Roxfort RPG

THOMAS REESE

(https://i.imgur.com/yMBas4D.jpg) (https://i.imgur.com/if2O0w3.jpg) (https://i.imgur.com/zioetdO.jpg)

1.) Egy kurva is bekaphatja a legyet.
Manapság, az egyre csak elnépesedő társadalomban, amikor mindenki gyermeket szeretne magának, és annak a bőgését hallgatni naphosszat, nyilván senki nem jár sztriptízbárokba, és nincs olyan elvetemült barom sem, aki telefonon rendelne magának egy-egy éjszakára némi élvezetet. Hova fajulna ez a világ, ha felbukkannának hát az olyan emberek, akik a kiéhezett férfiakat és nőket juttatnák pár óra erejéig a mennyországba?
El kell keserítenem a nagyérdeműt: baromira senki nem akarja otthon hallgatni az asszony rikácsolását, a gyerek végeláthatatlan bőgését vagy a szomszédok kutyáinak igazán tehetséges kórusát. És ilyenkor jön képbe anyám, vagy a hozzá hasonló bármelyik prostituált. Eléggé széles a hozzájuk járók palettája, nem véletlen hát, hogy a szakma kitermelt nem egy luxusszolgáltatót is. Nos, mondanám, hogy anyám is ezek közé tartozik, de nem fogok hazudni. Anyám egy zs-kategóriás prostituált, rendesebb nevén kurva, és bizony nem nagy dolog, hogy az ilyen pozícióban lévők ügyfelei basznak az óvszerre, ami egyébként kötelező előírás minden futtató cégnél. Nah, így fogantam én is, amikor anyám még csak tizenhat éves volt.

2.) Egy kurvának is joga van ahhoz, hogy gyereke legyen.
Általános esetben egy kurvának ugyebár nincsenek emberi érzései, hiszen ő maga sem egy ember. Így hát, ha éppen becsusszan egy sperma oda, ahová nem kellett volna, akkor szépen elballagnak a legközelebbi orvoshoz, vagy isznak valami erőset, és volt gyerek, nincs gyerek. Mert egy kurvának az a dolga, hogy örömet szerezzen, nem pedig az, hogy visítozó kölköket szüljön erre a pokolra ítélt világra.
Ja igen, és vannak a kivételek, mint amilyen anyám is. Ő ebben a helyzetben nem egy lelketlen gépezetként járt el, hanem mivel fájt volna neki, hogy elveszíti a gyerekét, vállalta az ezzel járó nehézségeket. És itt nem csak az elhízásra, a mértéktelen zabálási vágyra és a rosszullétekre gondolok, hanem arra is, hogy FEL KELLETT MONDANIA a gyerekéért. Durva ez úgy, hogy egy zs-kategóriás prostiról van szó, nem? Na igen, anyám meghozta értem ezt az áldozatot tizenhat évesen, ugyanakkor tudta, hogy nem tarthat meg. Fiatal még ahhoz, és a nevelőintézetben sem tűrték volna, hogy vele van még egy éhes száj.

3.) A kurvák is emberek.
Sokan csak azért nem fogadnak örökbe gyereket, mert úgy gondolják, hogy azt egy meggondolatlan fiatal kis csitri hozta a világra, vagy egy olyan ember gyereke, mint amilyen az anyám is. De kérdem én: ők nem ugyanolyan emberek, mint azok, akik elmennek egy otthonba, vagy egy örökbefogadásokkal foglalkozó szakemberhez, és örökbefogadnák az prostik gyerekeit? Úgy tűnik, hogy a többség nem így gondolja.
Az engem nevelők mégis bíztak a közvetítőjükben, és nyitottak voltak arra, amit anyám elmondott nekik az életével kapcsolatban. Márpedig mindent elmondott, és ennek köszönheti, hogy talált a fiának egy kedves házaspárt, akiknek nem lehet gyerekük, és csak ezért találták meg őt. Elmondta nekik, hogy miért nem tarthatja meg a gyereket, és azt is, hogy szívesen látogatna engem, ha ez nekik is megfelel. És a nevelőimnek megfelelt. Anyám meg eltűnt tíz évre.

