Oldal nyomtatása - everything is grey

☾ And it's do or die, you need to catch back up, man☽

1-9-9-0

(https://i.pinimg.com/564x/78/20/5a/78205aa56aa112cd6c7e385765f69447.jpg)

(https://data.whicdn.com/images/272996295/superthumb.jpg?t=1483596491)

- Elárulnád, hogy ennek mégis mi értelme? - kérdezem bosszúsan, miközben követem az éjszakában. Szokatlanul tiszta nyári este van, felhő egy szál sem az égen, és kábé nappali világosság uralkodik a kint a Hold szikrázó fénye miatt. Lassan kozeledünk az erdő felé, az út szélén szentjános bogarak bolyonganak. Ez pedig azt jelenti, hogy a kényelmes ágyam egyre messzebb kerül tőlem. De nem, nekem követni kell őt, mert ez olyan bolond, hogy egyedül merészkedik be abba a hülye erdőbe.
- Ez egy éjszakai séta, Sean. Sőt egy bátorság próba! - lépked előttem lendületesen, miközben a rövid, válláig erő barna hajszálak csak úgy repkednek utána. Hogy a francba van benne ennyi energia...
- Csak most találod ki ezt, Suzan - mondom ásítva. Éjfél vagy hajnal körül lehet, úgy érzem magam mint egy részeg holdkóros, ez meg itt aktívkodik. - Anyáék ki fognak akadni.. Es mégis mit akarsz csinálni tényleg éjszaka az erdőben?
- Kideritem veled, hogy hol lakik a zsákos ember - erre egy időre bevágom a féket. Oké, regebben is, ha rossz volt mindig azzal ijesztgettem, hogy elviszi a zsákos ember, aki az erdőben él es a rossz gyerekeket eszi meg vacsira, de komolyan hogy jut eszébe megkeresni.
Jesszusom, még csak 11 éves és ilyen hülyeségeket csinál. Miért érzem úgy, hogy griffendéles lesz?
- Suzan, bocsi hogy kiábrándítalak, de ideje megtudnod az igazságot - mondom sóhajtva es mikor beérem elé állok es belenézek a szeplőkkel elszórt arcába és az élénken ragyogó zöld íriszekbe. Felvon szemöldökkel pislog rám, a pandás pizsamájában. - A zsákos ember nem létezik - mondom drámai hangon. Eg, ideig bámul rám, miko9az erdő szélén állunk, és beburkol minket a tücsök ciripelés. - Tudom, nagyon nehezen fogod ezt feldolgozni...
- Aha! - szakít félbe es csípőre teszi a kezét, mire értetlenül bámulok rá. - Seaaan te félsz - húzza gonosz vigyorra a száját majd beszökkdécsel az erdőbe.
- Mi van?! - kiáltom felháborodva és utána nyargalok.
- Dakota meg Thomas is azt mondta pár napja folyamatosan látnak itt egy árnyat. De egyikük se akart velem eljöni megnézni.
- Nem is értem miért... - mondom ironikusan miközben kerülgetem a fák gyökereit.
- De tuti, hogy a zsákos ember! Te is tudod! És mos fééélsz! Olyan félős vagy, mint egy egér!
- Te meg olyan agyatlan, mint egy troll. Komolyan ha nem lennék egyedül jönnél ide? - Erre sértetten felém fordul, és egy azóta a kezébe került bottal mutogat felém.
- Na jól van Sean Westerfeld! Elegem van belőled. Nem is kellesz ide, megyek én egyedül megkeresni a zsákos embert. Te meg pukkadj meg itt helyben! - mondj a majd megpördül és elszalad az erdőbe. Én meg ott maradok és forgatom a szemem. Tényleg megfordul a fejemben az, hogy haza megyek, de zava6a tudat hogy van egy ember az erdőben. Idegesítő húgom van, de nem tudnám elviselni, hogy valami baja lesz. Lehunyom a szemem es lassan kifújom a levegőt, miközben előre lódulok. Még, hogy gyáva. Nem vagyok gyáva és egy Mardekároshoz képest igen is bátornak számítok. Csak a henyés sokkal izgalmasabb, mint folyamatosan a bajt keresni. Meg mondjuk sokkal jobb szórakozás volt a lányokat szédíteni.
Eszembe jut, hogy szólhattam volna Katnek is, de ők a temető mellett laknak és megint csak lusta voltam a város másik végébe elmászni, a baglyom meg eltűnt pár napja. Lehet megunta azt, hogy Suzie meg akarta tanítani beszélni. Idegesítő milyen hülye ötletei vannak. Annyira elmerülök a gondolataimban, hogy észre se veszem: totál eltévedten es a sűrű erdő közepén vagyok. Hiába kiabálok Suzan után, meg se szólal, de mindenhonnan reccsenés neg zörgés hallatszik. Remek. Majd pont itt halok meg mert megtámad egy mókus vagy egy levél. Ismerem az erdőt nincs itt semmi veszélyes. Aztán egyszer csak vonyítást hallok, maajd Suzan sikolyát. En pedig a hang felé kezdek rohanni, miko9a szívem egyre idegesebben dobog a fülemben.
A húgom alakja bontakozik ki előttem ahogy egyre közelebb kerül hozzá valami túlméretezett farkas.
- Fuss el onnan, Suzie! - kiáltom felé, de nem mozdul, a farkas pedig neki ugrik. Éppen időben vetődöm felé és ellököm az állat elől, így annak fogai az én kezembe mélyednek. Érzem ahogy vadul tépi, rángatja a husom, én pedig üvölteni tudnék a fájdalomtól, de nem teszem. A húgom felé kiáltok aki csam bámul maga elé a földön feküdve.
- Fuss, fuss már Suzan! - rivallok rá, mire összerzzen és hátrálni kezd.
- De...
- Azt mondtam fuss te hülye! - mordulok rá, miközben a szabad kezemmel egy követ kalarintok meg es beverem a farkas fejét vele, mire elenged én pedig Suza felé siegve taszigálni kezdem, hogy rohanjom már. És végre szaladni kezd, de közben a kába farkas is magához tér, én meg felé fordulva elcsalom a húgomtól, miközben az adrenalintól nem is érzem a feltépeft karom lüktetését. Utánam vágtat a farkas, miközben szemében megcsillan a telihold fénye, es megint ram veti magát.

