Roxfort RPG

Magányosan ébredt. Az egész ház olyan kihalt volt, mióta Willow elment Alexiával. Csak két hét volt az egész, mégis hihetetlenül hiányzott neki a lánya. Hiányoztak a közös programok, az, hogy legendás lényeket csodáljanak a különleges parkban, együtt főzzenek vagy színházba járjanak… Ez utóbbi volt az egyik kedvenc szórakozásuk a lányával, gyakorlatilag az összes – a városban futó darabot látták -, persze azok közül, amik gyerekeknek valók voltak. Az operaház fantomja nem tartozott ezek közé, Cherub viszont imádta, úgyhogy úgy döntött, ezen a magányos szombati napon feldobja a kedvét azzal, hogy beül az előadásra. Megvoltak a kapcsolatai, így sikerült az utolsó pillanatban jegyet szereznie a színház igazgatójától, akinek csodás orrot varázsolt, miután beleharapott egy megvadult bagoly. Ralph azóta is hálás volt neki ezért, így bármelyik előadásra kért jegyet, valahogy mindig megoldotta, hogy a legjobb helyre szóljon a jegye, akkor is ha teltház volt aznap este. Miután elrendezte a dolgait otthon, még volt egy bő órája az előadás előtt, és eszébe jutott, hogy milyen régen sétált már egy jót Londonban. Az otthona a külvárosban volt, egy erdős, intimebb területen, és általában véve nem nagyon vágyott a zajos, zsúfolt belvárosba, de ma este érezte, hogy erre van szüksége. Épp a Trafalgar téren bóklászott, szemügyre véve a szökőkutat, amibe a turisták lelkesen dobálták az aprókat – ennek a mugli szokásnak a célját sosem bírta felfogni igazán – amikor egy pillanatra elbambult és véletlenül nekiment valakinek. Gyorsan oldalra kapta a fejét, és egy világító kék szempárral találta szembe magát.
– Elnézést kérek, nagyon röstellem… - kezdte, majd már mozdult volna arrébb, de valami megakadályozta ebben. Döbbenten vette észre, hogy egész egyszerűen egymásba szorult a kezük, a mágia különös tréfája folytán. – Ajj – sóhajtott nagyot. – Már megint a Szeszély… - mondta bosszankodva, s közben óvatosan figyelte a nő reakcióját, hogy vajon tudja-e, mi az a szeszély, vagy egy varázstalannal áll szemben, mert ebben az esetben nem akart többet mondani…
Medimágusként tudta, hogy ilyenkor az lenne a teendő, hogy azonnal bemenjenek a Szent Mungóba, ahol majd szétválasztják őket. Ez már rutineljárásnak számított az ispotályban, naponta több ilyen szerencsétlenül járt páros jelent meg ugyanis, akik összeragadtak valamely testrészüknél. Épp ezért jól tudta, hogy bármilyen ijesztőnek is tűnik ez a helyzet, valójában nem veszélyes, egy gyors varázslatnak köszönhetően már mehetnének is a dolgukra. Csakhogy most ez a rövid kitérő nem férne bele neki, ha elakarja érni az előadást… Akkor lekésné a darab elejét, és protekció ide-vagy oda, a későket nem engedik be, s így bizony lőttek az estéjének… Megpróbálkozott hát a nyilvánvalóan kínos lehetetlennel és megkérdezte:
- Cherub Willbutch vagyok. Elnézést, biztosan furcsán fog hangzani, de… nincs kedve eljönni velem a West End színházba Miss…? – nézett kérdőn a kék szemekbe. - Az Operaház Fantomját adják ma este, a páholyba szól a jegyem… Olyan régóta szeretném már látni – folytatta kérlelő hangsúllyal.
– Utána ígérem, gyorsan orvosoljuk ezt a kis…khm… malőrt is – pillantott le összefonódott karjaikra. Nagyon remélte, hogy a nő megszánja majd, az elmúlt héten rengeteget dolgozott és annyira ráfért volna a kikapcsolódás. - Ne aggódjon, nem esik baja, ha kicsit elhalasztjuk a szétválasztást... Medimágus vagyok, sokszor láttam már ilyet! - magyarázkodott.

