Roxfort RPG

          Mostanában alig vártam, hogy hétvége legyen. Arra is rászoktam, hogy az iskolából hoppanálva vagy kandallón keresztül jöjjek haza. Nem volt kedvem még egyszer összefutni azzal az ocsmánysággal. Mert hát magamban már csak így hívom őt. Amit viszont nem értek, az Elliot eltűnése. Azóta nem hallottam felőle. Szerencsére a Mungóban hamar összerakták a törött csontjaim és még egy melengető teát is kaptam. A másik rész viszont még kétséges, de azzal meg majd megbirkózok egyedül is, ha pedig nem, akkor van már egy bevált szakemberem. Nem hiszem, hogy újabb katasztrófa fenyegetne.
          Ilyenkor viszont mindig eszembe jut az a levél, amit Reginaldtól kaptam, mikor elment. Megértem, azt mondta, fontos. Le akar zárni egy régi ügyet a múltjából ahhoz, hogy boldogok lehessünk. Nem éreztem fairnek, hogy én belerángattam a Rowle ügybe, még akkor is, ha utólag fény derült rá, és csak azért utólag, mert azt hittem azzal védem, ha nem szólok neki. De tévedtem, és ő hívta fel rá a figyelmem. A tekintetem elidőik a levélen, de aztán nem foglalkozok vele. Nem akarom szuggerálni, mert addig jó nekem, amíg ki nem nyílik. Nem akarom, hogy kinyíljon annak ellenére, hogy nagyon érdekel a tartalma. Mert ha kinyílna, akkor mit tennék? Összeomlok? Vagy tudnék egyáltalán tenni valamit? Apa után tudom, mit vállaltam egy auror barátnőjeként, és azt gondoltam meg is birkózok vele, de lehet túlbecsültem magam.
          Kimegyek a konyhába, hogy csináljak valami vacsorát magamnak, és levezetésként süteményt is. Bria nem mondta, de tudom, hogy megint fogytam pár kilót. Nem véletlenül kerülöm anyát, és örülök is kicsit annak, hogy nem találkozok Elliottal. Talán csak én csinálok ebből az egészből nagyobb ügyet, mint ami valójában. Mióta Elliot a mecénásom, azóta kevesebb a munkám, több a szabadidőm, amit akármire fordíthatok. Ilyen például egy mozi vagy kávézás is, vagy csak a konyha használata sütés céljából.
          Amíg sül a sütemény, addig visszamegyek a műterembe és végignézek Miron képén. Már majdnem kész vagyok vele, csak az utolsó simítások hiányoznak. Még egy-két helyen megerősítek egy színt, egy másiknál kicsit árnyékolok és tökéletes lesz. Nagyon kedvesek voltak a szüleik, mikor náluk voltam, a minimum, hogy a legtökéletesebb munkát adom ki a kezemből. Végül a sütő is jelez, hogy kész van az étel. Így kicsit bonyolultabb, mint mágia használatával, de jobb szeretem a saját kezem munkáját ízlelgetni, mint egy varázslattal átitatottat.
          Végül egy pohár borral és egy könyvvel a kezemben ülök le a könyvem mellé. A fotelnek a támláján átlógatom a lábam, majd elmerülök a világ egyik legjobb romantikus történetében. Azért van, amit nem tudnak semmilyen varázslattal pótolni, és az a képzelőerő illetve a könyvek adta új világok. Végül eszembe jut valami sokkal jobb, mint ez. Ezt is egy könyvben olvastam, és ideje lesz kipróbálnom. Felpattanok, majd megengedem a fürdőben a vizet, és telerakom mindenféle illatosítóval. A könyvet és a poharamat is viszem magammal, majd a hálóban bebújok a köntösömbe. Mire visszaérek a fürdőbe, a meleg levegő betölti a helyiséget. Tényleg pont olyan érzés, ahogy azt elképzeltem a leírtak alapján.
          Elmerülök a habokban, és igazából csak azt sajnálom, hogy kicsi a kád. Eddig is inkább zuhanyoztunk, ha itt voltunk, ha pedig fürdeni akartunk közösen, akkor nagyon összehúztuk magunkat. Magam előtt lebegtetem a könyvet és igyekszem megfeledkezni az időről. Ez sikerül is annyira, hogy teljesen ki vagyok ázva, mire kiolvasom a könyvet és úgy döntök ideje lesz kiszállnom a kádból. Előtte azonban még egy kicsit elmerülök a habokban. Hagyom, hogy a hajam lebegjen a vízen, ahogy azt is, hogy megszűnjön körülöttem mindenféle külső tényező. Csak a gondolataim visszhangoznak bennem. Csak az utolsó pillanatban jövök fel levegőért, majd egy kis levegő kapkodás után ki is lépek a kádból.
          Felveszem a hálóingem és a köntösöm, majd elindulok az ágy felé. A fürdő segített rájönnöm arra, hogy mennyire fáradt is vagyok valójában. A helyiségből kilépve a sejtelmes gyertyafény fogad. Imádom, ahogy ezt megoldottam még a nyáron. A lakás különböző részein helyeztem el gyertyákat, ennek köszönhetően szinte állandó a romantikus és nyugodt hangulat. Még mindig örülök neki, hogy ezt így megvalósítottam. Másrészt viszont sajnálom kicsit, hiszen egyre jobban érzem azt, el kéne mennem ebből a lakásból. Nem azért, mert annyira sok emlék kötne ide, és nem azért, mert a költözés bármilyen módon megoldást jelentene, de talán legalább a halovány reménye meg van annak, hogy ha senki sem tudja hol vagyok, akkor nyugodtabb életem is lehet.
          Egyelőre azonban nem látom tényleg az okát, hogy megtegyem. Az iskola itt van a városban, a kiadóba sem olyan nehéz eljutni, és a társaim is mind ezen a környéken vannak. Szóval, tényleg nem értem ezt az egészet, és főleg azért, mert a pénzem sincs meg hozzá, hogy lakást váltsak. Elliottól pedig nem fogok kérni, még kölcsön sem. eddig is megoldottam nélküle, amit megtudtam, ez eztán is így lesz.
          A hálószoba helyett azonban egy kósza gondolat miatt inkább a műterem felé indulok. A levél még mindig ott fekszik az asztalon érintetlenül. Egy különös érzés fog el vele kapcsolatban így megfogom és magammal viszem a hálószobába. Felix már az ágyamon vár. Mióta egyedül alszom, azóta előbb az ágyban van, mint én. Egy erős férfire lesz szükség, hogy ez megváltozzon, mert jelenleg nagyon is nyeregben érzi magát.
          Hamar elalszom, de hamar fel is ébredek. Valami görcsösen kezdi el marni a gyomrom. Nem tudom mi az, de aztán ahogy megfordulok és látom lebegni a levelet már rájövök. A testem valahogy így jelezte nekem, hogy magamhoz kell térnem. Felülök az ágyon, és amint érte nyúlok ki is nyílik. Még nem is tudom, hogy mi áll benne, de már könnybe lábad a szemem. Pontosan tudom, mit jelent ez. Kiveszem a borítékból a papírt, majd olvasni kezdem.

