Roxfort RPG

       Alapok

jelszó || "Ampók a pók?!"
Így ejtsd a nevemet || Pájper Vals
Teljes név || Piper Fane Walsh
Nem || férfi
Születési hely, idő || Cardiff; 1971. szeptember 5.
Horoszkóp || Szűz
Kor || 27 év
Vér || félvér
Munkahely || Van egy saját bájitalokat áruló üzlete, ex-halálfaló és bérgyilkos

       A múlt


Egy hatalmas villám csapott bele a családunk melléképületébe, mikor születtem. Anyám kvibli, apám mugli, és azt hitték, hogy az ördög gyermeke vagyok. Az apám mélyen vallásos volt, anyám pedig vakon követte az összes döntését, így életem első néhány hónapját egy apáca karjaiban töltöttem az édesanyámé helyett. Még papot is hívtak, hogy űzze ki belőlem a gonoszt, de az atya szerencsére úgy gondolta, hogy egy ilyen kis gyermekben nem lehetnek démonok. Pedig voltak, láttam őket csak akkor még azt hittem, hogy a játszópajtásaim.
Alig egy évesen kerültem Dorothyhoz, anya édesanyjához, aki látva a bánásmódot, amiben részesültem, inkább magához vett. Ekkor már öreg volt, mégis a jelenlétem megfiatalította annyira, hogy semmiben sem érezzem a szülők nélküli létet. Nem is hiányoztak annyira, azt gondoltam, ez a természetes, a játszótéren is sokszor láttam a gyerekekkel idősebb nőket. A nagymamám azt mondta, hogy ne ijesszem meg a többieket a képzelt társakkal, de nehezen tudtam különbséget tenni a valóság és fantázia között, főleg mert az állítólag kitalált barátaimat jobban szerettem. Nem értettem, mi a baj velem, alig két évesen egy gyerek még nem érti ezeket a dolgokat. Azt viszont tudtam, hogy a nagyi nem szereti, ha Larryvel és Jackkel beszélgetek, ezért nem is csináltam a jelenlétében.
Ez a titkolózás annyira a részemmé vált, hogy az óvodában és az általános iskola első néhány évében se mondtam el senkinek. A varázsló létemet és a barátaimat is titokban tartottam. Anya és apa persze látni se akartak, és még a létezésem is megtagadták. Dorothy erőltette csupán a találkozást néha napján, mondván tudjam, hogyan néznek ki a szüleim és ők is tudják, hogyan néz ki a fiúk. Utáltam ezeket a találkozásokat, mert mindig úgy kezeltek, mintha egy fertőzés lennék, soha nem értek hozzám, soha nem mondtak egy jó szót sem. Teljesen az ellentétei voltak a nagymamámnak. Hogy mennyire voltam szerencsés, vagy mennyire nem, azt a mai napig nem tudom eldönteni. Az viszont tény, a nagyi mindent elkövetett azért, hogy bepótolja azokat az elvesztegetett éveket, amiket anyával nem tudott tölteni. Csupán hétévesen tudtam meg, egy kihallgatott beszélgetés miatt, hogy anyát elhagyták a szülei, mert nem volt boszorkány. A világom a feje tetejére állt. Sokáig tanácskoztunk Larryvel és Jackkel, míg végül arra jutottunk, hogy akármi is történt a nagyi és anya között, az ránk nem tartozik. Dorothy szeret engem, még akkor is, ha a titkom nem derülhetett ki előtte. És ezek a titkok egyre csak szaporodtak.

1980. szeptember 5.
Nem volt nehéz megjegyeznem ezt a dátumot, hiszen a születésnapomon kaptam az ajándékot. Ajándékot, amiben korábban nem nagyon volt részem, legalábbis nem ilyesfajtában. Egy parkon sétáltam keresztül, mikor megláttam egy mozdulatlan macskát a földön. Elindultam felé, azt hittem, hogy majd el fog menni, de nem mozdult. Jackkel és Larryvel azon gondolkodtunk, hogy hazavisszük. Kerestem egy botot, majd annak a segítségével megpiszkáltam. A macska hirtelen kinyitotta a szemét, és felé kapott, de ez mintha csak egy utolsó próbálkozás lett volna az életben maradáshoz, mire a mancsa földet ért, addigra nem élt. Megfogtam és hazavittem, eldugtam a kert egy zugában, majd bementem a nagyihoz. Megebédeltem, és nem is nyúltam az állat maradványaihoz egészen addig, amíg be nem sötétedett.
Akkor kimentem a kertbe, ahol a macska volt, és egy kis lámpás segítségével alaposabban szemügyre vettem. Teljesen merev volt, ami meglepett. Korábban még semmilyen formában sem láttam halottat, és ez lenyűgözött. Miért változott meg? Mi lesz majd később belőle? A kíváncsiságom hajtott előre, ezért úgy döntöttem, megtartom még ott a rejtekhelyen a macskát néhány napig és tanulmányozni fogom.
Ekkor találkoztam első alkalommal a halállal és rögtön magával is ragadott. Tudtam, hogy akármi is lesz, ennek itt nincs vége. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a legjobb legyek ezen a területen. Igen, boncmester akarok lenni, akkor nem gond, ha beszélgetek Larryvel és Jackkel vagy a holtakkal. Persze másnapra eltűnt a macska teteme. A nagyi nem mondott semmit, de tudom, hogy az ő keze van benne, csak azt nem, miért.

