Roxfort RPG

outfit (https://thetinyherbivore.com/wp-content/uploads/2019/12/jess-day-4.jpg)

A hatalmas ablak felé pillantottam, ahogy szünetet tartottam a beszédemben. Nem zavart, ha ezért a pár percért bolondnak néznek vagy azt hiszik, elfelejtettem, amit mondani akartam. A filozófia és más elméleti tárgyak oktatása gondolkodást igényelt meg, még tőlem is a „Szörnyetegtől” – ahogy mostanában a hátam mögött szólítottak. A vezetőség egyre inkább a nagyobb előadásokat akarta rám bízni és a kisebb foglalkozásokat adták át Nathaniel Forestnek, mintha ő tudna bármit is ezekről a dolgokról. Csak egy író, akinek volt neve, mert jobban mutatott az újságokban, mint egy bibircsókos vénasszony.
Odakint hatalmas vihar tombolt… pontosan, mint azon a napon, amikor először jártam Angliában. Persze az nem Hertfordshire volt, hanem London. Emlékszem, ahogy a házunk legnagyobb ablakához kuporodva bámultam a hatalmas esőcseppeket, ahogy homályosra áztatták az üveget. A távolban pedig villámlott és dörgött, olyan hevesen, hogy néha-néha bele is remegett az egész ház. Imádtam. Akkoriban London még új felfedezni valót jelentett… bár nem sok emlékem volt az ideköltözésünkről, ez élénken élt bennem. Csak utólag értettem meg, hogy a családom értékeit apám egy szürke, mocskos országra cserélte… ahol még az öcsémnek is meg kellett halnia.
Megköszörültem a torkomat és visszafordultam a diákság felé. Természetesen két-három diáklány az elsősorban már kezdte is a sutyorgást arról, hogy Bahri professzor ilyen meg olyan.
– Ha most akarják megbeszélni, hogy kihez milyen körömlakk illene, akkor fáradjanak kifelé. Az óra célja, hogy gondolkodjanak – közöltem nyersen és az ujjaim megszorultak a krétán, ahogyan a kezembe vettem. Szívesen hozzá vágtam volna akárkihez, aki egyenesen ezt követelte meg. Azonban a három lány elhallgatott és visszafordultak felém. – Helyes. Akkor folytassuk Nostradamusszal.
Az órából még jó félóra volt vissza. Ez éppen elég volt a viharnak ahhoz, hogy teljes erejével megérkezzen az épület fölé. Nem bántam, innen már úgyis haza mentem volna, ha esetleg elázom azon a félméteren, amíg megszerzem a hoppanálás előtti kávémat, nem zavart cseppet sem. Ahogy véget ért az óra és mindenki kifelé kezdett menekülni – valószínűleg szó szerint –, én is a könyvemért és a jegyzeteimért nyúltam, hogy betuszkoljam őket a már rongyosra használt bőrtáskába. Egy mozdulattal később az pedig a vállamon is volt.
Már éppen léptem volna tovább, hogy ne kelljen túl sokat időznöm az iskola épületében, de jött egy hatalmas villanás és egy akkora dörgés, hogy azt hittem menten a nyakamba szakad a plafon is. Összerezzentem, talán kicsit túlzottan is, mielőtt összehúztam volna magamon a bordó szövetkabátot, hogy induljak, vissza sem térve az irodámba.
– Elnézést, professzor úr. Zavarhatom egy percre? Nostradamusról szeretnék beszélni Önnel. Érdekesnek találtam… Nostradamus csillagász volt… – A hadarásra fordultam meg az asztaltól az asztalok irányába, de nem értettem jó formán semmit abból, amit magyarázott a lány, ugyanis éppen a kellős közepén remegett meg újra a terem a dörgéstől.
– Bocsánat… de nem értettem – közöltem unott stílusba, csak a tekintetem vándorolt az ablak irányába. Éppen az egyik fa ágai csapkodták azt, de olyan hevesen, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy talán nem átlagos viharról van szó. – A fogadóórámban tudok válaszolni a kérdéseire, Miss. Minden szerdán reggel nyolc és tiz között.  – Folytattam és már indultam is volna kifelé, mikor megint akkorát dörgött, hogy összerezzentem… aztán reccsenés hallatszott és az ablak egész egyszerűen berobbant. Éppen csak annyi lelki erőm volt, hogy elforduljak az üvegtől, de azok gátlástalanul csapódtak belém, így minden bizonnyal a lány sem járt jobban.

outfit (https://thetinyherbivore.com/wp-content/uploads/2019/12/jess-day-4.jpg)

