Roxfort RPG

Bolton professzor felhívására rögtön felkaptam a fejem. Hiányzott már ugyanis egy jó kis szórakozás, és a prof által kilátásba helyezett bulik pont annak tűntek. Ráadásul így a vizsgák előtt szerintem mindenkinek jól esett volna kicsit kiereszteni a gőzt.
Egyik óra után hát odamentem hozzá, és jelentkeztem segítőnek az esemény szervezésére. Amíg a mugli iskolába jártam, egyébként is minden évben szerveztem szülinapi bulit, így volt a dologban gyakorlatom. Gyerekkorom legszebb emlékei közé tartoznak azok a bulik. Mindenki örömmel vette a kezébe a meghívót, és az egyedi, beöltözős bulikon jól érezték magukat az osztálytársaim. Az utolsó bulira egy barátnőmmel még táncelőadással is készültünk, és láss csodát, nem égtünk be! Szóval ha buliról volt szó, én arra mindig vevő voltam.
Sajnáltam, hogy a Beauxbatonsban annyira nem találtam meg a hangot a banyákkal – ahogy magamban hívtam őket. Itt a Roxfortban nem volt gond a közösséggel, de valahogy akármilyen buli vagy esemény került megrendezésre, mindegyik katasztrófába fulladt, úgymint a halloweeni vacsi meg az Imbolc bál is. Reméltem, hogy Bolton prof kezdeményezése egy kis vidámságot visz a szürke hétköznapokba, kimozgat mindenkit a komfortzónájából és elhozza a várva-várt tavaszt, amikor az ember körül minden csak úgy zsizseg, és különösebb ok nélkül is boldog, csupán attól, hogy reggel, nyújtózkodás után előtte áll az egész nap.
Ezt a lelkesedést hiányoltam önmagamból is már egy ideje. Jól éreztem magam itt, de mégsem éreztem azt a kiáradó, mindent elsöprő boldogságot, pedig látszólag minden okom meglehetett volna rá. Egész jól elboldogultam a tananyaggal, a diákok jófejek voltak velem és igen, nyakunkon volt a tavasz, a rügyező fák néhol már meg is mutatták magukat. Mégis hiányzott valami… ami szerintem pont ez a Bolton klub volt. Amúgy a tanárral nem volt semmi gondom, a rendhagyó rúnás óráját például egész ötletesnek találtam, és a sima órák sem voltak unalmasak.
Azt én is hallottam, hogy kicsit alkesz, de ez nekem sosem volt fekete pont senkivel szemben, tekintve, hogy fiatal korom ellenére magam sem vetettem meg az alkoholt. Először tavaly nyáron rúgtam be két barátnőmmel, és azóta is szívesen iszogattam, ha módom volt rá… sajnos ez elég ritkán volt, így bíztam benne, hogy Bolton prof preferenciája ránk is kiterjed… és esetleg ihatunk majd tökleven kívül mást is ezeken a bulikon.
Izgatottan érkeztem hát meg a Szükség szobája elé, ahova a találkozót megbeszéltük. Tele voltam ötletekkel, és készen álltam rá, hogy bombázzam velük a tanerőt, akivel korábban csak az órákon találkoztunk, így azért kicsit furcsa is volt valahol a helyzet. Lelkesedésemet jól tükrözte, hogy szokásommal ellentétben nem késtem, hanem tök pontosan érkeztem.
- Jó napot Professzor úr! – köszöntem neki mosolyogva, amikor ő is befutott, és vártam, most akkor hogyan tovább.

Egy kicsit késve indultam el a szobámból. Nem is tudom, miért talán egy részem azt várta, hogy majd Tania is felbukkan és akkor már nem csak a hugrabugos lány, de ő is segíteni fog nekem a szervezésben. Nem azért, mert egyedül nem ment volna. Igazából eléggé társasági lény voltam, kellett az, hogy valaki mellettem legyen és legalább rá bólintson arra, amit csinálni készülök… de Tania, ő más volt. Neki elég volt az illata is, hogy jól érezzem magam. Legalábbis egy ideig elég volt, de az elmúlt időben semmit sem éreztem, csak elhanyagoltságot. Valószínűleg ilyen, ha az ember a saját diákjával kezd ki, nem mintha a diákom lett volna akkor, amikor ez az egész kezdődött – habár igaz, ami igaz, már akkor is benne volt a pakliban a dolog, hiszen leadtam a jelentkezésem a Roxfortba.
Lebiggyesztett ajkakkal léptem ki a szobám ajtaján és indultam meg a folyosón a találkozó helyszínére. Végig futtattam gondolatban, hogy vajon mit cseszhetek el minden kapcsolatomban… mert tényleg úgy éreztem, hogy Taniát pont annyira érdeklem, hogy semennyire. Valahogy ez az elmúlt egy év másról sem szólt, csak csalódásról szerelmi téren. Jobb lenne már nem is próbálkozni, csak égetem magam. Végülis, úgysem marad más választásom, mint elvenni a McLaggen csajt és halálra inni magam mellette.