- Örvendek Miss Fawley! – mosolygott Cherub a fiatal nőre, miután megtudta becses nevét. Mikor a hölgy rákérdezett arra, hogy miről is beszél voltaképpen, kicsit zavarba jött. Tudhatta volna, hogy nem jó, ha ilyesmivel rohan le egy vadidegent. – Hát… ez egy mugli színház egyik legnépszerűbb színházi előadása… de persze megértem, ha nem érdekli – nézett Serenára bizonytalanul, de szerencsére aztán a nő valamiért mégis megszánta. - Ha megígéri, hogy jól fogok szórakozni, akkor elmegyek Önnel  - egyezett bele a meghívásba a hölgy. Talán ennyire látszott Cherubon, hogy mennyire vágyik valamire, ami feltölti a monoton, munkával töltött napok után? Félreértés ne essék, imádta a munkáját, ez volt az élete… Mégis, így hogy a lányát már két hete nem látta, kiüresedettnek érezte magát lelkileg. Nagyon hiányzott neki Willow, de nem akarta  alányát a nyaralása alatt azzal terhelni, hogy mennyire nehéz neki nélküle. Hadd érezze magát jól az édesanyjával Párizsban. Régóta várták ezt az utazást és eddig csodásan sikerült… Össze kell szednie magát, hogy ne essen teljes letargiába a következő időszakban, s erre épp ez az előadás volt az első terve. Nagyon boldog volt hát, mikor Serena beleegyezett abba, hogy elkíséri, és ezt nem is volt rest kifejezni.
– Örök hálám kedves Serena. Végtelenül lekötelez! Ígérem, hogy remek estéje lesz!– mosolygott rá melegen, aztán már meg is indult a színház felé, karján a hölggyel, aki érthető módon érdeklődött afelől, hogy miért is nem választja őket szét, ha egyszer épp medimágus.
- Szívesen megtenném, de sajnos nem lehet. Ezt a varázslatot csak egy harmadik személy végezheti el… különben beláthatatlan következményei lehetnek a beavatkozásnak – magyarázta menet közben. Gyorsan odaértek az épület elé, ám ekkor Miss Fawley váratlanul megtorpant.
- Mr. Willbutch. Azt hiszem, kicsit alul vagyok öltözve. Be sem fognak engedni! - mondta Serena, és Cherubban csak most tudatosult, hogy mit is visel a partnere. Egy pillanatra elgondolkodott, majd gyors megoldás jutott az eszébe. – Ha megengedi, gyorsan orvosolom ezt a problémát! Csak menjünk kicsit arrébb – vezette Serenát be egy félreeső ajtón, ahol a pénztár kapott helyet. Mivel az előadás nemsokára kezdődött,  itt most nem volt senki, se eladó, se vevő, így nyugodtan kezelésbe vehette a helyzetet. Szabad kezével a zakójában őrzött pálcájáért nyúlt, majd egy pillanatra Serena ruhája felé irányította a vörösfenyő pálca hegyét, közben elmormolva a varázsigét.
- Vestimentum nigreos – mondta, mire Serena felsője és farmerja egyszeriben feketére változott. Bár nem egy estélyi ruha, azért így már biztosan nem nézik ki a színházból. A fekete elég visszafogott szín, és akkor is elegánssá teszi viselőjét, ha amaz egy pólót és egy farmert visel.
– Ne aggódjon, az előadás végén visszacsinálom – mosolygott biztatóan Serenára, majd eltette a pálcáját a helyére. – Most már készen állunk, azt hiszem… - sóhajtotta megkönnyebbülten, s egy újabb ajtó kinyitása után előreengedte Serenát, már amennyire ezt szorult helyzetük engedte. Aztán a hallban elhelyezett díszes órára pillantott, ami hat óra ötven percet mutatott.
– Kér esetleg valamit enni, inni? Még van egy kis időnk az előadás előtt – kérdezte Serenát, fejével a büfé felé biccentve, ahol mindenféle mugli finomságot lehetett kapni.

- Ugye, ennek nem lesz maradandó nyoma? – kérdezte jogosan Serena.
