Oldal nyomtatása - Alderton büfé

Bevezetés…
(https://i.pinimg.com/originals/b0/65/31/b0653185c34d1d84fcd5e659d0129810.gif)
to: Serena Fawley

2002. február 11.

Sajnos a mágiával kapcsolatos problémák egyre inkább terjednek át más országokra is. Legalábbis abból ítélve, amit a rokonoktól tudok. Muszáj utánajárni, hogy mi is történik valójában. Talán itt több mindent tudnak, mint amiről én valaha is sejteni tudnám. Az Andrew utáni nyomozásom úgyis zsákutcába jutott. Mr. Mirol segítségét nem kérhetem, azzal csak a saját karrierjét kockáztatná, és jelenleg nincs is semmilyen információ, amivel szolgálhatnék neki cserébe. Legutóbb ugyan nem árultam el semmit Andrew-ról, de nem véletlenül nem meséltem neki azóta sem.
Ami miatt a mai találkozót kértem az egyik legjobb diákomtól, végül is összefügg ezzel, de nem feltétlenül. Szeretném kicsit jobban megismerni a britek mágus társadalmát, leginkább a rangban hozzám közelebb állókat. Ha sikerülne bekerülnöm az ő körükbe, akkor a számításaim szerint előbb-utóbb össze kell futnom olyannal, akinek lesz valamilyen információja. Igaz, meg van ennek is a veszélye, amivel kapcsolatban apámmal még nincs egyetértés, de majd megoldom azt a problémát. Hiszen, bekerülni legkönnyebben úgy lehet valahova, ha nem csak eljárunk, hanem meg is hívunk hozzánk hasonlókat.
Azt hiszem, kell vennem egy kastélyt, hogy ezt békésen ki tudjam vitelezni. Első lépésnek elég lesz a beszélgetés, muszáj a lehető legtöbb információt megtudnom arról, milyen itt egy estély. Ms. Fawley nagyon kedvesnek és nagyon lelkesnek tűnik az óráimon, ezért az egyik után megkértem, hogy kávézzon velem. Meglepetésemre azonnal beleegyezett pedig nem is mondtam, hogy mi lenne az a fontos dolog, amiről beszélni szeretnék vele. Egyelőre nem akartam lebuktatni magam, hogy mennyire tudatlan vagyok bizonyos szempontból. Már az is sokáig tartott, hogy az Akadémiára kerülésem után megszokjam a tempót, környezetet.
Kedd délután van. Éppen belépek a büfébe, amikor megkordul a gyomrom. Nem meglepő, a finom illatok hatására és annak következtébe, hogy tegnap este óta nem ettem semmit. Reggel kicsit elaludtam, így rohannom kellett az órámra. Még így is késtem pár percet. Leülök az egyik asztalhoz, majd átnézve az étlapot nem bízom a véletlenre a dolgot. Fasírtot rendelek egy kis burgonyával. Italnak pedig jöhet egy kis jeges tea. Még van pár percem mire Ms. Fawley megérkezik, addig a készülő könyvem próbálom javítgatni, ezért egy halom papírlap kerül elém az asztalra. A teámat már megkapom, amikor meghallom a hangját. Felpattanok és kihúzom neki a széket.
- Üdvözlöm, Ms. Fawley. Köszönöm, hogy elfogadta a meghívásomat.
Lesegítem a kabátját és a széket is betolom alatta, csak utána ülök le én is. Kezemet magam mellett pihentetem, aztán idegesen az asztalon lévő papírhalomra.
- Milyen napja volt? Remélem a kollégák nem fárasztják le olyan nagyon.
Próbálok túllendülni az udvariassági körökön, mert elég nehezemre esik belekezdeni a témába. Közben kihozzák az ebédem.
- De udvariatlan vagyok. Kér valamit? A vendégem, természetesen.
Intek a pincérnek, hogy ne menjen még el, várja meg, amíg a kisasszony rendel magának. Ha nem kér úgy is jó, nem fogok erőszakoskodni. Elnézést kérek, és a gyomrom újabb adag korgása mellett bekapok néhány falatot a fasírtból.
- Nem szeretném sokáig rabolni az idejét, ezért inkább bele is fogok a közepébe. – Megtörlöm a szám egy szalvétával, és félretolom a tányérom. Legalább addig, amíg a beszélgetésünk véget ér. – A segítségét szeretném kérni.

Történelem továbbkézpés

(https://i.pinimg.com/564x/95/98/e3/9598e30ee353b136bede43df00f5ff65.jpg)

outfit (https://i.pinimg.com/564x/2e/64/19/2e6419d5bb2c794ae234066b7a7bf878.jpg)

2002. február 11.
To: Frey Henricksen

Már a Roxfortban is szerettem a mágiatörténetet, de itt az Akadémián is a kedvenceim közé tartozott. Persze itt sokkal jobb órákat hallgathattunk, mint a Roxfortban Binns unalmas óráit, és itt, az Akadémián sokkal inkább az összefüggésekre koncentráltunk, mint a tényekre. Ez sokkal izgalmasabb és érdekesebb volt. Azt pedig különösen kedveltem Henricksen professzorban, hogy mindig engedte, hogy az asztronómiai ismereteimet is összefűzzem a mágiatörténettel, és így egy csomó érdekes, és jó eredménnyel záruló beadandót írhattam az elmúlt félévben.
Akármennyire is kedveltem a mágiatörténet tanárt, arra azért nem számítottam, hogy elhív kávézni. Mondjuk elég egyértelmű volt, hogy nem azért hív el, mert az iskolai dolgokon kívül is akarna tőlem valamit, gyorsan megnyugtatott, hogy csak kérdezni szeretne pár dolgot tőlem. Éppen ezért bele is egyeztem. Miért ne egyeztem volna bele, ha a legkedvesebb tanárom meghív kávézni? Kíváncsi voltam, mire megy ki a játék, és eddig nem volt rossz élményem abból, hogy ha jóindulattal viseltettem egy tanár iránt itt az Akadémián.
Furcsa volt, hogy itt már teljesen más a tanár-diák viszony, mint a Roxfortban. Itt már sokkal inkább felnőttként és egyfajta kollégaként tekintettek ránk, mint diákként. Itt már minden a mi felelősségünk volt: az, hogy milyen órákra járunk, hogy mit tanulunk, és hogy mennyit tanulunk. Itt már tényleg nem mondhatta azt senki, hogy ez vagy az rossz tanár vagy nem adja le az anyagot. A professzorok mind becsülettel megtartották az óráikat, és ha valaki nem jelent meg, az csak magára vethetett.
Én pedig igyekeztem nem eljátszani a tanáraim jóindulatát. Éppen ezért fogadtam el Henrickson meghívását az Alderton büfébe. Jól megpakolt táskával léptem be, mert a beszélgetés után Londonba igyekeztem. Henrickson már az egyik asztalnál ült, és engem várt, úgyhogy gyorsan odasiettem.
-Jó napot, professzor úr. - mosolyogtam rá. - Elnézést a késésért. - mondom, habár úgy sejtettem, túl sokat nem késhetttem.
Henrickson igazán udvarias férfi, lesegítette a kabátomat, hellyel kínált, majd megkérdezte, milyen napom volt.
-Köszönöm a kérdését, egész jó. Azt hiszem, én igazán nem panaszkodhatom a kollégáira. Nem úgy, mint az aurorképzőbe járók. Ők folyamatosan panaszkodnak. Én inkább amiatt aggódom, hogy fogom teljesíteni a kutatási témámat év végére. Egyelőre még keresem a megfelelő embert, aki segíteni tudna nekem.
Miközben válaszoltam, megjelent a pincérnő, és rendeltem tőle egy tejeskávét és egy kis sütit.
-Tudta, hogy itt az epres kosárka a legfinomabb sütemény? Ha végzett a késői ebédjével, esetleg megkóstolhatná. - mosolyogtam a tanárra kedvesen. Ha sütemény problémája van, csak engem kell kérdeznie - gondoltam magamban, de ezt már nem tettem hozzá. Nem akartam nagyon személyeskedőre venni a figurát.
Amíg meghozták a kávémat, szinte végig hallgatásban voltunk, valószínűleg Henrickson nem akarta, hogy a pincérnő megzavarja a beszélgetésünket, ezért csak utána kezdett bele. A segítségemet kérte.
-Miben lehet a segítségére? Természetesen, ha tudok, szívesen segíteni Önnek.
Izgatott lettem, vajon milyen segítséget tudnék nyújtani én egy akadémiai tanárnak. Mi az, amit egy húszéves boszorkány jobban tudhat, mint egy harmincas varázsló? Vajon asztronómiai segítséget kérne? Vagy valami teljesen más témában várja tőlem a választ? Kíváncsian vártam, miről fog szólni a beszélgetésünk.

Bevezetés…
(https://i.pinimg.com/originals/b0/65/31/b0653185c34d1d84fcd5e659d0129810.gif)
to: Serena Fawley

2002. február 11.

Nem gondoltam volna még néhány évvel ezelőtt, hogy valaha szorgalmazni fogom a britek felé való nyitást. Pedig nagyon úgy néz ki, hogy muszáj lesz. Sajnos akármennyire is próbáltam elkerülni, több szempontból is kénytelen vagyok kapcsolatokat kialakítani. Már rengeteg meghívást visszautasítottam a kollégáim megkeresése felől, itt lenne az ideje, hogy viszonozzam, még akkor is, ha eddig én elutasítottam. Nem vagyok az a bulizós típus, és ha valaki belátna a családi hátterembe, akkor meg is értené, hogy miért van ez így.
Szerencsére Ms. Fawley nem késik sokat, nem is akarnám feltartani a délután további részében a szükségesnél. Miután eszek néhány falatot és közben hallgatom, hogy miként éli meg a kollégáimmal töltött mindennapokat. Kedvelem a kisasszony társaságát, az óráimon látszik, hogy érdekli az, amit tanítani próbálok, és mint olyan hozzá is tud szólni. A különleges összefüggései pedig számomra is adtak már többször is ötletet.
- Biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond azzal a kutatási témával. Ahogy megismertem önt, tüzön-vizen keresztül fogja vinni az elképzeléseit. Bármelyik kollégám örömmel fog segíteni magának.
Szerencsére rendel így nem érzem majd kellemetlennek, hogy én eszek, míg ő nem. Így is kell majd egy kicsit várni arra, hogy a tejeskávé és a süti megérkezzen.
- Nem, erről nem tudtam. Megfogadom a tanácsát, mindenképpen megkóstolom majd.
Bevallom az utána lévő rövid ideig tartó szünet kicsit kellemetlen számomra. Úgy érzem magam, mintha valami rosszban sántikálnék, és valahol tényleg így is van, de a fejlődéshez ez is kell. Néha áldozatot kell hozni. Amúgy pedig még a kíváncsiságom is hajt annak ellenére, hogy a stabil és biztos helyzeteket kedvelem jobban.
- Nos, tudom ez furcsán fog hangzani, de abban szeretném a segítségét kérni, hogy milyen a brit elit varázslók élete? Azt hiszem, önök aranyvérűeknek hívják magukat. – Veszek egy mély levegőt, és megpróbálom megmagyarázni a kérdésem. Illetve teljesen egészében lepontosítani. – Tudja, én nem tartozom ide annak ellenére sem, hogy az ország lakója vagyok. Ez nos, egy hosszú történet. Most viszont az Akadémia miatt nyitnom kéne a kollégáim felé, de nem igazán tudom, hogy miként.
Próbálom röviden megmagyarázni a kérdésem. Rengeteg dologra lennék kíváncsi, mert eléggé aprólékos tudok lenni, de persze, ha csak felületesen tudnék meg néhány dolgot nekem már az is elég lenne.
- Természetesen, ha szükséges a múltamba történő beavatás, akkor hajlandó vagyok bármilyen kérdésre válaszolni.
A többségére mindenképpen, mert azért nem szeretnék a legmélyebb dolgokba belemenni, a titkaink nem véletlenül titkok. És csak remélni tudom, hogy most nem fog hülyének nézni a kisasszony.

Történelem továbbkézpés

(https://i.pinimg.com/564x/95/98/e3/9598e30ee353b136bede43df00f5ff65.jpg)

outfit (https://i.pinimg.com/564x/2e/64/19/2e6419d5bb2c794ae234066b7a7bf878.jpg)

2002. február 11.
To: Frey Henricksen

Sok mindenre számítottam Henricksentől, de arra nem, hogy pont a brit aranyvérű családokról kell kiselőadást tartanom neki. Mondjuk jó helyen kopogtatott, azért erről a témáról viszonylag tájékozott voltam, lévén, hogy a családom is azon bizonyos néhány tucat családhoz tartozott, akik hosszú évszázadokra visszamenően igazolni tudta varázsló múltját. Ugyanakkor mi ezzel sosem éltünk vissza, mi egyes varázslócsaládok.
Lényeg, a lényeg, a tanár úr a legjobb helyen kért segítséget. Ennek ellenére azért csak néhány korty kávé és egy falat süti után kezdtem csak bele.
-A brit elit varázslók... Hm... Azt hiszem, két oldalról tudnám megközelíteni a helyzetet. Vannak azok a családok, akik örökség, vér útján tartoznak az elitbe. Nagyjából harminc ilyen család van, ők mindenféle hivatalos papírral tudják igazolni, hogy mindig csak varázslók és boszorkányok alapítottak családot. Az én apám Fawley, édesanyám Smith. Mindkét család híres hugrabugos família, a szüleim is a Roxfortban ismerkedtek össze. De ott vannak Longbottomék vagy Abbotték is, ők is évszázadokig vissza tudják vezetni a családfájukat. Na meg ott vannak azok a híres-hírhedt családok, akik a Sötét Nagyurat támogatták a háború alatt. Náluk elvárás volt aranyvérűnek lenni.
Egy kicsit elhallgattam, és azon gondolkodtam, hogy mennyire furcsa, hogy nálunk még csak fel sem merült egy pillanatra sem, hogy a sötét oldalra álljunk. Pedig mi pont egy olyan család voltunk, akiknek semmi félnivalója nem volt a háborúban: egyrészt aranyvérűek voltunk, másrészt északon, Skóciában, semmi olyan dolog nem volt, amire Tuddjukinek szüksége lett volna.
Ezután folytattam a másik oldalról:
-És ott van az újdonsült elit: akik pénzzel, tehetséggel felküzdötték magukat a varázslóvilág csúcsára. A legtöbben ők is varázslócsaládokból származnak, csak nem olyan ősrégi családokból, mint mondjuk én. Ne értsen félre, nekem ez semmit nem jelent. Ha most megjelenne itt álmaim férfija, és mugli lenne, egy percig sem gondolkodnék, hogy vele éljem le az életemet. - nevettem. - Szóval ők általában üzletemberek, néhányan a Mágiaügyi Minisztériumban dolgoztak. Néhányan kalandorok, habár szerintem abból nem lehet túl jól megélni.
Nem tudtam, ez mennyire elég Henricksennek, de bevezetőnek nem volt rossz. Megadtam a lehetőséget a férfinak, hogy közbeszóljon, kérdezhessen, arrafelé terelje a beszélgetést, ami őt érdekli. Úgyhogy az ölembe vettem a sütis tálat, és elkezdtem enni a sütimet. Itt volt a lehetőség a professzornak, hogy kérdezzen. És akkor elkerülhettük azt a kínos beszélgetést, amikor a férfi múltjára terelődik a szó. Éreztem, hogy erről nem akar beszélni, így nem is firtattam a múltat. Frey Henricksent most úgyis a brit varázslócsaládok jelene érdekelte.

Bevezetés…
(https://i.pinimg.com/originals/b0/65/31/b0653185c34d1d84fcd5e659d0129810.gif)
to: Serena Fawley

2002. február 11.

