Oldal nyomtatása - Sötét varázslatok kivédése tanterem

Sötét varázslatok kivédése tanóra

(https://i.pinimg.com/originals/3e/0f/4f/3e0f4f009372cdef60a127a04a01a930.gif)

2002. május 13.

Az egyik legfontossabb tanórám előtt állok. Vagyis, az idei tanévben a diákoknak az egyik legfontosabb. Ez már a hajrá az év végi vizsgák előtt, ha most túl esnek ezen a szintfelmérőn mindenki meg fogja tudni, hogy körülbelül hol áll a tudása, elég lesz-e ahhoz, hogy átmenjenek a következő évre. Bízom benne, hogy sikerült úgy felkészülnie mindenkinek, aminek következtében akadálytalanul fogja venni a mai akadályt.
Lenézek az előttem lévő papírhalomra. Nem sok, de nem is kevés. Akkor szoktam ennyit tartani az asztalomon, mikor valamit kiosztok. Egy saját jegyzetet, egy másik országból vett könyv kiegészítését, amiről úgy gondolom, hogy fontos. Pont ezért nem gondolom azt, hogy valaki előre megneszelné a tervemet. Figyelek, ahogy lassan érkeznek, majd miután elkezdődik az óra és a késők is beérkeznek, felállok a helyemről.
- Jó napot mindenkinek!
Az asztalom elé sétálok, és a kezemet az ölemben pihentetem. Megvárom, amíg abba marad a zajongás. Szerencsére nem kell sokáig várnom, még úgy is, hogy hallok némi alapzajt a hátsó sorokból, de az majd elmúlik mindjárt.
- Hamarosan itt vannak az év végi vizsgák. Ezért, hogy mindenki tudja mennyit kell még készülnie, az elméleti részből ma dolgozatot írnak.
A pálcámmal a lapokra bökök, majd azok odaszállnak a diákok elé, és elhelyezkednek a padon. Megkérek mindenkit, hogy rakja el a holmiját, csak pennát és tintát tartson az asztalon.
- Kérem felírni a lap tetejére a nevüket és hogy hányadik évfolyamba tartoznak. Ha ez megtörténik, a pergamenen meg fognak jelenni a dolgozat kérdései. Hatvan percük van elkészülni. Ha valakinek elég kevesebb idő is, akkor azt megkérem, hogy a tanterem előtt várakozzon, amíg mindenki elkészül.
Megfordítom a homokórát ezzel jelt adva arra, hogy elkezdhetik a munkát. Leülök az asztalomhoz és korábbi beadandókat kezdek olvasgatni. Időnként felnézve a diákokra. Amennyire tudom, hegyezem a fülem, nem akarok senkit sem puskázáson vagy súgáson kapni, mert annak azonnal ugrott a dolgozata. Annak is, aki súgott és annak is, aki puskázott vagy segítséget kért.

A dolgozat kérdései:

Harmadév:
1.   Írjon le mindent a kappákról!
2.   Ismertesse a fagyasztó bűbájt (Glacius)!

Negyedév:
1.   Írjon le mindent a rőt sipkásokról!
2.   Ismertesse a taroló átkot (Reducto)!

Ötödév:
1.   Írjon le mindent a pixikről!
2.   Ismertesse a robbantó átkot (Deprimo)!

Hatodév:
1.   Írjon le mindent a dementorokról!
2.   Ismertesse a pajzs bűbájt (Protego)!

Hetedév:
1.   Írjon le mindent az inferiusokról!
2.   Ismertesse a kiábrándító bűbájt!

A hatvan perc leteltével összeszedem a dolgozatokat, majd ha volt olyan diák, aki kiment a teremből, azt behívom. Van még egy kis időnk néhány gyakorlatra, szóval elkezdem átvenni újra a non verbális varázslatok alapjait.
- A non verbális varázslatokról lesz szó ma. Tudom, hogy volt már róluk szó, de ezeket nagyon nehéz elsajátítani, viszont hatod és hetedéven ez mindenképpen szükséges. A többségetek valamilyen módon fog kapcsolódni a az aurori szakmához vagy olyan téren akar elhelyezkedni, ahol szükség lehet erre. Tehát vágjunk is bele.
Közelebb megyek a diákokhoz miután lepecsételem a dolgozatokat, és el is rakom. Ezúttal nem fogom őket párba állítani, egy nagyon alap ismeretet fogunk gyakorolni.
- A non verbális varázslatoknak az a lényege, hogy az ellenfeled ne tudja megmondani milyen átokkal támadsz rá vagy éppen bűbájjal. Ezzel időt lehet nyerni, de nem sokat. Egy tapasztaltabb varázsló már a pálcát elhagyó varázslat színéből tudja, hogy mi következik vagy következhet. Ugyanakkor némely varázslat ezen a módon használva kisebb hatással szolgál.
Mint mindenki tudja, azért ez nem ennyire egyszerű. Egy varázslat erőssége függ a személytől is, aki megidézte és valamilyen mértékben a pálcától magától.
- Ma elsősorban a pajzs bűbájt fogják gyakorolni. Koncentráljanak a bűbáj varázsigéjére, de ne mondják ki! Kérem, mindenki helyezkedjen úgy, hogy a diáktársukkal ne keresztezzék egymást. Ha valaki úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, akkor szóljon. Aki szeretne komolyabb varázslattal próbálkozni, annak javaslom a begyűjtő bűbájt.
Egyik sem könnyű varázslat, de ezeket nyugodtan meg tudják tanulni egy tanteremben is. Egy komolyabb átok miatt azért lehet ki kéne menni a szabadba. Egy taroló átkot biztos nem próbáltatnék ki velük a tanteremben. Körbe járom a termet, és ha valakinek segítségre van szüksége, akkor segítek.

IRL tudnivaló:
- A záró tanári reag május 25-én érkezik, addig lehet írni mindenkinek.
- A hatodik és hetedik évfolyamnak kötelező, a többiek szabadon választottan jöhetnek.
- A megjelenésért +10 pont, az órai munkáért +5 pont jár.
- Ha valaki nem jelenik meg a hatodik és hetedik évfolyamból az 5 pont levonásban részesül.
- Ha user elfoglaltsága miatt nem tud megjelenni, akkor kérlek, dobj meg egy pm-mel.
- A kérdésekre a válaszok az oldalon vagy az interneten megtalálhatóak a hivatalos válaszok.

SVK dolgozat

(https://data.whicdn.com/images/291588912/superthumb.jpg?t=1499700455) (https://data.whicdn.com/images/284704740/superthumb.jpg?t=1492566279)

Mindenki

(2002. május 13.)

De én csak nézem a holnapot,
Kényelmes vagyok.
Föld hívja még egyszer, gyere, ugyanúgy ébressz fel. (https://www.youtube.com/watch?v=NCHOP1KxlrI)

Bevallom, kicsit izgulok. Na jó, nagyon izgulok. Még párszor eszembe jut az a vezsélyes macskabeszélős este, Mirussal. Meg amúgy is kissé gyomorgörcsben vagyok, hogy te jó ég pár hét és vége. Vége a sulinak a kamaszkoromnak, és felnőtt leszek, egyetemre fogok járni, és itthagyom a barátaimat is. Hiányozni fog. Megrázom a fejemet, és kifújom a levegőt. Oké, Sophie, ez csak egy SVK dolgozat, nem kell varázsolni, csak tudni. Tudni cska tudok, nem? Attól, hogy írok a dogára nem kap sneki leprás átkot meg még ki tudja mit. Nem igazán értem, hogy jelentkezhettem ebből is RAVASZ-ra. De hát most már végig kell csinálni. Vagy megbukok, mert félek és megszületik a legendás nyolcadéves. Oké, nyugi Sophie, nyugi. Kifújom a levegőt hangosan, majd inkább belemerülök a dolgozatba.

Sophie Vanheim.
VII. évfolyam

1. Inferiusok
Ők egy már halott ember testjei, akiket a sötét varázslók felhasználnak. Úgy értem újjáélesztik a testet. De csak a testet. A sötét varázslatokkal köthető össze és a nekromancia teszi lehetővé a létrehozásukat. Ez egy nagyon összetett és ijesztő varázslat.

2. Kiábrándító bűbáj
Akit megbűbájoznak, az majdnem láthatatlan lesz. Vagyis nem is láthatatlan, csak észrevétlen. Szóval mégse láthatatlan, és ő is ott van de mégsincs ott. Szóval nem érzékelik, hogy ott van. Addig trat a bűbáj, míg bele nem üttközik valakibe, vagy valamibe.

Leadom a dolgozatot, amint átrágom a kérdéseket, és kiosonok az óráról, hogy ne zavarjam azokat, akik ott vannak. Legszívesebben eliszkolnék, de inkább megemberelem magam. Mirus is itt van valahol meg Luci is, szóval... Remélem nem valami támadásos izét fogunk gyakoroloni. nem akarom senkinek lerepíteni a fejét. Főleg nem Miruséknak. Az naaagyon ciki lenne. És szomorú. Nem akarok megölni senkit. Miért nem lehet egyszerűen botvívást tanulni? A varázslók élete is sokkal egyszerűbb lett volna, és az ostromon cska kibökött szemű emberek lettek volna, összevissza halt meg átkozottak helyett. Ahogy ismét visszahívnak a terembe, biztonságos távolba állok minden sebezhető egyéntől. Még jó, hogy Jasper nem lát most, ahogy szerencsétlenkedem.
- A non verbális varázslatokról lesz szó ma. Tudom, hogy volt már róluk szó, de ezeket nagyon nehéz elsajátítani, viszont hatod és hetedéven ez mindenképpen szükséges. A többségetek valamilyen módon fog kapcsolódni a az aurori szakmához vagy olyan téren akar elhelyezkedni, ahol szükség lehet erre. Tehát vágjunk is bele.
Kikerekedett szemekkel izgulok rá a mindenre is. Mégis hogy nonverbális varázsoljak, ha mindennel tele van a fejem? Na jó, főleg Jasperrel. Jasper Jasper Jasper... csiribá Jasper Jasper csiribúú... Így tényleg életképes leszek, komolyan.
- Ma elsősorban a pajzs bűbájt fogják gyakorolni. Koncentráljanak a bűbáj varázsigéjére, de ne mondják ki! Kérem, mindenki helyezkedjen úgy, hogy a diáktársukkal ne keresztezzék egymást... - magyaráz a professzor, én meg komoly arccal próbálok nem Jasperre hanem a pajzsokra gondolni. Jasper kezében hogy állna egy lovagi pajzs vajon? Oookééé Sophie állj leee.
- Sok sikert! - tátogom a lányok felé, és remélem Beth-et is kiszúrom valahol. inkább lehunyom a szemem, és koncentrálok.
A védővarázslatokban nagyon jó vagyok, legalább és szerencsére a pálcám is jobban szeret védekezni, mint támadni. Összezsorítom a szemem, és magamban ismételgetem a varázslatot, abban reméknyedve, hogy valami pajzskezdeményt sikerül magamból kicsikarni, de szerencsére szépen formálódik a varázslat és a pajzs is, aztán amikor eleget szenvedek vele elengedem és kifújom a levegőt reménykedve abban, hogy annyira nem voltam olyan béna, és végre visszatérhetek a pajzsos Jasperre.

SVK
2002. május 13

(https://i.pinimg.com/236x/b0/a4/ef/b0a4efdc9b2171a02fb117d06cc0f033.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/40/52/f4/4052f4e563b9937cc478c596091a35f0.jpg)

- Akutyafáját… Ti készültetek?
Amikor Fawcett professzor előállt a farbával, folytott hangon bukott ki belőlem a kérdés, és lopva pillantottam Luna meg Soph felé. Remélem ők is készültek, és remélem én is. Az utóbbi időben mindenhova irányult a figyelmem, csak a tanulásra nem, de azért harcra készen húztam elő - ezúttal nem a varázspálcám - csak a pennám.
Annyi minden történt az utóbbi időben, jó is, hajmeresztő is, éles helyzet is, hogy azokból egy elég lenne ahhoz, hogy az agyam előrehozottan nyaralni menjen valami melegebb éghajlatra, én meg itt maradjak tátott szájjal nyáladzva a papírra. De ha túléltem a jutalomkirándulást Lunával, meg a seprűösszeterelést és a bajital-kotyvasztást Sophie-val, akkor nem egy dolgozaton fogok megkattanni.
Sőt. Igazából a legfontosabb célokhoz az életemben most a Sötét varázslatok kivédése a kulcs. Ha tovább akarnék tanulni, ahhoz is feltétlenül szükséges lenne, mind az aurori, mind a lénygondozói pályán. Ha pedig felkutatnám a nyáron azokat, akikkel befejezetlen ügyem van… Jobb lenne, ha nem megöletni mennék magamat.
Ezen gondolatok közepette olyan hévvel döftem bele a penna hegyét a papírba, hogy az kis híján bele is törött, de végülis ezt a témát egész jól ismertem. Habár igazi dementorral nem találkoztam, mikor Elliottal kirándultunk, azért láttam valami hasonlót. És mostanában voltak pillanatok, mikor olyan érzés fogott el, mintha dementorok kerülgetnének. Ezért is ettem annyi csokit, és pusztán elővigyázatosságból mindig tartottam is magamnál random megjelenő dementorok ellen. Lehet, hogy hatékonyabb dolog volna megtanulni a patrónus bűbájt, de szerintem mindegy lenne, nekem az is csokialakú volna úgyis. Ha csak nem egy fehér ló lenne. Vagy esetleg egy cuki jackalope...
A gondolat elkergette a fekete szellem-gondolataimat, és már nem maradt más előttem, csak a szép fehér papír, amire odakanyarítottam a nevem, meg mindent.
- Sok szerencsét - súgtam a csajoknak, aztán nekiestem, hogy valami értelmeset körmöljek a papíron megjelenő kérdések alá.

1. Írjon le mindent a dementorokról!

A dementorok a Föld legvisszataszítóbb lényei. Valószínűleg mesterséges eredetűek, varázslók hozhatták őket létre.Körülbelül három méter magasak, fekete csuklyás köpenyt viselnek, hullaszerű testükön. Csak szemüregük van, nem látnak, ajkaik sincsenek, szájnyílásuk egyetlen fekete lyuk. Az emberek pozitív érzéseiből táplálkoznak, elszívják a boldogságot, reményt és egyéb jó érzéseket a közelükben tartózkodókból. Aki érzékeny rá, az el is ájulhat a hatásukra, de mindenki tapasztal hidegérzetet, rossz érzéseket, esetleg rossz emlékek felidéződését. Ha valahol nagy számban előfordulnak, ott szokatlanul hideg időjárást is tudnak okozni, például befagynak a tavak, irreálisan sötét lesz, és eső helyett hó esik.
Védekezni ellenük a patrónus bűbájjal lehet (Expecto patronum!). Ez egyfajta pajzsbűbáj, kellemes emlékre kell közben gondolni, úgy lehet megidézni. A patrónus mindenkinek valamilyen egyedi állat, fehér, szellemszerű kivetülése a jó érzéseknek. A gyengébb patrónus csak akadályozza őket, míg az erős el is kergetheti. A kellemetlen utóhatásokra csokoládé fogyasztása lehet gyógyír.
Kevéssé intelligens, viszont kegyetlen lények. Ők őrizték a varázslók börtönét, Azkabant is, de volt példa rá, hogy otthagyták a feladatukat, súlyos károkat okozva ezzel a varázsló és a mugli társadalomnak is. A muglik, bár nem látják őket, rájuk is ugyanolyan hatással vannak, mint miránk varázserővel rendelkezőkre.
Legborzalmasabb támadásuk a dementorcsók, mely során kiszívják a megtámadott ember lelkét, így az még a halálnál is rosszabb, élőhalott állapotba kerül. A csók közben leveszik a csuklyájukat. A dementorcsókot korábban büntetésül is adták a varázsbűnözők által elkövetett legnagyobb vétségekre. Például ifjabb Barty Kupor is dementorcsókot kapott, mikor kiderült a sok galádság, amit elkövetett.

2. Ismertesse a pajzs bűbájt (Protego)!

A pajzsbűbáj láthatatlan falat idéz, ami megvédi a használóját az ellenséges támadó varázslatoktól. A varázsige: protego! Általában a pajzs a pálca előtt jelenik meg, és vissza tudja verni a legtöbb ártást, rontást, és kisebb átkokat, valamint fizikai támadások ellen is alkalmazható. A kivételesen erős pajzsbűbáj képes leverni a másik embert a lábáról, de még a legerősebb sem képes visszaverni mindent, például a főbenjáró átkokat sem. Ennek ellenére varázspárbajokban és csatákban gyakran alkalmazzák hasznossága miatt.
A bűbáj eredete a XV. századra vezethető vissza, amikor egy lovagi tornán egy bátor boszorkány, bizonyos Hannah Cocleford megvédett egy kisfiút egy rátámadó nemesúrtól. Az a pajzsbűbáj állítólag olyan erős volt, hogy a nemes a lovával együtt borult fel, és bár túlélte a balesetet, később szamárnak hitte magát.

Nagy sóhajjal rakom le a papírt, nem maradt már sok idő, úgyhogy inkább átolvasom, és megvárom, hogy leteljen a hatvan perc, csak akkor adom be. Látom, hogy Soph visszasunnyog a terem sarkába, de azért csak odalebbenek mellé, megkérdezni, hogy sikerült. Nekidőlök a falnak, közben keresem Lunát, hogy ő végzett-e már, beadta-e, milyennek érezte.
- A non verbális varázslatokról lesz szó ma. Tudom, hogy volt már róluk szó, de ezeket nagyon nehéz elsajátítani, viszont hatod és hetedéven ez mindenképpen szükséges. A többségetek valamilyen módon fog kapcsolódni a az aurori szakmához vagy olyan téren akar elhelyezkedni, ahol szükség lehet erre. Tehát vágjunk is bele.
Az aurori szakma említésére ráfonom ujjaim a pálcámra. Csupa hasznos dolgot tanultunk itt, és a néma varázslást is ilyennek tartottam. Szerettem is volna megtanulni, bár a csendben maradás… Azért nem tűnt egyszerű feladatnak.
- Ma elsősorban a pajzs bűbájt fogják gyakorolni. Koncentráljanak a bűbáj varázsigéjére, de ne mondják ki! Kérem, mindenki helyezkedjen úgy, hogy a diáktársukkal ne keresztezzék egymást…
- Sok sikert!
- Neked is. Aztán nehogy véletlen megidézd non-verbálisan a harminc gyereked apját… - súgom Sophie-nak vigyorogva, mert azért látszik, hogy el-elkalandozik a figyelme. Aztán úgy helyezkedek, hogy Lunához közel álljak, de senki se legyen a veszélyzónámban, és én se senkiében. Nem mintha számítanék váratlan gravitációs zavarokra például, de mivel már volt rá példa, én meg nem ólombetkós surranóban vagyok, jobb vigyázni. Azért bíztatóan Szöszkére kacsintok, mielőtt elfordulnék varázsolni.
- Protego!
Bemelegítésképp halkan sutyorogva is elsütöm egyszer a varázst, legalábbis így azért működik, ez is valami. Aztán fokozatosan egyre halkabban sorozom tovább, suttogok, aztán már csak épphogy lehellem, aztán már csak tátogom, végül a fogaim között épp csak kifújom a levegőt. Legutoljára pedig csukott szájjal is sikerül, előttem vibrál a láthatatlan, mágikus fal, mielőtt szertefoszlatom.
- Hm. Mit kéne sunyi némán begyűjteni? - dünnyögöm magamban, mert ha nem direkt szavak nélküli mágiáról van szó, nem szokásom hosszú időre befogni.
Csak úgy poénból megpróbálok “nagyvadra” vadászni.
Invito csokim!
Mily meglepő, működik a varázs. Szerintem ezt még pálca nélkül is megtanulom. A fél tábla könnyedén a kezembe röppen
- Kérsz csokit? - kérdezem Lucit, közben pedig körbenézek, és ha a tanár nem néz csúnyán, kedvesen megkínálom belőle őt is. Rohadt fárasztó már ez az év, biztos hátha nem csak nekünk, diákoknak.

To: Fawcett professzor

2002. május 13.
(https://i.pinimg.com/564x/ca/91/60/ca9160d7cf42a08148b0b2b7b43c86b9.jpg)

a scar means
i survived

Természetesen késve érkeztem az SVK órára, pedig az volt a tervem, hogy végre megmutatom Fawcett professzornak, hogy én tényleg készültem, hogy jó vagyok és tudok tanulni. Tudom, hogy ő és Digby professzor is megpróbáltak nekem kiharcolni egy újabb esélyt, ezért este tanultam. Mire beestem, már éppen a mai dolgozatról beszélt.
– Elnézést… – motyogtam és beültem az ajtó melletti első üres helyre. Gyorsan előkészítettem a pennámat, mire a lap megérkezett elém.
– Kérem felírni a lap tetejére a nevüket és hogy hányadik évfolyamba tartoznak. Ha ez megtörténik, a pergamenen meg fognak jelenni a dolgozat kérdései. Hatvan percük van elkészülni. Ha valakinek elég kevesebb idő is, akkor azt megkérem, hogy a tanterem előtt várakozzon, amíg mindenki elkészül. – Magyarázta a professzor. Így hát felírtam, hogy Sebastian Bates, negyedik évfolyam a lap közepére. Hamarosan megjelentek a kérdések is, amik most nem is tűntek kifejezetten nehéznek. Mégis csak volt értelme tanulni. Ez az óra nem volt kötelező a mi évfolyamunknak, de azért hátra fordultam, hátha megpillantom Jacket a sorok között.
Csak ezután kezdtem körmölni rendesen.

1. kérdés: A rőtspikás egy a törpeszerű lény, aki csatamezők üregeiben és egyéb olyan helyeken élnek, ahol emberek vérét ontották a harcokban, vagy más furcsa esetek közben. Bűbájjal el lehet űzni őket, viszont komoly veszélyt jelentenek a muglikra, rendszeresen éjszaka támadnak rájuk ugyanis, és megpróbálják agyonverni őket. A rőtsipkások főleg Észak-Európában fordulnak elő.
2. kérdés: Az Obstructohoz hasonló, ám bűbáj. Célja az utak megtisztítása, annak megfelelően, amerre a varázshasználó a páclája hegyét szegezi. Ugyanakkor tarolásra és tárgyak elpusztítására is alkalmas.

Nagyjából húsz perccel mások előtt végeztem. Nem adtam be, jó párszor elolvastam, remélve, hogy Fawcett professzor tényleg büszke lesz rám és látja, hogy én ezt akarom… mert tényleg akartam. Még Bolton professzor korrepetálására is elmentem tegnap este, aki át is nézte a mai házikat, amiket leadni készültem. Olyan volt, mintha lenne egy nagytestvérem, aki állandóan vigyáz rám és segít a háziban.
Miután a dolgozatot beszedte a tanár úr, az óra második felébe kezdtünk. Nem igazán tudtam, hogy nekem ezen ott kell-e maradnom… mármint azt mondják negyedévesen még nem igazán vagyunk alkalmasak a nonverbális varázslatok megidézésére. De nem mertem elmozdulni ezért csak kicsit szerencsétlenül ücsörögve pislogtam az eseményekre.
– A non verbális varázslatoknak az a lényege, hogy az ellenfeled ne tudja megmondani milyen átokkal támadsz rá vagy éppen bűbájjal. Ezzel időt lehet nyerni, de nem sokat. Egy tapasztaltabb varázsló már a pálcát elhagyó varázslat színéből tudja, hogy mi következik vagy következhet. Ugyanakkor némely varázslat ezen a módon használva kisebb hatással szolgál. – Magyarázta. – Ma elsősorban a pajzs bűbájt fogják gyakorolni. Koncentráljanak a bűbáj varázsigéjére, de ne mondják ki! Kérem, mindenki helyezkedjen úgy, hogy a diáktársukkal ne keresztezzék egymást. Ha valaki úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, akkor szóljon. Aki szeretne komolyabb varázslattal próbálkozni, annak javaslom a begyűjtő bűbájt.
Nem kerestem egy diáktársat sem, inkább oda húzódtam Fawcett professzor mellé.
– Tanár úr, aki nincs még hatodéves, az hangosan is gyakorolhatja a varázslatot? – kérdeztem és ha igenlő választ kaptam, akkor kerestem valakit, akivel a Protegot gyakorolhattam óra végéig.

◂ S V K óra▸

Május 13
(https://i.pinimg.com/564x/47/90/23/4790232065f7bf0ad3ca342cb55073c8.jpg)

◃M i n d k e n k i▹

A szerencse esélyeinek minden játékos egyaránt van kitéve.

style: fehér, mint a hó (https://i.pinimg.com/564x/c3/b3/c7/c3b3c77d175589a1d0df981c80943986.jpg) ║ zene: maner of speaking (https://www.youtube.com/watch?v=pRWXeW6o-E4&list=RDGMEMQ1dJ7wXfLlqCjwV0xfSNbA&index=33&ab_channel=NouvelleVague-Topic)

Óra Fawcett proffal. A hollóhátas lányok nem csak azért szeretik ezt az órát, mert sok hasznosat tanulnak, naulunk, hanem, hanem mert Fawcett tartja. Mikor Liz mellettem ült, volt, hogy semmire sem figyelt, a végén elkérte a jegyzeteim, mert csak bamulta. Persze én mindig felkészült vagyok, teljesen mindegy ki tartja. Ahogy beérek a terembe, sietve le is ülök, hogy figyelhessem a többieket. Előre ülök, pedig általában hátra cuccolok le. ár majdnem mindenki megérkezett, mikor Bates betoppan, és lezuttyan mellém. Mielőtt megszólítanám, Fawcett már meg is érkezik.
- Jó napot mindenkinek! Hamarosan itt vannak az év végi vizsgák. Ezért, hogy mindenki tudja mennyit kell még készülnie, az elméleti részből ma dolgozatot írnak. Kérem felírni a lap tetejére a nevüket és hogy hányadik évfolyamba tartoznak. Ha ez megtörténik, a pergamenen meg fognak jelenni a dolgozat kérdései. Hatvan percük van elkészülni. Ha valakinek elég kevesebb idő is, akkor azt megkérem, hogy a tanterem előtt várakozzon, amíg mindenki elkészül.
Persze, persze, jól van, csak nem tarthat sokáig a dolgozat. Lopva Batesre nézek, bele is vörösödöm talán. Nem azért, mert dühös lennék rá, vagy zavarban, csak hát a szégyen. Butának érzem magam azóta is, és nem tudok ezzel az érzéssel mit kezdeni.
- Sajnálom. Én..annyira...sajnálom.
Súgtam oda, vagy motyogtam magam elé- Azt se tudom, hallotta e egyáltalán. Körbe nézek, és kiszúrom Sophiet is. Odaintegetek, majd felírom a nevem és az évfolyamom, és írni kezdek. Az első dolgozat, mikor nem minden erőmmel a feladatra koncentrálok.

Elizabeth Hepburn
V. évfolyam

1. 1. Írjon le mindent a pixikről!
A pixiek színes bőrű és hajú kis lények. Pillangó szerű szárnyukkal repülnek. Szárnyuk a testükköz viszonyítva kicsik. Méretüket tekintve nem túl nagyok, 4 hüvelyk egy kifejlett példány. Természetük huncut, bajkeverő, előfordulhat hogy durva. Csínytevőek, így sok bisszúságot tudnak okozni.A pixik nemértnehéz megmondani. Sokféle formát ölthet. Nektárral és virágporral gyarapodnak, életük 20 év. Gyorsabbak, mint a tündérek és az ádáz harcosok.

2.Ismertesse a robbantó átkot (Deprimo)!
Deprimo varázsigét használjuk. Lyukat robbant egy szilárd felületbe. A latin „deprimo”, mélyre ásni szóból.

Végül sikerült valamennyire a feladatra koncentrálnom. Néha oldalra sandítok, de mindenki a papírjába temetkezik. Hát..azt hiszem, én készen vagyok.
- A non verbális varázslatokról lesz szó ma. Tudom, hogy volt már róluk szó, de ezeket nagyon nehéz elsajátítani, viszont hatod és hetedéven ez mindenképpen szükséges. A többségetek valamilyen módon fog kapcsolódni a az aurori szakmához vagy olyan téren akar elhelyezkedni, ahol szükség lehet erre. Tehát vágjunk is bele. A non verbális varázslatoknak az a lényege, hogy az ellenfeled ne tudja megmondani milyen átokkal támadsz rá vagy éppen bűbájjal. Ezzel időt lehet nyerni, de nem sokat. Egy tapasztaltabb varázsló már a pálcát elhagyó varázslat színéből tudja, hogy mi következik vagy következhet. Ugyanakkor némely varázslat ezen a módon használva kisebb hatással szolgál.
Ennél a pillanatnál már meredten figyelek. Nagyon várom már a pillanatot,amikor sikerül a néma varázslat. Óh, igen, az a kis dög szöszke a hülye pofixal...nem volt kedves. Ezek után már én sem leszek vele. Szóval igen, úgy érzem szükségem van a non verbális varázslás tudására. Nagyon is.
Ma elsősorban a pajzs bűbájt fogják gyakorolni. Koncentráljanak a bűbáj varázsigéjére, de ne mondják ki! Kérem, mindenki helyezkedjen úgy, hogy a diáktársukkal ne keresztezzék egymást. Ha valaki úgy érzi, hogy segítségre van szüksége, akkor szóljon. Aki szeretne komolyabb varázslattal próbálkozni, annak javaslom a begyűjtő bűbájt.
Begyűjtő? Maradjunk a protegonál. Érzem, hogy most talán menni fog. Beth, tudod te, sikerülnie kell!

Mira kérdésére csak bizonytalanul bólintok. Hisz nem is töltöm minden időmet a mindenféle vizsgákra készüléssel...
Csupán azt a felét, amit nem az azon aggódással töltöm, hogy hogyan fogok egyáltalán átmenni ezekből. Ha felvettem volna magnixismeretet vagy mágiatörit, azokból esetleg jobb eséllyel indulnák, de elég dolgom van így is az alap mágiatárgyakkal. Tény, én vettem föl azokat is, csak magamat okolhatom.
Mondjuk ha véletlen megbuknék, Mirával együtt lehetnék legalább végzős, az nem hangzik olyan szörnyen,.. Nem erre kéne azér készülnöm. Átrágom valahogy magam, és ...majd sokat találkozunk Roxmortsba, semmi akadálya nem lesz, hogy ott legyek, lévén felnőtt boszorkány... És Sophie-nak is kinn van barátja, és ők is megoldják ezt a távolság-akadályt, nem lehetetlen dolog.
Oké, ezekre az aggodalmakra talán nem közvetlen dolgozatírás előtt lenne szükségem. Felírom a nevem a lapra, és próbálok csak a megjelenő kérdésekre koncentrálni...

Mira Luna Wyne
VII.

1. Írjon le mindent az inferiusokról!
Az inferusok bonyolult feketemágiával mozgatott holttestek. Az "életre keltett" leírás nem lenne pontos rájuk, mivel nincs önállóságuk, inkább mondhatók báboknak, arra a célra, amire a készítőjük létrehozza őket. Ugyanezér fájdalmat sem éreznek, és a fizikai sérülések nagyrészét is ignorálni tudják, viszont mivel feketemágia teremtményei, a fényt és meleget nem szeretik, a tűz ellen pedig védtelenek.

2. Ismertesse a kiábrándító bűbájt!
A kiábrándító bűbáj nevet több, hasonló szándékú bűbájra is használjuk, jellemzően dolgok elrejtésére. Közé tartozhatnak a feltérképezhetetlenné tevő varázslatok, vagy az a bűbáj, amit nemzetközi előírások szerint nagyobb varázslényekre kell szórni, hogy a ránéző magnixeknek káprázzon a szeme. A legszélesebb körben kiábrándító bűbáj néven ismert varázslat jellemzően közel láthatatlanná teszi azt, amire vagy akire szórják, de nagyon gyakorlott és tehetséges varázslók teljes, segédeszköz nélküli láthatatlanságot is el tudnak érni vele.

Ahogy az idő lejár, még mindig a dolgozat fölött ülök, törve a fejem, hogy hagytam-e ki valamit, vagy mit tudok még beleírni, de mire el kell búcsúznom a pergamentől, már rég kimerítettem az ötleteimet.
Nagy, bár nem megkönnyebbült sóhajjal csoszogok el Miráékhoz végül, próbálva rábeszélni magam, hogy mostmár ne a dolgozaton aggódjak, mostmár be van adva, lesz amilyen lesz. Innen már nem tudok javítani rajta többet.
-Nektek hogy ment?
Nekidőlök a falnak, onnan hallgatom a választ, majd utána a tanár szavait. Mirára pislogok lelki támogatásér, a nonverbális varázslás sosem volt az erősségem. A varázslás sosem volt az erősségem, még mindig sokszor bizonytalankodok, nemhogy még azzal a nehezítéssel együtt, hogy ki sem mondhatom a varázsigéket... Már ha eltekintünk az incidensektől, amikor minden gond nélkül történnek varázslataim maguktól.
Bizonytalan-hálásan Mirára pillantok, az utóbbi időbe legalább ezek a maguktól-varázslatok legalább nem is olyan rossz kimenetelűek, mint régebben. Kinyújtom a kezem, csak egy pillanatra összeérinteni az övével, el sem tudom mondani, a közelsége gesztusa máris mennyit jelent, aztán odébb lépek, és a fal felé fordulok.
Gyerünk, Lu, csak egy pajzsbűbáj. És amúgyis messze volt már az a negyedév, azóta milyen sokat fejlődtél. Koncentrálj a pajzsbűbájra. Tessék, még a pálcát is zsebre rakva először, hogy biztos ne varázsolj véletlen, mielőtt felkészülsz. Most összpontosíts a pajzsbűbájra. És most összpontosíts a pajzsbűbájra, nem, annak nem ívfényszínű lángjai vannak, és nem is áll most veled szembe senki. Protego. Ami pajzsbűbáj, és nem is fog más történni helyette ezúttal. Na, most próbáld meg pálcával is.
Előveszem a varázspálcát a zsebemből, a falra szegezem. A fal nem fog megijeszteni, nem szór gyakorló rontásokat, amit kivédenem kell, és amúgyis kőből van. Protego.
Félve nyitom ki résnyire a szemem, amit ezek szerint közbe összeszorítottam, és kis szkepticizmussal keresem a torzulóan láthatatlan nyomait a pajzsbűbáj ottlétének.
Nem tudom, sikerült-e a varázslat, de legalább átkokat most nem szórtam helyette.
A kérdésre kicsit össze is rezzenek, gyorsan le is engedem a pálcát, és a talárom zsebébe rakom meginn, biztos ami biztos.
-Ó. Igen, köszönöm.- Elpirulva és hálásan veszem el a kínált csokidarabot. Egy kis sarkát leharapom, mer a szívmelengető gesztus mellé azér ez is segíteni fog most, de a többit egyelőre a zsebembe csúsztatom, már jgy is azon aggódok valahol, mennyire járok tilosba ezzel. De Mirának összeszedem a legszebb mosolyom, amit sikerül, mer nem is tudja, mennyit segít ilyen apróságokkal.

Sötét varázslatok kivédése

(https://i.pinimg.com/originals/89/d1/5e/89d15e63b501e4d58b0ec76f7cb7ce5a.png)

Kicsit már izgultam, hogy itt az év vége. Túl kell esni a sok dolgozaton és végre szabad leszek! Legalábbis egy újabb nyárig. Nem mintha nem szeretném a Roxfortot, de a kötelező tanulás nlkül sokkal jobb lenne. Na meg persze végre együtt lehetek Kodannal. Nagyon hiányzik már, olyan rég találkoztunk...
Ábrándozásomból azonban egy kellemetlen hír ébresztette fel. Dolgozat? Ne már...... Semmi kedvem..... És ha olyan kérdést kapok, amit még nem néztem át? Hát remek... remélem legalább könnyű kérdések lesznek....
Amint kétségbeesett agogodalmaskodásom odavonzotta a fehér papírdarabot, felírtam a nevem és osztályom a megfelelő helyre, majd nekiláttam elkészíteni a minden írót megszégyentő esszémet.
Dementor. Hát ő... olyan nagy. Meg ijesztő. Kiráz tőle a hideg. Vajon ezt elfogadná a tanár? Olyan szörnyű, hogy még írni sem tudok róla! Hogy kérhet ilyet tőlem? Hát borzalom! Na komolyra fordítva a szót....

1. Írjon le mindent a dementorokról!
Magas, fekete és csuklyás lények. Hulla szerű kezük,illetve alkalomadtán fejük kis részlete látszódik ki csuklyájuk alól. Szemük nincs, szájuk helyén is egy üreg található, amivel ki tudják szippantani áldozataik lelkét. Megjelenésükkör megfagy a levegő, az ember pedig elveszíti boldogságát. A muglik bár nem látják őket, ugyan úgy érzékelik ezeket. Az Azkabant őrzik, tárgyalásokra kísérik a rabokat. Ellenük a patrónus búbájt lehet bevetni, ami mint egy pajzsként szolgál. A dementorok által okozott sokkra ajánlott csokoládét enni.
2. Ismertesse a pajzs bűbájt (Protego)!
A protego a latin protego szóbólszármazik, ami annyit jelent, megvédeni. Három változata ismert, protego totalum, protego maxima és protego horribilis. Egy láthatatlan falat teremt, amely akár a körülöttünk lévőket hátra is lökheti.

Hát ennyi. Nem tudom még mit írhatnék. Remélem megfelel. Miután beadtam a dolgozatot, nyújtózkodtam egy nagyot. Erre a dolgozatra igazán felébredtem, de azért remélem nem kerülök szem elé, ma inkább szeretnék háttérben maradni.
Meghallgattam, hogy mit kell csinálni az órán, és bár érdekesnek tűnt, az éjszaka elég nehezen aludtam, úgyhogy nem vagyok biztos benne, hogy olyan könnyen menne nekem. De hát próba cseresznye...