- Elnézést, hogy értetlenkedek, de most találkozom először a Szeszéllyel. Néhány hete jöttem haza Dél-Amerikából, ott nem igazán voltak ilyen problémák. És milyen beláthatatlan következményekre gondoljak, amikor ezt említi? Csak a jövőre nézve... – aggodalmaskodott a fiatal nő. Cherub mosolyogva megcsóválta a fejét és igyekezett nagyon megnyugtató hangon felelni.
- Ne aggódjon, nem lesz nyoma, csak nagyon fontos, hogy ellenőrzött körülmények között, egy harmadik személy végezze el a szétválasztást. Ami a beláthatatlan következményeket illeti… - hagyott pillanatnyi szünetet. – ...akár emberéletbe is kerülhet, ha nem megfelelő módon próbálja valaki megszüntetni a szeszély hatását – tette hozzá komolyan. Szerencsére ezután nem sokkal odaértek a színházhoz, így a baljós témáról elvonta a figyelmüket Serena öltözéke. Ezutóbbit meglepően hamar sikerült orvosolni, és Cherub felettébb örült neki, hogy a nő elégedett a fekete ruhával. – Nos, rendben, őszintén szólva nekem is tetszik így. Jól áll a fekete Önnek – mosolygott, aztán bekísérte partnerét a színház előterébe. A büfé említésére Serena fellelkesedett, ezzel újabb mosolyt csalva Cherub arcára, aki a beleegyező választ követően természetesen azonnal meg is indult a hölggyel a karján a büfé felé.
- Két pohár pezsgőt kérnénk – mondta Cherub, majd a mellényzsebéből mugli pénzt hámozott elő. Szerencsére tisztában volt a varázstalanok valutájával, lévén, elég gyakran fordult meg a lányával mugli színházban. Miután fizetett, az egyik poharat odanyújtotta Serenának, hiszen egy kezében aligha bírt volna két poharat tartani, majd az egyik kör alakú asztal felé vette az irányt, ahol állva elfogyaszthatták az italt. – Egészségünkre – emelte a poharat koccintásra szabad kezével, majd belekortyolt a pezsgőbe. Viszonylag ritkán ivott alkoholt, de most jól esett neki az ital, kellemes melegséget érzett, ahogy a pezsgőt ízlelgette.
- Miről szól ez a darab egyébként? És operát fognak énekelni? – kérdezte aztán Serena.
- A darab lényege egy fájdalmas szerelmi háromszög… és a plátói szerelem, azt hiszem – foglalta össze a mondanivalót úgy, hogy lehetőség szerint a történetből azért ne árulja el a legfontosabb részeket. Szerette volna, ha az egész meglepetés lesz Serenának. – Egyébként nem opera, de énekelni fognak. A muglik ezt a műfajt úgy hívják, hogy musical – magyarázta lelkesen, majd ismét belekortyolt a pezsgőbe.
– Na és ha szabad megkérdeznem, mit keresett Dél-Amerikában? Nagyon különleges hely, egyszer jártam ott magam is – emlékezett vissza arra a bizonyos utazásra csillogó szemmel.
 – Tényleg, Ön már tudja, hogy én medimágus vagyok, de én is kíváncsi lennék arra, hogy maga mivel foglalkozik? – tette még hozzá érdeklődve. Meglepően oldottan érezte magát, holott a valóságban elég szorult helyzetben voltak. Talán a pezsgő tette, vagy az ismerős színházi közeg, de az is lehet, hogy Serena kedvessége és közvetlensége volt rá ilyen hatással. Rég volt már rá példa, hogy csak úgy kimozdult otthonról, általában mindig dolgozott, olvasott, edzett, vagy a lányával volt. Most érezte csak, hogy mennyire ráfért már egy ilyen este.

Amikor Serena szabadkozni kezdett azzal kapcsolatban, hogy nem ismeri ezt a darabot, és úgy általában véve a mugli darabokat, Cherub elmosolyodott.
- Ugyan, kérem, ne szabadkozzon! Tényleg nagyon népszerű előadás, de a varázstalanok körében. Igazából elég ritka, hogy egy varázsló úgy szeresse a mugli színházat, ahogyan én – mondta. Azt nem tette hozzá, hogy aranyvérű varázsló, pedig ez volt az igazság, de sosem gondolta, hogy ez igazából fontos lenne. A családja pedig mindig is elfogadó volt azzal kapcsolatban, hogy mennyire rajongott a mugli előadásokért. Az igazat megvallva ezt a rajongást Alexiának köszönhette. Tiszavirág életű kapcsolatuk előtt és után nagyon mély barátságot ápoltak mindig is, és bár Alexia boszorkány volt, táncosként rendszeresen szerepelt varázstalan színházakban. Ő volt hát az, aki megmutatta Cherubnak eme világ különleges hangulatát, s a férfi hamar beleszeretett ebbe a miliőbe.
