesítés, extra kívánság? Tényleg, hol tanultad a kifejezést? Úgy értem, ilyen jellegű pályára készülsz, vagy család, barátok..? És miért rajongsz érte ennyire?  - kérdezi mosolyogva.
Szívesen át siklanák újra az első  kérdésen, de ha már ennyire tudni szeretné, akkor elmesélem neki.
- Kerestem, kutattam és tessék! Megtaláltam. Amúgy nem. Az egyik barátom mesélte el, hogy hogyan juthatok le ide - válaszom közbe eszek még egy sütit. Túl finom, nem birom ki, hogy ne egyek belőle még legalább egyet és ahogy látom Minnnie nem nagyon fogyaszt belőle, nem értem miért. -  Senki nem tud róla, hogy itt vagyok,  nem kötöm senki orrára azt, hogy hova megyek, bár így elég óvatosan kell közlekednem, nem szeretném ha követnének - válaszolok gyorsan az első két kérdésére. - Igen, csak egy egyszerű, macchatoról beszélünk, bár egy kis cukor jöhet bele. A nyáron ellátogadtam apával Olaszországba ott ittam először ilyet, és igen nagyon megszerettem - mosolyogva gondolok vissza a nyáron történtekre. Nem is tudom, hogy volt-e ennél jobb nyaram. Fantasztikus érzés  volt vele tölteni egy kis időt. - Miért rajongok érte ennyire? Hát azt elég nehéz lenne elmagyaráznom, te miért rajongsz azért?- rámutatok a mutató ujammal a kávéjára.

                                        

Örülök, hogy sikerült megusznom a büntetsét, nem igazán szerettem volna most megkapni az elsőt. Elmosolyodok Minerva reakciójára, úgy látszik ő is érti a viccet, nem úgy mint itt a Rofxortban egyesek.
- Követnének? Még a tavalyi helyzet miatt? Vagy valaki zaklat? Ugye tudod, hogy kérhetsz segítséget?
Úgy látszik ezt egy kicsit félreértette, gondolatban gyorsan összeszedem a válaszomat és gyorsan elismagyarázom azt, hogy hogyan értettem.
- Nyugi, nem zaklat senki, csak a barátaim szeretik tudni, hogy mikor hova megyek, én meg nem az a lány vagyok aki az orrukra köti ezt. Nem szeretném ha ők is ide járkálnának - egy kicsit elegem van abból, hogy otthon is és itt is mindig megérdezik, hogy hova megyek és, hogy hol voltam ezért van az, hogy ha felteszik nekem ezt a kérdést akkor idegesen válaszolok. Sajnos gyorsan feltudom kapni a vizet bármin, azt hiszem ezt az őrült tulajdonságot apámtól örököltem, ő is pontosan úgy reagál ezekre a kérdésekre ahogyan én.
Szeretnék még egy sütit elvenni, de próbálok uralkodni magamon. Egy kicsit udvariatlan lenne ha csak úgy tömném magamba más sütijét. Anya mindig arra tanított, hogy ha meg is kínálnak akkor is csak mérsékelten vegyek el, azaz egyet vagy kettőt fogyasszak.
- Rendben, akkor egy macchiato. Meg is értem, hogy megszeretted, az igazi olasz ízek tényleg páratlanok... Hol jártatok? Csak egyszer voltam ott, de tényleg kíváncsi vagyok az élményeidre, imádok utazni - végre van egy ember akinek el tudom mesélni az olaszországi élményeimet.
- A fővárosban, Rómában voltunk. Te is ott jártál? - teszem fel neki a kérdést aztán folytatom tovább a kis élménybeszámolómat. - Mindenféle híres építményeket megnéztünk, színházakban voltunk, fantasztikus élmény volt!
A következő kérdésére gondolkodás nélkül válaszolok, bár azt hiszem nem tudom minden ételnek és italnak a nevét amit kóstoltam, de azért amik eszembe jutnak azokat megmondom.
- Sok mindent megkóstoltam. De amik a legjobban ízlettek: ristretto, tiramisu, cannolo és még volt mégegy aminek nem jut eszembe a neve. Neked mik voltak a kedvenceid?