Közeledik az év vége, és vele az évvégi vizsgák. Szóval mi hiányzik a vizsgák előttről? Vizsgák, értelemszerűen, mert valahogy nem elég az évvégi jegyünknek az évvégi jegyünk. Ezt a módszert soha nem értettem, minek a mesterséges plusz egy stresszhelyzet, főleg a felsőbb éveknek, akik már a RAVASZokra készülnek, jövőre vagy épp idén? Mármint, aki túl akar buzogni, persze, nyugodtan kérjen próbafeladatokat a vonatkozó tanárától, de a legtöbbünket traktálnak már így is elég nyomással mindenből. Tessék inkább a kicsiknek adni csak plusz elfoglaltságot, hátha valamivel jobban kifáradnak, és egyenlőbbek lennének ellenük az esélyeink nekünk prefektusoknak is. De náh, az túl jó lenne úgy. És amúgyis, a kicsik meg azzal együtt is kifáraszthatatlanok lennének. Rájuk inkább dinamót kéne kötni.
Szóval marad a hangulatkeltő a vizsgákhoz. Csak nem ez a hangulat, amit még kell hova kelteni előre...

Merel Everfen
VI

1. Írjon le mindent a dementorokról!
A ~~denethor~~ dementorok közismerten kiemelkedő, természetes börtönőrző lények, köszönhetően két jellegzetes tulajdonságuknak. Egyfelől kiemelkedően humánusak, fizikai fenyegetés nélkül, a boldogságot és jó érzéseket szívják ki az áldozataikból, jellemzően depressziót, elkeseredést és félelmet hagyva a helyén. Alkalom adtán (jó esetben a Minisztérium ítélete által jóváhagyva) az úgynevezett dementorcsók útján kiszívják az áldozatuk lelkét, élő, de funkcionálisan zöldség állapotú testet hagyva, ez széleskörű közvélemény szerint rosszabb sors a halálnál. Másfelől kifejezetten megbízhatóak is, mivel őrposztjukról csak sötét varázslók tudják elcsábítani őket olyan ígéretekkel, mint hogy az ő oldalukra állva kedvükre fogyaszthatnak jó érzéseket és lelkeket tetszőleges prédától. További érdekességük, hogy jelentősen lehűtik a környezetüket, és ha túl nagy tömegben gyülekeznek egy területen, az időjárásra is hasonlóan vidám hatással lehetnek, mint minden másra.
Egyetlen ismert ellenszerük a patrónus bűbáj, ami a varázslat elvégzőjének legpozitívabb emlékeiből és érzéseiből táplálva idézhető, teljes alakjában állati formát öltő védelmező.

2. Ismertesse a pajzs bűbájt (Protego)!
Az egyik leguniverzálisabban használt védekező varázslat, jellemzően láthatatlan vagy átlátszó falat képez az elvégző és támadója közé, ami megállítja vagy visszaveri a legtöbb ártást és rontást, valamint sok átkot is, emellett fizikai akadályt is képez, így tárgyi támadások ellen is alkalmas. A hatása nem korlátlan, erősebb átkok áttörhetik, például a főbenjáró átkokat közismerten nem képes megállítani. A pajzs pontos ereje függhet az elvégző varázskészségétől és bizonyos mértékig talán a varázspálcája tulajdonságaitól is.
Nem kiemelkedően nehéz varázslat, de az elterjedtsége változó lehet, a második varázslóháború idején például nagy piaci kereslet volt forgalomba került, pajzsbűbájjal megbűvölt védőfelszerelésekre, bár ugyanebből az időszakból ismerünk példát atlagosan ötödév körüli Roxfortos tanulókról is, akik önszorgalomból elsajátították a pajzsbűbáj használatát.

Miután beadtam a dolgozatot, csatlakozok a már végzett diáktársaim faltámasztó klubjához.
Az óra dolgozat utáni témáját sunyi vigyorral hallgatom. Már rég, vagy harmadév óta szemezgettem ezzel a varázslási móddal, hogy hasznos lesz megtanulni, idén kezdve pedig már a legtöbb gyakorlati óránkon elvárt vagy ajánlott volt a használata. Gyanítom, a bemutatása inkább a hatodiknál korábbi évfolyamok számára szól, ha már ilyen összevont óra, meg gondolom vészismétlés a vizsgák előtt, ha valaki egy - pláne két - év alatt nem tanulta volna meg legalább elfogadhatóra.
De mirákért járunk ebbe az iskolába, ha nem varázslást tanulni? Igen, vannak megkérdőjelezhetően hasznos tárgyaink, de legalábbis a varázsolás megtanulására ez a legjobb és elsődleges terünk. Bár látok néha meglepő varázsképtelenségi bravúrokat nálam elméletileg képzettebb varázslóktól is, szóval lehet, én mondok itt hülyeséget azzal, hogy a varázslók-boszorkányok illene, hogy tudjanak valamennyire varázsolni.
De ha valami, ez a nonverbális dolog biztos az én asztalom. Nagyrészt akaraterő kérdése, és egyet lehet találni, nekem miből van talán több is mint szükséges.
A miheztartás végett elvarázsolok egy néma protegot is, aztán a továbbiakban szótlan invitokkal folytatom a padomnál hagyott táskám tartalmának átrámolását a lábam elé.

(https://i.imgur.com/jIAPh7u.png)

¤ ¤ ¤
Tanórán

Ó, édes istenem. Nem lehetne felmentést kapni az óralátogatások egy része alól? Egyszerűen semmi kedvem hozzá, maradjunk annyiban, hogy ha most kívánni lehetne, akkor messze nem itt lennék. Azon gondolkodok épp, hogy megeszem az összes krétát, azt hallottam, attól lázas lehetek, mert egy peták se volt a zsebemben, hogy valakitől kölcsönözzek egy Lázra-lobbantót, vagy hasonlót. De végül is, csak kényelmesen szenvedek a terem előtt, ahova megérkeztem időben. Nem tetszik, hogy nem látom Sebastian-t, kerestem, kérdeztem is párakat, azonban a sokadik vállvonás után úgy voltam vele, hogy akkor ezt nem most tudjuk meg. Remélem nincs semmi gáz, hanem egyszerűen más a dolga vagy feléledt benne a lázadó szellem és a pontos időben érkezés ma kapja be. Végül, a többiekkel együtt lépkedek be a terembe és dobom le magam. Nem vártam padtársat, csak én mindig kapok. A fura vigyorú lány, akinek akkorák a szemei, mint valami babának és szép, nem szép, engem ráz a tekintetétől a hideg. Megejtek egy vigyort felé, mire azonban elzavarhatnám, kezdődik is az óra.
Aztán most már tényleg azt kívánom, hogy szakadjon le a mennyezet. Dolgozat. Beleállok az elégedetlenül feldördülő tömegbe és előkotrom a pergament meg a pennát, hogy rájöjjek, semmit se készültem. Elfoglalt voltam, nos, mással. Maradjunk ennyiben. Vigyorognom kell, ha eszembe jut. Most azonban inkább úgy nézek ki, mint akinek nagyon fáj és remélem, ha elég sokáig csinálom, ki is küldenek.
- Seb! - ez csak olyan hangos suttogás, amint végül nyílik az ajtó és meglátom besietni rajta őt. Késett, ez még a jobbik eset, de a miért megint foglalkoztat. Jobban, mint a lap, amire lebámulok végül és írni kezdek.

Jack Starling, IV. Évfolyam

1. Írjon le mindent a rőt sipkásokról!
Egy kedves kis lény, a rosszabbik értelemben, amelyek előszeretettel akarnak agyonverni muglikat. Ezen felül általában ott élnek, ahol véres csata volt korábban. Európában és él el lehet űzni varázslattal.

2. Ismertesse a taroló átkot (Reducto)!
Ahogy a neve is mondja, tarol. Ha sikeres, akkor mindent letarol, ami az útjába kerül. Rosszabb esetben meg is semmisül.

Nnnna. Ennél jobb sosem lesz, túl hamar is végzem, de hát, tudja azt mindenki, hogy nem arról vagyok híres, hogy litániákat írok az ilyen dolgozatokra. Még javában körmölnek, amikor én fogom magam és felállva kisétálok várakozni. Ahogy mások is csatlakoznak, úgy kezdünk halk beszélgetésekbe, de én az ajtó felé sandítok folyton, mikor jön ki. De végül mégis kénytelen vagyok én bemenni, így most már szabadon csapódok mellé, miután végighallgatom, mi a feladat. Pffff. Azt hiszem, ezt skippelem, de úgy teszek majd, mint aki nagyon próbálkozik. Miután Seb diskurált a tanárral, odalépek mellé és vállammal lököm meg az övét finoman.
- Elaludtál, mi? - vigyorgok rá, majd megállok és nézem, ahogy a többiek mit művelnek. - Mi most amúgy a feladat? Nem figyeltem – jellemző, hogy sose órán van az agyam, de hát megszokta, hogy nem egyszer és nem is kétszer kérem, hogy ami fonalat elvesztettem, azt adja már a kezembe.

Sötét varázslatok kivédése tanóra

(https://i.pinimg.com/originals/3e/0f/4f/3e0f4f009372cdef60a127a04a01a930.gif)

2002. május 13.

Figyelem, ahogy szép lassan készülnek a dolgozatok. Akárhogy is végződnek majd, minden diákomra büszke vagyok. A tanév túlnyomó többségében soha nem úgy alakul, ahogy azt akarnánk. Pont ezért mindig öröm, ha sikeres vizsgát tesznek a diákok. A gyakorlati rész persze más. Az mindig más. Valakinek jobban megy, más valakinek kevésbé. A néma varázslás pedig különösen nehéz. A gyakorlások során hamar kiderül, hogy kinek megy jobban, és kinek kevésbé. Pont ezért örülök neki, hogy a R.A.V.A.SZ. vizsgák gyakorlati részénél azért nem prioritás, hogy valaki így varázsoljon.
A gyakorlati résznél körbejárok, és segítek, ahol csak tudok. Ahogy látom, Ms. Vanheim elég jól elboldogul. Ha kicsit jobban tudna koncentrálni a varázslatra, akkor fele ennyi mágia használatával is megúszhatná. Ms. Harpell szintén jól teljesít a gyakorlaton. Benne bíztam, hogy sikerülni fog a néma varázslat, és tetszik a módszer is, amit alkalmaz. Nem mindenkinek válik be a bumm bele, minden most és azonnal taktika elve.
- Köszönöm, Ms. Harpell – fogadom el a felém nyújtott csokoládét.
Hamar le is nyelem, nem vagyok egy édesszájú, de egy falatka boldogság hormon mindig feldobja a napját az embernek. Meg aztán, szeretném a lehető legtöbbféle módon bebizonyítani, hogy nem harapok. Én is ember vagyok, az a különbség csak kettőnk között, hogy a tanári asztal másik oldalán állok.
A vegyes társaságnak köszönhetően fordulhat elő az, hogy a hatod- és hetedévesek mellett fiatalabbak is részt vesznek az órán. Örülök mikor meglátom Mr. Batest, még akkor is, ha az óra elejei késésnél kicsit mérges voltam rá. De mindenkivel előfordulhat, hogy késik.
- Természetesen, Mr. Bates. Ha bármiben a segítségére lehetek, akkor csak szóljon.
Ms. Hepburn próbálkozása is nagyon szép. Talán neki még korai a non verbális varázslat így ötödéven, de ha valakinek sikerül elsajátítani akár korábban is, akkor esélyesen ő az egyikük. Persze, nem erőltetem, ezért oda is lépek hozzá, és jelzem, hogy ha nem akarja, akkor nem kell némán varázsolnia. Ez esetben odaküldöm Mr. Bateshez, hogy együtt tudjanak gyakorolni.
Ms. Wyne szintén nagyon ügyes, bár úgy érzem, hogy eléggé bátortalan. Nem tudom mi állhat a hátterében, de az biztos, hogy le kell győznie, ha a későbbiekben használni akarja a varázspálcáját. Másként nem tud majd varázsolni. Nagyon keveseknek sikerül úgy igazán.
Ms. Tenebris az a diákom, aki nagyon igyekszik, és ezt tudom értékelni. Nem baj, ha nem megy valami elsőre, vagy talán sokadik elsőre, ha kitartó, akkor biztos sikert fog elérni. A néma varázslás terén talán még fejlődnie kell, de van még ideje, majd jövőre gyakoroljuk, és ha akarja, akkor foglalkozok vele külön is, amennyiben aurori pályára készül vagy olyanra, amelyikhez elengedhetetlen a sötét varázslatok kivédése.
Igen, Ms. Everfen, akire már akkor felfigyeltem, mikor elkezdtem oktatni az iskolában. Az egyik legtehetségesebb diákomnak tartom, még akkor is, ha néha bele törik a bicskám az oktatásába. Persze, ettől tartom jó diákomnak. A kérdései néha nagyon is elgondolkodtak, és utána kellett néznem, hogy minden rendben legyen.
Mr. Starling a másik diákom, akinek nem kötelező a non verbális varázslat, hiszen az messze megelőzi az ő évfolyamukat.
- Magának, Mr. Starling, a protego és az invito hangos gyakorlása – jegyzem meg, ahogy elsétálok mellette, mivel meghallom a kérdését.
Könnyen lehetne az osztály legjobbja, ha nem lenne ennyire szétszórt. Csak abban tudok reménykedni, hogy nem későn jut eszébe, mennyire fontos ez a tantárgy a későbbi életében.
Mivel lassan letelik az óra, megállítom a gyakorlást.
- Köszönöm mindenkinek a részvételt. A dolgozatokat a következő órán kiosztom, és ha szükséges, akkor át is beszéljük majd a kérdéseket, és a gyakorlatot is. A hetedéveseknek készülök egy korábbi RAVASZ vizsgafeladat sorral, amit megbeszélünk, hogy mire kell figyelni, és mit kell mindenképpen beírni majd. További szép napot!
Hagyom, hogy ki gyorsabban, ki pedig lassabban hagyja el a termet. Mikor egyedül maradok, akkor vetek a dolgozatokra egy pillantást.
Úgy érzem, hogy Ms. Vanheim eléggé elkapkodta a dolgozatot, ennél azért többet várok tőle. A lényeges információk benne vannak, de úgy látom, még kimaradt néhány információ. Ráfirkantok egy V-t.
Ms. Harpell nagyon szép dolgozatot adott be, igazából ehhez nem is nagyon tudok mit hozzáfűzni, megkapja a K-t.
Mr. Bates dolgozatának nagyon örülök, látom rajta, hogy készült. Ő is megkapja a K-t. Remélem ebből majd erőt merít a továbbiakhoz.
Ms. Hepburn feladja a leckét. Bár úgy érzem, hogy ő ennél többre lenne képes, most nem sikerült olyan jól ez a dolgozata. V-t adok neki.
Ms. Wyne elméleti tudása mintha biztosabb lenne a gyakorlatinál. Ami nem baj, viszont az elmélettel nem lehet megvédeni magad. A dolgozatra K-t írok, de mindenképpen gyakorolnia kell, akár velem, akár mással.
Ms. Tenebris az, akitől többet várnék. Tudom, hogy ha odafigyel egy kicsit, akkor ennél többet is tud nyújtani. Egy V-t adok a dolgozatára.
Ms. Everfenben sem gyakorlatban, sem elméletben nem tudok csalódni. Egyértelműen K-t adok. Remélem, később is nagy hasznát veszi mind az elméleti, mind a gyakorlati tudásának. Az aurorok biztos örülnének, ha csatlakozna hozzájuk.
Mr. Starlingnél látom, hogy készült, de azt is látom, hogy ennél azért többet is ki tudott volna hozni ebből a dolgozatból. Adok neki egy V-t, és remélem, legközelebb jobban odafigyel.
Az asztalom felső fiókjába zárom a lapokat a következő óráig, majd megindulok a konyha felé. Ideje lenne bekapnom valamit, ha már sikerült kihagynom a reggelit.

Köszönöm mindenkinek a részvételt. :)

Sötét varázslatok kivédése óra

(https://images.ctfassets.net/usf1vwtuqyxm/3qDq1So6CseO6ek4MyuE0a/41f1755b77c83e22252a91e31297447c/FiliusFlitwick_PM_B1C10M2_CharmsClass_Moment.jpg?w=914&q=70&fm=webp)

2004.02.03

Türelmesen, szigorú arckifejezéssel álltam az ajtó mellett és vártam, hogy az összes diák végre bevonuljon a terembe és megkezdődjön a sötét varázslatok kivédése óra. Mint mindig, most se voltam túl lelkes, de meg kell tanítanom a gyerekeknek, hogy védhetik meg magukat a rend vagy egyéb más gonosz varázsló ellen. Miután mindenki beért, konstatálhatta, hogy én még a tanóra előtt elpakoltam a székeket és a padokat oldalra, jelenleg csak egy üres terem közepére tudnak bezsúfolódni. Az én helyemen minden változatlan maradt a pódiumon, de hogy elejét vegyem a sustorgásnak és a beszélgetésnek, jókora erővel bevágtam az ajtót.
- Üdvözlök mindenkit! – ballagtam oda az asztalom elé a pódiumra fel, majd úgy néztem le a diákokra.
- Örömteli nap a mai, mert ma nem lesz elméleti anyag, nem lesz házifeladat, se beadandó. – magyaráztam fenn hangon, majd körbejárva a pódiumot folytattam a mai óra anyagával.
- Ez volt a jó hír, gyakorlati órát tartunk és osztályozni is fogom. – csaptam az asztalra kezeimmel, majd meg is támasztottam rajta a testem, tekintetemet végigpásztázva a társaságon.
- Na de nem ez a rossz hír. Hanem az, hogy maguk gyengék, lehetetlenek. Egy rendbéli csoportos váratlan támadásban elvéreznének, vagy fejvesztve menekülnének. – magyaráztam, majd megráztam a fejem.
- Nem is hibáztatom magukat, hiszen mindenképpen az utóbbit javaslom. A futást. Azonban! – mu-tattam fel az ujjam, hogy mondandóm nyomatékosítsam. – Lesz pillanat, mikor nem lesz felnőtt, aki feltartóztassa ellenségeiket. Mikor nem lesz ott anyuci szoknyája, hogy mögé bújjanak, vagy tanár, aki megvédje a kis seggüket. – hordoztam körbe rajtuk ismét a tekintetem, majd felegyenesedtem.
- Egyenként nem mennek sokra, de tudják, mi az előnyük? Mi az erősségük? Valaki? – kérdeztem szétnézve a terembe, remélve, hogy valaki megválaszolja a kérdést, akár többen is jelentkezhetnek.
- Így van, az hogy sokan vannak! Na mindenki keressen magának párt, lehetőleg legjobb barátjukkal, azzal a személlyel akivel szeretik egymást, csacsognak állandóan vagy sülve főve együtt vannak. – indultam el megint az asztal mögül feléjük és leugrottam a pódiumról.
- Hogy miért? Mert valószínűleg, ha baj éri magukat, ebben a felállásban találja meg az ellenség. Az ismerősökkel, barátokkal tudnak a legjobban összedolgozni, ugyanis egy párbaj azon múlik, ki, hogyan reagál. - Türelmetlenül vártam, hogy végre a nebulók sorba rendeződjenek, néha sóhajtottam egyet nézve a káoszt, amit ezzel okoztam, de magamnak köszönhetem, sajnos ez a legjobb lehetőség arra, hogy csapatként képezzem ki őket és hogy megtanuljanak dinamikusan együtt dolgozni.
- Akik nem találtak párt maguknak, nyilvánvalóan együtt fognak dolgozni, a kinti világban sem lesz több idejük partnert találni egy éles párbaj esetén. – magyaráztam, majd vissza felléptem a pódiumra, hogy jól lássak mindenkit.
- A feladat nagyon egyszerű, kiválasztják egymást közt ki lesz a védekező és ki lesz a támadó fél. A védekezők a Protego bűbájt fogják használni, míg a támadók a tanterem végén lévő két bábun a támadást gyakorolják, mondjuk a Flipendo-t. – magyaráztam megint elindulva jobbra, majd visszafor-dultam feléjük és ellenkező irányba kezdtem sétálni.
- Igen, gyenge varázslatok, nem is ezen lesz a hangsúly, nem az alsóéves bűbájtudásukra leszek kí-váncsi, hanem a reakcióidőre, a dinamikájukra. Ezt az órát arra szánjuk, hogy a közelgő veszélyre felkészítsem magukat. Természetesen, aki már ismeri a nonverbális varázslat mibenlétét, egy szót sem akarok hallani, vagy megbuktatom év végén! – mondtam, majd ismét megálltam középen és mosolyra húztam a számat.
- Igyekezzenek jó csapatmunkát kiépíteni, mert óra végén én fogom megtámadni magukat. Kitűnő védekezést és ellentámadást várok el. Aki megizzaszt, az plusz pontot szerez a házának, aki gyengén teljesít, négy oldalas beadandót fog írni nekem a Ghoulokról. Kezdjék! – mutattam a terem végén lévő bábukra, majd remélve, hogy a csapatok védekező tagjai a Protego egy-egy változatát gyakorolják, sikeres bűbáj esetén pedig mögülük kitörve a támadó fél a bábura varázsolja a Flipendo-t. Aki nem jól csinálja a feladatot, rápirítok, mert mint korábban említettem, nem a varázstudásukra leszek kíváncsi, hanem hogy tudnak csapatban dolgozni, megfelelő reakció időre. Protego és egyből Flipendo. Ezt akarom látni, tökéletes dinamikában. Ha ezt elsajátítják, bármilyen bűbájjal meglepetést tudnak majd okozni az ellenségeiknek.

Tudnivalók:
- Kérek mindenkit a párokat a reag írás előtt beszéljük le, a reag ne csak arról szóljon hogy keressük a társunkat. Gyakorláson legyen főként a hangsúly, hogyan alkalmazkodnak a diákok a gyakorlathoz.
- Minden hsz +2 pont, teljes részvét még +2 (Összesen 6 pont gyüjthető)
- Lógás -5 pont, nem megfelelő órai munka -2
- Február 9.-ig lehet írni az órára, aztán váltok
- Második körváltást követően lesz egy záró reag, amiben osztályozni fogom a teljesítményt, így illik kellően komolyan venni.

SVK
2004.02.03

to Nora, Eloise, meg kicsit Fifi és Teca és bárki <3

A Sötét varázslatok kivédése elméletben a túlélésről szól, gyakorlatban meg Brown prof terorának túléléséről. Finnyogó arccal vonultam; VONULTAM - elegánsan, fensőbbségesen és tökéletesen - Nora mellett, hibátlan harci díszben - mert ilyenkor óra előtt úgy sminkelek a lányvécében, mint egy csatába induló indián. Jó, hát nem karikázom be a szemeimet, meg nem csapok színes tenyérnyomot a seggemre, hanem a szokásos natúr de cuki vonalat képviselem, de a szándék a fontos, és bizony ez az a szertartás, amiből az ember erőt merít. Illatfelhő, tökéletes frizu, és minden megvan. Ja. Minden, ami fontos. A többi meg…
- Ó a bagoly fossa telibe, fenn hagytam a könyvemet a szobában.
Norának nyávogok bosszúsan, még a folyosón lépkedve, de már mindegy, mert úgyis be kell mennünk, elszépítkeztük az időt, és ha visszaszaladnék a szobába, már elkéstem volna és halott lennék, vagy ami még rosszabb, zilált a futástól. Az ajtó meg úgy csapódik be mögöttünk, mint a horrorfilmekben, mikor a főszereplők csapdába esnek a kísértetkastélyban. Visszafordulni már semmi esély, így a terem széle felé indulok, hogy elvegyüljek a többiek között; nem mintha nem tűnnék ki mindig mindenhonnan, de legalább takarásban leszek.
- Felejtsd el, én aztán BIZTOS nem állok előre - súgom Norának, aki persze csak azért is ott marad az élvonalban. Én meg odasunnyogok a tömeg mögé a falhoz, nekidőlök háttal valaki mellett, keresztbe fonom a karjaim, és sértett fejjel pillogok a tanárúrra.
Körbenézek, vajon Fifi meg Teca itt vannak-e. Sok lúd disznót győz, nem mintha liba lennék, na de Brown… Forral valamit. Hiába a mézes-mázas bevezető, engem nem ver át.
- Ez csapdaaaa… - suttogom a körülöttem állóknak, de legalábbis Eloise, aki mellettem áll, biztos hallja. Igazam is lesz, és rezignáltan lesajnáló fejjel hallgatom a proffot, főleg mikor elkezdi részletezni, hogyan halnánk meg.
Én egyébként azt mondtam volna, hogy cuki vagyok, és kicsi. Nehéz lenne eltalálni, mert apró célpont vagyok és a balett miatt mozgékony is, de ezekre úgysincs szükségem, hiszen ki akarna eltalálni egy ilyen édes pofikát, mint amit vágni bírok? Már ha nem utálok valakit nyíltan. Brown a misszpicsa fejemet érdemli.
- Na mindenki keressen magának párt, lehetőleg legjobb barátjukkal, azzal a személlyel akivel szeretik egymást, csacsognak állandóan vagy sülve főve együtt vannak.
- Tudtad, hogy legjobb barik vagyunk? - fordulok gyorsan és tenyérbemászóan mézes-mázos mosollyal Eloise felé, akivel amúgy szerintem még sose beszéltem úgy igazán direkt, de egyszer mindent el kell kezdeni valahol. Ja, meg ő az újság fotósa is, szóval építem a kapcsolati tőkét, különben elég jó képet lőtt Bettykéről, pedig kértem, hogy cikiset csináljon. Na mindegy. Nora biztos nem sértődik meg, tudja, hogy ő is a legjobb legjobb barim.
Míg Brown nyomja a litániát, megfogom Eloise kezét, és vonni kezdem dacosan minél messzebb a gonosz hókuszpóktól, meg Norától is, ő legyen csak valaki olyannal, akivel eltereli rólam meg a másik bújkálóról a figyelmet.
- Szóóóval… - súgtam ‘Loise felé kicsit tanácstalanul, mert mit is mondhatnék, de figyelni Brown kiakasztó dumájára inkább nem akartam. Vajon Elloise igen? Mindegy.
- Kösz azt a képet az újságba, amin a virágot nasizom. Tök menőn nézek ki rajta.
Rámosolyogtam a lányra, tényleg tökre elkapta a pillanatot. Aztán csak muszáj figyelni, mert jön a feladat. Vagy mi. Hallottam a szót, hoyg feladat.
- A feladat nagyon egyszerű, kiválasztják egymást közt ki lesz a védekező és ki lesz a támadó fél. A védekezők a Protego bűbájt fogják használni, míg a támadók a tanterem végén lévő két bábun a támadást gyakorolják, mondjuk a Flipendo-t.
- Védekezni, vagy támadni akarsz? Nekem mindegy - vontam meg a vállam, atán annak megfelelően, hogy Eloise mit döntött, én is felvettem a magam szerepét. A támadásban és a védekezésben is meglehetősen kelletlen voltam, de hát untam ezt az egészet, és nem is érdekelt, eleve csak azért csináltam bármit, mert egyrészt nem akartam megbukni, másrészt meg nem akartam Eloise-zal kiszúrni. Mondjuk kitűnő teljesítményt aztán senki se várjon tőlem, mert bár kecses vagyok és ügyes, feleslegesen még a pálcát is lusta vagyok felemelni.

támadás és védekezés
20040203

(https://i.pinimg.com/564x/fd/e8/73/fde873caf3b7f1178200eefd8785f0df.jpg)

Alf és egy kicsit mindenki

Amikor beléptem a terembe, és csak az üres terem fogadott, a középen tornyosuló tanárral, először arra gondoltam, hogy az lesz a cél, hogy párbajozzunk vele, és hogy akkor nekem annyi. Jó, igazából nem voltam szar a párbajban, sőt egészen jól ment, aminek mennie is kell, ha az ember végül is aurornak készül, meg arra szánja az életét, hogy rács mögé dugja a saját szüleit. Micsoda mintagyerek vagyok, mi? Szóval nem volt sok kedvem Brownnal megküzdeni, nem akartam megsérülni, tuti még élvezte volna, ha elkeni a hátsónkat.
A többiek már egy része ott volt a teremben, amikor én is beestem, és amikor Lola és Nora mögött bevágódott az ajtó, még össze is rezzentem, olyan mi a franc szerű szemöldök összevonással néztem hátra, hogy vajon a lányok haját esetleg nem zárta e kívülre a folyosóra. Flor nem volt itt, amin már meg sem lepődtem, csak egy kissé aggasztott a dolog, de nem volt időm sokat ezen gondolkodni, mert Brown keresztülharsogott a még nem létező gondolataimon is.
- Örömteli nap a mai, mert ma nem lesz elméleti anyag, nem lesz házifeladat, se beadandó. - Hurrá, hurrá, hát mennyire repesek ettől.
Szerintem ennek csak a prof örült, hogy nem kell kijavítania őket, és nem kattan be attól, hogy milyen hülye válaszokat adunk meg a kérdéseire, na meg biztos voltam benne, hogy szeretett minket inkább szenvedni látni, mint a kiolvashatatlan kézírásunk felett görnyedve szidni az anyánkat.
- Hangosan eszel, Monstro - szúrtam oda neki, mert amúgy ő mindig hangosan evett.
Mondjuk legalább én tényleg odatettem a beadandóknak is magamat, mert fontos volt ez a tárgy az egyik legfontosabb RAVASZ tárgyam, és szerettem volna már meglépni a suliból, hogy végre tényleg azt tanuljam, aminek az életemet akartam szentelni. Másnak biztos hiányozni fog, de nekem nem. Még mindig megvolt annak az omlásnak a helye az udvaron, ami maga alá temette az ostrom alatt a barátaimat. Miközben a szónoklatát tartotta, próbáltam nem megsértődni azon, hogy gyengének minősítettek. Nem voltam az, és ki ez a fickó, hogy ezt amúgy is megmondja. A mardekáros egómba tapostak most bele, de inkább csak csendesen ácsorogtam a többiek mellett.
- A feladat nagyon egyszerű, kiválasztják egymást közt ki lesz a védekező és ki lesz a támadó fél. A védekezők a Protego bűbájt fogják használni, míg a támadók a tanterem végén lévő két bábun a támadást gyakorolják, mondjuk a Flipendo-t.
Brown persze még tovább magyarázott, én viszont, ha már Flor nem volt erre, odafordultam alf felé, és olyan de rég láttalak haver vigyorral meg is szólaltam.
- Nahát, milyen jó egy régi baráttal párba kerülni - szólaltam meg és olyan Jayesen pislogtam a srácra, akiről annyi gyerekkori emlékem volt, hogy együtt néztünk Monstrot, ahogy a homokozóban ette a homokot. Most sem lehetett túl komolyan venni azt a gyereket, de elég elszántnak nézett ki, a bukás óta, és még csak nem is a barátnőjét választotta párjának. Milyen kemény gyerek.
- Szerintem próbálj meg támadni - javasoltam neki, lehet úgyis majd fordítva is csinálni kell, legalább gyakorlom a védekezést is. Ha támadt, akkor próbáltam pontosan időzíteni a pajzs bűbájomat, nem volt kedvem bekapni egy átkot, ciki lett volna végzősként, úgyhogy nagyon koncentráltan nyomattam a protegrot.

-S-V-K-

(https://i.pinimg.com/564x/d4/bd/8c/d4bd8c7eeec8624f8fa2830c61f48621.jpg)
2004.február 03.

to: Dominic és a többiek

Elérkezett egy újabb Sötét Varázslatok Kivédése óra, amit nem igazán kedveltem. Nekem ezek az átkok-ellenátkok, támadó és védekező bűbájok és varázslatok annyira nem mentek. A túlélésre játszottam ezen az órán szó szerint és átvitt értelemben is. Alig hallhatóan nyögtem fel, és egy kicsit fintorogtam is, amikor kiderült, hogy gyakorlati óra lesz. Az sose jelentett jót, mert akkor varázsolnom kellett, valakit meg kellett támadnom, én pedig egy békés ember voltam. De előszedtem valahonnan mélyről a Griffendéles bátorságomat, és inkább a professzor monológjára koncentráltam:
-Egy rendbéli csoportos váratlan támadásban elvéreznének, vagy fejvesztve menekülnének. - Én az utóbbi választanám. Mi a tökömnek támadnak rám, ha baromira semmi vizet nem zavarok? Hagyjanak engem békén az ilyen hülye Rendbeli tagok, meg minden ártó szándékú ember. Én sem cseszegetem őket, ők is hagyjanak békén engem. Éljünk meg nyugodtan egymás mellett, elég nagy a világ.
– Lesz pillanat, mikor nem lesz felnőtt, aki feltartóztassa ellenségeiket. Mikor nem lesz ott anyuci szoknyája, hogy mögé bújjanak, vagy tanár, aki megvédje a kis seggüket. - mondta Brown professzor, én meg nagyon halkan, szinte csak magamnak odamotyogtam:
-A futás attól még egy opció, ugye?
Közben valahogy mellém keveredett egy felsőbb éves Mardekáros tag, talán Dominicnak hívták, párszor már biztos összefutottunk korábban. Gumicukrot majszolt. Engem nem nagyon zavart, viszont egy másik Mardekáros srác beszólt neki, amihez csak egy halvány mosolyt fűztem. Mondjuk a nyál összefutott a számban, a gumicukor jó dolog volt.
Közben a férfi folytatta, reméltem, hogy meg sem hallotta, amit mondtam.
-...Hogy miért? Mert valószínűleg, ha baj éri magukat, ebben a felállásban találja meg az ellenség.
Ó, nem professzor - gondoltam magamban. - Amilyen szerencsés vagyok, a baj engem egyedül talál meg...
Mindenesetre, mire a tekintetemmel megkerestem volna Ezrát vagy Eloise-t vagy akár valamelyik Griffendéles társamat, Dominic felém fordult:
-Leszel a legjobb barátom?
Meglepetten néztem rá. Eleve meglepő volt, hogy úgy gondolta, hogy mindannyiunk közül én vagyok a legjobb választás ehhez a gyakorlathoz. Vagy talán csak azért került rám a választása, mert én álltam a legközelebb hozzá. Mindenesetre, amikor felém nyújtotta a gumicukrot, kikaptam belőle egyet.
-Köszi. Persze, lehetek... - vontam meg a vállam. Kicsit feszélyezve éreztem magam. Másik ház, idősebb srác, aki ráadásul nem is néz ki rosszul. Valószínűleg kicsit bele is pirultam a dologba.
- Majd én támadok. Te csak nyomd a protegot! - mondta bíztatóan.
- Öhm, oké. - mondtam határozatlanul, de végül meggyőztem magam, hogy egy Protego csak menni fog.
Előkészültem, aztán kimondtam:
-Protego!
Utánam pedig szinte azonnal Dominic is varázsolt. Mondjuk nem nagyon hittem, hogy az én Protegom hatásos lenne, mert túl látványos nem volt. Néha-néha oldalra pillantottam, mit kellene látnom, és két Flippendo között egyszer csak Dominicra sandítottam.
-Szerinted jó ez így? - kérdeztem, mert egyáltalán nem voltam biztos magamban.

♥ Horrorisztikus SVK ♥

( boom shakalaka )
(https://i.pinimg.com/236x/c7/8e/72/c78e723dfacc203941517a65957d1a81.jpg)
pretty : hagyományos (https://i.pinimg.com/564x/1b/20/3f/1b203fef7be6a8dd5408883a24eb8d44.jpg) ♥ vibe: doin' time (https://www.youtube.com/watch?v=U-Y7TrysSBs)

2004. 02. 03.
p.s. Alec, Lola és egy kicsit a többiek is

Elaludtam a szempillámat. És ez az őrületbe kergetett. Hogy nézet már ki, de most komolyan. Szörnyű volt reggel ezzel szembesülni a tükörben, és emiatt majdnem lekéstük Lolával a reggelit is, mert rendbe kellett hoznom ezt a katasztrofális állapotot. Egész nap azon járt a fejem, hogy rendesen állt-e, így minden szünetben a tükör előtt ácsorogtam, és tökéletesítgettem a szempillámat, na meg a sminkemet is. Brown órájánál jobban érdekelt az ábrázatom jelenleg, de ha már a pasas ijesztgetni akart minket, hadd legyünk szépek közben. És hát a szemem! Egy nőnek a szeme olyan, mint egy korona, annyi mindent lehet egy pillantással elérni, csak nem elfeküdt szempillákkal. Azért igyekeztem Lolával, mert nem akartam elkésni, még a végén Brown büntetésből kihullajtja a pilláimat.
- Ó a bagoly fossa telibe, fenn hagytam a könyvemet a szobában - panaszkodott Lola, én pedig csak igyekeztem magammal rángatni.
- Hagyjad, azt írta a Faliújságra, hogy nem kellenek könyvek, biztos máshogy fog minket kínozni - magyaráztam, és pont sikerült beesni az ajtón, hogy aztán az elemi erővel csapódjon be mögöttünk. Összerezzentem, még drámaian a szívemhez is kaptam, a másik kezemmel meg a hajamat tapogattam. Megnyugodtam, hogy nem zárta ki. Az szörnyű, ha az ember haja kint reked az ajtón... Tapasztalat. Hülye szeszély, én a folyosón ragadtam, a hajam meg a teremben. Egész végig azon imádkoztam, hogy csak Len meg ne lásson. Akivel mindig összefutottam teljesen érthetetlen okokból. Még csak nem is volt szándékos. Ettől függetlenül megindultam kicsit előrébb, nem akartam megmutatni, hogy megijesztett, főleg nem egy hatalmas pacáknak nem. Majd jól palástolom az érzelmeimet abban úgyis jó vagyok.
- Felejtsd el, én aztán BIZTOS nem állok előre - súgta oda nekem lola, én meg drámaian felé fordultam.
- Jaj ne. Tudtam, hogy egy nap elárulsz! - dramatizáltam, de persze csak játékosan kacsintottam neki, majd a többieket kerülgetve becéloztam Alecet, a nasizó hangok meg tuti Domtól jöttek, Brown meg közben elkezdte a mondókáját.
- Üdv a Pokolban - súgtam oda szellemesen, mielőtt még Brown az órát elkezdte volna.
- Na de nem ez a rossz hír. Hanem az, hogy maguk gyengék, lehetetlenek. Egy rendbéli csoportos váratlan támadásban elvéreznének, vagy fejvesztve menekülnének - kezdett bele színpadiasan, nem akar színész lenni? Olyan fura mugli filmekbe még el is tudom képzelni, ahol azokat a négykerekű dobozokat dobálhatná. Még mindig nem tudtam egészen pontosan mi ez a Rend dolog, de nem tetszettek. Amúgy a futás jó, Len óráinak köszönhetően még egy maratont is le fogunk tudni futni.
- Nem is hibáztatom magukat, hiszen mindenképpen az utóbbit javaslom. A futást. Azonban! Lesz pillanat, mikor nem lesz felnőtt, aki feltartóztassa ellenségeiket. Mikor nem lesz ott anyuci szoknyája, hogy mögé bújjanak, vagy tanár, aki megvédje a kis seggüket.
Kikérem magamnak! Sose támaszkodtam senkire, mindig nekem kellett magamat megmenteni, nem vártam el senkitől, hogy megtegye, nem léteztek szőke hercegek, fehér varázsszőnyegen, az ember a legnagyobb bajban egyedül volt, maximum utána jól megölelgethette a testvérét. Nem mintha olyan bátor lettem volna. Nem voltam jó ebből a tárgyból, csak a sérülések miatt érdekeltek az átkok, meg az, hogy hogyan lehet azokat meggyógyítani.
Amikor kijelentette, hogy ő fog támadni óra végén, egy olyan nekünk végünk van pillantással néztem Alecre, majd elővettem a pálcámat.
- Ugye, mi jó barátok vagyunk? - kérdeztem tőle vigyorogva. - Stipi-stopi, én protegozok! - passzoltam át neki a támadást. A védekezést könnyebbnek tartottam. Nem akartam bénázni, a ghoulok rusnyák voltak és undik, nem akartam belőlük beadandót. Megpróbáltam jól időzíteni, a reflexeimmel nem volt baj, kviddicseztem, és figyelni is igyekeztem. Mármint nem gondoltam olyan sokat Lenre. Meg arra, hogy nem akarok férjhez menni egy kövér pasihoz.