- Az igazat megvallva mindig a lányommal szoktunk ilyen előadásokra járni, de ő pár hete elutazott Párizsba az édesanyjával, ezért néztem volna most meg egyedül ezt az előadást. Akarom mondani, amúgy is egyedül néztem volna, mert ez a darab még nem Willownak való… túl komoly és félelmetes egy hat éves kislánynak – magyarázkodott aztán. Kicsit zavarban volt, hiszen nem gyakran fordult elő, hogy egy vadidegennel menjen színházba, pláne nem úgy, hogy a mágikus szeszély kerítőként közreműködött az ügyben. Figyelmesen hallgatta Serena beszámolóját Dél-Amerikáról. – Igen, én Peruban jártam, egy különleges gyógymódot sajátítottam el ott még az egyetemi tanulmányaim alatt, az egyik nyári szünetben. Szívesen visszatérnék, csodálatos hely – mesélte. Cherub felettébb érdekesnek találta a nő szakmáját, és mikor alkalma nyílt rá, ezt gyorsan ki is fejezte.
- Hmmm, az asztronómia hihetetlen izgalmas tudományág – jelentette ki. Medimágusként jó pár olyan szakmabelivel találkozott már, akik kételkedtek a csillagászat tudományos mivoltában, ő azonban mindig is hitt benne. Talán azért is volt nyitottabb az átlagnál, mert édesanyja látó volt, s gyakran támaszkodott csillagász barátai segítségére egy-egy látomása megfejtéséhez. Cherub tehát tisztán és őszintén hitt abban, hogy a csillagok útjai – ha nem is kifürkészhetetlenek – elengedhetetlenül fontosak a világ alakulását tekintve.
- Ön is tervezi, hogy visszatér még? – kérdezte kíváncsian, de ekkor becsöngettek, így valóban szedelőzködniük kellett.
- Igen, ez a csengetés az előadás kezdetét jelzi. Kérem kövessen – indult meg Serenával a karján a páholyuk felé. Egy bordó szőnyeggel bevont lépcsőn lépkedtek fölfelé, majd balra fordultak, és már ott is voltak a tágas, csodás kilátással rendelkező páholyban. Cherub helyet foglalt az egyik bársonyfotelben, s ha Serena is elkényelmesedett, felé fordult.
- Mindjárt kezdődik… remélem, tetszeni fog Önnek, elég szenvedélyes darab – jegyezte meg, majd a függöny felgördült, és az Operaház fantomjának nyitó taktusa (https://www.youtube.com/watch?v=kYnYidhABgk) azonnal magába szippantotta a nézőteret. Pár perc elteltével Cherub óvatosan oldalra pillantott Serena felé, remélve, hogy partnere érdekesnek tartja az előadást.

- Ó, van egy kislánya? Willow, gyönyörű neve van.  Mit csinálnak az édesanyjával Párizsban? És hogy-hogy Ön nem utazott velük? – érdeklődött Serena, és Cherub cseppet sem érezte tolakodónak a kérdést. Először is jól esett neki Serena társasága, kedves, intelligens nőnek ismerte meg ez alatt a röpke idő alatt is, mióta találkoztak, és hát magától értetődött a kérdés, hogy miért nincs vele a családja.
- Köszönöm… Csodás gyermek. Őszintén szólva az édesanyjával sosem alkottunk egy párt, barátok voltunk és vagyunk a mai napig, így nem élünk együtt. Ennek ellenére közösen, teljes egyetértésben neveljük a lányunkat, aki kétlaki életet él. A nyáron Alexiának, az édesanyjának különleges felkérése érkezett Párizsból. Ő ugyanis táncosnő, s erre a bizonyos fellépéssorozatra kísérte el őt Willow – magyarázta igen hosszasan, de hát ez olyan összetett helyzet volt, amit nem tudott volna rövidebben megfogalmazni. Remélte, hogy Serena nem veti meg majd azért, mert úgy lett gyermekük, hogy nem tervezték, s emiatt nem alkottak igazi családot. Akarom mondani ez azért nem igaz, hiszen nagyon szerették egymást, és minden nehéz helyzetben összetartottak, mindössze nem szerelemből, hanem barátságból szerették egymást a szülők. Cherub ezután figyelmesen hallgatta Serenát, s sűrűn bólogatott, amikor Peruról áradozott.
