Roxfort RPG

Nem vagyok a tehetségkutatók híve, de most már jó ideje játszottunk együtt, mint zenekar. Így hát Matt nyomására, miszerint a Roxfort koboljainak ideje lenne megmutatnia magát odakint is, a kastély falain túl, erre pedig a tehetségkutatók jók. Jók, de én lámpalázas voltam, ezért csak arra vágytam, hogy minél gyorsabban legalább egy korsó sörhöz jussak. Az egyik asztalnál pakolhattunk le, míg sorra kerültünk, ami nagyjából az egész rendezvény végén, ez pont elég volt arra, hogy Tommy elővegye a gitárját és máris pengetni kezdje.
Én csak a cigisdobozt rángattam elő és egy szál cigi már ott is volt a számba. A tüzet szerencsére Eric adta, aki hozzám hasonlóan feszülten ücsörgött az asztal mellett. Hallottam, ahogy Patrick is dobol az ujjával a másik oldalamon. Ez pedig picit megnyugtatott… nem csak én voltam ideges. Ahogy a füst kisiklott az ajkaim között hirtelen minden sokkal békésebb lett. Az első banda már ott hangolt a színpadon, hallottam, ahogy még el-elcsúszik egy-egy hang a gitáron, de nem volt bosszantó. Szerettem ezt, a próbákra emlékeztetett, amikor ki tudtam még zárni apám emlékét. Néha-néha eszembe jutott, ahogy fogva tartott, vagy amikor decemberben megjelent a Tiltott Rengetegben és találkozót kért… láttam, hogy össze van karmolva az arca és elmondta, hogy egy másik falkával küzdöttek meg. Szüksége van rám. Azt akarja, hogy én legyek az utódja. Már alig értettem a nyelvet amit beszélt.
– Hallod, Oswin, itt vannak akadémista csajok – magyarázta Eric és vigyorogva a pult felé bökött. Néhányan már kérték ki a sört, meg a mindenféle italokat, amik közül én magam is szívesen ledöntöttem volna a torkomon egy keveset. Kellett volna az ellazulás. – Fogadjunk, hogy mindegyik kiskölyöknek nézne és nem tudnád felszedni őket.
– Majd én megmutatom nektek hogyan kell. Az a szőkeség ott… – bökött Matt a pult mellett álló lányhoz. Túl telt volt, hatalmas mellekkel… ami látványra jó volt, de én ugyan nem akartam az este végén belefulladni.
– Gyerünk Matt – mondtam és még hangosan éljeneztem is bátorításnak. A többiek is hangos újjongással jelezték neki a támogatást, ő meg megindult a csaj felé.
– Na, Charlie, te nem szedsz fel valaki? – kérdezte Tommy, majd a pult felé bökött megint a fejével. – Az a kis barna egész jó darab. – Vigyorgott rám. – Persze, ha neked nem kell odamehetek én.
Megköszörültem a torkom, majd elvigyorodva felkeltem. A gyomromban lévő görcs feloldódott és megnéztem magamnak a lányt, ahogy nyújtóztam egyet. Az asztalunk közepéről elvettem egy szórólapot, amit Matt készített erre az alkalomra. Kicsit népszerűsíteni akarta a bandát. Jó ürügy lehetett odamenni bárkihez. Azért vetettem rá egy pillantást menet közben, ahogy szippantottam egyet a cigiből. Szerencsére nekem nem jött éljenzés a többiektől, így nem volt annyira béna az egész szituáció, ahogy odasétáltam a lányhoz.
– Szia!  – Fújtam az arcába a füstöt,  ahogy megálltam előtt. Csak egy egész kicsivel voltam nála magasabb, ami alapvetően ciki is lehetett volna, de én gyorsan kihúztam magam és a kezébe adtam a szórólapot. – Charlie vagyok, a Roxfort koboldjai énekese. Mi fogunk fellépni zárásként, remélem itt maradsz addig.  – Közöltem, majd újabb adagot szippantottam a cigiből. Ezután néztem meg mit iszik.
– Ez nem nekem való.  – Állapítottam meg. – Majdnem azt mondtam, hogy azt kérek, amit te iszol…  – Böktem a fejemmel a pultos felé. – Egy lángnyelv lesz. – A pultos csak bólintott és már töltötte is ki.

Egy ideje nem ismerkedtem senkivel. Persze volt egy-két kalandom a Roxfortban, mert a csajok buknak a zenészekre, főleg, ha azt mondom nekik, hogy éppen dalszöveget írok az érzéseimről. Érzékenynek tartanak és menőnek, én pedig szeretek ebben fürdeni. Hiszen melyik srác nem élvezné ezt a fajta életet? Hazudik, aki azt mondja, hogy ő nem. Tommy ráadásul állandóan versenyt csinált az ilyen helyzetekből, így hát most nekem kellett nyernem, hogy igen: el tudom csavarni egy nálam idősebb lány fejét. Amúgy sem lehetett közöttünk túl nagy a korkülönbség, ráadásul már nagykorú is voltam… oké, egy évvel ezelőtt talán érdekesebb kihívás lett volna.
