Roxfort RPG

Azt hiszem ilyen egy tökéletes nap. Kinn a gyakorló pályán, gyönyörű reggelen, ahogy a gurkó folyamatosan neki-neki csapódik a gyakorlóbábunak, melyet magam hoztam ki a szertárból Cambpell prof engedélyével. Talán hangos vagyok? Lehet, de nem érdekel különösebben, ébredjen csak fel mindenki, hiszen elmúlt már rég az az idő, ami az egészséges ébredéshez szükséges. Élvezettel csapok le újra meg újra a gurkóra, ami próbálkozik becserkészni, miután levágódik vagy a kastély faláról vagy pedig a báburól. Szerencsére már vagyok annyira gyakorlott, hogy ötből négyszer a bábut kapom el, nem hiába végzem el ezt a gyakorlatot heti kétszer is.
Azért gyakorló ruhámat vettem magamra, hivatalos edzésen vagyok, nem szeretnék bajba kerülni, hiába vagyok itt engedéllyel, beleköthetnek a biztonságos edző ruha használatának hiányába, bár nekem a legfontosabb eszközöm a terelőm. Néhány alkalommal vétem csak el a szörnyeteg labdát, olyankor elhajolok vagy félreugrok és már küldöm is vissza a bábu irányába. Van, mikor kerül egy-kettőt a levegőben, mielőtt lecsapna, de annál jobban élvezem, ilyenkor mindig bizakodom, hogy meglep valamivel.
Már jó ideje tolom pihenő nélkül, ezért úgy döntök, hogy ölbe kapom a labdát, majd elvonszolom a közelben lerakott kofferjába. Ez is jó edzés a maga módján, de amíg pihenőt tartok, kénytelen vagyok eltenni a labdát, még mókás is lenne, hogy inni se tudnék anélkül, hogy ne venne célba, de a szabályok csak gyakorlás közben engedik a szabadon engedését. Unalmas.
Karkörzés mellett sétálok oda a padon lévő táskámhoz, majd előveszek belőle egy citrom levével dúsított vizet és előveszek egy energia szeletet, amit bőszen majszolni kezdek. Egy törölközővel letörlöm gyönyöződő homlokom, majd felnézek az égre, mégis milyen idő várható. Alig felhős, remek lesz, még egy ilyen kört lenyomok, aztán mehetek készülni a következő mugliismeret órára, szeretek pár órával előre menni a tananyaggal, mármint nem szeretek, de hasznos és logikus lépés számomra. Reményeim szerint nem lesz sok idő és a délutánt már az én kis seprűmön tölthetem, szabadon repkedve a délutáni napfényban. Talán elrepülök a partig és lepihenek a sziklákon, senkitől sem zavartatva. Mennyei lesz.
Éppen nagyot kortyoltam a vizemből, miközben már előre is elégedett mosoly ült ki az arcomra, nem is gondoltam arra, hogy esetleg nem vagyok egyedül. De mint minden jó dolog, ez is véget ér egyszer.

Nem is tudom, utoljára mikor volt alkalmam ilyen jót edzeni. Talán még a pályán, mikor túl hideg volt ahhoz, hogy bármely más csapat játékosa ki tegye oda a lábát. A hideg csak erősített, minél többet mozogtam, annál jobban felmelegedtem és nem kellett már egy idő után az időjárás viszontagságaival foglalkoznom. Erős voltam, minden szempontból. Úgy szorítottam az ütőt, hogy szinte belefájdult a karom, de ez csak még elszántabbá tett, amint megtartottam a pihenőm, még keményebben fogom ütni a gurkót.
- Hellóka! – köszönt valaki a hátam mögül, ahogy újat kortyoltam a kulacsomból, mire összerezzentem és elejtettem a vizes flakonomat is, az ütőmmel együtt, ami a lábamra zuhant. Hirtelen nem is tudom, melyik fájt jobban, a vizem kiömlése a fűben vagy a lábujjam. Utóbbira esett a választásom, majd kínomban egyik lábamra állva kezdtem el ugrálni, miközben hevesen szitkozódtam. Párszor megdörzsöltem, ami segítette a fájdalom múlását és vért engedett be a zúzódáshoz, ami talán nem olyan vészes, hogy megdagadjon bele az ujjam.
- Te… - mutattam ujjammal a lányra, nem is figyelve kivel hozott össze a szerencse. – Ne ijesztgesd az embereket, főleg, ha isznak. – magyarázom szinte elvörösödött fejjel, majd felvettem a kulacsomban maradt frissítőmet. Ha megfordul, végül felismerem az új diákunkat, aki, ha jól emlékszem Amerikából érkezett, legalábbis valami ilyesmit karattyolt az igazgatónő az évnyitó vacsorán. Ez még bátrabbá tett, főleg, mert az arcát valami furcsa krém takarta be.