4.) A medimágusok csak akkor csinálják jól a dolgukat, ha szeretik is a munkát, amit végeznek.
Eva és James sosem akartak semmit rámerőltetni. Többek közt ezért sem hívom őket anyának és apának, vagy ezen megnevezések bármilyen változatának. Már a kezdetektől fogva őszinték voltak velem, és nem titkolták el anyám múltját. Ő sem akarta elmondása szerint. Ezen kívül mindent megtettek azért, hogy a legszükségtelenebb javakat is megkapjam. Mindketten medimágusként dolgoztak akkor még a Szent Mungóban, szóval nem voltak utolsó helyen a bértáblában. Ezért tehették meg, hogy London egyik legjobb elemijébe írattak be már négy éves koromban. Itt derült ki, hogy milyen jó érzékem is van a zenéhez. Sorra nyertem a különféle zenei versenyeket, amiket kisiskolásoknak szerveztek, és a próbákon nem egyszer előfordult az is, hogy egyes hangszerek érintés nélkül megszólaltak.
Igen, ezekben az időkben nem csak a tehetségem, de a mágikus képességeim is megmutatkoztak, ezért hát a többieknek több okuk is volt a féltékenységre és a félelemre. Nem is voltak nagyon barátaim, főként csak féltek tőlem, de sosem zavart. Igazándiból élveztem is, hogy hatalmam van a többiek fölött, holott nem voltam ura a mágiámnak.
Aztán abba kellett hagynom az iskolát, és csak nyaranta folytathattam zenei tanulmányaimat a Roxfort miatt. Eleinte hatalmas érvágás volt számomra, hogy így elvágták a zenei karrieremet egy idióta levéllel, de végül menő lettem a sok hangszeremmel és tehetségemmel a varázslók és boszorkányok között is. Nincs okom panaszkodni a mai napig emiatt.

5.) Ki magasan szárnyal, kicsinek látszik azoknak a szemében, kik nem tudnak repülni.
Korán megmutatkozott a tehetségem néhány tantárgyat illetően. A későbbiekben ezekből értem el jobb eredményeket, mint az elfogadható, szóval az RPF-em is árulkodhat az érdeklődési körömről és a mentalitásomról. A gyakorlat mindig jobban ment, és igazából ezeket a tárgyakat nem is kell tanulnom. Megragad.
De repülni, na az az igazi élmény. Szárnyalni akár száz méter magasan, és csak azon izgulni, hogy ne legyen csupa bogárszar a fogad, és ne nyelj le egy darazsat. Más kérdés, hogy olyan magasan már az sincs. Ellenben akármilyen jól ment már akkor is a repülés, a kvidics nem érdekelt az idei évig. Inkább hagytam, hogy mások méregesség a farkukat. A nagy Potter és hasonlók, de idén ők már nincsenek a suli falai között, szóval lényegében szabad a terep. Így hát, jelentkeztem egy szabad posztra, amit gyorsan meg is kaptam. Mit ne mondjak, a repüléstan is sokat segít, mint fakultatív óra.