                                        

    Erősen töröm a fejem azon, hogy mi a neve annak az ételnek amit annyira szerettem. Hihetetlen, hogy nem jut az eszembe, pedig egész nyáron azzal zaklattam anyát, hogy készítse el nekem, de sajnos túl sok volt a dolga én meg nem igazán tudok főzni így nem tudtam újra megkóstolni. Azt hiszem Minervával egyetértünk azzal kapcsolatban, hogy nem kell mindenkinek tudnia mindenről, tudom én, hogy a barátaim aggódnak értem, de akkor is. Miért kell mindig mindenkinek kérdezősködnie?! Nem szólalok meg, csak mosolygok. Észrevette, hogy kívánom a sütit és megnyugodtam kicsit, hogy ha veszek még az nem illedelmetlenség, így vettem még egyet és körülbelül úgy nézhettem ki mint egy négy éves kisgyerek aki megkapta a kedvenc édességét és százszázalékosan elégedett.
  - Ööö, futólag. Igazából egy nagy rohanásként maradt meg az a város, mert a legkisebb testvérem elkapott valamit, úgyhogy őt ápoltuk. Hidd el, a legszebb várost is el tudja rontani, ha az öledbe hánynak. De ahogy így elmeséled, tényleg emlékezetes lehetett. Mi volt a kedvenced? A Vatikánban is jártatok?
Sajnálom Minnie-t, mert nem tudom milyen az ha az öledbe hánynak. Velem is ugyanez történt a két évvel ezelőtt, apával és az új családjával elmentünk spanyol országba és a legkisebb gyermeke az én ölembe hányt.
  -  Tudom milyen az ha az öledbe hánynak - mesélem neki aztán válaszolok a kérdéseire. - Kedvencem a Capitoliane Museums volt és igen a Vatikánban is voltunk.
Örülök, hogy Minnie-nek segíthetek, nem volt olyan ember akinek elmesélhettem az élményeimet. Anya még abba is nagyon nehezen ment bele, hogy én elmenjek apával Rómába, egy héten keresztül könyörögtem neki.
  - Amennyire ismerem az olasz konyhát, ezek mind édességek, ugye? Nekem inkább a tésztáik maradtak meg, és hát persze az olasz pizza... Úgyhogy ha nagyon szeretnél jót röhögni a kiejtésemen meg azon, hogy csak szótagok jutnak eszembe, akkor felidézem őket, de neked frissebb az élmény, gyerünk, rohanj le. Még nagyjából öt perc, addig készül a kávéd, öntsd ki nyugodtan a lelked.
  - Én azért kíváncsi vagyok a te emlékeidre is!

                                        

A kávémra várva elkezdek csendesen dobolni az ujjaimmal. Ahogyan Minnie a kávémat készíti anya jut az eszembe, ő is hasonló kézmozdulatokat végez kávékészítés közben.
  - Miri, lenne hozzád egy elég lényeges kérdésem. Ha értékelned kellene ezt a beszélgetést, hányast adnál magadnak és nekem egy olyan skálán, ahol a nulla teljes és menthetetlen néma, a tízes pedig egy sikítószellem lendületével, de Rita Vitrol szociális érzékenységével vegyítve Malfoy humorát pofázik egyetlen levegővel?
Minerva kérdésén egy kicsit elgondolkodom. Semmi képen nem adnák egyikőnknek sem kevesebb pontot mint nyolc. Jól érzem magam itt vele, de nem tudom, hogy ő is ugyan így van-e vele.
  - Magamnak azt hiszem kilenc pontot adnák, de neked mindenképpen tízet - mondom teljes őszinteséggel. - De miért kérdezed? Ha azt feltételezed, hogy nem érzem veled jól magam, akkor nagyon tévedsz.
Tényleg nagyon remélem, hogy Minerva nem gondol ilyenekre, nagyon örülök, hogy van olyan ember akinek elmesélhetem az élményeimet.
  - Hmm... Azt hiszem, két éve nyáron volt. Akkor költöztem haza az apám családjához, és még minden nagyon friss és új volt... Tudod, amikor szétmennek a szüleid, és valaki másnak a kész életében illeszkedsz be. Imádom őket, de az első napokban úgy éreztem, mintha betörtem volna az ajtón az oda nem passzoló múltammal, ezért azt hiszem, nem is élveztem annyira Olaszországot, mint lehetett volna.
Már van két közös bennünk Minnivel, ő is és én is kávé függők vagyunk és mind kettőnknek elváltak a szülei.
  - Igen, tudom milyen az. Az én szüleim is elváltak, csak én nem apával hanem anyával élek - szomorú és egy kicsit elégedetlen pofát vágok, de minek is örülnék?! Apa nem akar maga mellé venni, pedig tudja, hogy anya hajlamos arra, hogy italhoz nyúljon.
A kávém láttára felcsillan a szemem, végre készen van a legjobb barátom. Óvatosan belekortyolok. Fantasztikus! Pont úgy van elkészítve ahogyan szeretem.
  -  Köszi, fantasztikus lett! Soha nem ittam még jobb kávét! - dicsérem meg a munkáját, látszik, hogy ért hozzá.
Mikor Minnie keze az asztalhoz csapódik egy kicsit megijedek.
  - Minden rendben? - kérdem ijedten.
  -  Figyelj, Miri, ha nem kedvelsz, vagy nem vagy éppen emberbarát hangulatban, és netalán itt a szemed láttára kísérlem megölni magam, nem kötelességed felhurcolni a Gyengélkedőre... Ezzel most azt akarom    mondani, hogy ha egyedül akarsz maradni, nem maradok tovább - felvont szemöldökkel nézek Minnire, nem  tudom honnan szedi azt, hogy zavar nekem.
  - Minnie, én örülök annak, hogy itt vagy és nem akarom, hogy el menj!