- Lehet, hogy Amerikában ez divat, de itt nem szeretik az emberek, ha mögéjük osonnak és ráhozzák a frászt. – fújtattam még mindig, mint egy bika, aki előtt meglendítettek egy vörös kendőt. Utáltam, ha megijesztettek, soha nem viseltem jól és nem is cselekedtem hasonlóképpen, veszélyes, mind az egészségre, mind a közérzetre. Arról nem is beszélve, hogy sárvérű és még csak meg se próbál beilleszkedni, biztos vagyok benne, hogy direkt piszkált fel. De jobban érdekel, mi a frász az a kosz az arcán. Nem szólok neki, ki tudja, lehet valami furcsa amcsi divat, az hiányzik, hogy büntetőmunkára küldjenek, mert nem tisztelem a külföldi hagyományokat. Vagyis a koszos fejjel való fára mászást. Elhűlve figyelem, ahogy felmászik a fára, ráadásul gyakorlott tornász módjára, majd ügyet sem vetve a külvilágra írogatni kezd. Nyelek egy nagyot, majd hunyorogva fordulok el tőle. Én se veszek róla tudomást, ha ilyen, akkor én is. Ijesztgeti az embert, aztán meg a fára ülve írogat. Meg is érdemelné, hogy Wheeland meglássa és befogadja magának, mint veszélyeztetett amerikai koszosképű hugribugrist. Á, dühöngök, így nem is fogok tudni megfelelően koncentrálni, azt hiszem inkább jobb lesz, ha lelépek. Meg is született a fejemben az ötlet, hogy felpakolok és a kviddics pályán folytatom a gyakorlást, mikor egy számomra jól ismerős kattanás csapja meg a fülem a gurkót fogva tartó koffer irányából. A zárak csatjai.
- Óh, ne. – képedek el egy pillanat töredéke alatt, majd a lány felé fordulok, aki pont most próbál lekászálódni valamiért a fáról.
- Futás!! – ordítok felé, mikor a gurkó felemelkedik a hátam mögött lévő koffer belsejéből áldozatokra lesve.

Még csak oda sem figyel rám, csak fogja magát és tovább áll. Ez itt nálunk nem divat, de nyílván Amerikában jobbak voltak a dolgok, így lenézi a mi iskolánkat és a tagjait is. Köszönt és ezzel meg is ijesztett, de nyílván nem akar több energiát fecsérelni rám, mert a rangján aluli a dolog. Mennyire utáltam, ha lenéztek és levegőként bántak velem, megalázó. Sóhajtottam egyet, majd megráztam a fejem, nem, nem fogom felmérgelni magam egy nemrég érkezett diák miatt, aki többnek képzeli magát nálunk. Megértem, sok minden, hiszen én is sokszor arrogánsan viselkedek és szeretem levegőnek nézni az embereket, de ha szólnak hozzám, reagálok, még ha nem is úgy, ahogy azt mások elvárnák, de nyílván a régi iskolájában ez volt a menő. Megrántom a vállam és eldöntöm, nem foglalkozom vele tovább, visszatérek inkább az edzésemhez, az legalább megnyugtat, remélhetőleg ügyes leszek és nem fog felé menni az általam elhibázott gurkó, amerre a lány van, vagy lehet egy kicsit ügyetlen leszek, hát megesik.
Mikor már azon töprengtem, meglepem a jövevényt egy Roxforti üdvözlő csomaggal, sajnos ijedten veszem tudomásul, hogy a labda már megelőzött a tervemben, de hogy a fenébe nyílhatott ki a koffer, mikor tisztán emlékszem, hogy lezártam. Senkit nem látok itt, aki felnyithatta volna, arról sem hallottam, hogy magától tönkrement már hasonló zár, hiszen azokat erősre tervezték.
- Mi van? - kiált vissza a lány, miután figyelmeztettem, hogy meneküljön. – Mi lenne? Fussál! Nálatok ezt hogy mondják?! – kiáltottam vissza mérgesen, mire a labda el is indult. Azonban, mivel én a lánnyal voltam elfoglalva, nem figyeltem és mire odafordultam az ütőmmel a felém közeledő elszabadult gurkó irányába, az mellkason talált. Talán több métert is zuhantam hátra, ugyanis nem csak hogy nekivágódott a testemnek, de még tolt is rajtam valamennyit a levegőben. Amint végre elengedett, levegőért kezdtem kapkodni, szinte úgy éreztem, a tüdőm felrobbant. Szerencsére a labda hagyta, hogy összeszedjem magam, a falat kezdte csapkodni olyan erővel, amilyet még nem láttam, valami biztos történt ezzel a fenevaddal. Felültem, miután még mindig úgy vettem a levegőt, mint aki a víz alá merült, de nem volt időm ezzel foglalkozni, mert most az amerikai lányt vette célba. Többször neki vágódott a fának, majd ismét felém suhant, mintha megérezte volna, hogy felkeltem a fűből.
