Oldal nyomtatása - Meredező Pálcák Klubja

zene:G - Ooh La La (https://www.youtube.com/watch?v=uco-2V4ytYQ)
(https://i.pinimg.com/564x/79/00/9e/79009e5f4fbf43c0daecd86ae6403131.jpg)(https://i.pinimg.com/564x/82/e0/52/82e052e591fb3d45450ea053477be7c9.jpg)(https://i.pinimg.com/564x/d0/59/23/d05923192455d721f3a84494b2898c2d.jpg)
dress (https://i.pinimg.com/564x/d9/b7/75/d9b7752dcef52b44a826f9589b838e87.jpg)

M I R O L

'...minden bűn szenvedélyből fakad. És semmi nem hozza úgy össze az embereket,
mint a közös káros szenvedély és a sötét titkok....'

~~ ❈ ~~

Szabad esték egyike. Végre letudtam minden kötelező kört, amit nem is bánok. Húzós két napom volt és miután itt a hétvége előttem ráérek csak vasárnap este visszatérni a Roxfortba. Mathias különleges kikérői mindig célt érnek McGalagonynál. Miután a családunk folyamatosan adakozik az iskolának így alkalmanként üzleti ügyekben muszáj tárgyalásokra járnom. Mathias pedig épp a vizsgaidőszak kellős közepén szív, nekem pedig még akad jó pár szabad hetem a RAVASZ záróvizsgákra való felkészülésre. Miután a horvát befektetővel lezajlott sikeres üzleti vacsorán is túlestem mára nem volt semmi dolgom az ég világon. Így hát nyakamba vehettem a várost, de barátok híjján elég unalmasnak ígérkezett az összes bár és minden étterem. A mozik zsúfolásig tele voltak, valami új mugli film jött ki, ami kellően népszerű ahhoz, hogy teltházas előadás legyen. A színház pedig túlontúl kifinomultnak hatott a mai kissé pörgős hangulatomhoz.
Rég voltam ennyire elememben azóta hogy Eric-kel megromlott a viszonyom Williamsonnal meg nem tudtunk dűlőre jutni.
Magam sem értem hogyan, de egész hamar a Soho népesen forgalmas utcáin találtam magam. Már párszor megfordultam itt, többek között Emily Dean fékevesztett társaságában. Valahol vele egy ikon veszett ki a Roxfortból, de gondolom Avery és persze az egyetem annál jobban örül, hogy megnyerték maguknak őt. Én, mint annak a társasági generációnak az utolsó még megmaradt tagja lépteimet az emlékek vörös fényárjában folytatom. Eszembe jut Mathias lelkes vetkőzése a bárban, ahonnan utána a számtalan hódolói levelet kapta, amit nem győzött rejtegetni a suliban. Kuncogva torpanok meg a Meredező Pálcák klubja előtt.
Még pont nem esik, csak lassan szitálni kezd tipikus londoni időjárásnak köszönhetően. Szemeimben visszatükröződik a bejárat és a kirakat vörös-arany fényárja. Valahol hiányzik a letűnt ártatlan idő, mikor így a mi kis négyes fogatunk a bátyámmal, Dean-nel és Elena Pierce-szel bevette az éjszakát. Azóta mennyi minden változott... mennyi minden alakult át és mennyire mások lettünk. Nemcsak ők, én magam is.
Elvetem az önsanyargatást. Ha szomorkodni akarok, mint eddig visszamennék a Roxfortba és a párnámba sírnám magam. Nem. Ma szórakozni akarok és fogok is.
Határozottan lököm be az ajtót és rögtön szét is bontom a kabátom. A benti fülledt levegő mit sem változott, ahogy a jellegzetes erotikus és fűszeres aroma sem. Van ennek a helynek egy speciális atmosztférája, még akkor is ha egy melegbár. Itt legalább kedvemre táncolhatok ha jó a zene és a legnagyobb gondom az lehet hogy elkérik a tusfürdőm vagy az arcpakolásom receptjét vagy márkáját. Nem kell aggódnom holmi seggfej Lestrange-ek vagy ostoba Morgan-ek miatt, akik nem tudják mit is jelent férfinak lenni.
Bájos mosollyal lépek a pulthoz és hámozom le magamról a kabátot. A szabad székre dobom a Chanel táskámmal együtt. Hála Merlinnek itt jó az idő és a combomon szaladgáló libabőrök is eltűnni látszanak, amit a kinti csípős hideg okozott a miniszoknya áldásosan keveset takaró hatására.
- Mit adhatok aranyom?
- Egy Méregcsók koktél lesz egyelőre.
A sármos pincér srác, akiről már messziről süt hogy bizony nem a női nem iránt érdeklődik bólintva keverni kezdi a koktélomat. Én unalmamba körbepillantok, mert hát a hely zsúfolásig tele van, ami számomra szokatlan. Úgy tűnik várnak valamire... de arra nagyon.
- Sztriptízest.
- Tessék?
Hirtelen azt hiszem rosszul hallok és jó hogy a koktélos poharam amit két perce még lelkesen rázogatott most már tele van a vérvörös itallal, mert így legalább bele tudok kapaszkodni.
- Havonta egyszer rendezünk egy sztriptízestet. Blaire Montrego vagy, igaz? Megismertelek az újságokból. A bátyád legutóbbi önkéntes vetkőzőshow-ja után megugrott az igény. Ma lányok lesznek, azért van itt ennyi szép hím... Szóval válogathatsz mucikám! Van itt felhozatal bőven...
Nemcsak egyszer de kétszer is megfordul velem a világ. Baszki... vetkőzőest? Erre nem számítottam. Már épp eldöntöm, hogy legurítom ezt a koktélt és tovább állok, mikor a fények lassan fokozatosan halnak el és... füttyszó és zene, majd a velem szemben lévő színpad kapja a legtöbb vörös fényt, hogy a rúdra nemsokára rácsimpaszkodhasson az első leányzó, akit valószínűleg jó pénzért még ágyba is visz valaki.
Jóságos sárkánycsont... hova keveredtem?

▶ (https://www.youtube.com/watch?v=wfN4PVaOU5Q)

::: M I S S ::: M O N T R E G O :::

Outfit (https://kepkuldes.com/images/ec9d06a9e5a2a483e39651f82c6b1dc8.jpg)

"Ki itt belépsz...."

nyomokban 16+ elemeket tartalmazhat

(https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTeHwDfyjQY8chDlRLFn7Zvq-uiiAHK6M7GSYwWrFTnTMm5ug8vCQ)

Gickerson láthatóan élvezi a helyzetet, és hát, nem vagyok olyan álszent, hogy azt mondjam, nem értem meg.... A lábai között egy gyönyörű, fiatal szőke nő hajol épp olyan mélyre, hogy Shacklebolt jobbkeze könnyedén beláthat akárhová, pláne, hogy az a kis lila mütyür a nő lábai között nem több... mondjuk úgy, előételnyi mennyiségnél... ha lehet a fehérneműket az ételekhez hasonlítani. Előttem egy sárkányerős lángnyelv whiskey hever az asztalon, és a szeparéból tökéletes rálátásom nyílik arra is, ahogyan az első delikvens elfoglalja helyét a színpadon. Rövid, rózsaszín bubifrizuráján megcsillan a fény. Természetesen paróka... Sosem tudtam igazán megfejteni, mi az a furcsa izgalom, amit egy parókát viselő nő látványa tud kiváltani a férfiakból...
Talán valami takarás, valami szemfényvesztés mindig kell a vadászösztönnek, és ha már az itt fellépők testét nem sok minden takarja, úgy tűnik, ezt kellőképpen igyekeznek kompenzálni a fejükre applikált műhajjal. Jégkék szememben egy pillanatra vörös fény csillan, ami a színpadról elvakít mindannyiunkat, még mielőtt minden akadály nélkül elmerülhetnénk a hölgy - és leginkább mozdulatai csodálatában. Körülöttem mindenhonnan éhes férfiak füttyögése hallatszik, de én és Gickerson síri csendben figyeljük a jelenetet.
A spanyol minisztérium nagykövete elég hamar kivetkőzik magából... alig három pohár whiskey után már ő is olyan lealjasodva füttyög, amit otthon, Barcelonában egészen biztosan nem merne megtenni. Hiába, ezt hozza ki az emberekből a külföldi klíma. Magam is tapasztaltam már, amikor legutóbb New Yorkban volt alkalmam elengedni magam úgy Merlinigazából.
Most azonban ezt csak félgőzzel tehetem meg.
Azért vagyok itt, hogy a nagykövet úr szórakoztatásáról gondoskodjam, Monstro parancsára. Drága főnököm pontosan tudja, hogy erre a munkára bármely féleszű diplomatát megkérhettek volna a minisztériumból... hacsak, nem szerencsétlenkednénk már hónapok óta ilyen szánalmasan a Szeszély húzásaival szemben. Gickersonnal azért vagyunk hát itt, hogy úgy adjuk meg a spanyol nagykövetnek a híres brit vendégszeretetet, hogy közben remélhetőleg egy szőrszála se görbüljön... legalábbis ne az akaratán kívül....Egyelőre Miss Szeszély nem lépett színpadra, de cseppet sem tartom kizártnak, hogy a későbbiekben ő is részt követel magának a figyelemből.
Azt már úgy tíz másodpercnyi műsorból leszűröm, hogy a rózsaszín parókás táncos tudja a dolgát...
A nemzeti kincsnek megfelelően angolspárgával kezd, majd lassan hátrabukfencezik és egy olyan lábcsavargatást vág le, hogy még az én állam is leesik egy pillanatra. Igazi profi. Ahogyan én is. Így, amikor Mr. Rodriguez rám mosolyog, és a pult felé mutat, majd tört angolsággal ennyit mond: - Azt a kiss barnát...
Akkor pontosan tudom a dolgomat. - Máris - felelem. Azonnal értem, miért pont őt. Rodriguez híres arról, hogy - ha politikailag korrekten akarok fogalmazni, akkor - az ártatlanabb tekintetű, ha meg csak szimplán, akkor a mocskosul fiatal nők a gyengéi. Egy kígyó simaságával csúszok el a pultig, és mosolyogva foglalok helyet a - csak papíron - ismeretlen hölgy melletti bárszéken.
Ő Blaire Montrego. Tudom, hallottam róla... sőt, még fényképet is láttam róla. Nem is egyet. Még nem végzett a Roxfortban, de már licitálás megy a háta mögött arra, hogy melyik minisztériumi fogja előbb meghúzni. Hát, talán végül nem hazai bajnok viszi haza a Trimágus Kupát ezúttal... De ki tudja. Az egészen valószínű, hogy nem lesz következmények nélküli az én kis akcióm, de az SZKE nemzetközi megtámogatását nem a két szép szememmel fogom kiudvarolni Rodrigueztől...márpedig ez most mindennél előrébbvaló a Minisztérium, s így az én számomra is. Ha úgy tetszik, prioritás... Ami felülírja még azt is, hogy a célpont ez esetben épphogy csak elérte a nagykorúságot.
- Jó estét!- kerülök mellé, látszólag tök véletlenül. Aztán magabiztos villanással a szememben nézek rá.
- Egy whiskeyt legyen szíves - szólok a pultos srácnak, aki olyan gyorsan kitölti az italt, amennyire csak tőle telik, majd lerakja elém.
- Parancsoljon Mr. Mirol.
- Kegyed kér esetleg még valamit? - pontosan látom, hogy van itala, de hát szombat este van. Miért ne kérhetne még valamit? Pláne egy ilyen izzasztó showműsorhoz. - A hölgy ma egész estére a vendégem.... - mosolygok angyali tekintettel először Blairre, majd a vállam fölött hátra, a pultosra. - Remélem nem zavartam meg túlságosan a szórakozását...- folytatom lazán, egy picit közelebb húzódva a nőhöz.
- Kit tisztelhetek Önben? - kérdem, majd bemutatkozásra nyújtom a kezem. - Henry James Mirol vagyok. Szolgálatára - mutatkozok be, majd amennyiben hajlandó velem kezet rázni, utána egy finom kézcsókot lehelek a kézfejére. Ahogy felegyenesedek, úgy intézem, hogy a nyakamban pihenő ezüst medallion mintegy véletlenül azért, még hozzáérjen a kezéhez és fémes hidegével megcirógassa azt.

