Roxfort RPG

(https://data.whicdn.com/images/251361450/superthumb.jpg?t=1469467945)

(https://data.whicdn.com/images/77136167/superthumb.jpg?t=1379005847)

Sütőtöklé misszió

(https://66.media.tumblr.com/tumblr_m3ww0xk37x1qcnasco2_250.gif) (https://hips.hearstapps.com/hmg-prod.s3.amazonaws.com/images/pumpkin-cocktails-1566238466.gif)
to; Sophie
2000. szeptember 1.

Hogy az a bolhás, koszos macska rúgja meg Loreleit....Bár eddig még sosem találkoztam ezzel a lánnyal, azt rögtön láttam, hogy nagyon fogom utálni ezt a kis megátalkodott kígyót. Először is nagyon furán néztek rám a barátnőivel, amikor bekéredzkedtem hozzájuk a kupéba, pedig ők is láthatták, hogy alig volt bárhol egy szabad hely, tehát nem a saját szórakoztatásomra erőltettem magam rájuk, hanem egészen egyszerűen valahol ülnöm kellett. Mivel az elmúlt két évben a Beauxbatonsba jártam, így sajnos nem sikerült roxfortos barátokat szereznem, és nem volt senki még, akivel előre megbeszélhettem volna a nyáron, hogy majd együtt utazunk. Igaz, elsőévben beszélgettem ugyan egy-két háztársammal, de hát az már olyan rég volt, hogy vérciki lett volna két év távlatából baglyot küldeni nekik azzal, hogy „figyu, tudom, hogy már nagy eséllyel nem is emlékszel rám, de nincs kedved együtt zötykölődni a kastélyig?”
Szóval kénytelen voltam Loreleihoz és a sleppjéhez társulni. Még élénken derengett az emlék, hogy elsőévben tisztára elfelejtettem időben átöltözni a vonaton, amiért aztán nagyon parán nézett rám McGalagony, mert a kastélyban rángattam elő gyorsan a taláromat a bőröndből, így most időben nekifogtam a dolognak... Talán egy kicsit túl korán is, azt hiszem. Ami nagyon nem volt jó ötlet, mert alig vettem át a ruhámat és a taláromat, Lorelei képes volt rámönteni a sütőtöklevét! Pedig én igazán nem tehettem semmiről, csak amikor beképzelten azt taglalta, hogy biztos, hogy a Mardekár nyeri az idén a kviddics bajnokságot, közbevetettem egy diplomatikus apróságot. Tök semmiség volt az egész...
- Mi vagy te, jósnő, hogy ezt előre látod? Az egyáltalán nem biztos, én úgy tudom, hogy vannak sokkal jobb csapatok is - morogtam, mire a nyakamban landolt a jéghideg cucc.
- Jajj bocsi, véletlen volt - mondta vigyorogva, szemernyi kételyt nem hagyva afelől, hogy szemenszedett hazugság az egész.
- Na persze - hápogtam elképedve, majd mikor sikerült magamhoz térni, jól belerúgtam a térdébe, hátha így kevésbé megy majd neki a kviddics. Annyit ugyanis kivettem a szipirtyó és udvartartása totál felszínes beszélgetéséből, hogy Lorelei hajtó a Mardekár csapatában. Nekem meg az idén feltett szándékom bekerülni a hugrás csapatba, így sikerült összekötnöm a kellemest a hasznossal, és részben bosszút állni Miss Mardekáron, no meg ezzel együtt mozgásképtelenné is tenni, ha minden jól megy....
Akárhogy is, ezek után persze nem maradhattam velük egy kupéban, így gyorsan menekülőre fogtam és a bőröndömet magam után húzva becsörtettem egy kupéba, amiben meglepő módon csak egy lány ült. Ahogy meresztgettem a szememet, megpillantottam a borzos prefektusi jelvényt is a ruháján, mire szélesen elvigyorodtam.
- Szia! Remélem nem zavarlak - mondtam rám nem jellemzően egészen előzékenyen, de aztán meg sem vártam, hogy erre reagálhasson, hanem leültem vele szemben az ülésre és a táskámat is felszenvedtem nagy nehezen a tartóra.
- Niraniel Ays vagyok, negyedéves hugrás - nyújtottam felé a kezem bemutatkozásra, aztán ha a lány hajlandó volt kezet fogni velem, tovább folytattam lelőhetetlenül.
- Figyi, tök jó, hogy összefutottunk, képzeld az előbb egy ultra szörnyűséges mardekáros csajszi, Lorelei direkt nyakon öntött a sütőtöklevével... - mutattam jelképesen végig a ruhámon, ami még mindig csurom ragadós volt, tekintve, hogy az iskolán kívül még nem varázsolhattam, így pár méretes papírzsepin kívül nem volt más módszerem a foltok eltüntetésére.
- Te már nagykorú vagy? Ki tudnál segíteni töklé-ügyben? - tettem még hozzá hadarva, aztán úgy döntöttem, egyszerre ennyi infó biztos elég lesz neki, és leültem végre a sejhajomra, hagyva őt is szóhoz jutni. Prefektusként csak hatalmában áll varázsolni a Roxfort Expresszen még akkor is, ha amúgy nem töltötte be a 17-et... Különben meg mi haszna annak, hogy prefektus az ember.... Gondoltam én.