1983. szeptember 1.
A diáksereg felszabadulva rohanta meg az Expresst, míg én a nagyi szoknyájába kapaszkodva próbáltam minél távolabb lenni tőlük. Nem tetszett ez a nyüzsgés, ez a hangoskodás. Eddig is mindig kerültem, nem csoda, hogy a képzeletbeli barátaim még mindig nem tűntek el, pedig állítólag már rég kinőttem azt a kort. Valahogy mindig is ragaszkodtam hozzájuk, és egész eddig nem hagytak cserben.
Végül gyorsan elbúcsúzom a nagyitól, keresek egy üres kupét,  majd belebújva egy könyvbe, csak a végállomáson eszmélek rá, hogy még át sem öltöztem, ahogy kellett volna. Az egész elsőéves ceremóniát nagyon giccsesnek és teljesen feleslegesnek tartottam. Szerettem volna a legkisebb lyukban inkább elbújni, amíg az egész le nem zajlik. Félve néztem körbe, mikor a nevem hangzott el, csak azért imádkoztam, hogy minél előbb vége legyen. Behunytam a szemem, majd a lehető leggyorsabban távoztam az asztalhoz, ahol ujjongtak. Nem is értettem, miért. Én csak nyugalmat akartam, és azt hogy megbeszélhessem Larryvel a nap eseményeit, amire végül takarodó után került sor.

1985. július 17.
A másik nap, amit bármilyen formában fel tudok idézni, az a második tanév utáni nyaram. Az életem ekkor változott meg végérvényesen.
Szótlan róttam az esőtől nedves utakat, amíg el nem érkezett a vacsoraidő. Csak a reggelinél és a vacsoránál voltam általában otthon, egyébként mindig kerestem valamit. Legtöbbször az élet nagy kérdéseire a válaszokat, de sohasem találtam meg. Eddig a pillanatig.
Hazaérve Dorothy a hálószobájában volt, teljesen legyengült alig pár nap alatt. Tudta, hogy eljött a vég, de igyekezett megkímélni a valóságtól. Egy gond volt ezzel, nem tudott kire rábízni.
Leültem az ágya szélére, megfogtam a kezét és vártam. Magam se tudom mire, csak azt, hogy nem tudtam megszólalni. Némán néztem, figyeltem. A macska után ez volt a első olyan alkalom, mikor ténylegesen is találkozhattam a halállal. És a halál eljött.
További tíz percet ültem szótlanul, mikor a nagyim keze kicsúszott az enyémből, a szeméből pedig eltűnt a fény és a csillogás. Úgy éreztem, megbabonázott a látvány. Rázni kezdtem, hogy ismételje meg, látni akartam még egyszer, de már felesleges volt. A fény soha többé nem tért vissza.

1988. október 3.
Anya és apa. Két olyan személy, akiket minden porcikámmal utáltam. Annyira mélyen volt belém ivódva minden, amit ellenem tettek - mióta a nagyi meghalt -, hogy már ha akarnék se tudnék szeretettel gondolni rájuk. Minden éjjel elképzeltem a halálukat. Egyszer fellógattam őket, hagytam hogy kivérezzenek, amíg el nem tűnt a fény a szemükből, másnap viszont inkább megcsonkítottam őket, egyesével téptem le az ujjaikat, a nyelvüket, a szemüket… Nem, a szemüket nem. Az kincs.
Larry és Jack még a nyáron eltűntek, már nem tudok beszélgetni velük, pedig próbáltam. Sok helyen kerestem őket, de végleg elhagytak. Azt hiszem, a fény nem az, amit keresnének, ezért a saját útjukat kezdték el járni.

1989. augusztus 14.
Láttam. Megint láttam. A férfi mit sem sejtve állt a járdán, mikor elütötte egy autó. Láttam az egészet még sem értem, hogyan történt. Odarohantam a sérülthöz, aki segítséget akart kérni, de nem hívhattam a mentőket, nem volt nálam mugli pénz. Kiáltozni kezdtem, mintha tényleg segíteni akarnék, de mikor megláttam azt a pillanatot, ledermedtem. A fény kihunyt a szeméből, és az ég engem másodszorra is megajándékozott. Immár biztos voltam benne, társam a halál.

1990. június 15.
Letettem a R.A.V.A.SZ.-t bájitaltanból és gyógynövénytanból, kitűnőre. Medimágus leszek, és akkor hódolhatok majd a szenvedélyemnek, a fény keresésének a szemekben. Azonban egy pillanat alatt összeomlott minden, mikor rájöttem, hogy túl kevés tantárgyból csináltam meg hozzá a vizsgát. Leültem a tó partján lévő fűzfa alá és azon gondolkodtam, hogyan cseszhettem el ennyire az életem. Aztán rájöttem, hogy akármi is legyen, tudom a célom, és valahogy meg fogom valósítani. Az eszközöm is meg volt hozzá. Dorothytól megörököltem anya helyett a vagyonát, eddig is ebből fizettem az iskolát és mindent, amire szükségem volt.
Elővettem a táskámból egy pergament és egy pennát, majd lassan elkezdtem felvázolni, mi kellhet egy bájitallal foglalkozó szaküzlethez, ami nem patika. Nem akartam a betegek örökös sóhajtozását hallgatni, és nem akartam feltétlenül a jót kutatni. Nem érdekelt ki lesz a vevőm, amíg a szenvedélyemnek hódolhatok.