Mathias tuti egyszer a sírba fog vinni. A bátyám sokminden volt, leginkább erkölcstelen annak idején, még az amnézia előtt. Aztán angyalarcú ifjúvá vált közel egy évre. Mostanra persze már összekaparta magát valahol félúton a régi énje és a bárdolatlan új között, amit reményeim szerint Lyana kordában tud és fog is tartani. Eddig legalábbis minden jel erre mutat.
Csakhogy a múlt kísért. Ez is Lestrange műve részben, tudom jól. Mathias mindig utána ment mint egy ostoba öccs a nagy és erős bátyó után. Mindig licitáltak egymással, versengtek és tessék... megint én szívom meg a végét. Pedig csak egy nyugis estét akartam volna... pasimentesen.
Erre... itt állok a Meredező Pálcák Klubjában, tele nőre éhes hímekkel összezárva. A fejem forrong, a lelkem lázong, az egóm meg... nos az elsüllyed szégyenében. Ennek is mi vagyunk az okai.
Mély levegőt fújok ki, hátha ezzel sikerül legalább részben lenyugodnom, de nem igazán hozza meg a kívánt hatást. Még a ráküldött fél korty ital sem segít úgy, ahogy várom. Mit is tehetnék? Unottan nézni kezdem a... ’műsort’.
Sosem értem és talán sosem fogom mi abban a vonzó bárki számára is ha szinte meztelen nő vonaglik előtte, tudván hogy nem kevés lóvét kasszíroz be érte. A szerelem ennyire olcsó lenne? Megvásárolható? Az élvezet más... de ezek az emberek ennyire felszínesek, hogy elég nekik mindössze ennyi?
Megdöbbentő mennyien vallanak így és megdöbbentő mind mennyire klinikai eset. Elmélázva szemlélem a parókás csaj bemutatóját, aki úgy tekeri a testét, mint Naggini magát annak idején. A hasonlat mosolyt csal ajkaimra. Keserédes mosolyt.
- Egy whiskeyt legyen szíves.
A kellemes lágy hang megüti a fülem közvetlen mellettem. Még ha akarnám se tudnám elkerülni az ösztönös pillantást, amit a férfi vált ki. Jóképű, nem is tűnik túl idősnek, sőt... meglepően fiatalnak hat ebben a közegben, akárcsak jómagam. Talán neki sem kellene itt lennie, de mégis csak itt áll és italt kér. Nem lehet ez sem véletlen.
Kell egy perc a pultossrácnak, hogy kiszolgálja, addig nekem van időm azon gondolkodni, honnan a furkászrágta galleonból ismerős nekem. Nem jövök rá. Egészen addig nem, míg meg nem hallom a nevet.
Mirol.
- Kegyed kér esetleg még valamit?
Kihívóan méricskélve pislogok rá, majd fordítom el a fejem tőle. A pultnak dőlök és rákönyökölök. Tekintetem a műsorra szegezem noha rohadtul nem érdekel. Nem szólok semmit, csak dacosan felszegem az állam. Nem ismer meg, szégyen gyalázat. Na nem mintha felróhatnám neki. Én se ismertem fel azonnal őt.
Annyi pletyka kering a Mirol klánról. Anno Vikitria sem volt a szívem csücske, most meg... eléggé letűnt a színről.
- A hölgy ma egész estére a vendégem....
Ezüstkék íriszeim kihívóan villannak újra a férfi irányába. Szóval nem lehet a szótlansággal leszerelni. Valahol imponál a hajthatatlansága, de ettől nekem már több kell. Túléltem egy Eric Lestrange-t az összes szarságával és még egy Williamsont is, egy Elliot O’Mara szerelmi légyott nem túl örömteli másnapjáról már nem is beszélve. A Mirol ficsúrnak produkálnia kell ha már a társasági eseményeken eddig nagy ívben elkerült.
- Remélem nem zavartam meg túlságosan a szórakozását..
Nem reagálok arra, ahogy közelebb húzódik. Nem gyorsul fel a pulzusom, sem a légzésem, arcom is rezzenéstelen. Mindössze tovább vizslatom remélve, hogy kiolvasom mi a célja. De ugyan, mi is lehet a célja? Hisz nézzünk már körbe hol is vagyunk...
- Ha ez magának szórakozás...
Cinikus válasszal pirítom le a hangulatát. Hagy érezze mennyire megvetem ezt az egészet még annak ellenére is, hogy lám... itt vagyok. Vele.
- Kit tisztelhetek Önben?
A kérdésre már nem tudok tovább megjátszani semmit sem. Kirobban belőlem a nevetés. Hát valóban nem ismert volna fel? Vagy csak ostobának néz?
- Ugyan Mirol... - hagyom, hogy a kezem az övébe csusszanjon, de csakis a megszokott illem miatt. - Már akkor felismert, amikor a pulthoz ette a fene.
Unottan közlöm a tényt noha van rá némi sansz, hogy nem igaz. Nem vagyok fennhangon kiabálni a nevem a dübörgő zenében, így is kellően sok ember felismer ahhoz, hogy elrontsák az estémet.
- Csak azért vette a bátorságot és jött ide, mert ez nem egy elit esemény vagy mert magát is untatják ezek a libák?
Most először fut fel a szemöldököm, kérdőn. Eddig ahányszor alkalom adódott Henry Mirol csak Mathiasszal váltott jó pár szót. Engem csak a hidegkék tekintetének kereszttüzével tüntetett ki. Mi változott vajon most?

▶ (https://www.youtube.com/watch?v=wfN4PVaOU5Q)

::: M I S S ::: M O N T R E G O :::

Outfit (https://kepkuldes.com/images/ec9d06a9e5a2a483e39651f82c6b1dc8.jpg)

"Ki itt belépsz...."

nyomokban 16+ elemeket tartalmazhat

(https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTeHwDfyjQY8chDlRLFn7Zvq-uiiAHK6M7GSYwWrFTnTMm5ug8vCQ)

Nem kérdéses, hogy felkeltem az érdeklődését. Hogy ez a pultos szájából elhangzott vezetéknevemnek, vagy a külsőmnek szól, az most édesmindegy. Látom, ahogy végigmér, és ez meglehetős élvezettel tölt el. Már megérte idejönni. Mindig endorfin szabadul fel a szervezetemben, ha egy gyönyörű nő pillantását érzem magamon. Ez a mostani azonban nem tart sokáig... de hát hogy is szól a mondás? A jó dolgokból csak keveset adnak, vagy mi....Blaire látványosan elfordítja a fejét és még arra sem reagál egy jeges pillantásnál többet, amikor közlöm a pultossal, hogy ma én állom a cehjét. Talán Mrs. Norris elvitte a nyelvét? Amíg a hallgatásával tüntet jelenlétem ellen, vetek egy pillantást a színpadi műsorra.... Hát, nem mindennapi, az egyszer biztos. A nő olyan hajlékony, hogy időközben már a saját fogával kezdi lehúzni a bugyiját, kivillantva az alatta rejlő hószín bőrréteget, amit a stratégiailag fontos ponton azért egy lótusz-mintájú testfestés továbbra is takar.
- Ha ez magának szórakozás... - szólal meg végre a fényképekről már oly jól ismert ismeretlen. Emlékeim között átfut egy különösen étvágygerjesztő felvétel róla, amit a minisztériumban addig adogattunk egymásnak „lyukas óráinkban”, hogy tiszta gyűrött lett.
- Meg kell hagyni, elég ügyes a hölgy... - felelem kárörvendő mosollyal az arcomon. Imádom, amikor egy nő kénytelen végignézni egy másik nő vetkőzését. Nyilvánosan. Pláne, ha az illető olyan jó családból származik, mint Montrego. Már több ízben volt olyan tapasztalatom, hogy ilyenkor a nők lealacsonyítónak érzik a nemükre nézve az ilyesfajta... hogy is fogalmazzak... produkciót. Pedig részemről semmi lealacsonyítót nem látok ebben. Ez csak hús. Szépen tálalva.
Láthatóan nem csak a női önérzete lett megsértve, hanem az is derogál számára, hogy úgy teszek, mint aki nem ismerte fel. Gyorsan taktikát váltok, hogy érezze, ő igenis annyira fontos, hogy valószínűleg az egész terem tudja, hogy kicsoda. Amikor kirobban belőle a nevetés, még elkapom a fonalat, és gyorsan vele nevetek én is, mintha csak vicceltem volna.
- Ugyan Mirol... - simítom meg finoman azt a kecses kezet. - Már akkor felismert, amikor a pulthoz ette a fene.
Nem tartja fontosnak közölni a nevét, biztosra veszi, hogy tudom ki ő. Hamar rájövök, hogy alábecsültem. Kemény játékos, ez nem kétséges.... De....
- Csak azért vette a bátorságot és jött ide, mert ez nem egy elit esemény vagy mert magát is untatják ezek a libák?
- Maga átlát rajtam Miss Montrego - csillan őszinte elismerés a szememben, miközben az arcát vizslatom élvezettel.
- A kérdésére válaszolva pedig... azt hiszem, mindkét említett indok vastagon benne van abban, hogy idemerészkedtem Önhöz.
Látom rajta, hogy valóban nem tudja mire vélni azt, hogy mindenféle előzmény nélkül ide jöttem hozzá, úgyhogy megpróbálom kielégíteni az információéhségét.
- Illetve van egy harmadik oka is...mégpedig, hogy ha jól emlékszem, még sosem mutatkoztuk be egymásnak személyesen. Márpedig ez igen sanálatos mulasztás, legalábbis a részemről. Főleg, hogy olyan sok szépet hallottam már magáról - mosolygok rá a tőlem telhető legcsábosabban.
- Legyen szíves, kínálja meg a hölgyet azzal a különleges érlelésű áfonyarummal.... - szólok oda a pultosnak, s közben úgy villan meg a tekintetem, hogy nem lehet kétséges számára a kérés mögött rejlő - jóval lényegesebb - utasítás.
- Iszik velem egy belépőt Blaire? - nézek mélyen a szemébe a whiskeym fölött, amibe most először kortyolok csak bele.
- A megismerkedésünk örömére....Na és szeretném kárpótolni a rosszul elsült kis viccem miatt is.
Direkt nem nézek a pultosra, de tudom, hogy tudja a dolgát. A klub tulajdonosával hónapokkal ezelőtt kötöttem alkut arról, hogy ha fontos diplomáciai vendéggel, vagy egy-egy különösen fontos minisztériumi partnerrel érkezem ide, akkor kérdés nélkül keverje bele a célpontnak választott hölgy poharába azt a bájitalt, amit a Zsebpiszok közben csak Mézes Órák néven ismernek. A bájital mindössze néhány óráig hat az illető hölgy viselkedésére... hogy úgy mondjam, ösztönzőleg és felszabadítóan. A legszebb az egészben pedig az, hogy amint elmúlik a vágykeltő szer hatása, a véréből semmilyen módon nem mutatható ki, hogy valaha is bevette.
A fiatal pultos srác láthatóan profin végzi a munkáját, pár pillanat múlva már le is teszi elénk a két rövidet. Én lazán a markomba kapom a hozzám közelebbit, majd koccintásra emelem azt.
- Csirió.... Miss Montrego.

A színpadi alakításra mindössze egy dühös fújtatás a reakcióm. Mit is vártam? Persze hogy tetszik neki. Férfi, ráadásul abból is a sármosan jóképű féléből. Ismerem ám ezt a fajtát, történetesen azt, aki tökéletesen pontosan tisztában van vele mennyire imponál a női nemnek. Ilyen többek között a bátyám, aki mellett egész eddigi életem lehúztam. És ilyen Strange is, aki a bátyám lehetne ha úgy vesszük.
- Maga átlát rajtam Miss Montrego.
A mohó tekintet, amivel engem vizslat szelíd zavarba hoz. Olyan, mintha a vesémbe akarna látni, márpedig én nem adom könnyen ki sem magam, sem a titkaim.
- A kérdésére válaszolva pedig... azt hiszem, mindkét említett indok vastagon benne van abban, hogy idemerészkedtem Önhöz. Illetve van egy harmadik oka is...mégpedig, hogy ha jól emlékszem, még sosem mutatkoztuk be egymásnak személyesen. Márpedig ez igen sajnálatos mulasztás, legalábbis a részemről. Főleg, hogy olyan sok szépet hallottam már magáról.
- Maga igazi bókmester...
Hangom elismerően cseng de van benne él is, érezheti. Egyszerre imponál a túl nyálas duma és taszít is. Kettősség. A jól ismert kettősség.
- Eddig azt hittem nem tart elég érdekesnek ahhoz, hogy bemutatkozzon. Illetve, hogy csakis a bátyám érdekli, nem pedig a... khm, nők.
Szelíden hátrapillantok a vállam felett a vonagló libára mert úgy döntök idő közben érdemesebb ha a pult felé fordulok. A bárszék könnyen fordul így szabadon irányt válthatok, amikor csak kedvem támad. Ez a hely minden téren praktikus, talán ezért is szeretem annyira. Na meg persze azért mert egész eddig melegbárként funkcionált. Felvetődik bennem hogy mi történt? Kihaltak a buzik? De inkább gyorsan tovasuhanok ezen a kis közjátékon.
- Iszik velem egy belépőt Blaire?
- Inkább kilépőt. Nem terveztem sokáig maradni, és amúgy is... megváltozott ez a hely ahhoz képest, amit vártam.
Lemondó hangsúllyal villantok egy újabb pillantást a sztriptíztáncosnőkre, akiknek száma egyről rögvest ötre ugrott fel. Akad köztük annyira fiatal lány, aki talán még tőlem is zsengébb. A férfiak csoportja köréjük rajzik, csak páran lézengenek rajtunk kívül a pult körül italra várva.
A figyelmem a pulton koppanó tömény szesz vonja magára. Édes illata már rögtön megcsap. Talán túl gejl, talán túl mézesmázos rumnak bár a színe veszettül szép.
- Nem szeretem a rumot és a töménytől is hamar fejre állok.
Elhúzom a szám kissé unottan. Sem testalkatilag, sem nememből adódóan nem bírom jól az alkoholt. Már van, hogy két erősebb koktéltól is fejre állok. Ha Henry-nek feltett szándéka leitatni megismerkedésünk alkalmából, akkor baromi jó úton jár.
- De csirió!
Megemelem a kezembe tartott talpaspoharat, melynek felfelé háromszögbe kiszélesedő pereme felett mosolygok az aranyszőke hajú férfira. Tekintetem az övébe fúródik megvárva míg ledönti az italát csak aztán lököm felé a saját töményemet is.
- Majd meghív egy újabb Méregcsókra, ha ez már elfogyott.
Közlöm pajkosan miközben lekapom a poharam peremének széléről a koktélmeggyet és kéjes lassúsággal ajkaim közé veszem. Ó igen, eljátszom vele is, hisz mi mást tehetnék ebben a lebujban? A csajok unalmasak, noha meglehet egész ügyesek és más értelmes dolog úgysem akad. Ma itt nem fogok táncolni, akkor már miért is ne Mirolt szivatnám meg?
Az édes meggy felét harapom csak le miközben a mellettem ülőn jár az agyam. Fiatal, de nem korosztályombeli, ergo korábban végzett a Roxfortban. Nem sokat tudok a Mirolokról, csak amennyit a rokoni kapcsolataink miatt felettébb szükséges, de mégis valahol őt nem tudom elhelyezni porladó emlékfoszlányaim között.
- Szóval ma csajozni jött Henry? Vagy csak leissza magát egy melegbárban unalmában? Bevallom, táncolni akartam... de hát miután ez a helyzet... - itt fejemmel a táncoló lányok irányába bökök - ... oda a szórakozásomnak.
Színpadiasan sóhajtok miközben leteszem a pultra a poharam. Ujjaimmal eljátszom a sima felületen, míg a másikban a fél cseresznyét forgatom meg a szárán. Azon tűnődöm megegyem-e vagy sem. Ha Eric lenne Henry már biztos rég kikapta volna a kezemből és galád módon bekapta volna az egyik ujjammal együtt. De Lestrange már csak ilyen. Világéletében pofátlan disznó volt. Meglehet pont ezért szerettem olyan nagyon.