Elkezdtem felé futni, pontosabban a fa irányába, a gurkó érkezésekor, azt lehasalva kerültem el az újabb pofont, majd még egy terelő ütőt felkapva a földről a fa irányába menekültem.
- Figyu, nem fognád meg azt a vackot? – ordított a lány, mikor még mindig nagy levegőket véve, mellé guggoltam. – De, szeretném…haaah…de…haaah…ez egy kicsit keményebb…hahhh, mint szokott lenni. – tagoltam neki, ahogy levegőért kapkodtam. Olyan volt, mintha lefutottam volna a varázsvilági maratont.
- Mintha, megtébolyult volna. – folytattam, majd a mellkasomat tapogattam. Ziháltam esztelenül, szerintem meg is sérült bennem valami, talán a bordáim. Megráztam a fejem, majd a hugrás kezébe adtam a másik ütőt, amit felvettem a földről. Úgy döntök, nem szólok a sérülésemről, nem akartam megijeszteni, az én játékszerem, erősnek kell maradnom és elintézni, mielőtt miattam megsérül valaki vagy a hugrás lányból amerikai palacsinta lesz.
- Egy kicsit…haah…pihenek…majd, elterelem a figyelmét… - mondtam, majd egy kicsit megcsuklottam, de talpon maradtam, nem hagyhatom magára a lányt a gurkómmal, még ha undok is. – Valami varázslattal robbantsd darabjaira. Ezt nem lehet elkapni, teljesen megvadult. – tettem hozzá ismét felegyenesedve.
- Miattam ne aggódj, jól vagyok. Tudsz valami ártó varázslatot ellene? – kérdeztem, ahogy ismét megrezzentek felettünk a lombkoronák és hatalmas csapódással jelezte a labda, hogy bizony, ha kell szétszedi a fát, csak hogy minket elérjen.

Hátam végül a fának vetem. Nagyon nem vagyok jól és talán eltört egy bordám vagy csak zúzódás, de az tény, hogy kivette az erőmet a korábbi ütközet. Eleve már két kört lenyomtam a labdával, mikor az megbolondult volna, de ilyet, hogy magától kijöjjön a bőröndjéből, arról még hallottam. Errefel itt ragadtam Miss Amerikával, aki úgy magyaráz, mint a mugli filmekből ismert amerikai énekesek, az a szleng, amit karattyol, szinte tényleg rímbe is szedhetné.
- Kicsit korábban kiértem, mire te ideszambáztál volna. Már két edzés a kezemben van. – magyaráztam neki a kérdésére, miért vagyok fáradt ettől a kis futástól. Nem fáradtság, de nem akar-tam, hogy elkezdjen itt nekem anyáskodni, meg ijedezni, biztos vagyok benne, hogy tőlem várja a megoldást, de azon kívül, hogy elütögetem a vakvilágba, sajnos nem tudok többet tenni, ezt elkapni lehetetlen, hát próbáltam az előbb, de olyan erővel lökött alrébb, mint egy megvadult bika.
- Majd lesz valami? Látom nem nagyon ismered a gurkókat. – válaszoltam, miközben a lány nevetéssel próbálta oldani a helyzetet, majd kinéztem egy pillanatra. A labda épp a falat ostromolta, így volt egy pillanatnyi időm szemrevételezni, de nem láttam semmi logikát a viselkedésében. Azt kell gondoljam, ez is a szeszély műve lehet, vagy valaki ártó mágiát használt a közelben, bár azt annyira nem tartom valószínűnek.
Úgy látom, ha ez a lány ideges, akkor beszél. Most valami reggeli kalandot akar, hát most meg is kap-ta, flegmán húzom vissza a fejem és csak futólag nézek rá. Nem mutatom érdeklődés jelét, de még csak nem is reagálok erre, erősen gondolkodom és ha bár mostmár a légzésem lelassult az oldalam még mindig eszetlenül fájt. Azonban tudok mozogni, így biztos csak zúzódás.