Bevallom eléggé hülyén érzem magam ebben a helyzetben. Tudom, hogy nem egy nyilvános helyen és nem egy diákomtól kéne megtudnom ezeket az információkat. Simán leülhetnék beszélgetni bárkivel a Minisztériumból is, de valahogy ezt dobta most nekem a sors. Ezt biztonságosabbnak tartom, mintha tényleg egy hivatalos embertől kérnék segítséget. A végén még szaglászni kezdene utánam, hogy mit akarok ezekkel az infókkal és arra most nagyon nincs szükségem.
Sóhajtok egyet, majd figyelmesen hallgatom tanítványom magyarázatát. Szóval az sem mindegy, hogy mióta vagy aranyvérű. Ezek alapján az információk alapján viszont én ősréginek számítok, tehát ha erre terelődne a szó, akkor nyugodtan mondhatnám azt, hogy elit aranyvérű vagyok.
- Szóval, akkor ha jól értem. Az én családom már kb. időszámítás után 1000 óta él itt. Azóta nincs nem aranyvérű a családban. Ekkor mi benne lennénk az elitek elitjében?
Mondjuk ez sokat segít, mert egy esetleges estély megrendezésénél, a színvonal nagyon fontos. Nem mintha nagyon számítana, úgyis a saját kultúrám szerint fogom csinálni, de addig is, kell még néhány információ.
- Értem. Tehát a többiek a félvérek? Akiknek nincs régre visszavezethető varázsló rokona? És kik a sárvérűek?
Logikusan ki tudom következtetni, hogy ők a varázstalan szülőktől származó boszorkányok vagy varázslók, tanulmányaim során találkoztam már ezzel, csak nem gondoltam, hogy ennyire fontos a származás, hiszen nem lehet valaki boszorkány, ha korábbi felmenője nem volt az. Hogy ki volt az első boszorkány vagy varázsló, arról manapság sincs még egyetértés.
- Mennyire szokás itt eseményeket rendezni? Akár aranyvérűről van szó, akár más vérűről.
Nem mintha nagyon bele akarnék menni mondjuk egy nagyobb estélybe, főleg mert nem vagyok túl jó házigazda, de amit megkövetel az illem, azt meg szoktam adni.
- Az iskolai kollégáim és a vezetőség is elhívott már néhány eseményre, és bár volt olyan, amin részt vettem, úgy gondolom lassan ideje lesz viszonozni ezt a gesztust. Mire kell számítanom?
Végül csak kibukkan belőlem az a kérdés, ami miatt ezt az egész találkozót megszerveztem. Remélem nem legalább egy negyven fős társasági esemény kerekedik majd belőle, és a tudatlanságom miatt kapkodósan megszervezett este lesz.

Történelem továbbkézpés

(https://i.pinimg.com/564x/95/98/e3/9598e30ee353b136bede43df00f5ff65.jpg)

outfit (https://i.pinimg.com/564x/2e/64/19/2e6419d5bb2c794ae234066b7a7bf878.jpg)

2002. február 11.
To: Frey Henricksen

Talán Henricksen gyanakodott, hogy kíváncsiskodni akarok majd, de mindenféle szó nélkül is szerettem volna megnyugtatni, hogy egyáltalán nem érdekel a múltja. Ő a tanárom volt, egy igazán jó tanár, szerettem az óráit, és itt le is zárhattuk a kapcsolatunkat. Nem is mélyedtem bele abba, miért érdekli ez, örültem, hogy segíthettem neki. Semmiféle hátsó szándékom nem volt vele, reméltem, ő is érezte a nyitottságomat felé és a brit varázslótörténelem felé.
-Az én családom már kb. időszámítás után 1000 óta él itt. Azóta nincs nem aranyvérű a családban. Ekkor mi benne lennénk az elitek elitjében? - mondta, mire eltátottam a számat. Egyesek állították, hogy a családunk Hugrabug Helgáig visszavezethető, de én ezt inkább kitalációnak tartottam, mint ténynek. Vagy inkább úgy mondanám, hogy ha valaki nagyon kutakodik, és tényleg elég sok varázsló van a felmenő között, mindenki találhat olyan családágat, amelyik visszavezethető valamelyik roxforti házalapítóhoz. Annyira azért nem voltunk sokan, és ha egy család fenn akarta tartani a megkérdőjelezhetetlen származását, nem sok válogatási lehetősége volt. Persze az elmúlt években, ahogy fejlődött a világ, úgy a varázsvilág is egyre nyitottabb lett, egyre több külföldi varázsló érkezett az országba, így a brit varázslócsaládok keveredhettek francia, olasz, orosz vagy akár amerikai varázslócsaládokkal is.
-Azta. Habár anyám családjának egy része állítja, hogy Hugrabug leszármazottja, de senki nem tudja bizonyítani. De nagyjából ezer éves családfa, az még a varázslócsaládok között sem semmit. - néztem elismerően a férfira.
Aztán válaszoltam a további kérdéseire:
-Félvérek azok, akiknek legalább egy ágon vannak mugli rokonai. Azért valljuk be, ebből már sokkal több van. És igen, sajnos vannak, akik sárvérűnek nevezik azokat, akiknek mindkét szülői ágon varázstalan felmenői vannak. De nem igazán szép dolog így nevezni bárkit is. - mondtam kicsit feddő hangon. Mi, a Roxfortban soha, senkit nem neveztünk volna sárvérűnek. Soha. - Néha a varázstalan felmenőkkel rendelkező varázslókban és boszorkányokban rejtőzik a legerősebb varázsképesség. Persze nyilván az ő családfájukban is fellelhető valahol egy-egy varázsló vagy boszorkány, de talán nem is tudtak róla. Vagy generációkon át rejtőzik. Az az igazság, hogy abban annyira nem vagyok otthon, hogyan öröklődnek a varázsképességek... - tettem hozzá kicsit pirulva, habár tudtam, Henricksen nem várja el, hogy mindent tudjak.
-Mint minden ember, mi is szeretünk bulizni. Igazából a Roxfortban mindig megünnepeltük a halloweent, a karácsonyt, szóval a nagyobb ünnepeket. Volt lakoma az évnyitókor és az évzárókor is. Ezt a hagyományt szeretik továbbvinni a varázslócsaládok is. Mi például a Skye-szigeten minden évben tartunk szilveszteri mulatságot. Ilyenkor meghívjuk a brit asztronómus társadalom apraját-nagyját, illetve a környékbeli varázslókat. Ez mondjuk jellemző a brit varázstársadalomra: mivel eléggé szétszórtan élünk, a közelünkben élő többi varázslót ismerjük, és általában jóban is vagyunk velük.
-Én úgy gondolom, hogy ha Ön egy ilyen eseményt szeretne szervezni, akkor mindenképpen a kollégáit érdemes meghívnia rá. Ők pedig majd hozzák magukkal azokat, akiket gondolnak, és így lehet szép lassan felépíteni egy kis társasági kört. Itt van például a mi esetünk: a szüleim ismerik az összes asztronómust a szigeteken, de alapvetően a Skye-szigeten élnek, így a fontosabb, londoni történésekből kimaradnak. Viszont évente párszor szerveznek egy-egy partit az obszervatóriumba. Ilyenkor nemcsak a csillagászok jönnek el, hoznak mindenféle más embereket, főleg a minisztériumból vagy olyan gazdagabb támogatókat, akik nyitottak a csillagászat iránt. Így a szüleim egy csomó embert megismerhetnek. Ezek a partik főleg erre valók.
Reméltem elég bőven kifejtettem, amire a professzor kíváncsi volt, de természetesen készen álltam a további kérdésekre. Kíváncsi lettem volna, milyen partit tudna szervezni. Rögtön elkezdett járni az agyam, mennyire jó lenne egy olyan esemény, ahova a tehetséges diákjait, és néhány professzort hívna el - egyfajta Lumpsluck buli Akadémiai-módra... Megfogadtam, hogy ha rákérdez, felvetem a témát.

Bevezetés…
(https://i.pinimg.com/originals/b0/65/31/b0653185c34d1d84fcd5e659d0129810.gif)
to: Serena Fawley

2002. február 11.

Figyelmesen hallgatom a beszámolót, és az osztályokról a leírásokat. Valami ilyesmire gondoltam én is, habár nem teljesen egyezőre. Azért jó tudni, hogy egy kevés tudással is nagyjából el lehet lenni a különböző osztályok között csak oda kell figyelni arra, kinek, mit mond az ember. Nem mindenki olyan, mint Fawley kisasszony. Néhány diák sokkal ellenségesebb más diákokkal. És ez nem csak a természetes versenyszellem miatt van.
- Értem. Nos, a mi helyzetünk kicsit speciális, ezért tudom megmondani pontosan. Az őseim, és a családom megrögzötten rögzítjük a történelmünket. Azt hiszem, nem újdonság ez önnek, és így már érthető honnan ered a mágiatörténet szeretetem.
Próbálom magyarázni azt, hogy miért is vagyok annyira biztos a származásom idejében. És lényegében ő még csak arról tud, hogy mi mikor jöttünk ide, de maga a család eredetét nem. Rendben van, hogy nem sokkal korábbi, de talán az is számít.
- Ne aggódjon, Ms. Fawley, nem is szándékoztam rákérdezni a mágia eredetére, és öröklési módjára. Az az én területem – fut át az arcomon egy mosoly.
Sajnos tisztában vagyok vele, hogy az én tudásom sem elég ahhoz, hogy ezt meg lehessen határozni. Ráadásul a legjobb tudomásom szerint, még azok sem tudják megmondani ezt, akik kifejezetten ezt kutatják. Bár, úgy gondolom az áttörésre már nem kell sokáig várni.
- Én is erre a következtetésre jutottam – válaszolom a parti személyeinek felvetésére. – Csak biztos akartam lenni a dolgomban, illetve mivel az oktatók között is van mindenféle osztályból kollégám, a parti fényében nem voltam biztos.
Most még mindig nem annyira világos, de ha nem az osztályokra teszem a hangsúlyt, hanem inkább a tudományra és a kollagelitásra, akkor szerintem egész jól meg tudnám szervezni ezt az egészet.
- Azt mondta, hogy önök egy obszervatóriumban tartják az estéket.
Elgondolkodok picit, hiszen nekem nem sok olyan hely van az országban, ahol éppen egy ilyen összejövetelt tarthatnék. Másrészről pedig ott van az is, hogy nem mindenki lesz a mágiatörténet szakembere, így talán kirekesztve érezné magát. Nem értem, ha most a saját népemnek szerveznék estét, akkor nem lenne ennyi gondom.
- Szóval akárhogy gondolkodok, nekem ilyenre nincs lehetőségem. Ha találnék egy helyet, akkor segítene megszervezni az estét? Természetesen nem kérném ingyen. Az év végi fix ötösön kívül szinte bármit kérhet.

Történelem továbbkézpés

(https://i.pinimg.com/564x/95/98/e3/9598e30ee353b136bede43df00f5ff65.jpg)

outfit (https://i.pinimg.com/564x/2e/64/19/2e6419d5bb2c794ae234066b7a7bf878.jpg)

2002. február 11.
To: Frey Henricksen

Kíváncsi lettem volna, hogy mi speciális az ő helyzetükben - azon kívül, hogy végig pontosan meg van a családfájuk-, de éreztem a férfi tartózkodását, így nem kérdeztem rá. Azért ezer éves történelemmel nagyon kevés család büszkélkedhetett, még az aranyvérűek között is. De azért az, hogy ennyi zűrös évszázadon keresztül fenn tudták tartani a családot, nem kis teljesítmény. Arra is kíváncsi lettem volna, hogy vajon mennyire egyenesági az a családfa, vagy mennyire tértek el tőle. De ez természetesen teljesen megmagyarázta a mágiatörténethez fűződő kapcsolatát.
-Engem a szüleim neveltek történelem szerető szellemben. Kiskoromban egy csomót meséltek nekem történelmi legendákat. Ők, ahogy én is csillagászok, így eléggé tisztában vannak az ókori történelemmel, mivel a legtöbb csillag akkor kapta a nevét. Aztán az esti mesékből történelem oktatás lett. Én voltam az egyetlen a Roxfortban, aki szerette a mágiatörténetet. - Vagy szerette volna, ha nem lett volna olyan iszonyatosan unalmas. De én legalább tudtam továbbképzést adni a többieknek, amikor szükségük volt rá.
Amikor Henricksen szakterületére terelődik a szó, rögtön kíváncsibbá válok.
-A mágia eredete a szakterülete? Én azzal szeretnék foglalkozni, hogy az asztronómia és a mágia mennyire függnek össze. Esetleg erről tanult valamit? - Tudásra szomjazom, ugyanis eddig az Akadémia nem azt adta, amit vártam. Egyelőre itt is csak az alaptételekkel foglalkozunk, talán egy kicsit behatóbban, de valójában semmivel nem kerültem közelebb a konkrét érdeklődési körömhöz.
Meghallgattam a professzor válaszát, de aztán udvariasan visszatértünk a varázsló partikhoz.
-Azt mondta, önök egy obszervatóriumban tartják az estéket.
-Igen. A szüleim a Skye-szigeti Obszervatórium vezetői, így adva van a helyszín. De igazából egy ilyen parti helyszínének bármilyen olyan hely jó, ahol nagy a tér, és fel lehet állítani elég asztalt, mégis marad hely a mozgásra. Biztosan találhatnánk itt, Hertfordshire-ben helyet. De biztos vagyok benne, hogy Önnek tetszene az Obszervatórium is.
Amikor megkért, hogy segítsek, örömmel vállaltam. Nem az év végi ötös miatt, hanem mert kedveltem a férfit, ő is mindig kedves volt velem, és miért ne segítenék valakinek, aki szintén segítőkész az irányomban.
-Természetesen nem várom el az év végi ötöst. - mosolyogtam rá. - Szeretek megküzdeni a jutalomért. - mondtam magabiztosan, mert remélem, nem lesz gondom a vizsgán.
-Igazából a hely az egyik legnehezebb dolog az egész szervezésben. Tudni kell, hány ember lesz meghívva, mennyire exkluzív lesz a parti, kik lesznek meghívva. Az is fontos, hogy milyen jellegű estélyre gondolt: állófogadás, vacsora vagy egy zenés esemény.
Figyeltem a férfit, és láttam rajta, hogy a sok kérdéssel kicsit elbizonytalanítottam. Igen, egy ilyen mulatság sok gonddal járt. És akkor még nem is beszéltem neki a díszítésről, a ételekről-italokról. De nem akartam első elrémiszteni. Ha már ezt kibírja, akkor léphetünk tovább. Lelkesen vigyorogva vártam, mit fog válaszolni.

Bevezetés…
(https://i.pinimg.com/originals/b0/65/31/b0653185c34d1d84fcd5e659d0129810.gif)
to: Serena Fawley

2002. február 11.

Minél többet hallok ebből az egész szervezkedős estélyes dologból valahogy annál jobban megy el a kedvem tőle. Persze, a rangom és a kollagelitás miatt muszáj lesz tartanom egyet, de a szervezése számomra túlságosan is bonyolult. A saját estélyeink szervezésekor sem szoktam szervesen részt venni, általában édesanyám intézi.
Érdekes lehet az asztronómiával pont ugyanannyira behatóan foglalkozni, mint ahogy én teszem ezt a történelemmel. Azért is kedvelem Ms. Fawley-t, mert ugyanolyan szenvedéllyel tud lenni a mágiatörténet iránt, mint én, és nem csak egy unalmas tölteléktárgynak látja. Bevallom, hogy talán ez a rossz dolog a Roxfortból származtatható. Talán el kéne mennem oda és beszélni a mágiatörténet tanárral. Sokkal érdekesebbé is lehetne tenni, mint ami valójában.
- Nos, még nem teljesen a szakterületem, csak néhány éve kezdtem el foglalkozni vele. A rúnák tanulmányozása közben találtam néhány érdekes iratot, ami a mágia kialakulására utal, de mivel azt is még csak tanulom, egyelőre pontos információm nincs. De az nagyon érdekes, amit ez a bizonyos feljegyzés takar.
Picit elgondolkodok, mert volt egy összefüggés, amit nem értettem, hogyan lehetséges, és arra vezettem vissza akkor, hogy talán az őseink és leginkább a mágia tudatlanok hitére alapul. Talán a kisasszonynak igaza van és az asztronómiának mégis van valamennyi köze a mágia kialakulásához?
- Nos, van egy apró, mégis talán jelentős rész, ami az akkori varázstalanok hitén alapul, és valóban van az asztronómia és a mágia kialakulása között kapcsolat. Legalábbis erre enged következtetni az, amit eddig találtam. Hamarosan szeretnék kiadni erről egy tanulmányt, és készül egy könyvem is belőle. Szeretne részt venni a kutatásban?
Hirtelen felindulásból kérdezem meg. Biztos vagyok benne, hogy nem ez lenne az első kutatási projektje, de abban nem vagyok már biztos, hogy mással is dolgozott már ilyenen együtt. Akárhogy is, ha majd aktuális lesz, vissza tudunk térni rá. De majd csak szeptembertől, mert jelenleg úgy tűnik, hogy pont ennek a rúnának a tanulmányozása miatt el kell utaznom Stockholmba.
De előtte még kell tartanom egy partit. Ha másért nem, legalább azért, hogy túléltük ezt a tanévet. Ahogy látom a kollégáimon sokszor nagyon jól esik nekik ez a fajta kikapcsolódás. Ahol kibeszélhetik a diákokat anélkül, hogy ők hallanák. Bár, nem tudom, néhány tehetségesebb diákot is érdemes lehet meghívni. Akkor ez a fajta kikapcsolódás elveszik. Nem tudom, nem tudom.
- A helyszín azért kérdéses, mert szeretnék otthonról elköltözni, és nagyban befolyásolná a hely választásomat ez a parti is. Ez lenne az úgynevezett teszt. Szóval valami nagy házra gondoltam, ahova mehetnék, de azért ne legyen egy több száz szobás kastély. A legrosszabb esetben majd itt tartom az Akadémián.
Biztos kapnék rá engedélyt. Legalábbis gondolom, hogy kapnék rá. Remélem. De való igaz, ha bele akarok folyni a britek politikájába és mindennapi életébe, akkor kénytelen vagyok elköltözni otthonról vagy látszólag elköltözni otthonról, mert túl sok kérdést vetne fel, ha Lindisfarmére jönnének. Bárki eltévedhet egy ittas éjszakán és olyat láthat, amit nem kéne.
- Még ez is kell? Hogy milyen típusú legyen a fogadás?
Kell nekem egy segítő, ez már biztos. Ha kell, akkor megfizetek valakit, hogy szervezze meg helyettem. Teljesen kétségbeesek, és ez szerintem látszik is rajtam. Valahogy elkezd bennem tiltakozni valami, hogy ebbe mégsem kéne belemennem, de a másik felem tudja, hogy nem úszhatom meg örökké. Nem bújhatok ki a felelősség alól.
- Merlinre… - sóhajtok egyet. – Ez a pokol. Biztos vagyok benne, hogy eljön majd a Ragnarök, ha egy ilyet meg kell szerveznem.