▶ (https://www.youtube.com/watch?v=wfN4PVaOU5Q)

::: M I S S ::: M O N T R E G O :::

Outfit (https://kepkuldes.com/images/ec9d06a9e5a2a483e39651f82c6b1dc8.jpg)

"Ki itt belépsz...."

nyomokban 16+ elemeket tartalmazhat

(https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTeHwDfyjQY8chDlRLFn7Zvq-uiiAHK6M7GSYwWrFTnTMm5ug8vCQ)

- Maga igazi bókmester... - mondja erősen ironizálva, amire őszintén elmosolyodok. Ennél jobb munkát nem is adhatott volna nekem Rodriguez, minthogy egy ilyen szexi és nyers nőt kelljen behálóznom a számára.
- Eddig azt hittem nem tart elég érdekesnek ahhoz, hogy bemutatkozzon. Illetve, hogy csakis a bátyám érdekli, nem pedig a... khm, nők.
Hangosan felnevetek a beszólására. - Szóval buzinak néz? - csillan meg a nevetés szikrája ezúttal még a szememben is. - Ez jó...
Nem cáfolom, amit mond, nem érzem szükségesnek. Azt hiszem, a férfias kisugárzásomra eddig nő még nem panaszkodott, így Blaire oltása cseppet sem ingatja meg az önbizalmamat.
- Nem szeretem a rumot és a töménytől is hamar fejre állok - mondja kissé flegmán.
Belépő helyett kilépő...Nincs ínyére már a hely, de a pia sem, amivel kínálom. Lepattintás jön lepattintás hátán. Ez már igazán izgalmas feladatnak ígérkezik.... és hát én szeretem a kihívásokat.
- De csirió! - ejtik ki a meggyszín, csókolnivaló ajkak, miközben én magam lehajtom az édes, mégis tüzes italt. Egy pillanatra olybá tűnik, hogy ez a kör mégis csak leegyszerűsödik a számomra. De csak egy pillanatra ízlelem meg a nyertes csata ízét, mert utána Blaire ahelyett, hogy felhajtaná a maga felesét, inkább elém löki azt. A vad elejtésére tett első próbálkozásom kudarcot vall, de ettől nem lankad a lelkesedésem,sőt, inkább csak feltüzel az, hogy ennyire makacs.
- Majd meghív egy újabb Méregcsókra, ha ez már elfogyott - olt le megint játszi könnyedséggel, ahogy szeretem. Látom, ahogy érzékien játszadozni kezd azzal a koktélmeggyel, és kedvem lenne beleharapni... nem, nem a gyümölcsbe, hanem az ajkaiba. De ez a nemes vad most nem az én szórakoztatásomra lett ilyen ízlésesen feltálalva, hanem spanyol barátom kedvéért... Aki már bizonyosan alig várja, hogy belekóstoljon. Nem nézek hátra a szeparé felé, nem akarom idő előtt beavatni Blairet a játék következő stádiumába. A jó munkához időt kell, és ezt Rodriguez is ugyanolyan jól tudja, mint én. Elvégre ő is emberek manipulációjából él. No meg... nem panaszkodhat amiatt, hogy unatkozna, amíg leszállítom a rendelését...
- Szóval ma csajozni jött Henry? Vagy csak leissza magát egy melegbárban unalmában? Bevallom, táncolni akartam... de hát miután ez a helyzet... - bök a színpad felé színpadiasan a fejével. - ... oda a szórakozásomnak.
Tekintetemmel követem a mozdulatát a színpad felé...a lányok szépen-lassan gyülekezni kezdenek a színpadon, és hát... maradjunk annyiban, hogy csak így, ahogy futólag feléjük pillantok, komoly önuralmamba telik, hogy a testem ösztönös reakcióit lecsitítsam. - Ne aggódjon, lesz itt később tánc is... ha lement a műsor.
Áldom az eget, hogy van nálam ellenszer a bájital ellen, mert most elég nagy szarban lennék, ha anélkül hajtanám fel Blaire piáját. Amit meg is teszek, a korábbi kis hatásszünet után.
- Áh - teszem le az első mellé a második üres poharat is. - Szóval alig ismer két perce, máris megajándékozott valamivel? - teszem fel a költői kérdést, de nem hagyok időt neki, hogy megválaszolja. Amíg ő a poharával és a cseresznyéjével van elfoglalva, addig én gyorsan mögé kerülök és a jobb kezemmel eltakarom a szemét. Közben a bal kezemmel meghúzom a mellényzsebemben elrejtett apró üvegcsét...elég mindössze három csepp belőle, hogy az előbbi felesnek csak az alkoholtartalma ártson meg.
Az egész nem telik bele pár másodpercnél többe, aztán visszasüllyesztem a helyére, és a nadrágzsebemből valami mást veszek elő. Blaire finoman megmunkált lánc érintését érezheti a nyakán, amit aztán két kezemmel gyorsan be is csatolok rajta, ismét szabad látásteret engedve a számára. Két lépéssel újra elé kerülök, és elfoglalom előbbi helyem, épphogy csak nem felfalva pimaszul csillogó szememmel. - Azt hiszem, ezt Ön ejtette el - gyönyörködöm a kecses nyakát díszítő zafírköves ezüst ékszerben (https://jewelrydesigns.com/wp-content/uploads/NP135-1-sapphire-necklace.jpg) szenvtelenül. - Vagy úgy is mondhatnánk, hogy nem szeretek tartozni... Egy Mirol mindig megfizeti az adósságát...- rántom meg a vállam lazán, majd visszatérek az előző kérdésére.
- Amúgy ma este értékes kapcsolatokat építeni jöttem ide, és hát eddig azt hiszem, nem is haladok olyan rosszul...

- Ne aggódjon, lesz itt később tánc is... ha lement a műsor.
Hát én ezt rohadtul kétlem. Csak egy szúrós és egyben lesajnáló pillantással illetem a partnerem. Ha van olyan ostoba hogy azt hiszi lesz itt tánc, akkor naivabb mint jómagam. Eric mindig ezzel cikizett, hogy mennyire ostoba tudok lenni. Nos, abból a korszakomból már kinőttem félig meddig köszönhetően neki. És persze Elliot O’Marának.
Már-már szóra nyitnám a szám hogy hangot is adjak Mirol ostobaságának, aztán meggondolom magam. Bármennyire is tökfej a sértegetésével semmire nem megyek. Ő talán az egyetlen olyan ember jelenleg ebben a csehóban, aki hasonló körökben forog mint én és valóban érdemes is a társalgásra. Bár... van valami a jégkék tekintetében, ami azt sugallja ő nem csak beszélgetni akar.
- Szóval alig ismer két perce, máris megajándékozott valamivel?
Csalódottan forgatom meg ujjaim közt a koktélmeggyet, ami olybá tűnik hasztalan kelléknek bizonyult. Elnézem, ahogy a nekem rendelt ital is felhajtásra kerül, majd összevonom a szemöldököm. Nem értem egész pontosan mégis mire utal, miféle ajándékra? Hisz én sértegetésen kívül nagyon nem adtam semmit. Maximum ha azt nem számítjuk ide hogy engedtem hogy leüljön mellém....
Már kérdeznék de belém fojtja a szót a hirtelen mozdulatsor, amivel feláll. Látszólag nem ütötte meg a tömény szesz erőssége. Egy macska ruganyosságával lép el, ki a látóteremből.
Szóval ennyi lett volna? Ennyi lett volna a híres Henry Mirol?
A lelkem mélyén Eric gonosz nevetése csendül, jelezvén hogy ostoba vagy B, azt hitted ő talán más lesz. Hát nem. Hát tévedtél. Mert minden pasi ugyanolyan, mint Strange, életem megrontója.
Aztán egyszer csak hirtelenjében elsötétül a világ. Hűvös tenyeret érzek az arcomon, az orrom íve mentén csiklandoz az érintése, de nem bánt, hanem inkább kíváncsivá tesz. Halkan felkiáltok a nem várt támadásra de inkább meglepetten semmint segélykiáltóan. Még így is beszűrődik a bárban villogó vörös és néha kékbe átjátszó fényének tompa szüremlete. Van ebben valami drámaian hatásos, valami extravagánsan művészi, valami friss, valami új. Hallom a hátam mögötti matatást és gonosz vigyorra húzódik a szám sarka.
- Na mi az rendőr úr? Csak nem megbilincsel?
Nem tehetek róla el kell röhögnöm magam, mert a mugli rendőrök híresek a hátulról zsákmányt ejtünk témára. És hála Emmeline-nak elég sokat olvastam mugli szerelmes lányregényeket némi perverz fantáziával megspékelve.
- Azt hiszem, ezt Ön ejtette el.
Mikor visszakapom szemem világát hunyorognom kell egy pillanatig hogy újra hozzászokjam a fényviszonokhoz. A zene váltott lüktető taktusához igazodik a szívem dobogása is ahogy lepillantok és felfedezem a páratlanul gyönyörű ékszert.
Hát nem olcsó darab, azt meg kell hagyni. Egyszerre ízlésesen gyönyörű, kifinomult és mégis merész. Pont mint a Mirol fiú.
- Oh, de ez... ez csodaszép!
Ujjaim akaratlanul is ejtik ki a meggyet a pultra hogy elvándoroljanak a nyakamba biggyesztett szépség irányába. A kő hűvöse bársonyosan simogatja meg a bőröm. Kiráz tőle szelíden a hideg.
- Vagy úgy is mondhatnánk, hogy nem szeretek tartozni... Egy Mirol mindig megfizeti az adósságát..
- Ez igazán hízelgő Henry, tényleg. De...
És itt jön a baj. Sejtheti. A de utáni mondatok eleje is szart se ér. Erre Mathias megtanított.
- .. nem fogadhatom el. Ez túl drága. És mégis... miért?
Nekem aztán ne mondja, hogy arra számított hogy itt, pont itt fut össze velem, mert egész ma estig én magam sem tudtam, hogy itt kötök ki. Szóval csak arra tudok gondolni, hogy ez az ékszer valaki másé és nem engem illet. Nem lopta, ahhoz aranyvérű és Mirol, de valaki másnak szánta. Én pedig nem szeretek más holmijában tündökölni legyen az bármennyire is lélegzetelállítóan csodaszép.

▶ (https://www.youtube.com/watch?v=wfN4PVaOU5Q)

::: M I S S ::: M O N T R E G O :::

Outfit (https://kepkuldes.com/images/ec9d06a9e5a2a483e39651f82c6b1dc8.jpg)

"Ki itt belépsz...."

nyomokban 16+ elemeket tartalmazhat

(https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTeHwDfyjQY8chDlRLFn7Zvq-uiiAHK6M7GSYwWrFTnTMm5ug8vCQ)