Éreztem, ahogy a vágásokból megindul a vér. Egy szilánk az arcomat érte, egy másik a kézfejemet… mintha nem is simán betört volna az ablak, hanem szabályosan berobbant. A bedőlt fa éppen úgy ért földet, hogyha a tanári asztalnál maradtam volna, bizonyára agyon nyom a hatalmas súly.
– A fenébe… – hallottam a lány hangját, s ahogy felé fordultam, láttam, hogy ő is megvágtak a szilánkok. Fogalmam sem volt, hogy tanárként miféle dolgom lenne ilyenkor, azon túl, hogy máris a Mungóba küldjem vagy legalábbis a szomszédos intézmény ispotályába, ahol azonnal, szakszerűen ellátják.
Mély levegőt vettem, próbáltam összekaparni minden erőmet és tudásomat, hogy még is mit kéne művelni. Csak az jutott eszembe, hogy már miattam meghalt egy ember… az öcsém, a saját öcsém, aki nem érdemelt ilyesmit. Nem engedhettem meg, hogy ennek a lánynak baja essen, még akkor sem, ha fogalmam sem volt, mit kéne tenni.
– Tanár úr, jól van? Nem esett semmi baja? – Tette fel lényegében kétszer ugyanazt a kérdést, ahogy felém lépett. Hagytam, hogy felém nyúljon, nem léptem el, csak magamat vizsgálgattam. Újabb vágást fedeztem fel, ezúttal az oldalamon. Hosszú volt és erősen vérzett, de nem annyira, hogy rosszul legyek. Egy nagyobb szilánk szakíthatta át a ruhám anyagát, s alatta a bőrt.
– Minden rendben… csak egy kis karcolás… – Fektettem a tenyerem a sérülésre és a fa felé pillantottam. Még nem hallottam akkor viharról, ami egy ilyen hatalmas növényt csavarna ki a földből… legalábbis itt Angliában nem volt éppen jellemző. Odakint pedig biztosan nem tombolt tornádó vagy más hasonló dolog.
Megfogtam a lány karját és még hátrébb húztam, biztos, ami biztos, nem nekünk kéne azt a fát elpakolni onnan. Megköszörültem a torkomat és még elé is álltam, hogy ne tudjon a közelébe menni, még végén kárt tenne magában.
– Jobb, ha nem megyünk a szilánkok közelébe – mondtam és hátra pillantva láttam, ahogy a kinti eső szép lassan feláztatja a padlón a tanári asztal környékén. Szép kis kár… nem lesz könnyű rendbe hozni az már biztos.
– Jól vannak?! – az ajtó felöli érkező hang irányába fordultam. Két-három auror lépett be, akik normál esetben a folyosókon szoktak felügyelni. Az egyik nő szólalt meg, a termetesebbik pontosabban, akinek vörös haja egyetlen szoros copfba volt összefogva a feje tetején. – Tim, hívj medimágusokat, azonnal! – Bökte oda a mellett álló sovány férfinak, aki egy biccentéssel el is rohant.
– A fa… mintha kidőlt volna a viharban – mondtam és a lányt magam előtt tessékelve, odaléptem az aurorhoz, hogy kezet fogjak vele. – Arian Bahri pofesszor vagyok, éppen itt volt előadásom, ami után ez történt. – Magyaráztam, majd a másik nővel is kezet fogtam. A vörös Emily Hayes, a szőke hajú, kisebb termetű nő pedig Mathilda Taylor néven mutatkozott be.
– Mennyire súlyosak a sérüléseik? – kérdezte aztán a szőke és megakad a szeme a véres öltözékemen. – Mr. Bahri, ha nem érzi jól magát üljön le… ha viszont jól vannak, akkor hagyják el a termet.
Megérintettem a lány derekát és toltam tovább kifelé. Nem akartam, hogy még jobban megsérüljön… azért is engem vennének elő. Igazság szerint egy hajszálon múlt, hogy eltanácsoljanak az állásomtól, ami nem mutatna túl jól a karrieremet tekintve.
– Biztosan jól van? – kérdeztem rá azért én is, mikor a terem ajtaja előtt megálltunk. Odabent a két nő azon tanakodott, hogy vajon hogyan tudnák rendbe tenni a termet építészvarázsló nélkül.

outfit (https://thetinyherbivore.com/wp-content/uploads/2019/12/jess-day-4.jpg)