                                        

    Minerva nevetésére én is elmosolyodom aztán a válaszán elgondolkodom egy kicsit. Úgy látszik egy kicsit félre értettem ezt a skálás dolgot, a bunkóságomat pedig igyekszem valahogyan ki javítani.
  - Most így, hogy jobban meggondolom akkor legyen mind kettőnknek egy ötös! Vagy az is túlságosan rossz? - mondom neki nevetve, jó lenne már eltalálni a legjobb ponton Minerva skáláján.
   Nem emlékszem, hogy mikor éreztem ilyen jól magam itt a Roxfortban, ebben a tanévben, igazán sokat köszönhetek Minninek, ezt a nagyon rossz napomat is sikerült egy kicsit felvidítania!
Kortyolok egyet a kávémból és nagy örömmel fogadom, hogy kelkő hőmérsékletűre hűlt és nem kell tovább várnom az elfogyasztásához.
  - Mert akkora szünetek vannak a válaszaid között, hogy egy egész sereg őrző sem tudná kivédeni, ha karikára dobnék rá. Így azért nem olyan elvetélt következtetés erre gondolni.
Minnie válaszára próbálok mosolyogva reagálni, több-kevesebb sikerrel. Magam sem tudom mi van ma velem, ilyen lassan beszélni soha nem szoktam.
  - Bocsi! Akkor változtatok - gyorsan bocsánatot kérek a lánytól és két kortyolással el is fogyasztom  a kávémat.
  - Örülök neki. Ha esetleg kirúgják a formás hátsófelem az aurorok közül, majd nyitok egy kávézót, és ha eljutunk oda, hogy ne csak én tartsalak szóval kapsz állandó kedvezményt, oké? És milyen anyukáddal? Jól megvagytok?
Az utóbbi két kérdésére nem igazán tudom mit is válaszoljak. Félek, hogy ha az igazat mondom akkor valami rossz kép jelenik meg benne anyáról. Nem rossz ember ő, csak megviselte a válás és a bátyám halála.
  - A kedvezménynek örülnék! - mondom mosolyogva aztán úgy döntök, hogy az igazat mondom. - Hát anyával nem annyira rossz de nem is olyan jó. Nagyon megváltozott amikor elváltak apával. Néha még amikor maga alatt van hozzá szokott nyúlni az italhoz, de ilyen csak ritkán van mégis jobban örülnék ha apával lehetnék. Te hány évesen költöztél apukádékhoz?