Amikor magamhoz terek a szobám fala helyett Suzie könnyes szeme, anya aggódó tekintete bámul rám, majd megkönnyebbülve felsóhajt.
- Ha felépültél, lesz mit megbeszélnünk - cimezi nekünk, majd ott hagy Suzannal. Minden tagom sajog, olyannyira, hogy azt se tudom honnan indul a fájdalom, de húgom ezt nem nagyon érdekli mert a nyakamba borul és megfojt. Oké, nem egy veszett farkas miatt halok meg, hanem megfojt a saját húgom. Hurrá...
- Ne haragudj Sean... Az egész miattam van... Legközelebb én védelek meg, jó?
- Ne légy hülye. Rám nem kell vigyázni, az a nagytesók feladata, hogy vigyázzanak a bolond húgukra - borzolom meg a haját miután végre elenged.

☾It's sad to imagine a world without you☽

1-9-8-9-n-y-á-r-e-l-e-j-e

T H E - R I G H T - W A Y - A R O U N D (https://www.youtube.com/watch?v=VtuhsKotFrE)

(https://data.whicdn.com/images/134556397/superthumb.jpg?t=1409326403)

Sóhajtva ballagok ki a téglafalas házunk bársonybarna ajtaján, miközben odabentről megint apa country zenéje szól, és éppen megint elrángatja anyát a konyhából, vagy a fürdőszobából, hogy lassúzzanak, vagy ilyesmi. Fogadjunk egész nap arra vártak, hogy a két gyerekük lelépjen és megint nyugiba lehessenek. Mondjuk meg tudom őket érteni, ha a húgom az én lányom lenne folyton elküldeném valahova, csak ne szívjon le. Mert ilyen volt, Suzie ahogy nőtt egyre nagyobb energiabomba lett, és egyfolytában pörgött. Most is ott lobog szokásosan előttem a válláig érő, barna haja, ahogy hümmögve-forogva-illegve-billegve megy a házunk alacsony kőkerítése felé. Hogy aztán még véletlenül sem a kapuajtón menjen ki, hanem átlendülve rajta bevár a túloldalon.
Én pedig a szokásos laza tempómba, ráérősen, zsebre dugott kezekkel kerülgetem a pocsolyákat, és még mindig nem értem, hogy a francba mentem ebbe bele, hogy elmegyek vele erre e hülye születésnapi buliba. Persze, nem mintha nem hívtak volna meg engem, végül is én vagyok a focicsapat kapitánya, de nem terveztem, hogy megyek. meg szerintem a többiek is reménykedtek benne, hogy nem megyek. Az utóbbi időben kissé fanyar lett a stílusom, és ezt nem igazán értékelte a környezetem sem. Nem mintha érdekelne a többiek véleménye.
- Nem hiszem el, hogy mennem kell veled - pislogok rá, miközben elindulunk a gyerekkori barátom, Steve szülinapjára. A nap még fent van az égen, olyan négy óra lehet. A levegő pedig tele van még mindig a kamilla illatával, amit bár sosem vallanék be senkinek sem, imádok. Valahogy megnyugtat, ahogy betölti a levegőt az intenzív illat, miközben Shrewsbury nyugodt utcán vágunk át a tipikus téglaházak között.
- Tudod, hogy működik ez, te vagy az idősebb, akinek meg kell mindentől óvnia - vigyorog rám a szeplős arcával, majd belém karolva húzni kezd, mire csak felmordulok, mert az ő tempója nekem túl lendületes, és amúgy is minél később akarok odaérni. vajon mennyire gáz, hogy az egykori legjobb barátom bulijára ennyire nem akarok menni? De remélhetőleg nem kattanok be és tépem szét a fejét vagy neki, vagy másnak. Helló, Steve, meghoztam az ajándékot, egy félig kihülőben lévő emberi fejet. Biztos értékelné.
- Komolyan? - pillantok le rá, miközben inkább megadom magam a vonszolásnak. - Nem hiszem, hogy neked szükséged lenne rám, ha már te vagy a díjnyertes thai boxos a családban. Mérgesen rábámulsz valakire, és az már menekül is, vagy ha nem kirúgod belőle a csigolyáit... - mondom, és elfintorodom. Nagyon is tudom, milyenek az ütései, meg a rúgásai. Előszeretettel használ engem élő boxzsáknak. Erre persze csak vigyorog tovább.