Történelem továbbkézpés

(https://i.pinimg.com/564x/95/98/e3/9598e30ee353b136bede43df00f5ff65.jpg)

outfit (https://i.pinimg.com/564x/2e/64/19/2e6419d5bb2c794ae234066b7a7bf878.jpg)

2002. február 11.
To: Frey Henricksen

A tanár urat elnézve úgy érzem, megijesztettem Henricksent. Egy kissé elsápadt, és a gondterhelt pillantásából azt szűröm le, hogy semmi kedve az egészhez. Túl sok szervezés, túl sok választás, túl sok kérdés. Felmerül bennem, hogy akkor miért is csinálja ezt az egészet? Tulajdonképpen ilyen partikat a saját szórakoztatásunkra szoktunk szervezni.
Lehet, hogy teljesen félreértette az egészet? Vajon Henricksen úgy gondolja, hogy itt elvárás, hogy mindenki ilyen partikat szervezzen? Talán a komolyabb aranyvérű családoknál ez elvárás, de a brit mágustársadalom 90 %-a soha nem jut el ilyen eseményekre. Hacsak nem pont az ő idejében szervezik meg a Trimágus Tusát a Roxfortban... Vagy nem pont jókor van jó helyen.
Mielőtt azonban megkérdeném tőle, amin merengek, ő tesz fel nekem egy olyan kérdést, amitől eláll a szavam. A csillagászatról és a mágia alapjairól beszélgetünk, amikor megkérdi, nem szeretnék-e én is részt venni a kutatásában?
-Nagyon érdekes az, amit most felvetett. Sosem gondoltam még bele, hogy esetleg a varázstalanok irányából közelítsek az asztronómia felé. De rendkívül felcsigázott. Ha méltónak tart a feladatra, szívesen részt vennék a kutatásban. És természetesen nagyon kíváncsi vagyok a tanulmányára is.
Megtiszteltetésnek érzem, hogy kiválasztott engem segítőjének. Remélem, nem fogom cserben hagyni, és tényleg elég talpraesett leszek a feladathoz. Persze az agyam rögtön átkapcsol kutató üzemmódba, és már azon gondolkozom, hol kezdjek neki a téma kutatásának.
De aztán visszaterelődik a szó az estélyhez, amit Frey meg szeretne szervezni.
-A helyszín... Az Akadémia tényleg jó ötlet, biztos vagyok benne, hogy található itt egy olyan terem, ami méreteiben megfelelaz Ön elképzeléseinek. De persze van néhány régi kúria is, amit ki lehet bérelni ilyen esetekben. Vagy esetleg már az új otthonában szeretné tartani a partit? Ne aggódjon, nem kell ahhoz több száz szobás kastély. Egy jól elvégzett tágító bűbáj is simán megteszi. Sokszor alkalmazzák ezt a cselt. De jön a jö idő, esetleg tarthatna egy kerti partit is.
Megvárom, amíg válaszol, utána térünk rá a fogadás milyenségére.
-Ezt csak azért kell, hogy nagyjából körvonalazódjon a hely és az idő. Egy állófogadás, kis szendvicsekkel, pezsgővel tartható délutáni órákban is. Viszont ha egy estélyre gondol, akkor ajánlom a vacsorával egybekötött programot. Ez attól is függ, mennyit szeretne rá költeni. Azért egy ilyen esemény komoly galleon-nyelő.
– Ez a pokol. Biztos vagyok benne, hogy eljön majd a Ragnarök, ha egy ilyet meg kell szerveznem. - Elmosolyodom, és - habár nem akarok személyeskedni, de a testi kontaktus általában enyhíti az emberek szorongását - bátorítóan ráteszem a karjára a kezemet.
-Nyugodjon meg, biztos vagyok benne, hogy menni fog. És nagyon szívesen segítek, ha szüksége lenne rá. Szerencsére részt vettem egy-két ilyen parti előkészítésében. Sokat tanultam édesanyámtól. Mondja el, milyen eseményen volt már, milyet képzelt el. Mondjuk az is segít, ha végiggondolja, hogy a korábbiakban mi tetszett és mi nem. Így egy csomó mindent ki tudunk zárni vagy tudunk ötletet meríteni belőle.
Tényleg szerettem volna segíteni a férfinak, mert láttam mennyire elveszett az egészben. A brit varázslótársadalommal megismerkedni nem lehet egyszerű feladat, hát ha még ekkora elvárások is vannak a varázslók és boszorkányok irányába. Biztosan sokkal nehezebb belecsöppeni ebbe, mint itt felnőni, de sosem gondoltam volna, hogy egy felnőtt varázslóra, aki egy másik országból érkezik, ekkora terhet ró. Szívesen álltam a férfi rendelkezésére, és vártam a kérdéseit, felvetéseit, ötleteit.

Bevezetés…
(https://i.pinimg.com/originals/b0/65/31/b0653185c34d1d84fcd5e659d0129810.gif)
to: Serena Fawley

2002. február 11.

Minél több választ adok, annál több kérdés kerül elő. Én nem gondoltam, hogy ekkora feladat lenne egy parti megszervezése. Mondjuk az is igaz, hogy csak a naivitásom mondatta velem, hogy könnyen meg lehet szervezni egy ilyet. De előtte még rátérünk picit a munkára is. Mármint nekem munka, de a kisasszonynak a tanulás, hobbi, szenvedély. És ha jobban belegondolok, a mágiatörténet nekem is a szenvedélyem.
- Sokan nem gondolnak rá a varázsvilágban, de valamit elfelejtenek a tudós társaim. A kezdeti időkben, amikor még nem volt a titoktartási törvény a varázstalanok és a varázstudók együtt éltek egy közös világban. Tehát a hiedelmeik és a tudásuk is közös valamennyire. Miért ne lehetne a kezdeti időkben keletkezett varázstalan írásokat tanulmányozni a mi tudományunk fejlődésének érdekében?
Sokszor megfordult már a fejemben ez a kérdés, de valahogy egyik kollégám sem tudott választ adni, és mostanra a társadalmunk is eljutott odáig, hogy lenézik a varázstalanokat. Holott szerintem ez hiba. Nagy hiba.
Gyorsan vissza is terelem a szót a találkozónk igazi céljára. Még mindig le vagyok taglózva a sok információ hallatán és tartok tőle, hogy ennél csak még több lesz majd. Ez rengeteg kérdés, és rengeteg olyan gondolkodnivaló, amivel eddig nem számoltam. Tényleg erre már nem tudok mit lépni. Nagyon szeretném, hogy nagyon jól sikerüljön minden, de nagyon nem tudok kiigazodni ezen az egészen. Valahol értem apám gondolkodásmódját, aki hozzám hasonlóan szintén vérbeli tudós, hogy miért bízza a partik szervezését anyámra.
- Komolyan? – nyögök fel egy pillanatra megfeledkezve magamról, de aztán hamar összeszedem magam. - Mármint a már korábban említett kutató munka miatt nem igazán szeretném elhúzni a tényleges jó idő beköszöntéig, szóval inkább valami beltéri helyre gondoltam, és mivel… - sóhajtok egyet.
Tényleg el kéne költöznöm otthonról? Úgy értem, ha tudnék egy lakást vagy helyet bérelni, akkor ez miatt igazán nem lenne szükség az elköltözésre. Főleg úgy, hogy az otthon lévő dolgok, mint a titkos viking falu irányítása is már rám tartozik és nem az apámra.
- Azt már most megmondanom, hogy az estély kizárva. Teljességgel lehetetlen, hogy én egy olyat megszervezzek.
Picit pánikba esek, de ez az egy, amit biztosan tudok. A felsorolt lehetőségek közül egy estélyt sem szeretnék megszervezni, szóval egy délutáni teaparti a legesélyesebb. Úgy tűnik kiült az arcomra a kétségbeesésem, mert Ms. Fawley a karomra teszi a kezét. Nem tudom mennyire illendő ezt, de az biztos, hogy ehhez nem vagyok hozzászokva.
Zavar ül ki az arcomra, és most nem tudom mitévő legyek. Nem akarom megbántani azzal, hogy elveszem a karom, de félek, ha túl sokáig marad így, akkor a környezetünkben lévő emberek talán félreértik a helyzetet. Fészkelődni kezdek, de közben azért hallgatom a kisasszony szavait.
- Mindenképpen délutáni időpontban legyen. Szerintem lehet olyan helyen, ahol mondjuk van télikert. Az hangulatos, és mégsem kelti a bezártság érzetét. A szendvicsek és az aprós sütemények elég lenne, meg valami frissítő, és mivel parti talán egy kis alkohol is. Az megengedett?
Lehet a délutáninál nem kéne, de mivel felnőttekről van szó, szerintem simán belefér egy kevéske. A dekoráció, azt hiszem, az szokott még lenni a kérdés, de úgy tudom, az meg függ a parti témájától. Szerintem azt hanyagolni is lehet, vagy csak valami nem túl csicsás legyen és kész.
- Mindennel megvagyunk akkor? – kérdem, és ha eddig nem szabadult ki a karom, akkor most finoman elhúzom. – A korábbi ajánlatom továbbra is áll. Örömmel venném, ha segítene nekem a szervezésben. Soha nem csináltam még ilyet.

Történelem továbbkézpés

(https://i.pinimg.com/564x/95/98/e3/9598e30ee353b136bede43df00f5ff65.jpg)

outfit (https://i.pinimg.com/564x/2e/64/19/2e6419d5bb2c794ae234066b7a7bf878.jpg)

2002. február 11.
To: Frey Henricksen

Amikor Henricksen beavat abba, hogy a régi időkben a varázslók és a varázstalan emberek együtt éltek, kölcsönösen együttműködtek egymással, közös a múltunk, akkor teljesen elámulok. Sosem gondoltam még így bele az egész mágiatörténetbe. Előrehajolok, még jobban koncentrálok arra, amit a professzor mond. A fejem a kezemen pihentetem, a könyököm pedig az egymáson átvetett lábaimon, és teljesen belemélyedek abba, amit a tanárom magyaráz. Én pedig totálisan kész vagyok ettől a megközelítéstől.
Pedig, jobban belegondolva, van egy csomó varázsló, akár a csillagászatban is, akiket a muglik is ismernek. Csak én nem ismerem - vagy legalább is nagyon minimálisan - a mugli tudománytörténetet. Most sajnálom egy picit, hogy a Roxfortban nem méltattam elég figyelemmel a mugliismeret tantárgyat.
-Én ebbe így soha nem gondoltam bele. - mondom elismerően. - Pedig ismerek egy csomó híres varázslót és boszorkányt, akik a muglik között is történelmi figurák. Viszont most nagyon érdekes gondolkodnivalót adott nekem. Talán nekem is érdemes lenne kicsit jobban beleásni magam a mugli gyógynövények, és bájital hozzávalók leírásába.
Én már tovább gondolkodtam. A mágiatörténet inkább csak hobbi, mint komoly kutatási téma, de azt hallottam már másoktól, hogy a mugli is használnak gyógynövényeket a mindennapjaikban. Talán számomra is hasznos információkkal szolgálhat egy-egy ilyen könyv.
Végighallgatom Henricksen válaszait a partival feltett kérdéseire, aztán csak utána válaszolok neki. Tényleg nagyon nem fűlik a foga ehhez az egész banzájhoz, de nagyon úgy tűnik, hogy az ő köreiben kénytelen lesz belevágni. Én pedig szívesen segítek neki. Elsőként összefoglalom neki, amit eddig tudunk - és közben hátradőlük a kezemet visszahúzva, mert láttam a férfin, hogy túl messzire mentem ösztönös mozdulatommal:
-Tehát beltéri hely. Esetleg az Akadémia egyik nagyobb terme megfelelő lenne. Vagy télikert. Ez nekem eszembe sem jutott, de rendkívül jó ötlet. - mosolyogtam rá biztatóan, hogy lássa, neki is van érzéke ehhez. - Nem estély, inkább egy délutáni időpont. Az állófogadás szerint tökéletes lenne. Kis kerek, magasított asztalokkal, ahol az emberek mindenféle kellemes italt szürcsölgethetnek, miközben a háttérben lágy zene szól. Semmi rock banda, vagy metál - nevetek. - Talán egy vonósnégyes vagy gitárzene. Ha megoldható akkor egy zongora. A menü: kis falat szendvicsek és sütemény, illetve üdítők és alkohol. Mindenképpen kell alkohol. Egyesek elvárják, hogy ilyen helyen degeszre tömhessék magukat és ihassanak. Igazából nem értem őket, de meg kell adni nekik a lehetőséget. A dekorációra pedig... hmm, én valami letisztult, egyszerű, halvány színekkel játszó díszítést tudnék elképzelni. Viszont ha mondjuk egy télikertben tartaná, akkor még díszítésre sem kellene gondolnia, pont azért vannak ott a virágok, növények.
Amikor felkér még egyszer, hogy segítsek neki a szervezésben, bólintok:
-Nagyon szívesen. Arra kérném, hogy gondolja végig azt, amit itt átbeszéltünk, és ha meg van, hogy nagyjából mit szeretne, küldjön egy baglyot. Én pedig válaszként ajánlok majd helyeket és szolgáltatókat, akik szintén a segítségünkre lesznek. Remélem ez így megfelel Önnek.
Kíváncsian várom a válaszát, és bíztam benne, hogy elégedett volt velem. Próbáltam a lehető legtöbb segítséget nyújtani ahhoz, hogy teljeskörű felvilágosítást kapjon arról, hogyan működik egy brit varázsló-arisztokrácia partija. Úgy tűnt, épp elég gondolkozni valót adtam neki... egy hétre.
Miután megbeszéljük a részleteket, még befejezzük az italainkat, aztán felállunk, együtt lépünk ki a büféből, de onnan az utunk már kétfelé visz: Henricksen visszaindul az egyetem felé, én pedig a kollégiumi szobámba indulok.

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad!

visszatérés
to; Sophie
(https://i.pinimg.com/564x/95/88/ff/9588ffbcc68604e7968dff1d1de64f61.jpg)

2002. szeptember 6.

zenéd: At The Chime Of A City Clock (https://www.youtube.com/watch?v=9qlNDTfecGY&list=RDGMEMpBkrRsgmbnoWVzfUhAA61g&index=40&ab_channel=NickDrake-Topic) ● outfited: style (https://i.pinimg.com/564x/b9/aa/0a/b9aa0acdf49ebb5594fd6ae7f838fa2b.jpg)

Azt hittem, kevésbé fogom élvezni a visszatérést, de az, hogy elindult az új szemeszzter, egyben azt is jelenti, hogy nem kell több kávét felszolgálnom, és bájvigyorral vicsorítani napi 6 órában. Aztán itt van az ősz, amit kimondottan szeretek. Egészen más az eső illata ősszel, mint nyáron. Újra beleburkolózhatok a pulcsikba, a szőrös kis kabátokba, a sálakba, de még nincs olyan hideg, hogy az orrod is lefagyjon, mint télen. Egy szóval az ősz tökéletes. Szeretem a szakadó esőt nézni belülról, a forró kávémat szürcsölve. És persze érdekelnek az új tantárgyaim Most már mondhatom másoknak, hogy plaszti medimágus hallgató vagyok. Jól esik ezt kimondani, nagyon jól. És az idén már nem kell kollégiumban laknom, van egy nagyon kis...takaros kis lakásom. Mindenhez közel van, nagyon hangulatos és..és...ajj, szóval minden fantasztikus. Ma csak délután lesz órám, így nem siettem el a felkelést. Ritkán reggelizek a büfében, de azt hallottam, az idén lehet kapni gabona pelyhet is. Olyat, ami kedvességeket mond neked, mielőtt megeszed. Mint például a nagyon csinos vagy ma, vagy a mindent bele! Milyen jópofa már! Hétvégén igyekszem lemenni Roxmortsba hogy..hogy...hát szóval lemegyek, mert régen voltam. Körbe nézek, hátha látok ismerős arcot. Serenát, vagy Lindát, vagy..vagy egy oktatót, de most éppen senki ismerőst nem látok. Idgenekhez nem szeretek odaülni, így üres asztalokat vadászok. Szépen, vidám ütemre kopognak a cipőim, miközben a gabonapelyhek felé közeledem. Megtöltöm a kis tálkámat a pozitív bogyócskákkal, amik vidám wííí hangot hallatnak, ahogyan a tányéromba csúszdáznak. Nagy elánnal fordulok meg, és ezzel a lendülettel neki megyek a tálcámmal egy lánynak, akire a vidám kis gabonapelyheim és a tej, landol. Szerencsére nem áztattam el teljesen, de azért jutott egy kis tej az arcába, és a gabonapelyhek további wíííí hanggal landoltak a hajába, és a...dekoltázsába.
-Basszus, basszus, nagyon sajnálom!
Riadtan körbe nézek, kik röhögnek rajtunk, de szerencsére csak egy srác kuncog, ő sem túl hangosan és feltűnően.
- Nem vettelek észre, nem láttam, hogy mögöttem vagy, ne haragudj!
Ez van, ha ha nem iszok reggel semmi koffeint, vagy bármi élénkitő italt. Kétbalkezes leszek, dekoncentrált, és szétesett. Jól van April, inkább legközelebb egy dupla adag koffeinnel kezd a napot. Megrészegített az első hét. Még jó, hogy nyáron, a melóban nem öntöttem forrú kávét senkinek az ölébe.
- Milyen bizarr, hogy a vidám pelyhek, még ilyenkor is milyen vidámak...
Mondjuk jobb, mintha bunkóskodnának, csak olyan fura. Mindegy, hova landolnak, csak vidáman wíííznek egyet, mint akik a hullám vasúton ülnek.