1990. szeptember 5.
Szerencsére nem kellett sok idő ahhoz, hogy megtaláljam a megfelelő helyet az üzletemnek, és már majdnem teljes egészében készen álltam a nyitásra, mikor elfogyott a pénzem. Minden sarlót kétszer meggondoltam, minden lombikot háromszor ellenőriztem, hogy kell-e még, és mégsem volt elég a nagyanyám öröksége. Anyámtól és apámtól nem kérhettem, igazából örültek is neki, hogy eltűntem otthonról. Így már nem emlékeztettem őket arra a valamire, amit ők sohasem akartak.
Járni kezdtem a Zsebpiszok-közt, talán találok valamilyen nekem való munkát. Így akadtam rá az első megfigyelési munkámra. Egy varázsló gyanakodott arra, hogy megcsalja a felesége. Mikor kérdeztem, miért engem választ, azt mondta, fiatal vagyok és jóképű. Ha igaza van, megérdemlem, hogy lefektessem. Ha nem, akkor úgyis elutasít. Belementem, a jutalom, amit cserébe ajánlott, elég volt ahhoz, hogy be tudjam szerezni a maradék felszerelést.

1990. szeptember 8.
Csupán három nap telt el a megbízás és a tényleges cselekedett között. Három nap elég volt ahhoz, hogy kifigyelhessem a nőt, és rájöjjek, a férfinak igaza volt, de bizonyítanom is kellett. Megbeszéltem a részleteket, és a tettek mezejére léptem. Egy kávézóban szólítottam le a nőt, fehér öltöny volt rajtam, a lehető legártatlanabb formám akartam hozni. Meghívott kávézni, onnan pedig már nem kellett sok idő, hogy a lakásán kössünk ki, egyre kevesebb ruhában haladva a hálószoba felé.
Bűnös volt, éreztem minden pórusából ezt szivárogni. Végigsimítottam az oldalán és lassan fojtogatni kezdtem, ahogy lassan elértem a csúcsot. Furcsa módon mégse a testi élvezet volt az, ami felszabadított, hanem a nő szeméből eltűnő fény. Le se tudtam volna tagadni mennyire élveztem, és mennyire vágytam még többre.

1990. október 21.
Még három hasonló megbízás után sikerült megvennem minden szükséges alapanyagot és elkezdhettem gyártani a bájitalaimat is. Eddigre megszokott látvány voltam a Zsebpiszok-közben, minden nap bejártam oda egy kis plusz munkáért. Nem mindenki akarta a feleségét holtan látni, ezért más módon kellett kielégítenem a vágyaimat. Elkezdtem mugli nők után is járkálni, fényképeket készítettem, elemeztem, felkészültem. Amikor eljött az idő, előléptem a homályból, bemutattam a bizonyítékaimat, és szexet követeltem cserébe. Kezdetben azt hittem, az is elég lesz, de tévedtem. Ekkor kezdődtek el a zsarolások. A bájital boltom még nem termelt annyit, hogy megéljek belőle, muszáj volt más után néznem.

1991. március 18.
Már hónapok óta követek egy lányt. Az Abszol úton billegette magát nekem. Mikor próbáltam kikerülni, akkor pedig mintha követett volna. Pontosabban megvárta, hogy kijöjjek a közből, ami lassan második otthonommá vált.
Meg akartam tudni, hogy miért csinálta, amit csinált. Nem csapott be a szemem, kikezdett velem.
A Foltozott üstben hallottam, hogy hova megy, ezért követtem, majd mikor lehagyta a pincsi kutyáit, akkor elkaptam. Először tágra nyílt szemekkel nézett rám, és nem értett semmit. Aztán mikor szabadulni akart, megragadtam a karját, megpofoztam. Utána csöndben volt, erre vágytam mindennél jobban. Elráncigáltam vissza arra a helyre, ahol kiléptünk a kandallóból.
A ház nyirkos volt, egy matracon kívül semmi sem kapott benne helyet. Lelöktem a lányt a matracra, majd mielőtt bármit tehetett volna elvettem a pálcáját és megkötöztem. Tudtam, hogy a varázslat nem fog örökké tartani, ezért alternatív módszer után kellett kutatnom. De hogy biztos nyugton maradjon addig is, muszáj volt kielégítenem egész nap kínzó testi vágyaimat. Nem hagytam menekülő utat. Tetszett a rettegés a szemében. Tetszett, hogy azt hitte, nem is vele történik ez az egész. Tetszett a sikolya, ezért bár láttam halványodni a fényt a szemében, megkíméltem az életét. Egyelőre.

1991. március 21.
A ragasztószalag sikeresen bevált, így nem kell attól tartanom, hogy elszökik. Mivel szinte mindentől távol voltunk, még ha hagytam is volna sikítani, mikor nem vagyok ott vele, akkor sem hallotta volna meg senki. Így minden nap a lehető legnagyobb nyugalomban tértem vissza hozzá. Kérdeztem tőle, miért illegette magát előttem, de nem válaszolt. Eleinte próbáltam szóra bírni késsel, mérgekkel, de mindhiába.
Nagyon jó alanya volt néhány új feltalálású mérgem tesztelésének. Nem gondoltam, hogy egy felnőtt szervezet ennyi mindent kibírhat. Csak azt sajnáltam, hogy a lánnyal nem tudtam mindenre felkészülni, minden kísérletet végrehajtani, így most eszméletlenül fekszik. De a fene gondolta, hogy allergiás lehet egy összetevőre.

