Oldal nyomtatása - Camden Town

ღ Nyáron szél vagyok... ღ

(https://data.whicdn.com/images/76142829/superthumb.jpg?t=1378399204) (https://data.whicdn.com/images/293046186/superthumb.jpg?t=1501162857)

Jasper

(2002. augusztus 22.)

Ruci (https://i.pinimg.com/564x/e8/14/24/e8142483163874dadc0d4206660d6094.jpg)

Bármi is legyen, nekem mindenem
Tebenned lakik, bennem senki nem
Bármi is legyen, nekem mindenem
Tebenned lakik, bennem senki nem (https://www.youtube.com/watch?v=7eOhBwrRhWE)

- Szerinted túl sok pozsgásunk van már otthon? - kérdezem meg jaspert, miközben egy pozsgásokat áruló stnad előtt guggolok és a földön lévő, újségpapírra felsorakoztatott pozsgásokat nézegetem. Kicsit telepakoltam pozsgással az ablakpárkányt, mert olyan aranyosak voltak a kis pozsgás testükkel, hogy nem tudtom... Egyszerűen csak bevonzottak, mint méhecskét a virágpor. Elgondolkodva nézegetem őket, miközben Abigailt várjuk a Camden Town bejáratánál.
A legutolsó levele után még jöbb pár. Mármint tényleg elég sok levelet írt, hogy mikor találkozunk, és a végén folyton valami kérdést tett fel Jasperről. Én persze csak úgy gondoltam, hogy barátkozni akar, elég nehéz lehet neki a szüleinél a helyzet. Úgy értem apáéknál. Szóval megsajnáltam és amúgy is... Nagyon szeretnék jóban lenni velük, mégis csak a testvéreim voltak, még ha csak félig is. És mivel Abigail is apa lánya, úgy gondolom ő is tud kedves és aranyos is lenni, mint Will.
Hűvös nyári szél fújdogálja az arcomba a vörös tincseimet, így rendszeresen ki kell sperenem őket az arcomből. Olyan kellemetlen és fura érzés az augusztus. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, nagy bánata van Sophie családjának. Mármint azt hiszem olyan nagynak nem kéne, hogy legyen. De valamiért most megint hatalmába kerít az az augusztus végi ősz eleji mélabús hangulat. Az ősz olyan komor, és szomorú. Hűvösen csókol a szél, hidegek az esők, és olyan bánatosan szürke és féjdalmasan hidegedik minden. Persze lehet ez csak nálam egy minden éves nyári pánik. Sosem szeretem az augusztusi átmeneti érzéseimet, olyan mélabúsak. De ezt persze inkább háttérbe szorítom, és Jasperre mosolyogok, miközben felágaskodom hozzá egy kis csókért.
- Remélem most már nem ijesztenek meg a mentők szirénázásai, tudod, még a muglikra is ráhozzák a frászt - simogatom meg az arcát. Jó, ez előtt pár perccel konkrétan a nyakába ugrottam amikor elszirénázott mellettünk a mentő. Elszoktam már egy kicsit london nyüzsgésétől, még akkor is ha szerettem ezt a tömött, és zsúfolt meg büdös várost.
- Szerinted Abigail eltévedt? - kérdezem meg kicsit aggódva körbepislogva. Nem olyan nagy a tömeg délután van, de Abigail még nem érkezett meg. Mondjuk ő kénytelen vonatozni, de én még most is inkább vonatoznék, vagy seprűn repülve közlekednék, csak hogy ne kelljen elviselnem a hoppanálás és a zsupszkulcs meg a kandalló okozta rosszullétet.
NEm sok idő elteltével befut végül Abigail, nagyon szépen van felöltözve, az én egyszerű városi ruhámhoz képest. Szinte valami csövesnek érzem magam, az ő rózsaszínes fehér apró virágos ruhájához képest. Egyből végigmér mind a kettőnket, majd valami fura mosolyt eröltet az arcára, majd Jaspert megbámulva a kezébe nyom valami édességes dolgot. Egyenesen Jasperre vetve magát megöleli, amit én értelmetlen pislogással nyugtázok, de én is kapok valami... furán távolságtartó ölelést. De biztos még zavarja hogy a testvére vagyok.
- Ezt én sütöttem. Megint. Hátha ez ízleni fog. Sophie azt mondta, hogy nem szeretet az édeset, de én ki fogom deríteni mi a kevdenced - vigyorog rá, majd elindul az utcán. Furcsa, hogy engem figyelmen kívül hagy.
- Will nem jött, mert... tudjátok szerelmes az autójába. Szóval hárman nagyon jól fogunk szórakozni.

summer wind

(https://i.pinimg.com/564x/e6/18/c0/e618c0764f240b39d3cb7687bdf25336.jpg)

2002. augusztus 22.
Sophie

outfit (https://i.pinimg.com/564x/b5/a7/12/b5a712b1a7f54e329454f206e2a8c2ac.jpg)

„latley she’s the
only one
who can make me
smile”

Hűvös szél fújdogált, ahhoz képest, hogy még bőven benne voltunk a nyárban. Persze ez itt Angliában teljesen normális, hiszen a legtöbbször ilyenkor érkeztek meg a nagy esők és az a libabőrös hideg, amit az ember még időnként kibír pólóban, de már jól esik egy vékony dzseki. Ma még megpróbáltam enélkül elviselni és csak támogatni Sophie-t a család találkozóban. Nem igazán volt kedvem újra a testvéreivel lógni, a lány bunkó volt, a fiú meg szerencsétlen. Egyik idegesítőbb volt, mint a másik… amikor azt hittem, hogy az én családom elcseszett, akkor ismertem meg pont az övét. Még hálás lehettem a szüleimért.
– Szerinted túl sok pozsgásunk van már otthon? – kérdezte Sophie. Camden Town egyik standjánál álltunk és ő szokás szerint az apró virágokat nézte. Nem bántam cseppet sem, mióta beköltöztünk a lakásomba – ami egyébként csak pár napja volt, de tényleg – Sophie volt az, aki otthonossá tette. Cseppet sem bántam, hogy máris odahívtam és nem vártunk egy évet, mint a legtöbb pár. Bár a legtöbben azután már összeházasodnak, mint Fraser és Elliot.
Az esküvőre küldtem neki egy rövid gratulációt, de nem mentünk el. Azt mondták, hogy családi körben lesz, ráadásul eléggé úgy tűnt, hogy Elliotot még ez a kisebb létszám is zavarja. Nem volt ránk szükség ott… majd megnézzük a képeket, mikor átadjuk a nászajándékot. Azt még szintén nem vettük meg. Kicsit összejött ez az augusztus a költözéssel és minden egyébbel.
– Ugyanmár, sosincs túl sok. – mondtam.
Közben Sophie felpattant, hogy finom csókot adjon az ajkaimra. A tenyeremet óvatosan simítottam a derekára és úgy vontam közelebb magamhoz, hogy érezzem kicsit a melegségét. Szerettem közel érezni magamhoz, ráadásul most még tényleg azt az időszakot éltük, amikor csak együtt akartunk lenni.
– Remélem most már nem ijesztenek meg a mentők szirénázásai, tudod, még a muglikra is ráhozzák a frászt – mondta. Ujjai finoman simítottak végig az arcomon. Csak megráztam a fejemet. Azért elég sokat jártam a mugli városrészben is ahhoz, hogy megszokjam ezeket a zajokat… nem szerettem, mert hangos volt, de együtt tudtam vele eléni. – Szerinted Abigail eltévedt? – kérdezte aztán. Valóban jó ideje nem került elő, pedig már nagyjából a megbeszélt időpontot is túlléptük.
Egy bő tíz perces késéssel érkezett végül meg. Egy kicsit túlságosan is ki volt rittyentve, így felvontam a szemöldököm… arra mg csak mormogtam egyet, hogy a kezembe nyomott valami édes illatú szarságot. Nem voltam oda az ilyesmiért, a tömény cukor illat túl sok volt. Mégis, mikor a karjaimba vetette magát, erről egészen megfeledkeztem.
– Neked is szia… és most… – Egy kicsit eltoltam, így végül Sophie-t kezdte nyaggatni. Nem szerettem, mikor furcsa lányok kerültek túl közel hozzám. Ez a csaj meg extrám fura volt, mióta megismertem.
– Ezt én sütöttem. Megint. Hátha ez ízleni fog. Sophie azt mondta, hogy nem szeretet az édeset, de én ki fogom deríteni mi a kevdenced – vigyorgott rám, aztán elindultunk valamerre. Sophie-hoz lényegében nem is szólt.
– Az nehéz lesz. Ugyanis utálom az édes ízeket és ez nem fog változni. – Sophie kezébe nyomtam a csomagot, amit kaptam. – Majd Sophie megeszi őket. – Tettem hozzá.
– Will nem jött, mert... tudjátok szerelmes az autójába. Szóval hárman nagyon jól fogunk szórakozni. – magyarázta, miközben átkaroltam Sophie vállát és odahúztam magamhoz. Nem szerettem, mikor valaki ilyen gusztustalanul nyomul, márpedig itt erősen arról volt szó.
– Még szerencse, hogy ő legalább az autójába az. – Sóhajtottam és adtam egy puszit a vörös tincsek közé. – Tegyél egy szívességet, Abigail, és ne süss nekem többé semmit. – Folytattam. – Teljesen feleslegesen dolgozol vele, minden értelemben. – Nyomatékosítottam a szavaimat a megfelelő hangsúlyozással.

ღ Nyáron szél vagyok... ღ

(https://data.whicdn.com/images/76142829/superthumb.jpg?t=1378399204) (https://data.whicdn.com/images/293046186/superthumb.jpg?t=1501162857)

Jasper

(2002. augusztus 22.)

Ruci (https://i.pinimg.com/564x/e8/14/24/e8142483163874dadc0d4206660d6094.jpg)

Bármi is legyen, nekem mindenem
Tebenned lakik, bennem senki nem
Bármi is legyen, nekem mindenem
Tebenned lakik, bennem senki nem (https://www.youtube.com/watch?v=7eOhBwrRhWE)

Ahogy beköltöztünk a közös lakásunkba egyből megszerettem. Olyan bájos volt, a hatalmas ablakaival, csak úgy áradt be a szépséges napfény a házba, és mégis a bútorok olyan Jasperesek voltak és modernesen menők. Kellően kényelmes volt nem csak nekünk, hanem annak a seregnyi állatnak is, amit magammal hoztam hozzá. Persze Atlasz nem foglalt sok helyet, általában valami magas helyen gubbasztott, estafelé meg kirepült vadászni. Midnegyiküknek volt egy kis vacka amit kisajátított magának, a kőteknős általában az udvaron bóklászott meg rágcsálta a kis kavicsokat ha megéhezett. Jasper bárányával nagyon bájos volt. Tarzan pedig tarzankodott, csak a szokásos bolondos természetét hozta és mindig megtalálta a leglehetetlenebb helyeket az vackának. Legutóbb a mosogatótálban bubbasztott mert oda sütött be a nap.
Szerettem telebiggyesteni az üres holttereket virágokkal. Mostanában teljesen rákaptam a pozsgásokra, olyan aranyosak voltak és szépen kiburjáztak a cserépben. Így is aggódok, hogy Jasper nem tartja e őrülten túlzásnak. pedig a stand előtt nézegetve mindegyik szinte csábít, hogy vásároljam meg őket. Az összeset. A végén belőlem is egy növényes állatos őrült nő lesz, és még jasper is elriasztom úgy, hogy kipaterol a házából és mehetek a híd alá.
- Ugyanmár, sosincs túl sok – szólal meg Jasper én meg erre lelkesen felpattanok, és veszek egyet... kettőt... Hár.. Na jó, kettő elég.
- Úú, de jóó. De megígérem, hogy ez lesz az utolsó - vigyorgok rá szélesen, miközben kezeimbe fogom a pozsgásokat tartalmazó szatyrot, és arébb megyünk, nehogy elcsábuljak még itt a nagy várakozásban. Amíg a húgomat várjuk, inkább lekötöm magam azzal, hogy Jasper ölelésébe bújok a húvös időben olyan jól esik az ő érintése. Kicsit elűzi ezt a nyár végi melankóliát.
Végül csak megérkezik Abigail is, és valahogy nagyon rápörög Jasperre is, aki aztán finoman eltolja magától. Abigail perszte nem izgatja fel ezen magát tovább dumál neki, miközben engem ijesztően figyelmen kíbül hagy. talán ez még az a múltkori duzzogás, pedig azt hittem kicsit nyitott lesz felém is, ha már ő akarta, hogy találkozzunk.
– Még szerencse, hogy ő legalább az autójába az. Tegyél egy szívességet, Abigail, és ne süss nekem többé semmit. Teljesen feleslegesen dolgozol vele, minden értelemben - hangsúlyozza ki a szavait Jasper, én pedig furán pislogok rájuk. Valahogy értem én, hogy mire céloz a húgomnak, csak hát mégis csak fura. Úgy értem csak nem hajtana rá Abby Jasperre. oké, hogy nagyon menő és egy félisten, de mégis csak a tetsvére barátja. Még én se csináltam ezt amikor Averyvel voltak együtt, és azt hiszem akkor éppenségel nem is néztem rá úgy, hogy: Hűhűűű szia szia Jasper.
- Ugyan már, én csak közelebb szeretnék kerülni a nővérem pasijához, ne szívd mellre - mondja kissé zavart vékony hangon Abigail, majd morcosan gyorsít a léptein. - Nem tudom mennyire ismeritek Londont, Sophie írta a levelében, hogy ti... Kicsit másféle közösségben nőttetek fel. De van itt egy nagyon klassz szórakozó hely, a bazársorok között.
Magyarázott és céltudatosan haladt előre, miközben és Jasper kezét meg a szatyromat szorongatva igyekezek utána. Nem sokkal később meg is érkezünk egy ajtó elé, ami lét stand között nyílik, és a Zöld Cseresznye nevet viseli. Abby nem mond semmit, csak belép rajta én pedig kérdőn nézek Jasperre.
- Van egy olyan érzésem, hogy ez valami játékterem szerűség. Tudsz bowlingozni, Jasper? - kérdezem miközben benyitok én is a zöldre festett ajtón. Az érzésem nem csalt ez egy játékterem volt, mindenféle régi játékgépekkel, a háttérben bowling pályával, billiárd asztalokkal, egy kisebb kialakított pulttos kávézós résszel, ahol sütiket nasikat meg innivalókat lehetett venni.
Abby éppen egy nagy üveg valami mellett ácsorog, amiben egy csomó plüssfigura van beleszuszakolva és egy fura kar várja, hogy kivegyen onnan valamit.
- Nem vagyok egy nagy játékos, de imádom ezt a helyet. Versenyezzünk, Sophie! - firdul felém, mire kérdőn pislogok rá és a plüssös doboz felé. - Ha valamelyikünk kihalássza Jaspernek azt a pandát, nyer tőle egy puszit - teszi csípőre a kezét én meg értetlenül pislogok. nem lehetne, hogy csak én nyerjek egy puszit? De mielőtt bármit is mondhattam volna már oda is lépett a géphez, és bedobta az aprót is.

summer wind

(https://i.pinimg.com/564x/e6/18/c0/e618c0764f240b39d3cb7687bdf25336.jpg)

2002. augusztus 22.
Sophie

outfit (https://i.pinimg.com/564x/b5/a7/12/b5a712b1a7f54e329454f206e2a8c2ac.jpg)

„latley she’s the
only one
who can make me
smile”