ღ Még a gabonapehely is mosolyog ღ

(https://data.whicdn.com/images/45112501/superthumb.jpg?t=1354556457) (https://data.whicdn.com/images/241860346/superthumb.jpg?t=1464434503)

ღ April ღ

(2002. szeptember 6.)

Ruci (https://i.pinimg.com/564x/8d/2c/bc/8d2cbc9c9bd4721642d39c9a3dbf2e72.jpg)

Some days, I'm treadin' the water
And feel like it's gettin' deep (https://www.youtube.com/watch?v=vNfgVjZF8_4)

Egy kellemes, nem túl szomorú őszi nap ez, amit éppen betanulással töltök ebben a büfében. AZt hiszem nem megy olyan rosszul a picérkedés, és mivel ez nem egy sötét középori hely, ahol a rosszarcú motoros emberek megtaperoljék a miniszoknyás felszolágó lányok fenekét, egészen biztonságos is. Nem jának ide túl sokat, szóval eléggé nyugis hely is, kicsit lehet távolabb is esik a campusztól, Félig még abban a lázban égek, hogy Jasperrel élek együtt, félig meg attól félek milyen is lesz az egyetem, mert... Valljuk be, a Roxfort szépen kézen fogott roszabb esetben rángatott, ha az órákról volt szó... De itt meg olyan... szabad vagyok, ami fura és jó is. Végre kicist felnőtt is lehetek
Kinézek az ablakon. Az ősz egy szomorú hónap. Miden elválás és az elmúlásról szól, meg a halottakról, még ha halloween is. Olyan lehnagoló és bánatos az őszi eső, olyan szomorúak a levelek az út mentén, és minden olyan komoran ködös és... És túl fájdalmas. pedig lehetne szép is, mert meleg színei vannak az ősznek, de közben olyan szomorú, hogy minden elhal, a természet aludni vonul, és... És azt hiszem a tavasz sokkal vidámabb. Még a madarak is visszatérnek, akik elmennek.
Ahogy ezen morfondírozok, és éppen mennék megnézni, hogy minden reggelis dologból ki van e téve a büfébe, túlságosan is elálmodozom arról, hogy de milyen jó jasperrel élni ezeken a szomorú őszi napokon is, amikor amúgy is minden olyan szörnyen hideg és én folyton fázooook.
Aztán egyszer csak a nevető gabonapelyhek öörmködve rámcsapódnak én meg pislogok, mint hal a szatyorban, hogy mi is történik velem. Először azt hiszem, hogy az vííí-zik aki leöntött engem, miközben kellemetlenül landolnak a dekoltázsomban is az ennivalók.
- Nem vettelek észre, nem láttam, hogy mögöttem vagy, ne haragudj!
- Öhm semmi baj - magyarázom, miközben muszáj kicsint hangosabban bezsélnem,túl lelkesen halnak rám a plehykez, amiket sehogy se tudok levakarni magamról. - Rajtad is vannak - mutatok a lány szép barna hajára, miközben kellemetlenü ázok a műzliben. Azt hiszem át kellene öltöznöm, de nincs nálam semmilyen ruha. Aztán ahogy végignézek magamon, látom, hogy nem csak önmagamban ragadok.
- Hűha, sziámi ikrek lettünk - mutatok az összetapadt pulcsinkra. megpróbálok egy tisztítóbűbájt alkalmazni, de nem történik smemi ugyan úgy ragadunk. - Szeszélyes ez a mai nap... - sóhajtok fel, mert mindig megtalál engem a Szeszély.

Szeretem a gabonapelyheket, akkor is, ha nem ilyen fene mód vidámak. Szeretem a fahéjasat, a kakaós bogyókat, a kakós rizsszemeset, a mézes köröket, de a sima kukorica pelyhet is. Anyunál régen mindig kakaós rizssemes volt, a szépséghibája csupán az volt, hogy uncsi és béna idézeteket mondott. Nem győztem gyorsan enni, nehogy be tudják fejezni a pelyhek. Szeretem az Alderon büfét, az vek során kitapasztaltam a legtöbb reggeliző pelyhez. Van, hogy itt is ebédelek. Általában a saját kis magányomban, vagy más Mandragórásokkal, bár a legtöbben mostanra már elszoktak menni egy közeli étterembe. Én szeretem a régi szokásaimat megtartani, így ideszoktam. Maradok. Bár eszembe jut, hogy mi lenne, ha néha lejárnék a faluba, hogy...de aztán csak megrázom a fejem. Tényleg, fogalmam sincs, mit kéne, mit nem kéne, és azzal a rendkívül béna módszerrel vígasztalom magam, hogy majd úgyis lesz valahogy. Éppen nagy elhatározós lendülettel keresnék magamnak egy ablak közeli helyet, mikor durrbele módon egy vörös lényra borítom a kis reggelicském felét. A wííző gabonaőelyhektől még jobban megriadok. Ilyenkor wíízni? Aszívbajt ozzák rám. Bénázok, a pelyhek meg még hangot is adnak neki. Csodás.
- Öhm semmi baj -
A pelyhek lelkesedése alig ha lankad mindenközben. Nagyon kell fülelnem, hogy halljam, amit a lány mondd, aztán a hajamra mutat.
- Rajtad is vannak És valóban, a kis vidám banda egy része a hajamba kapaszkodik.
- Na de ilyet...Hé, pehely uraság..tessék elengedni a hajam! na de igazán most már...-
Próbálom az ujjaimmal lelökdösni őket, de nem megy ez olyan könnyen. Fahéjas kétszersültet kellett volna ennem. Azzal nincs semmi baj. Vagy vajas pirítóst. Lehet, hogy eljött a pillanat, hogy leszokjak a pelyhekről.
- Tudtam, hogy egyszer eljön a pillanat, mikor leszokom a gabonapelyhekről, de azt nem hittem, hogy ilyen hamar eljön ez a pillanat...-
Sziszegem kissé ingerülten. Elővennék egy papírzsebkendőt, mikor is leesik, hogy nem ez életem reggelje.
- Hűha, sziámi ikrek lettünk -
Jaj, neee...tényleg, soha de soha többé nem eszek pelyhet. Palacsinta? Palacsintát akarok. Én is megpróbálkozom egy tisztíó bűbájjal, de semmi. Ugyanígy fullad kudarca a bűbáj megszüntetésem. Nagyokat pislogva nézek a lányra.
- De..hát...- Majd egy nagy sóhajtásba fullad a mondanóm. Megpróbálom levenni a pulcsim, de ez sem sikerül. Valami bosszantó mókának szánt csapdába estem. A franc essen bele...
- Uhm..hát akkor...tényleg bocsi. April vagyok, ha már így ragaszkodunk egymáshoz...vagy hogy a bűbáj vagy mi a fene.
Közben eszembe ötlik, hogy Merlinre, még jó, hogy nem egy oktatóval ragadtam össze. Minden rosszban van valami jó..
- Van valami ötleted, hogyan szabaduljunk meg..bocsánat, de hogyan szabaduljunk meg egymástól? Félre ne értsd, kedves lánynak tűnsz, de volt már egy ikertesóm és...
Kicsúszott. Csak viccelni kartam. Azt akartam mondani, hogy nem szeretnék sziámi iker lenni, de közben meg Kilian. Zavaromban félre húzott szájjal mosolygok.
- A sziámi ikrek élete nem lehet egyszerű..
Mindig elviselni a másik hülyeségid, tényleg nem. Együtt menni a budira, és..juj, akkor ezek mindig hármasban...szexelnek? Nem, a sziámi ikrek élte szívás. Soha többet pelyhek. Soha, de soha.

ღ Még a gabonapehely is mosolyog ღ

(https://data.whicdn.com/images/45112501/superthumb.jpg?t=1354556457) (https://data.whicdn.com/images/241860346/superthumb.jpg?t=1464434503)

ღ April ღ

(2002. szeptember 6.)

Ruci (https://i.pinimg.com/564x/8d/2c/bc/8d2cbc9c9bd4721642d39c9a3dbf2e72.jpg)

Some days, I'm treadin' the water
And feel like it's gettin' deep (https://www.youtube.com/watch?v=vNfgVjZF8_4)

Ilyenkor kár, hogy nincs a közelemben Armin. Mármint tök jó lenne, ha most ideszaladna és olyan elegánsan elválasztana minket. Az olyan meseszép lenne és filmbe illő. Úgy érzem magam, mintha egy olyan furcsa show műsorba kerültem volna bele, ahol viccelnek az emberrel, megijesztik, rá hozzák a frászt kirebolják, üldözik, aztán amikor kikészül az alany, kiderül, hogy csak vicc az egész, és vége van. Örülnék neki, ha most is ez lenne, és nem lennék igazából összeragadva egy ismeretlen lánnyal. Meglehetősen zavarban vagyok, ráadásul egyszer már Estherrel is összeragadt a hajam, valami hernyóból készült vattacukor miatt.
- Na de ilyet...Hé, pehely uraság..tessék elengedni a hajam! na de igazán most már...- dünnyögi méltatlankodva a lány én meg csak egyszerűen némán egyet értek vele, amint próbálok én is szabadulni tőlük. Nem hittem volna, hogy ezek a wíííípelyhek ilyen vezsélyesek is lehetnek. De a megvadult Unikornis óta megtanultam, hogy még a vattacukor is lehet veszélyes. Bruh.
- Hűha... Remélem a pelyhek nem készültek selyemhernyóból, mint a Megvadult Unikornisban a vattacukor... - sóhajtom fel hangosan. April is biztos ismeri azt a hatalmas varázsvidámparkot, hiszen itt van ez is a városban, egészen közel a büféhez. Néha behallatszanak a halálsikolyok, meg a megvadult unikornis unikornis fugurájának a nyerítése, ami mozog a bejárati kapu tetején, és dühösen nyerít. őszintén még megható is lenne, mikre nem képes egy hernyóból készült nasi... Összehozza az embereket. Szó szerint.
- Ezek után én is kétszer meggondolom, hogy egyek-e egyáltalán ilyen gabonapelyhet - Lehet Arminnak igaza volt, amikor azt mondta, nem bízik azokban a kajákban, amik túlságosan vidámak. Pedig azt hittem ő csak azért mondja ezt, mert éppen festő módban volt, amikor művészi szemmel nézett a világra és éppen melankólia szemüvege volt. Na jól van, Sophie, csak gondolkodj nyugodtan, te vagy itt az alkalmazott, neked kell megoldani. Nem szeretném Aprilt minden egyes rendeléshez magammal rángatni, gondolom nem örülne neki. Főleg ha egy-egy tag mondjuk ráböfizik, majd rátüsszenti a kávét. Ahh, ma ez egy ilyem koszolós nap, vagy mi van ma a csillagokkal?!
- Uhm..hát akkor...tényleg bocsi. April vagyok, ha már így ragaszkodunk egymáshoz...vagy hogy a bűbáj vagy mi a fene. - Ahogy bemutatkozik, barátságosan elvigyorodom. Majd meg kell írnom ezt Beth-nek. Szeirntem nagyon mulattságosnak tartaná. Lehet rajzolna nekem egy csomó nevető arcú gabonapelyhet. Vicces lenne.
- Sophie vagyok - mutatkozom be én is. - Te melyik campuszon tanulsz? - kérdezem kíváncsian, ha már ennyire belsőségesen is kezdjük egymást megismerni. Egyetemista korúnak tűnik. Mondjuk nekem jelenleg 30 éves korig mindenki egyetemista korúnak néz ki. Közben persze hiába próbálkozunk varázslattal, nem sikeürl leszedni ezt a valamit rólunk, ami egyre kellemetlenebb. Vagy le kell borotválnuk a hajunkat, vagy le kell venniünk a ruhákat, ami azért eléggé fura lenne egymás előtt levetkőzni úgy, hogy össze vagyunk nőve... Ahjaj....
- Van valami ötleted, hogyan szabaduljunk meg..bocsánat, de hogyan szabaduljunk meg egymástól? Félre ne értsd, kedves lánynak tűnsz, de volt már egy ikertesóm és...
Furcsa csend van a mondat végén, olyan ami szomorú emlékeket takar. Sokszor én is ilyen csendet hagyok magam után, ha Balthasarról van szó. Ó, az én legjobb első barátom és... És ott a szörnyű csend, és az és befejezetlen marad. Kicsit szomorúan lebiggyesztem a számat, de nem kotyogok bele, hagyom, hogy az az és kicsit kevésbé fájón ülepedjen meg a levegőben.
- A sziámi ikrek élete nem lehet egyszerű.. - teszi hozzá, mire egyetértően bólogatok. valamiért azjut eszembe, hogy akkor ők hogyan... miképpen... szexelnek. Húznak egymás közzé egy függönyt? Egy hangszigetelő függönyt? vaalmikért az az érzésem April is erre godnolhat, a sziámi ikreknél ez az első kérdés általában.
- Háát... kellemetlen lehet... Na jó, én most kikérem a reggeli szünetemet és Monica majd helyettesít - magyarázom, majd segítségkérően ránézek Monicára, aki amúgy elég mogorva és csendes nő. Aztán szépen oldalazva kiosonok a büféből. technikai baleset miatt zárva vagyok. Vagy üzemen kívül helyezem magam egy rövid időre. - Na jó, itt kevésbé bámulnak meg minket... Vajon ha egyessével lecsipegetjük őket, lejönnek? - kérdezem mormogva, miközben próbálok valami megoldást kitalálni, kicist fékre húzódva a kívácnsi szemek elől, a fák és a bokrok takarásában.