1991. április 3.
Meguntam a sikítását. Már nem olyan szép, hogy egyfolytában könyörög mellé. Miután sikerült a mérgezés után kicsit helyrerakni, még próbálkoztam néhánnyal, de mostanra már teljesen más eredményeket produkál, mint amikre számítok. Leteszem a pálcám, a késem mellé majd közelebb megyek hozzá, lábammal közrefogom a derekát és még egy utolsó alkalommal kielégítem testi vágyaim, de ezúttal nem állok meg. Látni akarom, ahogy a fény eltűnik a szeméből.

1994. január 27.
Ezen a napon találkoztam először Janus Rowle-lal. Aurorként bukkant fel az életemben, pedig ekkor is már egy kivénhedt öregembernek tűnt. Egy kérése volt csupán, szerezzek neki nőt. Nem számított milyet, nem számított semmi, csak kellett neki egy nő. Kérdeztem honnan tud rólam. Azt felelte, egy ideje felfigyelt már rám, és ígéretesnek talált, de túl sok energiájába került, mire néhány túlbuzgó családtagja gyanúját elterelte más irányba. Ahogy én, úgy ő sem kérdezett többet. Ismert, és legalább választ kaptam arra a kérdésre, miért nem állítottak meg eddig. Minden oldalról le voltam védve, a vásárlóim titoktartást fogadtak, akármiért is kerestek fel, cserébe a legdiszkrétebb módon intéztem mindent.
És itt állt ez a férfi, adott egy pár órás haladékot, amit a boltomban várt meg. Igazából nem kerítettem neki nagy felhajtást, bárki jó volt, ezért elkábítottam az első nőt, aki a mugliknál velem szemben jött az utcán, majd elvittem a boltomba. Rowle rendelkezésére bocsátottam az egyik szobámat, majd mikor végzett a nővel, befejeztem a munkát. Lényegében egy összevert, meggyötört test volt csak, a fény már alig csillogott a szemében, akár babaként is felfoghattam volna, de nem. Ott volt az az aprócska mégis fontos szó: alig. Én pedig segítettem rajta, hogy egyáltalán ne legyen már benne.

1995. november 30.
Valamiért Rowle úgy érezte, a játékszere vagyok, de hamar a tudtára adtam, hogy nem. Legközelebb mikor megkeresett nem csak egy nőt akart, akivel szórakozhat. Pontosabban, azt szórakozásként gondolta, amíg én végzem a feladatom. De nem voltam annyira hülye, hogy egyedül hagyjam az üzletemben, és ő se volt annyira hülye, hogy napokra elhagyja a kényelmes kis kastélyát.
Egy fényképet adott, egy nevet és rengeteg pénzt. Mikor kérdeztem, miért engem akar erre felbérelni, csak közölte, hogy ne foglalkozzak vele, inkább örüljek, hogy még szabad vagyok. Nem kérdeztem, de tudtam, lesz ennek még böjtje. Újfent összeszedtem egy nőt az utcáról, akit elvitt magához, szépen felöltöztetett, majd megvert és megerőszakolt. Rongybabaként tért vissza, de ennek a nőnek mégis ott csillogott az akarat a szemében. A saját ágyamhoz kötöztem, amíg elvégeztem a feladatom.

1995. december 1.
A feladatom nagyon egyszerű volt. Egy merénylet egy előre meghatározott időpontban. Egy méreg, ami a muglik és még a varázslók módszereivel sem volt kimutatható. Történetesen volt ilyen mérgem, de a kis mennyiség miatt még egy Rowle fajtának is drága. A célpont halála mégis mindennél többet megért neki. Justin Conelly nem tudom mit követett el, de nagyon bökte Rowle szemét, ha ilyen fájdalmas halált szánt neki.
A megadott idő előtt nem sokkal belemártottam egy kés hegyét a méregbe, majd ahogy látszólag véletlenül nekimentem Conellynek, megkarcoltam a bőrét. Nem jutott el a Minisztérium lejárójáig az utcán. Először haboztam, nem akartam ott lenni, mikor összeesik, de a késztetés, hogy nem hagyhatok ki egy ilyen lehetőséget, sokkal erősebb volt. Letöröltem a méreggel kevert vért a kés hegyéről, majd a férfi után mentem. Két sarokkal később találtam rá, a nyomomban ott volt Rowle is. Elismerően fogott velem kezet, mikor kielégülve egyenesedtem fel.

1996. augusztus 3.
Mit keresne egy olyan valaki a halálfalók kötelékében, mint én? Félvér vagyok, magát a vérelméletet sem vallom, a halált viszont mindennél jobban szeretem. Képességeim és néhány kapcsolatom révén pedig elég dolgot úsztam már meg. Ha lehet így fogalmazni, még inkább éhes voltam a fényre, és tudtam, a felemelkedő új rendszerben gond nélkül tehetem azt, amihez a legjobban értek. Mi sem bizonyította jobban, hogy a korábban halálfalónak pecsételt aranyvérűek és félvérek mind nyíltan kezdtek el hozzám járni. Már nem kellett titkolózniuk. Rowle is közéjük tartozott, ezért megkértem, hogy egy-két lányért cserébe juttasson be maguk közé.
Napokon belül kaptam egy helyet és egy időpontot egy célponttal. Könnyű munkának tűnt, még úgy is, hogy egy babysitter is kaptam hozzá. Csak abban reménykedtem, hogy nem fog majd a munkámban akadályozni, mert a végén még őt is odateszem véletlenül a célpont mellé balesetnek elkönyvelve.