  - Rendben... De a szívem foglalt, sajnálom - a viccen elnevetem magam és aztán figyelek tovább. - Bárki bármi hajmeresztő dolgot mesél, nehogy elhidd. Seprűn csinálni amúgy is elég életveszélyes, a szakoktatóval csinálni pedig egyenesen öngyilkosság. Hogy kinek, azt döntsék el a hozzáértők, de csak arra akarok célozni, hogy ha hallasz rólam valamit, az elég valószínűen nem igaz. Voltál már pletyka tárgya, ha már témánál vagyunk?
Hallottam róla pletykákat, de nem igazán hiszek bennük. Én az az ember vagyok aki csak akkor hisz el valamit ha látja.
  - Halottam pletykákat de nem hiszek nekik! Én is voltam párszor pletyka tárgya, de nem olyan sokszor mint a családom a válás idején. Mivel apa híres üzletember így a fél London róluk beszélt.

                                        

Örülök, hogy abbahagytuk a skálás dolgot és jó, hogy nem lett belőle sértődés sem, nagyon igyekeztem ki javítani a bunkóságomat.
    - Nem akarlak ráerőszakolni, ne haragudj. Akkor azt hiszem azt a kedvezményt meg is beszéltük... Még senkit nem láttam, aki így tüntette volna el a kávéját. Borral, töménnyel esetleg, de kávéval még soha - elnevetem magam. Nálam nem igazán tart sokáig egy csésze kávé, amint kihűl egy húzással megiszom.
    - Nem haragszom, igazad van. Tényleg nagy szünetek vannak a válaszaim között, magam sem tudom, hogy miért, de ez csak most van így. Az szeszes italokat nem szoktam ilyen gyorsan elfogyasztani, vagyis nem mindet.
   - Sajnálom. Változott emiatt a kapcsolatotok? Tizennégy voltam, és eléggé... bizonytalan a mugli kultúrát illetően. Tudtam, hogy vannak testvéreim, de nem volt lehetőségem tartani velük a kapcsolatot, és sokáig biztos voltam benne, hogy rájuk hozom a saját balszerencsémet, ami a nevemet ismerve elég érthető is.
Furcsa érzés beszélni a családomról valakinek, én ezeket a dolgokat inkább magamban tartom. Félek mesélni erről. Leginkább attól félek, hogy mesélés közben elérzékenyülök és ha látnak sírni akkor gyengének fognak hinni, legalábbis én ezt gondolom. Minnie-nek próbálok mosolyogva válaszolni. Hogy erről a témáról tudjak mesélni nem hiszem, hogy csak egy pohár kávéra van szükségem.
   - Nem igazán változott a kapcsolatunk, a válás előtt sem voltunk olyan nagyon jóban. Amúgy nehogy félreértsd, nem amiatt nem szeretek vele élni mert italhoz szokott nyúlni, ez annyira nem zavar. Inkább az zavar, hogy túlságosan is fontos neki a hírnév, lassan már fontosabb mint én.
Úgy irigylem az olyan gyerekeket akiknek nem ismertek a szülei és végi tudnak menni úgy az utcán, hogy nem szólítsák meg őket és a szülei is csak velük foglalkoznak, semmi mással. Emlékszem amikor anya és apa még együtt voltak, sokszor fordult meg a fejemben, hogy elszököm otthonról. Anyáék csak az üzlettel foglalkoztak, voltak olyan esték amikor csak én és a bátyám vacsoráztunk otthon, ők meg ki tudja merre ettek. Volt olyan időszak amikor szerettem volna árvaházba kerülni, azok a gyerekek mindig olyan boldogak voltak, nem volt sok játékuk és óriási villájuk, nem volt két gardróbszobányi ruhájuk és mégis midig mosolyogtak.
   - Az egyik barátnőm kifejezetten szomorú lenne ezt hallva.. Bár már nyáron elrontottam a kedvét azt illetően, hogy már a pletykáknak sem lehet hinni. Az elég kellemetlen.. Nagyon kínos történet volt? Hogy élted meg? Bár az első kérdést veheted tárgytalannak is, nyilván, ha kihatott az itteni létedre...vagy... mikor váltak el? Milyen most a családi felosztás a két világ között?
Elmosolyodom a sok kérdés hallatán és igyekszem normális válaszokat adni rájuk.
   - Hát igen, sajnos már a pletykáknak sem lehet hinni  - nevetem el magam. - Négy éves voltam mikor elváltak, sokan azt mondták, hogy nekem a válás idején nem lesz semmi bajom, nem visel majd meg, úgy sem tudom, hogy mi történik. De ez nem így volt, nem voltam én annyira buta, hogy ne tudjam, hogy mi történik. Nagyon sokat sírtam és nem voltam hajlandó kimozdulni a lakásból. Anya még mindig utálja apát, apa pedig szeretne jóba lenni anyával, de ez nem hiszem, hogy sikerülni fog. Amúgy te tartod még a kapcsolatot anyukáddal?