Kettesben még minden békés volt. Sophie azokat a kis pozsgásokat nézegette, válogatta és olyan boldog volt, mikor magához vette a csomagját. Nem volt az a kellemetlen kis érzés, ami Abigail érkezésével vette át az addig hangulat helyét. Cseppet sem kedveltem azt a lányt. Nem tetszett, ahogy rám nézett és beszélt velem. Egy normális testvér nem enged meg magának ilyen érzéseket... legalábbis én egykeként így gondoltam. Egész egyszerűen nem akartam táplálni a lány érzéseit, ezért hangsúlyozva a nemleges válaszat a próbálkozásaira közöltem vele a tényeket.
- Ugyan már, én csak közelebb szeretnék kerülni a nővérem pasijához, ne szívd mellre Nem tudom mennyire ismeritek Londont, Sophie írta a levelében, hogy ti... Kicsit másféle közösségben nőttetek fel. De van itt egy nagyon klassz szórakozó hely, a bazársorok között. - Menet közben gyorsabbra vette a lépteit. Én persze tudtam, hogy kamuzik. Sok csaj próbált már rám mászni, nem ő volt az egyetlen, aki a lehető legszerencsétlenebb módon próbálta ezt az egészet kivitelezni.
- Ó, szóval azért ez a nyomulás, mert meg akarsz hívni valami italra minket. Hát ezt nem utasíthatjuk el, szóval mutasd az utat. - Mondtam és megszorítottam Sophie kezét menet közben.
A tömegben ide-oda sasszéztunk, remélve, hogy nem ütközünk senkibe. Azért így nyáron elég sokan megfordultak London központibb részein, hiszen iskola még nem volt, a felnőttek meg szabadságon voltak és ez azt jelentette, hogy mindenki nyüzsög. Két stand között még is lassan megpillantottuk a Zöld Cseresznye nevű hely, kitárt, zöld ajtaját. Odabent kellemes hűvös volt, de a szél nem jutott be olyan kellemetlenül, mint odakint.
- Van egy olyan érzésem, hogy ez valami játékterem szerűség. Tudsz bowlingozni, Jasper? - Magyarázta Sophie, ahogy körbenéztünk. Egy zöld, fűves asztalt szúrtam ki, meg valami hosszú dolgot, ahol emberek nehéz golyókat dobáltak. Nem ismertem a mugli szórakozásokat. Mi otthon csak köpköveztünk, esetleg a csokibékás kártyákat cserélgettük.
- Nem 'tom... igazából sosem próbáltam ilyen dolgokat. - Vontam vállat és kicsit jobban körbe néztem a környéken. Közben tovább sétáltunk, hogy valami üveges automatadolog mellett álljunk meg, ahol Abigail várt minket. Az üveg fogságában számos plüss volt, közöttük egy kancsal panda is, éppen mindennek a tetején.
- Nem vagyok egy nagy játékos, de imádom ezt a helyet. Versenyezzünk, Sophie! - mondta Abigail. - Ha valamelyikünk kihalássza Jaspernek azt a pandát, nyer tőle egy puszit. - Az ötlet önmagában is nevetséges volt. Mi a francra kellene bárkinek is egy ilyen rusnya panda. Ráadásul már oda is lépett a géphez.
- A faszt. Erre kár volt pénzt pazarolnod kislány. - Szóltam közbe némileg nyersen. Ezt a gondolatot már most elfelejthette a kiscsaj, még akkor is, ha álmai vágya, hogy a szőke herceg csókolgassa. - Kérem az ingyen piámat és csak a barátnőmet csókolgatom... - Szépen megfogtam Sophie kezét és már húztam is a pulthoz, Abigailnek meg intettem, hogy készítse elő a pénzét.
- Nekem egy barnasör lesz. Sophie, te mit kérsz? - magyaráztam a pultosnak, majd a vörös lány felé fordultam mellette. Megvártam, mit kér, aztán leültem. - Nem fogunk ilyen hülyeségekbe belemenni többé. Inkább lógjunk kettesben. - Hajoltam a füléhez, belesúgni a szavakat.

ღ Nyáron szél vagyok... ღ

(https://data.whicdn.com/images/76142829/superthumb.jpg?t=1378399204) (https://data.whicdn.com/images/293046186/superthumb.jpg?t=1501162857)

Jasper

(2002. augusztus 22.)

Ruci (https://i.pinimg.com/564x/e8/14/24/e8142483163874dadc0d4206660d6094.jpg)

Bármi is legyen, nekem mindenem
Tebenned lakik, bennem senki nem
Bármi is legyen, nekem mindenem
Tebenned lakik, bennem senki nem (https://www.youtube.com/watch?v=7eOhBwrRhWE)

Furcsa volt Abby közeledése, olyan hirtelen, de én ragaszgodom ahhozm hogy ebben nincsen semmi rossz indulat. Úgy értem, hiszek abban, hogy az emberek nem gonoszak egymással. Az elmúlt évek alatt megtanultam, hogy nem olyan rosszak, és csak nagyon kevesen akarnak tényleg értani a másiknak. A közelemben nem volt ilyen ember, még ha Avery furcsán és egy kicsit kegyetlenül is távolodott el tőlem, nem... Szóval hittem Abbyban, és a tesvéri kötelékünkben, hogy az majd megerősödhet. Nekem csak ők voltak, anya után a nagyiék, és elsősorban Jasper. Mindennél jobban közel akartam őket magamhoz tartani. Szóvaaaal.... Csak nem olyan szándékkal akart velünk találkozni, hogy lenyúlja Jaspert. Persze, tök helyes és menő meg szexy félisten akiért minden egyes nap megőrülök... Jó, kíváncsi vagyok, hogy ez mennyire egészséges. Na szóval jasperre pislogok, és megszorongatom az ujjait. Amúgy se hizem, hogy Abby miatt hirtelen eldobna, vagy lefeküdne vele, ahhoz ő túl aranyos.
Ahogy beérünk a játékterem szerűségbe, a villódzó neon fények kissé élesen hatnak a benti félhomályban. Nem volt olyan túlzsúfolt, de csendes se volt, a felon lógó hangszórókból búgott a zene, amiket talán Jasper nem is ismert. Elég undergound stílusban tolták a rádióban. Leginkább a játék gépektől hallatszódott felénk némi ingerült vagy éppen diadalom ittas kiabálás. Abby persze fura módon próbálkozoik megint egy puszi kicsikarásával, amire én csak zavarodottan pislogok. Én se tudok bowlingozni, de talán még az is jobb ötletnek tűnik, mint ez a csókért való versenyezés.
- A faszt. Erre kár volt pénzt pazarolnod kislány. Kérem az ingyen piámat és csak a barátnőmet csókolgatom... - megköszörülöm a torkomat, és bocsánatkérően Abby felé pislogok, aki csak elhúzza a száját és megvonja a vállát. Majd amolyan le foglak győzni pillantást vet felém, amitől megborzongok. Én nem szeretnék versenyezni. úgy értem, nincs is miért. Abigail tényleg nagyon magányos lehet, ha ennyire kétségbeesetten szeretne egy csókot. Meg úgy bármit. De ezzel Jaspert csak jobban magára haragítja, amit nem szeretnék. Az lenne a jó, ha Jasper is kedvelné a családom, de ő persze még nálam is furábbnak gondolja őket, ami persze jogos is. De én is fura vagyok. Azt hiszem. Hagyom magam odahúzni a pulthoz, ami nekem elég magasan van, de igyekszem egy kicsit lábujhegyen feljebb tornázni magam.
- Nekem egy barnasör lesz. Sophie, te mit kérsz?
- Één egy... lime-os limonádét kérek - ágaskodom. Valahogy nem vagyok nagy sörös az olyan férfias, és amúgy is a nagy melegben jól esik a savanyú limonádé. közben odaér mellénk Abby is odaér és ő is valami limonádét rendeltmert nem engedték, hogy sört vagy koktélt igyon, hiszen ő még csak tizenhat éves.
- Nem fogunk ilyen hülyeségekbe belemenni többé. Inkább lógjunk kettesben. - Elhúzva a számat kissé lehangoltan bólogatok. Érthető, hogy Abigail fura viselkedése elveszi a kedvét midnen jövőbeli családi programtól.
- Azt hittem, hogy ő... sokkal kedvesebb lesz - suttogom vissza, majd felsóhajtok egy picit azért szomorú vagyok. Közben kiérkezik a limonádém, és odafordulok, hogy elvegyem. AMi azt hiszem egy őröületesen nagy hiba, mert Abigail közben Jaspernek magyaráz valamit, és mire visszafordulok csak azt látom, ahogy a lány felnyújtózik hozzá és éppen szájon csókolja.
- Őőőő.... Abbigail... rossz helyről iszol... - motyogom enyhén sokkos állapotban, aztán csak összeszedem magam és igyeskzem elhúzni jasper szájától. Még szerencse hogy nem valami varázsvilágos dolgot iszunk, akkor még a szájuk is összeragadna... - Úgy értem enged el a barátomat!

summer wind

(https://i.pinimg.com/564x/e6/18/c0/e618c0764f240b39d3cb7687bdf25336.jpg)

2002. augusztus 22.
Sophie

outfit (https://i.pinimg.com/564x/b5/a7/12/b5a712b1a7f54e329454f206e2a8c2ac.jpg)

„latley she’s the
only one
who can make me
smile”

Azt sem tudtam arccal hol vagyok, már azon kellett agyalnom, hogyan rázzam le ezt az Abigail csajt. Tudtam, hogy bejövök neki, nem csak abból, ahogy bámult, amikor összefutottunk náluk… hanem Sophie is említett egy-két furcsa levelet. Alapvetően az sem lepett volna meg, hogy valakinek tetszek, már megszoktam, hogy a legtöbb lány körbe leng. Itt azonban egészen érdekes volt a helyzet, hiszen Sophie lényegében Abigail nővére volt. Az az enyhén furcsa volt, hogy csak így gond nélkül flörtölgetne velem a testvére előtt. Volt valami gusztustalan az ilyen lányokban, amit nem lehetett igazán szavakba önteni.
Egyszerűen látszott, hogy még gyerek. Nem érezte a tettei felelősségét és ettől kellemetlen helyzetbe hozott minket is. Mondjuk azt nem is tudtam, hogy amúgy hány éves pontosan. Sophie-val nem mentünk bele ebbe, de ránézésre legfeljebb tizenöt lehetett – a viselkedése alapján meg tizenhárom.
– Één egy... lime-os limonádét kérek – ágaskodott mellettem a pultnál Sophie. Abby is megérkezett és kért magának egy limonádét ő is. Nem is értettem, miért fordult meg a fejében, hogy valami erősebbet igyon. Ebből is látszott, hogy mennyire gyerek. Az alkoholtól senki sem lesz nagylány, legfeljebb mocskosul részeg, ami számos elég béna helyzetet szülhet.
Oda is hajoltam Sophie-hoz, hogy közöljem, többet ilyen hülyeségbe nem megyek bele. Semmi bajom azzal, hogy mugli helyekre járjunk vagy a családjával találkozzunk, de nem akarok hármasban randizni senkivel. Az a világ legbénább dolga, ráadásul rendkívül bosszantó is.
– Azt hittem, hogy ő... sokkal kedvesebb lesz – súgta vissza Sophie. Éreztem, hogy kicsit szomorúbbá vált a hangja és nem akartam, hogy miattam legyen rossz kedve… mert végülis én panaszkodtam állandóan Abigailre, meg a családjára. Csakhogy okkal tettem. Mikor odamentünk a mostohaanyjában egy csepp jómodor sem volt, az apjának meg nem volt elég fontos a lánya, hogy kiálljon érte. Ez az Abby meg itt játssza a Miss Picsát és olyanokat kamuzik, hogy a testvére nem jött el, mert valami mugli cuccot csinál. Nem vagyok hülye, a kezdetektől fogva nem volt benne a kölyök a terve.
Megérkeztek az italaink. Én is magamhoz húztam a sörömet, úgy támaszkodtam meg a pulton. Már éppen ittam volna egy kortyot belőle, amikor megszólalt megint a kevésbé imádott vörös lány. A hangja is bosszantó volt, ha egyáltalán létezhetett ilyesmi.
– Majd ihatok egy kortyot a sörből? Apa mindig megengedi, hogy leigyam a tetejéről a habot. – Magyarázta és túl közel jött. Elfordítottam a fejemet és belekortyoltam az alkoholból, remélve, hogy akkor kevésbé leszek morcos válaszadás közben… csakhogy, amint letettem a korsót pipiskedve a számra tapadt. Egy fél pillanat volt az egész, de már hallottam Sophie hangját:
– Őőőő.... Abbigail... rossz helyről iszol... – még el is rángatta tőlem. Ez volt Abigail szerencséje, mert én azzal a lendülettel löktem volna fel. – Úgy értem enged el a barátomat! – Persze a kiscsaj megpróbálta meglökni Sophie-t, mintha ő lenne a hibás a félresikerült akcióért. Nem, nem így volt, ő még viszonylag kedvesen félre taszította.
– Te meg mit képzelsz magadról? – akadtam ki és magam mellé húztam védelmezőn Sophie-t. – Gusztustalan dolog más pasijára csimpaszkodni. Főleg, ha a srác kifejtette, hogy nem kér belőled. – Közöltem, majd megemeltem a korsómat és az egész sört az arcába öntöttem.
– Hát kösz a meghívást. Mi most megyünk. – Jelentettem ki, megszorítottam a barátnőm kezét és úgy rángattam ki az utcára. Rohadtul dühös voltam, éreztem, milyen hevesen ver a szívem. – Soha többé nem akarom, hogy ez a lány a közeledbe menjen. – Vontam magamhoz és a halántékára leheltem egy finom csókot. Nem engedhettem meg, hogy tönkre tegye a családja ezt az ártatlanságot, ami olyan édesen állt neki.

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad.

◊ nyári forgatag◊
2003.07.03
(https://i.pinimg.com/736x/10/f0/7a/10f07a564da281b9e4b32fbc59ba2d62.jpg)
◊ Sophie ◊
A legszebb szín a világon az, amelytől szépnek érzed magad.

zene ◊ Fa lenni (https://www.youtube.com/watch?v=GOCjP1Sxo3g&ab_channel=%D0%94eva-Topic) outfit ◊ simple (https://i.pinimg.com/564x/09/72/3c/09723cfea6969223773d0a5ff2bfabbc.jpg)

gen igen, végre más is láthatja a ruháimat, nem csak a Hollóhát. Tavasszal elég sok ruhát varrtam, mert kikapcsolt, és olyankor nem agyaltam Hugon, és a béna szerelmi életemen. Egyik kis táska követe a másikatt, egyik szoknya jött a másik után, és a végére lett egy eglsz rógardróbnyi ruhám. A méretezést még gyakorolnom kell, mert sok ruhát Xsesre akartam magamnak, de nagyobbak lettek, és a méretező varázslat sem sikerült, amit a könyvtárban olvastam. Sőt, az egyik egészen félre sikerült, és XXles lett. De nem bánom, mert közben jól szórakoztam. Megmutattam pár lánynak, nekik is tetszett, és egy hugrabugos még megkérdezte, hogy csinálnák e neki is. Innen jött az ötlet, hogy talán ezzel kereshetnék egy kis plusz pénzt. Anyt nem veti fel a pénz, mégiscsak egyedül nevel, és ahhoz képest a házunk nagy, fentartani nem olyan könnyű. Először azt gondoltam elmegyek valami könyvesboltba, de a ruháim árulása kellemesebbnek tűnt. Anya segített idág elhozni a cókmókjaim. Nem olyan sok, Van 20 db ruha, 5 táska, és vannak kisebb kiegészítők, zoknik, ilyesmik. Tudom, hogy nyár van, és nem biztos hogy elkelnek, de sose tudhatod. Lehet, hogy valaki északra megy nyaralni, mert szeretei a hideget, és ppen ilyen klassz kötött zoknit keres, mint az enyém. A ruhaállványokra szépen felakasztgatom a vállvfás szoknyákat és ruhákat. Szép színesek, és mindegyiket imádom. Amit viselek, azt is én csinálnam, és sokkal jobb, mint amiket eddig hordtam. Ha belenézek a tükörbe, hamisíthatatlan Betht látok, nemc sak egy Hollós csajt. A ruhákra szépen sotban feltűzöm az árakat is. Nem adon dárágn, mert z a hekyzet, hogy nem tudom, mennyit érhetnek, így tíz font fölé nem vittem őket. Az idő is szép napos, kevésbé borús, mint tegnap, így talán el sem ázok. Nekekm ugyan nincs próbababám, mint a mellettem lévő árusnak, de..de talán azért így is elkelnek. Odamegyek az egyik táskát felakasztani a kis aszalka sarkára, a másikat a rozoga fa székemre, mikor a kancsal árus néni furcsán méregetni kezdi a ruháimat, aztán cöccög egyet. Bztos a ruhákat nézte? Nevetségesek? És...ami rajtam van, az is? Úristen, lehet, hogy a mugliknak ezek teljesen nevetségesek? BIztos idiótán festek! A levegőt kissé kapkodni kezdem. Vizet..vizet..hátra indulok, hogy vizet keressek, és le is ülök egy kicsit a hokedlimre, így alig látzsódok ki az asztal mögül. Talán..át kellene öltöznöm. Tessék, éppen hogy csak kipakoltam, és máris csúfos vereséget szenvedtem. Talán mégsem olyan szuperkirályak, mint ahogy én azt gondoltam..talán a könyvesbolt..vagy a Starbucks..Lehet, Clairenek sem tetszett, csak azért mondta, hogy milyen menő, mert mindig segítek a házijánál, és megkínálom anya házi kekszéből. Meg kellett volna kérdeznem Hugot..de ő is azt mondaná puszta udvariasségból, hogy szép. Bár..Hugo. Akármikor eszembe jut, elpirulok. Jaj sitenem, most pakoljak össze? Végignézek a kis fogasokon. őt (https://i.pinimg.com/564x/e2/41/01/e24101486b47a895ae9139254ab3e053.jpg) szeretem, őt (https://i.pinimg.com/564x/db/55/70/db55700a884234478d9831f2cac7b956.jpg) is, de ahh, őt (https://i.pinimg.com/564x/ff/3f/e4/ff3fe4ed327eeb73aa57b9bd5fce1554.jpg)iiiis

ღ Varázsszövés ღ

(https://i.pinimg.com/236x/66/b3/04/66b304ab88853953949b813568279204.jpg)

Beth

(2003 június 03.)