1996. augusztus 14.
Időben érkeztem, de nem eléggé ahhoz, hogy azt a pojácát is meglepjem. Hogy a fenébe gondolta, hogy majd abban az elegáns ingében meg kinézetében… Fúj! Nem, ehhez az alakhoz még korán is érkeztem. Ki nem állhatom a mosolyával és mindenével együtt. És mégis… Akkor ott… Akkor azon a sírkövön olyan dolgot művelt, ami miatt először meg akartam ölni, és végül mégis ráébresztett mennyire imádom. A fájdalom, a gyönyör, az élvezet. Egy új szintre emelte az összeset. Megcsókoltam, lefeküdtem vele, megbecstelenítettük azt a sírt, és legfőképp, alig ért véget, de máris újra akartam. Tudta, mire vágyok, tudta mit tettem eddig. Majdnem mindent tudott rólam, de nem érdekelt. Az se, ha Rowle köpött rólam, az se ha más. Más talán úgy fogalmazná: Szerelmes lettem. Én úgy fogalmazok: Megtaláltam azt, aki mindent megadhat nekem.
A kis összejövetelünk olyan jól sikerült, hogy az áldozat majdnem kisétált a temetőből, de egy halálos átoknak köszönhetően végül letudtam a feladatot.

1996. december 24.
Augusztus óta egyre többször látom a fényeket eltűnni, ami örömmel tölt el. Még mindig vigyáznom kell magamra, de az is igaz, hogy már megindult a megállíthatatlan áradat. A bájital üzletem kis lakórésze helyett Fritzy kis lebujába tettem át a székhelyem. Az a barom, mindig meg tud lepni valamivel, így mikor egy kikötözött nőt hozott az ágyamba egyik este, és ezzel kért a maradásra, nem tudtam nemet mondani. Aznap este nagyon finom volt a máj, és a bor.
Erre az útra is megkértem, hogy jöjjön el, bár állítólagos üzleti ügyei nem engedték, hogy időben induljon. Annyira nem is bántam, ez inkább volt magánügy, mint köz.
Megálltam anyámék háza előtt, és percekig csak bámultam. Eszembe jutottak a nagyi halála utáni események. Minden héten megvertek, mert nem olyan voltam, mint amilyennek elképzeltek, és arra kényszerítettek, hogy hallgassam végig apám vagy a szentatya szentbeszédeit. Mekkora álszentség volt.
Lassan indultam meg a bejárati ajtó felé, de lépteim egyre gyorsultak, ahogy megéreztem a felszabadulás kellemesen bizsergető érzését. Miután elköltöztem innen, soha nem jöttem vissza, és nem is jutott eszembe a családom, mégis egyfajta béklyót helyeztek rám. Nem csak a testi fenyítéssel. El akarták szedni a pénzemet is, és mikor már arra jutottak, hogy teljesen kezelhetetlen vagyok, sokkterápia és elzárás mellett döntöttek. Én meg a Roxfortba szökés mellett.
Mivel késői gyerek voltam, mostanra már nagyon öregek voltak, majdnem magatehetetlenek. Rájuk robbantottam a hálószobájuk ajtaját, majd apámat a falhoz vágtam - ettől azonnal elvesztette az eszméletét -, anyámat pedig az ágyhoz kötöztem. Nem tudtam eldönteni melyikkel kezdjem, ezért feldobtam egy érmét. Anyám nyert, ami talán ebben az esetben nem is volt igazán szerencse.
Úgy kábítottam el egy bájitallal, hogy mindent érezzen, amit vele teszek, de ne tudja elveszteni az eszméletét. A hangját egy némító bűbájjal vettem el. Fogtam egy szikét majd több apróbb vágást ejtettem a csuklóinál és a combja belső részén. Eredetileg meg akartam kímélni, hogy csak lassan kivérezzen, de túl lassúnak találtam a módszert ezekkel a sérülésekkel, így unalmas volt.
Apám felé fordultam, akit fellógattam a plafonra a vállainál két hatalmas húsos kampó segítségével. Azonnal felébredt és ordítani kezdett.
A látvány, egy pillanatra elgondolkodtatott. Anyám aggódó arca, apám gyilkos tekintete. Leültem az egyik sarokba, hogy megálljak egy pillanatra. Mégis nagyon sokat köszönhettem nekik, hiszen megmutatták azt az utat, amire biztos nem léptem volna rá, ha ők nem terelnek arra. Végül eszembe jutott egy igazán pikáns dolog. Lerántottam apámat a plafonról, és az Imperiusszal kényszerítettem rá, hogy ölje meg anyámat. Lassan, természetesen, látni akartam a rettegést a szemeikben.
Tíz perc kellett csupán ahhoz, hogy apám elvágja anyám torkát, én pedig megkínozzam őt a Cruzióval. Tíz perc alatt enyém lett az egyik legédesebb gyümölcs, amire eddigi életemben vágytam. Hogy lehet a két leggyűlöltebb embernek ilyen gyönyörű fény a szemében? Kimentem a ház elé, és a melléképülettel egyetemben felgyújtottam. A halálos mágia, életem egyik szakaszának lezárásaként.

1997. május 20.
Rowle. Megint ez az alak, és már nem tudom hányadszor próbál rám sózni valami olyan munkát, ami a kis családjának nem derogál. Először még elvégeztem, de aztán egyre többet kértem érte. Nem vagyok a kifutó fiúja, akkor fizesse meg a szolgálataimat bérgyilkosként. Meg is tette. Egy magas rangú muglit kellett eltenni láb alól, aki ott Stirling vagy mi fene közelében élt. Állítólag boszorkányvadászatot hirdetett most, hogy már nem lehetett eltitkolni mennyi halálfaló jár a Rowle birtokra. Gondoltam kipróbálok valami újat, ezért egy frissen elkészült Baziliszkusz mérget is tartalmazó üdítőt szolgáltam fel neki, külön neki egy fesztiválon. Ízlett, de pillanatokon belül habzani kezdett a szája és meghalt. Ekkor jelentek meg a család aurorjai és befenyegették a környéken élőket azzal, hogy a fiatalabb felnőtt férfiakat megölik. Szerintem felesleges erőfitogtatás volt csak, ezek az ostobák senkinek sem ártottak, de ha Rowle szerint így volt jó, akkor így volt jó.