- Na igen, az tény, hogy én vagyok a legrettegettebb lány a városban. De tudod, jól jön a testvéri támogatás. Tudod, az a fajta, aki ha csak megszólal máris lehúzza az embert az életről - engedi el a karom és beleboxol, mire én oldalra sodródom, és felhorkanok. Majd a vállammal oldalba lököm.
- Kösz, Suzie, szóval szerinted valami emós vagyok - forgatom a szememet. Bár az tény, hogy általában megölöm a hangulatot. Melyik egészséges tinédzser viccelődik még a halállal? Nem látom a feltett kezeket. Vagy csak én téptem ki mindegyiket a helyükről.
Na, pontosan erről beszélek.
- A legmenőbb emós bátyám vagy!
- Zsír... De én vagyok az egyetlen bátyád.
- Becsüld is meg, ezt a helyet. Még a végén lecseréllek néhány Weasleyre - vereget hátba, mire drámaian felsóhajtok.
- Nem akarom megtudni, hányszor jutott ez az eszedbe eddig - borzolom meg a haját, majd belépek Steve lakásának a kapuján, ahonnan már mindenféle gyerekzsúr hangok szűrődnek ki. Emberek, random kipukkanó lufik, emberek, kaja, emberek... Fantasztikus. Ez álmaim helye. Fintorogva állok meg az ajtó előtt, amin a félrecsúszott tábla is jelzi, hogy mennyire megy itt a party. Már ami egy 12-13 éves angliai kisváros gyerektársaságától kitelik. Remélem legalább valami menő film megy a tévében. Mondjuk a Keresztapa, vagy a Valami... Jó, nem kéne ennyire imádnom a filmeket, elvégre varázsló vagyok, de mégis imádom őket.
- Csak nyugi, Sean. Kat is itt lesz. És ha valami gázos szituba keverednél, majd megmentelek - kacsint rám sokatmondóan. Szóval ki is ment meg kit? Egyébként meg, Katet inkább kerülném most. A Roxfortban is csak kínos pillanataink voltak. Még annak ellenére is, hogy ő az egyetlen, aki képes nevetni a hülye humoromon. Mondjuk a temető mellett lakik, szóval nem kéne, hogy meglepjen.
- Mi leszünk a legmenőbb páros! Suzie és Tekergő színre lép! - kiáltja el magát, majd a napraforgós ruhájában becsörtet az ajtón.
- Suzie és tekergő? Ennél még Starsky és Hutch is menőbben hangzik... - forgatom meg a szemem, miközben követem a házba. Az egész szülinapi buli nagyjából még jól is alakul, mert beültem a tévé elé, amiben valami random fekete-fehér film ment. Bírom a retro filmeket is, van bennük valami misztikus és különleges. Szóval nagyjából a végéig kibírom anélkül, hogy ne húzzam le a hangulatot, Steve ajándékát is letudtam, Suzie pedig csak Suzie volt, aki mindenki csak imád, vagy felnéz rá. Aztán valahogy a vége felé pár helybéli gyerekkel keveredek össze, és megint sikerül elszólnom magam valami beteg viccel, mire teljesen megölöm a hangulatot.
- Áá, Sean... - rángat el az innivalós asztaltól és a döbbent tömegtől a húgom. - Azt hiszem mennünk kéne, tudod, rosszul vagyok.
- Mondtam, hogy ne egyél annyi gumicukrot... au... - könyököl oldalba, miközben hevesen integetve, meg búcsúzkodva kihúz a házból, miután elköszönünk a többiektől. Oké, akkor most megöltem a hangulatot ugye? Zsír. Ez azv én különleges képességem vérfarkasként? Biztos valami hangulat lehúzó bónusz csomaggal jár... Odakint Suzie megáll előttem csípőre tett kézzel.
- Most meg mit mondtál nekik?