                                        

   - A borokkal és a gyengébb alkoholokkal nem végzek ilyen gyorsnak, de a whiskyvel és más egyéb erős itallal igen - válaszolok mosolyogva a kérdésére.
  Nem szoktam sűrűn alkoholt fogyasztani mert itt a Roxfortban nem igazán foglalkozok azzal, hogy hogyan kéne hozzá jutni, otthon meg nem igazán tudom, hogy hol tárolja anya őket. Szívesen lezárom ezt a hírneves témát mert nem szeretnék még itt is azzal foglalkozni, ezért a következő kérdésére nem válaszolok, igyekszem úgy csinálni mintha meg sem hallottam volna, igaz ez elég bunkóságra utal. Inkább beszélek órákat apáékról mint anyáról, a hírnévről és rólam.
    - Igen, sokan szokták azt mondani, hogy a gyerekek nem értenek semmit, pedig szerintem jóval többet, mint sejtjük. Az más kérdés, hogy vonják le magukban, de ez meg a tényen nem változtat. Ha gyerekem lenne... Egész biztos tudni akarnám, hogy éli meg azokat a dolgokat, amiket közösen tapasztalunk meg. A félreértésekből szoktak lenni a katasztrófák..Sajnálom, hogy így alakult nálatok. Te kihez húzol?
  Nagyon is igaza van Minervanak, a félreértésekből szoktak lenni a legnagyobb katasztrófák. Jobban belegondolva én sem tudom, hogy kihez húzok jobban.  Ott van anya akinek fontos vagyok, de van még mellettem sok olyan dolog ami fontos neki, de én vagyok az egyetlen akire számíthat és akiért képes lenne az életét is adni és ő volt ott mellettem mindig, amikor elváltak apával akkor is, és ott van apa akinek van még két mostoha gyermeke rajtam kívül meg egy felesége szóval nem tudom, hogy ő képes lenne- e miattam elhagyni őket.
   - Azt hiszem anyához húzok inkább, bármilyen is, őt szeretem kettőjük közül a legjobban, bár apával is nagyon szoros a kapcsolatunk.- nyögöm ki végül mosolyogva. - Te szeretnél gyereket?
Egy kicsit meglepődöm amikor Minnie ilyeneket mond az édesanyjáról, nem tudom mit tett, hogy ennyire utálja őt, de nagyon kíváncsi vagyok rá.
   - Mit tett, hogy ennyire utálod? De ha nem szeretnél, akkor ne mesélj róla - mivel én sem válaszoltam az egyik kérdésére ezért én sem venném sértésnek ha ő is ezt tenné.

                                        


  Én is elmosolyodom egy kicsit amikor észre veszek Minerva arcán egy kis mosolyt. A mosoly az mindig jót jelent és a mosolygós emberek sem lehetnek rosszak.
   - Mit kóstoltál eddig? Már azon kívül, hogy természetesen soha azt sem tudtad, mit jelent az a szó, hogy alkohol. Én sem. Ártatlan vagyok.
  Volt már alkalmam jó pár alkohol fajtát megkóstolni utazásaink során, de egyik sem lett a kedvenc italom.
   - Már megkóstoltam több fajta sört, bort és whiskyt. De én inkább maradok a kávénál. Te miket kóstoltál?
  "Van valami különösebb oka" ezt a kérdést ismételgetem magamban és próbálok keresni valami okot ami miatt inkább anyát választom, de nem igazán találok. Apa a mostoha gyermekeivel is több időt tölt mint velem, pedig ha szeretné tudnánk többször is találkozni. De valamilyen szinten megértem, még mindig nehezen néz a szemembe, még mindig szégyelli magát amiatt amit anyával tett. Nem válaszolok, csak a fejemet rázom, lehet, hogy ez hazugság, de ki mond mindig igazat?
    - Mesélhetek róla, ha szeretnéd, nem bánt már egyik emlék sem igazán.  Az anyám halálfaló, Miri, aranyvérű és olyan dolgok iránt érdeklődik, amelyek iránt egészséges emberek nem szoktak. Szeretnéd tudni, miért lenne jobb mindenkinek, ha ő is meghal az ostrom alatt...? - bólintok, de meg is bánom amikor meglátom Minerva lapockái között húzódó heget. -  Ha valaki erre képes a saját vérével szemben, szerinted mire képes másokkal szemben...? Nem azért mutattam meg, hogy sajnálj, ő mindig ilyen volt, semmire sem tudott vagy akart vigyázni. Sokkal inkább azért, hogy emlékeztesselek valamire: a háborúnak sosincs vége a békével. Érted már?
  Egy kicsit összeszorul a torkom, hogy képes valaki ilyet tenni a saját gyermekével, az ő vérével? És én még azt hittem, hogy az én anyám rossz.  
   - Én, én nagyon sajnálom. Azt is ami történt veled és azt is, hogy most ezt az egészet eszedbe juttattam, bár nem hiszem, hogy ezt valaha is el lehet felejteni - annyi kérdésem van még ezzel kapcsolatban, de inkább hallgatok.