⌘Már megint én...⌘

(https://i.pinimg.com/564x/8c/5e/2a/8c5e2ac9535b98b3c34d7e5ff5e3a51c.jpg)

☾ 2004. 02. 03. ☽

partner : Leo és még sokan mások

Nem tartozik kedvencóráim közé az SVK, úgy hogy kissé nehezen kelltem ki az ágyból. Össze szedtem magam lementem reggelizni és egészen az óra kezdetéig a nagyterembe ültem és csak akkor álltam fel onném mikor elkellet indulnom az órára. Már csak azért sem volt kedvem menni mert Florról alig hallani valamit, ha látom is csak néha néha, és akkor is csak köszön mintha elfelejtett volna... ezért már csak a sport maradt nekem meg a tanulás. Bár nehéz ha egyedül van az ember vagy legalábbis úgy érzi magát. Mikor beléptem a terembe már páran bent voltak Brown szokasosan morcos volt, és szinte megölt a tekintetével. végül körülnéztem és eltünt az a kis remény is, hogy Flor jelen lesz az órán, ahogy mondani szokták a remény hal meg utoljára. A gondolataimból Brown hangja zökkentett ki, nem szerettem a stílusát ahogy beszél de hát nem kívánság műsör, inkább meghúzom magam és reménykedek, hogy nem lesz párom, bár ahogy számolgattam elvileg, pont párosan vagyunk.Szokásosan elmondja, hogy kint a nagyvilágba nem fogjuk túl élni bla bla bla, gyengé vagyunk bla bla bla.
- Na mindenki keressen magának párt, lehetőleg legjobb barátjukkal, azzal a személlyel akivel szeretik egymást, csacsognak állandóan vagy sülve főve együtt vannak. – KÖrülnéztem de nem találtam egyetlen egy embert se akivel ilyen viszonyba lennék, de aztán megakadt a szemem Leon-- Hogy miért? Mert valószínűleg, ha baj éri magukat, ebben a felállásban találja meg az ellenség. Az ismerősökkel, barátokkal tudnak a legjobban összedolgozni, ugyanis egy párbaj azon múlik, ki, hogyan reagál.-Lassan oda sétáltam, hozzá mindenki nagyban fűzögette a másikat, hogy legyenek együtt, viszont ma nem nagyon volt kedvem cukiskodni ezen az órán főleg nem.
- Szia. Ahogy látom neked sincs itt a megfelelő ember akivel tudnál lenni, ezért arra gondoltam, hogy lehetnénk most társak. Mondhatsz nem-et de akkor se hiszem, hogy lesz más valaki aki még szabad.- Lehet kissé nyers voltam, de ahogy szét néztem szinte biztosra vettem, hogy mindenki megtalálta a maga párját.
- Akik nem találtak párt maguknak, nyilvánvalóan együtt fognak dolgozni, a kinti világban sem lesz több idejük partnert találni egy éles párbaj esetén. – Brown is szinte megerősítette azt amit mondtam, máskor elmosolyodtam, volna de az ne ezen a napon lettem volna. Ahogy eszembe jutott, hogy Flor nincs itt és szépen lassan eltávolodunk úgy egyre jobban elkezdett felmenni bennem a pumpa. Próbáltam arra koncentrálni, hogy most nem lehet ezt düh-ből csinálni, de vagy ez vagy az, hogy elsírom magam, már pedig itt mindenki előtt nem fogok sírni.
- Igyekezzenek jó csapatmunkát kiépíteni, mert óra végén én fogom megtámadni magukat. Kitűnő védekezést és ellentámadást várok el. Aki megizzaszt, az plusz pontot szerez a házának, aki gyengén teljesít, négy oldalas beadandót fog írni nekem a Ghoulokról. Kezdjék! – Nem teljesíthetek gyengén, nem fogok azokról a csúnya, ijesztő lényekről írni 4 oldalt.
-Támadsz vagy védekezel?- Amint eldöntötte, hogy mi szeretne lenni, annak megfelelően elhelyezkedtem. Valahogy ami eddig düh volt most átalakult, megfelelési kényszerré. Ami tőlem telt megpróbáltam bele adni, és nem sokat hibázni főleg ha védekeztem.

SVK

if to sin, then together
(https://i.pinimg.com/564x/e3/42/b8/e342b81a227da3b03302a9f9e186f215.jpg)

2004. február 3.
to: Nora és a többiek

outfit: style (http://) ♦ zene: Lyfjaberg (https://www.youtube.com/watch?v=VEizKmZlUAw&ab_channel=wardruna)

Kicsit idegesen sétáltam be az SVK órára. Nem Brown miatt, ő majdnem ugyanolyan típus volt, mint Smith, így dupla hatás alatt könnyen megszoktam a nyomást. Az órák sosem stresszeltek, csak a gyakorlati feladatok, Brown professzornál pedig majdnem biztos volt, hogy előbb-utóbb ez megtörténik. Ezért izgultam.
Kis késéssel értem a teremhez. Az orrom előtt éppen hangosan csapódott be az ajtó és a zaj erőteljesen végig visszahangzott a folyosón. Kicsit megigazítottam a vállamon a táskát, túl nehéz volt a benne lévő tankönyvektől és majdnem le is csúszott. Így nyitottam be és kicsit megköszörülve a torkomat odasúgtam "elnézést a késéért." Aztán bemenekültem Noráék mögé.
Közben a professzor beszélt. Barátokról meg Flipendoról és gyenge varázslatról. Hát nekem az is gondot jelentett éppenséggel, szóval nem jelentettem volna ki, hogy könnyű. Elég ügyetlen voltam, inkább a sportok és az elmélet ment jól. A hasam még mindig görcsölt és úgy éreztem, mindjárt elhányom magam. A teremt elrendezése elárulta, hogy ma párbajozni fogunk.
Az agyam lezsibbat és nem tudtam figyelni sem. Csak akkor eszméltem fel kicsit a remegésből és a sápadtságból, amikor Nora odalépett hozzám. A kérdést is alig fogtam fel.
- Khem. - Köszörültem meg a torkomat. - Hát barátok vagyunk, nem? - kérdeztem kicsit rekedten. - De szerintem nem lennénk annyira nyerő páros. Én nem tudok... mármint érted.- Nyeltem egyet. Nem mintha lett volna választásom, már oda is kellett menni a bábukhoz a terem másik végében.
- Oké... akkor... Flipendo! - Nyújtottam ki a remegős karomat. A varázslat sikerült, csak becsuktam a szemem és a bábu feje felett, a falba ütközött. Még jobban elsápadtam. Ezért biztosan meg fog büntetni majd Brown.

Sötét varázslatok kivédése

(https://www.meme-arsenal.com/memes/23c324ce9902f261397ff7808ab60ede.jpg)

"Beállunk a sorba, mint mindenki más,
erőszak vagy önvédelem, számít vajon?
követjük mi is az ösztönt, a normát
túlüt-e a fegyver talán a szavakon?"

2004 február 8

Simple casual (https://i.pinimg.com/564x/ee/cd/70/eecd7027d303929ca3d5c66fce51210f.jpg) – In the hell (https://www.youtube.com/watch?v=gEPmA3USJdI)

Henriette és mindenki más

Nem mondom, hogy annyira vártam az SVK órát, de nem is aggódtam miatta. Brown, mint mindig biztos most is idegbeteg és undok lesz, nem is igazán tudom már felvenni a modorát, csak megcsinálom, amit kér, lehetőleg kitűnőre és aztán tovább állok. Jobban aggaszt, hogy nem elméleti óráról lesz szó, még csak könyvekre sem lesz szükség, ami annyit jelent, megint kínozni szándékozik minket. Unottan sétáltam be az órára és nem foglalkoztam azzal, hol álljak meg, vagy hátra orientálódjak, hátha nem vesz észre, vagy nem választ ki magának próbababának. Igazából teljen el ez az egy óra és haladjunk tovább.
- Na de nem ez a rossz hír. Hanem az, hogy maguk gyengék, lehetetlenek. Egy rendbéli csoportos váratlan támadásban elvéreznének, vagy fejvesztve menekülnének. – Ez igaz, de egyben logikátlan a felvetése. Persze, hogy gyengék vagyunk, senki sem születik párbajhősnek, jól lehet, az ő korára, mi is erősebbek leszünk, de egy gyerek is meg tudta volna ezt a szintbeli különbséget látni, szóval csak gratulálni tudok tanár úr.
Unottan hallgattam végig a mondókáját arról, mit tegyünk, ha szembe találjuk magunkat néhány rendbéli taggal, ellenséggel vagy a szeszéllyel, bár amilyen lendületben volt, már vártam, mikor hozza fel Voldemort esetleges visszatérését is.
- Így van, az hogy sokan vannak! Na mindenki keressen magának párt, lehetőleg legjobb barátjukkal, azzal a személlyel akivel szeretik egymást, csacsognak állandóan vagy sülve főve együtt vannak. – hát olyan nincs. Senkivel sem vagyok legjobb barát és bár ez nem az a szomorú, brühübrühü dolog, amikor egy mugli film főhősét sajnálni kell érte, nekem ez így jó. Tehát, aki marad, azzal letudom tudásom szerint az órai anyagot és kész. El is kezdek a tekintetemmel kutakodni, keresem a megfelelő embert, de úgy látszik lekéstem. Furcsa párok alakultak ki mondjuk, nem igen mondanám, hogy a legjobb barátok lennének, de még csak nem is cimbik, de mikor megjelent mellettem Henriette, be kellett lássam, ez a kérés a mi részünkről is megdőlni látszott.
- Szia. Ahogy látom neked sincs itt a megfelelő ember akivel tudnál lenni, ezért arra gondoltam, hogy lehetnénk most társak. Mondhatsz nem-et de akkor se hiszem, hogy lesz más valaki aki még szabad.- rosszallóan megforgattam a szemeimet, majd ciccentetem egyet, ahogy a lányra emeltem a tekintetem. Miért pont ő maradt? Még az édességgyár Monstro vagy a drámaszínésznő Nora is jobb lett volna nála.
- Felőlem. – rántottam meg a vállam, próbálván felvenni a rideg, nem törődöm stílust, habár nagyon idegesítő volt a tudat, hogy vele kell együtt dolgoznom.
- Védekezem. Nem hiányzik, hogy a Professzor támadásától összeessél és mindketten rossz jegyet kapjunk. – morogtam, majd beálltam a többiek mellé, kik már kettes párt alkottak és a bábuval szemben próbálgattam a Protegot és vártam, hogy Henriette előugorjon mögülem és rálőjön a bábukra.
- Gyenge. – Állapítottam meg félvállról, ahogy elsütötte a bűbájt. – Elhiszem, hogy a te nyuszis, unikornis világodban nem kell komolyan venni egy támadást, de figyelj, cseréljünk, aztán majd újra próbálod. – magyaráztam, majd löktem rajta egy kicsit, hogy álljon elém és süssön el egy védekező bűbájt. Ez idő alatt, összeszedtem az összes mérgemet, ami a legutóbbi edzésem óta összejött és persze édesapámra gondoltam. Szinte kiáltva ugrottam elő Henriette mögül.
- Flipendo! – üvöltöttem mérgemben, ahogy elnyomtam a bűbájt s bár erősebb lett Henriette támadásánál, nem éreztem jobban magam. Lazán, mint aki szinte szempillantás alatt megnyugodott félresimítottam a hajam, megigazítottam a ruházatomat és úgy fordítottam flegmán a tekintetem a lányra.
- Próbáld újra, erőből, méregből, vagy inkább azt akarod, hogy a Professzor kinevessen a támadásod miatt? – hecceltem kicsit. Látszott rajta egyébként, nincs túl jó kedve, biztos ő sem örül a jelenlétemnek, de nem érdekel a nyomora, vagy hogy mi lelte, itt most az óra végi osztályzatom forgott kockán. Ha nem teljesítek jól, otthon megint el…bele se merek gondolni…

SVK kezdőknek
(https://i.pinimg.com/564x/bd/b8/72/bdb8723ebc36bd3e8112549272218056.jpg)

2004. február 3.

Nem rajongtam a párbajozásért. Unalmas volt, ha az ellenfél vissza tud támadni, inkább előre törtem és addig átkoztam, míg el nem eredt az orrom véra. Csakhogy a Sötét Varázslatok Kivédése tanterem éppen úgy volt átrendezve, hogy sejthető volt a folytatás. Volt ott néhány bábu is, de Brown a maga félvérség ellenére sem tűnt olyan unalmas fószernek, hogy megkövetelje az életteleln dolgok támadását.
Dom volt az egyetlen értelmes társaság persze teremben. Bár Hansel is elviselhető. Gyerekként állítólag sokszor lógtunk együtt és talán egyszer, amikor homokvárat épített szét is tapostam, mégsem haragudott meg. Inkább csak olyan rezignált nyugalommal fogadta a dolgot. Szóval olyan Hanselesen. Ez persze nem volt meglepő. Már az ismerettség, hiszen az aranyvérű családok gyakran összejártak, hogy építsék a kolóniát. Ki tudja. Talán egyszer Hansel egyik rokonát kell elvennem... ezt persze Hillnek még véletlenül sem említettem meg. Egyelőre nem akartam rá a frászt hozni, hadd lebegjen kettőnk rózsaszín felhőjébe.
- Örömteli nap a mai, mert ma nem lesz elméleti anyag, nem lesz házifeladat, se beadandó. - Annyira volt örömteli a hír, mint Nora Narek és Lola Miller érkezésének zajára összerezzenni. A két lányra pillantottam, még el is kaptam Miller tekintetét - lemaradva néhány fontos infóról - és rosszallóan megráztam a fejemet. Ki más is vonná megint magára a figyelmet.
Közelebb húzódtam Domhoz. Megnéztem mit eszik, bár én nem voltam éppen édesszájú és amúgy is jobban érdekelt, hogyan lehetne valami értelmeset csinálni ezen az órán.
- A feladat nagyon egyszerű, kiválasztják egymást közt ki lesz a védekező és ki lesz a támadó fél. A védekezők a Protego bűbájt fogják használni, míg a támadók a tanterem végén lévő két bábun a támadást gyakorolják, mondjuk a Flipendo-t.
Hát nem. Nem Brown ötlete volt az értelmes. Ez unalmas volt, de legalább ő maga is belátta.
- Igen, gyenge varázslatok, nem is ezen lesz a hangsúly, nem az alsóéves bűbájtudásukra leszek kí-váncsi, hanem a reakcióidőre, a dinamikájukra. Ezt az órát arra szánjuk, hogy a közelgő veszélyre felkészítsem magukat. Természetesen, aki már ismeri a nonverbális varázslat mibenlétét, egy szót sem akarok hallani, vagy megbuktatom év végén!
Sóhajtottam egyet és megforgattam a szemeimet. Nem baj. Majd én megoldom, hogy lássa, milyen jó varázsló vagyok. Mert azt biztos nem egy Flipendo és Protego fogja bizonyítani. Nem mellesleg nem akarok senkivel sem dinamikusan dolgozni.
Dom mást választott párnak, és mivel Hill nem volt itt - ami nem is volt olyan nagy baj -, Hansellel kerültem párba. A vérmésékletünk legfeljebb kívülről tűnt egyformának, de nem voltam a közös tanulás ellen.
- Nahát, milyen jó egy régi baráttal párba kerülni - közölte nagy pislogások közepette.
Bólintottam. Nem volt idő érzelgősködni, miközben bábukkal kell megküzdeni.
- Szerintem próbálj meg támadni.
- Még szép, hogy megpróbálok.
A tiszafa pálca engedelmesen simult az ujjaim közé. Az egyik bábura szegeztem azonnal. Még, hogy Flipendo, az unalmas. Valami izgalmasabb kellett.
- Lapidationis - Mondtam jó hangosan. Igen, ez is harmadikos, frissen tanult átok. De sokkal izgalmasabb volt, mert a pálca végéből kövek reppentek ki, amik roncsolva ütköztek az "ellenfélbe." A biztonság kedvéért még egyszer kimondtam, remélve, hogy ezúttal a karját is leszakítja az ostrom. - Lehet, hogy már nem kell a protego. - Vigyorogtam Jayre.

Sötét varázslatok kivédése óra

(https://images.ctfassets.net/usf1vwtuqyxm/3qDq1So6CseO6ek4MyuE0a/41f1755b77c83e22252a91e31297447c/FiliusFlitwick_PM_B1C10M2_CharmsClass_Moment.jpg?w=914&q=70&fm=webp)

2004.02.03

Minimális susmorgás alakult ki a teremben, ahogy mindenki megbeszélte, kivel legyen párban, s bár nem igen vagyok tudatában a diákjaim barátkozási szokásainak, biztos voltam benne, hogy nem ez a felosztás az, amit általában megszoktak. De nem is baj, legalább magára a feladatra koncentrálnak, habár így is folyamatos a beszélgetés.
- Nincs duma! – kiáltok közöttük járkálva, s ahogy figyelem a munkát és néhány megjegyzés magamnak elkönyvelek, elindulok ölesebb léptekkel először Alec irányába.
- Nem gond, Fleming, hogy késett az órájáról, mindannyian hibázunk. – mondtam neki, ahogy elhaladtam mellettük és figyeltem, ahogy a bábu fölé lövi a Flipendóját. – Két pont a griffendéltől, talán legközelebb jobban igyekszik majd, ahogy a célzással is. – morogtam. - Marek, szép munka, figyelje meg Fleming mozgását és segítse elő a támadását talán azzal, hogy oldalra lép előle, talán jobban fog menni neki a célzás, ha nem kell mozognia. – tettem hozzá abszolút nyugodt hangszínben.
Theresa és Monstro mellé érve figyeltem a munkájukat, nem volt baj vele igazából, nem a legjobb, de nem is vészes, azonban egy pillanatra az önérzetem és az órai szabályok kihágása okozta stressz nem hagytak nyugodni, így megállítottam őket.
- Monstro, értékelem, hogy odafigyel a cukorszintjére, ami egy gyakorlatot követelő órán igen csak fontos, de felhívnám a figyelmét, hogy az órán tilos az étkezés. – mondtam neki, majd kezemet mutatva jeleztem felé, hogy bizony itt gumicukor eltulajdonítás esete forog fenn. – Ha már minden áron édességgel akarja tömni magát, egyen egészséges dolgokat, tessék. – Adtam a kezébe helyette a magamnak félretett műzliszeletet, amit az óra után akartam elfogyasztani. – Persze, csak az óra végén. Mindemellett két pont a Mardekártól és ugyancsak a Griffendéltől McCarthy, az órámon nincs nasizás. Az órai munkájuk azonban tűrhető. – tettem hozzá mosolyogva, majd otthagytam őket. – Óh és persze az édességét óra végén visszaveheti. – fordultam vissza egy pillanatra Monstrohoz, majd tova sétáltam a következő párhoz, útba ejtve az ajtó melletti kis kukát, ahová beledobtam a gumicukrot. Elégedetten folytattam tovább a diákok munkájának ellenőrzését.
- Flint, attól, hogy ordibál, mint egy eszelős, nem lesz erősebb a bűbája, nem koncerten van, viselkedjen. – korholtam le a Hollóhátas fiút. - Le Fay, szép munka, nem mindig az erő a legkomolyabb fegyvertény, jó lenne, ha a bátyja is inspirálódna az igyekezetéből. Üzenem neki, ha továbbra is lóg az óráimról, meg fogom buktatni. – magyaráztam neki hűvös nyugalommal, majd Loláék felé vettem az irányt. Az általában cserfes szájú, idegesítő Mardekáros most kivételesen ügyesen dolgozott.
- Megfelelő a mozgása Miller, ha több lelkesedést vinne bele még azt hinném valódi párbajspecialista. – morogtam oda neki, majd Hardingra emeltem a tekintetem.
- Bátrabban, egy valódi párbajban a bizonytalanság az ellenfélnek kovácsol előnyt. – mondtam, majd miután még pár instrukcióval láttam el a többi diákot, Hanselék mellett is megálltam egy pillanatra.
Ez az Baldron gyerek próbál kitűnni egy másik stílusú, erősebb átokkal. Megmosolygom a dolgot, egy kaptafa a Flint gyerekkel, nem hiába aranyvérűek, azonban annyiban hagyom a dolgot, hiába tépte le a fabábu karját, majd helyrehozom, az meg hogy milyen átokkal erőlködik, nagyon nem érdekel, a dinamikán volt a hangsúly és a reakcióidőn, az pedig hibátlan volt.
- Szép munka. – válaszoltam, majd mikor úgy láttam, közeleg az idő, beálltam a terem elejére a bábukkal szemben és az első csapathoz sétáltam.
- Na akkor itt az idő, hölgyeim és uraim, osztályozzuk le az órai munkájukat. – mosolyogtam elégedetten, majd elővettem a belső sebemből a pálcámat. – Támadni fogok, a csapat védekezője Protegoval hárítja, a támadó pedig lehetőleg minél gyorsabban a támadásomat követően kilép és megtámad. – magyaráztam, majd beálltam Nora és Alec elé.
- Figyeljenek az időzítésre, mert ha hamarabb lépnek ki, kaphatnak a támadásomból, ha pedig későn a védekező társukat lőhetik telibe. Azonban ne aggódjanak, finom leszek. – mosolyogtam sokat sejtetően. – Felkészül, vigyázz, támadok! – kiáltottam, ahogy súlytásra emeltem a pálcámat. Nem érdekelt, hogy eltalálom esetleg őket, gyenge átokkal lövök rájuk, ha pedig megsérülnek, hát majd ellátják őket a gyengélkedőn, de legalább tanulnak belőle.

Tudnivalók:
- Reagálják le a történteket és írják le miképpen támadnak/védekeznek és a karakterek szerint hogy sikerül a gyakorlat.
- Minden hsz +2 pont, teljes részvét még +2 (Összesen 6 pont gyűjthető)
- Lógás -5 pont, nem megfelelő órai munka -2
- Február 15.-ig lehet írni az órára, aztán váltok
- Második körváltást követően lesz egy záró reag, amiben osztályozni fogom a teljesítményt, így illik kellően komolyan venni.

SVK
2004.02.03

(https://i.pinimg.com/564x/51/12/9e/51129e034010e6cc67a626837cbb3c6a.jpg)

fighter (https://www.youtube.com/watch?v=PstrAfoMKlc&ab_channel=CAguileraVEVO)

Miért is nem beszélgettem eddig többet ezzel az Eloise-zal? Egész kellemes társaságnak tűnik, és hát, hasznosnak is, mert ha az ember modell, akkor nem baj, ha ismer jó fotósokat. Magabiztosan bólintottam a furi visszakérdezésére. Ha tudnék ilyen bájosan bizonytalan lenni, biztos előadnám párszor, de hát ez nekem nem áll jól, neki meg csípőből jön úgy tűnik.
- Megpróbálok védekezni - nyűglődi, én meg kihúzom a magam mind a majdnem százötven centijét, és megpróbálok nagyon támadósan kinézni.
Mondjuk aztán csak úgy kipipálom a feladatot, hogy Brown ne engem puffantson le elsőnek a következő körben. Gondolok Norára, attól, hogy nem vagyunk párban, még szurkolok neki, hogy ő viszont elérje a kívánt stréberségi fokot. Vajon Eloise mennyire hajt? Baldronnál biztos jobban, aki ráért bámészkodni. Megeresztek felé egy pimasz vigyort, mikor összetalálkozik a szemünk, sőt, az ingujjam is feltűröm olyan vagány módra, hogy messziről is jól látható legyen, mennyire remekül tudok támadni is. Ha akarok, na. Egy feladat azért nem vesz rá különösebben.
- Megfelelő a mozgása Miller, ha több lelkesedést vinne bele még azt hinném valódi párbajspecialista.
Kicsit leszegtem az állam, és olyan csodálkozós-picsásan sandítottam rá így féloldalról, mert hát egyrészt nagyon szórakoztat, ahogy megpróbál motiválni valami burkolt dicséret szerűséggel, másrészt pedig hangosan nem kérdezhetem meg, hogy minden oké-e vele. Én, a párbajspecialusta, max. Ilyen pofikával ki is akarna párbajozni?
- Na akkor itt az idő, hölgyeim és uraim, osztályozzuk le az órai munkájukat.
Míg a prof bevezete az óra lényegét, én azon gondolkodtam, emlyik is az az érdemjegy, amelyik már elég ahhoz, hogy ne bukjak meg. Elfogadható? Ja. Az kell nekem.
Az biztos, hogy Eloise akármit is csinál, én szépen eltáncolok a tanár úr átka elől. Megköszörülöm a torkom, és bátorítón meglapogatom a csaj vállát. A bólintásomból tudhatja, hogy nem kell aggódnia, én sem teszem. Legfeljebb borulunk egyet.
- Flipendo!
Ez pont az az eset, hogy ha nem találom el, is rossz, emrt akkor béna vagyok, de ha mondjuk lenne akkora mázlim, hogy eltalálom, az is rossz, mert ki akar egy nálánál ötször nagyobb pasast megpöccinteni? Nem is kéne varázsolnia. Ha rámugrik, én kilapulok. Szóval, ja. Elfogadható mértékig erőltetem meg magam, és megcélzom a tanár úr vállát, mert az is elég terebélyes célpont, de legalább nem olyan kockázatos, mint mondjuk… némely lentebbi terület. Ó, remélem valaki megpróbálja majd seggbe lőni… Mondjuk Alec, vagy Fifi?

♥ Horrorisztikus SVK ♥

2004. 02. 03.
p.s. Alec, Lola és egy kicsit a többiek is

Alec nem volt a toppon, és kissé aggódva pislogtam rá. Egyikünk sem volt éppen egy harcias valaki, és teljes lelki nuygalommal hallgattam végig a Rendről szóló szónoklatát is Brownnak. Engem ugyan ez nem is érintett annyira, olyan kamaszos lazasággal álltam ehhez, hogy velem úgysem történhet semmi. Nem igazán voltam képben az eseményekkel - de, azt hiszem Oscar és Armin volt valami parkban lévő gyűlésen, ahol megtámadták őket. De Oscar erős volt, és tudtam, hogy megvédi a bátyámat -, bár tudtam, hogy milyen szörnyűségek történtek itt, pár évvel ezelőtt. Oscar élete tönkre ment, a testvéreivel együtt, ahogyan sok más emberé is. Néha egyszerűen elfogott egy gyalázatos szégyenérzet azért mert ez az aranyerűek csinálták. Nem szerettem, amikor emberek akartak istent játszani, mert teljesen irreális volt az egész. Lehet a Rend is ilyen dolog volt, nem tudtam. De nem akartam rágondolni sem. A suli csak biztonságos, én meg nyáron nem is leszek itt, mert apa hazaparancsolt. Megráztam a fejemet, miközben igyekeztem koncentrálni a varázslásra. Nem hajtott az a vágy, hogy mindenből kiváló legyek, csak azok a tárgyak érdekeltek, amik fontosak voltak a RAVASZ vizsgáimhoz. Egy párbajban annyi hasznomat lehetne venni, mint egy bólintérnek, amúgy is.
- Khem. Hát barátok vagyunk, nem? De szerintem nem lennénk annyira nyerő páros. Én nem tudok... mármint érted - magyarázta Alec. Bólogattam, és bátorítóan elmosolyodtam. Alapvetően volt bennem valami furcsa lelki nyugalom, ha valaki mellettem éppen félt, vagy ideges volt. Talán ezért voltam jó hatással arra a nőre is, akit megtámadt a kutya és remegett a sokktól, még évekkel ezelőtt.
- Semmi baj, Alec - mondtam neki nyugtatóan. - Majd én leszek a pajzsod, ha elrontod is, védeni foglak. Még Brown-tól is - nézem rá, és rá is kacsintottam, ő legalább nem vette úgy, hogy elcsábítom.
A pajzsommal egészen jól időzítettem, de Alec kicsit pánikba esett, amikor elvétette a célzást, Brown pedig, ahogy felénk lépett, nem tűnt úgy, mint aki el akarná ezért fenekelni. Mármint, most tényleg. Nem mindenki születi profi párbajozónak, ezt azért neki is tudnia kellett.
– Két pont a griffendéltől, talán legközelebb jobban igyekszik majd, ahogy a célzással is. – böffentette ki Brown, mire megforgattam a szememet. Ezeket a pontlevonásokat komolyan veszi még egyáltalán valaki? - Marek, szép munka, figyelje meg Fleming mozgását és segítse elő a támadását talán azzal, hogy oldalra lép előle, talán jobban fog menni neki a célzás, ha nem kell mozognia.
Villantottam egy ártatlan bájvigyort rá, olyan hercegnőset, majd megvártam, hogy odább menjen, ekkor fordultam vissza Alec felé.
- Szerinted direkt mondta félre a nevemet? - kérdeztem kiss sértetten tőle, majd büszkén kihúztam magamat, csípős hangulatom lett, mint egy gyömbérnek. Ezek után rám fog férni egy halom csokis, karamellás palacsinta, a konyhában. Sóhajtottam egyet.
- Bízd rám a védekezést, fedezlek - mondtam neki, és igyekeztem tényleg elég komolyan venni már most a feladatot, mert támogatni akartam a barátomat, ha csak annyival is, hogy korrigálom, ha nem sikerült támadnia, egy nagyon jó időzítéssel. Nem akartam, hogy Alec megsérüljön. Amikor ránk került a sor, kivételesen jókislány voltam és Brown tanácsát követve idéztem meg a bűbájt. Figyeltem, hogy mikor támadt, és ehhez mérten időzítettem.
- Protegro! - idéztem meg a bűbájt, és ha sikerült megvédenem magunkat, akkor oldalra mentem, hogy Alec ne mozogjon annyit, és szurkoltam neki.

-S-V-K-

(https://i.pinimg.com/564x/d4/bd/8c/d4bd8c7eeec8624f8fa2830c61f48621.jpg)
2004.február 03.

to: Dominic és a többiek

Ahogy elkezdtük a gyakorlást és Dominic is néha besegített, kezdtem megérteni, és megérezni, mit is kell tennem. Szóval védekezés, aztán hely adása. Végül is, csak ugrabugrálni kell gondolatban a két feladat között. Valahogy csak menni fog.
Próbáltam figyelni a Mardekáros srác mozdulatait, hogy fel tudjam venni a ritmusát, de sokkal gyakorlottabb és ügyesebb volt, mint én, még akkor is ha próbált lazának és nemtörődömnek mutatkozni.
- Monstro, értékelem, hogy odafigyel a cukorszintjére, ami egy gyakorlatot követelő órán igen csak fontos, de felhívnám a figyelmét, hogy az órán tilos az étkezés. – lépett oda hozzánk Brown professzor. – Ha már minden áron édességgel akarja tömni magát, egyen egészséges dolgokat, tessék. – nyújtott a srác felé egy müzli szeletet. Bizonyára bírták egymást, azért voltak ilyen felebaráti viszonyban. Meglepetten néztem a jelenetet, nem számítottam rá. Meg arra sem, ami ezután jött. – Persze, csak az óra végén. Mindemellett két pont a Mardekártól és ugyancsak a Griffendéltől McCarthy, az órámon nincs nasizás. Az órai munkájuk azonban tűrhető.
Tűrhető. Hát lehetett volna jobb is, de úgy, hogy én a túlélésre hajtottam, az egész jó volt. Azért jobban örültem volna, ha nem a T közelében járok, hanem legalább egy elfogadhatót kapunk, és az óra végi osztályozáskor Brown látja a fejlődést.
-Gyakoroljunk tovább. - mondtam makacsul. - Nem tűrhető akarok lenni, hanem egy kicsit jobb. Mondd, mit javítsak!
Dominic láthatta rajtam az elszántságot, akár értékelte, akár nem. Most nemcsak a jegy miatt kellett jól szerepelnem, hanem részben miatta is, mert a jegye rajtam is múlt.
Úgyhogy ő szórta továbbra is a Flippendokat, én meg Protegoztam, ami láthatóan egyre jobban ment.
- Na akkor itt az idő, hölgyeim és uraim, osztályozzuk le az órai munkájukat. – nézett körül Brown. – Támadni fogok, a csapat védekezője Protegoval hárítja, a támadó pedig lehetőleg minél gyorsabban a támadásomat követően kilép és megtámad. – mondta, én meg akaratlanul is megszorítottam a pálcámat. Itt az idő.
Először Alec és Nora kezdtek, aztán szép lassan mindenki sorra került.
Végül egy egészen tűrhető Protegot produkáltam, arra elég volt, hogy Dominicot bevédjem, és ki tudjon támadni. Jó, nyilván nem is támadott olyan erősen Brown, de azért sikerült, és határozottan ügyesebb voltam, mint fél órával korábban. Reméltem, a fejlődés egy közepes jegyre elég lesz Brownnak. Vagy legalább arra, hogy ne kelljen büntető házidolgozatot írnom.

SVK kezdőknek
(https://i.pinimg.com/564x/bd/b8/72/bdb8723ebc36bd3e8112549272218056.jpg)

2004. február 3.

Végre valami izgalmas is történt. Természetesen csak és kizárólag nekem köszönhetően. Még ki is húztam magam nagy büszkén, felszegve az államat, ahogy a varázslatom sikeres véget ért a bábu karján.
– Szép munka. – Érkezett a professzor dicsérete. Nem, mintha meglepett volna, amit mondott. Tudtam, hogy jó vagyok, mert miért is ne lennék az? A Baldron családban jóformán mindenki pálcával a kezében született. Anya és apa is tehetséges varázslók voltak, ahogy a bátyám és a nővérem is.
– Látod, Jay. Így kell ezt csinálni.
Büszkén vártam a folytatást. Reméltem, hogy az kevésbé lesz unalmas.
– Na akkor itt az idő, hölgyeim és uraim, osztályozzuk le az órai munkájukat. – Brown elővette a pálcáját a belső zsebéből, miközben beszélt. Hümmögve húztam el a számat egy enyhe kis mosolyra. – Támadni fogok, a csapat védekezője Protegoval hárítja, a támadó pedig lehetőleg minél gyorsabban a támadásomat követően kilép és megtámad.
Elsőként Nora Narek és Alec Fleming került vele szemben. Érdekes kis csapat, Fleming talán kivételesen el is talál végre valakit.
– Figyeljenek az időzítésre, mert ha hamarabb lépnek ki, kaphatnak a támadásomból, ha pedig későn a védekező társukat lőhetik telibe. Azonban ne aggódjanak, finom leszek. – Na persze, pont annyira lesz finom, amennyire én lennék, ha nem másodéves lennék. Brown nem volt az a visszafogott típus, rá volt írva a durván faragott képére. – Felkészül, vigyázz, támadok!
Végig néztem az előttünk felsorakozókat. Próbáltam elemezni a hibákat. Az biztos volt, hogy nagyon gyorsnak kell lennem. Azzal általában nem szokott gond lenni. Egyedül az erőnléti feladatokkal küzdök, de mióta rendesen iszom a bájitalomat, megint minden a helyére került.
Ha mi kerültünk sorra, akkor odahajoltam Jay fülére.
– Amint mozdítja a pálcáját, menjen a Protego – úgy álltam be mögé, hogy éppen csak kilátszak a vállai mellett. Tudtam, hogy Jay mellett nem lesz baj, aurornak készül. Ráadásul végzős is volt, bizonyára sokkal erősebb védekező bűbájokat is ismert.
Ahogy a Protego megjelent, annyira kiléptem, hogy meg tudjam célozni Brownt. Gyorsan, gondolkodás nélkül mondtam ki a varázslatot: – Tarantallegra!
Hát igen, precíz, szép táncoltató-rontás. Majdnem biztos voltam benne, hogy sikerül a támadás, hiszen koncentráltam, ráadásul már annyiszor használtam az átkot, hogy benne volt a kisujjamba.
Nem akartam én bántani Brown professzort, de azért az nem baj, ha jót röhögnek rajta a többiek. Ha sikerült, olyan elégedettséggel figyeltem a jelenetet, mintha tényleg egy kisebb csodát hajtottam volna végre. Szerettem az SVK-t, annak ellenére is, hogy csak második éve gyakorlom az átokszórást. Élveztem, talán én is auror leszek vagy valami más, ami kicsit mondjuk izgalmasabb. Fogalmam sem volt, mit hoz a jövő, de az biztos volt, hogy akkora darab sosem leszek, mint mondjuk a professzor. De talán fizikailag nem is kell ilyen erőnlét.