- Szia..Charlie. Én meg April. – Mutatkozott be ő is, én pedig csak elmosolyodtam. Szép neve volt, és ha minden jól megy közöttünk, biztosan meg is jegyzem. Először is be akartam neki bizonyítani, hogy valóban egy együttes tagja vagyok. A kezébe nyomtam a szórólapunkat, amin egy csomó érdekes infó, meg néhány táncoló kobold is volt. Matt ötlete volt persze, ahelyett, hogy rólunk lett volna rajta egy fénykép.
- Igazán...érdekes név választás... – magyarázta, miközben a számba dugotam a cigit. Nagyot szívtam belőle, hagytam, hogy a dohányfüst megtöltse a tüdőmet, majd hosszan engedtem ki az orromon keresztül. – Ha lenne egy lánybandám, biztos úgy hívnák, hogy harcos Pixiek.
- Képzeld el, ha összeengednénk a koboldokat és a harcos pixieket. Komoly bulit is csaphatnánk egy olyan összeállással.  – Kacsintottam rá, majd fogtam a cigimet, hogy elnyomjam a pultra pakolt hamutálban. Ezután kíséreltem meg az alkoholrendelés, ami kishíján rosszul sült el. Nem, a vajsör határozottan ártatlan kislányoknak való, meg olyanoknak, akik nem bírják az alkoholt, de nem nekem. Szóval beértem egy lángnyelvvel.
- Na, mert mi bajod lesz a vajsörtől kedves Charlie kobold? – kérdezte, én meg felé fordultam, ahogy megkaptam végre a lángnyelvet. Azonnal a kezembe vettem és belekortyoltam, majd kissé végig nyalva felső ajkaimon szólaltam csak meg újra.
- Nem tudom, olyan kislányos…  – rántottam meg a vállamat, majd egy kegyetlen vigyort is megengedtem felé. - De hozzád passzol.  – csipkelődtem tovább. Jó-jó, Roxmortsban mindenki ivott már vajsört, még én is, amikor először jártam a Három Seprűben. Nem valami erős cucc, igazából inkább édességnek mondtam volna. Kölyök fejjel persze minden jó volt, ami édes. Mostanra viszont kinőttem belőle és a kocsmatúrák nagyrészét a lángnyelv és a sörök tették ki. Egy ideig Matt fizette, a legidősebb tagunk, most meg már magamnak is megvehettem.
- És mi járatban vagy? Csak benéztél egy jó kis zenéért vagy randi?  – kérdezgettem és azt kémleltem nem jön-e felénk valami izomagy, aki éppen most akarja betörni az orromat, mert hozzászóltam a csajához. - Nem akarok belerondítani semmibe. Csak kiszúrtalak távolról és aranyosnak tűntél a vajsöröddel… a koboldtársaimat hagytam ott érted, kedves April pixie. – Kacsintottam rá és a bandám felé böktem. Az ott maradt három srác éppen a gitárokról beszélhetett valamit, mert hevesen mutogattak a Tommy gitárja felé.

Alighogy a pulton koppant a lángnyelves pohár, magamhoz vettem és belekortyoltam. Szerettem az ízét, olyan égetősen fűszeres volt. Nem tudom miért, de egészen olyan érzésem támadt tőle, mintha tényleg rocksztár lennék. Persze a Walpurgistól messze állt még a mi kis együttesünk, ahogy Myron Wagtailtől is olyan messze álltam, ahogy csak lehetett. De azért alakult a dolog és talán túléljük az utolsó évünket is a Roxfortban. A RAVASZ lesz a nagyvízválasztó és ha, mint együttes kitartunk, még talán a mi egyik számunk is bekerül a Varázsrádió heti zenelistájára.
- Eljöttem, hogy az agyam kiszakítsam a helyéről. Remélem Charlie kobold, ez kielégítő válasz a kérdésedre.
A válaszra elégedett vigyor ült ki az arcomra. Ő persze ezt nem láthatta, mert újabb adag alkoholt rendelt. Nem baj, jobb, ha nem tudta, mennyire örülök, hogy nem randizni jött ide. Talán lesz is esélyem nála, ha nem koptat le a nap végén egy idősebb srác miatt… vagy Tommy miatt. Nehéz lett volna megmondani melyik sértett volna jobban meg. Bár azt már megszoktam, hogy a gitárosunk gátlástalanul flörtölt mindenkivel, aki csak szóba jöhetett.