Ahogy megpillantottam Nirát a folyosón állva, másra sem gondoltam, minthogy most rohadtul kéne egy doboz cigi. A folyosórészen, ahol elvileg a Szükség Szobájába be lehet jutni, nem volt éppen senki rajtunk kívül, ám mégsem bányásztam elő a zsebemből a doboz mentolos cigarettát, csak óvatosan kitapogattam a felületét. Majd utána, ha kijutottam a birtokra elszívok vagy nyolcat egymás után. A stressztől persze remegni kezdett a kezem, pont annyira feltűnően, hogy ahogy beletúrtam a hajamba, Nira is könnyedén kiszúrhatta.
– Jó napot Professzor úr! – köszönt mosolyogva, mint akinek fel sem tűnt, milyen szétesett vagyok. Kedves lánynak látszott. Meg úgy amúgy egész csinos is volt, de őt inkább nem néztem meg úgy, mint Taniát, már így is rám lehetett fogni, hogy a diáklányok a gyengéim… Nira meg talán még Taniánál is fiatalabb volt. Na mindegy.
Hirtelen persze sikerült zavarba jönnöm és némi pírral az arcomon sikerült végre valamit kierőszakolnom magamból. Gáz vagyok, a leggázabb tanár ebben a rohadt kastélyban.
– Szia Nira.  – Köszöntöttem és még egyszer végig simítottam a zsebemben lapuló dohányosdobozon. Nem kellett azt most még előkapni, hiába vágyakozott minden porcikám olyan őrülten a cigaretta jellegzetes íze után. – Ne haragudj, hogy késtem egy kicsit, de igazság szerint eléggé elbambultam… tanítás után mindig eléggé kimerülök, szóval ezután biztosan járok egyet a birtokon, hogy felfrissüljek. – Magyaráztam, nem mintha érdekelhették volna az ilyen jellegű terveim. Szóval megint zavart pislogással bámultam rá, majd elfordultam és a falra bámultam. Tehát itt kellett volna lennie a szobának, ha minden igaz. Már csak arra kellett volna koncentrálni, amit akartunk, egy bulihoz megfelelő helyiség, ahol van aztán minden. Gondolom McGalagony professzor nem kultiválná, ha alkohollal tömném a diákokat, szóval arra sem ártott volna figyelni, hogy szigorúan „túlzásoktól” mentes italok kapjanak odabent helyet. Azonban akárhogy is koncentráltam, újra és újra az a kép ugrott a szemem elé, ahogy Tania ajkai az enyémeket csókolták, ahogy hozzám simult a teste és az, ahogyan ez hiányzik. Az italoktól és a süteményektől roskadozó asztal, a hatalmas tér annyira másodlagos volt, hogy szinte nem is számított.
Furcsa, elmozduló hang hallatszott és szép lassan megjelent egy ajtó előttünk. Csak reménykedtem benne, hogy Nira kicsit erősebben koncentrált nálam, így némi reménnyel érintettem meg a kilincset.
– És akkor most gondolom reméljük a legjobbakat – vigyorogtam a hugrabugos lányra, majd lenyomtam a kilincset és benyitottam a szobába. Kellett egy pillanat, hogy felfogjam mit pillantottam meg, miután beléptem és talán Nira is – mert az ajtó magától bezáródott mögöttünk. – Öhm…  – Nyögtem ki, mikor egy hatalmas étellel-itallal megrakott asztal mellett egy hatalmas, rózsaszirmokkal teleszórt ágyat pillantottam meg, meg gyertyákat körülötte és valami szar dugós zene is ment a háttérben. Bassza meg… ez futott át az agyamon, ahogy a szemem sarkából Nira reakcióját próbáltam kivenni.

Nem kellett soká várnom, mire befutott Bolton prof. – Szia Nira – köszönt kedvesen, de mintha valamiért zavarban lett volna. Észrevettem, hogy a zsebében matat, ami kicsit fura volt, de nem kérdeztem rá persze. A diákjaként nem volt jogom olyasmiket kérdezni, hogy „elnézést, mit tetszik fogdosni a nadrágjában?”
– Ne haragudj, hogy késtem egy kicsit, de igazság szerint eléggé elbambultam… tanítás után mindig eléggé kimerülök, szóval ezután biztosan járok egyet a birtokon, hogy felfrissüljek. – magyarázkodott a tanárom, amire már felvontam a szemöldököm. Nem a rosszallás, hanem egyértelműen a csodálkozás kifejezése jelent meg az arcomon. Nem lenne köteles megmagyarázni nekem, hogy miért késett… mikor nem is késett sokat egyáltalán, meg hát, ha késett volna tíz percet, akkor is nyugodtan hagyhatott volna engem abban a hitben, hogy szuper fontos dolga volt. Mi más? Elvégre ő egy professzor vagy mi. Ehhez képest tök őszintén bevallotta, hogy elbambulta az időt. Ki érti ezt? Ebben a pillanatban nem fennkölt tanárnak, csak egy zavart srácnak tűnt, ami nagyon meglepett, mert az órákon valahogy olyan magabiztosnak tűnt mindig.