Ruci (https://i.pinimg.com/236x/4d/89/22/4d89228d2ccee779ff3724c13eac6e93.jpg)

falling down (https://www.youtube.com/watch?v=PJMOTbaVh44&ab_channel=OasisVEVO)

Kissé fásultan keveredek be a Camden Town utcáira. Az utóbbi időben az életem enyhén feje tetejére állt. Leginkább az óta, hogy Jasper az aurorok szerint egy gyilkos szörnyeteg, és de ez nem is így van, de mintha annyira nagyon rá akarnák ezt bizonyítani, hogy az egyenesen riasztó. Jasper ártatlan, az egész életét Vincent tette tönkre, ő bélyegezte meg örök életre azzal a vörös vésett szüveggel a karját, lett életének állandó kísértete... aki úgy tűnik most sem hagy békén minket. Mintha kis, apró darabokat akarna belőlünk még a halála után is kiszipolyozni. Ez persze szörnyen bántott, főleg hogy... Jasper nem egy gyilkos. Komolyan mégis ki tudná elképzelni ezt róla, hogy szándékosan életeket olt ki, miközben az a munkája, meg az élete hivatása, hogy életeket segítsen a világra jönni. Amit választott egy gyönyörű szakma volt. És ami Vincentet illeti... Baleset volt. Semmi más, csak baleset és én még csak tisztán sem emlékszem a történtekre, mert anynira sokkban és félelemben voltam, amikor megtalált Jasper. Ki kellett szellőztetnem egy kicsit a fejemet, hogy aztán kilyukadjak egy teljesen random helyen.
Egy kicsit elhúzom a számat, ugyanis itt hittem azt, hogy a mostoha testvérem, Abigail - akiről azóra rejtélyesen semmi hír nem jött -, megcsókolta Jaspert. Az orrom előtt. Pedig én tényleg azt hittem, hogy barátkozni szeretne velünk, elvégre én vagyok az új-régi mostohanővérük, meg ha már az anyuja nem volt olyan kedves és szívélyes. Felsóhajtok, és inkább csak megindulok, bele a vásári forgatagba.
Jó lett volna, ha mondjuk van is velem valaki ismerős, de Esther éppen majdnem szült, Armin a megfogalmazása szerint hajléktalan lett Caince miatt, Beth-szt nem akartam zavarni, hátha Hugozik, mármint azért ahogy írta most már tényéeg rendesen Hugozhatott is. Közben áttörök a néniken és bácsikon, emebereken és egyéb mindenféléken. Valaki meg is tapossa a lábam, én meg nem értem miért ilyen szűkösen zsúfolt az utca. Lehet én is megkönyökölök meg megtaposok valaki, aztán egyszer csak, nagy nehezen átfurakodva magam - az egyébként nagyon jó illatú - kajastandok között egyenesen belezuhanok valami ruhakellékes... válfás... szövetes... valamikbe. Azt hiszem több anyag lesz rajtam ezalatt a fél perc alatt, mint amennyi ruhát valaha is hordani lehet. Ráadásul teljesen bele is gabalyodok mindenbe is, így kalimpálás helyett csak megadóan felsóhajtok.
- Izé... Segítség! - mormogom végül megadóan, hátha nem egy dühös boszorkány néni az, akinek tönkre tettem élete művét...

Tényleg, tényleg a levegő, mintha fogyna, csak nem pánikrohamom lesz? ég sosem volt olyanom, de ilyennek képzelem. Lehet, hogy elbíztam magam, és a ruhák pocsékak, és egyet sem tudok majd eladni, inkább kukba kellene kidobni. Már éppen sírni kezdenék, mikor valami fura hangra leszek figyelmes. Felállok a kis székemről, hogy kikukucskáljak, de csak egy ruhakupacot látok, az én ruháimból, és elhaló segítségkérést.
- Izé... Segítség! -
Nagyokat pislogva lépek előre, és próbálom gyorsan leszedegetni a valakiről a ruháimat.
- Jaj..pi..pilla....elnézést...pillanat és..kéész..
Motyogok idegesen, és dobálom le a ruhákat, mígnem egyszercsak felbukkan a hang gazdája. Egészen megepődök, mert nem számítottam itt senki ismerősre. Gondoltam, elvegyülök itt a nagy idegen tömegben, de hogy pont Sophie esik be a ruáimba és tekeredik bele, arra a legkevésbé sem számítottam.
- Óh, Kakukk! Vagyis Szia Sophie!
Igyekszem felsegíteni a barátnőmet, és összesedegetem a ruháim. Magamhoz ölelve a kupacot, ismét alig látsódom ki mögüle, de igyekszem úgy fordulni, hogy lássam Sophiet.
- Hát te merre siettél ennyire? Hogy vagy? A ruhakupacom nagy nehezen kitertem a hosszúkás asztalra, és újra felrakosgatom a vállfákra szépen egyesével.
- Bocsi, ha útban voltak, csak...nagyon izgulok. Még sosem mutattam senkinek őket. Az idén csináltam őket. Mikor nem tudok aludni, akkor varrogatok, horgolgatok, mint egy vénasszony.
Annyira, hogy az egyik sapkának egészen Hugo feje lett, mert miatta rágódtam, amikor csináltam. Lehet, csak én képzelem bele, de azóta is Hugo sapkának hívom. Túl szexi lett sapkának. Talán az lett a legjobb munkám, nem is a ruhák. Jaj, igen, amit viselek.
- ugye nem lett nagyon béna (https://i.pinimg.com/564x/0e/6b/a5/0e6ba5eb322f1357042759f2f98ad935.jpg)?
Fura, de az utóbbi hetekben többet aggódtam a ruhák miatt, mint a könyvek miatt. Ilyen még soha életemben nem fordult elő, de persze ez más, mert nem veszem őket, hanem készítem, és attól félek, hogy béna vagyok, és ügyetlen.

ღ Varázsszövés ღ

(https://i.pinimg.com/236x/66/b3/04/66b304ab88853953949b813568279204.jpg)

Beth

(2003 június 03.)

Ruci (https://i.pinimg.com/236x/4d/89/22/4d89228d2ccee779ff3724c13eac6e93.jpg)

falling down (https://www.youtube.com/watch?v=PJMOTbaVh44&ab_channel=OasisVEVO)

A stressztől mostanában úgy éreztem alig láttam. A büfében is túl sokat hibáztam, és folyton Arminnak kellett megmenteni a helyztetet. Iagzából tényleg kikészültek az idegeim, a tárgyalás egyre közeledett, és ahhoz képest, hogy a nyár elején szerettünk volna Jasperrel összeházasodni, nagyon úgy tűnt, hogy megborultak a dolgok. Sőt, egyenesen megborultak, elborultak és a feje tetejére álltak, bukfenceztek és fejükre állva maradtak. Pedig olyan jó lett volna, az egész, ahogy elterveztük, de még Mikhail programjaira is alig jutottunk el. Az időm nagy részében próbáltam visszafogni a vibrálásom, Jasper amúgy is kivolt és nem akartam magammal is leterhelni, de amikor máshol voltam kicsit kiengedett belőlem a sok fezsültség és idegesen törülgettem az edényeket vagy ilyemsik. Most pedig nagy idegességemben sikerült egy halom ruhába is belegyalogolnom, amik úgy tekeredtek körém, mintha egyenesen meg akarnának ölni.
- Jaj..pi..pilla....elnézést...pillanat és..kéész... - hallom ki a kupacból, a tompa hangot, én meg még fel is jajongot, mert valami gombostű is megbök ebben a ruha és egyéb anyag halomba, úgy érzem lassan, hogy egy gigászi tűpárnára vagy legalább is egy óriási sünire zuhantam volna az előbb. Minden estere úgy érzem, hogy a perceim már végérvényesen meg vannak számlálva, amikor meglátom a fényt és a fénnyel együtt Beth arcára.
- Óh, Kakukk! Vagyis Szia Sophie! - köszönt meglepődve és én is olyan meglepődötten mászom ki a segítségével a kupac színes anyag közül, mintha csak azt hinném rosszul látok.
- Ó, nahát Beth! - mormolom, miközben a kezemből kihúzok egy gombostűt, ami agyon ugyan nem döfött az előb, de kellemetlenül a bőröm alá nyomult. - Óóóó? Beeeeth! - esik le nekem végérvényesen a dolog és lelkesen, eldobva a tűnt a nyakába ugrok és megölelgetem. Olyan régen nem találkoztam vele, és olyan jó végre egy kedves ismerős arcot látni.
- Hát te merre siettél ennyire? Hogy vagy? - kérdezi, mire sóhajtok és legyintek. Á végül is Jasper gyilkossággal vádolják, meg hogy megölte azt az embert, aki elrabolt ezen kívül semmi újdonság nincs, maximum, hogy így augusztusban lesz az esküvőnk, pedig a július olyan szép lett volna.
- Nem is tudod, azt hiszem csak el akartam futni a problémáim elől, de ezek szerint látványos jelet kaptam róla, hogy nem lehet - magyarázom, aztán sóhajtva segítek Beth-nek a ruhákat összeszedni, meg újra kiállítani, amiket összegórtam. - Soha nem éreztem magam még ilyen fáradtan - mondom végül felé fordulva. - Ezek amúgy a tieid? - érdeklődöm őszintén kíváncsian.
- Bocsi, ha útban voltak, csak...nagyon izgulok. Még sosem mutattam senkinek őket. Az idén csináltam őket. Mikor nem tudok aludni, akkor varrogatok, horgolgatok, mint egy vénasszony. - magyarázza Beth én meg álmélkodva nézem a színes ruhákat végig, eddig nem is tudom azt hittem ő árulja mert diák munka, de nem, mert ő csinálta. Egy tűnt sem tudok megfogni a kezemben úgyhogy egészen le vagyok nyűgözve, majd végignézek Beth ruháján is, ami úgy néz ki, mintha azt is ő csinálta volna.
- Beeeeth. Ezek csodálatosak. Nagyon ügyes vaaagy - mondom lelkesen, és magam elé veszek egy színes napraforgó mintájú ruhát. - Ezek annyira cukiiik - lelkendezem, és megrázom a fejem, hogy nem lett béna. Sőt. Ezt a ruhát én kérem. Nagyon-nagyon kérem.
- Hűű, lehetek én az első vásárlód? - kérdezem lelkesen aztán kicsit halkabbra veszem a hangom. - Hugoval csókolóztatok mááár?

Borzalmasan esetlennek érzem magam, ahogyan igyekszem kigabalyítani a ruhakupacból azt a valakit, akit elnyeltek a ruhák. Kellemes meglepetés ér, mikor a nagy halom ruha alól Sophie bukkan elő. Olyan kellemes meglepetés, mint mikor azt hiszed, kifogytál a kávéból, de aztán bekopog valaki, és hoz egy gőzölgő katamellás tökös kávét. Régen volt már, hogy láttuk egymást, inkább baglyokon keresztül beszéltünk. Meséltem neki Hugóról, és az érzéseimről, ami nőttön csak nőtt, és a kétségbeesett tudatlanságom tanulásba, korrepetálásba és hát..tuha varrásba folytottam. Igazából lehet, hogy Hugonak is köszönhetem, hogy iskolaelső lettem. Annyira nagyon buzgolkodtam elfelejteni a szívem nagy gondját, hogy nekiálltam a jövő évi varázslatok elméleti részét tanulni. Így született ez a sok sok színes ruha. Mindegyikben Hugot látom. Például ott az a zöld, azt akkor csináltam, mikor a szemeire gondoltam, a bús aggódó tekintetére, ahogya húgára gondol, és a kazettára. Aztán az a kék fodros. ott van benne a kézfogás a Mungóból. A villámok a testemben. Kék is a ruha, a vihar miatt.
- Ó, nahát Beth! Óóóó? Beeeeth!-
Sophie, a kedves Sophie is a nyakamba borul, én pedig szorosan, lelkesen ölelem vissza. Igazán régen beszéltünk úgy igazán, olyan barát a baráttal, sugdolózva, hajnalig, ahogy az emberek a fontos dolgokat osztjk meg a barátaikkal, az igazán hozzá közel állókkal. Mi van vele? Hova siet? Boldog? Remélem.
- Nem is tudod, azt hiszem csak el akartam futni a problémáim elől, de ezek szerint látványos jelet kaptam róla, hogy nem lehet A ruhákat a kezembe kapom, és összeszedegetve az asztalra rakom. Felvonom a szemöldököm, és csodálkozva, kiváncsian nézek Sophiera.
- Problémáid? Remélem, nem olyan nagyok. Ha bármiben segíteni tudok, egy szavadba kerül!
Ketten hamar elpakoljuk a ruháim, de még mindig a fél szemem Sophiera szegezem. Az nem járja, hogy nehéz idők járnak rá. Bár persze tudom, hogy mindenkinek vannak nehéz időszakai, de nem szeretem, ha a barátaimnak van.
- Soha nem éreztem magam még ilyen fáradtan. Ezek amúgy a tieid?
Együttérzően pislogok rá, majd félénken a ruhákra.
- Úgy tűnik, ha stresszelek, már nem csak tanulok, hanem varrogatok is. És azt hiszem, jobban is élvezem, mint hittem az elején.
Annyira, hogy fontolgatom a művészeti fősulit. Még dilemmázok, mert a lénygondozó is nagyon menő dolog. Meg attól tartok, hogy ez is egy ilyen búskomorság eszkalálódása dolog, és amikor újból vidám leszek és már nem leszek tini, akkor nem tudok majd varrni. De érzelmileg instabil művész sem szeretnék lenni, szóval nehéz dió, de még adok magamnak egy évet eldönteni.
- Beeeeth. Ezek csodálatosak. Nagyon ügyes vaaagy -
Tényleg? Vajon tényleg jók? Mi van, ha csak nem akar megsérteni? Elvégre is a barátom, s a barátok nem szívesen közölnek rossz dolgokat. Csak nem mondané, hogy hát..béna Beth, maradj a lényeknél. Na jó, egy Mardekáros biztos megmondaná, de Sophie talán túl tapintatos. Most vajon tényleg csak tapintatos? Vagy tetszenek neki? Nem vagyok felkészülve még a negtaív véleményekre. Túl nársziszlelkű vagyok. Bár nem tudom, milyen lehet egy nárszic lelke. VAn egyáltalán lelke? Magához veszi az egyik napraforgó mintásat, és lelkednezik. Talán..talán valóban jónak tartja őket...
- Ezek annyira cukiiik . Hűű, lehetek én az első vásárlód? -
Széles, vidám osollyak bólogatok hevesen, persze, persze hogy lehet, de inkább ajándékba, ajándékba adom.
- Hogy a manóba ne! De szeretném neked ajéndékba adni, amit választasz. Ne is ellenkezz, mert makacs vagyok, mint egy öszvér! Nevetek végre felszabadultan. Hiába, még nem tudom belőni, jók e ruhák, szépek e, vagy csúnyák. Mert valahogy a mugliknak talán túl fura, a varázslóknak meg túl muglis...szóval olyan se nem ilyen, se nem olyan ruhák ezek, és túl bohókásra is sikerültek. A nagy nevetésem persze a torkomra forr, ahogy Sophie olyat kérdez, amitől prüszkölni kezdek.
- Hugoval csókolóztatok mááár?
Zavarba jövök, biztos el is vörösödöm. A hangom most nem harsány, inkább halkabbm duruzsolóbb, édesebb. Lesütöm a szemem, mert a gondolatra is zavarba jövök.
- Igen. Úgy tűnik, mindketten túl zárkózodtak voltunk ahhoz, hogy elmndjuk a másiknak, mit érzünk. Végül már nem bírtam tovább, és elmondtam. És azóta olyan vagyok, mint aki folyton lebeg.
Túl romantikus és szentimentális mondatok jutnak az eszembe róla, így inkább csak elhallgatok, és a ruhákkal pepecselek.
- Valamikor igazán összefuthatnánk egy kávéra, vagy fagyira, az se baj, ha az estébe húzódik.