Egy cseppet sem bántam, hogy kitessékeltek minket abból a teremből. Még, hogy egy diák oldja meg a bezuhanó fa problémáját, miközben az épület amúgy hemzseg az auroroktól – aki nem mellesleg eddig csak hátráltatták az iskolai munkát. Volt, hogy igazoltattak diákokat, faggatták őket, pedig a dolguk az lett volna, hogy megvédjék azokat, akik az iskola falai között tartózkodott.
– Igen, jól vagyok – közölte a lány, halványan el is mosolyodott. Ez utóbbi gesztust nem viszonoztam, csak megnéztem magamnak a sebet, amit valahol a kabát alatt szenvedtem el, úgy, hogy közben félre húztam az anyagot. Az ingemet is átnyeste a szilánk és csípős, fájdalmas sérülést hagyott maga után. Megérdemeltem. Ez a gondolat csendült bennem, ahogy megint eszembe jutott Ekbal elsápadt arca, nyitott szeme… élettelen porcikái.
– Csak néhány karcolás, szerintem már nem is vérzik. – Magyarázta tovább, én pedig egyszerűen csak bólintottam. Nem tudtam, mit kéne mondanom, a kérdést is csupán tanári kötelezettségem volt feltenni… de szívem szerint már meg sem vártam volna az intézkedés végét, csak átsétáltam volna a szomszédos épükletbe, hogy egy helyre tegyenek.
–  Az a fa nagyon korhadt volt. Szinte teljesen üreges volt a törzse.
Hümmögtem egyet, majd visszahúztam a kabátot a sérülésem elé. A tekintetem az ajtó felé vándorolt, hátha megpillanthatom, mit művelnek odabent az aurorok a jegyzőkönyv felvételén kívül. Talán máris kiviszik innen azt a fát… bár egy ilyen ablaküveg helyreállítása már építésvarázslói szakterület. A Godrikot még a Roxfortnál is bonyolultabb, régi mágia védte.
– Tanár úr, esetleg... Ennek köze lehet a Mágikus Szeszélyhez?
Sóhajtottam egyet, nem mintha kedvem lett volna ehhez a bájcsevegéshez. A legkevésbé sem érdekelt ez a Szeszélymizéria, a legtöbben már régen megszokhatták volna, hogy ez az egész már az életünk része… egy olyan dolog, amit nem tudunk irányítani. Persze nem kizárt, hogy vannak csoportok, akik nyerészkedhetnek belőle, de ettől függetlenül a Szeszély maga egy anomália volt, amit már régen kimondott a Merlin Kutatóközpont.
– Minden bizonnyal – bólintottam lassan, remélve, hogy végre lezárjuk ezt a témát. – De az aurorok vizsgálata biztosan többet kiderít… mondjuk az nem valószínű, hogy beavatnak bennünket – válaszoltam és megint az ajtóra néztem. Nem bíztam az egyentalárosokban, volt bennük valami zavaró… és nem csak azért, mert minden pillanatban éreztem a tekintetükön, hogy tudják, mit tettem a saját öcsémmel. Egyszerűen nem voltak elég megbízhatóak, a minisztérium is már éppen elég régóta húzta ezt a szeszélyügyi előrelépést ahhoz, hogy az ember elbizonytalanodjon velük kapcsolatban.
– Ők ott a sérültek.
A folyosó végén megjelent a korábban eltűnt Tim nevű fazon. Mellette két fiatal, talán még csak gyakornok medimágus serénykedett és alig, hogy odaértek, röviden bemutatkozva azonnal vizsgálni kezdtek minket. Az enyém közelebbről megnézte a sebet az oldalamon.
– Elég durván magába fúródott az a szilánk, Mr. Bahri, mindenképpen át kell jönnie velem az ispotályba – magyarázta, de én a tekintettem a lányt kerestem, akinek még mindig nem sikerült megjegyezni a nevét. Valószínűleg ezután sem fogom… ha csak a vizsgán nem csinál valami nagyon emlékezeteset.
– A kisasszonnyal mi a helyzet? Neki is jönnie kell? – kérdeztem a másik medimágust, miközben a kollégája egy hűsítő varázslattal enyhítette a fájdalmaimat.

outfit (https://thetinyherbivore.com/wp-content/uploads/2019/12/jess-day-4.jpg)