Kezdetleges terv volt ugyan, de felvezettem neki, mi lenne, ha ő végezne a labdával, miután én el-terelem a figyelmét, egy pillanatra hajlana is rá, de nem futok ki anélkül, míg nem látom, hogy ütésre hajlítaná a terelőt tartó kezét vagy legalább a pálcáját előkapná, majd várakozón nézek rá, kérdő tekintettel.
- Mivan? – kérdezem végül türelmetlenül. Tényleg elvárta volna, hogy kirohanjak anélkül, hogy ő közben a pálcájával elintézi a dögöt? Erre pedig közli, hogy amúgy total nincs nála a pálcája. Ez szivat engem. Nyilván ez Amerikában divat. Láttam olyan amerikai műsorokat, ahol direkt viccelik meg egymást az emberek, nyilván az iskolájában is ez volt a menő, be fogom mutatni Ellsworth-nek ha ezt szereti, ő biztos méltányolná ezeket a szivatásokat.
- Az enyém a táskában van. – fintorodom el végül, ahogy ismét egy dörrenés rázza meg a fát és Tyra cuccai a levegőben lengedezve adják meg magukat a gravitációnak.
- Ki ne menj pálca nélkül. – fogtam meg a karját, majd ahogy lenéztem a kabátjára eszembe jutott valami. – Vedd le a dzsekit. – mondom neki sűrgetve, majd ismét kinéztem a fa mögül. – Erős anyaga és ha szétfeszítjük a labdát el tudjuk kapni ketten és csapdába ejthetjük. Úgy már biztonságban visszazárhatjuk a bőröndbe. – magyaráztam neki, remélve, hogy nem érti félre a kérésemet, pont nem egy ilyen vészhelyzetben szerettem volna romantikázni valakivel egy fa mögött, ha bár kinézetre nincs baj az amcsi csajjal, ilyen állapotban nem lennék ágyba rángatható formában.
- Igyekezz, majd megjavítjuk, ha baja esik. – sűrgettem, ha látom rajta a kétségbeesést vagy a dologtól való ódzkodást. – Nem vagy talán szégyenlős? Láttam már ilyet. – tettem hozzá mosolyogva, ahogy magam is megleltem a helyzetben egy kis humort.

Már kezdem magam egész jól érezni, igaz, még nagyobb mutatványokra nem vállalkoznék, de a fa időt nyer nekem, míg összeszedem magam, mert úgy néz ki a partnerem teljesen átadja magát a bajba jutott lány szerepének. Reméltem azért Amerikában keményebben a csajok, de úgy tűnik van, ami nem változik, mind a fehér lovon érkező szőke herceget várják, bár ez esetben a sárkány egy gurkó, nekem pedig sötét tincseim vannak.
Az értelmetlen szagyválására megint felvonom a szemöldököm és rá is emelem a tekintetem. Úgy nézek végig rajta, mint, aki nem Amerikából, hanem legalábbis az űrből érkezett volna.
- Szakasztott olyan? Ne adjunk fel hírdetést, hogy pont olyat találjunk? – gúnyolódtan teljesen drámaian, bár inkább stresszlevezetésre volt ez jó, mint hogy bántsam a mellettem guggoló lányt, bár ezt ő nyílván úgy fogja fel, ahogy szeretné, a jelenlegi helyzetben nem nagyon van idő megsértődni, vagy örök haragot kikiáltani, bár nem lenne rendhagyó.
- Szitut? Milyen szitut? – kérdezem megint és kezdem teljesen úgy érezni, hogy nem egy nyelvet beszélünk, nekem ez a külföldi szleng teljesen idegen, a szitu talán szituáció rövidített formája? Jól látom hogy nem ért a gurkókhoz? Ez szembeötlő, ehhez nem kellene új szavakat kitalálni, eleve költői volt a kérdés, de nem mondom neki, lehet erre is kitalálna valami szlenget vagy akcentust. Köl a kérdés vagy ilyesmi. Merlinre, még a végén elkezd itt nekem rappelni, akkor inkább a gurkó, azt nem bírnám.
Ekkor ismét elkezd a hogylétemről érdeklődni, pedig már nem veszem úgy a levegőt, mint egy marathoni futó, persze fáj a helye, biztos színt is váltott a mellkasom, de most nagyobb bajunk is van annál, minthogy a gyengélkedőt keressük, a gurkó úgysem valószínű, hogy vörös szőnyeget elénk terítve engedné hogy távozzunk.
- Elkapom a Gurkót és mindenki megy a maga dolgára. – intettem felé, majd sóhajtottam egy nagyot megadóan, mikor eszembe jutottak a ház és iskola társaim, na meg a húgom tanácsai. – de köszi. – böktem oda megadva a tiszteletet neki, mégis csak el akart vinni a gyengélkedőre, még, ha fura is. Még végig rappelné az odavezető utat.