- Semmit. Tönkre ment Steve focilabdája, és nem találtak másikat. Én meg azt mondtam, hogy ha elvesztené valaki a fejét ezen a szülinapon, a labda is meg lenne oldva. - vonogatom a vállamat. Tizenhárom évesekhez képest túlságosan felpörögtek néhányan a cukros üdítőktől. Szerintem vicces volt és hatásos, de úgy tűnik ezzel örökre egyedül leszek. Suzie csak sóhajt egyet, és mintha mondani akarna valamit, de veszekedésre leszünk figyelmesek a ház háta mögül, mire persze a húgomba máris bekapcsol a mentsük meg a világot gomb, és el is indnul megnézni mi történik. Engem sosem érdekelt igazán a balhé, de meghallom Kat hangját, mire egyből odavisz a lábam a más lassan esti homályba burkolózó hátsó udvarra.
- Oké, Sean, tudom, hogy téged ez sosem érdekel, de engem nem fogsz megállítani! Nem hagyom, hogy mások bántalmazzanak valakit, és ezek a disznók amúgy is Katet szekálják, csak azért mert egy temető mellett lakik. Szóval nem akadályozhatsz meg abban, hogy szétrúgjam a bor... - kezdi meg a szónoklatát, de én rá se hederítek, csak megindulok a lány és a két srác felé, miközben bennem egyre hevesebben kezd el vibrálni az a szaros farkas. Apa engem is tanított pár boxos fogásra. Amúgy meg én sem tudom mit keresek itt semmi bunyóba nem avatkozom bele, de amint megpillantottam Katet, ahogy a falnak préselődve elszántan bámul a két másik gyerekre, nem hagyhattam, hogy baja legyen. De ennek a lépésnek nagyon örül bennem a farkas, aki egyértelműen pusztítani akar. De én megőrzöm a hidegvérem, ahogy kell.
- Hé! Van valamim a számotokra - lépek közelebb hozzá, majd lökök egyet rajta, mire hátratántorodik, és a másik haverjának esve elterülnek nagy placcsanással a sáros tócsában. Gonoszul elvigyorodom, majd a Kat melletti kuka tetejéről feléjük dobok valami gusztustalan maradékot. - Egy kis moslék a disznóknak - mondom, majd miközben a két nagyobb gyerek hőbörögve próbál feltápászkodni a trutymóból megragadom Kathrina kezét és szaladni kezdek vele, miközben Suzie nagyokat pislogva követ minket. Amit kellően távol vagyunk a háztól megállok.
- Na jó, Sean Westerfeld. Nem igazán értem, mi történt az előbb, de... - néz rám kat azokkal a gyönyörű szemeivel, mire én már megint nem tudom, hogy mit is kéne mondanom. Basszus, ez normális? Bár azt hiszem jelenleg semmi sem az az életemben. - Köszönöm - mondja, miközben füle mögé tűri a fekete hajszálait. Oké, ez sem gyakran fordul elő az emberrel, hogy Kathrina Madsen köszönetét kivívja.
-Én se értem - mereszt rám még mindig nagy szemeket a húgom, mire én csak összeráncolt szemöldökkel pislogok rá. - A bátyám segített valakin...
- Oké, oké, biztos mind a kettőtöknek ez elég nagy trauma, de túllépnénk rajta?
- Ez felér egy szerelmi vallomással - néz jelentőségteljesen Katra.
Hogy mi?
- Tessék? - kérdezi, mire megint rám pillant, én meg befogom a húgom száját és hátrálni kezdek vele.
- Oké, felejtsd el, amit mondott, tudod, a sok cukor bepörgeti a tizenkét éveseket... Örülök, hogy találkoztunk, pont úgy, ahogy Gozdilla is örült, ahogy felgyújtott egy várost... szóval szia... - mondom, majd a kezem alatt kapálózó húgommal el is suhanok haza. Komolyan hogy lehetek ilyen béna? Oké, hogy a Roxfortban is inkább a magányos farkasként tolom a napokat, meg minden, de nem lehettem ennyire béna mielőtt megharapott volna az a farkas. Totál kifordult magából az életem.