ღ Varázsszövés ღ

(https://i.pinimg.com/236x/66/b3/04/66b304ab88853953949b813568279204.jpg)

Beth

(2003 június 03.)

Ruci (https://i.pinimg.com/236x/4d/89/22/4d89228d2ccee779ff3724c13eac6e93.jpg)

falling down (https://www.youtube.com/watch?v=PJMOTbaVh44&ab_channel=OasisVEVO)

Beth-ttel találkozni olyan kellemes és jó élmény most, mint a meleg tavaszi zápor délután, ami felfrissít és egy kicsit kicseréli az ember lelkét is. Üdítő és kellemes, egy kicsit el is felejtkezem attól a nagyon-nagyon sok stresszről, ami ránk vár, meg a tárgyalásról, és inkább próbálok egy kicsit visszatérni az olyan Sophie-s Sophie-hoz aki mindig vidám és lelkes és csak úgy önmagában véve Sophie. Ez az egész Vincent ügy megviselt, és azóta, hogy elrabolt, pedig még kaptam Jaspertől egy édes, nagyon-nagyon ennivaló kistacskót is, hogy ne féljek, és ha ő nincs velem, legyen aki megvéd. AZtán persze felbukkant az életünkban megint, mint valami kísértet, hogy még itt vagyok, és a halálon túl is fájdalmat akarok okozni Jaspernek. Nem szerettem, hogy bántotta Jaspert, hogy heget hagyott a karján, egy csúnya, szomorú heget. Vincent őrült volt, a halála meg baleset volt, Jaspert pedig nem csukhatták le. És még csak össze se tudunk így házasodni, hát teljesen kétségbe vagyok esve. Pedig mindent olyan jól megterveztünk, és Mikhail is cukin seígtett. Ahh, csak legyen vége és legyen minden megint a rendes kerékvágásban.
Szóval hiányzott már Beth, mert eddig csak levelezgettünk, aztán már bizonyos okok miatt nem is volt nég ahhoz sem erőm. Ezért aztán kap egy nagy adag Sophie ölelést, mert már rég nem öleltem meg a barátaimat. Estherrel is régen találkoztam, és őt megölelni nem is mertem, nehogy összenyomjam a babáját, Miráék is messze kerültek tőlem. Vajon ezt jelenti a felnövés, hogy az embernek sose lesz ideje a barátaira? Ez egy kicsit szomorú.
- Problémáid? Remélem, nem olyan nagyok. Ha bármiben segíteni tudok, egy szavadba kerül! - csak bólogatok, és közben igyekszem mosolyogni. Jasper nem örülne, ha mindenknek elmondanám, hogy gyilkossággal vádolják, és Beth ebben nem nagyon tud segíteni.
- Jóó, csak ölelgess még egy kicsit - mormogom sóhajtva, majd ha kiöleljük egymásból a lelket kicsit elhúzdódok, és megnézem miféle katasztrófát okoztam neki itt ebben a sok textil-, és ruhakavalkádban. - Ez egy nagyon jó stresszlevezetés, én általában ha ideges vagyok fagyit eszek... - teszem hozzá vigyoorgva, és segítek neki összepakolni, ha már szétcsaptam itt mindent.
És a ruhák tényleg nagyon aranyosak. Talán néhány kissé túl bohós nekem, meg hipszteres, de akinek ez a stílusa azoknak teljesen tökéletesek. És mindegyik olyan színes és olyan vidám, hogy az ember lelke teljesen tele csordul tőle. Viszont ez a naprafordós ruha nagyon-nagyon tetszik, és olyan bájos, talán tényleg egy kicsit én is hipszter vagyok? Minden esetre tényleg lenyűgöz, hogy Beth tud varrni, és alig tudok összefoltozni egy lyukas zoknit, hiába használok mondjuk bűbájt hozzá, egyszerűen nem megy. Valahogy nekem a varrás nem igzazán esik kézre, és néha azon is csodálkozom, hogy a faragás miért igen.
- Hogy a manóba ne! De szeretném neked ajéndékba adni, amit választasz. Ne is ellenkezz, mert makacs vagyok, mint egy öszvér! - magyarázza beth, mire én elpirulok, és nem is nagyon tudok mit mondani. Szeretnék segíteni neki, hogy fellendüljön ez a szép és cuki vállakozása, de annyira határozottan mondja ezt, hogy igazából már ki se merném fizetni.
- Óh, Beth, csodás barát vagy. Ha valaha lesz pálcaüzletem, és kelleni fog neked pálca, akkor majd keress fel - kacsintok rá pajkosan. Bár azt hiszem én az összes ismerősömnek ingyen adnám a pálcákat. Túl kedves vagyok, na. De minden esetre örülök, hogy Beth ilyen felszabadultan nevet, szeretem amikor nevet, olyan vidám és Beth-est. Na meg nekem is jut most az ő üde hangulatából, amire nekem nagyon nagy szükségem van. Aztán persze Hugora terelem a szót és ettől rögtön zavarba is jön. Igazából jó dolog a fiúkról bezsélgetni a csajokkal, olyan kis intim és hát na.
- Igen. Úgy tűnik, mindketten túl zárkózodtak voltunk ahhoz, hogy elmndjuk a másiknak, mit érzünk. Végül már nem bírtam tovább, és elmondtam. És azóta olyan vagyok, mint aki folyton lebeg - magyarázza Beth, mire én széttárt karokkal a nyakába ugrok hangosan visítva, mint egy őrült kamaszlány. De ennek valahogy annyira-de annyira örülök. Olyan sok évődés és minden után vééégreee. Talán rég szurkoltam így bárkinek is, és nagyon boldog vagyok. AMikor az ember megtalálja valaki mellett a boldogságot az olyan jóóóóó.
- Uuuuuuuu Beeeeth, gratuláloook - ugrálok a nyakába, aztán csak leállok, nehogy nyaksérvet kapjon tőlem meg ilyenek. - Az egy jóó ötleeet. Azt hiszem megpróbálok időt szakítani rááá, mihelyst Jasper tárgyalásának a végére érünk. Tudod, ki kell beszélnem majd az esküvői stresszt magamból - magyarázom, és hát őszintén nem tudom milyen lesz még, vagy hogy Jasper menynire akar kicsi vagy nagy esküvőt, családtagokkal vagy barátokkal, nem is tudoom. De jó lenne már azon izgulni, mint hogy Jasper az Azkabanba kerül-e vagy nem.

Olyan jó Sophiet ölelni. Igazán kellemes meglepetés találkozni vele, az élet kicsit elsodort minket egymás mellől, de hát az élet ilyen. Nem is tudom, most éppen mi van vele, és kicsit önző módon mostanában inkább Hugo kötötte le a gondolataim. Persze igenis érdekel, mi van vele. De az arca a meglepett örömön kívül mást is rejt, és ettől az én őszinte mosolyom is leolvad. Problémák. Nem szeretem ezt a szót, de szívből reménykedem, hogy ezek a gondok idővel eloszlanak körülötte. Nem szeretem a tehetetlenséget, így villámgyorsan ajánlom fel enki, hogy amennyiben tudok segíteni bármiben, de tényleg bármiben, csak egy szavába kerül. Mintha egy kis kelletlen mosolyt látnék az arcán, nem is tudom. Nem fogok belekontárkodni, vagy faggatni, csak tudatni akartam, hogy itt vagyok. Akkor is, ha személyesen, fizikailag nem mindig. ARossz, hogy én még a Roxfortban, ő meg már kint, a nagy világban. Eg év múlva talán már könnyebb lesz. De ki tudja, mi lesz egy év múlva, merinre, az még olyan soká van!
- Jóó, csak ölelgess még egy kicsit - Ölelem, ölelem, amíg nem érzem azt, hogy lassan megfojtom. Ekkor szépen lassan elengedem. Körbenéz a ruhákon, amik az itóbbi időben kitették a szabadidőmet. Fogalmam sincs amúgy, honnan jött ez az egész. Elkezdtem olvasgatni a könyvtárban, aztán a kezembe akadt egy mágikus varrás kezdőknek könyv. Kivettem, olvasgattam, próbáégattam, és hát..ezek lettek belőle. A hiányosságaim néhol sima varrással pótoltam, ez néhol látszik is, de csak ha nagyon hunyorog az ember, és igazán, igazán apró részleteknél tűnik fel, a varrások mentén néha.
- Ez egy nagyon jó stresszlevezetés, én általában ha ideges vagyok fagyit eszek... -
Jó, hát igen, az is egy bevett dolog, bár én stresszhelyzetben képtelen vagyok enni. A gyomrom olyan picire összeszűkül, hogy egy falat se megy le a torkomon. Inkább levesek tuszkolok magamba, cukros teát, ilyesmi. A vizsgaidőszak általában leves, cukor. De az évek alatt hozzászoktam a stresszhez. Bár a szerelem okozta stresszt csak most tapasztaltam meg. Egészen más, a gyomromat még jobban képes felfalni. Az a bahj, hogy azt hiszem, a gyomrommal együtt a kis eszemet is, árpedig azt jobban szoktam használni.
-Jó, a fagyi elég jó dolog, még stressz nélkül is. Meg a sütik. A süti olyan sok mindenre jó!
Lehet vele vígazstalni, ünnepelni, jutalmazi, de tényleg, szinte bármit. Mindenre is jó. Mondjuk a gyomorrontásra nem jó, de azon kívül...mindenre is. És hát ez a varrás..nos..végignézek én is a ruháimon, amik nagyon, de nagyon színesek. Szinte jekmez szerűek, de arra kell rájönööm, hogy én..szóval én nagyon is szeretem őket, és szeretek bennük járni. Olyan kis barátságosak, melegséget sugároznak, és vannak köztük téliek is, amik az Angliai sötét telekbe igazi vidámságot csempésznek. Sophienak pedig mindig szívesen csempészek valami vidámat az életébe, így nagy örömmel ajándékozom neki a napraforgós ruhát. Már hozom is a ruhát, és szépen, egy sárga kis ajándék zacsiba bele is rakom. A zacsit boltba vettem, de azok i színesek. Kiválasztok egy sárgá, hogy menjen a ruhához. Remélem, legalább ezzel is kicsit jbb kedvre derítettem.
- Óh, Beth, csodás barát vagy. Ha valaha lesz pálcaüzletem, és kelleni fog neked pálca, akkor majd keress fel Bólintok, és eszembe jut, mikor összebarátkoztunk a gólemnél. Nekem előtte nem igazán voltak barátaim, csak háztársaim, akik hát..legtöbbször csendben tanulnak. Azóta talán kicsit megnyíltam, többet vagyok mások társaságában, de azért még mindig szeretek egyedül csendben tevékenykedni. Lásd a ruhák is. És ht igen...Hugo. Szeretem. Már egy jó ideje tudom, Sophienak meg is írtam. De borzasztóan féltettem azt a barátségot, ami volt, és van köztünk. Szinte rettegtem, hogy mindent elrontok. Hugo okos, helyes, kedves, és figyelmes. A szülei pedg a világ legnagyobb idiótái, hogy észre sem veszik. Hugo jobb szülőket érdemel. Ha fogja a kezem, nem érzek félelmet, és..egyszerűen minden sokkal jobb.
- Uuuuuuuu Beeeeth, gratuláloook - Boldogan, visítva ugrik a nyakamba, amitől zavartan nevetek én is. Jó lenne egyszer rendesen beszélgetni, csacsogni Sophieval, mert olyan sok mesélni valóm van, és még több meghallgatni valóm Sophie életéről. Egy süti nap igazán jól esne valamikor.
- Az egy jóó ötleeet. Azt hiszem megpróbálok időt szakítani rááá, mihelyst Jasper tárgyalásának a végére érünk. Tudod, ki kell beszélnem majd az esküvői stresszt magamból
Nagyon bólogatok, hogy igen, igen, feltétle..mi?
- Tárgyalás? Japser tárgyalás? Milyen tárgyalás? Zavartan és gyanakvóan pislogok, mert ha valaki általában tárgyalásra megy, ha csak nem az a munkája, akkor..nem szokott jó dolog lenni. Egyáltalán nem.

ღ Varázsszövés ღ

(https://i.pinimg.com/236x/66/b3/04/66b304ab88853953949b813568279204.jpg)

Beth

(2003 június 03.)

Ruci (https://i.pinimg.com/236x/4d/89/22/4d89228d2ccee779ff3724c13eac6e93.jpg)

falling down (https://www.youtube.com/watch?v=PJMOTbaVh44&ab_channel=OasisVEVO)

Beth társasága egy kicsit felvidít, ezen az elkenődött napon. Eszembe jztnak azok a közös és vicces meg frucsa Roxfortos pillanataink, amikor találkoztunk, vagy amikor csak összefutottunk az órákon, vagy a folyosókon. Averyvel rettenetesen eltávolodtam az utolsó hetekre, hónapokra, csak mert Jasper és köztem volt valami kellemes és forró vibrálás, aminek nem tudtunk ellenállni. Sebzettek voltunk, és valahogy meggyógyítottunk egymást, egymásra találtunk ez pedig még a mai paig is kitartott. Hiányzott azonban Beth, és érdekes módon Avery egyre kevesebbet jutott az eszembe. De erről szólt az élet, a sulis barátságok néha teljesen eltűnnek a semmibe, ahogy mindenki halad a maga útján, a saját életével foglalkozik. Azonban szomorú lennék, ha eltávolodnék Mirustól, Beth-től, és a többi barátnőmtől, akikkel együtt töltöttem az időmet a Roxfortban. Felnőni szomorú volt, és az életben vannak buktatok, amik néha lenyomnak a padlóra. Vagy a frissen elkészült ruhák közzé, de legalább itt van Beth, és én ennek nagyon örülök. Főleg, hogy olyan hosszú és végtelen öleléssel ölel, ami jelenleg nagyon is jól esik. Így is tudnék maradni.
Büszke vagyok Beth-re, hogy ilyen ügyes, a tehetséges emberek sokszor úgy elvesznek az életben, anélkül, hogy tudnák, tehetségesek. És legalább Beth is ezzel ki szeretne törni, ami jó, sőt, nagyon-nagyon jó.
-Jó, a fagyi elég jó dolog, még stressz nélkül is. Meg a sütik. A süti olyan sok mindenre jó!
Erre csak nagyban bólogatok. Hát igen a sütik tényleg jók jó időben és rosszban is, megsimizik az ember lelkét. Mondjuk Jasper nem egy édesszájú, de neki tudok csinálni sós izéket is, miközben ő csak fejcsóválva nézi, ahogy én mondjuk nutellás palacsintát eszek, és kiröhög, mert mindenem nutellás lesz közben.
- Óóó, mire is mennénk édesség nélkül - bólogatok, és azért cinkosan el is mosolyodok, mert nem is volt olyan régen az a vicces fagyis esetünk Beth-tel. Csak tavaly. Eh, de gyorsan telik az idő. Szinte szomorúan gyorsan. Még csak most voltam elsős a Roxfortban, ősztől pedig másodéves leszek az egyetemen.
Beth pedig egyenesen ki van virulva, és néha azok a szerelmes csillogások a tekintetében! Hát persze, hogy muszáj felhoznom Hugot is meg őt is. Igazából Hugot nem ismerem enynira, olyan tipikus hollós srácnak tűnt, aki csak olvas vagy tanul vagy olvas vagy tanul vagy... szóval igen. A hollósok furcsák, olyan lehet a hálókörletük, mint az oviban a csendes pihenő. Mindenki... elvan, és tanul? De ahogy elmodnja, hogy összejött Hugoval hát ráugrok, a nyakába egyenesen és lelkesen, lányosan sikongatok a fülébe, nem is érdekel, hogy néhány unalmas felnőtt morcosan néz rám, hogy mégis mi bajom van. A szerelemnek örülni kell.
- És most tii? akkor tii jártoook! De jóó. És a szüleitek örülnek ennek? Tudod elég izé, ha furák. Bár nekem csak a nagyim nem szereti Jaspert. De a nagyi egy nagyon bonyolult eset - lagyintek, amikor kicist távolabb lépek tőle, hogy levegőt is tudjon kapni. Meg persze véletlenül elszólom magam Jasper miatt. Egy kicist el is pirulok, nem akarok pletykálni, de ahh. Mindig túl sokat beszélek.
- Tárgyalás? Japser tárgyalás? Milyen tárgyalás? - kérdez rá Beth, mert hát ki engedne el egy olyan szót a füle mellett, hogy tárgyalás? Hát senki. Maximum, ha süket. Zavartan még jobban elvörösödök, és cska úgy pakolgatni kezdek ruhákat, míg össze nem szedem magam, hogy Beth-re nézzek. Bocsi Beth, nem akarom átrendezni, csak ideges és stresszes vagyok.
- Hát izé a tárgyalás. Aaaa. Khm. Egy fontos tárgyalás, hogy ne kerüljön beee...odaaa. Igazából csak baleset volt és nem csinált semmi rosszat! - makogom és hadarom persze miközben pánikolva kikerekedik a szemem. - Ő nem olyan és... nem akarom, hogy elvegyék tőlem, és... - magyarázom gesztikulálva aztán csak kitör belőlem a sírás, mert nem is tudom. Magamat hibáztatom, hogy nem figyeltem este amikor zártam a büfében és elrabolt Vincent. Mert naiv voltam és buta.
- Jaj, Beth úgy félek - motyogom és szipogok párat.

