Roxfort RPG

Nem szeretem a meleget. Fülledt és verejtékeztető így a környezet, mely nem illik egy növésben lévő lányhoz. Ráadásul a nagy hőguta néhány potiont is tönkretesz, vagy befolyásol, mintha csak jégkockát tartanék a sivatagban. Igen… rühellem a nyarat… a telet is, de az már csak más kérdés. Miért nem lehetne tavasz és ősz egész nap? Mindenkinek sokkal jobb lenne. A föld is állandóan kapna öntözést és elég lenne csak egy fedő a főzőállvány tetejére és máris nem hígul fel a kotyvalék és még a bőrünk se ég oda, hisz a borongós időben a napocska néha-néha kukucskál csak ki. Azonban most nincs zuhé. Nem esik az eső és a kinti levegő egyszerűen elviselhetetlen volt. A házban viszonylag elviselhető idő volt, hisz nagyim tett róla, hogy így legyen, de nem züllött hozzá a fogam, hogy kimenjek napozni… Pedig több ízben is ki lettem volna rugdosva, nagyim megint elkezdte a szokásos ”Jaj csöppem, ha nem szerzel egy kis színt, hogy adunk el téged bárkinek…. a fiúk a napbarnított lányokat szeretik”, meg a hasonlók. De ez hülyeség. Először is még csak tizennégy vagyok, mi a francért hagynám, hogy udvaroljon nekem bárki, másrészt amúgy sem érdekelnek se a fiúk, se a lányok. Engem csak hagyjanak békén ezekkel a dumákkal. Én dolgom amúgy is. Mindenesetre egyelőre mégis kénytelen voltam kicsit kimozdulni a padlásról (ahol a szobám van, hisz ott mindig kellemesen hűvös van) és beülni a kassza mögé. De most komolyan… ki az a felelőtlen alak, aki egy tizennégy éves gyerekre bízza a kasszát. Jó… az is igaz, hogy csak addig kell, míg a nagyiék visszatérnek és annyi a dolgom, hogy felügyeljem addig a jövésmenést, de akkor is… Nem is értem miért törődnek olyan hülyeségekkel, mint a sürgősségi házhozszállítás. Teri néni már megint rosszul lett, de ahelyett, hogy a lánya vagy a sógora gondoskodott hozzá, naná hogy nekünk kell róla gondoskodni… egek… hová süllyedt a világ… Már épp azon voltam, hogy sunyiban átbillentem „zárva” feliratra a jelzőt, hogy addig is nyugtom legyen, amikor is nem kellemes zajra leszek figyelmes az üzletbejárat előtt. Sóhajtok és lehuppanok a kényelmetlen székecskéről és megindulva a bejárat felé elhatározom, hogy így legalább járok egyet. Mikor azonban kinyitom az ajtót eléggé meglepő dolgot láttam. Egy adag széttört üvegcsével teli doboz, szétterülő bájital anyaggal, meg egy „jó kedvében” levő férfi. Nyomozókat megszégyenítő gyorsasággal derítettem fényt az ügyre.
- Hm… úgy látom magácska igen mérgesnek tetszik lenni. – jegyzem meg kissé unottan.
Hagyom, hogy nagy valószínűséggel, hepciás rohammal essen nekem (remélhetőleg csak szóban), de egyelőre hagytam kicsit levezetni a feszültségét, miközben felmértem tropára ment árukat. Tudtam, hogy egy szállítmány fog érkezni ma, de úgy emlékszem később kellett volna jönnie, bár… igazából… lehet mégse… mondjuk, fogalmam sincs így hirtelen, hogy hány óra most, szóval ezt most engedjük el. Mindenesetre itt nem maradhatunk.
- Lenne szíves befáradni? Ja igen és a maradékot is behozni, ha volna kedves, na meg feltakarítani, ami kárba veszett. Elnézést, hogy ezt kérem, de még nem használhatom a pálcám, a nagyiék meg jelenleg házon kívül vannak.
Ezzel hátra arcot is toltam, majd kerestem egy rongyot és egy tálkát, a törmelékeknek, hisz ha ügyesek vagyunk, még megmenthető az anyag egy része. Otthonosan mozogtam, mert nem igazán most vagyok itt először, a fickó viszont 80%-ban szinte biztos, hogy vagy nem fog rám hallgatni, vagy nekiáll valami „kölykös” vacaknak, mindenesetre nem érdekel.
- A Papiék bármelyik pillanatban visszaérhetnek, addig tessék helyet foglalni. – mondom továbbra is elég monoton, unott hangon, hisz mindig gyűlöltem ezt az udvariaskodást, de muszáj volt, ha a boltban tartózkodtam – Elmondaná, legyen szíves, hogy mi történt a rendelt áruval? Vagy Ön nem számunkra szállított?