Csak akkor néztem már rá, mikor lehúzta azt a rövid italt. Alig vártam, hogy mikor tántorodik meg a lábán, ehelyett kislányosan előadta magát. Ahogy visszahajolt felém, hogy a fülembe súgjon, voltam olyan szemtelen, hogy a tenyeremet a derekára csúsztassam.
- Hát nem tudom, a pasas nem tűnik olyannak, aki saját kapura rúgna...- húzódott el, aztán rám kacsintott. A kezemet ott hagytam, ha csak nem fejtette le magáról.
- Szerencs én sem rúgok saját kapumra – válaszoltam és megint beleittam a lángnyelvembe, lényegében le is húzva az alját. Azért nem lett volna szerencsés berúgnom, úgyhogy nem kértem egy újabb adagot. Visszatettem a kiürült poharat a pultra, ezzel elhúzva a kezem a lánytól is.
- Egyébként meg nem randizom. Mármint szoktam, csak ma nem. Ma táncolni jöttem, és mint mondtam, ezt a bájos fejet leszakítani.
Hirtelen úgy hangzott, mintha arra célozgatna, hogy akkor elhívhatom randira. Nem, mintha számított volna, így is úgyis elhívom. Ezt már elhatároztam, hiszen ez volt a lényege elve annak, hogy idejöttem. Igaza volt a többieknek, rám férne egy kis csajozás. Talán nem valami komoly, megkötött módon… de még éppen arról is lehet szó. Ezen a téren még mindig össze vagyok zavarodva. Akárhányszor eszembe jutott, hogy megkedveljek valakit, valami történt… felbukkant az apám és vérfarkas dolgokkal zaklatott.
- Ezek szerint holnap mondjuk randiznál? - kérdeztem és közelebb húzódtam hozzá, hogy érezzem az illatát. - Holnap után reggelig a városban vagyok… szóval, ha lenne kedved esetleg valamihez…  – kezdtem, de a szakállas pasas felkelt a székéből, úgy, hogy kicsit megtaszította Aprilt, aki egyenesen nekem esett. Bár átkaroltam és megpróbáltam megtartani, de én is megtántorodtam.
- Hé! Kérjen bocsánatot!  – szóltam utána, mire rám nézett, láthatóan kissé ittas volt. Vagyis nagyon ittas, mert egy hatalmasat böfögött is. Óvatosan léptem April elé, hátha gázabbá válna a helyzet… és azzá is vált. A következő pillanatban egy „te kis szaros” morgás érkezett, majd egy ököl az arcomba. Csak annyit fogtam fel, hogy hanyatt esek, beütöm a fejemet a padlóba. Elájulni nem sikerült, de a pasas szép lassan elsétált morogva és embereket lökdösve ide-oda.
- Aú…  – simogattam a szemem alatti duzzadt részt.

Elpattant valami, ahogy az a fazon meglökte Aprilt. Nem vagyok hősködös, de azt nem szerettem, mikor valaki képtelen volt odafigyelni másokra, főleg, ha lányokról volt szó. Meglehet, hogy azért, mert volt egy kishúgom, akit születése óta meg akartam védeni. Ez egy olyan nagytesó ösztön. Ezzel persze a randira hívást is sikerült elszúrnia a nagydarab fickónak. Hamar padlóra kerültem, még a fejem hátsó részét is alaposan megütöttem. Ezért kicsit felszisszenve, de nagyjából sikerült feltornáznom magam.
– Ezt a kis műsort is végig nézték a zenész haverjaid? – kérdezte April, ahogy leguggolt mellém.
Valójában eléggé kizárt volt, hogy ezt ne vegyék észre, de Tommyt ismerve már le is nyugtatta őket, hogy „majd a csaj leápolja.” Ezen a ponton én viszont majdnem biztos voltam benne, hogy a csaj nem fog többet ápolni a kelleténél is és a holnapi másnapos randi sem valószínű, hogy összejön. Nem vagyok naiv. A csajok a kemény fiúkat szeretik, én viszont a verekedésben nem voltam éppen jó.
– Gondolom…  – motyogtam és végig simítottam a tarkómon. Még kicsit remegett a kezem a bennem tomboló, nem éppen levezetett adrenalin löktettől. Éreztem, hogy ez semmiképpen sem lesz jó, főleg hogy még színpadra is kell állnom és énekelnem tomboló hippogriffekről.
– Jól vagy? Nem tört el semmid?
Egy kicsit legalább a tömeg oszladozni kezdett. Így kaptam levegőt is, hogy nem állnak körém és bámulnak. Az ajtó nyitva volt, úgyhogy a kellemes huzat átjárta a kocsmának ezt a részét, de a színpad felől jövő zene nem esett jól a fájdalmamnak.