Van is az a mondás, amiben elmondják, hány ölelés kell a túléléshez, hány a boldogsághoz, és hány a ..izééé..elfelejtettem. De a lényege azm hogy az ölelésnek jótékony hatása van. Mr persze, ha nem rossz szándék vezárelt, nem egy baziliszkusz öleli ki belőled a szuszt. Tudom, hogy az élet megy tovább, és ha kikerülök a suliból, én sem fogok annyit találkozni például Hugoval se, csak hétvégenként. De nem baj, mert úgy kéozelem, így majd lesz miért várnom a hétvégéket. Kettőnk közül én vagyok a beszédesebb, Hugo inkább jó hallgatóság. Majd elmesélem a hét történéseit, le is írom, hogy ne felejtsem el. Roxmortsban majd nagyokat sétálunk. Várom már az egyetemet, de hiányozni fog a Roxfort is. Sophie tehát itt van, jól van, mármint lárszik az aggodlom rajta, de nincs beesett, sápadt arca, és biztos vagyok benne, hogy megoldódik az a..aminek meg kell oldódnia.
- Óóó, mire is mennénk édesség nélkül Persze, hogy semmire! Eszembe jut a tavalyi fagyizásunk, és azt hiszem, Sophie is erre gondol. Akkor kezdtem többet gondolni Hugora, még nyáron is. Készítettem egy portré rajzot is. Jesszus, de kínos így utólag. De most komolyan, ki a fene készít valakiről rajzot, ha nem a párja? Most már ok, de akkor...talán kicsit fura volt. De..most már mindegy. A szerelem tényleg képes elvenni az ember lányénak eszét.
- És most ti? akkor tii jártoook! De jóó. És a szüleitek örülnek ennek? Tudod elég izé, ha furák. Bár nekem csak a nagyim nem szereti Jaspert. De a nagyi egy nagyon bonyolult eset -
Ó, igen, a szülők. Most erre mit is mondhatnék? Anya persze kicsattan a boldogságtól, nagyon szereti Hugot, na de Hugo szülei..ők egészen más tészták. Nem is igazán a kapcsolattal vn a bajuk, hanem úgy Hugoval. Egyszerűen semmibe veszik, átnéznek rajta, ha pedig mégis észreveszik, csak pocskondiázzák. Őrülten fel tudnak idegesíteni, azzal, ahogyan bánnak vele, ahogy beszélnek vele. Én nem is tudom, hogy lehet valaki ilyen réséges szülő. Mert valljuk be, azok. Abszolút nem támogatják, pedig Hugo nagyon is szereti Amyt. És ehhez kapcsolódik neki a borzasztó nagy bűntudat, hogy nem szerette eléggé, és miatta van most ilyen szörnyű állapotban. Ami szerintem nem igaz. De a szülei ezt nem beszélik meg vele, hagyják Hugot is senyvedni emiatt, és akkor rá is pakolnak egy lapáttal. Pedig Hugo igazán kivételes személyiség, és a szülei wáhh...fertelmes egy népség, a hajam is kihullik a haragomtól menten. De csak félre húzom a szám, próbálok mosolyogni is, mert na, azrt nem kezdem el másnak, még Sophienak sem ócsárolni őket. Hugo sem szeretné.
- Igen, járunk, és szeretem. Már egy ideje szeretem, csak nem mrtem elárulni neki. És hát a szülők meg...Hát anya teljesen odáig van, meg vissza. Imádja Hugot. Az ő szülei kicsit...kevésbé barátágosak, de még nem próbáltak meg elátkozni, vagy ilyesmi.
Mosolygok talán kissé bénácskán, de ha arra gondolok, anya hogyan kergeti csokis sütivel Hugot a lakásban, akkor őszintén vigyorogni kezdek. Na de hogy mi? Tudom, hogy nem trágyalátást mondott, vagy trágyázást, határozottan tárgyalást mondott, ami nem hangzik jól.
- Hát izé a tárgyalás. Aaaa. Khm. Egy fontos tárgyalás, hogy ne kerüljön beee...odaaa. Igazából csak baleset volt és nem csinált semmi rosszat! Persze, hogy nem csinált, Sophie az egyik legjámborabb ember, akit ismerek, nálam is jámborabb, és ha valaki Sophieba szerelmes, tuti nem csinl rossz dolgokat. Ez nem hiszem, hogy olyan, hogy az ellentétek meg a vonzalom, az egy bugyuta gondolat, erre semmiképpen sem érvényes. Inkább a zsák meg foltja De Sophie folytatja, és a hangja is egyre elcsuklóbb lesz..jaj Merlinr, hát mi folyik itt..
- Ő nem olyan és... nem akarom, hogy elvegyék tőlem, és... Sírni kezd, Sophieból feltörnek a könnyek, a hangja is lassan egy kisegéréhez hasonlít. Én nem tudom, mi történt, de nagyon kétségbe van esve.
-Oda? Hova oda? sejtem, hogy hova, biztosan nem Csodaországba, csak olyan fura még csak gondolni is erre.
- Jaj, Beth úgy félek - Nem is tudom, láttam e már valaha sírni. Villámgyorsan matatni kezdek az ezernyi zsebemben egy zsepi után, amit aztán odanyújtok neki.
- Én biztos vagyok benne, hogy nem kerül oda, és tisztázzák a félreértést. Sokszor az emberek bedőlnek a látszanak, de..lehet kissé hosszadalmas a dolog, de...meg fog oldódni. Ha ártatlan, márpedig hiszek neked, akkor ki fog derülni. Próbálom vígasztalni. A minisztérium emberei csak felgöngyölítik az ügyet, nem hiszem, hogy ártatlanokat csuknának le. Nem tudom, naiv gobdolat e, de szeretnék bennük is bízni. Az igazságnak itt kell lennie, nem pedig..odaát.

ღ Varázsszövés ღ

(https://i.pinimg.com/236x/66/b3/04/66b304ab88853953949b813568279204.jpg)

Beth

(2003 június 03.)

Ruci (https://i.pinimg.com/236x/4d/89/22/4d89228d2ccee779ff3724c13eac6e93.jpg)

falling down (https://www.youtube.com/watch?v=PJMOTbaVh44&ab_channel=OasisVEVO)

Olyan jól eső érzés hallani azt. hogy mások boldogsága is jól alakul. Beth-nek és Hugonak sokat szurkoltam az utóbbi időkben a levelezéseink alkalmával, és nagyon is izgatottan vártam a fejleményeket. Jó dolog a szerelem, és ha az ember megtalálja számára az igazit, akkor az még színesebbé teszi a világot. Emlékszem, az elején én is emnynire sokat kínlódtam. Mármint ott volt Nolan, aki olyan helyes volt és aranyos, aztán persze nem mertem kezdeni semmit se a helyzettel, mert azt hittem Margával jár. Aztán utána ugye volt egy furcsa élményem Mirával is, amikor elmentem vele Amerikába, és nem is tudom... Ott én éreztem magam kegyetlennek, hiszen én mondtam ki, de... EGyszerűen úgy éreztem nem megy. És ez olyan nyomorultul esett nekem is. Mintha nem lehetne engem szeretni. És jött Teddy a maga heves morcos kissé veszélyes lényével. Őt tényleg szerettem. Annak ellenére is, hogy egy egész nyárra teljesen eltűnt, én meg halálra aggódtam magam... és az se működött. Kezdtem azt hinni én vagyok a hiba a dologban. Aztán Jasper... Jasper teljesen más volt. Valahogy a közös szakításunk után, amikor találkoztunk és beszélgettünk, csak rá tudtam gondolni. Olyan hirtelennek tűnt az egész, és még most is úgy dobog a szívem, ha rágodnolok. Mellette a többi kamaszos szerelem nem is tűnik annak. Remélem beth is ilyen erősen szereti Hugot és Hugo is Beth-et.
- Igen, járunk, és szeretem. Már egy ideje szeretem, csak nem mrtem elárulni neki. És hát a szülők meg...Hát anya teljesen odáig van, meg vissza. Imádja Hugot. Az ő szülei kicsit...kevésbé barátágosak, de még nem próbáltak meg elátkozni, vagy ilyesmi - magyarázza Beth én meg csak bólogatok. Igazából Jasper szüleivel sincs mály kapcsolatom, de valahogy neki se. Azt hiszem Vincent jelenléte a családra is hatással lehetett. Ez pedig csak mégjobban fájt. Hát még Jaspernek! De a nagyi nem semmi, na meg Lizzy, apa felesége. Ahh!
- Figyelj, nem számít. Ha elég erősek vagytok, egyszerűen nem számít ki mit tesz vagy mond nektek a kapcsolatotokról. Csak támogassátok egymást, és akkor minden rendben lesz - magyarázom, talán túlságosan is ünnepélyes hangnemmel. De azt hiszem ebben tapasztalt vagyok. Jasperrel sok mindenen mentünk keresztül. A családom és egyép katasztrófák miatt. Igen... Mostanában minden kissé katasztrofális.
- Voltatok valami izgalmas helyen a nyáron? - kérdezem inkább, bár tény, hogy mi Jasperrel a tárgyalás, meg az egész Vincent ügy miatt nem is jutunk el sehová. Meg az esküvő is elég neccesnek tűnik a nyárra. És mindezi miért? Mert hagytam magam elrabolni! Komolyan, mindent elszúrok, ahh, remélem az esküvőt nem fogom. Így is folyton azt álmodom, hogy pucéran megyek az oltár elé...
Csaaak semmi pánik, Sophie, előbb-utóbb minden jó lesz. Ugye? UGYEEE?!
Annyira elönt az a drazstikus érzelmi hullám, hogy komolyan Beth előtt szakad el a cérna, és elrontom neki az egész vásárját, meg elűzöm a vevőit, de erre a gondolatra, meg arra, hogy Jasper és minden másra is, csak jobban záporoznak a könnyeim, egyszerűen most érzem úgy, hogy ez túl sok, és nem bírom. Jasper előtt nem akartam kiakadni, mert így is önmagát okolja sok minden miatt, és erős támasza akarok lenni neki, nem az aki a saját depije miatt lehúzza. De most... most csak kijön belőlem minden hirtelen, pedig még a végére se értünk, és Beth kérdésére csak hebegni, meg hüppögni tudok.
- Hát odaaa - motyogom kissé elhaló hangon, mert ennél több szót most nem is tudok magamból kierőszakolni. Ha Mr. Auror, vagyis Mr. Nott lett volna a helyszínen biztosan nem történik meg az, hogy Jasperre akarnak kenni egy balesetet.
- Én biztos vagyok benne, hogy nem kerül oda, és tisztázzák a félreértést. Sokszor az emberek bedőlnek a látszanak, de..lehet kissé hosszadalmas a dolog, de...meg fog oldódni. Ha ártatlan, márpedig hiszek neked, akkor ki fog derülni.
Bólogatok, és lassan, de biztosan megnyugszom. Nagy levegőő Sophiee, ennél rosszabb dolgok is történtek veled. Mondjuk meghalt az ostom alatt a legjobb barátod. Remek, most sokkal jobb kedvem van. Szegény Balthasar. Nagy levegőőő, naaagy levegőő. Szipogok még egy kicsit, aztán csak megölelgetem a barátnőmet.
- Jaj, ne haragudj. Azt hiszem most kiborultam, nem akartalak kizökkenteni a vásárodból - sóhajtok, és zavartan beletúrok a vörös tincseimbe. - Igazad van, minden rendben lesz - mosolyodom el, és letörlöm a könnyeimet az arcomról.
- Jövök neked eggyel, Beth - mondom neki, és még bólogatok is hozzá. - Olyan pálcát csinálok neked, hogy az majd megszólal, ha oda jutunk - dőlök neki barátnősen. - Egyébként te most leszel végzőőős. Az MMMM-re fogsz jelentkezni? Akkor egy suliban leszüünk megiint - lelkesedem, de ez azt jelenti, hogy messze lesz Hugotol. De mi is áthidaltuk ezt Jasperrel. Jó, nem voltam olyan nagyon lemaradva tőle. De ha erős a szerelem minden csak megerősíti

Még mindig emlékszem, mikor a klubhelyiségben el akarták hívtani magukat a lányok randira Hugoval, és és olyan, de olyan piszkosul rosszul éreztem magam. Dühös voltam rájuk, hogy minek csinálják ezt, és dühös voltam talán Hugora is, hogy miért nem akar engem elhívni. Nem azért, hogy kimentsen egy szituból, nem barátilag. És persze magamra is dühös voltam, amiért szintén nem léptem semmit. A tabulás sem ment olyan könnyen, mint eddig, volt, hogy többször kellett elolvasnom egy mondatot, mire felfogtam. Akkor is, ha az a mondat az volt, hogy törjük szét a diót, aprítsuk fel, és adjunk hozzá tengeri sót. Háromszor is elolvastam, hogy tengeri só, és akkor eszembe jutott a tenger, hogy ott vagyunk Hugoval, és beszélgetünk, de milyen jókat! Aztán összeakad a teintetünk és...na hát igen. Így ment a tanulás. Akármibe kezdtem, Hugo lett a vége. Először csak azt gondoltam á, jól van, sokat vagyok együtt vele, nem csúnya, persze, kicsit megtetszett, majd elmúlik. De mikor megláttam hátulról is, tudtam, a járásáról, a feje hátuljáról, hogy ő az. És onnan tól kezdve úgy kalapált a szívem, még a térdem is megrogyott. Ki kellett mennem a mosdóba, hogy arcot mossak. Na, ilyen volt beleszeretni Hugóba. Aztán jöttek a még nagyibb kétségeim. Hogy Alfie elveszi tőlem, úristen, tőlem, mikor nem is az enyém. De a tudat, hogy teljesen hiú ábrándokat kergeteg, teljesen leblokkolt. Hogy kérdezzem meg tőle, hogy te figyu, meleg vagy? Mert én meg közben beléd estem, mi teszrál a gödörbe. Persze azok nem esnek bele gödrökbe, annál ügyesebbek. A szülei pedig....teljesen igazságtalanul kezelik Hugot, egyáltalán nem segítenek neki, pedig nélkülük is majd meghasad a szíve. Tavaly télen is a kórházas kazettás dolog...hogyan csinálhat valaki ilyet? És amikor elmenekült otthonról? Nem is emlékezek vissza, mert újból felidegesítem magam.
- Figyelj, nem számít. Ha elég erősek vagytok, egyszerűen nem számít ki mit tesz vagy mond nektek a kapcsolatotokról. Csak támogassátok egymást, és akkor minden rendben lesz -
Kedvesen bólintok, igen, így lesz. Felesleges is felhúznom magam, egyszerűen csak olyan jó, hogy ő van, hogy itt van, és szeret.
- Voltatok valami izgalmas helyen a nyáron? -
Hát..nagyon izgalmas helyen nem voltunk. Anyát se veti fel a pénz, hogy adjon nekem nyaralgatni, de nem bántam, egyáltalán nem bántam. Nekem éppen elég az is, ha velem van. És mivel a szülei továbbra sem tartják az év gyerekének, elég sokat volt nálunk.
- Az idén nem voltunk semmi izgi helyen, de nekem az is roppant izgalmasnak minősül, hogy van pasim.
Nevettem fel, ami jól esik, oldódik bennem a pár perccel ezelőtti feszültség. Sophieban pedig pont ellenkezőleg, ekkor jön ki belőle, tör a felszínre, én pedig próbálom vigasztalni, amennyire csak telik tőlem. Igazából tudom, hogy az oda, az Azkaban, de mégis, olyan félelmetesnek tűnik az egész. Mégsem Erzsébet királynő kastélyába viszik...
- Hát odaaa Mondja Sophie kicsit sipolós hangon. Oda. A csúnya, sötét helyre, ahol dementorok vannak. De neeeem, nem viszik oda Jaspert, olyan fatálisat senki sem tévedhet, hogy oda kerüljön. Magamhoz ölelem, amíg csillapodik a kedélye. Mikor már csak szipog, elengedem.
- Jaj, ne haragudj. Azt hiszem most kiborultam, nem akartalak kizökkenteni a vásárodból.Igazad van, minden rendben lesz -
Bólogatok, megsimítom a vállát, aztán keresgélni kezdek a zsebebmben valami cukorka után, de csak egy kissé csoffatag sós karamellát találok., amit Sophie kezébe nyomok.
- Ugyan, nincs semmi baj. Tessék, ezt edd meg, jobban leszel tőle. Bocsi, kicsit csoffi, de az íze ugyanolyan, mint fénykorában! Valóban, kicsit girbe gurba, kezd hasonlítani egy béna szaloncukorra, ellenben baromi finom.
Jövök neked eggyel, Beth. Olyan pálcát csinálok neked, hogy az majd megszólal, ha oda jutunk Ismét felkacagok, mert biztosra veszem, hogy nekem lesz az egyik legkirályabb pálcám. Már el is képzelem, miket varázsolok vele. Olyan ruhákat varrok, hogy ihaj! Kedvesen nekem dől, én is kicsit játékosan megpököm az oldalát.
Egyébként te most leszel végzőőős. Az MMMM-re fogsz jelentkezni? Akkor egy suliban leszüünk megiint És tényleg! Ez ideáig eszembe se jutott! Oda igyekszek menni, mert bár év elején még lénygondozónak akartam menni, az idén rájöttem hogy hát...ez a ruha tervezés, varrás jobban megy. Persze nem talárszabászatra akarok menni, saját márkát szeretnék létrehozni. Valami újat, egyedit.
- Igen, ismét egy suliba járunk majd! Lelkendezem vele együtt. Ez persze azt is jelenti, hogy Hugotól leszek távolabb, de hiszem, hogy nem okoz majd gondot. Zsebre dugom a kezeim, és ekkor találok még valamit. Jaj, mi ez..áá, egy robbanó cukooor! Ezt is Sophie kezébe nyomom, becsomagolom neki a kis szatyorba a ruhát, és így engedem útjára.
- Ezt meg rakd félre későbbre. A ruhát pedig viseld egészséggel! ÉS..mindenképp írj majd, hogy mi lett..de nem lesz gond. Egy darabig nézem, ahogy a sziluettje eltűnik a forgatagban, majd újból egyik kétségből esek a másikba, elég jók e ezek a ruhák itt.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