A ruhán keresztül is szinte égeti a bőröm lesajnáló tekintete, amivel oly kegyesen megillet, miután közlöm vele, hogy lesz tánc is... Olyan, mintha ösztönösen lázadna ellene, hogy bármilyen tényt csak úgy, ellenkezés nélkül elfogadjon tőlem. De kötekedése felettébb szórakoztató... ennél csak azt élvezem jobban, amikor halk kiáltással reagál az érintésemre.... Elégtétellel nyugtázom, hogy már ennyivel sikerült lenyűgöznöm. Elképzelem, milyen hangokat hallatna, ha lenne lehetőségem máshol, máshogyan is hozzáérni, és széles mosolyra húzódik a szám, amíg becsatolom a méregdrága láncot a nyakán.
- Na mi az rendőr úr? Csak nem megbilincsel? - poénkodik kissé kéjes hangsúllyal, mire huncut csillogás jelenik meg a szemeimben. Nem is olyan rossz ötlet... lehet, hogy még sort kerítünk rá. Majd meglátjuk, hogyan alakul az este.... és mennyire lesz együttműködő. Most már azt sem bánnám, ha egyáltalán nem lenne az, és keményebb bánásmódban kéne részesítenem.
- Oh, de ez... ez csodaszép! - nyűgözöm le csont nélkül egy olyan jól bejáratott ~~madár~~fogással, ami szerintem már úgy kétszáz éve is bejött...
- Ez igazán hízelgő Henry, tényleg. De...
Na ne. Torpanok meg a képzeletbeli diadalmenetben. Ugye most nem az a rész jön, hogy....
- .. nem fogadhatom el. Ez túl drága. És mégis... miért?
Mély levegőt veszek, aztán közelebb hajolok hozzá, annyira csak, hogy a nyakát hűvös szellőként érje hosszasan kifújt sóhajom. Bár én egyszerűen a felém irányított extra feles miatt akartam kárpótolni, ezt most már nem mondom meg neki. Ha eddig nem jött rá, hadd tépelődjön csak rajta, hogy miért kapta... A nők úgyis annyira szeretnek kombinálni. Kegyetlen vagyok én, hogy elrontsam a szórakozását? Ami pedig a pénzt illeti, abból a minisztériumi fizetésből és egyéb juttatásokból, amiket kapok, ez a kiadás nekem szerencsére csak aprópénz.
- Örülök, hogy tetszik....Még hónapokkal ezelőtt pillantottam meg egy kirakatban, és képtelen voltam otthagyni... Azóta várok, hogy eljöjjön a nap, amikor egy arra méltó, gyönyörű dekoltázson pihenve otthonra találhat - mosolygok rá, finoman legeltetve szemeimet az említett testrészen. - Kérem ne utasítsa el.... A jótékonykodás a szenvedélyem, és megszakadna a szívem, ha ismét elárvulna ez a szegény nyakék, amit a teljes apátiából rántottam csak vissza az élők közé - teszek pontot mondandómra egy csábos félmosollyal, aztán nagyot kortyolok a whiskeyből. Ennyi még biztosan nem fog megártani, és ha már Blaire-ről le kell mondanom ma estére, megérdemlem, hogy legalább egy jófajta lángnyelv felmelegítsen. Sovány vigasz, jól tudom, de most ezzel kell beérnem. Futólag a színpad felé pillantok, hogy lássam, hányadán áll a műsor. A lányok igazán elemükben vannak a színpadon, egymás mögött térdelve alkotnak sort, majd egyszerre nyújtják első lábukat félspárgára a hideg kövön, hogy aztán egy jól irányzott, bukfencszerű mozdulattal a mögöttük ülő vállán pihentessék meg a tűsarkakat. A szemem sarkából Rodriguezre is odasandítok, akinek közben úgy látom, társasága akadt egy másik, szemtelenül fiatal, vöröshajú nő személyében. Kissé megkönnyebbülten fújom ki a beszívott levegőt, amiért az ismeretlen fehérnép egy kis időt nyert nekem. Lazán megtámaszkodok a könyökömmel a pulton, és áthatóan bűvölöm tovább jégkék íriszeimmel Miss Montregót.
- Na és mondja, Blaire? Mi jót tervez a Roxfort utánra? Gondolom, most, hogy egész London így a lábai előtt hever, kedvére válogathat a lehetőségek közül.... Kivételesen tényleg kíváncsian várom a választ a máskor uncsi "mi leszel, ha nagy leszel" kérdésre. Annak idején én a Roxfort után évekig anyám sütödéjében húztam az igát, és nem sok kilátásom volt ennél fényesebb jövőre. Aztán Fortunának hála mégis felvettek a Castelobruxóba, és ezzel kétségtelenül örökre megváltozott az életem.... és hát...néhány még élesebb fordulatot követően én magam is. Hol volt már az a szőke ficsúr, aki mágikus muffinokat lebegtetett a vendégek tányérjára? Alighanem, sehol.

Nem tudom mi váltja ki belőle a sóhajt, ami a nyakamat cirógatja. Az ellenkezésem, az ellenállásom vagy netalántán a közelségem? Bárhogy is, én libabőrös leszek akaratom ellenére. Egy pillanattal tovább hunyom csak le a szemem élvezve az ékszer immár langymelegét ujjaim alatt és Henry Mirol sóhajtását, ami a fülem körül játszik.
Bűnös dolog ez, tudom. Nem is ismerem őt és egyszer már pórul jártam ugyanígy. Azt hinné az ember, hogy tanulok a hibáimból, pláne ha az a saját bőrömön tapasztalt majdhogynem végzetes hiba, de nem. Nem is tudom miért nem. Nem vagyok ostoba és buta sem. Ha így lenne akkor hugrabugosként ücsörögnék nem pedig a kék-ezüst hollóhát képletes címerével a mellemen. Csakhogy én a szerelemben örök vesztes vagyok, erre már hamar rájöttem. Mindenki, aki eddig életem része volt valami úton és módon de elérte, hogy kezdjem azt hinni, a tündérmesék csupa önkínzás és vágyálmok a kislányoknak, hogy majd a kőkemény világban tapasztalják meg a véres valóságot.
- Örülök, hogy tetszik....Még hónapokkal ezelőtt pillantottam meg egy kirakatban, és képtelen voltam otthagyni... Azóta várok, hogy eljöjjön a nap, amikor egy arra méltó, gyönyörű dekoltázson pihenve otthonra találhat. Kérem ne utasítsa el.... A jótékonykodás a szenvedélyem, és megszakadna a szívem, ha ismét elárvulna ez a szegény nyakék, amit a teljes apátiából rántottam csak vissza az élők közé.
Sikamlós ez a sztori, érzem magam is. Mégis olyan magabiztossággal , olyan határozottsággal adja elő a másik, hogy nem tudok neki nemet mondani. Csak bólintok végül, megadóan, igennel.
Hát rendben, elfogadom. Nem nagy kegyesen, hanem megfontoltan. Mert bár nem kértem és ő magától adta van egy olyan érzésem, hogy ez azért nincs teljesen ingyen. Valamit ezzel el akar érni, és az opciók száma elég... végtelen. Nem hiszem hogy csak a szimpátiám akarja egyetlen este elnyerni. Ha fogadásokat kellene kötnöm biztosan a bugyimat mondanám elsőre tippnek. Meglepne, ha nem épp így lenne.
Elnézem, ahogy kortyol egyet a whiskeyből. Eric issza mindig a scotch-ot tisztán, Mathias sem veti meg ha épp arról van szó. Én életembe kétszer kóstoltam abból is egyszer Izlandon, mikor...
Elhessegetem a nyomasztó gondolatokat, helyette inkább újra a színpad felé fordulok kezemben az italommal. Ujjaim néha visszatalálnak a nyaklánchoz. Meg-megérintem, mintha csak nem hinném el hogy egy ilyen szép ékszer az enyém. Valóban az enyém. Na meg mert furcsa, hogy eddig csupasz nyakamat ékíti valami.
- Meg kell hagyni, elég ügyesek...
Elbillentem a fejem és kiseprek egy tincset az arcomból. Az egyik lány most dobja le a melltartóját, mellbimbói hetykén merednek a férfiak felé, akik lelkesen pénzt tömködnek a falatnyi bugyijába.
Már épp folytatnám azzal, hogy menjen csak Mirol is vissza, nem akarom én feltartani az élvezethajhászástól, mikor beelőz.
- Na és mondja, Blaire? Mi jót tervez a Roxfort utánra? Gondolom, most, hogy egész London így a lábai előtt hever, kedvére válogathat a lehetőségek közül....
Nevetnem kell a gondolatra, hogy egész London előttem hever. Vajon valóban így lenne?
- Hát, még nem körvonalazódott. - vállat vonok unottan. - Mindenki egyetemen akar látni.
Strange az ágyában leginkább.
- De egyik szak sem igazán nekem való. Aztán ott a családi vállalkozás. Mathiasnak alig van ideje a Godric mellett rá. Szóval azzal is nekem kellene foglalkoznom, gondolom.
Elnémulok. Magam sem tudom miért fura erről beszélni. Talán azért, mert egész eddig egyedül csak McGalagony volt az egyetlen aki faggatott. Mindenki más készpénznek veszi, hogy fősulis leszek.
- Valójában szívem szerint itt hagynék mindent a francba és világot látnék. Annyi hely van a világban... Párizs, Róma, Amerika, Japán!
Sóhajtva pillantok ezüst íriszeimmel Henryre, az ő jeges kék szemeibe. Szőke hajába most vörös fények csillannak meg a váltakozó lámpák hatására. Szívtipró papas ez nem kétséges. Vajon minden lányt megkap, akit csak akar?
- Mármint, szeretem Londont... és Angliát is. Csak most.. túl sok volt már.
Valójában Liam adta az ötletet hogy együtt leléphetnénk. Neki lenne egy kutatási projektje de mellette ugyanígy utazgatna. Én meg eleinte betársulnék aztán úgyis menne mindenki a maga útjára. Ha valakiben, hát Avery-ben maradéktalanul megbízom. Talpig becsületes és talán igaza is van. A levegőváltozás nem árt. És talán mire visszaérek nyoma sem lesz az elmúlt 1 év lenyomatának rajtam...

▶ (https://www.youtube.com/watch?v=wfN4PVaOU5Q)

::: M I S S ::: M O N T R E G O :::

Outfit (https://kepkuldes.com/images/ec9d06a9e5a2a483e39651f82c6b1dc8.jpg)

"Ki itt belépsz...."

nyomokban 16+ elemeket tartalmazhat

(https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTeHwDfyjQY8chDlRLFn7Zvq-uiiAHK6M7GSYwWrFTnTMm5ug8vCQ)

Tündérmesék természetesen léteznek... csak nem tartanak túl sokáig. Mint azt egy életre megtanultam Gaira és a kicsi halálából. Azt hiszem, mindent, ami emberi volt bennem, azzal a mozdulattal temettem el, amikor a szakadék mélyére eresztettem a lila tollat, aminek révén először szólt hozzám a feleségem.
Vajon életem minden fontos nőjéhez törvényszerűen kell, hogy kössön valamilyen ereklye? Mert akkor ez a nyakék éppen jó lenne a Blaire-rel való kapcsolatom szimbolizálására. Amíg ezen filozofálok, ivótársam is elmerül a gondolatai között.... vagy csak leplezetlenül csodálja a színpadon kibontakozó performanszot? Mint kiderül, az utóbbiról van szó.
- Meg kell hagyni, elég ügyesek... - mondja őszinte elismeréssel a hangjában, amin egy kicsit megütközöm. Mégis, ki ez a nő itt mellettem? Én azt hittem, ő az elit Montrego família féltve őrzött kis virágszála... Ehhez képest cseppet sem úgy viselkedik....Lenyűgöz, ahogy szenvtelen arccal elmerül a bimbózó „virágoskert” látványában... Mert ez bizony kétség kívül az. Mindegyik táncosnak más virágmintás testfestés fedi szeméremdombját, és hát a bimbózó tavasznak megfelelően bontakoznak ki szépen előttünk fedetlen kebleik is. Egy kicsit megengedem magamnak, hogy vele együtt élvezkedjek a gyönyörteljes látványban, aztán ismét felé fordulva hallgatom a - most már bizonyítottan - nem is olyan ártatlan Blaire Montrego nagy betűs életre szabott terveit.
- Hát, még nem körvonalazódott - von vállat kissé gyanúsan. Ebből azt szűröm le, hogy elég kényesen érinti a téma. Annál jobb.
- Mindenki egyetemen akar látni. De egyik szak sem igazán nekem való. Aztán ott a családi vállalkozás. Mathiasnak alig van ideje a Godric mellett rá. Szóval azzal is nekem kellene foglalkoznom, gondolom - derül ki gyorsan, hogy miért is zavarja annyira a kérdésem. Egy szempillantás alatt felsejlik előttem a tökéletes, aranyvérű család makulátlan hercegnőjének hamisítatlan drámája... Mégpedig az, hogy bármit megkaphatna, mindent alátolnának egyetlen csettintésére, de ő mégsem erre vágyik. Hidegen hagyja a biztonság és az oly előre, mindenki által őhelyette kitaposott ösvény. És én ezt meglehetősen vonzónak találom. Történetesen még azonosulni is tudok a gondolattal. És ami még jobb, egy éjszaka erejéig ugyan, de egy részét meg is tudom adni annak, ami után sóvárog... például a veszély és a kiszámíthatatlanság részét. - Valójában szívem szerint itt hagynék mindent a francba és világot látnék. Annyi hely van a világban... Párizs, Róma, Amerika, Japán! - pillant rám őszinte, naiv érdeklődéssel a tekintetében, mire nem tehetek róla, muszáj elmosolyodnom. Oly harapnivalóan édes a naivitása. - Mármint, szeretem Londont... és Angliát is. Csak most.. túl sok volt már. És akkor kezdjük is... bizonyítsuk be megint azt az örökérvényű tételt, hogy az illúzió drága mulatság...mégis megéri.
- Azt hiszem, a lehető legjobbkor találkoztunk mi ketten... Biztosan nem hallott még róla, de én diplomácia és nemzetközi máguskapcsolatok szakon végeztem az Amazonas mélyére épített Castelobruxo Mágusképzőben. Tehát diplomata minőségben is dolgozom a Minisztériumnak, ahol a közbenjárásomra épp most nyáron akarnak indítani egy gyakornoki programot... - kortyolok egyet a whiskeymből, hogy megnedvesítsem ajkaimat. - No mármost, a szerencsés nyertes pályázók az elkövetkező egy év során épp az Ön által felsorolt, és még megannyi világvárosba látogathatnak el a minisztérium költségén, és angol nyelven tanulhatnak diplomáciát a világ legszínvonalasabb mágusegyetemein.... - iszom még egy kortyot, majd bosszantóan magabizos félmosollyal az arcomon folytatom.
- Történetesen tagja vagyok a bizottságnak, amely arról dönt, hogy mely jelentkezőket delegáljuk a programba....Ha gondolja, szívesen közbenjárok az érdekében - mosolygok rá, miközben szememben leplezetlen önelégültség villan. - Akár ma este...Mivel éppen körünkben mulat a bizottság spanyol elnöke is....Csak egy szavába kerül és bemutatom neki.
Még hogy nem léteznek tündérmesék? Dehogynem. Csak mint említettem...