Azon gondolkodtam, hogy vajon a lány is annyira el akar tűnni, mint én? Nem tartottam túl valószínűnek mondjuk, az arcára volt írva, hogy túl kíváncsi. Én nem terveztem előadni a nyomozót, kisebb bajom is nagyobb volt a Szeszélynél. Jó ideje nem volt más választásunk, mint együtt élni ezzel és reménykedni, hogy valaki leszereli a csuklyásokat és nem… nem is reménykedtem benne, hogy az aurorok lesznek azok.
A vizsgálatot követően persze kiderült, hogy nekem mindenképpen át kell mennem a szomszédos épületbe, hogy normálisan megvizsgáljanak és ellássanak. Remek, ha az ember oldalát egy félméteres üvegszilánk szántja keresztül, de azért nem gondoltam volna, hogy bájitallal kell majd forrasztani. Szívem szerint hazamentem volna azonnal, hogy bebújjak a takaró alá és kizárjam a világot. Már ennyi is elég volt, hogy teljesen besokalljak.
– Ha a kisasszony jól érzi magát, akkor semmi szükség arra, hogy velünk jöjjön. A sebesülései már gyógyulnak, úgyhogy ha nem szédül vagy émelyeg, ő mehet a dolgára.
A lány bólintott egyet a medigmágus szavaira. Jó, nyilván nem bántam, hogy nem kell bájcsevegnem egy diákommal a tanítás után… ha megtenném, akkor sem valószínű, hogy éppen ő lenne. Aligha volt az esetem és már így is túl sok lánnyal hoztak hírbe. Szerencsémre azonban nem tudták ténylegesen bizonyítani a dolgot. Az a munkámba kerülhetet volna.
– Azt hiszem, nekem csak egy gyors átöltözésre van szükségem a következő óra előtt. De köszönöm, hogy ide fáradtak, és megvizsgáltak.
Sóhajtottam egyet. A tekintetem a medimágusokra vándorolt.
– Ez esetben induljunk és essünk túl ezen az összefércelésen, de gyorsan –  sóhajtottam és már indultam is volna kifelé, de elkaptam a lány pillantását. Gondolom örült, hogy megszabadult tőlem, mert nem mentem bele a nyomozgatásaiba. Az akadémia oktatójaként nem gondoltam volna, hogy helyes lenne olyan dolgokba beletúrnom, ami nem a szakterületem és őszintén nem pártoltam azt sem, hogy egy diák így tegyen.
– Nos, akkor találkozunk a következő előadáson – mondtam, ám némileg halkabban még hozzá tettem: – Legyen nagyon óvatos, Miss…
Ezzel fordítottam hátat és egész egyszerűen elindultam a medimágusokkal együtt kifelé. Ahogy haladtunk kifelé nem gondolkodtam már régen azon, ami odabent történt… csupán a következményeken agyaltam. Tudtam nagyon jól, hogy mi lesz: behívnak egy elbeszélgetésre, jelentést kell tennem a főnökeimnek a történtekről. Nem tudtam persze, mit kezdhetnének ezekkel az információkkal. Ha a Minisztérium nem tudja megoldani ezt a helyzetet, hát a Godrik sem lesz éppen megfelelő főszereplője a Szeszéllyel kapcsolatos intézkedéseknek. Nagy szavak, azok jöttek az ilyen intézményektől, semmi más. Ígéretek, áltettek és álgondolatok… mi pedig csak vártuk, hogy történjen végre tényleg valami.