A n n a

(https://i.pinimg.com/564x/2b/19/9b/2b199b4e061bb99a4d3640dbbacf3165.jpg) (https://i.pinimg.com/originals/3b/54/0e/3b540e765b4ad700de351a8ab880486f.gif)
m u s i c (https://www.youtube.com/watch?v=ELw5Cs7LLZ8)

..Did you miss me? I've been
So messed up since you stopped calling
It's a long way back from "sorry, " but here I go
How does it feel? How does it feel?..

..a trágár szavak esélyesek...

A hajnal feltartóztathatatlanul ránk köszöntött, bármennyire is szerettem volna hogy ez az éjszaka örökké tartson. A napsugarak árnyai eleinte lágyan kúsztak be, selymes fénybe vonva Anna nyugodt alakját melyben gyönyörködtem. Könnyedén vesztem el a lágy arcvonásaiban, sötét szempillái tökéletesnek tűnő rendezetlenségében, a haja puhaságában vagy a válla tökéletes ívében. A takaró elrejtett minden mást, de nem is kell több a fantáziámnak mivel a a tegnap este emlékei élénken élnek bennem. Minden porcikája ugyanolyan tökéletes, mint amilyenként élt bennem, ha nem még jobb… talán a megszépült emlékek jóvoltából is. Mire a fények élesekké és szúrosakká váltak, lecsap rám a másnap gondterhe. Minden bonyolulttá vált. Kurva bonyolulttá. Nehezen jutok döntésre, de halk szusszantással megadom magam annak a tervnek, amelyet a legtisztábbnak érzek. Apró csókot küldök csak a nő homlokára, majd fájós háttal nekiindulok a napnak. Több mint egy éve újra a földön alszom, mondhatni azóta hogy szétváltunk - vagy jobbára mióta elhagyott -. Mondhatnám hogy próbálkoztam, de nélküle egy éjszaka után feladtam. Szokatlan megint más szinten, más anyagon lenni, mint a kemény padló. Üzenek Alfred-nak, hogy Anna régi ruhatárából hozzon két szettet is. Tökéletesen jók rá azok, ez nem kérdés, jól tudom, hisz este erről maximális bizonyosságot szerezhettem. Közben elkészítek neki egy gyors reggelit és a másnaposságra való vizet némi speciális kevésbé mágikus inkább vitamindús innivalóval egyetemben, amit az ágya mellé szervírozok. Két elegáns kis cetlire sebtében írom rá hogy EGYÉL MEG és IGYÁL MEG, hogy mikor kinyitja szemeit eszébe se jusson mással kezdeni a reggelt. A ruhákat eddigre Alfred leadja, így azt is odakészítem neki arra az oldalra, ahol engem kellene találnia. Hagyok neki egy üzenetet is - elvégre a cetlizgetés köztudottan olyan jól megy nekünk -, hogy töltse hasznosan és okosan a napját. Csak egyetlen időpontot és helyszínt vések fel, ami ismerős lehet számára. Aztán kifordulok az ajtón.

Bár Anna felbukkanása egyszerre bosszantó de örömteli, felvet rengeteg gondot is. A betervezett ügyleteim még miatta sem várhatnak, bár megfordult a fejemben hogy lemondom azokat. Inkább maradtam volna egy reggeli hancúrra vele de lássuk be, még mindig van bennem egy tüske amiért lelépett. És ezt nem lehet egy szimpla légyottal semmissé tenni, bármennyire is jó volt. Sophie is meglepően hallgatag, még mindig érzem a dacos sértődöttségét, s a medál azóta hideg és kimért… mintha nem is lenne rajtam.
Az órák lassabban pörögnek mint szeretném. Sokszor jut eszembe, eltűnődöm mit csinálhat, merre járhat... Ha van esze nem megy ki az épületből, ha nincs akkor maga kell megoldja a dolgait. Nekem egyszerűen muszáj elsimítanom mindent a jövő heti hotelátadóra, ki kell csikarnom jó pár mugli iratot de még a Mágiaügyi Minisztériumba is be kell bájolognom magam pár nemzetközi zsupszkulcs-elfogadó kérelemért. Mire mindennel végzek már este lesz és sietve indulok vissza Camdenbe, pontosan abba a buszmegállóba, ahol annak idején először találkoztunk.
A helyszínválasztásom nem véletlen. Ahogyan az sem, hogy abban a kalapban vagyok, amit anno vele együtt szereztem. Fiatalok jönnek-mennek, mindenki lelkes, mindenki piás és mindenki hangos. Én vagyok a kivétel. Csak csendben, tűnődve vetem hátam meg az üvegen miközben egy cigit halászok elő mellé meg egy öngyújtót nadrágom zsebéből és meggyújtom vele azt. A parázs felizzik, a füstcsík elindul szép lassan felfelé kígyózva és talán pont ebben a pillanatban jelenik meg a nő alakja felém közeledve. Egy aprócska ajakrándulással veszem tudomásul mindezt, de a testem máris várja hogy ide érjen, hogy megérinthessem. Hosszú pillanatok telnek el, nekem pedig deja vu-m van a szó jó értelmében. Mire mellém ér felé kínálom a dobozt, benne a fehéren sorjázó dohánnyal és megszólalok.
- Remélem tudod, hogy nincs ingyen, most sem. Mert nálam mindennek továbbra is ára van, bébi.
Villantok rá egy szemtelen mosolyt, remélve ismerősen csengenek ezek a szavak. Talán kezdhetnénk előröl mindent… talán kezdhetnénk. Talán működhetne. Talán menne is… Talán.

Cartwright

(https://i.pinimg.com/564x/85/e0/8e/85e08e330b55a3b5b86892614db63081.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/77/20/68/7720688231b18837c262ea19fff176c3.jpg)

♪ a little fight left ♪ (https://www.youtube.com/watch?v=qZgCUOWq5Rs&ab_channel=TommeeProfitt)

Úgy kellett volna ébrednem, mint rendesen, telihold után. Összetörve, émelyegve, szétesve. De most nem ez volt a helyzet. Persze, kótyagosan ültem fel, a takarót magamra csavarva, és nem emlékeztem először sok mindenre, de ez most más volt. Bár kezdetben azt sem tudtam, hol vagyok, valahogy nem volt bennem aggodalom. Mondhatni, hosszú idő óta most aludtam először jót, biztonságban, nyugalomban.
Nagyot sóhajtottam, és a délutáni napfényben úszó helyiséget tanulmányozva próbáltam összeszedni a nyomokat arra vonatkozóan, hol is vagyok, és mi is történhetett. Valaki mondjuk jó munkát végzett, mert először nem tlálok fogódzót. Inkább csak érzéseket, amik kezdtek elfogni. Például hiányérzetem támadt az üres padlót látva. Bevillan, hogy kéne ott szétdobált ruháknak lenni. És még valakinek is.
Mellettem a párna üres, de bevillan a kép, hogy Christ láttam ott feküdni ott utoljára, mielőtt szinte ájulásszerű, álomtalan álomba zuhantam. Az illata is az orromba kúszik, ez pedig újabb képeket idéz a szemem elé is. Illetlen képeket… Is. És néhány érdekes párbeszédet, amire jobb volna nem emlékezni. Aztán megpillantom a reggelit, meg a cetliket az ágy mellett, és el se merem olvasni, mi van ráírva. Lehetne gorombaság is, vagy valami gúny, nem lenne alaptalan…
Bosszús nyögéssel kapom fel a párnát, és az arcomba lendítem, azzal együtt hanyatt vetődve az ágyon. Talán jobb lenne fel sem kelni… Ez nem történhetett meg. Biztosan álom volt. Valaki mással keveredhettem össze, csak az agyam megtréfál. Igen…
De aztán kimerészkedem a párna fedezékéből, és a betűk nem bántanak. A reggeli kicsit állott már, hiszen órák óta ott volt az éjjeli szekrényen, de a feliratoknak szót fogadok, és nem bánom meg. Cartwright konyhaművészete meglep, újra, erről beugrik a korábbi meglepődés is.
Az utolsó cetli sem bőbeszédű, de elég logikus dolgok szerepelnek rajta. A rajta szereplő helyszínt látva hitetlen, halvány félmosoly fut el - érdekes találkozó lesz. És még van addig egynéhány órám, amit kitölthetek semmittevéssel.
Lassan szánom el magam a felkelésre, és mivel azt a farkas ösztöneim megsúgják, hogy jelenleg senki sincs itt rajtam kívül, a ruháim keresésére indulok. Persze, nem segít, hogy a tegnapi holmim helyett azt a két öltözetet lelem meg, amiket Garden Lodge-ban hagytam. Sóhajtva húzom magamra az egyiket,, és mintha ezzel együtt át is vedlenék az egy évvel ezelőtti önmagammá. Mintha rám öntötték volna, még mindig, pedig a bőr nem alkalmazkodó anyag. De mintha nem telt volna el egy perc sem azóta.
Körbefonom magam körül a kezeimet egy pillanatra, újra ismerkedem így az anyagokkal, a régi-új bőrrel. A ruhák mellé egy ma reggeli újság is volt készítve, ezt szórakozottan felveszem, és visszaülök az ágy szélére. Alf milyen figyelmes, hogy idekészítette ezt is, hogy ne unatkozzak - és legyek egyben jó háziőrizetes is, aki nem mozdul ki addig, amíg nincs itt az ideje. Jó vaskos bulvárlap, bár nem a kedvencem, de elleszek vele, meg a benne lévő rejtvényekkel. ÉS nekikezdve még nem is sejtem, hogy az egyik cikket, meg a hozzátartozó képet vagy ezerszer fogom áttanulmányozni, mielőtt elérkezik az indulás ideje…

***

Ahogy sétálok a buszmegálló felé, és vele együtt a férfi felé, mintha a múltba sétálnék vissza valami időalagúton át. A cigarettafüst, a kalap, a csibészes félmosoly - egyszerre derít fel és aggaszt is. Mi lesz most? Nem mintha rajtunk múlna… Magamhoz szorítom az újságot, úgy lépek oda hozzá.
- Remélem tudod, hogy nincs ingyen, most sem. Mert nálam mindennek továbbra is ára van, bébi.
A szemtelen vigyorát nem tudom válasz nélkül hagyni, összehúzott szemekkel somolygok rá, és közelebb lépek. Elveszem az egész dobozt, amit felém nyújt, s a másik kezére fonom az enyémet, hogy kiügyeskedjem az ujjai közül az izzó dohányterméket is.
- Tudom… És ez többe fog kerülni, mint egy doboz jó cigi… Cseréljünk. Te vigyáztál rám, hát én meg vigyázok… ezekre…
Az immár üres kezeibe nyomom az újságot, ami úgy van feltekerve, hogy a megfelelő oldalon van nyitva. Aholis egy kép van rólunk, amint megyünk kézenfogva felfelé a lépcsőn. Jelentőségteljesen egymásra nézve közben. Körülötte meg egy egy oldalas, szaftos cikk arról, ami ezt a momentumot taglalja, egy komplett népmesét szőve köré.
- Nem emlékszem… khm… kristálytisztán arra, ami tegnap történt. Segíthetnél benne, mit higgyek el ennek az újságnak.
A cigijébe egyébként nem szívok bele, csak fogom, mintegy körbevonva minket az illatos füsttel. Ahol füst van, ott ugye parázs is. Ahol pedig parázs, ott előbb-utóbb fellobban valami.

..a trágár szavak esélyesek...