(https://data.whicdn.com/images/251361450/superthumb.jpg?t=1469467945)

(https://data.whicdn.com/images/77136167/superthumb.jpg?t=1379005847)

Sütőtöklé misszió

(https://66.media.tumblr.com/tumblr_m3ww0xk37x1qcnasco2_250.gif) (https://hips.hearstapps.com/hmg-prod.s3.amazonaws.com/images/pumpkin-cocktails-1566238466.gif)
to; Sophie
2000. szeptember 1.

- Üdvhö, Sophie Vanheim - köszönt a lány, aki első ránézésre nagyon kedvesnek tűnt. Ezt jó előjelnek vettem, hiszen így nagy eséllyel fog nekem segíteni, mintha valami antiszociális mufurc csajszi lenne. - Jóéjt - motyogta aztán alig hallhatóan, amit nem tudtam mire vélni. Talán ez valami titkos, beavató köszönés lehet a hugrás lányok között, vagy ilyesmi? Ki tudja... Mindenesetre hamar túltettem magam a dolgon és elmagyaráztam neki a helyzetemet.
- Ahaa, hát előfordul. Azt hiszem nincs mit tenni, majd letakarítalak, ha kiszálltunk, itt addig ellehetsz, nem foglak zavarni - felelte a panaszáradatra Sophie, amire kissé csalódottan bólintottam.
- Hát ööö izéé... Prefektusként nem kéne latba vetned ilyen szitukban a tekintélyed? Nem jó, ha a mardekárosok büntetlenül csinálhatnak ilyeneket, attól csak még inkább elszállnak - néztem rá komolyan, majd lehuppantam a vele szemben lévő üres helyre. Gondoltam, ha ennél többet nem tesz, legalább az idegesítő töklétől szabadítson meg engem...
- Nem vagyok nagykorú, sajna, és azt hiszem nekünk sem szabad még pálcát használni... de ha a szükség úgy kívánja... Na meg mégis mi történt, hogy nyakon öntődtél? Sértetted az önbecsülésüket? Sokuknál nem nehéz - mondta a leányzó,  miután alaposan kiropogtatta a nyakát.
- Jajj, ezt ne csináld! Nem hallottad, hogy ettől akár le is lehet bénulni? - kérdeztem tőle hüledezve. Mondjuk ez annyira nem volt fair tőlem, mivel az ujjaimat én is régóta ropogtattam, főként olyankor, amikor a szüleim veszekedtek. Ez valahogy megnyugtatott. Ajjaj, ezek szerint most én is idegesítem Sophiet és ezért csinálja ezt? Upsz.
- Amúgy meg csak annyi volt, hogy leoltottam a csajt, amikor azzal hencegett, hogy tuti ők nyernek kviddicsben - árultam el az igazat a vállamat vonogatva.