Mostanában már kevésbé lepődöm eg a körülöttem előforduló klülönös dolgokon. Mióta kijárkálok, újból élek társadalmi életet, megszaporodtak a történések is. Sőt, sokszor viccesnek is találom őket, de ma reggel még nem ittam kávét, és ilyenkor még egy bánatos bólintér vagyok. Tegnap sokáig nem tudtam lehunyni a szemem, csak forgolódtam össze vissza. Hol Charlie jutott az eszembe. Helyes e egyáltalán, hogy taálkozgatok vele. Elengedjem? Vagy ne? Aztán mire nagy nehezen elaludtam, Kilianről álmodtam, egy régi fiókos szekrényről, ami tele van a saját fényképünkkel. Nem is tudom mi lenne, ha még egyszer vala be kéne lépnek a Roxfort falai közé. Lehet, hogy nem lennék rá képes. Így aztán csak hajnali kettő körül tudtam elaludni. Ami nem is akkora baj, mert csak délután lesz gyakorlatom az Ispotályban. Most osztanak majd be minket egy egy plaszti medi mágushoz. Vajon az a...Cherub? azt hiszem azt mondta Serena. Vajon ő is ott lesz? Az is lehet, pont hozzá kerülök. Na de, addigra újból magam kéne, hogy legyek.
- Hűha... Remélem a pelyhek nem készültek selyemhernyóból, mint a Megvadult Unikornisban a vattacukor...
Nem értem, mit mond. Mármint értem, csak fogalmam sincs, milyen a vattacukor az unikornisban. De nem lettem nyugodtam attól, ahogy emlegeti. Kissé kétségbeesetten szomorú hangon kérdezek utána.
- Miért, ott milyen a vattacukor? Mit csinálnak azok a...hernyók?
A hernyó szóra elfintorodom, és nem értem, miért akar valaki olyasvalamit megenni, ami egy hernyóból jön ki. Bleeeh. Sosem jártam még az unikornisban, de ezt nem akarom bevallani neki. Én ugyanis eléggé..hogy úgy mondjam, fura éveket tudok a hátam mögött. Vagyis...tulajdonképpen lehettem is ott, csak annyira be voltam nyomva a sok nyugtatóval, és egyéb dologgal, hogy nem emlékszem. Szia. April vagyok, volt gyógyszerfüggő. És már nem vettem magamhoz semmi pirulát, se erősebb gyógyitalt úgy...1 éve. Klassz bemutatkozó lenne. De tuti, úgy sem ettem volna a hernyós izéből.
- Ezek után én is kétszer meggondolom, hogy egyek-e egyáltalán ilyen gabonapelyhet
Ezt szomorúnak tartom, mármint hogy így esett a dolog, mert én igazán imádom a gabonapelyheket. Jó, gyerekkoromban apa mindig mugli gabonapelyhet vett, de imádtam őket. És ezekenek is egész gyerekkor ízük van. Azt pedig szeretem. Jó lett volna, ha az első gyakorlati napom előtt bereggelizek a gyerekkoromból.
- Sophie vagyok. Te melyik campuszon tanulsz?
Sophie. Milyen kellemes név. Bár a haját jobban irigylem. Minidg is irigyeltem a szép vörös hajó lányokat és fiúkat. Mintha lenne bennük valami plusz dolog. Nem hiszem persze, hogy a hajuk színétől lesznek igazi egyéniségek, de..talán mégis..van benne valami.
- Mandargórás vagyok. Első éves Plaszti medimágián.
Ezt már egy fokkal jobb kedvűen mondtam ki, mert borzasztóan várom a az egészet. Még három év itt az egyetemen, és én is igazi plaszti medimágus lehetek! Olyan jó érzés, hogy végre van egy álmom. Az alapképzésen csak tanultam, de nem volt vele igazi célom. Nem jó érzés céltalannak lenni. Miután véletlenül ikrekről beszélek, kicsit kínossá válik számomra ez a ragadási móka, de valahogy csak kilábalunk belőle. Jobb, mintha egy idős oktatómmal ragadnék össze.
- Háát... kellemetlen lehet... Na jó, én most kikérem a reggeli szünetemet és Monica majd helyettesít -
Óvatosan lépkedve követem Sophiet, és valahol mélyen, a lelkem mélyén sírok. Egyáltalán nem így terveztem ezt a napot, és...mindegy. Kimegyünk a büféből, aminek örülök, mert nem kívánom, hogy az egész diéksereg rajtunk röhögjön. Így is kínos a dolog...
- Na jó, itt kevésbé bámulnak meg minket... Vajon ha egyessével lecsipegetjük őket, lejönnek?
Hát..próbáljuk meg fejjel megvonom a vállam, és megpróbálom leszedni őket. Egy kettőt nagyon nehezen sikerül lefejtenem a pulcsimról, de baromira ragaszkodnak. De ami még ennél is idegestőbb, hogy közben nevetnek. Hangosan
- Te, szerintem ezek rajtunk röhögnek..-
Eddig sose csináltak még ilyet, valaki tuti megbűvölte, vagy valami löttyöt , port, vagy tudom is én, rájuk szórt. 2 pehely irgalmatlan sok melóval való lefeszítése után, kezdem feladni. Le kéne vennem a pulcsit. Alattam van még egy zöld ujjatlan, szóval az oké. De a hajamból nem tudom kiszedni, és a nyakamon is ktelenkedik egy. Megpróbálom lefeszíteni, de fáj.
- Hajajj. Még a végén plaszti medimágusra lesz szükségünk...
Nevetek fel már kínomban.

ღ Még a gabonapehely is mosolyog ღ

(https://data.whicdn.com/images/45112501/superthumb.jpg?t=1354556457) (https://data.whicdn.com/images/241860346/superthumb.jpg?t=1464434503)

ღ April ღ

(2002. szeptember 6.)

Ruci (https://i.pinimg.com/564x/8d/2c/bc/8d2cbc9c9bd4721642d39c9a3dbf2e72.jpg)

Some days, I'm treadin' the water
And feel like it's gettin' deep (https://www.youtube.com/watch?v=vNfgVjZF8_4)

Kicsit olyan punnyadt vagyok ma. Az üráimat nem szoktam még meg, hogy ilyen nem összevisszán vannak. Hol csak délelőtt vannak, hol csak délután, egészen estig. Egyébként eddig imádom mindegyik órámat, olyan naiva elsőéves lelkesedéssel ülök mindegyiken és jegyzetelek le mindent. Még a vicceket is leírom, csoda, hogy a tüsszentést nem jegyeztem ki. jasper mondjuk mindig jól szórakozik, hogy mennyire komolyan veszem ezt. Még az évnyitóra is elmentem, pedig nem is volt kötelező, mint a Roxfortban. Igazából túlságosan képben szerettem volna lenni. Élvezem nagyon, hogy nem ugrik rám egy-egy tanár a folyosókon, hogy Miss vanheim mégis mit keres itt ebben és ebben az időpontban és mégis milt rejteget a háta mögött?! Na jó, iagzából a Konyha hiányzik, és egy kicsit a Roxfort is. De most Jasperrel élek és ez minden boldogságom forrása.
Még akkor is, ha tele vagyok vííí-ző gabonapelyhekkel és... és összeragadtam egy egyetemista lánnyal. A hernyós vattacukor jut eszembe, amit Estherrel ettünk. Nagyon finom volt, csak... csak őrjítően ragadt.
- Miért, ott milyen a vattacukor? Mit csinálnak azok a...hernyók? - kérdezi megrökönyödve April. ELhúzom egy kicist a számat, ahogy felidézem a napot és a pillanatot. Még a hajunkat is majdnem levágta a vattacukros bácsi. Modnjuk szerintem csak ijesztgetett minket.
- Hát a hernyóbél van benne, amitől olyan óóriásira megnő avattacukor. Legalábbis ezt mondta a bácsi. Csak nagyon összeragadtunk, meg ilyenek - sóhajtok fel, ahogy magyarázok, és emlékszem utána valahogy az a finom vattacukor sem tűnt már olyan jónak. Valahogy sosem jutna eszembe ilyen hozzávalót tenni az ehető kajákba, mert nem is tudom. Az olyan groteszk és nem is hangzik túlságosan étvágygerjesztően. - Szóval, az Unikornis furcsa hely. De vicces, csak furcsa - teszem hozzá, és megpróbálkozom azzal ismét, hogy leszedegetem a cuccokat magunkról, de még a bőröm is alig tud elválni tőle.
- Figyu, ezek az szádban is ilyen tapadósak? nem félsz, hogy összeragad a szád tőlük, vagy a torkod, és meghalsz? Az hallottam japánban van egy olyan édesség, ami olyan ragadós, hogy halálos - dünnyögöm a kínlódás közben. Persze ilynekor jutnak eszembe a hülyeségek. Közben a sulira kanyarpdunk, és megörülök, amikor megtudom, hogy ő is Mandragórás. Biztosan ismeri jaspert is. Ő olyan srác, aki mindenkinek feltűnik, ha nem a magassága meg a haja miatt, akkor a lenyűgöző Jasperséggel.
- Mandargórás vagyok. Első éves Plaszti medimágián.
- Óóó! Akkor biztosan ismered Jaspert is! Tudod, szőke és nagyon magas... - teszem hozzá kissé túl ábrándos tekintettel. - Ő másodéves a medimágusin - magyarázom. - Örülök, hogy megismerhettelek, még ha ilyen intim közelségből is - sóhajtom, mert kicsit kezdem kellemetlenül érezni magam, mert kosos is vagyok és az egyik oldalam már zsibbad is.
Odakint persze nem lesz jobb ahelyzetünk, de még a gabonapelyhek nevetni is kezdenek. Ettől zavaroban elpirulok, mert... mert ez olyan... furán ciki. Még vicces is lenne, de az elején az volt talán, most meg... csak kellemetlen. Próbálkozunk, próbálkozunk, de fájunk is meg minden bajunk van.
- Hajajj. Még a végén plaszti medimágusra lesz szükségünk... nevet fel April, és én is vele nevetek mert ez már olyan röhejes. Végül feladom, és felemelem a pálcám nagy nehezen.
- Előbb adjunk még egy esélyt ennek.. hátha... aztán már mehetünk a szikék alá - modnom én is kínlódva, majd a pálcámat felénk szegezem. - Remélem nem bánod, ha egy kicsit vizes leszel... Aqua Eructo! - dünnyögöm, és arcon csap minket a víz, miközben azon imádkozom, hogy áztassa le rólunk a gonosz kis pelyheket, akik még mindig gyúnosan kacarásznak.

A vattacukros dolognál azon is elgondolkodom, hogy lehet, én vagyok túl finnyás? A halloweeni bulikon se ettem a nagyon veszélyesnek tűnű édességekből. Még a sikító muffinból sem mertem enni, mert féltem, hogy ciki, ha utána az egész estét szemmel sikítva töltöm. És persze a vérző kézcsonkok, ami bőrtapintású..uff nem, nem, ha ez finnyásság, akkor az vagyok, vállalom. De Sophie egy kicsit nyugtatóbb választ kap, habár ettől nem jött meg a kedvem hozzá.
- Hát a hernyóbél van benne, amitől olyan óriásira megnő a vattacukor. Legalábbis ezt mondta a bácsi. Csak nagyon összeragadtunk, meg ilyenek -
Hmm..bólogatok, hogy értem, talán egyszer, valami fogadásból megkóstolom, de egyelőre nem ismerkednék meg vele.
-Szóval, az Unikornis furcsa hely. De vicces, csak furcsa.
Hát akkor előbb utóbb oda is eljutok. Kicsit fintorra húzódik a szám, de hogy nehogy azt higyje ophie, hogy miatta fintorgom, hozzáteszem a belső monológom is.
- Hááát..akkor tuti hamarosan oda is eljutok, mert...szóval mostanában képtelen dolgokba kerül, pedig én nem szoktam. Most meg..,mntha valami béna kulimáz rontás lenne rajtam. -
Ehh..ki érti ugyebár...van egyáltalán ilyen rontás? Nem tartom kizártnak. És ez vaon elmúlik majd magától? Vagy..vagy netán külső segítséget kell majd kérnem? Ó anyám, lehet meg kéne említenem az egyik oktatómnak. De mi van ha szembe röhög? Nem akarok beégni...
- Figyu, ezek az szádban is ilyen tapadósak? nem félsz, hogy összeragad a szád tőlük, vagy a torkod, és meghalsz? Az hallottam japánban van egy olyan édesség, ami olyan ragadós, hogy halálos -
Jaj, biztos a Mochira gondol. Ami egyébként nem halálos, csak ha valaki egy csomót töm a szájába, mert egy mohó dög. Én szeretem, néha veszek is egy csomaggal.
- Á, a Mochira gondolsz? Nem halálos, csak óvatosan kell enni. Könnyebb, mint mondjuk..a pelyhek...és hát...a pelyhek nem ragadnak a számban. Lehet nyállal lejönnének, de..ugye nem nyalogatjuk egymást össze mint a kutyák..?-
Kérdem félve, de annyira hülyén hangzik a mondat, ami elhagyja aszámat, hogy a végét elröhögöm. Elképzeltem ugyanis, hogy mint két idióta, kutyaként nyalogatjuk a ruhákat, a hajunkat. Akkor azt hiszem, elhinném, hogy valaki egy rontást szórt rám.
- Óóó! Akkor biztosan ismered Jaspert is! Tudod, szőke és nagyon magas... Ő másodéves a medimágusin - magyarázom. Örülök, hogy megismerhettelek, még ha ilyen intim közelségből is -
Felkuncogok, és én is kezdek kénelmetlenül ficeregni. Tuti, ha egyszer hazajutok, egy jó nagy habfürdőt veszek. NA meg azért elmesélem majd Charlinek is, hadd nevessen egy kicsit.
- Jasper? Igen, ismerem. Az a hirtelen szőke fiú ugye?
Japser első ránézésre elég ridegnek tűnik, aztán hamar kiderül, hogy jószívű. Ahogy icergünk-ficergünk, érzem, hogy a hajam húzódik, jaj, vége lehetne ennek a ragadásnak...Sophinek mintha lenne még egy ötlete. Jaj, csak ne mégis a nyál legyen. Sima nyál, csiga nyál,semmilyen nyál ne legyen, légysziiii...
- Előbb adjunk még egy esélyt ennek.. hátha... aztán már mehetünk a szikék alá . Remélem nem bánod, ha egy kicsit vizes leszel... Aqua Eructo!
Vizes, hát jó, jobb, mint a nyál, legyen. Ahogy a víz beterít, erősen csukva tartom a szemem, ki se merem nyitni. Ha mindez hiába volt, tényleg mérges leszek. Csukott szemmel várom, hallom e még a nevetést, vagy mást.
- Szerinted sikerült? Én még nem nyitottam ki a szemem...a remény így tovább él...

ღ Még a gabonapehely is mosolyog ღ

(https://data.whicdn.com/images/45112501/superthumb.jpg?t=1354556457) (https://data.whicdn.com/images/241860346/superthumb.jpg?t=1464434503)

ღ April ღ

(2002. szeptember 6.)

Ruci (https://i.pinimg.com/564x/8d/2c/bc/8d2cbc9c9bd4721642d39c9a3dbf2e72.jpg)

Some days, I'm treadin' the water
And feel like it's gettin' deep (https://www.youtube.com/watch?v=vNfgVjZF8_4)

Kimondva még groteszkebbül hat ez a hernyós vattacukor, de igazából vetekszik a gabonapleyhekkel, amik összetapasztanak minket. A varázsvilág még most is egy csomó meghökkentő dologgal van tele. Hogy lehet ezeket mondjuk természetesen venni? Egy részem még mindig ugyan az a mugli hátterű lány marad, aki egyszerűen... nem értette a beszélő süveget, aki nem értette a seprűket, amivel nem sepregettek, hanem amin repültek... De lassan megszokom, végül is varázsolni is szeretek most már, csak... csak ezek a pelyhek és a hernyós vattacukrok. és a visító rémsajtok a Roxfort vacsijáin, amikor beköszöntött a haloweeni hét. Nem is beszélve a halálos édességekről, amiket modnjuk a muglik is esznek... De azt hiszem April is eléggé kétségbe van esve. Szóval lassan orvosolni kéne a helyzetet, mert lassan minden vendég, aki betér ide röhögni fog rajtunk.
- Á, a Mochira gondolsz? Nem halálos, csak óvatosan kell enni. Könnyebb, mint mondjuk..a pelyhek...és hát...a pelyhek nem ragadnak a számban. Lehet nyállal lejönnének, de..ugye nem nyalogatjuk egymást össze mint a kutyák..?
A mochitól azt hiszem mégis csak távol maradok, túlságosan rémisztőnek hangzik. Jaspert mondjuk legalább nem kell emiatt féltenem, mert utálja az édességeket. A kutyás megjegyzésre meg én is elröhögöm magam Aprillelé együtt. Elképzelni sem tudom anélkül, hogy ne lenne furcsán groteszk, perverz és röhejes. Biztosan jasper jót szórakozna ezen a történeten, hogy mennyire béna vagyok. Inkább jobb is, hogy a jelek szerint egyikünk sem animágus, és nem kezdi el ezt a kijelentést komolyan venni. Egyébként ha állatokká tudnánk változni, akkor is össze lennénk vajon ragadva?
- Jasper? Igen, ismerem. Az a hirtelen szőke fiú ugye? - csak bólogatok egy kis szerelmes vigyoral az ajkamon. Közben csak próbálok kitalálni egy normális megoldást, hogy ne legyünk így örök életünkre, gondolom jasper sem örülne, hogy ha April is velem együtt lenne mondjuk az ágyban... Bár lehet a fiúk mindig is egy háremről álmodoznak, nem? Na jó, ez nagyon groteszk, inkább szabaduljunk meg a golyóktól. összeszedem magam, és vizet fröcskölök magunkra. Érzem, hogy teljesen elázoko, mindenemből csöpögni kezd a víz, de a csukott szemem ellenére is érzem, hogy kevsébé ragadok, és a gabonapelyhek szomorú búúúú és wuuuu hangot hallatva távoznak rólunk. Kilesek az egyik szememmel, aztán a másikkal is végignézem magamat, megtapogatom a hajamat, és megkisíérelek egy távolodást Apriltől. És! És!
ééééés szabadság!
- Huhh, te jó ég - sóhajtok fel, megkönyebbülve. Milyen jó érzés szabadon mozogni. - Azt hittem örökké együtt leszünk - sójatok fel. - Mármint tök jó meg minden, de gondolj csak bele milyen kellemetlen lett volna mondjuk a vécézés - magyarázom, aztán megborzongok egy hideg szellőtől, így gyorsan megszárítom magunkat, hogy a nagy szabadságban ne kapujunk instant tüdőgyulladást. Rámosolygok kicsit bocsánat kérően a lányra, majd sóhajtva visszanézek a büfé felé.
- Hát, azt hiszem vissza kellene mennem. Mivel mégis csak egy károsult vendég vagy, egy tapadás mentes palacsintával a vendégem vagy - viygorgok rá, és megindulok vissza a büfébe. Közben pedig elhatározom, hogy mostantól óvakodni fogok a pelyhektől, és a pelyhes tányéros emberektől is.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!
A HELYSZÍN SZABAD!