Tudom, hogy mennyire unalmasak lehetnek az óráim annak, aki nem látja a szépséget bennük. Persze, tömény adatokat tanulni soha nem olyan élvezetes és könnyű, mint mondjuk az átváltoztatás vagy egy párbaj. Pont ezért igyekszem kicsit feldobni ezt az órát, és sikerült megbeszélnem a vezetőséggel, hogy teljesen nyílttá tegyük, így lényegében erre az egy órára bárki, akár külföldről is jöhetnek látogatók. Tudomásom is van róla, hogy néhány diák Dániából azok, akik a családomhoz közel állnak és érdeklődnek a mágiatörténet iránt.
Mondjuk a mai napban nem ez volt a legnehezebb, de sikerült azt is megoldanom. Most már csak a diákoknak kell megérkezniük. Viszont, amire azt akarom, hogy felfigyeljenek, mikor megérkeznek az a terem közepére kihelyezett merengő. Erre mindenképpen szükségem lesz ma, és remélem, nem okozok majd csalódást vagy nem lesz senki olyan, aki esetleg kihagyná. Vagy a száraz bevezető után inkább elmenekül.
Az asztalnál kicsit összekészülök, és még mielőtt nekifognék az órának, gyorsan elmegyek az egyik közeli kávézóhoz, és szerzek némi italt. Azt kortyolgatva és a jegyzeteimet bújva várok még pár percet indulás előtt. Remélem, mindenki megérkezik mostanra, mert nem tudok tovább várni. Ha valaki késik, akkor lemarad az elejéről.
Gyorsan megiszom a kávémat, majd ki is dobom egy közeli szemetesbe. Mielőtt még elkezdem az órát végignézek a termen. Szép számmal gyűltünk és megtalálom azokat is, akik külföldről érkeztek.
- Köszöntök mindenkit a mai mágiatörténet órán – kezdek bele, majd a tábla felé fordulok, ahova már felírtam az óra címét: Imbolc és Samhain, honnan erednek? - Mai óránk témája lassan időszerű lesz. Biztos vagyok benne, hogy sokan Önök közül ünneplik ezt a két jeles napot, de vajon tudják, hogy honnan erednek?
Költőinek szánom csupán a kérdésem, nem várok választ rá, nekem jelenleg elég az is, ha elgondolkodnak rajta. Ha valaki odafigyelt egy korábbi órámon vagy aztán utána olvasott bővebb információ reményében a témakörnek, akkor pontosan tudhatja miről van szó. A többiek kedvéért pedig nem tudok kitérőt tenni, túl sok időt venne el az órából, még úgy is, ha lerövidítem.
- A druidák, a kelta népcsoport egyik kasztja volt. Nincs sok bizonyíték arra, hogy mikor és hogyan alakult ki ez a kaszt, de vannak forrásaink a Kr. 3. századból, amit biztosan tudunk, hogy a kereszténység megjelenésével a druidák szinte teljesen eltűntek  – kezdem meg az előadásom. - Nézzük akkor az etimológiai hátteret.
Felrajzolok néhány jelet a táblára, de nem feltétlenül akarok belemenni a tömény nyelvi eredetbe. Szerintem mindenkinek jobb lesz úgy, ha csak a lényegre szorítkozok, úgyis csináltam egy kis összefoglalót az etimológiából, és igazából a keltákról is, hogy legyen mindenkinek egy kis alap. Ránézek az asztalomra, és rájövök, hogy azt elfelejtettem kiosztani.
- Elnézést kérek mindenkitől. Egy apróság elmaradt. Kapnak egy rövid vázlatot, illetve egy kifejtést a mai óra anyagáról. Ezen a nyomtatványon található egy kevés ismétlés is, ha esetleg elakadnának valahol.
Intek egyet a pálcámmal, ennek köszönhetően minden diák elé kerül egy pergamen. Hogy mit kezdenek majd utána vele, az csak rajtuk múlik. De akkor haladjunk is tovább.
- Tehát a teljes etimológia ott van Önök előtt a papíron. De azért nézzük meg a számunkra legérdekesebbet közösen. Eredetileg egy indoeurópai szótőből ered, ami a deru vagy dreu-, aminek jelentése szilárdnak, keménynek lenni. Ugyanebből ered a fa (tree), a bízni (trust) és a kibírni (endure) jelentésű szavak is.
Ha ránéznek a lapra, akkor láthatják még a latin, görög és óír eredetet is, amiknek mind-mind különböző a jelentése, de ami nekünk a legfontosabb az egy óír szó eredet a druidecht, aminek a varázslat a jelentése vagy egy másik eredet, ami a weid szótő, aminek a jelentése látni, de ehhez a jelentéskörhöz tartozik a látnok, bölcsesség és tudás is.
Tehát maga a szó és szótövek tele vannak mágikus utalásokkal, nem csoda, hogy annyi minden rejtélyességet tulajdonítottak nekik és lényegében a mai napig is tulajdonítanak.
- Ahogy korábban mondtam, az eredetük teljesen homályos, nincsenek konkrét információk róluk sem a varázslók világában, sem a varázstalanokéban. Néhány homályos utalás van, de ezen kívül csak annyi tudunk, hogy néhány forrás a La Téne-kultúra késői részének egy mélyreható társadalmi átalakulása szülte. Ekkor komoly átalakuláson esett át a társadalom, így a korabeli és a korábbi időszakok bölcsességeit és hagyományait voltak hivatottak megőrizni.
Fogok egy diavetítőt, és elkezdek képeket mutogatni azokról a jellemzőkről, amiket találtam akár könyvekben, akár ismerősöktől, professzor kollégáktól tanulmányozásra kölcsönkapott anyagokból.
- Annyit tudunk, hogy ezeknek a versben megörökített bölcsességeknek az elsajátítása húsz évbe került, és a tanító központjuk a wales-i Anglesey varázserejűnek tartott tavainál volt. Itt egyébként megtalálták a varázslók az iskola romjait, csupán az erős mágia miatt azt a Roxforthoz hasonlóan elrejtették a varázstalanok elől. A druidák nem csak a Brit szigeteken voltak elterjedve, hanem szerte Európában, ezért a máshol élők ehhez az iskolához jártak a tanulni. Hivatalosan sem a tananyagról, sem a tanítás menetéről nem maradtak fenn írásos emlékek, azonban néhány visszaemlékezésben el lehet csípni néhány érdekességet. Ez azonban csak nekünk varázslóknak lehetséges.
Az asztalomhoz lépek és iszok egy pohárral. Megvárom, amíg mindenki lejegyzeteli az elhangzottakat, és várom, ha van esetleg valakinek kérdése, akkor mielőtt még a következő részre tovább nem megyünk, megválaszolom őket.

---

(https://i.pinimg.com/736x/d1/85/a5/d185a575c51fb18e9d1f6b5c2190a58d.jpg)