- Azt hiszem, a lehető legjobbkor találkoztunk mi ketten... Biztosan nem hallott még róla, de én diplomácia és nemzetközi máguskapcsolatok szakon végeztem az Amazonas mélyére épített Castelobruxo Mágusképzőben. Tehát diplomata minőségben is dolgozom a Minisztériumnak, ahol a közbenjárásomra épp most nyáron akarnak indítani egy gyakornoki programot...
Érdeklődve hallgatom a közel sem olyan nagyra szőtt terveimre kapott választ. Persze fogalmam sincs milyen mágustanodák vannak Amerikában vagy hogy Henry Mirol valóban ott végzett-e. A nemzetközi kapcsolatok pedig fel sem merült a listámon. Egyszerűen szar lennék diplomatának, én csak... világot akarok látni. Szabad lenni. Kötöttségek nélkül. Béklyók nélkül. Figyelő, megrovó tekintetek nélkül.
Már nincs anyám vagy apám aki bíráskodjon az életem felett. Igaz Mathias a gyámom, ő a bátyám de az amnéziája miatt inkább én voltam a felnőtt és ő a gyerek. Mára mindez persze mérséklődött, és Lyana mellett valóban kiegyensúlyozottnak és boldognak látszik... Talán ezért is tudom nyugodt szívvel itt hagyni Angliát.
- Érdekesen hangzik.
Valóban így is gondolom, csakhogy itt nem állunk meg. Ahhoz Henry épp eleget ivott vagy túlontúl lelkes. Már csak a beprotezsálás opciója is sértő, végtére is hollóhátas vagyok a szentségit, de az hogy valakit lefizessek... Forest is ezzel próbálkozott megnyerni magának a kiadójához. Ha a Kalamárisra nemet mondtam, akkor Henry Mirol sem számíthat jobbra.
Lemondó pillantással csóválom a fejem egyértelművé téve hogy jobb ha lehűti magát. Én meg megkocogtatom a poharam és inkább felhajtom az összes italt, ami benne van. A megalázottságtól jobb a keserű szesz íze a torkomat mardosva.
- Sajnálom Mirol. Nem vagyok megvásárolható még a maga számára sem.
Újra a pult felé fordulok és rámosolygok a pincérre.
- Még egy Méregcsókot, kösz! - biccentek a srácnak, majd végül a beszélgetőpartnerem felé sandítok. - Ha erre volt a nyakék is...
Ujjaim ösztönösen mozdulnak és simítanak végig a láncon. Nem szívesen válnék meg, már most és rögtön, de ha ez is csak egy alku része, akkor kösz de kösz nem.
Vannak szabályok, vannak etikus dolgok és vannak határok, amiket senkinek nem hagyok átlépni, viseljen bármilyen nevet. Avery, O’Mara, Malfoy, Mirol, Lestrange, Williamson vagy akár Montrego.
- És cseppet sem érdekel a dagadt spanyol haverja sem.
Lepirításom leginkább hangnememben tükröződik, mert tudom jól hogy ha valakivel van, akkor ma este ő nem kapcsolatépítésre jött. Vagyis nem épp arra a fajtára, amivel eddig engem hitegetett. Ergo, hazudott.
- De azért ez az utolsó ital még belefér ha nem lesz felettébb szemtelen.
Elvigyorodom gonoszul miközben újabb pohár kerül a kezembe a pultos jóvoltából és a koktélmeggy ehhez is éppúgy dukál. Így hát jobb híján, ha elsőre nem jött be gondolván esélyt se adva a második sansznak ugyanúgy eljátszom a saját magam szórakoztatására. Na meg mert élvezettel figyelem, ahogy inkább a lányokat bámulja helyettem. Gyáva ez is, mint az összes aranyvérű.
Kivéve Ericet, B. Kivéve Ericet.

▶ (https://www.youtube.com/watch?v=wfN4PVaOU5Q)

::: M I S S ::: M O N T R E G O :::

Outfit (https://kepkuldes.com/images/ec9d06a9e5a2a483e39651f82c6b1dc8.jpg)

"Ki itt belépsz...."

nyomokban 16+ elemeket tartalmazhat

(https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTeHwDfyjQY8chDlRLFn7Zvq-uiiAHK6M7GSYwWrFTnTMm5ug8vCQ)

- Érdekesen hangzik - reagál a felvetésemre, mire ismét kezdem magam thesztrálnyeregben érezni, de azért annyit már tanultam az előbbiekből, hogy most nem bízom el magam teljesen. És milyen jól is teszem.
- Sajnálom Mirol. Nem vagyok megvásárolható még a maga számára sem - szól be olyan mértékben mostmár, amin félig joggal akadok ki.
- Kinek néz maga engem? Szó sem volt itt semmiféle üzletről... - villan dühös fény a szememben, mint akit porba aláztak, és most őrülten dühös. Amúgy történetesen tényleg dühös vagyok, csak nem jogosan. Amit mondott, színtiszta igaz volt, mégis belegyalogolt az önérzetembe ezzel a lesajnáló hangnemmel. A következő lépésével azonban már meglehetősen elégedett vagyok, de hülye lennék ezt kimutatni neki....
- Még egy Méregcsókot, kösz! - lép önszántából sakkmattba a hölgy. - Ha erre volt a nyakék is... - simít végig élvezettel az említett láncon, szinte már védelmezőn.
- Hogy érti, hogy erre volt? - adom a sértettet teljes erőmből. Aztán amikor koppan az az oly régen várt pohárfenék a pulton, egy spontán ötlettől vezérelve életbe lép a C tervem. Felpattanok és átkarolom a bal karommal úgy, hogy a tenyerem éppen a derekára érkezzen. Jó erősen tartom, és ellentmondást nem tűrő mozdulattal székestül annyira hátra döntöm, hogy egy pillanatig mélyen a pultszint alá kerüljön. Még egy kicsit be is döntöm balra, arccal a színpad felé, biztos, ami biztos, miközben egyre közelítek a számmal az övé felé. Tekintetemmel olyan erős bilincsben tartom, hogy képtelenség másmerre néznie... Ebben a másodpercben jobb kezemmel a tarkómhoz nyúlok és kitépek egy hajszálat, majd beleszórom a poharába. Az aprócska aranyszín vonal hangtalanul oldódik fel a garantáltan Mézes Órákat ígérő bordó italban... Ajkaim feltartóztathatatlanul suhannak tovább az övéi felé, és már majdnem megcsókolom, amikor hirtelen lejjebb hajolok és tiszta erőből letépem a számmal a láncot a nyakáról. Az ékszert a fogamban tartva pajkosan vigyorgok rá, aztán visszadöntöm a hölgyet kiinduló helyzetébe. A nyakéket mostmár a kezemben szorongatva mosolygok rá továbbra is szemtelenül kéjesen.
- Nem... az _erre_ volt.
- És cseppet sem érdekel a dagadt spanyol haverja sem - közli velem még mindig morcosan, amit az előbbiek fényében kissé azért meg tudok érteni. De csak kissé. Mondjuk ezúttal téved, Rodriguez (https://cdn-images-1.medium.com/max/1200/1*7gKcSJGl57JbVv2JBs9WMw.jpeg) ugyanis cseppet sem dagadt, sőt, meglehetősen jóképű férfi.
- De azért ez az utolsó ital még belefér ha nem lesz felettébb szemtelen - mondja, miután a pohara pereméről megkaparintja azt az istenverte koktélmeggyet, amivel már a múltkor is jól felizgatott. De ahogy akkor sem, most sem az vált a célpontommá...és hát, hülye lennék alábbadni az előbbinél, amikor legközelebb hozzáérek...

Azzal, hogy meglehetősen valós tényt közlök közel sem gondolom, hogy a poklot szabadítom magamra. Márpedig sejthetném a megvillanó jeges pillantásból, és a hozzá párosuló felcsattanásból. Meglepve pislogok a férfi felé, mintha csak pofon vágott volna, pedig nem. Fizikálisan eddig szinte hozzám sem ért és épp jól is van ez így. Gondolom.
De ez a hangszín... van benne nem kevés sértett önérzet, valami megmagyarázhatatlan harag és dac, na meg elfojtott vágy. De mégis mi után?
Úgy vagyok vele, hogy ha bunkó hát legyen, egészségére, inkább az italt kérem ki egészen meggondolatlanul nem figyelve addig sem a másikra. Így hát bőven akad tere és persze ideje felállni és hirtelen mozdulattól vezérelve mögém kerülni.
A székem váratlan kibellenésére bájosan nőies sikkantással válaszolok nem kevésbé a derekamra simuló erős kézre. Nem tudom melyik zavar jobban, a keze ott, ahol nem kellene lennie vagy a függőlegesből szinte vízszintesbe érő pozícióváltásom.
Hirtelenjében csak a plafont látom magam előtt meg ha nagyon akarom a színpadot, ahol a kurvák táncolnak de azt is fejjel lefelé. Nem gondolom hogy annyit ittam, hogy máris a feje tetejére álljon a világom, a Mirol fiú ellenben mégis vagy legalábbis gondoskodik róla.
Még mielőtt kinyöghetném most már én a felháborodottságtól remegő hangon, hogy mégis ezt hogy képzelte és merészelte belém forrasztja a szavakat a pillantása.
Az a tiszta, szinte forrásvízre emlékeztető kék tekintet ami rohamosan közeledik felém.
Ennek pedig tudom mi a vége, hacsak... nem teszek ellene. Csakhogy nem vagyok annyira gyors mint Williamson esetében a klubhelyiségben. A pálcám a szoknyám alá csúsztatott tartójában pihen, s mire oda kapok hogy előrántsam és Henry-t is egy szolíd konfúziós bűbájjal vagy rémdenevér-rontással ártalmatlanítsam már késő. Addigra ha akar, megcsókolhat, de ő az utolsó utáni pillanatban más célpontot választ.
Remegő szívem még jobban megdobban mikor ajkaim helyett inkább a nyakam kerül terítékre. Halkan felnyögök nemcsak az elfojtott vágyakozásnak köszönhetően hanem sokkal inkább a meglepetés erejétől pláne hogy utána erőnek erejével harap a nyakláncba és tépi le azt a nyakamból.
A húzásra enged a fém, de előtte mér erőteljesen a bőrömbe váj felsértve azt.
Mire egyenesbe érek újra a pulttal szemben az ő elégedett pillantásának kíséretében és immár kezében az ékszerrel érzem hogy a dühöm olyan mértékben lobban fel, ami nem épp lesz kedvező hatású neki.
- Nem... az _erre_ volt.
- Maga megáltalkodott...
Kezemben a pálcát megforgatom míg szabad kacsómat a letépett nyaklánc helyére helyezem. A bőröm lángol ott ahol hozzám ért és ott ahol megsértette a kibomló csat ereje. Felháborít a pimaszsága, a pofátlansága és az elégedett vigyora, a tőlem kicsikart megalázónak tűnő reakciókról nem is beszélve.
- Tartsd csak meg azt a mihaszna bizsut!
Kedvem lenne az itallal teli poharat az önelégült bárgyú képébe loccsantani. Nem is állok messze a kísértés gyakorlati végrehajtásától, de azért inkább előtte letolok egy korty szeszt, mert az azért segít megnyugatatni zabolázatlan idegeim. Fel sem tűnik mennyire mézédesre sikeredett ez a verzió, inkább két korty után fogom és az egészet a képébe öntöm, csak hogy lehűtse magát.
Fel kellene pattannom és elvonulnom, hazahúzni a csíkot, mert ma már így is hosszú volt a nap és olybá tűnik a Meredező Pálcák Klubja sem a régi már. De inkább csak elteszem a rózsafa pálcám visszabújtatva a szoknyám belsejébe a combomra erősített tartóba miközben fel sem tűnik de a pultos srác széles vigyorral az arcán nekiáll egy újabb koktélt keverni hogy megint elém pakolja ezzel is megint maradásra bírva.

▶ (https://www.youtube.com/watch?v=wfN4PVaOU5Q)

::: M I S S ::: M O N T R E G O :::

Outfit (https://kepkuldes.com/images/ec9d06a9e5a2a483e39651f82c6b1dc8.jpg)

"Ki itt belépsz...."

nyomokban 16+ elemeket tartalmazhat

(https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTeHwDfyjQY8chDlRLFn7Zvq-uiiAHK6M7GSYwWrFTnTMm5ug8vCQ)