- Kéész vagyook, mindenki engem nyüstöl, pedig nem is vagyok olyan prefektusi alkat, vagy mi. És mindenki engem fáraszt főleg a kicsik. Na jóó, figyu, talán segítek neked - vallotta be a leányzó, bebizonyítva egyúttal, hogy jól sejtettem én ezt a dolgot az előbb. Már nyitottam volna a számat, hogy kioktassam, erre bizony még azelőtt kellett volna gondolnia, hogy elfogadta a prefektusi kinevezést, amikor valami csoda folytán magától meggondolta magát. Hogy mitől, az rejtély, de hát kit érdekel az odavezető út, ha a végkimenetel pozitív?
- Mindjárt elhalad itt a kajakocsi, aztán felszedünk néhány édességet, és összekevrehtnénk párat, ami elég ütős egy látványos hasmenéshez. Na jó, mégis miféle bosszúhadjáratra gondoltál? Sütőtöklénél van nyálkásabb is a kocsin - ismertette az ötletét Sophie, amire már szélesen elvigyorodtam
- Szerintem ez tök menő ötlet! Mondjuk tele kéne szórni sóval az egyik édes üdítőt! Az elég undi - nevettem fel. - Tudod, én mindig tartok magamnál sót, nagyon sok mindenre lehet használni, az ember nem is gondolná.... - kezdtem el turkálni a kis szütyőmben lelkesen, majd előhúztam belőle a spéci púderrózsaszín sószórómat.
- Először is, ha vörösbort öntesz a szőnyegre, ez igazi áldás... Aztán meg ha leejtesz egy tojást, azt is könnyebb összetakarítani, ha előbb sót szórsz rá...Meg... ha odaégeted a kaját, akkor a serpenyőről is leszedi az odakozmált részt... Szóval valódi kis csodaszer - kacsintottam Sophiera, majd pár pillanattal később már meg is neszeltem a büféskocsit a folyosón.
- Itt is van, ez az!!! - visítottam fel lelkesen, és szélsebesen kicsaptam a kupé ajtaját.
- Szép napot! Mit lehet itt kapni, ami édes és folyékony? - néztem érdeklődve a büfés boszorkányra, akire valószínűleg eléggé rájeszthettem a hirtelenségemmel, mert úgy kapkodta a levegőt, mintha most mászott volna meg egy egész óriást.
- Hát... ööö - hebegte még mindig zavartan, majd megigazította furcsán álló süvegét, ami az előbbi ajtónyitás miatt kaphatott egy kis széllökést. - Ribizlilevet, zserbóízű limonádét, sütőtöklevet, palackozott vajsört, karamellás, levendulás vagy mentolos forrócsokit és mindenízű pudingot - sorolta fel nagy nehezen a köpcös boszi, a végére egészen visszanyerve elveszett lélekjelenlétét.
Cinkosan Sophiera sandítottam a kínálat hallatán. - Na? Szerinted melyik a legjobb?