Drága, Egyetlen Esmé!

     Ha ezt a levelet olvasod, akkor baj van. Nagy. Nem kertelek és nem szépítek, mert tudod, hogy az egyenesség nekem mennyire fontos és mindig mennyire sokra tartottam az őszinteséget kettőnk között. Jelenleg, (minden bizonnyal tőled távol), legkevesebb életveszélyben forgok, esélyesen haldoklom, vagy a kimúlás peremén járok. A boríték mágiája csak ebben az esetben jelzett neked s a pecsétviasz csak ekkor engedett el. Két okból írtam meg ezt a levelet: egyrészt legyen időd és lelki erőd felkészülni arra, ami ezután következik, másrészt itt mondhatom el azt, amit egy végrendelet keretei között nem kaphat helyet. Szeretlek. Mindennél és mindenkinél jobban, még akkor is, ha most nem érzed úgy, ha önzőnek gondolsz... mindig igyekeztem harcolni a bennem megbúvó dicsvágy ellen, de tény, hogy ez is hajtott éveken át, ugyanakkor az a helyzet, amiben most vagyok, minden bizonnyal azért állhatott elő, mert a Haza és a Mágustársadalom megkívánta tőlem ezt az áldozatot. Köszönök neked mindent, amit az együtt töltött rövid, de annál tartalmasabb idő alatt kaptam tőled. Megismerhettem, hogy milyen a boldogság és ez nagy kincs, amit legalább magammal vihettem. Azt kérem tőled, hogy te is tekints így az együtt töltött időre, a közös emlékekre, és kincsként tartsd meg, de egy dologra figyelj: ne hagyd, hogy a közös múlt aranylánca rablánc legyen. Azt szeretném, mi több, azt akarom, hogy boldog legyél. Tudom, hogy nem lesz könnyű. Sejtem, hogy komoly időbe fog telni, de annyi idő, lehetőség és meghódítandó csúcs van még számodra, amitől nem szabad, hogy visszatartson az emlékezet. Nézz előre, az én emlékemnek pedig egy boldog, sikeres élettel tiszteleghetsz a leginkább.
Mi maradt még hátra a búcsún túl? Egy praktikus információ: halálom akkor válik biztossá, ha a Minisztériumtól kapsz egy baglyot, ami a végrendeletem ismertetésére fog meghívót kézbesíteni. Miután számos különös dolog létezik a varázsvilágban, így ne lepődj meg, ha ez sokkal később történik, mint ahogy ezt a levelet olvasod, miután a végrendeletem bűbájának működésbe lépése után a Minisztérium még kísérletet fog tenni halálom okának kiderítésére, maradványaim felkutatására, ez időt vehet igénybe s nem biztos, hogy egyből elindítják a végrendelet foganatosítását. Légy erős, egy részem mindig veled lesz. Ölellek és csókollak!

Szeretettel:

Reginald

          Többször meg kell állnom, mert nem bírom ki. A sírástól elhomályosodik a szemem, így meg kell törölgetnem őket. A végére már nem is akarom inkább azt, ami le van írva. Mármint, hogy vége legyen. Főleg úgy, hogy a levél olvasása közben az ő hangját hallottam végig. Senkinek nem mondtam el az igazságot kettőnkről. Hogy hova ment, és miért hagyott itt. Bria bár kérdezte, de nem válaszoltam neki sohasem.
          Lerakom a levelet magam mellé az ágyra, majd magamhoz húzom Felixet és átölelem. Szegény nem érti mi van, de talán érzi a szomorúságom, mert elkezdi nyalogatni az arcom. Ezúttal nem tolom el magamtól, nincs erőm hozzá. Így utólag arra jutok, hogy ennek a levélnek soha nem kellett volna kinyílnia. Miért nem jelenik meg most Coco, hogy hozzon valami életjelet tőle? Remélem soha nem jön el az a nap, mikor meglátok egy baglyot közeledni.
          Lefekszem, hogy a kutyám helyett a párnámat tudjam ölelni. Be is válik, lassan elalszom tőle, és remélem, hogy ez az egész csak egy rossz álom, mikor reggel felébredek, akkor a boríték ott lesz az asztalon felbontatlanul.