                                        


  - Muszáj megkérdeznem, hol szoktál inni, hogy ilyen expert vagy? Valószínűleg mindent, amihez úgy általában hozzá lehet jutni, de én inkább megmaradok a pezsgő-whiskey tengelyen, és főleg társaságban. Ha lehetne, gondolom mellékelnék néha egy-egy pohár bort a vacsorához, de udvarias prefektus ilyesmit nem emleget sűrűn példamutató szándékait bemutatandó.
   Elmosolyodom egy kicsit a kérdésén. Azt hiszem a legtöbb italt az utazásunk során kóstoltam meg, persze apa mindről tudott.
  - Említettem ugye, hogy sokat utazunk nyaranta apával és a családjával. Na szóval az utazások során tudtam egy párat megismerni, de ezekről apa is tudott, viszont anya nem mert ő kinyírta volna apát és az is lehet, hogy engem is - nevetem el magam. - Te mikor és hol ittál alkoholt először?
    Anya biztos, hogy eltiltana apától ha megtudná, hogy alkoholt fogyasztottam már tizennégy évesen, így sem örül annak, hogy nyáron ennyi időt töltök nálunk, szerinte rossz hatással van rám apának az új felesége én meg persze azzal bosszantom mindig, hogy milyen jó vele meg milyen kedves, igazából meg ki nem állhatjuk egymást a nőcikével.
  - Te sem fogod elfelejteni, csak most tűnik távolinak. Másokon mindig tetszettek a hegek, olyanok kicsit, mint a történetek a bőrben. Elmesélik helyetted is, mi történt veled, szavak nélkül. Ne haragudj, hogy elszomorítottalak... nem állt szándékomban. Viszont akkor most halljuk a gyerekekről való elmélkedésed, ha már így előkerült, mert nem, nem felejtettem el ám. Mi a helyzet a babákkal, és ha már itt tartunk, a fiúkkal?
   Most legszívesebben összevissza szidnám Minnie anyját, de ki vagyok én, hogy ezt megtegyem? Annak a nőnek inkább hálát kéne adnia, hogy ilyen csodálatos gyereke van mint Minerva, de itt is látszik milyen hálátlanok az emberek. Felháborító és elszomorító ez az egész.
  - Nem szomorítottál el, örülök, hogy elmesélted - mosolygok Minnire. - Még nem vagyok valami jóba a gyerekekkel, de szeretnék én is majd idővel egyet. A fiúk hát azokkal szerintem rosszabbul álok mint a gyerekekkel.

                                        

   Már nem igazán lep meg, hogy Minervát gyerekként fröccsel itatta az anyja, még mindig alig hiszek a füleimnek bár ez a sebhely mellett csak egy kisebb, lényegtelen dolog, amit lehet, hogy még néha pár mugli ember is megtesz a gyermekével nem teljesen józanon. Nem igazán tudok mit hozzá fűzni vagyis amit mondanák az nem biztos, hogy szép lenne ezért inkább csak a kérdésére válaszolok.
  - Az első azt hiszem tizenhárom évesen volt Franciaországban, de az csak egyetlen korty bor volt, de az is lehet, hogy kettő.
   Az elsőre már alig emlékszem pedig csak egy éve volt, bár azt kívánom, hogy arra nyaralásra senki sem emlékezzen, akkor vesztem úgy össze apával, hogy anya értem küldte a sofőrünket mert nem voltam hajlandó tovább vele együtt maradni. Az az este volt életem egyik legrosszabb estéje, összevissza szidtam apát csak azért féltékeny voltam a mostohalányára, de volt okom a féltékenységre, sokkal jobban törődött vele mint velem, olyanokat mondtam neki amit teljesen megbántam másnap.