- Megértem, de nem is késett sokat amúgy – válaszoltam, és közben megvontam a vállam. Az órákon magáztuk, mint minden tanárt, és fura lett volna most hirtelen átváltanom tegeződésbe, meg nem is tudtam, hogy szabad lenne-e, úgyhogy maradtam a bevált formulánál.
Ezután mindketten a Szükség szobájának bejárata felé fordultunk, és az ismert instrukcióknak megfelelően azért fohászkodtunk, hogy egy remek buli megtartásához alkalmas helyszín táruljon fel előttünk. Behunytam a szemem, hogy minél jobban menjen a dolog, és magamban háromszor elismételtem, hogy:
"Légyszi, jelenjen meg előttem életem legjobb bulihelyszíne" – majd kinyitottam a szemem és várakozva néztem a profra, aki így szólt:
- És akkor most gondolom reméljük a legjobbakat – nyitott be az ajtón. Lenyűgözve pislogtam körbe, ahogy először a gyönyörű szoba feltárult előttem. Volt egy hatalmas, világos faasztal modern, geometrikus formájú, színes székekkel. Az asztal telis-tele volt finomságokkal, volt rajta egy csomó üveg, remélhetőleg tele alkohollal, na meg töménytelen mennyiségű étel és édesség. Egy csokiszökőkút is megbújt az asztal végén, ha jól láttam, mellette egy tál friss eperrel, amit gondolom bele lehetett mártogatni. A zene mondjuk elég béna volt, de azt majd lecseréljük - gondoltam.
Elmosolyodtam és már majdnem elkönyveltem magamban, hogy életem legjobb döntése volt jelentkezni szervezkedni, mert ilyet még életemben nem láttam, amikor…
- Öhm – nyögte zavartan a tanárom, és én először nem is értettem, hogy mire fel ez a hangsúly… Mintha valami gond lett volna, holott ez a szoba egyértelműen tökéletes volt… A prof felé fordultam, és ekkor vettem csak észre, hogy mi váltotta ki belőle azt a bizonyos nyögést.
- Hahaha – nevettem egyet hangosan, aztán igyekeztem elnyelni a kitörni készülő röhögőgörcsöt, de nem sikerült. Kis szünet után teljesen kitört a röhögés belőlem, és majd’ fél percig eltartott, aztán sajnálkozva szólaltam meg.
- Öööö…. bocsánat – makogtam, még mindig a nevetéssel küzdve.
- Hát ez valóban utolérhetetlen helyszín lenne… egy szvinger bulihoz…. – bukott ki belőlem a poén, amit a nevetéshez hasonlóan képtelen voltam visszatartani. Jellemző volt rám, hogyha zavarba jöttem, akkor próbáltam elviccelni a szituációt, hogy ne legyen olyan kínos. Most is így történt, és közben teljesen megfeledkeztem arról, hogy a tanáromnak magyarázok itt szvinger klubról...
Vigyorogva odaléptem hát a rózsaszirmokkal behintett, baldachinos ágyhoz és lazán ráültem. Aztán ülve kicsit rugózni kezdtem rajta és nevetve kinyögtem, amire gondoltam.
- Igazából nem is olyan hülye ötlet ez… egy ekkora ágyon simán lehetne párnacsatát rendezni. Ennek a szobának aztán van humorérzéke….

A zavarodottság furcsa, forró hulláma öntötte el az agyam. Hirtelen nehezemre esett még csak megszólalni is, egészen kiszáradt a szám. Most aztán mindennél jobban vágytam arra, hogy ledöntsek egy pohárka bort a torkomon, hogy megnyugodjak. Túl sokszor álmodoztam mostanában Taniáról. Nagyon akartam volna érezni a bőrét és hozzá bújni… de már ettől a gondolattól is zavarba jöttem.
– Hahaha – Nira nevetése betöltötte a teret, miközben én magamban pontosan ugyanúgy szenvedtem. Ha nem ezekbe az elfojtott vágyakba halok bele, akkor bizonyára Tania teljes hiányába. Nem tudom, hogy ez tényleg szerelem-e, de a kémia olyan határozottan dolgozott közöttünk, mintha csak ez volna a természet rendje. De közben mégis meg kellett ígérnem, hogy nem nyúlok hozzá, ha nem ad szabad utat és ezt a testem egyre jobban megszenvedte, pláne, hogy nem is nagyon találkozunk. Persze az órákon vagy a folyosón igen, de órák után ritkán és rendszertelenül… én meg már kezdtem kikészülni. Lehet, hogy ő nem is szeret annyira… de akkor miért sírt Eleanor miatt?