A dzsekis ötlet pedig a jelenlegi helyzetünkben valóban jónak volt mondható, én is nekiállhattam volna vetkőzni, de a fájdalom biztos útamat állta volna, főleg, hogy ezt a kviddics felszerelést bonyolult lekapni. De ha lesz is bármi baja a kabátjának vagy Levi’snak, ahogy a fura lány hívja, akkor is meg tudom javítani a táskámban lévő pálcával. Elvettem tőle a dzsekit vagy megrántottam a vállam a felvetésére. – Azt nem mondtam, hogy nem lesz baja, csak azt, hogy majd megjavítjuk – mutattam rá a szó kétértelműségére, majd remélve, hogy megfogja a ruha egyik végét és az ujját, magam is hasonlóképpen cselekedtem. Közli a művelet végrehajtása közben, hogy ő bizony nem szégyenlős, amire én elégedetten bólintottam, ez is amolyan köl kérdés volt, de a láttam már olyat, kérdésre azonban ismét elmosolyodtam. – Igazad van. Amerikai cickókat még nem láttam. – kacsintottam, majd kicsit kijjebb léptem és figyeltem hol jár a labda. – Készen állsz? Háromra! – kiáltottam neki, majd ígéretemhez hűen elszámoltam háromig és kiléptem a fa mögül, ha jött velem Tyra, akkor próbáltam úgy helyezkedni, hogy a gurkó pont a kabát közepébe érkezzen, majd rá is vetem magam, ha pedig a lány visszatáncol, akkor pedig oldalvást feszítem ki és remélem bírom tartani és nem repít el.

Nem tudom megmondani, elképzelni sem, miért keveredek mindig ilyen kalandokba. Miért nem lehet egy nyugodt napja az embernek, ahol tényleg megcsinálja a szükséges és a kellemes dolgokat, majd álomra hajtja a fejét. Lassan már az lesz furcsa és nem normális dolog, ha egy nap nyugodtan telik el, akkor fordul majd fejre a világ és csinálunk valami őrültséget, csak hogy érezzük az izgalmat, ami lassan minden nap belelopja magát az életünkbe. Itt van ez a szegény amcsi rapperlány, aki nem rég költözött ide és próbál beilleszkedni, erre már is kifogta magának a szeszély vagy a hibás gurkó. Oda a nyugodt kis kertvárosi, fánkevő élet, mi itt persze, megszoktuk a szokatlan dolgokat, itt a szeszély már szinte mindennapjaink részévé vált, a rend is szervezkedik itt, tehát van izgalom bőven, de majd ő is megszokja a nyüzsgést.
Nekem pedig a nyelvhasználatát kell megszoknom, nem fülsértő végülis, de sokszor nem értem miről hadovál, amitől kisebbség érzésem támad. Ugyanaz, mint Narek, ő meg, ha ideges irániul darálja a szavakat, mint egy rossz mugli kávédaráló, amibe beszorult egy kávészem. Megrázom a fejem végül, mert úgy tűnik nagyon félti azt a Levi’s dzsekit, biztos valami szerettétől kapta vagy leárazás során vette, bár nem vagyok biztos benne, hogy nem lesz valami baja, sőt, amilyen kemény most ez a játékszer, biztos el is szakítja. Gondolkodóba estem, nem is figyeltem oda, hogy óbégat érte, valami belül, egészen a gyomor felett de a gyomorszáj alatti minimális területen valami megszólalt, ilyen tompa, kellemetlen érzés. Nem tudtam hova tenni.
- Te feszegetted a témát. – Sóhajtottam drámaian a cickókra vonatkozó kérdésben, látszott rajta, hogy ki akarja húzni belőlem, mire gondolok az alatt, hogy láttam már olyat. Nyilván az amerikaiak szertelenebbek, lehet, ha arról lenne szó, simán felrántaná egy buli kedvéért a pólót. Mondjuk én nem bánnám, sőt egész jó kis harci morálra tennék szert általa, biztos ráállna a kezem is a gurkóra. Mert…hát…az is gömbölyű nem?
A visszaszámolás pillanatában, ahogy megint szorítani kezdtem a kabát ujját és annak szélét, láttam a lányon, hogy nem túl meggyőző a bátorsága, de nem hibáztatom, a mellkasom még mindig hasogat az előbbi lökéstől, én is be vagyok tojva eléggé. Arról a minimális kellemetlen érzésről nem is beszélve, ami a gyomorszájamnál kavarog, mi lehet ez? Annyit tudok, hogyha elszakadna a kabát, sajnálnám szegény lányt, még akkor is, ha megtudnám közben javítani. Talán ennek lehet valami testi kivetülése?