Már megint az a halk sikkantás, amely kéjesebb nekem bármely itteni profi vonaglásánál...Azt hiszem, ezek után ezer közül is megismerném. Minél többet hallom, csak annál többet akarok belőle. Amikor szárazföldet érek a mélymerülésből, és immáron függőleges testhelyzetben nézek vele farkasszemet, azonnal a szemembe ötlik a vékony csík, ahol az ezüst érintése ’végigperzselte’ a nyakát. Nem mondhatnám, hogy sajnálom a dolgot... A bőre be fog gyógyulni, és ő valószínűleg hamarosan elfelejti az egészet, nekem viszont örökre megmaradnak majd ezek a csodálatos képsorok a fejemben, és bármikor felidézhetem őket.
- Maga megátalkodott - mondja fenyegetően, aminél csak a kezében forgatott pálca tűnik fenyegetőbbnek. Erről, bevallom, meg is felejtkeztem... Márpedig igen korai vége lehet kettőnk kis történetének, ha nekiáll ártásokat szórni rám, és ezért kiteszik a szűrét innen.... Jégkék íriszeimmel próbálom nyugalomra inteni, de valószínűleg mégsem ezek hatására gondolja meg végül magát... Hanem... Valószínűleg ő is tudja, milyen csúnyán is festene a Prófétában a szalagcím: Blaire Montrego pálcát rántott a Meredező pálcák klubjában...
Pláne mostanság, a vizsgák előtt, a Roxforti csatáról való megemlékezést csupán pár nappal megelőzően...Vagy az is lehet, hogy a lelke mélyén csak egyszerűen tetszett neki, amit csináltam...és ezért teszi el azt a pálcát.
- Tartsd csak meg azt a mihaszna bizsut! - teremt le szenvedélyesen. Nem tehetek róla, de ezen megint el kell mosolyodnom... Egyszerűen aaaannyira jól áll neki a harag, hogy nem tudok felhagyni a provokálásával. Azért egy kortnyi szünetet engedélyezek a kis Méregzsák számára a Méregcsókból, amiből aztán én is kapok.... nem is keveset.... egyenesen az arcomba. Tudom, hogy ezt alaposan megérdemeltem, ezért lazán kirázom az arcomból a folyadékot, és hagyom, hogy végigcsurogjon a méregdrága öltönyömön. Aztán a mellényem másik zsebéből tiszta zsebkendőt rántok, és mosolyogva letörlöm róla az italt. Szívesen begyógyítanám egy ugyanilyen egyszerű mozdulattal az ő sebét is, de ide muglik is járnak, így nem lenne túl bölcs döntés a részemről sem pálcát rántani...
- Ó...- nézek hószín nyakára színpadias szomorúsággal. - Úgy látom, maga csúnyán megsérült... Ismét kárpótolnom kell - hajolok közelebb a nyakához, és ha hagyja, akkor a seb környékére három-négy, finom, hosszú csókot is lehelek...
- Legjobb lenne, ha most együtt hazamennénk, és én szépen, rendesen begyógyítanám Valetudóval. Utána pedig vissza is raknám a nyakéket a helyére..... hiszen ezt kétség kívül a maga gyönyörű nyakára öntötték - folytatom leplezetlen pimaszsággal a hangomban.
- Csak maga olyan rossz kislány volt, hogy kihozott a sodromból, és ennek most ez az ártatlan nyaklánc itta meg a levét - csóválom a fejem színpadiasan, magam mellé rakva a pultra az említett ékszert. A pultos srác láthatóan szorgalmas munkaerő, máris letesz egy újabb koktélt Blaire elé mosolyogva. Finoman megrázza a fejét, mintha az előbbi jeleneten méltatlankodna, de én ebből csak nyugodtan konstatálom, hogy ebben az adagban már nincs Mézes Órák. Ő is és én is pontosan tudjuk, hogy ebből mindössze egy-két korty elegendő a hatás eléréséhez.... Amit mostanra már lassan éreznie is kell a kisasszonynak. Hogy egészen pontosan mit is? Leküzdhetetetlen szexuális vágyat... mely nem irányul konkrétan egy személyre sem... hacsak nem bolondítják meg a koktélt mégis egy bizonyos illető hajszálával.... mert akkor azonnali és kizárólagos célszeméllyé válik a vadász számára egy óra erejére.
- Legyen szíves, küldessen egy Százezer éjszaka koktélt Mr. Rodrigueznek, amiért így megváratom - mondom a vállam fölött a pultosnak, aki sebtiben elkészít egy sötétzöld színű koktélt, majd gyorsan ki is viszi a címzettnek, akin, ahogy elnézem, lassanként végez is a fiatal, vörös démon... Természetesen mindez csak álca... a valódi koktélt hamarosan, a privát mosdóban fogja megkapni. Újabb szőke hajszállal megspékelve. Úgy számolom, addig még van pár percem, hogy meginduljak.... És ha nem is órákig, de legalább egy rövid időre kiélvezzem azokat a méltán híres Mézes Órákat (https://www.youtube.com/watch?v=BS46C2z5lVE&list=RDBS46C2z5lVE&start_radio=1) magam is Miss Montrego társaságában. Hogy aztán észrevétlenül távozzak a hátsó ajtón, átadva a helyemet annak a mázlista Rodrigueznek.

A gúnyolódása cseppet sem hat meg miután leöntöm az általa fizetett itallal. Elnézem, ahogy komótosan előhúz egy fehér kendőt és megtörli magát vele, nem pedig pálcát ránt és tünteti el a foltot. Na igen, itt mondjuk nem is épp tanácsos lobogtatni. Én sem voltam valami bölcs mikor tettem. Örülhetek is hogy nem lett nagyobb baj.
- Úgy látom, maga csúnyán megsérült... Ismét kárpótolnom kell.
- Nem, nem kell, kösz!
Csattanok fel és tolom el magamtól legalább ugyanannyira erőszakosan, mint amennyire ő rámenős. Valahol sérti az egómat még mindig az előbbi attrocitás és bosszant, hogy a mézes íz a számban azt sugallja hagynom kellene hogy hozzám érjen. Inkább csak körbenézek miközben egy újabb adag italt kapok. Egy kedves biccentéssel köszönöm csak meg a gesztust. Legalább akad valaki aki tényleg figyel rám ebben a lebujban.
- Legjobb lenne, ha most együtt hazamennénk, és én szépen, rendesen begyógyítanám Valetudóval. Utána pedig vissza is raknám a nyakéket a helyére..... hiszen ezt kétség kívül a maga gyönyörű nyakára öntötték.
- Na persze. Talán add valaki olyannak, akinek nem téped ki a nyakából. És amúgy is... a csatja biztosan tönkre ment.
Na igen, erre van sansz. De ott egy jól irányzott reparo és máris orvosolva van a helyzet. Hacsak nem valami speciális ékszer, amit nem lehet ilyen könnyen megjavítani.
- Csak maga olyan rossz kislány volt, hogy kihozott a sodromból, és ennek most ez az ártatlan nyaklánc itta meg a levét.
- Leszarom a nyakláncát Mirol. Én ma jól akarom érezni magam, még ha maga nem is. Szóval ne álljon az utamba, megyek táncolni.
Közlöm ellentmondást nem tűrően miközben felállok. A zene épp megváltozik (https://www.youtube.com/watch?v=fIsK-hbhObk)én pedig felhajtom az italom és a táncosokat megszégyenítő rugalmassággal húzom fel a lábam hogy a székre álljak onnan pedig már csak egyetlen lépés a bárpult. A pultos srác kérdőn pillant fel rám de én csak levigyorgok rá. Élvezem hogy a fények itt másképp hatnak, hogy magasabban vagyok mindenkinél és még azt sem bánom hogy nemcsak Henry, de egyre több férfi kezd körénk gyűlni.
Könnyeden fordulok meg és kezdek a zene ütemére mozogni (https://media0.giphy.com/media/UBCfnyjamsp2w/giphy.gif), eleinte csak szelíden a csípőm, majd aztán mozdul a karom is. Mire feleszmélek a zene visz magával, a lányok pedig meglepve pislognak a színpad túlfeléről rám. Köröttük nem sokan maradnak, mert mindenki felém gyűlik. Elégedett mosollyal arcomon fordulok meg a pult szélén lévő tartóoszlop körül félig felhúzott lábbakkal, majd lazán lehajolva kapok ki egy lángnyelvvel teli üveget a pultos fiú repertoárjából.
- Valaki? Ingyen piát?
A kérdésemet lelkes ováció tör ki és nem is egy jelentkező már nyitja is a száját. Laza csuklómozdulattal szabadulok meg a palackot fogságba tartó dugóról és öntöm a híveim szájába nem figyelve épp hogy Mirol milyen arcot vág. Nem kérdés, őt akarom lenyűgözni, s bár fogalmam sincs jó úton járok-e azért élvezem a felszabadultság eme pazar élményét.
Nem sok kell hogy kiürüljön az üveg, amit a vállam felett hátra dobok. Ekkor látom meg Henry kék tekintetét a tömegben, ami engem mustrál.
Játszani akar? Valóban? A nyakam még mindig szelíden lüktet miatta. Hát játszunk! Majd megtanulja, hogy nem fog Blaire Montregoval büntetlenül kikezdeni.
Megprödülök magam körül fél kézzel végigsimítva a testemen, le a lábaimon át a cipőmig, így jutok el hogy térdelve az engem bámuló férfiak körébe a pultos sráchoz fordulok és könnyeden de szenevedélyesen megcsókolom. Szerencsémre nem ódzkodik, mert valószínű sejti, nem illedő nekem, pont nekem nemet mondania.
A zene lüktet a mellkasomban az ital fel és le száguld az ereimben és szinte diadalmas ordítással pillantok ki fél szemmel oldalra, hogy Henry Mirol engem néz-e. Amikor pedig látom hogy igen elégedett vigyort csempészek ajkaim játékába, hogy lássa és rákacsintok.
Igen Mirol, erről is lemaradtál.

▶ (https://www.youtube.com/watch?v=wfN4PVaOU5Q)

::: M I S S ::: M O N T R E G O :::

Outfit (https://kepkuldes.com/images/ec9d06a9e5a2a483e39651f82c6b1dc8.jpg)

"Ki itt belépsz...."

nyomokban 16+ elemeket tartalmazhat

(https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTeHwDfyjQY8chDlRLFn7Zvq-uiiAHK6M7GSYwWrFTnTMm5ug8vCQ)

Hisztizik. Már megint. És annyira jól áll neki, hogy hagyom csak, hadd csinálja. - Na persze. Talán add valaki olyannak, akinek nem téped ki a nyakából. És amúgy is... a csatja biztosan tönkre ment - mondja méltatlankodó hangsúllyal, mire kezembe fektetve arcom jobb felét merülök el a csodálatában.
- Ugyan már. Maga is ugyanolyan jól tudja roxfortos gólyakora óta, mint én, hogy egy Reparo után jobb lesz, mint új korában - élcelődök vele tovább jólesőn.
Úgy tűnik, ez az a pont, hogy egy nagyon kicsit talán kezd elege lenni belőlem...
- Leszarom a nyakláncát Mirol. Én ma jól akarom érezni magam, még ha maga nem is. Szóval ne álljon az utamba, megyek táncolni - csattan fel teljes erőből, aztán olyasmire szánja el magát, amitől gondolatban akkorát esik az állam, hogyha ez a valóságban történne... akkor bizony a sebesen zuhanó állkapcsom most kettétörné azt az oly értékes medált is a nyakamban.
Blaire aztán nem doxyszarral gurigázik, az egyszer biztos.... Azt hiszem, Aurelius Jeremiah Mirol most erősen forog a sírjában, amiért helyette én nézhetem végig ezt a jelenetet.
Kevés dolgot tudok ebben a pillanatban elképzelni, ami ennél jobban szívet - és hát egyéb testrészeket gyönyörködtető látványt nyújtana, mint ahogy Blaire egy macska ügyességével felmászik a pultra és fél perc alatt lealázza a tisztes konkurenciát a rögtönzött színpadon... Bár én hatástalanítottam a bevett bájitalt, ezúttal a testem funkcióival már nem boldogulok ilyen egyszerűen. Áll a zászló, de nagyon. Valljuk be őszintén. Azonban ebben a pillanatban ennél mégiscsak fontosabb, hogy pontosan tudom, ezzel nagyon nem vagyok egyedül.... Blaire szemtelen tekintettel hergeli tovább a kedélyemet, amire egy cinkos kacsintással felelek.
Azon felül, hogy a fél klub vendégserege pálcástul vagy sem, de mostmár érte meredezik és az általa kínált ingyen piát vedeli, Rodriguez is elég türelmetlen arckifejezéssel mered rám. Hát nem csodálom... ez az előjáték azért egy cseppet erősre sikeredett. Blaire aztán valamiért egyre közelít a pultos felé, amit nem igazán tudok mire vélni, elvégre az egy szánalmas senki.... és.... láthatóan buzi is.... Gondolom abban a pillanatban, amikor a barna ciklon egy laza mozdulattal lesmárolja.
Majd mintha mindezt csak nekem címezte volna, kihívóan rámnéz. Felvonom a szemöldököm és atrikulálatlan, dühös morgás siklik ki ajkaimon, miközben olyan erővel ragadom meg a pultot, hogy az ujjaim is kifehérednek.
Aztán mint akit vérig sértettek, a nyakéket megragadva sarkon fordulok. Igen, kurvára felcsesz, hogy helyettem ezt a nyikhajt csókolják vérbő ajkai, de alap esetben erre nem azzal reagálnék, hogy ott hagyom az űzött vadat, hanem, hogy felpattanok utána és leteperem a pultra. Most viszont a sértettség álcája mögé bújva inkább előnyt kovácsolok a jelenetből, hiszen jól tudom, nagyon is ideje végre intézkednem... Mielőtt valamelyik másik kanos fasz csap le a Rodrigueznek ígért becses ajándékra. Alig tűnök el a privát mosdóban, ahová Rodriguez is követ, amikor olyan hang dörren kintről, mintha sorozatban lőnének...
- Mi a tetves sárkányhere van? - kérdezem ledöbbenten a spanyol nagykövettől, de láthatóan ő is teljesen meg van lőve és talán ennyire nem is ért angolul. Leblokkolva csóválja a fejét, mire én résnyire nyitva lesek ki az ajtón. Hogy mit látnak szemeim? Na mit? A pulton az üvegek egymás után lökik ki magukból a dugót, de olyan vehemenciával, hogy annak már a fele sem tréfa. Visszahajtom az ajtót és Rodriguezre meredek, akinek úgy remegnek a térdei, mint a nyárfalevél.... Hát igen, neki még nem volt szerencséje élőben megismerkedni Miss Apokalipszissel. De végre sort kerítettünk erre is. Bár szívesen felajánlanám neki, hogy hajtsa fel gyorsan a bájitalt és ejtsük meg a helycserés támadást,hogy a kiszemeltje megmentőjeként lépjen elő, sápadt arca láttán biztosra veszem, hogy Blaire Montrego feszes és kéjes domborulatú feneke helyett most sokkal jobban foglalkoztatja az, hogy biztonságban tudja saját seggét. Előkapom a pálcám a zakóm rejtett zsebéből, és a lábammal kilököm az ajtót, magammal húzva Rodriguezt is. A kijárat felé oldalazva egy Protegót kiáltva próbálom védeni a diplomata urat és jómagamat a bekattant dugók záporától, amik azután sem állnak meg, hogy elhagyják üvegüket, hanem össze-vissza pattognak, a térben cikázva. Egy pillanat alatt eluralkodik a pánik a helyen, a muglik rémült rohangálásba kezdenek, a varázslók többsége meg a pálcájával igyekszik védeni magát. Tekintetemmel Blairet keresem, de nincs könnyű dolgom ebben a káoszban...

