Roxfort RPG

(https://i.imgur.com/Lja6RBH.jpg) (https://i.imgur.com/B8qU6oy.jpg)

long may she reign (https://www.youtube.com/watch?v=ORLBgaxB2fU&list=RD1MKCzwq1K-Q&index=30)
(https://i.imgur.com/5rjt6o8.gif)


Az igazi érték változó és sokrétű...
de az az igazság, hogy az apró tökéletlenségben rejlik.

Szar ügy. Rohadt szar ügy. Rühellem Hayes gorilláit. Talán nekem is tartanom kellene vagy kettő izompacsirtát de valahogy sosem éreztem a szükségét. Most talán elgondolkodhatnék azon, hogy én is körülbástyázom magam két óriással, de valójában ez inkább lenne hátráltató tényező semmint előny. Meg amolyan státuszszimbólum, tudom jól. Cooper Hayesnek már csak ennyi maradt összesen. Mert legyőztem.
Enyém a Vakegér. Enyém a Patkányfészek. Enyém az egész alvilág és mindenki szinte nekem akar dolgozni... Még O'Mara is beállt a sorba újfent. Nem rettent meg egy ostoba ficsúr kövér haverja, aki megszorongatta egy kicsit a karomat a csatornákban...
Francba, tudtam, hogy Andersont kellene leküldenem magam helyett.. csak hát az idő szorított és az idő kincs. Az idő pénzt jelent és én sok pénzt akarok. Nem vagyok igazán kapzsi, nem jobban, mint mások. Ám rajtam felelősség is van. Az egész csürhét el kell látnom.
Most mégis kénytelen voltam egy nap szabadságot kivennem. Fura ezt a szót használnom a közel sem szándékosan beiktatott napomba, amit Roxmortsba való utazással töltök. Nem akartam hoppanálni, mert fogalmam sem volt hogy milyen formában tudott Hayes embere bemérni. Inkább biztosra megyek. Anglia ezen részét amúgy is rettenetesen szeretem. A skót táj egyedisége lenyűgöző és a muglik is szórakoztatóak a maguk sajátos nemében. Igen, valahol jó belőlük is hasznot húzni. Én egyszerre vagyok két világ fia. A nevem már az ő körükbe is ismeretes, mert ha kell elintézek egy kivégzést vagy ellopok egy műtárgyat. Nem okoz semmi sem gondot, mert nem ismerek lehetetlent.
A karom újra zsibbadni kezd, ahogy leszállok a buszról és átvágok a házakon. Innen még fél óra séta nyugatnak hogy elérjem Roxmorts bájos kis falucskáját. Nem bánom, a séta talán jót tesz. Egyértelmű szándékkal jöttem ide, s ennek oka a falu kanyargós utcáinak közepén ki is rajzolódik. A kastély impozáns látványa a háttérben szomorú mementóként húzódik meg. Valahol elfog egy percig a nosztalgia, a régi idők emlékképei rohannak meg, s engedélyezek magamnak egy perc néma csendet...
Felidéződik bennem a gyermekévek vissztükre, anyám arca, a betegsége, a halála..A magány, a félelem, és a létbizonytalanság sötét árnya.
A karom zsibbadás után átvált szelíd lüktetésbe, mintha csak jelezné, hogy miatta vagyok ott. Leemelem azúrkék íriszeim a tájról és nem figyelem a zsibongó gyerektömeget sem. Franc essen beléjük. Már péntek lenne és tanítás után lennénk?
- Üdvözöljük a Chant Cosmetics-ben. Segíthetünk valamiben?
Zsebre vágom a kezem és úgy firtatom a bolt belsejét, mikor belépek. A pultnál álló fiatal boszorkány unottan mondja a monológját, majd mikor rám pillant egyértelműen érdeklődő lesz.
Nem tudom egyből kérjem-e ki a véleményét vagy húzzam az időt, de... úgy gondolom jobb túlesni rajta. Oda lépek hát a szép barna pulthoz, ami fölött egy ocsmány pávát idéző "műalkotás" díszeleg.
Ezt még akkor se lopnám el ha megtehetném...
A gondolat átsuhan az agyamon, majd tova is száll. Helyette kicsapom a karom az asztalra és feltolom az ingujjam. Immár jól láthatóak a sötétlila ujjnyomok és a tenyér lenyomata a bőrömön.
- Nos, állítólag itt tudnak valami szert erre. Már két hetes...
Elakadok. A mozgás a perifériámban nem tetszik. A jobb sarok felé pillantok. Oda, ahol a polcokon a parfümök és egyéb eszenciák sorakoznak. Oda, ahol egy magas, vékony és meglepően csinos szöszke lányka ácsorog és mered végül rám...
- Tudja mit, nem fontos...
Már húznám vissza a karom, csakhogy a patikus banya megállít. Nem szeretek gyengének mutatkozni senki előtt sem, ezért is visszakoznék ha hagynának. És nem szeretem azt sem, ha valaki látja a kudarcom. Márpedig ez a kézlenyomat a bőrömön egyértelműen a szégyen foltja. Vagy annak egyik jele. És ez Hayes műve. Amiért megfizet... csak érjek egyszer vissza Londonba...

