Roxfort RPG

Már erősen közeledett a karácsony és ezt az is éreztette, hogy megkezdődött a várva várt téli szünet. A Brent házban Hayley hazakerülésével állandóvá vált a nyüzsgés, a csendes ház hirtelenjében hangos lett a végeláthatatlan csacsogástól. Bryant szó szerint minden érdekelte, ami a Roxfortban történt, így állandóan kérdésekkel bombázta nővérét, nem mintha Hayley nem fecsegett volna szüntelenül már magától is. Szüleik nem is igazán szóltak közbe a testvérpáros hangos társalgásába, inkább örültek, hogy a mindennapokban csendes kisfiút most ilyen elevennek látják.
Minden adott volt a karácsonyi készülődéshez. A háttérben klasszikus karácsonyi dalok szóltak, néha még a nappalit díszítő két gyerek is dalra fakadt és énekelt. Ahogy haladtak a teendőkkel, úgy pipálgatta ki Hayley a feladatlistáját a naplójában, majd egy fentebbi, kitöltetlen soron akadt meg a szeme. - "Ajándékok beszerzése." - Olvasta a tollal írt kacskaringós betűket.
- A fenébe, a fenébe, a fenébe! - motyorászta úgy, hogy szinte csak ő hallotta. - Hogy felejthettem el? - öntötte el a pánik, és kapkodva pakolni kezdett a batyujába, majd a bakancsa és a kabátja után kapott.
Nem telt el pár perc és már kint is volt az utcán, nem törődve sem az értetlenül pislogó öccsével, sem pedig a szomszéd helyiségben tevékenykedő szüleivel, akik talán akkor még észre sem vették, hogy elment.

Ahogy keresztülhaladt a Covent Garden különféle üzletekkel, éttermekkel és megannyi más lehetőségekkel teli csarnokán, megakadt a szeme a Battersea Pie Shop cégtábláján. Ezidáig nem igazán adatott meg Hayley számára a lehetőség, hogy eljöjjön ide, most azonban itt állt a finomságokkal tömött üzlet ajtaja előtt. "Ha már úgyis itt vagyok..." Vont vállat, majd belépett az ajtón, mely fölött az apró harang vidám csengéssel jelezte az érkezését. Miért is ne próbálhatná ki ezt a helyet - ahová már régóta vágyott eljönni - éppen most? Mindenki az ismerősei körében csak dicsérte a boltot, sőt, néhány gyerekkori barátjának egyenesen a törzshelye volt. No meg amúgy is odavolt a süteményekért.
Amíg a pitékkel roskadásig pakolt polcokat szemlélte, megfogant benne az ötlet, hogy egy-egy ilyen finomsággal tudna csak igazán mosolyt csalni a szülei arcára. Különösen az édesanyja örülne egy ilyesfajta meglepetésnek, hiszen kifejezetten édesszájú, ráadásul imádja a pitéket. Pláne az epreset. Az a kedvence.
"Hmm... És mi passzolna apuhoz? Bryan biztos áfonyásért könyörögne. Na de apa?" Töprengett. "Valami sós... Sós kell nekem..." Azzal elkezdett vizsgálódni a különféle húsos piték között, ahol meg is találta a tökéletes választást: Mexikói shepherd's pite.
Éppen levendulás után próbált kutatni, hogy ő is megkóstoljon egyet, mikor halk, majd egyre hangosodó pukkanó hangokat kezdett hallani. Értetlenül nézelődni kezdett, hogy mégis mi okozhatja ezt a dübörgést, ugyanis nem úgy tűnt mintha a konyhából jött volna, és nem is kintről szűrődött be a különös zaj. Majd a következő pillanatban, mintha petárdákat dugtak volna a nyalánkságokba, az összes pite sorra, egymás után felrobbant, beterítve mindent különféle töltelékekkel és ízletes tésztadarabokkal, illetve vastag, átláthatatlan réteget képezve Hayley szemüvegén. "Ez aztán a kilátástalan helyzet." - nevette el magát, majd levette a szemüvegét, és egy, a zsebében talált zsebkendővel törölgetni kezdte.
- Szia, téged melyik adag kapott telibe a menüből? - hallotta meg a kérdést közvetlen maga mellől.
- Szia! - fordult a hang felé. Ekkor azonban valami irdatlan módon elkezdte csikizni az orrát. - HAPCIII - robbant ki belőle akarata ellenére. - Ne haragudj, nem akartalak letüsszenteni. - kért bocsánatot szinte azonnal. - Nem tudod véletlenül árulnak e itt rózsás pitét? Mert ha igen, az biztos telibe talált. - mosolyodott el, majd lemondva arról, hogy a szemüvegét tisztára tudja törölni, inkább kifújta az orrát. - Allergiás vagyok a rózsára. - szipogta.
Némi pislogás után, hunyorogva körbenézett az üzleten, tekintete megállapodott a vele szemben álló lány kissé homályos körvonalain. Noha nem igazán látta az arcvonásait, volt benne valami ismerős. Így, jobban belegondolva, lehet, hogy a hangját is hallotta már valahol korábban.
- Mondd csak, mi ismerjük egymást? - kérdezte, hátha csak a látása miatt nem ismeri fel valamelyik barátját.