SVK

if to sin, then together
(https://i.pinimg.com/564x/e3/42/b8/e342b81a227da3b03302a9f9e186f215.jpg)

2004. február 3.
to: Nora és a többiek

outfit: style (http://) ♦ zene: Lyfjaberg (https://www.youtube.com/watch?v=VEizKmZlUAw&ab_channel=wardruna)

– Ki a fene az a Marek? – kérdeztem csendesen Norát, miután én magam megkaptam a pontlevonásomat, Marek meg a dicséretet. Nem bírtam ki és felröhögtem egy kicsit, de Brown már talán nem hallotta, mert rég másokkal volt elfoglalva.
– Biztos direkt volt. Mások nevét mindig eltalálja.
Nekem is volt egy-két tanár, akik Alec helyett, Alexnek hívtak. A teljes nevem Alexander Fleming volt, nem volt annyira nagy sértés, ha félreértették a becenevemet. Amúgy is divatosabb az Alex egy kicsivel, de közben egy kicsit tucat is. Anya ezért hívott már egészen kiskoromtól kezdve Alec-nek. Könnyebb volt megkülönböztetni a többi Alexandertől.
Az óra második felében Brown-nal kellett megküzdeni. Mégis minek, ennek az lesz a kimenetele, hogy valaki (történetesen biztosan éppen én) törött csontokkal távozik majd innen. Kizárt dolognak tartottam, hogy ne élvezné a „nevelésemet,” ha már egyszer látja, gyomorgörcsöt kapok a párbajtól. Ebben sosem voltam jó és sosem leszek. Nem az én terepem és nem szeretek másokat bántani amúgy sem. Fizikálisan nem. Szóban más volt persze, a piszkálódást szerettem, maximum egy kis sírás volt az eredmény és még sem tűntem gyengének.
– Jó. Megpróbálok koncentrálni – bólintottam Nora szavaira. Persze könnyen beszélt, úgy tűnt, hogy a Protego tökéletesen jól megy neki, velem ellentétben, aki majd hülyét kapott attól, hogy egyáltalán fel kell emelnie a pálcáját.
A kezem megremegett, ahogy oldalra léptem és kinyújtottam a karom a professzor felé. Mi lesz, ha eltalálom… és mi lesz, ha nem? Megint becsuktam a szememet, szinte ösztönösen, mert nem akartam látni mi történik. Hiába tudtam, hogy ki kéne nyitnom nem ment. Az jutott eszembe, amit azon az estén hallottam, mikor ránk támadtak otthon. Sikolyok, fájdalmas jajveszékelés és utána az a borzongató csend. Én nem akartam, hogy valaki miattam ilyen hangokat hallasson.
– Flipendo… – Erősen valószínű volt, hogy semmilyen varázslat nem hagyta el a pálcámat. Az ujjaim közül kiesett a pálca, a padlón koppant hangosan. – Bocsánat… – dünnyögtem kiszáradt torokkal. A korábbi nevetésemnek már nyoma sem volt. Biztos voltam benne, hogy falfehér vagyok és úgy festek, mint aki szellemet látott.
– Bocsánat, kimehetek a mosdóba? – kérdeztem. Attól féltem, hogy a zaklatottságtól elhányom magam. Meg akartam mosni kicsit az arcomat, összeszedni a gondolataimat. Eddig nem nagyon támadtunk másra SVK-n, ha pedig mégis, kihúztam magam alóla, de ez az óra más volt. A célpont a professzor volt.

támadás és védekezés
20040203

(https://i.pinimg.com/564x/fd/e8/73/fde873caf3b7f1178200eefd8785f0df.jpg)

Alf és egy kicsit mindenki

Igazából most egy olyan unott lustaság miatt se nagyon volt kedvem támadni. Nem voltam az a harcias típus, csak ha rám vcolt kényszerítve, de azért tudtam párbajozni, csak ma nem éreztem magamat eléggé motiváltnak. Talán az utóbbi idők miatt is, egyre inkább amortizált voltam. Rose után nehéz volt összekaparni magam, persez akkor még Flor nem volt rám anynira mérges, hogy ne építsük újra a barátságunkat. De most még Flora miatt is el volt cseszve a kedvem. Nem tudtam megmondani, hogy mi ment félre, de valami nagyon. Ez van, a kamasz élet velejárója a szenvedés. Csak szerettem volna elhinni, hogy most lehet valami jobb is Rose után, de nem lett jobb, mindezek tetejére még Flor is megutált. Szóval, ja nem voltam túl lelkes, úgy az órákon, de tanultam, és úgy voltam vele, hogy a RAVASZ-on úgyis oda fogom tudni tenni magamat.
Legalább kibontakozhatott mellettem Alf is, akit valamiért rohadtul büszkévé tett a bábu szétlövése. Egyszer én támadtam meg így Sierrát, mert mérges voltam mindenre is. Örültem, hogy mostanra szinte nem is volt vele közös óránk, rossz volt szembesülni egy tönkrement barátság foszlányaival. De ha úgy vesszük, lehet FLorral is tönkre fog menni, elballagunk, és eltávolodunk. Már megszoktam, hogy az emberek eltűnnek mellőlem.
– Látod, Jay. Így kell ezt csinálni - büszkélkedett mellettem Alf, és így úgy nzett ki, mint egy mini Aerith, csak rövid hajjal. Azzal a csajjal se volt minden rendben mostanában.
- Látom, szinte félelmetes - mondtam komolyan bólogatva, és aztán még el is vigyorodtam haloványan.
- Na akkor itt az idő, hölgyeim és uraim, osztályozzuk le az órai munkájukat. Támadni fogok, a csapat védekezője Protegoval hárítja, a támadó pedig lehetőleg minél gyorsabban a támadásomat követően kilép és megtámad - magyarázta Brown.
Miközben kivártam a többi csapatot, Alffal csak csendesen ácsorogtunk, belemrülve a többiek mozdulataiba. A megfigyelés ment most is, ha valaki ki lesz téve a folyamatos párbajoknak, előre kell gondolkodni a mozdulatokkal is, mint a varázsló sakkban. Először Noráék jöttek.
– Amint mozdítja a pálcáját, menjen a Protego – mondta Alf, mikor mi kerültünk sorra. Legalább ő nem pánikolt be, mint Fleming, bár kétlem, hogy Norának jobban ment volna. Eszébe jut mondjuk valami finom sütemény és máris elfelejt varázsolni.
- Rajta vagyok - mondtam már-már hűvös nyugalommal, és egészen odakoncentráltam most a feladatra. Figyeltem, hogy mikor támadt, nem foglalkoztam azzal, hogy éppen mennyire várszomjasan akarta éppen a csontjaimat törni ez a faszi, csak időzítettem.
- Protego maxima! - idéztem meg a bűbájt, ha mások is akcióztak, én is igyekeztem jobban odakoncentrálni, pontosan időzítve. SVK óra volt, én meg gyakoroltam éppen, és ez sem tért el a feladattól.
– Rictusempra! - bökte ki mögöttem a varázslatot Alf, én meg, ha eltalálta a proffot, akkor még el is röhögtem magam. Bármi is lett a végeredmény egészen büszke voltam Alfra.
- Remekül csináltad - mormogtam neki.

⌘ Már megint én... ⌘

(https://i.pinimg.com/564x/8c/5e/2a/8c5e2ac9535b98b3c34d7e5ff5e3a51c.jpg)

☾ 2004. 02. 03. ☽

partner : Leo és még sokan mások

Nem értem Leonardnak éppen miért velem van a baja, de a mai nap nem is érdekelt. Egyszerűen rossz volt ez az egész. Flor kb egyik órán sem jelent meg Smith megváltozott alig látom őt. Mintha csak egy szellem lennék és elfelejtettek volna engem.
- Védekezem. Nem hiányzik, hogy a Professzor támadásától összeessél és mindketten rossz jegyet kapjunk. – Mondta hidegen, én meg csak megforgattam a szemem. A legközelebbi meccsen esküszöm a földön végzi ha így folytatja. Persze erre nincs sok esély, de álmodni lehet. Eközben beálltam mögé megcsapot az a furcsa illata, nem volt rossz kellemes volt. Ááá térj vissza Henriette nem lehet ezt most, koncentrálj.
Amint elsütötte a Portego-t Leo, megpróbálva egy jól összpontosított Flipendoval eltalálni a bábut ami sikerült is.
- Gyenge. Elhiszem, hogy a te nyuszis, unikornis világodban nem kell komolyan venni egy támadást, de figyelj, cseréljünk, aztán majd újra próbálod. – Nem éreztem ilyet még sokszor nem. Tényleg kezdett felmenni a pumpa bennem. A jelenlegi családi helyzetem miatt inkább vissza sirom azt a nyuszis, unikornisos világot. Beálltam a fiú elé és elsütöttem egy Portegot, majd hirtelen.
- Flipendo! - Üvöltötte. Belezengett az egész terem, szerintem az egész suli hallotta, nem tudom mi baja van neki de, hogy a háttérben neki sincs minden rendben az is tuti.
- Próbáld újra, erőből, méregből, vagy inkább azt akarod, hogy a Professzor kinevessen a támadásod miatt? – Igaza volt, mondjuk üvölteni nem fogok de ha erőből csinálom lehet tényleg jobb, amint helyett cseréltünk és ellőtt egy portegot, megjegyezve, hogy nagyjából mikor kell kilépnem.
- Flipendo!- És elsütöttem a vaarázsigét úgy ahogy tanácsolta, szerintem százszorr jobb volt, mint az első de úgyis megkapom azt a lenéző véleményt.
- Flint, attól, hogy ordibál, mint egy eszelős, nem lesz erősebb a bűbája, nem koncerten van, viselkedjen. – Mellént ért Brown és leszidta Leot.
- Le Fay, szép munka, nem mindig az erő a legkomolyabb fegyvertény, jó lenne, ha a bátyja is inspirálódna az igyekezetéből. Üzenem neki, ha továbbra is lóg az óráimról, meg fogom buktatni. – Mondta nekem a Professzor.
-Mondja meg neki maga, nem szándékozok mostanába beszélni vele.- Lehet kissé flegma voltam de akkor is ha meg akar bukni végülis bukjon. Haragszom rá, nem akarom hogy megbukjon, anyánktól egész nyáron ezt fogom hallgatni mert valószínű, hogy Flor nem lesz sokat otthon.
- Na akkor itt az idő, hölgyeim és uraim, osztályozzuk le az órai munkájukat. Támadni fogok, a csapat védekezője Protegoval hárítja, a támadó pedig lehetőleg minél gyorsabban a támadásomat követően kilép és megtámad. – Ránéztem Leora mintha valami bíztatást vártam volna tőle.. HAladt Brown párosról párosra, lassan ide ért hozzánk. Én Beálltam Leo mögé és vártam, hogy elsüsse a Portegot és ahogy gyakoroltuk, a szerintem megfelelő időben kiléptem.
- Flipendo- Brownra célozva elsütöttem és szerintem eléggé erős is lett. És végül oda léptem Loe mellé.

Elégedett voltam az elsütött bűbájommal, habár a várt reakció elmaradt és Henriette valószínűleg már csak makacsságból sem dicsérte meg. Nem baj, én tudom, hogy jobb vagyok nála és csak szerencséje volt a kviddics meccsen. Véleményemet igazolta, hogy vagy háromszor jobb Flipendót sikerült ellőnie a bábura, jobban meg is remegett az erőtől, arról nem is beszélve, biztos jót tett neki, hogy kiengedte a mérgét, ami most benne örvénylett. Általában mosolyogva próbál az idegeimre menni, tudja, hogy az a gyengém, most mégis inkább rosszkedvű, látszik, hogy a beszólásaim most telibe találnak.
- Flint, attól, hogy ordibál, mint egy eszelős, nem lesz erősebb a bűbája, nem koncerten van, viselkedjen. – szólt meg a tanár, mire csak egy fintorral válaszoltam. Szerintem csak a szokásos rosszindulatát akarta rajtunk diákokon levezetni, a lány támadása is engem igazolt, minek szól bele. Lehet, jobban járnánk, ha az óra tanítását is átvenném helyette, úgyis rühelli mindenki.
- Le Fay, szép munka, nem mindig az erő a legkomolyabb fegyvertény, jó lenne, ha a bátyja is inspirálódna az igyekezetéből. Üzenem neki, ha továbbra is lóg az óráimról, meg fogom buktatni. – közölte aztán ridegen Henriette-el a tényeket, ami után nekem is leesett a tantusz, tehát ezért van rossz kedve, innen fúj a szél.
- Mondja meg neki maga, nem szándékozok mostanába beszélni vele.- válaszolt csípősen, mire én egy mosolyt erőltettem az arcomra. Harcias kis fruska tud lenni, ha akar, többször megmutathatná ezt az oldalát, akkor talán nem néznék le annyian.
- Szép volt Le Fay. A dühödet bele is vezetheted majd a prof elleni támadásodba. – böktem oda még mindig elégedetten mosolyogva, mikor végül az óra végére értünk Brown tanárúr összerendelt mindenkit és felkészült a támadásra. Noráék elé lépdelt először, tuti ki fogja készíteni Alec-et, láttam, ahogy bénázott a gyakorlat alatt, én még így is nyugodtan vártam a támadást, tudtam, hogy a Protegom elégséges lesz a prof ellen, ha pedig Henriette minden erejét és haragját belesűríti a Flippendóba, a professzor hiába auror, biztos meg fogja érezni, még az is lehet plusz pontot ad a házának. A mienk annyira nem érdekelt, úgyis le vagyunk maradva, mint a borravaló.
- Na akkor itt az idő, hölgyeim és uraim, osztályozzuk le az órai munkájukat. Támadni fogok, a csapat védekezője Protegoval hárítja, a támadó pedig lehetőleg minél gyorsabban a támadásomat követően kilép és megtámad. – magyarázta, majd visszaszámolt, gondolom, hogy Alec-ék felkészüljenek a támadásra, bár biztos voltam benne, hogy hazudott és nagyobb erővel fogja megtámadni a diákokat, már, hogy érezzék, milyen, ha elsütnek ellenük egy erősebb átkot.
Mikor odaér hozzánk, felkészültem a támadásra és megpróbáltam a visszaszámolás után időzíteni és minden erőmet belevinni a védekezésbe, így bal kezemmel rátartottam a jobbot tartó pálcára. Biztos voltam benne, hogy az átka erős lesz, de a lábammal is rátámasztottam és a súlypontomat hátra engedtem, hogy ne vigyen el a lendülete, mert ha egy kicsit is hátracsúszok, Henriette esetleg felbotlik bennem, vagy összeütközünk, nem fogja tudni ellőni a bűbájt. Elsüllyednék szégyenemben, ha végül miattam kapnánk rosszabb jegyet.

Sötét varázslatok kivédése óra

(https://images.ctfassets.net/usf1vwtuqyxm/3qDq1So6CseO6ek4MyuE0a/41f1755b77c83e22252a91e31297447c/FiliusFlitwick_PM_B1C10M2_CharmsClass_Moment.jpg?w=914&q=70&fm=webp)

2004.02.03

Beálltam Norával szemben, majd vettem egy mély levegőt. Mondhatni feldúlt voltam, ezeket a gyerekeket tanítani felért egy gyötrelemmel, szemtelenek, szófogadatlanok és szemernyi mértéke nem volt bennük a felnőttek iránti tiszteletnek. Ilyen embereket küldünk a társadalomba, komolyan, rémes.
Ismét sóhajtottam egyet, mielőtt visszaszámoltam és megtámadtam Norát. Biztosra mentem, hogy készen áll, nem akartam bántani őket, vagyis persze eljátszottam a gondolattal, hogy egy kicsivel spártaibb bánásmód nem ártana nekik, de aztán még én kapnék a fejemre emiatt is. Egy egyszerű Flipendóval támadtam és a pajzsot céloztam meg, amit Nora szépen védett, kicsit inogott meg, majd megfelelően a tanácsom szerint kilépett oldalra, hogy teret engedjen Alecnek, akin már a bűbáj elsütésének pillanatában láttam, gondjai lesznek. Becsukott szemmel nem igen lehet célozni, így felkészültem arra, ha esetleg egy balul sikerült varázslatától kellene megmentenem a diákokat vagy a berendezést, de annyira rosszul lett, még csak a bűbája sem sikerült, sőt még a pálcáját is elejtette. Sóhajtottam egy nagyot, majd a fejem csóválva engedtem, menjen végezze el a dolgát.
- Marek, kísérje el kérem a gyengélkedőre. A jegyük a maga munkájának köszönhetően H. – böktem oda a lány felé, miután Alec kiiparkodott a teremből. Nem méltattam válaszra sem Norát sem a többi diákot a jegy mibenlétére, egy elejtett pálca egyenlő a halálos ítélettel és ott nem lesz senki, aki majd megérti a rosszullétét és megsajnálja.
Miller és Harding következett a sorban. Harding mint korábban, most is bizonytalan volt, nagyon reméltem, hogy nem gondolkozik aurori állásban, mert ezzel a hozzáállással nem engedném csatatérre. Miller más tészta volt, benne volt potenciál, bár őszintén megmondva halvány fogalmam sem volt, mire készült, ha végez az iskolában.
A támadásom telibe találta a hollóhátas lány pajzsát és bár kedvem lett volna egy keményebb mágiát használni, hogy rájöjjön, mennyi hátrányt jelent, ha nem megfelelő pillanatban elbizonytalanodik az ember, így is azonban megtántorodott a lökéstől, valószínűleg ennek okán volt Miller támadása is visszafogottabb, mint a gyakorlatok alatt, talán ha nem védtem volna ki a támadását sem okozott volna bennem nagyobb kárt egy kis lökésnél.
- Gyenge, de a koordináció és a reakcióidő rendben volt. Harding figyeljen oda védekezésnél a testtartására, hogy becsapódáskor ne tántorogjon, mert zavarhatja a társát is. Miller, ezzel még egy lepkét sem kergetett volna el, aki az orrára akart volna repülni. Jó indulatú E-t adok maguknak. – magyaráztam, majd már lépkedtem is tovább.
Henriette és Flint. Két jó madár, olyan különbözőek, hasonlatot sem találnék rá, ha akarnék akkor sem. A támadásomat Flint szépen védte, olyan tartást vett fel, aminek köszönhetően nem ingott meg, de túl görcsös, megsérülhetnek az izmok, ha ennyire megfeszül. Henriette támadásában valóban volt spiritusz, de a koordinációjuk nem volt megfelelő, látszik, hogy nem tudnak együtt dolgozni és hogy a lány teljesen máshol jár fejben.
- Flint, határozott tartás kell, nem pedig megfeszült izmok. Könnyen meghúzhatja magát. Henriette a támadása rendben volt, a reakcióidejük és csapatmunkájuk, azonban csapnivaló, pedig ez volt az óra lényege. Szintén E-t adok. – mondtam fejemet rázva, majd tovább léptem Hansel és Baldron fiúhoz. Ezek ketten jó csapatot alkottak, a bűbájtudásuk is rendben volt, habár könnyen a fejükbe szállhat a dolog aranyvérűség ide vagy oda. Sejtettem, hogy nem a megbeszélt támadást fogja használni, a korábbi bűbáj még meg is felelt volna, de a Tarantallegra nem megfelelő lefegyverző varázs, megalázásra vagy vallatásra alkalmasabb, nagyot sóhajtva hatástalanítottam, majd megráztam a fejem. Nagyot csalódtam most, főleg, hogy ezzel valószínűleg engem akart nevetségessé tenni az osztály előtt. Egy auror áll vele szemben Merlinre, mit gondolt.
- Egy tarrantallegra párbajban, főleg csoportos harc során nem megfelelő átok Baldron. Könnyen hatástalaníthatják, arról nem is beszélve, hogy egy vérmesebb ellenfél közben is tud támadni, még ha nehezebb is táncolva koncentrálni. Lefegyverző átkot kértem, a koordináció és a reakció rendben volt. Ezért a hibáért K helyett csak E-t kapnak.
Utolsó párhoz sétáltam, történetesen Monstro és McCarthy párosához, előbbi szintén dacos és szófogadatlan volt, de legalább a tudása a helyén volt. Ő is kísérletezni próbált, ráadásul végre nem használt szavakat, erre vártam, meg is lepődtem, hogy kimondta a korábbi bűbáj nevét. McCarthy védekezése sem volt rémes, szépen összedolgoztak, reménykedtem benne, hogy valakinek tudok az órán E jegynél jobbat adni.
- A viselkedése és a szorgalma csapnivaló Monstro, de igényes támadás volt, egy denevérektől hemzsegő bűbáj eltereli az ellenfél figyelmét és előnybe kerülhetnek ezáltal. McCarthy védelme is rendben volt, bár lehet még rajta javítani és Monstro. Óra elején kértem, hogy gyakorolja a nonverbális bűbáj használatát, erre pedig csak a gyakorlat osztályozása alatt tette meg. Messze vannak a K eredménytől, de egy jóindulatú V-t megérdemelnek és megkapják bónuszban a Ghoulokról kért beadandó elvégzésének terhét az órai viselkedésüknek köszönhetően. Az órának vége, mindenki távozhat! – intettem a kezemmel a kijárat felé, majd magam az asztalhoz sétáltam, hogy összepakoljak és igyak egy kávét és megegyem a müzlimet, ha már Monstro nem tartott rá igényt.

Tudnivalók:
- Mindenkinek köszönöm a részvételt! Az óra véget ért.
- Minden hsz +2 pont, teljes részvét még +2 (Összesen 6 pont gyűjthető)
- Lógás -5 pont, nem megfelelő órai munka -2
Házpontok:
- Theresa McCarthy: 4 pont
- Dominik R. Monstro: 4 pont
- Alec Flemming: 4 pont
- Nora Narek: 6 pont
- Henriette le Fay: 6 pont
- Leonard J. Flint: 6 pont
- Eloise Harding: 6 pont
- Lola Miller: 6 pont
- Alfonz Baldron: 6 pont
- Florian le Fay: -5 pont

A párbajozás elmélete és etikája
Hatodév - 2005. január 12.

Amikor belépek a tanterembe, a reggeli csend még ott vibrál a levegőben, és az ablakokon beszűrődő tompa fény hosszú árnyékokat vet a falakon sorakozó polcokra. A pálcám egy finom mozdulatára a kréta a táblára kúszik, és lassan felírja a mai óra címét: A párbajozás elmélete és etikája, majd egy lebegtető bűbájjal feljebb emelem a terem közepén lévő gyertyatartókat, hogy még több fény áradjon a helyiségbe. A pálcámat a tanári asztalra teszem, majd végighúzom az ujjaimat a kopott pergameneken, amelyeken a párbajozás elméleti alapjairól szóló jegyzeteim állnak. Az elméleti órákat kevesen szeretik, de mindig hittem abban, hogy a pálca lendítése előtt a gondolatnak kell formát öltenie.
Léptek zaja hallatszik a folyosóról - az első diákok már közelednek. Az asztal szélének dőlve várom őket, ujjaimmal halkan dobolva a fa felületén. Az első pár kíváncsi arc óvatosan bekukkant a nyitott ajtón, mintha attól tartanának, hogy máris valami bonyolult varázslattal fogom próbára tenni őket. Egy apró, halvány mosollyal biccentek feléjük biztatásként. Ahogy lassan megtelik a terem, figyelem őket - a suttogó párbeszédeket, az izgatott találgatásokat, vajon milyen feladat vár rájuk. Néhányan már most pálcát szorongatnak, mintha bármelyik pillanatban szükségük lehetne rá.
- Üdvözlök mindenkit! - kezdem, miközben végignézek a teremben helyet foglaló diákokon. - Mielőtt bármi izgalmasra számítanátok, hadd kérjek valamit: pálcát a táskába! Ma nem lesz rá szükség. - Pár csalódott sóhajt hallok magam körül, néhányan kelletlenül csúsztatják biztonságos helyre a pálcájukat, másokra viszont egy-egy jelentőségteljes pillantást vetek jelezvén, hogy komolyan beszélek. - Párbajóra pálca nélkül? Gondolhatjátok, hogy nevetséges, de higgyétek el, hogy előbb a fejetekben kell rendet rakni, mielőtt a kezetekben lévő varázslatra bíznátok magatokat. - Ahogy a szavaim elülnek, lassan elindulok a kétfős padok között, üres kezeimet lazán tartva magam mellett, illetve félig a farmerem zsebében. A talár szerencsére csak a diákoknak kötelező viselet.
- Hadd tegyek fel egy egyszerű kérdést - szólalok meg nyugodt, de határozott hangon. - Mi jut eszetekbe, ha meghalljátok a „párbaj” szót? Nincs rossz válasz, és nem várok hosszas magyarázatokat. Csak egy szó vagy egy kifejezés. Bárki mondhat bármit, jelentkezés nélkül, de tiszteljük meg egymást azzal, hogy nem vágunk a másik szavába. - Megállok a terem közepén, és végignézek a hatodéveseken, akik tavaly év végén ugyan bizonyították tudásukat az RBF vizsgán, mégsem biztos, hogy alapjaiban értik a mágia használatának feltételeit, elveit és etikettjét, amely azonban már lényeges követelmény a RAVASZ szinten. Várok egy pillanatot, hogy feldolgozzák az utasításaimat, majd a legközelebbi diákra pillantva finoman biccentek felé, jelezve, hogy elkezdheti.
Miután a diákok megosztották gondolataikat, lassan a terem elejére sétálok.
- Jó gondolatok, mindegyik. De hadd tegyem világossá, mi is valójában egy varázslópárbaj. Egy formális összecsapás két varázshasználó között, amelyet szigorú szabályok határoznak meg. Nem az élet kioltása a cél, hanem az ellenfél ártalmatlanítása és legyőzése. - Tekintetem végigfuttatom rajtuk, hogy biztosan mindenki figyel-e. - Az alapvető elemek - a meghajlás, mint a tisztelet jele, és a jól ismert varázslatok, mint a Capitulatus vagy a Protego - nemcsak technikák, hanem a párbaj etikájának alappillérei is. Mert bármennyire is kísérthet a győzelem ígérete, tisztesség nélkül a varázslópárbaj csupán puszta agresszió. - Számtalanszor kerültem olyan helyzetbe, amit aligha nevezhetnénk a definíció szerinti párbajnak. Az utcán, egy sötét sikátorban, vagy épp egy váratlan támadás közepette ritkán van idő meghajolni vagy szabályokat követni. Az ilyen összecsapások inkább a túlélésről szólnak, mintsem a becsületről.
- Ha a történelem nagy varázslópárbajaira gondoltok, egy közös pontot mindig felfedezhettek bennük. Ezek az összecsapások sosem puszta öldöklési vágyból születtek. - kezdem a diákok felé fordulva. - Gondoljatok Dumbledore és Grindelwald legendás párbajára: nem két varázsló hatalmi játszmája volt csupán, hanem az ellentét két világnézet között - a szabadság és az elnyomás, az önfeláldozás és a hatalomvágy között. Egy igazi párbajban nem a puszta erő dominál, hanem az elvek, amelyekért harcolunk. - Egy pillanatra elhallgatok, hagyva, hogy szavaim leülepedjenek. Néhányan komoly arccal írnak, mások a homlokukat ráncolva próbálják értelmezni, amit mondtam, míg páran érdektelenül játszanak amőbát a pergamenjeiken. Az ő bajuk.
- Remélem, eddig mindenkinek világos.

- A tanóra 3 körös. Következő tanári hozzászólás: február 22.
- Minden hozzászólás +2 házpontot ér, az órai szereplésért +5 pont szerezhető.
- Az óra igazolatlan mulasztása -5 házpont szankciót von maga után.
- Ha valamilyen okból nem tudsz írni a 3 kör alatt, kérlek jelezd.
- Mások nevét jelezd a háznak megfelelő színnel: #BD2118, #557105, #1d4d9d, #EFB521

(https://ae01.alicdn.com/kf/HTB1bawdKFXXXXaGXVXXq6xXFXXXt/With-Iron-Core-New-Quality-Deluxe-COS-Albus-Dumbledore-Magic-Wand-of-Harry-Potter-Magical-Wands.jpg) (https://th.bing.com/th/id/OIP.JGHYB1ff_ymKCscyJ2U9GQAAAA?pid=ImgDet&w=167&h=187&c=7&dpr=1.3) (https://th.bing.com/th/id/OIP.Xbb3kcC6a42f0DvExY9kXAHaDx?pid=ImgDet&w=60&h=60&c=7&dpr=1.3&rs=1)

Defense against dark spells class with everybody

Ismét SVK tanóra, nem is én lennék, ha nem úgy kellett volna kilökdösni az ágyból a szobatársaimnak, hogy keljek fel, mert megint el fogok késni. Morogva, hunyorogva néztem ki az ablakon, konstatálva, milyen takony idő van megint, dehát ilyen ez a tél, sokan élvezik, én a magam részéről annyira nem szeretem, még csak dalokat se tudtam költeni hozzá az új gitáromon. Magamhoz vettem az órához szükséges könyveket és felszerelést és bár elég gyakorlati feladat szokott lenni Fawcett óráin, így a pálcámat sem hagytam el, mondjuk azt amúgyis mindig magamnál tartom, mert apám rigójája sajnos már belém égett - bármikor megtámadhatnak - szokta mondani.
Még mindig álmoskás szemmel csatlakoztam Miles-hoz a klubbhelységben, ahol általában meg szoktuk várni egymást, leginkább mondjuk ő vár engem, de ez már csak részletkérdés, tudja, hogy mindig elalszom, meg talán ő az egyedüli, aki tud a betegségemről. A legtöbb diákkal már ott összefutottunk, de akivel nem, hát reggelinél beszéljük meg a ránk váró napi kihívásokat, kezdve magával a Főborz órájával.
Viszonylag időben odaértünk, ami tőlem nagy szó, bár az időérzékemmel csak akkor van baj, ha elalszok, minden más esetben azért próbálok nem késni.
Az alvás okozta ráncaim is némileg már kiegyenesedtek, a kedélyállapotom is a helyén van, mosolygok mindenkire mikor beérek a terembe, néhány kacsintás is belefér, igaz egyet közülük Connor irányába ejtek el, a másikat Poppynak. Az utóbbi még nem lenne számomra gond, mert gondolhatja úgy a lány, ahogy akarja, de a Mardekáros remélem nem vette észre a tikkelésemből eredő gesztust, amit már olyannyira kifejlesztettem, hogy csak szimpla kacsintásnak minősüljön, ami sokszor okoz kellemetlen pillanatot. Mint most is.
Miután köszöntöttem a tanárúrat és a többieket csendben helyet foglaltam, próbálván leplezni a zavaromat, hiszen inkább verjenek bucira a Mardisok, mert kacsingatok rájuk, minthogy kiderüljön az igazság.
A táblán lévő mai anyag sejtette, hogy elméleti oktatás lesz, így zavaromat elűzvén elővettem a Pergament és a tollamat a jegyzeteléshez, tintát is bekészítettem, a pálcát pedig a professzor úr kérésére a táskám mélyére süllyesztettem, de persze az én számat is elhagyta egy fájdalmas sóhaj. Karjaimat keresztbefonva dőltem hátra, igazából sok írnivalóm nem less, hiszen a párbajozást apám már gyerekkorom óta veri a fejembe, mert fél attól, sőt biztos benne, hogy a halálfalók visszajönnek értünk. Még mindig nem múlt el a derekamról az a sérülés, amit legutóbb okozott nekem egy gyakorlás alkalmával, de a húgom monoklija durvább volt, igen őt sem igazán kíméli.
- Nézeteltérést oldanak meg vele legtöbbször, tehát nem vérre menő a küzdelem. – emelem fel a kezem a tanárúr kérdésére, s bár lehet jobban is ki lehetett volna fejteni a témát, amúgy sem az én szokásom órán jelentkezni. Most persze, kivétel az, hogy ismerem az anyagot és jó is vagyok benne, bár lehet, hogy így is sokaknak meglepetést okoztam most.
Természetesen a válasz bővebb volt, még akkor is, ha rajtam kívül többen is jelentkeztek, nem sok ujdonságot tudott eddiig mondani a professzor úr, amit apám már ne szajkózott volna el nekem már ezerszer. Azonban Dumbledor és Grindelwald párbajának mesélésére felemelem a tekintetem, az tuti izgalmas bunyó lehetett, nagyon sajnálom, hogy a korábbi igazgató meghalt, még mielőtt tudott volna mesélni erről, na nem mintha csak úgy feljöhettem volna ide hozzá kifaggatni a sztoriról.
- Professzor úr, mesélne nekünk arról a párbajról? – kérdeztem felemelve a kezem, s bár lehet hogy nemleges választ kapok, de mindig is érdekeltek a múltbéli varázscsaták, a Dumbledor vs Tudjukki vagy a Harry Potter vs Tudjukki párbaj sem lehetett egyszerű, de valahogy nekem mindig is a professzor úr által említett párbaj jelenti a number one-t. Két korábbi jó barát közti nézeteltérés okozta csata, aminek a kimenetele talán a világ formálására lett volna olyan hatással, amit soha nem lehetett volna befoltozni, vagy csak nagyon nehezen.

D R I N K S ♡ C O F F E E

(https://64.media.tumblr.com/38f5492c4e076658ce70810955662e97/31c689525c764e6f-d8/s1280x1920/1d299bb7ed2875fa6172422d0f0d76483094ae03.jpg) (https://64.media.tumblr.com/946266f4c0cce00d05a9a3798950467e/b18a24cde1583383-63/s640x960/02502722b813536f1e143aad3f0f9f0574603196.pnj) (https://64.media.tumblr.com/fc6ce848d2b057853999ade952afccfd/31c689525c764e6f-79/s1280x1920/a55724ac3a9c06e685d41577776a83b4603c4682.jpg)
• • • • • • •

౨ৎ ˚｡ ೀ

drinks,
coffee,
drinks,
or coffee
call me (https://www.youtube.com/watch?v=PFDO5OZO61Y)
౨ৎ
• • • • • • •

   Soffi reggele ma különösen álmosan indult - ennek oka többek között az lehetett, hogy a nemrég érkezett könyvet lapozgatta még hajnalban is, utána pedig extra figyelmet fordított rá, hogy megpróbálja eltakarni a karikákat a szeme alól.. Sok mindennek ellent tudott mondani, de a kísértésnek nem.
   A szépen megírt szerelmes versek egy kortárs szerződől származtak, Deckard hatalmas sóhajtások között tett ígéretet rá, hogy nemcsak megrendeli neki, de el is küldi mindenféle belefirkálás nélkül, amennyiben a húga nem emlékezik meg a következő levelében arról, ki járt náluk látogatóban a szünet utolsó napján. Soffi csak akkor süllyesztette a táskájába - a kis figurák és masnik csilingeltek rajta örömükben egyet - mikor már annak a lehetősége fenyegetett, hogy semmit nem alszik majd épp Fawcett professzor órája előtt, ezt pedig el kellett kerülnie mindenképp.

   - Áh, látok még üres helyet, Zafi, nézd! Üljünk a fiúk mögé! - épp időben voltak, izgatottan gyűrte a kötött rózsaszín sapkát a talárja zsebébe, ahogy észrevette a padok között a legideálisabbat. A szünet óta megpróbált minél több időt tölteni az unokabátyja közelében, ha az nem is rajongott ezért az ötletért - Soffi arcán napsugaras mosollyal foglalt helyet és az sem törte le a vidámságát, hogy el kellett tenniük a pálcáikat is.
   Megkereste a kis nyulakkal díszített mappáját, amiben az üres pergameneket tartotta, és kipakolta sorban, gondosan a pennákat és mugli tollakat is a tinta mellé, aztán a vizesüveg következett, egy szülinapi torta ízesítésű ajakbalzsam és végül az előírt tankönyv. A sötét varázslatok kivédése nem tartozott a kedvencei közé, párbajozni pedig egyáltalán nem szeretett - de Fawcett professzort hallgatni annál inkább.

   Soffi azok közé tartozott, akik szinte folyton fáztak a kastélyban a padokat, termeket, folyosókat felmelegítő bűbájok ellenére is, így a talárjától nem szívesen vált meg, de itt fognak ücsörögni most pár óráig, különös volna, ha lényegében kabátban tenné ezt - legalábbis gondolni ezt gondolta, míg egy kicsit ügyetlenül, de elhelyezkedett. Korábbi jegyzeteit most nem kereste meg, bár lopva vissza-visszanézett a táskájára, és benne az izgalmas könyvre, amit olyan jó lett volna csak.. lapozgatni még egy kicsit.
   - Oh.. szerinted miről lesz ma szó pontosan? - nagyon szívesen kibeszélte volna a lehetőségeket Zafirával, de Fawcett professzor el is kezdte az órát. Még tétovázott az epres és a narancsos tollak között, amíg a felvezetést hallgatta, és próbálta kitalálni, milyen gyümölcs illata is illene jobban az elméleti párbajozáshoz.