Mosolya, amit bár mondhatnám hogy szavaim idéznek elő ám fájóan nem, gyengécskének mondható. Inkább szól talán tulajdon személyemnek vagy a kalapnak, semmint a régmúlt visszakísértő szavainak. Arra a szemöldökráncolást kapom. Most vagy nem emlékszik hogy egy cigit használt ürügyként leszólításomra, no meg a beolvadásra az orosz faszfej elől vagy csak valamiért nem akar erre emlékezni. Előbbi illúzióromboló az utóbbi meg érthetően sajnálatos. A csalódottságot nem tudom kiűzni hirtelenjében magamból. Szinte égető, ahogy itt áll, szinte kísértetiesen hasonló ruhában mint akkor de mintha mégse lenne ugyan az. Mondjuk én se de ez már más kérdés.
Tenyeremből ügyesen lopja ki az egész csomag bagót, amire csak a szemöldököm szalad fel kérdőn de ez még inkább megemelkedik mikor az ujjaim közül is kicsempészi azt az egy szálat.
- Tudom… És ez többe fog kerülni, mint egy doboz jó cigi… Cseréljünk. Te vigyáztál rám, hát én meg vigyázok… ezekre…
- Hmmm….
Vagyunk ennyire jóban? Egy évvel ezelőtti ködös emlékeim szerint egy zsáknyit – jó nagy zsáknyit – égetett szarrá a kontómra. Valahol várom a pillanatot hogy a cigi füstje bevonzza a nőt is, de Anna erős és helyt áll. Én meg sóvárogva pillantok a cigiről a nőre majd vissza és végül a mellkasomnak csapódó újságra. Úgy pillantok le mintha el se akarnám hinni, ez a jutalmam. Mindössze ennyi. Valljuk be egy jó reggelt vagy az időszakot tekintve; estét csóknak jónak jobban örültem volna üdvözlésképpen, de ne legyen telhetetlen az ember, ugye.
Nem marad más, csak az újság a kezemben, hát megadóan hajtom szét ahogy a nő kéklő szemei követelik tőlem vádlóan, aggodalmasan. Mi lehet, ami így felzaklatta?
Szemeim falják a sorokat, a hamis találgatásokat, a kétes utalásokat, már a szalagcím is bosszantóan középszerű. Titokzatos szerető vagy mégis csak komoly kapcsolatban van a milliomos? meg Élet a színfalak mögött, a középszerű szépséggel és társai. A cikk jószerével az én dolgaimat taglalja, Annát erős találgatásokkal szövik bele, tekintve hogy valószínűsíthetően semmilyen nyilvános adatot vagy infót nem találtak róla, amit felhasználhattak. A kép, bár silány a fények miatt, arcom azonban jól kivehető akárcsak Volkováé rajta. Nincs semmi intimitás vagy bármiféle kompromittáltságra utaló rajta, mégis ahogy egymásra pillantunk… hát a vak sárkány is tudja, hogy izzik köztünk a levegő.
Éreztem én, hogy jobb lett volna tegnap elkerülnünk egymást, hisz mindez annak a hozadéka, de akkor… minden más sem történt volna.
Hát… semmi sincs ingyen, tudod ezt jól.
Sophie nyers, kissé karcosan gunyoros hangja a lelkembe mar. Hát itt az ára, bassza meg.
- Hmmmm…
Ez a morgás másabb minőségű, másabb hangszínű, mint az előző. Mélyebb, gondterheltebb, idegesebb.
- Nem emlékszem… khm… kristálytisztán arra, ami tegnap történt. Segíthetnél benne, mit higgyek el ennek az újságnak.
Egyetlen lendülettel fogom és meggyűröm a pletykalapot majd a földre dobom az egyik esőtarkította pocsolyába.
- Faszom az egészbe…!.... még csak nem is a címlapon… pff….
Mérgelődöm és kell egy perc hogy végiggondoljam mi lesz most. Nem az a baj, hogy kitudódott ez, az maga a csoda, hogy két éven át titokba tudott maradni és csak Walton miatt kellett óvatosnak lennem. A baj az, hogy innentől egy perc nyugtunk se lesz. Sehol. Ezt pedig nem terveztem be. És nagyon nem jött jól. Meg, voltaképp én magam se tudom mi van köztünk a múlt éjszaka szeretkezésén kívül.
Mi van? Vagy jobb kérdés, mi lesz?
Harsogó gondolataimtól Anna kérdését/kérését elsőre meg se hallom. Csak lassan térek vissza a jelenbe, és jövök rá, hogy orrnyergem masszírozom így elengedem és érte nyúlok. Nem a cigi kell, hanem Ő, mert egyszerre ennyit mindennel képtelen vagyok megbirkózni. Egy dolgot tegyünk rendbe, aztán haladjunk szépen a többivel. Ha nem áll ellent ugyanúgy mint annak idején, egyetlen gyors mozdulattal fordítom meg, hogy ő legyen az üvegnek háttal én meg kitakarom. Akkor az orosz ellen kellett, most meg talán az egész világ ellen kell tartanom érte a hátam.
- Leszarom ezt… - bökök a félig elázott újságra, ahonnan visszaköszön arcélem. - …majd megoldjuk. Két nap és már más a téma, nem kell aggódnod.
Vállat vonok, mintha mindegy lenne. Nem az, de el akarom oszlatni az aggodalmát, a kétségeit, bár jobb hogy tudja velem ez jár. Részben ez jár.
- Tényleg nem emlékszel semmire?
Összevont szemöldökkel meredek rá, azúrkék szemeim kutatóan keresik arcán a rezdülést. Anna kezében a cigi füstcsíkja felível közénk s egy jeletőségteljes pillanatig hagyom, hogy közénk ékelődjön, majd egy elegáns mozdulattal kilököm a kezéből hogy a beton hidegjén magától beoltódjon. Ujjaim bizseregnek hogy a hajába túrva úgy mint egykor közelebb vonjam magamhoz és illata megrészegítsen, de még ellenállok a késztetésnek a szokásos pengeélen táncolva. Helyette csak a füléhez hajolva búgom bele a szavakat.
- Szóval azt kéred segítsek visszaemlékezni?
Nem hinném hogy annyira ködösek azok az emlékek, de ha óhajtja szívesen felidézem a húszonnégy órája se történteket vagy még szívesebben ismétlem meg őket. Még az se zavar, hogy mögöttünk a tömegben ugyanúgy megbújhat egy firkász egy kamerával hogy a holnapi újságba az összeölelkező kettősünk kapjon címlapon helyet.

furcsa érzés volt most a szabad levegőn állni. Volt egy olyan eshetőség is a dolgok alakulásában - és egyre valószínűbbnek tűnt ez a verzió - hogy többé nem hagyhatom el egyedül a biztos fedezéket. És ez kétségbeejtő. Kéne, hogy legyen.
Én meg olyan nyugodt vagyok… Van bátorságom Christopher Cartwright személyes kezeiből eltulajdonítani a cigijét az utolsó szálig, és szemtelenül állom mohó tekintetét. Szeretek a tűzzel játszani? Újabban úgy tűnik. Méghozzá nagyobbal, mint amit néhány vékonyka papírrúd dohánnyal töltve tud nyújtani.
A mélyről jövő, érces mormogás hallatán muszáj szélesebben somolyognom, aztán kecsesen félrehúzódok a meggyűrt újságpapír óriásgalacsinja elől, ahogy az elrepül, majd egy koszos tócsában málladozni kezd. De az a kép… Azt nem olyan könnyű elmosni.
- Faszom az egészbe…!.... még csak nem is a címlapon… pff….
Először meghökkenek a kijelentésen. Komolyan, ezen problémázik? Aztán rájövök, hogy naná, hogy ezen. Nem is ő lenne... Halk, elfojtott kuncogás tör fel belőlem, amit aztán félbeszakít az, hogy megragad, és körbefordít maga körül. Elakad a levegőm, de nem mintha annyira durva lett volna, csak a lendülete, meg a közelsége az, ami elfelejteti velem még azt is, hogy levegőt kéne vennem. Ezúttal nem tiltakozom. Olyan ez, mint egy minikeringő, és rám is fér, hogy ő vezessen, én meg hagyjam. Milyen könnyű így minden… Akkor is, ha morog, és bosszankodik.
- Leszarom ezt…majd megoldjuk. Két nap és már más a téma, nem kell aggódnod.
Ahogy rángatja a vállát, meg lezseren ingatja a fejét, elfut egy gúnyos félmosoly, és cinkosan méregetem.
- Nagy svindler vagy, még mindig… Ezt Te se hiszed el… Jó nagy bajban vagyunk. Még szerencse, hogy ennél jobban is tudsz hazudni.
Csak úgy kibököm, mintha megfeddni akarnám, de igazából ez egy elismerés, direkt nem is jól burkolva. Mennyire hiányzott ez… A személye, a kisugárzása, a csibész képe, a cigarettája minket körbelengő, szürkén gomolygó füstje nagyobb biztonságot ad, mint körülöttem fizikailag a karjai, bár az sem egy elhanyagolható körülmény. Jó, hogy van a cigi, abba kapaszkodom, nehogy elvesszek.
- Tényleg nem emlékszel semmire?
Érzem, hogy a szemei próbálnak belelátni a lelkembe is, de én csak titokzatosan mosolyogva az orrom alatt oldalta billentem a fejem, és hagyom még egy kicsit egymás szemében olvasni tanulni, mielőtt mondok is valamit.
- Csak a legfontosabbakra…
A cigit kiüti az ujjaim közül, én pedig megadón hagyom magasban a kezem még egy pillanatig, aztán új elfoglaltságot keresek neki, és érintésem óvatosan a derekára siklik. Nem kell messzire nyúlnom érte, főleg, mert közben igencsak közel hajol.
- Szóval azt kéred segítsek visszaemlékezni?
- M-hm…
Helyeslőn hümmögök, és kicsit odébb húzódom, de csak hogy szembe tudjak nézni vele, mielőtt finoman hozzáérinteném az ajkam az övéhez. Óvatos, inkább érzéki pillanat ez. Ha most kapnának minket lencsevégre, azzal talán egy fél könyvet is meg tudnának tölteni a leleményes újságírók. De nekem bőven elég, hogy eszembe jut pár tegnapi, hasonló momentum, és szerintem neki is.
- Kösz, hogy ilyen segítőkész vagy… Én cserébe ezzel segítek, talán holnap már a címlapon leszünk, ahogy szeretnéd...
Halkan dorombolom, és kicsit elhúzódom tőle megint, csakhogy szembe tudjak vele nézni kényelmesen. Hátam a hideg üvegfalnak döntöm… És jó, hogy az most már körülöttünk van, nem pedig közöttünk.
- Pedig látod, mondtam, hogy baj lesz ebből… De úgy tűnik, megnyertél magadnak, balszerencsédre…
Színpadias együttérzést mímelek, mintha nagyon sajnálnám a történteket. Pedig elengedtem már a józan észt, meg a hideg logikát. Jó volt így. Cartwrighttal körbevéve most épp nem tudtam komolyan aggódni semmin sem. Bár, hogy ezek után mi lesz, azt tényleg nem tudom.
- Ebben a játékban a többiek nem tudnak emelt fővel veszíteni, szerintem ezt Te nálam is jobban tudod. De én Neked szurkolok, és sajnálom, hogy elszöktem előled. A Te foglyod boldogan leszek, ha komolyan mondtad tegnap, és még mindig áll az ajánlat.
Nagyot sóhajtok, de nem a szabad szélből, ami végigsöpör az utcán. Az nem érdekel igazán. Az illata jobban esik, mint a friss levegő. Szóval csak úgy kimondom a szavakat, teszem, amit szeretnék, és a kezem a derekáról a hátsó zsebébe vándorol. Maga a zseb biztosan üres, de én másfajta zsebtolvaj leszek most.
- Szerinted együtt mik az esélyeink? Mert akkor mondjuk, hogy minden lényeges pontra emlékszem a tegnap éjszakából…
Az alkohol bátorító társasága nélkül nem hinném, hogy mondanék ennél többet is, de ahelyett a kevésbé elfoglalt kezemből elejtem a cigisdobozt, és ahelyett a vállára simítom a tenyerem. Óvatosan, mert emlékszem rá, hogy van ott egy zúzódása. Az is miattam van… De hát úgy tűnik, ő is szeret a tűzzel játszani…

..a trágár szavak esélyesek...

A könnyed kis kuncogás, amelyet sikerül kicsalnom belőle egy sármos félmosolyt ír arcomra. Címlapra kerülhetett volna a kibaszott eszkimómaskarás performansz is, de még az sem érdemelt akkora figyelmet, hogy az első oldalon tetszelegjen. Hát sajnálatos hogy ez van.
- Nagy svindler vagy, még mindig… Ezt Te se hiszed el… Jó nagy bajban vagyunk. Még szerencse, hogy ennél jobban is tudsz hazudni.
Van igazság a szavaiban, de ugyanakkor meglepő módon dicséret is. Talán visszavághatnék valami hasonlóval, mint az ó, de még mennyire felkiáltás, mégis elhallgatom ezt. Talán nem akarom igazán megtörni a pillanat varázsát, s csak egy kacsintás a beleegyezés úgy… hát mindenbe. Abba, hogy svindler vagyok. Abba, hogy jó nagy bajba kerültünk és abba is, hogy tudnék jobban hazudni, ám… nem akarok. Neki többet már nem.
Így, mikor elbillenti a fejét, kék szemei pedig egyenesen belém marnak millió gondolat közül egy válik égetően tisztává és élessé. Mondjuk nem segít az aprócska semmitmondóan édes csókja, ez csak magához vonzz, mint egy ostoba dongót a kibomlott virágszirom, hogy körülötte zümmögjön amíg csak lehet.
- Pedig látod, mondtam, hogy baj lesz ebből… De úgy tűnik, megnyertél magadnak, balszerencsédre…
- Oh, Anna… - suttogom a nevét túlfűtött éllel, részben ledorgálóan de ez a legkevesebb rész benne, sokkal inkább sóvárogva utána, mert már most az őrületbe kerget ezzel az édes semmiséggel amit ajkaimra küld vagy szavaival, amelyeknek mélysége ott húzódik közöttünk.
Megynyertél magadnak…
Ott visszhangzik bennem újra meg újra ez a szófordulat. Hihetetlen hogy egy év után itt van, hirtelen mint egy üstökös, vakítóan, izzóan, már-már éteri tökéletességgel és ilyen szavakkal. Ha nem érezném az illatát, ha nem túrnék a hajába és húznám előre mint annak idején is tettem lehunyt szemekkel kiélvezve a pillanatot talán azt hinném vágyálom, tévképzet, de nagyon is valós, akár csak a kiejtett cigarettás doboz, melynek tartalma kusza összevisszaságba szóródik szét mellettünk.
- Ebben a játékban a többiek nem tudnak emelt fővel veszíteni, szerintem ezt Te nálam is jobban tudod. De én Neked szurkolok, és sajnálom, hogy elszöktem előled. A Te foglyod boldogan leszek, ha komolyan mondtad tegnap, és még mindig áll az ajánlat.
Ettől nem nagyon kell több bizonyíték, hogy bizony jót tett az a zuhany neki és nincs semmi elveszve abba a csinos kis fejébe. Vigyorom kiszélesedik főleg mikor csinos kis kacsója a nadrágom hátsó zsebébe vándorol. Nem talál ott nagyon semmit, maximum csak szebbik felem, de láthatóan ennyi elég is neki így hirtelenjében.
- Sose leszel a foglyom… - ujjaim az arca élére siklanak, hogy szelíden végigsimítsák puha bőrét, mintegy ráerősítve mondandóm valódi jelentőségére. - … mert én vagyok a tiéd.
Sophie felciccceg meglepetten és háborogva, de nem törődök vele.Talán most kellene mindezt lezárnom, leginkább egy szenvedélyes csókkal bizonyítva a hitelességét a dolognak, de úgy jó az a vas ha forróra hevítve ütik. Én meg előre megyek a pofonért, ami sokszor szokásom volt a múltban is.
- Én meg sajnálom, hogy nem avattalak be mindenbe. Azt hittem tényleg, hogy így egyszerűbb lesz, de ...tévedtem. És sajnálom, hogy ez félreértésekhez vezetett. Azt meg leginkább… mmm… hogy megcsaltalak.
Nem mintha ki lett volna mondva hogy mi van köztünk, sose firtattuk, sose emeltük szintekre a dolgot. Ilyen esetekben sosem voltam a szavak embere. Ám botor lennék ha az érzéseket, amiket kiváltott belőlem, vagy kölcsönösen kiváltottunk egymásból, lesöpörném az asztalról.
- Kibaszottul haragudtam rád.
Magamra még inkább, de ezt nem kötöm az orrára. Hangomból kiérezheti, mennyire bánt a dolog még a mai napig is.
- Bár többet tehettem volna érted…
Embert próbáló egy év volt, mire elfogadtam hogy eszébe sincs keresni, mire belenyugodtam, hogy nem kíváncsi rám, nem érdekli még Mirabella sem és mire nyomaira bukkantam egyáltalán, időt és pénzt nem kímélve.
- Szerinted együtt mik az esélyeink? Mert akkor mondjuk, hogy minden lényeges pontra emlékszem a tegnap éjszakából…
- Az jó. – bólintok aprót, miközben ujjaim ajkai ívén siklanak végig. - .. mert ezt legalább pont így akartam.
Cinkos vigyort eresztek meg, miközben közelebb húzódva orrom az övéhez ér.
- Az esélyeink akkor lesznek a legjobbak ha itt és most lefektetjük a játék szabályokat, tanulva a múltkoriból. Mondd csak kisfarkas, kezdjük előröl ezt? Bulvársajtóstól, orosz csempészbandástól, amerikai konkurenciástól és ki tudja mi egyébbel mrgfűszerezve… egy hmmm...rendes kapcsolatban? Velem? Együtt?
Mondhat nemet is éppen, de az azúrkékjeim ilyen közelről tudom, hogy két lélegzetvételnyi időt sem hagynak neki. S mire észbe kap már meggyőzik,hogy legyen könyörületes és szeressen belém újra.