Tudom, hogy nagyon száraz a tananyag ahhoz, hogy elég élvezhető lehessen, ezért próbálok meg mindig belevinni valamit. Egy kis vetítés, egy kis élő bemutató, egy felolvasás vagy más hasonló. A témát is próbálom úgy összeállítani, hogy az érdekes lehessen. Tudom, hogy az itt lévők egy részének nem sok mindent mond az Imbolc vagy a Samhain, de ettől még a többieknek lehet érdekes, ha eddig csak ünnepelték, de valójában nem tudták mi az eredete.
Amíg tartok egy pillanatnyi szünetet, hogy kicsit felfrissítsem a torkom, megválaszolom a kérdéseket.
- Nos, nem éppen. A varázstalanok előszeretettel hagytak írásos megemlékezéseket. Ezek között van olyan, amit manapság legendáknak, mondáknak, meséknek is hívjuk. Vagy a legegyszerűbb híres emberek visszaemlékezése, hitelesen dokumentált történések például. A varázstalanoknál kicsit bonyolultabb a helyzet, mert egy emlék kinyerése és azt hosszabb távon fenntartása nem egyszerű, de valóban lehetséges. Tudunk is olyan mágikus helyekről, ahol tanulmányozni lehet a merengőbe kinyert emlékeket. De ne felejtsék el, hogy a druidák még jóval a Varázsvédelmi titoktörvény előtt éltek, ahol varázslók és varázstalanok együtt éltek.
Ezzel kicsit rá is kanyarodok a mondandóm második feléhez, megsiettetve az óra végére tartogatott meglepetést, amiről végül is nem tudom mennyi ideig fog tartani. De addig is térjünk vissza kicsit a száraz anyaghoz.
- A druidákra jellemző volt, hogy mentesültek a katonai szolgálat és az adófizetés alól is. Mint ősi, íratlan törvény tudósai és őrzői, a köznép fölötti törvényi ítélkezés jogkörét is birtokolták, viszont tudomásunk szerint a legsúlyosabb büntetés, amit valaha kiszabtak az a társadalomból való kizárás volt. Ezeket a jogokat és tudást öröklés útján nem lehetett megszerezni, ahogy korábban is mondtam már, komoly tanulás várt a jelentkezőkre. Későbbi iratokban fellelhetőek információk arról, hogy a királyok mellett fontos tanácsadói pozíciókat töltöttek be.
Egy picit hagyom őket szusszanni, de aztán hamar folytatom is.
- Egy kicsit térjünk rá a hitvilágukra, ami már közvetlenül kapcsolódik a mai témánkhoz. A druidák ugyanis több istenben hittek és több természeti elemet tiszteltek. Ilyen volt a nap, a hol, a csillagok, a tölgyfák, ligetek, hegycsúcsok például. A tűz több istenség jelképe is volt egyszerre és a nappal valamint a tisztasággal kapcsolták össze. Az ünnepeiket ligetekben vagy szent kutak és más természeti képződmények közelében tartották. Ki tud nekem mondani egy feltételezett druida helyet, amit ünnepekkor, szertartásokra használták?
Biztos mind hallottak ilyenekről. Még a mai napig is ilyen helyeken tartják a hagyományőrző ünnepeket. Talán azt is mondhatnánk, hogy ezek a helyek azok, ahol a legtöbb mágia gyűlik össze, és pont ezért sikeresek a szertartások és ünnepek.
- Hittek a lélekvándorlásban. Szerintük a halál után a lélek nem hal meg, hanem egy másik emberbe költözik és születik újjá. A szertartásokat szabad téren tartottak, közel a természethez. A szertartásaik során mutattak be áldozatot, melyek állatok és növények voltak elsősorban, egyes római író állítja, hogy a kelták embereket is áldoztak, de erre nincs semmilyen bizonyíték.
És akkor el is értünk az ünnepekhez. Ezeknek a többségét a mai napig ünneplik. Iszok megint egy kortyot, majd felvázolok a táblára egy évet a nap és a hold ciklusaival. Egy igazából kezdetleges ábra, de most a szemléltetés kedvéért megfelelő lesz.
- A druidák ünnepeit a nap, a hold és a vegetáció ciklusai határozták meg. Régészeti bizonyítékok vannak rá, hogy szertartásokkal ünnepelték a napéjegyenlőséget, továbbá az év leghosszabb és legrövidebb napját, illetve a hold és a vegetáció ciklusainak négy más kiemelt napját. Ezek közül az Imbolc a tavasz érkeztét, a Beltane a tavasz után kitelejesülő életet, a Lughnasadh napisten hatalmát, Samhain az élők és holtak világa közti korlát megszűntét jelképezte. E négy utóbbi időzítését a telihold jelenléte, illetve a természeti ciklikus változásai határozták meg. A Yule ünnepe a téli napforduló ünnepe.
Tehát akkor túl is vagyunk az ünnepek időpontjain. Azt, hogyan ünneplik ezeket, majd másként fogom megmutatni. Az osztály elé állok, és három képet vetítek ki a falra, mind a három körülbelül hasonlít egymásra öltözködésükben.
- Most akkor tudjuk, hogy miért akkor vannak az ünnepek, amikor és mit is jelentenek. – Legalábbis nagy vonalakban. Viszont van még egy valami, amit szeretnék elmondani, mielőtt még nekivágunk az utazásunkra. - Most essék néhány szó a varázsvilággal kapcsolatos információkra. Ahogy korábban mondtam már, ekkor még nem létezett a Varázsvédelmi törvény, tehát a druidák között lévő varázslók szabadon gyakorolhatták a varázstudományukat. Nincs egységes információ arról, hogy ekkor léteztek-e már a pálcák, de úgy gondolom, hogy ha volt is, a druida varázslók nem azzal varázsoltak. Elsősorban kézmozdulatokkal voltak képesek tárgyakat mozgatni, ráolvasással átkoztak vagy változtattak át valamit, és rengeteg bájitalt készítettek. Valószínűleg a saját hazájukban lévő összes növényt és bájital hozzávalót ismertek. Cserekereskedelmet folytattak Európa más részeiből jött druidákkal. Képesek voltak az animágia használatára, ám bájital nélkül az sokkal nehezebb és veszélyesebb volt.
A kiadott jegyzeteken van még néhány információ ezekről a mágusokról, most inkább tovább mennék azokra, akikről tudomásunk van ebből az időből. Ezek olyan leírások, amit a varázstalanoknak nem elérhető, csupán különleges engedéllyel látogathatók a tekercsek és nem is minden részletük maradt fenn, sajnos.
- Három kiemelkedő mágusról van tudomásunk. Mind a hárman befolyással voltak nem csak a saját, hanem a környezetük a birodalmuk életére is. Az első Caratacus. Annyit tudunk róla, hogy az egyik leghíresebb druida varázsló, akiről viszonylag sok információ maradt fenn a többiekhez képest. Az akkori ír uralkodó felesége beteg volt, a varázstalan orvosok nem tudtak segíteni rajta, ezért druida segítséget kértek. Ez volt Caracatus, aki rájött milyen betegségben szenved a királyné, és bájitalaival sikeresen meg is gyógyította. Onnantól kezdve ő lett a birodalom orvosa és a király tanácsadója is. A másik Faolan Fylani, aki az első feljegyzett animágus és druida is. egy háborúban farkas alakjában segítette a saját királyságát. Nagy taktikus hírében is állt, állítólag a Hold visszatükröződéséből tudott jósolni, így ennek megfelelően tudta kialakítani a szükséges taktikát. Egyes legendák szerint azon a területen, ahol meghalt a mai napig kíséri a győztes hadsereget egy farkas.
Ez eddig kettő, még kell egy. Szeretném megmutatni, hogy a sötét varázslók nem csak a jelenben éltek, hanem a múltban is, ezért az utolsónak egy ilyet hozok.
- A harmadik Macanguss. Egy olyan druida, aki a tudását felhasználva megszegte az esküjét, és képességeit felhasználva vagyonra és hadseregre tett szert. Miután ezzel megvolt, kinevezett egy látszat királyt, majd hadjáratot hirdetett egy déli királyság ellen. Ezt a korszakot hívják a déli druidák legsötétebb időszakának. Macanguss látszólag sikert ért el, de mikor hadseregének tagjai tudomást szereztek valódi tervéről, akkor először száműzték, majd mikor száműzetéséből visszatért, akkor kivégezték.
Ezzel el is érkeztünk a tananyag végére. Már csak egy dolog maradt az óra hátralévő részében. De az még kell, hogy várasson magára egy picit.