– Öööö…. bocsánat – biztosan észrevette, hogy én vele ellentétben nem vagyok elragadtatva a látottaktól. Mármint nyilván egy ilyen helyen mást képzelnék el, semmint bulit. A háttérben szóló dugós zene pedig csak tovább rontotta az egész helyzetet. Hiába koncentráltam arra, hogy hallgasson el, nem sikerület megértetnem a szobával. Az még mélyebben és mélyebben nézett belém.
– Biztos csak én nem értem ebben mi a vicces…  – Morogtam és kihúztam a cigarettás dobozt a zsebemből. Most valahogy elhessegettem a dolgot a gondolataim közül, miszerint ez nem dohányzásra kijelölt hely és egy szálat a számba nyomva rágyújtottam. A mentolos cigaretta a félreismerhetetlen füstje megtöltötte a tüdőmet és ahogy kifelé fújtam, megremegve, de kicsit talán megnyugodtam. Nem lesz egy így jó, ki fog készíteni ez a sok minden, ami bennem tombol.
– Hát ez valóban utolérhetetlen helyszín lenne… egy szvinger bulihoz…
Sóhajtottam egyet, majd nagyot nyeltem. A zavarodottságomon persze nem csak a vihogás, de még az sem segített, hogy úgy huppant a rózsákkal telehintett ágyra, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Inkább elfordultam, mintha körbe néznék, nem akartam, hogy találkozzon a tekintetünk és véletlenül valami olyat olvasson ki a szemeimből, amit egy diáknak nagyon nem kéne… mert akkor aztán tuti felnyomna McGalagonynál.
– Igazából nem is olyan hülye ötlet ez… egy ekkora ágyon simán lehetne párnacsatát rendezni. Ennek a szobának aztán van humorérzéke… – mondta az ágyon rugózva. Ahogy felé fordultam szinte belepirultam a jelentbe, amitől elöntött valami ismeretlen düh és remegő kézzel kitéptem a számból a cigarettát.
– Ez nem egy játszótér, Nira! Fejezd be! – szóltam rá, de én még túl fiatal voltam ahhoz, hogy előadjam a szigorú tanárt. Szóval leginkább egy zaklatott srácot láthatott maga előtt. A huszonöt évemmel jelenleg a tanári kar legfiatalabb tagja voltam és ez ellen sokat nem tudtam tenni, hiába akartam komolyabbnak tűnni annál, mint ami voltam.
– Nem kell ágy a bulira és nem is lesz. Majd legközelebb mindketten jobban koncentrálunk… vagy nem tudom! – A hangom szokatlanul hisztérikus színt öltött, amit egyetlen diákom, de még csak az ismerőseim sem sűrűn hallhattak. Ez a beteg, a fáradt és a nyúzott Sage volt, akit kicsit meg kellett nyugtatni és máris visszatért az enyhén bohókás oldala.

Bolton profon rögtön láttam, hogy nem vevő a poénomra.
– Biztos csak én nem értem ebben mi a vicces… – igazolták a szavai az arckifejezését. Hogy levezesse az idegességét, rágyújtott egy szál cigire. Szívesen kértem volna tőle, de talán ezzel tényleg kihúztam volna a gyufát, úgyhogy lenyeltem a nyelvem hegyén lévő kérdést inkább. Fellélegeztem, hogy a szvingeres poénomra csak sóhajtott egyet és nem kezdett el rögtön hegyi beszédet tartani nekem, na de… erre sem kellett sokat várni. Az ágyon való rugózással tényleg kiakasztottam.
– Ez nem egy játszótér, Nira! Fejezd be! – mondta élesen, kissé idegbeteg módon kitépve a cigit a saját szájából.
- Jól van na… nem kell úgy mellre szívni, én csak ötletelni próbáltam. Elvégre ezért vagyok itt, vagy mi – próbáltam menteni a helyzetet, amennyire lehetett. De hamar kiderült, hogy ez bizony veszett pálca hegye, és Bolton egyáltalán nem vevő az ötletemre.
– Nem kell ágy a bulira és nem is lesz. Majd legközelebb mindketten jobban koncentrálunk… vagy nem tudom! – akadt ki mostmár végérvényesen. Egyenesen hisztériázott. Gyorsan abbahagytam a rugózást és nagyot nyeltem. Máris megbántam, hogy jelentkeztem erre a feladatra, és végérvényesen elhatároztam, hogy nem vállalkozom többé semmilyen szorgalmi feladatra. Eddig mindig rosszul sült el… legutóbb a tanárok majdnem kinyírtak minket párbajszakkörön, most meg ez!
Igyekeztem kerülni a szemkontaktust, makacsul fixíroztam az egyik pszichedelikus hangulatú festményt, hogy ne kelljen a profra néznem.
Teljesen lefagytam a szitutól, nem igazán tudtam, mihez kezdjek, de aztán ez a kioktató hangnem a legrosszabb énemet hozta ki belőlem, és ahelyett, hogy befogtam volna, ahogy bármely normális diák tette volna, én rátettem még egy lapáttal.