Elégtételnek élem meg, hogy a felvont szemöldök és a kérdő pillantása értelmet nyer, mikor lesmárolom a pultos srácot. Normál esetben nem tennék ilyet, közel sem. De ez... ez speciális eset. Egyrészt mert többet is ittam a kelleténél, másrészt egy sikeres napot zártam és amúgy is... ez a Meredező Pálcák, itt nincsenek újdonságok.
Kivéve egész pontosan egy Henry Mirolt.
Nem is tudom miért izgat ez a pasi. Nem is értem mit akarok tőle. Jóképű, rámenős, és tény ami tény piszok gazdag. Minden nő közel és távol a környéken érte eped (már aki tudja kicsoda is), de mindezek engem sosem motiváltak. Talán a Lestrange miatti szakítás, a Williamsonnal való macska-egér játéknak köszönhető, hogy ennyire felbátorodom, sőt... elkezd érdekelni. És nem csak hogy elkezd... egyenesen akarom hogy hogy csakis rám figyeljen. Nem szokatlan dolog ez, Eric esetében tizenévekig megvolt, de őt csecsemő korom óta ismerem, míg Henryvel két szemvillanáson és egy fél órás találkozáson vagyok túl.
A legborzasztóbb az, hogy ha arra gondolok hogy ma este az ő karjaiba kell elaludnom, nem is tűnik csöppet sem irreálisnak. Sőt... Mintha csak emiatt jöttem volna pont ide.
Talán ezért is jó hogy nem vele kezdek ki, mert bár a késztetés megvan mégsem hazudtolom meg az igazi önmagam.
A dühös fújtatása és az arcát elborító ledöbbenést teljes sikerként könyvelem el. Már várom hogy hogy reagál mit is tesz, de ő szimplán csak elfordul. Kissé csalódottan veszem tudomásul hogy csak így, ennyire egyszerűen elfogadta a vereséget. Mekkora puhapöcs...
Ettől persze a show nem ér véget. Míg Mirol távozik én elegánsan átfordulok a túloldalamra és még egy üveget kinyitva locsolok a fujjongó és egyben ujjongó tömegnek, had szórakozzon a nép. Az én számban keserédes a csók és Mirol távozásának keveréke.
Ahogy a zene elhalkul és elindul a másik a színpadon a lányok is új erőre kapnak. Nincs is kedvem tovább a rivardafényben tündökölni, átadom nekik az ellopott szerepet és mindössze egy percig keresem csak Henry-t hasztalanul a tekintetemmel.
- Ez jó volt mucikám! Remélem a pasim nem tudja meg hogy mit műveltél ma este itt. Gyere...
A felém nyújtott kezet elfogadva már épp másznék le a pultról be a pultos fiúhoz, amikor az első durranás elhangzik. Még magamban kuncogok is egy sort, hogy vajon rajta lesz-e a holnapi újságokon és McGalagony mennyire akad ki a bátyámmal az élen, mikor a puskalövés szerű hangra összerezzenek. Aztán ez nem hagy alább, követi még egy és még egy. Egész sorozat ahogy az elszabadult dugók életre kelnek. Eleinte örömködés majd hangos visongás veszi kezdetét. A félelem másodpercek alatt tör rám. A srác ugyan fog erősen és leránt maga mellé lenyomva fedezékbe, de egy dugó így is fejen talál.
Beleszédülök az erőbe, ösztönösen kapok oda, ahol a sérülést szenvedem. A pultos gyerek kezét már nem érzem magamon, ő rosszabbul jár ahogy a szemén találja el az egyik és kiterül elfekve.
Velőt rázó sikolyt kellene hallatnom, de aki halálfalók körül nőtt fel és túlélt már egy varázslóháborút az azért nem sikongat ennyitől. A srác nem halt meg, tudom jól, csak eszméletét vesztette. Betolom a pult alá, remélve hogy ha valaki be is esik ide, nem rá esik és hogy több sérülést nem szenved.
Ezt követően küzdve a lüktető fejfájással halászom elő újra a pálcámat. Nem lenne ildomos varázsolnom, de a szükség törvényt bont, így egy hangos protego-val próbálok a kijárat felé evickélni. Na ez a pánikoló tömegbe nem egyszerű.
Van aki megüt, majdnem fellök, sőt... fel is lök. A földre esve keményen tompítok a könyökömmel és alkarommal, cserébe a pálcám messzire elgurul. Ahogy a lábamra taposnak fájdalmasan felnyögök miközben kúszni próbálok a dobogó és mindent eltipró lábak alól.
Könnyek szöknek a szemembe, ami csöppet sem segít. Magamban fogászkodom egy nonverbális invito működéséért, de a pálcám csak nem akar megjelenni..
Már átkozom magam és a percet, mikor megálltam ma a Meredező Pálcák előtt... mentem volna haza egyből... én ostoba csitri!

▶ (https://www.youtube.com/watch?v=wfN4PVaOU5Q)

::: M I S S ::: M O N T R E G O :::

Outfit (https://kepkuldes.com/images/ec9d06a9e5a2a483e39651f82c6b1dc8.jpg)

"Ki itt belépsz...."

nyomokban 16+ elemeket tartalmazhat

(https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTeHwDfyjQY8chDlRLFn7Zvq-uiiAHK6M7GSYwWrFTnTMm5ug8vCQ)

Nagy nehezen végre Rodriguez is összeszedi magát annyira, hogy elővegye a tetves pálcáját, aminek meglehetősen örülök, tekintve, hogy igen csak nehéz egy pálcával védeni kettőnket. Ekkor esik csak le nekem, hogy mekkora hülye vagyok, amiért nem a hátsó ajtón keresztül menekítettem ki a nagykövet urat rögtön. Hiába, az a pár korty whiskey sajnos úgy látszik, lelassította a reakcióidőmet. Bár Blaire sorsa is őszintén izgat, most az a legfontosabb, hogy Rodriguezt biztonságban tudjam, nehogy nemzetközi konfliktus robbanjon ki az ártatlannak indult, de csúnyán eldurvult kis szórakozásunk miatt...Megragadom a diplomatát a vállánál fogva és visszahúzom arra, amerről jöttünk. Kinyitom a mosdó ajtaját, és egy látszólag teljesen közönséges piszoárhoz lépek.
- Mit csinál? - kérdezi hüledezve Rodriguez, láthatóan nem értve, miért most intézem a folyó ügyeimet, de ügyet se vetek rá.
A pálcámmal háromszor rákoppintok a kerámia felületre, és elsusogok egy Alohomorát. A piszoár szája erre szépen fokozatosan elkezd kitágulni, egészen addig, amíg egy alagúttá nem válik.
- Ezen menjen végig és kijut - nyúlok a zsebembe beszéd közben, hogy előhúzzak belőle egy ezüstösen világító kártyát.
- Tessék. A Minisztériumunk menedékhelye. Ha ezzel a kezében hopponál, oda viszi. Nekem még intézkednem kell itt. Holnap reggel felkeresem - biccentek felé búcsúzóul, aztán megvárom, hogy bemásszon az alagútba és sarkon fordulok, vissza a tömegkatasztrófa helyszínére. - Lejato - adom ki az újabb varázsigét, hátha ezzel nem csak lepattintani tudom a dugókat, hanem irányítani is.... Azonnal látom, hogy kudarcot vallok, hisz alig fejt ki ellenhatást a varázslat, ezért visszaváltok a jól bevált Protegóra. Fél percbe is beletelik, mire nagyjából három lépést haladok előre... Iszonyat kínkeservesen tudok csak vánszorogni az ajtó felé. De még így is sokkal jobb helyzetben vagyok a mugliknál, akik közül sokakat úgy telibe találnak a dugók a fejükön, hogy magatehetetlenül roskadnak a földre....Néhány varázsló botor módon megpróbálkozik a dehopponálással, de amint azt tudhatták volna, ha elolvassák az italkínálaton feltüntetett, muglilevédett szöveget, a klubból nem lehet dehopponálni. Akik mégis megpróbálják, amputoportálnak és vérző tagokkal hanyatlanak a földre. Nem tudok és nem is akarok most foglalkozni szerencsétlenekkel, egyelőre fontosabb, hogy Blairet biztonságban tudjam. Pár perces alapos pásztázás után rá is lelek, a pulttól nem messze fekszik a földön. Amilyen gyorsan csak tudok, elérek hozzá, és a Protegót még mindig tartva, másik kezemmel arrébb lököm a rátaposó idiótákat és olyat taszajtok rajtuk, hogy mindenki lássa: Miss Montrego teste nem átjáróház. Egy erős, határozott mozdulattal felhúzom a földről és szorosan átölelem, úgy hogy lehetőség szerint minden porcikáját érezzem. Majd lágyan belesuttogom a fülébe. - Megvagy.... - tegezem le teljesen megfeledkezve magamról.
Ezután a szememmel immáron Gickerson után kutatva megkönnyebbülten felsóhajtok, mikor észreveszem őt a színpadon állva, hősként védelmezve a dugórajtól szegény sikítozó táncosnőket, akiknek csupasz teste tele van vörös foltokkal, mintha csak valami köpölyöző szörny ment volna végig rajtuk az előbb. Gickerson láthatóan sokkal inkább a helyzet magaslatán áll nálam, fél kézzel oltalmaz öt meztelen nőt egyszerre valami menő, világoskék pajzsbűbájjal, amit nem is ismerek. Van stílusa, meg kell hagyni. Nem véletlen, hogy ő a miniszterelnökünk helyettes testőre, és az aurort épp az ilyen eshetőségek végett adta kölcsön Shacklebolt mára.
- Immobilus Maximo - harsogja olyan hangerővel, ami valószínűleg egy előtte kiadott Sonorusnak köszönhető. A varázsigének köszönhetően minden dugó egy pillanat alatt mozdulatlanná dermed a levegőben.
- Mobiliarbus - engedi le a földre aztán szépen lassan a parafa-bajkeverőket Gickerson, aki szerencsére nem ütközik ellenállásba. Úgy tűnik, a Szeszély ezúttal viszonylag könnyen megadta magát, és ennek hála egy sóhaj kíséretében letörlöm a homlokomon gyöngyöző izzadtságcseppeket. A melósabbik része azonban csak most kezdődik a számomra. Azon felül, hogy a sérülteket kórházba kell szállítani, a muglik emlékezetéből is törölni kell az incidenst. Látom, ahogy Gickerson pirosan szikrázó pálcaintéssel értesíti az aurorparancsnokságot, akik bizonyára hamarosan küldik az erősítést. Egy nagyon picit hátrébb lépek, de csak annyira, hogy végigmérjem Blairet, majd jégkék zsarátnokaim ezüst íriszeibe kapcsolódjanak.
- Maga komolyan megsérült, Miss Montrego!- váltok vissza magától értetődően a magázódásra most, hogy elült a veszély.
- Azt hiszem, legjobb lenne, ha azonnal bemenne a Mungóba...Nekem sajnos még el kell takarítanom a Szeszély után - mondom már-már felvágósan.