---

(https://i.pinimg.com/736x/d1/85/a5/d185a575c51fb18e9d1f6b5c2190a58d.jpg)

Szépen haladunk a tananyaggal, talán jobban is, mint kellene. Azt reméltem, hogy lesz majd néhány kérdés, esetleg, de végül is, így is jó lesz. Majd a végén, ha esetleg szükségük lesz még egy kis segítségre a látottakkal kapcsolatban. Addig pedig marad a tömény és száraz tananyag. A kérdésemre is szépen kapom a válaszokat, szóval örülök neki, hogy talán korábbi tanulmányaik vagy amit azóta hozzátettek elérte a célját.
- Igen, tudunk olyanról, akik mérgezés céljából használták fel tudásukat – válaszolom meg az egyik kérdést. - Hamarosan erre is rátérek.
Örülök ennek a kérdésnek. A jelenleg fennálló ismereteink alapján az emberek képesek túlmisztifikálni a druidák jellemét, de nem szabad elfelejteni, hogy közöttük is biztos volt olyan, aki a tudását nem jó, hanem rossz dolgokra használta fel.
A száraz anyagnak a végére érve, megint iszok egy kortyot, és gyorsan megválaszolom a még felmerülő kérdéseket. Elhagyom a katedrát és a terem közepén lévő merengő felé sétálok.
- Az óra elején elárultam, hogy hol volt a központjuk a druidáknak. Ha ránéznek a jegyzetre, amit adtam, akkor azon is látni fogják. Ez a központ a wales-i Anglesey tavainál volt. Nos, egyesek úgy vélik, hogy a korábban említett kereszténységgel együtt nem haltak ki a druidák csupán számuk és jelentőségük lecsökkent. Jelenleg is vannak olyan csoportok, akik követik a druida hagyományokat.
Megállok a merengő mellett. Remélem, mostanra mindenki rám figyel, még az is, aki eddig kicsit bóbiskolt vagy éppen a párjával volt elfoglalva.
- Kérem, jöjjenek ide.
Megvárom, amíg mindenki körém gyűlik, majd előveszek a mellényem zsebéből egy kéken világító fiolát. Sóhajtok egyet, majd felemelem, hogy mindenki lássa rendesen.
- A következőkben egy olyan Imbolc ünnepet fogunk megtekinteni, amit egy most is tevékenykedő druida csoportnak köszönhetően sikerült megtekintenem.
Nem volt könnyű megszereznem, de minden perce megérte. Így legalább lehetek kicsit antropológus is, és megnézhetem mit a különbségek a saját viking szokásaink és a druidák szokásai és ünnepléseik között.
Most viszont megkérek mindenkit, hogy lépjen hátrébb néhányat, és pár pálcamozdulattal a székeket és asztalokat is kicsit odébb tolom. Majd mivel elég sokan gyűltünk össze, kicsit megnagyobbítom a merengő méretét. Ezután öntöm csak bele a fiola tartalmát, ami kékes árnyalatba vonja a terem egy részét. Remélem mindenki használt már merengőt, de ha valaki még nem, akkor gyorsan elmagyarázom neki, hogy mit is kell tennie.
- Az emlék végeztével mindenki vissza fog térni ide.
Figyelem, ahogy lassan eltűnnek a fejek a tálban, majd mikor mindenki megtette, akkor belehajtom én is az enyémet.