- Tudta, hogy a graviolát újholdkor szedik le, akkor sokkal jobban hat a kezelés? – árulta el a nő.
- Nem, ezt őszintén szólva nem tudtam, de köszönöm, hogy megosztotta velem, hasznos információ – mosolyodott el, majd eljött az idő, hogy elfoglalják helyüket a páholyban. Cherub örült, hogy Serenát lenyűgözte a színház atmoszférája, a reakciója alapján arra következtetett, hogy talán soha nem látott még színházat belülről.
- Ahha, szóval a függöny felhúzódik... és kezdődik az előadás.
- Bizony – osztotta a lelkesedését Cherub. Az első felvonás csodálatos volt, Cherub nagyon örült, hogy jó szereposztást fogtak ki. Volt pár kedvenc színésze itt a Westend Színházban, és szerencséjükre ma este a többségük színpadra is lépett. Mikor a függöny bezárult előttük, Serena kíváncsian kérdezte tőle:
- Akkor most, ha jól értem, van az énekes lány, Christine, aki szerelmes Raoulba, viszont bejött a képbe a Fantom, akit lenyűgözött a lány hangja, és most meg akarja szerezni magának? És mi lesz? Sikerül neki? A lányt is nagyon lenyűgözte a Fantom. De Raoul olyan kedves és lelkes, és tuti szerelmes Christine-be. Mennyit kell várni a második felvonásra?
Cherub mosolyogva gondolta végig, hogy mit is válaszoljon erre a kérdésáradatra. Természetesen nem akarta lelőni az előadás fordulatait előre.
- Tökéletesen látja a helyzetet, igen. Szerintem jobb, ha nem árulom el, hogy mi lesz a második felvonásban, így igazi meglepetés marad… A jó hírem viszont, hogy nem kell sokat várni, tíz perc múlva kezdődik. Szeretne visszamenni a hallba és inni valamit, vagy inkább maradjunk itt? – kérdezte előzékenyen a férfi, majd hozzátette:
- Na és mondja, ha Christine helyében lenne, kit választana? Raoult vagy a Fantomot?

Kíváncsian várta Serena válaszát, vajon kit választana Christine helyében. - Én Raoult. Ő a sármos, jóképű, gazdag hapsi, igazi főnyereménynek tűnik. Vagy rosszul gondolom? A Fantom mellett nem igazán látnám a jövőt. Ő már teljesen elzárkózott a világtól, neki csak az kell, hogy ne legyen egyedül. De képes lenne feladni a magányát, a nyugodt életét vagy a sebeit feltárni a világ előtt Christine kedvéért? Boldog lenne ő egy ilyen élettel? Boldoggá tudná tenni Christine-t? Szerintem Raoul őszintén szereti Christine-t, és tényleg mindent megtenne érte – magyarázta a nő, s Cherub egyetértően bólogatott.