(https://data.whicdn.com/images/251361450/superthumb.jpg?t=1469467945)

(https://data.whicdn.com/images/77136167/superthumb.jpg?t=1379005847)

Sütőtöklé misszió

(https://66.media.tumblr.com/tumblr_m3ww0xk37x1qcnasco2_250.gif) (https://hips.hearstapps.com/hmg-prod.s3.amazonaws.com/images/pumpkin-cocktails-1566238466.gif)
to; Sophie
2000. szeptember 1.

- Hmm mentolos forrócsoki meg ribizli lé - veszi a lapot gyorsan Sophie, mire leplezetlenül rávigyorgok.
- Ha ezt összekeverjük biztos elkapja majd a hasmenés.
Ki nem néztem volna első ránézésére ebből a szerény lányból, hogy ilyen kárörvendésre képes. De most baromira örülök, hogy alábecsültem!
- Jaj de jó lesz! - dörzsölöm össze a tenyeremet kéjesen, miközben kifizetem a vásárfiát. Az a legkevesebb, hogy legalább a cehhet én álljam, ha már ilyen izgalmakba keverem a prefektuslányt. Meg hát legalább ennyi előnye legyen annak, hogy anyám egy milliomossal jött össze... ha már más nincs...
- Hányan voltak? Csinálhatnánk mindenkinek egy személyre szóló ajándékot. Az egyik ruhájára mehetne ez a ragacsos takon ízű izé. Aztán a főellenségnek keverhetnénk valami brutális hasmenést idéző csodaszert. Meg még kitalálunk pár meglepit - serénykedik lázasan Sophie. Én közben megsimizem a cicáját, aki az előbb még halálra rémült tőlem.
- Hárman voltak csak. Nagyon cuki a cicád. Hogy hívják? - kérdezem kíváncsian, aztán én is nekilátok a feladatomnak.
- És te már várod ezt az évet? - egy undorító barna kotyvalék keverése közben fél füllel hallom meg a kérdést, amire vállat vonva felelek.
- Hát őszintén szólva annyira nem. Nem igazán vagyok oda a tanulásért. De azt hiszem, mégiscsak jobb, hogy a Roxfortban leszek, mint otthon - a mondandóm vége inkább motyogás, nem is vagyok benne biztos, hogy Sophie hallja, meg hát, ha hallja is, lehet, hogy kívülről ennek semmi értelme.
- Te viszont hamarosan végzel igaz? Van már ötleted, hogy mit fogsz csinálni a suli után? - érdeklődöm talán kissé indiszkréten, de nem tehetek róla, az utóbbi időben ez a kérdés foglalkoztat leginkább: hogy mi a fészkes fenét kezdjek én is magammal, milyen irányba tartsak.....
- Kíváncsi vagyok az új tanárokra. Na ez kész  - tolja felém a ribizlis-mentolos cuccot a lányzó. Gyanútlanul erősen szagolok bele a folyadékba, amitől máris rámjön a hányinger.
- Pfuuuujjjj. Ez tényleg nagyon undi - tolom kissé arrébb, miközben elismeréssel megveregetem Sophie vállát.
- Tessék, a bossnak az ajándékát keverd ki te - teszi hozzá, mire én engedelmeskedve folytatom a palackozott vajsör és a mindenízű puding összekeverését.
- Ez is ütős cucc lesz! - kacsintok Sophie-ra. A puding szerencsére színtelen, így mikor visszateszem a dugót a palackba, olyan, mintha egy mezei vajsört tartanék a kezemben.
- Mit gondolsz, hogy adjuk oda nekik? Csórjuk el a néni kocsiját, azzal az indokkal, hogy ő pihenjen, mi meg segítünk neki? Vagy csak csempésszük fel rá a cuccot? Bár izgibb lenne, ha a szemünk lőtt zajlana le a dolog - elmélkedik Sophie, mire eszembe jut egy másik terv.
- Nem rossz ötlet, de....ezt aligha tudnánk megoldani anélkül, hogy a büfés boszi ne vegye észre utólag, hogy rosszban sántikáltunk... Mi lenne, ha ott hagynánk a kupéjuk előtt az italokat egy levél kíséretében? Valami ilyesmit írhatnánk bele, hogy hű szurkolóik küldik a Mardekár kviddics csapatának. Amilyen nagy az egójuk, biztos elhiszik magukról, hogy tényleg a rajongóiktól kapták - csapom össze a tenyeremet izgatottan, aztán ha Sophienak is tetszik az ötlet, pennát és pergament veszek elő a táskámból, és nekifogok a levél körmölésének. Ha valamit tudok, az a fogalmazás meg a szépírás. Pillanatokon belül olyan benyalós levelet rittyentek ezeknek a cédáknak, amit bizonyára csontig bevesznek majd. Remélhetőleg a gusztustalan mutymuruttyokkal együtt...

(https://data.whicdn.com/images/251361450/superthumb.jpg?t=1469467945)(https://data.whicdn.com/images/77136167/superthumb.jpg?t=1379005847)