- Nem is tudom, ki koncentrált valami egészen másra… - motyogtam magam elé, de biztosra vettem, hogy tisztán lehetett érteni, amit mondok. Nem mellesleg tutira igazam volt, mert én 110%-ban egy sima bulihelyszínre koncentráltam… és bármennyire is menő lett volna egy párnacsata, szex-zenét meg rózsaszirmokat egyáltalán nem akartam volna életem legjobb bulijára.
Tizennégy évesen még elég távol állt tőlem a szex téma, mint olyan. Eddig mindösszesen két fiúval csókolóztam, és akármennyire húzták az agyamat, nem mentem velük tovább. Tudtam, hogy még nem állok készen, és valahol azt is éreztem, hogy bőven ráérek még erre…
Rebecca állandóan fiúzott, és valahányszor szakítottak vele, teljesen ki volt bukva, szinte depressziós lett. Én nem akartam így járni. Egyáltalán nem volt számomra csábító gondolat, hogy így függjek valakitől érzelmileg. Persze vágytam a szerelemre, de sokkal lazább, egészségesebb kapcsolatot képzeltem el… olyat, amiben mindketten megőrizzük a függetlenségünket, és csak nagyon jól érezzük magunkat együtt… egyelőre komolyabb testiség nélkül. Márpedig ez a szoba arról volt híres, hogy mindig pontosan olyan alakot ölt, amire igazán szükségünk van. Sosem tévedett...
Épp ezért le mertem volna fogadni, hogy aki entyem-pentyemre vágyott a lelke mélyén, az nem én voltam, hanem a prof. És azok után nem is csodálkoztam ezen annyira, hogy a fülembe jutott, hogy nyáron egy bordélyban élt… Na meg sokan suttogtak arról is, hogy diáklányokat szédít, miközben rég el van jegyezve. Mégis ki csinál ilyet?

– Jól van na… nem kell úgy mellre szívni, én csak ötletelni próbáltam. Elvégre ezért vagyok itt, vagy mi.
Nem reagáltam arra, amit mondott. Kellőképpen felhúzott a saját szerencsétlenkedésem a történtek nyomán. Még mindig éreztem a testemben azt a bizsergő érzést, amit minden egyes alkalommal, amikor Taniára gondoltam. Túl sokszor voltam nélküle, túl sokszor nem érinthettem és ezt egyre rosszabbul viseltem.
Nira ötleteit mindennek éreztem, csak sima ötletelésnek nem. Meglehet nem is az ő hibája volt az egész, sokkal inkább az enyém. Ez a helyzet Taniával és Eleanorral egész egyszerűen túl sok volt nekem. Az őrületbe kergetett ez a háromszög, ráadásul egyik irányból sem volt könnyebb. A griffendéles lány alig-alig bukkant elő az életemben, a másikkal pedig egy szót sem váltottam, mégis nyilatkozott az esküvőnkről a Szombati Boszorkánynak. Gusztustalan volt az egész helyzet. Erre pedig csak rátett a tény, hogy már az iskolát is a szájukra vették a szülők az Imbolc bál és egyéb események miatt, amik nyilvánvalóan az igazgatónő képességeit is kétségbe vonták… általa pedig az egész tanári karét. Erre pedig csak rájött a sokszor nem is olyan könnyű és élvezetes tanítás.
– Nem is tudom, ki koncentrált valami egészen másra…
Összecsíptem az orrnyergemet és lehunytam a szememet, még mielőtt valami olyat mondtam volna, amit ezerszázalék, hogy később megbánok. Nem voltam az az üvöltözős fajta, de ebben a frusztrált, kicsit túlzottan is hormonálisan túltengő szituációban, majdnem ráförmedtem a lányra… pedig aztán ő végképp nem tehetett róla, hogy a barátnőm nem fekszik le velem. Vagyis a barátnő félém, mert még csak ki sem mertem volna jelenteni, hogy Taniával mi ténylegesen egy pár vagyunk. Csak vagyunk.
– Nira, a tanárod vagyok!  – közöltem és végül is egész nyugodt hangot sikerült kipréselnem magamból ahhoz képest, mennyi minden kavargott bennem. Persze ehhez párszor el kellett ismételnem magamban, hogy ne rajta vezessem le inkább a mérgemet. – Egy átlagos bulihelyszínre gondoltam – hazudtam és közben cigarettáztam, nem mintha azt megtehettem volna idebent… de nem nagyon érdekelt. Ez van, ezt kell szeretni.
Dacos gondolatok tömege gyülekezett a fejemben, miközben másra sem tudtam gondolni, minthogy el kell lazulnom. A feszültség azonban csak az utolsó cigarettaszippantásra távozott belőlem, hosszan, de könnyebben. Össze kellett szednem magam, előcsalni a fiatal, laza professzort, akinek a diákjaim megszerettek.