- Engedj már el, megfulladok... Amúgy miféle elköszönés volt ez? - szabadul ki végül Suzie, mire csak megvonom a vállam és hazafelé igyekszem. - Oké, ez még nem olyan idétlen, mint amikor belehánytál annak a lánynak az ölébe. De hátha Kat az a fajta lány, aki értékeli. Ő még a fura humorodat is kedveli.
- Hé, az nem amiatt volt, mert fel akartam szedni. Egyébként meg az én humoromat érteni kell. A hülyék nem értik. - vigyorodom el, miközben a húgom csak kétkedve végig mér.
- Óó, hát persze! - fordul felém, majd előttem kezd el tolatni. - Fejet hajtok Sean Westerfeld hatalmas tudása előtt - mondja, miközben drámaian meghajol előttem. - Csodálom, hogy ezzel a fekete humorral, miért is nem a Hollóhátba kerültél.
- Túl intelligens vagyok oda.
- És szerény is - bök oldalba, majd menekülőre fogja, mire én is szaladni kezdek utána. A város hídjához érünk, miközben ő felmászik a peremére és kitárt kezekkel egyensúlyozva lépked, miközben az eget kémleli. Én már nem sok ingert érzek arra, hogy felnézzek, mert csak a hold mérgező fényét látom. Összefonom a karom, és úgy megyek mellette a hídon.
- Oké, Suzie, menj csak fel rá. Miért is nem kéred meg egyenesen, hogy lökjelek le? - forgatom a szememet, mire megáll és fentről lehajol, hogy egy szintbe kerül a fejünk, és a zöld tekintetével belebámul az enyémbe.
- Igazán szerencsés vagy, hogy én vagyok a húgod.
- Na és miért? - billentem félre elgondolkozva a fejemet, miközben a közelben vadkacsák hápognak. Hmm, húúúús.
- Mert csak én értem, hogy mit akarsz mondani. Tudom, hogy aggódsz, de nem fogok lezuhanni.- bólogat, mire megint csak megvonom a vállamat.
- Ha annyi eszed van, hogy folyton a bajt keresed, ne lepődj meg, ha majd egyszer csak kitörik a nyakad - fújom ki a levegőt. Sosem voltam az a fajta idősebb testvér, aki agyon tutujgatta, és ha a Roxfortban is keveredett valami hülyeségbe, nem voltam a nyomába, hogy elsimítsam a dolgait. Na jó. Csak néha... Mindig.
- Sean, tudom, hogy nehéz neked, és amióta megharaptak... - a szájába harap, és egy pillanatra lehunyja a szemét. - Miattam... Egyfolytában azon igyekezel, hogy mindenkit elmarj magadtól, mert félsz, hogy bántod őket. És tudom, hogy minden szúrós beszólásod ellenére... Igen is törődsz másokkal. Te jó ember vagy, Sean, nem számít, hogy mi van benned.
Oké, nem számítok ilyen mély beszélgetésre, így egy ideig nem is nagyon tudok mi mondani. De, hogy ember? valahogy már nem érzem magam annak. Attól a pillanattól kezdve nem érzem magam embernek, hogy ez az izé itt van bennem. És én egyre jobban elfáradok abba, hogy visszafogom. Pedig az a vérszomj és fékezhetetlen düh megrémít, ami belőle árad... Ami belőlem árad.
- Okééé, Suzan, te túl sok cukrot ettél - nézek végig rajta, majd mire rosszallóan felsóhajt, az égnek emelem a szemem. - Figyelj, ha valakit túl közel engedek, bánthatom. És amúgy sem díjazom annyira az emberek társaságát mostanában. Amúgy meg mégis milyen legyek? Vérfarkas vagyok, az varázsló társadalom 95%-a gyűlöl, és fél tőlem. Egy két lábon járó fertőző kór vagyok - tárom szét a kezem, majd erőtlenül le is engedem.
- Az mindegy, Sean. Mert ott az a maradék öt - ugrik le végül mellém, miközben megállunk a házunk előtt.
- Jah, a maradék öt, akik a vérfarkas fan clubbot alkotják? - mondom irónikusan, mire ő elvigyorodik.
- Igen. Mert az a fan clubb a családod, és a barátaid.

Roxfort RPG

Karakterek => Sean Westerfeld => A témát indította: Sean Westerfeld - 2020. 07. 11. - 22:03:38