Roxfort RPG

A mai nap nyugisnak indul. Eddig semmi különös nem történik, átnézek néhány levelet, megírom a beadandókat, és olvasok néhány szakirodalmat. Lassan mennem kell órára és konzultációra a témavezetőmmel. Nincs időm arra, hogy egy másik után nézzek, a nyár és minden más eléggé elvitte az időmet, szóval mindent tökéletesen kell végrehajtanom.
Közben persze figyelem a diákokat is. Látom és érzem azt is, hogy néhány dolog megváltozott a halloweeni vacsora óta. Nem csoda, az mindenkit rosszul érintett. Csoda lenne, ha lenne olyan valaki, aki legalább pár napig még ne agyalt volna a történteken. A gyűrűmre nézek. Biztos, hogy mindennek így kellett történnie? A jelkép, ami a padlóra került…
Nem is agyalok rajta tovább, inkább megkeresem az egyik varázstalanok által írt könyvem. Elég hasznos dolgok vannak benne a szakmámmal kapcsolatban, szóval nem árt, ha legalább átolvasom őket, mert a tanáraim többsége nem fogadja el azokat a nézeteket. Vagy legalábbis ismereteket, de nekem ettől még jól jöhetnek.
Egy kis idő múlva lerakom a könyvet az asztalra. Ma megint nem fog érkezni senki, ami nem baj, de nekem mennem kell a Mandragórára. Már csomagolok, és a kabátom is rajtam van, mikor a folyosóról hangos vitát hallok. Vagy legalábbis valami vita félét. Sokszor van ilyen, nem is nagyon foglalkozok vele. Elraktározom az elmémben, aztán indulok is meg a könyveimmel és a jegyzetemmel a kandalló felé, mikor szinte kirobban az ajtóm.
Nem kétséges, hogy teljesen ledöbbenek a látványtól és a ténytől, hogy pont most jön valaki hozzám. De a nyitva tartás, az nyitva tartás, és az én hibám, hogy nem mentem el időben. Ha öt perce belépek a kandallómba, akkor most csak egy tábla várta volna őket, hogy majd jövök vissza vagy üzenjenek a tanárjukkal.
- Khm… - köszörülöm meg a torkom.
A mondat, amit hallok, nem éppen az, amire egy ide belépőtől várok, de hamarosan meglátom a nyomában lévő kisasszonyt is. Egyszerre két diák még nem jött hozzám, ami újdonság lesz, de azt ennyiből is sikerül megérteni, ők valamilyen különleges kapcsolatban vannak, nem feltétlenül csak évfolyamtársi. Ha jól emlékszem, akkor a kisasszony Sierra Fern, az úr pedig Jayce Hansel.
- Nem történt semmi, Ms. Fern – válaszolom a bocsánatkérésre, majd visszaindulok az asztalom felé. – Mielőtt még azt gondolnák, hogy zavarnak és visszajönnének később, nincs szükség rá.
Lerakom a holmim az íróasztalomra, majd elé lépve megállok a két diák előtt. A fotelek felé mutatok, ha szeretnének, akkor üljenek le. De igyekszem úgy terelni őket, hogy ne szorosan egymás mellé. Amíg ez megtörténik, addig leveszem a kabátomat és csatlakozok hozzájuk.
- Ha jól tudom, most minden diáknak órája van, vagy legalábbis a többségüknek, tehát esélyesen valamelyik professzor kollégám küldte önöket ide.
Közben az asztalra hívom a teás kancsót és csészéket, majd a süteményt is, ha esetleg megéheznének. Bár, elnézve a testbeszédjüket, és a hangsúlyt is hallva, itt valószínűleg inkább törni fognak ezek a csészék, és nem koccanni az asztalon.