kibaszottul lebuktam

(https://i.pinimg.com/736x/1e/28/12/1e2812dba8c39b6044ba2450c200335a.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/03/37/6d/03376d0ce3a6a8b6fe5debe5c23b0a48.jpg)

2003. május 4.

outfit: alone (https://i.pinimg.com/564x/ae/03/09/ae0309e38964d8af5a6964b6a1bfcad1.jpg) # megjegyzés: Sophie-nak

Minden megváltozott. Nem elég, hogy bevallottam annak a hülye Caine-nek, hogy szeretem még a rokonságát is a nyakamba vettem, mintha nekem kéne megoldanom az életüket. Képtelen voltam rá, túl fiatal voltam hozzá és egész egyszerűen egy büféből aligha származott rendes bevételem. Apám fenyegető leveli pedig hamar eljutottak odáig, hogy megvonta a teljes ellátásomat és kijelentette: nem kapok semmit addig, míg el nem veszem a lányt, akinek az apjával megállapodtak.
Már nem akartam elválni. Valahogy minden a helyére került Oscarral. Csak azok a dolgok maradtak meg függőben, amik az anyagi dolgokat illeték. A nővérének nem engedtük, hogy „dolgozzon,” helyette beirattam egy tanfolyamra a maradék pénzből. Valami mugli dolog, körmökkel kapcsolatos, szóval nem is igazán értettem, csak támogatni akartam. Barbara még mindig szorongó volt, de szép lassan megnyílni látszott… tehát a legnagyobb gond a kaja volt, így maradt a büfé. Étellel dolgoztam egésznap és persze, hogy megfordult a fejemben, hogy innen kéne ételt vinni.
A két szakács elmentek pihenőre, a váltásig pedig még volt félóra. Sophie is odakint volt, hogy kiszolgálja a kisebb tömeget. Most nem voltak sokan igazából, mert délelőtt volt, ráadásul pont ebéd és reggeli között, ami azt jelentette, hogy szinte mindenki dolgozott vagy órán volt éppen.
Gyorsan a táskámhoz siettem. Kivettem belőle a műanyag dobozokat, majd elkezdtem megpakolni az édesburgonyával, meg a pulykafesírttal. Abból mindig rengeteg volt itt, mégis csak erről volt híres a büfé. Nem egyszer fordult elő, hogy nap végére túl sok maradt és a kukában kötött ki. Érdekes, akkoriban meg sem fordult a fejembe, hogy el kéne vinni belőle.
Tudtam persze, hogy rosszban sántikálok, így minden egyes neszelésre felkaptam a fejem. Caine, baszki, még lopok is érted… - futott át a gondolat az agyamon, majd lecsuktam az első dobozt és jött a következő adag. A tekintetem persze a sütőtökös pitére vándorolt. Egész egyszerűen elképzeltem Barbarát, hogy abból enne és boldog lenne… szóval muszáj volt vinnem neki abból is.
Már a mások műanyag dobozt nyitottam ki, mikor az ajtónál zajt hallottam. Bepánikoltam, majd felemeltem a kezemet, de még mindig háttal az érkezőnek. Nem akartam ránézni, hogy lássa, jóformán vérvörös az arcom a lebukástól.
– Nem csináltam semmi rosszat! – Mondtam túlzottan is magas hangon. Nos gyerekkoromban ebből tudta az anyám, hogy igenis büntetést érdemlek. Sosem voltam kifejezetten jó hazudozó, színésznek is a lehető leggyatrább lettem volna… így hát megfordultam, hogy Sophie-ra pillantsak. Csak ketten voltunk, más meg nem sétálhatott be csak úgy a konyhára.
– Meg tudom magyarázni! – mondtam még mindig fölfelé tartott kezekkel. Éppen csak annyira emeltem el a tekintetem Sophie-ról, hogy a gyűrűmre nézzek. Caine, meg fogsz dögleni…

ღ Jótékonysági lopás ღ

(https://data.whicdn.com/images/302308004/superthumb.jpg?t=1511932979) (https://data.whicdn.com/images/194245794/superthumb.jpg?t=1439601785)

Armin

(2003. május 4.)

Ruci (https://i.pinimg.com/236x/3e/0b/6a/3e0b6a0beed20b8d204105f7ae803b67.jpg)

én az éheseknek
hallom hallgatását
míg a jóllakottak
csámcsognak beszélnek (https://www.youtube.com/watch?v=NHJgd1K2r-c&ab_channel=30YTV)

Kellemes tavazsi délelőtt van, olyan átlagos forgalommal. Szeretem ezeket aholt időket, ilynekor még van is időm gondolkodni. Iagzából még nem is nagyon baj, hogy itt dolgozok, legaléább nem ülök otthon tétlenül. Azért mégis csak örülök, hogy így kicsit hasznos is tudok lenni jasper számára, neki még ideje nincs dolgozni se, vagy akkor még az esti közös összebújásorkól is lemondhatunk. Jól van ez így, minden kis apró galleont félre teszek, hogy ha kell, akkor ne érezzük magunkat úgy, hogy nincsen semmink.
Kellemesen süt a nap, olyan tipikus tavaszi délelőtt van. leginkább csak szendvicseket és kávékat vagy üdítőket kell kicipelnem, amiket még most is nagyon lassan és nagyon óvatosan tudok kiszállítani. Általában Armin az ügyesebb de ő a konyhában matat valamivel, és mégis csak elboldogulok én is. Persze az ember azt hinné, hogy szerzek némi rutint a tálcázással, de ez nálam nem iagzán tűnik úgy, hogy sikerülne. Legutóbb is kiesett a kezemből a tálca, és akkor takaríthattam fel. Szerenécsre a tuladjonos nagy ritkén van ott, ahol mi is dolgozunk, általában az irodájában ücsörög, és a legújabb furcsaságokon töri a fejét. A kacagó müzlik nagyon jó karriert futottak be, egy időben mindenki azt akart enni. Látástól vakulásig. Én amióta összeragadtam Aprillel, inkább csak kerültem őket. Néha most is úgy érzem, hogy gúnyosan engem nevetnek ki, pedig ezek már új müzli generációk. lehet rendelkeznek valami furcsa kollektív tudattal, vagy ilyesmi. A varázsvilágban mág midnig anyni minden fura dolog megtörténhetett, hogy meg se lepődtem volna ezen se.
Öntudatra ébredt müzlik. Az új horror film. Bemutató 2003 nyara.
Na jó, ezek a gondolatok jelzik leginkább azt, hogy ideje lennem bemennem a konyhára és inni valamit. Legalább az üdítőkből ihattunk, mert végül is rossz fényt vetne abüfére, ha a diákmunkások szomjan halnának itt. Ebédet is kaptunk, ennek is örültem, bár igazából nekünk nem volt szabad csak úgy ellapátolni a pultból a sok kaját. Amúgy is fájni kezdett a lábam, és már végre nem jött egy új ember sem, akinek lfel kellett venni a rednelést, szóval végre kicist berohanhatok inni, meg úgy egy picit emberré válni.
Ahogy belépek a konyhába megcsap a jellegzetes pulyka illata, és a köretek keverékének kellemes aromája. Össze is fut a nyál a számban, ezen a helyen folyton éhes vagyok. Egy időben azt hittem, hogy terhes is, de az végül is kiderült, hogy nem. Csak valamilyen oknál fogva úgy ettem, mint valami bélpoklos harmadim világbeli árva. Szóval éppen csak meglátom Armint, ahogy háttal áll nekem a pult előtt, gondolom éppen megnézte elég meleg-e, de aztán hirtelen felteszi a két kezét, mintha valami bűntényen kaptam volna, és furcsán mesefigurásan vékony hangon megszólalt, amitől pedig én rezzentem össze. Nem vagyok hozzászokva a hirtelen mozdulatokhoz.
– Nem csináltam semmi rosszat! Meg tudom magyarázni! - pillant rám Armin miközben nagyokat pislogva bámulok rá, és még el is hinném, hogy nem csinál semmit, de látom a háta mögött a műanyag dobozokat, az egyik épp csukva van és megtömve áll finomsággal, a másik pedig éppenc sak félig van. Ránézek Armin ijedt arcára, a dobozokra, aztán a tekintetét követve agyűrűre, és sóhajtok. Megtörlöm a kezem a büfés felszolgáló kötényemben, és közelebb lépek hozzá.
- Psszt, még meghall Teresa - kacsintok rá, és amikor mellé állok a pulra nézek, és előveszek egy másik üres dobozt. - Biztosan okkal teszed, segítek -- suttogom alig hallhatóan, és a szabad kezemmel megpaskolom Armin karját.
- Még mit tegyek? Jöhet a süti? - kérdezem, és ha válaszol, akkor gyorsan én is pakolni kezdem az adagot. mosolyodom el bíztatóan, de nem merek nagyon tolakodó lenni. Közben az ajtó mögül megint motozás hallatszik. Teresa éppen cigiszünetet tarthatott, ezért lehetett Armin idebent egyedül.

Tudhattam volna, hogy ez lesz. Ha az ember tilosban jár, abból sok jó nem sülhet ki. Ezt tanultam egész gyerekkoromban, mégis most, hogy Caine bekerült az életembe, ezt is megléptem. Túlságosan is felelősséget éreztem Barbaráért és Alexért, mintha az én testvéreim is volnának. Na meg, egy egészen kicsi részem azt sem szerette volna, hogy Caine maga éhen haljon… miután végre kifestett a konyhát, amit legutóbb kértem tőle.
– Psszt, még meghall Teresa – dünnyögte Sophie. Láttam, hogy látja, ahogy a gyűrűmet bámulom, mint valami talizmánt. Tényleg az volt, még ha bevallani fájt is. Boldog voltam. Egészen boldog, hogy Caine a férjem… annak nevezhettem, annak is éreztem, mert együtt éltünk és én tényleg mindent feladtam érte. Szar volt a csóróság, nem ehhez voltam szokva, de képes voltam összeszorítani a fogaimat és tűrni azért, amit választottam.
– Biztosan okkal teszed, segítek– mondta, egészen halkan. Megpaskolta a kezemet, de én ugyanúgy döbbenettel pillantottam rá. Hogy lehet valaki ilyen… ilyen ártatlan? Sophie-ban egy csepp rosszindulat sem volt, ráadásul úgy tűnt, hogy még az állása sem érdekli, inkább segít mindenben.
A kezembe vettem hát a merőkanalat és az édesburgonya püréből raktam újabb, meg még újabb adagot a műanyagdobzba. Egyelőre nem vágtam bele miért csinálom, szólni sem tudtam. Kellett egy kis idő, hogy feldolgozzam, mi ez az egész, ami itt történik. Jóban voltunk Sophie-val, barátok voltunk, de nem hittem volna soha, hogy ezért átnéz a lopáson.
– Még mit tegyek? Jöhet a süti? – kérdezte, ahogy a kezébe vett egy másik műanyagdobozt, amit az előbb hoztam ide a táskámból.
Lassan bólintottam.
Elképzeltem, ahogy Barbara mosolyogva tömi az édességet, vagy hogy az ágyban fekve etetem Caine-t… jó ez túlzás, de a szexuális életünk még sokkal, de sokkal jobb lett attól kezdve, hogy felvállaltam őt és minket. A kapcsolatunk nyílt tény volt és még az apámnak is megmondtam: ő az, akivel lenni akarok.
– Köszi… – suttogtam.
A telepakolt edényre rázártam a tetőt, még nem voltam képes Sophie szemébe nézni. A lehető leggyengébb pillanatomban kapott el… kicsit szégyelltem, hogy ilyen teszek a házasságom kedvéért. Más nem tudta, milyen szegénységben élünk, hogy Caine háttere, milyen. A szegénység persze enyhe szó, azt a házat már csak a por és a kosz tartotta össze, meg a mágia, amivel megbabráltam egy kicsit.
– Caine húga és a nővére éheznek… és mi gondoskodunk róluk… – nyeltem egyet. Tudtam, hogy az eksüvőről is kéne vele beszélnem, mert Sophie azt sem tudta, legfeljebb, hogy ki akarok költözni a kollégiumból, mert őt kérdeztem meg, hogy szerinte el lehet-e menni félév közben egyáltalán.
Megköszörültem a torkomat. Úgy éreztem, elment a hangom és nem tudok többé beszélni sem, de muszáj volt. Sophie miattam kockáztatta a munkáját és persze a hírnevét is, mert Herfordshire nem volt olyan nagy, hogy egy ilyen után könnyen kapjon melót.
– Összeházasodtunk Szilveszterkor Oscarral.– Sütöttem le a szememet. – Hozzáköltöztem.

ღ Jótékonysági lopás ღ

(https://data.whicdn.com/images/302308004/superthumb.jpg?t=1511932979) (https://data.whicdn.com/images/194245794/superthumb.jpg?t=1439601785)

Armin

(2003. május 4.)

Ruci (https://i.pinimg.com/236x/3e/0b/6a/3e0b6a0beed20b8d204105f7ae803b67.jpg)

én az éheseknek
hallom hallgatását
míg a jóllakottak
csámcsognak beszélnek (https://www.youtube.com/watch?v=NHJgd1K2r-c&ab_channel=30YTV)

Kicsit sokat aggódtam mostanában Armin miatt, olyan volt,. mintha az egyik pillanatban valami hatalmas teher nyomta volna a vállát, aztán meg szinte madarat lehetett volna vele fogatni. ismerem már anynira, hogy tudjam, mikor boldog, még ha nem is szokott ugrálni meg dúdolni vagy énekelni öröméban vagy elvarázsolt pillanataiban. Néha modnjuk én szoktam, mindenki nagy örömére - vagy bánatára -, de hát Armin mégis csak Armin. És ez az Armin olyan kétségbeesett tekintettel nézett rám az előbb a nagy barna szemeivel, mint egy kiskutya, hogy aztán a gyűrűjét bámulja. Hát igen, gondolom sok izgalmas és érdekes dolog történt vele mostanában, de az egyetemen is felgyorsultak a dolgok, és hát... Jasperrel most mi is nagyon nagyon nagy bajban voltunk. Nem is tudom talán emiatt kicsit ideges is vagyok, de Arminnak segítenem kell, ezt tudom. Jasperrel is megodljuk a dolgokat. Valéahogy. Ha ötszázu álmatlan éjszaka után is, de megoldjuk. Egy olyan alak miatt nem tartóztathatják le, aki megkeserítette az egész gyerekkorát, és aki elrabolt és csak... önvédelem volt az egész. Olyan mnélyre akartam azt a napot temetni, hogy egyszerűen nem akartam tudomást se venni róla. Pedig most is megtalált minket is a valóság.
Csendesen és gyorsan lépek mellé, hogy segítsek a pakolásban, most Arminnak kellet segítenem, az én életemmel ráértem aggódni. Csendesen pakolászunk egymás mellett, miközben fülelek és néha hátra-hátra lesek, hogy nem jön-e a kedves konyhás néni, hogy aztán üvöltsön velünk. Pedig aki rászorul attól nem lehet sajnálni az ennivalót. és itt nagyon sok van. És nagyon sokszor el sem fogy.
- Caine húga és a nővére éheznek… és mi gondoskodunk róluk… - töri meg a csendet Armin én pedig nagy szemekkel pislogok rá. Nos, igen Oscar Caine sokat kereste itt, meg általában egészen bájosan civakodtak a közös óráinkon is, de nagyon keveset tudtam Armin kapcoslatáról. olyan illetklennek tartottam erről faggatni, főleg, hogy általában mindig mérges volt Oscarra valamiért. De ő sosem tűnt olyan szegénynek, hogy éhezzen. Mindig olyan nagyon tette-vette magát, meg minden, így hát nem csoda, hogy egy hatalmas, csodálkozó Óóó-ra nílt a szám, és a szemem is.
- óóóó. Szegények - motyogom, és inkább még pakolok egy-egy kanál ezt-azt még a dobozokba. AUz éhezs szörnyű lehet. Nem akarom, hogy Jasper is éhezzen és börtönbe kerüljön. Akkor nem tudnék neki minden nap adni valami kedvenc sós rágcsálnivalót. A börtönbe midnig főzelkékek vannak, amiket a kövér emberek mernek ki egy hatalmas kondérból. Bár nem tudom milyen lehet az Azkaban. Nem is akarom tudni. Azt se, hogy Jasper megtudja milyen.
– Összeházasodtunk Szilveszterkor Oscarral. Hozzáköltöztem süti le és magyarázza Armin, miközben én most már teljesen felé fordulok, a helyén hagyva a dobozokat és összecsapom a tenyerem, hogy aztán megint Óóó-zzak egyet.
- Óóóóóóó! Hát ez de csodálatoos! A szerelem olyan nagyon széppé teszi a dolgokat és biztos vagyok benne, hogy Előbb utóbb kilábaltok ebből - ölelem meg Armint barátiasan, aztán ezt az alkalmat megtöri az ajtó felőli szöszkötölés, és az ismerős döngő léptek zaja.
- Ez Teresa. Indulnunk kell - motyogom, és gyorsan lezárom a dobozokat, kerítek nekik egy tasakot, amibe beledobálhatjuk a dobozokat. Megragadom Armin kezét, és amilyen gyorsan csak tudom, kihúzom a hátsó ajtón, ami a kukás sikátoros hátsó kis rszre vezet, ahol általában csak a szemetet visszük ki. Ránézek Arminra, hogy most merre menjünk, ugyanis a szökési tervem egyedül eddig tart. Hallom Bentről, ahogy Teresa kiabál utánunk.
- Jaaj,. Armin rosszul lett haza kell kísérnem, majd ledolgozom - magyarázom kiabálva és gyorsan kiloholok Amrinostól, szatyrostól az utcára, messze a büfétől.
- Na jó, most merre?