1998. március 11.
Eljött az a pillanat, mikor azt hittem, hogy elsüllyedek. Nekem kellett babysittelni valakit. Soha! Se a múltban, se a jövőben! De Fritzy elég sok mindent ígért meg, ha teljesítem ezt, és azoknak nem nagyon lehetett ellenállni, amit ő megígért. Legutóbb egy teljesen ép vesét sikerült szereznie. Jó pénzért eladtuk a mugliknál. Persze a vese mérgezett volt, egy teszt része, és két napon belül látszódott is az eredménye.
Szóval itt volt ez a taknyos, aki azt hitte, halálfalónak lenni csupa móka és kacagás. Nos, az olyanoknak, mint én is, ez tényleg így is volt. De egy nyikhajnak, mint a kölyök, elég gyomorforgató lehetett. Elvittem a házhoz, amit fel kellett mérni, létszám és tudás alapján. Sok hírt kaptunk már róla, hogy sárvérűeket és félvéreket bújtattak ott, de nem volt fontos, nem tudtam mitől változott meg a dolog. Távolról figyeltem a kölyköt, majd már elindultam a ház felé, mert a szerencsétlen biztos lebuktatta magát, mikor megjelent. Jelentést tettünk annál, akinél kellett végül pedig napokkal később a helyen senki se maradt életben egy megkattant alakot leszámítva. Legnagyobb bánatomra pont azt akartam látni, ahogy az ő szemeiben huny ki a fény. Kattant alaknak még nem láttam csillogni a szemét, és egyre jobban kezdett érdekelni. Tudtam, hogy megkeresem majd még. Örökre az emlékezetembe véstem az arcát.

1998. április 2.
Az az idióta megígérte, hogy ha szépen kiöltöztem, akkor valami csodát mutat nekem. Erre mit csinált. Elment. Elment kukutyinba, nem hagyta meg, hogy mikor ér vissza, és csessze meg az egészet. Lerángattam magamról a ruhámat, majd önálló akcióba kezdtem. Átkutattam az irodáját valamiféle nyom után kutatva, de persze semmi. Már azon voltam, hogy leégetem a kócerájt, mikor megjelent. Persze kiöltözve, mint egy Ken baba. Visszarángatta rám a ruhát, de csak miután megfoltozta kicsit. Minek költött ennyit vacakokra, mikor tudta, hogy leszaggatom őket? Máig nem értettem soha. Mondjuk, meglátva a puccos helyet, ahova mentünk, rájöttem, még alul is öltöztetett.
A legérdekesebb dolog viszont hazafelé történt. Megragadta valami a pillantásomat az egyik kirakatban, és ahogy oldalra néztem rájöttem, hogy nem csak az enyémet. Fritzy ugyanazt nézte, ezt a nézést pedig már ismertem. Bementünk a boltba, megvettük a csuklópántokat, majd a La Cigarban kis rituálé keretében feltettük egymásnak. Így már biztosított volt egymás számára, hogy a másik nem nyúl szexuálisan se nőhöz, se férfihoz. A kis üzletem, amiket a zsarolásból szereztem, ugrott, de ez az idióta nekem ennyit bőven megért. Egy hátránya volt csak ennek a varázslatnak. Időről-időre el kellett végezni ezt a rituálét.

1998. május 2.
Nem volt kérdés, hogy a Roxfort ostrománál ott kell lennünk. Az idiótának és nekem egyaránt. Az már más kérdés volt, hogy időben vagy később vagy hogyan érkezünk. Soha nem voltam szentimentális, de nem fült hozzá a fogam, hogy leromboljam a helyet. A benne lévők nem érdekeltek, a gyerekek még idegesítők is, jobb ha eltűnnek. Miután leomlottak a védőfalak, hamar benn találtam magam a csata kellős közepén a második emeleten. Valahol elhagytam az idiótát, és mivel nem akartam kihagyni a lehetőséget, hogy esetleg az ő szeméből is lássam kihunyni a fényt, a keresésére indultam. Közben nem számoltam hány embert tettem ártalmatlanná így vagy úgy, és azt se néztem igazán, melyik oldalon áll. Baromira nem érdekelt. Mikor rátaláltam Fritzyre, még nagyon is élő volt, és mozgott, de megint elkeveredtünk egymástól.
Legközelebb mire a látó terembe került, dőlt a föld felé, én pedig hiába rohantam felé, késő volt. Rohanás közben eltalált egy átok, ezért én is ott kötöttem ki. Aztán semmi. Frusztráló volt, hogy meghalok majd és nem teljesülhetett a legnagyobb vágyam.