– Tök mindegy. A lényeg, hogy legalább ez a kajával és itallal megrakott asztaldolog működött. Ezt következőnek is jó lenne kivitelezni. Menjünk ki és próbáljuk meg újra!  – Parancsoltam és ha nem indult meg, hát kiterelgettem a szobából. Miután az ajtó bezárult és újra eltűnt a falba, jöhetett a következő fel-alásétálgatás és koncentráció. – Életed legjobb bulihelyszínére gondolj! – Javasoltam.
Erőteljesen koncentráltam. Időnként szemem elé bukkant az üveg bor, ami el volt dugva asztalom egyik fiókjába. Aztán megint az a kibaszott… érintések, ölelések. Mordultam egyet, mikor az ajtó ismét előtűnt. Ahogy benyitottam egy hatalmas borospince fogadott, tele lufikkal és egy asztalnyi kajával… és egy nagy káddal, amiben habos víz és rózsaszirmok úsztak. Na meg körülötte jó pár gyertya és a jól ismert szex-zene.
– Ezt nem hiszem el!  – Csattantam fel.

Az előző kiborulása után komolyan meglepődtem azon, hogy Bolton profnak a szemtelen beszólásom ellenére mégis sikerült visszanyernie a nyugalmát. Ezek szerint mégsem volt teljesen elmebeteg, ami jó hír.
– Nira, a tanárod vagyok! Egy átlagos bulihelyszínre gondoltam – magyarázta, amit persze nem hittem el, de ezúttal inkább ráhagytam. Nem akartam tovább feszíteni a húrt. Bármennyire is hihetetlen, azért én is tudtam, hogy hol a határ, csak legtöbbször nálam az a határ kicsit messzebb volt, mint másoknál. Egy kis ideig mindketten csöndben voltunk, Bolton cigizéssel igyekezett visszanyerni a lélekjelenlétét, én meg még mindig az ágyon ülve a rózsaszirmokat tépdestem. Finom illatuk volt, és a puha érintésüktől lelazultam valamelyest. Így amikor a prof felvetette, hogy menjünk ki és próbáljuk meg újra, bólintottam és követtem.
– Életed legjobb bulihelyszínére gondolj! – hangzott el az ukáz, amire majdnem felröhögtem. Nekem ugyanis nem esett nehezemre ez az előbb sem…
Háromszor sétáltam el a fal előtt és közben ugyanazt mantráztam magamban:
"Légyszi, jelenjen meg előttem életem legjobb bulihelyszíne”
De hiába a mantra, a gondolataim közé betüremkedett a prefektusi fürdő, ahol titokban néha olyan jót lazítottam. Persze nekem nem lett volna szabad ott fürödni, mert nem voltam prefektus. Igaz, a múltkor nem egyedül szegtem meg a szabályokat, Sierra is odamenekült el a cicájával, Blueval, valami fura fazon elől. Érdekes, olyan rég nem futottam vele össze a suliban, reméltem, hogy nincs semmi baja. A koncentráció ideje ebben a pillanatban véget ért, és mi beléptünk a Szükség szobájába újfent.
– Ezt nem hiszem el! – akadt ki Bolton a látványra, én meg ezúttal nem röhögtem fel, hanem lefehéredtem.
– Bocsánat… A kád az én művem – néztem bűnbánó arccal a profra.
- Lehet, fel kéne adnunk, hogy a Szükség szobájában legyen az esemény… Hacsak nem akarunk fürdőruhás bulit rendezni - vontam vállat mosolyogva. Feltételeztem, hogy ezt a diri - a francia ágyas verzióhoz hasonlóan - nem szívesen engedélyezné. És hiába sikerülne akár ötödik próbálkozásra most összehoznunk egy jó helyszínt, ha élesben - a sok tesztoszterontól meg egyéb horomoktól túltengő kamasz félresikerült koncentrációja miatt - valamiért hasonló lenne az eredmény, akkor leégnénk egy csomó diák előtt... Az meg kinek hiányzik?
- Ha gondolja a tanár úr, a rúnaismeret termet is szépen be lehetne rendezni esetleg… A házimanók gondoskodhatnának az ételről-italról. Dekorban én meg eléggé otthon vagyok – léptem közelebb az egyik boros hordóhoz, és amint pennára és pergamenre gondoltam, azok meg is jelentek előttem. Lázasan rajzolni kezdtem. A tervem szerint U alakban helyeztük volna el a székeket és néhány hosszúkás asztalt, egyszerű futókkal és ízléses virágdíszítéssel. Az asztal mindenféle finomságtól roskadozott volna, ahogy az előbb a szobában is. Amikor elkészültem, Bolton felé nyújtottam a papírt és magyarázni kezdtem.
- Valami ilyesmire gondoltam. Így mindenki jól látná egymást, és könnyű lenne beszélgetni. Persze némi hangulatvilágítás is kéne. Én színes, lebegő lampionokra gondoltam - mutattam a lampionokra a papíron.
- Ha meg a Professzor megengedné, akkor vacsi után hátratolhatnánk az asztalokat, és táncolhatnánk is akár középen – vetettem fel.