Lehetséges, hogy valami olyasmibe keveredtem, amit egy alkalommal nem is lehet megoldani? Legalábbis az eddig látottakból erre tudok következtetni. Már az elég sokat elmond mind a személyiségükről, mint a kettejük kapcsolatáról, ahogy bejöttek az irodámba. Persze, ez még nem jelent semmit, megtanultam már, hogy elsőre nem feltétlenül az valami, mint aminek tűnik. És már tudom is, hogy kettejük közül kivel kell majd több időt eltöltenem. Ahogy azt is, hogy ketten nem távozhatnak innen egyszerre. Csak még azt kell kitalálnom, hogy hogyan választom őket szét.
- Nem, köszönöm a felajánlásokat, de soha nincs olyan sürgős elfoglaltságom, hogy ne tudnék legalább pár szót váltani a hozzám küldött vagy segítséget kérő diákoktól.
Az meg már más kérdés, hogy az a pár szó néha csak megerősít abban, mekkora is a baj valójában, és nem elég egy beszélgetés. Nem kezelni akarom őket, nem elemezni, de látom, amit látok. A diákok zaklatottak akár az otthon, akár az iskolában történtek miatt. Leülök és erre kérem a diákokat is. Bár, Mr. Hanselt nem kell kérni, ledobja ő magát anélkül is.
- Értem, szóval a professzor volt.
Nem meglepő, van néhány diák, akit rendszeresen küld ide. Lassan beszélnem kell vele, hogy azért mert nem tud elvégezni egy varázslatot még nem feltétlenül van lelki eredetű oka. Megértem, hogy ő komolyan gondolja a munkáját, és szeretné a lehető legjobban felkészíteni a diákokat, de azt hiszem, annyira már nem szükséges. A sötét varázslatokat használók jó része már az Azkabanba került, és nem is valószínű, hogy ki fognak onnan jönni.
Ami persze nem jelenti azt, hogy a veszély nem múlt el. Erre a gondolatra pedig el is mosolyodom picit. A veszély soha nem múlik el. Talán tényleg beszélnem kell Fawcett professzorral.
- Mr. Hansel, szeretne ezekről a dolgokról beszélni?  – Egy pálcamozdulattal meg is akadályozom, hogy a fiú elhagyja a szobámat. Odaragasztom a kanapéhoz, legalábbis remélem ezt hiszi majd. - Nagyon ajánlkozik, bár engem nem éppen ezek a fajta módszerek vezetnek.
Kérdőn nézek a fiúra akár megszólal akár nem. Persze, kereshetném ott az indokokat, de az nem vezetne el a kettejük között dúló feszültséghez. Azt kell inkább feltárnom, hogy mi az oka ennek a nagyon is ellentétes párosnak a titka. Mert két ennyire különböző ember nem kerülhet össze csak úgy.
- Ms. Fern, elmesélné, hogyan ismerte meg Mr. Hanselt?
Mivel az egyikük Griffendéles a másikuk pedig Mardekáros, a beosztási ceremónia után el is kezdődik az egymás ellen hangolás. Ez a Roxfort sajátossága, hogy jobban növelje a versenyszellemet, a pontok miatt. De órákra együtt járnak, és gondolom nem csak SVKra. Szóval ebben még talán nincs is olyan nagy rejtély.
Ha a fiú egy szót is szól, amíg ez a mese elhangzik, akkor elnémítom a hangját. Nem szeretném, ha valami, bármi megzavarná a kisasszony beszámolóját. Nem állok el a kérdéstől, addig nem fogom elengedni őket, amíg csak kérdés is van, amire nem kapok választ.
- Mr. Hansel, most magához fordulok. Maga mit érez, amikor Ms. Fernre néz?  - Ha el kellett némítani a fiút, akkor most feloldom. – Ms. Fern, ha nem szeretné hallani a választ, akkor természetesen kimehet, de kérem a jelzésemre jöjjön majd vissza.
Minden esetben azért nem szeretnék varázslatot alkalmazni. Ahhoz egyébként sincs megfelelő közeg, hogy a Disaudiót használjam.