Nem tudom. Sophie óóózása nem sokat segített a hangulatomon. Lényegében látta, ahogy lopok a konyháról, ami a büféhez tartozott… a munkahelyünkhöz. Előbb-utóbb az ilyen dolgok kibuknak, vagy elszólja magát, vagy összeveszünk és azért árul be, én meg mehetek az utcára. Jelenleg az egyetlen pénzforrásom ez a munka volt, meg Caine gyakornoki melója a minisztériumnál. De négy ember eltartására ez már ennyi idő együttlét után is eléggé látszott, hogy nem elég.
Ahelyett, hogy védekeztem volna, inkább beavattam a történtekbe. Megházasodtam, eldobtam magamtól az aranyvérű élet előnyeit… mert egész egyszerűen tényleg készen álltam végre önmagam lenni. Az önmagam pedig az volt, hogy engedek a vágyaimnak, hagyom magam szerelmesnek lenni és ezeket az érzéseket meglovagolva festek. A támogatóim eltűntek, mert annyira átadtam magam ennek, így hát megvenni sem vette meg senki a képeimet mostanában.
– Óóóóóóó! Hát ez de csodálatoos! A szerelem olyan nagyon széppé teszi a dolgokat és biztos vagyok benne, hogy Előbb utóbb kilábaltok ebből – ölelt meg hirtelen a hírre megint egy óóózás keretében. Jó, hát sejtettem, hogy a házasságra majd nem vágja az arcomba, hogy mekkora hülye voltam. Talán el sem húzódik, ha nem jönnek a döngő léptek.
– Ez Teresa. Indulnunk kell – mondta és gyorsan bedobálta egy tasakba a kaját. Persze a táskámba kellett volna bepakolni, hogy jobban elrejthető legyen. Így viszont már húzott is kifelé Sophie az utcára. – Jaaj,. Armin rosszul lett haza kell kísérnem, majd ledolgozom – magyarázott tovább. Teresának szóltak ezek a szavak persze, mert ő a hátunk mögött kiabált, hogy „hovahova.”
– Khöm… khöm… – játszottam el egy erőltetett köhögéssel. Aztán hagytam magam az utca felé húzni. Nem igazán voltam most erre felkészülve, mármint még kulcs sem volt nálam, mert mindenem odabent maradt. Na jó, tény, hogy anélkül sem lehetetlen bemenni, hiszen a pálcám a zsebemben volt.
– Sophie… – kezdtem, de addigra már ott voltunk a tömeg közepén, akik ide-oda sodortak. Akik nem az órájukon voltak, éppen ott lófráltak, hogy kávézni menjenek vagy befelé a büfébe.
– Na jó, most merre?
Úgy néztem rá, mintha bolond lenne. Honnan tudjam merre? Nem én rángattam ki magamat… mármint én csak bedugtam volna a táskámba a dobozokat, hogy aztán este meglépjek. Nem kellett volna ekkora körítés, de Sophie kissé túlreagálta Teresa közeledését, akit amúgy is jobban érdekelt saját maga, mint bárki más körülötte.
– Hoppanálva lehet csak Caine-ékhez… hozzánk menni… de kétlem, hogy örülne, ha látnád, hol lakunk. Szóval… nem kéne elkísérned oda. – magyaráztam és végig túrtam a hajamat. Az a lakás egy kész romhalmaz volt. Tény, ami tény, én magam sem annyira mutogattam volna.
– Többé nem kapok pénzt otthonról. Caine-t választottam. – Magyaráztam és megköszörültem a torkom. – Figyelj. Az nem is ház, csak egy rom.

ღ Jótékonysági lopás ღ

(https://data.whicdn.com/images/302308004/superthumb.jpg?t=1511932979) (https://data.whicdn.com/images/194245794/superthumb.jpg?t=1439601785)

Armin

(2003. május 4.)

Ruci (https://i.pinimg.com/236x/3e/0b/6a/3e0b6a0beed20b8d204105f7ae803b67.jpg)

én az éheseknek
hallom hallgatását
míg a jóllakottak
csámcsognak beszélnek (https://www.youtube.com/watch?v=NHJgd1K2r-c&ab_channel=30YTV)

Még most is hevesen kalimpál a szívem, mintha csak most esne le a testemnek, hogy mégis mit csináltunk. Végül is tényleg loptunk, de igazából csak jótékonykodásból. Ha akarnám még drámaian el is énekelhetném az Aladinból a kenyeres dalt, amikor mindeki üldözi szerencsétlen srácot pedig csak éhes és kenyeret akar enni. Mosnjuk nagyjából itt is az éheseknek adunk enni, de legalább nem csak egy falat kenyeret. Ez azért mégis csak jobb. De ettől függetlenül biztos vagyok benne, hogy este nem fogok tudni aludni, mert azon fpg járni az eszem, hogy de mégis mi van ha látták, csak nem szóltak, és csak a megfelelő pillanatra várnak, hogy lecsaphassanak ránk, és kirúgjanak mind a kettőnket. Te jó ég, nem akarom, hogy kirúgjanak. De akkor is segíteni kellett Arminnak, és kész!
Gyerünk, Sophie, nyugodj le, menni fog, csak vegéyl egy naaagy mééély levegőőőt. Meg még egyet.
Egyébként is Armin a szegény férjének visz enni, meg az ő családjának! Hát ez tényleg szörnyen megható áés nagyon imádnivaló gesztus, de komolyan. Iagzából még túlságosan örülök a hírnek is, mint hogy szomorú legyek, amiatt, hogy erről nem is beszéltünk. Sokszor a dolgokra várni kell, és Armin is akkor meéslt erről, amikor elérkezettnek látta az időt. Amúgy lehet hogy kicsit túlizgultam ezt a szökést meg minden, de úgy éreztem magam, mint nyúl a hurokban, pontosan olyan nyugodtan, és hát muszáj volt valamit cisnálnom, aminek következtében kint ácsorgunk a konyha mögötti utcán, mint két eltévedt túrista. Nagyjából úgy is érzem magam. De legalább a pálcám nálam van. Meg azt hiszem Arminnál is.
– Hoppanálva lehet csak Caine-ékhez… hozzánk menni… de kétlem, hogy örülne, ha látnád, hol lakunk. Szóval… nem kéne elkísérned oda - magyarázza mire én csak a cipőm orrát nézem, és nagyon gondolkodom, hogy mit csináljak. Iagzából azt hiszem tényleg túllőttem a célon ezzel a kirohanással, de nem is tudom miért. De a hír hallatán szomorú leszek. Szegénynek lenni nem túl jó, és valahogy azt szeirntem sneki se érdemeli meg, hogy még egy egyszerű büfés kajára meg sütire se futja. Ez valahogy olyan szomorúvá tesz, hogy újra érzem magamban a tettvágyat.
- Naa, lehet, hogy nincs is otthon senki, nem? Oscar mostanában azt mondtad gyakorlatokon van a Minisztériumban - emlékszem vissza néha miket fecsegett csak úgy Armin róla. Iagzából elég sokszor róla beszélt és akit utál az ember arról ennyit sose mesél. - Meglephetnéd őket vele - teszem hozzá és a kezünkben lévő kajára nézek.
– Többé nem kapok pénzt otthonról. Caine-t választottam. –Erre nagy szemekkel nézek arminra és még a szám is tátva marad. Még jó, hogy nincs a környéken bogár biztos belerepült volna, de ez... De Ez! Olyan romantikuuuuus. - Figyelj. Az nem is ház, csak egy rom.
Éppen készülnék válazsolni, hogy de hát a szerelem mindent legyőz, és biztosan lesz még jobb is, meg hát ha romos, akkor majd segítek valamit benne nem romossá tenni, mert Bűbájtanból még egészen jó is vagyok, de aztán valaki megáll megöttünk és megszólal.
- Éppen ezért nem kell veled maradnod tovább - hangzik fel a szigorú tónusú hang és felé fordulva látok egy idősebb Armint.

Ez volt az első, hogy loptam… a szívem őrült kalapálással jelezte, mennyire nem elégedett ezzel az egésszel. Nem kellett volna így tennem, hiszen nem így neveltek. A szüleimnek mindig elegendő pénze volt ahhoz, hogy elmenjek megvenni, amit akarok. Csak nem rég jöttem rá, hogy az apám miatt semmi vagyok. Vagyontalanul nem voltam különleges, csupán olyan, mint a többi egyetemista, aki próbált életben maradni kevés fizetésből. Ráadásul nekem - Caine-nel együtt működve - két lányt is fenn kellett volna tartanom.
- Naa, lehet, hogy nincs is otthon senki, nem? Oscar mostanában azt mondtad gyakorlatokon van a Minisztériumban - mondta Sophie, mikor ellenkezni próbáltam a hazafelé sétálás ellen. Nem akartam igazából megmutatni neki, hol élünk… Caine állandóan titkolta a valódi énjét. Úgy éreztem, nem nekem kéne lelepleznem Sophie előtt, habár épp az előbb böktem ki, hogy szegények vagyunk. Az persze enyhe kifejezés volt.
- Nem tudom, Sophie… én… - dünnyögtem és lesütöttem a szememet. - Az a hely tényleg szörnyű. - Folytattam aztán, kissé kiszáradt torokkal. Nem érthette persze Sophie, míg nem látja a helyet. Tényleg az én kevéske mágiám tartotta egyben az egészet. Amikor először mentem arra, csak egy rom volt, most pedig egy romos otthon. Már azt is elterveztem, hogy majd kifestem virágosra a falakat, hogy Barbara jobban érezze magát. Őt viselte meg legjobban a család helyzete és múltja.
- Meglephetnéd őket vele.
Tényleg aranyos lett volna, ha mire hazaérnek, már ott várja őket a finom vacsora. Barb is iskolában volt, Alex meg a tanfolyamon… és Caine, hát ő is estig a minisztériumban dolgozott.
Végül bólintottam Sophie szavaira.
Hoppanálni kellett volna, hogy gyorsabban érjünk oda. Ezért hát körbe néztem, látok-e a környéken varázstalant vagy bárkit. Hertfordshire-ben éppenséggel ez is előfordulhatott volna, én pedig nem akartam még annál is nagyobb bajba keverni magam, mint amiben voltam. Szinte éreztem a zsigereimben, hogy le fogok bukni még ezért a lopásért is.
- Éppen ezért nem kell veled maradnod tovább - Angol, de durván keleties akcentussal csendült fel mögöttem. Ismerős volt a tónus, de ahogy megfordultam azonnal ismerős barna szempárt pillantottam meg. Az őszes haj most még szürkébbnek tűnt… de ugyanolyan erősnek tűnt apám, mint máskor.
- Caine-nel fogok maradni. - Feleltem csendesen, üdvözlés helyett. Nem voltak már kedves szavaim az apámhoz. A bátyáimon keresztül fenyegetett meg eddig… nem gondoltam volna, hogy személyesen idejön, de legalább tudtam, milyen céllal került ide.
- Mire jó ez fiam? Ott az örökséged, egy hagyomány, ami biztos pont lesz… ez a Caine gyerek egy bűnöző családból származik. Igen. Utánanéztem. - Magyarázta apai szigorral, de legalább angolul beszélt, hogy Sophie se legyen kirekesztve.
- Ha azért jöttél, hogy lebeszélj róla, nem kell erőlködnöd. Mehetsz haza.
- Azért jöttem, hogy megnézzem, hol él a fiam. - Érintette meg a vállamat, amire kicsit meghatódtam. Apám jó ember volt, csak szigorú és merev. Most viszont gyengéden érintett.
- Eljössz hozzám egy kávéra? - kérdeztem. Rövid bólintás érkezett válaszként, én pedig Sophie-ra pillantottam: - Ő egy barátom, Sophie Vanheim. Ő is velünk kávézik ma. - Tettem hozzá és már vezettem is őket az egyik sikátorba, hogy aztán hoppanáljak.

ღ Jótékonysági lopás ღ

(https://data.whicdn.com/images/302308004/superthumb.jpg?t=1511932979) (https://data.whicdn.com/images/194245794/superthumb.jpg?t=1439601785)

Armin

(2003. május 4.)

Ruci (https://i.pinimg.com/236x/3e/0b/6a/3e0b6a0beed20b8d204105f7ae803b67.jpg)

én az éheseknek
hallom hallgatását
míg a jóllakottak
csámcsognak beszélnek (https://www.youtube.com/watch?v=NHJgd1K2r-c&ab_channel=30YTV)

Látom Arminon hogy menbnyire nyomasztja a helyzet, igazából beleképzelve magam, ugyan így gyötrődnék. és még Oscart is megértem, hogy ennyire titkolja az egész származását. Nagyon-nagyon rossz lehet neki, és még csak nem is ismerem úgy, hogy beállítsak hozzá. De Armin jót akar. Majd ha ott találkozunk mégis vele azt mondom, hogy én beszéltem rá arra, hogy menjünk együtt... Ami igazából így is volt, de annyira szerettem volna segíteni. Armin a barátom és nem hagyhatom cserben. Azért megkönnyebbülve sóhajtok, amikor rábólint a javaslatomra, és én is körbenézek, hogy el tudjunk hoppanálni. Ez a hely sem volt teljesen varázslós, mint mondjuk úgy semmi, maximum egyedül a Roxmorts, amiről tudok. Szóval nem kellene ráhozni senkire a frászt, hogy mni itt éppen elpárolgunk egy másik helyre ami ki tudja hogy hol van- Ám mielőtt behúzódnánk egy sikátorba, megjelnik Armin idősebb, komorabb és kissé ijesztőbb hasonmása. Hirtelen úgy érzem magam, mint akit lopáson kaptak rajta... Bár végül is éppen azt csináljuk, csak hát erősen kétlem, hogy ezt Armin apja tudná. Mégis kissé elpirulok zavaromban.
- Caine-nel fogok maradni. - válaszolta Armin mire kicist úgy érzem, hogy nagyon nem kellene ennek a belsőséges jelenetnek a része legyek, de kihátrálni sem tudok, mert nálam van a fél adagnyi kaja. Nerm merek beleszólni, meg megszólalni, de azért elég paprikás és feszült köztük a hangulat, ami miatt elszomorodom. Valahogy sejtem miért. Armin végül is aranyvérű, és ezek szerint rajtam kívül nem mindenki örülhetett a házasságuknak.
- Eljössz hozzám egy kávéra? Ő egy barátom, Sophie Vanheim. Ő is velünk kávézik ma - mutat be, én meg csak zavartan motyogok valamit, majd észbe kapok, és kezet nyújtok. Aranyvérüekkel mindig stresszes találkozni Ben és Aiden más volt, bár azt hiszem Albert is. Ő csak furcsa, szimplán, de Armin apukájából áradt valami rájuk jellemző elegancia és hűvösség.Végül csak sikerül elhoppanálnunk, miközben véletlenül, fene se tudja hogyan, de kettejük közzé kerülök.
Amint végre Armin elhoppanál egy nagyon szomorú, sötét helyre érkezünk egy romos ház elé, amit nem is tudom, talán maximum a szentlélek tarthat egyben, meg mondjuk némi varázslat. Armin apja körbenéz az arca meg olyan kifejezéstelen, hogy nem is tudom mi járhat a fejében.
- Biztos, hogy van itt kávé, fiam? - kérdezi, és megindul, ám mielőtt rendesen a házba érnénk, ahol nincs kerítés sem. csak a kiégett lepusztult fűmaradványok meg göcsörtös megszáradt homok-sáros kupacok, elénk keveredik egy hajléktalan vagy kéregető, aki mintha egyenesen a házból jött volna ki. Sovány és büdös. Alkohol és egyéb nem túl tisztaságra jellemző szagokat áraszt magából.
- Azt hiszem le kéne zárni mágiával a házatokat - suttogom halkan, miközben a hajléktalan a kezét szinte az arcunkba nyomja. - Vagy mondjuk kellene pár német juhász vagy rottwailer...
- Gazdagok! Gazdagok! Pénzt! - kiabál teljes hangerőből, és megragadja az egyik kajás zsákot, Armin kezében és húzni kezdi. Hirtelen az se tudom, mit csináljak, így felkiáltok és a messzeségbe mutatok.
- Te jó ég! Egy rendőr! - mondom, aztán mivel kizökken a fickó megfogom a két másikat és beszaladok velük Oscarék házába. Vagy házának falai közzé.