(https://media.giphy.com/media/qB7ctNAvbNGmY/giphy.gif)

Már egy ideje csak járkálok az utcán és nézegetem a házakat, a kirakatokat. Eddig még nem találtam olyat, ami esetleg megfogna és bemennék megvenni. Hiába lehet itt aztán mindent megtalálni, nem visz rá a lélek, hogy költsek is. Voltam már párszor mindegyik boltban és valószínűleg mindenhol vettem már valami teljesen fölösleges hülyeséget, aminek semmi haszna nem volt.  Úgy tettem, mint minden diák, aki idelátogat. Elkölti az otthonról kapott kis zsebpénzét, majd egy jót nevet a szobájában a barátai körében. Jaj, de még milyen jókat. Elmosolyodok az emléken, ami megjelenik előttem.
Látok néhány jó kis cukrot, amikkel jól lehetne szórakozni, de biztos vagyok benne, hogy a barátaim közül minimum ketten vesznek belőle. Egyedül a könyvesboltban álltam meg hosszabb időre, hogy átlapozzak párat könyvet. Sajnos vagy inkább nem meglepő módon, nem igazán találtam olyat, ami kifejezetten érdekelne. Mondjuk nem is itt fogok olyat találni, ami segíteni tudna a kis kutatásomban. Ilyenkor veszem csak észre, hogy mennyire olyan lettem apu és nagyapa, akik szintén nagyon bele tudnak merülne egy-egy projektbe. Emlékszem olyan esetre, amikor napokig nem láttam őket és a laborjukba se mehettem be olyankor. Pedig mindig meg tudtam találni a módját, hogy mégis bejussak, ezzel alaposan meglepve őket. Lábaim megállnak, amikor a Chant Cosmetics elé érek és elgondolkozok egy kicsit, majd benyitok és belépek. Köszönök pult mögött álló boszorkánynak és elindulok a polcok felé, hogy megnézzem a kínálatot. Egy-két parfüm talán mégsem ártana és akár még anyunak is veszek valamit. Ő kifejezetten szereti az ilyenfajta dolgokat, míg megmaradtam a magam visszafogott módján. Csak akkor használok, ha a helyzet vagy esemény úgy kívánja. Jó ideig nézegetek, néha leveszek egy kis üvegcsét és megszagolom, hogy megtudjam milyen az illata. Szerencsére erre vannak kis papírlapok, amiken le tudom tesztelni ezt. Rövidesen találok is egyet anyukámnak, már csak nekem kell valami.
Egészen el is merül ebben, amíg be nem jön egy férfi, aki belekezd, hogy a karján lévő kézlenyomatra kéne valami. Odapillantok, egy olyan harmincas jóképű pasas, aki amint észreveszi a tekintetem, meggondolja magát. Pechére viszont a boltos nem így gondolja és megragadja őt, hogy jobban megvizsgálja. Visszafordulok a polchoz és megfogom azt, amit magamnak néztem ki. El is indulok a pulthoz. Odaérve kicsit jobban látom, hogy szép kis tenyérnyomat van az alkarján, kétszer akkora lehet, mint az én kezem. Mégis mekkora emberbe köthetett bele?

long may she reign (https://www.youtube.com/watch?v=ORLBgaxB2fU&list=RD1MKCzwq1K-Q&index=30)
(https://i.imgur.com/5rjt6o8.gif)


Az igazi érték változó és sokrétű...
de az az igazság, hogy az apró tökéletlenségben rejlik.