   - Nekem a hattyúk jutnak eszembe róla, Fawcett professzor! - nem volt benne biztos, mennyire lehet hosszú az a kifejezés, így csak vidáman mosolygott a mondat végén további magyarázat helyett. Igen, így Nialent nézve hátulról nagyon is érthető volt a hattyúk említése, ők mindig elegánsnak tűntek, mint a párbajhoz meghajló mágusok a képzeletében. Talán megvan a maguk koreográfiája is, mint egy különleges, megismételhetetlen tánchoz.. milyen romantikus! Talán mégis megkedveli ebben a félévben a párbajokat, olyan misztikusnak tűntek most az elméleti beszélgetés miatt.

   Szorgosan írni kezdett, a fantáziája csak néha tett egy-egy kanyart a képek között: vajon mit viselhetett Dumbledore professzor azon a párbajon, hogyan hajoltak meg egymás előtt? Biztosan épp közeledett a vihar, a háttérben egy fűzfa bólogatott.. igen, Soffi ezt nagyon is érdekesnek találta, jóval érdekesebbnek, mint a gyakorlatot. Mit is írtak róla, hol történt pontosan? Talán villámlott, az égen fekete fellegek váltották egymást vörös leplekkel, hamarosan zuhogni fog, két magányos alak áll egy szirten.. nem, inkább egy tó mellett, amely visszatükrözi az arcukon égő szenvedélyt. Soffi elandalodva rajzolni kezdett, fél füllel követve a valósi eseményeket is, de máris kevésbé érezte a verseskötet, vagy Nialen nézésének csábítását.

SVK 2005. január idusa előtt három nappal
(https://media1.giphy.com/media/8cNkON03panoGKVTvs/giphy.gif?cid=6c09b952a8m6r86haotlk6ik3hey3wsgxwaddfm6l3ks7gqd&ep=v1_stickers_search&rid=giphy.gif&ct=s) (https://media1.giphy.com/media/8cNkON03panoGKVTvs/giphy.gif?cid=6c09b952a8m6r86haotlk6ik3hey3wsgxwaddfm6l3ks7gqd&ep=v1_stickers_search&rid=giphy.gif&ct=s) (https://media1.giphy.com/media/8cNkON03panoGKVTvs/giphy.gif?cid=6c09b952a8m6r86haotlk6ik3hey3wsgxwaddfm6l3ks7gqd&ep=v1_stickers_search&rid=giphy.gif&ct=s)

18+ - káromkodás, még több káromkodás, general Nialen bullshit

Kibaszottul gyűlölöm a szerdákat, illetve ezt a „vége a téli szünetnek” faszságot. Az első hetet mindig szeretem, de most... most nem akarok itt lenni, órákra járni, baszakodni itt, amíg kirabolnak, elviszik mindenemet. Kifutok az időből, és ma kurva szar hangulatom van, ahogyan a terem felé haladok. Legalább az felvillanyoz, hogy ez az óra az, ahol kiengedhetek mindent, végre odabaszhatok egyet, és még csak attól sem kell félnem, hogy bármilyen retorzió ér.

Alistair és Damien valószínűleg látják rajtam, hogy szar hangulatom van, mert nem basztatnak semmilyen hülyeséggel, és inkább azokról a kibaszott ostoba csokibéka kártyákról beszélnek, meg a hülye játék szabályairól, amit tizenhárom évesen találtunk ki velük valami mugli rajzfilm alapján. Szívesen hozzászólnék, hogy egy Roxfort Igazgatói kéz simán veszít az Alkimisták kéz ellen, és eleve egy kurva nagy faszság az egész, de az órára menet is lefoglal az a sajtos-tojásos szendvics, amit összeraktam magamnak három szelet kenyérből. Úgyis kibaszott csóró leszek egész életemben, ha a családom kisemmizett, majd ehetek fos büdzsé vajas kenyeret.

A napom aztán még kurva szarabb lesz, amikor a professzor rögtön ezzel a „pálcát a táskába!” faszsággal indít. Hallottam, hogy Umbridge első mondata is mindig ez volt a kurva óráin, és még ha Fawcett nem is csak faszságot tanít, az kifejezetten idegesítő, hogy talán valami elméleti faszságot fogunk tanulni. Ki nem szarja le, hogy a Confringo exoterm folyamatokat indít-e el a célpontjával? Elég annyit tudni, hogy hol, mikor és kit kell pofán lőni vele. De ez.... ETIKÁJA, baszdmeg?

Kussban leülök Alistair és Damien közé viszonylag elöl, és olyan gyorsan betömöm azt a kurva szendvicset, amilyen gyorsan lehet, azután elteszem a pálcámat abba a fasz tartó dobozba, amiben anno megvettem, és amibe csak az ilyen kurva rózsás alkalmakkor teszem vissza. Maga legilimentor lehet, mert valóban kurva nevetséges. És mi a faszt kell rendbe rakni? Mert öt éve tanuljuk ezt, a legtöbbünk már használt mágiát harcra, és a jobbak elég jók a pálcával egyéb, nem az órai anyag részét képező varázslatok végrehajtásában is... ha olvassa a gondolataimat, tudja, mire gondolok.

Vetek egy gyors pillantást a hátam mögé Zafira Tavishra, és Soffira- most dühösnek kéne lennem rá, mert biztos megint kémkedni akar utánam, de valahogy... kurvára nem hiszem el, hogy még mindig nem hiszem el, hogy a téli szünetben csak manipulált, de még majdnem mosolygok is rá, mielőtt észbe kapok, és visszanézek a tanárra.

Soff válasza meglep, kicsit hátra is nézek rá. Hattyúk? Hogy? Miért? Eszembe jut egy pillanatra, hogy mintha rám is így hivatkozott volna, de nem egészen értettem akkor sem, hogy miért. Kicsit zavarba ejtő, még ha ez alapján hízelgő is lehetne, hogy én jutok eszébe a párbajokról. Sóhajtok egyet, és válaszolok a kérdésére.

- Szabályozott összecsapás.- unalmas választ adok, mert gondolom ez az a beugratós kérdés, amikor a válasz igazából negyvenkettő, és senki nem fog tudni válaszolni (vagy csinálunk egy kurva gondolattérképet). Ha most olvassa a gondolataimat, a valódi válaszom az, hogy szabályozott körülmények közötti fejszétbaszás, de erről biztosan tud, tekintettel arra... Elnézek a hugrabugosok felé, mely házból a leggyakoribb célpontjaim kerültek ki. Igaz, nem annyira szabályozott keretek között. Mármint... akár velük, akár másokkal párbajoztam, a „fejre nem lövünk” meg hasonló faszságok kimennek az ablakon abban a pillanatban, hogy valaki vesztésre áll. Bármennyire a cozy pofatömés sárgában valaki identitása, az összes kibaszott ember a világon győzni akar. Aki nem, tudja, hogy vesztes, és minimalizálni próbálja a kudarcait előre. Inkább rajzolni kezdek.

Persze, kit érdekelnek a szabályozott keretek? Nem 1600-ban vagyunk, a Minisztérium kurvára megbasz, akkor is, ha írásba adod, hogy te bizony hozzájárulsz ahhoz, hogy a másik fél úgy elintézzen, hogy vödörben vihessenek el, attól a faszszopó még ugyanúgy megy az Azkabanba gyilkosságért, akkor is, ha bizonyítani tudja, hogy tisztességes párbaj volt, és a csaj, akit kinyírtál, rámászott a feleségedre.

Meg amúgy is, mi a faszomnak szabályozzuk az egészet? Úgysem lesz fair- teszem azt, ha Yuria visszatolná a képét, és végre kiállna Morgenstern ellen, akkor nincs az a kibaszott szabályrendszer, ami bármennyire lehetővé tenné, hogy a húgomat ne mészárolják le, mint egy bigott, rohadt, vérelmélethívő, enyves csülkű mangalica kurvát. Meg mi ez a faszság az ártalmatlanításról? Tisztességről? Etikettről? Ha valamilyen okból úgy döntöttünk, hogy harcolunk egymással, és az egyikünk nyilvánvalóan sokkal kurva jobb benne, mint a másik, mennyire tisztességes archaikus autofellatio keretében rákényszeríteni arra, hogy átkoztassa szarrá magát? És pont egy ilyen tömeggyilkos fasznyelő lesz a morális etalon, mint Gellert Geci?

Hangosan felsóhajtok, ahogy Finnighan bedobja, hogy mesélje el a történetet, még ha taktikai szempontból bölcs dolog is pofáztatni egy professzort, mert addig is lehet fontosabb dolgokkal foglalkozni. Például rajzolhatunk- eredetileg valami obszcénra gondoltam, aminek hét feje és tizenegy szarva van (vagy tizenegy más típusú, pálca-szerű testrésze), fején a káromlás nevével, de végül fekete hattyú lett a kis papírdarabon, miközben hallgattam őt, és amikor Fawcett professzor reményeim szerint nem figyel, hátrajuttatom a papírt Soffinak, rajta a madárral, ami enyhén mozog a vízgyűrűkön. Legalább ő szórakozzon jól. Mert én most elintézek magamnak egy büntetőmunkát.

Jelentkezem, de csak jelzés értékűen, és nem várom meg, hogy felszólítson. Tudom, a mondandómon úgyis ki fog akadni, de nem az ő hibája, hogy ilyen szerencsétlenül jött ki ez az egész, mert mindenki leszopja Dumbledore, és rajta keresztül Grindelwald nagyságát is, és tudom, hogy úgyis meg akar büntetni majd, nem akarom nehézzé tenni ezt számára.

- Nekem egy dolog nem világos. Ha Dumbó... ledore annyira kur... szóval kiválóan tisztességes volt, akkor ez az egész meghajlunk meg fair game dolog elég érdekes. Rosszabb az „etikus párbaj” szabályai miatt például nem tökön lőni Grindelwaldot, vagy nem megkérni azt a Kowalski muglit vagy valaki mást a követőiből, hogy jól küldje hátba amikor éppen monológot tart a Nagyobb Jóról, mint hagyni, hogy valami holdkóros kiirtsa vagy rabszolgává tegye a muglikat? Én nem hajlonganék egy ilyen csávó előtt, meg játszanám el, hogy ez egy ilyen filozófiai hülyeség úriemberek között, mert ha Grindelwald úriember, én rohadtul nem akarok az lenni. Ha egy párbaj tétje több, mint a résztvevők egójának masszírozása, szerintem hülyeség lekorlátozni magunkat szabályokkal.- kicsit büszke vagyok magamra, hogy nem káromkodtam egyszer sem, pedig elég indulatos vagyok a gondolat hatására, hogy ha apám visszajönne és párbajra hívna, valaki komolyan elvárná, hogy ne omlasszam rá a plafont vagy basszam visszakézből pofán, ha elég közel kerül, ÉS MÉG VÁRJAM IS MEG, AMÍG VALAKI HÁROMIG SZÁMOL, MINT VALAMI FOGYATÉKOS! Mintha egy ilyen ember megérdemelne bármilyen tiszteletet, meg bármilyen szabályt! Képzelem, hogy mennyire meghajolt azok előtt a mugliszületésűek előtt, akiket kinyírt.

Ha meg nem utálod a másik embert eléggé hozzá, hogy hajlandó legyél megtenni ezeket a dolgokat, valószínűleg egy üveg lángnyelv whiskey melletti megbeszélés bőven elegendő lenne, nem kellene párbajozni. Vagy valami olyan dolog, amit Langleytól képzelek el, például fogjuk egymás kezét, nézzünk mélyen egymás szemébe, vagy valami ilyesmi.

U N D E R Ω P R E S S U R E

(https://64.media.tumblr.com/1979da61bd15cfd220f0f72e6fa95cf6/f12bdc58094d6a67-3d/s500x750/533eb2a57539f9c4b80b2de2a3c499ca24d04a8c.jpg) (https://64.media.tumblr.com/b10cf688bc6908d78a2592d41455fec7/f12bdc58094d6a67-a1/s640x960/1871590a36c2508ed9d590bc0e5b7d9cf45246fc.jpg) (https://64.media.tumblr.com/e4ef4ffd5d5700850dfd72a6a04f45ef/f12bdc58094d6a67-1d/s1280x1920/cc0955d3087b9739f41a5cffda11ef626d013e46.jpg)
(https://64.media.tumblr.com/13776be6e966c0b2f0788adf9701fcc2/9a2f12012a2e5a64-d4/s1280x1920/45463a65fa26184c704c08fb6dd67ca895cf8db1.pnj)

under

pressure
i can promise
i'm the coldest

+18! szégyenítés, erőszak említése.
   Mikor megérkezem Fawcett professzor aktuális órájára, eltölt némi elégedettség: nem a névsor hallatán, amelyre már semmi szükség, az ajtó kerete mögött csak olyanok foglalnak helyet, akik legalább elfogadhatóan teljesítették a követelményeket. Ha rajtam múlna, csak várakozáson felüli eredménnyel lehetne ezt a tantárgyat felvenni, azonban látom a hasznát, ha igazak azok a híresztelések, hogy a legtöbb angol mágus a háborút megelőzően - és alatt! - még egy egyszerű pajzsbűbájra sem képes, ezt pedig a legkevésbé sem érzi kínosnak.
   Még az általam leginkább megvetett csoporttársaim is legalább annyira bizonyították képességeik meglétét, hogy most eredményesen haladhatunk a magasabb szintű tudás megszerzése felé - kedvelni természetesen nem kedvelek senkit, nem is igénylem, nem húzom senki idejét megjátszott kedvességgel, ami a legapróbb nyomás alatt is megmutatkozik - és nem igénylem, hogy az enyémet húzza valaki. Tanulni vagyok itt, ahogy mások is, ebben pedig mindig partner voltam.

   A húgomról nem véve tudomást foglalok helyet az egyik első padban, a szemem sarkából pedig a várható órára koncentrálván próbálom kizárni Venust. Évek óta tartó versengésünk során azt már meg kellett adnom neki - szigorúan magamban - hogy a keresztnevén szólítsam, ezzel adózom a nem lankadó értelmének és válaszkészségének az általam nagyon is támasztott kihívásokra. Semmit nem értékelek jobban, mint a céljukért szenvedélyesen eltökélt embereket, hiszen magamtól sem várok kevesebbet - talán ezért nem fogalmazhatnék meg ellenérzéseket Fawcett professzor irányába. Olykor antipatikus a tartózkodása, de a tudásához legalább nem férhet úgy kétség, ahogy az elődei jelenlétéhez aggodalom az igazgatónő értékítélete felett.

   Már megjegyeztem, kik vannak jelen ezen a kurzuson: különösen szégyenteljesnek tartanám, ha O'Hara és Traverse nem vették volna sikerrel az akadályokat, ebben azonban nem kell csalódnom. Amennyiben Langley nem ezt az órát használja fel az olyan értelmetlen és embertől távoli koncepciók emlegetésére, mint az empátia - amit kétlek, mikor meglátom a tematika címét, és a Fawcett & Finnighan páros nem most kívánják a legújabb csínynek nevezett istenkísértésüket megvalósítani, bizonyára tartalmas SVK lesz.
   Az első kérdésre adott válaszokhoz nem csatlakozom, túl sok megállapítás hangzik el egyszerre, és bár titkon remélem, hogy Fawcett professzor ezt nem afféle csapatépítési, vagy klasszikus minden válasz elfogadható léleksimogatásnak tervezte, ezzel kapcsolatban nincsenek illúzióim. Tapasztalatom szerint még ebben az intézményben is gyakori a teljesítmények hiányában adott megerősítés csupán a teljesítmények folytatására, az angol mágusok elkényeztetik a gyermekeiket a meg nem érdemelt figyelemmel. Talán Echohawkon nem látom ennek jeleit, Ashford pedig szerencsésen magának valóbb annál, hogy érvényre juttassa az irányába gyakorolt pozitív diszkriminációt.

   - Tisztelettel, Fawcett professzor, az ön által tisztességesnek nevezett párbaj is agresszió. Egy csatatéren csak akkor lehet betartani a hadviselés szabályait, amennyiben azt a másik fél és a körülmények is lehetővé teszik. A nemzetközi varázsjog is épp annyit ér, amennyire utólag érvényesíteni lehet azt, nekem ez a jelző, a tisztességes, csak liberális jóhiszeműségnek tűnik. Ember embernek farkasa, és talán szerencsés esetben egy tisztességes farkassal van dolga, de azért a párbaj csak agresszió marad, bárhogy nevezzük. - már megtanultam, hogy bizonyos oktatók, talán a háború múltbéli közelsége miatt is, de kifejezetten ezeket a balra húzó elveket vallják, rettegnek a konfliktustól. Én nem rejtőzöm el sem az agresszió, sem a konfliktus elől, és a leírások alapján a halálfalók sem tették - amely számtalan mágus életét követelte.
A halottak már nem pereskednek, és bár nem vitatom el a nemzetközi szervezetek és a Wizengamot szükségességét, nehéz mindezt nem jóléti államok aktákat és felelősséget tologató magatartásának látni.

   - Dumbledore professzorról nem derült ki abban a kötetben, hogy bűntudatot érzett a Grindelwald felemelkedésében érzett tevékenysége okán, valamint mindig rettegett mások életének kioltásától és a felelősségtől is? Az elvek fontosak és szépek, de semmi közük a párbaj gyakorlatához, ez a törvényalkotók kiváltsága. - magam is meglepem, mikor egyetértően bólintok Traverse hozzáfűzött kommentárjára, ezúttal Finnighan kérdése sem siklatja ki a témát. Kíváncsi vagyok, mi a liberális nézőpont arról a párbajról, noha olvastam róla már - Fawcett professzor bizonyára másként írja majd le, hiszen ezek szerint vagy a tananyagnak megfelelően, vagy valóban egyetért Dumbledore professzor elveivel.
Természetesen ebben is van valami tiszteletet érdemlő, hiszen magam sem élnék tisztességtelen eszközökkel egy valódi párbajban, nincs is szükségem rá: de ha őszinték vagyunk, és hol máshol lennénk azok, mint egy pálcával vívott konfliktusban, a gyakorlat dönt, nem az elvek.

Hatodév és Fawcett professzor

(https://i.pinimg.com/736x/81/1b/10/811b10690d4e56523faa0b0419e680a7.jpg)

Ó, az órák! Az a monoton, végtelen vergődés, hol a tanárok hangja álmos harmattá csapódik a diákok lankadó tudatán, s én, e szellemjárta folyosók bús vándora, minden reggel csüggedt sóhajjal veszem utam a tudás lomha erdejébe. A pergamenek zizegése, a sastollak nyikorgása, mintha csak a lélek fáradt jajszava volna, s a varázstörténet fakó sorai közt elmerülve úgy érzem, mintha az idő maga is penészes gúnyával borítaná be az elmúlásra ítélt perceket. Ó, mily terhes a tudás kényszere annak, kit a sors nem tudósnak, hanem álmodónak szánt!
S mégis, bár minden porcikám tiltakozik, s a homlokomban doboló fejfájás oly kitartó, mintha egy gonosz kis manó verné belülről a koponyám falát, mégis elindulok. Lépteim tompán koppannak a hideg kövön, s a folyosók hajnali félhomályában úgy vonszolom magam előre, mint valami kísértet, akit egy átok köt ehhez az árnyas kastélyhoz. A gondolat, hogy a következő órában varázsigéket kell ismételnem vagy bájitalok fojtó szagában fuldokolnom, még jobban megfeszíti a halántékomat, de nincs választásom. Megszokásból mozdulok, kötelességtudatból lélegzem - s mert tudom, hogy ha egyszer nem megyek be, talán soha többé nem lesz erőm újra elindulni.
A sötét varázslatok kivédése terem mindig is komorabb volt, mint a kastély többi része - mintha az évek alatt felhalmozódott tudás és harcok emlékei még most is a kövek közé ivódtak volna. Mély levegőt veszek, a fejem még mindig lüktet, de legalább az ájulás gondolata egyelőre távol marad.
Fawcett professzor már a katedrán áll, tekintete végigpásztázza a belépő diákokat. Ma a párbajok elméletéről és etikájáról lesz szó - mintha az ilyesminek valóban lenne etikája. Az osztály nagy része izgatott suttogással foglalja el a helyét, egyesek már most azon tanakodnak, vajon lesz-e lehetőségük gyakorlatban is kipróbálni az elhangzottakat. Én a terem egyik hátsó padja felé indulok, remélve, hogy senki sem veszi észre a fáradt arcomat, és hogy a professzor sem engem szemel ki az első példázatra.
Ahogy Fawcett professzor int, hogy mindenki tegye el a pálcáját, kelletlenül, de engedelmeskedem. Nem mintha különösebben használni akartam volna - a fejfájás még mindig zsibong bennem, és a koncentráció is nehezemre esik. Ha csak figyelni kell, az nem gond. Valószínűleg így is megjegyzem az anyagot, ahogy általában szoktam. Nem látom értelmét hosszú, részletes jegyzeteket írni, így csak néhány címszót firkantok le a pergamenem sarkára, hogy később visszakereshessem, ha mégis szükség lenne rá. Egyelőre nem mond semmi olyat, amit ne olvastam volna már valahol. Ujjaim a pennán dobolnak, ahogy az asztalon támasztom a fejem. Ha lesz valami igazán érdekes rész, majd úgyis utánanézek - egyedül sokkal könnyebb elmélyedni a részletekben, mint egy egész osztály zsongása közepette.
- Értelmetlenül elnyújtott halál - válaszolok egyszerűen és röviden, ha már ez volt a kérdés. És az is átfut az agyamon, hogy talán az én végső párbajom nem egy tanteremben fog lezajlani, hanem egy sötétebb, kegyetlenebb helyen. Egy olyan párbaj lesz, amit nem lehet elkerülni, és ahol a tét nem a pontszám vagy egy tanári elismerés, hanem az élet és a fájdalom jótékony elkerülése.
Finnighan válaszára csak egy szemforgatással reagálok, hiszen... komolyan, mi a tököm? Sosem párbajozunk azért, mert éppen jó szórakozásnak tűnik. Ennyire nem lehet egy háborús kor után naiv. A társadalom kegyetlen és kérlelhetetlen ahhoz, hogy megálljon egy capitulatusnál. Soffi válaszán csak felvonom a szemöldökömet. Sokszor nem tudom hova tenni a lányt, de talán ennek a varázsa nyűgöz le. A többiek válasza meg igazán nem érdekel, eddig volt kapacitásom erre figyelni.
Szelíd melankóliával hajtom le fejem, míg körülöttem a szavak lassú folyóként hömpölyögnek, egymásnak csapódnak, elmerülnek, s ismét a felszínre törnek. Grindelwald és Dumbledore vitájának árnyai lengenek a teremben, s az elme csapongó hullámai közt felrémlik a múlt kísértete, melybe oly makacsul kapaszkodnak mások - de én? Én tudom, mily felesleges e régvolt árnyakat idézni, mily balga öncsalás a megfakult emlékek után nyúlni. Hiszen a múlt csupán tört üvegcserepek mozaikja, melyeket a sors láthatatlan keze már régen elsodort - s ha így van, ugyan miért vájkáljak benne? A jövő az, ami számít, a jövő, amely vad és félelmetes, de legalább még formálható, még nem vált végérvényessé. Csak a jövő érdemli meg a gondolatot… és mégis, valahol mélyen érzem, hogy ez a gondolat is csak egy gyáva menekülés.
Travers és Morgenstern szóváltása egy pillanatra megragadja a figyelmem - van bennük valami élénk, valami nyers hév, ami a vita súlyától függetlenül figyelemre méltóvá teszi a jelenetet. Érdekes, talán még tanulságos is, de a lényegen mit sem változtat. A múlt marad, ami volt, a jelen meg úgyis arra sodródik, amerre akar. Az óra anyaga sem módosul attól, ha most itt, egy hideg tanteremben két diák elméleteket csap össze, s bizonyosan a professzor is hamarosan közbelép, hogy lezárja a parttalan beszélgetést. Ő sem az a típus, aki hagyná, hogy a vita messzire kanyarodjon az előírt témától. Talán pár perc még, egy utolsó szóváltás, aztán ismét a tananyag száraz valósága következik.
Jelenleg kellően unalmas az óra ahhoz, hogy inkább elmenjek, de a házi feladatot meg kéne várni. Bár új tanár, pont olyannak tűnik így fél év után, aki minden kibaszott alkalmat megragad, hogy feladatot osszon ki – mintha attól jobban belevésődne a fejünkbe az anyag. Mintha attól majd jobban érdekelne. Néha azon tűnődöm, hogy tényleg élvezik-e ezt, vagy csak kényszeresen bizonygatják maguknak, hogy van értelme annak, amit csinálnak. Fawcett professzor sem kivétel, már látom az arcán azt a sajátos, kissé fölényes kifejezést, ami azt jelzi, hogy hamarosan egy újabb dolgozatot, esszét vagy épp gyakorlati feladatot varr a nyakunkba.

A párbajozás elmélete és etikája
2005. január 12.

Connor kényelmetlenül fészkelődött a padban. Valahogy idegennek érezte magától ezt az egész helyzetet, hogy őt, aki az égre született, nemes egyszerűséggel bepasszírozzák egy fadobozba a négy fal közé, mint egy csapdába esett madarat. Pedig a Sötét Varázslatok Kivédése egyike volt azon tantárgyaknak, amik iránt – a kviddics mellett még - érdeklődést mutatott.
Hogy mi fogta meg annyira a tárgyban, arra könnyű szerrel válaszolhatott volna: édesanyja halála miatt akart foglalkozni a sötét erők leküzdésével. Továbbá ez volt egyik leggyakorlatiasabb tantárgyuk a Repüléstan mellett, és mint olyan, valahogy jobban kézre állt neki, mint a sok elméleti baromság, élükön az Asztronómiával, vagy a Mágiatörténettel. A Mugliismeret is csupán azért tartozott az erősségei közé, mert – akárcsak az SVK-hoz –, ehhez is gyengéd érzelmek fűzték őt, az édesanyja hagyatéka miatt.
Csupán egy lesajnáló pillantást tervezett vetni az érkező Finnighan-re, ám ehelyett meglepett arcot vágott. Hirtelen nem tudott mit kezdeni azzal, hogy a hugrabugos srác rákacsintott.
Ez hülye, vagy mi? - tette fel magában a költői kérdést, lévén minden hugrabugost agyalágyultnak tartott.
Hallva a „pálcát a táskába!” utasítást, érthető csalódottság lett úrrá rajta, és fejben máris haszontalan időhúzásnak könyvelte el az órát. Előkotort a táskája mélyéből egy tekercs pergament, egy üveg tintát, egy pennát, majd a padra hajította a tankönyvét, amely puffanva ért földet az évszázadok diákserege által kicicomázott asztallapon.
„L+J” – olvasta unottan a fába vésett szerelmespár monogramját, tarkóján azzal a kínos érzéssel, mintha valaki figyelné őt. Márpedig elhatározta, hogy csak azért sem fog hátrafordulni és a gyűlölt szempárba pillantani. Ma valahogy nem volt vevő a megvető tekintetekre.
- Mi jut eszetekbe, ha meghalljátok a „párbaj” szót? - hangzott a kérdés, amely nagy nehezen utat tört a tudatába és elvonta a figyelmét az ismeretlen szerelmespár neveinek kezdőbetűiről.
Connor megvonta a vállát és inkább kibámult az ablakon a park felé. Odakint tiszta volt az ég, és bár az üvegtáblára kiülő jégvirágok tomboló mínuszokat jeleztek, ő másra sem vágyott jobban, minthogy seprűre pattanjon és átszelje a fagyos levegőt. Ehelyett ott ült a kastélyban és elmosódott hangfoszlányként hallgatta a társai válaszait.
Hattyúk… Ekkora baromságot. Pedig azt hittem, hogy a hollóhátasok okosak. A hattyúk nem is párbajoznak egymással. Akkor már inkább a kosok, vagy mik, akik egymásnak esnek a nagy szarvaikkal. Vagy a veszett kutyák…
Mindeközben Fawcett professzor folytatta, és egyhamar rátért Dumbledore és Grindelwald harcára. Connor felkönyökölt az asztalra és megtámasztotta a tenyerén az állát. Unalomig ismételt történet volt ez két nagy mágusról, egy nagy eszméről, meg a Végzet Pálcájáról, melynek végén a jó győzedelmeskedett a gonosz felett. Mondhatnánk, hogy „itt a vége fuss el véle”, de ez nem volna igaz, mert kettejük története itt még nem ért véget, volt még bőven történés, úgy hét kötetre való, melyekből főként az utolsó foglalkozna velük, de azért a többi sem elhanyagolható. Connor fél szemmel a padtársa, Nialen felé sandított, aki ekkor kezdett bele egy hosszas monológba.
Remek… most vonnak le mindjárt 5 pontot a Mardekártól Travers összes káromkodása után. - gondolta magában mérgesen, aztán nem kicsit lepődött meg, mikor padtársa egyetlen oda nem illő szó nélkül zárta a gondolatmenetét.
Vágott egy meglepett grimaszt, majd újfent kibámult az ablakon. Ezúttal gondolatai valahol egészen máshol jártak. Felrémlett benne egy régi emlék, ahogy az előszobában állva, fülét az ajtóra tapasztva hallgatózik. Odabent emberek beszélgetnek, a nagyszülei, az apja, és egy ismeretlen férfi a kandallóból. A hír, amit az idegen hoz, a legszörnyűbb rémálma. Kicsúszik talpa alól a föld, ő pedig csak mered maga elé, és ott látja a lelki szemei előtt a holttesteket.
Arcizma teljesen elzsibbadt, ahogy jobb kezére támasztotta a fejét. Hirtelen felocsúdva egy madarat kezdett forszírozni, aki a téli, jeges szélben vitorlázott valahol fent a magasban, ott, ahol neki, Connornak épp lennie kellett volna.
Vajon ők is meghajoltak anyám és a társai előtt, mielőtt kimondták rájuk a gyilkos átkot?
Nem is sejtette, hogy a jobbján ülő Travers fejében hasonló gondolatok cikáztak az apját illetően.

Hatodév SVK óra
(https://i.pinimg.com/736x/5b/13/eb/5b13eb6b2922177785057e5f312b6199.jpg)
- a párbajozás elmélete és etikája -

18+ önbántalmazásra vonatkozó utalások

A hosszú, karácsonyi szünet utáni első hét általában minden évben döcögősebben szokott beindulni. A fejem félig még mindig az otthoni dolgok és családi viták körül forog. Alig vártam, hogy a kastély biztonságot nyújtó, vastag falai között megfeledkezhessek végre a másik életemről, és az elvárt vagy képzeletbeli kötelességekről.
Az első sor Morgensterntől legtávolabbi szélén foglalok helyet, a ahol a fény épp csak oldalról ér el, és senki sem ül épp mögöttem. Morgenstern mondhatni, nem a legkellemesebb társaság. Jelenléte állandóan feszültséget ébreszt bennem, a kisugárzásában pedig van valami, ami azt üvölti, hogy nem lehet mindenkivel csak úgy ujjat húzni. Nem gondolom, hogy gyenge lennék, az RBF eredményeim kielégítőek voltak a Várakozáson Felüli osztályzattal SVK-ból, de nincsenek illúzióim afelől, ha akár valódi, akár órai gyakorlás során párbajra kerülne sor közöttünk, én húznám a rövidebbet. Néha elgondolkozom azon, vajon élvezi-e, hogy ennyire tartanak tőle. Előveszem a pálcám a táskámból, és a sima asztallapra helyezem magam előtt. Nem kell észrevegye azt, hogy figyelem.
A terembe érkező Holdennek intek, hogy üljön mellém, ha szeretne. Nem erőltetetten, csupán egy apró gesztussal. Nem tudom persze, hogy észrevette-e. De a helyet direkt fenntartottam számára. Tekintetem nem ragad rajta sokáig, nem akarom kimutatni, hogy ez tényleg számít. Ehelyett az óra kezdetéig a kezeimen lévő ékszerekkel foglalom el magam, mintha csak azt a célt szolgálnák, hogy elüssem az időt az óra kezdetéig. A gyűrűimmel játszadozok megszokásból, ahogyan csavargatom, tekergetem őket ujjaimon, épp úgy, mint máskor. A mozdulatokról észre sem veszem, hogy ezek most sokkal feszültebbek, mint ahogyan eddig. Gyorsabbak és szaggatottabbak, és olykor túl erősen szorítom meg a fémet. Nem is tudom, hogy mi a célom azzal, hogy enyhe, de érezhető fájdalmat okozok magamnak velük. A gyűrűk ennek nyomán hideg, vékony vonalakat hagynak bőrömön.
Alig hallható megkönnyebbülésem, amikor Fawcett professzor közli az óra elején, hogy nem lesz szükség a pálcánkra. Jól hallom persze, hogy megannyian csalódottan felsóhajtanak, de olykor szükségesek ezek a tanórák is, amikor az elméleti részeket elemezzük ki alaposabban. Egyébként sem gondolom, hogy nagyon formában lennék most a párbajozáshoz, már mindig ott van annak az eshetősége, hogy épp az segítene, ha a komfort zónádból lépnél ki. A pálcám visszasüllyesztem a táskámba, ahová jelenleg való, majd a széken kiegyenesedve hallgatom a többiek válaszát.
Nem tudok nem elmosolyodni Lowe válaszán – ha már Ashfordé eléggé lehozott az életről. Persze a hattyúk bájosnak, és gyönyörűnek tűnnek, de aki azt hiszi, szépségük a legerőteljesebb tulajdonságuk, az még nem próbált nekik kenyérdarabokat dobálni a tóba (ami egyébként nem jó nekik, ne tegyétek). Rettenetes a természetük, igen harciasak, akár területféltésről van szó, vagy akár arról, hogy azt gondolják, nem kívánsz nekik több eleséget adni.
Mind Robert, mind pedig Travers válaszát érdekesnek találom, hiszen azért mind a kettejüknek igaza van részben. A mugli világban a klasszikus párbaj inkább nézeteltérések lerendezésének egyik módja. Legyen szó akár vérbosszúról, ököljogról vagy istenítéletről – bár ezek gyakran valójában nagyon is vérre mennek. Mégis, a leginkább a két mardekáros az, akiknek gondolatmenetét meg kell erősítenem.
- Igaza van az előttem szólóknak. – megvárom, amíg mindannyian befejezik a gondolatmenetüket. Semmiképp sem szeretném őket megszakítani, de szeretnék konstruktívan hozzászólni a témához. - A hagyományok és tanult normák olyan dolgok, amik elviekben civilizálttá tesznek egy küzdelmet. De van az a helyzet, amikor ezek nem férnek bele. A Zsebpiszok-közben se asszertív senki hajnali kettőkor. Egy élet-halál párbaj esetében pedig nem nevetséges eleve a meghajlás, amikor tudod, hogy a párbajban vagy te mész el, vagy ő? – abbahagyom a gyűrűim tekergetését ujjaimon, amíg beszélek. A mugli világban is ismerősek ezek a szabályok. Nem annyira különböznek a varázslók tőlük, mint hiszik.
- Értem, hogy a meghajlás a tisztelet jelének egy kinyilatkoztatása. De mi van akkor, ha én nem tisztelem? Például ha olyan elvi különbségek vannak, amik miatt én nem vagyok kényszeríthető arra, hogy tiszteljem? Ha olyan elveket vall, amiket én megvetek? – mugli születésűként például soha nem tudnék tisztelni egy halálfalót. Az egész háború kimaradt nekem, túl fiatal voltam szerencsémre. De a történelmet ismerem. Tudok a szörnyűségekről, amiket műveltek. Nincs olyan erő, ami arra kényszerítene, hogy meghajoljak előttük.
- A hagyományos párbaj egy keretek közé szorított harc ugyan, de nem szimmetrikus a világ, amiben élünk. Az egyik félnek mindig több hatalma van, mint a másiknak. Az egyik fél becsülettel áll ki a párbajra, míg a másik hátba támad. Az egyik fél küzd az életéért, a másik pedig csak játszik vele szórakozásból. – rengeteg visszaemlékezést hallottam és olvastam mugli születésű túlélőktől, hogyan bántak velük. Egyértelműen nem náluk volt az erőfölény. Tizenéves kislányokat felnőtt varázslók kínoztak. Csak úgy, szórakozásból. Itt, az iskolában is.
- Mi a célja ilyenkor a párbaj etikettnek? Hiszen az nem védi meg azokat, akiknek a védelemre szükségük van. Csak egy díszes lakat egy üres ketrecen. Be lehet tartani, de mi értelme, ha mások kényük-kedvük szerint semmibe vehetik? Érdemes-e egyáltalán betartani? – vonom kétségbe az egész etikett-témát a párbajozás részéről. Az életnek vannak azok a területei, amikor egyszerűen ezek nem férnek bele. Mert az élet igazságtalan – a hatalomból valakinek mindig több jut, mint másoknak.

s ö t é t v a r á z s l a t o k k i v é d é s e
•••••••

(https://i.pinimg.com/736x/3d/51/6d/3d516d71584059a90ebc54ab5f2fc07c.jpg) (https://i.pinimg.com/736x/47/15/12/471512687e5dd70d56834236a1e29ddb.jpg)

Tudjátok, vannak azok a napok, amikor egész egyszerűen semmi sem áll össze. Amikor magányosnak érzed magad, de mások társaságára sem vágysz. Amikor igazán rajzolni se akarsz, de amikor még a körülmények is ellened játszanak, akkor ugyanúgy mérges leszel. Amikor már várod a tavaszt, de kinézve a folyosó ablakán, továbbra is csak a szürke, fénytelen dombokat látod egymás után hullámozva végig a látómezőn.
Határozottan nyári gyerek vagyok.