- Nagyon jól látja a helyzetet… A Fantom valóban nem tudná boldoggá tenni Christine-t, Raoul pedig teljes mértékben szereti és oltalmazza őt, úgy, ahogy az Christine-nek jó. Mindazonáltal, én valahol mélyen a Fantommal is együtt érzek – vallotta be. Cherub számára egyáltalán nem volt nehéz a torz, mások számára ijesztő és elborzasztó emberrel közösséget vállalnia lelkiekben, hiszen ő maga is merőben más volt, mint az átlag emberek. Cherub nőnek született, s hosszú, kitartó procedúra során változhatott csak 18 éves korában férfivá. A nemtranszfigurációs eljárásnak köszönhette mostani testét, melyet mentora, Frank Ziggens professzor fejlesztett ki. Mióta férfiként élt, végre elégedett volt az életével és önazonosnak érezhette magát, s arra tette fel saját életét, hogy másoknak is segítsen, ha problémájuk van a testükkel. Ezért lett medimágus, s választotta a plaszti-medimágiai szakirányt, amit azóta is mély hivatástudattal űzött. Serenának ezt azonban egyelőre nem akarta elárulni. Alig pár órája ismerte őt ugyanis, s bár nagyon szimpatikus és mély bizalmat ébresztő embernek ismerte meg, nem akarta magát ilyen hamar kiadni valakinek. Pláne nem olyan helyzetben, hogy szó szerint össze voltak láncolva. Így, ha a nő esetleg elborzadt volna az igazság tudatában, nem tudta volna kedvére magára hagyni Cherubot, amíg el nem jutnak a Szent Mungóba. Cherub nem ecsetelte hát tovább, miért érez együtt a Fantommal. Azt azért nagyon sajnálta a történetben, hogy nyomorúságos élete miatt képes másokat meggyilkolni ez a lény… Ezt az egy dolgot természetesen semmilyen tekintetben nem tudta megbocsátani a Fantomnak. Azt viszont, hogy mindent elkövetett, hogy valaki nyilvánvaló fogyatékossága ellenére szeresse… nem volt nehéz átéreznie. Természetesen voltak már kapcsolatai élete során, de soha senki nem szerette őt igazán szerelemből, elfogadva őt a múltjával együtt. Alexia nagyon szerette, de csak mint barátot, s ez az érzés Cherub részéről is csak ezen a szinten volt kölcsönös. Ezért is jöttek ki kiválóan szülőtársakként, Willow nagy örömére.
- Párizs gyönyörű hely, és tökéletes fejlődési és tanulási lehetőség egy olyan művésznek, mint Willow édesanyja. Ő szokott itt Londonban is fellépni? Egyszer szívesen megnézném őt is. És a kislánya szeretné követni édesanyját a színpadon vagy inkább az édesapja szakmája felé kacsintgat? – kérdezte a témához kapcsolódóan Serena, s Cherub mosolyogva felelt.
- Igen, Alexia itt is gyakran fellép, több színházban is. Ami azt illeti, Willow szinte biztosan nem a mi nyomdokainkba lép majd, mert már ilyen fiatalon is örökölte a nagyanyja, az én édesanyám jós tehetségét, és a jövőben mindenképpen ezt az adottságát szeretné fejleszteni – mesélte örömmel. Nagyon büszke volt a lányára, bármennyit tudott volna róla áradozni, és ezt bizonyára Serena is észrevette.
- Ön a medimágia melyik ágával foglalkozik? Őszintén szólva, egy időben én is érdeklődtem a gyógyítás iránt, de végül más felé terelődtem. De a kutatási területem egy része az asztronómia és a gyógyító bájitalok kapcsolatával foglalkozik – érdeklődött még Serena.
- Nocsak, ez nagyon izgalmasan hangzik! Szívesen meghallgatnám bővebben, ahogyan erről a bizonyos kapcsolatról mesél, amit kutat. Én plaszti-medimágus vagyok, és nagyon szeretem a munkámat, aminek köszönhetően rengeteg embernek tudok segíteni – mosolygott a nőre, majd mikor meghallotta a csöngőt, így szólt: - Kezdődik a második felvonás - kísérte vissza őt a páholyukba közben. Hamarosan ismét felgördült a függöny, s Cherub megint az előadásnak szentelte figyelmét, amely tényleg lenyűgözően sikerült. A medimágusra nagy hatást tett a Fantom története, és a drámai végjelenet után, ha tapsolni nem is tudott – a Szeszély kellemetlen hatása miatt – elismerő pillantása és lelkes ujjongása elárulta, mennyire tetszett neki az előadás.
- Nos, hogy tetszett? Erre a végkimenetelre számított? - érdeklődött Serenától.

Serena ezután következő válasza mélyen megnyugtatta a varázslót. - Azt hiszem, mindenki így van. Legalább is, mindenki beleképzeli magát a Fantom helyzetébe is. Mert rettenetes lehet megbélyegzettként élni, torz testtel, amit nem mer az ember felvállalni.