- Mit gondol? – kértem ki a véleményét, és közben igyekeztem elengedni a fülem mellett ezt a roppantul idegesítő szexzenét.

Lehet, hogy nem kellett volna felcsattannom, amikor beléptünk. De az a kád a gyertyákkal és az üvegborral… már megint ugyanaz történt, mint az előbb, csak a fantáziám még hülyébb irányokba kalandozott el. Nem lenne szabad ilyen dolgokra gondolnom, pláne nem egy diák társaságában… de én még fiatal voltam, nem harmincas vagy negyvenes, mint a többi kolléga. Talán az én hormonjaim sem nyugodtak éppen le. Sőt, ami azt illeti az elmúlt időszakban úgy éreztem magam, mint valami kangörcsös kamasz, aki csak távolról bámulhatja a neki tetsző lányt. Hát lényegében ez így is volt, mert jó ideje fogalmam sem volt, hogy hová tart ez a dolog Taniával. Nagyon valószínű, hogy sehova és előbb-utóbb kénytelen leszek orvosolni ezt a problémát.
– Bocsánat… A kád az én művem – éreztem, hogy Nira engem néz. Felé fordultam hát, de az arckifejezésemből láthatta, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az ő hibája. Tök mindegy, már az ággyal is pont eléggé leégettem magam. Kétlem, hogy holnapra nem terjeng a pletyka majd, hogy megpróbálta megdönteni a hugrabugos lányt a Szükség Szobájában. Nem lenne akkor meglepetés, már többekkel is összehúzta pletyka terén.
–  Lehet, fel kéne adnunk, hogy a Szükség szobájában legyen az esemény… Hacsak nem akarunk fürdőruhás bulit rendezni – folytatta mosolyogva.
Legalább az egyikünknek jó kedve tudott maradni. Én részemről egyelőre csak morcos képpel bámultam a sikertelen helyszínakció eredményén végig. Nem tudtam elhinni, hogy ennyire bekavar az a sok minden, ami bennem van. Mindenesetre nem ez tűnt a legjobb megoldásnak éppenséggel, ha tényleg akarok még az idén rendezni valamit. Ráadásul lehet McGalagony sem örülne, ha már egyszer az engedély nélkül rendezek bulit, hogy abban mondjuk szexzene és gyertya, franciaágy és fürdőkád is van.
–  Ha gondolja a tanár úr, a rúnaismeret termet is szépen be lehetne rendezni esetleg… A házimanók gondoskodhatnának az ételről-italról. Dekorban én meg eléggé otthon vagyok – magyarázta tovább. Biztosan észrevette, hogy egyre kétségbeesett képet vágok, mert nem nagyon akar összejönni éppen sem. Ez az egész hülye helyzet még tavaly nyáron kezdődött, mikor annyira szerettem volna Taniával lenni, ő meg egész egyszerűen faképnél hagyott… aztán évelején is eltűnt… aztán megint… és nem tudom, hogy most mikor történik meg újra. Lassan az egész olyan volt, mintha valami tündért kergetnék, aki magához csal, majd ellök. Mire számíthatnák még? Arra, hogy nem csak egy szórakozás vagyok neki? Őszintén szólva, nem hittem abban, hogy erre nem pozitív a válasz. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy még egy nyamvadék bulit sem tudok ettől a sok feszültségtől megrendezni.
– Nem, Nira, a kád is az én művem volt. Nem a te hibád…  – Sóhajtottam egyet hosszabb hallgatás után és megráztam a fejemet. – Azt hiszem, kár is tagadni, hogy nem igazán vagyok ma itt agyilag és nem is tudom, mikor lennék itt ténylegesen. Mesélj nekem, hogyan rendeznéd be a tantermet a bulihoz?  
Még egy sóhaj szakadt ki belőlem. Nem számított, hogy az a lehető legfeltűnőbb hely és tuti lebukok, hogy előre megbeszélés nélkül rendeztem valamit… csak szükség volt erre, hogy a diákok kicsit kikapcsoljanak a hülye Szeszélyből meg az egész iskolai mizériából. Nem is értem más tanárnak, miért nem jut eszébe ilyesmi.
– Valami ilyesmire gondoltam. Így mindenki jól látná egymást, és könnyű lenne beszélgetni. Persze némi hangulatvilágítás is kéne. Én színes, lebegő lampionokra gondoltam – magyarázta. Hirtelen nem is értettem, hogyan került oda penna is toll, nem figyeltem annyira meg mondjuk a környezetet. Valahogy a kádnál, a gyertyáknál és a dugós zenénél leragadtam.
A rajzra pillantottam és bólintottam. Jelenleg annyira kivolt az idegrendszerem, hogy Nira körülbelül bármit rajzolhatott volna, elfogadom, csak jussak ki a francba abból a kínos helyzetből.
–  Ha meg a Professzor megengedné, akkor vacsi után hátratolhatnánk az asztalokat, és táncolhatnánk is akár középen. Mit gondol?