– Úgy érzem magam, mint akit egy óriás légycsapóval ütöttek le…  – Morogtam magam elé, ahogy megpróbáltam legalább normálisan felülni, eddig ugyanis inkább csak egy szerencsétlen alkartámasz sikerült. Nagy nehezen felnyomtam magam, éppen csak nem fejelve le April varázspálcájának végét. Éreztem, ahogy az arcomban uralkodó nyomás csökkenni kezdett. Egyre kevésbé lüktetett a duzzadt fájdalomtól.
– Így jobb. Bár henceghetnél a dagadt szemeddel a csajoknak, de..így jobb.

– Csak egy csajnak akarok itt tetszeni, szóval tényleg jobb. – Kacsintottam rá, egyértelművé téve a célozgatást. Nem mintha a legjobb benyomást keltettem volna, de én ilyen vagyok. Sosem voltam az a jófiú típus, hiába akarta anyám esetleg az ellenkezőjét elhitetni a rokonsággal. Nem ment. Elvont voltam, sokszor morgós vagy éppen magamnak való.
– Nem kertelek, nem vagyok egy jófiú. De tényleg szívesen találkoznék veled.  – Mondtam és közelebb húzódtam hozzá. Nem vártam meg a válaszát, csak rácuppantam az ajkaira egy hosszabb csókot. Nem is igazán csók volt, inkább csak egy puszi, de már ez is jó indok volt, hogy megpofozzon, ha esetleg nem jön be neki. – A megmentőmnek. – Leheltem az ajkaira, majd elvigyorodtam.

- Na idefigyelj. Nem kívánok részt venni a játékotokban, nincs hozzá ked-
Nem engedtem, hogy befejezze a mondandóját. Csak közelebb hajoltam és finoman megcsókoltam. Nem akartam túlmenni persze a határon, ezért a nyelvemmel nem próbálkoztam meg. Egyszerű, lágy csók volt, hogy megérezhessem milyen puhák az ajkai. Nem akartam elhúzódni túl gyorsan, ezért megsimítottam az arcát, hogy úgy nézzek a szemébe, mikor végre távolabb kerültem tőle.
Tudtam, hogy tetszik neki. Láttam a szemében azt a csillogást, ezért hát finoman és enyhén beképzeltem elmosolyodtam. Talán beképzelt vagyok, de pontosan tudtam, mikor hatok a lányokra és nem is volt olyan nehéz reakciót előrángatni belőle. Nem dörgöltem persze April orra alá ezt, csak hagytam, hogy felsegítsen. Kicsit megtámaszkodtam benne, még szédelegtem a beütött fejem miatt.
– Köszi…  – Sóhajtottam és kicsit igazgatni kezdtem a nadrágomat, meg a kabátomat. A szemébe néztem aztán, talán, mintha kicsit zavarban lett volna, csakhogy közben a színpadnál felcsendült a zene.  Szerettem, ahogy a basszus egészen hatással van rám, a szívem felveszi a ritmusát.
–  És hogy hogy csak holnap utánig vagy a városban? Hazamész?
Bólintottam lassan.
A tenyerem a derekára simítottam és elmosolyodtam. A kezem finoman vándorolt kicsit lejjebb, de éppen csak addig, hogy még ne legyek túl szemtelen, de érezzem a ruhák alatt elrejtett kellemes domborulatot. Amúgy is szívesen beavattam az életemben, az apámat leszámítva átlagos tizenéves voltam. Az apám viszont nincs az országban, szóval nem is igazán számított.
– Igen. Az anyám és a nevelőapám most költöznek új lakásba Richmond upon Thamesben és én sem bánom annyira, hogy London külső kerületébe megyünk. A belváros elgé zajos volt.  – Magyaráztam, ahogy az ujjaim doboltak a derekánál. – Szóval segítenem kell otthon. Na meg a szállás is csak addig ingyenes, míg tart ez a kis buli. – Folytattam és odahajoltam hozzá közelebb. Ezúttal nem csókoltam meg, csak egyenesen a szemébe néztem úgy téve, mintha akarnék tőle valamit.
– Ha van kedved, küldj egy baglyos Charlie Oswinnak, Richomond upon Thamesben… most mennem kell, szép szemű.  – Súgtam az ajkaira, finoman léptem hátrébb, végig simítva megint a derekán.
Kicsit nehezen hagytam ott, de tudtam, hogy ez elég hatásos elválás lesz ahhoz, hogy keressen. Tommy meg már amúgy is integetett, hogy menjek hangolni. Csak egy pillanatra fordultam vissza, majd integettem egyet April felé, aztán egy kacsintással már siettem is tovább, hogy a mai napon hallhassák a zenénket az itt jelenlévők… csupán reménykedtem, hogy még láthatom ezt a bájos, csillogó szemű lányt.