Hogy most ennek köszönhető az, hogy a Gurkó közeledtével, miközben kiléptünk, elengedtem a kabátot vagy csak az őrület ütötte fel a fejét bennem, nem tudom. Azonban éreztem, hogy ha rávetem magam, el tudom kapni a kabát nélkül, még úgyis, hogy a Hugriamcsi lány úgy visit mellettem, mintha vallatni vinném. Figyeltem a labda közeledését és a lecsapódás szögét, így félrelöktem partnerem, majd a megfelelő pillanatban ugrottam. Annyiból szerencsém volt, hogy nem kaptam tőle ütést, de egyszerűen nem tudtam stabilan leteperni, végig húzott a füvön, körbe körbe, néha pattogtam rajta, majd újra ledobott, de átkulcsot kezeim nem engedték.
- Hozd…a…pál…cád! – kiáltom neki, ahogy lendületesen, akár az amerikai rodeókon lovagoltam a gurkón. Fel le rángatott a füvön, ha most jól irányítaná a lány a pálcáját, talán egy bombardával telibe is találhatja, de egy fagyasztó átok is tökéletes lehet ellene.
- Nem…bí…rom…so…ká…iiiiiigg! taglalom neki, a végén viszont megint lerántott és a fa felé kezdett húzni magával. Éreztem, nem sok lehetősége lesz bűbájt alkalmaznia, ha a fához ér, el kell engednem, mert nekicsapódva biztos kellemetlen lesz a következmény.

A mesében sem lehetne ilyen helyzetbe kerülni, amibe most belecsöppentem, konkrétan meglovagolok egy gurkót. Annak idején láttam egy muglifilmet, amiben egy muglisportot űző fiatalnak javasolják, hogy váljon a játékszerré, váljon a labdává, hát én most elég közeli kapcsolatot próbálok építeni ezzel a bizonyos gurkóval. Azt hinné az ember, hogy egy öleléstől bárki megenyhülne, de ez az ottromba játék inkább még vadabb lett, nem is tudom, mi lehetne megfelelőbb bűvige arra, hogy sikeresen megfékezzük, de reménykedem benne, hogy az amcsi lány időben kitalál rá valamit, mert nem tudom mennyi ideig sikerül tartani a pozíciómat és magát a lasztit.
 - Fagyaaaaaszd! – kiáltottam, így megint csak nem oda figyeltem, inkább Tyrát bámultam, ahogy az a földön keresi a pálcáját.  Végül a fa irányába mozdultunk, nyilván a gurkó le akart rázni magáról és erre a legmegfelelőbb megoldásként azt tervezi, hogy nekivezet a hatalmas úttorlasznak, ahol eddig a lány ücsörgött. A cuccai már szerte szét voltak körülöttünk, néha el is kaszáltam egy-egy pennát vagy papírt, de jobban aggasztott az irány, ahová tartottunk, ezért megfordultam és leakasztottam a lábaimat a földbe, hátha ezzel fékezésre késztetem a labdát, így maradna ideje az amcsi lánynak megigézni azt, mielőtt belőlem hollóhátas palacsinta válna.
Éreztem, ahogy a lábfejeim belemélyednek a földbe, de sajnos csak lassítani tudtam a lendületet, megfékezni nem, így abban bízhatok az ütközés nem lesz túl kellemetlen, de ekkor már érkezik is a varázslat. Finite? Komolyan? Ennél jobb nem volt a tarsolyban?
Próbáltam megfelelően időzíteni, így felnéztem, mikor elhangzott a bűbájra késztető parancs és ezt követően engedtem el a labdát, majd gurultam félre, aminek következtében a lány táskájába fejeltem bele. A labda egyenesen nekiütődött a fának, majd egy pillanat tört része alatt állt meg és pottyant a földre. Én utolsó erőmet is felhasználva feküdtem a hátamon, arcomban a lány táskájával, úgy pihegtem ott, mint aki a végét járja, nem is igazán érdekelt a gurkó sorsa, csak remélni tudtam, hogy az nem kel újra életre és indul el a lány után, vagy ugrik nekem, bevégezve az elsődleges feladatát, vagyis végezni a jóképű hollóhátassal. A mugli filmekben is mindig a jóképű diákokat ölik meg először, szóval van mitől félnem.