A sötétbarna tekintet felém villan, majd el tőlem. A lány egyértelműen visszafordul a polcsor felé. Egy másodpercig szúrós tekintettel figyelem őt. Az alakját, a mozdulatát, ahogy leemeli a polcról a fiolányi parfümöt. Nem igazán érdekel, milyen illatot is választ, mindössze annyit tudok megállapítani hogy valami halovány áttetszően sárgás színezetű. Ilyen messziről az üvegcsére írt szöveget sem tudom elolvasni. Mondjuk azt meglehet mikor kezembe fognám se tudnám, amilyen randa nőies cikornyás írásmóddal tüntetik fel ezeken. És ez nekik szép meg elit... cöh...
Fejem a boszorkány felé fordul, aki idő közben lelkes magyarázásba kezdett a kezemet elborító vörös lenyomat láttán. Eddig nem is figyeltem rá, mert lekötött a szöszi jobb oldalt, de most nagyra meresztett szemmel nézek az eladóra, aki fél kezét a csuklóm köré fonja, a másikkal meg lelkesen kotorászik a pult alatt. Valamiért, magam sem tudom miért de szabad kezem lecsúszik a nadrágom derékszárához. Ott van rögzítve a pálcám.
Nem akarok én bántani senkit sem. Nem célom bárkit is leátkozni a picsába... Csakhogy ha úgy hozza a sors, igenis kilövök egy-egy kábító átkot.
NEM is tudom hogy a parfüm sajátos eszenciája, vagy a leányzó fizikális jelenlétét érzem-e meg hamarabb. Talán mindkettőt egyszerre. Elég csak félre fordítanom a fejem, és ott van. Kedves arc, szép vonások, sima bőr. Szinte tökéletesen mutatna egy festményen csak a tekintetében van valami megfogalmazhatatlan bizonytalanság és ellenszenv. Nem vagyok ostoba, tudom jól, hogy mindezt én váltom ki. Más esetben, más körülmények között, más embernél kifejezetten örülnék egy ilyen összhatásnak. Ha Hayes néz rám így, ennyire gyűlölködve még táncra is perdülök. De az a pöcsfej most Londonban vihorászik őrült módon azon, hogy milyen jól elbánt velem. Én meg szívhatom a fogam itt, a világ végén remélve, hogy nem kell könyöktől megválnom az egyik testrészemtől, csak azért mert óvatlan voltam.
És itt van ez a lány, fogalmam sincs ki, aki azonosul a problémámmal.
- Mit bámulsz szöszi?
Cseppnyi kedvesség sincs a hangomban. Cseppnyi öröm sem vegyül, mert a fájdalmam, ami a karomba lüktet  most eléri a bennem tomboló utálatot. Ugyan nem Hayes a lány, de ideális jelölt arra, hogy a feszültségem levezessem. Nem vagyok erre büszke, ahogy sok minden másra sem az életemben. Nem mondanám, hogy nem tudnám kontrollálni az érzéseimet, de valami oknál fogva nem érzem a gátat arra, hogy ne pont így tegyek.
Talán csak amiatt, mert nem tudom, hogy reagál. Nem ismerem. Lehet ezer módja, és még több ezer végkimenetele. Elsírhatja magát, ordíthat, kikérheti magának, pofon csaphat, kinevethet, duzzoghat, szitkozódhat, utálhat, vagy némán kivonulhat. A sértésnek, az undokoskodásnak vagy épp az alakoskodásnak ezer verziója ismeretes és én pont a legrosszabbat választottam. A lealacsonyítást. De hát mit tudhat ő? Mit érezhet más szenvedéséből?
Márpedig a kín ott van. Újra lüktetni kezd.
- Nem láttál még elátkozott heget?
Sziszegem neki, mintha csak amolyan kioktatást tartanék valakinek. Mert annak a vadállatnak a keze vagy legalábbis a kesztyű, ami rajta volt szinte biztos, hogy átkozott volt. És esélyesen valami kegyetlen durva fekete mágiával. Ezért nem vagyok képes a borotvát se felemelni vele. Ezért nem is érdekelt, hogy a borostám már közel öt napos. Napokat töltöttem el könyveket forgatva, keresve hogy ilyenkor mégis mi a frászt csináljon az ember. Mert egy normális mágus szépen bemegy a Szent Mungóba, ahol rendbe teszik a kis problémáit. De én be nem teszem a lábam ilyen helyekre. Ennyi erővel az Azkabanba is magamtól sétálhatnék be dudorászva. Nem, én nem vagyok annyira őrült, mint Hayes. Ő megtenné ezt is a karvaly kinézetével.
Én ettől rafináltabb vagyok. És engem ez mozgatott, ez vitt előre, a túlélés. Nem aranyba születtem mint az a senkiházi szarrágó.
- Ez.. ez...
A hebegésre a pult irányába fordítom a fejem megfeledkezve a szőke lányról és a rá toluló haragomról. Most minden idegszálammal a nőre koncentrálok és arra, hogy kinyögje mi a bajom.
- Ez nem átok, uram. Ez...ez...
- Mondja már?
Rivallok rá cseppet sem kedvesen. Látom, ahogy megrezzen, ahogy a keze megremeg. Egy mély levegőt vesz majd kifújja és közli a tényt.
- Ez méreg. Nagyon erős méreg.