Elismerően bólintottam. Egy kis táncból senkinek sem lehet baja, de azért az alkoholokat talán jobb lenne mellőzni. Ezt mondjuk Nira nem vetette fel, nekem mégis eszembe jutott. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne kiskorúakat leitatni… pláne, hogy már amúgy is „illegális” az egész buli. Nem, mintha ezt a diákoknak tudnia kéne. Úgyis engem vennének elő utána.
– Tetszik az ötlet… és ha kérhetlek a zenét te válaszd majd ki…  – Célozgattam egyértelműen az egyre hangosabb szexzenére, mintha az orrom alá akarná dörgölni a szoba is, milyen mocskos perverz vagyok. – És… sajnálom, hogy ezt elbénáztam… köszi, hogy segíteni próbálsz.

Ahogy elnéztem Bolton elkeseredett fejét, komolyan kezdtem megsajnálni őt.
– Nem, Nira, a kád is az én művem volt. Nem a te hibád… Azt hiszem, kár is tagadni, hogy nem igazán vagyok ma itt agyilag és nem is tudom, mikor lennék itt ténylegesen. Mesélj nekem, hogyan rendeznéd be a tantermet a bulihoz? – magyarázta a prof, amire nem igazán tudtam mit mondani. Mégis miért gondolhatja, hogy ezúttal is az ő műve minden félresikerült dolog a szobában? Hááát… Jó, hogy nem láttam bele a fejébe azt hiszem. Tele lehetett elég pikáns dolgokkal. Próbáltam az eszembe jutó dolgokat gyorsan elhessegetni, nehogy még több szexuális töltetű dologgal teljen meg a szoba. Hogy eltereljem a gondolataimat, lázasan rajzolni kezdtem, és szerencsére kizökkentem a bizarr dolgokról való képzelgésből, hogy a figyelmem immár száz százalékosan a dekoráció megalkotásáé legyen.
– Tetszik az ötlet… és ha kérhetlek a zenét te válaszd majd ki… - mondta Bolton, mire mosolyogva bólogattam.
- Számíthat rám... elég jó az ízlésem - próbáltam megnyugtatni, miközben tökéletesen értettem, hogy mire céloz… A zene ugyanis már-már dobhártya szaggatóan hangos volt. Kezdtem attól tartani, hogy esetleg kint is meghallják és elterjed a pletyka, hogy…
Ajjaj. Igyekeztem megnyugtatni magam, hogy a szoba bizonyára teljesen hangszigetelt és nem lesz gáz.
- És… sajnálom, hogy ezt elbénáztam… köszi, hogy segíteni próbálsz – tette hozzá a tanárom. Erre mosolyogva csak annyit mondtam:
- Ööö... Nincs mit - hebegtem. Most már nagyon, nagyon úgy éreztem, ideje menni. Mondjuk azt nem szerettem volna, ha egyszerre látnak minket kijönni a Szükség szobájából, így már a nyelvem hegyén volt, hogy azt javasoltam, menjünk ki külön-külön, egymás után… amikor úgy éreztem, azzal teljesen porig aláznám szegény Boltont. Ezt viszont nem akartam úgyhogy a figyelmeztető, parás hangok ellenére csak annyit mondtam:
- Azt hiszem, akkor mehetnénk is… Nem igaz? – kérdeztem reménykedve. A magam részéről elmondtam az ötleteimet, és szerintem egyikünk sem kívánt több időt ebben a kínos szituációban eltölteni. Ha beleegyező választ kaptam, - akkor magamban azért fohászkodva, hogy remélhetőleg senki ne legyen a folyosón, amikor kilépünk – lenyomtam a kilincset, és megindultam végre a szabadság felé.
- Hát akkor... további szép estét Professzor úr! – búcsúztam el tőle odakint, aztán elsiettem a klubhelyiségünk irányába. Ezek után biztos, hogy benevezek egy nyugtató, forró fürdőre, na de a béna rózsaszirmok meg a kínos szexzene nélkül… természetesen. Ez a röpke negyedóra a proffal úgy leszívott, mintha egy egész napon át mágiatörténetet tanultam volna. Még szerencse, hogy holnap kviddics edzésünk lesz, az egyetlen dolog, ami igazán feltölt itt, a Roxfortban. Alig vártam, hogy kiadhassam a felgyülemlett feszültséget, ami a mostani kínos szitu után szinte elviselhetetlenné fokozódott bennem.
Szívesen kibeszéltem volna ezt az egészet valakinek, de nem akartam, hogy a diákok rólam pusmogjanak, ezért úgy döntöttem, legjobb lesz, ha mindent megírok Rebeccának. Igaz, hogy sokszor idegesített, de amikor tényleg szükségem volt rá, mellettem állt és megértő volt velem… a kínos helyzetek ráadásul tőle sem álltak távol, úgyhogy biztosra vehettem, hogy nem fog kiröhögni. Nekem meg ebben a pillanatban irtó nagy szükségem volt egy megértő barátra.