Sóhajtok egyet, mikor bezárom rajzfüzetem és elteszem a táskámba pennáimmal együtt. Nehéz visszatérni a Roxfortba egy-egy szünet után. Na, nem azért, mert nem szeretek itt lenni, nagyon is szeretem, hogy a mágia itt aztán mindent teljesen átjár és egészen más hangulata van, mint az otthoninak. De kiszakadni onnan sem jó újra és újra elkap a honvágy. Ami azt hiszem teljesen normális.

Egyedül sétálok fel a Sötét varázslatok kivédése tanteremhez és ülök le az Ophelia mögötti székre. A terem már szinte tele van, talán az egyik utolsó lehettem, aki elfoglalta a helyét. Úgyfest, mintha Ophelia valakit nagyon várna, nem akarok keresztbe tenni a céljainak. Szóval csak finoman megbököm a vállát és ha hátrafordul felém, akkor rámosolygok és köszönök neki. Aztán előveszem az előbb elpakolt pennáimat és néhány pergament.
Tudatosan figyelek rá, hogy az órákon ne rajzoljak célzott alakokat, csak úgy firkálgatok. Ez segít a koncentrálásban. Bár olykor így is nehezen megy a hosszas figyelés. Nem hiába teljesítek jobban a gyakorlat alapú órákon. Az alkotás és zene nélkül való egy helyben ülés kifejezetten nagy kihívásnak számít. Valahogy egyszerre több dolognak is kell zajlania, hogy az agyamat és a tagjaimat kellő képpen lefoglalja.

Az órákon minden erőmet bevetem hát, hogy figyelni tudjak. El is szomorodom a tényen, hogy ez a mai elméleti oktatás lesz, és egy percig sem lesz szükségünk a pálcáinkra. határozottan jobban megjegyzem a dolgokat, ha közben felállhatok, cselekedhetek. De hát ez van. Gondolom néha ilyen is óra is kell… Még, ha a témaválasztást nem tartom sem kifejezetten izgalmasnak, sem olyasminek, amit hosszasan tárgyalni kéne.

- Szerintem… két varázsló egymás ellen... – Kezdem határozottan, miután Ophelia befejezte az okfejtését, ami azt hiszem nagyon is jól leírta az egész vélt vagy valós párbajetikett problémáját, úgy alapjaiban. - Szép és jó, azt gondolni, hogy ez szabályok és etikus viselkedés közé szorítható. De tény, ami tény, hogy az emberek többsége se nem szabálytartó, se nem tiszteli annyira a másikat, a másik életét, hogy ne azonnal a legnagyobb kártétel lehetőségére gondoljon, a következmények figyelembevétele nélkül. Ennél, azt hiszem a legtöbben ostobábbak és gyarlóbbak. Gondoljunk csak bele… Sokszor vagy sokan. És tisztelet minden kivételnek. De a kviddics játékszabályait se tartják be. És mi egy iskolai bajnokság vagyunk. Akkor egy dicsőségről vagy épp becsületről szóló párbajban. Majd pont az lesz a lényeg, hogy ilyenekre figyeljenek… A meghajlás. Csak egy szokásból eredő, betanult gesztus, semmi több. Ott van, vagy nincs ott. Teljesen mindegy. Az életben, élesben, kivitelezhetetlen, ha az ember az életéért párbajozik.

Aster jut eszembe. Elképzeltem a gyerekkori énjét, ahogy menekülhetett valaki elől, aki az életére tört. Párbaj etikett? Az életben nincs szabály erre. Életben maradsz vagy sem. Úgyis ez számít.

SVK óra meg a tarkó.
2005. január

Megébredek hajnalban, pisilni kell. Yaar, tesó, de utálom az ilyet, erőm sincsen gondolkodni. Csipás szemmel, félkómásan vánszorgok ki a hálóteremből a fürdőbe, fel sem fogom mi van körülöttem. Művelet kész, jajj de hideg minden, miért nem vettem fel a papucsomat? Soffi ébren van? Allah kasam, még mindig azt a verses kötetet vagy mit olvassa. Vagy már? Aludt egyáltalán? Én még biztos fogok. Vissza is bújok a jó kis meleg ágyikómban és igazából nem tudom, hogy percek vagy csak órák múlva kelek fel megint, de már nagyobb a nyüzsgés szobánkban, mindenki készülődik. Én is megerőltetem magamat, tisztálkodom és felveszem az egyenruhát, ma nincs kedvem a talárhoz, inkább csak a szürke pulcsit veszem rá a blúzra. Felkötöm a hajamat és ládámból előkotrok egy müzliszeletet. Szeretem a szünetutáni első heteket, ilyenkor még fel vagyok tankolva mugli nasikkal otthonról és minden halal.

Ahogy belépünk a terembe kisebb biccentésekkel és intésekkel köszönök azoknak az évfolyamtársaknak, akikkel jóban vagyok, Ophelianak, Poppynak, Robnak meg a többieknek. Zsúfoltnak tűnik a terem. Mióta megkezdtük a R.A.V.A.Sz. szintet, egészen hozzászoktam, hogy már szellősebbek az órák, de az SVK még mindig népszerű. Persze Fawcett Prof már bent van, bezzeg ő lehet farmerban, meg muglizhat itt.. csalás. Köpni nyelni sem tudok, khoi sharam nahi - Soffi szégyenérzet nélkül mentálisan berángat, hogy üljünk be a mardekáros srácok mögé. Miért nem ellenkezem? Fixen még kómában nyomom. Nyilván, hogy közvetlenül O’Hara mögé kerülök, nyilván megint nem fogok látni semmit és nyilván szagolhatom meg hallgathatom egész órán. Bár ma egész csendesnek tűnik. Mindegy, kibirom... assz’em.

Ahogy leülünk Nialen hátrales és mintha a szeme picit hosszabban megülepedne padtársamon, jah tényleg mindig elfelejtem hogy ők ketten rokonok vagy mik. Azért is vagy mik, mert bazira nem viselkednek úgy. Bezzeg ha nekem lenne itt rokonom az a duppatámba kapaszkodna és el sem engedné. A pakisztáni család az ilyen, bas, nem lehet megszökni. Seprű ápoló illat van! De jó! Már körbe is néznék, amikor leesik kiből árad. Gusztustalan, ez sosem mosakszik?! Bhai, tudod mi az a szappan?!
Mosolygok ahogy Soffi előveszi a nyulas mappáját, kész ez a csaj. Bár nem ünneplem a karácsonyt, a téli szünet után mindig hozok neki valamit, szegény csaj otthon nem túl sok mindent kap. Idén egy pokémon plüsst kapott tőlem, nagy divat most otthon a kölykök körül, a nagyszemű rózsaszín törpegolymokszerű izéről meg azonnal barátosném ugrott be.
- Hogy mi? Ja.. hát gondolom a párbajokról – válaszolok a kérdésre és fejemmel bólintok a táblára bűvölt felirat irányába, de a prof már is kezdi az órát. Felsóhajt a terem a pálcaelpakolós utasításra, én csak megvonom a vállamat és becsúsztatom a fenyőpálcát az ütött kopott vans hátizsákba. Biztos a szürke téli idő az oka, de ezt a szerdát eddig nem nagyon érzem, csak úgy vagyok.

Megindul a bekiabálás és Will kommentjére csak forgatom a szememet – y’alla, ez a srác mindenből akkora drámát csinál, behalok. Ha leesne a fagyija, temetést rendezne neki. Padtársam kommentjén mosolygok egyet és ahogy ilyenkor lenni szokott páran furcsa arckifejezéssel néznek rá, Travers is hátrafordul újra, de O’Hara nem. Miért nem fordul hátra? Ránk sem nézett mióta leültünk ide, csak bambán bámul ki az ablakon. Vajon mit néz? Amúgy miért is érdekel engem, hogy mi van ezzel a tahóval? Most már a saját gondolataimon forgatom a szememet és inkább elkezdek firkálni előttem a pergamenre. Valahogy mindig jobban figyelek, ha közben jár a kezem. Közben Travers hátra passzol valamit Soffinak. Ez fura, valami zavar van az erőben, de igyekszem nem törődni vele, tökre nem az én dolgom.

Bezzeg mások nincsenek ilyen közömbös hangulatban, meg is kezdik a nagy filozófiai fejtegetéseket, persze hogy a Travers és Morgenstern páros azzal jön, hogy jobb támadni, mint hajolgatni, de azon, hogy Ophelia a pártjukat fogja meglepődők. Valahogy furcsa őt egyoldalon látni Orin-nal. Leginkább Poppyval értek egyet, de ma lusta vagyok ahhoz, hogy ténylegesen belemásszak a vitába. Igazából jobban örülnék, ha Rob javaslata szerint inkább csak mágiátöriznénk Dumbledorék párbajáról, nem bootolt ma be az agyam az ilyen vitákhoz. Igazából csak firkálgatok meg az előttem ülő létra tarkójára bambulok.
- Szerintem tökre nem a szélsőségesen éles helyzetekre gondolt a Prof – jegyzem meg Soffinak félhangosan – nyilván nem csatatéren kell hajlongani, de tényleges leszámolásoknál így tiszteljük meg a másikat... meg magunkat.

Sötét ~~Gondolatok~~ Varázslatok Kivédése

(https://i.pinimg.com/originals/a6/9b/16/a69b16f7dd90a5c72450b55e2e967d2a.gif)

Az a helyzet, hogy utálok késni, már csak azért is, mert olyan kegyetlenül méltatlan úgy érkezni, mint a túlhajtott ló, de most nincs más választásom. Valahogy elnéztem az időt és ettől az egész nap borul, tehát úgy loholok végig a folyosókon, mint egy őrült és minden energiámmal igyekszem közben az utamba kerülőktől kedvesen elnézést kérni, pedig könnyebb lenne csak orbákolni, hogy „Utat!”.
Fawcett professzor már éppen szóra nyitja a száját, mikor lobogó hajjal bevágódom. Sok lehetőségem nincs köszöngetni, így egy biccentéssel igyekszem nem én lenni a nap bárdolatlan nyomorultja.
-Elnézést! -tátogom alig hallhatóan a professzornak és Ophelia intésére azonnal le is dobom magam mellé. Ami azt illeti jó most így látni, mégha már vannak is fogalmaim arról, hogy mik zajlanak a fejében.
Gyorsan végifuttatom a szemem a táblán, a kellemetlen izgalom egyszeriben elmúlik a gyomromból, ezekszerint ma nem engednek rám senkit, akitól fixen sokkot kapnék és hős cherokee nemzetemhez nem illő módon bebújnék a sarokba, gondolva itt többek között Orinra, akinek néha már az energiáitól is elfog a csodálattal vegyes rettegés. Tulajdonképpen több aggodalomra okot adó párbajellenfél is lapul a teremben, de ma nem kell ezen pörgetnem magam. Elmélet és etika, civilizált népeknek való úri luxus ez, megadatik, ha megadatik. Bezzeg apám mindenek felett igyekezett benne hinni, talán épp itt rontotta el.
Hosszan hallgatom a többieket, mérlegelek mielőtt bármit is mondanék, de ez nem azt jelenti, hogy nincsenek gondolataim, éppenséggel pont a fordítottja igaz, de hirtelen olyan negatív kifejezések jutnak eszembe, amiket nem engednék ki csak úgy a számon.
Arra, amit Travers fogalmaz meg, alig láthatóan bólintok, etika ide vagy oda, vannak olyan emberek, akikkel annyira különböző elveket vallok, hogy még a minimális tisztelet megadására sem lenne kedvem rávenni magam, apám gyilkosa előtt fognám ezt az egész udvariaskodást és oda tenném, ahova egy ilyen ember esetében való…pláne, ha lenne bármi fogalmam, hogy milyen ember lehet, aki képes így ölni.
Visszatérve erről a rohadt ingoványos és magánjellegű gondolatösvényről, úgy hallom az évfolyam nagyjából egyetért, ebbe az én véleményem is belesimul. Bizonyára Fawcett sem azt akarta, hogy a híres-neves béke évfolyama itt mindenféle agresszióra, vérengzésre és életellenes cselekményekre gondoljon, de a nagy részünkbe valahogy még is ez jelent meg, mint első gondolat.
-Bizonyos szempontból, ha a helyzet is megengedi, a párbajetikett és annak betartása azt mutatja, hogy emberek vagyunk. Nem az az elsődleges célunk, hogy átharapjuk egymás torkát az első adandó alkalommal, mint a prérifarkasok. Jelen van a tisztelet, a tisztesség és a becsület, már, ha egy ideális világról beszélünk.
Hogy hiszek-e egy ilyen világban? Nem feltétlenül, talán ezt jobban ki is sikerült nyilatkoztatnom, mint szerettem volna. Egyáltalán mi választja el az embert az állattól? Mélyebben belegondolva nem is olyan borzasztóan sok minden, hiszen miért is harcolunk? Túlélés, terület, szaporodás, ennyi az egész, csak a mi esetünkben valahogy bekerült a kondérbe a puszta gonoszság is. Az állatok általában nem gyilkolnak, ha nincs rá okuk. Csak az emberi faj képes ilyen borzalomra, ahogyan csak mi tudjuk mindezt felérni ésszel. Hol van ehhez az etika és a tisztelet? Ne ennyit arról a bizonyos világról, amit korábban említettem.

” my head is spinning like a screw
SVK óra és a mindenki ”
————————————————

Miközben várok a másik felemre, szorgosan hajtogatom a papírrepülőket, amiket majd szépen meg is fogok bűvölni, hogy magasra szálljon, miközben valami iszonyat fontosról lesz szó. Aztán amikor eljön az idő, majd szépen becéloz valakit és majd jót fog koppanni a kobakján. Az orrát direkt nem is hagyom hegyesre – lássák csak, hogy mennyire nagylelkű vagyok –, ki ne lyuggassa valaki bőrét és akkor mondjuk nagyobb bajban is lehetek. A pajti is befut végül, így a maradék majd egyszer, valamikor. El is érünk hamar a teremhez, ahol újabb remek óra vár ránk. A szokásos helyre telepszünk le és már ki is pakolom a dolgaim, mire szép lassan mindenki beszállingózik és elhangzik az első instrukció.
- Óóó… nemár – pedig szent tervem volt párat most megbűvölni és elengedni óra közepén, de így csak félig duzzogva nyomom vissza őket a táskámba, a pálcával együtt és mondok le egy kis mókáról – egyelőre, mert sejtem, hogy azért valahogy majd megoldom a dolgot. A kérdés hallatán kivárok, majd úgy a vége felé várom csak meg, hogy szót kaphassak a bölcs gondolatok után, amit én most jól el is rontok talán.
- Nekem simán az is eszembe jut ezeken kívül, amit a muglik csinálnak. Vagyis csináltak. Olyan lövöldözős vacakkal kiálltak a térre jó régen és egymásra küldték az átkot. Vagyis golyót. Az is megoldott egyfajta nézeteltérést – amennyire jól emlékszem, igen hatásosan. - Azok mondjuk nem hajoltak meg semmi, csak meredtek néztek egymásra és vártak valami jelet, aztán adjneki – majd elhúzom a torkom előtt az ujjamat, mutatva, hogy mi követte. Igen. Mindig, mindenhol megvolt és van is a maga módja annak, hogy megoldják a dolgokat, főleg egymás között. - Mostanság pedig egy nagy terembe mennek veszekedni vagy egymást ütik ahol éppen rájuk jön – mondhatnám, hogy ez mennyire fúj meg primitív, de na, valahol néha nekem is csak ehhez lenne kedvem. Addig ütni a hülye fejét, amíg… mindegy. Hagyom, hogy közben menjen az óra és én szép óvatosan csúsztatom magam elé a táskám. Próbálok annak takarásában előkeríteni és kisimítani egy repülőt, hogy míg megy az eszmecsere, addig én majd jól megtegyem, amire készültem. Travers szavaira azonban nekem is megemelkedik a szemöldököm, ahogy beszél, meg amit. Jó, mondjuk meglepett volna, ha valami értelmesebb hagyja el a mocskos száját, amibe már egy szappangyár is elfért volna.
- Ember, mi a f… - harapom el a végét, majd a fejem csóválom. - Akkor leszel te úriember, amikor én prímabalerina – vigyorgok is egy sort, majd dőlök hátra és molyolok közben. Bólogatok egyes gondolatokra, sőt, többre is, hiszen nem is mondanak hülyeséget. Eleve nem hiszem, hogy mindenki hajbókol a varázsló társadalomban, amikor erre kerül a sor. Sőt. De na, ezt tanuljuk, ez a menete. Az élet meg hozza a többit.
- Ennyi erővel akkor, ha a kviddics-meccs után kedvem lesz megagyalni valakit a másik táborból, meghajolok és beverem az orrát. Szerintem nem tud minden esetben életszerű lenni. Valahogy nekem abban a párbajban se logikus. Szót-szót követ és akkor gyors pukedli? Nahh… - legyintek, majd visszatérek a teendőimhez, amennyiben sikerül, miközben a fülem az órán. Elvégre, figyelni is illik néha.

————————————————

A párbajozás elmélete és etikája
Hatodév - 2005. január 12.

Ahogy az első halk megjegyzések átsuhannak a termen, hátrébb lépek egy lépést, és hagyom, hogy a diákok egymás között bontsák ki a gondolataikat. Nem szólok közbe közbe, csak figyelem, ahogyan egy-egy ötlet tovább gördül, vagy kiegészítettik egymás szavait. Ilyen formán figyelmen kívül hagyom Mr. Finnighan kérdését a történelmi jelentőségű párbajjal kapcsolatban. Érdekesnek találom a témát, azonban nem tartozik szorosan a tananyaghoz, és ennyi felesleges időnk nincs egy hosszabb kitérőre. Nem véletlen jegyezték le történelemkönyvekben az eseményeket.
- Az évfolyam prímabalerinája és úriembere kérem vigyázzanak a szóhasználatukra, máskülönben rövid úton kerülhetnek közös színdarabba, menyek címe 'A büntetőmunka'. Egyébiránt köszönöm mindenkinek az értékes gondolatokat. - örömmel konstatálom, hogy felvetették az óra egyik sarkalatos következő pontját, miszerint a formalitás számtalanszor a háttérbe szorulhat. Megállok egy pad mellett, és végigfuttatom a tekintetem az évfolyamon.
- Dumbledore és Grindelwald összecsapása nemcsak a két nagyhatalmú varázsló ellentétének csúcspontja volt, hanem a varázslótörténelem egyik meghatározó eseménye is. Ugyanakkor azt fontos leszögeznünk, hogy a személyes ellentéteken túl elvi problémák adódtak a felek között, amelyek markánsan hatottak a társadalomra. De mi van akkor, ha valaki nem harcol, csak támad? Ha az egyetlen célja az, hogy sérülést okozzon, vagy egyszerűen csak levezesse a dühét? Az már nem párbaj. Az egy támadás. Egy párbaj bizonyíthatja a képességeiteket, az intelligenciátokat és a lélekjelenléteteket. Egy céltalan összecsapás viszont csak annyit mutat meg, hogy ki az, aki elvesztette az önkontrollját. És ha egyszer elvesztitek, onnantól a másik fél diktál. Mindig gondolkodjatok el azon, hogy az adott helyzetben melyik küzdelembe léptek bele. - Figyelem az arcokon átsuhanó gondolatokat, a villanó felismeréseket és az elbizonytalanodást. Ez volt a lényeg: ráébreszteni őket arra, hogy egyetlen párbaj sem csupán varázsigék gyors egymásutánja, hanem minden döntés mögött ott rejlik egy választás, amely meghatározza, kik is ők valójában.
Nem a reflexek vagy a pálcamozdulatok lesznek ma a középpontban, hanem az, ami minden varázslat mögött meghúzódik: a döntések, a stratégiák és a lehetőségek felismerése. Egy párbaj nem csupán az első támadásról vagy a leglátványosabb varázslatról szól - a legjobb párbajozók mindig előre gondolkodnak, számolnak a váratlan helyzetekkel, és képesek alkalmazkodni. A kérdés tehát nem az, ki tud gyorsabban támadni, hanem az, ki tud gyorsabban gondolkodni, és ki ismeri fel előbb, hogy a győzelem nem mindig azt jelenti, hogy a másik a földre kerül.
- Tegyük fel, hogy egy párbaj során az ellenfeletek nyilvánvalóan gyengébb nálatok. - A tekintetem egy pillanatra megáll egy lelkesebb diákon. - Teljes erőbedobással harcoltok, vagy visszafogjátok magatokat? Ha erőteljesen támadtok, azzal elismeritek az ellenfél jogát a tisztességes küzdelemre, de ha túlzásba estek, akár meg is törhetitek. Ha viszont túlságosan kíméletesek vagytok, azzal azt üzenitek, hogy nem tartjátok őt méltó ellenfélnek, és megfoszthatjátok attól a tapasztalattól, amire szüksége lenne. - Egyesek már szóra nyitják a szájukat, de felemelem a kezem, hogy még várjanak. - Rengeteg olyan dilemma is felmerülhet, amire nincsenek egyértelmű, előre megfogalmazott válaszok. Minden egyes helyzet új és más, és gyakran csak a szituáció határozza meg, hogy mi a tisztességes és helyes döntés. - A dilemmák mindig ott vannak, ahol a tettek és a szavak találkoznak, és gyakran az az igazán fontos, hogy mennyire vagyunk képesek a döntéseinket a másik ember perspektívájából is mérlegelni. A párbajok nemcsak a bátorságról szólnak, hanem arról is, hogy mennyire tudunk felelősséget vállalni azért, amit cselekszünk. Néha az igazi erő nem abban rejlik, hogy milyen gyorsan cselekszünk, hanem hogy mennyire vagyunk képesek megállni és mérlegelni, hogy mi lenne a leginkább tiszteletteljes és igazságos lépés. A monológomban feltett kérdések hada azonban csak költői, nem várok tőlük választ.
- Van, aki azt mondja, hogy egy éles helyzetben mindent szabad, hogy túléljünk. De mi a helyzet egy tisztességes küzdelemben? Ha színlelsz, hogy legyőzd az ellenfeled, akkor valóban győztesnek számítasz? - intézem feléjük immár a tényleges kérdést, azonban egy apróságot még hozzáteszek. - Válaszaikban kérem, hogy moderálják magukat, amennyire ez lehetséges. - Szavaimat követően a tanári asztalhoz sétálok, jelezvén, hogy ismét övék a terep. Bízom benne, hogy az eddig feltűnően csendes Connor, Soffi és William is hozzátesznek majd valamit az órához, legalább annyit, amennyit a látszólag visszafogottabb társaik. Ugyanakkor kétségtelen, hogy abban is van igazság, amit eddig a mardekár ház heves és szofisztikált képviselőitől hallottam.

- A tanóra 3 körös. Következő tanári hozzászólás: március 2.
- Minden hozzászólás +2 házpontot ér, az órai szereplésért +5 pont szerezhető.
- Az óra igazolatlan mulasztása -5 házpont szankciót von maga után.
- Ha valamilyen okból nem tudsz írni a 3 kör alatt, kérlek jelezd.
- Mások nevét jelezd a háznak megfelelő színnel: #BD2118, #557105, #1d4d9d, #EFB521

D R I N K S ♡ C O F F E E

౨ৎ ˚｡ ೀ

drinks,
coffee,
drinks,
or coffee
call me (https://www.youtube.com/watch?v=PFDO5OZO61Y)
౨ৎ
• • • • • • •

   Már félig el is készült a rajzolt Dumbledore és Grindelwald alakjaival, és egyikük sem viselt furcsa süveget, csak lobogó, hullámzó köpenyeket - Soffi szívesen ki is színezte volna őket, de sajnos a ceruzáit a szobájukban hagyta, így inkább csak képzelte, hogy az egyikük vöröset, míg a másikuk feketét visel. Vajon miért és hogyan lett Dumbledore egy kicsit chibi...? Megpróbálta elrejteni a mosolyát az egyik keze mögé, remélve, hogy Fawcett professzor nem kérdezi meg, miért találja ennyire viccesnek a párbajozás elméletét.
   Nem akarta elrontani a kis rajzot egy szövegbuborékkal, így inkább alá kezdett írni a jegyzetei mellett. Mi is fejezhetné ki igazán azt a lángoló szenvedélyt az ellenfelek között? Soffi egy pillanatra felnézett, és mint egy kisegér, jobbra és balra mozgatta az orrát a koncentrálás közben: az apukája nem engedte neki, hogy elolvassa Ms. Vitrol könyvét a volt igazgatóról, de Deckard elárulta neki, hogy olyasmi, mint annak a mugli írónak, Shakespearenek az egyik drámája. De melyikről is volt szó...? A Sok hűhő semmiértről?

   A merengésből Nialen hátranyújtott keze ijesztette ki, és egy pillantra kérdőn nézett Zafira felé, hátha valójában neki üzentek. Végül aztán izgatottan hajtotta ki a lapot: Soffi azok közé a diákok közé tartozott, akik nagyon szerettek titkos üzeneteket kapni, és épp ezért soha nem kaptak egyet sem, nehogy a látványos örömük buktassa le a másik felet.
   - Szerintem... - kapta fel a fejét, mert Zafira megszólalása mintha neki szólt volna leginkább, pedig William sem volt tőlük távol. Vagy lemaradt róla, és Connor megint piszkálta szóban, burkoltan a barátnőjét? Túlságosan szép volt az a kép a nagyon magas plátón álló egykori ikerlángokról, akik ellenségekké lettek.. Soffi elmosolyodott, mert pontosan tudta, mennyire elvesztette a fonalat, és nem volt sehol Ariadné, hogy segítsen neki.

   - Szerintem a meghajlás szép gesztus. Mármint szimbolikus, igaz? Mint egy koreográfiában: ha egy párbaj arra is való, hogy szimbolizáljon valamit, amit nem lehet kimondani, akkor ez is a történet része. Mint egy színpadi darabban. - nem is annyira a vitához akarta hozzáfűzni, nem szívesen párbajozott volna senkivel. De egy tánc, amiben kifejezik mindazt, amit szavakkal nem lehet, mert tiltott, vagy épp lehetetlen? Ezt el tudta képzelni, sőt, ez a lehetőség valahogy szépnek tűnt. Aztán megint összeráncolta kicsit az orrát Miles megjegyzésén, mert némi töretlen napsugarassággal még remélte, hogy ezen az órán nem lesz piszkálódás.
   - Oh.. de nem mondta el nekünk, hogy pontosan mire gondol, Fawcett professzor! Ez egy olyan párbaj, ahol igazából vitatkozunk egymással, mint mondjuk Griffendél és Mardekár abban a romantikus balladában a tó közepén álló szigeten? Vagy egy olyan párbaj, mint amit Harry Potter vívott Tudjukkivel? - lóbálta kicsit a pad alatt a lábát, miközben megpróbálta felidézni a ballada általa is gyakran olvasott sorait. "Griffendél, ne hidd, hogy én nem szeretlek/Tiéd a trón, ha vállalod, mit meg kell tenned/Kezünkben van a nép 's Roxfort sorsa/Aranyba vezet minden út, vagy pusztulásba!" A romantika korszakának nagy költői mindig olyan jó történetírónak bizonyultak.. csak valamiért sosem kaptak helyet a roxforti könyvtárban.

   - Én szívesen meghajolok, amúgy is megtenném, de apukám szerint ez a nyugati kultúrában sokszor a gyengeség jele. Mit kellene tennünk, ha a mi szabályaink, amiket tanít most nekünk, mások szerint nem érvényesek? - malmozott kicsit az ujjaival Nialen kis üzenetén, de közben Holden szavai jártak a fejében. Egy ideális világban. Ez sajnos nem volt az, bárhogy is szerette volna: mágiatörténeten mindig szörnyű dolgokról hallottak, nem is olyan rég még olyan diákok haltak meg ártatlanul itt, amilyenek ők most. Szerette volna, ha Fawcett professzor inkább arról beszél, amit Robert kérdezett arról az izgalmas párbajról. Sajnos valószínűleg tényleg azoknak van igaza - Opheliának, Orinnak, Milesnek - akik szerint a szabályok nem ugyanazok. És talán jobb volna, ha inkább a rajzára figyelne, az kevésbé tűnt szomorúnak most.

Csendben bólogatok Morgenstern szavait hallva, akivel úgy tűnik, hogy teljesen egyetértek. Nem értem, hogy ki a faszom akarna egy kibaszott mágikus párbajban a tiszteletről meg a nemességről gondolkodni? Ha annyira tisztelném az ellenfelemet, vitatkoznék vele egy tanteremben, írnék vele egy könyvben, dugnék vele, nem megpróbálnám folyékonnyá meg perzseltté átkozni, vagy megnyomorítani. Akik ilyen geci ostoba eszmékben hisznek, soha nem kerültek még olyan helyzetbe, hogy igazán, szívük legmélyéről gyűlöljenek valakit.

Ami Ashfordot illeti, mindig az volt a benyomásom tőle, hogy egy olyan könyv, ami biztosan kibaszott érdekes, és nem állítom, hogy ne lesnék be a lapjai közé, de egy olyan kitalált nyelven íródott, aminek a nyelvtanát talán most farigcsálja össze valaki. Nem vagyok olyan hülye, hogy nettó faszságnak gondoljam, amit a halálról mondott (ellentétben Yuriának, aki Buggyantfordnak hívta, a rá jellemző ribanci kreativitással, és amikor senki nem röhögött rajta, megismételte vagy háromszor, amíg Morgenstern nem kiabált rá, hogy fogja már be a pofáját).

Ophelia Langleyval is nehéz nem egyetérteni, ahogy ő is egyetért velem. Ez egy hülye felvetés, eleve egy háború után, hogy tiszteljünk bárki mást, mintha ez az ember nem ebből az országból származna, nem látta volna, hogy mi történik. Még bőven emlékszem a harmadévesekre, amikor elsős voltam, hogy milyen rohadtul nyomorult volt az összes, összerezzentek szinte bármitől, akik meg még idősebbek voltak... többükről lehetett tudni, hogy megkínozták őket, vagy megölték a testvérüket, meg ilyesmi. Egy részüket talán a rokonaim tették. Az egész koncepció röhejes faszméregetés, és bármennyire tudom, hogy az enyém messze a legnagyobb, elég férfi vagyok hozzá, hogy ne próbáljam meg erőszakkal elérni, hogy ezt elismerjék. Vicces, amit Tavish mondott... hogy tisztelnénk meg akárkit, de tényleg akárkit egy leszámolásnál.

Echohawk is úgy érzem, hogy álmodik egy ilyen tisztességes világról. Ha tisztességes lenne a világ, akkor milyen kibaszott elvek lennének azok, amelyekért megérné megátkozni a másikat? Ha azok az elvek elég fontosak hozzá, hogy megátkozzunk valakit értük, nem elég fontosak hirtelen ahhoz, hogy mellőzzük a hajlongást? Meg, ha mindkét fél tisztességes, mindkét fél egyenlően erős, akkor mi fog dönteni? Nem a szerencse? Mert elvileg az dönt, gondolom, hogy ki akarja jobban, de kurvára a szerencse is lehet az. Kinek süt a szemébe a Nap? Ki ivott szarul pasztőrözött tejet reggel? Ilyen hülyeségek. Lehet, hogy Grindelwald háborúja is valami romlott bajor kolbászon ment el, ki tudja ezt?

Dumber (akkor amíg a másik nem beszél, ő az) pontosan olyan hülyeséget mondott, amit tőle meg a nyomorék pasijától elvárna az ember. Csak gúnyosan mosolyogni tudok felé, karba teszem a kezem, és hátradőlök. Hagyhatnám, hogy megint bemutassa, hogy csimpánz, de amikor a kviddicsről beszél, elkezdek röhögni.

- Ha már a csapatotokba sem fértél be, igazán levezetheted az energiádat a lelátón, te szerencsétlen lúzer. Oda szerencsére még nem tartanak válogatót.- kíváncsi vagyok, mennyire kell szarnak lenni hozzá, hogy még a kisegítősök között se lehessél kviddics játékos hatodévesen- úgy, hogy a saját nagybátyád a házvezetőd. Mindig szidom a saját családomat, de mindig, amikor látom ezt az idiótát, eszembe jut, hogy úgyis járhattam volna, mint Fawcett professzor. Igazán hálás lehetek érte, hogy Yuria és apám jutottak, egy vérelmélet hívő tolvaj kurva és egy elítélt halálfaló nem annyira szégyenteljesek, mint egy hegyitroll.

A professzor megjegyzésére azonban felbaszom magam, de kurvára.

- Már elnézést, de én mit mondtam? Ez a félkegyelmű kezdte, hozzá sem szóltam előtte.- él és virágzik a nepotizmus, és még én érezzem rosszul magam miatta, hogy aranyvérű vagyok... szánalmas, baszdmeg. Meg ez az egész hülyeség a párbajokról is. Ez nem faszméregetés baráti úriemberek között óra, hanem kúrjuk meg a sötét varázslókat, amikor a házunk fölé akarnak lőni egy fasznyelvű koponyát óra. Bár nem kizárt, hogy elnéztem, és rossz terembe jöttem... de mindenki más is? Prefektusok is ilyen hülyék lennének?

Ez az egész párbaj dolog, Grindelwald, Dumbó, filozófia, faszom... gecire visszataszító pocsékolása ez a drága időnek. Ehelyett aludhattam volna tovább, ehettem volna még egy adag kaját, vagy nem tudom... nézhettem volna a kibaszott kurva falon száradni a festéket. Van itt még lelkes diák? Ki a faszt érdekel a becsület, meg az ellenfél érdekeinek védelme? Ha ez egy gyakorlás, vagy szintfelmérés, az nem párbaj, de akkor mi a fasz a párbaj? Ha tekintettel vagyok a másikra, az párbaj? A Halál Ereklyéi mesében a párbaj során a legidősebb testvér nem ölte meg a gecibe a régi haragosát?

Soffinak abszolút igaza van, mert nem derült ki, hogy mi a faszra gondol egyáltalán párbaj alatt. Ez a kivételes alkalmak egyike, hogy egyetértek a faszfej apjával, mi a gecit hajlongott volna bárki Voldemort előtt? Akkor tényleg győztek volna? Ő nem ugrasztotta volna rá a kurva nagy kígyóját a meghajló ellenfélre, amíg az nem látja? Ez a csávó nem auror volt egyszer? Legalább látom a rokoni szálakat a kisegítősök leghülyébbikével.

- Nos, ha sikerült, győztem. Én élek, és írok róla egy könyvet, ő meghalt, és nem ír róla egy könyvet. Hatvan év múlva én az unokáim körében fogok almáspitét enni, és mindenki arra fog emlékezni, hogy egy... nem tudom, hogy egy tuskó volt. Lehet használni azt a szót az órán, hogy tuskó? Mindegy. Szóval igen, ha elég fontos volt, hogy harcolj érte, akkor a győzelem a cél. Ha nem, akkor meg nem kellene párbajoznod. Ez az egész párbaj dolog egy önsimogatás szerintem, be akarod bizonyítani magadnak, hogy te jobb vagy, erősebb vagy, okosabb vagy, becsületesebb. Pedig hát, csak annak kéne lennem valóban, nem bizonygatnom kifelé. Már ha zavar.- fogalmam sincs, hogy miért lettem ennyire szenvedélyesen haragos egy ilyen béna órán, ahol még a pálcánkat sem használhatjuk, de felbosszant, hogy néhány évvel azután, hogy megpróbáltam a családunk múltját belefojtani a folyóba, most emberek TISZTESSÉGRŐL beszélnek. Ki a faszt érdekel, hogy például Harry Potter meghajolt-e Voldemort előtt? Tudtommal nem, aztán mégsem gecizik vele senki.

A párbajozás elmélete és etikája
2005. január 12.