- Aaahh….gurkó…amcsi…amcsi didkók… - motyogok féleszméletlen állapotban, majd mikor észhez térek, egyből Tyra felé intézem szavaimat. - Koff…koff…koffer. – mutatok a cuccaim felé, vagyis remélem, hogy oda mutogatok, mert ugye még mindig nem látok semmit, bár abban sem vagyok biztos, hogyha leveszem a fejemről a cuccot, akkor sem csillagokkal pacsiznék vagy angyalszárnyakkal rendelkező gurkókkal.
- Gyorsan…koffereld bele a tevésbe. - magyaráztam még mindig pihenve, bár azt se tudtam értelmes dolgokat motyogok-e a lényeg az volt, hogy vége.
Ha odajön hozzám a lány megnézni, jól vagyok-e bele próbálok kapaszkodni, hogy segítsen a felülésben, persze nem látom hova kapadozok, remélem megfogja a kezeimet és úgy felsegít, bár az is lehet arcon ütöm közben vagy megnézem milyen kemények azok az amcsi didkók.

Nem is volt olyan rossz érzés itt fetrengeni gondtalanul és mostmár teljesen lelazulva a fűben, bár Tyra táskáját mostmár lerántom az arcomról, aminek köszönhetően még néhány papír az arcomba ömlik. Korábban itt örjöngött az örömtől, meg faggatott megint a hogylétem felöl, én csak egy lusta felfelé álló hüvelykujjat tudtam felé mutatni, de egyszerűen túl fáradt és túlságosan lusta voltam egyéb másra, így be kellett érnie ennyivel. Hatalmasat korogva a hasam is felélénkült és úgy döntött, egy ilyen kaland után a megfelelő elfoglaltság az evés lenne, persze csak egy jó fürdőt követően, bár olyan jó volt itt henyélni, eszemben sem volt még csak felülni sem.
Már tudtam volna segíteni a lánynak is, de kicsit dolgozzon ő is, a mellkasom érintésre még mindig fájt, de valószínűleg nem kell vele elmennem a javasasszonyhoz, majd másnap kiderül nagy-e a baj, de szerintem csak egy kis zúzódás, így a végkimerülés mellett más bajom nem nagyon volt.
Jó volt figyelni, ahogy az amcsi lány szorgoskodik, még büszkébbé tett, hogy az én utasításaimat követi, nem csoda, jó vezető lennék, minden szavam aranyat ér.
Egy pillanatig elgondolkozom, hogy akár itt is hagyhatna, de mivel már a táskáját használom párnának, hátra kellene hagynia mindent, ahhoz, hogy eliszkoljon, gondolom, fontosak neki ezek az irományok, amik között volt, amit valami Ambernek címzett, legalábbis az egyik fejemre esett papír tetején ez állt. Biztos valami levél egy barátnak vagy rokonnak, így nem olvastam tovább, összeszedegettem a mellettem lévőket, majd csokorba gyűjtve belecsúsztattam a táskájába azokat, legalább ezek ne vesszenek el.
Merész a lány, hogy egy nála nagyobb ládát invitóval hív magához, de hát az amerikaiak biztos kemények, megbírkózik velük, szerencséjére a tárolásra alkalmatos eszköz a földön csúszva közeledett felé, így gond nélkül bele bírta operálni a labdát és még le is tudta azt zárni.
Én már felülve vártam vissza a lány, ki ekkorra már eltette a pálcáját és az a furcsa elégedettség ült ki az arcára, amit nem igen értettem, ez egy szörnyű nap eddig, minek örül.
- Ki az az Amber? – szúrom oda a kérdést, ahogy odaért hozzám, egyrészről, mert tudtam, hogy megint a hogylétem felöl fog érdeklődni, az pedig már nagyon idegesített, így szerettem volna másfelé terelni a szót, másrészről pedig jól eső érzés volt még ücsörögni a selymes, hüvös fűben. – A papírjaid az arcomba ömlöttek, akkor láttam. – tettem hozzá, még mielőtt azzal vádolna, hogy elolvasgattam az irományait. Becsültem a személyes teret és nem tettem volna semmi illetlen dolgot, bár jogosabb volt az az indok, miszerint inkább nem is érdekelt.
Ha elkezdi összeszedegetni a papírjait, lustán végignézem, nem nagyon akarok a személyes cuccaihoz nyúlni, plusz dolgozzon ő is egy kicsit, a móka java részét én végeztem, megérdemlem a pihenést. Meg aztán nem nézett ki egyébként rosszul, legalább most van lehetőségem kicsit bámulni. 
- Miért jöttél el Amerikából? – kérdeztem visszafeküdve a fűbe és a karjaimat a fejem alá támasztva figyeltem. Kicsit talán magam is megleptem a viselkedésemmel, nem szoktam faggatózni, de gondoltam, míg kipihenem a fáradalmaimat az amcsi lányka szóval tarthat és elhívom ebédelni, már, ha van kedve hozzá, de majd csak azután teszem fel neki az ajánlatot, hogyha végzett a pakolással.