1998. június 1.
Rowle. Megint Rowle, és ha ő a képbe került, akkor abból számomra semmi jó nem sült ki. Csessze meg! De olyan szempontból igaza volt, hogy jelenleg még csak eltűnt személyként kezeltek a Minisztériumban, miután az ostromnál a Nagyúr elbukott. Eltűnt személyként, de nem élve vagy halva, hanem egyértelműen halva. Mármint biztos nem tettem volna ki magam azoknak a hosszadalmas tárgyalásoknak. Engem élve nem kaptak volna el, és Janus Rowle ezzel tisztában volt. Elvette a pálcámat, segített abban, hogy felépüljek - aminek a medimágus látta kárát, mert amint végzett a gyógyításommal, megölhettem. Édes volt, sokkal jobban hiányzott, mint bármi más az egy hónap alatt. Egy valakit leszámítva. Az idióta meghalt. Rowle még a sírkövéről is mutatott képet, meg a romos állapotban lévő lebujáról. Csessze meg az az idióta.
Napokig tomboltam, mikor ez kiderült, de aztán lenyugodtam. Muszáj volt, ha nem akartam megőrülni, de valamit sohasem csináltam meg. Egyszerűen nem voltam rá képes, hogy levegyem a csuklópántot. Valószínűleg már úgysem volt jelentősége, mivel a másik fele már nem volt meg. Szentimentális lettem.

1998. szeptember 5.
Kimehettem börtönömből. Rowle talált nekem egy feladatot, amiről azt állította, hogy az én javamat is szolgálja. Nem tudom fél év rabság után hogyan szolgálná az én javamat, de belementem. Százfülé-főzet segítségével elraboltam egy ember, egy hivatásos amneziátort. Nem tudom miért volt rá szükség. Azt tudom csak, hogy erőszak alkalmazásával tudtuk meggyőzni a feladata végrehajtására, és persze, utána megkaphattam megint, amit annyira hiányoltam már. A fura az volt, hogy a kezelés engem érintett, csak nem tudtam milyen formában.

1998. december 30.
Miután még ősszel elvégezte az amneziátor a feladatát, szép csöndben hagytam kiélvezni saját magam számára az utolsó pillanatait. Aztán amolyan karácsonyi ajándékként egyszer csak kitárultak előttem a kapuk. Rowle egy csomó papírt adott a kezembe, amikről meg tudtam mondani, hogy hamisak. Nem így hívtak, más volt a személyazonosság, az életkor, minden. De ez kellett ahhoz, hogy új életet tudjak kezdeni a felszínen. A bájitalos boltomat egyelőre át kellett költöztetni máshova, de a régi vevőim biztos voltam benne, hogy itt is megtalálnak majd. Ha pedig kérdezte valaki, ki vagyok és miért nem ő, akkor volt egy előre betanult szövegem. Az alvilág és a sötét varázslók számára még mindig Piper Walsh voltam, de mindenki másnak Thomas Jefferson, egy kitalált karakter, akivel korábban burkolóztam, ha úgy adódott a helyzet, és most élő személy lett, hála Rowle-nak és a befolyásának, meg az áhítatosságának, hogy mindent, még a lehetetlent is el akarja követni, amíg haszna származik belőle.

1999. január 18.
- Isten hozta a Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotályban. Miben segíthetek?
Bizonytalanul léptem a pulthoz, még mindig nehéz volt elhinnem, hogy a háborúban történtek után egy hamis személyiazonosság elég ahhoz, hogy ennyire szabadon járkáljak. Egyértelmű volt, hogy a Minisztériumba azért nem kéne besétálnom.
Először csak morogni akarnék valamit, főleg mivel fogalmam sincs, miért jöttem ide. Aztán mégis elmosolyodtam.
- Már megtaláltam, amit akarok. - Majd határozott lépéssel indultam el a lépcső felé.



       Jellem

Könnyen el tudja rejteni érzelmeit egy alkalmat leszámítva. A fény kutatása már megszállottá tette anélkül, hogy észrevette volna. Gyerekkorában igyekezett mindig megfelelni a nagyanyja elvárásainak, aki szerette, bár sohasem halmozta el semmivel, így azt lehet a legkevésbé mondani rá, hogy elkényeztetett. A szülők távolság tartása gyűlöletet váltott ki belőle, amit nem is rejtett soha el előlük. A haláluk után felszabadult láthatatlan békjóiból.
Diákként és korai éveiben elsősorban a kíváncsiság vezette útján, majd a sikertelen medimágusi jelentkezés után a makacsság vette át a helyet. A kutatásai közben nagyon pontos és precíz, nem akarja, hogy bármilyen apró porszem megzavarja az előre elképzelt munkafolyamatot.
Miután megismerkedik Fritzwilliam Hookkal a szenvedély, amit addig csak a munkája iránt érzett, kiegészül, bár mást eddig nem volt képes ezen a módon észrevenni. A szeretet bármilyen formája távol áll tőle, így igazából ezt a kapcsolatot sem ez hajtja előre, hanem a közös érdeklődés és a csodálat a másik munkája iránt. Ebből is adódik az, hogy senki mást nem tart méltónak arra, hogy felérjen az ő szintjéhez.
A gyilkolásban is elég kísérletező, a bájitaloktól kezdve a pálcás varázslatig bármi megtalálható. Rendszerint igyekszik nyom nélkül végrehajtani őket, ha mégse sikerül, akkor összetakarít maga után, ezért sem találtak ellene szóló bizonyítékokat. A kapcsolataihoz ragaszkodik, amíg hasznot lát belőlük, utána viszont örökre megszakítja őket, akár azzal is, hogy a legjobb vevőjét megöli.