Cherub elismerően bólintott a boszorkány szavaira, melyek szerint – bár ezt már eddig is gyanította – a boszorkány kivételes empátiával volt megáldva. A medimágus le merte volna fogadni, hogy csak nagyon kevesen tudnának igazán együtt érezni a Fantommal, aki ugyan tényleg nyomorult testben jött a világra, ez mégsem menthette volna fel őt a bűnei alól. Következésképp, csak azon érzékeny lelkek törekedtek a megértésére Cherub szerint, akik olyan mély emberismerettel rendelkeztek, hogy nem vetették meg az emberi gyarlóságot másokban. Cherub persze sosem vétett valódi bűnnel senki ellen. Az egyetlen, amit sajnált, az volt, hogy kamaszként nagyon nehezen kezelhető volt, amíg nem sikerült rátalálnia Ziggens professzorra és a nemtranszfigurációs eljárásra. Éveken át fájdalmat okozott hál a szüleinek és öccsének, Morpheusnak azzal, hogy nyers és távolságtartó volt velük… holott ők erről nem tehettek, mégis rajtuk csattant az, hogy Cherub borzalmasan érezte magát a bőrében.
- Kíváncsian várom, hogy halljak Willow jóslatairól. Habár, én megtartom az érdeklődésemet a csillagok tényleges mozgásánál és annak elemzésénél, de sok sikert kívánok Willow-nak. Remélem beteljesítheti az álmait. Az én öcsém szeptemberben kezdi a Roxfortot, kíváncsi vagyok, belőle mi lesz. Habár ő már most teljesen oda van az asztronómiáért, de bízom benne, hogy más érdeklődést is talál az iskolában. Kifejezetten tehetséges kviddicsben. Habár főleg édesapánkkal szokott játszani, de remélem bekerül a háza csapatába is – folytatta aztán Serena, s ezzel a nyitottsággal csak még jobb színben tűnt fel Cherub előtt. A varázsló ennek hangot is adott.
- Köszönöm, ez nagyon kedves Öntől… Jól esik, hogy tudós létére nem néz le egy olyan területet, amely nem tartozik a szó szoros értelemben vett tudományágak közé… Ugyanakkor, ha jobban belegondolunk a jóslás adománya sok szempontból képes kiegészíteni számos fontos területet, akár a tudományban is - fejtette ki saját álláspontját.
- Én is sok sikert kívánok az öccsének, biztosan rátalál majd a saját útjára – tette hozzá mosolyogva még. Mivel édesanyja, Esther is jós volt, így számára mindig teljesen természetes volt, hogy komolyan vegye ezt az adottságot. Jól tudta azonban, hogy a varázslótársadalomban sokan ferde szemmel tekintenek a jósokra, s ezt kénytelen volt elfogadni. Nem az a fajta ember volt, aki bárkit bármitől meg akart győzni. Hitt abban, hogy az embereknek joguk van az önálló véleményalkotáshoz – és nyilvánításhoz, amennyiben ezt kulturált módon teszik. Örült neki, amikor a színházból kifelé sétálva, Serena ismét lelkesen megdicsérte neki az előadást. Csak remélni merte, hogy valóban jól fog szórakozni a boszorkány, s most, hogy ez bebizonyosodott, nagyon megkönnyebbült.
- Abszolút egyetértek Önnel, Serena… Ilyen aljasságra sosem lennék képes… - helyeselt, s közben arra gondolt, hogy a saját életében is mindig eleget tett ennek a párkapcsolataiban. Fontosnak érezte, hogy minden esetben beszámoljon a múltjáról annak, akivel randizott, hogy ennek tudatában dönthesse el, kíván-e a párja lenni, vagy sem. Úgy érezte, ha elhallgatná az igazságot, azzal valójában megtévesztené a másikat, s erre sosem lett volna képes. Ahogy elhagyták a színházat, egy közeli zsákutcába fordult be a varázsló, s itt megtorpant egy pillanatra.
- Azt hiszem, legjobb lesz, ha közösen a Mungóba hoppanálunk. Ne aggódjon, Önnek nem kell semmit csinálnia, majd én odarepítem magunkat – mosolygott biztatóan Serenára, s ha a boszorkány nem ellenkezett, maga elé képzelte az ispotályt, és egy szempillantás alatt ott is termett, karján Serenával.