Az egész löttykeverés valahogy úgy nézhet ki kívülről, mint valami táborozással egybekötött bájitalozás, egy mozgo vónat belsejében. Szóval ja, minden amit furának lehet mondai, az itt egy helyet öszpontosul, de mivel huffpuffok vagyunk, így a furaság nem is olyan nagy baj. Szeretek hugrás lenni, és ha belegomdolok máshol nem igazán találtam volna meg a helyem. A mardisok furák, és üldöznek, jó Avee nagyon jó arc őt csípem. A griffenesek túl hangosak, a hollók túl... karótnyeltek vagy mi, meg túl okosak. Szóval azt hiszem így pont tökéletesen jól elvagyok, köszönöm.
A macskám lagymatoagon és lustán dorombol egyet majd kiskirály módjára máris feldobja a hasát Nira felé. Szemét jószág, velem ezt nem csinálja. Basáskodó belgák, meh.
- Hárman voltak csak. Nagyon cuki a cicád. Hogy hívják?
- Cuki mert annak akar most tűnni. Ha beosztanák egy házba biztos mardis lenne... Amúgy Tarzan a neve, és egy ruhamániás dög... Igen rólad beszélek - mondom mérgesen miközben felém billeg és beletesped az ölembe. - Ahhj. Na és neked? Van valami ilyen  ördögfiókád, aki lépten nyomon rajtad csüng, amikor nem kéne?
Igazán faragatlanság tőle, de nem nagyon figyelek, leköt a macskám útban levése és a keverés-kavarás, a vonat is zötyög így csak féig hallom az amúgy is halk válaszát.
- Tanulni senki se szeret... még a kékek se annyira. De legalább hülyeségek csinálására is van időnk, és már a kviddicsezést is nagyon várom - mondom pozitívan. - Láttam, bekerültél a csapatba, szuper vagy - vigyorgok rá, majd egy hatalmasat ásítok, szinte szinkronban a macskámmal.
- Te viszont hamarosan végzel igaz? Van már ötleted, hogy mit fogsz csinálni a suli után? -
- Hááát. Én pálcakészítő akarok lenni.Vagy valami faragással kapcsolatos akármi. A pálcakészítők legalább fákat használnak és faragnak. Azt hiszem ez úgy még jó is lenne nekem. Annyira nem szeretek varázslatokat használni, ez meg kevésbé tűnik annak - dünnyögöm. Határozottnak kéne lennem, hogy biztos célt és példát mutassak egy alsóbb évesnek, de valahogy sosem voltam a motiváltság megtestesült mintája.
Mire végzünk eléggé elégedett vagyok a kreálmányainkkal. A bajkeverés most sem áll távol tőlem bár prefektus vagyok, de sárvérű lázadó is, akinek az anyja a varázsvilág üldözéséba kergült bele. Szóval minden alkalmat megragadok, hogy kifejezzem burkoltan, vagy kevésbé burkoltan a nemtetszésemet.
- Nem rossz ötlet, de....ezt aligha tudnánk megoldani anélkül, hogy a büfés boszi ne vegye észre utólag, hogy rosszban sántikáltunk... Mi lenne, ha ott hagynánk a kupéjuk előtt az italokat egy levél kíséretében? Valami ilyesmit írhatnánk bele, hogy hű szurkolóik küldik a Mardekár kviddics csapatának. Amilyen nagy az egójuk, biztos elhiszik magukról, hogy tényleg a rajongóiktól kapták.
- Na igen. Azért remélem Avee nincs velük vagy azóta nem keveredett hozzájuk. Bár nem olyan lány, aki elbírja ezeket a libákat viselni. Na okés, ez jóó terv. Hmm meg is van, mit írok bele.
Felpattanok, és egy papírt és tollat ragadva direkt megmásított, nyomtatott betűkkel vésett írással felfirkantom a szöveget a lapra.
- Na ez jó lesz?
ha jó, akkor örülök, de ha tesz hozzá valamit, megvárom. AKár át is írhatja.Miután végzünk a levéllel, felpakoljuk a cuccokat és kiosonva követem Nirát aki minden bizonnyal már tudja melyik fülkében pöffeszkednek. Lepakoljuk az ajtó elé.
- Ha kopogok, gyorsan be kell szaladnunk vissza a kabinunkba, nehogy gyanakodjanak - mondom halkan. Szerencsére nem volt olyan messze. Majd nagy levegőt véve bekopogok, és utána rögtön rántom is magammal Nirát, ha nem bukunk le azonnal.[/color]

Sütőtöklé misszió

(https://66.media.tumblr.com/tumblr_m3ww0xk37x1qcnasco2_250.gif) (https://hips.hearstapps.com/hmg-prod.s3.amazonaws.com/images/pumpkin-cocktails-1566238466.gif)
to; Sophie
2000. szeptember 1.