Nem akartam, hogy apám lássa azt, ahogyan élek. Nem azért, mert szégyelltem, egyszerűen csak nem akartam, hogy bíráljon a döntésemért. Fogalma sem volt mit érzek, hiszen az ő szemében a szerelem másodlagos dolog volt. Sosem szerette igazán az anyámat, ő csak egy eszköz volt neki, akivel még több begolyáshoz jutott.
- Biztos, hogy van itt kávé, fiam? - kérdezte apám, ahogy végignézett a kráterekkel teli piszkos utcán. Láttam, ahogy fintorogva kerülgeti a pocsolyákat. Ezen a helyen a kéregető és a hajléktalan mindennapos látvány volt. Engem már persze nem támadtak le, mert látták melyik házból jövök ki és az ugyanolyan mocskos és nyomorult volt, mint a többi.
- Tudom, hogy nem tetszik, de igen, van kávé. - Sóhajtottam és csendesen mentem tovább, miközben apám elegáns Armani öltönyét egyre több szempár figyelte a távolból. Reméltem, hogy nem szűrik ki a közöttünk lévő hasonlóságot... ami elég lehetetlennek tűnt.
A házhoz érve egyenesen onnan sétált ki valaki. Nem, mintha tenni tudott volna ellene bárki is itt. Nem volt kerítés, normális ajtó sem és gyakran még fal sem. Nálunk pedig napközben senki sem volt ott. Barbara iskolában volt, Alex a tanfolyamon.
- Azt hiszem le kéne zárni mágiával a házatokat - jegyezte meg Sophie. Fogalma sem volt, milyen volt itt élni. - Vagy mondjuk kellene pár német juhász vagy rottwailer...
Megköszörültem a torkom.
- A mágia itt kevés. - Sóhajtottam fel. Persze nem volt sok időm magyarázni, mert odalépett hozzánk a fickó és megpróbálta kirángatni Sophie kezéből az egyik csomagot. Valamit üvöltött is, de nem volt időm felfogni. Csak odaléptem és eltéptem a kezét a szatyortól.
- Te jó ég! Egy rendőr!
Sophie kiáltására a támadó összerezzent, majd hangos káromkodások közepette menekülőre fogta. Így hát a szegényes ajtóhoz léphettünk, ami persze egy még szegényesebb házba vezetett. A konyhát is csak a mágiám tartotta egyben. Azonban most, hogy mindenki belépett egy pálcaintéssel lezártam az ajtót. Nem volt annyi időm, hogy komolyabban foglalkozzak vele. Az ilyen mágia csak néhány óráig tartott.
- Az ott jobbra a konyha. - Mondtam. Apám persze morgolódva indult meg és huppant le az asztal elé. Sophie meg egy szúrós nézést kapott, mikor le akart ülni a másik székre. Nálunk a nők sosem ültek egy asztalnál a férfiakkal.
- Apa... Sophie, ülj le nyugodtan. - Tettem hozzá a lányra pillantva, majd a kotyogós kávéfőzőt kezdtem szétcsavarni. Aztán már töltöttem is meg vízzel és kávéval.
- Szóval ezért adtad fel az életed... - jegyezte meg apám és megint körbe nézett. - Otthon felőlem festhettél is volna... - rázta meg újra a fejét, ahogy találkozott a pillantásunk.
- De én szeretem Caine-t. - Feleltem és leültem oda hozzájuk az asztalhoz, míg a víz felforr. Nem akartam ezt jobban magyarázni, már csak azért sem, mert itt volt Sophie és nem akartam kihagyni a beszélgetésből.
- Tehát egy férfivel akarsz lenni. - Sóhajtott fel apám újra, ugyanolyan gondterhelten, mire én csak biccenteni tudtam. Tényleg ez volt az igazság. - Ennek súlyos következményei lesznek, fiam. Nem jöhetsz többé haza... és nem gyakorolhatod a vallásunkat sem.

ღ Jótékonysági lopás ღ

(https://data.whicdn.com/images/302308004/superthumb.jpg?t=1511932979) (https://data.whicdn.com/images/194245794/superthumb.jpg?t=1439601785)

Armin

(2003. május 4.)

Ruci (https://i.pinimg.com/236x/3e/0b/6a/3e0b6a0beed20b8d204105f7ae803b67.jpg)

én az éheseknek
hallom hallgatását
míg a jóllakottak
csámcsognak beszélnek (https://www.youtube.com/watch?v=NHJgd1K2r-c&ab_channel=30YTV)

Az egész hely olyan sötét noir filmes atmoszférával teli, és még a hátamon is megszalad a libabőr. Néha azt hiszem képes lenne egy elszegényedett Nosferato kiugorni az egyik sarokból, hogy elszaaldjon Armin apukájának a pénzzel teli szütyőjével. Már ha egyáltalán van szütyője. Igazából semmit se tudok Armin kulturájáról, csak hogy finom ott a kávé és hogy nem lehet embert ábrázolni. Meg ott furán komolyan veszik a házasságokat. meg magukat. Viszon ha nem is Nosferato ugrik elő, kijön egy hajléktalanos ember aki persze, hogy az én kezemben lévő szatyrot szemeli ki magának, kiszagolhatta, hogy én vagyok a leggyengébb láncszem vagy valami ilyesmi, de én nem akartam elengedni, ez a szent kaja is szent célból van velünk nem akarom, hogy egy szenttelen ember elvegye, meg hát.. Armin erősebb és határozottan megragadja a szatryot a fickó meg elszalad a rendőrséges felkiáltásom után messzebb innen.
Az biztos, hogy borzongató és szörnyű lehet itt élni, nem is csoda, hjogy ha Oscar ennyire nem szeretné hogy bárki is ide jöjjön. Ahogy belépünk a kellemetlenül instabilan ácsorgó falszerű készítménybe, ami még a legnagyobb jóindulattal is csak egy kis... viskó? Már látni Armin apukáján, hogy nem nagyon tetszik neki. És olyan sötét oillantást vet rám, hogy kedvem lenne elbújni a kanapé alá.
- Az ott jobbra a konyha - navigál minket a konyha felé, ami eléggé anti konyhás csak pár pult van ott meg sebzett régi bútoros, és az az érzésem a jelenlegi állapotát is csak Arminnak köszönheti. Leültem az asztalhoz, erre kaptam egy olyan szúrós pillantást, hogy úgy pattanok fel, mintha vasvillába ültem volna. Ijedten nézek Armin apukájára és Arminra, aki csak sóhajt. Egyre kellemetlenebbül érzem magam, talán most vissza is kapom, amit Jasper érezhet, hogy ha a nagyival vacsizunk.
- Apa... Sophie, ülj le nyugodtan. - Erre visszaülök a helyemre. Armin és az apukája csendben bezsélgetnek arról, mennyire máshogy állnak a dolgokhoz. Igazából én is a szerelem mindenek lőtt elvet vallom. Úgyhogy én támogatlak Armin!!! persze ezt nem üvölthetem itt az asztalra.
- Tehát egy férfivel akarsz lenni. Ennek súlyos következményei lesznek, fiam. Nem jöhetsz többé haza... és nem gyakorolhatod a vallásunkat sem.
Erre már én se tudok csak úgy ülni, mint egy kuka kicsit még morcos is leszek. Nem hiszem, hogy a családnál előrébb való a vallás, vagy a kötelesség vagy bármi ilyesmi is. Ezt én is tudom, pedig még csak rendes családom sem volt egy szomszéd néni nevelt fel, miután anya megőrült és egy életre tolószékbe nem került.
- És? Mármint tényleg ez a legnagyobb baj? Hogy nem gyakorolhatja a vallást? Mármint értem hogy odahaza ez fontos,d e mégis csak a fia, nem? Akármit is csinál, ez nem fog változni. Maga meg, Mr. Narek az apja és az is marad. Ha továbbra is ezen morfondírozik, hogy kivel van Armin elvezsti azokat az éveket, amiket normálisan együtt tölthetne. Utána meg bánhatja hogy úgy vesztett el valakit, hogy még csak meg se halt - mormogom, cseppet sem ellenségesen, inkább csak szomorúan. Anya az eszméi rabja lett elfelejtve mindent, ami egykor emberré tette, ami anyává tette, és azok az évek örökre eltűntek. És hogy nincs velem, már be se lehet pótolni.
- Armin csak boldog szeretne lenni... A legtöbb ember csak boldog szeretne lenni... És azt hiszem Oscar miatt sosem hátrálna meg - teszem hozzá, miközben a kávé sípolni kezd, így odaszaladok, és lekapcsolom, hogy aztán a csorba csészékbe tálaljam fel hármunknak a kávét. Nem szerettem volna beleszólni, de csak nem ülhettem némán.
Elhött az idő, hogy kiállj a barátaidért, Sophie!!!
Persze látszik Mr. NArek ábrázatán, hogy mennyire nem örül ennek a benyögésemnek, mintha bele se kéne szólnom, de igen is, meg kell védenem a barátaim. Armin boldog szegényen is boldog mert van aki mellett felkelhet. Mi se élünk nagy lábon jasperrel, de az, hogy nem egyedül kűzd az ember a gondjaival, mégis csak sokat számít.
- Milyen beszédes kislány - mormogja hűvös pillantással, majd belekortyol a kávéba, és látványos kifejezéssel az arcán körbenéz a lakáson. Ami úgy néz ki, mintha csak a szentlélek - és némi mágia - tartaná egybe.

Valójában éppen ezekért a dolgokért nem akartam, hogy apám idejöjjön. A lesajnáló nézés, a megállapítás, hogy ezt az életet választottam a kényelmes, gazdag, de szigorú vallásosság helyett. Tényleg tökéletes életet élhettem volna odahaza, mert minden adott volt hozzá… csakhogy én művész voltam. Másképp gondolkodtam és más vágyaim voltak. Az itteni élet persze nem volt kényelmes, sokszor küzdöttem, de a nap végén, mikor Caine mellé bújtam az ágyba, az mindenért kárpótolt. Az sem érdekelt, hogy az ágy egy rozoga, koszos kanapé volt, ahol Alex annak idején az ügyfeleket fogadta…
- És? Mármint tényleg ez a legnagyobb baj? Hogy nem gyakorolhatja a vallást? Mármint értem hogy odahaza ez fontos,d e mégis csak a fia, nem? Akármit is csinál, ez nem fog változni. Maga meg, Mr. Narek az apja és az is marad. Ha továbbra is ezen morfondírozik, hogy kivel van Armin elvezsti azokat az éveket, amiket normálisan együtt tölthetne. Utána meg bánhatja hogy úgy vesztett el valakit, hogy még csak meg se halt - Sophie szavaira kicsit meglepődtem.
Némán tettem le a bögréket eléjük, majd magam elé. A cukor a kis zöld tárolóban középre került, meg némi tej is, ami a reggeliből maradt. Inkább a kávéval törődtem, semmint azzal, hogy most leállítsam Sophie-t. Még én sem mertem így beszélni apámmal. Mehdivel igen, apával soha… őt tiszteltem, mert mindig jól bánt velem és akármennyire is ellenkeztem, fájt szégyent hozni rá. Szigorú ember volt, de jószívű is, aki a gyerekei érdekét tartotta szem előtt mindig.
- Armin csak boldog szeretne lenni... A legtöbb ember csak boldog szeretne lenni... És azt hiszem Oscar miatt sosem hátrálna meg - folytatta.
Erre nyeltem egyet.
- Milyen beszédes kislány - apám a szokásos hűvösségével pillantott Sophie-ra, ezért inkább megint nagyokat kortyoltam a feketéből annak reményében, hogy nem is vesz észre. De a pillantása gyorsam rám talált. - Nem tudlak lebeszélni erről a házasságról… ugye? - kérdezte nagyot sóhajtva aztán.
- Sajnálom, apa… de én tényleg szeretem Caine-t. - Mondtam, de a bögrémet bámultam a szigorú, barna szemek helyett. - Lesz bőven unokád, a testvéreim mind a házasság küszöbén állnak. Csak én hadd legyek önmagam… - sóhajtottam fel.
Nem szólt semmi. Csak megfogta a kávét, belefújt kicsit, aztán le is húzta annak fekete, keserű tartalmát.
- Sajnálom… - suttogtam. Erre apám felállt az asztaltól, a vállamra tette a kezét és odahajolt, hogy mint egy kisfiúnak, a tincseim közé nyomjon egy puszit.
- Bármikor hazajöhetsz, ha hajlandó vagy ezt feladni. - Suttogta ezúttal ő is, majd Sophie-ra nézett, mikor elengedett. - Kisasszony.- Biccentett, majd ellépett az asztaltól és hoppanált. A pukkanás hangja még ott csengett közöttünk. Nem tudtam azonnal megszólalni.
- Bocsi, hogy ezt végig kellett nézned.

ღ Jótékonysági lopás ღ

(https://data.whicdn.com/images/302308004/superthumb.jpg?t=1511932979) (https://data.whicdn.com/images/194245794/superthumb.jpg?t=1439601785)

Armin

(2003. május 4.)

Ruci (https://i.pinimg.com/236x/3e/0b/6a/3e0b6a0beed20b8d204105f7ae803b67.jpg)

én az éheseknek
hallom hallgatását
míg a jóllakottak
csámcsognak beszélnek (https://www.youtube.com/watch?v=NHJgd1K2r-c&ab_channel=30YTV)

A hely nyomasztóan szomorú, ahol Armin él Oscarral, de mégis anynira látszik a szemében, hogy milyen eltökélt. Ezért is leszek márges az apukájára, aki ennyire képes elvesztegetni az időt a fiával, a furcsa vallási korlátai miatt. Persze tudom, hogy ami ilyen mélyen benne van egy kultúrába, nehéz elszakadni tőle, főleg ha az ember már olyan idős, mint Armin apukája, akkor meg pláne nehezen változik. De mégis, ott vannak azok az elvesztegetett évek utána, amiket csak meg fog bánni, és egy idő után nem kenhet mindent a fiára, hogy csakis miatta nem lesz jobb a kapcsolatuk. Látom Arminon is, hogy tiszteli az apját és ő se néz ki olyan gonosz embernek. Csak anynira kétségbeejtő, hogy ennyire szét tud menni egy család, ha valaki azzal akar lenni, akit igazán szeret. Bosszantó és dühítő, hogy a világ így is tud működni, holott mindekinek joga lenne boldognak lenni és úgy élni, ahogy akar, nem? Vagy csak én vagyok túlságosan is naív.
- Milyen beszédes kislány - jegyzi meg a monológom végén, mire lesütöm a szemem és elvörösödöm. Nem szokásom ilyeneket beszélni, vagy így viselkedni másokkal, mondjuk egy felnőttel... Bár már én is ez vagyok, csk még nem is tudom... nem érzem magam annak. Szóval inkább csak a nem létező gyűrődéseket és morzsákat piszkálgatom a farmeremen meg a pillangós pólómon, miközben a tornacipőm orrát bámulom olyan elszántan, mintha csodát várnék tőle.
- Sajnálom, apa… de én tényleg szeretem Caine-t. Lesz bőven unokád, a testvéreim mind a házasság küszöbén állnak. Csak én hadd legyek önmagam… Sajnálom… - magyarázza Armin, nekem meg összeszorul a szívem. A világ nem egy szirupos amerikai film, hogy ez legyen az a pont, ahol az apukája elsírja magát a keblére ölel mind a kettőnket és mondjuk áldását adja Armin boldogságára. De a világ ennél sokkal kegyetlenebb volt, pedig most aztán tényleg úgy érzem, nagyon naaaagy szükségünk lenne egy nagyon pici kis amerikai szirupra is.
Valamit még súg Arminnak, de nem igazán hallom, meg hallani se szeretném, az olyan illetlen dolog lenne, aztán elmegy, otthagyva bennünket a kissé huzatos cseppet sem barátságos, szomorúan lerobbant házban. MÉg válaszul integetek neki szerencsétlenül, hogy aztán teljesen kettesbe maradjunk.
- Bocsi, hogy ezt végig kellett nézned - súgja Armin, mire én csak megrázom a fejem, és ránézek.
- Az apukád nem rossz ember, Armin - sóhajtom, aztán csendesen kiszedegetem a tálakat és dobozokat, hogy olyan bájosan várják meg Oscarékat. Még meleg volt, bűbájjal voltak ellátva, ami egészen praktikus varázslat volt, ha az ember elvivős kaját vitt haza, vagy... tulajdonított el, persze nemes szándékkal.
- Ugyan olyan szép, kedves szeme van, mint neked. Csak te mersz is változtatni az életeden. Nagyon bátor vagy - mosolygom rá, miközben ácsorogva megiszom a kávémat is, aztán körbenézek a poros kellemetlenül lepergett falú házban.
ha egy kicsit rendezgettük a házat,. hogy szép legyen Oscarék fogadására - már amennyit ebből ki lehet hozni -, akkor én is lassan elköszönök Armintól, hogy hazamenjek Jasperhez, és jól a karjaiba bújjak.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!

Roxfort RPG

2003/2004-es tanév => Hertfordshire városa => A témát indította: Mrs. Norris - 2020. 07. 12. - 14:52:50