Úgy érzem magam, mint egy ostoba rongybábu, akit egyszerű dróton rángatnak. Mintha nem is én irányítanám a testem, hanem valaki más. Mindössze arra van erőm, hogy védem a fejem, minél kevesebb ütés érjen. Ugyan csak másodpercek telnek el, de hosszú óráknak tűnik a magatehetetlenség. Egész addig hánykolódok benne, mígnem egy erős kar ragad meg és ránt magával. A torkomban dobog a szívem, a gyomrom pedig valahol a padlón marad, s csak akkor tér vissza hozzám mikor a remegésem az erős, stabilan tartó kezek közt lassan csitulni kezd.
- Megvagy!
Fel sem fogom ki szól hozzám ki fog meg. Erős kéz, határozottság sugárzik belőle, de lehet ez a bátyám akár, bár ő talán szelídebben tenné mindezt vagy Strange, ő viszont tőből tépné ki a karom közben a düh miatt hogy ilyen helyzetbe kerültem. Nem érdekel ki és miért, szimplán csak fejem a széles mellkasba fúrom, megvárva a világvégét. S mikor minden elcsitulni látszik, felpislogva Henry Mirolt azonosítom a megmentőmként a könnyfátyol mögött.
Fel sem tűnik ujjaim milyen görcsösen markolják az ingjét, mintha csak az anyag segítene megtartani engem, a súlyom és a valóságot bizonygatná, hogy valóban Mirolt látom magam előtt.
A háttérzaj szinte tompa morajlás, csak a fejemben zúgó hangok és a fülembe doboló vér tölt ki mindent, meg persze Henry tekintete, ami csak néhány pillanatig az enyém, mert utána rólam másfelé fordítja.
Remegő ajkakkal szívom be a bár levegőjét majd fújom ki, elősegítve kisebb és nem túl hatásos módon a gyomrom remegését. A pánik kezd bennem elülni, de ettől még a mézes íz a számban Henry után sóvárog. És ugyan nem olyan erősen mint eddig, de a gyomromba rejtőző pillangók is utána áhítoznak. Így hogy ennyire közel vagyok hozzá, hogy a leheletét érzem magamon, hogy az arcszesze illata tölti ki a terem könnyeden bontanak szárnyakat.
- Maga komolyan megsérült, Miss Montrego!
Újra rápillantok, ahogy a szavakat kiejti. Úgy nézek rá, mintha nem is tudnám kiről beszél. Aztán persze eltelik egy másodperc mire leesik miért is mustrál olyan nagyon. És hogy valójában helytelen ennyire közel lennem hozzá és mellé még ennyire kívánnom is, pláne mikor a világ a feje tetejére képes állni szinte szó szerint.
- Azt hiszem, legjobb lenne, ha azonnal bemenne a Mungóba...Nekem sajnos még el kell takarítanom a Szeszély után.
Ő enged el, mert én nem lennék képes rá. Nem tudom ő fejti-e le magáról a görcsös kezeim, vagy maguktól ernyednek-e el a Mungó hallatára, de ez az egy szó az, amire heves fejrázásba kezdek. A könnyeim eddigre más szinte felszáradtak, és csak a döbbent sokk kifejezésével arcomon meredek rá.
- Nem. Oda nem. Semmiképp!
Nem vagyok a Mungóba menni, semmi pénzért. Az azt jelentené hogy nyilvántartásba leszek és akkor már bizonyítható hogy itt jártam. McGalagony pedig a fejem venné ha megneszelné a dolgot, pláne ha bizonyítani is tudja.
- Jól vagyok. Tényleg. Csak... a pálcám...
Körbepillantva most tűnik csak fel hogy elült a vihar, a dugózápor elcsitult és jajongó, szenvedő emberek sokasága vesz körül. Ebbe a kavalkádba esélytelen meglelnem a rózsafa pálcám, így egyetlen reményem Henry kéznél lévője és szaktudása ami egy laza invito után megajándékoz.... ha megajándékoz.
- Henry... öhm.... köszönöm.
Kezeim görcsösen kapaszkodnak egymásba. Hol összefűzöm ujjaim hol szét, mert egyrészt nem szeretek hálálkodni és még kevésbé elesettnek tűnni. De elismerem ha valaki jó fej és segít, pláne ha szar helyzetből ment ki. Mint ő most pont itt. Így félreteszem a büszkeségem és enyhe zavarral pislogok fel rá, mert hát... szívem szerint még meg is csókolnám. Ami abszurd és nem is értem mi ütött belém.

▶ (https://www.youtube.com/watch?v=wfN4PVaOU5Q)

::: M I S S ::: M O N T R E G O :::

Outfit (https://kepkuldes.com/images/ec9d06a9e5a2a483e39651f82c6b1dc8.jpg)

"Ki itt belépsz...."

nyomokban 16+ elemeket tartalmazhat

(https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTeHwDfyjQY8chDlRLFn7Zvq-uiiAHK6M7GSYwWrFTnTMm5ug8vCQ)

Látom rajta, hogy szó szerint sokkos állapotban van, és alig tudja koordinálni nem csak a mozdulatait, de a szavait sem.
- Nem. Oda nem. Semmiképp! - ellenkezik hevesen a gondolatra, hogy be kell mennie az ispotályba. Nem tudom, miért gyűlöli ennyire a gondolatot, hogy medimágusok keze alá feküdjön.... talán fóbiája van, vagy az is lehet, hogy nem akarja, hogy a családja, vagy a Roxfort tudomást szerezzen a kis kiruccanásáról, de ez igazából most mindegy is. Vannak sokkal fontosabb dolgok is...
- Jól vagyok. Tényleg. Csak... a pálcám...
Na tessék. Például ez. - Invito Blaire Montrego pálcája - adom ki az utasítást, mire alig öt másodperc leforgása után megérkezik a válaszreakció is.... de talán.... nem egészen erre számítottunk. A pálca - amelyet átnyújtok neki - ugyanis erősen meghajlott a káoszban őrülten taposó embereknek „köszönhetően”.
- Henry... öhm.... köszönöm - mondja kissé ironikusan Blaire, amiből egyértelművé válik számomra, hogy nem ilyen görbülettel a végén vette a pálcát annak idején.
- Ollivandernél biztosan simán rendbe hozzák - felelem komolyan, majd hirtelen rabul ejtenek a rám meredő ezüst zsarátnokok. Olyan izgatóan néznek, hogy képtelenség ellenállni nekik. Tudom, hogy éles a helyzet, amputoportált testrészek hevernek körülöttem, sokan még mindig sikítoznak, és nem egy vértócsa folyik a padlón, de... Ennyi még jár nekem. Igen. Türelmetlenül mellényzsebre rakom a pálcám, aztán ellentmondást nem tűrően hajolok hozzá, hogy elvegyem, amit akarok. Egyik kezemmel rásimítok a tarkójára, és magamhoz húzom az arcát.
Ajkaim nem lágyan, hanem követelőzően forrnak össze az övéivel, és ahogy magamba fogadom őket, szinte kiszívom belőlük az életet is... Kívülről látom magunkat egy pillanatig.... Kezemet, ami erősen szorítja a tarkóját és a másikat, ami most már a derekát öleli olyan erővel, ami talán fájhat is egy picit. Aztán a meggyszín ajkait, amiket nem játékosan becézgetek, hanem vadul ejtek el, apró harapással megpecsételve a csók végét. Az egész nem tart tovább egy pillanatnál. Egy nagyon hosszú pillanatnál.
Amikor véget ér, hátrébb lépek, mostmár tényleg végleg. Legalábbis egy darabig. Nem akarom, hogy arról írjanak a lapok, hogy munkavégzés helyett fiatal roxfortos lányokkal csókolózok, még ha ez is a valóság jelen állás szerint.
- Ha a Mungóba nem hajlandó menni, akkor menjen a Hiltonba. Pihennie kell Miss Montrego....Hivatkozzon rám a recepciósnál, mondja, hogy vészhelyzet van és kapni fog egy szobát! - nézek rá vágytól izzó tekintettel.
- Amint végzek itt, megyek én is...Hozzám nem mehetünk, mert a lakásomba menekítettem a spanyol nagykövetet, akivel ide jöttem.
Ordas hazugság, de ez most nem számít. A valóság az, hogy a lakásom cseppet sem méltó a Mirol névhez, de ezt az apró kis malőrt pár éven belül orvosolni fogom. Csak előbb még gyűjtenem kell némi galleont.
Tudom, hogy mire utánaérek, valószínűleg oda lesz a mézes órák hatása, de nem érdekel. Egyrészt vihetek magammal utánpótlást, másrészt.... házimanó legyek, ha nem tudom elérni, hogy így megkívánjon bájital nélkül is.
- Mirol - szólít türelmetlen hangon Gickerson, mire még egyszer, utoljára Blairre nézek és kiadom az instrukciót újra.
- Hilton. Recepciós. Mirol. Vészhelyzet. Maximum egy-két óra és ott leszek - mondom, aztán sarkon fordulok, hogy nekiálljak a feladataimnak. Épp jókor, mert most érkezik meg az erősítés az aurorparancsnokságtól. Gickerson elkezdi kiosztani a feladatokat, ezúttal rám marad a muglik felkutatásának és emlékezettörlésének irányítása.
- Kérek minden varázslótársat, hogy emelje fel a pálcáját - harsogom ismét mágikusan felerősített hangon. Mindenki mást, akinél nincs pálca, pár auror segítségével elaltatunk és Exmemoriammal látunk el. Azokra, akik elmenekültek, a Meredező pálcák tulajdonosának segítségével találunk rá. Belépéskor minden vendég kapott egy karszalagot, ami - ha le is szedte azt - olyan jelet hagyott a csuklóján, ami a következő 24 órán belül mágikus rezgéseket ad le a klub gyanuszkópjának, bizonyítva, hogy ott járt. Nincs más dolgunk hát, mint követni a jeleket.... lehetőség szerint rohadt gyorsan, mert ezután egy sokkal fontosabb, vibráló rezgést kell elintéznem Miss Montrego személyében.

Nem kell csalódnom Mirolban. Nem tudom hogy az illem, vagy valami egészen más, de teljesíti zokszó nélkül a kérésemet, és a rózsafa pálcám nemsokára a kezében landol. Mikor átadja, akkor tűnik csak fel a ferdesége, ami ezeddig nem volt rá jellemző. Szerencsére el nem tört és így elsőre repedést sem fedezek fel rajta, így talán valóban menthető.
- Ollivandernél biztosan simán rendbe hozzák
Hümmögve bólintok, mert valóban igaza van. Remélhetőleg tényleg nem lesz gond, bár biztosan nem olcsó mulatság a pálca rendbe tétele. Mindegy, annyira megszerettem és annyira a szívemhez nőtt hogy mindent elkövetnék az épségéért. Mondjuk elsőre az, hogy innentől jobban vigyázok rá. Meg azt hogy amíg meg nem nézetem nem varázsolok vele. Mert hát ki tudja, hogy egy sérült pálca mit is eredményez. Sóhajtva pillantok fel.
Ez azt jelenti hogy lassan jobb ha ellépek és gyalog vágok neki a hazaútnak. Még jó hogy a Mágus térnél lévő londoni kúria nincs innen túl messze.
Most omlik rám a fáradtság súlya. A tekintetem bágyadtan pilsog fel Henryébe, akit közben valamikor elengedek. Immár saját lábamon imbolygok szelíden, de könnyen megtartva a saját súlyom. Magam sem értem hogy van erőm, mert biztos csúnya kék-zöld és lila foltjaim lesznek a megtaposó lábaktól. Mindegy, éltem már meg ettől is rosszabbat.
Beleborzongok ha csak a háborúra és az akkori rémségekre gondolok. Ez itt ahhoz képest semmi sem volt. Ott viszont... lezárult a gyerekkorom ténylegesen.
S mintha csak a szánalom vagy a szomorúság, talán az együttérzés váltaná ki de mire felpillantok újra a másikra, ő már suhan felém, olyan gyorsan hogy felfogni sincs időm. Az elején egy villanásra még ki is tudom venni égkék tekintetét, de aztán annyira közel kerül hogy minden részlet homályba vész, pont mint akkor mikor a nyakláncot tépte le rólam. Csakhogy immár nincsen rajtam mit letépni, hacsak a ruhámat nem vesszük.
A csókja nem kedves, nem szelíd, hanem vad és követelőző. Olyan, amitől a gyomrom amúgy is összeugrana, egészen minatűrré zsugorodna hogy aztán hirtelen táguljon vissza a normális méretre, de a méz íze a számban mindezt még erősebbé fokozza. Érzem, hogy minden egyes porcikám tűzre lobban miatta és hogy még ha nem is akarnám akkor is visszacsókolnék.
Nem helyes ez, tudom jól. Williamsont egy ilyenért anno simán leátkoztam és mint akkor, most is itt a pálca a kezemben, de eszembe sem jut használni s nem azért, mert épp az imént fogadtam meg, hogy nem varázsolok vele egy darabig...
Nem, mindezt Henry okozza. A belőle áradó erőre van most szükségem, a melegségre, arra hogy valaki védelmezzen és az a valaki, a méz súgja, csakis ő lehet. Én pedig képtelen vagyok ellenállni, pedig az agyam egyik kis rejtett, józan, zugában vörös lámpa gyullad ki. De mit sem törődök vele. Hagyom, hogy magával sodorjon a szenvedélye és ugyanolyan energiáva, amit ő táplál felém adom vissza a kölcsönt. Hozzá bújok, teljes egészében, mintha csak egész este ennek lett volna értelme, erre vártam volna, emiatt jöttem volna. Szabad kezemmel beletúrok selymesen puha aranyszőke hajába, karommal pedig, amit nyaka körül fonok körbe még szorosabban simulok a testéhez.
Érzem a lüktető szívverését, hallom a sajátom ki-kihagyó félütemét, és a gyomromban a verdeső pillangók megállás nélkül tombolnak. Teljesen feloldódom az ölelésében és elvesztem a kontrollt. De ő nem.
Ha ő nem vet véget nem tudom mi is történne. Zihlálva veszem a levegőt, miközben ő eltol magától és fátyolos pillantással nézek rá.
- Ha a Mungóba nem hajlandó menni, akkor menjen a Hiltonba. Pihennie kell Miss Montrego....Hivatkozzon rám a recepciósnál, mondja, hogy vészhelyzet van és kapni fog egy szobát!
Fel sem fogom az elején mit is mond. Csak lassan esik le mindennek az értelme. Első sorban a Hiltoné.
- Amint végzek itt, megyek én is...Hozzám nem mehetünk, mert a lakásomba menekítettem a spanyol nagykövetet, akivel ide jöttem.
Nem figyelek a magyarázkodására. Pillantásom tekintetéről az ajkaira siklik, azokra, amik nem is oly rég az én számra tapadtak. Még mindig izzik az alsó ajkam, ahogy belém harapott és még mindig lüktet a testem ha arra gondolok hogy ennek lehetne folytatása.
De nem helyes.
A hang bennem súgja, mint egy angyal kicsiny glóriával, csakhogy a zsibongó vérem hamar elhallgattatja.
- Hilton. Recepciós. Mirol. Vészhelyzet. Maximum egy-két óra és ott leszek
Bólintok, de ezt már ő nem igazán figyeli, mert már ott sincs. Hallom még ahogy parancsokat oszt és ahogy dirigál én pedig érzem, hogy el kell mennem innen, minél hamarabb ki, a friss levegőre mert ha nem akkor rosszul leszek.
S mikor már a nyílt utcán sétálok magamban vívódva az eseményeket lábaim ösztönösen visznek. De nem haza. Hanem a Hiltonba. Pont oda, ahova Henry kérte és pont úgy cselekszem, ahogy akarta.

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad!

Roxfort RPG

Múlt => Soho => A témát indította: Mrs. Norris - 2018. 09. 02. - 11:21:55