- Sose leszel a foglyom… mert én vagyok a tiéd.
Akkor ezt megbeszéltük. No, nem olyan hivatalos módon, hogy mi - újra - együtt, de ez jobban is kifejezte, hogy rabul ejtettük egymást. Igen, ez néha kényelmes aranykalitka, máskor sötét verem hideg acélrácsok közt, de a lényegen a körülmények nem változtatnak. Jó most itt, a karoktól körbekerítve. És megbecsülöm az ilyen pillanatot, mert ezek a legmúlandóbbak.
- Én meg sajnálom, hogy nem avattalak be mindenbe. Azt hittem tényleg, hogy így egyszerűbb lesz, de ...tévedtem. És sajnálom, hogy ez félreértésekhez vezetett. Azt meg leginkább… mmm… hogy megcsaltalak.
Kicsit elmélyed a tekintetem az ilyen konkrétan kimondott tényre. Akár meg is hagyhattuk volna ezt Schrödinger macskájának, de Cartwright inkább kivette a dobozból a döglött macskát, és az orrom alá tartotta. Még jó, hogy értek az állatgyógyászathoz. Még taln visszahozható. De most inkább nem mondok semmit, hallgatok türelmesen, és kicsit feszültebben.
- Kibaszottul haragudtam rád. Bár többet tehettem volna érted…
Egy sóhaj hagy el. Abba a kipréselt levegőbe sűrítem minden rossz érzésem, minden haragom, minden felesleges büszkeséget.
- Mindketten követtünk el hibákat. Én is Téged próbáltalak ettől az egésztől távol tartani… De hát Te annál makacsabb vagy.
A végén újra somolygok. Marad egy kis szomorúság a gesztusban, de azt majd az idő elfakítja, ha tudja. Egyelőre ennyi megy.
A cirógatása is segít, az érintése az ajkamon jólesőn borzongat meg, aztán már nem az ujjai kalandoznak ott, hanem az általa kifújt lélegzet.
- Az esélyeink akkor lesznek a legjobbak ha itt és most lefektetjük a játék szabályokat, tanulva a múltkoriból. Mondd csak kisfarkas, kezdjük előröl ezt? Búvársajtóstól, orosz csempészbandástól, amerikai konkurenciástól és ki tudja mi egyébbel mrgfűszerezve… egy hmmm...rendes kapcsolatban? Velem? Együtt?
Olyan a szeme, mint a tenger, mély és hívogató, de mielőtt belemerülnék, még szavakkal is szükségét érzem kifejezeni azt, amit gondolok.
- Csak ennyi? Nem felejtettél ki senkit és semmit? Ez így szinte nem is kihívás…
Színpadiasan sóhajtok, viccesen lefitymálva az előbbi felsorolást, aztán szélesebb mosollyal folytatom.
- A rendes kapcsolat egy ilyen csibésszel, mint Te, az hangzik a legizgalmasabban. Hogy is ellenállhatnék ennek?
Idejét érzem újra alapot adni az esetlegesen itt leselkedő újságíróknak alapot adni az új meséikhez. Úgysincs messze a másik, hát megcsókolom megint, de most szenvedélyesebben, csakhogy válasz-értékűnek számítson legalább annyira, mint az előbb, amit szavakkal mondtam. Ez a pillanat megint egy illékony, tökéletes fajta, és most igazán jól sikerül távoltartani minden aggályt és nehézséget, ami ezek után következhet. Az most mind nem számít. Csak az itt és most, mintha megállna az idő - vagy még inkább, újraindulna.

..a trágár szavak esélyesek...

- Mindketten követtünk el hibákat. Én is Téged próbáltalak ettől az egésztől távol tartani… De hát Te annál makacsabb vagy.
Makacs… ha csak az lennék! Millió jelző illene rám e mellé még. És nem, nem jó értelmű egyik sem. Anna szájából mégis szinte dicséretként zeng. Talán a hanghordozása miatt vagy csak a tekintete… ellenkezhetnék, ám feleslegesnek érzem. Gyenge vagyok, a kék tekintete ellen pedig végképp. Ha akarná a csillagot is lehazudnám az égről, hiába esélytelen elérnem azt. És talán ez a szomorúság, a tény hogy túlzások végtelen masszív halmazán át bukdácsolunk előre, talán ez tükröződik vissza ajkai rándulásában. Érzem én is, kár ezt szépíteni. Tökéletes tökéletlenség.
- Csak ennyi? Nem felejtettél ki senkit és semmit? Ez így szinte nem is kihívás…
Meghökkenek a kérdésre, nem tudom kit vár igazán gyertyatartónak, még az sem volt egészen világos hogy erre igénye van. Pont hogy sose mondtuk ki hogy ez közöttünk valós, élő és zárt és épp ez okozta részben a galibát. Na meg az utolsó időszak számonkérései, vitái, menekülései. Neki belőlem lett elege, nekem a helyzetből. Nem reszikíroznék ennek fényében egy nyitott kapcsolatot. Ha pedig a medálra gondol… hát ezzel a ténnyel együtt kell élnie, de ez sosem volt titok előtte eddig sem. Sőt, ő tud a legtöbb mindent életem ezen szakaszáról.
- A rendes kapcsolat egy ilyen csibésszel, mint Te, az hangzik a legizgalmasabban. Hogy is ellenállhatnék ennek?
Nem a szavai nyugtatnak meg, azok csak szavak, bár nála nincs sosem üres fecsegés, mindennek jelentősége van. A mosolya, az az őszinte, tiszta és boldog mosoly igazolja be hogy van értelme remélnem. Megkönnyebbült sóhaj szalad ki belőlem, az a félig röhögős hitetlenkedő fajta. Igazából egész eddig nem is realizáltam hogy ideges lennék, vagy csak most jön ki a stressz. Vagyis pontosabban jönne, ha Anna nem küzdené le előbb azt a kevéske távolságot közöttünk. Nem ellenkezem szenvedélyes, mohó csókja ellen, ugyanolyan hévvel viszonzom azt és csak mikor szétválunk jegyzem meg vicceskedve.
- Nem úgy volt hogy kezdjük az elején? Be se mutatkoztam… Vagy neked szokásod vadidegeneket buszmegállókban lesmárolni?
Persze mindez költői és a kívánt vigyort is mellé társítom, hogy aztán választ se várva újra magamhoz vonjam. Vele, mellette könnyen megszűnik a külvilág, nem tudom hogy kerül le rólam a kalap például. Ő veszi le? A szél fújja le? Mit számít ha itt van, ha ölel és nem csak az álmaimban kísért egykori halott barátommal karöltve.
Az idillbe egyetlen dolog zavar be, és az nem a tömeg, nem a fények, nem az időjárás vagy bármi ilyesmi. Egyetlen hang, egyetlen név, ami egyértelműen egy férfi szájából szól, üvöltve és az a férfi nem én vagyok. Anna szép neve visszhangot ver egész Camdemen át, a házak falain, az utcákon, a kanális viztükrén, ahogy az ismeretlen orosz akcentust idéző fószer dühtől buzogva kiáltja, ahogy csak a torkán kifér.
A riadt kék tekintettel találkozom először, látom a felismerést csillanni bennük. Ez lehet az, aki megszállottan üldözi. Kurva oroszok…!
- Deja vu-m van, drágám, és nem jó értelemben, hogy bassza meg… - nyögök fel idegesen, mert még mindig dolgozik bennem a vágy a nőért, amit át kell mozgósítanom kőkemény és jéghideg logikává hogy hogyan is ússzuk meg ezt a nem várt vakrandit. Még szerencse, hogy az esetek kilencven százalékában van nálam egy jó adag instant fekete por, ami nem egyszer húzott már ki a pácból. Remélhetőleg nem ezúttal hagy cserben... Ez motoszkál a fejemben miközben előveszem és tenyeremben tartva, mint valami kis titkot, Volkovának is megmutatom. Néma párbeszéd zajlik közte és köztem, feltételezem látott már ilyet. Csak annyit búgok neki, bár felesleges jól tudom, amennyit feltétlenül szükséges.
- Bízz bennem! Háromra.
Kacsintok és kivárok. Közelebb kell érnie a pasasnak, mert a hatótáv nem túl nagy. Addig lehet szóval kell tartania a nőnek. Én csak az üveg homályos kissé torz tükröződéséből látom merre is tart. Még fél méter, még két lépés.
- Három!
Közlöm és lendületből az utcára dobom a fekete kis kavicsméretű anyagot, pont az őrült orosz maffiózó és közénk félútra, amely rögtön reakcióba lép az ütődés következtében. Nincs időm megszemlélni a fizimiskáját mivel csak egy lopott pillanatom van, pedig igen csak kíváncsi vagyok rá. A feketeség elnyel minket és velünk együtt őt is homály fedi mintha itt se lenne, meg se zavart volna kettősünket. A helyzetet kijátszva és persze Anna kezét fogva igyekszem biztos menedéket találni, még mielőtt bárki a nyomunkra akadhatna. Jól tudom hiba volt ennyire nyílt terepen tartózkodni, ráadásul ennyire hosszú ideig, de nem tehetek róla… egyszerűen csak elragadott a hév és… a nosztalgia. S eddig úgy tűnik, megérte.

Az ellenünk dolgozó erők felsorolása már így is elég hosszú ahhoz, hogy még viccelni is merjek vele, de látva Cartwright arcát rájövök, hogy tényleg van még ezeken kívül is, ami kimaradt. De részemről nem oszt, nem szoroz, ha megduplázzuk, sem.
- Nem úgy volt hogy kezdjük az elején? Be se mutatkoztam… Vagy neked szokásod vadidegeneket buszmegállókban lesmárolni?
Mondhatni az első látásra után ez most az első újra-látásra alkalom, én pedig ártatlanul mosolygok vissza rá, és elegánsan megemelem a vállamat.
- Lehet, hogy új szokásaim vannak.
Ahogy megcsókol most ő, egészen belemerülök. Olyannyira körbevesz a teste, az aurája, hogy a széltől is megóv. Milyen szokatlan érzés… De meg tudnám szokni. Nem is veszem észre a feltámadó viharos légáramlatokat, amik odébbsodorják a szétgurult csikkeket, megcibálják a szétázott újság gyűrött lapjait, és lekapják Chris fejéről a kalapot is. Először a hangot is a szél süvítésének vélem. De annál mélyebb. És artikuláltabb.
Az üvöltéstől összerezzenek, kipattan a szemem is. Chris szeme az első, amit meglátok, de most ő is, meg én is ugyanolyan értetlenül nézünk, és inkább a nevem durva visszhangjaira figyelünk. Hallottam már ezt a hangot. De a felismerés nem csökkenti az aggodalmaim, sőt, inkább növeli.
- Alexej…
Nem is suttogom, csak tátogom, de Cartwright talán rá sem szorul, hogy kimondjam, tudja anélkül is.
- Deja vu-m van, drágám, és nem jó értelemben, hogy bassza meg… Bízz bennem! Háromra.
Olyan természetességgel kapja elő a perui sötétségport, mint az imént a cigit is. Nincs sok idő, így csak egy bólintással felelek. A nevem újra felharsan, de most sokkal közelebbről, és ruganyos léptek rohanó dobolása társul mellé. Nem merek odanézni. Félek látni az arcot, amit megmentettem, de aztán jobban tönkretettem, mintha hagytam volna meghalni. Bár úgy lett volna… Alexej hangjából is kiderül, hogy még korábbi önmagához képest is veszettebb. Kiráz a hideg, inkább Cartwrightra függesztem tekintetem, és azt hiszem, még egy kis ideig ott is kell tartanom, de tévedek.
- Három!
A szemünk elé fekete lepelként borul a sűrű porköd. De én még egy pillanatig látni vélem a cinkos, világító kék szempárt, amit eddig figyeltem. A kezét is érzem, az illata is megvan még. Nem is aggódom amiatt, hogy elkeverednénk. Sokkal inkább a másik miatt, aki nyilván megjegyezte, merre kell futnia.
Sietősen követem Cartwright húzását, immár vakon. Emlékezetből próbálom meg a járdaszegélyt kiszámolni, és lábujjhegyen iparkodom, hogy Alexej ne hallja a lépteinket. Hallatszik mögülünk egy tompa dobbanás, ahogy a megálló üvegén a másik farkas a hűlt helyünket megtalálja. Aztán még egy dobbanás, egy hangosabb, ahogy a törhetetlen üveg berezonál a rámért dühös csapástól.
Nem merek szólni, mert Zharkov meghallaná. Talán így is követni tud minket, az ő orra is nyilván kifinomultabb az átlagnál, vagy épp a farkasösztön vezérli a másik után. Megszorítom finoman Chris karját, hogy figyeljen, aztán megállítom, és két apró paskolással a karján jelzem, ne mozduljon.
Sietve kiugrok a magassarkúmból, közben a másik kezemmel egy pillanatra elengedem Christ, hogy előkapjam a varázspálcám, és a cipőimet elvarázsoljam egy nonverbális varázslattal. Csak egy pillanat, és a tűsarkak újra kopognak, egyre távolodva tőlem A hangot ők folytatják, mintha továbbmentünk volna, de valójában én állok ott tovább, immár mezítláb. Alexej így talán egész másfelé kezd keresni, mint amerre valójában menekülünk Chrisszel… Aki…
Hol van?Hova lett mellőlem?!
Frászt kapok, mert valamiért nincs ott mellettem, ahol lennie kellene. Nem találom, ahogy utána nyúlok. A számra kell szorítanom a kezem, nehogy utána kiáltsak, de így is, a szívem úgy zakatol, hogy attól kezdek félni, ha Alexej füle elég éles, és figyelmes, meghallja. És sajnos tudom - ő aztán nem a figyelmetlen fajta, a léptei pedig borzongatóan közelről döngnek körülöttem…

..a trágár szavak esélyesek...

Új szokások, mi? Kérdeznék szívem szerint vissza olyan cinkos-indokolatlan vidámsággal de ehelyett csak kaján vigyor ül ki arcomra egész addig, míg jobb elfoglaltságot nem találok Anna közelségében. De még ez sem tudom kellőképp kiélvezni, nem mintha elég lehetne. Annából úgy bukik ki a név, mintha egy káromkodás lenne. Vagy csak én magam akarom annak hallani.
Alexej… az a pöcsfej Alexej…! Ó hogy megfojtanám a puszta kezemmel…!
Nem célom nyílt párbajba kezdeni vele, pláne most nem mikor nyerő szériám van. A hotel átadója már a kapuban, Anna pedig újra az oldalalom. Ennek a seggfejnek semmije sincs csak a mocskos vérfarkas bagázs meg a feladataik, bár már kezdik megérteni hogy Anglia, és hovatovább London, eléggé karcsú piac lesz számukra. Erről gondoskodom. Gyűlölnöm kellene és gyűlölöm is, amiért ilyen árnyékot csal a félelem azokba a csillogó kék szemekbe, ugyanakkor meglepő mód tudom, hálával is tartozom neki valahol. Ha nincs talán sosem menekül Anna ide, sosem futunk össze ebben a buszmegállóban és akkor mi sosem találkozunk. Ironikusan nevetséges, de véletlenek talán valóban nincsenek.
A perui meglepetés beváltja hozzá fűzött reményeimet, ráadásul olyan sötét lesz, hogy egy ilyen megvadult vérfarkas minden érzékszervét is képes jól megkutyulni. Ha Volkova látna, akkor abban a jól ismert elégedett vigyoromban gyönyörködhetne, amit felfokoz a mérges, dühödt ütés is a plasztik felületén. Az elismerésnek sok formája lehet, a düh, a féltékenység, az irigység. Ezek alantasabb kifejezőeszközök, ám annál beszédesebbek. Anna közben megütöget, én meg értetlen állok meg. Nem gondolom, hogy ez a legjobb alkalom vagy helyszín teketóriázni, de ismerem annyira hogy tudjam, nem meggondolatlanul tesz semmit sem. Kivárok, és a jeges hideg félelem kúszik fel a torkomra, mikor elenged mindkét kezével.
- Baszki, ne…
Suttogom nagyon halkan és próbálom megérinteni ott, ahol sejteni vélem, de a nagy büdös semmit érintem. Aztán cipőtalpak kopogása hangzik fel, tőlem távolodva.
Mi a….
A szívembe jeges félelem mar, hogy talán egyedül akar kereket oldani.
Túl szép lett volna hogy igaz legyen… – búgja Sophie gunyorosan, ami nem segít. Kurvára nem segít. A szívem üteme ritmust vált, vadabb ahogy az adrenalin szétárad a testemben.
Kell egy perc mire leesik mi a csel az egészben. Mire rájövök miért megy más irányba a cipő, mire megérzem a szelíd kis mágiát. Az évek, a rutin segít hogy megérezzem a bűbájok sajátos bizsergető érzését. Ez pedig azt jelenti, remélem, hogy Anna ott van ahol eddig is, mindössze, kissé lentebb került. És valóban, kitapintom a karját vagy talán könyökét, magamhoz húzom és édes illatával orromban suttogom.
- Frászt hozod rám, bébi! Ürítsd ki az elméd, gyorsan!
Mire Alexej a közelünkbe érhetne egy pukkanással ütheti a nyomunkat, és mi feketeségből feketeségbe süllyedünk ahogy hoppanálunk Garden Lodge biztonságos falai közé.

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad!

Roxfort RPG

2003/2004-es tanév => London mugli része => A témát indította: Mrs. Norris - 2020. 07. 11. - 19:30:00