A társai és Fawcett professzor szavai, mint vízcseppek az üvegtábláról, eddig egyszerűen leperegtek róla. El sem jutottak tudatáig, mintha valamiféle mágikus módon lezárta volna azt a betolakodó információkkal szemben, nehogy ezúttal ragadjon is rá valami az órán. Csak ült és bámulta azt a madarat, és gyönyörködött benne, hogy milyen kecses és elegáns mozdulatokkal szelte a jeges, januári szelet, irigylésre méltó szárnyaival.
- Én szívesen meghajolok, amúgy is megtenném, de apukám szerint ez a nyugati kultúrában sokszor a gyengeség jele – hallotta elmosódottan a háta mögül Soffi hangját.
Én aztán senki előtt nem hajlok meg, ahogy le sem térdelnék soha – gondolta mérgesen, tovább forszírozva a madarat.
- Ennyi erővel akkor, ha a kviddics-meccs után kedvem lesz megagyalni valakit a másik táborból, meghajolok és beverem az orrát.
A nyaka egészen elgémberedett a kitartó balra tekintgetéstől, jól esett hát neki egy kis mozgás, így hosszas percek után végre levette tekintetét az állatról és előre fordult, egyenesen Miles irányába. A hugrabugos srác szavai hallatán csak felvonta a szemöldökét, mintha maga sem hinné el azt, amit hall. Eközben Fawcett fegyelmezni próbálta Milest és Nialent, utóbbi ugyanis a tőle megszokott hevességgel reagált az ifjabbik Fawcett szavaira.
- Hagyd már! - sziszegte a padtársának, majd alig hallhatóan hozzátette: Február 18., utalva ezzel a Hugrabug elleni meccs dátumára.
Ezután újfent visszasüllyedt a teljes némaságba, ám ezúttal már a professzort figyelte.
- Tegyük fel, hogy egy párbaj során az ellenfeletek nyilvánvalóan gyengébb nálatok.
A mondat makacsul törte át a pajzsot és fészkelte bele magát Connor agyába.
- Teljes erőbedobással harcoltok, vagy visszafogjátok magatokat? Ha erőteljesen támadtok, azzal elismeritek az ellenfél jogát a tisztességes küzdelemre, de ha túlzásba estek, akár meg is törhetitek. Ha viszont túlságosan kíméletesek vagytok, azzal azt üzenitek, hogy nem tartjátok őt méltó ellenfélnek, és megfoszthatjátok attól a tapasztalattól, amire szüksége lenne.
Amit a tanára az imént mondott, az nem csupán a párbajra, hanem a kviddicsre is igaz volt. Connor eltöprengett a hallottakon.
Szóval, amikor ő pályára lép egy gyengébb ellenfél ellen - azaz mondhatnánk, hogy bárki ellen – futott át az agyán, akkor ő azzal, hogy földbe döngöli a másikat, valójában csak a tiszteletét fejezi ki és tapasztalatszerzésre ösztönöz? Ezen a gondolatszálon elindulva, ő Connor nem is akkora szemétláda, mint ahogyan azt oly sokan gondolják róla. Habár igaz, egy-két ilyen alkalommal nem sikerült túl szépen győznie, már ami a mérkőzés utáni ünneplést illeti. Olykor-olykor, nem túl elegánsan, de jól esett odaszúrnia a másiknak, nem egyszer porig alázva az ellenfelét. Ott van például az a tavalyi meccs a Hollóhát ellen…
Tarkóján megmagyarázhatatlan bizsergés lett úrrá. Valaki, mintha csak meghallotta volna a gondolatait arról az ominózus mérkőzést illetően. Az a valaki még el is sírta magát a meccs végi szóváltás után, ami egy ponton, a szavakon túl már fizikai küzdelembe csapott át. Ha egy pofont küzdelemnek lehet nevezni… Mindenesetre Connornak azóta sem sikerült teljes mértékig feldolgoznia a történteket, és bár nem vallotta volna be senkinek, de kínzó bűntudat gyötörte őt amiatt, hogy akkor és ott túl messzire ment. Talán meg is érdemelte azt a pofont. Talán...
- Van, aki azt mondja, hogy egy éles helyzetben mindent szabad, hogy túléljünk. De mi a helyzet egy tisztességes küzdelemben? Ha színlelsz, hogy legyőzd az ellenfeled, akkor valóban győztesnek számítasz? - folytatta a professzor, újabb nem várt agyi tevékenységre ösztönözve ezzel Connort.
A fiú nem tudta volna megmondani, hogy hol húzódik a határ tisztességes és tisztességtelen küzdelem között, de azt tudta magáról, hogy a győzelemért cserébe sok mindent, majdnem mindent képes lett volna megtenni. Gyűlölt veszíteni. A színlelés, ha úgy vesszük, csupán egy csel. A kviddicspályán cselek nélkül csupán egyenesen repkedő játékosok lennének, és egy piszkosul unalmas játékról lenne szó. Nem, Connor biztos volt benne, hogy a színlelés, a másik átverése igenis a küzdelem része. Egyfajta taktika, ami a másik gyengeségeire épít. A trójaiak is, ha voltak olyan ostobák és beképzeltek, hogy bevontatták a falovat a falaikon túlra, benne az elszánt görög harcosokkal, hát így jártak. Ha lett volna egy kis eszük, hát felgyújtottak volna az egészet. De nem, nekik többet ért az egójuk simogatása, hogy ajándékot kaptak a legyőzött ellenfelüktől. Bele is haltak...

Kevés kedvem volt hozzászólni az eddigi órához. Kezdtük eleinte látszólag másodikos szintű alapozó gondolatokkal, amin már illene talán túl lennünk egy RAVASZ szintű órán, év közepén, aztán egész hirtelen csaptunk át vér-halál-pusztulás hangulatba - ebből mindkettőt vannak elegen megvitatni nélkülem is. Mindenesetre nem intellektuális vitánál tartunk ezen a ponton, hanem vitatkozásnál.
Néha őszintén úgy érzem, hogy középmezőny nélkül áll az évfolyamunk nyárigyermekekből és poszttraumás veteránokból - szomorú, de érthető okokból kifolyólag, de az okok aztán ezt az órát eredményezik.
Lowe egy meglepően, üdítően konstruktív meglátásánál teszem fel én is a kezemet, aztán még kiderül, mennyire várom meg felszólítást, mert még az előtt szeretném kiegészjteni a felvetést, hogy a diskurzus a pórázos csivavák ferocitásához és néhol hangerejéhez térne vissza.
-Professzor úr, tényleg érdemes lenne egyeztetni a fogalmat, mert lassan szemantika fölött fogunk torokra menni, és már most nem ugyanarról beszél mindenki.
Fönt hagyom a kezem, a folytatást már tényleg csak felszólításra teszem hozzá.
-Ha sportról beszélünk, annak ugyanazért vannak szabályai és egyetértett kerete, amiért a kviddicsnek. Ha ritualizált, formális, de komoly harcról - ami az alapötlet lehet a szó körül - az úgyis csak akkor történik meg ténylegesen, ha mindkét fél hisz a hagyományában, és akarja egó-büszkeségből azt betartani. Ha pedig egyszerűen két személy közötti vérengzésről, az meg csak akkor lesz párbaj, amikor az utókor romantizálva emlékezik meg róla és annak hívja, a valósága többi részét pedig Traversék már kifejtették.
Például egészen kétlem, hogy az felhozott Dumbledore-Grindelwald példa a valóságban is megfelelt ennek az idealizált párbajfogalomnak, bármire is hozzuk azt ki végül. De két jelentős név a régmúltból, történelmileg meghatározó megütközés, két kiemelhető személyiség nempedig névtelen tömegek között, és történetet akarunk elmondani róla. Ki fogjuk sallangozni, bele fogjuk venni az általunk képzelt részleteket, szimbolizmust, érzelmeket, magunktól is de pláne akkor, ha valamilyen célt akarunk szolgálni az aktuális előadásával, és direkt valami felé hegyezzük ki. Dumbledore talán tényleg első látásra tökön lőtte Grindelwaldot a monológja közben, de így nem olyan fenkölt a sztori, tehát nem ezt fogjuk továbbadni.
De ameddig Travers, Morgenstern, Fawcett és még Langley is erről beszélnek, Echohawk és a professzor fenkölt moralitásról és az emberi tényezőről, Lowe pedig leginkább a pukedlik cukiságáról, addig tényleg fölösleges akadémiai értelemben vett vitával próbálkoznunk, mert még a szélesebb témakör sem közös, nemhogy a közvetlen téma.
Ezért van, hogy ha vitakörhöz lenne kedvem, inkább egy könyvtár által tartott programként keresem, mint itt órán.

Unottan ücsörgök a helyemen, egyrészt azért, mert mindenki a maga véleményét írja le, ami igazából majdnem hasonló, a körítés más, míg a Mardekárosok szélsőségesen gondolkodnak, a többiek is próbálják a tanárúr elmondásai alapján felvezetni, mit is jelent számukra a párbaj szó. Szomorúan konstatálom azt is, hogy a hires párbajról többet nem tudunk meg, a tanbá szigorúan az órai anyagra támaszkodik és tényleg a véleményünkre kíváncsi, mi hogy képzeljük el a párbajozást, mint alapvető igazságtételi próbát. A magam részéről úgy nevelkedtem, hogy hajlongáljon az, aki aprót keres a földön, hiszen egész gyerekkoromat üldözésben éltem le, pálcával a kezdünkben aludtunk. Az, hogyha most ki kellene állni a pulpitusra, hogy párbajt vívjak mondjuk Ophival vagy Williammel, más lenne, de ha Traversel vagy O’Harával találnám ott szemben magam, nem hiszem, hogy kedvük támadna hajolgászni, amennyire utálnak engem.
Heliodoranak igazat kell adnom, ha sportról beszélnénk, más lenne a helyzet, bár a kviddiccs is elég brutális sport, nem sok tisztelet van benne, főleg, ha Mardekárosokkal találod szemben magad a pályán, de alapvetően a logika kikezdhetetlen. Travers mondatára elkuncogom magam. Az unokái körében fog almáspitét enni, az ilyen undok, utálatos emberek egyedül öregszenek meg a macskájukkal, nem hogy bárki is családkörben tartsa őt, ha ki nem nyírja őt valaki hamarabb a trágár stílusa miatt, a professzor meg is szólja őket, Miles-al egyetemben, ismét kiélesedik az ellentét, mire Travers adja az ártatlant, persze azt is sértő stílusban. – Hagyd Miles, had eszegesse a képzeletbeli unokáival a pitéjét. – súgom oda a cimbimnek, mert tényleg nem éri meg vele egy büntetőmunkára kerülni még akkor sem, ha folyamatosan sértegeti vagy lenézi a másikat.
- Semmiféleképpen sem szabad hagyni nyerni a másikat. – válaszolok azért a professzor kérdésére is, jelentkezést követően. – Abból nem tanulna semmit, ráadásul sértő is lenne az ellenfelet nézve. – ez az én véleményem, bár én tuti nem hagynék senkit sem nyerni, maximum segítenék az illetőnek, hogy erősebb és ügyesebb legyen.
Elképzelem, hogy hagynám nyerni Traverst, így is folyamatosan szívja a vérem, ha még hagynám főlém kerekedni, mert megszánnám, aztán biztos végem lenne. Nem is értem, miért van ez a Hugrabug fétisük, folyamat azon vannak, hogy bántsanak minket, dehát lelkük rajta.

Verteidigung gegen die dunklen Künste
2005. január 12.
(https://media.tenor.com/XEQ01C--csoAAAAM/puppet-hand.gif) (https://media.tenor.com/XEQ01C--csoAAAAM/puppet-hand.gif) (https://media.tenor.com/XEQ01C--csoAAAAM/puppet-hand.gif)

Sehr schwer. Ezzel tudnám a leginkább körbeírni a Sötét Varázslatok Kivédése órámat, melyben finoman szólva sem remekelek. Ellentétben lobbanékonyabb évfolyamtársaimmal, még soha nem párbajoztam tanórán kívül, és terveim szerint meg is őrzöm ezt a szokásomat. Nem szeretek bántani senkit, még szavakkal sem, és amúgy is túl jóképű vagyok hozzá, hogy kockáztassam az arcom épségét.

Terveim szerint csak békésen, jegyzeteim mellett, figyelmesen, de csendben kívánom végigülni az órát prefektustársam és a csapatunk kapitánya mögött, padtársnak most Doraval. A békés óra lehetősége persze gyorsan elszáll, amikor az ígéretes pálcaelrakás után kiderül, hogy interaktív, párbajetikáról szóló vita következik, nem egy lehetőség, hogy bővítsem hiányos tudásomat. Nincs persze túlzottan nagy szükségem a tantárgyra, de jobb lenne, ha feljavítanám a jegyeim. Egy-két olyan összetettebb bűbáj, mint a Patrónus Bűbáj, még segítene is valamit. Vetek egy gyors pillantást Revan felé.

Minimális érdeklődéssel, csendben hallgatom a hozzászólókat, akik közül többen érdekes kérdéseket, pontokat vetnek fel, és ismét bizonyítják többen is, hogy minden borító alatt lapulhat valami érdekes olvasmány. Orint különösen érdekes hallgatni; néha eszembe jut, hogy milyen szép, mint valamilyen mítoszi pusztító vihar, és néha megkérdőjelezem, hogy helyes volt-e szakítanom vele. Persze, a viharok szépsége nem olyan a veszélyzónán belül, mint távolról, amikor mások birtokain halad át haragos, fekete taláros bírák képében.

Elmosolyodom Soffi megjegyzésén a meghajlásról (a szimbolizmus pedig valóban egy olyan érdekes gondolat a párbajok kapcsán, amit lejegyzetelek), és bólintok Dora megjegyzésére, melynek hatására írok pár további szót a füzetembe. Definíció: még mindig nincs semmilyen definíciónk, amit aztán vissza tudunk mondani. Viszketően zavaró kezd lenni, hogy az óra láthatóan nem szolgálja a jobb RAVASZ eredmények elérését, vagy a mágikus tudás bővítését, és bár nem haszontalan az önálló gondolkodás vagy az etikai háttér fejlesztése, azzal az arzenállal, amellyel akár Finnighan, akár Travers rendelkezhet már most az RBF eredményeik alapján, kissé talán elkésett az etikai nevelés; Orin képességeiről nem is beszélve. Lehet, hogy ez az első óránk anyaga lehetett volna.

Megpróbálok kicsit mással törődni, miközben fél füllel hallgatom az órát, rajzolni kezdek: a fiatalabb Morgenstern lányt rajzolom le. Persze, már vannak rajzaim az arcáról, de nem ebből a szögből, és az arcvonala tanulmányozása jóval érdekesebb, mint az órai vita. Ebből a szögből még fiatalabbnak tűnik… utána elkezdek gyorsan egy ruhát rajzolgatni, ami talán jól állna neki; neki, vagy a legújabb bábomnak, aki még ennyi idő után is ölelésében tartja a gondolataimat. Zauberei: wir kann nicht Sie kennen.

Nem meglepő, hogy mindig ez a tantárgy volt a gyenge pontom, mert nagyon nehezemre esik megérteni a lelkesedést a párbajok mögött, és koncentrálni erre, még úgy is, hogy mindig tiszteltem Orin elszántságát. Neki mintha egyfajta út is lenne, filozófia, másoknak viszont ez az egész alig tűnik többnek, mint az önbizalmuk fokozásának. Emellett nem értem, egyesek hogyan reménykedhetnek benne, hogy egy napon harcba kerülnek, ahol kamatoztatják a tudásukat: bőven elég szörnyű dolog történt a világon hozzá, hogy ne akarjunk újra harcolni. Különösen ne sötét varázslók ellen.

Felmerül bennem egy kérdés. Először azon gondolkodom, hogy talán jobban tenném, ha magamban tartanám, ha hagynám, hogy mások vitatkozzanak, elmondják a véleményüket, és esetleg a végén én is hozzászóljak valamit, hogy a professzor emlékezzen rám. Azonban tudom, hogy végeredményben nem az órai munka, hanem a megszerzett tudás számít, és ha valahol bőven szükségem van több tudásra, hogy javítsak, ez a tárgy lenne az. Tudom természetesen, hogy akkor is nagyon könnyen folytathatnám a kutatásomat szinte bármelyik felsőoktatási intézményben Európában, ha nem szerezném meg a RAVASZ-t a tárgyból, de szeretném; nem csak szeretném, szeretném a Kiváló minősítést. Lassan, mosolyogva jelentkezem, alig figyelek mások érzelmekkel teli szavaira, azokra, akik szinte már párbajra keltek egymással.

- Nekem is lenne egy kérdésem, professzor úr. Ennek az órának a tematikájából mit fognak visszakérni a RAVASZ vizsgákon? Van esetleg valamilyen monográfia, amit ajánlana a kérdések megválaszolásához?- sajnos, ez nem olyan egyszerű és egyértelmű, mint egy gyakorlati vizsgán, ahol tudom, hogy létre kell hozni egy bűbájt, vagy amikor fel van írva, hogy ezek meg azok az összetevői a sikeres varázslatnak, és fel kell sorolni őket egy pergamenre. Természetesen tudnék érvelni mindkét felmerülő álláspont mellett, vagy nagyjából ki tudnám következtetni, hogy Fawcett professzor milyen válaszra számít, mit szeretne hallani, de a bizottság valószínűleg kemény, hideg és egyértelmű tényeket akar kapni.

U N D E R Ω P R E S S U R E

under

pressure
i can promise
i'm the coldest

+18! szégyenítés, erőszak említése.
   Ha tudom is tisztelni Fawcett professzor elért eredményeit - bizonyára rendelkezik ezekkel, ha túlélte a háborút, ha mást nem, a túlélésnek elkötelezett híve lehet - a mostani órája hatalmas csalódás. Nincs rá módom, hogy leadjam félév közben, de valamilyen oknál fogva egyre alacsonyabbra helyezi a színvonalat, holott láthatóan csak keveseknek okoz gondot követni a mondandóját. Egyikük sem jelentkezett könnyítésért, így azt kell feltételeznem, hogy vagy a professzor követi szolgai módon az ostoba minisztériumi előírásokat a tanmenetről, vagy kollektíven néz bennünket pozitív diszkriminációra szorulónak. Nem tudom, melyik zavar jobban.
   Eleinte csak türelmetlenül dobolok a lábammal a pad alatt - néhány gyilkos tekintettel, amelyeket az exemnek szánok - de nem ülöm végig ezt a vitának nevezett alkalmatlankodást némán és szelíden. Bármit is tartok a jelenlévőkről, ezt egyikük sem érdemelte ki.

   Kétlem ugyan, hogy Fawcett nem a saját ujjait törné el, ha megpróbálna megütni valakit - és ez a megállapítás igaz a Roxfort hallgatóinak döntő többségére is, ami csak jobban bizonyítja az angol varázsvilág alkalmasságtól való ódzkodását - de az óra menete végképp kisiklani látszik a megállapítás érvényességének fényében. Lowe részéről amúgy sem számítok semmire, és azóta nem kedvelem, hogy a tudatlan diáktársaim azonos nemzetbe sorolnak bennünket: igaz, a szimbólumokról közbeszúrt megjegyzése a jobbak közé tartozik, amelyek elhagyták a száját. Ami Traverset illeti, azzal egyet tudok érteni, O'Hara hallgatása viszont bicskanyitogató. Nem ő az egyetlen, de ő az egyetlen, aki emellett a házunk színeit viseli, de a legkevésbé sem tünteti ki magát.
Ellenben Haseltine is felhívja a professzor figyelmét az egyre fokozódó ellentmondásra. Magamat is meglepem, de igazat kell adnom Finnighan meglátásának. Nem szégyellem elismerni, ha valahol érdemes valami rá, de a kamik számítottak arra, hogy épp most bizonyul értelmesnek, míg épp az oktatónk ragaszkodik az érdemtelen szócséplés szaporításához? A vita a semmibe tart, bármilyen szándék is bábáskodott a születésénél.

   - Vitatkoznom kell önnel abban, amit mondott, Fawcett professzor! Ha a mágusok az alapján hoznák politikai döntéseiket, ki nyerte azt a párbajt - mert ha jól értem önt, arra utalt, hogy a történelem egyik meghatározó eseménye volt az elvi problémák társadalmi vonatkozásában történő megvitatására - akkor egyáltalán nem számítanak az elvek, csupán az erő, amely kikényszeríti őket. Minden párbaj támadás, a történelmet nem a gyengék határozzák meg. Ne értse félre, nekem nincs problémám annak kimondásával, hogy a liberális demokrácia egy méltán túlbecsült elv, főleg, mert nem is élünk abban ebben az országban, de amit mondott, aszerint annak van igaza, aki megnyerte a párbajt, az elvek nem számítanak. - amennyiben engem is pontlevonással vagy büntetőmunkával honorálna, elfogadom azt, ragaszkodom a véleményemhez. Kétlem, hogy szándékosan hagyták volna el azok a szavak a száját, főleg, miután az etikettről akart órát tartani, de ez olyan fokú hiba lenne, amit nem tudok elfogadni. Mint mikor valaki vakon érvelni kezd a vérelmélet gyökereivel kapcsolatban, de arra sem veszi a fáradtságot, hogy a legalapabb irodalmat áttanulmányozza. Ezek az emberek természetesen utána engem vádolnak azzal, hogy nem beszélem ezt a nyelvet, holott világosan értem, ahogy a négy másikat is, amely itt se nem elvárás, se nem érdem.
   Már nem fáradok azzal, hogy jegyzetelni próbáljak, ez bizonyára nem lehet a tanyanyag része ebben a formában. Természetesen a szellemi kútmérgezésnek megfelel, hogy Fawcett professzor nem tudása legjavát adja nekünk, és elfogadna egy kötelező olvasmányt is, de ez tűrhetetlen. Tankönyvekből felolvasni bárki tudna, az nem igényel egy valódi oktatót, mi azonban nagyon is. Nem kellene lehetőséget biztosítania arra, hogy mindezt egy beadandó leple alá besöpörve legitimizáljuk az óra elhanyagolását.

   - Az nem hiszem, hogy meglepi, hogy én sem értek egyet azzal, hogy bárkit is győzni kell hagyni, az pont olyan ostobaság, mint a békeharc: vagy béke, vagy harc. Az viszont engem is meglep, hogy egyet kell értenem Finnighan válaszával. Soha nem hagynám, hogy legyőzzenek, és senki másnak sem kellene! - beszélhetnénk hosszan a jóléti szenvelgésről, melyet a fogyasztói társadalom amúgy is nagyon szeret, de nem ezért ülünk itt. Talán azért érzi kötelességének a professzor, hogy ezzel foglalkozzunk, mert attól tart, nem tiszteljük az elődeink erőfeszítéseit a háborúban, illetve még él egy bizonyos narratíva a hősök sérthetetlen gáncsnélküliségéről, de.. Az imént bizonyítottuk be, hogy egyikünk sem értetlen gyermek önálló gondolatok nélkül.
Talán minket is megtisztelhetne azzal, hogy nem húzza az időnket.

Hatodév SVK óra
(https://i.pinimg.com/736x/5b/13/eb/5b13eb6b2922177785057e5f312b6199.jpg)
- a párbajozás elmélete és etikája -

Mosolyogva intek vissza Zafirának, aki a terem egy tőlem távolabbi részében, O’Hara mögött foglal helyet. Van benne bátorság, az biztos – köztudott a dolog a rivlizálásukról, ami önmagába véve még nem lenne probléma, én azonban mindig aggódok egy picit miatta. Hallottam a pletykákat, hogy O’Harának talán titokban bejön a lány, és azért viselkedik így vele, de én nem vagyok híve annak, hogy a tetszés kinyilvánítása bántalmazással történik. Zafira talán nem is tudja magáról, hogy az évfolyamunk egyik legmenőbbje. Ennél csak jobbat talál.
Hátrafordulok az utolsók között befutó Poppyhoz, hogy mosolyogva köszönjek neki, miután megböki a vállam, hogy felhívja magára a figyelmet. Már látom, hogy elő is készítette a lapokat, amikre firkálni fog az elméleti órán. Hallottam olyan tanulásmódszertanról, aminek a lényege, hogy firkálgatsz a hallgatás közben. Ez számomra elképzelhetetlen. Nekem szükségem van arra, hogy az oktató szemébe nézzek, kommunikáljak vele, reagáljak rá, ezt pedig nem törheti meg más pótcselekvés. De hát mindannyian különbözünk.
Holden kis késéssel legutolsónak fut be, amikor már nincs sok hely a teremben. Örülök neki, hogy elfogadta a jelzésemet, és úgy döntött, hogy mellém ül. Fejem nemleges jelzésével és tátogással jelzem számára, hogy nem maradt le semmiről, hiszen az óra tényleg csak most kezdődött el.
Ideális világ. Szerintem Holden is érzi, hogy amiket elmond, azok természetes környezetben nem feltétlenül működnek, mert… nos, mert a világ cseppet sem ideális. Mind a mugli, mind a varázsvilág tele van igazságtalanságokkal. Az emberek nem tudnak egymással kijönni és kommunikálni, a konfliktusok kezeletlenül maradnak, és mindenki csak saját magára gondol. Különben értékes gondolatokat osztott meg, hiszen valóban, ezek valahol válasz a kérdésemre – nincs más célja az etikettnek, mint megmutatni, hogy valójában mi mind emberek vagyunk. De mégis olyan céltalan és értelmetlen az egész, ha nem egy mesterséges, kontrollált környezetet vizsgálunk, mint amilyen mondjuk egy tanórai párbaj gyakorlás, hanem a kőkemény valóságot. Pár éve ebben az országban még háború dúlt, ami nem kevés véráldozattal járt, ezt pedig nem feledhetjük.
Tisztában vagyok Miles és Robert konfliktusával a mardekárosokkal, és azzal is, hogy hamarosan kviddics meccs. Nem tudom, hogy történt-e valami, amiről lemaradtam, vagy csak a közelgő meccs heve szítja a feszültséget, de szinte késsel lehet vágni az indulatot a levegőben – ami pedig még rosszabb, hogy most azért mégis érezhető, hogy nem a kígyók indították el a tüzet. Nem én vagyok a tanár, és nem az én dolgom lenne a diákok moderálása, de elhatároztam magam, hogy mindenképp beszélek majd a srácokkal erről. A borz immunis kell legyen a kígyók harapására. Csak akkor lehet tiéd a morális fölény, ha nem szítod szándékosan a feszültséget, és felülemelkedsz az egészen, hiszen akkor gyakorlatilag sérthetetlen vagy.
Bár Főborz professzor nem fűzött megjegyzést az egyébként gondosan megfontolt monológomra, azért bízom benne, hogy talált köztük értékes gondolatokat. Hercegnői minősítésű prefektustársam viszont nagyon érdekes szempontot jegyez meg, amibe én bele se gondoltam. A kulturális szignálok teljesen mást jelentenek eltérő kulturális közegben és kontextusban. Nekünk, íreknek és angoloknak szinte evidensnek tűnik az is, hogy mindenki angolul (esetleg írül) beszél, nem hiába olyan rossz a nyelveket beszélők aránya a Roxfortban is. Bár már gondolkozom azon, hogy valamelyik varázslény nyelvét jó lenne megtanulni, csak sajnos az iskolából hiányoznak az efféle, nyelvismereti programok. A franciám is sokat kopott, amióta ide járok.
Tulajdonképpen Haseltine-nak is igaza van picit. Mintha mindenki másról és másról beszélne. Elkövettük azt a hibát, hogy nem tisztáztuk le a pontos kontextust és fogalmat, ami egy vita esetében alapvető kell, hogy legyen.
A vita egyre inkább átterelődik a véleményekre azzal kapcsolatban, hogy szabad-e engedni a másikat. Többnyire a vélemények megegyeznek, még a creepybb Morgenstern és Robert is találnak olyan pontot, amiben egyet tudnak érteni. Jézus Krisztus második eljövetelére is hamarabb számítottam, mint erre.
- Én azért ezt egy picit árnyaltabban látom. – teszem hozzá a saját gondolatomat. - Persze, konkrét párbajban még gyakorlásnál se feltétlenül célszerű hagynod, hogy legyőzzenek. De mi van, ha mégis, mert mondjuk ez egy tanulási folyamat része? A gyerekeket is engeded nyerni a játékban. – kérdezem, de további hozzáfűznivalóm az előző monológomat követően nincs.
Azt a bizonyos pontot az i-re végül Nebelwald teszi fel. Nem véletlen, hogy mindenki arra számít, jövőre ő lesz az iskolaelső. Engem is érdekel, hogy vajon számíthatunk-e ilyen kérdésre jövőre a RAVASZ vizsgán – és hogy vajon akkor is a vizsgáztatók torkának kell-e ugrani az elvi kérdésekben.
- Tanár úr, ez engem is érdekel. – rápillantok a Hollóhát másik prefektusára, hogy egyértelmű legyen, melyik kérdésre utalok ezzel. - Ha ilyen elméleti kérdést kapunk a RAVASZ vizsgán, akkor a saját véleményünkre kíváncsiak, és hogy tudunk egyáltalán véleményt alkotni, vagy van olyan elfogadott és meghatározott válasz, ami garantálja a sikeres teljesítést? – végérvényesen azt tényleg nem feledhetjük el, hogy számunkra a legértékesebb a RAVASZ vizsga. Ez nem csak azt bizonyítja majd, hogy teljesítetted a követelményeket, és az adott területről kellően mély ismereteid vannak, de meghatározza a leendő tanulmányaidat és karrieredet is. Ugyan még nem tudom, hogy egészen pontosan „mi leszek, ha nagy leszek”, de a lehetőségeimet csak növelni tudom a minél több, sikeres eredménnyel.

A párbajozás elmélete és etikája
Hatodév - 2005. január 12.

Figyeltem, ahogy a diákok között lassan eluralkodik a kezdetleges káosz. Egyszerre többen is megszólaltak, egymás szavába vágva próbálták megvédeni saját álláspontjukat. Néhányan izgatottan gesztikuláltak, mások csak összeráncolt szemöldökkel hallgatták a többieket, láthatóan próbálva rendszert vinni a kavargó gondolatok közé. Az osztályban egyre nőtt a hangzavar, ahogy a különböző vélemények ütköztek – volt, aki határozottan állította, hogy minden eszköz megengedett, míg mások tiltakoztak a tisztességtelen módszerek ellen.
A tanulság azonban kiábrándítóbb: a többség még mindig úgy tekintett a párbajra, mint egy bármilyen eszközzel megnyerhető küzdelemre, nem pedig egy szigorú szabályokhoz kötött, tisztességes megmérettetésre. Az én hibám, feltételeztem, hogy az RBF-en elvárnak valami hasznosat is. Úgy hittem, hogy ha a diákok már tanultak a párbajokról, akkor értik is azok valódi jelentését – a szabályok mögött rejlő célt, a tisztelet fontosságát, a hatalom és felelősség egyensúlyát. Ehelyett azt látom, hogy sokuk számára a varázslópárbaj csupán egy izgalmas küzdelem, egy lehetőség a másik földre küldésére, és nem egy olyan rendszer, amelynek saját etikája van. Néhányan azonban értik, mire is gondolok. Látom a tekintetükben a felismerést, azokat az apró ráncokat a homlokukon, ahogy elgondolkodnak a szavaimon. Ők azok, akik nem csupán az elméleti anyagot biflázták be, hanem valóban próbálják megérteni, mit jelent egy párbaj a varázslóvilágban – nem csupán a varázslatok összecsapását, hanem az elvek, a döntések, a felelősség súlyát is. Ráadásul öröm látni, hogy kivételesen nem, illetve nem csak a hollóhátasok brillíroznak, hanem a hiedelmekkel ellentétben a kastély minden szegletébe elért valamiféle értelem.
- Úgy látom, valóban pontosabban kellett volna tisztáznom az óra anyagát. Ennek ellenére azonban értékes válaszok hangoztak el, köszönöm tehát az aktív részvételt. A varázslópárbaj nem csupán egy mágikus összecsapás két varázsló között, hanem egy mélyebb erkölcsi és filozófiai kérdéseket felvető konfliktus is. Bár a párbajok hagyományosan szabályozott küzdelmek, amelyek célja az ellenfél ártalmatlanítása vagy legyőzése, sok esetben az igazság, a hatalom vagy a túlélés kérdésévé válnak. - Kihúzom korábban elrejtett bal kezemet nadrágom zsebéből, és elindulok körbe a teremben, út közben folytatva a helyzet tisztázását.
- Az eszmék, amelyeket képviselünk, néha megkövetelik, hogy kiálljunk értük, és ha kell, párbajban védelmezzük őket. A tisztességes párbaj etikája előírja a meghajlást, a szabályok betartását, de vajon mindig ragaszkodhatunk ezekhez? Vajon egy zsarnok ellen, egy elnyomott csoport védelmében megengedhető-e a becstelenség? Lehet-e indokolt egy szabálytalan húzás, ha ezzel megmentünk valakit? A párbajok sokkal többet jelentenek egyszerű varázslatoknál – egyesek számára a hatalom eszközei, másoknak pedig az igazság szolgálatában állnak. És éppen ezért, mielőtt pálcát emelünk, érdemes végiggondolni: valóban az igaz ügyet szolgáljuk-e? - Nem várok azonnali megértést – talán néhányan soha nem is fogják igazán felfogni, miről beszélek. A legtöbben úgy gondolják, a párbaj puszta erőfitogtatás, a győzelemről szól, nem pedig arról, hogy mit jelent megtenni egy mozdulatot vagy visszafogni egy varázslatot. Nem hibáztatom őket. Könnyebb fekete-fehérben látni a világot: győztes és vesztes, támadó és védekező, erős és gyenge. De az igazság sosem ilyen egyszerű.
- Az óra témája alapvetően a párbajok során felmerülő erkölcsi dilemmák témaköre. Szakirodalom ugyan szól róla, a RAVASZ-vizsgákon azonban esélyét sem látom, hogy rákérdezzenek erre a tananyagra. Bár egy párbajnak lehetnek erkölcsi és társadalmi vetületei, ez még nem jelenti azt, hogy maga a párbaj mindenképp tisztességes. Az eszmékért folytatott harc gyakran elhomályosítja a határt a becsület és a kegyetlenség között, és még a nemes célok érdekében vívott küzdelmek is tartalmazhatnak tisztességtelen elemeket, legyen szó csalásról, szabályszegésről vagy szükségtelen erőszakról. Nem várják el, hogy hetedéves diákok megítéljék, hogy egyes szituációkbn milyen döntést ildomos - még ha nem is helyes - meghozni. - Legtöbbször persze ők maguk sem tudnának egy éles szituációban tiszta fejjel döntést hozni. Nem véletlenül tanítják mindezt akadémiai szinten.
- Mindenesetre bocsássák meg, hogy ekkora bizonytalanságba vezettem Önöket. Kárpótlásul a táblán lévő témákból válasszanak egyet, és írjanak egy beadandót róla. - Beszéd közben visszaérek a tanári asztalhoz, kezembe veszem a pálcámat, és a tábla felé intek, hogy megjelenjenek az említett témák: A varázslópárbaj és az egyéni felelősség, avagy mikor indokolt a harc?; A varázslópárbajok hatása a társadalomra; Halál, a párbajozás végső megoldása? - Mivel viszonylag érdekes és széles témakörökről van szó, szabad kezet adok, ha valakinek más téma jut eszébe, természetesn azt is szívesen fogadom. A témák alatt megtalálják az ezzel kapcsolatos szakirodalmakat is. Mégegyszer köszönöm, hogy megjelentek és aktívan részt vettek, vállalták a véleményüket társaik előtt. További szép napot mindannyiuknak! - bár a hangomból egyértelmű lehet számukra, hogy vége van az órának, még egy kis ideig a teremben maradok. Ha valakit ennél mélyebben érdekel a témája, így van lehetősége megkeresni. Mégis,, kurta a szünet, szóval valószínűleg a legtöbben sietnek a következő órájukra.

Beadandó témakörök:
- A varázslópárbaj és az egyéni felelősség, avagy mikor indokolt a harc?
- A varázslópárbajok hatása a társadalomra
- Halál, a párbajozás végső megoldása?

Beadandó hossza: legalább 100 szó a hozzászólás végén

Ajánlott szakirodalom:
- David P. P. Cramer - Párbajok és az erőszak gyökerei a modern világban
- William Jackson - Erőszak és társadalom: Az erőszak kulturális kontextusa a modern világban
- John Fraser - Becsületkódex

- A tanóra 3 körös. A záró, tanári hozzászólás: március 12.
- Minden hozzászólás +2 házpontot ér, az órai szereplésért +5 pont szerezhető.
- Az óra igazolatlan mulasztása -5 házpont szankciót von maga után.
- Ha valamilyen okból nem tudsz írni a 3 kör alatt, kérlek jelezd.
- Mások nevét jelezd a háznak megfelelő színnel: #BD2118, #557105, #1d4d9d, #EFB521

Hatodév SVK óra
(https://i.pinimg.com/736x/5b/13/eb/5b13eb6b2922177785057e5f312b6199.jpg)
- a párbajozás elmélete és etikája -

Alig észrevehetően, megkönnyebbülten sóhajtok, és tekintek a kérdést eredetileg feltevő Nebelwalld felé. Örülök neki, hogy a RAVASZ vizsgán nem fognak ilyeneket kérdezni. Nagy az esélye, hogy gyakorlatilag bármelyikünk összevitatkozna a vizsgabiztosokkal a kérdéskört illetően. A másik opció a vélemény formálásának képtelensége a témakörben. De nem mindenkit szoktak érdekelni ezek a dolgok, és ezzel alapvetően nincs is probléma.
Biztos vagyok benne, hogy például a két jóbarátot cseppet sem fogja kárpótolni az, hogy írhatnak beadandót a témából, bár én azért örülök annak, hogy gondolataimat és véleményemet valamilyen formában pergamenre vethetem. Feljegyzem magamnak gyorsan az ajánlott szakirodalmat is, bár biztosra veszem, hogy ennyi mindent nem fogok tudni végigolvasni a beadandó határidejéig.
- Vacsora után megírjuk közösen? Jobb túlesni rajta, amíg még frissek a gondolatok a fejemben. – kérdezem Holdent, mialatt elpakolom a jegyzetet, hogy tovább siethessünk Legendás Lényekre. Mindig nagyon kapkodós ez a szünet, hiszen elég messze van innen a kifutó. Bár ha Salamander tanárnő tényleg unikornisokat fog mutatni nekünk a mai órán, akkor az mindenért kárpótolni fog.

A párbajetika határai

A varázslópárbajokat két varázsló technikai összecsapásaként tanítják, ahol a párbaj szabályrendszerének kiemelt szerepe van. Az elmélet szerint nem pusztán a varázshasználó mágiájának ereje és képzettsége, hanem az eszmék és meggyőződések is meghatározzák a küzdelem kimenetelét. A történelem azonban egy sokkal kegyetlenebb valóságot vetít elénk, ahol végül mindig az győz, aki erősebb, ügyesebb vagy kegyetlenebb. Világunk meghatározó konfliktusaiban is láthatjuk, hogy csak addig számítanak az elvek, amíg azok betartását az adott helyzet lehetővé teszi.
Ez a dolgozat azt vizsgálja, hogy mikor és milyen körülmények között indokolt egy varázslópárbaj, és az etikailag helyes döntések minden esetben egybeesnek-e a gyakorlati szempontokkal, például túléléssel. Vajon a cél szentesíti-e az eszközt?