Elképzelni sem tudtam most jobb helyet ennél a csendes, nyugis kis parknál. Néha Tyra hangja zavarta meg a tökéletességet, de persze én is szóval tartom őt, tehát így fer, hogy elviselem a válaszát. Nem vészes a társasága, ahhoz képest, hogy amerikai és hogy mennyit gúnyolják, igazából csak lusták me-gismerni. Na jó, ha bajba kerülök, valószínű nem őt fogom hívni segítségül, mert nagyon bénán viselkedik stresszhelyzetben, de cserébe jó bőr, ami ellensúlyozza.
Ahogy mellém telepszik, felkiáltva fájdamában, mert ráült a pálcájára és a tollára még inkább az jut eszembe és legalább szép.  
Végül csak elkezdte összeszedni a cuccait és én jobban is szemügyre vehettem őt, persze a táskáját, miután belepakolt visszaveszem magamhoz és a fejem alá teszem támasznak. Csak azért adtam vissza neki, hogy nyugodtan elpakolhassa a dolgait. – Azt a levelet úgyis újra kell írnod. – rántom meg a vállam, ha elkezdene hepciáskodni, majd egy sóhajjal teszem hozzá a legnagyobb nyugalommal. – Rémes volt. Ha a barátod lennék és rég óta nem hallottam volna rólad, csalódnék, ha egy ilyet küldenél nekem. – magyaráztam, majd unottan hallgatom végig az Amerikából jöttem mugli film Roxforti változatát. Megkérdeztem volna, hogy a nagymamája hogy érzi magát, de megválaszolja a kérdést, anélkül, hogy nekem nem is kell megszólalnom, így bólintva veszem tudomásul, hogy az Amcsi nagyi remekül érzi magát. Az, hogy itt Európában több a lehetőség egy fintorgással jutalmazom, nem hiszem, hogy ez volt az ő álma, legalábbis szerintem csak ezzel vígasztalja magát, miközben minden napot átkoz, amit itt tölthet.
- Nem szoktam pletykákkal foglalkozni, nem érdekelnek még akkor sem, ha igazak. – válaszoltam arra a kérdésre, eljutott-e már hozzám a róla szóló pletyka. – Azért kérdeztem meg tőled, mert tőled akartam hallani. – néztem magam elé még mindig ridegen. – persze lehet, hogy kamuzol és tényleg kibuktál, de az is a te dolgod. Nem ismerlek. – rántom meg a vállam egyszerűen, majd az Angliát sértő mondatára csak vigyorgok egyet. – Furcsa, de akárhányszor látlak, csak azt látom, hogy fánkokkal tömöd magad. – nézek fel rá. – Erősíted az amerikaiakról beszélt sztereotípiát. – kuncogtam kicsit gonoszul, majd felültem a fűből, hogy jobban lássam, mivel csak álldogál mellettem mióta visszaért.
- Anglia, Amerika, Afrika, teljesen mindegy melyik földrész vagy melyik ország, az embert a tettei határozzák meg, nem az, ahonnan jön. – mondom neki magam elé bambulva. – Biztos nem itt fogod megtalálni azt, amire vágysz, de ha már kényszerből idekerültél, hozd ki a legjobbat a helyzetből. – tettem hozzá, majd nyöszörögve felkeltem a helyemről és felé nyújtottam a szétlapított táskáját, majd felvettem a tollát és a pálcáját is, amit szintén odanyújtottam neki.
- Megéheztem. Megyek ebédelni, gyere ha gondolod. Biztos maradt fánk még. – néztem rá a lányra, majd közelebb léptem hozzá.
- Megmentettem az életed. Ezért díjazás jár. – közöltem vele, majd egy apró puszit leheltem a szájára. Nem túl romantikusat, nem is hosszút, inkább játékosat. Nem vártam meg a reakcióját, előre siettem, úgy fordultam vissza felé. – Az arcodra adtam volna, de tiszta kosz a csokitól. – nevettem rá, majd még hozzátettem. – A kabátod ne hagyd itt Álmodozó Amcsi lány! – Igazából annyiról volt szó, hogy még nem csókoltam amcsi lányt, így ezt kipipálhatom és el kell mondjam, nem volt rossz, habár nyilván nem hosszú, komoly, nyelves csókról volt szó. Ha utánam jön és arcon csap, hát hagyom neki és közben jót kacagok rajta. Jó kedvem lett és ezt neki köszönhettem.