  - Ennek örülök. Enélkül is elég sok olyan dolog történik, amin az ember nem mindig kellemesen elmélkedik.. Szóval úgy érted, belőlük nem szeretnél egyet? És lányokból? Kecskékből? Kifejtenéd ezt bővebben? Már ha publikus. Ha gond van, hátha tudok segíteni. Tudom, hogy a Roxfortban ez az egész elég... bonyolult.
   Szerintem elég sok időm van még ahhoz, hogy eldöntsem, hogy szeretnék-e gyereket. Először szeretném ha lenne egy biztos állásom és lakásom, persze ezek a dolgok nem lennének fontosak mert anya bármikor segítene és a villa amúgy is az enyém lesz, de nem szeretném ha felnőtt koromban is ő tartana el.
  - Amint végeztem a Roxforttal alapítok egy kis farmot és ott lesz sok-sok kecském - nevetem el magam. Kecskék? Miért kellenének nekem kecskék? - Akarok gyereket, egy kislányt de majd idővel, egyszer legyen egy férfi mellettem. Bonyolult? Mennyire bonyolult? Annyira, hogy nekem soha nem lesz itt barátom? Itt a Roxfortban még nem igazán beszélgettem fiúkkal, pedig már itt vagyok négy éve.

                                        

    - Az elsőre nem igazán emlékszem már. Sőt azt sem tudom már, hogy mi volt az első – nevetem kissé el magam.
    Az igazat megvallva én még soha nem láttam kecskét, annyit tudok róla, hogy fehér és farka van, de ebben sem vagyok teljesen biztos. A kecskék nem villába való állatok.  Igazából gyermekkoromban csak képeken láttam az állatokat a lovakon kívül, azokkal is csak a lovaglóleckék miatt találkoztam.
   -  Akkor mindenképp megyek kecskét simogatni. Olyan fura állatok, de bírom őket nagyon. – nem igazán értem, hogy Minerva hol találkozott kecskékkel, ezeket az állatokat nem igazán lehet minden útszélen látni, még az állatkertben is elég ritkán fordulnak elő. -   Persze, nem is úgy értettem, hogy holnap mutasd be a leendő Mr. Deccort. A bonyolultat arra értettem, hogy semmit nem tehetsz igazán egyedül, valahogy mindig tudnak olyan dolgokat rólad, amiket megtartanál magadnak legalábbis nekem rendszeresen van ilyen jellegű problémám.  Nincs is értelme semmit elsietni, nem faggatózni akartam tényleg. Igazából nincs ebben semmi furcsa, mi tesszük azzá.. mindig kicsit meglep, ha valaki tizenévesen azt mondja, megtalálta élete szerelmét. Lehetséges persze, hogy nem vagyok túlságosan romantikus, és annak köszönhető ez a vélemény, de szerintem nem éltünk eleget ahhoz, hogy ilyen téren egy életre előre döntsünk valamiben bármi más ismerete nélkül. Mit gondolsz?
    Nem hiszem, hogy itt a Roxfortban tudnának rólam olyan dolgokat amik igazak és inkább megtartanám őket magamnak, az is csoda ha tudják a nevem.
   - Szóval azt mondod, hogy tudsz segíteni nekem abban, hogy megtaláljam az első barátomat? – kérdezek rá furcsán mosolyogva Minervára -  Egy tizenéves még azt sem tudja mi az a szerelem, én sem tudom még, hogy mi az, de van még időm arra, hogy megtudjam.  
    A karórámra pillantva rájövök, hogy egy átlagos estén én ilyenkor már rég az ágyamba szoktam olvasgatni, de ez nem egy átlagos este, egy este és egy nap sem átlagos ha egy új emberrel ismerkedek meg.
   - Mennyi ideje ülünk már itt vajon? Nem vagy még álmos?