- Cuki mert annak akar most tűnni. Ha beosztanák egy házba biztos mardis lenne... Amúgy Tarzan a neve, és egy ruhamániás dög... Igen rólad beszélek - meséli a cicájáról Sophie, mire hitetlenkedve csóválom a fejem.
- Á, tuti csak túlzol. Eddig igazi kis angyalnak tűnik ez a macskusz! - ugratom a lányzót.
Ahhj. Na és neked? Van valami ilyen  ördögfiókád, aki lépten nyomon rajtad csüng, amikor nem kéne? - hangzik el a kérdés, ami elég mélyen érint.
- Sajnos már nincs... Volt egy kutyám, Dió, de pár éve meghalt sajnos - mondom szomorúan, aztán szerencsére hamar visszatér a jókedvem a kviddics hallatán.
- Ó köszi, igen, engem is meglepett, hogy bejutottam, mert azért még elég kezdetleges a technikám. De annál lelkesebb vagyok! - vigyorgok rá élénken, miközben ezerrel keverem a löttyöt.  
- Hááát. Én pálcakészítő akarok lenni.Vagy valami faragással kapcsolatos akármi. A pálcakészítők legalább fákat használnak és faragnak. Azt hiszem ez úgy még jó is lenne nekem. Annyira nem szeretek varázslatokat használni, ez meg kevésbé tűnik annak - magyarázza elképzeléseit Sophie, amit nagyon érdeklődve hallgatok.
- Fú ez jó ötlet! Azt hiszem, nekem is valami olyasmi kéne, ami nem annyira kapcsolódik a varázslatokhoz - dünnyögöm, mire lassan csak elkészülünk a kotyvasztással.
- Igazi boszorkánykonyhát rittyentettünk itt, hihi - nézek végig elégedetten műveinken, majd Sophie irománya fölé hajolok és kíváncsian olvasom, mit sikerült alkotnia.

A mardekárosok legszebb kviddicsjátékosainak!
Fogadjátok ajándékainkat, melyekkel sok sikert kívánunl a jövőbeli kviddics meccsehez.
Hű, szerető rajongóitok: a mardekárosok

- Na ez jó lesz? - kérdezi csíntársam, mire összedörzsölöm a tenyeremet.
- Fú ez tök szupi! - vágom rá, aztán mindössze annyival egészítem ki a levelet, hogy rárajzolok egy pár seprűt meg szívecskét. Nem túl jó a rajztudomásom, de azért erre még én is képes vagyok. Miután megvan a három üveg „finomság” meg a levél, végigsettenkedek a folyosón Sophieval a nyomomban és némán Lorelai kupéjára bökök.
- Az az - tátogom a lányzó felé, és lepakolom az ajtó elé a cuccokat, aztán kérdőn nézek társamra, hogy akkor hogyan tovább.
- Ha kopogok, gyorsan be kell szaladnunk vissza a kabinunkba, nehogy gyanakodjanak - adja ki az ukázt a prefektuslány, mire szalutálok felé egyet „igenis” gyanánt. Aztán már nincs más hátra, mint a stratégiailag kulcsfontosságú pontnál elrohanni. Vigyázz, kész.... éééés rajt! Ha mást nem, legalább gyors tudok lenni, olyan sebességgel lövök ki Soph után, ahogy csak bírok. A fránya talárban persze majdnem elbotlok, de aztán megtámaszkodom az egyik kupéajtón, ami hála az égnek zárva van, így nem zuhanok be vadidegenek közé. Egy szempillantás múlva már a saját kupénk biztonságos rejtekén vagyunk és én kipirult arccal vigyorgok Sophiera.
- Azta! Ez nem volt semmi! - tartom felé elismerően a tenyeremet, várva, hogy belepacsizzon a lány.
Aztán mint aki kilométereket futott, úgy rogyok le az ülésre.
- Fú csajszi, tökre elfáradtam - vallom be sóhajtva és alig láthatóan résnyire nyitom a kupéajtót, hogy halljuk a folyosóról beszűrődő hangokat. Lorelaiék már nagy eséllyel magukévá tették az ajándékot, és ha minden jól megy, akkor hamarosan rájuk jön a szapora is...
Egy kisebb csendes pihi után felkapom a fejem a mardis szipirtyó hangjára, aki idegesen magyaráz a barátnőinek.
- Fujjj de gusztustalan volt! Merlinre, ha egyszer kiderül, hogy ki tette ezt! - magyaráz a lány, aztán egyszer csak egy másik zaj is tisztán kivehető a háttérből, ami nem lehet más, mint egy kiadós fingás. Gyorsan a szám elé kapom a kezem, nehogy meghallják, ahogy felröhögök.
- Ajjj... csak ezt ne.... - szalad ki a lány száján, aztán már csak a rohanó lépteiket hallom.
- Ez az!!! - vigyorgok kárörvendően Sophiera. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor rég éreztem ilyen jól magam, mint most. Talán nem is lesz olyan rossz ez az idei tanév.

(https://data.whicdn.com/images/251361450/superthumb.jpg?t=1469467945)(https://data.whicdn.com/images/77136167/superthumb.jpg?t=1379005847)