6.) A zene nem a béke hangja.
Lehetne itt olyan elcsépelt gondolatokat puffogtatni, hogy a művészet hogyan fejezi ki az emberi érzelmeket és a stílust, de ezt eddig is tudta lényegében mindenki. Ez egy ilyen általánosan elterjedt buziság lényegében, amit minden különc magának érezhet, ha valaki azzal dobálja, hogy mennyire gáz is. Ez nincs megtiltva, meg valakinek biztos igaza van, de azért az csinál valamit igazán jól, akit el is ismernek előbb vagy utóbb.
A zene viszont nem csak arra jó, hogy elmondd vele a gondolataidat, hanem arra is, hogy kifejezz vele olyasmit, amit semmi mással nem tudsz. Mert lefestheted azt a baromi nagy hullakupacot, nem lesz tőle jobb senkinek. De ha elénekled, hogy hullt el csatában a derék, no halld meg angol nép, az mindjárt más. És emellé még egy jól csengő, témához illő zenét is kell rittyenteni, amivel teljes lesz a kép. Na ez az igazi művészet, nem az, amit egyes mugli tehetségkutatókban csinálnak. Mások dalait én is el tudom játszani meg énekelni, de sajátot írni... Más, legyen elég ennyi. Ha szerencséd van, nem csak a Roxfort koboldjainak írok zenéket, hanem neked is. Nos, imádkozz a pokol minden szerzetéhez, hogy ez egyszer megvalósuljon. Vagy csak ihless meg, mint a háború. Rázz föl a való világból, és emelj isteni magaslatokba, ahol még a háború borzalmai is csak halkan, tompán csengenek, mint az elhangolt gitár.
Légy az új háború ebben az újrahangolt világban, és talán meggondolom, hogy szóba állok-e veled, de anyámnál jobban úgysem lepsz meg. Nem tud még egy ember úgy berontani a szobádba, mint ő a maga zs-kategóriás szülő kisugárzásával és csapzott külsejével.
- Segítened kell, üldöznek. - felnézek rá a nyári hőségben a szaxofonállvány mellől, kezemben gitárral.
- Mégis ki? - fura, hogy tizenakárhány év után csak ennyi az össz kommunikáció kettőnk közt, de valamiért a kisugárzása meggyőzött afelől, hogy nincs okom meglepődni. És időm sem sok lett volna erre, mert lent már csöngetett is az egyik futtatója. Na igen, ott már van baj, ha én védem meg a saját anyámat, de értékelem, hogy szakítani akar a múltjával.

Viszonylag egyszerű vagyok, nem lesznek itt sem litániák, ezt megígérhetem. Van egy általánosan elfogadott, normális erkölcsösségem, és ehhez párosul még az is, hogy mindent megteszek azért, hogy azt az életet élhessem, amit megálmodtam magamnak. Elég szilárdan haladok hát ebbe az irányba, és minden mást lényegében csak szórakozásnak tudok be. Egyébként az emberi kapcsolataim is elég sokat elárulnak rólam. Viszonylag nagynak számít az embertömeg, ami jóban akar lenni velem, de az ember megválogatja a barátait. Én is igyekszem a lehető legjobban ezt tenni. Akik tényleg fontosak nekem, azoknak én is az vagyok értelemszerűen, és ezt ki is mutatjuk. Például, ha valaki ujjat húz a szeretteimmel vagy a bandánkkal, akkor számíthat a csúnya megtorlásra. Nem vagyok ugyan haragtartó, de túlzottan elnéző sem, szóval nem érdemes velem baszakodni. Felfogtad?

    - Page: Anyám nem nagyon ismerte a családját, lényegében csak annyit lehet róluk tudni, hogy muglik voltak, és nem akarták megtartani anyámat. Innen meg már egyenes az út odáig, hogy biztos van több tesóm is, akivel anyám a túlzott nemi élet következtében elvetélt. Állítása szerint én vagyok az egyetlen gyerek, akit megszült, aztán én ezt vagy elhiszem, vagy nem. Inkább az utóbbi.
     + Reese: Nem túl neves, de azért varázslócsalád, bár én nem vagyok rajta a nemlétező családfán, szóval igazából majdnem mindegy is, mit jelentenek számomra. Azért szeretem őket, és sokkal inkább családom ez az ág, mint a Page. Ez leginkább James és Eva érdeme, de a család régebbi történetéről nem tudok semmit. Volt valami általános megvetés mindkét részről, hogy nem képesek unokát szólni. Talán ennyi, emiatt nem is találkoztam senki mással a Reese-famíliából.

Erősségemnek számítanak a gyakorlati tárgyak, bár McGalagonyt sosem bírtam, szóval ott még órán sem figyeltem. Meg is lett az eredménye, de nem kell különösebben semmilyen tárgy a jövőmhöz, nem hat meg az sem, ha megbukok. De így csak mágiatörténeten jártam, amiért meg abszolút nem kár. Kompenzálom az összes többivel, ami érdekel. Azokra még szívesen is tanulok.