Valljuk be, ez az óra olyan felemásra sikeredett. Látom a diákok egy részén, hogy érdeklődnek, és valószínűleg néhányan még utána is néznek alaposabban a témának, de a többség száraznak és unalmasnak találja. Nem hibáztatom értük, ha valakiben nincs meg az a szenvedély, mint bennem, akkor ezek az érdekes tények csak üres szavak és száraz tananyag lesz. Pedig azt hittem, hogy a meglepetés, amit szerveztem az ünnepség megtekintésével kapcsolatban kicsit feldobja őket, de akkor talán valami mást kell kitalálnom nekik legközelebbre.
Annak örülök, hogy Ms. Fawley ezúttal is nagyon lelkesen állt hozzá a tananyaghoz, így nem is lep meg, hogy az óra végén hozzám lép és beszélgetésbe elegyedünk.
- Köszönöm, igazán hálás lennék érte. Bevallom, az asztronómia részéről nem láttam kutatást a Stonehenge-dzsel és a druidákkal kapcsolatban, viszont jelenleg bármire nyitott vagyok még a mágia eredetével kapcsolatban. Bevallom, a druida kutatásomba is ez miatt vetettem bele magam.
Nem mintha a korábbiak túlságosan is sikertelenek lettek volna, de nem árt több forrásból figyelni az események alakulását.
Lassan kezd kiürülni a tanterem, egy kicsit még beszélgetek a külföldi diákokkal, kikérem az ő véleményüket is a témával kapcsolatban, majd miután teljesen kiürült a tanterem elteszem a merengőt és a holmimat, majd én is távozom innen, hogy felkészülhessek egy következő órámra.

(https://i.pinimg.com/736x/d1/85/a5/d185a575c51fb18e9d1f6b5c2190a58d.jpg)

Remek, tavaszias időre virradtunk és nem is lehetne alkalmasabb az idő arra, hogy az előadás előtt eltöltött perceket az egyetem udvarán töltsem és felkészüljek az előttem álló feladatra. Egy előadást megtartani mindig stresszes feladat. Kiállni az ember tömeg elé és elmondani amivel készültünk az egy könnyű dolog, ha becsukott szemmel tesszük és nem figyelünk a közönségre. Az előadásban pont a nagy közöség a probléma, ami miatt én is feszélyezve érzem magam. Az egyetlen orvosság csak az a bűvös tabletta, amit minden boltban árulnak, de tudjuk, hogy semmire sem jó. A tényleg megoldás viszont itt lapul a zsebembe és pillanatok alatt már szívom is a varázscigarettámat egy padon ülve.

~Ehhez mocskosúl be kell tépnem.~ Majd a hanyat vetve magam a padon füstölöm el a cigarettámat.
A nagyelőadóban már sokan ülnek és épphogy csak nem késtem el. Vörös szemekkel szédelgek be a harmadik sorba. Szeretek viszonylag az első sorokban ülni, mivel a betépett szemeimmel csak felhívom magamra a figyelmet.

Az első eladó egy Sophie nevű lány, aki az ősi japán kultúráról hozott egy kis előadást. A képek hozzám is eljutnak, és azokat látva egy halk nevetés jön rám.
~ Ez k....va vicces! Tetovált szájú, megmedve zabáló nők! ~ Nevetésem erőltetve kell visszafojtanom, ami némi kis rekeszizom fájdalommal jár, de a bennem rejtő feszültség is csökken. Az első előadó bátor, és legalább oldja a hangulatot. A lány után egy újabb hölgyemény következett, aki a koreai sámánizmusba vezetett be minket. Tartalmilag tudományosabban közelítette meg az előadásmódját, és egy csöppnyivel a varázslathoz is közelebb állt.
~ Na ez tetszett. ~