Erősség ||   kitartó, precíz, kíváncsi, türelmes
Gyengeség ||   egoista, nem érzékeli a jó és a rossz közötti különbséget, hamar dühbe gurul, féltékeny


       Apróságok

Mindig ||   A csillogó fény a szemekben, a rettegés, a sikolyok, kisérletezés a bájitalokkal, vadászat.
Soha || Rózsaszín ködfátyol, napsütés, harsány emberek, rosszul sikerült terv, életlen kés.
Hobbik || A munkája a hobbija.
Merengő ||
•   Legjobb emléke: A szülei házának látványa, amint elemészti a tűz.
•   Legrosszabb emléke: A roxforti házakba való beosztás.
Mumus || Egy fekete csuklyás alak, aki elárasztja a szeretetével.
Edevis tükre ||  A saját szeméből lássa eltűnni a fényt.
Százfűlé-főzet ||  Fekete, kátrányos állagú, méz és mandula ízű.
Amortentia || Először erőteljes füst majd  kellemes citrus.
Titkok || Hogy könnyebben elrejtőzhessen az aurorok és a Minisztérium elől van egy álszemélyazonossága. A hivatalos ügyek intézéséhez ezt használja. Van egy középső neve: Fane, az apja után.
Azt beszélik, hogy... || a szíve nincs is annyira kőből, mint mutatja magát, több nő és férfi is meghódította már. Megszállottja a szerencsejátékoknak, mert többször látták bemenni a La Cigarba.



       A család

Apa ||   Fane Walsh, 65, mugli, meghalt
Anya ||   Sydney Colton, 66, kvibli, meghalt
Testvérek || nincs
Gyermekek || nincs
Állatok || nincs

Családtörténet ||
Sydney egy régóta félvér családba született bele kvibliként. Senki sem tudta megmagyarázni, miért nem örökölte a varázslóvért, szülei nem is tudtak mit kezdeni vele. Eleinte próbálták úgy nevelni, mintha boszorkány lenne, és egészen 11 éves koráig bíztak benne, hogy mégis csörgedezik az ereiben valamennyi, de nem kapta meg a Roxfortos levelet. Szülei akkor elvitték a legközelebbi nagyvárosba és egyszerűen otthagyták a város közepén. Hosszú ideig kóborolt, mire egy pár rátalált, örökbe fogadták, és sajátjukként kezdték el felnevelni. Férjével egy kiállításon találkozott. Fane azonnal rabul ejtette a szívét, és bár mesélt neki a varázsvilágról, mégis csupán távoli emlékekként élte meg, a férfi ellenállása miatt - miszerint az a világ nem létezik, csak képzelődik - lassan saját maga is teljesen elfordult tőle, és kirekesztővé vált még a mugli bűvészekkel és illúzionistákkal szemben is. Mire Piper megszületett már kész kis keresztes hadjáratot folytattak minden ellen, aminek bármilyen köze is volt a mágiához.
Sydney az esküvő után egy könyvesboltban helyezkedett el eladóként, Fane pedig vitte tovább mezőgazdasági vállalkozását.
Dorothy, Sydney édesanyja haláláig nevelte Pipert.



       Külsőségek

Magasság || 184 cm
Testalkat || izmos
Szemszín ||barna
Hajszín || sötétbarna/kopasz
Kinézet ||
Már első látásra is megfordulnak utána az emberek az utcán a kisugárzása miatt, de miután eltűnik a szemük elől, már nem is lesz olyan érdekes senkinek. Nem tűnik ki semmivel a tömegből, akire viszont egyszer kivetette a hálóját, sohasem felejti el a barna szemeit. Nem zavarja kopaszsága, viszont takarása és a jobban öltözöttség miatt rendszerint kalapot hord, ami jól is áll neki. Rendszerint az olcsóbb, de ennek ellenére elegánsabb holmikat kedveli, viszont ha a munkája megköveteli tőle, nem sajnál kiadni rengeteg pénzt egy-egy drágább darabért. Otthonában is rendszerint elegánsan van felöltözve. Kerüli a lakk cipőket az utcán, csak természetes anyagból készült lábbeliket hord, illetve otthon papucsot.



       Tudás és karrier

Pálca típusa || 10,3 hüvelyk, galagonya és sárkányszívizomhúr, enyhén rugalmas
Végzettség || Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola

R.A.V.A.SZ.
Bájitaltan: K
Sötét Varázslatok Kivédése: E
Gyógynövénytan: K
Mugliismeret: V

Foglalkozás || Van egy saját bájitalos üzlete a házában
Varázslói ismeretek || Kiemelkedő tudása van bájitalkészítésből és gyógynövénytanból. Alap orvosi ismeretei vannak az emberi test működéséről, ami segít neki a bájitalok készítésében. A háztartási bűbájokban jártas, bár tudását még lehetne csiszolni. Janus Rowle-lal kötött ismertsége nyomán megtanult néhány sötét mágiát, amit a háború alatt továbbiak követtek. Bár a Roxfortban nem érdekelte annyira az átváltoztatástan, a szükség úgy hozta, hogy újra gyakorolni kezdett néhány bűbájt, sikerrel. A háború után unalomból medimágusi könyveket olvasott így az alaptudása tovább bővült, ám felvételizni nem tud.


       Halálfalóknak

Státusz || Jelenleg az ostromban eltűnt személyként van nyilvántartva.
Szolgálati idő || 1996. augusztusától a bukásig

       Egyéb

Avialany||  Billy Zane

Piper álszemélyazonosságának adatai:
Név: Thomas Jefferson
Kor: 30 év
Foglalkozás: Kisállat-kereskedő


Szeretném elbírálásra és kihívásra felkérni Minerva Balmoralt. :)