Az elméleti óra szerint a párbajok nem csupán fizikai összecsapások, hanem ideológiai konfliktusok is. Ez az elmélet azt sugallja, hogy a párbajozó felek nem csak varázslatokkal harcolnak egymással, hanem a harcok végkimenetelét az egyes eszmék, elvek is befolyásolják. Ezen logika alapján mindig a győztes oldal bizonyul „helyesnek”. Ez az elv visszaköszön a mugli popkultúrában [1] is, például regényekben, képregényekben [2], filmekben [3] is.
Ezek a szellemi termékek azonban egy idealizált fantáziavilágot vetítenek elénk, ahol a jó általában nyer, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését. Mind a varázstalanok, mind a mágiahasználók történelmében visszaköszön az, hogy a győztest az határozza meg, hogy ki az erősebb, ki dönt a leggyorsabban, kinek állnak rendelkezésére extra erőforrások, vagy ki az, aki hajlamos átlépni bizonyos határokat.
1945-ben az Amerikai Egyesült Államok ledobott két atombombát [4] Japánra. Ez a döntés megmutatta, hogy a győztes nem feltétlenül az, aki erkölcsileg helyesebb, hanem az, aki hatékonyan ki tudja használni a rendelkezésre álló erőforrásait, és hajlandó végső eszközhöz nyúlni a céljai eléréséhez.
Az 1612-es kobold lázadás is jól mutatja, hogy a történelemkönyveket végérvényesen a győztesek írják, a győzelemnek pedig nincs köze ahhoz, hogy melyik félnél van a nagyobb morális fölény. A koboldok saját szabadságukért és jogaikért harcoltak. A lázadásokat kemény megtorlások követték. Bár valamennyi jogot sikerült idővel kiharcolniuk maguknak, de eredeti céljaikat (például a kobold képviseletet a Wizengamotban, vagy a pálcahasználat jogát) nem sikerült elérniük. Ha a koboldok győztek volna, a jelenlegi varázslótársadalmunk egészen máshogyan nézne ki.

A párbaj nem több, mint egy eszköz egy adott cél eléréséhez, amit az adott helyzet határoz meg. Párbaj során minden boszorkány és varázsló saját döntése és felelőssége, hogy milyen varázslatokat használ, és meddig képes elmenni ellenfele legyőzése érdekében. Az iskolai tanítás szerint az etikát mindig be kell tartani, azonban ez nem életszerű és nem reális egy valódi élet-halál harcban.
A morális határ nem definiálható, hiszen az nem egy biztos és objektív pont, hanem mindig helyzetfüggő. Teljesen más a megítélése egy iskolai sértődés miatti párbajnak az udvaron, vagy épp annak, ha a saját vagy más életét véded. Meddig szabad elmenni egy éles helyzetben? Hol ér véget az önvédelem, és mikortól beszélünk megtorlásról?
Alapvetően az etikus megoldásokat mindig előnyben kell részesíteni, de van az a helyzet, amikor ez nem opció. Addig lehet betartani az elveket, amíg van lehetőség választásra. Egy párbajt például vissza is lehet utasítani, ami egyes helyzetekben bölcs döntés, másokban pedig halálos ítélet. Ha a párbajt elfogadjuk, és ragaszkodunk a párbajetikett formális és kizárólagos betartásához, attól még a másik fél dönthet úgy, hogy nem tartja magát ezekhez a szabályokhoz. Ilyen ellenfél esetében az etikusan cselekvők mindig hátrányba kerülnek. A békés megoldás olykor luxus. Bár fontos törekedni rá, de végérvényesen a másik fél dönt arról, hogy ez lehetséges-e.

A varázslópárbajok szabályozása szükségszerű, de ez önmagába véve kevés ahhoz, hogy megakadályozza az erőszakot. Az önvédelemhez való jog pedig minden esetben erősebb kell legyen, mint egy előre meghatározott, morális pont, hiszen az önvédelemhez mindenkinek joga van. Az aurorok bizonyos helyzetekben (például a háború alatt) különleges jogokkal és engedélyekkel rendelkezhetnek, melyek szerint szükség esetében bevethetnek főbenjáró átkokat is. Ez azt jelenti, hogy maguk a törvényhozók is elismerik ezek szükségességét, és háttérbe szorítják az alapvető etikát.
A varázslópárbajokat addig lehet idealizálni és romantizálni, amíg nem ismerjük a történelmünket, vagy nem voltunk magunk is elszenvedői, részesei egy-egy igazságtalanságnak. Nem mindig van lehetőség ragaszkodni a szabályokhoz, amit a történelem példái is bemutatnak. Az egyes eszmék összecsapása önmagában kevés, ha nincs mögötte a megfelelő hatalom és erő. Aki mindenáron ragaszkodik az elvekhez, az könnyedén vesztesként végezheti egy olyan harcban, ahol a másik fél nem így gondolkozik.
Ugyan fontos a párbaj etikának megtanulása, mert egyfajta keretet ad a varázshasználatra, és megakadályozza a felesleges brutalitást. Azonban alkalmazkodni kell az egyes helyzetekhez és fel kell ismerni, amikor ezek könyv szerinti betartása nem lehetséges. A párbajetika ismerete nem csak azért fontos, hogy be tudjuk tartani, hanem azért is, hogy egy boszorkány vagy varázsló tudatos döntést hozhasson arról, hogy milyen mértékben hajlandó és képes eltérni tőlük egyes helyzetekben. Nem csak az a fontos egy küzdelemben, hogy ki mennyire erős, hanem az is, hogy tudja, mikor kell küzdeni, és mikor szükségszerű eltérni a hagyományos elvektől.

[1] mugli popkultúra: varázstalan emberek (muglik) által létrehozott és fogyasztott, kulturális termékek, beleértve könyveket, zenéket, filmeket, és más alkotásokat.
[2] képregény: az irodalom és a képzőművészet egy sajátos keveréke. Egymást követő képek sorozata, melyek egy történetet mesélnek el.
[3] film: avagy mozgókép; képekből álló sorozat, ami vászonra vetítve gyorsan változik, ami így azt az illúziót kelti, mintha a kép mozogna. Hanggal, kísérőzenével együtt vetítik, a történetmesélés egyik mugli eszköze.
[4] atombomba: muglik által létrehozott fegyver, ami képes egész városokat elpusztítani hosszú távú, súlyos környezetkárosító következményekkel.

Csak sóhajtok egyet, mert a kedvenc órámból full bullshit hülyeség lett, erkölcsökről, meg olyan dolgokról, amelyeknek semmi értelme. Nem is figyelek oda tovább, főleg, miután az egyik balfasz stréber megkérdezi, hogy ez RAVASZ anyag lesz-e. Nem értem, Fawcett miért erről beszél, ezt a faszságot részegen le tudnám vitatkozni Alistairrel, Damiennel, Conorral, meg egy csomó emberrel. Nem figyelek tovább erre a hülyeségre, inkább rajzolok egy második hattyút Soffinak, még a kurva ostoba kisegítősökkel sem foglalkozok tovább. Csak akkor sóhajtok fel, amikor jelzi, hogy még órán kívüli feladat is van ebből a kibaszott ostobaságból.

A Varázslópárbajok, a becsület meg ilyesmi

Ebben a dolgozatban az órán elmondottakat kívánom megismételni. Véleményem szerint egy ~~rohadt~~ nagyon egyszerű kérdésből lett egy nagyon bonyolult gordiuszi csomó kötve. Leírom, hogy én mit gondolok, listaszerűen.

1. Találd ki, hogy miért harcolsz! Fontos annyira, hogy kinyírj érte valakit, vagy meghalj érte? És ha nem, miért harcolsz?
2. Ha fontos annyira, hogy megölj érte valakit, vagy meghalj érte, számít, hogy mit gondol valaki, tisztességes volt-e fa ágyékon vagy hátba lőni a másikat?
3. Tisztességes egy olyan szemétládát, mint Grindelwald, Voldemort, Bellatrix Lestrange vagy ~~Gilean Travers~~ Antonin Dolohov győzni hagyni, hogy cserébe kielégítsük az egónkat, és elmondhassuk, hogy tisztes küzdelem volt? Becsületes hagyni Grindelwaldot győzni, hogy kiirtsa a muglikat? Vagy Voldemortot (elfelejtettem kérdezni, hogy oké-e a neve leírva, de gondolom érdemes szokni), hogy kiirtson bárkit, aki minimálisan zavarja?

Konklúzió: Ha valaki úgy dönt, hogy párbajozik, akkor győzni kell, teljesen mindegy, hogyan. Ha a vereség elfogadható, el sem kellett volna kezdeni.

Nebelwald megszólalására csak szemet forgatok a pillanatnyilag gyér jegyzeteim felé. Elég kézenfekvően ez nem egy tananyag-órának volt szánva annyira, mint inkább egy kitérőkénti gondolatgyakorlatnak, egy témát megvitatni érv-ellenérv, különböző nézőpontok szerinti diskurzusban - érthetően egy a tárgyhoz kapcsolódó témával. Őszintén, még érdekelt is az ötlet egész addig, ameddig reménykedtem benne, hogy ezt egy valamennyire életképes módon kísérelnénk meg.
Igaz, ha ő is inkább csak így ad hangot a csalódásnak, hogy végül nem lett semmi érdekes az órából, igazságtalan lehet a reakcióm. Pont mindegy, miután csak egy parlagon maradt jegyzetlap "látta", de mulasztás lenne nem elismernem a lehetséges tényt.
- Úgy látom, valóban pontosabban kellett volna tisztáznom az óra anyagát. Ennek ellenére azonban értékes válaszok hangoztak el, köszönöm tehát az aktív részvételt.- Köszönjük, tanárúr, így már tényleg megérte bejönnünk az órára, így már nem szenved hiányt a további napunk.
A továbbiakban csak fél füllel figyelek, hogy összeszed-e valami koherens mondandót, vagy legalább egy szándékozott irányát a saját gondolatainak, de a hátralevő időt hasznosabban kitöltöm egy Durandana illusztráció folytatásával, amit senki nem fog végül látni úgyse. Aki megtehetné, nincs hozzá kötődése, én meg nem fogok fáradni az egész elregélésével, mert nem. Akinek lenne, az meg a varázstitok okán nem jogosult, mert bűvölt mozgórajz, úgyhogy szintén nem.
Nem is tudom, miért a paladint alkotom - jobb napjain a legstandardabb Lawful Good archetípus, rosszabbakon pedig hajlamos belecsúszni a "tinédzserfiú játszik női karaktert" kriminálisabb szintjeibe - de talán valami az esztétikában ihlet meg időről időre. Az esztétikája, amin ezen a ponton többet dolgoztam, mint a játékosa valaha.
De végülis, hogy ne teljesen sodródjak el az órától még kicsöngetésig, Fawcett és Lowe még el is tudnának beszélgetni a karakter egy-egy aspektusától, mint a formalitást követő becsület vagy a romantizált hős lovag alak, ha ilyen valaha megtörténne. Ami nem fog.

Mire gondolt a költő?
Avagy az óra feltételezhető témája

Kitétel: miután az órán néhány alapvető fogalom nem lett egyértelműen tisztázva, a dolgozatban ezek csupán a legvalószínűbbnek tűnő feltételezések lesznek.

Párbaj: varázshasználók egy az egy elleni, varázslatok általi összecsapása, valamilyen mértékű igazodással egy hagyományalapú formális etikett pontjaihoz.
Erkölcsi dilemmák: az órán elhangzottak alapján,
- A formalitások követése vagy hanyagolása a biztosabb győzelem elérése ellenében.
- Saját maximális képesség visszafogása az ellenfél javára, és az ez által keltett benyomás kérdése - például ez segítőkész vagy épp leereszkedő a másik fél felé.

Röviden, minden a kontextuson múlik. Ez talán legkönnyebben példák útján vizsgálható: mi az adott párbaj célja és körülményi.
Gyakorlás - a párbaj célja értelemszerűen a gyakorló képességeinek fejlesztése. Egy bizonyos technika esetén (adott varázslatok, vagy a párbaj formalitásai) a párbaj előre meghatározott lépésekből fog állni, így kevés kérdést merül fel.
Szabadgyakorlás esetén vagy mindkét fél hasonló szinten áll képességek terén, így kevés okuk van nem teljes képességük szerint küzdeni; vagy a nagyobb tudású, tanító fél célja olyan mértékben tenni próbára a tanuló felet, hogy az fejlődhessen, így a kontextusnak része aszerint visszafognia a saját képességeit, hogy mi a szándékozott lecke.
Sport, verseny - az adott párbajra vonatkozó szabályok és keretek tisztázottak mindkét fél számára (megengedett és tiltott technikák, elvárt formalitások). Ha küzdősportként ezeket kiegészítenék saját további pontokkal, az a közös megegyezésük kérdése, valamint egyértelmű eset, ha ilyenek az előírt szabályokba ütköznének.
Versenyhelyzetben a megengedett keretek szintén tisztázottak, a felek pedig jellemzően a győzelemre törekednek, így nincs sok indokuk nem legjobb (és a szabályokban megengedett) tudásuk szerint teljesíteni.
Becsületbeli konfliktus - amikor a két fél valódi nézeteltérést kíván eldönteni párbaj által, de becsület, kultúrális, egyéb szempontok okán egyaránt tartja magát a párbaj formalitásaihoz. Jellemzően itt is eleme az etikettnek a párbaj kereteinek meghatározása (vagy eleve adott, vagy az egyik formális lépés megegyezni bennük, hagyománytól függően), így azok ismét egyaránt ismertek mindkét fél számára.
A legtöbb kérdés itt akörül merülhet föl, valóban mindkét fél betartja-e ezeket az egyezményeket, valamint azok ütköznek-e legalitás kérdésébe, a megegyezésüktől függetlenül. A halálos kimenetel legálisan legvalószínűbben gyilkosságnak minősülne, de szintén vannak hagyományok a párbajt eldöntő találat szintjére (pl. "első vér", harcképtelenné tevés, kijelölt területen kívülre kerülés), amik attól enyhébbek, és más legális vonzatúak.
A felek magatartásának moralitása (pl. az órai példa a képességek visszafogásáról) nehezen elemezhető konkrét esetpélda nélkül, így itt annyival foglalnám össze, hogy bonyolult kérdés, és nem feltétlen lenne objektíven egyértelmű válasza.
Két fél harca - ezen a ponton egyre kevésbé beszélünk ténylegesen párbajról (a fenti definíció tekintetében), két varázshasználó szór átkokat egymásra. Volt egyezmény a felek között a megengedett keretekről? Tartja magát mindkét fél bármilyen formalitásokhoz, nemhogy ugyanazokhoz? Ha volt kísérlet ilyen keretek meghatározására, az elbukott, különben egy fentebbi kategóriát tárgyalnánk. Ha nem volt, csak abban az értelemben beszélünk párbajról, hogy két fél küzd, varázslatok használatával. Ha más eszközöket is bevonnak, már abban sem.
Ezen a ponton, ha a másik fél eleve nem párbajozik, taktikai hátrányba helyezzük magunkat azzal, ha kitartunk annak formalitásai mellett. Az válik a kérdéssé, többet ér-e formalitás, morális fölény, önfényezés, miegyéb megtartása, csupán önmagunk számára, mint az ezzel járó magunkra szabott nehezítés. Miről szól a "párbaj"? Mi a tétje? Mi a legnagyobb veszély szintje benne?
Ezen a ponton kiterjesztettük a témát bármilyen helyzetre, ahol egy fél, egy másik fél ellen, pálcát ragad, így minden ilyen helyzet minden kérdésére.

Eszmék - szolgálhatják a motivációt a párbaj (bármilyen értelmében) létrejöttéhez, esetleg összefügghetnek a párbajformalitások némely elemével. De amint az egymással szembeálló eszméket a felek nem az eszmékról szóló diskurzusban vitatják, hanem csupán azok képviseletében harcba szállnak egymással, túlnyomórészt az eszmék tárgytalanná válnak a kimenetel tekintetében, mivel nem azok érdemei vagy hiányosságai döntenek a kimenetelről, hanem a küzdő felek képességei. Ezen a ponton az adott eszmék nagyon jó retorikai eszközök a megütközés utólagos romantizálásához, de közvetlen érdemük ritkán van benne ténylegesen.

Ijesztő a tudat, hogy Orin engem néz, pedig csak a szemem sarkából kapom el őt, miközben a professzor beszél. A lényeget mindenesetre tudom, úgyhogy azon kívül, hogy figyelek, nem tervezek már megszólalni, kérdésekre válaszolni. Az exem ugyanakkor elég ijesztő.

A tekintetem el-el vándorol, a kisebb Morgenstern felé, és tovább tanulmányozom az arcát, ahogy figyeli a professzort. Hogyan? Nem tudom, mi volt olyan különleges abban az egészben, és bár könnyű lenne az egészet ráfogni arra, hogy több gyakorlatom van, jobb bábokat készítek, mint régebben, az ilyen áttörések nem így születnek.

Rámosolygok Soffira, ahogy látom, hogy az unokatestvére, aki általában dühös és agresszív, ismét rajzolt neki valamit (valószínűleg valami kedveset, a lány reakciójából ítélve. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy talán én is rajzolok valamit – talán Revannak, de én nem kockáztatnám meg, hogy megbüntessenek. Ha kibírtam öt és fél évet büntetőmunka és pontlevonás nélkül, megteszek mindent, hogy kibírjam a maradékot is.

A Varázslópárbaj és az egyéni felelősség – mikor indokolt a harc?

A varázslópárbaj a mágikus világ egyik legrégebbi és legmeghatározóbb konfliktusmegoldási formája, amelynek története évszázadokra nyúlik vissza. Bár a párbajok egyes esetekben tisztán formális megmérettetésként szolgálnak, azok jogi és erkölcsi vonzatai messze túlmutatnak a puszta varázstudás demonstrálásán. Az alábbiakban a varázslópárbaj és az egyéni felelősség kapcsolatát vizsgáljuk, különös tekintettel arra, hogy milyen esetekben tekinthető indokoltnak az erőszakos konfrontáció alkalmazása.

A varázslópárbajok szabályozása hagyományosan a mágusok által alkotott erkölcsi normákra és íratlan törvényekre épül. A modern mágikus közösségekben, különösen a Mágiaügyi Minisztérium jogrendjében, a párbajokat szigorú keretek közé szorították, hogy elkerüljék a szükségtelen erőszakot. A párbajok egyik legfontosabb erkölcsi kérdése az arányosság elve, amely kimondja, hogy a varázslónak a fenyegetéssel arányos mértékű és jellegű varázslatot kell alkalmaznia. Például egy egyszerű sértés esetén halálos átkok használata nemcsak etikátlan, hanem jogilag is büntetendő.

A párbajok szükségessége leggyakrabban önvédelemből vagy igazságszolgáltatási célokból merül fel. Egy varázsló jogosult lehet párbajban megvédeni önmagát, ha fizikai vagy mágikus támadás éri, azonban a jogos önvédelem és az önbíráskodás között vékony a határvonal. A sötét varázslatok elleni védekezés tantárgya és a mágikus világ törvényei arra ösztönzik a varázslókat, hogy a békés megoldásokat részesítsék előnyben, és a párbajt csak végső esetben alkalmazzák.

Társadalmi szempontból a varázslópárbajok az erőegyensúly fenntartásának eszközei is lehetnek. A történelem során számos híres mágus, például Albus Dumbledore és Gellert Grindelwald párbaja bizonyította, hogy egyes esetekben a konfliktusok kizárólag mágikus összecsapás révén dönthetők el. Az ilyen összecsapások azonban gyakran súlyos következményekkel járnak, ezért az etikai és jogi normák az erőszak minimalizálására ösztönöznek.

Összegzésként elmondható, hogy a varázslópárbaj egyéni felelősséget kíván meg minden résztvevőjétől. Míg bizonyos helyzetekben a párbaj indokolt lehet, az erőszak csak akkor tekinthető legitim eszköznek, ha más alternatívák nem állnak rendelkezésre. Az önvédelem, az arányosság elve és a társadalmi stabilitás mind olyan tényezők, amelyek meghatározzák, mikor és milyen módon lehet a varázslópárbajt elfogadható konfliktusmegoldási eszközként alkalmazni.

SVK óra meg a tarkó.
2005. január

Nem győzöm követni a szóváltásokat és hogy teljesen őszinte legyek már nem is nagyon akarom. Páran nagyon bepörögtek az órán és csak repkednek a filozofikus gondolatok, amihez nekem baromira reggel van. Inkább csak hallgatom a történéseket és bámulok magam elé – jaj ne oda nem bámulhatok. Utálom, hogy beszorultam a létra mögé. Idegesít, hogy folyamatosan szem előtt van, bár így legalább nem tud csalni, mert tuti így is megtalálná valahogyan a módját rá. Nem mintha bármit is csinálna, csak fészkelődik és úgy néz kifelé az ablakon, mintha Dumbledore és Grindelwald éppen ott párbajozna. Nem véletlen, hogy ekkora gyökér minden tárgyból. Nyugi Zafira, nem kell hogy érdekeljen, nem a te dolgod. Egyébként sem meglepő, hogy O’Hara szarik az órára, amikor tisztességről és erkölcsről van szó.

Megmosolygom a professzor színpadias csavarát az óra témáját illetően. Nem mintha nem lett volna egyértelmű a „meglepetés”, de nagyon hugrás húzás erkölcsiségről ilyen beszélgetést indítani. Már szinte aranyos. Lejegyzetelem gyorsan a beadandók anyagát és nagyot sóhajtva elpakolok. Szerencsére lyukas órám lesz, szóval legalább ehetek végre valami normálisat. A kaja gondolatára automatikusan keresem szememmel Robot, falásra mindig vehető. Amikor elkapom a tekintetét mimikálom a kajálást látványosan kérdő arckifejezéssel, remélem veszi a lapot.
- Szerintem megyek bekapok valamit a Nagyterembe – mondom Soffinak – jössz te is?

A varázslópárbaj és az egyéni felelősség, avagy mikor indokolt a harc?
– A kviddics és a tisztességes küzdelem párhuzamai

A varázslópárbajok és a kviddics első ránézésre két teljesen különböző dolognak tűnhetnek, de mindkettő ugyanarra az alapelvre épül: a szabályok tartják fenn a rendet, és ezek biztosítják, hogy a versengés ne váljon puszta káosszá vagy erőszakká. A küzdelem szabályainak elfogadása nem csupán egyéni döntés, hanem a civilizált társadalmak egyik legfontosabb alapköve.

Fogóként a mérkőzéseken folyamatosan találkozom olyan helyzetekkel, amikor valaki a szabályok megszegésével próbál előnyhöz jutni. Egy apró lökés a levegőben, egy „véletlen” akadályozás – ezek az eszközök rövid távon hasznosnak tűnhetnek, de hosszú távon aláássák a játék hitelességét. A párbajok esetében ugyanez a helyzet: ha az ellenfél becstelen módszereket alkalmaz, nagy a kísértés, hogy viszonozzuk – de vajon megéri? Egy ilyen hozzáállás nemcsak az adott párbajt vagy mérkőzést, hanem az egész rendszert veszélyezteti.

Ahogy John Fraser írja Becsületkódex című munkájában, „a szabályok elfogadása nem a gyengeség, hanem a valódi erő jele” (Fraser, 1879, p. 112). A varázslópárbajok és a sportok nem csupán fizikai összecsapások, hanem erkölcsi döntések sorozata is. A szabályok azért léteznek, hogy megvédjék a résztvevőket és biztosítsák, hogy a győztes valóban a tudása és képességei alapján nyerjen, nem pedig a csalás miatt.

A történelem során mindig is a szabályokhoz való viszony határozta meg a társadalmak fejlődését. Ha egy közösség elutasítja a közös normákat, az elkerülhetetlenül a káosz felé sodorja. William Jackson Erőszak és társadalom című könyvében ezt így fogalmazza meg: „A civilizált társadalmak nem az erőszak hiányában különböznek a primitív közösségektől, hanem abban, hogy az erőszakot szabályok közé szorítják” (Jackson, 1784, p. 87). Egy párbaj vagy egy kviddicsmérkőzés ennek a nagyobb képnek a része: annak bizonyítéka, hogy képesek vagyunk uralkodni az ösztöneinken, és egy magasabb erkölcsi normához igazodni.

Éppen ezért hiszem, hogy a tisztességes küzdelem nem csupán egy lehetőség, hanem egy kötelesség is. A becstelen eszközökkel elért győzelem értéktelen, mert nem a tudást és az ügyességet tükrözi, hanem a szabályok kijátszásának képességét. Az igazi erő abban rejlik, hogy valaki képes tisztességesen harcolni – mert ez az, amit egy civilizált társadalom minden tagjától elvár.

Hivatkozások

Fraser, J. Becsületkódex. Edinburgh: Magical Ethics Press.
Jackson, W. Erőszak és társadalom: Az erőszak kulturális kontextusa a modern világban. Oxford: Wizarding Academic Press.
Cramer, D. P. P. Párbajok és az erőszak gyökerei a modern világban. London: Arcane Studies Publishing.

U N D E R Ω P R E S S U R E

under

pressure
i can promise
i'm the coldest

+18! szégyenítés, erőszak említése. A beadandó vegyesen tartalmaz valós és fiktív forrásokat,
   Összezárt állkapoccsal várom, míg az értelmetlen monológ végére ér: mélyen bánom, hogy a tavaszi félév végén elmentem arra a vizsgára, bár talán lehetnék elnézőbb magammal. Ezt a teljesítményt, pontosabban a hiányát akkor nem láthattam előre, még következtetni sem mertem volna hasonló végkimenetelre. Inkább nem jellemzem hangosan a professzor szavait, azokat a tükörképének is elmondhatta volna, ha csak a saját hangja hallgatására vágyott.
   Egy pillanatra megállok tétován, hogy beszéljek-e vele külön, vagy siessek inkább a következő, remélhetőleg hasznosabb tanórámra. A beadandó témakörei épp olyan fantáziátlanok, mint ami a táblára került. Ha erre a végtelenül liberális szócséplésre vágytam volna, kinyitom a Prófétát, és elolvasom a Wizengamotnak nevezett kígyük gyülekezetéről szóló legújabb hasábokat. Vajon van még értelme kérdeznem ezek után, vezet bárhová az öntömjénezés nászától?

   Hogyan is lehetne kárpótlás, hogy magunknak kell elsajátítanunk a témakört? Az elpazarolt időt megtöbbszöröző alkalmatlanság sorai még dühösebbé tesznek, figyelmetlenül dobálom csak a táskámba a feleslegesen elővett tárgyakat. A húgom már nincs itt, ő természetesen nem támaszt elvárásokat a roxforti professzorok képességeivel szemben, de ha hallgatok, a bűntársa leszek ebben a botrányban. Fawcett professzor bizonyára jobban örülne az engedelmes diákoknak, velük még kevesebb dolga akad, mint a vitatkozókkal. Nincs mit veszítenem a becsületemen kívül, de nem várom szelíden azt a végső éjt.
   - Fawcett professzor, meggyőződésem, hogy a kritika mindenkinek csak javára válik. Szeretnék visszajelzést adni önnek, ha a mostani órája anyagát a Minisztérium várja el öntől, akkor leadhatta volna csak kérdések nélkül, ennek jelzésével. Ha nem erről van szó, akkor az ön kész véleményével értelmetlen volt vitatkoznunk úgy, hogy nem adott arra érdemi visszajelzést és nem választotta el a párbajozást, mint sportot a párbajozástól, mint konfliktustól. Kérem, nyugodtan vonjon le házpontokat, ha úgy találja helyesnek, ragaszkodom a véleményemhez. - felvonom az állam, és csak azután távozom, hogy válaszolt valamit. Kétlem, hogy az tartalmas lesz, hiszen az imént már jelezte számunkra, hogy itt nem párbeszéről, csupán monológról van szó, de engem nem zavar az esetleges visszautasítása vagy a szégyenként számon tartott pontlevonás.

A köpeny, a kő és a bodzapálca: a halál, mint a nyugati kultúra öndefiníciójának epitheton ornansa a párbajozás etikáján keresztül a 20-21. században
Orin Morgenstern

Az angol mágikus irodalom egyik legtöbbet vitatott műve, a Halál meséje (Bogar Bárd meséi, 300-335,) részleteiben beszél Voldemort második háborújának szimbolizmusáról: a köpenyről, a kőről és a bodzapálcáról. Utóbbival kapcsolatban Ollivander (Pálcafák, 1965, 44.) jegyzi, hogy annak nem csak anyaga, hanem szimulákrumot megvalósító jelensége, dimenziója is értelmezhető. Baudrillard (Simulacres et Simulation, 28-34.) definíciója alapján a szimulákrum nem egyszerűen megváltoztatja az ismert valóságot, hanem helyettesíti azt magával, helyébe lép: a mese elemeinek elfogadása részévé teszi azt a történelmi párbeszédnek is, amelynek keretein belül értelmezhető a pálcás konfliktus, továbbiakban párbajozás.
Dumbledore több művében beszél az egyén felelősségéről a párbajozás tekintetében, de a legegyszerűbben interjúi során (Interjú a Reggeli prófétában, 1992/06/22, 23., Interjú a Reggeli Prófétában II, 1993/08/01, 65.) ahol részletezi annak szimbolikus jelentésvilágát is. Fawley válaszát egy tárcában fogalmazza meg (Reggeli Próféta, 1995/04/17, 38-39.), amelyben hivatkozza Novak et. al-t (Szimulákrum a 19-20. században: varázslóháborúk az Egyesült Királyságban, 50-79.) a párpajozás felelősségét illetően. A halálfalói konszenzus szerint tehát nem felvenni a kihívást gyengeségnek számít (és ezáltal varázstalan magatartás), amelyet direkt kapcsolatként értelmeztek a rezsim közéleti sikereit illetően is (Reggeli Próféta, 1997/01/14, 85.). Lee Ga Hyun említi az összefüggést vonatkozó művében (Dreamcatcher, 1998, 44-97.), és úgy jellemzi a konfliktust, amely megmutatkozik általa, mint a nyugati társadalom öndefiníciója, melyben ellentmondásba kerül a halál ellen való állandó küzdelem (a párbaj formájában) és annak elfogadása (annak etikája).

Az angol Mágiaügyi Minisztérium állásfoglalásában (Minisztériumi Közlöny, 2002/2, 12-22.) definiálja a párbajozás egyik értelmezhető formáját, ezzel együtt el is ítéli azt, jelezvén, hogy az nem civil kötelesség. A már említett nyugati öndefiníció kiszervező magatartása - a fegyver viselésének és használatának tekintetében, ahogy Panasiuk is írja (Párbajozás a kora 20. században, 49.) összefüggésben áll a halál értelmezésével. "Mai ipari városi civilizációnkban a halál tabunak számít, aminek elsődleges oka az, hogy elszakadtunk természetes élőközegünktől, az élet-halál ciklikusságának gondolatköre helyébe a fogyasztói kultúrára jellemző élvezetek léptek" (Thanatopoetika az orosz irodalomban, 35.), és Nietzsche szavait idézve a halál az egyetlen dolog, amely előbb vagy utóbb mindannyiunkat elér (Válogatott írásai. A vidám tudomány, 191-192.).
Tartani tőle, valamint közel kerülni hozzá, de a nyugati liberális világkép kiszolgálásával - jótékonyan elfelejtve, hogy a pálcával megvalósított agresszió elsősorban nem sportként, hanem önvédelemként és hadászati nemként kezdte pályafutását! - érthető, de el nem fogadható a 21. századi angol mágusok között.

A Minisztériumi Közlöny kiemel egy másik fontos szempontot is, mikor kísérletet tesz a definíciók megalkotására: a párbaj két beleegyezésre képes fél között történik (Minisztériumi Közlöny, 2002/2, 22-24.), ezért nem jöhet létre támadó-megtámadott tekintetében, nem teljesülnek az ahhoz szükséges körülmények. A védekezésre képtelen fél - akár cselekvőképtelensége, akár gyakorlatlansága, akár kényszerítés okán (Párbajozás a kora 20. században, 69-74.) - nem vesz részt a párbajban, amely így nem is jöhet létre, ezzel lehetlenné téve az 'etikátlan' jelző értelmezését pusztán a párbaj megvalósulásának tekintetében.
A Mágusok Nemzetközi Kongresszusának Tanácsán az utólagos vitarendezés - mely már jogi kategória, ezen belül is nemzetközi jogi normák mentén épül fel, és teszik a párbajozást a jogalkotó területévé, ahogy Baldree említi (Konfliktusok a mágusok nemzetközi jogában II, 508-511.) - a körülmények vizsgálatával kezdődik. Ezen felül azonban a természeti törvények állnak: mi volna természetesebb, mint meghalni egy önként vállalt, ismert körülmény által?
Ha hihetünk Potter megállapításának Dumbledoreval kapcsolatban: semmi.

Bibliográfia:
Baldree, Travis: Konfliktusok a mágusok nemzetközi jogában II. Fudge & Fudge: London, 1987.
Baudrillard, Jean: Simulacres et Simulation. Éditions Galilée: Paris, 1983.
Bogar bard: Válogatott mesék. Fudge & Fudge: London, 2001.
Bóna, Éva: Thanatopoetika az orosz irodalomban. In: Halál az irodalomban, szerk. Nemes László, Hegedűs Katalin. Magyar Hospice-Palliatív Egyesület: Budapest, 2021.
Fawley, Phineas: Válasz a Buta Ajtócsengőre. Reggeli Próféta, 1995/04/17.
Ismeretlen szerző: Interjú a Reggeli prófétában, 1992/06/22.
Ismeretlen szerző: Interjú a Reggeli Prófétában II, 1993/08/01.
Lee, Ga Hyun: Dreamcatcher. Dreamcatcher Company: Seoul, 1998.
Minisztériumi Közlöny: 2002/2.
Nietzsche, Friedrich: Válogatott írásai. A vidám tudomány. (ford. Szabó Ede). Gondolat: Budapest, 1984.
Novak, Hans & et. al: A párbajozás ősisége és kötelessége. In: Szimulákrum a 19-20. században: varázslóháborúk az Egyesült Királyságban. Griffendél Godrik Akadémiai Kiadó: London, 1994.
Ollivander, Garrick : Pálcafák, Fudge & Fudge: London, 1965.
Panasiuk, Magdalena: Párbajozás a kora 20. században. Salem Intézet: Salem, 1990.

A párbajozás elmélete és etikája
Hatodév - 2005. január 12.

- Köszönöm a részvételüket, illetve a rugalmasságukat a bizonytalan témakijelölésem ellenére. Nem ígérem, hogy a továbbiakban hanyagolom az ilyesfajta témákat, hiszen az alaptanterv része, mégis igyekszem majd egy kicsit stabilabb keretet adni az elsajátításhoz. - Igazság szerint a diákok még ennek ellenére is jól teljesítettek, tehát egy szavam sem lehet. Úgy gondolom, hogy a párbaj etikája, az erőszak kezelése és a taktikai gondolkodás mind olyan alapok, amelyeket bármelyik varázslónak el kell sajátítania, még ha nem is minden nap kerülnek éles helyzetekbe.
A párbajozás, mint sport és mint konfliktus elválasztása valóban egy olyan pont, amelyre érdemes lett volna nagyobb hangsúlyt fektetnem, ezt elismerem. Pontot pedig nem vonok le azért, mert kiáll a véleménye mellett. -Talán az a legnagyobb kihívás, hogy a fiataloknak megértsék, miért fontos a tisztesség, ha közben a világban, amiben élnek, gyakran csak a túlélésre összpontosítanak. Mégis úgy látom, hogy a nehezített terep mellett is jól állták a sarat. Ms. Morgensternnek pedig teljesen igaza van, legközelebb sokkal felkészültebbnek kell lennem, ha olyasmit szeretnék tanítani, aminek az alapjai sokkal mélyebben gyökereznek, mint azt korábban egy hatodéves diáktól elvárták volna. Ma már azonban elvárják, még ha számon nem is kérik.
Miután a diákok mind elhagyják a termet, és a hangjuk fokozatosan elhal, egyedül maradok a padok között, ahol az asztalokat bámulva próbálom összeszedni magam. Mielőtt bármi másra gondolnék, gyorsan összehúzom a dolgozataikat, amelyek az asztalon hevernek. Leülök, és miközben az első lapokat forgatom, egy-egy apró jegyzetet fűzök hozzájuk, mindent alaposan átnézek, próbálom a lehető legobjektívebben értékelni.
A munkáik átolvasása közben azon kapom magam, hogy néhányuk különösen meglep. Nem csupán a szokásos tankönyvi tudást idézik vissza, hanem valódi elemzést és gondolatokat építenek fel. Egyes dolgozatokból kitűnik a lelkesedés, a kíváncsiság - az a ritka hozzáállás, amelyet tanárként mindig remélek látni. Élvezet olvasni, hogyan vonnak párhuzamokat a történelemmel, hogyan merítenek más tudományterületekről vagy épp saját tapasztalataikból.
Persze akadnak olyanok is, akik a minimális követelmények teljesítésével éppen csak megugrották a lécet, de még az ő írásaikban is látok valamit, amiből lehet építkezni. Talán egy félmondat, egy gondolatfoszlány, ami arra utal, hogy ott van bennük a lehetőség - csak ki kell hozni belőlük.
A dolgozatok változatos felhozatalának köszönhetően úgy döntöttem, hogy érdemjegyek helyett jutalompontokat kapnak a diákok. Egyesek mélyreható elemzésekkel álltak elő, mások kreatívan közelítették meg a témát, és voltak, akik alapos kutatómunkát végeztek. Mivel a beadott munkák nehezen lennének egy egységes osztályzási rendszerbe szoríthatók, a pontokkal inkább az erőfeszítést és az egyéni meglátásokat szeretném jutalmazni.

Órai munkán szerzett házpontok:

Connor O'Hara +4 pont
Enver Nebelwald +10 pont
Heliodora Haseltine +13 pont
Holden Echohawk +4 pont
Miles Fawcett +4 pont
Nialen Travers +15 pont
Ophelia Langley +16 pont
Orin Morgenstern +16 pont
Poppy Marlowe +4 pont
Robert Finnighan +7 pont
Rory Foxgrove -5 pont
Soffi Lowe +6 pont
William Ashford +2 pont
Zafira Tavish +12 pont

Összesen:

Griffendél +4 pont
Hollóhát +43 pont
Hugrabug +26 pont
Mardekár +35 pont

Roxfort RPG

2004/2005-ös tanév => Nyugati szárny => A témát indította: Mrs. Norris - 2020. 07. 10. - 13:16:59